Krisz tovább árnyalja Ferihegy szomorú imidzsét. Nem csak az elveszett csomagokat nehéz megtalálni, egyáltalán egy repülőre feljutni is fájdalmas harc. Miközben a hangosbemondón az utolsó beszállási lehetőséggel heccelik az utasokat, biztonságiak lökdösik vissza az órák óta becsekkolásra váró tömeget:

A csatolt fotó tegnap este 7 órakor, EU elnökségünk második napján, Ferihegyen készült. A sor nem ingyen ebédre, hanem a reptéri biztonsági ellenőrzésre vár, miközben a hangosbemondó folyamatosan utolsó hívásokat ismételget, vagy név szerint szólítja az utasokat. Akik ilyenkor megpróbálnak előre jutni (ez nagyjából 200 métert jelent) és az elől álló rendőröktől érdeklődni hogy mi a teendő. Ők ott, (mert hárman is vannak) a "nem érted hogy nem mehetsz be" mondat egyre hangosabb ismételgetésével (néha egy-egy nyomdafestéket nem tűrő kifejezés mondatban illesztésével) igyekszenek az érdeklődő utast leszerelni, aki ha ebből nem ért és veszi a bátorságot, hogy második vagy harmadik nyelvvel probálkozzon, egyszerűen magára marad, ők ugyanis egy pontot túl hátatfordítanak.

Ekkor érkezik egy önként jelentkező, aki az elsőbbségi sorban(!)  várakozó 50 (!) embert arra kéri, hogy eresszék előre, hátha ő, egyező anyanyelvük okán majd szót ért a közeggel. A probálkozás azonban sikertelen marad, ő is hamar meghallja a fenti szitkokat és meglátja a már említett hátakat, így visszakullog a sor végére. Ekkor egy hölgy angolul kisérletezik, és óvatosan megérinti az illető vállát, majd próbálja megtudni, mit tanácsolnak, az ő neve ugyanis most hangzott el sokadszorra, a csomagja a gépen, ő pedig két órája szobrozik itt. A rend éber őrét a történet azonban nem hatja meg (meg sem fordul a fejemben hogy nem érti, hiszen reptéren dolgozik), az viszont annál inkább szemet szúr neki, hogy a negyven kilós nő őt "taszigálja" és rögtön fel is hívja rá a figyelmét hogy hivatalos közeggel "dulakszik" majd pár keresetlen szóval rendreutasítja.

A magyarul beszélő önkéntesünk szerencsére már messze jár hogy fordíthasson, és mivel mi épp ekkor kerülünk be a megkülönböztetett tíz főbe akik a szalaghoz léphetnek, így nem fogunk bele a szemét értetlenül forgató hölgy felvilágosításába, miszerint teljesen feleslegesen küzd. Örülünk inkább szerencsés helyzetünknek, hogy átléphetjük a fehér vonalat (aminek megfelelő módon végzését négy reptéri alkalmazott követi figyelemmel) és odajuthatunk az egyik működő szalaghoz (mert 3 egyébként áll) és megkezdhetjük a biztonsági ellenőrzés utolsó, megaláztatásoktól egyáltalán nem mentes fázisát. ("azt is vedd le", "na gyere má'  ", "mehetsz", szigorúan tegezve.

Végülis órák óta élvezzük egymás társaságát és együtt építjük országunkat európába menet, jó barátok is lehetnénk, bár engem erről senki sem kérdezett) Aztán két óra várakozás, három "utolsó hívás" és számtalan szégyentelejes pillanat után feljuthatunk a gépre és együttérzően gondolunk arra a több száz kevésbé szerencsésre, aki tegnap este kihazánkban rekedt.
Magyarország...
 
Shocked Krisz