Tékozló Homár

Bombával fenyegeti utasait a MÁV

2011.05.27. 10:10 | jackyll | 134 komment

Katalin találkozott egy verbálterroristával a vonaton, aki ráadásul megtévesztően MÁV-egyenruhában volt. Mi felnőttek már tudjuk, hogy terrorizmus nem létezik, a gyerekek azonban jó idegesek lettek és egész úton sírtak és futkorásztak, hogy a bácsi táskájában bomba van:

Tegnap egy nagyon furcsa, elsőre kissé komikusnak tűnő jelenetbe csöppentem, amikor is egy MÁV alkalmazott iskolás gyerekeket fenyegette meg, hogy bomba van nála, mert le akartak mellé ülni a zsúfolt vonaton. A mai közel-keleti helyzetben bombával fenyegetődzni, már nem túl vicces, sőt elgondolkodtató.

Tisztelt MÁV,

Tegnap (2011. május 26-án, csütörtökön)  a Szob felől 16:26-kor Vácra érkező onnan tovább Budapest felé tartó zónázó vonattal utaztam és egy szinte tragikomédiába illő esemény szem és fül tanúja voltam számos utastársammal együtt. Engedjék meg, hogy megosszam ezt az élményt Önökkel:

Amikor a vonaton helyet foglaltam csupán arra lettem figyelmes, hogy nagyon sok gyerek rohangál a vonaton, próbálnak helyezkedni, és valami miatt nagyon sokat beszélnek egy csoportban összegyülve. Én pont egy négyszemélyes ülőhely mellett kaptam helyet. A négyszemélyest azért nem választottam, mert egy igen testes kalauznak öltözött munkatársuk ült ott maga mellett egy nagyobb méretű táskával- egyértelműen jelezve, hogy nem kíván utastársat. Vele szemben egy hölgy ült- aki bátran felvállalta, hogy beül a négyüléses hely egyikére.

A gyerekek gond nélkül elfértek - mert ugyan sokan nem voltak- csak szokatlanul zajosak. Amikor is a négyszemélyesben üldögélő MÁV munkaruhás idősebb úr felállt és otthagyva a táskáját kiment a kocsiból. Erre a pillanatra a gyerekek elkezdtek visongani, sírni miegyéb - ami már gyanús lett a többi utasnak is. A pedagógus pedig kilépve a tömegből odament az ülése mellé és kérdezgette tőlünk hová ment az úr. Páran mondtuk, hogy nem tudjuk, de egyre idegesebb a pedagógus hölgy. Tájékoztatott, hogy az úr megfenyegette a gyerekek, hogy bomba van nála (szó szerint a nitroglicerin szót  használta) és most eltűnt itt hagyva a táskáját. A hölgy zavartan belenézett a gyerekek szemere láttára az úr táskájába és közölte, hogy nem lát benne gyanús tárgyat, ami bombára hasonlítana. A MÁV ruházatú úr visszatért a helyére és kényelmesen helyet foglalt, a gyerekek szinte rémülten kísérték figyelemmel minden mozdulatát és most már jól hallhatóan sírtak, valamint ismételgették, hogy felrobbannak.

A pedagógus elsőként rendőrt akart hívni, de a zónázó vonat Pestig nem áll meg, ezért a legegyszerűbb megoldást választotta szólt a kalauznak. A kalauz egyből megkérdezte a munkatársát, hogy miért ijesztgeti a gyereket és megkérte változtasson a stílusán. A változás abban nyilvánult meg, hogy a táskás úr ismét otthagyta a táskáját és kiment. A gyerekek megint elkezdtek sírni, és rémüldözni. Majd visszatért és mogorván olvasgatott, ahogyan korábban is. A kalauz tompítván a szituáció kellemetlenségén beszélt a pedagógussal, de a gyerekek a leszállásig nem nyugodtak meg. A beszélgetésből megtudtam a többi utassal együtt, hogy amikor a gyerekek felszálltak a MÁV-os öltözékben üldögélő úr a táskáját maga mellé helyzete és rászólt a gyerekekre, hogy ne üljenek le mellé, mert bomba van nála.

Persze ezt riogatásnak szánta és mindenki józan ésszel azt mondja szó sem volt itt bombáról. csupán egy modortalan úrról, aki ijesztgette a gyerekeket, hogy azok ne üljenek le mellé. A  helyzet pikantériája hogy ez az úr MÁV alkalmazotti munkaruhában volt- feltételezhetően dolgozója a cégnek. Mindamellett, mint gyakori utas tudom is róla, hogy kalauz. Csak éppen akkor valószínű, hogy munkába tartott, vagy már jött, de munkaruhában.

A bombás viccek régebben jobban sültek el, most amikor mindenhonnan ez folyik a médiából már kevésbé komikus, sőt. A gyerekek pedig különösen kaphatóak rá., arról nem is beszélve, hogy ők csak az embert látták, aki megfenyegetett 20 diákot. Lehetett volna akár valós is a bomba fenyegetés? A magatartása is utalt az úrnak, arra hogy több esetben látványosan ott hagyta a táskáját.

Elgondolkodtató az a morál, hogy saját alkalmazottjuk gyerekesnek tűnő módon fenyeget meg általános iskolásokat, amikor viseli a munkaruházatát.  Feltételezem, hogy a pedagógus is tett valamilyen intézkedést az ügy bejelentéséről.

A helyzet megítélését Önökre bízom és kérném szíves kivizsgálást az esetnek. Fényképet készítettem az úrról féloldalt és a táskáról, melyet a későbbiekben szívesen rendelkezésükre bocsátok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Soni 2011.05.27. 10:14:34

hülyeposztoló, kamu, photoshop, ingyenreklám!

Soni 2011.05.27. 10:15:37

Mellesleg hogy lehet "mogorván olvasni"?

mortalwombat 2011.05.27. 10:24:42

"A hölgy zavartan belenézett a gyerekek szemere láttára az úr táskájába és közölte, hogy nem lát benne gyanús tárgyat, ami bombára hasonlítana."

Még a végén a mogorva MÁV ruházatú úr fogja feljelenteni a tanítónénit.

Legközelebb: rendőrt hívni a legközelebbi megállóhoz.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.05.27. 10:25:08

ezt egy gyerek irta,vagy egy gyerekes felnőtt,a kalauz meg kapjon sünt a sejehajába :)))

Dr. Kix 2011.05.27. 10:29:38

Én erre is csak annyit tudok mondani, hogy amikor idejöttünk a Kárpát-medencébe, a románok ellopták a lovainkat.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.27. 10:30:00

Most akkor milyen ruházatú volt az úr?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.05.27. 10:31:46

jackyll, a cím nem helyes,még pert kapsz a nyakadba,a végére kell egy szó,alkalmazott
a cím helyesen:Bombával fenyegeti utasait a MÁV alkalmazott

a MÁV mivel pénzhiányban szenved beperel téged hitelrontásért :))) ami nincs is

Ahammm 2011.05.27. 10:33:31

miért nem sikerült _azonnal_ meghúzni a vészféket?

