Tékozló Homár

Pénzkeresős játék az APEH-hel

2011.06.15. 12:10 | jackyll | 98 komment

Új interaktív játékkal jelent meg az APEH. A hónapokon keresztül húzódó telefonos-internetes-számítógépes játék jelentősen fejleszti a kommunikációs és problémamegoldó készséget:

A játékok az apeh kezdi egy komolyabb összeg váratlan elvételével. A játékosnak első lépésben ki kell deríteni hova tűnt a pénze, majd miután rájött,  az apeh különböző osztályaira kell telefonálni, ahol addig kell kérdeznie, amíg a "nem a mi osztályunkra tartozik" választ nem kapja. Ilyenkor új apeh osztálynevet és hozzátartozó új telefonszámot igényelhet, amivel a következő szintre jut. (Természetesen véletlenszerűen időnként visszaesünk egy-két osztállyal korábbi szintre.) A játék könnyen indul, az első telefonoknál szinte azonnal megkapja az ember a továbbjutást jelentő "nem a mi osztályunkra tartozik" választ. Az egyes telefonok között számítógépes űrlapokat kell kitölteni és interneten elküldeni. A sikeres űrlapkitöltések is új osztályokra juttathatják a játékost.  A sikerhez olyan informatikai feladatokat is meg kell oldani, mint pl "a törölje a nem kitölthető lap egy mezőjét". A játék közben az űrlapok, a telefonszámok és a kitöltő program váratlan változásokkal nehezít. Ha sikerül az összes osztályt felhívni, és minden űrlapot jól kitölteni, akkor a játékos visszakapja a pénzét (erre a szintre 2 hónap után jutottam el).

Egy játék részletes leírása:

Előzmény:
Saját kezűleg készítettem adóbevallásom. Gondoltam kockázata nincs, hiszen alkalmazottként csak átmásolom a számokat a munkáltatóm kivonatáról és kész (adóegyenlegem mindig 0Ft szokott lenni). Sok évvel ezelőtt, 2008-ban az SZJA bevallásom készítése közben vettem észre, hogy a bevalláshoz szükséges űrlap (0853) hibás. Szóltam az apehnak, aki néhány nap türelmet kért az űrlap javításához. Az új űrlap megjelenésekor gyorsan frissítettem a bevalló programot és az új 0853-at beküldtem  apehnak. Akkor még nem tudtam, hogy egy számsor rossz helyre került a bevallásban. Azóta két év telt el.

0. napon a játék azzal kezdődött, hogy este ismerőseimmel étterembe indultam. Hónap vége volt, ezért aggódva fizetőképességem miatt megpróbáltam előtte a kártyámmal pénzt felvenni. Az automata azt mondta nincs pénzem. Csodálkoztam, mert kellett volna lennie. Kicsit kínos kölcsönkérés lett a vége az étteremben.

1. nap. Reggel gyorsan interneten megnéztem mi történt a bankszámlámon, miért tűnt el a pénzem. Megdöbbentem: az apeh fogta magát, és elvette az összes pénzem a folyószámlámról, sőt lekötött betéteimet is besöpörte (inkasszó). Előtte semmilyen levelet, figyelmeztetést nem adtak, és nem is lehetett tartozásom. Telefon az apeh ügyfélszolgálatra, ahol közölték, hogy telefonon ilyen tájékoztatást nem adnak. Így hát (munkahelyről) személyesen elmentem az ügyfélszolgálatra. Ügyintéző hamar megtalálta, hogy a 2008-as bevallásomra beírt számok okoznak mindent. Ott a helyszínen nem tudtam erre mit mondani, rohantam haza, kotortam elő a régi céges kimutatásokat, és láttam, hogy bizony egy szám rossz helyre került. Újabb telefon most a már a hátralék nyilvántartóba, ahol azt mondták adjak be új SZJA bevallást (önellenőrzés). Ez interneten 14 percen belül sikerült is. Újabb telefon a hátralék nyilvántartóba, azt mondják rendben van, már ki is küldik az inkasszót visszavonó leveleket. Akkor azt hittem sikerült...

2. nap, postán megkaptam annak a levélnek a másolatát, amit a munkahelyemre küldtek, és amiben kérik a jövedelem letiltást. Miután már mindent levontak a bankszámlámról, elkérik még egyszer a munkahelyemtől! Várok tovább, majd csak megérkezik a visszavonó levél is.

5. nap, Munkahelyi magyarázkodás az apeh  jövedelem letiltása miatt, majd újból telefon a hátralék nyilvántartóba, mi van a jövedelem letiltás visszavonásával, mi van a pénzemmel, elfogadták-e biztosan a javított 0853-at. Ezer a kérdés, de egy válasz: "Nem tudom, átszerveznek, nem működik számítógép, nem tudom, majd később."

