Tékozló Homár

Ribancozós termékbemutatótúra az Álommester Teammel

2011.04.29. 14:41 | jackyll | 169 komment

Habzó szájjal ordibálva lökdösték ki Liviát és párját az Álommester Team termékbemutatótúrájáról, amikor megpróbálták nem átvenni egy kisebb összeg befizetése esetén kedvezményes vásárlásról szóló nyereménykupont. A Budapesti Békéltető Testület néhány dokumentumából kiderül, hogy a cég azonnal elromló háztartási gépekben és konyhai kiegészítőkben utazik. Az sajnos nem, hogy hány termék árát fizették eddig vissza, illetve pontosan hány cég is foglalkozik lehúzásturizmussal, és hogy netalán van-e közük egymáshoz.

2011. április 20-án részt vettünk az Álommester Team Kft. buszos kirándulásán. Az úticél a Kittsee-i csokoládégyár volt, közbeiktatva egy délelőtti termékbemutatóval Tatán, az Öreg-tó étteremben. Az odaérkezésünket követően azt láttuk, hogy a bemutatóasztalon edények voltak felsorakozva, ebből azt a következtetést vontuk le, erről fog szólni a bemutató. Az első percekben már feltűnt, hogy az előadást tartó 40 év körüli férfi feltűnően harsány és fel van pörögve. Az első pár mondatától kezdve cinikusan és pökhendin kritizálta, alázta az embereket. Megállás nélkül azt hangoztatta, hogy mi csak az ajándék márkás karóráért (amelynek értéke szerinte 15 ezer forint, valójában kínai, beszerzési ára kb. 350,-Ft, több visszajelzés alapján másnapra működésképtelen) és az ingyen ebédért (rántott párizsi rizzsel) jöttünk. Mivel vélhetőleg a cég szekere nem megy az elvártak szerint, így párommal azt gondoltuk, hogy az erős teljesítménykényszer alatti nyomás hatására produkálja magát ez az ember. Ismerjük és szeretjük a viccet, amikor azonban már a kötekedő beszólásai a jó ízlés határát súrolták, az emberben felmerült a kérdés: mit is keresünk mi itt?

A számtalan nyomdafestéket nem tűrő kötőszavát, mondatát nem írnám le. A zömében nyugdíjas emberek „csak úgy néztek ki a fejükből”, azonban az előadó férfi tovább fokozta a „hangulatot”. Közölte a sokasággal, hogy aki nem akar vásárolni, az azért nem teszi, mert inkább koporsóra gyűjt. Felsorolta az érveket az edényvásárlás mellett, az egészségmegőrzésre is kitért, amik önmagában véve még igazak is lettek volna, azonban mint annyiszor, átváltott személyeskedő stílusra, és mint valami „halálosztó”, kiosztott minden második emberre egy cukorbetegséget, egy szívinfarktust. (Maga ebben fog megbetegedni…, maga ebben fog meghalni…, stb.) Mindvégig próbálta aktivizálni az embereket, azonban véleményem szerint a stílus, amit képviselt, érthető módon nem igazán tett senkit vállalkozó kedvűvé. Ezt is folyamatosan megjegyezte, hogy milyen (pesti) népség vagyunk mi, ilyen silány csoporttal már rég nem volt dolga, és egyébként is minek mentünk el, ha nem akarunk vásárolni, és nem vagyunk aktívak. Egy idős nénire torkaszakadtából rákiabált, hogy az olyanok kedvéért, akik elálmosodnak az előadásán, megegyezett a szomszéd hotel főnökségével, hogy jutányos áron elmehetnek aludni. Egy másik idős ember az előadás alatt ki merészelt menni a mosdóba vizet inni. Rá szintén rákiabált, azzal a megjegyzéssel, hogy a WC-be csak az állatok mennek ivóvízért! (Gondolom, ezek az idős emberek el sem merik otthon mesélni a gyermekeiknek, unokáiknak, hogy miben volt részük.)

Már kb. másfél órája tartott ez a feszélyezett hangnemű, meglehetősen kellemetlen előadás, amikor körbeosztott mindenkinek a cégük lógójával ellátott kaparós sorsjegyeket. Elmondása szerint ezekkel értékes nyereményeket nyerhettünk. Kihúzott egy borítékból egy papírt, majd közölte, hogy akinek a számsorán 6-os az utolsó számjegy, az nyert. Ketten jelentkeztek, nekik kiosztotta a „bóvli” kozmetikumot és karórát tartalmazó, 50 ezer forint engedményre jogosító kuponféleséget. Ezután, mint egy felbőszült állat körberohangált a sorok között, azzal, hogy hat darab 6-os végű sorsjegy van, kinél van a többi és miért nem jelentkeztünk. Az enyémen is 6-os volt. Szó szerint nekem esett, hogy miért nem jelentkeztem. Az előzmények ellenére azonban párommal intelligens emberek családjából származunk, így kultúráltan közöltem vele, hogy „nem szeretnék a nyereményjátékban részt venni.” Az indulatai ekkor szabadultak el igazán...

Személyesen engem lesunyizott, megkérdezte, hogy akkor mi a fenének mentem el. Közöltem vele, hogy ne legyen személyeskedő és arrogáns. Ekkor már a felesége is ordibált, hogy takarodjunk haza Kőbányára, maradjunk is ott, és meg ne lássanak még egyszer bennünket. Mi felálltunk azzal, hogy nem veszünk részt tovább ezen a cirkuszon, és a párom kérte azokat, akiket az önérzetében szintén megsértettek, kövessen bennünket. (Szomorú, de tény, hogy ma Magyarországon idős embereket egy kis tál ennivalóért és ingyen ajándékért milyen mélyen lehet megalázni.)

Erre a feldühödött feleség szabály szerint kidobott bennünket a teremből, torkaszakadtából, ordenáré hangnemben folytatva az ordítozást. Szó szót követett, és a provokációjukat nem tűrve, nemtetszésünket természetesen kinyilvánítottuk. A feleség ekkor kirohant utánunk a hotel előkertjébe, és csöpögő nyállal, szinte vérben úszó szemmel, és eltorzult arccal a nemiszervét markolászta, miközben kiabált ránk, hogy sz..p-juk le. Mivel hasonló kiránduláson, ill. más élethelyzetben ilyen „élményben” még nem volt részünk, földbe gyökerezett lábbal álltunk, hogy ez meg mit csinál?!

A páromat leköcsögözte, engem leribancozott. Számomra annyira megdöbbentő volt, amit művelt, hogy még meg is mosolyogtam, hogy süllyedhet ilyen mélyre valaki. Végtére is egy termékbemutatóra jöttünk, nem a közel-keletre. Ezután a nő berohant a férjéhez, kihívta a teremből, azzal, hogy mi nem akarunk eltakarodni (pedig mennyire akartunk!). A férfi erre kilökött bennünket az előkertből nyíló főkapun, engem a bal felkaromon meglökött úgy, hogy a kaput rá is csapta teljes erőből a bal sarkamra, miközben kiabált, hogy megmondta, hogy takarodjunk onnan. Bár ezzel a két emberrel azon a helyen eszünk ágában sem volt maradni, a fizikai kényszert, amit az irányomba tanúsított a férfi, már a párom nem hagyhatta. Visszarohant és majdhogynem tettlegességig fajult a konfliktus, amit teljes mértékben ez a két ember provokált és tartott fenn. 

Számos fórumon olvasni panaszokat, melyek különböző buszos termékbemutatók ellen irányulnak. Véleményem szerint azonban ez a két ember, az Álommester Team Kft. képviseletében túl ment minden határon. Utólag már elmondható, hogy egyértelműen az nem tetszett nekik, hogy vélhetőleg nem láttak potenciális vásárlót bennünk és ki mertük nyilvánítani az előzmények tükrében a nemtetszésünket. Az előadás egyenlő volt a nullával, az előadó, mintha nem tudta volna, hogy miért is van ott. Az edényekről – bár érdekelt volna - szinte alig esett szó. Az Öreg-tó éttermet, ahol az előadást tartották, teljes mértékben lejáratták, hiszen többen is fül- és szemtanúi voltak a jelenetnek, akik velünk egyetemben, teljesen meglepődtek a történteken. Az előadó szakmai hozzáállása – éppen a viselkedése miatt - teljes mértékben megkérdőjelezhető. Az emberi, etikai, morális oldalukat pedig a katasztrófa jellemezte. Sajnálatos, hogy a valaha szebb napokat látott, mára már szinte eladhatatlan értékesítési rendszer ilyen képviselők által még inkább ellehetetlenül. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Papundekli 2011.04.29. 14:47:07

Aki köcsög áruljon köcsögöt!

Kardics 2011.04.29. 14:56:45

Azért a következőre elmennék néhány "nehezebb" ismerőssel, hátha sikerül valami üzletet vagy üzletkötőt nyélbe vagy fejbe ütni.

Papundekli 2011.04.29. 15:03:19

Egyébként érdemes lenne elmenni néhány telefonfülke méretű emberrel és megmogyorózni, hogy most köcsögözzél ha mersz. Szerintem vigyorogna ha szaros edényeivel verném ki a fogait.

Xezs 2011.04.29. 15:03:46

El kéne menni egy ilyenre és szó szerint agyvérzésig idegesíteni ezt a selejt bandát.Röhögnék rajtuk, ahogy gurgulázva haldokolnak a saját adrenalinjükben.

Idióta faszok.

Ja, amúgy meg edényt minden kibaszott hipermarketben lehet venni, mi a fasznak vennék ilyen kóklerektől?

RedWing 2011.04.29. 15:21:47

@Xezs:

Pontosan! Az ilyen idegbeteg őrülteket azzal lehet a legjobban felidegesíteni, ha végig nyugodt marad az ember és még a hangját sem emeli meg. Attól egyenesen idegbajt kapnak! Ha meg esetleg megüt... vállalja a következményeit!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.29. 15:29:32

"Mivel hasonló kiránduláson, ill. más élethelyzetben ilyen „élményben” még nem volt részünk, földbe gyökerezett lábbal álltunk, hogy ez meg mit csinál?!"

Miért nem videóztatoook!!! :D

Nem tudom, ezek a "cégek" mit gondolnak, hogyan kell valamit eladni... Az ilyen idióta rendezvényekre jóhogy potyázni jár az ember, mit gondoltak? :D

neet 2011.04.29. 15:41:48

Ceptör volt-e az edény?

HenteSS88 2011.04.29. 16:07:32

A párod tényleg egy köcsög, mert nem vágta jól pofán az ürgét mikor leribancozott téged.

2011.04.29. 16:13:14

Boldogabb időkben ilyen embereket az első csúnya szóra meg szokták verni. A mia elliberalizálódott, toleranciakultuszos nyámnyila világban meg hagyjuk magunkat megalázni, leköcsögözni rángatni. Fura, fura.
Nem csoda, hogy a politika is egyre többet megenged magának hogy szopassa a népet.
Amig birkaként tűrjük, addig ez még ennél is rosszebb lesz. kéremkaccsojjaki.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.29. 16:20:11

Vajon mi lett volna, ha rendőrt hívsz, mert rángat? Vagy mert félelmet keltett benned? :D

Profi hozzászóló 2011.04.29. 16:21:34

Ha péklapátot árulnak elmegyek én is, kipróbálni a tarkóján.