Ahammm 2011.05.27. 10:34:37

és persze egyből hívni a segélyhívót?
Már börtönben ülne!

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.05.27. 10:37:09

@Ahammm: hogy rohant volna a terrorelháritási központ az új kocsijukkal, hisz erre kaptak sok pént:))
érdekes,hogy a magyarok ezt a szót,hogy bomba nem veszik komolyan,még bele is néz a táskájában ez máshol nagy felfordulás lenne,van még mit tanulni :))

Leadfoot 2011.05.27. 10:43:24

"rémülten kísérték figyelemmel minden mozdulatát és most már jól hallhatóan sírtak, valamint ismételgették, hogy felrobbannak."

Marhára életszerű, persze.

mortalwombat 2011.05.27. 10:44:23

"A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) a büntető törvénykönyv felülvizsgálata során azzal a javaslattal él, hogy a közveszéllyel fenyegetés alapesetében a 2 évig történő büntetést emeljék fel 3 évig büntethetőségre - mondta Soltész Miklós, a Nefmi szociális, család-, és ifjúságügyért felelős államtitkára."

Vészfék, rendőr, feljelentés, 2 évig gondolkozhat.

Eső után köpönyeg posztolgatása nem menő.

cicmen (törölt) 2011.05.27. 10:56:14

Végre! Ez az a poszt amire vártam! Kretén kisiskolások, idegbeteg pedagógus, agyhalott posztoló,+ egy barom vasutas!
Ha sok az utastárs és terhedre van, kezd el fingani! De ez a bombás sztori is jó!
Vagy! Elnézést! Megszökött a viperám! Maradjanak a helyükön, nehogy rálépjenek! Hehehe!

cicmen (törölt) 2011.05.27. 10:58:22

A helyzet pikantériája hogy ez az úr MÁV alkalmazotti munkaruhában volt- feltételezhetően dolgozója a cégnek.

Vagy jelmezbálba ment!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.27. 11:04:01

@cicmen:
Rosszabbat sejtek.
Leütötte a kallert, hogy álcázza magát.

mortalwombat 2011.05.27. 11:09:02

Volt kaller is :)
"A kalauz egyből megkérdezte a munkatársát, hogy miért ijesztgeti a gyereket és megkérte változtasson a stílusán."

Hihető.
-Te, Pista, necsináldmán.
-Jóvanna.
Mindenki balra el a dolgára.

Nanemá 2011.05.27. 11:09:44

BOMBÁVAL FENYEGETI AZ OLVASÓIT A HOMÁR! - Na, kb. pont akkora baromság az is, amit jackyll írt címként. Adva van egy idióta UTAS, aki (magánemberként, igaz, munkaruhában) bombával fenyegetőzik. Rendőrt kell rá hívni, tiszta sor. De hogy ezt úgy tálalni, mint hogy a MÁV fenyegeti az utasait - ez azért sokkal nagyobb bűn. Hány ember utazott a vonaton, aki hallotta is ezt a fenyegetést? És hány ember olvasta el az interneten, hogy a MÁV fenyegeti az utasait? Ideje lenne már a körmére nézni némely újságírónak is, és megértetni velük, hogy felelősségük van azzal a sok baromsággal kapcsolatban, amit összehordanak. Én is leirok sok marhaságot hozzászólóként néha, de ha az cikként (posztként) jelenne meg, akkor azért jobban átgondolnám, mit írok!

Kenderice 2011.05.27. 11:10:48

Én azért egy gyors mozdulattal kibaxtam volta a táskáját az ablakon "ijedtemben", aztán magyarázkodhatott volna akárkinek...
Amcsiknál egy reptéren kiejti valaki a "bomba" szót bármilyen szövegkörnyezetben, egy perc múlva egy kihallgatószobában ücsörög az illető.

elwood 2011.05.27. 11:17:25

homályba vesznek már iskolás emlékeim, de azok szerint egy hasonló ijesztgetésen megszakadtunk volna a röhögéstől

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.27. 11:20:08

Valójában nem a szatyorban volt a bomba, hanem a MÁV ruházatú úrnak látszó tárgy bal felső zsebében.
Ezt csak Katalin megnyugtatására árultam el.

2011.05.27. 11:23:58

@Soni: pont úgy, mint "dühösen aludni" :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.27. 11:28:02

"Én pont egy négyszemélyes ülőhely mellett kaptam helyet."

Ezek szerint a poszt toló vagy a földön ült, vagy az ablakban heverészett.

2011.05.27. 11:29:02

@Kenderice: ez azért van, mert ott TÉNYLEG voltak teerrorista akciók, nálunk meg szerencsére még nem. Hát ez a nagy különbség. Mi ezt nem vesszük komolyan mert nem is kell.

Leonine 2011.05.27. 11:33:28

Én csak azt szeretném tudni, hogy sok gyerek volt-e vagy sem.

"arra lettem figyelmes, hogy nagyon sok gyerek rohangál a vonaton"

"A gyerekek gond nélkül elfértek - mert ugyan sokan nem voltak"

Mi lett a kezdetben még sok gyerekkel? Felrobbantak?

SomethinWild 2011.05.27. 11:51:29

Nézzük, mit ír erről a Büntetőtörvénykönyv, közveszéllyel való fenyegetés címszó alatt:

270/A. § (1) Aki más előtt olyan, a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényt állít, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben írt bűncselekményt radioaktív anyaggal fenyegetve követik el.
(3) A büntetés az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.

Kalauz úr, tessék bevonulni a dutyiba, 3-5 év közötti időtartamra.

mréveiller 2011.05.27. 11:51:33

hülyeség. már viccelni se lehet? ne legyén már ilyen komolyak!

spontan · http://erdekessegek.info 2011.05.27. 11:52:43

Engem is szoktak zavarni a visítozó kölykök, ha egyszerre felszáll egy csomó.

Géza, kék az ég! 2011.05.27. 11:53:16

Milyen betojiak a mai kiskölkök! A sok retekkláb meg tívícwáj az oka!

A vasutasok meg egyre idegesítőbbek, bombával fenyegetnek - biztos Homárt olvasott mogorván, abból is egy
Megint
Állunk
Vazze!
posztot...

SomethinWild 2011.05.27. 11:53:31

@mréveiller: Szerinted az vicc, ha valaki ismételten halálveszéllyel fenyeget kiskorúakat? Gondolkodj el ezen újra.

Nanemá 2011.05.27. 11:57:38

@Kenderice: "Én azért egy gyors mozdulattal kibaxtam volta a táskáját az ablakon " - fején találtad a szöget - szerintem is ez lett volna a legmegfelelőbb megoldás. A pánikhangulat rögtön általános derültséggé változott volna. Max. az álbombás utas pánikolt volna, azt viszont érdemes lett volna feltenni a Youtube-ra... :o)

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.05.27. 11:58:14

@mréveiller: nem lehet viccelni,főleg nem gyerekekkel,mert mi van ha egyszer tényleg igaz a dolog s nem veszi komolyan,gondolkozz :)))

cicmen (törölt) 2011.05.27. 12:00:32

Persze ezt riogatásnak szánta és mindenki józan ésszel azt mondja szó sem volt itt bombáról

Mennyire vág az esze!

