Tömegközlekedési vállalatnál járművezetőként dolgozó olvasóinknak üzenem, hogy ha a következő napokban az utasok elkezdenek idegesítő mennyiségű apróval fizetni, akkor az egy Kisalföld Volános kolléga miatti bosszúhadjárat része lesz. Endre, akivel jól kicsesztek, nem szórakozik, rögtön Facebook-csoportot alapított ugyanis. Endre a Kisalföld Volán buszával utazott volna, ha a sofőr le nem szállítja, mert nem tudott visszaadni az ötezreséből. Ha siet, megvárom, mondta a vezető, aztán gyorsan elhajtott. Na de eleve: az ötezres az igazi közepes bankjegy két nagyobb címletű papírpénz is létezik nála. Webkettes siralom alant:
Történt vala, hogy szerény személyem felkerekedett, és meglátogatta az őseit Halászin. Pestről indulék, s furcsálltam is, milyen pontosan érem el a csatlakozásokat, úgymint villamosról hetes buszra, jegyvásárlás(itt földimmel találkoztam, jól el is beszélgettünk) és kora hajnali vonat, minden stimmelt... egészen a volán buszig.
"Nem tudom felváltani az ötezresét, kérem szálljon le"
Csak néztem ki a fejemből, hogy nemár, ez valami vicc?
Közölte a kedves sofőr, hogy amennyiben gyorsan felváltom, megvár. Kértem három percet.
A második percben fordultam vissza egy ott parkoló taxistól, felváltott ötezer forinttal, mikor látom, hogy a busz elhajt előttem.
Természetesen panaszkönyvet kértem, bár sovány vigasz volt ez nekem, hisz később értem haza(+4óra), most le is írom, hogyan.
Vasúttal eljutok Mosonmagyaróvárra, ahol még sok éve fogta magát a Tesco és lezsírozta(vajon hogyan), hogy a vasúti- és buszpályaudvarokat egymástól 4-5kilométerre húzzák szét. (a buszpályaudvart telepíttették maguk mellé) Természetesen a vasút- és a buszpályaudvar közötti rendszeres átjárás nincs biztosítva, félóránként van egy városi járat összesen. Ha van. Ráadásul nincs beleszámolva az átszállási idő, ami a vasúti és a buszpályaudvar között van, így az emberek rendre 1-2órás késéssel tudnak csak továbbindulni.
Így történt, hogy egy gyökér, ruppótlan sofőr miatt négy órával később értem haza.
ui:
Csináltam is egy facebook csoportot hirtelen felindulásból. Ha netán úgy tartja kedvetek, segítsetek.
England win The Ashes! 2010.10.26. 01:23:14
(Hofi: "Jóska, meg akarsz dögleni?" "Aha!" "Gyere busszal...")
ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2010.10.26. 01:31:53
VLADISZLAV 2010.10.26. 01:38:02
2010.10.26. 01:41:22
2010.10.26. 01:45:58
Váltópénzzel rendelkezik is, csak épp nem korlátlan mértékben. Valamint a buszokon jóval kisebb címletű váltópénzek pörögnek folyamatosan, ahogy jönnek az újabb utasok. Ilyen helyzetben pedig nagyon nem mindegy, hogy a kasszában 5000 Ft százasokban vagy egy darab papírpénz formájában szerepel.
u.i.: Azért legyünk már reálisak, ki tud normális címletű pénzösszegről jobban gondoskodni: a buszsofőr, aki egész nap a sofőrülésben ül (majd szaladjon át a falu kocsmájába pénzt váltani, mi?), vagy pedig a kedves utas, aki ki tudja, honnan esik be a buszállomásra?
Waldorf Rolandó 2010.10.26. 01:51:33
enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.26. 01:58:01
England win The Ashes! 2010.10.26. 01:59:29
(Bocs, hogy megint az UK-val példálózom: távolsági buszra elővételben kell jegyet venned. Vagy a nagyobb városok központi pályaudvarain, vagy az interneten. Utóbbi esetben három opciód van: a) átveszed a jegyet az általad megjelölt pályaudvar pénztárában, b) mailben kapod, amit kinyomtatsz, c) sms-ben kapod, amit a sofőrnek megmutatsz. Ha nincs jegyed, utolsónak szállsz fel, de csak akkor, ha van szabad ülőhely, vagy több a szabad hely, mint amennyi utas száll még fel a későbbi állomásokon. Nincs pótdíj, DE pontos összeget kell adnod, mert a sofőr nem ad visszajárót.
Helyi, helyközi járatokon változó, de nagy címletet nem köteles felváltani. Van olyan járat is, ahol ha akarna sem tud visszaadni. Pl. Birminghamben a városi buszokon egy átlátszó perselyszerűségbe dobod a pénzt. Ha elegendő az összeg, a sofőr kiadja a jegyet. Visszaadni azért nem tud, mert ő sem tud belenyúlni a perselybe, csak megnyom egy gombot és az apródat elnyeli.
De hogy ne csak külföldi példát mondjak: Bp.-n az Árpád hídnál a távolsági járatokra szintén elővételben kellett jegyet venni, anélkül a sofőr nem engedett felszállni senkit. Ami azért röhej, mert a Flórián téren már nem volt gond.)
Vkat118 2010.10.26. 02:14:08
yeti-ufo hibrid 2010.10.26. 02:21:26
finalNmbr 2010.10.26. 02:21:58
Megdobbent 2010.10.26. 03:10:24
"Természetesen panaszkönyvet kértem, bár sovány vigasz volt ez nekem, hisz később értem haza"
Itt eltort a szivem, nem birtam a konnyeimtol tovabb olvasni, remelm azert lesz valami hepiend a vegen.
Ha a kissrac nem vebkettozik, tan pazarolok par szot a sofor jellemre is, de igy nem, erje el a vebkettes feszbukbosszu!
huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.10.26. 05:28:14
Ja, igen. Az oldal szuper. Kiválasztod az indulási állomást meg a célt, erre közli, hogy nulla forint. Akkor sejtheted, hogy innen nem megy oda. Visszamész, kitörlöd a szöveget, újra beírod, hogy BP, katt a váráslás gombra, akkor kidobja a BP-i állomásokat újra, és újra tippelhetsz. Ha eltaláltad, akkor kiírja, hogy mennyi a jegy és talán még vásárolni is tudsz. Gondolom nem volt olcsó. Cserébe viszont a menetjegyet ki kell nyomtatni. Mert attól sokkal hihetőbb.
Teccikérteni? 2010.10.26. 05:39:02
Szia!
www.menetrendek.hu/cgi-bin/menetrend/html.cgi
Ez a volánok menetrendkeresője. Hipphopp kiköpi, hogy mi merre megy, nagyjából a távolság is passzol. Oldalt a díjszabásnál meg le tudod csekkolni, hogy mennyit kell majd fizetned.
Jofiu 2010.10.26. 05:59:37
Vagy rosszabb: volt rajta!!
(Szanalmas. Otezressel szall fel egy buszra es meg van lepodve, hogy mi tortenik. Sot! Meg hirdeti is a lelki szegenyseget. Tisztara elvarazsolt alkat, olyan muveszlelek, a realitas az valami tavoli erthetetlen kod a szamara. Es azon is meglepodik, hogy nem var ra egy busznyi ember mig meltoztatik utolag(!) elfaradni felvaltani. Esze semmi, hogy elore gondolkodjon, de a tobbseg legyen kedves alkalmazkodni a szeszelyehez/korlatoltsagahoz. Mellesleg kivancsi lennek mennyi is volt az a 'gyorsan' egesz pontosan idoben, ezek utan...
Nyafogni mint egy klimaxos oreg primadonna, az bezzeg megy)
Ebbe a blogba mar ennyi is eleg mostansag?!
Zozi79 2010.10.26. 06:00:47
Nem az a posztoló gondja, hogy nem tudott visszaadni (előfordul az ilyen, persze). De megígérte neki bazmeg, hogy megvárja! Aztán elhúzott előtte! Bonyolult?
Jofiu 2010.10.26. 06:13:18
Mar bocs, de hogy mennyit vart es mit mondott pontosan a sofor, azt csak a meselotol tudjuk aki csak nez ki a fejebol mint egy elvarazsolt kiskiralylany csak mert nem tud felvaltani a sofor.
Plusz annyira oda van, hogy Facebook, meg Homar, hirdeti mint valami vilagegest. Aki ennyire tuloz, annak a 2-3 perc becsleseben is ketelkednek.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.26. 06:15:52
19-re ráhuzna valaki?
