Tékozló Homár

Nem tartja ígéretét a GsmLine.hu (frissült)

2011.09.28. 14:23 | juszka | 87 komment

Sándor olcsóbban szerette volna megúszni a telefon vásárlást, ezért a netről rendelte meg új készülékét. Sajnos - ahogy az az ilyen esetekben gyakran előfordul -, a telefonhoz nem minden tartozék érkezett meg, és az ígért két éves garanciát sem tudja érvényesíteni a naiv ügyfél.

Úgy döntöttem, vásárolok egy Android rendszerű mobiltelefont. Hosszas keresgélés után eldöntöttem, hogy vásárolok egy Samsung Galaxy Ace telefont. Mivel nem vagyok a saját pénzem ellensége, interneten kerestem hol olcsóbb. Meg is találtam a GsmLine.hu céget. A sok bejegyzés szerint korrekt a cég, tehát gondoltam én is megpróbálkozom velük. Meg is rendeltem a webshopban, 48.364 Ft-ért. Felhívtak telefonon és elmagyarázták, hogy ez csak a telefon, a töltő és 1 év bolti garancia ára. Elmondta a fiatalember a telefonban, hogy ha a drágább 56 ezer forintosat választom, akkor jár még mellé egy adatkábel, egy 2 gigás memóriakártya és még 2 év Samsung garancia. Nyilván ezt választottam, mert jobban megéri. A telefont másnap hozta is a futár. Ahogy kibontottam - persze a futár közben el is ment -, nem találtam a memória kártyát. Fel is hívtam a céget, akik semmi meglepődés után, közölték, hogy feladják még aznap és hétfőn (pénteken kaptam meg a telefont) már meg is érkezik.

Hétfő délután 4-ig nem jött meg, tehát telefonáltam ismét, hogy nem jött meg a kártya és e nélkül nem sok mindenre használható a telefon. Azt az információt kaptam, hogy majd a következő héten elküldik postán.

Erre eléggé mérges lettem és írtam egy hivatalos levelet nekik, hogy milyen szolgáltatás már az, hogy veszek egy drága telefont kártyával, ami nincs benne és még majdnem 2 hetet kell arra várnom, amit megvettem?
A válasz az volt, hogy a kolléganő csak szerdánként postáz, de most szabin van, tehát majd a jövőhét szerdán fogja feladni, de ha bemegyek a kártyáért, akkor adnak fájdalomdíjul egy 4 gigás kártyát helyette. Én meg is köszöntem, de mivel vidéken vagyok és nem Pesten, egy ismerősöm ment el érte és adta fel nekem postán. A kártya meg is érkezett és örömmel bele is tettem a telefonomba, amikor kiderült, hogy a kártya használt és egy HTC telefonban volt előtte. A kedvességnek köszönhetően megnézhettem milyen képek, zenék vannak rajta, meg a HTC telefon leírását is nézegethettem volna ha olyan a telefonom. De mivel végre van kártyám, gondoltam akkor végre regisztrálhatok az Android marketbe WIFI-n keresztül, hisz van routerem és ugye így gyors, olcsó netem van.

Nos... a WIFI nem működik. Akármit próbáltam, nem működik sehogyan sem. Utána olvastam és kiderült, hogy ennek a telefon típusnak sokszor van ilyen problémája. Felvettem a kapcsolatot a Samsung helpdeskkel, hátha van valami megoldás rá. Első körben mondtak egy kódsort amivel a WIFI-t újra telepítette a telefont, de ez nem működött. Akkor ajánlották, hogy frissítsem a telefont, mert van már rá frissítés. Rendben, ez is meg lett, de WIFI sehol. Akkor mondták, hogy keressem meg a Magyar nyelvű Samsung garancia papírom és mivel prémium kategóriás készülékem van, ingyen kijönnek, elviszik, megjavítják és visszahozzák. Keresem a papírt, keresem, de nincs sehol. A dobozban is csak szlovák nyelvű van, de az sincs lepecsételve, tehát a 2 év Samsung garancia egy átverés.

Gondoltam, akkor csak felhívom a boltot, ahol udvariasan a szervizhez irányítottak. Ott 4 hívás után sem vette fel senki. Ismét hívtam a boltot, de ott már kinyomtak. Erre ismét írtam egy felháborodott levelet mind a boltnak, mind a bolt szervizének, amire már 5 napja nem válaszolt senki. A szerviz délután mégis felhívott, hogy kerestem őket ma. Megbeszéltem mindent a kollégával, aki ígért is másnapra egy futárt. Ez péntek lett volna. Ma már kedd volt, de még nem ért ide a futár...