Giraffa 2011.05.27. 12:02:01

1, amikor az illető maga mögött hagyta a táskát, nem átvizsgálni kellett volna, hanem kidobni az ablakon
2, várni kicsit (hogy jó messze legyünk tőle), majd meghúzni a vészféket
3, hívni a Terrorelhárítókat

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.05.27. 12:03:47

@Nigab: fenéket, rendőr hívni, és tesztelni a vészféket, hogy múkodik e

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.05.27. 12:05:45

@Nanemá: esetleg őt is a táskája után lehetne küldeni, h ne pánikoljon. bár ebben az esetben elképzelhető, hogy nem készül róla jútyúb videjó

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.05.27. 12:08:14

@mréveiller: emlékszel, hogy a (HJE) 3-as metróban "néhány" éve robbantottak? még mindig úgy gondolod, hogy ezzel lehet viccelni?

FDToth 2011.05.27. 12:15:02

Egy tanítónak/pedagógusnak nem az lenne a feladata, hogy nevelje a gyerekeket? Tudom h nehéz, főleg ha többen vannak, de én is utálom, mikor kis iskoláscsoport röhögcsél, kulturálatlanul viselkedik, közben pedig a pedagógus is nevetgél, ahelyett, hogy rájuk szólna.
A Bomba rossz ötlet volt, de hatásos.

cicmen (törölt) 2011.05.27. 12:20:15

A hölgy zavartan belenézett a gyerekek szemere láttára az úr táskájába

Mi volt benne? Szalonnás vajaskenyér?

Manci néni, a szomszéd 2011.05.27. 12:22:49

@Nigab: Ennyi esze van egy tanárnak? Egy bombának látszó táskát csak úgy kinyit? Anélkül, hogy előbb megkeresné a piros és a kék vezetékeket, gyöngyöző homlokkal, remegő kezekkel és a körömollójával elvágná a kéket - ja bocs nem, a pirosat?

Mi van basszameg, ha tényleg bomba van a táskában? 3 napos nemzeti gyász?

flimo13 2011.05.27. 12:22:54

Ó szerintem biztos energiaital volt benne, és csak nem akarta, hogy összetörjék véletlen.

cicmen (törölt) 2011.05.27. 12:31:07

@Leonine: Én csak azt szeretném tudni, hogy sok gyerek volt-e vagy sem.

"arra lettem figyelmes, hogy nagyon sok gyerek rohangál a vonaton"

"A gyerekek gond nélkül elfértek - mert ugyan sokan nem voltak"

Mi lett a kezdetben még sok gyerekkel? Felrobbantak?

Nem! Annyira lassan ment a vonat, hogy felnőttek!

Apokalipsz István 2011.05.27. 12:31:59

Na most vagy kamu az egész, vagy valami komoly baj van a mai gyerekekkel.
A mi osztályunkban erre csak röhögés ,hiszékenyebbeknél esetleg izgatott,elragadtatott hangulat lett volna a reakció.
Kis nyavalygósok ! :-))

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.05.27. 12:35:46

Az kiderült, hogy a MÁV-jelmezes miféle volt? Vagy 2 kalóz volt a vonaton?
Amúgy meg nitrglicerin? A vasúti vonalon 50 m után felrobbanna! (persze ezt a gyerekek nem tudják).

Perverz Matyesz 2011.05.27. 12:54:46

Ez eléggé valószinűtlen.
0. Szerintem ha gyerekek ijedtek, akkor kussban pityeregnek a helyükön, ezzel némiképp ellentétes az összevissza rohangálás és hangoskodás. Mellesleg a "próbálnak helyezkedni" is hihetetlen, mert a levélíró is talált helyet, hiába jött nyilvánvalóan később, mint a gyerekek.
1. Az, hogy gyerekek csak úgy azon sirdogáljanak, hogy bomba van a táskában bazira elképzelhetetlen, mert még azt sem tudják felfogni mi az a bomba.
2. Nem azt mondta, hogy "bomba", hanem, hogy "nitroglicerin". Ezt a szót a gyerekek ha hallották is már, nem valószínű, hogy tudják mi az. A felnőtteek jó része sem tudja.
2/b. A kaller ismerte azt a szót, hogy "nitroglicerin" - na ne már :-)
3. Milyen idősek voltak ezek a pityergő gyerekek?
4. Csak egy ped. volt a gyerekekkel? És amikor megtudta, hogy bomba van a táskában, akkor csak úgy ottmaradt a gyerekekkel ugyanabban a vagonban?
5. Ha volt is valami alapja a sztorinak kb így nézhetett ki:
a: Gyerekek ott ülnek 5-en 6-an a kaller körül, piszkálgatják, próbálnak vele beszélgetni, hiszen milyen izgalmas egy egyenruhás ember, ő meg 12 óra munka után inkább csak pihenne nyugiban, majd megkérdezik, hogy mi van a táskában. Válasz: nitroglicerin. Erre kezdődik a hepaj és az agybaj.
b: Nem is mondott semmit a kaller, csak ott ült a bazi nagy ember a táskájával, és egymás közt beszélték a gyerekek, hogy mi is lehet a dagadék táskájában, majd vihogva (amit a levél írója sírásnak vélt) ezen ment a téma, hogy mekkora bomba, mekkorát robban, stb.

tuono 2011.05.27. 12:56:20

A valóságban pedig ez az ember nem szereti a gyerekeket (van ilyen) és nem a legmegfelelőbb módon közölte ezt a valószínűleg igen zavaró diáksereggel. Mellesleg a gyerekek kordában tartása a PEDAGÓGUS feladata. Különben intő... :)
Ezután az emberünk gyanítom dohányozni ment ki az előtérbe. Ebből sikerült egy ekkora baromi nagyra felfújt lufit legyártani. Gratulálok a szerzőnek!

kergelepke [UK] 2011.05.27. 12:59:00

Ki kellett volna b*szni a taskat az ablakon. :) Csak a gyerekek megnyugtatasa vegett, meghat a dagi kaller is tanult volna esetleg belole... :)

Norbi 2011.05.27. 13:03:50

Ki**asztam volna a kaller táskáját az ablakon...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.05.27. 13:09:05

Hát nem egy Jókai, de azért érthető.

@kergelepke: @Norbi: Lehet, hogy a bomba derekára volt erősítve, nem a táskájában volt.

Páneurópai Harci Kos 2011.05.27. 13:19:19

@Norbi: Dobtalak volna utánna:)
Annyira életszerűtlen történet egyébként az egész.
Uborkaszezon.

phaszfej 2011.05.27. 13:25:32

Aki ezt a sztorit leírta, az az illető egy kissé hiszterikus alkat. Szerintem basznia kellene egy jót.

