Tékozló Homár

Nem szeretik a nyelvtanulókat a kávéházban

2011.02.11. 16:09 | jackyll | 203 komment

Naiv ügyfél meglepődött, hogy többet nem mehet nyelvtanárjával délelőtt a Mandragórába, pedig a hely kihasználtságán drasztikusan ront majd a hiányuk:

Délelőtt 11órakor érkezem meg a II. kerületeben lévő, Kacsa utcai Mandragóra kávézó és étterembe - ahogyan ez lassan már szokásom csütörtökönként. A kávézó teljesen üres, két asztalnál ülnek, ebből az egyiknél az én nyelvtanárom, ott dolgozóból több van, mint vendégből. Kedvesen előreköszön az egyik pincér, már tudják, hogy én leszek az aki 11 és fél 1 közt franciául próbál nyekegni a sarokban. Leülök, rendelek egy teát, majd vakmerően elkezdünk idegen nyelven társalogni a tanárommal, aztán kis idő múlva arra vetemedek, hogy kinyissak egy nyelvtan könyvet, végül teljesen elszemtelenedem és illemet nem ismerve egy szótárt is előrántok az ott töltött idő alatt. Közben elfogy az innivaló, így hát jó fogyasztó módjára újabb italt rendelek.

Eközben egy óra leforgása alatt négy újabb vendég érkezik, hozzánk hasonlóan szintén kávéznak teáznak, négy-öt asztal ezt követően is szabadon marad, így az én lelkiismeretem is nyugodt, nem vesszük el a helyet a közelgő ebédidőben érkező éhhalál szélén álló az étlapot végigevő kedves vendégektől. Egy hölgy eszik csupán, akinek a dolgozók földig hajolnak és felváltva kedveskednek. Hamar egyértelművé válik, hogy ő a hely Madame-ja. Sokszor ránk néz, fura fintort is vág, dehát istenem, annyi félék vagyunk, nem lehet mindenki mindenkinek szimpatikus ( vagy csak az étel nem ízlik neki)!

Telik múlik az idő a nő hátra slattyog - gondolom az irodajába, de ez mindegy is - és lassan a francia óra is a végéhez ér. Nyújtogatom a nyakam, hogy fizetnénk. Három pincér van, egy nő és két férfi. Igyekszem az egyik pasival fölvenni a szemkontaktust, mert a szőke pincérlány annyira savanyú és ellenszenves, hogy az embernek még fizetni sincs kedve nála. Murphy, végül mégis a csaj ballag oda hozzánk. Kérem a számlá, bólint. Eltelik 5 perc, a csaj sehol. Már 10 perce várunk, amikor egy másik pincért igyekszem lekapcsolni, hogy otthagyhassam a pénzem. Végül észrevesz az egyik, el is indul felénk, amikor megjelenik a pincérlány, kikapva a számlát kollégája kezéből, jelentőségtelejesen és hangosan megjegyezve, hogy ezt neki kell elintézni. Hirtelen az fut át az agymon, hogy milyen felelőgteljes munka az övé, mi lenne ha az országot kéne irányítanija. Ekkor megáll az asztalunknál és miközben átnyújtja a számlát SzörnyEllás kedvességgel - lehetőleg mások számára is jól hallhatóan - átadja főnökke nekünk címzett elbocsátó szép üzenetét, amely szerint nem jöhetünk ide többet "üzleti tevékenységet folytatni, azaz nyelvórát tartani", majd megjegyzi, hogy nyugodtan nézhetünk rá csúnyán és be is szólhatunk, ő a rossz hír hozója, de ez van és egyebként 1750 Ft lesz.

Én annyira meglepődöm, hogy hirtelen sajnos szóhoz sem jutok, anyanyelvű tanárom előtt pedig szégyenkezem, aki még annyira sem érti a történteket, mint én és őszinte kíváncsisággal kérdezi tőlem, miután sarkon fordul a pincérnő, hogy ez ilyen magyar dolog-e...??? Kénytelen vagyok konstatálni, hogy igen. Fizetünk, majd ezt a kávezót is abba a Folderbe helyezem, ahol azok a vendéglátó egységek vannak, amelyekre soha többé nem teszem be a lábam.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.02.11. 16:15:36

Kicsit túldíszített levél, de igaza van.
többet nem kell odamenni. Más helyeken örülnek. Egyébként akkor sincs joguk kidobni ha egy csésze kávé mellett ül az ember órákig és mást nem is rendel. Arra való a kávézó, hogy kávét igyunk benne, abból meg lehet, hogy épp elegendő egy.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.11. 16:23:50

Igen, túlspilázta kicsit. De sokkal modorosabbakat szoktak küldeni.

Hát furcsa, hogy valaki irodának használja az éttermet. És furcsa, hogy az étterem kirúgja. Mindenki hülye.

brabus 2011.02.11. 16:24:22

Jogos, hogy kibasztak!
Nem melegedni, meg dolgozni kell ott!

sorica123 (törölt) 2011.02.11. 16:31:47

@brabus: egy kávézó nem ám arról szól, hogy beülsz, bizony! Fogyassz és takarodj! Sőt, pakold le a lóvét, aztán takarodj is, nem kell ott rontani a levegőt meg fogyasztani a készletet. Amúgy jártál már ott, hogy ennyire vágod, hány % helyet foglal el két ember és ez mennyire rontja az üzletmenetet?

S***ci 2011.02.11. 16:39:25

Abban igaza van a kávézónak, hogy nem nyelviskolát üzemeltetnek ingyen tantermekkel, azonban ízlés kérdése, hogy engedik-e, vagy sem...
Mert más, amikor magadban dolgozgatsz egy kávé mellet, és más, amikor 1 órát hangosan artikulálva "diskurálsz"...
Szóval ez már inkább zavarhatja a többi vendéget.
Mellesleg értem én a tanárt is, olcsóbb így, mint termet bérelni...

dr. Aullah 2011.02.11. 16:46:08

"Mert más, amikor magadban dolgozgatsz egy kávé mellet, és más, amikor 1 órát hangosan artikulálva "diskurálsz"..."

Egyetértek. Én sem szeretném ha ott kávézgatnék, közben mögöttem repkednének a bon zsúr, sze lá ví meg a bágett szavak.
Poszt tolónak nincs igaza. Menjenek lakásra.

ámbátor 2011.02.11. 16:47:37

@Sanyci: De ha beülnek és nyelvtankönyv nélkül dumálnak fennhangon egy órát az mehet? Szerelmes verseket felolvashatnának egymásnak?
Vagy csak magyarul, hogy a pincér ellenőrizni tudja, hogy nem folytatnak "üzleti tevékenységet"?
Nem vendéglátós az ilyen, hanem házmester.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.11. 16:47:42

@Sanyci: A kávézóknak kurvára semmi köze hozzá, hogy én üzleti tárgyalok, nyelvórát tartatok vagy a kűfődirokonnak mutogatom meg, mit neveznek itt kávénak haccázé. Egy ismerősöm rendszeresen járt minden egy laptoppal egy kicsit jobb hírű étterembe mint a mandragóra, és a kutyát nem zavarta. Neki meg olcsóbb volt, mint irodát bérelni.

Dr. Kix 2011.02.11. 16:48:55

@atpijkamo: "Mindenki hülye" - ez a nap tanulsága! :)

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.02.11. 16:49:30

@Sanyci: különbség van professzionális nyelvtanár és egy anyanyelvi beszélő között, aki "csak úgy" tanít. Az utóbbiak heti 1-2 diákkal nem fognak termet bérelni, és a kávézók 99%-a nem is szokta kiutálni őket (ha amúgy fogyasztanak). Viszont ennyi erővel legközelebb kidobhatnak egy Erasmus-os társaságot is, mivel egymásnak tanítgatják a káromkodásokat és az "egészségedre"-szavakat különböző nyelveken, ráadásul anyagi ellenszolgáltatás (italmeghívás) fejében. :S

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.11. 16:51:38

@bikmakk: "különbség van professzionális nyelvtanár és egy anyanyelvi beszélő között" és egy nem-anyanyelvi nyelvtanár között, aki csak töri a nyelvet.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.02.11. 17:04:20

@atpijkamo: úgy értettem professzionális, tehát ez a foglalkozása, csak ebből él.

S***ci 2011.02.11. 17:05:14

Maradjunk annyiban, hogy az adót nem fizető nyelvtanár a termen is spórol...
Nem azt mondom, hogy nem lehet ilyet csinálni, de ha a vendéglátóhelynek nem tetszik, az az ő dolguk.
Magányosan dolgozó, üzleti tárgyalást folytató embert szerintem még sosem dobtak ki sehonnan.
DE a nyelvtanítás egyértelműen más, mint megkötni egy biztosítási szerződést, vagy magadban profit-jelentést gépelni...
...ha pedig egyszerű társalgási gyakorlásról lett volna szó, akkor nem szótáras-nyelvkönyves történetet írt volna a kedves posztoló...
Egyszóval a vendéglátóhely eldöntheti, hogy engedi-e, hogy más kereskedelmi tevékenységet folytasson az ő telephelyén, aminek fenntartását ő fizeti, amire működési engedéllyel ő rendelkezik...
Szabad máshova menni, ahol ez nem zavarja a tulajt...
Ez nem tipikusan magyar betegség, a világon mindenhol így van.
Ilyen a piac: valaki azzal csábít vevőt, hogy megengedi, valaki meg azzal, hogy más vendégei érdekében nem engedi...
És ez így jó!

VOGL 2011.02.11. 17:05:34

Szerintem egy kávézónak ez hozzátartozik a profiljához. Emberek beszélgetni mennek le, olvasni, 1-2 e-mailt elintézni, és ezzel nincs is baj szerintem addig amíg fogyasztanak és nem 20 fős csoportok járnak oda órára (főleg ha tök üres a hely egyébként). Ez olyan mintha kidobnám a kocsmából azt aki hangosan nevet a társaival pár pohár után, mert az mégis milyen dolog már egy kocsmában

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.11. 17:11:27

@Sanyci: "DE a nyelvtanítás egyértelműen más, mint megkötni egy biztosítási szerződést, vagy magadban profit-jelentést gépelni..."

Miért más?
Ha az asztalon van három laptop meg 500 oldalas papírtömb, az mennyiben különbözik a hely szempontjából a szótártól? És ha már itt tartunk, milyen alapon lesi a személyzet, hogy én miről beszélgetek valakivel?