A meglepő az volt, hogy hétfőn felhívtak a boltból, hogy az ígért 2 gigás memória kártyát akkor hamarosan postázni fogják. Mondtam a hölgynek, hogy köszönöm, a kártya már meg van, ami ugyan már 4 gigás, csak épp használt, de az ígért futár sem ért ide. A hölgy ígérte, hogy azonnal szól a szerviznek, akik felhívnak, egyeztetnek velem és megbeszéljük hová jöjjön a futár. Azóta sem hívtak fel.

Tehát vettem egy új telefont, amit tudok nézegetni, telefonálni is lehet használni, de a WIFI nem működik benne. Most választhatom, hogy megjavíttatom a készüléket saját pénzért (a legdühítőbb, hogy csak 12 napos a telefonom...), vagy felmegyek Pestre saját költségen és beviszem a boltba reklamálással és panaszkönyv kitöltéssel együtt.

A Fogyasztóvédelmi Felügyelettel mindenesetre felveszem a kapcsolatot és minden fórumon, lehúzom a céget az biztos. Mondjuk a Samsunggal még megpróbálkozom, hátha mégis megnézik a terméküket...

UPDATE: Megkésve bár, de kiemeljük a kommentek végéről a GSMLine válaszát:

GsmLine.hu 2011.10.17. 12:13:16

Kedves Cikk Író!

Először is tisztáznám, a Samsung telefonokat nem a GsmLine.hu Kft. gyártja. Meghibásodásáért felelősséget vállalunk jótállás keretein belül, melyet szervizpontunkba kell vissza juttatni. (ha vidéki akár csomag küldő szolgálatot, postát is elfogadunk)
Amint reklamált a memória kártya miatt rendeztük, sőt nagyobbat kapott, szerintem erről nincs mit írni.
A készülék meghibásodott, melyet ha kéri javíttatunk, nem tudom mit vár ezen kívül?

KIEMELNÉM: amennyiben bárki rendel netről 8 napos elállási joga van. Tehát nálunk is, mint minden korrekt cégnél 8 munkanapon belül nem tetszik a készülék, vissza küldi, és mi vissza térítjük a teljes vételi árat. Indokot sem kell írni!!!

Sajnálom, hogy csalódott az Ön által választott készülékben, de ezt nem a cég lejáratásával kéne talán megbosszulni, és itt kérném az összes ide írót, hogy a "zuggsm" kifejezést mellőzzék. Cégünk éves szinten 300.000.000 Forint körül forgalmaz, melyet le tud bárki kérdezni hivatalosan, ingyenesen a netről.

Az, hogy nem vette fel a szervizes kolléga azonnal, valóban sok munkájuk van, mindenkivel kiemelten foglalkoznak, és ahogy írta, vissza hívta Önt, ezt vajon melyik cég teszi meg?

Kérném, hogy ne járassa le a korrekt cégeket, amennyiben meghibásodik egy gyártó terméke, arról nem tehet a forgalmazó, mi állunk rendelkezésére!

Amennyiben bárkinek kérdése van:
gsmline@gsmline.hu email címre megteheti, és 3 munka napon belül válaszolunk maximum (nem kötelező, lehet aznap, de naponta 400 emailt dolgozunk fel, így lehet, hogy elcsúszik a válasz).
El tudnak minket érni:
06 70 311 5009, 06 30 311 5009, 06 20 311 5009 számokon, be tudnak hozzánk jönni a boltunkba: 1078, Bp. István u. 20.
vagy a szervizre kíváncsi (szervizpont):
1078, Bp. István u. 18.
További infókat honlapunkon találnak:
www.gsmline.hu

Üdv. Giczi Antal
cégtulaj

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2011.09.28. 14:32:37

Mintha én lennék az első. De lehet csak vízió...

KecskeDotyi 2011.09.28. 14:34:40

AnDROID-os telefon csak droidoknak kell, nem?

A_blogger 2011.09.28. 14:35:23

amikor bemondták a második árat, akkor én tovább böngésztem volna a netet. 8ezer plusz egy adatkábelért és egy 2gigás kártyáért szerintem sok. Most rákeresve az árukeresőn a második ajánlat 56ezer, de 2giga kártyával és autós töltővel.
a gsmline sem lehet valami nagy cég, ha csak szerdánként postáznak, de ha a kollegina szabin van, akkor erre képtelen a többi munkatárs.

Harag atya 2011.09.28. 14:37:28

Hm, talan harmadik, de elolvastam...

Nekem nem volt veluk gond, onnan vettem az N900-as Nokiamat, es vegig korrektek voltak, sot, meg tokot is megprobaltak keriteni, pedig ahhoz a telefonhoz akkoriban eleg nehez volt olyat talalni.

A garanciapapir is ott van meg a dobozban.

Mas kerdes, ha futar jon, addig ott tartom, mig minden szerzodesben foglalt dolgot rendben nem talalok. En kicsaptam a dobozt a motorhazteton, es addig ala se irtam, mig meg nem neztem mindent.

Samsungot meg nem szeretem, de izles kerdese ugye, az azota megevett jopar HTC meg sosem hagyott cserben.