Dr. Kix 2011.04.29. 16:27:52

Gázspray-t kell vinni, ha mész legközelebb. Bár úgy gondolom, nem lesz legközelebb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.29. 16:33:30

@Kix: Kézigránátot, de minimum nyugtatópisztolyt.

mohopasi 2011.04.29. 17:07:20

Nem kell ilyen helyekre menni. Mindenki tudja mire megy ki a játék, nem ingyen meg olcsótúrák ezek, és nem jótékonysági intézmények működtetik. Magyarán elmentek potyázni, és megsértődtek, hogy a képükbe vágták. Az meg, hogy ilyen genyó cégek vannak és működnek azért van, mert van rá madár.

Jokkura 2011.04.29. 17:11:38

@ColT: Sokszor szólítják fel a delikvenseket,hogy az "előadás zavartalansága érdekében kapcsolják ki a mobiljukat"Ha meg a nem egyeznek bele a videózásba( a mire mérget vehetsz) akkor meg téged jelentenek fel.Eljen a liberlizmus !:(.
Én nagyon rabiátus vagyok ,ezért (sem) járkálok ilyen helyekre ( pedig néha érdekesek a célpontok),mert akkor utánam egy furgonyi rendőr jöhetne + mentőhelikpter.
Szerintem,ha én lettem volna a posztoló helyébe ,az "előadó" nem tudta volna mivel befejezni a műsorát.Kitépett nyelvvel,bevert fogsorral elég nehéz beszélni...

Vladdika 2011.04.29. 17:12:15

Megeshet, hogy amilyen nyugodt természetű vagyok jol megböktem volna 6-8 helyen a hasát. :D

borso 2011.04.29. 17:48:49

soha nem értettem, hogy emberek hogyan lehetnek ennyire tősbírkák, hogy hagyják magukat megalázni. Úgy basztam volna pofám hogy a fogait számolgatná még mindíg a fűben keresve az öreg tó partján. az meg hogy tettlegességig fajult a a kidobásotok, hát kb 2 másodperc alatt hívtam volna a rendőröket. Mikor történik már meg végre hogy a sok hülye nyugdíjas nem nézi tétlenül az ilyen aljadék hordákat és egyszerűen bottal/esernyővel bármivel lilára veri az ilyen hulladékokat???????? ne panaszkodjon az aki sorba áll a pofonért, ha elmentél legalább légy férfi/nő és állj ki a személyes becsületedért. Mert addig csak nyuszi vagy mekfláj aki utólag sír egy ilyen oldalon....

Rosszindulatú Vászka 2011.04.29. 18:01:18

De most télleg. Mi a baj a rántott párizsival? Ősi magyar étel.

Jokkura 2011.04.29. 18:16:53

@Rosszindulatú Vászka: Azzal semmi :) ,inkább a rizzsel,annyit adnak,hogy meg tudod számolni két kezeden :)Szemenként hozzák Kínából

Vajmaci 2011.04.29. 18:18:24

Kemény ez mint a fagyott kutyaszar...én személyszerint nem vártam volna másfél órát.Az első személyeskedő ordítozás után letéptem volna a fószer fejét és telekuláztam volna a tüdejét...
Javaslom ha valaki hasonló körülmények közé kerül (mert nem tanul más hibáiból ugye..) akkor nyugodtan hívja a 107-es számot, majd számoljon be róla hogy ő most retteg, rögtön menekülnie is kell,mert támadólag lépnek fel vele szemben,persze mindezt az ordító seggfej közvetlen közelében hogy meglegyen a háttérzaj.
Ordítozósunk hamar fogdában találhatja magát garázdaság, vagy rendzavarás miatt!:)

BÁNYAI. 2011.04.29. 19:05:13

Nagyon utálom az ilyen termékbemutatós taknyokat, tényleg 3 pofont érdemelnének. Hogy írok, az egy mondat: Az Öregtó klub hotel éttermét is lejáratták.... Nos, nem! Ezt az éttermet nem ők járatták le először, hanem még néhány éve a győri cigány vajda esküvője, érdekes résztvevőkkel (Pataki Attila, Zámbó Jimmy, meg még néhányan) Nézzétek:
www.youtube.com/watch?v=IysRBTmXLA4

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.04.29. 19:08:28

@Papundekli: naja, csak nem lenne őszinte a mosolya :D
azért megnézném ... :P

BÁNYAI. 2011.04.29. 19:11:31

...Jaj, tévedtem, pedig ott van nagy betűkkel: Születésnap volt ez, bizony.
...és ott volt - ki ne hagyjam - Lagzi Lajoska is, aki éppen ettől a helytől 300 méterre építtette azt a sokat reklámozott, a feleségéről elnevezett lakóparkot, bár ezen a fenti videon még 21:40 környékén éppen zalatnait smárolja.

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.29. 19:20:33

@borso: itt nagy a szád. A lehetőség adott: jelentkezel egy ilyenre, elmész, pofánvered, közben videora veszed, majd felrakot a youtube-ra. Ja, mégsem megy? Bocs.

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2011.04.29. 19:37:22

ingyenes céginfo:

1. A tag(ok) adatai
1/1. Fülöp Ildikó (an.: Benedek Ildikó)
1181 Budapest, Csontváry Koszka Tivadar utca 7. VII. em. 38.

valaki bekopoghatna hozzá egy baltával...

esetleg egy korrekt spam-hadjárat is elérhetné őket:

alommesterteamkft@gmail.com

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2011.04.29. 19:42:03

bazze, 34 millás bevétel 2009.09-12 hónapokban. azért így is pörög a biznisz...

almodhi 2011.04.29. 20:09:55

Úgy tűnik, van egy szubkultúra, ahol élvezi mindezt...

divat-trend.info/alommester-team

dr. _mmm_ 2011.04.29. 20:11:08

Komolyan ha valaki tud segítsen bejutni egy ilyen rendezvényre.. elmennénk pár haverral.. lenne ott jó üzlet meg anyázás.. :))

2011.04.29. 20:18:23

@SilentSound: oda van bejegyezve, hogy rendőr ne merjen kiszállni a helyszínre. De nem kell ott lakni.

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2011.04.29. 20:24:06

@SilentSound: nagyon vidéki vagyok :D

@Kulics: elméletben biztosítania kell a cég elérhetőségét a bejelentett székhelyen...

gergo1000 2011.04.29. 20:45:17

Azért a Havanna lakótelepre, ki mer menni a rendőrség.
Amúgy ennek a posztnak az égvilágon semmi értelme nem volt. Azon emberek, akik ezt olvassák, jó ha 0,00001% megy el ilyen hülyeségre, tehát azon kivűl, hogy panaszkodott a posztoló egy jót, semmilyen kárt nem okozott a cégnek. Valami más módot kellene találni, arra, hogy ezt megbosszulja a posztoló. Egyik lehetőség az, ha több ismerős jelentkezik a következő útjukra.
Amúgy, meg nem hülye volt az előadó, és béna, hanem nagyon is értett ahhoz amit csinált. Egyszerű lélektani hadviselést végzett. Szerintem találtak olyat, aki a félelem és benne feltámadó "bűntudat" miatt vásárolt is. Ezeken a termékeken pedig valószinű, akkora a haszon, hogy 3-4 vásárló esetén is megvan az út költsége és a haszon is. Gyakorlatilag a posztoló és párja szépen hozzájárult a sikeres értékesítéshez.

Schulteisz, az ikrek 2011.04.29. 21:08:43

Jó étvágyat az ingyen ebédhez hülye nyuggerek, akik fenntartják és éltetik ezeket a sz@rt sem érő termékbemutatókat!!!
"engem a bal felkaromon meglökött úgy..."
És??? Ha pofánbaszod, az már önvédelem, Te kis húsvéti nyuszi! Ez itten kérem Magyarország héber zászlóval, és viktatúrával!

Netuddki. 2011.04.29. 21:15:26

Aztán a levélíróék hogyan mentek haza Tatáról?

Gonosztörpe 2011.04.29. 21:18:08

Hmmm. Buszvezetőként több hónapig dolgoztam, ilyen "paplanos" járaton, de ennyire kirívóan arrogáns viselkedéssel soha sem találkoztam. Volt panasz néhány "előadóra", de általában elégedettek voltak velük, még ha nem is vásároltak .
A legtöbb "utas" rendszeresen visszajáró vendég, ki a társaság, ki a programok, ki, csak azért, mert unatkozott otthon, és ennyi pénzt megért neki, hogy "kizökkenjen a szürke hétköznapokból" miatt.
Nagyon is jól tudják, hogy miről szól a történet, van aki direkt gyűjti a szórólapokat, és minden ilyen -általa elérhető- programra elmegy.
Ami tény, hogy szaporodik a konkurencia (mivel osztódnak a cégtulajok) , és ezzel egyenes arányban nő, a konkurens cégeket lejáratni szándékozó akciók száma is. Tapasztalataim szerint most is egy ilyen attack alanyai vagyunk, de ha nincs igazam, akkor szégyen, ami történt.

Látnok. 2011.04.29. 21:38:50

Itt vannak. És még dicsérik is őket.
Szerintem saját maguk írták.

divat-trend.info/alommester-team/

2011.04.29. 21:57:23

Egyszer én is tanúja voltam egy ilyen előadásnak egy étteremben, hát gondolkoztam rajta, hogy leütöm az embert. Gusztustalan, hogy szerencsétlen, buta nyugdíjasokat van lelkük ezeknek kisemmizni.

Ronda Bözse 2011.04.29. 23:03:56

_Kurva APEH ilyenkor hol a picsában van???

ergbertegon 2011.04.29. 23:21:41

Á gyerekek. Ilyenkor teljesen nyugodtan közölni kell velük, hogy kirándulásra jöttem vazze. Tessék engem visszaszállítani a kiindulási pontra. Garantált az agyvérzés.

Le kéne srácok támadni a megjegyzés rovatot. Úgy mint szerencsétlen EDE estében béfüred v.könyvét. Látom a téma már ott van :-)

Anteovin 2011.04.29. 23:56:05

2009-ben volt 34millió a bevételük. Mennyi lesz idén? :-)
Hogy a f.szban tud valaki ezektől a trolloktól vásárolni bármit is?
Minek elmenni ilyen bemutatókra?

nyehehe 2011.04.30. 00:51:23

az a szomorú, hogy sokan csak így tudnak utazgatni egy picit.

Hegyirablo 2011.04.30. 01:30:07

Ismét felteszem az állandó kérdésem:

A XXI. században, a hang és mozgóképrögzítős telefonok korában, ha valaki ilyet tapasztal, mint a fent leírtak, akkor az ötödik perc után miért nem veszi elő a szerszámát, és örökíti meg az eseményeket az utókornak, és nem mellesleg a hatóságoknak? Tökéletes és cáfolhatatlan bizonyíték lenne mind fogyasztóvédelmi, mint bűntetőügyi szempontból.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.04.30. 02:23:46

@Hegyirablo:
nem beszélve arról, hogy utána jó kedvre derítené a netes közösséget is :D :D :D

Akvyr 2011.04.30. 03:37:38

Váá, erre menni akarok. Remélem hatosom is lesz! Amúgy nem tudom mennyire fake story, de én az első perctől kameráztam volna.

Viner Spicli 2011.04.30. 04:50:04

Hogy kerül ide a Közel-Kelet????
Ott ezerszer kulturáltabbak az emberek.....

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.30. 05:21:20

@Schulteisz, az ikrek: mondd te kis tetű! Volt neked anyád? Vagy valaki a szemétdombon talált rád és "felnevelt" szívességből? Ha még él és ismered is, akkor kérdezd meg tőle, mit szól hozzá, amikor a kis tetvecskéje lenyuggerezi!