7. nap, újból telefon a hátralék nyilvántartóba, sikerül új nyomot találni, a folyószámlaosztályon. Itt azt látják, hogy hibás a javított bevallás is. Többet nem tudnak segíteni, de talán a bevallási osztály. Telefon a bevallásira, ott kiderül, hogy a 0853 16 pótlapján rossz előjelet írtam. Mivel a mínuszt nem vett be a gép, azért gondoltam, hogy csak plusz lehet. De ezt még a kitöltéskor kérdeztem a korábbi ismert apeh osztályokon, de a kérdés a szokásos : "Nem ehhez az osztályhoz tartozik" válaszra futott. Mint utóbb kiderült, a megoldás egyszerű, a szám beírása után kell az előjelet megadni. Persze volt más nehezítés is. Ez alatt az egy hét alatt a híres 0853-as nyomtatványom verziószáma sokat emelkedett. A verzióváltás olyan feladatokat adott, hogy pl töröljem a törölhetetlent ("Súlyos Hiba! A 0853-D nem kitölthető lapon a 020001D001A kódú mezőben 18086034241 érték található. Törölje!"). Ezeket mind leküzdöttem, és ismét azt hittem sikerült. Újabb telefon a bevallási osztályra, hogy minden rendben van-e, mondják, hogy igen, a 0853 rendben. Kérdem, hogy akkor visszakapom-e a pénzem, de ez már nem rájuk tartozik. Kis telefonos bolyongás következett a hátralék nyilvántartó és a folyószámla osztály között. Olyan volt, mintha néprajzkutató lennék, és valami ősi, rég elfeledett hagyományt kutatnék. Aztán a kitartó telefonok hatására, szépen lassan, a balladai homályból felcsillant a megoldás, a pénzem valami olyan helyre került, hogy azon már csak egy 1017-es nyomtatvány kitöltése és beküldése tud segíteni. Töltés és küldés (interneten 15 perc alatt) után még egy körtelefon, hogy minden osztály elégedett-e, és így már nyugodtan alszom.

8. nap. Munkahelyemen szóltak, hogy mégiscsak kellene valami papír nekik az jövedelem letiltás visszavonásáról, mert náluk még mindig csak egy apeh-os papír van, az pedig elrendeli az letiltást (pedig már egy hete elvették amit akartak a bankszámlámról!!). Újabb telefonok a hátralék nyilvántartóba. Ez már komolyabb szint, itt az ügyintéző egy gonosz karakter, újabb nehezítéssel él: nekem nem hajlandóelküldeni visszavonó papírt! De végül a munkahelyemre kegyeskedik elküldeni.

13. nap. Alig két hét kitartó telefonálás után megkapom papíron is a visszavonó rendelkezést. A levél és a boríték dátuma között 11 nap eltéréssel... Ez erős lépés, hiszen így a kívánt összeget - miután már elvették egyszer a folyószámlámról- még 13 napig próbálták ismételten elvenni! De ezen a szinten már nekem is van rutinom, így nem sikerült nekik a kettős rablás.

19. nap. Az ördög sosem alszik, gondoltam megkérdezem halad-e az ügyem. Az ebev-et megnézve láttam, hogy már elismeri az apeh, hogy tartozik nekem. Ezért a korábban már bevált folyószámla osztály telefonszámát hívtam (1. hívás), ahol elsőre megkaptam a "nem a mi osztályunkra tartozik" választ, és az új telefonszámot. A másik folyószámla osztály majdnem jó volt, de ez a 42. megyéhez tartozik, én meg nem, tehát "nem a mi osztályunkra tartozik" válasz, és új telefonszám. 3. hívás, új szám nem veszi fel. Központi számmal próbálkozok, ahol robotot kapok, bolyongok a menüben, keresem a hozzám tartozó ügyfél tájékoztatás telefonszámát, de az ügyfél tájékoztatás menüben nincs ilyen, a kontaktcenterbe pedig regisztráció kell. Ezt a robot 4:12 perc alatt mondja el - kell hozzá türelem. Megnézem a honlapon a robot menüjét, és keresek egy olyan ágat ahol gyorsan élő emberhez jutok (5. hívás). Itt kedves ügyintézőre akadok, akire természetesen nem tartozik ez az ügy, viszont ad 5db új telefonszámot. Az első nem veszi fel, a második felveszi, de nem foglalkozik magánszemélyekkel, viszont ad egy új telefonszámot, igaz ezt lassan találja meg, így ez a hívás is 4:42.  Az új számon a 8. hívás rövid, gyorsan kiderül, hogy nem hozzá tartozik, viszont ad egy újabb számot. 43. percnél tartok, kicsit zsibbad a fülem, egy A5-ös lap már tele van firkálva telefonszámokkal. Új papír és folytatom! 9. hívás, már valamit lát az ügyintéző, persze a kolléganője az illetékes, aki már nincs bent, talán holnap. Éppen letenném, amikor mondja, mégis tud segíteni, látja az ügyemet, minden rendben, csak 30 napot kell kivárnom még, és ha akkor sem, akkor telefonáljak, és ad egy új telefonszámot.