Samsungot meg csak ostermelotol.

Manyecska 2011.09.28. 14:38:00

Sehol nem szerepel a teló gyári száma??? Talán az alapján valamerre el lehetne még indulni!?

vernarancs 2011.09.28. 14:43:07

Add oda a telefont az ismerosodnek, vigye be a boltba o. De a legjobb lenne, ha lenne egy del-koreai ismerosod. Akkor egybol a samsung gyarba be tudna vele menni.

2011.09.28. 14:52:33

ez nagyon bosszantó sztori, GSMizénak sünt a seggébe, téglát az ablakába, platósifányi sódert a bejárat elé.
Nagatív reklám, szégyelljék magukat.

Nick1984 2011.09.28. 14:54:34

Hm. 3 hete dekkol náluk ugyanezért a Samsungom... Mert elfelejtették csatolni a gari papírt. És még hozzá is tette, hogy lassú a samsung szerviz...... Hahaha!!!!

GZoli 2011.09.28. 14:58:31

Ez mind szürkeimportos, stb. Esetleg bugázott teló, sosem lesz rá samsung gyári garid. Ilyen helyeken ne vegyél telót, mert cumi lesz sajnos.
Egyedül szolgáltatótól lehetsz viszonylag biztos, hogy lesz is 2 év garid.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.28. 15:02:06

a poszt tolót már lehet?

@poszt toló: a samsung szervíz nem fog veled szóba álni a magyar nyelvű gar.papír nélkül. Most kezd el magad szoktatni a gondolathoz, hogy ez 5~10 munkanap (1-2 hét).
Ha nem jöttél volna rá mitől olcsóbb amit te vettél:
Azt úgyhívják szürkeimport. Köze nincs hozzá a samsung magyarországi képviseletének (ezt támasztja alá, hogy nincs magyar nyelvű gar.leveled). Mellesleg olyan sincs, hogy kiveszi az adatkábelt a dobozból (ha többet fizetsz, akkor megkapod? rotfl). Ugyanis azt úgy hívják, hogy _gyári_tartozék_.

Mégegyszer:
A készülék amit vettél, lehet szürkeimport, használt, lopott, esetleg külföldön lopták el. A samsung leragasztja a dobozokat, jóféle matricával. Abban vannak olyan apóságok mint: készülék, hálózati töltő, adatkábel, akkumulátor (tényleg, ezért nem kértek külön pénzt?), esetleg leírás, és vmi cd/dvd hasznos/haszontalan programokkal.

RoopeHUN 2011.09.28. 15:06:03

"Hosszas keresgélés után eldöntöttem, hogy vásárolok egy Samsung Galaxy Ace telefont."

"Nos... a WIFI nem működik. Utána olvastam és kiderült, hogy ennek a telefon típusnak sokszor van ilyen problémája."

Gratulálok. Te is olyan lehetsz, mint a statisztikák által oly gyakran emlegett funkcionális analfabéták, akik olvasnak, de nem értik...

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.09.28. 15:06:04

Te most át lettél verve rendesen... Sajnos sok cég, és vállalkozás van aki jellemtelen. A fogyasztóvédelemhez menj a kapott számláddal együtt.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.28. 15:06:44

@Manyecska: ez nem HP, amúgy ott is csak akkor, ha regisztrálták vásárláskor (és/vagy vásároltak hozzá gar. kiterjesztést) :P

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.28. 15:09:16

A webes vásárlás nagyon jó dolog, de használatánál figyeljünk arra, hogy ne szivassuk meg magunkat ok nélkül.

megamenn 2011.09.28. 15:10:21

Lehet,hogy nem vagyok sikeres ember, de drága dolgokat csak olyan helyről veszek, ahová könnyedén vissza tudok menni asztalt borogatni, ha kell.
TV-t pl csak a corából...nem röhög!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.28. 15:12:26

" Ott 4 hívás után sem vette fel senki. Ismét hívtam a boltot, de ott már kinyomtak."

Ez milyen korrekt hozzáállás már :D

Amúgy a fogyvéd jó ötlet. Tahó egy cég.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 15:16:56

@ColT: >>hívtam a boltot, de ott már kinyomtak."
Ez milyen korrekt hozzáállás már<<

Tényleg nagyon tahók. De felhívom rejtett számmal, kinyomja azokat is?

l0lcopter 2011.09.28. 15:17:21

gsmboltból soha
droidos telefont soha
ilyen egyszerű.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.09.28. 15:19:01

ha lehet már a posztolót...telefont nem veszünk 50 ezerért!!!!!!!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.28. 15:19:37

@donfuligjimmy: Monduk a kutyát érdekelné, hogy szürkeimport, ha tőlük veszek valamit, akkor legalább azt tartsák be, amit ígérnek! Leszarom, hogyan csinálják.