FD&C Red No. 40 (törölt) 2011.02.11. 17:12:00

Franciatanulásért én is kirúgnám. Bármilyen más nyelvet nyugodtan.

simon says: 2011.02.11. 17:19:55

tulaj nagyon hulye: inkabb hagy veszni x ezer bevetelt (az asztalt nem foglaltak mas, tobbet fizeto vendeg heleyett), csak a masik szivjon egy kicsit es negogy nyerjen azzal, hogy nem kell teremberletet fizetnie. hu de ismeros magyar mentalitas es csatlakozom fenntiekhez, ez nem VENDEGLATOS, hanem hazmester. ja, meg idiota.
ez a helyzet a tipikus win-win szituacio, amikor mindenki nyer, ez a jo uzlet alapja. vendeglos: fizeto vendege van, novekszik a hatekonysaga, bevetele, haszna. nyelvtanar: nincsenek bizonyos fix koltsegei (amit ugye atharit a vendeglosre, de annal megsem jelentkezik ez vesztesegkent, mert a fogyasztasbol szarmazo bevetel altal fix koltseget abszorbal, tehat novekszik a haszna) valamint a tanulo is jol jar, mert kellemesebb kornyezetben jobban fog az agy.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.02.11. 17:23:40

@bikmakk: És az anyanyelvi tanároknak nincs lakása? Én is járok angol tanárhoz, igaz ő magyar anyanyelvű, viszont a lakásán van az óra.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.02.11. 17:24:45

@Peti817172M: De akár azt is kérdezhetném, hogy a tanulónak nincs-e lakása.

phylloceras 2011.02.11. 17:27:53

@Aullah: Akkor Kosztolányi, Babits, Szép Ernő, stb. Hány klasszikus irodalmi művel lennénk szegényebbek, ha minden kávéház tulajdonos ilyen idióta lenne?

S***ci 2011.02.11. 17:36:03

@phylloceras:
Nem erről van szó...
Senki sem zavar el egy irogató, dolgozva kávézó embert.
DE zenekari próbára sem mész kávéházba, meg az énektanár, meg a logopédus sem tart ott órát...
És még egyszer írom, ha valamelyik vendéglátó helyet ez nem zavarja, akkor engedi, ha meg zavarja, akkor nem.
El kell felejteni ezt a jogom van a kiszolgálásra dumát, főleg mert álszent. Aki ezzel papol, az is kidobatná a fizető még csak nem is koszos-büdös csövest!
Ha lenne kávézóm, meg különtermem, akkor jelképes összegért még biztosítanék is ilyen lehetőséget max. 2-3 fős csoportokkal is. Sőt jártam már olyan teaházban, aminek az volt a célja, hogy az oda betérő idegenek egymással angolul beszélgethessenek gyakorlás céljából. Ha valaki egyedül ült ott, szinte mindig arra várt, hogy valaki leüljön mellé és beszélgessenek egy kicsit. Persze sokan vakrandira használták a helyet, azok meg arra akadtak ki, ha elmondták nekik, hogy ez nem az a hely...

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.02.11. 17:48:44

@Peti817172M: előfordulhat, hogy az anyanyelvi tanár maga is egy diák, aki háromfős koliszobában lakik. De az is lehet, hogy a lakása összesen 30 nm és a kétéves gyereke a szőnyegen duplózik épp.

phylloceras 2011.02.11. 17:50:19

@Sanyci: Nekem van éttermem. Hányszor tartanak nálam mítinget az asztaloknál...
Engem nem zavar, ha a vendégeket sem zavarja és fogyaszt is.
Más. Az viszont előfordult, hogy kora délután beengedtem az étterembe melós ruhában embereket egy sörre, mondván, nincs étkező vendég, természetesen 5 percen belül jöttek étkezni, na ez elég kínos, ti. hiába a terített asztal, kocsmának nézik ilyenkor a helyet.

bpo478 2011.02.11. 17:50:43

Hova züllik a mai fiatalság, hogy nem átallanak franciázni egy kávézóban...?

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2011.02.11. 17:52:23

@bikmakk: Vagy esetleg messze laknak egymástól, és találkoztak félúton. Nekem is volt egy tanítványom, akivel ugyanilyen okból egy teázóban szoktunk rendszeresen találkozni.

varvizib 2011.02.11. 18:49:33

Ha megírta volna a kedves posztoló azt is, hogy melyik kávézóban hajtották el őket, akkor talán tudnám én is, mit kerüljek el...

Manci néni, a szomszéd 2011.02.11. 18:54:29

Karinthy, Rejtő Jenő - nem ismerősek nektek valahonnét? Mondjuk kávéházakból...

Kenderice 2011.02.11. 18:56:05

@varvizib: El is olvastad a posztot, vagy csak fröcsögsz?
"Délelőtt 11órakor érkezem meg a II. kerületeben lévő, Kacsa utcai Mandragóra kávézó és étterembe - ahogyan ez lassan már szokásom csütörtökönként."

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.11. 19:04:37

@phylloceras: És honnan tudod, hogy míting vagy nem míting, ha nem hallgatsz bele?

Géza, kék az ég! 2011.02.11. 19:15:55

Nekem furcsa a kávéházban való tanulás, de ha valakinek ez kell? Főleg, ha az a valaki fogyaszt is.

Persze, ha átlagos magyar vendéglátós vagyok (há' nehogymá két hónap alatt ne legyen meg az ötös Bimmer!), akkor nem engedem meg, hogy általam fel sem fogható dolgokat műveljen 2011-ben két ismeretlen...

Fogadni merek, hogy a "madám" nyelvtudása kimerül a "kézzel-lábbal csak magyarul azt is csak lassan, szótagolva" birtoklásával...

A posztoló helyében ilyen vacak helyre én se mennék többet, a világért sem venném el a helyet a plázacicák és stricijeik elől.

phylloceras 2011.02.11. 19:25:06

@enamel:
Általában ágálnak, és egy kicsit hangosabban beszélgetnek, meg kitesznek néhány brossurát is az asztalra.
Miután én is 15 évig valami hasonlót műveltem, felismerem a "kollégákat".
Azért sokan megkérdezik,hogy lehet-e mítingelni (szép magyar szóval).

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.02.11. 20:02:43

Az Aldiba nyugodtan lehet menni nyelvet tanulni, csak hivatkozzatok rám.

Van kávé:
www.aldi-hungary.hu/hu/html/product_range/3966_17319.htm

Tea:
www.aldi-hungary.hu/hu/html/offers/58_22011.htm

és mosolygós pénztárosok

A Tyne folyó déli partja 2011.02.11. 20:18:52

@atpijkamo: meglepődnél, mennyi anyanyelvű nincs tisztában a saját nyelve szabályaival. tanítani meg pláne nem tudná, pont ezért. az egy dolog, hogy tudsz valamit, másik meg, hogy tanítani is tudod. ha ilyen egyszerű lenne (hogy tudom=tudom tanítani) nem lenne semmi szükség pl. általános iskolai tanítókra, hiszen írni-olvasni, számolni mindenki tud...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.02.11. 20:19:53

@bikmakk: Mondjuk az igaz, hogy az én angoltanárnőm 37 éves és még nincs családja.

A Tyne folyó déli partja 2011.02.11. 20:25:39

speciel én azt nem értem, hogy a kávéház honnan tudta, hogy "üzleti tevékenység" folyik (egyébként nekem is azt mondta egy jogász végzettségű barátnőm, hogy nem taníthatok pl. az egyetem aulájában egyetlen egy darab tanítványt, mert nem fizetek bérleti díjat. a jog szerint. na de, honnan fogják tudni, hogy nem szívességből korrepetálok -e valakit? egy egyetemen főleg. a pénzt odaadhatja máskor, máshol is, de ha látják is, mi a bizonyíték arra, hogy nem adtam neki kölcsön előző nap a boltban?

FoxtrotUniformCharlieKilo 2011.02.11. 20:27:48

Én is kibasztam volna őket, mint macskát szarni. Menjetek nyelviskolába vagy lakásra b+

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.11. 20:52:36

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Nincs is rájuk nagyon szükség. Az alapszintű oktatást magyarországon túlélni kell, aztán kiheverni, amennyi személyiségzavaros nyomorék dolgozik benne.
Különben már évek óta elvárják a nem legaljább iskolákban, hogy a poronty úgy menjen oda, hogy tud írni, olvasni, meg legalább osztani+szorozni. Csak nem a tanárnéni fog majd vele kínlódni, á dehogy, nem azért kap fizetést. Hogy miért, azt ugyan ő sem tudja megmondani, de mindegy is.

anarch 2011.02.11. 21:18:59

@FoxtrotUniformCharlieKilo: Nehogymá minden héten visszajárjon óránként 1750-ért fogyasztani, hát mit képzel :).

Megdobbent 2011.02.11. 21:21:08

@Manci néni, a szomszéd: Mondjuk de. De talan mutatkozik nemi kulonbseg egy jo kedelyu, fogyaszto, sztorizgato iro tarsasag, meg ket alak kozott, akik teljes iskolakeszlettel zavarnak le egy tanorat.

Elobbihez en is orommel csatlakoznek, utobbi miatt nem fogyasztanek az adott kavezoban.

Egy kavehaznak meg szive-joga eldonteni, hogy a sajat maganteruleten mit nez jo szemmel es mit nem.

Ugyhogy a posztolo menjen at budara a mikrobloggerkedo ontudatos kismamak koze, es kerjen ki maganak mindent.

Vágtató Huszár 2011.02.11. 21:21:19

Ott ebédeltem múlt héten életemben először. Kedves, normális, udvarias kiszolgálás. Menü finom volt. Többen is laptoppal neteztek. Ott voltam kb. 1 órát, nem szóltak nekik. Tudom ajánlani.

anarch 2011.02.11. 21:39:25

Tényleg, kémkedni pl. lehet? Az nem üzleti tevékenység.

A Mandragóra kávézó pincére hajnali 11 órakor durva dörömbölésre ébredt. Amikor ajtót nyitott, egy vattakabátba öltözött idegen férfit látott, sílécekkel a lábán, ejtőernyővel a hátán.
- AZ ELEFÁNTOK ÉSZAKRA MENNEK!!! - mondta az idegen nyomatékosan, erős orosz akcentussal.
- Az elefántok elmennek a francba! - mondta bosszúsan a pincérnő. - Itt nem lesz üzleti tevékenység!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.11. 22:37:58

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Egyetértek.