Ha azt mondja, hogy egy kísértet van a táskájában, a kölkök akkor is beszarnak. Vajon akkor mi lenne ennek a beküldő csótánynak az érve? Régen a rézfaszúval rémisztettek, ma meg bombával. Nem mindegy? Istenem! Ennyi marha emberi torzót a világban! És mi az, hogy tanárnő? Nők mióta "taníthatnak" gyerekeket? Ezt olyan vak vezet világtalan effektus. Nőket tanárnak?! Az eszem megáll!

Páneurópai Harci Kos 2011.05.27. 13:26:06

Nameg hu.wikipedia.org/wiki/Glicerin-trinitr%C3%A1t
"A nitroglicerinből készült homeopátiás szer a Glonoin. Olyan tüneteknél alkalmazzák, ahol jellemző a felfelé irányuló vértolulás, az erős lüktetés."

Úgyhogy szerintem ezt nem kéne eröltetni, mert a levélíró volt a hunyó:DD

sztrelnyikov 2011.05.27. 13:30:40

Az is vicces, ha ők fenyegetnek bombával dolgozat írás előtt, az jó vicc. De ha őket, akkor juj...
Nem hiszem el, hogy magyar gyerek picsog egy bombától.
És azt se hiszem el, hogy a poszt toló hallotta, ahogy sírnak, ugyanis úgy bömböltetik a zenét a telefonjukon, hogy még ha segítségért kiáltoznának, azt se lehetne meghallani.

Az egész kamu.

England win The Ashes! 2011.05.27. 13:32:00

@Sün‼: Csak fülkés kocsikat ismersz? Neked mostanában mindenről a forradalom jut az eszedbe. :)

@FDToth: Mi a különbség a pedagógus és a pedofil között? A pedofil szereti a gyerekeket. Na ezért. :)

Jofiu 2011.05.27. 13:34:04

Kicsit tulszinezte az iro es el is szaladt vele a lo. Jo hogy nem az allam allakalmaz refomnevelesi modszereket allami alkalmazottakon keresztul.
Nem kellene hulyet csinalnia magabol.

Amugy ha valaki bombaval fenyegetozik, azt nem zaklatni, plane nem birizgalni a taskajat, hivni a profikat, kovetkezo allomason soron kivul megall a vonat a tuzszereszek pedig kitalaljak, tenyleg az Al-Qaeda epit ki titkos halozatot europai tomegkozlekedesi vallalatoknal, vagy csak egy vicceskedvu UTAS-rol van szo aki onveszelyesen humorizal. UTAS, mert epp utas volt, ugyebar.

England win The Ashes! 2011.05.27. 13:35:28

"A helyzet pikantériája hogy ez az úr MÁV alkalmazotti munkaruhában volt- feltételezhetően dolgozója a cégnek. Mindamellett, mint gyakori utas tudom is róla, hogy kalauz."

Na most akkor BIZTOSAN kaller, de csak FELTÉTELEZHETŐEN MÁV-dolgozó, bár MÁV ruházatú. Akkor megvan a probléma gyökere: Békávés.

Én mindenesetre lábujjhegyen odalépkedtem volna hozzá, és halkan a fülébe ordítottam volna, hogy "Hun van a Szabó bakter?"

Jofiu 2011.05.27. 13:37:33

@cicmen:
Ez a viperas modszer jo. : )

Páneurópai Harci Kos 2011.05.27. 13:44:02

"Nitrogricelin van nálam" Az nem bomba vazze:))

titan 2011.05.27. 13:56:04

Nitroglicerin volt, nem lehet hogy gyógyszer formátumban? Szívpanaszra asszem.

Da Real Knee Grow 2011.05.27. 13:59:22

jáj ez nágyon nem kíííígyáó.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.27. 14:07:46

@Kulics: azert madrid es london, mar nincs olyan messze
igen, ha ez itt tortenik, meghuzzak a veszfeket, mindenki leszall a vonatrol, a pasi meg elmelkedhet a bortonben, miert beszel marhasagokat
es nem azert mert amerika a hulyek orszaga, hanem mert bizonyos kulturkorokbol szarmazo emberek nemtetszesuket embererk felrobbantasaval szeretnek kifejezni

Pyra · http://www.youtube.com/eddievantotem 2011.05.27. 14:08:50

amikor másodszor is otthagyta a táskát:

ablak le... táska kidob...

aztán huppoghat a f@szkalap!

OMG 2011.05.27. 14:16:23

Bolhabol elefant tipikus esete...

Murderface 2011.05.27. 14:27:27

Fel kellett volna jelenteni. A kaptárban elgondolkozott volna, hogy mekkora poén bombával fenyegetőzni.
Egyébként szerintem is erősen kiszínezett a történet.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2011.05.27. 14:39:13

Egy osztálytársam csinált anno egy kísérletet: Aktatáskájára két ledet szerelt, amelyek felváltva villogtak. Egy piros és egy zöld. Felszállt a metróra. Egy idő után felállt, de a táskát ott hagyta az ülésen és elindult a távolabbi ajtó felé, mint aki leszállna majd.
Az emberek, akik észrevették a ledeket, csendben elindultak utána. Senki nem szólt senkinek, csak vonultak utána, mentették az irhájukat. Amikor megállt a szerelvény, Gyuri a homlokára csapott, hogy "Ejh! A táskám!" és visszarohant érte.

Ezzel azt szeretném mondani, hogy nem túl hiteles a történet vagy a tanító nénik fokozottan veszélyesek tanítványaikra. Ahogy már sokan leírták, minimum vészfék vagy ablakon kidob, de annyi degenerált van mostanában, hogy minimum átmegyek másik kocsiba, ha ijesztgetnek.
El tudom képzelni a gyerekek riadalmát, amikor ők el akarnak onnan menni, de tantó' néni elvi alapon nem mozdul, mert a képzőben bombaszakértést is oktattak és messziről megismeri a nitroglicerin szagát.

dosszié 2011.05.27. 14:46:23

1990-ben 10 évesen azt mondtuk az osztály leghülyébb gyerekének (tudjátok akit mindenki utál. Mindenhol van egy ilyen) hogy 2000-ben jön a "Világvége", mert ledobják az atomot. Akkoriban ez felkapott téma volt. Talán a Power Kapitány miatt.

A csávó a délutánt a napköziben végigbőgte.
Erre mi kaptunk 2 nagy sallert a napközis tanártól amiért megijesztettük kispajtásunk.
A 2 saller ma reálértéken felér egy szájbaveréssel szívlapáttal. A táskás dagi olcsón megúszta.