Drevan 2011.09.28. 15:20:30

Jó telefon ez az Ace, de 60k-t hülye lennék telefonért adni...még szerencse, hogy T-nél kártyásan volt rá szuper akció így csak 28.500Ft-ba került.

A doboz le volt zárva érintetlen Samsung matricával?
Lepecsételt magyar garipapír megvolt?
Magyarországon az alábbi dolgok alaptartozékok az Ace-hez: 2GB (enyém Sandisk) memóriakártya Samsung adapterrel PC-hez, adatkábel, töltő. Ha ezek közül hiányzik valami, az azt jelenti, hogy meg lett a doboz tartalma piszkálva.

Ha a fentiek közül valamelyik nem stimmel, akkor vissza kellett volna küldeni 10 napon belül. Ha meg hagyta a posztoló, hogy elteljen a 10 nap, akkor vállalja a következményeit, hogy át lett verve és rohangálhat a pénze után.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.28. 15:20:47

@atpijkamo: Miért, hol nem szarja le :D
LD tegnap a PÉTÁV sztorim :)

@batgirl: Ja, ez meg a másik.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 15:21:54

@l0lcopter: "droidos telefont soha"

Hülye vagy, csak droidost.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.28. 15:22:14

@ColT: én elhiszem, hogy te leszarod, de magyar gar.levél csak azokhoz a termékekhez jár, amiket a hazai disztribútoroktól vettek. A bolt részéről a 2 év samsung gar. (most nem olvasom el még1x, de jól rémlik ez is a feláras cucc része volt?) lássuk be ebben az esetben parasztvakítás.

ASX 2011.09.28. 15:23:11

@RoopeHUN:
És te miért nem érted amit olvasol? olvasgatta a telefon leírásait és ezt találta az igényeinek megfelelőnek.
A probléma fellépése után a PROBLÉMÁRÓL olvasgatta az infókat, akkor szembesült vele, hogy ez gyakori.

De az is lehet, hogy érted, csak itt kötekedsz, mer a valós életben mindenki megaláz.

A posztolót miért kell piszkálni, ha átverik, vagy át akarják verni?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 15:23:39

@ColT: Nem tudja leszarni, ha nem jelzi ki a számot. Új ügyfél lehet, pénzt hoz.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.09.28. 15:23:52

@estrella negra:

Nem kapott számlát? Akkor meg is érdemli, hogy eldobja az 56 ezres telóját.

Nicco San 2011.09.28. 15:24:42

Poén, hogy a GSMLine már 2 éve szívatja a vásárlóit a Samsung telefonokkal hirdetve, hogy szar a Samsung szerviz.Vajon ott tudnak róla?Nekem is volt ilyen problémám egy Samsung Omnia HD-vel.Egyedül a nyakukra járás oldja meg:)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.28. 15:24:56

@atpijkamo: ráadásul még vissza sem hívnak.
ha lesz forradalom, úgy az a gsmline-t fogja elsőként falhozállítani :@

Drevan 2011.09.28. 15:26:19

@ASX: Nincs semmi baja az Ace WIFI-jének, nem tudom hol olvasta. Vagy ő nem csinál jól valamit, vagy ez is sz*r benne, tehát duplán át lett b*szva.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.28. 15:27:33

@ASX: fillér.......ó, 20Ft-ér még a............is? Gyári tartozékért pénzt ad? Aztán csodálkozik, hogy ráadják a szopóálarcot?
ÉrtEDE?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.28. 15:27:45

@atpijkamo: Na jó, de ezekre a helyekre nem az üzletcentrikus magatartás a jelemző... Micikének nincs kedve, kinyom bármit :D

Drevan 2011.09.28. 15:29:25

@donfuligjimmy: Arra gondolt esetleg valaki,hogy a 46e Ft-oshoz azért nem volt tartozék, mert az használt készülék volt? Van bolt, ami új készülékek mellett használtat is árul.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.28. 15:33:52

@Drevan: a 2 éves samsung gar. ezt kizárja. Az csak új készülékhez jár. Mellesleg, ha használták már a kütyüt, az kiderül (jó persze, wipe/format memóriát kipucolja, de a készülék burkolatán marad nyoma)

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.09.28. 15:34:22

Ez a gsm bolt most le lett szarva rendesen. Ha igaz a történet, megérdemlik e negatív reklámot. De nem tudom megérteni a spóroló posztolót sem....
Szerintem kezdem belátni, hogy jó üzletet csinált. Vett egy kütyüt 56 ért, amivel nem tud a wc-n ülve droidozni... :))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.28. 15:34:57

A Samsunghoz alapból jár 3D-s mobiltévé.
Olyan volt-e a dobozban?
Mer' különben szürkeimport!