Nem elég beszélni a nyelvet, és nem elég tatnítani tudni. A kettő együtt kell.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.11. 23:22:19

anno én is voltam bent pár alkalommal. nem néztek ám furán eleinte, amikor beestem az ugyan tiszta, de mégis szerelőruhámban! :) (pedig én kimondottan üzleti tevékenységet folytattam ott.)
igaz, nem is ennyit fogyasztottunk abban a fél órában. 8-)

@anarch: :DDD B+, ezen felnyerítettem!
Rejtő II. :D

Hegyirablo 2011.02.11. 23:28:22

"Irányítanija" - egy magyartanár sem ártana a francia mellé.

anarch 2011.02.11. 23:39:01

@salapapa: Stirlitz után szabadon :)

England win The Ashes! 2011.02.12. 01:13:42

Minden a fellépésen és a helyes nyelvválasztáson múlik. A francia láttuk, hogy nem vált be.
Ellenben ha cirillbetűs rendszámú fekete Mercedesszel érkeztetek volna, fekete öltönyben, sötét (lehetőleg Oakley ;-) ) napszemüvegben, és erős orosz akcentussal rendeltél volna, na az villant volna rendesen! Még a "zárva" táblát is kiakasztotta volna, hogy zavartalanul cseverészhessetek. :)

_____________ 2011.02.12. 01:23:01

@Aullah: Akarod mondani, szobára?
A franciázáshoz tutter hogy alkalmasabb mint egy (kicsit sem) forgalmas kávéház...
:-D

Shinjuku 2011.02.12. 04:57:48

Hehe... en annak idejen a Kaplarban meg a Cook pub-ban vizsgaztattam.... De aztan az indexek alairasa utan be is soroztunk rendesen. :)

vаdparaszt (törölt) 2011.02.12. 05:31:21

Ha mellettem ültetek volna, engem kurvára idegesített volna. Csak mondom. Biztos nem szóltam volna, csak mérgesen elmegyek. De te ezt nem értheted.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.12. 07:28:41

Gratulálok, tipikus hülye picsa lehet a főnök, akinek ha egyszer feltűnik valami, akkor az jaj de rossz.

Tényleg, mit szólna ehhez az esethez a fogyasztóvédelem?

Mondjuk a hely meg legalább veszített két vendéget. Amíg isztok, addig nem mindegy nekik, hogy mit csináltok közben?

Egyébként a vicces meg az, hogy a pina ki se mert menni személyesen elküldeni titeket? Mennyire nagy főnöki image már... Szánalmas...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.12. 07:30:45

@vаdparaszt: Mi abban az idegesítő, ha melletted 2 idióta franciául dumál?

Magyarul nem zavart volna? :D LOL

vаdparaszt (törölt) 2011.02.12. 08:09:10

Angolul meg németül is zavart volna, egyszerűen egy kávézó nem iskola. De különben meg ha senkit nem zavartak volna, akkor nem küldték volna el őket. Nem ők döntik el.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.12. 08:16:50

@vаdparaszt: Szerintem senkit nem zavartak, mert akkor mondjuk a vendégek csúnyán néztek volna...

Meg már sokadszor voltak ott, mondjuk lehet, hogy korábban is szóltak volna a vendégek.

De a kérdésre nem válaszoltál. Ha magyarul pofáznak melletted - és nem is feltétlen voltak hangosak - az zavart volna? Ha igen, akkor OK, de ugye az egy kávézó normális működése, hogy beszélnek bent. Franciául nem lehet?

.lll. 2011.02.12. 10:23:32

vajon ott lehet szoptatni?

pruntyike 2011.02.12. 10:25:18

@Sanyci: Igazad van, végül is egyszeri alkalommal lehet csinálni, egy ügyvéd, egy tervező pl. megbeszélést tarthat az ügyfelével egy kávéházban. De honnan tudja a posztoló, hogy a nyelvtanára nem reggeltől estig ott adta az órákat, és hogy ő nem csak egy a sok diák közül? Szerintem nem ő szopta meg, hanem a pofátlan tanár, csak pont ővele. Miért nem a tanár a hibás? Lehet hogy néhány száz óra után dobták ki, ugyanis órát suttogva nehezen lehet tartani, még kettesben is... Én se szeretném, ha valaki pl. reggeltől estig működő ügyvédi irodát rendezne be a kávéházamban.

S***ci 2011.02.12. 10:27:11

@vаdparaszt: Forduljanak csak a fogyasztóvédelemhez: Csókolom jöttünk feljelenteni a kávéházat, amelyik nem engedte, hogy feketén nyelvórákat tartsunk benne!

Basszus! Itt mindenki hülye? Miért nem a nyelvtanárt akarja beperelni, aki nem ad számlát, nem adózik, és még a telephelye is csalás, mert ahol tevékenykedik, oda nincs se szerződése, se engedélye...

Szóval minden éremnek van két oldala. Csak nem mindegy, hogy honnan nézzük. Pl. hatósági szempontból a kávéház a tisztességes, ezt jó lesz szem előtt tartani, mielőtt feljelentgetne valaki!

pruntyike 2011.02.12. 10:46:59

@Sanyci: A posztoló nagyon elfogult, kíváncsi lennék a "tanára" véleményére. Miért gondolja a posztoló, hogy ő volt az egyetlen diák, nem egy a sok-sok közül? Sanyci, egyetértek veled. Nem a diák a hibás, hanem a tanár, a diákja egyszerűen hülye...

2011.02.12. 11:38:55

ha nekem lenne kávézóm, nem zavarnám el. de ha így tanulnék nyelvet, azt nem egy kávézóban tenném.

Flugos furgonos 2011.02.12. 17:38:35

@Sanyci: Mét lenne fekete az oktatás? Attol hogy egy kávéházban tartja meg az orákat még lehet tiszta az üzlet. Példa: A lányom japánt tanul egy idösebb de szintén diák tanitja öket, nem kér pénzt az orákért, igaz igy papirt sem ad a tanfolyam végén, de hobby szinten megtanulnak egy nyelvet. Nincs tanfolyami dij nincs és végzetséget igazolo papir sem akkor most ez mitől feketekereskedelem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.12. 19:50:06

@Flugos furgonos:
ez rendszeres nyelvora, nem diaktarssal, franciatanarral, bar mondjuk kocsmaban heti masfeloraval sokaig fog tartani a nyelvvizsga
persze a zinternet sokat segithet
szoval valoszinu nem ingyenes
aki nyelvet tanit es nem csoportosan, az legalabb egy dolgozoszobat tartson fel erre a celra
masreszt meg en sem szeretnem ha rendsszeresen uzleti tevekenyseget folyatatnanak asorozomben
itt sem az elso par alkalom utan szoltak
a sorozo nem arra van
az hogy alkalomszeruen osszejon egy tarsasag es esetleg uzleti megbeszelesbe is belefolynak az nem rendszeres/ mondjuk eleg agaz ha komoly uzletyi megbeszeles nem irodaban vagy berelt helyen, berelt ettermi szobaban stb. tortenik
ilyen erovel nyithatnek mondjuk ingatlankozvetito irodat is azzal a kozlessel, hogy hat en orankent megiszok 1 kv-t meg 1 colat
/ es itt teljesen mindegy amit a posztolo hangsulyoz, hogy volt hely, ez irrelevans
ha normalisan fogyaszt es nem nyelvorat tart akkor ulhet ott egy zsufolt helyen is
javaslat: kocsma mint a tenger minden 3-ik csutortok utan csereljetek helyet
ha mar nem tellik valami tanszobara

vassmiklos 2011.02.12. 23:52:35

2 ember beszélgetését sok kommentelő így nevezi: "üzleti tevékenységet folytatni".
ez tipikus tudálékos, pöffeszkedő, okoskodó szemlélet. a párttitkárok meg a pártállami hivatalnokok beszéltek így. de sokan még mindig itt tartanak.

cicmen (törölt) 2011.02.13. 01:35:04

@ColT: Mondjuk a hely meg legalább veszített két vendéget. Amíg isztok, addig nem mindegy nekik, hogy mit csináltok közben?
Már megint ez a hülye paraszt én vagyok a kuncsaft, nekem mindent szabad felfogás.
Én meg beviszek egy kurvát az utcáról és megkefélem diszkréten három citromos tea mellett. Baszki! A vendég az első c. kitétel nem barmokra vonatkozik, akiknek nem volt gyerekszobájuk.

Fahim 2011.02.13. 02:05:24

Legközelebb menjetek egy francia étterembe, ott kaphatok nyelvpótlékot(marhanyelvpótlékért inkább egy Hongroise csárdába)

Én anno a Keresztapa trilógián feltüzelve a központi Szabó Ervin büféjében vettem olasz órákat, de egyszer se kellet a pisztolyért nyúlnom a wc tartály mögé...

vаdparaszt (törölt) 2011.02.13. 02:11:41

A tulaj nyilván azért zavarta el őket a vérbe, mert zavarták a vendégeket. Engem is zavarnak itt az idióták, de nem szólok nekik, csak mérgesen elmegyek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.13. 02:33:24

@vassmiklos: ha estleg a posztot elolvastad volna....
erre hivatkozva "tiltottak ki" Oket
azt persze nem tudom a kocsmarosno volt-e parttitkar?

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.02.13. 07:46:34

@Vágtató Huszár: Életedben először ott ebédeltél? És előtte nem ebédeltél egyáltalán?

Rocso Cafe 2011.02.13. 09:27:49

Ha valaki nyelvórát akar tartani rendszeresen, több ezer forintért, annak illik biztisítani egy erre megfelelő helyet. Ja, hogy akkor bérelni kell egy helyiséget havi több 10 ezer forintért? A kávézó tulajdonosa helyében én is udvariasan megkértem volna a tanulókat, hogy legközelebb máshol folytassák le az oktatást. Az 1750 forintos számla egy kávéra és és egy teára vonatkozott, nem irodabérletre.
Bár ez is lehet egy üzleti lehetőség, külön termet alakítok ki az ilyen gondolkodású oktatóknak ahol a számla végösszege 1750 + 2000ft/óra helyiségbérlet lenne. Szerintem ez korrekt lenne, de ez valószínűleg az oktató számára már nem lenne túl szimpatikus megoldás. Sőt szemét lenne a kávézó, mert fizetni kell.

MosoMasa 2011.02.13. 09:28:28

@hagyma: Dehogy olvasta el!
De igazándiból a párttitkár és egyéb titulusokat sem ismeri csak hallomásból, mert sem tanulmányai sem élete során egyébként nem találkozott velük.

Rocso Cafe 2011.02.13. 09:38:43

@vassmiklos:
"ez tipikus tudálékos, pöffeszkedő, okoskodó szemlélet. a párttitkárok meg a pártállami hivatalnokok beszéltek így. de sokan még mindig itt tartanak."
Szerintem inkább pont ez a vélemény jellemző a "rendszerváltás"előtti korszakra. Másét használom a saját keresetem megszerzésére. Pl. ilyen sok orvos aki az állami korházban, állami foorások felhasználása mellet kéri el a magánrendelés árát, és ezek után még panaszkodik, hogy neki milyen rossz.

