Tékozló Homár

Pozitív élmények a Mongolian BBQ-ban

2010.11.22. 12:47 | jackyll | 141 komment

Szegény Mongolian BBQ múltkor kapott az arcába, pedig kizárt, hogy embert egyenek a felszolgálók. Szilvinek nagyságrendekkel pozitívabb tapasztalata volt velük:

A Márvány utcai Mongolian BBQ-t szeretném kicsit megvédeni. Én 3-4 alkalommal voltam már ott, utoljára tegnap (11.21.) este. Kicsit féltem, hogy romlott az étterem színvonala, láttam már korábban a negatív kritikákat az oldalatokon, de gondoltam, pozitívan állok hozzá az estéhez. El kell mondanom, mi egyáltalán nem csalódtunk.

Rendeltem előzőleg egy tortát is, a megfelelő időben, tűzijátékkal kihozták, felköszöntötték az ünnepeltet, ajándék pohár pezsgőt kaptunk, fényképet készítettek, ami a vacsora után 2 órával már a postafiókomban (e-mail) volt. Az előételnek szánt pogácsát egyből hozták, két kisebb kancsó Sangriát ittunk, és fejenként (ketten voltunk) legalább 5-6 féle ételt kóstoltunk meg, mindegyikből kisebb adagokat. Rengeteg salátát ettünk, igaz, más köretet kevésbé. Mi kb. 1,5 órát voltunk ott, két pincér is tüsténkedett körülöttünk, nagyon kedvesek voltak. A szakács kicsit morci volt, de mindent rendesen átsütött, stb. Rajtunk kívül kb. 3 asztalnál voltak, egyiknél nagyobb társaság.

Természetesen nem vitatom a negatív véleményeket sem, csak szeretném, ha pozitív is lenne róluk, még ha a blog-nak nem is ez a "célja".

Üdv Mindenkinek,

Szilvi

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Der Beste 2010.11.22. 12:54:03

Jó a poszt, s a posztoló sem hülye!

cicmen (törölt) 2010.11.22. 13:02:16

@atpijkamo: Na! Neked is megjött a fizud? Én most vettem fel fél milát a hétvégiért!

helianthus 2010.11.22. 13:03:53

Végre egy BÜ poszt. Ebben a kegyetlen gondterhes világban olyan öröm ilyet olvasni. Kicsit jobban ki lehetett volna fejteni a dolgot, pl. miért fontos az, hogy 5-6 félét ettek, inkább salátát? De nem baj, hogy nem értem, a lényeg átjött a posztoló boldog, ergo mi is azok vagyunk. :)))

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.22. 13:04:17

@cicmen: Én már el is nyaraltam a kanárisárga szigeteken.

cicmen (törölt) 2010.11.22. 13:05:23

@atpijkamo: Ja! A posztoló? Gondolod, hogy bement és közölte, egy négyzetméter rántotthusit sültkrumplival és csemegeuborkával, mert a homáron találjátok magatokat!

elwood 2010.11.22. 13:05:58

tipikus magyar mentalitás

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.22. 13:11:23

@cicmen:
Én Ashtar Sheran-ban hiszek.
Megfelelő juttatás ellenében bármi egyébben is.

Eric_Cartman 2010.11.22. 13:16:41

Hát homár, ha máma föl se kelsz, az se lett volna nagy baj.

Secnir 2010.11.22. 13:21:14

nem a poszttoló ekézése a célom, de:

"Rendeltem előzőleg egy tortát is, a megfelelő időben, tűzijátékkal kihozták, felköszöntötték az ünnepeltet, ajándék pohár pezsgőt kaptunk, fényképet készítettek, ami a vacsora után 2 órával már a postafiókomban (e-mail) volt. Az előételnek szánt pogácsát egyből hozták, két kisebb kancsó Sangriát ittunk, és fejenként (KETTEN VOLTUNK)"

tehát te megrendelted a vacsorát előre a barátodnak/szeretődnek/stb. és akadt egy pincér, aki kihozta a tortát, ráadásul lecsúszott 2 kancsó Sangria, saláta, 5-6 féle kaja.
namármost a dolog marha egyszerű.
ha én pincér lennék (jabadibadibadibadiba-daj) és meglátnék egy olyan fiatal párt, aki kb 140kg/fő és éhesek, akkor nem kötözködnék.