Megjegyezném hogy bosszúból suli után meg akartuk verni a srácot amiért árulkodott. Emiatt természetesen intőt kaptunk. Ennek kihatása lett a tanulmányaimra és ezen keresztül az egész életemre.
Tanulság: aki bombával, világvégével vagy atommal ijesztget sikeres ember nem lehet.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2011.05.27. 14:48:20

@dosszié: Valóban, akkoriban ez máshol is divat volt :-)

idegen555 2011.05.27. 15:25:22

Előttem a "tisztelt panaszos" egy mások által meg nem értett, a saját „beteg” énjét még maga elől is leplezni akaró, figyelemre éhes kényes teremtmény, aki így próbálja felhívni a figyelmet magára és még csak nem is valamiféle problémára. A tisztességtelen befolyásolásnak ékes példája ez az írás. Ha ebben az országban ilyen az értelmiség mit lehet elvárni az egyszerű emberektől? Azok a hozzászólók, akik rendőrt, Büntető törvénykönyvet, terrorelhárítót, javasolnak megoldásként, talán még elítélő reakciót sem érdemelnek. Egyszerűen csak h...-ék. Talán javítana valamelyest az állapotukon az is, ha egyszerűen csak kevesebb akciófilmet néznének és összeszednének némely realitás érzéket. Akkor talán nem reagálnának így. Nyilvánvalóan csak hisztisek! (Belegondolni is elképesztő mi lett volna, ha ilyen beteges emberek előtt a MÁV-os az ördögnek vallja magát?)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.27. 15:46:07

@idegen555: neked meg ideje lenni felebredned, hogy milyen vilagban elsz
Te is azt hiszed, hogy amerika, London vagy Madrid olyan messze van?
jo, valoszinu nem kell egy hulye vasutastol rogton beszarni, de........
ha turban van a fejen lehet elhitted volna?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.05.27. 15:49:36

Bocs, de a kocsiban nem volt bombanő? :)

Amúgy meg a csoportok számára ki szokták terelni a többi utast a kocsiból, vagy az ma már nem divat?

Tucsok84 2011.05.27. 15:50:45

egyből vészfék és rendőrség?
mert a gyerekek azt mondják bomba van a bácsinál. Lehet nem a kalauznak öltözött kalauz hanem a tanárnénit büntették volna meg az indokolatlan jelzés miatt. Egy pedagógusnak, de egy átlagos embernek is kéne lenni annyi ember ismertének, hogy el tudja dönteni, a bácsi csak viccelt vagy komolyan gondolja a bombás táskát. Ha a tanárnak is azt mondja bomba, akkor meg ki kellett volna baszni az ablakon. Ha bomba van benne hanem én ezt látnám utolsó lehetőségnek :).

gonosz1hal 2011.05.27. 16:18:14

Pár megoldás:

1. Vészfék-rendőr.
2. Mogorva úr ki, táska kiönt a padlóra, tartalma szétboronálva.
3. Mogorva úr ki, táska kirepül az ablakon.
4. Mogorva úr ki, táskát teletölt kólával, fantával, joghurttal, nehogy robbanjon a melegben.

Ha semmit nem csinál a júzer, az az ő baja.

karosszékely 2011.05.27. 16:18:49

Biztos Horálki János volt az, és csak bérijesztgetett.

Wiiktor 2011.05.27. 16:26:27

Jason Statham volt. Ő szokott mogorván olvasni.

idegen555 2011.05.27. 16:31:58

Talán az egyetlen levonható tanúsága ennek a történetnek az, hogy egyes embereknek nem a mások (vicces kedvű MÁV-os)becsülete, személyiségének tisztelete a fontos hanem egyszerűen csak a szenzációkeltés. MINDENÁRON. Úgy is ha egy egyszerű bár tisztességesen dolgozó (talán kicsit meggondolatlanul kommunikáló, fáradt) munkás embert porig aláztat a maga "éles látásával". Hová tart ez az ország?

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2011.05.27. 16:34:48

Madrid, meg London, az. Mert mindkét helyen a robbantás előtt a robbantó természetesen bejelentette az összes utas előtt, hogy bomba van nála, majd kisétált wc-re, hogy legyen idő ellenőrizni igazát és csak utána robbantott.
Nem az a rossz vicc, ha valaki ilyennel poénkodik, hanem az, hogy a táskát kidobni-rendőrt hívni-lecsukatni hozzászólók jó része állítólag felnőtt, érett ember. Bár ez utóbbi meg sajnos nem is vicc.

Pobjeda elvtárs 2011.05.27. 16:43:15

@_alesi_:

BTK 270§/A

Érdekes amúgy a hozzáállásod.

Ilyen esetben a felnőtt érett hozzáállás az hogy maximálisan komolyan veszed, vészfék meghúz, táskához nem nyúl, mindenki elhagyja a szerelvényt, és tűzszerészeket rendőröket értesíted.

Ugyanis ha csak ijesztgetett, akkor némi késésbe senki nem hal bele, Ellenkező esetben viszont.....

A táskát ellenben nem piszkálod.

2011.05.27. 16:46:16

Vészfék meg húz,
Gyerek leszállít
REdnőrséget felhiv

Ebben a sorrendben.

acidx 2011.05.27. 17:06:03

istenem,komolyan. hogy lehet valaki ilyen hülye. egészen biztosan nitroglicerin volt a táskában. az eszébe sem jutott a kedves tanítónéninek, hogy qrvára zavaró tud lenni egy csapat visítozó gyerek, és persze senki nem szól rájuk. komolyan, én megértem a kallert. fasz módon rendezte, de el tudom hinni, h eldurrant az agya. hetente kétszer utazom 200 km-t, úgyhogy tudom milyen, ha egy csapat kisiskolás önfeledten visítozik.

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2011.05.27. 17:12:47

@Pobjeda elvtárs: anno húsz éve egy enyhén kapatos utas egy balatoni járaton -miután szerzett egy poroltót- azt játszotta, hogy nyáron is esik a hó, mellé folyamatosan ordibált, hogy kigyulladt a vonat és mind meg fogunk halni.
A következő állomásnál vágta ki a kalauz a kocsiból, két pofon kíséretében, pedig ez messze reálisabb lehetőség volt, mint a bomba. Nekem kölyökként eszembe nem jutott bőgni, ellenben igen jót röhögtem a karhatalom igazságtételén.

Fentebb is írták már páran, de akkor még egyszer: a tanárnőnek lehetne annyi agya, hogy lássa, reális-e a veszély. Mert jól láthatóan itt nem volt annyi esze. Amúgy az egész sztori úgy zavaros, ahogy van.

kácske 2011.05.27. 17:50:12

A tanárnő? hehe... Egyszer kifogtam hogy valami pesti elitgimi utazott a Balatonra, ordenáré viselkedéssel meg éktelen zsivajjal. A kaller normálisan szólt hogy kicsit tekerjék lejjebb magukat, mire a mélyen tisztelt tanárnők nemhogy rászóltak volna a renitenskedő diákjaikra, hanem még nekiálltak kötözködni hogy majd jól bepanaszolják, meg hogy a nevét ugye nem merné megmondani...

telkoe 2011.05.27. 17:51:05

@_alesi_:
Hat bizony ez komolyabb orszagokban igy megy. Mavos bacsi meg utana par evig nem jegyeket lyukasztgat hanem ot lyukasztjak hatulrol onfeledten sikitozo cellatarsai.