42. nap. Pénzt még mindig nem kaptam, ezért a biztosnak hitt számot tárcsázom, de már készenlétben egy új, üres papír. Hosszasan, kitartóan csöngetek, ezért fel is veszi végre valaki a kagylót. Természetesen már nem rá tartozik az ügy, ad egy teljesen új központi számot. Központi számon robot veszi fel, ajánl egy olyan számot, amit már próbáltam, ezért várok tovább a kezelőig. Kezelő kapcsol egy új számot, akire természetesen nem tartozik ez az ügy, de meg tudja mondani kire tartozik, és ad egy új számot.  Az új számon (ma már az 5. telefonszám, de nekem csak a 3. tárcsázás) végre az illetékest kapom, aki viszont nem tud semmit, de majd utánanéz, és most nekem kell megadnom egy telefonszámot (nem értem miért, amikor bevallásokon is ott van). Ismét várnom kell, de nemsokára valóban visszahívnak, és kiderül, azért nem küldték eddig a pénzt, mert túl gyorsan adtam be a 0853 és a 1017-est, és ezért elnézést kérnek, de most már tényleg utalni fogják.

47. nap. Pénzt még mindig nem kaptam, ezért megnézem az adószámlámat, ahol még mindig adózói többletem van (tehát nem utaltak). Ezen a szinten már nagyon ébernek kell lenni, mindent észre kell venni. Például esetemben, a 46. napon, az adó egyenlegen megjelent egy új, izgalmas sor. Egy komolyabb késedelmi pótlékot szabtak ki rám! A legutóbb bevált számot tárcsázom, azonnal felveszik, és egyből az illetékes! Nagyon felpörgött a játék! Érdeklődöm, miért is büntetnek, amikor mindig, minden időben be volt fizetve. Megnyugtatnak, hogy az csak egy technikai elem és telefonon is kérhetem törlését. Kértem, de nem lettem nyugodt. Többször megkérdezem, miért büntettek, hátha sikerül megértenem. Nem sikerült. Azzal nyugtatnak, hogy törölték a büntetést, és most már tényleg utalnak. A beszélgetés további részében arra koncentrálok, hogy visszakapom-e az összes pénzem amit elvettek, de erre természetesen nem adnak telefonon választ. Várok tovább, hogy ezt majd a bankszámlámról tudjam meg.

49. nap. Már rutinszerűen az adófolyószámlám ellenőrzésével kezdem a napot. Jobb résen lenni és időben észlelni és kérni a büntetések törlését, mielőtt meglepetés inkasszót kap az ember. Folyószámlámon már tucatnyi sor van, a két nappal ezelőtti büntetés és törlése is négy sort generált. Egyenlegem  a várva várt nulla helyett ismét a régi, az apeh tartozik nekem a teljes összeggel. Próbálom hívni az ügyintézőt, de péntek délben nem veszi fel. Egy óra múlva ismét sikertelen próba. Központi számra váltok, ott a robot a 40-esre irányít, ott másik robottal kísérletezek ami az "ügyintéző kontakt center"-be irányít, ahol a hosszas robot válaszok után derül ki, hogy konkrét esetben nem segítenek, ahhoz először uk30 nyomtatványon kell kérni a szolgáltatást. Ezt a szálat elvetem. Vaktában nyomkodom a robotot amíg élő embert nem kapok, aki viszont ugyanazt mondja mind a robot, nem tud segíteni, igényeljek uk30-on jelszót (pin kódot) és azt majd 30 nap múlva megkapom és utána... Ezt a szálat is elvetem.

Próbálkozom még kétszer az ügyintézőmmel, de továbbra sem veszi fel. Internetem megkeresem a regionális igazgatóságot, ott azt mondják próbáljam az központi robotot, de várjam meg a kezelőt, és kérjem ott az ügyintézőmet. Így végül 9. telefonra sikerült is eljutnom az osztályomra, ahol közlik, hogy az ügyintézőm vidéken lakik, és péntek van, tehát már nincs bent, aki meg még bent van, az nem tud segíteni. Talán majd hétfőn.

52. nap, hétfő reggel. Adófolyószámlám egyenlege változatlan, apeh tartozik nekem a teljes összeggel, viszont a korábbi  büntetés és visszavonás epizód nyomai eltűntek az egyenlegből. Telefon az ismert számra, vidéken lakóval közösen is megállapítjuk, hogy nem utaltak még, ezért ismét kéri a telefonszámomat, hogy majd visszahív, ha tudja az okát. Tényleg visszahívott, kiderült, hogy a köztartozás osztályon akadt el az ügyem (lehetséges, hogy nekik még nem telefonáltam?), de most már csak 1-2 napot kell várnom.

Az 59. napon ragyogás tölti be a monitort, 4 tételben visszakaptam a pénzem, és még 0,5%-ot, ami kb. az apehos telefonszámlám. Jó szórakozás volt, és  sikerült megértenem mivel foglalkozik az a sok ember ott az apehban.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsiráffff (törölt) 2011.06.15. 12:10:48

Csak szólni kell és van új poszt :):)

zsiráffff (törölt) 2011.06.15. 12:15:20

huuuuuhhhhh. Végigolvastam. Most megyek és iszom egy kávét hogy helyrebillenjen a lelki egyensúlyom.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.15. 12:19:19

Miért is nem használ ingyen telefont???