elwood 2010.11.22. 13:23:53

@Secnir: ez egy all-you-can-eat, úgyhogy a 140kg-s pár eleve bukás lenne

cicmen (törölt) 2010.11.22. 13:26:07

@Eric_Cartman: Várjál!
Horogkereszt fogas, lángossütő bódé, mongol kajálda (hányadszor!).
Igazad lehet!

igazságos 2010.11.22. 13:27:34

Én inkább a T-Home-ot szeretném megvédeni! Na, akkor mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy nincs rejtett marketing, meg megvesztegetés, pr munka a háttérben! :D

Na, de olyan elvetemült azért nem vagyok, hogy a Tescót is megvédjem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 13:33:27

fontos tudni, volt-e csokiszokokut es a pincerek a bajszos cigzo szakcsnovel elenekltek-e a hepiborszdejt?
ha igen, akkor minden OK

ps. annak talan nem kene orulni, hogy a szakacs mindent rendesen atsutott ha atsutve kertetek
vagy ez mar kuriozum?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.22. 13:33:59

Szerintem kellene egy poszt arról, hogy mikor lesz a homáron normális poszt.

debramorgan 2010.11.22. 13:34:33

Nem gondoltam, hogy emiatt belépek. A 140 kg/főt kikérem magunknak! Légy oly kedves, fáradj el az említett étterembe illetve olvass rendesen!! Kis kancsó (3 dl), én ettem kb. 4*5cm húsdarabkát, plusz SALÁTÁT és 10 szem hasábburgonyát, párom szintén. A tortát pedig hazavittük. De köszi a jó szándékot. Meg annak is, aki szerint csak azért írhat valaki ilyen levelet, hogy az éttermet reklámozza.

Eric_Cartman 2010.11.22. 13:36:59

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): A régi szép idők... Milyen cég is volt az első boldogügyfél cimke szereplője ? Egyenesen a nagy W tollából. Már a boldogügyfél se a régi.

Eric_Cartman 2010.11.22. 13:38:39

@debramorgan: ezért kár volt regisztrálni, kedves főpincér úr.

cicmen (törölt) 2010.11.22. 13:39:49

@debramorgan: Jajj! A szivedre ne vedd!
Ez egy vicces társaság! Hogy nézne ki, ha jól éreztem magam a mongolianba poszt után mindenki csak annyit kommentelne, hogy egészségedre a kaját, örülünk hogy jól érezted magad!

debramorgan 2010.11.22. 13:39:54

Akkor már főpincérnő. Debra. Érted.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.22. 13:41:00

@Eric_Cartman:
Velőt rázó írás volt az akkoriban!
Sarkából fordította ki a világot.
Koszorús költőnk azóta sem jelentkezett hasonló tanulmánnyal.
De a cég nevén most gondolkodnom kell egy pöttyet...

debramorgan 2010.11.22. 13:42:28

@Secnir: ahogy a bejegyzés címéből és a bejegyzés elejéből is kiderül: Mongolian BBQ.

zépont 2010.11.22. 13:43:32

@debramorgan: én ettem kb. 4*5cm húsdarabkát, plusz SALÁTÁT és 10 szem hasábburgonyát, párom szintén. A tortát pedig hazavittük.
És ezért mennyit perkáltatok?

cicmen (törölt) 2010.11.22. 13:43:41

Ha szar az étterem akkor is lehet pozitív élményed! Dugj egyet a klotyóban a barátnőddel! (persze csak ha szereted a extrémet)

debramorgan 2010.11.22. 13:46:36

@zépont: fejenként 5.000, a tortával együtt, kb. De nagyon jól laktunk. Nyilván. Nem tudom méreteiben visszaadni, mennyit ettünk, de igyekeztünk sok mindent megkóstolni, és nagyon finom volt a görög és cézár saláta is, ezért azokból ettünk sokat, nem a sült krumpliból (vagy más köretből).

igazságos 2010.11.22. 13:47:07

@hagyma: nem is értem, hogy gondoltad nálunk ezt a "jól átsütött" szöveget. :D

Mikor már a lisztet és a tojást is hamisítják.

debramorgan 2010.11.22. 13:48:01

Valaki írta, hogy ezért felesleges volt regisztrálnom, az vegye a fáradtságot, és nézze már meg, mikor is regisztráltam. Kösziköszi.

