Tékozló Homár

Re: Tripla élvezet a lefagyó T-Home tévé

2011.02.18. 17:17 | jackyll | 66 komment

Két hónap szenvedés után megmenekült Krisztina digitális tévéje. A tegnapi címlapos poszt hatására váratlanul minden eszközüket lecserélték, és hopsz, minden rendbe jött:

Nagyon köszönöm,  hogy megjelentettétek bejegyzésemet! A korrekt  tájékoztatáshoz hozzátartozik, hogy arról is írjak, hogy a tegnapi napon este fél hétkor telefonált egy szerelő, töviről hegyire kikérdezett az összes visszatérő hibajelenségről, minden lehetséges variációt kipróbáltunk ami esetleg segíthetett volna, így távirányításban és amikor semmi nem ment, fél órán belül megjelent nálunk.

Minden kütyüt kicserélt. Itt volt két órát, abból másfél órát beszélt telefonon a központtal, akik szintén cseréltek valamit. Végül több órás küzdelem és néhány teljesen kilátástalannak tűnő mélypont után most minden működik…még…  A pozitív gondolkodást szem előtt tartva, reménykedünk abban, hogy végérvényesen megoldódott az ügy!

Nem igazán értem, hogy ehhez miért kellett ez a két hónapos, egyre hisztérikusabb kommunikáció, aminek a végére a Homáron történő megjelenést tett pontot, de ne legyünk telhetetlenek…

Köszönöm nektek, hogy hozzájárultatok a megoldáshoz, hisz egyenlőre egészen úgy néz ki, hogy ez volt az a valami amitől beindult a gépezet és valóban komolyan vettek minket!

Ugyan lehet szó véletlen egybeesésről, de mindenesetre gyanús...

Szép napot!

Krisztina

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.18. 17:19:14

Cipőt a cipőboltból.

Tévét műholdról.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.02.18. 18:04:17

Éjjen!
Akkor ez most a heppy hétvégi?

szelidorzo 2011.02.18. 18:05:03

Szeretem a HOMÁRT!

Egy jól működő álomvilágban homár nélkül is ment volna a javítás.

Szeretem a HOMÁRT!
(időnként meg is eszem, bocsi)

Gyakori · http://kerdestar.hu 2011.02.18. 18:45:34

Én olyan boldog vagyok mindjárt sírok.
Szeretlek Kriszta!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.02.18. 18:50:05

Csupa öröm, dódoccsá!

Mondjuk az nem derül ki a posztból, hogy a szerelő levette-e a cipőjét?
Volt-e nála szerszám?

FDToth 2011.02.18. 18:51:04

Azért jóváírást/kompenzációt/kötbért nyugodtan kérjél hivatalos levélben, benne leírva a történetedet. Ennyi értetlenkedés után az a minimum, hogy egy kisebb összeggel kártalanítanak.

Gyakori · http://kerdestar.hu 2011.02.18. 18:54:10

@Sün‼: Jesszus Sün te ilyenkor posztolsz? Ugye nem túlóra?

cicmen (törölt) 2011.02.18. 19:16:49

@Sün‼: Unalmas kaki egy poszt! Kínomban megnéztem a sünews oldaladat. Végre valami feldobott! Gratula!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.02.18. 19:20:56

@Gyakori:
Én csak kommentelek, kéhrlek alássan.
Túlórának helye nincs!

@cicmen:
Tankesün!
Aszittem, már jártál arra.

cicmen (törölt) 2011.02.18. 19:23:31

@Sün‼: Voltam persze, de ezeket még nem láttam!

burguzu 2011.02.18. 20:31:35

Én majdnem a T.nél köttettem be a kábeltévét. Ott kezdődött a gond, hogy 2 hetet igértek, a harmadik héten szóltam.
Akkor azt mondták max 3 nap és be lesz kötve. Rá 5 napra megint telefon, akkor azt mondták, hogy az alvállalkozónak nincs meg valami alkatrésze a bekötéshez(?), de ők se tudják mi.
Megadták az alvállalkozó számát, aki lakonikusan csak annyit mondott, nem ér rá még egy hétig....
Ekkor felhivtam a T-home ot mondtam, hogy ez azért köcsögség, erre azt mondja az ügyintéző: "olyan sok a bekötés, hogy nem is birjuk", na ekkor nagyon elküldtem az anyjába.
Telefonáltam Diginek, 3 nap múlva be volt kötve, ráadásul kb harmadával olcsóbb is, mint a Tszemét.

Géza, kék az ég! 2011.02.18. 21:06:15

Így kell ezt!

Nyilvánosságra kerülés után az addig balf..szkodó, semmit nem találó, megoldást nyújtani képtelen cégek valahogy ihletet kapnak :DDD

Biztosan árt az imidzsüknek, ha elterjed róluk, milyen lehúzós ratyik...