Pobjeda elvtárs 2011.05.27. 18:08:17

@_alesi_:

Értem. Szóval a tanárnőnek ránézésre meg kell tudnia mondani hogy a delikvens milyen elmebajban szenved, valamint röntgenszeme van hogy átlásson a táskán ugye?

Mert az a felelősségteljes lépés hogy felteszed arra a lapra a gyerekek életét hogy csak hülyéskedik a fickó ugye? Mert hát biztosra nem tudhatod.

Érdekes hogy az ezzel foglalkozó szakemberek első mondata bármilyen ilyen témájú oktatáson, hogy minden bombafenyegetést komolyan kell venni.

De te bizonyára jobban tudod. Csak arra kérlek hogy ha majd legközelebb fel akarsz pofozni egy bombával fenyegetőző embert akkor elötte küldd el a gyerekeket a környékről, hogy lehetőleg magadban szakadj cafatokra, ha peched van.

.NetRolller 3D 2011.05.27. 18:58:26

Stimmelhet az a nitroglicerin... szívgyógyszernek, persze.

Jofiu 2011.05.27. 19:11:47

@Tucsok84:
Ha ez igy lenne fel is ismerhetne egy atlagos ember a lelkileg instabil vagy vegletekig fanatizalt embert aki epp fel akarja magat robbantani.
De mint ugye a hirekbol hallottuk, gond nelkul elvegyulnek a sok hetkoznapi atlagos emberismero kozott.
Biztosabb nem legyintesz az ilyenre es megvizsgalni a sokadik kamu figyelmeztetes utan is. Vajh miert vonulnak ki a rendorok minden bombariadora a helyett, hogy biznanak az emberismeretukben? Kurvakicsi az esely nalunk, egyertelmu, de hadd ne legyen mar divat ebbol, jo?
Tomeggyilkossaggal fenyegetozni egyszeruen nem poen. Meg az se lett volna, ha csak az anyukajuk megolesevel viccelodik. Akkor sem ha csak gyerekeket ijeszt vagy ha faradt tisztesseges vasutas is az illeto, akkor sem.

barbie83 2011.05.27. 19:24:51

idegen555-nek tökéletesen igaza van. különbenis, csak annyit mondott a csóka, hogy nitro van nála, nem azt, hogy robbantani akar. és még az is hozzátartozik, hogy nitroglicerint még ha be is tudott volna szerezni, esélye nem lett volna azt egy rázkódó vonaton szállítani, tehát jogosan gondolhatta, hogy értik a viccét. a gyerekek meg minden szartól beszarnak, még a mennydörgéstől is. ezért vannak a szüleik meg a tanáraik, hogy felvilágosítsák őket, félelmeiket eloszlassák, nem pedig továbbhiszterizálják őket. barom egy ember lehet, aki beküldte a sztorit, a tanárnőjük meg egy gyerekek oktatására lakalmatlan állat. a saját nyomi lelkükben lakó rettegődémon áldozatai.

gyilkos fűegér 2011.05.27. 19:42:52

@dosszié: "Talán a Power Kapitány miatt."

Most majdnem elsírtam magam a nosztalgiától... Amúgy én a gonosz gépeknek szurkoltam, főleg annak a belevaló, szárnyas figurának: Soaron-nak.

Nervus 2011.05.27. 21:05:38

A tanárnőnek (ó, bocsánat: pedagógusnak!) lehetett volna annyi agyacskája, hogy NEM NYITJA KI A TÁSKÁT. Ha már annyira rettegünk egy bombától, egy degenerált szar is tudja, hogy NEM NYITJUK KI A TÁSKÁT.
(Megjegyzem meglehetősen kicsi a valószínűsége, hogy egy mávegyenruhás egy zónázó vonatot nitroglicerinnel akar felrobbantani....)

Shellagh 2011.05.27. 22:25:58

Hm, szégyen, de nem tudom, hogy Magyarországon hogy van, viszont az Egyesült Királyságban a csávó terroristának számítana, mivel már a terrorcselekménnyel való fenyegetés is elegendő ehhez.

The_Grim_Reaper 2011.05.27. 22:36:44

TL;DR
mind a poszt mind a kommentek!

j311 2011.05.27. 22:54:47

Ezt inkább szánira kellett volna...

anarch 2011.05.28. 02:03:41

Hát nem tudom, ha valaki azt mondja bomba van nála én nem nézegettem volna a táskájába. Majd a tűzszerészek...

Mondjuk ha azt mondja nitroglicerin, az még nem feltételnül bomba, lehet egyszerűen szívbeteg.

n76j 2011.05.28. 02:22:22

Ha nitroglicerint emlegetett, az lehet, hogy csak a szivgyogyszere volt. Ha bombat, lehet, hogy csak egy energiaital lapult ott. amugy lehet, hogy mindenki felreertette, mert egyszeruen csak csiperket szedett a kozeli mezon. :-)

Megdobbent 2011.05.28. 06:03:08

Naszal szazegyedikkent a terrorkocsisokkal meg a ablakon kihajitosokkal ertek egyet, ezen tul van egy eleg fura sztorim is.

A relativ bekeidoben a kora '90-es evekben utaztam tanulni, betettem a taskamat a fulkebe (igen, akkor fulke volt a vonatokon meg futes). Eltoltam az arcom a peronra cigizni, indulas utan bufe, aztan vissza a helyemre.

Ulesen ott a taskam, idokozben erkeztek meg utasok a fulkebe, egy oreg bacsi atkarolja a taskam, ott ul mellete.
Navazze, ez meg mi?

Kiderult aztan, hogy a bacsi nyilvan rendelkezett szar emlekekkel, ugyhogy azt mondta "Tudja fiam, ha ez egy bomba, akkor inkabb en robbanjak fel, mint ezek a fiatalok itt".

Weh.

idegen555 2011.05.28. 08:53:13

@barbie83: Barbie, ha javasolhatom: Inkább a falnak beszélj, mint ezeknek! Az itt hozzászóló, (feltehetően a két legnagyobb kereskedelmi tv csatornán szocializálódott) emberek egy részének láthatóan szinte mindegy, hogy ma Magyarországon van-e valós bombafenyegetés, vagy sem. Ha ugyanez Afganisztánban történik, azt gondolom, érthetőbb lenne ez a fajta, egyes hozzászólók soraiban megjelenő „hiszti”. Ugyanakkor, ha ezen hozzászólók képesek lennének mélyebben elgondolkozni a történeten és a sajátos szubjektív látásmódjukon „átlépni” feltehetően rájönnének (maguktól is) arra, hogy értelmetlenül kényeskednek. Ugyanis, ez nem más, mint kizárólag kényeskedés! Ez nem is lehet vita tárgya.
Az, hogy egy-két (kilátástalan helyzetbe került, tehetetlen embertársunk (itt nem csak a jelen történet főhősére a MÁV-os ruházatú személyre gondolok, hanem úgy általánosságban) elkeseredettségében mond ezt, azt, hááát… Melyikünk száján nem csúszott még ki meggondolatlan mondat? Engem viszont, sokkal inkább megijeszt az az irány, amit a nyilvánvaló helyzet ellenére az affektáló hozzászólóknál felfedezni vélek. (Abban az esetben, ha ők mind bűnügyi szakterületen lennének és ezt a leírt esetet (a saját jól felfogott érdekeik miatt) így értelmeznék akkor legalább a jobb felderítési statisztikára való törekvéssel (így hatékonyak vagyunk a munkánkban logikával) magyarázni lehetne. De megítélésem szerint nem kell polihisztornak, de még csak kriminál pszichológusnak sem lenni ahhoz, hogy látni lehessen a láthatót.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.05.28. 10:37:35

