Tékozló Homár

Kevesen láthatják az Airbust Lisztferihegyen

2011.09.30. 10:38 | jackyll | komment

Ingyen szórt ajándékért aztán tényleg felesleges rinyálni, de legalábbis érdekes, hogyan sorsolták ki, ki nézheti a Budapest Airportra érkező Airbus 380-at a reptér teraszáról:

Talán kevesen tudják, de október 2.-án hazánkba látogat a világ legnagyobb utasszálító gépe az Airbus 380. Ebből az alkalomból a BA Rt. játékot szervezett, mely szerint az első 400 ember, aki kitölti a regisztrációs lapot - név, email, telefon, cím - bejuthat a 2A teraszára, és onnan figyelheti az eseményt. Nem tudni miért, a regisztrációs lap 11.47 kor - az én órám szerint - kikerült a facebook, ill. a bud.hu oldalára.

A játékszabályból kiemelném azt a részt, mely szerint: " a regisztráció 12.00 és 14.00 között lesz elérhető. Azaz, joggal gondolta bárki, hogy a BA RT szerverén 12.00 a pontos idő. De folytassuk: Én azon nyomban be is regisztráltam, illetve a feleségem is. 12.00 környékén a BUD facebook oldalán megjelent egy bejegyzés, h a 12.00 előtt regisztrálók érvénytelenek. Gyorsan rányomtam mindkettőnk adatát még egyszer, a rendszer elutasított mindkét esetben, hogy már jelentkeztünk. Később nekem jött egy email, hogy nyertem. A feleségem nem. Hovatovább, a BA leírása szerint 8 perc alatt jött össze a 400 ember. Ha megnézitek a BUD facebook oldalát, sok ember írja, h 12.01, 12.02 kor regisztrált, és mégsem nyert, illetve többen is vannak, ahol egymás utáni regisztrációnál, az egyik nyert, a másik nem. Érdekes egy játék volt.....

Typhoon

Azoknak, akik lemaradtak a teraszról, a Budapest Airport egy szabadon választható szántóföldet javasol szpottingolni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.09.30. 10:41:47

véletlenül nem lehet h egy ip-ről csak 1 regisztrációt engedett?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.30. 10:42:36

Meg volt olyan, hogy az interneten szavazók nevezhetik el a Colbert hidat. Aztán mégsem.

Col.Maybourne 2011.09.30. 10:46:42

Ultem rajta. Nem akkora nagy szam. Nem is a leghosszabb gep, kisse tomzsinek nez ki egy A340-600 mellett.

Dr. Kix 2011.09.30. 10:46:56

Én csak azt akarom mondani, hogy amikor idejöttünk a Kárpát-medencébe, a románok ellopták a lovainkat.

Eric_Cartman 2011.09.30. 10:51:28

Be kell írni, hogy ateista.

É2I 2011.09.30. 10:53:14

Hát ez eléggé gyengusz posztnak :S

Eric_Cartman 2011.09.30. 10:53:54

Belépőt kellett volna szedni. mondjuk 2 forintot. Akkor lett volna hely. Stande pityere noch dazu.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.30. 10:53:57

"Hovatovább, a BA leírása szerint 8 perc alatt jött össze a 400 ember."

az semmi. pókerversenyre néha 5 perc alatt regisztrálnak 3000-en. pedig még repülőt se lehet nézni. amúgy meg milyen infantilis marhaság ez már? repülőt nézni a terminálból? oszt még regisztrálni is meg nyerni is kell hozzá? oszt még kirakni a homárra is???

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.30. 10:56:00

Az internet nagyon jó dolog, de használatánál figyeljünk arra, hogy ne regisztráljunk idióta játékokra ok nélkül.
Ki akar hatszáz méterről megnézni egy repülőgépet, ami tök ugyanolyan, mint az összes többi, csak randább?

XCat 2011.09.30. 10:57:26

@akiazsiráfotszereti: Igen, én is csodálkozom, mennyi ember ér rá hülyeségekre. Vagy pedig valaki hazudik.
Mondjuk ha az ablak elé vontatnák, jó pénzért hajlandó lennék maximim 1,5 percig nézni. De így?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.30. 10:58:12

@akiazsiráfotszereti: Na, másszál csak ki a fejemből szépen.
Hama'hama'.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.30. 10:58:17

Le kell fújni a BA szerverét WD40-nel.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.30. 11:00:24

@estrella negra: napi kólakávécigi megvolt már??