Cica30 2011.09.28. 15:37:07

Az enyémen tökéletesen működik a WIFI.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.28. 15:37:23

@KecskeDotyi: ez vmi vicc?
"...egyedülálló üzletekben kérdezzünk rá, hogy melyik nagykereskedőktől szerzik be az árut, majd nézzünk utána a nagykernek..."
Megnézném én az a kiskerest, aki megmondja melyik nagykerben veszi a cuccot :D

Drevan 2011.09.28. 15:38:48

@Lakásfelújító Feri: Hát van rá Dead Space játék, amiben vannak olyan pontok, amiket este csak WC-n ülve érdemes végigvinni...

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.28. 15:39:49

Cipőt a cipőboltból, Samsungot a Samsungboltból.

Így jár aki bassza a fillért.

2 küveccsel többért még a helyi gsm-maffiózónál is megkaptad volna ugyanezt a szart, és akkor személyesen mehetnél anyázni minden nap.

Nem baj, a spórolás a lényeg.

Drevan 2011.09.28. 15:44:29

Majdnem elfelejtettem...drága posztoló, 2 akkufedél/hátlap járt hozzá, ugye? Fekete "bordás" (amit a tisztelt bolt külön 2400Ft-ért árul) és egy sima fehér.

Ha nem járt mind2, akkor ezt is fel lehet írni a listára, hogy mivel lett átverve :D

XCat 2011.09.28. 15:44:47

@RoopeHUN: Ezeket a cikkeket többnyire funkcionális analfabéták írják. :)

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.09.28. 15:45:10

@szmoker (Homo Trollicus):

Sajnos ez minden téren igaz mostanában nálunk. Ha lenne rá pénze, akkor sem az eredetit venné meg sok ember. Ez bassza a fillért, hanem egyszerűen szarevőség szerintem. A kereskedők kimondottan a csóró réteget veszik palira mostanában...

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.28. 15:51:58

@Lakásfelújító Feri: hosszú évek (legalább 10) tapasztalata, hogy mindig a legolcsóbb a legdrágább a végén.
Kivétel nélkül, bármilyen területen, legyen az építőipar, informatika, autó, szerszám/gép, akármi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 15:52:00

@Lakásfelújító Feri: "A kereskedők kimondottan a csóró réteget veszik palira mostanában"

Nem hiszem, hogy a csóró réteg ötvenezreket basz ki az ablakon okostelóért. Bár lehet, nincs elég nagy mintám.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 15:54:13

@szmoker (Homo Trollicus): "2 küveccsel többért még a helyi gsm-maffiózónál is megkaptad volna ugyanezt a szart"

A minap egy visszautasíthatatlan ájfón ajánlatot utasítottam vissza a nagycsarnok parkolójában. Biztos azt hiszi, ha utánam dobnák se kellene. De kellene, eladnám.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 15:55:16

@Sün‼: "mobiltévé"

Mobilvécének olvastam, vajon az miért lenne benne.

Welka 2011.09.28. 16:01:47

Én is próbálkoztam a céggel, amikor telefont kerestem. Magyar nyelvű menü nélkül és csak EU garanciával adták vola - amivel itthon semmire sem megyek. Őszintén szólva, kíváncsi lennék, honnan is van az a telefon. De ezt kérdezze meg tőlük az APEH.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.09.28. 16:04:00

@szmoker (Homo Trollicus):
Nekem is ez a tapasztalatom. Nem fizetik meg a jó informatikust, sem mást.
Azt tarom érdekesnek, hogy olcsó kinai kőművesek még nincsenek pl. :)))

puszt 2011.09.28. 16:06:14

@Lakásfelújító Feri: ez a GSMLINE sötét ló. Tudott úgy eladni i900-ast,újat, hogy a teljes, beégetett (mintha hard resetnél is előjövő) beállítása az internetnek,Tv-nek és a többinek, az osztrák T-Mobile beállításai voltak. Nem is lehetett vele soha itthon Tv-ni, MMS-ezni, még a hazai T-Mobil segítségével sem. Egy év múlva elvíve software friss.-re, szóltva a problémákról, vissza jött T-Mobile A...
Még jó, hogy egyébként működött.Az internetet könnyen át lehetett írni.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.28. 16:14:39

@Lakásfelújító Feri: le vagy maradva. Nem kispályáznak a sárgákok. Vmi autópályaépítésre pályáztak, de a jólbevált, régóta ismert cégek megfúrták (magyar, osztrák), mert szerintük irreálisan alacsony volt az ajánlatuk (az övék pesze a kici kinajihoz mérten kb 2x annyiról szólt, de ezen ne akadjunk ki, mint ahogy azon se, hogy még mindig nincs kész, azt meg se pendítem, hogy folyamatosan drágul, elvégre benzin, áfa, tréfa, jövedéki, ilyen-olyan adó, szélirány, páratartalom ... minden változik)