Blackknight1 2010.10.26. 06:21:16
Lehetőleg minél nagyobb gyökér legyél,és akkor te leszel a legfaszább gyerek.Ja,és a példa:
Írország ,reptéri busz.Éjszaka 1/2 12-kor.Két leányzó két perccel az indulás előtt esik be a buszra,mert késett a gépük.A sofőr SEGÍT betenni a csomagjukat a lenti poggyásztartóba,már éppen csukná az ajtót,amikor az egyik későn jövő szól,hogy nem volt ideje WC-re menni,mert félt,hogy lekési a buszt,lehetne-e most.A sofőr mosolyogva kinyitja az ajtót,és közli,hogy természetesen,csak nyugodtan,megvárjuk.ÉS MEGVÁRTA.És a többi utas sem replikázott az 5 perces késés miatt.És ha nem várta volna meg,akkor másnap már nem lett volna állása.
Bonaparte 2010.10.26. 06:28:51
A jegyvásárlás pedig nem pénzváltás.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.26. 06:29:49
Az utóbbi időben viszont csak a posztoló hulye egyesek szerint
Ezt be kellene szuntetni, ezért egyre kevesebben irnak ide
Létszik milyen témák vannak
OK. nem "illik" ilyen helyen 5000.essel fizetni, de neki csak az volt
Ezért a poszttoló a hulye?
Mongy valamit milyen vagy, mid van és lehulyézlek én is
A sofőr bezzeg korrekt szittya Lyó magyar ember volt.
Igérete ellenére nem várt
Akkor ki volt a hulye?
Ha pizzát rendelek és csk 5ezresem vagy nagyobb pénzem van, jelzem rendeléskor , pedig elvárhatnám hogy a futárnál legyen
Persze én lennék a hulye és pláne pizzát csak XX pizzátótol
Kedvelem én a marhaságokat, de ezek már fasságok vagy 15kommentnél már a posztolót ekézni
Jobb helyeken már moderálnak ilyenért
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.26. 06:35:12
Irjam meg?
Megkapom hogy én vagyok hulye mert
KGFB-t kötök, mert okmányirodába megyek
mert orvoshoz megyek aki mást operál mint amit megbeszélünk, én vagyok a hulye az önkormival/rendőrséggel szemben mert nem fizetek kétszer ugyanazon szabálysértésért stb-stb.
Ennyi eszetek van , inkább onlány Tetrist jáccatok
indapass90210 2010.10.26. 06:45:44
paráznabillegető 2010.10.26. 06:56:23
móváron ott a pályaudvar mellett a buszállomás!
de meg különben is: halászi mennyi már a vasúttól? másfélóra? oszt a halászi úton már stoppolni sem lehet???
nanebasz!!!
Yoss 2010.10.26. 07:03:10
Már elnézést, de ki nem szarja le, hogyan oldja meg? Szolgáltatást nyújtanak, nem is olcsón, akkor gondoskodjon a váltópénzről, ahogy akar. Próbáljátok már végre elfogadni, hogy az utas ügyfél! más olvasatban vendég! akinek a pénzéből él a szolgáltató. Ennek fényében kéne szopóágra tenni. 21 században élünk, tőlünk nem is olyan messze már régen lehet buszon is kártyával fizetni. No coin no problem. Ezt is be lehetne vezetni, csak nálunk még mindig a régi beidegződés van, hogy oldja meg a kuncsaft ahogy akarja, mert konkurencia úgy sincs.. Az adott esetre még azt is el tudtam volna képzelni, hogy utas marad és majd ha jönnek más utasok, akkor az azok által fizetett pénzből visszaad a sofőr mikor majd leszáll. De a leszállítás bunkó és elfogadhatatlan dolog.
Sztem.
albert1 2010.10.26. 07:04:46
Ha nem tud visszaadni, akkor is megkapja a jegyet az utas, csak a vezető nem ad vissza. Hanem pikk-pakk kitöltenek egy kis nyomtatványt erről, és az utas ráérő idejében elmegy a buszállomás pénztárába, ahol megkapja a visszajárót.
pandora1 2010.10.26. 07:11:08
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.10.26. 07:11:56
1. Megvárja míg felváltja.
2. Megkérdezik az utasokat, hogy ki tudná felváltani a pénzt.
3. Felengedi a buszra, elveszi a jegy árát, végállomáson rendezik.
Mért kell mindig lehúzni a posztolót?
Thrasher 2010.10.26. 07:13:06
hát ez az.
szánalmas, hogy ebből ekkora felhajtás lett. nagy szívás így járni, de baromi egyértelmű, hogy ha mindenki 5000-esekkel rohangászik buszjegyet venni, ellőbb-utóbb elfogy az apró...
valaki nem indít egy fb-csoportot azoknak, akik hülyének nézik az első tagjait?
pandora1 2010.10.26. 07:13:17
Thrasher 2010.10.26. 07:15:17
plusz takaríthatta volna a húgyos buszát.
az is kozrejátszhatott a dontésében, talánesetleg.
indapass90210 2010.10.26. 07:22:51
sultan65 2010.10.26. 07:28:27
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.26. 07:30:05
Amikor még busszal jártam, sok sofőr megoldotta, hogy a menet közben összegyűlt lóvéból később visszaadott, ha induláskor nem tudott.
Valójában az lehetett a baja, hogy a postoló kért jegyet, nem :D
Mert aki jegyet kér, az sikeres... ...azaz nem sikeres.
A panaszkönyv elkérése meg helyes volt!
Mc69 2010.10.26. 07:30:10
Szerintem meg az ő felmenőit.
Énbagoly 2010.10.26. 07:30:34
Elővételben csak a végállomásokon lehet jegyet venni, és azt is csak a busz indulása előtti fél óráig. Tehát, ha 29 perccel a busz indulása előtt érsz ki, akkor már nem adnak jegyet, mert a rendszer nem engedi. :S
A buszsofőrök között meg még mindig túl sok a bunkó. Mint ebben az esetben is.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.26. 07:31:24
27000-essel kellett volna. Kettővel.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.26. 07:33:23
zaza42 2010.10.26. 07:35:25
Pedig először engem is le akart zavarni a sofőr pénzt váltani.
Csak halkan jegyzem meg 2010.10.26. 07:37:13
Hát, szerintem valahogy így lehet...
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.26. 07:44:19
Normálisabb buszokkal, és pontosabb menetidővel pl. Meredek.
Juzer 2010.10.26. 07:45:12
@nális coitus 2010.10.26. 07:46:32
newcy67 2010.10.26. 07:47:54
Megjegyzem: van olyan helyzet, amikor esélye sincs az utasnak pénzt váltani, ilyenkor talán jól jönne a segítség. Persze a szabály, az szabály, nem késhet 1 percet sem a busz, mert kihűl otthon a sofőr levese.
Megjegyzem: tegnap a Lufthansa Milánóban megvárta a késéssel leszálló - ugyancsak Lufthansa - gépünket, minden segítséget megadtak a gyors átszálláshoz és elnézést kértek. 5 perc késéssel értünk Budapestre. Úgy látszik, ennél a mikrovállalkozásnál másként kezelik az utast.
lilly.alien 2010.10.26. 07:51:07
Távolsági buszon sosem fizetünk 5000, 10000 és 20000-rel! Ha tudjuk a pontos összeget, akkor a megközelítő összeggel. Ennyit nem lehet megjegyezni?
Nagyon gyenge eresztés, a posztírónak meg nyalókát, hogy lenyugodjon ...
Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.10.26. 07:51:22
lilly.alien 2010.10.26. 07:55:29
Amúgy ki is van írva: Nagyobb összegű pénzcímletet nem váltunk!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.26. 07:57:14
Azért nem késhet, mert út közben megáll a busz, hogy a sofőr beadja az út közben vásárolt kaja-alapanyagot az asszonynak :D
Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.10.26. 07:57:38
ulrik · http://ulrik.blog.hu 2010.10.26. 07:58:13
Ez 245 Ft (felnőtt jegy), ha diák: 125 Ft
na__most__akkor 2010.10.26. 08:00:59
2. Miért számít annak a véleménye egy MAGYAR oldal MAGYAR problémával foglalkozó blogján, aki nem ír MAGYAR ékezeteket?
3. Mi a fasz az a faszbÓk? Miért számít, hogy mi van ott? (Egyébként tudom mi az, de nem érdekel...)
4. Miért számít, hogy mi van Angliában? (mi így mondjuk azt, hogy "UK")
lilly.alien 2010.10.26. 08:02:16
Benzinkutas voltam anno, fizetéskor volt jó dolgozni: jött a sok hülye 20000-sel, én meg elzavartam őket váltani. Korán reggel nem fogja fel az ember, hogy nincs még váltópénzem? Abba senki sem gondol bele, hogy esetleg a következő vevőnek már nem tudok visszaadni ..........
indapass90210 2010.10.26. 08:02:45
Mint falusi gyerek, tapasztaltam, hogy valóban van olyan, hogy a busz meg sem áll, csak lelassít, mert siet a buszvezető a következő faluba ebédelni. Ott letette a buszt a megállóban. Futás át a mezőn, ami elválasztotta az utat a házaktól. Leves belapátol, futás vissza. Elsőre elég szürreális élmény volt, ahogy egy kurva szó nélkül elszaladt.