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.15. 12:20:32

Az volt már, hogy NAV?

42. megye => Erdélyt visszacsatoltuk?

Sokorai_Atala 2011.06.15. 12:27:00

Én ezt át tudom érezni egy hivatalt hívtam és mondták, csak ügyfélfogadási időben adják az ügyintézőt, hívtam akkor, mondták ügyfél van nála,nem tudják kapcsolni és ez még vagy 5-ször. Kb 2 percet vett igénybe az ügyem (egy kérdésre egy válasz) de 3 hét alatt sikerült megtalálnom ezt a 2 percet.

É2I 2011.06.15. 12:28:16

Na egy ilyen szopóágra nem szívesen kerülnék.
Mindig is tudtam, hogy nagy a fejetlenség az apehben, de hogy ennyi "nem illetékes" osztály, ember legyen ott, skandallum!

tugezőőr uuuii uuillö 2011.06.15. 12:29:28

Én a posztoló helyében megnézném, nem-e ráterheltek valamit az ingatlanomra.

varvizib 2011.06.15. 12:33:42

Legjobb poszt forever!!! :-)

Kicsit hosszú a cikk, de élmény volt végigolvasni!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.15. 12:34:59

@Sokorai_Atala: Máskor fordulj a Kormányablakhoz.

A NAV-átszervezés kapcsán újból érvényessé vált a régi közmondás: "Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal fasz."

England win The Ashes! 2011.06.15. 12:41:45

@atpijkamo: Mert a júpíszí még nem kötötte be, bár a kertet már felásták.

Cirus 2011.06.15. 12:46:10

Nekem is volt hasonló, a régi munkahely felejtette el befizetni az adót utánam. Szitu ugyanez, minden pénz leemelve a számláról.

Úgy tűnik, nekem nagy szerencsém volt, mert az első telefon után sikerült kideríteni, hogy ki foglalkozik az üggyel és a hölgy nagyon segítőkész volt. A pénz egy héten belül visszakerült a számlára.

pruntyike 2011.06.15. 12:52:50

@Adaptive-Biocinetic-Reactive-Ablative-QuantumArmor: "Én a posztoló helyében megnézném, nem-e ráterheltek valamit az ingatlanomra."
Tökéletes meglátás.
Vagy esetleg nem indítottak-e hivatalból végrehajtást a teljes ingó és ingatlan vagyonára.
És a lipótmezei elmegyógyintézetet meg felszámolták... Ezérttartittezazország.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.15. 12:54:49

Ez olyan hosszú, hogy a poszt vége nem jött át a zsinóron!

Matajsz 2011.06.15. 13:00:41

Neee...
Ez most felelevenítette bennem a tavaly előtti adóbevallásom. Elektronikusan adtam be, de hogy utána még mennyit kellett vele tornáznom... Már szerencsére elhalványultak bennem az emlékek, de rengeteg "nem én vagyok az illetékes, de megadom a számot/számokat" mondat még mindig világosan él bennem. A rengeteg telefonszám és mellék is még megvan, amit akkor kaptam :) Az APEH mellett szóljon, hogy sok osztályon nagyon segítőkészek voltak.
A hiba ott volt, hogy egy nyomtatványt nem töltöttem ki, amit még ki kellett volna...

bálnatenyésztő1 2011.06.15. 13:04:13

Asterix és Obelix 12 próbája-t láttátok?

2011.06.15. 13:04:55

Röviden annak, aki lusta elolvasni az egészet:

Saját kezűleg készítettem adóbevallásom. Itt azt látják, hogy hibás a javított bevallás is. Telefon a bevallásira, ott kiderül, hogy a 0853 16 pótlapján rossz előjelet írtam. Éppen letenném, amikor mondja, mégis tud segíteni, látja az ügyemet, minden rendben, csak 30 napot kell kivárnom még, és ha akkor sem, akkor telefonáljak, és ad egy új telefonszámot. (40 nap múlva) ragyogás tölti be a monitort, 4 tételben visszakaptam a pénzem, és még 0,5%-ot, ami kb. az apehos telefonszámlám.

elwood 2011.06.15. 13:15:08

ezektől se veszek semmit

elwood 2011.06.15. 13:20:09

azért úgy tűnik a poszter elcseszte a bevallást aztán elcseszte a javítást is

ettől egy normális szervezet is a falnak tud menni, hát még az apeh

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.06.15. 13:26:28

Egy rövid összefoglalót kérek. Most volt szivatás?

*zsu 2011.06.15. 13:33:51

állat jó poszt, élmény volt olvasni :)

Egyéves Önkéntes 2011.06.15. 13:35:23

@elwood: én már el is hoztam tőlük a kábeltévés előfizetésem. átvittem a vodához.

cicmen (törölt) 2011.06.15. 13:39:24

Biztosan érdekes poszt. Kár, hogy nem olvastam!