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.30. 05:22:26

@Hegyirablo: talán azért, mert joggal tart attól, hogy kiveszik a kezéből a képrögzítő eszközt. Mert ugye személyiségi jog, meg minden... :(

fehéregér 2011.04.30. 07:11:25

Miközben itt a szegény nyugdíjasokat ostobázzák a kommentek, rettenetesen buta konklúziókra jutnak a sztoriból, a szokásos: a liberalizmus! a személyiségi jogok!
Komolyan, mennyi gondolkodásra képtelen agyhalott. A szabadság- és a személyiségi jogok a demokrácia alapvető vívmányai, az pedig, hogy ezzel hogy él, vagy visszaél egy társadalom az már nem az elv, vagy a jog hibája. Érdekes, ezekkel a jogokkal remekül él együtt és fordítja a maga hasznára számos kulturált európai ország. Mi egyre inkább bunkó ország vagyunk, ezt csak egyetlen ilyen sztori, és az arra adott kommentek is azonnal igazolják. Szidni a nyugdíjast, szidni a szabadságjogokat. Gratula.

prolee 2011.04.30. 07:30:34

"...Megállás nélkül azt hangoztatta, hogy mi csak az ajándék márkás karóráért (amelynek értéke szerinte 15 ezer forint, valójában kínai, beszerzési ára kb. 350,-Ft, több visszajelzés alapján másnapra működésképtelen) és az ingyen ebédért (rántott párizsi rizzsel) jöttünk."

Naná, hogy azért! Én megmondtam volna neki, hogy meg az ingyen buszozásért is. Miért, mit gondolt, azért megyünk ilyen helyre, hogy szemetet vásároljunk a kukába? Én is gondolkodtam már rajta, hogy elmegyek egy ilyen útra, de természetesen nem veszek semmit. Egyedül az tart vissza, hogy nem bízom a buszok megfelelő műszaki állapotában.
Van olyan hülye akinek ilyen utakon el lehet adni valamit? Azt nem hiszem el....

Kerámia_53 2011.04.30. 07:34:44

"A liberalizmus a deviáns viselkedés és a bűnözés legalizálása"

"A demokrácia a csalók által összehazudott és a hülyék által elfogadott diktatúra."

"Senki sem lehet jobb rabszolga mint akivel elhitetik, hogy szabad"

gothmog 2011.04.30. 07:56:13

Én csak annyit szeretnék mondani, hogy a diktafonos mp3 lejátszók zöme nem nagyobb egy gyufaskatulyánál -inkább sokkal kisebb- és ezek egy töltéssel több órányi felvétel készítésére képesek, többnyire kurvajó minőségben. (ahhoz képest)
Szóval nyugi, nem fogja elvenni, mert fogalma se lesz róla, hogy az a bigyó nem egy extra gomb a kabátodon, hanem egy diktafon.

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2011.04.30. 08:28:43

@Kerámia_53: ezek nagyon fain mondások. a szomorú az, hogy igazak egy közép-európai államocskára...

Amusing 2011.04.30. 09:33:51

@woodooman:
én már voltam ilyenen
rendkívül jól lehet szívni a vérüket a kis szarháziknak :))
nem mertek visszaszólni :DDD

JAGMAN 2011.04.30. 09:41:59

Hol lehet rá jelentkezni? Egy unalmas napomon simán beállítanék az előadásra úgy 4-5 jobban táplált elsőrendű-képű cimborámmal, úgy fejenként fél-egy üveg whisky elfogyasztása után! Szerintem gurulnánk a röhögéstől úgy szét-xxxxx-nánk a szerencsétlent!

gizdacsavo 2011.04.30. 09:42:37

"Sajnos az általam a bemutatón megrendelt árukhoz nem kaptam meg az OTP hitel-engedélyét, így arról lemaradtam, és (mivel készpénzes vásárlásra nincs módom) annak szállításáról ezennel lemondok (rend.sz.015268)."

OTP-hitel, anyám, bazzeg! Nem elég, hogy a szerencsétlen lúzer ilyen lehúzós utakon éli ki magát, de képes még hitelt felvenni ezekre a bóvli, ócska szarokra. Abba meg bele sem merek gondolni, hogy milyen paraméterekkel rendelkezhet szerencsétlen, hogy nem kapott még az OTP-től sem személyi kölcsönt (gondolom - remélem - max. 100.000 Ft-ról lett volna szó); gondolom nulla jövedelem, BAR lista, stb. Jól mutatja, hogy erre a szerencsétlen, elveszett ügyfélkörre próbálják ráerőszakolni a szutyok termékeiket.

gizdacsavo 2011.04.30. 09:45:32

Természetesen az előző idézet az ÁlomMester Team (muhahaha) fórumáról van.

bean 2011.04.30. 10:18:07

Nagymamám nyolcvan felett van és mivel a férje meghalt (hála a nagy magyar egészségügynek) jó 25 éve, hát meglehetősen egyedül van. Elmegy ilyenekre, és volt hogy vásárolt mert... emberek, könnyű pofázni egy ilyen blogon de a legtöbb ilyen cég nem bunkó hanem rafinált módon dumálja ezeket a szerencsétlen öregeket rá a vásárlásra.

A törvény erejével nem lehet fellépni, legális. A nénit nem zárhatod a lakásba, igazából kész csoda, hogy jár-kel, ellátja magát. Na, mit csinálsz?

monyon le 2011.04.30. 10:45:54

Reggeli KV-zás közben végigolvastam a posztot és jókat nevettem az egészen! Belegondoltam abba, hogy egyszer - csak a hecc kedvéért - én is részt vennék egy ilyen "rendezvényen". Mit szólna a kis Sales-es, ha találkozna mondjuk 110kg tiszta szín hússal, majd mondaná az arcomba, hogy kocsog, meg sz.. le. Aztán hopp kiesne a 43-as cipőjéből. Mint Torrente mondaná a szép embernek, "csak semmi buzulás"

Félre téve a szarkazmust, csodálom, hogy a közönség köreiből, senki nem húzta a fejére az éttermi széket, vagy valamelyik fazekat, hogy tudja kivel van dolga.

Xezs 2011.04.30. 11:05:46

@Kulics: Nos igen, azon én is elgondolkodtam, hogy a rángatásra már igencsak eljárt volna az én kezem is, pedig én aztán végképp nem számítok balhés embernek.

Xezs 2011.04.30. 11:08:56

@Viner Spicli: ahahhahahahaha, hát persze.

vlgymir 2011.04.30. 11:10:13

Ez mar a nemtudom hanyadik blog, ahol a kommentezok termeszetesnek veszik, hogy a nyugdijjasok es/vagy az oregek mindhulyek. Van egy rossz hirem: Ti is mind megoregszetek egyszer, es akkor Ti lesztek lehulyezve. Amugy nem is igaz az allitas.
Ti nagyon okos, fiatal kommentezok, azt gondoljatok, hogy Titeket nem lehet lehuzni trukkokkel? Igen? Tenyeg nem?
Sajnos a 60 felettiek tobbseget siman at lehet vagni azzal, hogy az aru most akcios, ha most nem veszi meg, akkor egy het mulva sokkal dragabb lesz, mert akcio cska most van. Ezt az emberek jelentos tobbsege korra, es nemre tekintet nelkul amugy is beveszi, de az oregebb korosztalynak kevesebb marketing tapasztalata van, mint a fiataloknak.
Amugy ha en elmennek ilyen bemutatora (amire nem kerul sor), akkor az ilyen emberek meg bocsanatot is kernenek tolem, az biztos, es ehhez tettlegessegre nincs is szukseg.

vernal 2011.04.30. 11:17:08

Pár hete tudtam, hogy egyik ismerősöm ugyanilyenben "utazik". Neki leszervezik az embereket, ő pedig levezényli az előadást. Ott mondjuk 3 boríték van, ha jól emlékszem 40e, 80e és 160ezernyi kedvezmények. Természetesen mielőtt húznak, azt mondják, hogy csak az jöjjön ki a nyereményért, aki biztosan igénybe veszi a vásárlás során a kedvezményt. Állítólag kitörő örömmel rohannak ki a nyertesek, mert ők úgy fogják fel, mintha ezeket az összegeket megnyerték volna. Utána mondják az árakat. Kb 50-100-szoros! áron adnak mindent. Pl 6ezres porszívó 350ezerért.
Ebéd közben odamennek mindenkihez, hogy ha gondolják, akkor csak nekik tudnak még szerezni kedvezményre jogosító utalványt.
Az ismerősöm szerint heti 3-4 jó előadással megkereshető heti 1 millió Ft, de Budapesten van olyan, aki heti 5 milliót is megkeres, igaz, ahhoz kell minden előadásra legalább 50-60 résztvevő.
Ő csak annyit mondott, hogy valaki úgyis lehúzza ezeket az embereket, akkor miért ne az ő zsebébe vándoroljon ez a pénz. Eléggé ledöbbentem, a "munkáján" és ezen a mondatán is.

seventyfour 2011.04.30. 11:46:49

Az überfasza, hogy itt mindenki letépné a fejét a kisgecinek. Az a baj, hogy csóri nyuggerek és a fiatalabb lúzerek csak pislognak...Az üzlet pont erre épül, begyűjtik az áldozat-típusokat, oszt' hajrá!
Szegény öregeket kellene kioktatni:
"NE MENJETEK MÁR BEMUTATÓRA, MERT LEHÚZNAK!!"
A szervezőknek pedig szurok és toll!

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.30. 12:16:09

@vlgymir: ez úgy 20-30 éve még igaz volt. Manapság akit még le lehet húzni ilyesmivel... Mondjam, hogy meg is érdemli?
16-17 éves voltam, Quelle katalógusból vettem kb. 20000Ft-ért (akkoriban ez kurvasok pénz volt) egy Hifi toronynak látszó szart. Na az volt az első és merem remélni, hogy utolsó alkalom, hogy bedőltem egy ilyen átverésnek.
Azóta szerintem elszaporodtak annyira ezek az átverős/lehúzós "kereskedők", hogy aki kicsit is figyel, az esetek többségében tisztában lehet vele, hogy átverik. Vagy túl naiv vagyok?

Gusshun 2011.04.30. 12:41:04

Tök jogos a poszt, de szerintem nem ujdonság, csak akiket ott átbasznak idős embereket, nincsenek online hogy megírják.
Még egy kérdésem van:
"Végtére is egy termékbemutatóra jöttünk, nem a közel-keletre. "
Miért a közel-keleten szerinted mi van??

Viner Spicli 2011.04.30. 12:42:01

@Xezs: éltem Közel-Keleten, most Ázsiában élek, pontosan tudom milyenek az emberek. Nem ilyen köcsögök az tuti, ez tipikus magyar szokás ;)

Viner Spicli 2011.04.30. 12:43:24

Én a kis performanszot egy jól irányzott csicskalángossal jutalmaztam volna...

Hegyirablo 2011.04.30. 15:28:26

@al kotmány aláiro álamfö: A személyiségi jog megsértése polgári ügy és nem bűntető. Én az ilyen "Megsérti a személyiségi jogaimat!" pattogóknak meg szoktam adni az ügyvédem elérhetőségét, és közlöm vele, hogy nála indíthat ellenem polgári keresetet.

Érdekes módon, eddig még egy idézést sem kaptam...

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.30. 15:33:16

@Hegyirablo: ez idáig rendben is van, de szerinted ezzel hányan vannak tisztában? Arról nem beszélve, hogy ha mégis megkeres az illető ügyvédje, akkor lehet, hogy őt is seggberúgják a stílusa miatt, de rólad esetleg a gatyát is leperli...
(nem személy szerint az elkövető, hanem a megbízója)

Xezs 2011.04.30. 18:20:44

@Viner Spicli: nyilván ott nincs bűnözés, maffia, megfélemlítés, hanem mindenki boldog és szetettel néz a másikra.