Félre Beszélő 2011.09.30. 11:00:36

És azért mit tennél meg, ha a Los Angeles-i reptéren egy reptéri tűzoltóautóból körbeautózva az A380-ast videózhatnád a gépet, ha a teraszról nézegetésért percre pontosan a géped előtt ráizgulva próbálsz regisztrálni?

Szarazkoro 2011.09.30. 11:01:22

Na akkor... Ugorgyunk!!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.30. 11:01:31

Amíg a Sün nem mondja be, hogy dél van,addig nincs dél. Szal minden regisztráció érvénytelen.
Aki nem nyert,de meg akarja nézni a gépet,annak itt van:
m.blog.hu/vi/vilagutazo/image/10Nov/Airbus_A380_blue_sky.jpg
Oszt még ki se kell mozdulni a szobából

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.09.30. 11:01:41

Meg kell venni matchboxban aztán lehet akkor nézegetni naphosszat.

.lll. 2011.09.30. 11:07:13

azt elfelejtették,hogy az első 20 nyertesen át is hajt ez a vas

Lady.Vengeance 2011.09.30. 11:07:20

Mindig meglep, hogy egyeseknek mik okoznak izgalmat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.30. 11:07:30

@CatMother: A Pató Pál híd. ... Nem. Megyeri híd.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.30. 11:13:12

@Lady.Vengeance: @CatMother:

jaja. el sem merem képzelni, hogy éjjelente mit csinálnak az asszonnyal. kinyitják a paplan alatt a repülőgépkatalógust, aztán hajnalig megy a buli.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.30. 11:16:56

@akiazsiráfotszereti: Jólvan na! Vannak autóbuzik, motor buzik, mozdony buzik, repülőgép buzik. És nem szégyellik, sőt mindenféle klubokba tömörülnek. Nekik ez okoz élvezetet, senkit nem bántanak vele. Ellentétben mondjuk a futballhuligánokkal. Milyen lenne, hogy a mozdonyfigyelő klub tagjai őrjöngve leamortizáltak egy vasúti gyalogos felüljárót, mert késett a 10:20-as gyors.

XCat 2011.09.30. 11:18:08

@atpijkamo: Az megvan. Nem szép, nem is okos, de működik.

@akiazsiráfotszereti: Nem akarom tudni:)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.30. 11:18:15

@atpijkamo: értem én. te melyiknek vagy a tagja?

XCat 2011.09.30. 11:19:40

"Milyen lenne, hogy a mozdonyfigyelő klub tagjai őrjöngve leamortizáltak egy vasúti gyalogos felüljárót, mert késett a 10:20-as gyors. "

Vicces. :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.30. 11:23:36

@estrella negra: Talán aki repülőgép buzi. Bár egy ilyen "kívülről megnézem a nagy alumnium csövet és az nekem jó" című dologhoz tényleg elég hardkórnak kell lenni, de ezek szerint több, mint 400 ilyen ember van. Sebaj, legalább ők örülnek, az meg jó.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.30. 11:24:13

@atpijkamo: na jó, annak én is. de legalább nem reklámozom mindenütt :D

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.30. 11:24:33

@atpijkamo: de ugye Te nem amortizálod le az Index-szerkesztőséget, ha késik a hétvégi poszt? :D

A_blogger 2011.09.30. 11:27:19

nekem nem kellett regisztrálnom, hogy lássam a világ második legnagyobb teher-repülőgépét. valami orosz csoda volt. télleg nagy. talán antonov. de nem értek hozzá. annak jobban örültem, hogy addig sem a körletben unatkoztam, hanem valami érdekeset is láttam a honvédségben.

Leadfoot 2011.09.30. 11:30:07

A szpotterek élete nem csak játék és mese...

LHPP-re mikor jön valami ilyesmi? :-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.30. 11:31:13

@atpijkamo: Sőt, olyanok is vannak, akiknek nem jutott jelző. Ők kénytelenek egymást... boldogítani.

XCat 2011.09.30. 11:32:58

@estrella negra: Te annyira undorító vagy.

Ördögfi 2011.09.30. 11:43:15

Bazz, ez a műmájer Pöcs embert! Arra van ideje munka közben, hogy öltönyben kimenjen taxival a cég pénzén a Terminálra és tátsa a száját a napsütésben? Még ha be lehetne menni és körbejárni. Menj fel a NET-re még videót is látsz a belsejéről! Különben meg az érkezési szint teraszáról beláthatod az egész parkoló pályát, nem kell ahhoz süti kóla wisky meg miegymás a teraszon. Úgy is a sok fontoskodó a 20.000-300.000 Ft-os fényképező gépeikkel mindig eléd fognak állni. Ja, és kamerázzák ahogy áll egy helyben a vasdarab.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.30. 12:01:40

@Horváth Lajos: Nem buzi repülősök, hanem repülőbuzik. Vagy nem tudom, hogy lehet politikailag korrekten hívni őket.