SALE Kálmán 2011.06.15. 13:40:34

@cicmen: Az asterix 12 próbája irodai részének a modern változata.

@bálnatenyésztő1: Ugye hogy olyan? :D

zsiráffff (törölt) 2011.06.15. 13:41:09

@qwertzuiop1: még nem volt, de nekem is pont a per villant be

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.15. 13:45:30

@cicmen:
Én elkezdtem, de túl sok benne a betű.
Ezért feladtam.

2011.06.15. 13:53:01

nagyon jó volt a poszt, jó stílusban megírva, élvezetes ! sunáznám, amíg ki nem mopposodik !

Soni 2011.06.15. 13:55:52

Ez egy labirintus, és ki kell jutni belőle! Ilyen detektívjáték. Árulni lehetne tescoban 1999Ft-ért.
Egyébként meg respect a postolónak, van benne türelem. Gondolom pár hajszálat öregedett!

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2011.06.15. 14:14:38

@Soni: ...ja respect....végül is, csak 1x kellett volna kitölteni azt a nyavalyás adóbevallást a 2-ből....

Sokorai_Atala 2011.06.15. 14:14:41

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: speciális ügy volt, környezeti és vízügyi dolog, kúthozam vagy mi a ló:) és nem tudtam minden sort kitölteni egy bevallásban - az ő honjapjukról -, mert lakótelepi származású vagyok oszt ott nem volt kút a 9-en:)

Sokorai_Atala 2011.06.15. 14:16:48

@elwood: én is így gondolom, de lehet belegabalyodtam:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.15. 14:23:52

"Új interaktív játékkal jelent meg az APEH. A hónapokon keresztül húzódó telefonos-internetes-számítógépes játék jelentősen fejleszti a kommunikációs és problémamegoldó készséget:"

Ez nem új! Párszor már velem is eljátszották, amikor az egyszerűsített bevallásban, amit ők csináltak, nem tudták megtalálni, hol a hiba. (Pedig ennek eredényeképpen kevesebbet adóztam volna).

zsiráffff (törölt) 2011.06.15. 14:25:16

Tudja valaki, hogy annak is kell adóbevallást csinálnia, aki nem dolgozik? Félek betelefonálni...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.15. 14:27:10

@Aki a zsiráfotszereti:
Hogyne kellene!
Sőőőőt!
Adót kell fizetnie a nemdolgozás miatt be nem fizetett adók miatt!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.15. 14:27:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A NAV minden, csak nem balfasz. Pénz lehúzásában kiemelkedek.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2011.06.15. 14:27:52

@Aki a zsiráfotszereti: Attől függ van-e adóköteles jövedelme, nem kell hozzá feltétlenül dolgozni.

zsiráffff (törölt) 2011.06.15. 14:29:38

@Sün‼: @urimate: 0,00 HUF jövedelemmel akkor nem kell ha jól értem. Köszönöm.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.15. 14:29:55

@ColT: Nem a szervezet, hanem néhány leamortizált idegrendszerű ügyintéző az.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.15. 14:31:58

@Aki a zsiráfotszereti: Viszont ilyenkor szokott indulni a vagyonosodási vizsgálat, ha veszel egy egész kiló kenyeret...

zsiráffff (törölt) 2011.06.15. 14:34:43

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Erre én is gondoltam már, de ki****tam velük és otthon sütöm a kenyeret :)

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2011.06.15. 14:36:12

@Aki a zsiráfotszereti: ha csak a munkáltatótól kapott fizetést érted jövedelem alatt, akkor még koránt sem jelenti azt hogy nem kell. Nézz utána hogy mi még az adóköteles jövedelem a fizetésen kívül (pl. ingatlan eladás biztonyos esetben).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.15. 14:37:42

@urimate: De akkor meg kérhetett volna egyszerűsítettet.

Vagy ha "nincs jövedelem" alatt azt érti, hogy elköltötte a full vagyonát, hát... :D

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.06.15. 14:38:24

az volt már h "én nem k@rtam el a bevallásom ezért nem kellett sz@pnom" ?

zsiráffff (törölt) 2011.06.15. 14:41:18

@urimate: thx, az sincs. @ColT: hál istennek vagyonom se volt soha :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.15. 14:43:07

"és sikerült megértenem mivel foglalkozik az a sok ember ott az apehban."

Na de! Akkor meséld már el nekünk is, mert ugye egy csomó helyett már robot van, szóval... Nem igazán értem, mit csinálnak, akik helyett a robot mondja, hogy nem hozzájuk tartozik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.15. 14:44:32

Az volt már, hogy már nincs is olyan, hogy APEH?

Soni 2011.06.15. 14:44:42

@urimate: Te biztosan sosem vétettél hibát kedves urimate! :)

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2011.06.15. 14:47:45

@Soni: Ha pénzről van szó, akkor illene odafigyelni. Persze senki sem hibátlan, de azért 2x egymás után is elrontani. Én már a sima bevallásnál is megkérdezek egy hozzáértőbbet, akkor meg főleg megtenném, ha szólna az APEH, hogy gebasz van.