Vágtató Huszár 2011.02.13. 10:16:35

@bikmakk: Elötte fényevő voltam, de pont nem sütött a nap, így hát valami más táplálék után kellett néznem.

vassmiklos 2011.02.13. 11:33:40

Úgy 150 éve volt egy Deák Ferenc nevű ember, aki az Angol Királynő Szállóban lakott évekig. Itt fogadta politikai híveit (politikai tevékenységéhez nem fizetett pártiroda bérleti díjat). Ráadásul az egyik szobájába rakott egy gyalupadot sok szerszámmal, mert szívesen végzett fafaragát (fafaragási tevékenységéhez nem fizetett műhely bérleti díjat). Voltak aranyhalai, rigója és kanárija (ezért nem fizetett állattartási különdíjat). Hatalmas levelezést intézett a szállodából, innen küldte el példáaul azt a nyolcszáz levelet, amelyben közadakozásra kérte a magyarokat Vörösmarty Mihály gondjaira bízott három árvája számára mert a cenzúra nem engedélyezte a publikálást. Az összegyűjtött több, mint százezer forint is ide érkezett meg, az Angol Királynő Szálló 72. szobájába (nem fizetett adománygíűjtő alapítvány irodabérleti díjat).
A szálló üzemeltetője nem "kibaszta mint macskát szarni", ahogy itt sokan szerették volna.
Kérdés: helyesen döntött a szálló igazgató?

cicmen (törölt) 2011.02.13. 11:40:49

@vassmiklos: Marha tanulságos volt! Tudsz még ilyeneket?

vassmiklos 2011.02.13. 11:45:45

A kommunista diktatúrában az állampárt minden igyekezete ellenére nem tudta biztosítani a nép, vagy ahogy akkor hívták az "uralkodó osztály" számára a szomszédos Ausztriában kialakult életszínvonalat. Hiába jöttek újabb és újabb reformok, a leszakadás időben egyre csak nőtt. Végső megoldásként (a tervutasításos rendszert a legtöbb szektorban fenntartva) megengedték a piaci mechanizmusok érvényesülését bizonyos szolgáltatások esetén. Ezek a piaci alapon működő szereplők, a MASZEKok (MAgánSZEKtor) látványosan hatékonyabbak voltak a tervutasítással működő szereplőkhöz képest. Ez volt ugyanis a szocializmus kódolt rendszerhibáinak egyike, melyet anno először Kornai János mutatott meg tudományos megközalítésben. Amit mindenki látott, érzett addig is, onnantól magától értetődő, tudományos szükségszerűség lett. De a pártállam képviselői nem nézték jó szemmel a maszekok sikereit, nem eltanulni próbáltak valamit tőlük, hanem yűlölettel tekintettek rájuk. Ugyanazzal a gyűlölettel, mint itt egyes kommentelők. Pedig a piacgazdaság lényege, hogy a siker, a hatékonyság érdekében szüntelenül keresni kell a költségcsökkentések lehetőségeit. Ha ez egy kávéház, akkor azt, ha egy olcsóbb beszállító, akkor azt, ha meg a gyár nyugatról keletre telepítése, akkor azt. De ezt sokan máig nem értik. És a tudás hiányában az érzelmek uralkodnak.

Géza, kék az ég! 2011.02.13. 11:54:10

@vassmiklos:
Most majd azzal jönnek azok, akik magukra ismernek, mint tudálékoskodók, hogy "de nem mindenki Deák Ferenc".

Az ún. "kávéházakat" arra alapozva nyitották, hogy sokaknak beugrik: jé, hát régen ezek voltak azok a helyek, ahol a szellemi élet egy jelentős része zajlott!"

Némelyeknek beugrik Karinthy, Füst, esetleg Mikszáth meg amiről olvastak a lesajnált tanáraik óráin. De hogy ugyanezt megvalósítsák mai viszonyok közepette? Ugyan kérem! Hová lenne a világ, ha normálisan, toleránsan állnánk a másik hóbortjához?

Ez volna a liberális, felvilágosult szemlélet, amelyik addig toleráns és megértő, amíg az ő véleménye jut érvényre, utána vadul támad mindenre, ami elébe kerül.

A demokraták

"Demokraták, ébresztő! Demokraták, ébresztő! DDD ...takarooodj!"

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.02.13. 11:57:29

Meg hát ugye mint fentebb is rámutattak többen: a kávéházakba annó íróemberek írni jártak, esetenként közvetlenül az elkészült művel vagy annak részletével fizettek a feketéért (lásd: Rejtő Jenő), mégse dobta ki őket senki.

cicmen (törölt) 2011.02.13. 12:09:45

@vassmiklos: Voltak aranyhalai,

Mekkora akváriumban? Mert azt olvastam, hogy az aranyhalnak 10 másodperces a memóriája. Ha nagy az akvárium, akkor elfelejti, hogy hol a vége és bebassza a kopoltyúját!

vassmiklos 2011.02.13. 12:16:27

A kommunisták gyűlölete arról szólt, hogy "nemáhogy a rohadt maszek megtollasodik, miközben a dolgozó osztály meg szerény fizetésért keményen dolgozik a gyárban". Természetesen a keményen dolgozó munkások között az álami vállalatokban volt sok lézengő is, és nem egy félrészegen lézengő is, így aztán a szocialista vállalat nem tudott akkora egy főre jutó nyereséget termelni, mint a "hajtós maszek".

Az még érvként megállja a helyét, hogy a fizetővendég diáklány franciául zajló nyökögése-makogása vajon zavarja-e a többi fizetővendéget. Mert ebben az esetben ugyanúgy jogos lehet megkérni a távozásra, mint egy ordítozó fizetővendéget.

De ha jobban belegondolunk, azokat, akik a mobiltelefonba ordibálva beszélnek a kávéjuk mellett, azokra nem terjed ki a fent elemzett gyűlölet, mivel ők (bár talán jobban zavarják a többi vendéget, mint a makogó diáklány), de legalább közben nem tollasodnak meg (a kávézós rovására), mint a zugtanár. És ezel elérkeztünk a dolog lényegéhez, az irigységhez. Hogy nehogy a szomszédnak jobban menjen.

vassmiklos 2011.02.13. 12:22:23

"Ha nekünk, dolgozó munkásoknak csak Trabant jut, akkor nemáhogy a maszeknak meg Folcvágen!"

vassmiklos 2011.02.13. 13:36:23

A magánpraxisban pénzt kéró orvos nem jó analógia ide, mivel az ilyen orvosnak a kórházban munkaidőben kötelessége lenne ugyanolyan alaposan, lelkiismeretesen megvizsgálnia minden betegét, elküldeni további vizsgálatokra, majd meghatározni a terápiát. Nem pedig "aki fizet vastagon a magánpraxisomban, azzal foglalkozom alaposan, aki viszont nem tejel a magánba, azt leszarom, örüljön h kap ágyat meg kaját a kórházban".

Az egészségügy járulékokból és adókból finanszírozott közszolgáltatás, míg ennek a "kávéházas egy-egy ellen" magántanításnak semmi köze a közpénzekhez. Mindössze annyi, hogy a közpénzből fenntartott oktatásrendszerünk kritikája, hogy ennyi magántanárra van szükség, annak ellenére, hogy minden diák rengeteg órát eltölt az iskolában. Csak mivel az állami közoktatásunk olyan hatékonyságú, mint a szocialista állami vállalatok voltak, ezért ennak sokszor nincs eredménye, amit a magántanárral (magánszektorral) kell helyettesíteni, pótolni.

Arra a magántanárra stimmel a fenti magánpraxisos orvos analógia, aki az iskolában csak azzal a pár diákkal foglalkozik az osztályból, akik járnak hozzá délután magánórára, a többieket meg leszarja (van ilyen is).

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.13. 13:49:26

@vassmiklos: Aki a magánpraxisba hjár, azt is igyekeznek úgy ellátni, hogy legyen miért legközelebb is visszamenni, nyugodj meg. :) Talán kicsit többet mosolyognak rá, és nagyobb kuss van ha a beteg akar valamit, de ennyi.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.13. 13:51:12

@vassmiklos: Ha átszámolod az akkori szobaárakat a mostanira, vagy inkább a mostaniakat az akkorira, akkor valószínűleg a valagát is kinyalogatták volna naponta. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.13. 13:58:34

@vassmiklos: Én látok pozitívumot abban az időszakban is, meg ebben is. Igen, nem volt ilyen életszínvonal. Meg olyan sem volt, amilyen most a hajléktalannak van, vagy egy szakadtabb/szerencsétlenebb helyen élő falusinak.
Ellenben ha volt egy kis pénzen, sokkal jobb minőségű dolgokat vehettél, igaz nem ilyen választékban, és kevésbé formatervezetten. De az ennivaló ennivaló volt, nem tartósított puffasztott műanyag, a gépekért meg egyszer kifizettél sokat, és azok gépek maradtak addig, amíg használni óhajtottad őket. Stb.

Az érzelemközpontúságot nem fogod tudni megszüntetni, egyesek szerint az emberek ettől emberek. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.13. 15:09:35

Fogok csinálni egy funkcionális analfabéták egyesüljetek facebook csoportot. Majd lájkoljatok már. Köszcsy.

sannya 2011.02.13. 15:18:54

@bikmakk:
mas tortenet,ha egy kvhazba elmesz beszelgetni,ahogy anno iroink tettek,es mas,hogyha rendszeresen ott fogadod a kuncsaftjaidat...
mit nem lehet ezen erteni???
a poszt tolo leir egy esetet,fix idoponttal...minden valoszinuseg szerint a "tanar"maskor is,massal is ugyanott csinalja azt,amit...
volt kvhazam es biza en sem neztem jo szemmel,amikor valaki orakra telepedett be,meg akkor sem,ha kert 60 percenkent egy kolat es egy asvanyvizet...
es akkor hol van a tobbi "aprosag"ami ilyenkor felmerul???(szeretne a kedves vendeg bedugni a laptopjat,a telefonjat a halozatba,csak egy plusz poharat ker vagy egy pohar vizet,akarmit)
uljon le,fogyasszon,beszelgessen,olvasson el egy ujsagot,varja meg baratjat,akarkijet,de ne uzletszeruen eljen mar egy vendeglatoipari helyen...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.13. 15:25:31

@sannya: És lehetőleg hozzon magával egy szedvicset is, de fizesse ki nálatok a legdrgább kaja díját, nehogymár költségetek legyen rá, ugye? Épp elég hogy a rohadék koptatja a székeket, meg foglalja a helyet.
Nem is baj, hogy csak VOLT kávéházad. :)

vassmiklos 2011.02.13. 15:50:12

Egy vitának érvekből kell(ene) állnia (Arisztotelész óta).