Éljen a nyilvánosság, éljen a Homár!

Megdobbent 2011.02.18. 21:58:02

Mint mindig, most is megdobbenek, hogy ezek a szolgaltatasokat nyujto cegek tenyleg csak akkor kezdenek korrekten allni az ugyfelhez, ha az mar a nagydobot veri? Es akkor ezert barki halaval tartozik? Argh, erdekes orszag :)

cicmen (törölt) 2011.02.18. 22:04:41

@Géza, kék az ég!: @Megdobbent: Gondoljátok, hogy olvasták a homárt és rájöttek kiről van szó?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.18. 23:04:22

@cicmen: hat ha elolvastak a bejegyzest, nem kell egy Arsene Lupennek lenni, hogy 2 perc alatt ne tudnanak rajonni

cicmen (törölt) 2011.02.19. 00:27:46

@hagyma: Szerintem meg ezer ilyen ügyük van és különben is basznak rá a reklamációk után is! Pont a homárra izgulnának? Egyébként nem tudom!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.19. 00:42:30

@cicmen: en sem tudom,de ha akartak 2perc alatt megtudtak kirol van szo, nem hiszem, hogy aznap pl olyan rengeteg dobozt csereltek a xII-keruletben
amugy ha en olvasnek egy cegemmel kapcsolatos kritikat, raadasul eleg olvasott helyen, en csak utana neznek
nem feltetlen a nepszerusegvesztes miatt, egyszeruen szeretnem ha az ugyfelem elegedett lenne es megtartanam

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2011.02.19. 01:06:11

A nem szolgáltató készülék szabványosított lehet a Tré csoportnál, mert anyíukámnál is olyan beltéri van, ami pár naponként kitalálja, hogy hoppá, ezen a csatornán nincs jel, hoppá, az antennán egyáltalán nincs jel, vagy ilyesmi. Érdekes, ha hagyom aludni áram nélkül pár percig (miközben megy a film, amit néztem volna), egyszer csak kiderül, hogy hoppá, mégis van jel az antennán. Persze csak addig, amíg hirtelen nem gondolja úgy, hogy mégsincs. Csak azért nem balhézok, mert egy hónap múlva felmondom az egészet a picsába.

Megdobbent 2011.02.19. 01:15:48

@cicmen: Szerinted a nekunk becopyzott levelet a sajat keresojukbe betenni mennyi lehetett? ;)

Dr. Körömlakk ® 2011.02.19. 09:59:55

HOMARISTÁK!

tuttátok, hogy az ország Maúnikájának hogyhívják a cégének mianeve?????

tessék:

index.hu/bulvar/2011/02/18/vegrehajtas_monika_cege_ellen/

hawkeye 2011.02.19. 10:15:30

T-xxx + Intek beltéri (STB) katasztrófa.

Nem banánköztársaságokban börtönbe csukják azt, aki ilyet rásóz a fogyasztókra.

Nálunk minőségi szolgáltatásért járó díjat adnak nekik.

Horror ez a mutyiország...

igazságos 2011.02.19. 10:18:00

@hagyma: csak az a szomorú, hogy Magyarországon még a cégedről szóló kritikát is nagy ívben leszarják. Ez a gyakorlat.

IPTV-t csak őstermelőtől, vagy ALDI-ból!

@Dr. Körömlakk ®: APEH-nél csak szemet szúrt valakinek a hat nullás adótartozás. Csak tízezerig tudnak intézkedni, hat nullán felüli összeget már nem merik behajtani.

Dr. Körömlakk ® 2011.02.19. 12:05:18

@igazságos: volt benne részem, de, árvereznek ezek minden szart... hacsaknem... :S

Dr. Körömlakk ® 2011.02.19. 12:09:19

@atpijkamo: azér na. nem? de. megnéztem a céget az e-cegjegyzek - en... az anyukája is erdélyi vezetéknevű. csak nem? jajj... be rossz vagyok.
ésmost a gyulszival hogy fogják ezt megoldani? vagy gyulszi ebbe má nem részes? vagymihogy?
Istenem, elborít a kétely. moshogylesz.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.19. 12:21:59

@Dr. Körömlakk ®: Mi bajod mónikával? Szerintem stram csaj, megpróbált több lenni annál, amit a többség látott belőle.
Nem jött össze neki. De legalább megpróbálta.