Eric_Cartman 2010.11.22. 13:49:43

@debramorgan: Ja bocs, azt hittem rajtam és Sün-ön kívül mindenki álnéven van itt.

debramorgan 2010.11.22. 13:51:13

@Eric_Cartman: Nem, én tényleg Debra Morgan vagyok, csak állati jól megtanultam magyarul, ja, és valóság vagyok, nem csak egy sorozatbeli szereplő. És tudom, hogy a bátyám gyilkos, de nem zavar.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.22. 13:55:10

@Eric_Cartman:
Szerintem említsük egyszerűen csak a "tudjuk hol" szóösszetétellel.
Bár egy halvány L betű rémlik a névből...

Secnir 2010.11.22. 13:56:12

@debramorgan:
"De köszi a jó szándékot. Meg annak is, aki szerint csak azért írhat valaki ilyen levelet, hogy az éttermet reklámozza."

"debramorgan 2010.11.22. 13:42:28
@Secnir: ahogy a bejegyzés címéből és a bejegyzés elejéből is kiderül: Mongolian BBQ. "

mondtuk, hogy reklám!

debramorgan 2010.11.22. 13:58:00

@Secnir: ja, igen. Igazad van. Most jó?:-D

Pron · http://pron.blog.hu 2010.11.22. 14:00:41

idézném a post végét kiegészitve Szilvi titulusával

"Természetesen nem vitatom a negatív véleményeket sem, csak szeretném, ha pozitív is lenne róluk, még ha a blog-nak nem is ez a "célja".

Üdv Mindenkinek,

Szilvi Mongolian BBQ konyhalány"

debramorgan 2010.11.22. 14:04:42

@Pron: Örülök, hogy neked is ekkora örömet okoztam. Egyébként január óta vagyok regisztrált tag, CSAK azért, mert tudtam, hogy lesznek negatív kritikák, amikre írok egy, már előkészített pozitívat, és hogy egyből, gyorsan tudjak majd a kommentekre reagálni. Mint konyhalány, persze.

elwood 2010.11.22. 14:09:19

@debramorgan:

Imre, hagyjad

ezeknek semmi se jó

NewWay 2010.11.22. 14:12:28

@debramorgan:
"Kis kancsó (3 dl),"

Kis kancsó, egy sz....t! A 3 dl az egy pohár!

A kancsó 1 liternél kezdődik!

Amúgy ok, veletek kedvesek voltak. 2-en voltatok, épp csak falatozgattatok, ti vagytok az ideális ügyfél. Ráadásul azt hittétek, hogy milyen sok piát megittatok, pedig amit kancsónak néztetek, az csak 3 deci volt!

2 ember, 1,5 óra, 5000 Ft/fő.

Nem a 6-8 fős társaság, akik jól esznek, sokáig maradnak (nem potom 1,5 órát), isznak is, és még pofátlanul desszertet is kérnek!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 14:15:44

@Eric_Cartman: ketszer moderaltak ki az indexen, eppen abban a posztban pedig szokasomtol elteroen teljesen on voltam:)
/a amsik a malackarajon tortent a kokemeny pengearcu PA radirozott:)
hehe/

arra emlekszem A-val kezdodot es I a vege
a kozepe meg romai szam

debramorgan 2010.11.22. 14:16:59

@NewWay: Nézd, nagyon jól laktuk, nem csak csipegettünk, csak sok félét. Kancsót azért írtam, mert olyan alakja volt:-) Plusz mint írtam, nem is akarom a negatív véleményeket vitatni, de ha valaki bunkó, az két emberrel is paraszt, nemcsak 6-al, vagy 8-al.