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.09.28. 16:21:56

Ez jó! Sárgákok. :))) Az olyan posztokhoz nem lehet hozzászólni, mint pl áfa emelés, adóemelés,benzin ár.
Meg még sok minden. A cenzúrát beszüntették, vagy csak a szerki ollója van kiélezve sok esetben? :)))

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.28. 16:27:14

@Lakásfelújító Feri: De olcso magyar komuvesek meg mehetnek Kinaba... Vityaek erosen dolgoznak a teman. Mint a Szot-udulo. Es a munkanelkuliseg elleni kuzdelemben is jol mutat a statisztikaban :)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.28. 16:33:14

@Lakásfelújító Feri: jah, bosszantó. Ugyanakkor érthető. Sokan leírnák a véleményüket, nem gyöznék a moderálást :)
Ezzel csak az a baj, hogy nem ott kellene kifejteniük (kifejtenünk, mert én is leírnám mit gondolok) az embereknek a véleményüket, hanem el kellene vonulni a kossuth tér-re (a cirkuszhoz), és elzavarni a bohócokat.
Ezzel viszont az a baj, hogy akkor kiket ültessünk a helyükre?
lmp? jobbik? ugyanmár ...
maszop? lyukas garast sem bíznék rájuk
kisgarázdák? már sehol sincsenek
mdf, szadesz? ezeknek is leáldozott
kihagytam valakit?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.28. 16:35:38

@Lakásfelújító Feri: affene ... tudtam, hogy kihagyok valakit :D
kétfejü kutya, ők legalább nem tettek úgy, mintha komolyan gondolnák. Legközelebb rájuk fogok szavazni. Hátha lesz ingyen sör :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.28. 16:37:00

@atpijkamo:
Hát a 3D-s mobilvécé pedig csudajó dolog!
Asszem az majd a Szifon 5-höz lesz alaptartozék.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.09.28. 16:52:45

@szmoker (Homo Trollicus):

Munka van hazánkban sok. Csak nagyra van nyitva a szociális háló még mindig. Nem arra gondolok, hogy aki elmegy munkanélkülire, vagy a nyugdíjasokra. Hanem a sok jövedelem pótlós naplopóra. Rengeteg ember el kell tartanunk sajnos. Ha nem kapnák a szociális segélyt sokan, harcolnának a kenyérért. Sok színes ember látok a posta előtt várakozni. Majd egy sarokkal arrébb, beül egy közepesen jó kocsiba.
Hogy van ez? Mi a jó ebben nekem? Miért kell nekem eltartani a szellemileg hátrányos helyzetű embereket? Szomorkodok jelenleg...
Inkább iszok egy fröccsöt a mindenit.

raftery 2011.09.28. 18:00:41

2gigas memokartyaert hisztizni???
pfff...

sikeres ember lehetsz...

Flugos furgonos 2011.09.28. 18:25:00

40-50 000 egy teloért? ne röhögtessetek, ennyiért már majdnem autot is lehet kapni.
Holnap megyek a madaras tescoba 2990 Ft egy telefonálásra alkalmas teloért, melostelonak tökéletes, és ha véletlen bedöglik akkor sem szerviz hanem kuka.
Modjuk ennek nem kell kártya, meg egyéb lofasz, de én egy telon telefonálni akarok , nem nemi életet élni a neten a telommal.

FDToth 2011.09.28. 18:39:55

Sufnigms... tanuljuk már meg h csak szolgáltatóktól vag ynagyobb kereskedéekből veszünk telót, mert annak nprmális a háttere..

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 19:00:09

Az ilyenek miatt parázok neten rendelni. Bár eddig cd, mobilakku szintű, faék egyszerűségű dolgok voltak csak porondon, spéci futárral, nem M. Kir. Postával, így kisebb volt a pofára esés lehetősége is.

Megdobbent 2011.09.28. 19:16:05

Ezek a csilivili telefonok ket dolgot nem tudnak mukodtetni, ahogy olvason/hallom mindenhonnan: GPS es wifi.

Nekem meg noname cuccom van, wifit nemcsak kezel, de routerenkent speci halobeallitasokat is eltarol, amire pl. az iphone keptelen. Szoval jo ez az egesz szupercucc, de nekem 2-3 evente egy adatkabel arabol van mindenttudo nevtelen telefonom, ami meg csak azt sem kozli a gazdajaval, hogy mikor merre jarok, es milyen wifik vannak a kozelemben. Jah, es persze ha irok ra valami programot, akkor trukkok nelkul 2 masodpercen belul mar hasznalhatom is a telefonon :>

Nehez az elet, szar a csilivili :>

Layosh 2011.09.28. 19:28:09

Most mondjam, hogy megérdemled? Minek kell zugGSM boltból vásárolni? Nézd meg normális boltban, persze lehet, hogy drágább 2k-val, de hivatalos, és nem használt.