Ezzel szemben vannak "érvnek látszó üres beszédek" is, amik vitára ugyan alkalmatlanok, de ettől még kiválóan alkalmasak arra, hogy úgy érezze tőle a szerzőjük, hogy "De jól megmondtam!".

Például:

- Mit nem lehet ezen érteni?
- Az más!
- Nekem is volt.
- Szerintem is.
- Nekem se tetszene ha...
- Nekem se tetszett, hogy...
- Itt mindenki hülye?!

M. Péter 2011.02.13. 16:51:35

@sannya: Miert lenne baj, hogy valaki egesz nap benn ul, ha kozben fogyaszt, meg a tanitvanyai is fogyasztanak? Nem abbol el a kavehaz, hogy a vendegek penzt koltenek ott?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.13. 16:51:55

@enamel: azert abban maradhatunk, hogy a sorozok celja nem a nyelvoktatas elosegitese
igen bazmeg a szeket is koptatja, hasznalja a budit stb.
sorozobe vendegeket varunk, akik fogyasztani jonnek, jol erezni magukat es nem franciaorat tartanak pl.
bereljek ki a kulontermet franciaorara, uzleti megbeszelesre,

es ne gyertek mar Rejto Jenovel, fele urban legend, es total mas vilag volt es tudtok mondani 3 ilyen nevet
majd a poszxtolora is joszivvel visszaemlekezunk mikor gyokeresen uj Villon forditasokkal jon elo es megemliti, hogy annak idejen kizavartak a kavehazbol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.13. 16:55:00

@M. Péter:
mert ez nem iskola
ezen mit nem lehet erteni?
holnaputan beul egy osztaly kernek 24 kv-t es akkor az szerinted rendben?
de a kv-haz abbol el
a vendegekbol, nem akik ott akarnak"uzleti tevekenyseget" folytatni
ezekre berelni kell helyet
ami peeezzzzzz, pez es pez
sok valllakozas, intezmeny ebbol el
berbe ad
meg a szallodak
berbe adnak
mitingekre
pezert

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.13. 17:04:17

de lehet magyarazni egyszerubben is
a vendeg fogyaszt, iszik eszik, elmegy
van jo es rossz vendeg ez benne van
NADE
ha valaki, megha fogyaszt is, a Te altal uzemeltetett helyen a Te infrastrukturaddal, a Te koltsegeiden penzt csinal maganak, amibol nem reszesulsz/ cska fogyasztas hasznabol, amibol reszesulsz a normal vendegektol is/ az nem fair
az en uzletemben mas ne csinaljon ingyen uzletet

/es ha mar Rejtorol volt szo, lehet O is adott par oldal pluszt a hely hasznalataert/

Linkmegosztó · http://Linkeld.be 2011.02.13. 17:34:20

Teljesen jogosan nemm tolerálja a kávézó az üzleti tevékenységet...

M. Péter 2011.02.13. 19:46:51

@hagyma: Miert ne lenne rendben az, hogy 24 kavet rendelnek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.13. 19:54:48

@M. Péter:
hat rendelhetnek 48-at is, de a tanorat ne ott tartsak
arra nem a kv-haz a megfelelo hely
ha csak kv-zni mennek es nem tart a tanar egy komplett franciaorat, akkor semmi gond

sapher 2011.02.13. 20:08:45

Nos, az órákat kizárólag miattam tartottuk a kávézóban, nem a tanár bevett óraadó törzshelye. Azért esett a választás erre a helyre, mert a 6 hónapos kisfiamra a francia órák alatt az anyósom vigyáz, aki pont a Mandragóra mellett lakik. Hát ennyi.

M. Péter 2011.02.13. 20:41:50

@hagyma: Az egyik kozeli kocsmaban ingyen lehet termet berelni videoprojektorral es vetitovaszonnal uzleti targyalasokra, eloadasokra, kisebb konferenciakra is. A kocsma nyilvan azt remeli, hogyha ott van 20-30 ember, akkor azok fogyasztanak is, es ebbol mar van eleg haszna. Persze ez nem Magyarorszagon van.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.13. 21:14:46

@hagyma: Abban maradhatunk, hogy bemegyek, kedvesen, kulturáltan, illedelmesen, jól öltözve, rendelek, és amíg ott vagyok, azt csinálok amit akarok, amennyiben nem teszem tönkre a berendezést, nem zavarom a többi vendéget, és fogyasztok. A pincért pedig simán seggbe rúgom, ha belehallgat abba, amiről szó van köztem, és aközött, akivel ott vagyok.

Villont nem kell már fordítani, Faludy felülmúlhatatlan.

tab4 2011.02.13. 21:16:16

Ha a "franciaóra" tényleg nyelvtanulást jelent, akkor minden ok...:)
Többször előfordult, hogy egy üzletfelemmel kávézóban találkozom, akkor az munkavégzésnek minősül.
Eddig mindenhol örültek, hogy náluk költöm a pénzem.
Menj máshova...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.13. 21:17:31

@sapher: Na nehogymár te magyarázkodj. A kávézó tahó volt. Keress egy másikat, a többség boldog lesz, hogy nem áll üresen.

@vassmiklos: Miért van az, hogyha valakinek nem tetszenek a másik érvei, egyből elkezd picsogni, hogy azok nem is érvek? :))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.02.13. 21:20:57

Én úgy jártam, hogy haverommal beültünk egy kávézóba, volt nálunk egy noti és azt szerettük volna bedugni a konnektorba - nem üzletszerű tevékenység miatt, csupán meg akart mutatni egy szoftvert - a pincércsaj rohant, hogy azt nem szabad, merthogy 'zavarjuk a hálózatot'. Nota bene, nem atomreaktort akartunk üzemeltetni a kávézójukban, hanem egy hordozható számítógépet. Persze amikor megírtam, én is megkaptam, hogy milyen drága a tulajnak, ha mindenki ott akar ücsörögni a géppel... az emberek nem változnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.13. 21:50:20

@M. Péter:
felenk a lagetbb helyen kernek plusz penzt, de ha nem, nem 2 ember adjak ki
@enamel:
nem csinalsz azt
peldaul az en uzletemben nem keresel penzta nnelkul, hogy reszesulnek,
magyaran nem tartassz nyelvorat, nem tartassz fenn ingatlankozvetitot vagy ugyvedi irodat
tetszik vagy nem ez van

@Réka ‎:
a notit nem hogy nem tilos bedugni, de pl a mi hotelunkben a reggeli kv-zoban meg ilyen gorgos noti is van es odataopljak ha kered, mert a tied nincs keznel
a sajatodat meg bedugod, ha szerencses helyen ulsz, ha tudod

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.13. 22:09:09

@hagyma: Neked nincs közöd ahhoz, hogy én mit csinálok a te üzletedben. Neked egy dolgod van a te üzletedben, amikor én ott vagyok; gondoskodsz arról, hogy finom legyen a kávé, vagy amit rendelek, és hogy gyorsan kihozd. A többiről normális esetben tudomást sem szerzel. Annyit látsz, hogy két öltönyös fószer ül egy laptoppal, és magyaráznak egymásnak. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.13. 22:10:12

@Réka ‎: Pluszakksi. Én hordok magammal, hátha kell, meg mobilnetet is. A kávézós meg szopjon le. :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.02.13. 22:13:34

jó hát ha telik a burzsujoknak :) amikor megláttam, mennyit kérnek egy (eredeti) akksiért, majdnem infarktust kaptam, inkább cipelem a tápkábelt. A legtöbb helyen azért nem bunkók (ez az Árkád olasz fagyizója volt az emeleten amúgy).

Vajon milyen 'rendszer' üzemel a fagyipultok álcája mögött, amit egy noti bedugása ennyire megzavarhat? Ott van a CERN backup, vagy mi?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.13. 22:18:38

@enamel:
ha eszreveszem, hogy rendszeresen uzletelsz az uzletemben akkor kiruglak es kesz:)
ne eloskodjel rajtam
tenyleg azt mondtam mar, hogy felenk tilos aludni kocsmaban, tehat ha ugy elbolintassz felraznak es ha nem megy ki kihivjak a rendort
/otthon lattam meg ilyen elbolinto pasit, itt kibasznak/
lehet mar otthon is

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.13. 22:27:08

@hagyma: Akkor otthagyom másnál a pénzem, te meg örülsz az üres kávézódnak. Majd ha hazajössz, meglátod mennyit változott itt a világ, kicsit megnőtt a konkurencia. Nem nagyon engedheti meg magának senki, hogy a homáron reklámozzák.:)

England win The Ashes! 2011.02.13. 22:37:00

Ha majd egyszer kávézót nyitok Bécsben, oda még kávézni sem járhatnak majd az emberek! Főzessen magának anyjával a kisköcsög! Nehogy már jól érezze magát a burzsuj fajtája, miközben én dolgozom, vazze! :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.13. 22:45:05

@Dr Jozef Vengloš: Ámerikában nyissál inkább, ott le is lőheted őket!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.13. 22:45:46

@enamel: az en idomben is mindens arkon kocsma volt mar
ha egy ettermet a franciaul tanulok tartanak fent, annak fuccs
szoval ez nem volt az etteremnek nagy veszteseg, meg itt is megoszlanak a velemenyek
/amugy aludni azert nem lehet, mert a torveny tiltja, nem a kocsmaros joga eldonteni/
mindentol fuggetlenul felenk mas celbol jarnak kocsmaba, nem nyelvtanorara
mint ahogy altalaban nem isznak nyelvtanoran
ez kb olyan a kocsmaban nem adnak hitelt, a bankban meg palinkat
@Dr Jozef Vengloš:
miert pont az anyjaval?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.13. 22:53:50

mert peldaul fozhetne a baratja, vagy a parja
a franciatanar
ilyesmi

England win The Ashes! 2011.02.13. 23:26:41

@enamel: Ott veszélyes! Neked is mellékelek egy videót, hogy miért:

www.youtube.com/watch?v=lwusCDRiDwE

:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.13. 23:39:12

@Dr Jozef Vengloš: uvegtigris nekem eroltetett szar
alig jobb a cimmerferinel
azertis nem remlett

Shinjuku 2011.02.14. 01:02:36

Fura velemenyek fogalmazodtak meg itt... Hagyma, szerintem abban igazad van hogy a tulaj donti el hogy mit szeretne a sajat ettermeben... ha akarja akkor csak szmokingban enged be, o hatarozza meg a viselkedesi szabalyokat. Az mar egy szemelyes preferencia hogy en ennel azert rugalmasabb lennek... egy kavezo eseteben talan meg el is gondolkodnek azon, hogy csinalok mondjuk egy szeparalt reszt azoknak, akik uzleti megbeszelest vagy eppen nyelvorat akarnak tartani... aztan a bevetelol (vagy a remelt plusz beveteltol) fuggoen eldontenem hogy fizettetek veluk kulon valamit vagy esetleg minimalis fogyasztashoz kotom a dolgot... esetleg ingyen van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.14. 01:08:54