.lll. 2010.10.26. 08:04:09
vendriner aladár 2010.10.26. 08:06:29
Tom Gambler 2010.10.26. 08:06:39
Sorban:
Hely: Óváron évek óta nincs egymás mellett az autóbuszpályaudvar és a vasút, régen így volt, de ahogy már mások is írták, a város másik felére helyezték, mert a Tesco egy Volán tulajdonában lévő telekre épült, azzal a feltétellel kapta meg a Tesco, hogy felhúz egy új pályaudvart is. Úgyhogy jelenleg a vasútállomás csak egy buszforduló pont. A környékbeli falvakban élőknek, akik pl. Győr, Budapest felé vonattal közlekednének, ez nagy kibaszás volt, ez tény, mert a kettő közti közlekedés valóban gyatra, bár abban is van igazság, hogy mire kitalálnának egy normális városi menetrendet, a MÁV eltolja a vonatait valamilyen irányban 5-5 perccel, és máris lehet kezdeni elölről az egész procedúrát.
Visszaadás: minden sofőr mellé ki van írva a fülkére, és az utazási szabályzatban is benne van, hogy a vezető nem köteles nagy címletből visszaadni. Ha jól emlékszem, a szabályzatban már az ötezres is annak számít. Persze, régi a szabályzat, aktualizálni kéne, de per pillanat ez érvényes, tehát panaszkönyv ide vagy oda, ebben a tekintetben az eljárás érvényes.
Ugyanakkor, ahogy azt valaki fentebb leírta, ilyenkor átvételi elismervényt lehet átadni, és a jegypénztárban visszaadnak, DE! tudomásom szerint ez az autóbuszvezető elbírálása alá esik, magyarul, nem kötelező.
Összefoglalva, tudomásom szerint az eljárás szabályos volt, csak inkorrekt, mert meg lehetett volna oldani az autóbuszvezető részéről. A megoldás a jelenlegi szabályzat aktualizálása lenne.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.26. 08:06:44
Mondjuk autóra.
@na__most__akkor: Ahogy így elnézem, a Facebook-csoportok és a netes szavazások elég rendesen alkalmasak hanulatmérésre... Pár nap alatt sok ezer ember képes jelezni, hogy neki pl. tetszik valami...
Az ékezetek hiánya meg pl. azért is lehet, mert valaki olyan barom cégnél dolgozik, mint én, ahol minden angol. És nem ismeri mindenki az ALT kódokat.
zebu_ba 2010.10.26. 08:09:01
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.26. 08:09:07
@na__most__akkor: Ja igen, a Facebook-csoportokból szerintem csak nekem van 9 követőm, mert bárki másnak több lenne ennyi iő alatt :D
@Tom Gambler: "Összefoglalva, tudomásom szerint az eljárás szabályos volt, csak inkorrekt,"
Akkor itt a lényeg.
ZON 2010.10.26. 08:12:30
"Én meg elzavartam őket váltani."
Intelligens személyiség lehetsz.
Zöldegér 2010.10.26. 08:13:01
Én rendszeresen busszal járok, a sofőrök út közben vesznek cigit, volt már olyan is, nem egyszer, hogy a gyógyszertárba ugrott be , csakély 10 percig várakoztatva minket. 1x még elshiszem, h valami sürgős, de rendszeresen? Legközelebb a Tescóba is benéz?
Agyalap 2010.10.26. 08:14:06
Megnézném azt a kutast, aki tankolás után elküld pénzt váltani :) Autóval mennék az biztos, de előtte még rögzíteném a vásárlók könyvében, hogy én szerettem volna fizetni.
lilly.alien 2010.10.26. 08:15:42
lilly.alien 2010.10.26. 08:16:46
Mobiltelefon töltés, 1500 Ft, 20000-sel, nyitás után 5 perccel ....
indapass90210 2010.10.26. 08:17:35
indapass90210 2010.10.26. 08:20:44
megkérdezed, hogy tud-e 20000-esből visszaadni!
indapass90210 2010.10.26. 08:23:08
Der Beste 2010.10.26. 08:23:51
A posztoló a hülye. Gondolom, nem először utazott haza, tisztában kellett lennie a buszosok véges visszajáró-készletével.
2010.10.26. 08:24:12
na__most__akkor 2010.10.26. 08:24:23
"Az ékezetek hiánya ..."
Ahogy elnézem, Ön tud ékezeteket írni. Örülök. Szerencsére, "barom cégeknél" is vannak ilyenek.
Mindenki más is tudna, ha egy kicsit akarna. Vagy nemcsak a szájával lenne magyar.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.26. 08:25:36
Kanc.gány mekkorát nézett, amikor mentem oda hozzá, hogy az az én biciklim, lesz szíves.
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.10.26. 08:25:42
addig amíg ott nem volt, sehol sem volt buszpályaudvar. addig a vasútállomás előtti baszottnagy parkolóban álltak meg a buszok, de az máv tulajdon, így ott nem nagyon lehetett buszpályaudvart építeni. no meg pénze se volt rá a volánnak.
aztán jött a tecsó, oda akart építkezni ahol a volán telephelye volt. a város másik végén. és ekkor azt mondták oké, de akkor építsél buszpályaudvart is. így lett a tesco a volán telep helyén, és így lett ingyen buszpályaudvar.
megjegyezném hogy a vidéki buszok a városban az útjukba eső összes városi megállóban is megállnak összeszedni az utasokat, így nem kell kimenni a város másik végére, elég lett volna csak a központig eljutni, ha halászira akar menni...
(amúgy lehet hogy jobban járt mert egy győr-mosonmagyaróvár szigetközi járat szintén megy vagy 3 órát, és tetűlassú, és kurvaunalmas.)
és kurvára utálom ezt a régmúlt igeidőt. nagyon modoros.
Der Beste 2010.10.26. 08:26:28
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.26. 08:27:57
Sajnos maga meg abba a hibába esik, hogy a külsőségeket nézi. Ha muszáj a pógárnak angol kiostást használni, hát muszáj. De a tartalmat az ékezetek hiánya nem változtatja meg. Nem attól lesz valaki magyar, hogy ír-e ékezetet...
Engem az jobban tud zavarni, amikor ékezettel, vagy anélkül, nem írnak helyesen. Az már inkább jelent valamit.
heliox 2010.10.26. 08:28:35
A volán kért okozott, 20,000 - 40,000Ft közötti értékben.
kajajegy 2010.10.26. 08:39:10
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.10.26. 08:39:25
Bunkóland.
somo 2010.10.26. 08:42:01
macska69 2010.10.26. 08:42:13
z0ty 2010.10.26. 08:43:02
kyanzes (törölt) 2010.10.26. 08:46:57
Jimbo75 2010.10.26. 08:48:10
Én leültem volna az első üres helyre, ha nem tud visszaadni, akkor így járt...
AutosVilli 2010.10.26. 08:49:35
Vazz nem a pénzváltással van gond ,sok hülye!!!
Steve31 (törölt) 2010.10.26. 08:49:56
Már pedig ha ez így van akkor egy törvény mintha erősebb lenne mint egy volános kisfőnök agyszüleménye vagy akármilyen működési szabályzata.
Hiába van kinyomtatva, kifüggesztve.
Ha lett volna tanú az esetre akkor taxit hívni majd felszólítani a volánt, hogy fizesse ki a számlámat.
Tom Gambler 2010.10.26. 08:52:34
modav 2010.10.26. 08:54:08
Tom Gambler 2010.10.26. 08:55:37
ecch 2010.10.26. 08:56:52
indapass90210 2010.10.26. 08:57:58
És az, hogy pina?
A buszvezető nyert egy notebookot Palkovicsnétól!
Lehet már ingyen szarni az árkádban? És a kisalföld járatain?
Baccpapuccsal meg lehet csapni a sofőrt, or thats already közfeladatot ellátó személy elleni erőszak?
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.10.26. 08:58:31
Leonine 2010.10.26. 08:59:37
Egyébként meg pont a posztolóhoz hasonló emberek szoktak amiatt vinnyogni, ha 3-4 percet késik a busz, azt bezzeg elvárná, hogy miatta induljon késve, csak mert nincs annyi esze, hogy buszon igyekszik kb. annyit előkészíteni, amennyi a jegy lesz.
