Habzó szájjal ordibálva lökdösték ki Liviát és párját az Álommester Team termékbemutatótúrájáról, amikor megpróbálták nem átvenni egy kisebb összeg befizetése esetén kedvezményes vásárlásról szóló nyereménykupont. A Budapesti Békéltető Testület néhány dokumentumából kiderül, hogy a cég azonnal elromló háztartási gépekben és konyhai kiegészítőkben utazik. Az sajnos nem, hogy hány termék árát fizették eddig vissza, illetve pontosan hány cég is foglalkozik lehúzásturizmussal, és hogy netalán van-e közük egymáshoz.

2011. április 20-án részt vettünk az Álommester Team Kft. buszos kirándulásán. Az úticél a Kittsee-i csokoládégyár volt, közbeiktatva egy délelőtti termékbemutatóval Tatán, az Öreg-tó étteremben. Az odaérkezésünket követően azt láttuk, hogy a bemutatóasztalon edények voltak felsorakozva, ebből azt a következtetést vontuk le, erről fog szólni a bemutató. Az első percekben már feltűnt, hogy az előadást tartó 40 év körüli férfi feltűnően harsány és fel van pörögve. Az első pár mondatától kezdve cinikusan és pökhendin kritizálta, alázta az embereket. Megállás nélkül azt hangoztatta, hogy mi csak az ajándék márkás karóráért (amelynek értéke szerinte 15 ezer forint, valójában kínai, beszerzési ára kb. 350,-Ft, több visszajelzés alapján másnapra működésképtelen) és az ingyen ebédért (rántott párizsi rizzsel) jöttünk. Mivel vélhetőleg a cég szekere nem megy az elvártak szerint, így párommal azt gondoltuk, hogy az erős teljesítménykényszer alatti nyomás hatására produkálja magát ez az ember. Ismerjük és szeretjük a viccet, amikor azonban már a kötekedő beszólásai a jó ízlés határát súrolták, az emberben felmerült a kérdés: mit is keresünk mi itt?

A számtalan nyomdafestéket nem tűrő kötőszavát, mondatát nem írnám le. A zömében nyugdíjas emberek „csak úgy néztek ki a fejükből”, azonban az előadó férfi tovább fokozta a „hangulatot”. Közölte a sokasággal, hogy aki nem akar vásárolni, az azért nem teszi, mert inkább koporsóra gyűjt. Felsorolta az érveket az edényvásárlás mellett, az egészségmegőrzésre is kitért, amik önmagában véve még igazak is lettek volna, azonban mint annyiszor, átváltott személyeskedő stílusra, és mint valami „halálosztó”, kiosztott minden második emberre egy cukorbetegséget, egy szívinfarktust. (Maga ebben fog megbetegedni…, maga ebben fog meghalni…, stb.) Mindvégig próbálta aktivizálni az embereket, azonban véleményem szerint a stílus, amit képviselt, érthető módon nem igazán tett senkit vállalkozó kedvűvé. Ezt is folyamatosan megjegyezte, hogy milyen (pesti) népség vagyunk mi, ilyen silány csoporttal már rég nem volt dolga, és egyébként is minek mentünk el, ha nem akarunk vásárolni, és nem vagyunk aktívak. Egy idős nénire torkaszakadtából rákiabált, hogy az olyanok kedvéért, akik elálmosodnak az előadásán, megegyezett a szomszéd hotel főnökségével, hogy jutányos áron elmehetnek aludni. Egy másik idős ember az előadás alatt ki merészelt menni a mosdóba vizet inni. Rá szintén rákiabált, azzal a megjegyzéssel, hogy a WC-be csak az állatok mennek ivóvízért! (Gondolom, ezek az idős emberek el sem merik otthon mesélni a gyermekeiknek, unokáiknak, hogy miben volt részük.)

