Tékozló Homár

Kék Sony PSP, csak erős idegzetűeknek

2011.06.07. 15:15 | jackyll | 42 komment

A Sonynál úgy tűnik a PS3 és a jövőbeli konzolok felé orientálódnak inkább, a PSP-sek egyre kevesebb játékot kapnak, lassan leépítik őket. BeBének sikerült tavaly egy kék PSP-t szereznie, amit már cserélni sem tudnak, mert az országban nincs belőle több. Persze az is érdekes, hogy míg az Apple-nél újra cserélik és leárazva árulják a szervizbe beadott, aztán megjavított gépeket, a Sony cserekészüléknek használja ezeket:

2010. októberében vásároltam egy kék színű Sony PSP-3004 készüléket, amely a garanciális időn belül meghibásodott. A support-oldalon kiválasztottam az egyik garanciális szervízt (RMD-Elelctronic Kft. Bp. III. kerület Tímár utca 8/b.), ahová 2011.05.20-án elvittem a készülékemet. A szervizestől - aki átvette a készülékemet - az alábbi tájékoztatást kaptam:

1. A készüléket Magyarországon nem javítják, hanem kiküldik külföldre. (Én már ezen is elcsodálkoztam, hiszen számos olyan szervíz van hazánkban, ahol szakszerűen tudják javítani ezeket a termékeket. Kérdem én: a Sony miért nem olyan szervízzel szerződik, amelyben a szakemberek értenek ezeknek a készülékkeknek a javításához? jó mindegy)

2. Mivel a szervizelés (a külföldi javítási helyszín miatt) több hetet is igénybe vehet, ezért idén május óta a PSP készülékeket 3 NAPON BELÜL CSERÉLIK. Ez azt jelenti, hogy beadom a psp-et és egy már korábban megjavított készüléket kapok vissza, vagyis valaki másét, nem pedig a sajátomat.

Erre a Sony egy év teljes körü garanciát vállal. (Csendben megjegyzem, hogy ez az eljárás hazánkban a Fogyasztóvédelem! szerint teljesen JOGTALAN!)

3. Korábban a Sony Store-ban végzett regisztrációmról semmit nem tudtak mondani. Fogalma nem volt róla a szervizesnek, hogy azzal mi lesz és hogy a "Sony-store", hogyan fogja az újonnan kapott készülékemet összehozni a korábbi regisztrációmmal.

Kicsit dilemmáztam a regisztráció miatt, és az se nagyon tetszett, hogy felújított készüléket akarnak adni. Végül úgy döntöttem, hogy legyen. Cseréljék ki egy felújítottra (ha valóban adnak rá egy év teljeskörű garanciát). A szervizes közölte, hogy akkor beküldi a készülékemet a Sony Hungáriához és ha megérkezett a jó készülék (3 NAPON BELÜL!), akkor értesítenek.

4 nap telt el úgy, hogy nem történt semmi. Még annyit se mondtak a szervizből, hogy bocs csúszunk kicsit. Felhívtam a szervízt, ahol közölték, hogy nincs az országban kék színű psp, de adnak helyette egy feketét. Nem fogadtam el a fekete készülékekt, hanem ragaszkodtam a kékhez. (Nyilván nem azért vettem kéket, hogy aztán a szervíz egy feketét adjon helyette.) Erre a szervíz azt a tájékoztatást adta, hogy jó, de azt be kell rendelni külföldről. Ez nagyjából egy hét, keddre (2011. május 28.), de a szervizes szerint már akár hétfőre itt lesz és mehetek érte. Ja, és természetesen nem kell telefonálnom, majd ŐK HÍVNAK ENGEM.

Eltelt a hét és nem történt semmi. Nem telefonáltak, nem írtak e-mailt. Hallgattak. Szerdán felhívtuk a szervízt. (ez még mindig a III. kerület Tímár utca 8/b) A szervizes közölte, hogy a kék készülék megérkezett az országba, (hurrá) egy-két nap, amíg kiküldik nekik a III. kerületbe. Telefonálnak, ha megérkezett hozzájuk és akkor átvehetem a III. kerületi szervízben.

Eljött a pénteken (2011. június 3.) és nem történt semmi. Ismét mi telefonáltunk a szervizbe, hogy akkor mikorra viszi ki hozzájuk a Sony a készüléket? Esetlege ma délután érte mennénk. Jött a hebegés-habogás, hogy a szállítmány... meg a Sony... meg nem is tudja... és hogy hamarosan...