debramorgan 2010.11.22. 14:18:07

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: mióta? amióta konyhalány vagyok, vagy igazi Debra Morgan?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 14:20:05

@debramorgan:
en teljesen hiszek mindent
nekem az a furcsa, hogy nem ez a teljesen termeszetes
amit leirtal z alapbol igy helyes
/20 szazalek borravalo meg-e volt-e?/

Egyéves Önkéntes 2010.11.22. 14:38:00

A múltkor a salátában (vidéken: sali) találtunk egy pici bajuszkát. tudjátokmilyet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 14:39:09

@debramorgan:
akkor OK
bar van ogy en csak 15-ot adok, de az a minimum
jobb szeretek kapni:)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.22. 14:54:11

@cicmen: Nem.

- Micike, ha felsúrolta a padlót, akkor kükdjön a Homárnak egy pozitív posztot az éttermünkről, mert egyre kevesebb a vendég. Írja bele, ha nem posztolja ki a Homár, másnap feltálaljuk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 14:59:54

csapviz volt az asztalon?
poharban!
megnezem mar ezt az ettermet magamnak ha van oldala

cogitoergosum1 2010.11.22. 15:12:47

3 hete voltunk ott és inkább az előző negatív posztban leírtakhoz hasonló élményeim voltak, a telefonos zaklatást leszámítva. A Trófa viszont mindig hozza a színvonalat, lehet érdemes lenne tőlük tanulni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 15:14:51

egesz jol nezki
sunaznam
a vizespohar hianzik a teritekrol es a Toprol egy desszertes villa es kv-s kanal
de mivel buffe jellegu az utobbi ketto elnezheto
amennyit latok / a jo monitorom rossz epen/ a meleg oldal rendben van
a hideg kicsit lehetne gazdagabb nem latok sajtokat es a dresszingeket a salatakhoz, nemi egyebb zoldseg, babiparadicsom stb
2-3 rendes salata/ paszta es krumpli/
de tenyleg rendben van

igazságos 2010.11.22. 15:29:25

@hagyma: Mikor hazajössz Magyarországra, jobban teszed, ha nem mész el étterembe, hanem inkább a rokonok főztjét eszed. Legyél óvatos, hallgass a figyelmeztetésre. :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.22. 15:42:20

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Sztálin szulinapja alkalmábol elindított trol/l/i, hogyne tudnám

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.11.22. 15:46:52

gondolom a hangsúly a "kisebb adag" és a "1.5 órát voltunk ott" van... zabáltál volna 3 órán át, tuti nem ezt írod! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 16:05:23

@Lewyke:
ashevillben:)@igazságos: hat nem hiszem, hogy sok eselyem lesz ettermezni 16 ev utan hazamegyek vegre asszem a rokonok felhizlalnak, ami nagyobb baj Maryt is

amugy ilyen jellegu ettermet azt hiszem nagyon profin meg tudnek csinalni otthon
de nem tervzzuk a hazatelepulest
Mary nem beszel magyarul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 16:08:51

@RosszQtya:
hat nem tudom en sokszor eszek ilyen helyen, mondjuk inabb edet
ez a leggyorsabb etkezesi mod
tuti egzek 1 oran belul
oval
30-4 perc, nem kell varni kiszeded amit akarsz
ezt lehet egyszerre, maximum ketszerre
oszt lecet

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.22. 16:16:34

@hagyma: Megtanul. Ha a mongoloknak stb. sikerült, neki is fog. Csak akkor nem, ha Pestre költöztök.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 16:37:07

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
az lehet de van meg masik 99 ok ami miatt nem tervezzuk
/pesten mar nem magyarul beszelnek?/

Pron · http://pron.blog.hu 2010.11.22. 16:45:54

@debramorgan: Sajnálom ha sértve érzed magad nem vagyok törzsforumozó és nem kivántalak megsérteni. A véleményem ellenben tartom!! Ez egy fogyasztóvédelmi blog ha ide valaki egy áradózos pozitiv kritikát ir az egyrészt felesleges másrészt gyanús amit egy ilyen blogon olvasna az ember az mondjuk az étterem válasza lett volna az előző negativ kritikára. Az érdekelne, hiszen szvsz azért van a blog, hogy a fogyazstók panaszait közzétegye, kivizsgálja, értékelje. Te nem panaszkodtál, szal javaslom neked nyiss egy blogot, ahol leirod éttermi pozitiv élményeidet. Ha éttermet keresek majd pesten, én is olvasoid között leszek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.22. 17:01:32