Árja Macska 2011.09.28. 20:04:02

ja, én is rendeltem tőlük egy akkoriban még igencsak ritka sony ericsson telefont a gyári 8 gigás kártya helyett 16 gb-ossal. és mi történt??? láss csodát, minden rendben megérkezett, a telefont azóta is használom. +1

banpepe 2011.09.28. 20:56:27

Egyszer rendeltem ezektől telefont. A gyári garis telefon az náluk egy gsmline-s cetlit jelent. Mondom ezzel hogy megyek a htc-hez. Ja, hát elfogadják ezt is... Ott visszavittem, visszakértem a pénzt, de úgy, hogy már majdnem asztalt borítottam, majd nagy nehezen visszavették. Ennyit róluk.

Jemi 2011.09.28. 21:11:44

Sziasztok,
a dobozon milyen matrica van rajta, hogy forgalomba hozza?
egyébként a szlovák céggel próbálta felvenni a kapcsolatot a posztoló?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.28. 23:33:20

@CatMother: köszönöm a helyreigazítást. Csak abban voltam biztos, hogy kettő van valamiből, amiből néha egy is sok, után nanézni meg lusta voltam :D

Zirowe 2011.09.28. 23:58:33

A posztoló sötét, ilyen ne mobilt vegyen, hanem élettapasztalatot (bár lehet most kapott egy nagy adagot).

Amúgy meg a szürkeimport dumát a magyar forgalmazók találták ki, hogy szédítsék a népet és tőlük vegyék drágábban.

Megsúgom, hogy létezik olyan EU előírás, hogy ha EU-n belül veszel egy terméket, és ahhoz kapsz egy garanciapapírt (a papír nyelve mindegy), azt a gyártó az EU belül bárhol köteles javítani garanciális hiba miatt.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2011.09.29. 08:42:40

oké, ez kellemetlen, de őszintén: mire számítottál, mitől lesz ilyen olcsó? :) telefont vettél, a kapcsolódó szolgáltatások megfizetése nélkül.

azt csak nem várod el, hogy 20 ezerrel kevesebbe kerüljön, de közben semmivel se legyen "karcsúbb" a pakk, a szolgáltatás...

ennyi pénzt spóroltál, és nyertél egy rakás idegességet vele. megérte?

jaycee1981 2011.09.29. 10:23:30

Na és aztán a kedves posztoló milyen számlát kapott? Ha kapott egyáltalán! 25%-os áfásat vagy 0%-os áfásat? Mert ez sem mindegy! Fogadjunk hogy nullásat kaptál, de úgy kell neked aki ilyen összegnél akar spórolni egy keveset. Nagyon sok Mobiltelefonos cég ezt csinálja, hogy kiveszi az egyébként GYÁRI csomagolásból a tartozékokat és külön áron eladja de legalább mostanában rájuk jár a NAV, remélem jól megbüntetik az összeset.

Legközelebb kizárólag olyan helyről vásárolj ahol eleve csak gyártói garanciás készüléket árulnak és fel van tüntetve, hogy 25%-os áfás ár, mert AZ OLYAN BOLTOK NEM TRÜKKÖZNEK azzal, hogy kivesznek dolgokat és nem áfacsalók.

uni1002 2011.09.29. 10:27:12

Ezért rendeltem a Vodafonétól telefont, az igért 5-6 nap helyett a 13-ik napon jött meg, két sürgető telefonálás után, de a Motorola Defy tökéletesen működik, a csomagolás korrekt, és minden tartozék a helyén, garancia jegy kitöltve.
Az ára megegyezik a szürke importőrökével, azzal hogy kaptam rá 6500 ft engedményt is, mint régi előfizető...

Lilypad 2011.09.29. 13:08:46

Velem olyan történt, hogy akartam venni egy Samsung B3410-et ZÖLD színben. Végignéztem egy csomó honlapot, írtam nekik, hogy van-e.

Egy helyről írták, van, ott megkérdeztem, hogy biztos van-e. Azt írták, hogy van, két nap és küldik.
Készhez kaptam, kibontom, dobozon fekete a telefon színe, már összeszorult a gyomrom, de még él a remény, azért óvatosan doboz-sértés nélkül tovább bontom, és persze fekete a telefon. Futár addigra elment, és naná, hogy a színes telefon árát fizettem ki a feketéért. (Pár ezer forinttal drágább, de akkor is!)
Azonnal felhívtam őket, másnap elmentem hozzájuk, és visszaadták a pénzt. Szerencsém volt.

De ilyen idiótákat, hogy még rá is kérdezek, hogy biztos van olyan telefon, erre kiküldik a másikat. Mit hittek? Hogy nem csinálok semmit, ők meg lepasszolnak egy telefont egy náluk nem kapható áráért?

hehehehe 2011.09.29. 14:01:24

Még zöldfülű 20-on éves koromban én is azt hittem milyen alkalmi vétel volt a telefonom egy ilyen noname üzletből, sokkal olcsóbban mint a listaár. Az örömöm fél évig tartott, mikor elromlott a telefonom és az üzlet helyén egy megszűnt felirat várt...buktam a bolti garanciát...
Tanultam belőle, azóta telefont csak megbízható forrásból, leginkább szolgáltatótól...

vernarancs 2011.09.29. 14:04:19

Az aldibol kell mobilt venni.