Egy hülye kérdés: azt mondta "niroglicerin" simán lehet, hogy szívgyógyszer, azzal viccelődött. A bomba - ha jól értettem - nem hangzott el. A gyerekek hogyan értik, hogy nitroglicerin? Hány évesek voltak, mert ha nem három, akkor szerintem nem fognak sírni ilyen miatt. És hogyhogy vidáman szaladgáltak sokan, aztán meg hirtelen sírtak ríttak kevesen akik mind elfértek?

Szerintem ez vihar egy biliben és egy olyan ember fog szívni a hisztérikák miatt, aki csak egy viccet próbált megereszteni... hülye viccet, de viccelt.

cicmen (törölt) 2011.05.28. 10:54:18

Katalin találkozott egy verbálterroristával a vonaton, aki ráadásul megtévesztően MÁV-egyenruhában volt. Mi felnőttek már tudjuk, hogy terrorizmus nem létezik, a gyerekek azonban jó idegesek lettek és egész úton sírtak és futkorásztak, hogy a bácsi táskájában bomba van:

Kolosszális bevezető! Ennyi baromságot összehordani négy sorban!

Pávor Jál 2011.05.28. 10:55:18

ki kell dobni a csomagot az ablakon

cicmen (törölt) 2011.05.28. 10:57:25

a gyerekek azonban jó idegesek lettek és egész úton sírtak és futkorásztak

Én meg ettől vidám lettem!
Beszarok a röhögéstől és futkorászok!

Thrasher 2011.05.28. 11:05:26

tanuljál már meg írni, meg kozpontozni bazmeg, mert nem bírtam végigolvasni ezt a szart.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.05.28. 11:09:48

Engem még mindig bosszant, hogy az "új kor gyermekei" mindent tudók, hogy képesek lefotózni a kallert és feljelenteni a MÁVnál egy hülye vicc miatt.
Általában a posztolót védem, de mivel van jópár ismerősöm a hatvanas korosztályból, akik még nem hívnak rendőrt mert Matula bácsi hagyta Tutajost megpirulni a napon, vagy akik szeretnek hülye viccekkel ugratni minden gyereket (akik jókat röhögnek rajta) ezért valahogy képtelen vagyok most egyetérteni vele.
Bárki lehetett volna az ismerőseim közül, akinek ezzel el akarja baszni az életét.
Gratulálok.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.05.28. 11:20:43

@hagyma: Hát szerintem ami itt van Angliában az már nagyon durva.
Rendszeresen vesztegel az óra 19-es London Victoria vonat Brightonban, és megszállják a rendőrök, mert valamelyik utas ottfelejt pl. egy M&S zöld kajászacskót a szeméttel.

Eleinte nem értettem miért állnak rendőrök ott, de aztán megkérdeztem valakit.

cicmen (törölt) 2011.05.28. 11:32:28

Tájékoztatott, hogy az úr megfenyegette a gyerekeket

Na vazze! Ha kedves velük, akkor meg lehet hogy pedofil?

valaki23 2011.05.28. 11:32:31

Kibaszni a picsába az utcára a hájas parasztját.

cicmen (törölt) 2011.05.28. 11:39:19

@valaki23: Kibaszni a picsába az utcára a hájas parasztját.

Ne légy genya! :) Ha munkanélküli lesz, akkor a gyerekei sírni fognak és futkorászni!

cicmen (törölt) 2011.05.28. 11:39:19

@valaki23: Kibaszni a picsába az utcára a hájas parasztját.

Ne légy genya! :) Ha munkanélküli lesz, akkor a gyerekei sírni fognak és futkorászni!

cicmen (törölt) 2011.05.28. 11:43:56

Bombával fenyegeti utasait a MÁV

Azért a cím is megér egy misét! Rohadtul nem a MÁV, hanem egy vasutas egyenruhás ember volt! Dzsekill! Te is megéred a pénzed!

idegen555 2011.05.28. 12:22:02

Észre kellene venni, hogy a valós és a média által elénk tárt világ között van „némi” különbség.

Függetlenül attól, hogy a hozzászólók egy része csak erősíti azt az egyébként is már széles körben élő vélekedést, ami szerint a magyarok amúgy is szeretik felnagyítani, eltúlozni a problémákat, a tragédia ebben „csak” annyi, hogy ezekből az hozzászólókból (értelmiség) lesznek bűnügyi-osztály vezetők, ügyészek, valamint bírák, akiknek hatáskörükben van a hasonló eseteket hivatalosan megítélni, elbírálni. A történet főhőse pedig, egy egyszerű hétköznapi embert megjelenítő alak, aki nem rendelkezik a Dominique Strauss-Kahn féle hathatós védelem lehetőségével, és aki ma Magyarországon ezen éles logikájú emberek áldozatává válhatna.

plentner 2011.05.28. 17:07:52

Érdeklődve olvastam a hozzászólásokat. Az élmény én éltem át és írtam levelet a MÁV-nak. Valóban viccesnek tűnik..és felvett pár médiaszociológiai kérdést..
Amiért véleményem szerint felháborító, hogy hülyeséggel fenyegette meg egy kalauz (MÁV alkalmazott) iskolás csoportot, hogy ne üljön le mellé egyik se.
De hogy korrekt legyek a MÁv már vissza is írt és foglalkozik az esettel és kivizsgálást indít. Ugyanis a tanárnő is hasonló bejelentést tett.

cicmen (törölt) 2011.05.28. 18:19:59

@plentner: Kata! Te egy váci pitsa vagy és úgy látom, rendszeresen baszogatod a vasutat (talán mert téged nem). Ez egy hülyeséghalmaz volt, amit leírtál! Az, hogy egy mondatban három ellentmondás van, szerintem világcsúcs. Menj gyalog vazze!

cicmen (törölt) 2011.05.28. 18:22:23

@cicmen: Ha szobi pitsa vagy, azért még ne javíts ki kérlek!

cicmen (törölt) 2011.05.28. 18:27:10

@plentner: De hogy korrekt legyek a MÁv már vissza is írt és foglalkozik az esettel és kivizsgálást indít. Ugyanis a tanárnő is hasonló bejelentést tett.