@Shinjuku: ja , akar dresszkod is lehet
voltam mar etteremben ahol kellet zako
mivel nem volt adtak egyet, volt a keszleten
de en inkabb a tulaj szemszogebol nezem, tehat mint uzletember,
-ez itt csinalja az en sorozomben a penzkereso tevekenyseget, es nem jarul hozza a sorozom fenntartasahoz
ez nem OK, adjon nekem is belole vagy huzzon el
ez emberi normalis tulajdonsag
es ez nem a dogoljon meg a szomszed tehene is felfogas, hanem ne, ne dogoljon meg de ne az en retemen legeljen ingyen

cicmen (törölt) 2011.02.14. 01:50:23

@vassmiklos: Megtudhattuk, hogy a 72-es szobában Deák, a haza bölcse rigót tartott (faszom se tudta) ingyen! (biztosan "kiegyezett" a portással) Aztán valami Kornai János Engelsi értekezését ismertetted meg velünk. Akkor játszottam a gondolattal, hogy felkérlek, oszd meg velünk valami ókori filozófus gondolatait is, de visszafogtam magam! Sejtettem valamit? Figyu! Arisztotelészestől együtt menj a sunyiba! A dagadt nő a tulaj! Ha nem tetszik neki, hogy nem kávézásra használják a kávézót az szíve joga!

cicmen (törölt) 2011.02.14. 02:00:58

@Dr Jozef Vengloš: Hát ma az idézetek napja van! (biztosan elfogytak a saját gondolatok) De ez egy jó film! Már el is kezdem nézni!

cicmen (törölt) 2011.02.14. 02:09:38

@Réka ‎: Nota bene, nem atomreaktort akartunk üzemeltetni a kávézójukban, hanem egy hordozható számítógépet.
Nota bene az egyik fogyasztja az áramot, a másik termeli! Én mondjuk a széketeket is konnektorba dugtam volna!

England win The Ashes! 2011.02.14. 03:44:53

@cicmen: 'sztán már miért baj? Akaratomon kívül elértem, hogy egy filmklasszikust nézz mondjuk a VV helyett. ;-)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.02.14. 06:10:10

Akinek anyagi gondot okoz egy darab, akár teljes nyitvatartási időben bedugott laptop, az sürgősen jelentsen csődöt, mert nyilvánvalóan alkalmatlan az üzleti tevékenység folytatására.
Akinek pedig elvi gondot okoz, az vonuljon uránbányába dolgozni a vendéglátóipar helyett.
És ugyanez érvényes a tanár-diák társaságot kidobókra is.

Egyéves Önkéntes 2011.02.14. 08:02:24

A nyáron, amíg mosták a kocsimat ettem egy fagyit a mekiben és a mellettem lévő asztalnál egy hölgy üdvözölt két faszit és nekiállt angolórát tartani.
Ez akkor nekem elég nagy pofátlanságnak tűnt.

Egyéves Önkéntes 2011.02.14. 08:04:18

Kár volt megépíteni azt a sok iskolát, ha a kávázóban is ugyanúgy meg lehet tartani az órákat.

elwood 2011.02.14. 08:39:43

én a mútkor trombitaórát vettem a tanáromtól a kávézóban.

végig volt üres asztal, tehát nem zavartam senkit.

aztán három órát gyakoroltam. ekkor már egyre több üres asztal volt.

megittam egy kávét, ettem egy pozsonyi kiflit (a mák eltömte a cisz sípot), és ittam három ásványvizet.

mikor fizettem, azt mondták inkább ne jöjjek többet, nohát be se teszem oda a lábam ahonnan így kinéznek.

anyahajókabinajtóhajtogató 2011.02.14. 08:44:34

Alapból baromság egy kávéházban tanulni. Nyugodt körülmények között kellene. Más kérdés viszont, hogy ha velem közli ezt a nyomorult kávéházas akkor jobban jár ha agyvérzést kapok és megbénulok különben hazavágom a kurva anyjába!

Egyéves Önkéntes 2011.02.14. 08:51:24

@elwood: az én angol tanárom férje háziorvos, de eladta a rendelőjét, mert rájött, hogy a kávézóban sokkal egyszerűbb a betegeket fogadni.

elwood 2011.02.14. 08:59:12

@EÖ: mikor az asztalos jött a konyhaszekrényt méretre vágni, mondtam, inkább menjünk át szembe, igyunk egy kávét és közben leszabja a munkalapot

jól is jött mert a kerítésemhez éppen ott keverték a betont a szomszéd asztalnál, és meg tudtam velük beszélni milyen magas legyen a lábazat

Egyéves Önkéntes 2011.02.14. 09:04:11

@elwood: kicsit pofátlanságnak tartom, hogy a kőművesek bámulták a feleségem (aki azelőtt a párom volt) szülését a szomszéd asztaltól.
de az elsőt is ott szülte, mert zárva volt a starbucks.

elwood 2011.02.14. 09:17:06

@EÖ: elszemtelenedtek ezek a mesteremberek

rájuk szólok és majd legközelebb ha disznóölést tartunk nem adok nekik komatálat

ott szoktuk a jobb hármas hátsó boxban. bár a múltkor nem tudtak paprikát hozni a kávém mellé, így a kolbászba kevés lett. meg relamáltak, hogy a mosott bél átlóg a másik vendég tanyérjába, pedig nem volt szándékos, ennyit csak el kell viselni aki társasági életre vágyik

Egyéves Önkéntes 2011.02.14. 09:24:51

@elwood: nálam az verte ki a biztosítékot, hogy amikor uszkárbemutatót szerveztem a kávéházba, akkor az egyik intoleráns barom vadászsólyom versenyt szervezett ugyanoda. és az egyik madár megette a Fifikémet.

elwood 2011.02.14. 09:37:41

@EÖ: így van, mindent azért nem lehet egy kávéházban

mikor a múltkor hógolyózni mentünk be és csak egy-egy presszókávét kértünk, a mellettünk lévő asztalnál géppuska lőgyakorlatot tartottak és az eltévedt hógolyó miatt a savanyú pincérlányt kaszálták le.

mondjuk amúgy sem volt szimpatikus, de aztán ránk kenik, hogy miattunk. egyszerűen nem tudják, hogy hogy kell egy kávéházban viselkedni.

helianthus 2011.02.14. 10:15:54

@EÖ: @elwood: ti teljesen lükék vagytok.
Én a múltkor az Astoria bárjában védtem a szakdogámat, alig voltak, minden második szék üres volt, csak a hülye pincér zavart, mert a bárpolc tükrére ragasztottam a prezentációimat és ahogy mosogatott, mindig takarta.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.02.14. 10:18:04

Kiváncsi lennék, lehet-e ott diszkréten szoptatni?

cicmen (törölt) 2011.02.14. 10:20:14

@Dr Jozef Vengloš: Te csak ne alakítgasd az én izlésemet! A fél ország nézi a VV-t. Ennyi ember nem tévedhet. Különben honnan tudhatnám meg, mi a trendi viselkedésforma.

Hozzá Szóló 2011.02.14. 10:20:47

Ugyanezeknek a helyeknek a dolgozói és a tulaja a tönkremenetelkor egy mélyinterjú során kisírt szemekkel keres mindenféle okot arra, hogy miért jutottak ide (gazdasági válság, a zemberek rossz hozzáállása, stb) de majd akkor eszükbe se fog jutni ez az egész...

cicmen (törölt) 2011.02.14. 10:31:52

@Sün‼: Mi az hogy diszkréten! Ha én a jelenlétemmel emelem a helyiség színvonalát, akkor az a legkevesebb, hogy azt csinálhassak amit jól esik. Örüljenek, hogy ott töltöm fel a mobilomat és amíg nyelvórát veszek, még a gyereket is tisztába tehetem az asztalon. Hiszen rendeltem egy szénsavmentes ásványvizet.

elwood 2011.02.14. 10:34:10

@helianthus: én is ott védtem, pechemre más szakmabeliek is kávéztak ott, és olyan hibákat is észrevettek amiket a profok nem.

rájuk uszítottam a savanyú arcú pincérlányt

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.02.14. 10:42:31

@cicmen:
Na jó, akkor nem diszkréten.
Bár szerintem ha franciázni lehet, akkor ez is megengedett.

cicmen (törölt) 2011.02.14. 10:48:56

@elwood: A pincérlánynak savanyú volt az arca? Én amikor régen dolgom volt pincérlányokkal akkor azok mindenhol elég jóízűek voltak. Pl. a bögyös Móni a Pedróból eper ízű.

helianthus 2011.02.14. 10:54:08

@elwood: ja, hát erre figyelni kell. Én direkt a kismama klub és a bikram-jóga klub alatt védtem, az előbbiek azon vitatkoztak, hogy anyatej vs. tápszer, a jógások meg a bal oldalán fekvő és jobb szárnyát a nyakában hajtó döglődő sas pózzal voltak elfoglalva.

2011.02.14. 11:00:40

@anarch: ááá ez óriási :)
Stirlitz meg leszalad teáért :)
---
A nyelvtanár megspórolja az adót és a terembérletet is. Ezt hívják fillérbaszásnak.

cicmen (törölt) 2011.02.14. 11:10:24

Mi a kávézó neve?
Egy kis ismertető a mandragóráról!

Gyökere alkaloidtartalmú; gyökere és levele is nyersen mérgező, idegrohamokat kiváltó hatású.
Mindegy! Legközelebb keress franciaóra nevű kávézót!

2011.02.14. 11:13:34

@elwood: áááá ez kész :) :) :) leköptem a monitorom kávéval... vagyhogyismondják

Egyéves Önkéntes 2011.02.14. 11:29:13

@helianthus: én a kék osztrigában védtem meg a szakdolgozatomat, nem volt könnyű. a rendőrnek öltözött majdnem elvette.

cicmen (törölt) 2011.02.14. 11:34:47

Én is akartam kupálódni, úgyhogy kerestem is egy hirdetést. Így szólt: 26 éves franciatanárnő várja kedves vendégeit. Jól hangzott, fel is hívtam.Ugyanis jövő héten provanceba utazom három napra egy konferenciára, fel kell frissíteni hozzá a tudásomat. Mondta, hogy fél óra 10000. Sokallottam egy kicsit. Hozzátette, hogy ha akarom mozgósítja 19 éves barátnőjét is. Ez tetszett mert a szituációs gyakorlatok gyümölcsözőek. Meg is egyeztünk. Gyanús akkor lett amikor mondta, hogy a gumit ő adja, mondtam minek, hiszen a jegyzeteimet laptopba tárolom. Utaltam rá, hogy kell majd lehetőség hogy feldughassam ha merülni kezd. Erre azt mondta, hogy felárért minden megoldható. Mondjuk ő házhoz is jön de azt nem akartam, mert a szomszéd néni mindig kukkol, hogy ki jön hozzánk és nem szeretném, ha beköpne az asszonynak, ugyanis meglepetést akarok neki szerezni. Hogy fog majd nézni, ha este franciául szólok hozzá.

isti77 2011.02.14. 11:49:30

És mennyi jattot kapott a hölgy ezek után? :)

Egyébként ha hiába vársz, hogy fizethess, egyszerűen szedd össze a cuccodat, és indulj el a kijárat felé. Biztos, hogy azonnal "sorra kerülsz".