Vladek visszatért 2011.09.29. 14:52:23

Az volt már, hogy a wifit be kell fújni WD40-nel és megjavul?

tomfix4 2011.09.29. 20:28:37

Ne aggódj, Én a GSM-line nál vettem egy Samsung Galaxy S2-őt, 12-én, 16-án amikor időm már volt jobban kipróbálni a telót,kiderült hogy a kamerája gyári hibás.. Visszavittem szervízbe még aznap 16-án, és azóta szervízben van. Ezekszerint nem csak neked szarnak a képedbe.. KÖSZI HOGY EZT A CIKKET MEGOSZTOTTAD VELÜNK!! Mostmár tudom,hogy szerdánként van szállítás..

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.30. 19:57:46

mobil telefon meghatározása
- hordozható távbeszélő, maroktávbeszélő, marok-távhívó, bunkó távbeszélő, "handy"

beszélgetésre / SMS-ezésre alkalmas? akkor az egy qrvajó telefon! :)

ouroboros 2011.10.06. 19:54:19

igazából én félek az ilyen több százezres telefünöktöl.
most is vettem egyet 10k-ért. mindent tud, okosnak éppen nem okos, ez tény.
de ha gond lesz vele, elhajintom messzire egy szigorúan megfelelö helyre :)
egyébként a koncepció nem rossz, hogy rendelekezünk egy ilyen mindenttudó készülékkel, ami sok mindenre jó lesz - de ez már nem telefün, nevezzük inkább szép magyar szóval kommunikációs készüléknek.
majd veszek egy olyat is, ha az is 10k lesz szép magyar forintban.

kockákat kérdezem, emlékeztek-e rá, hogy anno a win95 reklámfilmje pont erröl szólt, hogy mindenki ilyen okos készülékekkel mászkált? persze köze nem volt a windows-hoz, de most így visszatekintve... érdekes.
az m$ látta jövöt, s nem használta ki? furcsa :)

GsmLine.hu 2011.10.17. 12:13:16

Kedves Cikk Író!

Először is tisztáznám, a Samsung telefonokat nem a GsmLine.hu Kft. gyártja. Meghibásodásáért felelősséget vállalunk jótállás keretein belül, melyet szervizpontunkba kell vissza juttatni. (ha vidéki akár csomag küldő szolgálatot, postát is elfogadunk)
Amint reklamált a memória kártya miatt rendeztük, sőt nagyobbat kapott, szerintem erről nincs mit írni.
A készülék meghibásodott, melyet ha kéri javíttatunk, nem tudom mit vár ezen kívül?

KIEMELNÉM: amennyiben bárki rendel netről 8 napos elállási joga van. Tehát nálunk is, mint minden korrekt cégnél 8 munkanapon belül nem tetszik a készülék, vissza küldi, és mi vissza térítjük a teljes vételi árat. Indokot sem kell írni!!!

Sajnálom, hogy csalódott az Ön által választott készülékben, de ezt nem a cég lejáratásával kéne talán megbosszulni, és itt kérném az összes ide írót, hogy a "zuggsm" kifejezést mellőzzék. Cégünk éves szinten 300.000.000 Forint körül forgalmaz, melyet le tud bárki kérdezni hivatalosan, ingyenesen a netről.

Az, hogy nem vette fel a szervizes kolléga azonnal, valóban sok munkájuk van, mindenkivel kiemelten foglalkoznak, és ahogy írta, vissza hívta Önt, ezt vajon melyik cég teszi meg?

Kérném, hogy ne járassa le a korrekt cégeket, amennyiben meghibásodik egy gyártó terméke, arról nem tehet a forgalmazó, mi állunk rendelkezésére!

Amennyiben bárkinek kérdése van:
gsmline@gsmline.hu email címre megteheti, és 3 munka napon belül válaszolunk maximum (nem kötelező, lehet aznap, de naponta 400 emailt dolgozunk fel, így lehet, hogy elcsúszik a válasz).
El tudnak minket érni:
06 70 311 5009, 06 30 311 5009, 06 20 311 5009 számokon, be tudnak hozzánk jönni a boltunkba: 1078, Bp. István u. 20.
vagy a szervizre kíváncsi (szervizpont):
1078, Bp. István u. 18.
További infókat honlapunkon találnak:
www.gsmline.hu

Üdv. Giczi Antal
cégtulaj

u.i.:
több ezer vásárló közül van egy-egy csalódott, annak nagy hangja tud lenni, de mi nekik is segítünk!
süti beállítások módosítása