Már kb. másfél órája tartott ez a feszélyezett hangnemű, meglehetősen kellemetlen előadás, amikor körbeosztott mindenkinek a cégük lógójával ellátott kaparós sorsjegyeket. Elmondása szerint ezekkel értékes nyereményeket nyerhettünk. Kihúzott egy borítékból egy papírt, majd közölte, hogy akinek a számsorán 6-os az utolsó számjegy, az nyert. Ketten jelentkeztek, nekik kiosztotta a „bóvli” kozmetikumot és karórát tartalmazó, 50 ezer forint engedményre jogosító kuponféleséget. Ezután, mint egy felbőszült állat körberohangált a sorok között, azzal, hogy hat darab 6-os végű sorsjegy van, kinél van a többi és miért nem jelentkeztünk. Az enyémen is 6-os volt. Szó szerint nekem esett, hogy miért nem jelentkeztem. Az előzmények ellenére azonban párommal intelligens emberek családjából származunk, így kultúráltan közöltem vele, hogy „nem szeretnék a nyereményjátékban részt venni.” Az indulatai ekkor szabadultak el igazán...

Személyesen engem lesunyizott, megkérdezte, hogy akkor mi a fenének mentem el. Közöltem vele, hogy ne legyen személyeskedő és arrogáns. Ekkor már a felesége is ordibált, hogy takarodjunk haza Kőbányára, maradjunk is ott, és meg ne lássanak még egyszer bennünket. Mi felálltunk azzal, hogy nem veszünk részt tovább ezen a cirkuszon, és a párom kérte azokat, akiket az önérzetében szintén megsértettek, kövessen bennünket. (Szomorú, de tény, hogy ma Magyarországon idős embereket egy kis tál ennivalóért és ingyen ajándékért milyen mélyen lehet megalázni.)

Erre a feldühödött feleség szabály szerint kidobott bennünket a teremből, torkaszakadtából, ordenáré hangnemben folytatva az ordítozást. Szó szót követett, és a provokációjukat nem tűrve, nemtetszésünket természetesen kinyilvánítottuk. A feleség ekkor kirohant utánunk a hotel előkertjébe, és csöpögő nyállal, szinte vérben úszó szemmel, és eltorzult arccal a nemiszervét markolászta, miközben kiabált ránk, hogy sz..p-juk le. Mivel hasonló kiránduláson, ill. más élethelyzetben ilyen „élményben” még nem volt részünk, földbe gyökerezett lábbal álltunk, hogy ez meg mit csinál?!

A páromat leköcsögözte, engem leribancozott. Számomra annyira megdöbbentő volt, amit művelt, hogy még meg is mosolyogtam, hogy süllyedhet ilyen mélyre valaki. Végtére is egy termékbemutatóra jöttünk, nem a közel-keletre. Ezután a nő berohant a férjéhez, kihívta a teremből, azzal, hogy mi nem akarunk eltakarodni (pedig mennyire akartunk!). A férfi erre kilökött bennünket az előkertből nyíló főkapun, engem a bal felkaromon meglökött úgy, hogy a kaput rá is csapta teljes erőből a bal sarkamra, miközben kiabált, hogy megmondta, hogy takarodjunk onnan. Bár ezzel a két emberrel azon a helyen eszünk ágában sem volt maradni, a fizikai kényszert, amit az irányomba tanúsított a férfi, már a párom nem hagyhatta. Visszarohant és majdhogynem tettlegességig fajult a konfliktus, amit teljes mértékben ez a két ember provokált és tartott fenn. 

Számos fórumon olvasni panaszokat, melyek különböző buszos termékbemutatók ellen irányulnak. Véleményem szerint azonban ez a két ember, az Álommester Team Kft. képviseletében túl ment minden határon. Utólag már elmondható, hogy egyértelműen az nem tetszett nekik, hogy vélhetőleg nem láttak potenciális vásárlót bennünk és ki mertük nyilvánítani az előzmények tükrében a nemtetszésünket. Az előadás egyenlő volt a nullával, az előadó, mintha nem tudta volna, hogy miért is van ott. Az edényekről – bár érdekelt volna - szinte alig esett szó. Az Öreg-tó éttermet, ahol az előadást tartották, teljes mértékben lejáratták, hiszen többen is fül- és szemtanúi voltak a jelenetnek, akik velünk egyetemben, teljesen meglepődtek a történteken. Az előadó szakmai hozzáállása – éppen a viselkedése miatt - teljes mértékben megkérdőjelezhető. Az emberi, etikai, morális oldalukat pedig a katasztrófa jellemezte. Sajnálatos, hogy a valaha szebb napokat látott, mára már szinte eladhatatlan értékesítési rendszer ilyen képviselők által még inkább ellehetetlenül.