Dr. Körömlakk ® 2011.02.19. 12:27:03

@enamel:
hallod, most néztem meg a kommented hatására, fuldoklok a röhögéstől :)
a kérdést én is feltenném SÜN kollégának :)

Dr. Körömlakk ® 2011.02.19. 12:30:12

@enamel:
előszöris nem mónika, hanem maúnika.
másrészt pedig, ha felkészült lennék körömlakkológiából, már rég tudnád, hogy én mindenhol megvédem a maúnikát, mer sztem jócsaj, és azér a pézér én is elegyengettem vón a fogatlan purgyét, asse rosszabb munka mint havi százé papírt tologálni egy irodába.
jameg mindég monnyák, hogy tehen, és ezen is mindig jól felháborodok tejjessen jogossan. komoan. csak most hüe vaok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.19. 12:33:47

@Dr. Körömlakk ®: :DDDD
Maga még mindig szeretnivaló ám.
Tényleg, miért nem csinálsz egy online tóksót? Biztos vinnék, mint a cukrot.

Dr. Körömlakk ® 2011.02.19. 12:37:35

@enamel: áááá, én nemsose. nembírom a negatív kritikát, osz még a végén gyerekszobám meghazuttolván lefejelnék egykét sörösüvegvállú szájkaratés hejibasszájba csávót. vagy nőji szeméjt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.19. 12:43:10

@Dr. Körömlakk ®: A negatív kritikákat moderálnánk. Mer azok mondénok.

igazságos 2011.02.19. 12:54:34

@Dr. Körömlakk ®: nem maúnika, hanem maunyika! :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.19. 12:56:46

:DDD
és erre fizettettek velem 2 napra majd' 2000Ftot!
nyomorult técsoport!

Dr. Körömlakk ® 2011.02.19. 12:58:42

@enamel: na. de én ezt értem moderáció alatt. ípécím, lakcím, arconverés.
@igazságos: nekem maúni-ka.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.19. 13:00:15

@Dr. Körömlakk ®: Azt is lehet, de azt csak pénzér. Mert egy ilyen sztár akárkit nem ver arcon csak úgy ingyér. Vagy nem így gondoltad? :DDDD

Dr. Körömlakk ® 2011.02.19. 13:06:09

@enamel: meg lennének erre a célemberek, akik mennek, ütnek, hoznak, jönnek. valamiből kell a fenntartási kőccségeket fedezni ja. troll meg van dögivel.
jóllássa a kolléga a fennforgásokat. lenne-e kollega ezügybe? monnyuk sofőrje az ütőknek.
ja, meg azt tanátam ki, hogy akik betőttenék az ütőeNber pozícijót, azoknak az lenne a munkaruha tartozék, hogy a mutató-középső-gyűrűs-kisujjra rá kellene tetkózni, hogy: ÜSS! a másik kezén ugyanezen ujjakra meg azt hogy ANYÁM. de a NY betű vagy a gyűrűs, vagy a középsőre jutna egybe, attól függően, merre nézzen a felirat.
a karra jól jönne egy ERZSI, vagy egy BŰN AZ ÉLET logo, hogy hiteles legyen.
mútkor néztünk eggy filmet, minek a címe Chopper. namost a főszereplő éppen megfelelne erre a célra. re. de hát ő külfődi eNber, hogy venné ki magát, hogy mekkérdi, dujuszpíkinglis fákkjú? és a kezén meg az ANYÁM felirat. szal csak formára azonos az az eNber.
na jó, abbafejeztem közkívánatra.

Dr. Körömlakk ® 2011.02.19. 13:29:23

@enamel: na jóvanhát, akkor most elmenek a dógomra, toborozok mindenféle lényeket a prodzsekthez :)
csóközön :)

Géza, kék az ég! 2011.02.19. 16:28:24

@cicmen: Biztos vagyok benne.

Bőven volt már rá példa, hogy megjelenés után a posztban szereplő hely, cég stb. megbízottja vagy tulajdonosa személyesen jelentkezett.

Meggyőződésem, hogy a szolgáltatók figyelik a visszajelzéseket, szerencsére.

Nagyon tetszett tavaly, mikor az V.ker.beli XXXXXX-udvar/terasz a focivébé ideje alatt kivetítőn adta le a meccseket, előre fixált fogyasztással. Valami társaságot meg kitessékeltek, azok szóvá tették, végül az "Alex" nicknevű tulaj pár komment alatt totál hülyét csinált önmagából. Azt hiszem, az urbanista.blog.hu-n volt a sztori.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.19. 16:39:38

@Dr. Körömlakk ®: Tevékenykedjél a nemzet hasznára, leányom:) Has, alkudj, takaríts.

Dr. Körömlakk ® 2011.02.19. 18:27:58

@atpijkamo: hogymi?
@enamel: na ájjále, mijazhogy takarícs?
odavótam körbenésztem, csak ijen sörösüvegvállú, reppzenére furcsán szeletelő hüjegyerekekkel tanákosztam, akiket nem kűdhetek pofoszkonni, mer egy 72 éves özvegyasszony a szúrágra sodrófájával meg a 20 kilósra hízlalt tacskókeverékjével, meg a nyugdíjasszelvényével halálra ijesztené űket.