2010.10.26. 09:02:50
Vagy te értettél félre valamit, vagy én, de nekem úgy tűnik, hogy Mmóvárig vonattal ment és onnan akart busszal menni Halásziba.
Namármost a menetrendek.hu szerint Mmóvár buszállomás - Halász buszváró 7,6 km-re van egymástól, amelyért 245, azaz KETTŐSZÁZNEGYVENÖT forintot kellett volna fizetni, amelyet a posztoló ötezressel kívánt lerendezni.
Leonine 2010.10.26. 09:03:09
AkinekSemmiSemTetszik 2010.10.26. 09:05:02
Az ötezres nagy címletnek számít, ha pizzát rendelek, akkor is.
Sőt, ha a MÁV-nál veszek jegyet akkor is sírnak néha ha azzal fizetek, de nekik kötelességük visszaadni. XD
Ja igen.. csatlakozom azokhoz, akik szerinte ne kelljen már minden kis baromságért facebook csoportot csinálni.
Leonine 2010.10.26. 09:08:55
indapass90210 2010.10.26. 09:10:10
1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyvről
...
6. § A bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte.
...
2010.10.26. 09:10:16
Korrigálnám magam.
A FB-csoport alapján a kedves posztoló Győrben akart buszra szállni, sikertelenül. Ez 825 Ft-ba került volna.
nazer 2010.10.26. 09:11:30
2010.10.26. 09:11:40
[CINIKUS]
Izgatottan várjuk a per fejleményeit
[/CINIKUS]
AkinekSemmiSemTetszik 2010.10.26. 09:13:15
Először mintha Budapestrőlről szeretett volna Volánnal eljutni egészen Halásziig. Csak ezután kezdett vonatozni.
Így viszont tényleg 3080Ft.
jet set 2010.10.26. 09:13:34
Picitures doktor 2010.10.26. 09:16:55
Prolee2 2010.10.26. 09:18:17
A volán menetrend kereső programjáért még a legszarabb műszaki iskolán a GDF-en is megba.ztak volna. Vicces, hogy nem telt jobbra.
indapass90210 2010.10.26. 09:19:19
blue moon 2010.10.26. 09:21:40
Ha jobban elolvassátok a cikket, a legnagyobb bunkóság itt nem az volt, hogy nem tudott visszaadni (előfordul), hanem az, hogy a sofőr, ígéretével ellentétben nem várta meg.
Sajnos rengeteg ilyen "sofőr" létezik kis hazánk különböző szakmáiban (vízvezeték-szerelő, kőműves nem hív vissza - eltűnik; ügyintéző az orrod előtt zárja be a kis ablakot, pedig mögötted már senki, stb.) Apró bosszantások, mert neki jól esik. Nem pedig azért, mert már annyira, de annyira ebédidő van és kihűl a leves.
Éltem Angliában, ahol a postás hölgy előre köszönt, pedig jóval idősebb volt nálam. A buszmegállóban az emberek sorban állnak és nem pampognak. A sofőr, az egyéb szolgáltató udvarias. Nem azért, mert munkaköri leírás, hanem mert így érzi jónak, helyesnek.
Itthon akkor nem bunkó valaki, ha erre kötelezik. HUNgária egyre messzebb kerül a nyugati szemlélettől. A rendszerváltás előtti idő megalapozta az utána következő 20 év ámokfutását és most itt tartunk. Változni valószínűleg nagyon lassan fog a helyzet.
Országunk lelkileg Balkán, szellemiségében nyugat. Ez is lett a vesztünk. Nem tartoztunk soha sehova sem.
alkesz-papa (törölt) 2010.10.26. 09:21:55
Picitures doktor 2010.10.26. 09:24:00
Te vagy az oka az egésznek.
lilly.alien 2010.10.26. 09:24:35
www.facebook.com/home.php?sk=group_161862833836316&ap=1
Der Beste 2010.10.26. 09:25:38
labi 2010.10.26. 09:25:46
Lehet hogy án tévedek, de Móvárig vonatozott, onnan meg halászi busszal csak 245 Ft.
Aki meg melózott már pénztárban (ami nem bank vagy baszomnagy multi) az tudja hogy elég egymás után pár nagycímletes vásárló és máris ki lehet futni az apróból.
Szóval egyrészt köcsög a vezető, mert lehetett volna megoldást találni a dologra, másrészt a postoló is, mert ha tudja hogy egy 245 Ft-os távot busszal akar megtenni, akkor ne ötezrest vágjon már a söfőrhöz.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.26. 09:30:48
Petőfi állitólag Debrecenböl gyalog jött Pestre
Leülhecc, jót röhögtünk/rajtad/!
hááááát 2010.10.26. 09:35:18
Ferocious 2010.10.26. 09:37:56
Ennyi idiótát egyrakáson... , amíg ÉN fizetem a szolgáltatást, addig a sofőrnek kuss a neve!
Csigorin 2010.10.26. 09:39:25
Hurri Kán 2010.10.26. 09:41:07
Tom Gambler 2010.10.26. 09:42:17
@Ferocious: Ha igénybe veszed a szolgáltatást, elfogadod a feltételeket, úgyhogy neked kuss a neved. Vagy dönthetsz úgy, hogy nem veszed igénybe. A tolerancia vagy mindkét oldalról jár, vagy egyikről sem.
lilly.alien 2010.10.26. 09:44:38
Thresher 2010.10.26. 09:45:04
Én Orfűre akartam kimenni egy 200-assal, 15 forintot kaptam volna vissza. Nem tudott adni, sűrű elnézések közepette kérdezte hogy felváltom-e, vagy nem tud visszaadni.
15 forintot.
Jót röhögtem és leültem.
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.26. 09:45:31
Képzeld el, kisfiam, hogy sok sofőrt láttam már Magyarországon is, aki segített (csomagban, felszállásban, idős embernek, mozgássérültnek, gyerekes anyukának stb.). Való igaz: nem mindegyik ilyen rendes. De bármilyen összegben fogadok, hogy Írországban vagy Olvasországban sem minden sofőr földre szállt angyal. Na.
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.26. 09:49:41
Blogmotor: Mityu monnyon le!
Ferocious 2010.10.26. 09:49:52
A volántársaság meg a sofőr is ebből él. Ezt kéne felfogni, te észlény. Egyébbként már fentebb is leírták ennek a problémának
a megoldását tehát a sofőr egy szemétláda tetű volt.
Hümüzhümümüz 2010.10.26. 09:49:55
Ha nem ad kibacott elismervényt, vagy igazából nem is akarja megvárni az utast, akkor hátrakiabál basszus, hogy valaki tud-e váltani egy ötezrest. Nem? Vagy mondja azt, hogy nem várlak meg tesó, köt a menetrend. Bár ez utóbbira is azt írnám, hogy geci.
A random köcsögölő kommentezők is kakilhatnának spermát úgy alaposan!
Leonine 2010.10.26. 09:50:06
Tibike15 2010.10.26. 09:50:15
Húzzon el a nagy címlettel a tescóba, ott váltassa fel.
KaPé 2010.10.26. 09:50:21
Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.10.26. 09:53:00
2. Nem elvárható a buszsofőrtől, hogy megvárja az utast, amíg felváltja a pénzt.
3. Azonban ha már megígéri, hogy megvárja az utast, de inkább elhajt, az eszméletlen nagy taplóság, ezért jár a sün a sofőrnek!
Amúgy rendszeresen járok busszal, eddig egyetlen alkalommal kellett váltanom, és akkor megvárt a buszsofőr(bár nem is kellett volna még mennie menetrend szerint). Viszont volt olyan, hogy egy megállónál szálltunk fel Veszprémben a Balatonfüred-Győr(szintén Kisalföld Volán) járaton, aztán a sofőr beszólt többeknek is akik képesek voltak ezressel fizetni a 700 Ft-os jegyet. Lehet, hogy ugyanaz a sofőr volt? Egyébként rajta kívül még egy tapló Kisalföld Volános sofőrrel találkoztam, egy fiatal fülbevalós srác, a többiek normálisak. Egyébként Somló, Balaton, Bakony, Vértes és még jópár volán társaság járatán közlekedtem már, és általában 10 sofőrből 5 kimondottan rendes és barátságos, 3 csak teszi a dolgát korrekten, 2 meg tapló. Volánbusznál meg 10-ből 9 atombunkó, 1 meg oké.
Ferocious 2010.10.26. 09:53:56
Ez üzlet és én fizetek, tehát nekem van igazam, akár tetszik, akár nem. Tudod már piacgazdaság van és nem kommunizmus...
Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.10.26. 09:54:28
Nem az a baj, hogy nem tudott visszaadni, hanem az, hogy megígérte az utasnak, hogy megvárja, de nem tette. Ha nem akarja megvárni, akkor mondja meg, ne legyen sunyi és pofátlan.
sompetike 2010.10.26. 10:00:18
s hogy mire fel az ilyen megszolitás,hát azért mert mig a tisztelt nagyérdemü utazoközönség a a busz függönyébe fujja ki az orrát+eldobálja a véres tamponját addig nem érdemel mást....
Alikam 2010.10.26. 10:02:10
"Az utasnak a díjszabásban megállapított menetdíjat (utazási igazolvány árat) kell megfizetnie megfelelő címletű pénzeszközzel. A jegykiadó pénzváltásra és nagycímletű pénzből visszaadásra nem köteles. A visszajáró összeget - ha azt a jegykiadó visszaadni nem tudja - a VOLÁN az utas részére postai úton, a postaköltség levonásával visszatéríti. "
MI a megfelelő címlet? 3080 forintos? Na jó, fogjuk rá, az 5000-es nem jó. Ez esetben nem az a válasz, hogy nem tud visszaadni, hanem az, hogy oké, elveszem és majd később a visszajárót a Volán lerendezi.
A másik:
"Nem tudom felváltani az ötezresét, kérem szálljon le"
Ez elég zavaros mert más a felváltás, és más a visszajáró.
Ettől függetlenül a sofőrnek fel kellett volna ajánlania, hogy majd később a Volán a különbözetet elküldi.
Velem is volt ilyen, csak a MÁV-nál - ott is ez a szabály -, ott is felajánlotta a pénztáros, hogy majd postai úton rendezi a MÁV velem - szerencsére a közelben volt egy benzinkút, ahol pár perc alatt tudtam váltani...
GatyaPityu 2010.10.26. 10:03:21
Ja, és a volanbusz.hu oldal pedig tényleg egy nagy gagyi, ahogy előttem írta valaki, ha nem tudja az emberfia pontosan melyik budapesti állomásról indul a busz, akkor használhatatlan a kereső.
labi 2010.10.26. 10:03:44
Azért ne feledkezzünk el az utazási feltételekről, amiben benne van hogy ha nagy címlettel fizetsz akkor nem tudnak visszaadni.
Ha már ekkora király akarsz lenni a pénzedért, akkor ne feledd hogy és szerződésbenemtartási jogosultságot nem vásároltál vele. :)
Hurri Kán 2010.10.26. 10:04:02
lilly.alien 2010.10.26. 10:07:07
labi 2010.10.26. 10:07:11
"villamosról hetes buszra, jegyvásárlás(itt földimmel találkoztam, jól el is beszélgettünk) és kora hajnali vonat, minden stimmelt"
Tehát Bp-ről a kora hajnali VONATTAL indult.
Akkor miért Bp kezdettel számoljátok a buszjegyet?
Hurri Kán 2010.10.26. 10:08:39
Mecsoda űrtechnika így a XXI. századi információs társadalomban...
civil polip 2010.10.26. 10:09:53
Engem is zavar. Itt például úgy lett volna helyes, hogy "a nélkül", és a központozásnak is neki kellene futni még egyszer.
labi 2010.10.26. 10:10:28
"Szerencsére" amikor szervízben van a kocsimk akkor buszozom, így a te feltételrendszered szerint is beleugathatok. :)
Nekem 450 Ft a buszjegy ilyenkor... Ha nagy címlettel fizetnék - ami visszaadásui gondokat okozhatna - akkor ha a buszvezető kedves maradna akkor az utastársak lincselnének meg, mert eléggé kiszámított a menetidő sokuknál. :)
@nális coitus 2010.10.26. 10:10:36
csubli 2010.10.26. 10:13:11
Kb. 2002 lehetett, mikor is kora reggel Budapestről Gödöllő-Máriabesnyőre szerettem volna eljutni kora reggel. Felszálltam a HÉV-re, elérkeztem Gödöllőre. Megkerestem a Volán állomásán a Máriabesnyőre induló buszt. Felszálltam, kétezressel(!) szerettem volna fizetni, mire a sofőr azt mondta, hogy nem tud visszaadni, menjek be a váróteremben található jegypénztárba, és ott fel tudom váltani. Bemegyek, felváltatom (1 perc), mire kimegyek, a patkány elhúzott. Visszamegyek, mondom a forgalmi irodában, hogy szóljanak a buszvezetőnek, hogy itt hagyott. Valami hülye kifogással elzavartak.
Több óra múlva ment a következő busz, én pedig dolgozni mentem oda, úgy hogy elindultam gyalog. Röpke másfél óra alatt oda is értem. Mindez januárban, kb. mínusz 5 fokban, 20 centis latyakban...
ujik 2010.10.26. 10:15:23
Velem is megtörtént, hogy nem tudott visszaadni a sofőr (3500 Ft körüli összeget akartam két kétezressel fizetni, de megkérdezte, hogy kell-e jegy elszámoláshoz. Mondtam nem, erre azt mondta, hogy akkor elég egy kétezres, azt üljél le .... Aszem így mindketten jól jártunk. Utána figyeltem, nem csak velem csinálta ezt meg, mással is, volt aki az 50%-os papírjait mutogatta, azt se kérte tőlük, volt akinél rendőrigazolvány volt, aztán közölte vele, hogy mit bóhóckodik itt, menjen már be (tehát jegyet se kellett vennie) :-))) Jó fej volt az öreg, na :-))
Afi 2010.10.26. 10:16:59
lilly.alien 2010.10.26. 10:20:06
www.facebook.com/home.php?sk=group_161862833836316&ap=1
csak T 2010.10.26. 10:23:14
Én is mosonmagyaróvári vagyok és visszatérve arra a problémára, h. miért van ilyen messze a buszállomás a vonatállomástól szeretnék pár megjegyzést tenni. Ez nem a tesco hibája. Régebben volt róla szó, mielőtt a tesco idejött, h. kiépitene a város egy buszvégállomást a vasútállomás mellé, viszont a MÁV nem engedte át az előtte lévő területet a városnak és ennek hiányában meghiusult a beruházás. Majd ezt követően a tesco épitésekor vállalta a beruházó, h. kiépit egy buszállomást a tesco mellé, mivel a mávos állomás terve meghiusult ezért került a buszvég a tesco mellé. Igy talán kicsit árnyaltabb a kép.
Üdv:
T
BBG76 2010.10.26. 10:24:11
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.26. 10:24:27
Örülök, hogy sikerül a lényegre koncentrálni. :/
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.26. 10:27:41
sovesztomesz 2010.10.26. 10:30:36
Járatszám, busz-rendszám, sofőr név, elbocsátás!!! Egy "emberarcú" diktatúrában ez így működne szerintem :-)!
De félre a tréfát.
Szerintem mindenkinek van hasonló sztorija, sajna nekem is.
Amikor kénytelen az ember - előre nem belekalkulálva - mással utazni, mint eredetileg szándékozott. (és) Rájön, az 5 kilométeres buszjegyet (155 ft) apróból nem tudja kifizetni, a 10ezer forintosát meg a hajára kenheti. Le is szállítanának, ha egyik utastársam nem szán meg és nem ad 100 ft-ot a saját családi büdzsé-jéből.
Egyébként a rendszer rossz!!!
Sajnos pont azért, mert az alul fizetett sofőrök zsebre adták el a jegyet, ezért bevezették, hogy az induló állomáson csak előre váltott jeggyel lehessen felszállni!!!
Szóval ehhez hasonló történeteket nap, mint nap hallhatnánk és nem csak a fejállomásokon lehet pórul járni.
A probléma adva van!
Tisztelt volánosok, tessenek megoldani!!!
Vannak már erre módszerek, a kommentekből is kitűnik!
Akinek van rá pénze, joga van utazni; az utazásból kizárni valakit váltási problémák miatt nem XXI. századi hozzáállás.
Üdv!
Hurri Kán 2010.10.26. 10:33:55
Régen hallottam bármire is ennyire korrekt választ!
hag 2010.10.26. 10:37:27
Pedig van 10, 20, 50, 100, 200 és 500 eurós címlet is.
Szerintem, nem várható el a buszvezetőtől, hogy korlátlan mennyiségű vátópénz legyen nála.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.26. 10:40:14
Szép volt fiam, űjjé le egyes!
Majd fizetésnapon te is 50%-ot kapsz és semmi papirt róla
Nehogy meglássam a posztod a homáron!
TGabi 2010.10.26. 10:51:50
Nem csak a sofőrök tudnak kellemetlenkedni - ld. pizzafutárokat...
Nemrég 1600 forintot kellett fizetnem a futárnak, együtt a pizzára és üdítőre.