" kizárt, hogy embert egyenek a felszolgálók."
Hehh, persze, mert alapanyagként a vendégeknek adott kajákhoz használják fel a reklamálókat! :D

Amúgy viccen kívül, pozitív, hogy Szilyék a pozitív véleményeket s leközlik. Valószínű, hogy a legtöbb helyet van, aki szereti. Még a mondén pincéreset is :)

debramorgan 2010.11.22. 17:10:43

@Pron: Azért érzem magam kellemetlenül, mert az egy dolog, hogy én is leírtam a véleményemet, és az is, hogy tudom, ez nem egy ilyen blog, de NEM ÉN döntöttem el, hogy az oldalon is megjelenjen. Így nem értem, miért kell egyből azt hinni, hogy én ott dolgozom, vagy érdekeltségem van az ügyben, tudom, hogy ez milyen blog, ennek ellenére van itt a levelem.

cicmen (törölt) 2010.11.22. 17:23:24

@Lewyke: Ámerikás a csávó! Ott minden ugyanannyira szar, csak másképp!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 17:24:02

@debramorgan: ugyanmar
erre fogadni lehetett, hogy elsutik paran, a fonok csaja vag vagy mosogato
ez adja magat:)
a BUF rovat meg letezik, tehat van letjogosultsaga
/ps. amugy neha tenyleg megjeleik erdekelt fel, de ahogy irtad, azok kozvetlenul a negativ kritika utan it vannak/
nalad csak arrol van szo, hogy kedveled a helyet es kesz
nekem is tetszik igy fotokrol

cicmen (törölt) 2010.11.22. 17:25:08

@ColT: kizárt, hogy embert egyenek a felszolgálók."
Azért a pincérnők néha fogaznak!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 17:27:21

@cicmen: itt harom dolog biztosan jobb
es ez a blog errolzol
ez a harom biztosan
szolgaltatas
vendeglatas
kereskedelem
/a fogyaszto szempontjabol fenyevnyi tavolsagra van az otthonitol/
sok van ami szarabb de ez a 3 sokkal jobb
nem kerdes
beleszamitva, hogy otthon is lehetnek qrwa jok, meg itt is nehany tre, de ha atlagolunk......

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 17:30:28

a melosok szepontjabol nem biztos hogy sokkal jobb, hacsak a berben nem
/most azon gondolkodom, mi a szarabb itt?/
hat pl. a melosoknak juttattt akarmik/szabadsag, betegszabi stb. az fospunpa, meg egy korzeti orvoshoz is szivesebben emennek otthon mint itt egy ilyen rendelobe e nincs langos meg pacal/

cicmen (törölt) 2010.11.22. 17:31:42

@hagyma: Mary nem beszel magyarul
Már te sem nagyon!
Pl:tuti egzek 1 oran belul
oval
30-4 perc, nem kell varni kiszeded amit akarsz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 17:32:54

@debramorgan:
amugyis egy fogyasztovedelmi blogba siman belefer a j tortenet, ne csak azt tudjuk hova ne menjunk es mit ne valasszunk hanem az ellenkezojet is
ezzel a BUF-el csak az volt a baj hogya nagyW kezdte, mint uttoro
es az eleg szar vot
pedig az ALDI itt is jo amugy

cicmen (törölt) 2010.11.22. 17:33:49

@hagyma: itt harom dolog biztosan jobb
es ez a blog errolzol
ez a harom biztosan
szolgaltatas
vendeglatas
kereskedelem

Aldiban nem jártál! Az nagyon király!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 17:39:28