England win The Ashes! 2011.02.14. 11:50:37

@elwood: Engem az érdekel, hogy a pincérlány rusztikus volt-e, a főnökasszony pedig konyabajszú?

cicmen (törölt) 2011.02.14. 11:52:35

@Dr Jozef Vengloš: Nem a fekete mosogatós volt mondén! Figyelj jobban! :))))

cicmen (törölt) 2011.02.14. 11:54:46

@Dr Jozef Vengloš: Valamint volt egy vak zongorista és egy sánta dizőz!

keramia53-1 2011.02.14. 11:57:48

A múltkor én is lementem az alattunk lévő krimóba - már az ellenszenves volt, amikor a kocsmáros nem kellő alázattal, csak ímmel-ámmal nyalta ki a seggem, pedig én voltam a vendég!!, akinek sok itt kommentelő szerint mindent szabad - de amikor már azt sem engedte, hogy a konnektorba bedughassam az ívhegesztőm és egy aprócska kis plazmavágót (hiszen kávéházban dolgozni jó, arről meg nem tehetek, hogy nem írással és dumálással keresem a kenyerem!), akkor végképp elszakadt a cérnám és kértem a panaszkönyvet. Erre kidobott - de sebaj, majd jól csődbe megy, meret nem fizettem ki a pohár szódavizem!

helianthus 2011.02.14. 12:04:03

@EÖ: majdnem elvette? Nem úgy volt, hogy elvette, elolvasta a címét ..dolgozat, és visszaadta, hogy nem készültem, írja be az egyest?

cicmen (törölt) 2011.02.14. 12:10:19

@EÖ: A bőrtangással nézesd át a szakdolgozatodat! Azt hallottam ő tanárseggéd valami kúrzuson!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.02.14. 12:25:14

Ma, a virágkötők és gagyiárusok nemzetközi napján még senkit sem szoptattak meg?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.14. 14:46:05

@Sün‼: hu bazmeg venni kell Marynek valami csokiszivet

aztan elviszem egy kavehazba
megmutatom neki Rejto JEnot es gyuttal belekezdek a regenyembe

tenyleg azt mondtam, hogy ahol MAry dolgozik,, ott volt vendeg Bartok Bela is meg Obama?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.02.14. 15:31:48

Érdekes. Régen azért szólták meg az embert, mert az ingyen netjüket használta és szerintük kevés volt a fogyasztás. Változnak az idők...

Pár teáért és kávéért 1700-at elkérni sztem fedezi a ház költségeit.

Amikor mi vendéglátóztunk akkor azokra voltunk mérgesek akik elhozták a kaját hűtőtáskában, majd bejöttek, leültek a székre és szétdobálták a szemetüket, összekenték az asztalt.

Azok sztem nem nyelvet tanultak csak bunkók voltak.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.02.14. 15:35:48

Amúgy beszélik, hogy a Zserbóban ha kávét kértél 5 cukorral és kanállal megkocogtattad a kávéspoharat akkor gazdag öreg 3,14csák jöttek oda hozzád akik jól fizettek némi ellenszolgáltatásért :)

De lehet urban legend.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.14. 15:37:56

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:
valoszinu
egerben a Szamovarban 7 cukorral kellett kerni es akkor GYES-es anyukak alltakk rendelkezesedre

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.02.14. 15:57:02

@hagyma:
Inkább GYES-es anyuka, mert az diszkréten tud szoptatni.

Amúgy 7 cukorral csak vendégségben szabad inni kávét mer' ingyen van. Tulajdonképpen az cukorbetegséghez sok, pálinkához meg pont kevés mennyiség.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.14. 16:19:06

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: én mindig cukor nélkül iszom, és ellopom a cukrot. Meg ha van kirakva, akkor még lopok hozzája. Mondéne vagyok?

Mozaik · http://mozaik.tumblr.com 2011.02.14. 18:16:19

Kedves posztoló, hozzánk nyugodtan jöhettek! Király u. 18.

lordjim 2011.02.14. 18:58:48

@hagyma: a kocsmárosnét megtölteném mandragórával,aztán lenyeletnék vele egy kibiztosított kukoricagránátot,és azt mondanám:"happening!!!"

lordjim 2011.02.14. 19:14:53

@vassmiklos: élvezet volt olvasni,tartalmas-szellemes írásodat

lordjim 2011.02.14. 19:31:38

@hagyma: Erről jut eszembe,eccer Vegaszban bementem Sands-be franciázni,hát ki akartak b@szni.Erre micsnáltam?!Megvettem azt a kurva lebujt frenkszinátrástul,mindenestül oszt franciáztam tovább.Nem most vót...

2011.02.14. 19:36:02

@vassmiklos: azért a költség csökkentése olyan anomáliákhoz vezetett, mint a gyermekmunka vagy a természet totális kipusztítása, a környezetvédelem megspórolása: lásd BP katasztrófa a mexikói öbölben.
Szóval nagyon óvatosan azzal a hatékonyságosdival. Vannak a gazdaságinál, kapzsisodásnál magasabb szempontok is melyeket magasról leszarva tönkretettsük a bolygónkat.

lordjim 2011.02.14. 19:38:57

@keramia53-1: én a minap a Hungáriában nagyflekszel levágtam ötven darab collos csövet,nem szólt senki,vagy ha szólt is nem hallottam

lordjim 2011.02.14. 19:42:17

@hagyma: peeersze!hiszi a piszi,az én apukám meg bokszolóó!

blasiusii 2011.02.14. 20:04:18

Ez egész "nehéz" téma, mert egyrészt, nem hiszem, hogy alapvetően nyelvóratartásra találták ki a kávézókat, de lehet, hogy csak én nem tudnék ott normálisan koncentrálni, főleg a pincér-szemek kereszttüzében, meg a folytonos zaj és járkálás miatt, DE ha rendesen úgy fogyasztanak, mintha csak beszélgetni ültek volna le (bár a kávé biztos olcsóbb a sörnél..), akkor meg abban sem találok kivetni valót... Van erre vmi törvény??

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 20:27:24

@enamel: " én mit csinálok a te üzletedben. "

azért ne essünk túlzásba. a berendezést is szétverheti? esetleg letolt gatyával táncolhat az asztalon? hogy egyebeket ne is említsek...

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 20:29:34

@hagyma: anno, mikor még gimiben jártam néha diszkóba, én is elbólintottam (ugyanis, másik városban volt,és vártam a hajnali buszt. és az elég sokára jött, a buszvégállomás meg nem túl jó, és hideg is hajnalban.) na, engem is folyton felzavartak, hogy ne aludjak. ez volt kb. 93 környékén.

Gastroger 2011.02.15. 12:27:50

Baráti körömmel mi is gyakran jártunk a Fillinger kávéházba, ott szoktuk megbeszélni az élet nagy dolgait. Egy szép márciusi nap, miután Sanyi barátom bedobott két unicomot, elővett egy papírt, és nekiállt dolgozni, valami itimert vagy napirendi pontokat vázolt fel magának. Sanyi már csak ilyen volt, ha jött egy hirtelen ötlet, egyből nekiállt irogatni. Több-kevesebb sikerrel. A társaság jól ismerte ezen szokását, meg a kávéház unott arcú dolgozói is, volt is aki nem nézte jó szemmel. Így történhetett meg, hogy egy mondén pincér figyelmeztetett minket, hogy "Uraim, itt nem lehet üzleti tevékenységet folytatni, meg bármit össze vissza irogatni, nekem ebből még bajom is lehet". Pali barátom, aki Sanyi mellett folyamatosan figyelte mi kerül a lapra, akkor rámutatott a 12. napirendi pontra, és azt mondta Sanyinak: - Basszák meg, tudod, tedd ezt a sajtóizés pontot elsőnek, hogy rohadjanak meg!.
Én nagyon akkor már nem voltam képben, kicsit kezdtem illuminált állapotba kerülni, így én is nekiálltam hőbörögni a pincérrel, hogy azt csinálunk amit akarunk, meg, a törvény előtt ugyanolyan egyenlőek vagyunk mint a másik asztalnál fogyasztó vendégek! (Erre Sanyinak felcsillant a szeme, rámnézett, majd hirtelen mozdulatokkal átsatírozta a negyedik pontot, és beírt valami újat oda, közben fél szemmel rám kacsintott). Még kicsit vitatkoztunk, hogy ha nincs szervízdíj a számlán, akkor jár-e automatikusan a borravaló, aztán kimentünk az utcára, én még kicsit piáltam, aztán már nem nagyon emlékszem a történtekre, még annyi maradt meg, hogy elindultunk valami Landerer nyomdába, meg valakinek valamilyen Táncsics nevű haverja volt szobafogságon, de nekem onnan filmszakadás. Másnap mondták a haverok, hogy egész jó kis buli lett az estéből...

Gastroger 2011.02.15. 12:44:39

@deneron:
"ha nekem lenne kávézóm, nem zavarnám el. de ha így tanulnék nyelvet, azt nem egy kávézóban tenném."

Kb. én is így foglalnám össze a véleményemet, ott a pont.

Azért egy üzleti vacsora, vagy megbeszélés belefér, de mondjuk komplett nyelviskolát nem kellene berendezni. Jó, hogy nem visznek legközelebb CD lejátszót, és hallás utáni gyakorlatokat csinálnak..

Vendégként lehet, hogy engem is zavarna, ha mindig oda járnék, hogy a szomszéd asztaltől azt hallanám folyamatosan, hogy "non, non bégott, non bigott, tandis bagett, madam, bagett!".

2011.02.15. 13:19:19

@Gastroger: ez jóóóó, az megvan, hogy márc.16-án megy be Petőfi a Pilvaxba és kér egy unicumot... a pincér elhárítja: - nem volt elég Sanyikám, tegnap is mekkora balhét csináltatok :)

MacskaÖsszeZavaróKft 2011.02.15. 14:28:01

"Hirtelen az fut át az agymon, hogy milyen felelőgteljes munka az övé, mi lenne ha az országot kéne irányítanija."