Ugyan már.

Ahol társadalom van, ott mindig vannak ellentétek, meg szarházi alakok.

Viner Spicli 2011.04.30. 18:32:19

@Xezs: van, mint mindenhol, de így nem viselkednek egymással az emberek. Normális társadalmak vannak errefelé, nyilván mindenhol akad gazember, de nem mindennapos...
Amúgy meg aki korpa közé keveredik...

De ha Te egy ilyen olcsójános termékbemutatós faszjankót bűnözőnek, vagy maffiozónak nevezel, akkor nagy a baj. Simán egy senkiházlófaszjóska...

Ezeken a vidékeken, aki így bánik az idősebb emberrel, azt agyonverik. Megérdemelten..

artur k. 2011.04.30. 19:58:50

Kedves blogolók! 62 éves nyugdíjas férfi vagyok. Egyesek szerint nyugger.Hozzá szólnék ha lehet.Jómagam ott voltam az említett cég aznapi bemutatóján.Jómagam és még vagy 40 utastársam. Egy könyvet akkor lehet véleményezni, ha a végéig kiolvastad!! Kedves Lívia, azt miért felejtette el közölni hogy ön a zepter cég portása??Ezt a bemutatón fennhangon kijelentette.Vajon miért nem hagyta el a bemutatót a párjával együtt az első 10 perc után ha nem tetszett?? Az említett céggel már vagy 10 éve utazunk. ha az előadó annyira sértegette volna az embereket, mivel magyarázza hogy önökön kívül senki nem hagyta el a bemutatót?! Senki nem követte önöket távozáskor?Sőt!Magam és utastársaim nevében közlöm hoyg önökön kívül mindenki jól érezte magát, és a továbbiakban is örömmel fogunk menni az említett cég bemutatóira. Az előadót is kb 5 éve ismerjük, kemény, őszinte,és nem kíméli a nem oda valókat!Mi, a nyugdíjas korosztály szívesen utazunk.Más lehetőségünk nem adódik , és tényleg jó programokat kínálnak.A termékek nagy része pedig tényleg hasznos, és segít, legalábbis ami az Álommester céget illeti. Még ha kínai is az óra, bár kétlem, igazán remek ajándék.kevés nyugdíjas engedheti meg magának, hogy több 10 ezer forintos órát vásároljon. Mint ahogy Lívia párja a bemutatón hőzöngte,az előadó kérdésére, hogy ő 10 millió forintot ugyan még soha, de 40 milliót már látott egyben!!jogosnak tartjuk az előadó viselkedését, Önök nem voltak a bemutatóra valók!!Úgy gondolom, hogy önök a konkurens cég képviselőiként direkt provokálták az előadást.Ezek után pedig mindenki azt gondol amit akar, el kell menni és meggyőződni a valóságról.Mi , nyugdíjas, leszólt emberek továbbra is szívesen utazunk!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.04.30. 20:31:52

@bean: "A nénit nem zárhatod a lakásba, igazából kész csoda, hogy jár-kel, ellátja magát. Na, mit csinálsz?"

Gondnokság alá helyeztetem.

Xezs 2011.04.30. 20:47:40

@artur k.: Ez a zepter hivatalos mosdatókommentje lenne álruhába bújtatva?

artur k. 2011.04.30. 21:11:45

@Xezs: Nem tudom.De tény, hogy az említett"hölgy", ezzel pedálozott, hogy ő a zepternél valami telefonkezelő, vagy portás. Ezt érdekes módon itt elfelejtette közölni.Leszolva az előadót, holott az előadó még dícsérte is a zeptert.Jómagam is vásároltam már mindkét cégtől és teljesen elégedett vagyok.

artur k. 2011.04.30. 22:52:48

@KárászAti: Buta nyugdíjasok???Ezt kikérném magamnak!!!Miért kell minket leírni? Mi felépítettünk egy országot, végig dolgoztuk az életünket,arra költjük a nyugdíjunk amire akarjuk, ott kirándulunk ahol akarunk, Ti meg a munka helyett itt üldögéltek, azzal töltitek az időtök nagy részét hogy marhaságokon vitatkozzatok.Miért nem háborogtok a benzin áron? Miért nem lázadtok???Mi dolgoztunk eleget életünkben, abból éltek most ti!!!Ti mind munkanélküliek vagytok hogy naphosszat itt üldögéltek?? Itt tart ez az ország!!Ti vagytok a jövő???Gratulálok!!!Nekünk meg a gondnokság jut osztály részül!!!Ti gondoljátok magatokat külömbnek másoknál????Ha ilyen gyerekem lenne, mint az ide irogatók többsége, felakasztanám magam szégyenemben...Szégyeljétek Magatokat!

England win The Ashes! 2011.05.01. 01:34:04

Azt írja, hogy "Véleményem szerint azonban ez a két ember, az Álommester Team Kft. képviseletében túl ment minden határon."

Nos, ezek szerint mégsem, mert nem jutottatok el Köpcsényig (Kittsee).

2011.05.01. 05:37:32

@artur k.: Elnézést kérek, valójában nem buta nyugdíjasokat kellett volna írnom, hanem buta embereket.
Azt nem értem, hogy miért nincs lehetőségük utazni, hiszen ingyen van ha jól tudom...
Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy ezek a termékbemutatók azt használják ki, hogy az idősebb generáció, általában nem annyira van képben a műszaki berendezések terén. Pl. barátnőm nagyapjának eladtak kb 100 ezer Ft-ért mobilklímának egy dobozos ventillátort, azzal a szöveggel, hogy csak annyit fogyaszt mint egy izzó, ami igaz is, csak hogy nem hűt azt elfelejtették.
Amit én láttam, ott meg egy sokol rádió és egy infralámpa keresztezését akarta az ember 200 ezerért adni...
Lehet kéne tartani ellentanfolyamokat, csak azt mi finanszírozza? :)

artur k. 2011.05.01. 08:12:40

@KárászAti: 1000-1500 ft-ért nem messzire jut egy ember, vannak idős emberek akiknek ez az egyetlen kimozdulási lehetőség.Társaságban vagyunk.Biztonságban.Én többször vásároltam ilyen cégektől, persze vannak kóklerek, de 62 évesen nem vagyok olyan szenilis hogy átverjenek. Megválogatom kitől vásárolok. Az ide irogatóknak se ártana elmenni néhány ilyen bemutatóra, sok jót lehet tanulni.Legalább jobban megismernének, és talán tisztelnének minket, nyugdíjasokat is.

Mária 2011.05.01. 08:31:59

@ColT:

"Miért nem videóztatoook!!! :D"

Ez az :)

Azóta már a YouTube-on lenne és a fél ország röhögne :D

Mária 2011.05.01. 09:04:00

@mohopasi:

"Magyarán elmentek potyázni, és megsértődtek, hogy a képükbe vágták."

Ez alapvetően nem így működne ám.

A nyugdíjasokat utaztatják nyilván, mert azok érnek rá hétköznap délelőtt.

A jó megoldás az lenne, ha a nyugdíjasokat elvinnék, tisztességesen bánnának velük, lenne egy kis program, egy kis ajándék, valami egyszerű ebéd.

Az eladási részt meg úgy fognák fel, hogy azon képezik ki az értékesítőiket a további ingyenreklámhoz.

Ha a nyugdíjas azt látná, hogy az előadáson körbenyalogatják, etetik-itatják, megajándékozzák, kedvesek vele, társaságban van, és még azt is el tudják vele hitetni, hogy a termék jó, akkor lehet, hogy ő maga nem rendelne, de hónapokig áradozna mindenkinek a túráról.

És ha az áradozásához még egy igényes prospektust is kapna, néhány visszaküldhető megrendelőszelvénnyel, akkor biztosan rá tudna venni pár embert, hogy rendeljen valamit.

Már csak azért is igyekezne, mert lelkiismeretfurdalása lenne, hogy ő nem rendelt semmit.

Persze ehhez az is kellene, hogy ne vacakot meg bóvlit lehessen rendelni, horror áron.

artur k. 2011.05.01. 09:16:01

@Mária: Hétvégén is lehet menni, és nem csak nyugdíjasok vannak.Ajánlom minden mai fiatalnak.Drog, kocsma és valóvilág helyett.

Mackósajt 2011.05.01. 09:52:09

@artur k.: És még te vagy felháborodva a nyugdíjasok kollektív minősítésén. Vagy ezt valamiféle törlesztésnek szántad a fiatalok felé? (Pláne, hogy a kocsma és a valóvilág aztán tényleg biztos gyakoribb a fiatalok közt, mint az öregek közt...)

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.01. 10:12:19

@Mackósajt: olvasva a célközönséget, igaza van! :D

artur k. 2011.05.01. 10:28:18

@Mackósajt: talán végig kéne olvasni a blogokat !!

Mackósajt 2011.05.01. 11:07:09

@artur k.: Neked van arra időd? Én már azt is bánom, ennyi időre idejöttem, de illik válaszolni. :)
Én fiatal vagyok, és egyetlen drogos sincs a baráti körömben, nem nézzük a valóvilágot sem (vagy legalábbis nem téma), és nem kocsmázunk többet, mint a szüleink generációja. Amit írtál, pontosan azon a szinten van, mint a "buta nyuggerek" kijelentés. Ha az rosszul esik, akkor talán ne csináld ugyanazt.

A termékbemutató, mint szabadidő tevékenység (hobbi?) nekem elég abszurdnak hangzik, de vannak ennél abszurdabb dolgok is. Nem is szóltam meg, csak ugye ne tedd másokkal azt, amin te kiakadsz ha veled teszik.

artur k. 2011.05.01. 11:21:32

@Mackósajt: Akinek nem inge ne vegye magára, de ha végig olvasod az oldalt akkor megérted kiknek szólt.Te is leszel nyugdíjas, és már bocsánat, dolgoztam eleget életemben, szabadidőmben pedig csak megérdemlem hogy kirándulhassak.Ezek a cégek legalább gondolnak ránk. Sok ember a kerítésén tul nem juthatott volna nélkülük. És nem szeretném szaporítani a szót. Abban igazad van , van ennél hasznosabb és értelmesebb dolog is mint hogy ilyen blogokon töltse az ember az idejét.

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.01. 13:46:27

@Mackósajt: a netfüggőség is egyfajta drog. Egyébként meg nem tudom, miért oly nehéz felfogni azt, amit artur k. írt.
Egy dologban nem értek vele egyet: te nem biztos, hogy leszel öreg és nyugdíjas...

Géza, kék az ég! 2011.05.01. 14:12:40

Alapból nem járunk Fosmester Team Kft és egyéb szemét, lehúzós gagyi cégekhez termékbemutatóra, de ha ehhez van gusztusod, viseld el az enyhén szólva rámenős viselkedésüket.

Egyértelműen le akarnak húzni, aki nem meri a bóvliját kirakni pultra, az alapít ilyen céget.

Elsősorban a nyugdíjasokra utaznak, (koruknál fogva hiszékenyebbek), az utazásszervezők csak annyiban különböznek a besurranó tolvajoktól, hogy azok házhoz jönnek, ezek meg elvisznek kirándulni és közben kopasztanak meg - már akit be tudnak etetni.

A lelki ráhatás fontos eszközük, de azért kell ehhez egyfajta egyszerű gondolkodásmód is a vevő részéről - normális gondolkodású ember nem hiszi el, hogy a szemre gagyi cuccaik egy árkategóriában legyenek márkás cikkekkel és ugyanolyanok - akkor azokat miért nem így árusítják?!