Sferrari 2011.02.19. 20:44:37

Na ugye hogy mondtam hogy T-home fél a Homártól :D
Egyébként nálam megint eltűnt az EPG :S kb november óta nem tudják megsűrgetni a gyártót egy normális szoftverért :D
Nem életbe vágó csak egy kényelmi funkció de zavar hogy ennyire töketlenek :S

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.19. 20:58:08

@Dr. Körömlakk ®: Fenébe. Mi lesz most akkor? És ha beagitálnánk a Sünöt? Ő lenne a mókafaktoriál, meg a titkosfegyveris egybe, és akit nem szeretünk, azt megdobálnánk vele. Na?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.19. 21:00:14

@Sün‼: Szeretnél titkosfegyver lenni a Körömsóban?

Dr. Körömlakk ® 2011.02.19. 21:16:05

@enamel: jajjmá, most még nem csiszoltam ki a témáját a micsodának, hogy konkréton mit hogyan, és mér. ezzel a sóval kapcsolatba. tulajdonképpen hogylegyen? műsortervet várok kollega. de olyat, hogy meggazdujjunk mindahányan, és alázzuk a sok pontagyút. természetesen sün jöhet, a rajzai alapján eléggé retardált. :)

Megdobbent 2011.02.20. 01:02:34

Nemtom, de tortadobalas es bananos hanyatteses legyen benee!

cicmen (törölt) 2011.02.20. 10:29:37

@Dr. Körömlakk ®: Elég szégyen, hogy nekem kellett (ha akaratlanul is) reklámot csinálni a sünewsnek. Tényleg nagyon jó és mi meg nem tudjuk, hogy mekkora tehetség tisztel meg minket nap mint nap!
A műsortervhez is hozzászólnék.
Mónika nyilvános találkozása Muklival, műsorvezetőnek pedig ez a hölgy tökéletes lenne: indavideo.hu/video/Nogradi_Vampir

Fairy Girl 2011.02.20. 15:15:25

"Egyelőre", akarta írni a poszt toló? :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.20. 15:33:20

@cicmen: aki nálam határozottabban reklamál, az már festi magát.
igaz, ez nálam is csak a 2-3-4... levélfordultával következik be, addig megadom mindenkinek a lehetőséget, hogy normál hangnemben rendezzük az esetet.
mégis minden áldott (áldatlan?) alkalommal el kell jussak a büdös bunkó paraszt stílusig.
olyankor 2-3 napon belül elintéződnek a dolgok.

csak azt nem értem, miért kell az ember fiának tuskóvá válnia ahhoz, hogy a dolgok megoldódjanak? a szép szó csak időrablásra való?
esküszöm nem értem én ezt a szolgáltatókban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.20. 19:22:18

"A tegnapi címlapos poszt hatására váratlanul minden eszközüket lecserélték,"

Oszt ezt mé' nem lehet úúgy, hogy nem jelenik meg a Homáron?
Csókolom, T bácsi, mi fizetünk, ti szolgáltattok... Vagy csak Németországban?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.20. 20:55:47

@salapapa: Érteni én sem, de az ok tudható : sóherség.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.20. 23:42:36

@cicmen: Szégyellem is magamat. Deviszont az általad bemutatódott női hölgy alkalmatlan szerintem, merhogy nem eléggé esztétikus jelenség, és a foga is kifelé áll neki, ami nem jó, mert a vendégek nagy részének nincsen olyan.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.20. 23:44:01

@Dr. Körömlakk ®: Hát a só elsődleges lényege, hogy másféle mint a cukor. Amúgymeg sok pénzem legyen belőle nekem, meg természetesen akik csinálják azoknak is. De főleg nekem.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.21. 01:19:16

@ColT: kis hazánk nem a fő szolgáltatási területük, mi vagyunk a sallang.
csak akkor mi a tökömet keresnek még mindig itt?

ha látnád az iratpaksamétát ami összegyűlt a közel 3 hónap alatt, vonyítva röhögnél a kárpótlási ajánlatukon: havi(!!) 850Ft kedveskedés, vagy egyszeri egyhavi (net+telefon) alapszámla (esetemben 9.600Ft) jóváírása.
esküszöm felnyerítettem a békítőtárgyaláson. :D

Anti Anyag (törölt) 2011.02.21. 10:00:59

Azzal együtt a jó hír odalett.

Sovány vigasz nekik, hogy ilyenje a T Home-nak soha nem is volt.

mohopasi 2011.02.21. 11:37:04

Szerencsére egyre több bolz, szolgáltató tudja, ha szóba kerül a homáron, azt a csorbát nagyon sok meló helyrehozni :)

Malory 2011.02.26. 20:31:48

Oszt mégis honnan tudta a tré, h kihez kell menni ilyen gyorsan?? Abból h Kriszta? Többmillió ügyfélből? :D
Ugyammá...
süti beállítások módosítása