Tékozló Homár

Egymilliós adatroaming ellen véd a Vodafone

2011.07.11. 12:58 | jackyll | 79 komment

Amikor Balázs véletlenül roamingolni kezdett valahol az EU-ban, rémülten vette észre az sms-t, hogy 50MB-ért kedvezményesen 3200 forintot kellene fizetnie. Múltkor azonban már felsejlett, mennyit is kell fizetni kedvezmény nélkül, de a tényleges összeg minden képzeletet felülmúl:

Külföldön voltam pár napot EU-n belül. Egyik nap összeraktam egy wifi hálózatot vendéglátómnál, aztán gondoltam kipróbálom az X1-esemmel. Valami hiba csúszott a gépezetbe, mert mikor Operáltam volna, jött egy sms a Vodafone-tól, hogy hál' istennek aktiválták a 3200-os 24 órán át igénybe vehető Vodafone Connect Roaming szolgáltatást, amit majd 100kB-os eccségekben kiszámláznak. Hát akar a halál 3200-ért 50 MB-ot internetezni. A történetben az ár-érték arány fogott meg. Operát bezártam, letöltés nem volt, rendbe raktam a wifit és pár nap múlva hazajöttem.

Gondoltam, hogy felhívom az ügyfélszolgálatot, érdeklődeni a számlázással kapcsolatban. Az érdekes nem az volt, hogy majd számlazárás után tudnak belenézni az általuk kiállított számlába, hanem amikor azt a tájékoztatást kaptam, hogy tulajdonképpen engem védenek az automatikus aktiválással, mert /és itt egy kis számolás következett/ ha nem aktiválják a Connectet, akkor az 50 MB adatforgalom 940.000 HUF kiszámlázásával párhuzamosan valósulna meg!

Azt a betyár mindenit. Amikor már számos olyan vezetékes internet előfizetés van az országban, ami ekkora adatmennyiséget 1 másodperc alatt produkál. Olyan meg több tízezer, ami ezt 10 másodperc környékén megteszi. Nem hinném, hogy a többi szolgáltatónál más a helyzet, de ez meredek. Más bajom nincs velük, amennyit telefonálok, az náluk a legolcsóbb, kedves az ügyfélszolgálat és nem kell papír alapon számlázással foglalkozni. De elképzelem, hogy egy kis internetezésért kijöhetne egy közel egymilliós számla...

Ház ez jobb, mint a fegyverkereskedelem, a prostitúció, a kormányzati tanácsadás, a drogpiac együttvéve! Mégis, milyen évet írunk?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.11. 13:00:53

Isten mentsen meg az adatroamingtól mindenkit!
1.-e?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.11. 13:02:39

"Ház ez jobb, mint a fegyverkereskedelem, a prostitúció, a kormányzati tanácsadás, a drogpiac együttvéve! Mégis, milyen évet írunk?"
Az adattovábbítással való visszaélés évtizedét írjuk...

zsiráffff (törölt) 2011.07.11. 13:04:21

@Horváth Lajos: Te nem voltál soha futóversenyen? Mikor te rohansz át a célvonalon elsőként? És rohadtul nem kapsz levegőt, de tudod, hogy te vagy a legjobb?

Na, hát ez attól az érzéstől messze van, de mégis jóóóóóó !

England win The Ashes! 2011.07.11. 13:07:09

Külföldön járva legcélszerűbb beszerezni egy ottani SIM-et. A legtöbb országban ingyenes (úgy értem x pénzért veszed és a teljes összeget felhasználhatod).

A posztoló amúgy sebész ("mert mikor Operáltam volna, jött egy sms a Vodafone-tól") vagy portás ("Operát bezártam)?

England win The Ashes! 2011.07.11. 13:08:40

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Na most ha a Kaiserslautern írom, még a dobogó sincs meg. :)

SALE Kálmán 2011.07.11. 13:11:56

Hát én ezt valamiért nem hiszem el. Minden szolgáltató ügyel arra, hogy ha pofátlan árakat diktál, az irrealitás határain belül maradjon. Ez túl van azon.

cicmen (törölt) 2011.07.11. 13:11:58

Amikor Balázs véletlenül roamingolni kezdett valahol az EU-ban,

Valahol Európában?
Könyörgöm! Akasszuk fel!

cicmen (törölt) 2011.07.11. 13:14:38

Ház ez jobb, mint a fegyverkereskedelem, a prostitúció, a kormányzati tanácsadás, a drogpiac együttvéve!

Azért egy jó dugással csak nem ér fel!