Eloszor magyarul tanulj meg! Iranyicccsad a felelos-segg-teljes figyelmed arrafele! :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.15. 18:29:28

@Gastroger: várhattál volna még 28 napot ezzel! ;)
különben hibátlan! :)

@Kulics: :D ez nekem még hiányzott. de mostmár jó! :D

@MacskaÖsszeZavaróKft: ha a nevedben vannak ékezetek, az írásodban méénemvannak?! :O
ne zavarj össze... nem vagyok nyivák.

vassmiklos 2011.02.15. 21:55:46

@Kulics:
igen, a piacgazdaság árnyoldalainak könyvtárnyi irodalma van (ahogy a tervutasításos gazdaságnak is), amik miatt mindenhol van állami szabályozás. Ez (elvben) csökkenthetné egy BP vagy egy vörösiszap katasztrófa valószínűségét Valójában az államot képviselő hivatalnokok a világ minden táján a havi zsíros fixükért, teljesítménykényszer nélkül belefosnak mindenbe, ezért az állami szabályozás nem sokat ér sehol sem. De itt nem ez volt a lényeg, hanem hogy a piacgazdaság alapvető összefüggéseiről fogalmuk sincs egyeseknek, de azért megmondják, hogyan kell(ene) egy kávézót üzemeltetni, vagy magántanítani.

Pár teáért 1750 Ft vajon nem tartalmazza a felhánytorgatott "infrastruktúra" költségeket? Ilyen drága lenne a filter?

Az egész az irigységről és a másik zsebében turkálásról szól. Ha 2 francia turista beszélgetett volna ugyanannál az asztalnál, ugyanannyi ideig, ugyanolyan hangerővel, ugyanannyit fogyasztva, az nem zavart volna senkit, mert ők eközben "nem folytattak volna üzleti tevékenységet", így "nem tollasodtak volna meg".

2011.02.16. 08:55:35

@vassmiklos: egyetértek, az irigység faktor maximálisan benne van. Az én részemről is :)
És látod itt siklik ki a technokrata szemlélet, hogy hiába érné meg 1750 ért egy tea mellett ücsörögni a vendéglősnek, az ő személyisége mélyen meghatároz mindent. Az egész világunk szubjektív, a technokrata és vulgárközgazdasági irányzat eleve kudarcra van ítélve, mert nem számol az emberrel, mint ösztönlénnyel.

MacskaÖsszeZavaróKft 2011.02.17. 08:44:18

@salapapa: nagyon nehezen hoztam ossze a nickemben levo ekezeteket... :)

szekertabor · provo.blog.hu 2011.02.17. 10:18:18

@sannya: Biztosan vendéglátóipari végzettséged van, mert a kávéház-kultúrához nem értesz. A régi szép időkben bizonyos emberek szinte ott laktak a kávéházban. Nem irodában ültek, hanem a kávéházi törzsasztaluknál fogadták az ügyfeleiket. És bár üzleti szempontból egy kávézóban is annak örülnek, ha gyorséttermi sebességgel cserélődnek a vendégek, de ha éppen félig üresek a székek, akkor egy asztalnál órákig csendesen üldögélő vendég jobb reklám a helynek, mint amekkora gond. Meg kellene végre érteni, hogy a vendég azt csinál a vendéglátó helyen, amit akar, feltéve, hogy ezzel nem zavarja a többi vendéget. Miért csak a bűnözők tarthatják a fogadóórájukat bárokban? Sebaj, előbb-utóbb kihullanak ezek a műkedvelő vendéglátóhelyek, és megmaradnak azok, ahol vagy nincsen szabad hely, mert olyan jó a szolgáltatás, vagy családias és meghitt hely, ahol még egy kisnyugdíjas is békésen elüldögélhet egy pohár víz mellett.

tejcsokoládé (törölt) 2011.02.17. 13:03:12

ha beülök egy kávézóba egy barátommal beszélgetni, vagy egy könyvvel olvasgatni, és a szomszéd asztalnál valaki franciaórát vesz, és negyedszer ismétli el, mert nem tudja, engem is zavar.
ha mindemellett rendel 2 üveg szénsavmentes csapvizet, mert az a legolcsóbb, nyilván az éttermet is zavarja.
a nyelvtanár nem fizet adót, nem fizet bérleti díjat... azt mi fizettjük helyette... szóval menjen a búsba a panaszkodásával. a kávézó nem nyelviskola.

Cipollina 2011.02.17. 14:08:18

A Kosztolányin a Tranzitban kifejezetten várják az ilyen vendégeket. Ismerős gyereke jár oda egy tanárhoz, egyszerre kb. 6-8 gyereknek van foglalkozás. Rendelnek sütit, vagy szendvicset és innivalót.
A tulaj meg nem kekeckedik, hanem örül. Hogy hetente 2x ilyen fix vendégei vannak.

Cipollina 2011.02.17. 14:11:44

szekertabor 2011.02.17. 10:18:18

" A régi szép időkben bizonyos emberek szinte ott laktak a kávéházban."

Biztosan ismered Karinthy elhíresült mondását, hogy "a kávéház azért jó, mert az ember nincs otthon, de mégsem kell a friss levegőn lenni".

:-DDD

Anti Anyag (törölt) 2011.02.17. 20:44:17

Persze, ma már nem kell magyarázkodnod.

Leírtad ide, te sem mész, sőt én sem megyek és még gondolom egy páran.

Egyszer csak tönkremegy a hely "madamja" és visszamegy a saját szakmájába, takarítónőnek.

buffybot 2011.02.18. 14:14:23

A kereskedelemnek és a vendéglátásnak megvan a maga kultúrája amivel sajnos a magyarok nem rendelkeznek...
De szerencsére tanulható.
Csak nehéz megtalálni azt az 5%-ot, ahol európai színvonalon mennek a dolgok.

dr. trafik nomac 2011.02.19. 00:12:22

El sem hiszme, itt meg a posztolo lesz a hulye ? Milyen embereknek van manapsag uzelte. Felenk tok normalis, hogy lehet nem veszek semmit, merr ha csak beugrok egy haveromhoz dumalni, nehogy mar kotelezo fogyasztas legyen, neha meg fogyastok jo boven, ennyi. Ha jo a hely megy is nekik, ha nem akkor becsodol.
Az itt beszolok nem nagyon jarnak tarsas helyekre ezexerint.

Dr. Eher 2011.02.19. 20:27:14

hagyma:
"ha valaki, megha fogyaszt is, a Te altal uzemeltetett helyen a Te infrastrukturaddal, a Te koltsegeiden penzt csinal maganak, amibol nem reszesulsz/ cska fogyasztas hasznabol, amibol reszesulsz a normal vendegektol is/ az nem fair"

Te talán adsz a vendégnek részesedést a kávé árából, amiért hozott neked vendégeket, növelte a forgalmadat? NEM? Ingyen használod az ő kapcsolati tőkéjét? Ez nem fair.

buffybot 2011.02.19. 23:19:45

Dr. Eherhet csatlakozom én is. Gyönyörű mentalitás, hogy ha pénzt is keresel miközben iszod a kávémat akkor inkább takarodj is el kávézómhoz.
A tulaj abból él, hogy emberek bemennek és vesznek egy kávét. Azon felül semmi köze nincs hozzá, hogy ők ott éppen pénzt csinálnak-e.
A kávézók mindig is a szellemiség megtestesítői voltak, költők, írók törzshelyéül szolgáltak, párokat hoztak össze. Szépen néznénk ki, hogy ha Rowling ajtaján elkezdenének kopogtatni, hogy az én kávéházamban írtad a Harry Pottert, úgyhogy várom a százalékomat! Ugyanmár! Hagyma annyira szépen példázza a magyar mentalitást. Inkább csődbe menne, de nehogymár más is keressen pénzt.
Ezt olyan mint a vicc miszerint a pokolban minden országnak megvan a maga forró üstje amiben főnek az emberek. Mindegyik országét őrzik kivéve a magyarokét. Hogy az övékét miért nem? Mert úgyis visszahúzzák egymást...

tris 2011.02.20. 15:40:48

az a baj, hogy annyira alulfizetett mindenki, hogy hozzá kellett szoknunk még a szolgáltatóiparban is a kelletlen köcsög arcokhoz.

de utálom őket - ilyen szar ez az ország, ahol még a köcsög pincér is pofákat vág, nehogy már egyszer normálisan kikapcsolódhass a pénzedért..

Donka 2011.02.21. 15:00:57

Magam is angoltanár vagyok, és 3 éve egyszer sem jutott eszembe, hogy kávéházban tartsam a magánóráimat. Valahogy nem érezném profinak, ha nem hallanám a tanítványt, vagy ha ki kellene ragasztanom egy flipchartot a falra, hogy el tudjam rendesen magyarázni a present perfectet. Két irányba sem érezném fair-nek a dolgot: a tanítványommal szemben sem, aki megfizet és nem tudok neki egy nyugodt helyet biztosítani (és itt most részletkérdés, hogy kinek az ötlete volt), és a kávézóval szemben sem, mert egyszerűen tudom, hogy amit fogyasztunk, csak alibi, és ha csak úgy beszélgetni ülnénk be másfél órára, többet ennénk-innánk.
De a legnagyobb ellenérzésemet tényleg az váltaná ki, ha ordibálnom kéne, vagy a füstöt nyelnem, vagy bárkivel is megosztanom a magánóráim intimitását.

lefolyos 00 · http://www.lefolyo.com 2011.03.04. 13:01:35

Hát igen a szolgáltató iparban mindenki kelletlen unott úgy ahogy mondod a nők úgy viselkednek mintha nem jutott volna neki kenyér otthon

Szmájli / Trollrühellő 2011.03.08. 20:16:21

@Flugos furgonos:

király, hogy a lányodnak erre van ideje, hogy egy felettébb "egyszerű" nyelvet tanulgasson, a tanára meg szintén szívesen oktat ingyé' két éven keresztül :DDD hagyjuk már ezt a dumát ember:) kismillióan vállalnak nyelvoktatást sufni módszerrel, és kíváncsi lennék, melyik fizeti be az adót az 1000 Ft/óra díjából.. és most természetesen nem az adón van a hangsúly, csak ez a kamu duma, hogy "ingyen"...
mondjuk fölösleges a hiszti, mert amúgy gondolom 75 méterrel odébb van egy másik kávézó, ahol viszont leszarják, ha valaki ott "franciázik" :) igazából mindenkinek igaza van, és senkinek sem :)
süti beállítások módosítása