@cicmen: en tokeletesen beszelek es irok magyarul
az hogy egy osregi sony vaiot pufolok itthon es nem cserelem le, amig meg nem hal, nem tudok vakon irni es az erthetosegen kivul nem tulajdonitok jelentoseget neki, az nem jelenti azt hogy nem beszlek magyarul vagy nem irok helyesen
Te ha otthon szuletsz es majd 40 evesen kimegy valahova elfelejtessz?
nem hiszem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 17:41:00

@cicmen: mult heten voltunk, mert Mary vasarolt es a WAlmart mellett van egy
csak ugy beneztem
tenyleg jo, de nem kulonb egy Publixnal pl

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 17:43:27

de talan terjunk vissza a BBQ-hoz
mindenki probalja ki
es osszesitunk

cicmen (törölt) 2010.11.22. 17:56:40

@hagyma: de talan terjunk vissza a BBQ-hoz
mindenki probalja ki
es osszesitunk
OK! Én most jövök a mongolból, tök jó a fogpiszkálójuk! Tudom ajánlani az éttermet!

cicmen (törölt) 2010.11.22. 18:09:29

@hagyma: mult heten voltunk, mert Mary vasarolt
Voltunk! Mary vásárolt! Gondolom te fizettél! Na a nők ugyanolyanok az összes kontinensen! Te voltál a sherpa mi? Megpakolt és sétélt!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.22. 18:21:28

@hagyma:
Mary vasarolt "
Egy blogban olvastam:
Ellopták a bankkártyám, tök jó
Kevesebbet vásárol mint a feleségem
:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 19:12:39

@horex:
egyszer enkomolyan gondolkodtam, hog felhvom a bankot hogy elhagytam
mar tobb oraja vasarolt
mondjuk O kepes 4-5 orat shopingolni, ugy, hogy nem kolt 20 dollarnal tobbet
de neha beindul es akkor 4-et fordulok a kocsitol miutaan hazajon
pedig jo eroben vagyok

rendezett luktalan fogaknal kisebb az eselye a fogpiszkalo hasznalatanak
nekem tulkeppen csak a fottkukorica okoz gondot, de ki tudom obliteni sorrel
mind a ketto lesz csutortokon/ thanksgiving/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 19:14:43

@cicmen:
na neki nem kell fogpiszkalo,de steak se nagyon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 19:16:13

ezek tuajdonkeppen rendezett fogak
szimmetrikusak is
nincs veluk baj

Xezs 2010.11.22. 19:37:26

Szerintem a blognak a pozitív kritika is célja kedves Szilvi, úgyhogy szerintem jó hogy beküldted.

Na de most már lécet (Hagyma után szabadon)!.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.11.22. 20:31:10

Szily egyre jobbak az irasaid:) konnyesre rohogtem magam az uj cikkeden, uj stilus, lajkolom:) emiatt nyugodtan osszehivhatsz egy sajtotajekoztatot:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 21:44:09

@Lewyke:
hat igen internetes szinten....
az ujsagiras, a hirlapirasmeghalt otthon
vilagszerte haldoklik
otthon meghalt
blogjaban el a nemzet

Megdobbent 2010.11.22. 21:56:43

Amig nem totave irja a boldogposztot, addig hiteltelen es oncelu reklam egy meglehetosen joltaplalt konyhalany reszerol. Minden mas ertelmetlen, amit virsli ujjaival idebofog.

Oszt jonapot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 23:01:33

@Megdobbent: totaw megtalalta a celkozondeget
politikai dormogo domotort ir kiskoruaknak es szellemi fogyatekosoknak
respect
tudja hol lehet profeta

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.23. 02:43:05

@Xezs:
mindentol fuggetlenul nagy valoszinuseggel valaki dugja a mongolian bbq-bol:)

lordjim 2010.11.23. 07:19:14

@debramorgan: nagyon mondén vagy te kis huncut,most akkor ketten vagytok kétszáznyolcvan nem mindegy

lordjim 2010.11.23. 07:30:12

@hagyma: csak azt nem értem mér fizecc te ott szabolcsban dollárral...namindegy

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.23. 08:29:59

@hagyma: Én meg nem is otthon születtem, hanem a legközelebbi szülőotthonban...

indust · http://indust.hu 2010.11.23. 09:07:01

Pozitív élmények a Mongolian BBQ-ban
"Egy embernek tetszik."