Itt szakadt el a cérnánk. Ma délután felhívtuk a Sony Hungária ügyfélszolgálatát, ahol az egészről senki semmit nem tudott és folyamatosan a szervizre mutogattak. Egy hosszas meggyőzést követően volt olyan kedves az ügyfélszolgálatos és írt egy e-mait nem tudom kinek, nem tudom hova (nem adhatja ki a kollégák nevét és e-mail címét vagy csak nem volt rá hajlandó) és megígérte, hogy visszahív a válasszal, hogy hol van a készülékünk vagy egyáltalán mikor lesz készülékünk.

Eltelt másfél óra és nem történt semmi. Tudom én, hogy másfél óra kevés egy e-mail megválaszolásához, így ismét én telefonáltam, hogy mit sikerült kiderítenie. Megint jött a szokásos duma, hogy majd talán hétfőn vagy kedden. Kértem a felettesének vagy az ügyben illetékes kollégájának a telefonszámát, amit természetesen nem ad(hat)ott meg. Közöltem vele, hogy ne e-mailezgessen, emelje fel a telefont és hívja fel és kérdezze meg, hogy hol van a készülékem és mikor kapom meg végre.

Annyit sikerült elérnem, hogy megígérte, hogy a felettese visszahív, ma délután 16 óráig. Most amikor ezt írom 16 óra múlt 5 perccel. Nem hívott senki és az ügyfélszolgálat sem veszi fel már a telefont, pedig a weboldaluk szerint 11-19 óra között fogadják a hívásokat. (PlayStation információs vonal
A PlayStation termékeket támogató magyarországi infovonal munkanapokon hívható a +36 1 814 4800 telefonszámon, 11:00 és 19:00 óra között.http://www.sony.hu/section/kapcsolat)

Közben beszéltem a fogyasztóvédelemmel és megtudtam, hogy ezt a - FOGYASZTÓVÉDELEM! által "barkácsoltnak" titulált - cserekészüléket nem vagyok köteles elfogadni. Megkaptam a fogyasztóvédelem műszaki osztály vezetőjének a számát, akit hétfőn fogok felhívni. Továbbá megerősített abbéli hitemben, hogy elképzelhető, hogy át vagyok verve. A következő lépésem, hogy bejelentést teszek a fogyasztóvédelemnél. Fel nem foghatom, hogy hogyan engedheti meg magának ezt a Sony, főleg az adatvesztési botrányukat követően.

Hát itt tartunk most. Készülékem nincs. Az ígérgetéssel tele a padlás. Az egymásra mutogatás az nagyon megy. Nekem nő a telefonszámlám..... De még meddig?

Üdvözlettel:

egy a SONYBAN NAGYON CSALÓDOTT FELHASZNÁLÓ

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2011.06.07. 15:24:54

Nem ismerte a szlogent: 'It's a Sony! So don't buy it!'

mortalwombat 2011.06.07. 15:31:53

Így van, felújított készülék nem készülék. Pláne, ha nem kék. Az majd a láma szeme, ha már lehet a tolót.

third life 2011.06.07. 15:50:02

Azt hitted a Sony nem olyan, mint más multik?

Viktus 2011.06.07. 15:50:39

Sony nem véletlenül zuhan meredeken évek óta ...

elwood 2011.06.07. 15:50:57

volt a neten egy video amikor két nyikhaj kirámolt egy egész netcafét, a vendégeket is, a geekeknek elvették a pénzét csak álltak és nézték pedig jóval többen voltak

aztán az egyik geeknek elvették a PSP-jét, erre az nekiesett vagányoknak és püfölni kezdte őket, a többiek is felbátorodtak és onnantól kiverték a francba rablókat

szóval én nem húznék ujjat egy kék PSP tulajjal

láblógató 2011.06.07. 16:03:09

@elwood: egy PSP kék tulajával tényleg nem jó ujjat húzni.

dr. _mmm_ 2011.06.07. 16:06:08

gyakrabban törik fel a sony szervereit, mint ahogy a cikkek frissünek a homáron... ezek után csodálkozol, hogy azt sem tudják hol a PSP-d?
Én a helyedben:
go to service .. ha nincs psp átsétálsz a 3ker. kapitányságra (szembe) és feljelentést teszel.. hidd el hamar lesz PSP-d.

dr. Aullah 2011.06.07. 16:13:40

Felújított psp... jöhet...
Nem kék... az nem.
Vajon egy 10es skálán mekkora lúzer a poszt toló? 8as? 9es?