Persze ettől függetlenül az eljárás minimum vicces (inkább bosszantó és nevetséges), de szerintem az érintett magának köszönheti elsősorban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.15. 14:52:55

@urimate: "de azért 2x egymás után is elrontani. "
Aha, amikor sík ideg vagy, mert lenyúlták az összes pénzed... Akkor nem elrontani... :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.06.15. 14:56:02

Nekem a szakmámba vág ez a bevallás dolog, de hosszú perceket töltöttem el azzal, hogy mínuszos előjellel vigyek be összeget. A pokolba kívántam őket, mire rájöttem, hogy a szám után kell beütni a mínuszt. Biztos én vagyok a hülye, és ez így normális...beeeeeeeee. Ja, és még egy, párhónapos jól bevált apeh-os telefonszámokkal, semmire nem megy az ember, mert kéthavonta átszervezik őket. Gondolom azért, hogy ne lehessen egy normális ügyintézőt megtalálni.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2011.06.15. 14:58:51

@ColT: Ha már tudod, hogy azért nincs pénzed, mert a bevallásod szar, akkor nem kell kapkodni, mert tudod hol a pénz és azt is hogy kaphatod vissza, ha meg még csak annyit tudsz, hogy nincs pénzed, akkor meg nem töltögetsz semmit, ergő nincs mit elrontani. Nyilván nem szabad azt gondolni, hogy ha 2 másodpercen belül kitöltöm jól, akkor 1 óra múlva visszakapom a pénzt (remélem senki nem él ebben az álomvilágban). Első alkalommal kell rendesen kitölteni, megnézetni valakivel, amikor van idő, és nem kapkodni. Ha mégis szar és szólnak, akkor lehet anyázni, de a kapkodástál még sosem lett semmi jobb.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.06.15. 14:59:09

@urimate: de jó, hogy vannak ilyen okos emberek is magyarországon..

zsiráffff (törölt) 2011.06.15. 14:59:34

Amúgy előbb szépen becsomagolt robbantott bonbonot kell nekik küldeni parasztszolvencia gyanánt. Ha még ezután is csúnyán bánnak a szegény adófizetővel, akkor viszont zuhanykabintot is kell küldeni nekik, darabokban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.15. 15:03:19

@urimate: "mert tudod hol a pénz és azt is hogy kaphatod vissza,"

Ha az APEH-nál van, akkor ezek egyike sem teljesül.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.06.15. 15:06:07

EPIC!

Mondjuk kétszer elbaxni ugyanazt is EPIC (FAIL), meg 30 napon át telefonálni is EPIC FAIL, ha megmondják, hogy 30 nap lesz...

Viszont a tálalás EPIC WIN! :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.15. 15:09:17

@Aki a zsiráfotszereti:
Szerintem inkább kis bisz-baszokat kell küldeni féltéglára kötve!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.15. 15:11:38

Elbaxta, hát elbaxta.

De közben jegyzetelt? Vagy ilyen memóriája van?

zsiráffff (törölt) 2011.06.15. 15:15:04

@Sün‼: asse rossz. de az nem illegális?

@atpijkamo: ilyen élményt nem lehet elfelejteni csak úgy.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.15. 15:18:03

@Aki a zsiráfotszereti: A szopatás minden percée belevésődik a memóriájába? Sajnálom.

Remo 2011.06.15. 15:19:11

Ezt az egész kálváriát azért kapta, mert smucig volt kétezer forintot költeni könyvelőre. Megérdemli.

zsiráffff (törölt) 2011.06.15. 15:19:28

@atpijkamo: Khmmmm, khmmmm, hát ha jól csinálják, persze :D :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.15. 15:24:14

@ColT: Ez már majdnem olyan, mint a
"- ... jó volna ezt a nőt még egyszer +b.ni! Miért? Megvolt?
- Nem, de egyszer már jó lett volna!"

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.06.15. 15:44:47

Azt írja a posztoló, hogy a lekötéseit is feltörték, és besöpörték. Ilyenkor mi van? Ki fizeti meg a lekötés kamatait? Gondolom, a NAV nem, és azt sem feltételezem, hogy a bank hajlandó folytatni a lekötést a korábbi kondíciókkal.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.15. 16:06:27

@Darren79: Ezért sem szabad a lekötéseket sem a bankban tartani. Meg mást sem. "Hasitasi nem kér kódot"

Secnir 2011.06.15. 16:10:54

...most már értitek, hogy időnként miért támad embereknek az a gondolata, hogy egyrészt a NAV székházat fel kellene gyújtani, másrészt az ilyen "cég"ek hány felesleges emberrel rendelkeznek...

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.06.15. 16:33:00

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Persze, otthon kell párnában dugdosni. Meg aranyrögöket tartani az ágyneműtartóban. Esetleg arany fogtömést csináltatni.