Dr. Kix 2011.07.11. 13:20:33

A post-tolótól kérdezném, hogy hol lehet előfizetni olyan internet-csomagra, ami képes 50 MB/sec-et produkálni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.07.11. 13:22:33

Az volt már, hogy Ausztriában 10GB=10EUR?

cicmen (törölt) 2011.07.11. 13:23:46

@AlulírottFentemlített: Természetesen!
És természetesen hangosan nyüszítve! :)))

cicmen (törölt) 2011.07.11. 13:25:01

@Kix: Szerintem egy őstermelőnél, vagy az Aldi pénztárainál!

cicmen (törölt) 2011.07.11. 13:26:37

@Sün‼: Az volt már, hogy Ausztriában 10GB=10EUR?

Ne gigában írd! Azon a tököm sem igazodik ki! Mennyi kilója?

SomethinWild 2011.07.11. 13:30:01

@Kix: Ilyen sebességet még én sem láttam, de a 20-22 MB/s (igen megabyte, nem bit) már több helyen létezik (optikai szálas rendszeren a saját szüleim házában is pl). A UPC által kínált 120 Mbits is tud elvileg 15 MB-ot ugye, amit nálam már többször meg is közelített.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.07.11. 13:54:51

@lófő:
Hát az is elképzelhető, de szerintem az drágább.

zsiráffff (törölt) 2011.07.11. 13:58:59

@Sün‼: egy giga fáj négy ajróba havonta itten a mobilomon. minden megkezdett többletgiga ismét négy ajró.mongyuk még sose ettem meg egy egész gigát.

staropramen 2011.07.11. 14:22:17

Sztrovacsekek!
Külföldön vendéglátónál wifit csak akkor rakunk össze ha a wifikábelt hazulról visszük és meggyőződtünk róla, hogy nincs rajta csomó.
Az utolsó kérdésre miszerint:Mégis, milyen évet írunk?
A válasz: idáig eléggé xar évet írunk.

SALE Kálmán 2011.07.11. 14:26:20

@cicmen: Ugye hogy az a kislurkó volt a legcukibb benne? :D

Egyéves Önkéntes 2011.07.11. 14:26:22

@SALE Kálmán: a kollégám tavaly nyáron naponta pár percre benézett horvátortszágból a céges adatokra, és 860E Ft-os számlát kaptunk

SALE Kálmán 2011.07.11. 14:28:32

@EÖ: Érdekes. Én a minap úgy jártam, hogy kicsit megugrott a számlám a szokásoshoz képest, egyik napról a másikra ráterhelődött +60ezer ft... másnap reggel hívott egy kedves hangú kislány, hogy ő a forgalomfigyeléstől van, és ezt én használtam el, vagy ellopták a telefont?

Igaz én tés vagyok, de ilyennek a vodánál is kéne lenni.

Egyéves Önkéntes 2011.07.11. 14:38:18

@SALE Kálmán: de nekem is volt már 130Eft adatroaming számlám pár perc internetért

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.11. 14:43:56

a kabitoszerfuggoket is leveszik tobbszoros aron fizetnek
a kurvazokat is
a kuponosokat is
a dohanyosokat is
az alkeszokat is
na, a NET fuggoket is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.11. 14:46:34

@EÖ: ez ugy lenne helyes
"a volt kollegam...."

zsiráffff (törölt) 2011.07.11. 14:48:05

@Sün‼: a labancoknál.... a fűszoknyát sem ismerik.

@hagyma: kihagytad az obisokat

SALE Kálmán 2011.07.11. 14:51:23

@EÖ: Ez konkrétan egy emeltdíjas szám volt. :D

AlulírottFentemlített 2011.07.11. 14:52:22

Hogy a kilobyte kilója a nemzetközi piacokon?

Őstermelőtől olcsóbb-e, lenne-e, e?

staropramen 2011.07.11. 15:17:24

"Amikor Balázs véletlenül roamingolni kezdett valahol az EU-ban"
Sztrovacsekek, mifelénk az emberek véletlenül elejtik a poharat, véletlenül nyitva hagyják viharban az ablakot, véletlenül belerúgnak valami vasdarabba, de véletlenül roamingolni a legritkább esetben szoktak.

zsiráffff (törölt) 2011.07.11. 15:23:48

@staropramen: ugyanmár, teherbe is szoktak esni véletlenül, ahhoz képest egy kis roamingolás lópikula.

zsiráffff (törölt) 2011.07.11. 15:33:34

@staropramen: ugyanmár, teherbe is szoktak esni véletlenül, ahhoz képest egy kis roamingolás lópikula.

zsiráffff (törölt) 2011.07.11. 15:35:13

@Sün‼: jaja, dejaza mobilstick, olyan nekem nem kell. hanem a mobiltelefonomon levő internetes adatforgalomért pengetek ennyit.

SALE Kálmán 2011.07.11. 15:42:13

@Aki a zsiráfotszereti: Azt könnyebb visszacsinálni. És olcsóbb is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.11. 15:44:04

@Aki a zsiráfotszereti:
veletlenul ugy lehet teherbe esni, hogy megdug egy pasi
veletlenul meg ugy lehet romaingolni, hogy egy tarsasag megszopat
hat ez az elet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.11. 15:45:41

@SALE Kálmán:
jobb , ha tolem tudod, a teherbe esest nem lehet visszacsinalni...