Nagyapó s nagyanyó rendszeresen járnak a helyi termékbemutatókra, szelíd mosollyal végigülik őket és a végén kérik az ajándékokat, venni soha nem vesznek semmit, mert: Jaj, kedveském, otthon felejtettem a pénztárcámat! Mindig bejön...

Géza egyszer beugrott egy csábító ajánlatnak, nagyon fiatalon. Üdülési jogot akartak eladni neki. Az unszolásra és a kérdésre, miszerint Géza miért oly csendes? ezt felelte: pontosan tudom, kikkel ülök egy asztalnál, ha békén hagynak, nem rendezek balhét és folytatni tudják az előadást. Gézát ezután nem szerették volna meggyőzni, ellenben kikísérték az ajtón és szép napot kívánva útjára engedték. Jó móka volt.

artur k. 2011.05.01. 14:48:22

@Géza, kék az ég!: Ha ebből indulunk ki, elég ha lemész a sarki közértbe, vagy tankolni a benzinkutra.Ott szerinted mi folyik? Hadd döntsük el mi , mit vásárolunk meg, 62-70éves nyugdíjasok jobb szellemi állapotban vannak sokszor mint fiatalabb társaink.Elkanyarodtunk a lényegtől.A háborgó Lívia ugyanilyen termékbemutatós cég munkatársa, mint akiket szid.Csupán más beosztásban.Ez a probléma.További jó időpocsékolást kedves blogolók!

Géza, kék az ég! 2011.05.01. 15:05:03

@artur k.:
Nem egészen ugyanez a helyzet, a kúton speciel benzin és gázolaj, netán bioetanol folyik. A "mi" esetünkben a nyugdíjasokat takarja? Mert teljesen igazad van, azt vásároltok, amit csak akartok és annyiért, amennyiért nektek megéri.
De hogy a sok jobb szellemi állapotban lévő nyugdíjasnál még sokkal több olyan akad, aki a szellemi leépülés előrehaladott fázisában van, az nem kérdés, maximum nem ismered el.
Ezt bizonyítja az a tengernyi átverés, aminek síró-rívó alanyai pont ezek a mentálisan leépült (vagy mindig is ezen a szinten vegetáló) nyugdíjasok.
Azt honnan lehet tudni, hogy Lívia is itt dolgozik? Elsiklottam valami felett?

artur k. 2011.05.01. 15:39:32

@Géza, kék az ég!: olvasd végig az egész oldalt,a kor előrehaladtával az igaz , az ember nehezebben vesz észre lényeges dolgokat.Mentálisan leépült nyugdíjasok nem tudnak kirándulni fiacskám!Pihenjünk.

Xezs 2011.05.01. 16:57:43

@artur k.: "Ezek a cégek legalább gondolnak ránk"

Pontosítanék. Ezek a cégek egy dologra gondolnak, csakis egyre: az eladási statisztikákra.

Nem jófejségből utaztatják a tisztelt közönséget, ez azt hittem, hogy nyilvánvaló egy szellemileg friss nyugdíjas számára.

Col.Maybourne 2011.05.01. 17:18:33

@artur k.: Te "orszagfelepito", nezd mar meg mit epitettel! 62 evesen nyugdijas? Biztosan a munkasorsegtol mentel nyugdijba. Szazezrek hagyjak el azt, amit te felepitettel. Szarbol nem lehet, nem tudtad?
Es nem vagyok fiatal, a kommentelok tobbsege siman legyuggerezne engem is (hu de messze van meg pedig!). A bicska nyilik a zsebemben az ilyen kollaboransoktol...

artur k. 2011.05.01. 17:18:35

@Xezs: Természetesen ez vele jár.De meddő vitatkozás az egész ami itt folyik. Ugyanazt hajtogatjátok jobbról balról megközelítve. Minden kereskedőnek meg van a haszna.Az állam is leveszi a sápot rólunk mindenféle adó formájában, de cserébe egy ebédet se nyújt, maximum a választások idején osztogat gulyást a nyugdíjasok szavazataiért. mindenkinek magánügye ha termékbemutatóra jár, de felhívnám a figyelmet, hogy ezt az egész blogot nem egy kisnyugdíjas miatt indították, hanem mert két cég érdekei ütköztek.Aki meg nem tud viselkedni egy előadáson , azt érdemli amit Lívia és párja kapott.Az itt blogozók uninteligens része gondolom Lívia társasága.Semmivel sem külömbbek mint az említett előadó, sőt.Smint mondottam volt egy könyvet a végig olvasás után lehet véleményezni.Bárkinek adott hogy megtekintse az előadásokat. Mondjuk bizonyos mértékű inteligencia kell a megértésükhöz, de hál istennek azért itt is vannak olyanok akiknek ez magadatott.

artur k. 2011.05.01. 17:21:26

@Col.Maybourne: csukd vissza, mert ez nem ide tartozik.

Xezs 2011.05.01. 17:25:49

@artur k.: Anyaég, szóval neked az a szimpatikus, aki elédbasz egy ebédet? Uramatyám.

Az benned fel sem merül, hogy az állam mennyi mindent ad? A közvilágítástól kezdve a közszolgáltatásokig, a nyugdíjadon át (!!!) egy csomó mindent.

Mielőtt baszogatni kezdenél, tudom, hogy az állam nem tökéletes, de basszus nehogy már egy kurva ebéd legyen már a jófejség fokmérője. Vagy direkt tetteted a hülyét, vagy nem is vagy te már annyira friss szellemileg, mint hiszed.

Géza, kék az ég! 2011.05.01. 17:26:22

@artur k.:
Nem tudom, papa, neked miből vált nyilvánvalóvá, hogy a posztoló is lehúzós cégnek dolgozik, szerintem a csaj geológus vagy rakétamérnök lehet, de ez amúgy sem fontos.
Mentálisan leépültek vígan mennek kirándulni, két jó láb és egy átlagos hólyag kell egy ilyen előadás végigüléséhez, ész nem sok, ha kellene, nem mennének illetve nem vennének százezrekért bóvlit.
Ráadásul utána nem hoznák nyilvánosságra, mekkora marhák voltak, de ugye, nem erősségük a gondolkodás.
Remek ötlet a pihenés, nem is értem, miért pocsékoltad eddig itt hiábavalóan az idődet? :D

artur k. 2011.05.01. 17:35:53

@Géza, kék az ég!:" Kedves Lívia, azt miért felejtette el közölni hogy ön a zepter cég portása??Ezt a bemutatón fennhangon kijelentette." -ebből , te átlagos hólyag, aki már végi ült ilyen bemutatót!!!

artur k. 2011.05.01. 17:38:15

@Xezs: Már megbocsájts, de nem ez volt a lényege!!!

artur k. 2011.05.01. 17:51:54

@Col.Maybourne: 30 évet dolgoztam a komlói szénbányáknál, ahonnan 50 évesen gerinctöréssel lerokkantosítottak!!!!És hasonló termékbemutatós cégnek köszönhetem hogy a mai nap még egyáltalán járni tudok!!

Géza, kék az ég! 2011.05.01. 17:53:44

@artur k.:
Elszakadt a cérna, szenilis vén majom? Továbbra sem találom a posztban az általad idézett mondatokat, aprólékos böngészés után sem, lehet, hogy nekem meg a szemészhez kellene elmennem... persze, nem állítom, hogy nem mondasz igazat, miért is tennéd? Nem rád vallana: amit kimondasz, az úgy is van, lásd: időpocsékolós kommented...

Személyeskedés nélkül sokkal aranyosabb vagy, papa, próbáld meg úgy is, hidd el, soha nem késő újra kezdeni!

Annyi minden vár még rád! Termékbemutatók, átverések, lehúzások, hátad mögötti harsány röhögések - szóval fel a fejjel :D

artur k. 2011.05.01. 18:16:30

@Géza, kék az ég!: Nincs hozzáfűzni valóm, magadat minősíted.

Géza, kék az ég! 2011.05.01. 18:44:39

@artur k.:
Kifogytál, ügynök úr? :D hamar megadtad magad, igaz, nem lehetsz túl okos a valóságban sem, átlátszó a kis sztorid a bányásznyuggerről, aki többek közt a Fosdream Kft-nek köszönheti, hogy él.

Mint nagyhátú (és kiseszű) bányász, tudnod kellene, hogy MÁJUS ELSEJÉN nem szokás dolgozni, te meg felhánytorgatod, hogy mások itt kommentelnek? Hogy ingyenélők? Sose voltál te bányász, lehúzós cég alkalmazottja, valszeg rólad szól a poszt és azért hazudozol itt, hogy mentsed a gagyi nyuggerfosztogatók amúgy is megtépázott, nem létező becsületét.
Persze, te is ott voltál, naná - te tartottad netán az előadást vagy a férjed? Ha meg mégis igaz, amiről délután óta vartyogsz (kíváncsi lettem, visszaolvastam a kommenteket, és lám!bár erősen kételkedem az igazmondásodban), akkor neked sincs több eszed, mint a sok szenilis nyuggernek, akiktől ki lehet csalni a pénzüket néhány ügyes trükkel.

Bár lehetetlen ellenőrizni, pontosan mi hangzott el, így aztán azt hazudozol, amit csak akarsz, a sok hülye megérdemli a sorsát, aki bedől ezeknek a csalóknak. Ráadásul még szórakoztató is, ha egyik-másik elsírja: vett egy biomechanikus tollpaplant mágnesrezonátorral, potom 1.5 millió forintért, amihez járt egy ingyen félhomálynegyedelő. És ez milyen jó, mert most megspórolt vele 850 ezret! Meg egészséges is.

Ha magadhoz tértél, megpróbálhatnál válaszolni - jó unaloműző vagy így késő délutánra :D

Xezs 2011.05.01. 18:51:52

@Géza, kék az ég!: Azt kihagytad, hogy a szegény bemutatólátogató nyugdíjasoknak nincs pénzük utazásra, ezért a termékbemutató az egyetlen lehetőségük, viszont valamiféle rendkívül fura módon 1,5 millás agyrezgetőre (és ajándék félhomálynegyedelőre) van pénz.

Egy egy hetes belföldi utazás ennek töredékéből kijön tokkal-vonóval együtt, és még félhülyék előadását sem kell hallgatni egy percig sem.

artur k. 2011.05.01. 19:04:29

@Géza, kék az ég!: sajnálom hogy ennyit tudsz, nem vagyok sem ügynök, sem ismerőse az említett termékbemutató előadójának.Egyszerű nyugdíjas ember vagyok aki akinek nem fekszik a gyalázkodásotok. A bemutatón volt hasonló észkombájn, fellengzős majom az elzavart "intelligens " pár féfi tagja, mint te kedves bicskanyitógató Géza!!!Nem állt szándékomban ilyen jelzőkkel sértegetni itt senkit, de gusztustalan amit itt műveltek.

Géza, kék az ég! 2011.05.01. 19:14:52

@Xezs: Upsz, igazat beszélsz!
Bárhogyan töröm is a fejem, erre az ellentmondásra nem tudok jó választ.