Szóval nem pont ez volt a kérdésem lényege.

mohopasi 2011.06.15. 17:02:34

Örvendj, hogy egyáltalán kaptál vissza valamit. Mert úgy néz ki, amire ezek egyszer ráteszik a kezüket, annak annyi. Függetlenül attól, hogy az jogos és/vagy törvényes-e. Azért hasonló sikerélményem nekem is volt már, akkor még tb. Kiküldtek egy papírt, hogy tartozom 18 ezressel, majd fél év vita után kiutaltak 42-t.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2011.06.15. 17:30:27

én is jártam már így érintett volt a dologban azt hiszem 270e Ft, csak az én történetem egyszerűbben rendeződőtt. (nem volt semmi előzmény, se fizetési felszólítás, se értesítés inkasszóról, se semmi, csak a hiányzó zsózsó egy szép napon.)

kb. az volt a kulcs a sztoriban, hogy azt mondtam az (akkor még APEH-es) ügyintézőnek, aki jóváhagyta az inkasszót, (miután észrevettem a hiányzó pénzösszeg inkasszóval történt leakasztását) hogy lesz kedves visszafizetni a pénzt azonnal, ugyanis ez egy durva közig. eljárási hibán túl szimpla lopásnak is minősül, és átsétálok szívesen a rendőrségre feljelentést tenni becses személye ellen.

nem tudom, hogy hogyan csinálták (ugyanis ilyet még életemben nem láttam), de 30 perc múlva(!) a bankszámlámra vissza tudták utalni(!) a leinkasszózott pénzt.

Mylady 2011.06.15. 18:39:30

@holex: Az a baj, hogy manapság egy feljelentéses fenyegetéssel semmire nem mész. Szó szerint a képedbe röhögnek az elkövetők, mert tudják, hogy hiába jelented fel őket. Mert sokkal kényelmesebb a rendőrségnek lezárni az aktát azzal, hogy nem volt eredményes a nyomozás, mint tenni is valamit.
(Tisztelet a kivételnek.)

Kaelon 2011.06.15. 19:48:22

Én ezért kérem, hogy csinálja meg a bevallásom az APEH. Magukat csak nem szopatják be, ha meg mégis, engem az sem zavar. :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.06.15. 20:24:57

Nekem az apehos illetőnél az S1 dokumentum nem volt érthető, azt nem tudja mi az. Mondom E106 volt régen, ja az rémlik, de látja küldtem a UK-s EU-s tajom másolatát, oké rendezve a tb-s dolog...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.06.15. 20:30:44

Jahm és a poén , amiért meg akartak vágni: 1,5 éve kiköltöztem londonba, itthona z Oepnél lejelentettem, hogy külföldön van állásom. Az apeh más rendszerből dolgozik, erre kb 1.5évnyi tb-t, plusza büntetést akarták behajtani rajtam, ha 8 napon belül személyesen nem jelenek meg, vagy nem küldök levelet. Illetve idős szüleim ugráltatták volna, hogy menjenek be a tbhez , kérjenek igazolást át az apehhoz.
Az meg vicces volt, mikor hívtam őket, akkor kezdem mesélni a dolgot, hgoy külföldön élek, és lenen egy kis problémám, miszerint kaptam egy felszólító levelet, hogy a tbm nem rendezett, a hölgy közbevágott, és leordított, hogy hát azt akkor tán be kéne fizetni. még el sem mondtam mi a gond, de már adócsalónak hisz, aztán meg olyan de olyan nyájas lett. Kár, hogy nem írtam le a nevét, bár jómagam bemutatkoztam,pk még csak arra sem voltak képesek, így vette fel a telefont: IGEN?

Balint Gyuri bacsi 2011.06.15. 20:35:25

Szerintem irj belole egy dramat, add ki valami orosz nev alatt es meglasd tanitani fogjak a suliban.

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2011.06.15. 20:39:15

Pár hete kerestem egy telefonszámot a NAV-nál és a letölthető telefonos listájukban láttam, hogy már annyi osztályuk van, hogy még az elnevezésükkel sem fáradoznak, csak sorszámozzák őket. Így van
Illeték Osztály 1.
Illeték Osztály 2.
Illeték Osztály 3.
..... egészen 6-ig.

Vagy még az lehet az oka a számozásnak, hogy az ügyfél ne tudja kitalálni melyik osztályhoz tartozik az ügye, így mindig lehet mondogatni, hogy "nem vagyunk illetékesek".

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2011.06.15. 20:40:12

A 42. megye egyébként engem is érdekelne, továbbá 20-41-ig is. :)

közödeszed 2011.06.15. 22:59:57

Jó kis Kafka féle sztori...
számkódok nem a megyék hanem a szervezeti egységek számai..
51:kiemelt adózók lsd pl.közszolgák

főboszorka45 2011.06.15. 23:02:41

@Josephine B.:
Qva egyszerű:
ABC sorrendbe vannak szedve a megyék, a céges adószámok utolsó két jegye a megyekód, ami 01-el kezdődik és 19-ig tart...
Az egyéni vállalkozóké meg 21-el és 39-ig tart....