2 ezresem volt-gondoltam, 200 forintot odaadok borravalónak míg a másik 200 forintot azért megtartanám magamnak.
Hapsikám erre közölte, hogy semmiképp sem tud visszaadni, de azzal a hangsúllyal, mintha 20 ezrest adtam volna oda. (Mondom, 2 ezresből...)
Én tényleg nem a borravalót sajnálom tőle - adtam így is - de szeretném magam önállóan eldönteni, mennyit adok oda. És még neki állt feljebb.
Persze, ha forintra kiszámolná a vevő a pizza árát, akkor egyből megkapja, hogy filléres, spúr paraszt, aki éhkoppra juttatja szerencsétlen futárt.
Ferocious 2010.10.26. 10:54:55
Ott a pont, végre valaki megértette a lényeget!!!
sipos 2010.10.26. 11:12:09
gsc 2010.10.26. 11:14:02
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.26. 11:14:47
Jó, belefért volna egy de, de nem hiszem, hogy hatalmas baj...
@mityu: Mmmh, a Facebook-on azok chatelnek, akik nagyon trendik akarnak lenni, és különben is büdös nekik e-maileket írni.
Azt tudom bírni, amikor hirdetek valamit, ki van írva, hogy pécs, meg hogy érdeklődni e-mailben, erre a sok idióta pesti személyes átvételt akar, és kapásból (levélváltás nélkül) felvesz msn-en...
1120 2010.10.26. 11:17:45
idiesel 2010.10.26. 11:17:48
És baszki télleg, pesten is van ilyen meki. ez általános?
total eclipse (törölt) 2010.10.26. 11:18:25
ilyen is van. utaztam vagy 40 km-t. és nem az x € a lényeg, hanem a hozzáállás.
gsc 2010.10.26. 11:19:01
Szóval a főnök vagy akinél a széf kulcsa van az meg a tökét vakarja valahol a riviérán mert a milliós üzlet nem fedezi szegénynek a kellemetlenséget hogy néha fel kell tölteni a kasszát napközben is? Szerintem mennyetek tönkre de gyorsan.
total eclipse (törölt) 2010.10.26. 11:20:40
na, az ilyet kéne főbelőni...
idiesel 2010.10.26. 11:22:12
idiesel 2010.10.26. 11:25:09
forro44 2010.10.26. 11:26:12
Szóval véleményezni bármit bárhogyan lehet, de a törvény az törvény. Hogy mifelénk ezt "hivatalosan" meg lehet vétózni, akár egy belső szabályozás útján, na ez vezet oda, ahol tartunk (en bloc, az ország). S amíg ez sokak egyetértésével történik, nem is lesz másként. Csak azt kell tudomásul venni, hogy a sok szabálykerülésből mindig csattan rajtunk is valami.
Ha nekünk ez így jó...?
staropramen 2010.10.26. 11:27:27
Semmi hatalmat senkinek!
civil polip 2010.10.26. 11:33:25
abszolút alkohol 2010.10.26. 11:44:46
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.26. 11:45:44
Én vállalom. Küldd az ötezrest!
Walmer 2010.10.26. 11:46:12
1.) a pénzváltás és a visszajáró nem ugyanaz.
2.) ha a jegybanki alaptörvény értelmében fizethetek bármilyen címlettel, akkor nyugodtan tele lehet szarni a kibaszott volán működési szabályzatát, mert az alacsonyabb (kb 6000000 fényévvel), mint a törvény. ha a volán szabályzata megengedné a sofőröknek a neki nem tetsző utasok azonnali kivégzését, az is fasza lenne ugye? mert a volán a te borsónyi agyadban állam az államban
3.) ha nem tudják megoldani a visszajárót, akkor a Volán oldja meg a kártyás fizetést. Ott ilyen gond nincs.
Murderface 2010.10.26. 11:48:08
lepojka 2010.10.26. 11:53:59
civil polip 2010.10.26. 11:54:01
vauvauvau 2010.10.26. 11:58:31
Szégyeldd magad! És még Faszbókcsoportot is alakítsz?
Pfújj!
sipos 2010.10.26. 11:58:51
Hurri Kán 2010.10.26. 12:10:05
Henry Chinaski 2010.10.26. 12:28:44
pillekosbor (törölt) 2010.10.26. 12:30:44
Bodzaszedő Manager (törölt) 2010.10.26. 12:36:03
Magyarország, nyomorország. és ezt nem tegnap mondta.
5000-es nagy címlet... nincs 20 euró vazze
Hurri Kán 2010.10.26. 12:38:21
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.26. 12:39:21
Mindegy, hogy nagy címlet-e, ha nem tudnak visszaadni belőle.
A nyomorodat meg tartsd meg magadnak.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.26. 12:40:43
Ja.Ja. Úgyhogy kérd el a megfelelő jegyet.
virgo 2010.10.26. 12:43:26
leírták már előttem, de még egyszer: ezeknél a nagy bálna állami cégeknél még nem volt rendszerváltás...
enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.26. 12:44:39
@pillekosbor: Az ötezres miért nem készpénz? :)
labi 2010.10.26. 12:45:03
Jahm, mert a "más összeg" feliratú gombot még nem találtad meg. :)
Walmer 2010.10.26. 12:49:27
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.10.26. 12:50:47
Győr-Halászi 47,9 km azaz 915 Ft teljes áron. 4 rugót kellett volna visszaadni a sofőrnek. és ha nem volt már nála annyi?
amúgy tényleg köcsög volt hogy elhajtott.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.26. 13:01:13
Egyébként vannak buszok az USA-ban, ahova csak akkor szállhatsz fel, ha pontosan ki tudod pengetni a viteldíjat.
Itt legalább meg volt az esélye a delikvensnek, hogy a sofőr tud visszaadni. Nem jött össze. Az csak hab a tortán, hogy a sofőr prosztó volt és otthagyta.
abszolút alkohol 2010.10.26. 13:03:39
JohnHenry 2010.10.26. 13:08:19
Géza, kék az ég! 2010.10.26. 13:09:32
Leonine 2010.10.26. 13:16:00
10 perce vettem ki 2 db ezrest egy automatából, akkor sikeres-e vagyok? (egyébként nem, mert akkor nem ennyit vennék ki így hónap vége felé...)
England win The Ashes! 2010.10.26. 13:16:33
1. Azért, mert állítólag az a jegy max. 245 Ft-ba kerül. Ha így van, jó hogy nem latinumtéglával akart fizetni.
2. Biztos azért, mert nincs mindenkinek rovásírásos billentyűzete.
3. Faszság.
4. Zárójeles példa volt. Másrészt a jót nem szégyen ellesni. Vagy örüljünk, hogy közlekedési kultúrában egyelőre még megelőzzük Burkina Fasot. (Szintén zárójelbe: UK =/= Anglia. Csak hogy tudd. ;-) )
Walmer 2010.10.26. 13:18:01
ne is fizesse ki. menjen el váltani, ha már nem gondoskodott elegendő váltópénzről. 5,000-el akart fizetni, bazmeg, nem 50,000-el!!!!!
pillekosbor (törölt) 2010.10.26. 13:21:06
pillekosbor (törölt) 2010.10.26. 13:22:42
Csak Norris 2010.10.26. 13:42:03
1120Ft ért kell fizetni, de csak 2000-esem van:
-Kissebb esetleeeeg niiinc?
-Bameg ha lenne, én sem váltanám fel a nagyot, nem?!
Sosem értettem az ilyen idiótákat. Nem használják a fejüket? Azt gondolják hogy viccből fizetek azzal mai van?
A buszos meg külön állatfaj. Ismertem közülük teljesen "jófej"-et is, de általában büdös pökhendi és rátarti banda. Ráadásul jogilag azt hiszem hogy hatósági személynek is számít, úgyhogy nem szedhetem ki az ülésből. És ezzel vissza is élnek. De egy ilyen jogi hátteret valamiféle végzettséghez vagy pszichikai teszhez kötnék.(Nem a PÁV nevű viccre gondolok)
Hurri Kán 2010.10.26. 13:49:48
brand_boy 2010.10.26. 13:53:19
Meddig van még derogáció erre a szarra ?
Na ha lejár ünnepélyesen felülök aznap egy tetszőleges magánbuszra,ahogy jó polgárhoz illik.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.26. 13:59:05
Óriásit tévedsz. Elég nagy baromság is lenne $1.25-öt kártyával fizetni.
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.10.26. 14:03:17
Hülye posztoló!
Hülye posztoló!
A buszsofőr nem pénzváltó!
Minek legyen jóindulatú?!
Minek legyen másnak jobb, mint nekem, két pöcsverés közben itt kommentelgető informatikusnak?!
Dögöljön meg mindenki!