Olyanról viszont tudok, mikor valaki a híresen hírhedt edénygyártó cégtől rendelt egy kisebb készletet, nem sokért, aztán mikor hazatért férjuram, majdnem tettlegesség esete forgott fenn. Mert modern volt meg dézinges meg egésségmegőrző is, csak éppen a 3 havi rezsipénzbe fájt - de legalább el lehetett vele dicsekedni a szomszédnak: "lám, én is vagyok olyan hülye, mint a retekklubon nevelődött sok agyhalott"

OFF: a nyugdíjasok szorult helyzetükben is tudnak utazni és spórolni. Hogyan?
Pattan fel a kocsira Veszprémben egy mammer, kérdi, hová lesz a fuvar? Dombóvár. Az messze van? Kb. 2 óra. Jó.
Kér egy regisztrációs jegyet, leül a jobb elsőre, kistáska le, kabát ráterít - még erősen decembert írtunk, a fűtés jócskán ment. Odaérünk, kedvesen mosolyogva megkérdi: mikor indulunk vissza? Másfél óra múlva. Köszöni, viszont látásra, adott időben megjelenik, ugyanezt eljátssza, Veszprémben le, akár egy kései pillangó. Megvolt az egész napos program, egy fillérbe sem került neki és nem kellett otthon fűteni - zseniális. Ha talált egy múzeumot, könyvtárat vagy mozit, még szórakozott is. Ez is Magyarország, 2010/2011-ben.

Géza, kék az ég! 2011.05.01. 19:26:04

@artur k.:
Mondtam már, hazudóskám: ha nem személyeskednél, nem lennél ennyire visszataszító és nem törődnék veled, de bevallott "egyszerűséged" valahogyan irritál.
Mire te megszülettél, az országon nem sokat kellett építeni, amit mégis megpróbáltatok, azt jól eltoltátok, olyan Mekk Mesteresen, össze is omlott a csökött rendszeretek. Na, erre varrjál gombot, országépítőkém!

Neked az fáj, hogy te is azok közül való vagy, akik bevették valamelyik lehúzós gagyicég rossz dumáját és elköltöttél bóvlira egy halom pénzt vagy az, hogy ezért kinevetnek?

Kérdeztem már, de felesleges: mit pocsékolod itt az idődet? Magad mondtad, hogy itt blogolni értelmetlen - ahhoz képest szépen elvagy te is, kis morcoskám :D

Most mondjam, hogy unatkozó, dementált nyugdíjas vagy? Még megsértődnél, te kis virágszál...

hullajó05 2011.05.01. 19:31:17

@Géza, kék az ég!: Hogy te mekkora egy csökött paraszt vagy!!!Ideges lettél mert szarnak a fejedre???A saját súlycsoportoddal cseszekedj te Ősbunkó!!

Géza, kék az ég! 2011.05.01. 19:40:15

@hullajó05:
Nálad nem nagyobb, tahókám! :D Tehetsz egy szívességet a haveroddal együtt, ha épp unatkozol, csak tépj egy számot, mert az ilyen nímandok ezt így szokták csinálni, ha azt akarják, hogy észrevegyék őket.

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.01. 19:42:49

@Géza, kék az ég!: de, sokkal nagyobb. És még agyad sincs, csak fröcsögni tudsz.

Géza, kék az ég! 2011.05.01. 19:47:32

@hullajó05:
Regelj be gyorsan még ma pár néven, hazudóskám, hátha úgy jobb lesz és valaki igazat ad neked, nyuggerkém :D

@al kotmány aláiro álamfö:
Te is beállhatsz abba a bizonyos sorba, aztán fürgén használd ám a nyelved!

hullajó05 2011.05.01. 19:51:32

@Géza, kék az ég!: ha végigolvassa az ember ezt a nívós oldalt, világosan kiderül hogy Te vagy a kizavart intelligens faszfej!!

Xezs 2011.05.01. 20:18:14

Vicces, amikor felbukkan egy ismeretlen álnév a blogon, majd ha nem értenek vele egyet, felbukkan még vagy 3-4, és ugyanazt fújják. Érdekes, érdekes :)

Egyébként meg zárjuk rövidre a témát: hülyeség, hogy egy nyugdíjas csak így tud utazni. Én nagyszüleim tagjai a nyugdíjasklubnak, és hasonló kaliberű utakra valami minimális összeget (1-2000 Ft talán) kell befizetniük, és mindezt megkapják, termékbemutató nélkül.

orsoborso78 2011.05.01. 20:33:30

anyádbogár@
ez egy Havanna lakótelepi lakás :-D (céginfó)

Géza, kék az ég! 2011.05.01. 20:49:05

@hullajó05:

Mondtam én, hogy a való életben sem lehetsz túl okos... az ilyen kiskaliberű butuskákra építenek a lehúzós cégek, sikerrel, mert mindig van bőséges utánpótlás.
Arról nem tehetsz, hogy ennyi az agykapacitásod, de hogy még büszke is vagy rá, az szánalmas, egyben megnyugtató, hisz megvan a célközönség az átveréshez és ti be is dőltök rendesen, így mi jókat derülünk a kínlódásaitokon. A böfögéseid szintje meg nem értett, sértődött tinit takar, aki megpróbálta eljátszani a tiszteletre méltó nyuggert de bebukott a mutatvánnyal és most kétségbeesetten kapálózva próbálja elhitetni, hogy nem is olyan alpári véglény, mint amit a kommentjei bizonyítanak :D

Tudtál követni?

@Xezs: Tényleg vicces egyben szórakoztató is. Amíg újraregelt és vagdalkozott, isteni vacsorát rittyentettem össze, kár, hogy a fel-felbuggyanó nevetéstől néha cigányútra ment a falat.

hullajó05 2011.05.01. 21:33:54

@Géza, kék az ég!: Bakker te agyoniskolázott , ha nem regisztrálok nem tudok írni, meg kell nézni a többi hozzászólásod más blogokban,ultra sötét agyu fajbarom vagy, akivel ilyen oldalakon ritkán találkozni!!Én a fejedet vertem volna szét, nem csak kidobtalak volna arrol a kirándulásról!

Géza, kék az ég! 2011.05.01. 21:45:54

@hullajó05:
Nem tehetek róla, hogy rólad ezt írta a költő: "kár, hogy apád paraszt volt s te is az maradtál"

Nethuszár, inkább verd ki, ha olyan erősnek hiszed magad, te körülbelül az a fajta lúzer lehetsz, aki a múlt szombaton hallott valami érdekesnek tűnőt kiszűrődni a sarki krimóból, persze bemenni nem volt mersze, de most elérkezettnek látta az időt egy kis szaftos trágárkodásra.

Nőjél már fel, kisgyerek!

hullajó05 2011.05.01. 22:01:34

@Géza, kék az ég!:Na ugye hogy igazam van!!Jóéjt!!

Géza, kék az ég! 2011.05.01. 22:04:30

@hullajó05:
Igazad van, akár sakkozhatnék veled, sötét paraszt. De mit várjon az ember egy szenilis nyuggertől?

Főúr1127 (törölt) 2011.05.02. 08:22:36

Ezek a termékbemutatók a nyugdíjasok drogjai. Pont ugyanaz mint az MLM, csak az inkább a fiataloknak szól (akik mernek pénzt kockáztatni azért, hogy nagy részük sose legyen egy fillérrel se gazdagabb - mert rajtuk a nagy kereset miatt van kényszer). Ők több pénzt akarnak, hát a rendszer ezt is promózza.

Az idősebbek erre azért annyira nem buknak (a hatvan körüliek/felettiek főleg nem).

Na nekik szól a sok Álommester, Ceremóniamester, Álomélet, Aranyélet kft-s termékbemutató. Az öregeket megvesztegetik az ingyen úttal, meg az ingyen ebéddel, az ajándékkal, illetve azzal is nyomják őket mennyire szerencsések, mert egy csomót "spórolhattak" - hiszen a legtöbb nyugdíjasnak ez az elsődleges.

Az összes ilyen lehúzós férget el kéne küldeni kőbányába dolgozni, és elvenni mindenüket...

eMM2 2011.05.02. 09:30:22

@Főúr1127:
Ez egy nagy tévedés az út nincs ingyen.Általában 1200-1500 pénzbe kerül/koponya.Szóval a cégnek már akkor nullszaldós ha senki nem vesz semmit(de mindig van eladás) mert ez az ár tartalmazza a szánalmas kaját a buszbérletet meg a siralmas ajándékokat.

eMM2 2011.05.02. 09:58:33

Ja többen kérdezték hogy miképpen lehet ilyen termékbemutatóra eljutni.Egészen egyszerű figyelni kell a postaládát.Rendszeresen dobálnak be szóróanyagot arról ismerkszik meg hogy ilyen/olyan ajándékot kap aki elmegy meg hogy termékbemutatóval egybekötött busztúra.Ez a gyakorlatban azt jelenti hogy egy óra túra és 5-6 óra termékbemutató címén művelt fárasztás.Nem éri meg, de ha valaki poénnnak fogja fel meg "szétoffolni" az előadót hát mókának lehet hogy jó.Csak kell hozzá szabadidó mert ezek rendszeresen hétköznap korán reggel kezdődnek és eltartanak kb délután 3-4 ig.Azért ha valaki(k) mégis rászánja magát készítsen felvételt és uccu fel a yutúbra.:)

IP-címvadászok kedvence 2011.05.02. 10:48:33

Ezt az egész történetet nem értem...

Dr. Körömlakk ® 2011.05.02. 12:13:47

únnye de szép sztori így az ünnepek után...
jó hogy nem vártátok meg a nuncsakut, sztem ezeknek az is volt.
az Öreg-tó hotel pedig - ettől függetlenül - egy nagyon korrekt, helyes kis retroszálloda, amit leginkább a személyzet tesz bájossá, ez alapján senki se ítélje meg a hotelt, semmi közük hozzá. ők gondolom bérbe adták a helyet.

Manyecska 2011.05.02. 13:01:23

Tudjátok az a borzasztó hogy kb.13 éve /de 10 biztos../.működnek.. Voltam én is ilyen akármin, akkor Bécsbe ment a busz, termékbemutatóval egybekötött stb..20 éves voltam gőzöm sem volt semmiről:)....a "kedves" hölgy eléggé kiakadt amikor falakba ütközött /30.000! Ft-ba kerülő vesemelegítő..!/ nálam...próbálkozott hosszan de fiatal voltam hülye nem!:)..Majd elég paprikásan elrikoltotta magát /kb.20 ember hallhatta/ hogyasszongya..."nehogy má azt mondja hogy nem volt még egy erős menstruációja!"...nem kicsit égtem!:( Xarjanak edénycsaládot, de keresztbe!!!!!!!!!

Manyecska 2011.05.02. 13:18:25

"A feleség ekkor kirohant utánunk a hotel előkertjébe, és csöpögő nyállal, szinte vérben úszó szemmel, és eltorzult arccal a nemiszervét markolászta, miközben kiabált ránk, hogy sz..p-juk le "...????
Kedves posztoló én itt vesztettem el a fonalat végleg! Amúgy ez valami mazochista társaság volt??:O..nem hiszem el hogy épeszű emberek eltűrnék hogy folyamatosan gyalázzák őket!!?
Kár hogy nem vették fel tényleg..

sorica123 (törölt) 2011.05.02. 14:18:23

'a WC-be csak az állatok mennek ivóvízért' - na ez volt nálam a pont az i-re. Naná, hogy csak az állatok, bunkókám, mert nem a ti zsebeteket tömik azzal is. Ez kb, mint a gizda bankdenszhól-koppintások, ahol nincs a budiban hidegvíz - á nem is pofátlan. A többi ugyanennek a témának az agyonragozása. Gáz, hogy valaki még beugrik, mert utazni lehet, meg társaság van. Aztán ilyen hülyéket kell hallgatni, ahogy köpik a savat szerteszét:/ Nagy show lett volna, ha az egész úri közönség feláll, otthagyja a faszit és faszinét, mint eb a szaharát és elcsattog a busz/vasútállomásra.