Bp-en meg 41-43-ig vannak az adószám végek, Észak: 41, Kelet 42, dél 43. Ezeket is megyekódoknak hívják.
A 44 végű kiemelt adózó, megyétől függetlenül.
+ van még 51 stb, ami honvédségi, bm állományú vállalkozók, és egyéb illetőségűa dózók....

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.16. 00:50:42

rossz játék! köszönöm, ilyet még karácsonyra sem kérek!

viszont le a kalappal atürelmed előtt! én már biztosan előzetesben rohadtam volna az első napokban.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.16. 00:53:00

@főboszorka45: és ez neked qrva eccerű...
inkább megcsinálok egy háromnapos melót két napba zsúfolva mint ezzel foglalkozzak! :D

Alternatív 2011.06.16. 01:01:49

Én is ezzel játszom mostanában. Az űrlap úgy volt kialakítva, hogy úgy nézett ki, mintha a részadatok alá azok összegét kellene beírni. Minden oldalon van néhány ilyen rész, de az egyik helyen pont nem így volt, a részadatokat is meg az "összeg"-üket is ráverték az adózóra. Én kizárólag személyes ügyintézéssel játszom a dolgot, azt mondta az egyik ügyintéző, hogy az adóigazolást kiállító cégek 95%-a elcseszte az adóigazolást. A szerencsétlen adózó meg bemásolta (nem is tehetett mást, az igazolás okirat, nem térhet el tőle saját belátása szerint).

Megdobbent 2011.06.16. 02:00:57

Duplarontas - triplaszopas.

2011.06.16. 07:32:10

Tudja valaki hova a bús fenébe tettték el az adófolyószámla lekérdezést? Valamikor 2 éve használtam, de pillanatnyilag egy hónapja keresem sikertelenül :(

Egyéves Önkéntes 2011.06.16. 07:40:53

@Josephine B.: az milyen már, hogy egy illeték osztály nem illetékes?! :)

Remo 2011.06.16. 12:24:13

@Alternatív: Kenik itt mindenkire a felelősséget, munkáltatóra, könyvelőre, de ők nem hibáznak. Kérdem én, ha egy nyomtatvány "úgy néz ki", hogy van benne négy részadat, alatta pedig egy összesen sor, akkor oda mit is kell beírni? Ezenkívül azt felejtik el megemlíteni, hogy az összesen sor az ABEV-ban nem volt kitölthető, oda maga a program írta be automatikusan az összeget, törölni, javítani azt nem lehetett. A hibás az apeh adatfeldolgozó szoftvere volt, amelyik a részösszegeket és az összesen sort is felkönyvelte az adófolyószámlára, így írva duplán elő a kötelezettségeket. Persze, hogy inkasszáltak utána ész nélkül.

Abdab 2011.06.16. 15:09:31

@bálnatenyésztő1: Nekem is rögtön az A38-as igazolvány jutott eszembe. :) Egyébként remek írás, a türelemért pedig minden elismerésem.

Csigorin 2011.06.16. 20:04:48

az volt mar hogy ilyesmi hogy megy a fejlett nyugaton?

Szemelyes adatokon kivul ketto(!) darab rublikat kell kitolteni. Az egyikbe a tavalyi evi teljes adokoteles jovedelem osszege irando be, a masikba az hogy hany orat dolgoztal.

A tobbit ok szamoljak ki, es adoeloleg nincs, szepen reszletekben vonjak utana a fizubol mindig az elozo evit.

Tobbkulcsos, csaladi alapu adozasi rendszer, szoval nem is a legegyszerubb.

Franciaul kitoltottem problema nelkul. Az otthonit meg magyarul se birom, mert ahelyett hogy kiszamolnak OK hogy mennyi adot kell fizessek, velem vegeztetik el a munkajukat (mert ugye foallasban embereket baszogatnak...)

Rui Blaaz 2011.06.17. 11:10:38

na, EZ a söralátét valahogy rektálisan keresztbe sikerült

"kérjük fáradjon be adategyeztetésre"
aauauauuuauauauuuauauauau stb.

anarch 2011.06.17. 17:41:54

Mega-riszpekt; szerintem kereteztesd be az utsó levelet az apehtől is tedd ki a munkahelyen mint az "év söralátétje" vagy hasonló. Nem mindennapi feat, gratula!!

mozesapo 2011.06.18. 07:49:45

Nekem kb. 145e van náluk, és senki nem tudja megmondani, se könyvelő, se az apeh-nál az ablak mögött ülő droidok, hogy azt a kibaszott 16-os pótlapot hogy kell kitölteni. Megszólal a droid, hogy írjak + előjelet, ha nem jó akkor majd adjam be ismét - előjellel. Meg a jó édes ka-kat. Költsék gyógyszerre. Egy dilettáns banda az egész.

2012.03.28. 11:08:49

Megszűnt a több évtizedes munkahelyem.
Saját kezembe kellett venni a sorsom alakulását, ezért kezdtem el keresni az interneten. Így bukkantam rá a KMD által kínált lehetősére, melyet mindenkinek ajánlok a mellékelt honlapon:

kmdholding.com/hub3p3a
süti beállítások módosítása