Öööö... jól mondtam, ugye?
Walmer 2010.10.26. 14:04:31
Walmer 2010.10.26. 14:06:00
Csak Norris 2010.10.26. 14:06:09
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.26. 14:08:13
Igen, ott van ilyen, hogy nem adnak vissza, akkor szállhatsz csak föl, ha pont annyi apród van.
Surfy 2010.10.26. 14:12:57
balra 2010.10.26. 14:17:26
Teccikérteni? 2010.10.26. 14:20:07
Walmer 2010.10.26. 14:20:52
képzeld a kurvák sem fogadnak el kártyát és vissza sem adnak.
meg a kocsmákban sem lehet kártyával fizetni, csak bizonyos fogyasztás felett. meg a vécésnéninél sem.
enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.26. 14:21:16
nyúvadj meg 2010.10.26. 14:22:11
Yasashi Tanuki 2010.10.26. 14:23:04
Ennek az intézkedés nem a sofőrök kényelmét szolgálta. Az volt az előzménye, hogy Esztergom irányába (de biztos másfele is) korábban a sofőrök rendszeresen zsebbe gyűjtötték a kedvezményes árú menetdíjat, jegyet meg nem nagyon adtak. Amikor mégis inkább jegyet kértem ők voltak legjobban felháborodva.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.26. 14:23:47
És valóban, helyes a meglátás, nem minden buszsofőr, hotdogos, vécésnéni vagy kurva tud visszaadni mindig. Erről beszéltünk.
Csak Norris 2010.10.26. 14:24:11
2 dologról van szó:
1. Sofőr paraszt, mint mondtad
2. Általános probléma a fizetéssel, régi komcsi beidegződés végett, ahol nem az ügyfél pénzéből van a bevétel, hanem örüljön hogy kiszolgáljuk, elvisszük
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.26. 14:25:20
Ezérttartittazország.
balra 2010.10.26. 14:43:06
Sanyi 2010.10.26. 14:56:01
Walmer 2010.10.26. 15:02:31
néma értő olvasás. Általános iskola 2. osztály. menj vissza, ülj be az iskolapadba.
ger. duchemin 2010.10.26. 15:06:53
ger. duchemin 2010.10.26. 15:10:12
Leonine 2010.10.26. 15:10:39
ger. duchemin 2010.10.26. 15:11:09
ger. duchemin 2010.10.26. 15:12:28
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.26. 15:19:18
Aha. Aki uborkát lop, annak kézlevágás. 20e Ft kár fölött akasztás. És akkor mit csinálsz azokkal, akik millió fölött csinálnak kárt?
zoli bp 2010.10.26. 15:19:48
Mentolosmájkrém 2010.10.26. 15:21:07
csibra 2010.10.26. 15:40:03
orsvezer1 2010.10.26. 15:41:29
szekertabor · provo.blog.hu 2010.10.26. 15:49:59
Ha lerobban az autóm a préri közepén, és azért nem tudom folytatni az utamat, mert a legközelebbi megállóban nem tudok jegyet váltani, a vezető pedig nem hajlandó/tud felváltani egy ötezrest, akkor bizony a Volán elmarasztalható módon járt el.
A következő megoldások közül választhatna (mindegyikre láttam már példát külföldön):
- A buszokon a sofőr vagy vissza tud adni, vagy az utas akkor fizethet, amikor a sofőrnél elég visszajáró gyűlt össze.
- A buszokon a sofőr vagy vissza tud adni, vagy a visszajárót a cég saját költségén visszajuttatja.
- A buszokon van bankkártyaterminál.
- A buszokon van jegyautomata, ami vissza is tud adni, esetleg bankkártyát is elfogad.
- Minden állomáson van jegyautomata, ami vissza is tud adni, esetleg bankkártyát is elfogad.
- Minden állomáson van jegypénztár, vagy jegypénztári feladatokat is ellátó szerződött partner (újságosbódé, kocsma, stb.). A jegypénztár elérhetősége az állomáson fel van tüntetve.
További ötletek:
Üzemeltessen a Volán mobiltelefonos jegyvásárlási felületet (a jegy árát az utas mobilegyenlegéről vonják le / számlájához írják, ld. mobilparkolás). Ehhez elég kifüggeszteni az állomások kódjait, és az utasnak csak az induló és érkező állomáskódokat kell megadnia, a menetjegyét pedig SMS-ben kapja.
seik 2010.10.26. 15:52:43
Бабаяга 2010.10.26. 15:53:00
llg 2010.10.26. 15:57:06
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.26. 16:03:21
/ 3 allam tapasztalata/
zZZz 2010.10.26. 16:04:52
Utannamentem volna es darabokra torom a szelvedot meg a sotet fejet annak a buzi sofornek ...
MEDVE1978 2010.10.26. 16:07:07
Ki is számoltuk, ha fél körül indulunk még simán odaérünk gyalog. Node a völgyben megláttuk a szokásos, idióta kisvonatot, ami a Margitszigeten és egyéb helyeken is megy. Oldalára nagy betűkkel kiírva, hogy óránként megy és a buszpályaudvart is érinti.
Kérdezem a vezető faszit, mikor megy az utolsó? Azt mondja, hogy nyugodjak meg nyolckor megy és megvár minket, ha úgy döntünk, hogy így megyünk vissza. Mivel francnak se volt kedve részegen elténferegni a buszpályaudvarig, örültünk és elfogadtuk az ajánlatot. No, pár órával és pár üveggel később kellemes hangulatban nyolcra odaérünk a megállóba. Vonat sehol... Telik az idő...Negyed kilenc még mindig sehol. RÖvid körbekérdezés után megtudtuk, hogy: No hát a Józsi má fél órája elment, mondta, hogy szar ma úgyis a forgalom, megy haza...
Józsi édesanyját emlegetve gyalogoltunk vissza a pályaudvarhoz... Mivel még fiatal vagyok, igazából szarok erre. A probléma az, hogy mi van, ha ezt külföldiekkel is megcsinálta Józsi? Ők is megszívták este, egy ismeretlen városban?
Gyagyás Tóni (törölt) 2010.10.26. 16:16:49
efhábé 2010.10.26. 16:20:45
Ha én holnap beleírom az utazási feltételekbe, hogy felszállás után kötelező lecidázni a sofőrt, akkor onnantól az úgy is lesz?
Térjetek már észre, a törvény szerint nem lehet visszautasítani hatályos magyar fizetőeszközt és helyette másikat követelni. Ha a szabályzat ennek ellentmond, akkor az annyit ér, mint a slozipapír.
El kell fogadni, vissza KELL adni belőle. Lehet szépen kérni az utasokat, hogy lehetőleg pontos összeget készítsenek elő, lehet szépen kérni őket, hogy a nagy címletek használatát igyekezzenek elkerülni, egy dolgot nem lehet, ezek használatát kategorikusan megtiltani...
Szarazkoro 2010.10.26. 16:26:16
De ha napijegyet veszel automatabol ami a buszmegallokban van akkor megvarja azt a 2 perces muveletet altalaban.
efhábé 2010.10.26. 16:31:33
Oli Garha 2010.10.26. 16:34:14
köszönöm
vadliba1 2010.10.26. 16:38:10
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.26. 16:40:56
bar 100-200-nal tobbet meg sosem vettem ki, lehet felette ad 100-ast is
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.26. 16:45:46
en nem ismerem a pontos torvenyt, de az is teny ha aszurd esetben 40 ember szall fel es mindnel 10.000-es van es jegy 345 ft, hat nehezen lehetne betartani a torvenyt
mint mondtam itt is 1 $-os kell bar a torvenyt nem ismerem de nem tudok felszalni 5-el,egyszerueen nem visz el es nem tudok sehol jegyet venni csak a buszon
berlet mukodik de az eltelt evekben kb 10-szer vettem igenybe
/ tudom tavolsagirol van szo, de itt csak a helyit ismerem/
beebeebee 2010.10.26. 16:58:03
a volán kapja be, aki védi a volánt az is,
aki jófejnek tartja a zsebbe dolgozó köcsög sofőröket az majd nem pityogjon ha nem lesz járat egyáltalán, mert elvileg senki nem veszi igénybe
ez az utóbbi a leghülyébb kategória
efhábé 2010.10.26. 17:01:03
Ha csak azt nézed, hogy nálunk a legkisebb papírpénz 500 Ft, az USA-ban meg 5 dollár (van papír 1 dolláros, de mellette fém 1 dolláros is van), ami kb. ezer forint, máris érthető, hogy miért vagy tele állandóan centtel, míg itthon sokkal kevesebb az apród...
efhábé 2010.10.26. 17:05:55
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.26. 17:11:18
az 5 es 2 dollaros, foleg utottbi kifejezetten ritka, az 1-es nagyonis gyakori meg a huszas
aki nem hasznal kp-t annak bizony ha hirtelen ugy adodik es buszra kell szallni, annak problema, amugy mindenki tudja busz elott be kell szerezni 1 dollarost valahol
/ a jegy atszallasra jogosit:)/
fem 1 dollarost szinte senki nem hasznalja fizetoeszkozkent, postan lehet hozzajutni
Démonmac1 2010.10.26. 17:18:24
a többi 5000 ressel jövök mondat viszont bukó, mert mi van ha mindenki 5000 essel jön. (10k, 20k)
Tessék aprót is magunkkal hurcolászni.