Dr. Körömlakk ® 2011.05.02. 14:33:26

@sorica123: ez nekem is érthetetlen, hogy ha valaki utazni vágyik, akkor egy ilyenre fizet be??? legyen az nyugdíjas, vagy fiatal, mindegy. ezer éve tudható, hogy ezek a postaládás-1500 ft-os "utak" miről szólnak, és milyen színvonalúak.
én anno, kb 20 évvel ezelőtt az elsők között ültem be egy puccos szálloda mittoménmilyen termébe az százévre szóló nyaralásról szóló (vagy mi a frászt) soha-vissza-nem-térő ajánlatot meghallgatni, akkor ott kiröhögtem őket, hogy nem komplettak milliókat kérni egy első hallásra is logikátlan, és érthetetlen szarért, de látom, azóta is sikerül eladniuk. nem ők a hülyék, hanem azok, akik miatt még élnek ezek a cégek, és az "ajánlataik".
ha volna olyan barom, aki megvenné a grafit ceruzámat százezerért, pusztán a vásárlás öröme miatt, én Isten bizony eladnám. nem én lennék a hülye, hanem az aki megveszi.
visszakanyarodva a poszthoz: ez persze azért másabb, fickó és fickóné egy ótvar tahó, de akik elmennek ilyen szarra, azokat is ki kéne vizsgálni.

szabi1983 2011.05.02. 15:20:01

Hogy ennek a figurának mennyire igza volt.
"Megállás nélkül azt hangoztatta, hogy mi csak az ajándék márkás karóráért (amelynek értéke szerinte 15 ezer forint, valójában kínai, beszerzési ára kb. 350,-Ft, több visszajelzés alapján másnapra működésképtelen) és az ingyen ebédért (rántott párizsi rizzsel) jöttünk"
Mégis mit vártatok egy ilyen kiruccanástól?

mohopasi 2011.05.02. 16:00:09

@Mária: Bocs, de álomvilág amiről beszélsz. Szerintem ezeknek a túráknak a költsége sokkal nagyobb annál, mintsem pár nyugdíjas "hátha"rendelésére lehetne bazírozni.

artur k. 2011.05.02. 21:24:27

@Dr. Körömlakk ®: A legnagyobb tahó a pár volt, akit kizavartak,elég felületesen olvasnak itt páran.A többiek nem azért nem tartottak velük mert meg lettek félemlítve, hanem mert jól éreztük magunkat, mint mondtam a kizavart inteligens nő a zepter provokátora volt,minek kell ennyit lovagolni ezen? El kell menni és megnézni mi az igazság.Ezért feleslegs ilyen blogokat fenntartani. üdv egy szenilis nyugger.

artur k. 2011.05.02. 21:46:48

@sorica123: Én sem szívesen engedek vizet a poharamban ott, ahol mások a fekáliás ,vizeletes kezüket mossák. A pultban bármelyik pincér szívesen megteszi, meg is tette ezt.Miért olyan kiakasztó ez?Kultúráltan is lehet viselkedni egy étteremben, mellesleg nem hinném hogy bármelyik éttermes az 50 ft-os szódavíztből gazdagszik meg.

sorica123 (törölt) 2011.05.02. 21:58:18

@artur k.: ennyire nem vagyok én parás, egyfelől akinek kakás lesz a keze, annak eleve tudok gratulálni az ügyességéhez (igen, az a papír pont arra való), másfelől hála az égnek nem tapperolják a csap kifolyóját. Az az igazság, hogy egy nyamvadt pohár (csap)vízért én se ugráltatnám a személyzetet, ha kimegyek, és ott az iható víz a csapban. Bár például Nyíregyen annyira vacak a csapvíz, hogy ha nem muszáj, kell a fenének... a helyett már akkor inkább kérek egy szódát.

s.b.l 2011.05.03. 00:24:46

@artur k.: alapból nem értem azokat, akik azt mondják, hogy miután rendesen végigdolgozták az életüket, nincs pénzük belföldön utazni. Az én nagyapám kb 130at kap havonta, úgy, hogy sosem volt vezető beosztásban, hanem tanár volt, aztán meg téesz alkalmazott, de tényleg keményen dolgozott egész életében. Ezzel csak azt akarom, hogy aki dolgozott, annak vélhetően van arra pénze, hogy elmenjen hajdúszoboszlói gyógyfürdőbe, meg ide oda, és nem egy ilyen agyzsibbasztó szartúrát választ ingyér a kuglófsütőbemutatóval. az más kérdés, hogy az én nagyapám leginkább sehova sem akar menni :)

másik: csak egy példa, ugyanezt a nagyapámat, aki tényleg nagyon vigyáz a pénzére és mindenen spórol (pl vittem neki Kőbányait, kb 120 egy üveg mert tudom hogy nem szereti a flancolást (pl Soproni)és leszidott, hogy van aza Greif (?) az csak 70 ft egy üveg) a lényeg, hogy nem nagyon lehet semmi olyanra rábeszélni ami pénzbe kerül, mégiscsak behúzták üdülési joggal (akkor pedig még a nagymamám is élt, aki aztán igazán élelmes asszony volt)99 kibaszott évre vették meg a dolgot tiszta jószándékból, hogy akkor majd az unokáknak, stb. a nyaralás persze egy év után már kötelezően fizetős hetet jelentett egy szétomló "5 csillagos" szállodában. az ügyet végül édesanyám oldotta meg azzal, hogy további 350e ft befizetésének fejében (ezt anyukám fizette ki egyedül) megszabadulhattunk a szerződéstől. egy ilyen dologra szerintem ép eszű ember nem fizet be, pláne olyan nem, mint az én nagyszüleim, akik egész életükben spóroltak, hogy majd a gyerekeiknek jó legyen. Szóval csak annyi, hogy igenis könnyebb bepalizni az idősebb korosztályt, hiszen melyik az a nagyszülő, aki ne akarná megadni az unokáknak a friss levegőt meg a kirándulást, vagy kisebb tételeket nézve a csodalábassal egészséges fasírozottat csinálni ugyanennek a gyereknek, szóval az ilyen cégeket dicsérni az vagy munka vagy butaság. Kedves Artúr vegyél edényt!

s.b.l 2011.05.03. 00:34:56

@artur k.: az meg, hogy Önnek az jelenti a kultúrálságot, hogy egy ingyentúrán sorsjegykaparáshoz 50 ft-os szódavizet iszik egy valódi étteremben... :D

nekem meg van a táskámban egy félliteres flakon, amit rendszeresen mosdókban töltök meg vízzel, remélem azért emberszámba vesz, de ha fekáliát kapok meg kolerát, akkor biztosíthatom arról, hogy személyesen fogom megkeresni, hogy megmondhassam, hogy Ön tényleg megmondta. <3

és bocsánatot kérek az előző kommentem végére írt személyeskedő felszólításért, Ön idős ember, kijár Önnek a tisztelet, ezért helyesbítek, Kedves Artúr, vegyen lábast!

Dr. Körömlakk ® 2011.05.03. 12:34:06

@artur k.:
szerintem meg ezek a termékbemutatók feleslegesek, pláne ilyen módon, hogy valami ebéddel, meg utazással kötik egybe, ami nyilvánvalóan a csábítás trükkjére alapoz, és aminek az ára nyilvánvalóan be van építve a termék árába. a termék nyilvánvalóan jó, de jóval kevesebbért is lehetne árusítani, ha nem ilyen formán, hanem akár egy zárt kereskedelmi láncban árulnák, akár telepített árubemutatós hölggyel.
de ez a módszer gusztustalan, és továbbra is fenntartom a véleményem, miszerint ha valakinek ez szórakozás, és elhiszi ezt a műcsinnadrattát egy lábaskészlet eladása körül, akkor az elég sovány agykapacitásra utal.
Nem tudom, hogy honnan veszi az atombiztos infót, mely szerint az intelligens hölgy a zepter ügynöke volt, ami akár igaz is lehet, lényegtelen, de ha így van, miért nem írta ki a márkanevét ennek a szarnak, hogy lejárassa (annak, aminek a bemutatóján volt ő is, és Ön is), valamint miért nem tett utalást a zepterre, akár egy kis kitalált "bezzeg" ellen-történettel. ha a zepter ilyenformán szeretne magának népszerűséget kovácsolni, (homár) akkor ez lett volna a legkevesebb, és a leg észszerűbb.
egyébként nem hiszek ezekben a marhaságokban, mind egy kalap alá tartozik, az egészséges életmód nem ott kezdődik, és nem ott ér véget, hogy körbevásároljuk magunkat mindenféle horror-árú termékekkel.

para_noir 2011.05.03. 13:12:38

Egy jobb világban a második sértő beszólás után felemelkedik Pető Géza bácsi, a nyugalmazott kohász, és úgy üti szájon a nyikhaj előadót, hogy szétesik a feje. Csak sajnos ma a csóringer nyugdíjasok kénytelenek elviselni a lelkiterrort, ha olcsón akarnak kirándulni egyet. Míg a német nyugdíjas beül a kétéves Mercibe, és lehajt a nejével Spanyolba három hétre, addig a magyarnak az üvöltözős marketing-túra marad. Elég lehangoló.

Dr. Körömlakk ® 2011.05.03. 13:16:02

@shitgun2: ez nem kirándulás, hanem egy rakás szar. ezért a pénzért vegyen 2 szelet sütit, és 2 haboskávét egy közepesen jó cuki teraszán, és pletyizzenek 1-2 órát, sokkal jobb mint ez a balkáni kényszermarhaság, aminek csak a neve utazás...

para_noir 2011.05.03. 13:19:48

@Dr. Körömlakk ®: pedig sokan ezt kirándulásnak használják, illetve tervezik használni,mert az első után kiderül, hogy ez inkább egy shopping-láger, de akkor már késő. De olyan mamikról is tudok, akik havi rendszerességgel oldják meg így a kimozdulást, nyilván ők talpraesettek, nem vesznek semmit, csak elmennek egy más városba, sétálnak, esznek, meghallgatják a szöveget, aztán pá. Olcsó, egyszerű, és csak kis áldozattal jár, jobban jön ki, mint saját szervezésben. Barátnőm idősödő szülei is lementek egy ilyenre, nem nagyon jött be, mondjuk ott a papa arab, rá elég nehéz lett volna bármit sózni.