Nahát!

Pittykapitány 2010.11.23. 09:23:32

A tegnapi hasonló poszt után én úgy gondolom, hogy fotosopp.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.23. 09:54:16

Hogy volt! Hogy volt! Na de most már jöhet a következő!

.lll. 2010.11.23. 10:02:32

ez a reklám hány napig lesz?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.23. 10:05:48

@lófő:
Két, uszkve három napot saccolok neki.
Persze nem tudjuk, hogy mennyit fizettek a mongolok, így ez nem fix.

Eric_Cartman 2010.11.23. 10:14:40

Na hát akkor ennek örömére elevenítsük fel, hogy miként van ez más szemszögből:
homar.blog.hu/2010/09/02/kidobjak_a_mongolian_barbecue_bol_aki_tul_sokat_eszik

AlulírottFentemlített 2010.11.23. 10:21:06

Lángosch van a Mongolian BBQ-ban?

Nincs?????

Még szerencse, hogy szegény Szabó Rozália ezt már nem érhette meg!

.lll. 2010.11.23. 10:27:37

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):

mindegy ma úgyis marinált domolykó uszony a zsémbes szakács ajánlata

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.23. 10:31:31

@lófő:
Vajon Mongóliában lehet-e domolykózni?

.lll. 2010.11.23. 10:46:53

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):

fene se tudja,mi van ott a szar sztyeppéken

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.23. 11:07:27

@lófő:
Pedig ezt mindenképpen jó lenne tudni.
Ugyanis a posztból nem derült ki.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.23. 11:36:40

Hm. A munkahelyemen is érhetnének pozitív élmények.

Amúgy már megint szerdán jön a hétvégi post?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.23. 11:36:40

Hm. A munkahelyemen is érhetnének pozitív élmények.

Amúgy már megint szerdán jön a hétvégi post?

Gastroger 2010.11.23. 11:55:55

Lángost nem ajánlottak a mondén pincérek?

.lll. 2010.11.23. 12:28:04

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):

nem tudom,de tabánipista énekelhetne valami szépet egy jurta előtt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.23. 12:56:31

@lordjim:
itt mateszalkan attertunk a dollarelszamolsra
de elfogadjak a kunat is

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.23. 13:16:46

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): "THE SÜNEWS
Szakmai kiadvány. Igény szerint frissítve."
Igény van, frissítés nincs...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.23. 14:36:34

@hagyma: Valamelyik bank nálunk rubel alapú elszámolással hirdeti újabban a hiteleit. Vagy a rubel árfolyama fog felemelkedni a csillagokba, vagy belebukna a bank - ha nem állami intervenciós hitel lenne...

Bicikliző medve 2010.11.23. 15:27:18

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): @Eric_Cartman:
Nem ertelek titeket sracok. Oruljetek neki, hogy szar posztok vannak ,mert az azt jelenti, hogy nem volt atveres. Az lenne a legjobb, ha nem is lenne szukseg a homarra.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.23. 16:06:29

@hagyma: Nincs olyan érvényes fizetőeszköz, amit mostanában nem fogadnék el szívesen...

pontypofájú mókusgalamb 2010.11.23. 19:34:22

ezt valamelyik ott dolgozó írta?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.24. 08:51:14

@hagyma: Már amelyik...
A még és már természetesen szőrtelen pl. nem...

szubjektiv 2010.11.24. 12:28:17

Pár napja voltam ott társasággal. Teljesen rendben volt a hely, három órát voltunk, a pasik sokat ettek. Ettünk-ittunk, jól éreztük magunkat.

tejcsokoládé (törölt) 2010.11.24. 12:36:07

ööö.. mert egy étteremben kiszolgálnak a nem kevés pénzedért, és mert nem kiabálnak a képedbe, még nem kell dícsérni valakit.
dícséretet az érdemel, aki kiemelkedőt nyújt.... szerintem.

Tecumseh 2010.12.01. 07:14:22

Fizetett hirdetés....
süti beállítások módosítása