666E 2011.06.07. 16:49:11

el kell vinni az ilyen maszek kis sufni-garázs helyekre ahol kb másnapra kész és úgy kell egy 500-ast ráerőszakolni a fazonra, mert nem akarja elfogadni. minden kerületben van ilyenből 2-3.
amúgymeg psp fos, annál már gameboyozni is szívesebben...
(na ki képes befejezni a mondatot anélkül, hogy átfogalmazná?)

mohopasi 2011.06.07. 17:55:52

@Aullah: 12... Garba felújítottat cserekészüléknek? Hülye ez, csak nem forog. Az meg, hogy milyen színe van, .... Lapozzunk. :D

j311 2011.06.07. 17:59:16

"Közben beszéltem a fogyasztóvédelemmel és megtudtam, hogy ezt a - FOGYASZTÓVÉDELEM! által "barkácsoltnak" titulált - cserekészüléket nem vagyok köteles elfogadni."

Ennyi erővel a TE javított készüléked is barkácsolt.

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.06.07. 19:35:20

@666E:

Annál már gameboyozni is szívesebben...megyek úszni.

Teccikérteni? 2011.06.07. 19:40:34

www.youtube.com/watch?v=7-nVMcUj84o

06:40-től.A posztot toló nem Al Bundyék unokája?

asdf 2011.06.07. 19:47:34

@j311: ""Közben beszéltem a fogyasztóvédelemmel és megtudtam, hogy ezt a - FOGYASZTÓVÉDELEM! által "barkácsoltnak" titulált - cserekészüléket nem vagyok köteles elfogadni."

Ennyi erővel a TE javított készüléked is barkácsolt. "

Az ugy van, hogy vagy javitani lehet -es ekkor az ugyfel sajat keszuleket, es a keszulekbe kizarolag uj alkatresz kerulhet bele-, vagy pedig cserelni -ezt pedig uj keszulekre. Ez a gyarilag javitottat adunk a kotelezo jotallas elso eveben teljesen jogszerutlen. A keszulek megvasarlasatol szamitott masodik illetve harmadik evben mar kothet ki felteteleket a gyarto, hogy hogyan es mint, ez az azonban a fogyaszto szavatossagi jogait (merthogy a masodik es harmadik evben ez jar a keszulekre) nem csorbithatja.

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2011.06.07. 20:04:24

@asdf: Majdnem, csak fordítva. A szavatossági igények előzik meg a gyártó/forgalmazó által önként vállalt jótállást.

asdf 2011.06.07. 20:24:54

@Josephine B.: olvasd el meg egyszer mit irtam :P

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.07. 22:09:31

mitől függ hogy szervIz vagy szervÍz van írva? elég messze vannak ahhoz, hogy elírás legyen. 8-)
az ötödik szervÍznél hagytam abba az olvasást.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.07. 22:11:38

@mohopasi: honnan tudod, hogy nem forog? o_O

szcsk (törölt) 2011.06.07. 22:23:38

Hát a szoni az szoni, nem?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.06.07. 22:59:12

@salapapa: nagyoneccerü :)
ha forogna, már rég rá lenne kötözve egy turbinára, lekapcsolták volna az erőműveket ejrópában és mi (agyarisztán) látnánk el az EU-t villannyal. értEDE ?

England win The Ashes! 2011.06.08. 00:18:25

@elwood: @dagger: Ácsi! A videón a csávó nem PSP-t, hanem Nintendo DS-t emleget. biztos Lakatos Nintendóé volt.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.08. 01:22:33

@donfuligjimmy: basszus... akkor az volt az a madzag rajtam? :O
émmeg elattam szegény sötétbőrű hazánkfiainak...

varvizib 2011.06.08. 01:24:05

Nem kell mindjárt rosszra gondolni. Lehet hogy csak azért nem vették fel a telefont a Sony-nál, mert épp megint feltörték a szerverüket, és nem érnek rá telefonálgatni... :-)