SALE Kálmán 2011.07.11. 15:56:58

@Aki a zsiráfotszereti: Akkor csak "csinálni", tetszőleges előtaggal. ;)

zsiráffff (törölt) 2011.07.11. 15:58:40

@SALE Kálmán: LOL. na inkább nem írok többet :):)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.11. 17:04:19

@staropramen: ...mert még nem szoktátok magatokat hülyébbre inni, mint az okostelefonotok...

Shirin 2011.07.11. 17:53:05

50MB 1 másodperc alatt? Az 400Mbit/s melyik szolgáltatónál kapok ilyen netet?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.07.11. 18:11:59

Milyen rendesek, hogy megvédték a posztolót:)

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.07.11. 18:27:04

Milyen évet írnak a Vodafone-nál?
11-et! 1911-et...

Palmi 2011.07.11. 18:43:45

azért van olyan net (itt is) ami tud 50MB-t /sec :)
sőt... szeressük a gigabitet :p

a3.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash2/154372_1367374884748_1842971451_701763_2140627_n.jpg

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.07.11. 19:18:38

Kamu poszt. 2010 óta az összes európai mobilszolgáltatót kötelezi az EU által bevezetett roaminglimit szabály, mely szerint 50 eurós roamingösszeg elérése után kötelező letiltani az adatroaming szolgáltatást, ez később egy opt-in SMS küldésével aktiválható (a következő 50 euróig vagy korlátlanul tovább). 940.000 forintot pedig még Thaiföldön sem számláznak ki 50MB adatroamingért, arrafelé szolgáltatótól függően kb. 4000 forint/MB a tarifa.
Az adatroaming költségét pedig a külföldi szolgáltató számlázza borsos áron a hazai szolgáltatónak, aki többé-kevésbé önköltségi áron adja tovább a fogyasztónak, tévhit tehát, hogy a szolgáltatók a saját ügyfeleik adatroamingján gazdagodnak meg.

gelsystem 2011.07.11. 20:03:18

..a zatomvillllanás elllllen veééééd????
har-hár-harmincazeeer.......
.
kééérem kaTcsoÓÓÓllllyaki!!!!!
.
.
hétvégén kékszalag!!
ez FONTOS!!!!
EDE indul-e???????????????

tele1 2011.07.11. 20:42:52

Ha ilyen drága az eccség, mennyi lehet egy egység?

Megdobbent 2011.07.11. 20:54:29

Uuuu, pedig az x1 az nagyon kurvajo. A loserkenek pedig fel sem tunt, hogy nem wifin csatlakozott. De ami rendszert osszerakott, az nyilvan az admin:admin-on tul meg szamtalan biztonsagi vedelmet rejt :/

Szaaaaaaaaaaaaaaanalmas.

Egyéves Önkéntes 2011.07.11. 21:50:50

@Réka ‎: ha elküldöm az én ca.130e forintos és a kollégám ca. 840e forintos számláját, akkor kifizeted az 50€ fölötti részt?
vagy pedig neked higgyek és ne a számláknak?

Egyéves Önkéntes 2011.07.11. 21:54:29

@staropramen: nem-e?
a múltkor börtönriport volt a Kossuth rádióban, az egyik riportalany véletlenül betört és véletlenül agyonvert egy öreg nénit. Ilyen apró kis véletlenekért már 17 éve ül. Szóval a posztoló még szerencsésnek is mondhatja magát.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.07.11. 22:03:20

@EÖ: 2010 júliusa után keletkeztek, az EU területén? mert akkor két dolgot tudok elképzelni:
- vagy töröltétek a limitet (ehhez a fogyasztó aktív döntése szükségeltetik, pl. sms küldés vagy a weboldalon átállítás)
- vagy a hazai szolgáltatótok megsérti az EU-s szabályt
most vajon melyik változat a valószínűbb? Hadd súgjak: nme a második.
az adatroaming limit nem azt jelenti, hogy soha nem lesz magas számlád, csak akkor, ha saját kezűleg jóváhagyod, hogy ketyegjenek tovább a megabájtok.
2010 július 1-től havonta 50 ajró a kötelező limit:

computerworld.hu/jovo-csutortoktol-kotelezo-az-adatroaming-limit-alkalmazasa.html

Tomasz_a_gozmozdony 2011.07.11. 22:16:06

@SomethinWild: upc-nel megkozelitette a 15 mbyte/secet? Mennyit kaptal ezert a kommentert? :DDDDDDDDD