épeszű mennyiséget, mert abból sem köteles mindent átvenni.
A fészbúkhoz meg gratula. Gondolkoznál inkább.
Démonmac1 2010.10.26. 17:22:09
Démonmac1 2010.10.26. 17:24:06
A Buszsofor egy igazi magyar taho paraszt.A sok hulye posztolo meg kinyalahtja aki a buszsofornek ad igazat
Utannamentem volna es darabokra torom a szelvedot meg a sotet fejet annak a buzi sofornek ... "
:D fotelhuszár...
azán garázdaságért kapsz pár évet, megéri
egerészölyv 2010.10.26. 17:24:29
egerészölyv 2010.10.26. 17:25:30
egerészölyv 2010.10.26. 17:26:44
egerészölyv 2010.10.26. 17:27:51
egerészölyv 2010.10.26. 17:29:34
Erika Viking 2010.10.26. 17:37:39
Erika Viking 2010.10.26. 17:38:46
Hurri Kán 2010.10.26. 17:39:54
efhábé 2010.10.26. 17:40:17
Erika Viking 2010.10.26. 17:42:51
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.26. 17:46:31
hat nagyon nem
pedig szep:)
az 1 dollaros az legalabb akkora tradicio mint az 1 centes
@Erika Viking:
hat ha tavolsagi jarattal akarok/nek/ utazni tuti elotte megvennem a jegyet
mondjuk itt tuti egyszerubben megy
persze otthon masok a tavolsagok
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.26. 17:48:01
ez sokat segitene, ugy tudom egyre elterjedtebb a kartyahasznalat, bar ugy olvasom neha tovabb tart mint a kp-s fizetes
az azert vicces
Erika Viking 2010.10.26. 17:55:19
kártyával is lehet sokat mókolni, ha valaki béna, de azért nem ez az általános. valószínűleg a volános sofőrök is képesek lennének megtanulni
johnny66 2010.10.26. 18:01:15
- megkérdezhette volna a többi utast, hogy nem tudja-e valaki felváltani
- mondhatta volna, hogy majd később ad vissza, amikor a többi felszállótól lesz aprója
- adhatott volna valami elismervény félét a visszajáróról, amit később a jegypénztárban be lehet váltani. (tudtommal ilyen létezik)
- elmehetett volna ő maga váltani
- de leginkább: megvárhatta volna az emberünket, ha már megigérte..
Erika Viking 2010.10.26. 18:07:46
igazságos 2010.10.26. 18:08:50
De azért nem minden sofőr szemét, csak vannak elvetemült egyedek. A posztoló forduljon az adott helyi volán társasághoz, ajánlott levélben, azt kötelezők kivizsgálni. Még akkor is, ha semmi baja nem lesz a sofőrnek, de már kapjon egy irgum-burgumot. Ha megígérte, hogy megvárja, akkor tartsa is be! Már teljesen hozzászoktam, hogy soha nem jönnek időben a buszok, mindig késnek, van, mikor 5 percet is.
És igen, itt a megvárhatta volna udvariasságból a kiemelendő dolog.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.26. 18:20:10
hat egyertelmuen a kp-s tart tovabb
itt is
a kartyas 2 mp
4 szam beutese nem orfongosseg
Kardics 2010.10.26. 18:28:00
Másik helyközi jegy 220 Ft, fizetek 1 db 100, 1 db 50, 3 db 20, 1 db 10 forintossal. Azt mondja: Mi van felborult a persely? Most akkor hogyan tegyek az urak kedvére?
Blogger Géza 2010.10.26. 18:50:22
A sofőr mércéje alapján a posztoló lassú volt, ennyi. Ha meg ott várt volna még többet, akkor jött volna a poszt a Homárra az állandóan késő buszokról, mert a sofőr már megint egy csomót várt egy balfaszra, aki 5000-ssel akart egy 200 Ft-os jegyet kifizetni.
A posztoló lúzerségét erősíti a tény, hogy 4 óra alatt gyalog oda-vissza megjárta volna Halászit.
Közepes 2010.10.26. 18:53:00
Ez egyszerüen csak visszaadás lett volna az 5000-esből..
Ne keverjük már a pénzváltást a visszaadással........
Blogger Géza 2010.10.26. 18:58:49
Persze más megoldást is felajánlhatott volna, de gondolta, ez lesz a leggyorsabb, de aztán nem úgy alakult. A posztból is kiderült, hogy várt egy ideig.
igazságos 2010.10.26. 19:01:10
Leonine 2010.10.26. 20:05:40
Többek között azért, mert tíz darab ezrest semmivel sem nehezebb "cipelni", mint egy darab tízezrest. Vagy azért, mert sz.r indítása a napnak, ha a pékségben rádförmednek, hogy ne fizess húszezressel a három kiflidért. Vagy azért, mert ez neked nem került sem idődbe, sem pénzedbe, mégis segítettél egy pénztárosnak, buszsofőrnek, vagy akárkinek, azzal, hogy kb. annyit adtál neki, amennyit kért. Tényleg ilyen nehéz egy picit odafigyelni?
Leonine 2010.10.26. 20:07:39
Vérpistike 2010.10.26. 20:11:05
Látom, sokan mondtak mindenfélét, írnék pár apróbb kiegészítést:
A jegy Móvárra Győrből vonattal: 735ft
A jegy Halászira Győrből 900forint körül(félévente megyek haza, nem tudom, mennyit változott)
Utálok mások elé furakodni, ezért megvártam, míg mind a 25-30utas felszáll előttem és jegyet vesz. (minimum extra 6-8ezer forintnak be kellene ilyenkor folyni a kasszába)
Megbíztam a sofőrben.
Ha nem tudom felváltani és így megy el, egy szavam nem lett volna...
Annak meg, aki szerint lúzer az, aki nem hajlandó 7-8km-t gyalogolni, ajánlom ugyanezt a helyzetet:)
Vérpistike 2010.10.26. 20:14:50
ui2:
Ha kételkedtem volna a sofőr megbízhatóságában, én arról a buszról le nem szállok.
igazságos 2010.10.26. 20:48:12
De egy kicsi előrelátás nem ártott volna, hiszen mindenki tudja, hogy MÁV vonatra sem lehet tízezressel felszállni, mondván, hogy a kalauz bácsi majd felváltja nekem az ezer forintos jegy árát levonva. Nem ártott volna előre gongolkodni, valahol felválttatni. A buszvezető meg nem köteles felváltani pénzt, ez már minden buszjáraton ki van írva! Neked kellett volna arról gondoskodni, hogy fel legyen váltva a pénz ELŐRE. De igazad van, a buszsofőr is tapló volt, ha megígérte várhatott volna kicsit, úgyis késnek a buszok sokszor.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.26. 23:17:04
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.10.27. 03:16:49
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.10.27. 03:27:34
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.10.27. 03:29:46
cicmen (törölt) 2010.10.27. 08:47:01
Mekkora szellemi toprongy vagy te Endre!
cicmen (törölt) 2010.10.27. 08:53:54
És cigit sem árul a rohadék mi?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.27. 09:00:29
Bár nemtom lehet-e Győrben mondjuk újságosnál jegyet kapni, mert itt Pécsett pl. lehet, és olcsóbb is, mint a buszon.
cicmen (törölt) 2010.10.27. 09:09:55
Ez a mizéria is furcsa a nagycímlettel.
Ki van írva, hogy nem tudnak váltani, lehetőleg pontos összeggel fizess.
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.27. 11:58:05
Leonine 2010.10.27. 12:26:07
mohopasi 2010.10.27. 12:47:33
Szarazkoro 2010.10.27. 15:27:48
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.27. 15:39:18
megmondomdom 2010.10.27. 19:31:50
Első mohikán 2010.10.28. 04:30:28
spotty 2010.10.28. 12:42:35
Oli Garha 2010.10.31. 21:40:16
de tuti bennem van a hiba
Kifordított kacagány 2010.11.06. 09:36:49
epeficam 2010.11.06. 12:44:17
pillekosbor (törölt) 2010.11.17. 10:01:18