Vajmaci 2011.06.08. 06:49:43

Szerintem..
1. van papírod arról hogy a szervíz átvette a kék psp-t...
2. megfogod ezt a papírt
3. bemész vele az illetékes rendőrkapitányságra
4. feljelentést teszel csalás, (Btk. 318. paragrafus)és hűtlen kezelés (Btk.319. paragrafus)
bűncselekmények miatt a szervíz ellen.
5. esetleg ezt előtte közölheted a szervízzel..hátha meggyorsul az ügyed...(tutihogyigen)

s.lac 2011.06.08. 09:44:48

en mindig mosolygok a sonyn sztem a walkmanjeiktol kezdve a konzolokon at (playstation move: zsenialis, koppintsuk le 4 ev kesessel a wii-t) a cdlejatszokig minden szar, nem is beszelve az Xszeres elloptak a felhasznalok adatait es mi nem szolunk esetrol. en jol elvagyok az xboxommal. egyszer elromott (3led), 7000hufert megcsinalta egy konzolszerviz, azota is megy. es mar lassan 4 eves. de mondjuk a ms szervizeben se nagyon biznek

Soni 2011.06.08. 10:15:19

Mi a bajotok a Sonival?

Hegyirablo 2011.06.08. 12:16:05

"(...)elképzelhető, hogy át vagyok verve(...)"

Dehogy is!

barackostej 2011.06.08. 12:18:49

Nekem kb egy éve volt egy cserém akkor egész készségesek voltak. Igaz, hogy 3 hetet vártam, de egy teljesen új psp-t kaptam dobozban. Szóval azóta jól megváltozott az üzletpolitikájuk, de nem értem miért ki lehetett bírni azt a pár hetet. -.-

pjotr007 2011.06.09. 08:54:09

Szerintem kizárt, hogy a fogyasztóvédelem egy javított készülékre azt mondta volna, hogy barkácsolt...
Azt meg nem nagyon hiszem, hogy abba a fogyvédelem vagy ha elmegy valaki odáig bíróság belekötne, hogy ha egy gyári javított, de karcmentes, új kinézetű készüléket ad a sony.
Amúgy meg a jelenlegi jogszabályok miatt ez egy gesztus a sony részéről, ha tényleg egy hibátlan állapotú készüléket ad egy új jótállással, három napon belül, mert a jogszabályok szerint mondhatná azt is, hogy törekszik a javításra és ellenne vele két hónapot.
Vajmaci meg akkora baromságot ír, hogy az nem igaz.... csalás hűtlen kezelés, bűncselekmény... ekkora baromságot, de ajánlom vajmacinak, hogy egyszer lépjen meg egy ilyet de aztán ne csodálkozzon, hogy ha elutasítják majd akit megvádolt őt jelenti fel hamis vád miatt meg még hozzá csak egy jó hír megsértését...

mohopasi 2011.06.09. 11:54:20

@salapapa: Oké, helyesbítek: Garba felújítottat cserekészüléknek? Hülye ez, tán még forog is. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.09. 12:01:02

@mohopasi: elég tré napom van, köszi a kacajlehetőséget! már érdemes volt feljönnöm a Homárra. :)

lolperec 2011.06.09. 13:18:14

az milyen az "abbéli hit"? XD

ozur 2011.06.09. 14:56:40

Tehát felajánlottak egy rendes, fekete színű PSP, a poszt-toló meg nem fogadta el, ragaszkodik a gusztustalan kékhez. Megérdemli.

ozur 2011.06.09. 14:58:16

@ozur: bocsánat, "PSP" helyett "PSP-t", remélem nem rontotta az érthetőséget, de várom a fikázást

mokas_gizi 2011.06.15. 06:59:02

Magyarországon jogai nem igazán vannak a fogyasztónak, pár éve változott is a fogyasztóvédelmi törvény előtte sem igazán voltak jogaink azóta még kevesebb van!!!
Szerintem az anyavállalattal vegyed fel a kapcsolatot, szerintem az ő hozzá állásuk nem olyan lesz mint a magyaroknak!

Az is nagy poén, hogy veszel egy terméket és 2 hetet kell várnod a cserére, maikor tényleg hibás a termék, jelenleg ez van, csak mi van ha az emberkének a tönkrement készülék munkaeszköze pl egy monitornál...akkor vehet egy másikat mert nem tud dolgozni vagy mi?!
süti beállítások módosítása