Gastroger 2011.07.11. 22:38:53

Namostakkor mi történt, mert azonkívül, hogy külföldön dolgozott mint sebész (operált), és nem kellett fizetnie, de "elméletileg" meg egymillió, de azt senki nem látta, szóval eztet a posztot nemértem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.11. 23:56:16

@Gastroger: vendegsegben osszerakott egy komplett wifi halozatot es lehet a cipojet sem vette le,de mikor megkezdte az operaciot a vodafon szolt neki, azonnal haggya abba
/hat ennyi/

2011.07.12. 04:13:12

Balázs egy igazi f@sz. Sírni tud, előtte körbenézni azt nem. Külföldi simet venni vagy wifit állítani egy x1-en szintén nem. Cserében szerinte 400Mbit/s vonalak rohangásznak az otthonokban...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.07.12. 08:18:11

Szolgalati kozlemeny:
Azt uzenem a BCX 256 rendszamu kocsi soforjenek, hogy bassza telibe a jo kurva anyjat. A Pipa utcanal lagyan bement a bringautra, nem zavarta, hogy a kerekeit ugraltatja a szegelykovon, csak azert, hogy a Lonyay utcanal be tudjon vagni a kocsioszlop ele.
Ezert tart itt ez az orszag.

pruntyike 2011.07.12. 08:58:22

@vazsmegyeigerdezsház: a következő eset lehetséges a BCX 256 rendszámú autó sofőrjével:
1. elovassa beírásodat, félbeszakítja a dolgát, lecaplat, beül az autójába, elmegy a bringaútról egy fizetős parkolóba, jegyet vesz, visszacaplat, befejezi a dolgát.
Más eset nincs....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.12. 09:19:03

@vazsmegyeigerdezsház:

Rendszám alapján tájékoztató jellegű adatok kérhetőek le.

A gépjármű nyilvántartásban lévő adata:
Rendszám: BCX-256
Gyártmány: LADA
Típus: 2109 /SAMARA 1300/
Szin: FEHÉR
A jármű körözés alatt áll? NEM
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás adatai: A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) állásfoglalása alapján adat nem adható ki.
Egyéb: A lekérdezett jármű forgalomban van

@pruntyike: Kivételesen nem ráparkolt, hanem úgy használta a kerékpárutat, mint a buzik az M-7-esen a leállósávot. Jobbról előzésre. Parkolni meg alighanem idegen kapubejárókban szokott...

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2011.07.12. 09:22:47

@cicmen: "Valahol Európában?
Könyörgöm! Akasszuk fel!"

Miért is?
Az EU nem egyenlő Európával. Az EU-n belül a szolgáltatók valamelyest le vannak szabályozva (mondom, valamelyest). És tudod, vannak olyan országok, amiket nem kötnek EU-n belüli távközlési szabályozások, mégis európai országok.
Érzed-e a különbséget?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.07.12. 10:01:22

Még mindig telefonálunk?
Új poszt meg sehol?

kunfirmenbuchnummer 2011.07.12. 10:37:22

@vazsmegyeigerdezsház:
ha már itt tartunk:
én a fundamentának üzenném, hogy szerezzenek be egy olyan szünetmentes tápot az ügyfélszolgálati irodájukba, ami áramszünetben is működik, elvégre ezért hívják SZÜNET MENTES-nek.

kunfirmenbuchnummer 2011.07.12. 10:40:10

@kunfirmenbuchnummer:

ja és a mostanit meg dobják ki, mert hasznavehetetlen (ez igaz még néhány tanácsadóra is)

ja és ezért tart itt ez az ország.

cicmen (törölt) 2011.07.12. 12:59:32

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás: 1.Köszönjük Emese!
2. Fejleszd a humorérzéked.
3. Nézd meg a filmet.
4. Szarok az EU kontra Európa értekezésedre.

SomethinWild 2011.07.12. 14:26:12

@Tomasz_a_gozmozdony: Nekem nem a vonat hozza a netet :) Screenshotom van róla, ha fenn vagy nCore-on, akkor megadom a usernevem, nézd meg.

mohopasi 2011.07.12. 16:32:52

mobilszolgáltatótól telefont, netszolgáltatótól netet. Amint bármelyik átnéz a másik tevékenységébe, az nagyon súlyos szokott lenni.

...Ahoj... 2011.07.13. 03:04:34

T-réhomnál én 3 perc nezetésért 50 ezret fizettem (szerencsére pereskedés előtt elengedték a díjat) de vigyázz a mobillal mert G..ci mind. Internetet csak kábelen nomrális szolgáltatótól!

Megdobbent 2011.07.13. 03:24:32

Huhu! Majd kapjuk meg a posztokat azoktol, akinel versenyzonk wifit szerelt :))) Meg nem tudjak, de mind magyar roaming dijat fognak fizetni, raadasul szennetortek a cseles halozatot is, a szomszedsag azon nezi pedomaci legujabb kalandjait :>>>
süti beállítások módosítása