Dr. Körömlakk ® 2011.05.03. 13:29:03

@shitgun2: értem én, a saját nagyanyám is ment ilyesmikre anno, vett is valami hiperszuper gyapjú ágyneműt csilliárdért, ami lóvéjuk (párszázezer forint) volt megtakarítva, azt erre költötték, meg még részletet is hagytak maguknak, aztán nem merték használni, merthogy olyan drága volt. én meg megvettem az eredeti garnitúrát mittomén má hol szinte termelői áron, és kész. az öregek azért eléggé gyagyásak ilyen téren, tisztelet a kivételnek.
tudom, hogy nagy részük az utazást tudja le ezzel, de ezt is erősen vitatom.
nekem (egy nyugdíjashoz képest fiatalnak) sosem volt az kikapcsolódás, hogy egy kazal ismeretlennel másod,- vagy harmadmagammal beülök egy fasírt,.- és lábszagú buszba, elnyomorgok pár órát, kötelező előadást hallgatok, kapok egy rántotthúst, bla bla bla...
akkor inkább otthon maradok, és a fenti "szórakozás"-t választanám, jelesül elkávézok egy cukrászda teraszán, vagy szimplán kiülök egy szép parkba egy tölcsér fagyival... na de hát kinek mi... értem én...

para_noir 2011.05.03. 13:33:35

@Dr. Körömlakk ®: világos, ha nyugdíjas lennék én is inkább benyomnék három sört a nyugdíjas haverjaimmal, minthogy zötykölődjek, meg hülyeségeket hallgassak, aztán meg le is húzzanak a végére. Viszont szerintem a magyar emberre hatványozottan igaz, hogy boldogsággal tölti el, ha valamit nagyon olcsón tud abszolválni, a nyugdíjas meg ugye a csóró szinonímája, és mondjuk egy Veszprémi buszos kirándulás, ebéddel, és fürdőbelépővel 1500-ért nagyon is csábítónak hangozhat. Ezt lovagolják meg ezek a tetű cégek, aztán birkaként terelgetik szerencsétlen lúzereket, hogy végül egy szemét marketingstratégiát követve - bűntudatot keltve - vásárlásra kényszerítsék őket. Betiltanám mindet.

para_noir 2011.05.03. 13:33:57

@Dr. Körömlakk ®: világos, ha nyugdíjas lennék én is inkább benyomnék három sört a nyugdíjas haverjaimmal, minthogy zötykölődjek, meg hülyeségeket hallgassak, aztán meg le is húzzanak a végére. Viszont szerintem a magyar emberre hatványozottan igaz, hogy boldogsággal tölti el, ha valamit nagyon olcsón tud abszolválni, a nyugdíjas meg ugye a csóró szinonímája, és mondjuk egy Veszprémi buszos kirándulás, ebéddel, és fürdőbelépővel 1500-ért nagyon is csábítónak hangozhat. Ezt lovagolják meg ezek a tetű cégek, aztán birkaként terelgetik szerencsétlen lúzereket, hogy végül egy szemét marketingstratégiát követve - bűntudatot keltve - vásárlásra kényszerítsék őket. Betiltanám mindet.

Dr. Körömlakk ® 2011.05.03. 13:41:01

@shitgun2: egyetértek.
hozzáteszem, hogy én (dacára a fentebbi véleményemmel) egyre gyakrabban mélázok el azon, mennyire hibáztathatók a nyugdíjasok... amit 20 éve gondoltam valahogy, azt ma teljesen másképpen látom, lehet, hogy 20 év múlva meg megint fordul a kocka. más élethelyzet, más kor, más lehetőségek... ők ebben látnak csak lehetőséget nyilván... nem mindenkinek van olyan családja, aki felkarolja, és visszatartja az ilyen marhaságoktól, esetleg segít, hogy ne ez jelentse nekik az egyedüli alternatívát, mint kimozdulás otthonról. sok nyugdíjas, ha találkozott is az internettel, fogalma sincs hol lehet normális áron elérhető, szervezett, de méltán utazásnak nevezhető kiruccanásokra bukkanni... esetleg nyugdíjas klubba belépni, és azon keresztül eljutni erre-arra néhány napra.

Dr. Körömlakk ® 2011.05.03. 13:41:39

@shitgun2: egyetértek.
hozzáteszem, hogy én (dacára a fentebbi véleményemmel) egyre gyakrabban mélázok el azon, mennyire hibáztathatók a nyugdíjasok... amit 20 éve gondoltam valahogy, azt ma teljesen másképpen látom, lehet, hogy 20 év múlva meg megint fordul a kocka. más élethelyzet, más kor, más lehetőségek... ők ebben látnak csak lehetőséget nyilván... nem mindenkinek van olyan családja, aki felkarolja, és visszatartja az ilyen marhaságoktól, esetleg segít, hogy ne ez jelentse nekik az egyedüli alternatívát, mint kimozdulás otthonról. sok nyugdíjas, ha találkozott is az internettel, fogalma sincs hol lehet normális áron elérhető, szervezett, de méltán utazásnak nevezhető kiruccanásokra bukkanni... esetleg nyugdíjas klubba belépni, és azon keresztül eljutni erre-arra néhány napra.

Szarazkoro 2011.05.03. 13:50:13

En agyon is vertem volna oket. Nagyon.

Géza, kék az ég! 2011.05.03. 17:27:41

Hullajó, hogy tőlem függetlenül a 99 % szar, lehúzós cégnek tartja a Fosdream Kft-t meg az összes ilyen nyugger-kizsebelős céget és az őket sztároló szenilis nyuggert idiótának :D

Persze, ez biztosan csak véletlen...

egyszerüen 2011.05.03. 20:01:55

hajaj
hülye a poszt. Ilyenkor nem ezt kell csinálni

most mi is volt az eredeti elképzelés??
hogy a posztiro kirándul egyett
Innentől ki a fenét érdekli hogy mit fröcsögnek??
Nem akarok résztvenni a nyreményjátékba meg ilyesmi

adja ide a nyereményt ha ennyire fonja magát. más kérdés hogy vásárolni ugyse fogok

Komolyan egyesek hogy meg tudnak botránkozni azt jönnek sirni hogy hogy jártak

Ha lenne kurázsi a psoztiro akkor vagy 20 havert odacsöditenék egy ilyen kirándulásra és akkor kirándolunk

Nincs annál rosszabb mint a fröcsögő ember mellett elnézni
Szépen csödben végigülni az előadást lelkesen játszani a játékba, majd a végén azt mondani hogy bocsi de erre nincs keret, válság van nem tudja???
20 embert már nehezen lökdös ki a delikvens:DD

Komolyan tenni kéne nem pedig sült galambra várni

lehet beszélek a haverokkal és elmegyünk egy ilyen buszkirándulásra
ugyis szeretünk kirándulni igy összekötjük egy kis poénnal

egyszerüen 2011.05.03. 20:05:13

@shitgun2:

a nyugdijasok azért mennek el, mert nagy részük nem tud mit csinálni és igy elmegy kirándulni, kimozdulni a lakásbol

Apám nyugdijas 42 évet melozott és azt mondja megörülnü ha otthon a tévét kellene bámulni vagy a plafont

Más kérdés lassan az egész világot bejárják, na jo erös tulzással

Ö sose mesél ilyeneket mint olvasok pl a posztirotol mondjuk ök ilyen nyugdijasklubba vannak:DD ott nem nagyon mernék megcsinálni mert a fele rendör a másik fele meg katonatiszt:DD

Bence1989 2011.05.04. 19:22:17

Hát ez kész :D Én is voltam ugyanezen, csak egy héttel később.

Szintén barátnőmmel mentem, és jelentkeztünk a nyereményre, amiről azt mondták aranykártya, 50e Ft-os kedvezmény stb. azt kiderült, hogy ezért 200e Ft-ot kell fizetni, akkor mondtuk, hogy köszönjük nem!!
Mire a nő megkérdezte, hogy: "Egy konkurens cégnek dolgozunk-e!" (mint kémek vagy szabotálók), és hogy akkor mehetünk is. Aztán elővette a nevetséges termékeit, akkor meg már nem bírtunk a röhögéssel, egy labda ami mosószer nélkül vízzel kimos mindent. Vicc :D

De akkor mi még jól jártunk, az biztos, hogy az én barátnőmet lökdöste volna, meg baszta volna rá a kaput fog nélkül megy vissza előadni....

Xezs 2011.05.04. 20:46:48

@Bence1989: "fog nélkül megy vissza előadni"

Ezen felröhögtem :) Magam elé képzeltem, ahogy fogak nélkül próbál artikulálni a szerencsétlen :)

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.05.05. 15:29:54

Par eve egy tavoli rokonom kurt at, az amway utodja - mar nem emlekszem mi a neve - faszsagbemutatora cibalt el. Sajnos a nezoter kellos kozepen ultem, es mikor az otodik percben leesett mire akarnak itt engem atverni, gondoltam oke, most mar beszoptam, vegighallgatom, es diszkreten a szunetben lepek le.
De nem igy lett.
Valami olyansmit kaffogott az eloado, - meglehetosen arrogans stilusban - hogy csak az igazan idiotak akik nem nezik a sajat erdekeiket azok nem lepnek be ugynoknek, na ekkor alltam fel, es nyilvanosan kisetaltam.. es meg utanam joparan:)

NoOne 2011.05.10. 05:31:01

@artur k.: 2011. április 30-án "regeltél". Nem hinném, hogy nyugdíjas vagy, vagy ha mégis, akkor úgy tűnik még "hiszel a mesékben". Azaz igazából egy hasonló utaztatós, lehúzós cég bértollnokának gondollak. Azt elismerem, ugyanígy lehet az eredeti poszt is hasonló okból elkövetett mutatvány. Végül is teljesen mindegy, az egész az ezzel a foglalkozó cégek renoméját rontja vagyis fedi fel.

jotunder72 2011.05.17. 17:15:44

Már álommester kft, vagy mi a szösz? Amikor én dolgoztam náluk, még más volt a nevük, viszont a módszereik ugyanolyan gyomorforgatóak. Az említett "előadásokat tartó" házaspárra annak idején minden nap jöttek a panaszok, én meg telefonos ügyfélszolgálatosként hallgattam a sok megalázott embert, és engem küldtek el naponta két tucatszor melegebb éghajlatra, havi nettó 40 ezerért.

jotunder72 2011.05.17. 17:24:13

Még valami eszembe jutott...:)
Kíváncsiságból részt vettem egyszer egy ilyen buszos túrán, hogy mégis legyen halványlila gőzöm arról, hogy hol dolgozom. Azon az előadáson épp gyapjúgarnitúrákat akartak rásózni a gyanútlan jónépre. Mondanom sem kell, hogy az anyag kb. 100 % műszál "vót". Ott azzal érvelt az előadó a mamának, hogy bezzeg a temetésre meg a fejfedőre nem sajnálja a papától a többszáz ezret, ahelyett, hogy még életében takargatná ugyanennyiért finom meleg takaróval. Ami itt és most persze hihetetlen áron elérhető. A néni majdnem elsüllyedt zavarában. Konkrétan a gyomrom forgott tőlük....(teszem hozzá, hogy a tulajdonosok nem magyarok, legfeljebb a posztban leírt agymosott csatlósaik)

TGabi 2011.07.04. 11:52:26

Ez valami sokk-marketingnek látszik. Aki hagyja magát manipulálni, balfácán, az alkalmazói pe'g egyszerű útszéli tahók sajnos.

Valahogy arra játszanak az ilyenek, hogy lúzer Marikanéni csóró, ha nem veszi meg. Marikanéni meg nem szeretne "szégyenben maradni", holott a sales-es az, aki bugris igazából. De nagyon...

Szarazkoro 2011.10.03. 17:53:22

@artur k.: nekunk semmi bajunk a drog, kocsma es valo vilaggal.

Szabványok 2011.10.28. 18:27:40

Ma háromszor!!) hívtak mobilon az Álommester Kft.-től. Valami elképesztően gagyi szöveggel, az ajánlatukról beszélni sem érdemes.

Segítsetek, hogyan szabadulhatnék meg tőlük, hogy ne keressenek negyedszer, ötödször, stb. is!

esmisi 2011.11.28. 23:52:17

@artur k.: Leveléből 'artur k.', úgy tűnik, mintha Ön az Álommester rejtett képviselője lenne. Barátaink, többen is részt vettek az ominózus buszkiránduláson és pontosan úgy számoltak be az eseményekről, mint Lívia. Hogy miért nem háborodtak fel és mentek ki ők is? Mert féltek. Rettegtek. Földbe gyökeredzett a lényük. Ilyenek vagyunk. És van, aki erre utazik.

Csibicsek 2011.12.01. 15:33:43

@Manyecska:
A termékbemutatóról annyit, hogy ingyen is megtekinthető... pl. az Ecserin ... mer' hogy onnan jön a cucc.

Nem lennék meglepve, ha kiderülne, tán még 1000%-os haszont is el tudnak érni.
Az igazán sikeres beetető cégek pedig pszichológussal taníttatják ki az előadót.
süti beállítások módosítása