Ez még csak annyit jelent hogy ketten vagytok idióták.

cicmen (törölt) 2011.05.28. 18:29:47

@plentner: a gyerekek azonban jó idegesek lettek és egész úton sírtak és futkorásztak

????????
Kata!
Van egy pepsid?

lodenkabat 2011.05.28. 22:17:58

Hmhm...nem egy követendő példa, csak ilyenkor az jut eszembe, mit művelnek ezek az "aranyos kis gyerekek" a vonaton. Ha a pedagógus tudna hatni rájuk nem üvöltenék végig az utat, akkor az utastársak is szívesebben látnák őket. Én csak simán azt mondtam volna nekik: ha nem ültök el, leb@szok egy nagy pofont. Ha az a pedagógus nem tudja emberi viselkedésre bírni őket, menjen kapálni. Jó, a bomba kicsit durva volt, de legalább elkussoltak...

Kisvuk2011 2011.05.29. 13:20:58

Kedves Mindenki!
Végigolvasva a megjegyzéseket, szóhoz sem jutok a döbbenettől. Nem tudom, hogy közületek hánynak van gyereke, de picit gondoljatok abbba bele, hogy a Ti gyereketeket fenyegeti valaki bombával. Az én gyerekem is ott volt a csoportban és zokogott, hogy fel fog robbanni a vonat, és meg fognak halni. Bombával fenyegetőzni NEM VICC!!!! Főleg a mai világban, amikor a médiából ömlenek az erről szóló hírek, és a gyerekek igenis tudják, hogy mi az a bomba, és tudják, hogy nap mint nap történnek merényletek a világban. NEM FOGJÁK A GYEREKEK AZT GONDOLNI, HOGY EZ VICC!!! Igenis komolyan vették, ezért sírtak. Kikérem magamnak azt a megjegyzést , hogy egy csapat hisztis gyerekről van szó. Bombával nemlehet viccelődni!!!

plentner 2011.05.29. 20:38:48

@Kisvuk2011:

Köszönöm a véleményt Kisvuk!
Végre más is úgy gondolja, hogy nem poén volt az egész.
Drága cicmen:
Köszönöm szintén megtisztelő véleményedet! Nem nyert egyik sem, nem vagyok sem váci, sem szobi és egyedülállónak sem mondanám magam. Azonban igaz napi szinten vonattal járok és meguntam a szolgáltatás laza minőségét, melyet szóvá teszek. Jelzem nem egyedül vagyok ezzel a véleménynel.
Mivel ez egy blog ezért szavad a vélemény, elfogadom ha Neked más. Nekem is más.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2011.05.29. 21:43:30

A MÁV szolgáltatása olyan, amilyen, a kalauzok szintén olyanok, amilyenek. De itt egyrészt nem fenyegetőzött senki bombatámadással, másrészt a gyerekek valami elviselhetetlen módon tudnak utazás közben viselkedni, harmadrészt a "MÁV-ruhás" ember jól láthatóan nem volt szolgálatban. Azt meg mindenkinek a fantáziájára bírom, hogy a magukat kultúrembernek valló utasoktól mennyi megalázást, fenyegetést és lenézést kap egy kalauz egy 16 órás szolgálatban.

Majd ha a gyerekek csöndben beszélgetve megülnek a seggükön egy 20 perces úton, anélkül hogy nem ugrálnának, pattognának, ráznák-ütnék az ember ülését, akkor elkezdem sajnálni őket.

Bomba, anyám...

cicmen (törölt) 2011.05.30. 08:22:27

@plentner: Drága Kata!
Semmi gáz!
Erre a posztra legalább lehetett kommentelni!

nemjogasz 2011.05.30. 18:37:28

Nem semmi, hogy a kedves posztoló ilyen szinten túlreagált egy hülye viccet... Mondjuk, ha már mindenképp akart valamit csinálni, akkor másfél oldalas feljelentés helyett talán mondhatta volna a kölköknek, hogy a bácsi csak viccelt. És kész, nincs síró gyerek, minden hepi.
Másrészt akár azt is el tudom képzelni, hogy síró, de vidáman rohangáló gyerekek találták csak ki, hogy megvicceljék a tahó kallert, aki nem engedte őket leülni..
Ja és a poszt toló tanulja meg használhatná kicsik konzekvensebben is a vesszőket az írásában, akkor esetleg végig is lehetne olvasni az irományát.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.05.31. 02:24:52

szemüveget és "újságírói" "etikát" a homárnak.. a máv nem fenyegetett senkit..

hogy egy alkalmazottja vicceskedve, vagy éppen agyhúgykőtől szenvedve (amire ráerősített a gyerekek egy csoportjának álcázott felbőszült csorda dübörgése és visítozása) megtette-e; nos még az is kérdés. mégha igen is a válasz, ennyire beszarni azért nem kellett volna..

a mávról mind tudjuk milyen. az alkalmazottainak egy részéről is tudjuk vaszisztderstájsz.. lakonikusan nyugtázzuk tehát az ilyen és ehhez hasonló eseteket, nem pedig sivítva leveleket firkálunk. mert attól nekünk nem lesz jobb, ellenben másoknak, többeknek még lehet rosszabb. érti ezt vajon kedves posztoló?

"pedagőgös" tanárnéni (ájnc az egész gyerekseregre?) képes kellett volna megnyugtatni a gyerekeket.

kedves szülők meg hol láttak olyat osama meggyilkolása idején készült pentagonos felvételeken, hogy kiskorúak nézik csúsztatott élőben a hillary(ous) néni, meg a barack bácsi mellett a gi-joe-kat? ilyen nem volt, talán mert az egész médiahisztis terrorhoz semmi köze nem kell legyen az adott korosztálynak. a mumus, meg cukros bácsi, meg nézzél jobbra már nem elég, jönnek a csúnya terroristák? ki kell bászni szépen a televíziót az áblákon. vagy elzavarni a gyereket a közeléből, mikor apu-anyu rötölöklubból, csigatévéből (de mondhatnám terror-ügyek tálalása kapcsán az előbbiek színvonalát hozó bármelyik külföldi csatornát is, ugyanis különbség az voltaképpen nincs) akar butulva-rettegni. why the fuck you have a kid??

a homár felvezetői meg mindig túl vannak színezve. a legtöbben olyan elmekre reagálnak, reagálunk, ami a felvezetőben volt megemlítve és nem a küldött anyagban. hozzá kell vágni a homár ollókezű edvárdhoz a szöges bakancsot? ..

titan 2011.05.31. 12:22:02

Csak nekem tűnik értelmetlennek, hogy a merénylő bejelentse, hogy mindjár' robbant? Ha így van, akkor minek takargatják a bombát? Tanárnéni meg veszekedjen akár az emberrel miatta, de a gyerekeket meg tartsa kordában, különben alkalmatlan a szakmájára. Ha meg Posztoló ennyire beleártotta magát, ugyanezt megtehette volna ő is a tanárnéni helyett.
Persze ettől még hülye vicc volt.

alovez 2011.06.03. 09:01:52

@Kisvuk2011: Szia! Szeretnék veled beszélni, kérlek jelentkezz az acszoli6@gmail.com címen! Köszi Zoli
süti beállítások módosítása