A_blogger 2011.09.30. 12:07:48

@atpijkamo: genetikailag másképp kódolt nemi vonzalommal rendelkező repülős. talán ez korrekt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.30. 12:08:53

@szmoker (Homo Trollicus): "de ugye Te nem amortizálod le az Index-szerkesztőséget, ha késik a hétvégi poszt?"

Ha tehetném...

Akkor már inkább a blogmotort.

"Homárkommentelő luddisták ma hajnalban betörtek a Zindex szerkesztőségébe, és darabokra törték a gagyi blogmotort, megtaposták, és elásták. Utána pezsgőt bontottak, és hamarosan távoztak. A cég közmunkásokat alkalmaz, míg a blogmotort új tervek alapján legyártják."

juhaszvik 2011.09.30. 12:12:32

halkan megjegyezném, hogy akár most is láthatnak a magyarok A380-t, kábé 2-3 perc és paks felett repül el. :)

ha nem hiszitek el:
www.flightradar24.com/

(most még csak kiskunhalasnál jár)

XCat 2011.09.30. 12:13:41

@A_blogger: A buzik nincsenek genetikailag másképp kódolva. :)
A buzik buzik akarnak lenni. Ennyi.

A_blogger 2011.09.30. 12:24:04

@CatMother: akkor most politikailag inkorrekten lebuziztad a buzikat. :D

Richiee 2011.09.30. 12:26:28

hú hát ez katasztrófa..amúgyis kit érdekel az Airbus? Az a320-asok úgy zuhannak egymás-után mint a tőzsdeindexek. Na de majd ha a Boeing 787 Dreamliner jön..:)

XCat 2011.09.30. 12:29:17

@A_blogger: Igen. Sosem értettem, mások miért nem így csinálják.
Most vagy szégyen buzinak lenni, és akkor érthető az agyonhallgatás, viszont a szégyenletességét is elismertük, vagy nem szégyen, akkor viszont nincs értelme letagadni.

XCat 2011.09.30. 12:30:28

@Richiee: Biztos az a pláne benne, hogy ez még nem zuhant le, pedig az.

Lehetne egy magyar repülőgépgyár, és olyan márkanév, hogy ájerpláne.

Siker lenne.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.30. 13:03:55

@Leadfoot: Próbált ki valami flájt szimulátorban, hogy le tudod-e tenni oda? Ha igen, akkor szervezz valaami jó kis csárteres utat a pécsieknek egy 5*-os török szállodába, szedd be az előleget, és már nem jártál rosszul.
@boyka: Pszt... csak súgok. Október 2 vasárnap. Az emberek nagyobbik részének az nem munkanap. A többit úgy oszd be!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.30. 13:32:26

'sznátok meg a hüle gépeiteket !

(egy reptér mellett lakó)

Amúgy asszem csütörtökönként szokott lenni egy orosz gép, na az ablakrezegtető a javából! Ha szájtátva nézném a barátokköztöt akkor is összekoccanna a fogam (Magdianyus ki(ny)írása óta NEM-NEM sohatöbbé!)

Mindig érdeklődve nézem azokat, akik a kerítésen lógva (sajnos nem úgy lógva ahogy szeretném) fényképezik a gépeket, tapossák a közterületemet. Hisz nincs abba' semmi: ennyi erővel a 4-esen is nézhetnénk a kamionokat... Pedig ott más a háttér...

Amúgy ez a fészbukolás meg külön szánalmas. Önként olvasnak reklámot, osztanak meg felesleges dolgokat, formálódnak közösséggé jelentsen az bármit is. Mégha közösülés lenne...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.30. 13:36:28

Amúgy biztos forrásból tudom, hogy a My Airbus 380 (ejts: Májerbusz) népszerűbb nevén Airport2011 című filmhez lehetett jelentkezni ott, statisztának.

Rossz kinézet, műtéti heg nem akadály, sőt előny! A forgatás végén darabokban (filmnáciknak: részenként) adják le a filmet.

2011.09.30. 16:23:21

@atpijkamo: meg olyan is volt, hogy beigérték a zéleccinvonalat a zembereknek aztán csak szopatás lett belőle.

2011.09.30. 16:24:37

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: amijóta van adblock azóta nincs reklám, éééérted ???

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.30. 16:27:30

@Kulics: :( Meg adócsökkentést adóemelés helyett. Na, de beszéljünk vidámabb dolgokról! Temetőbe legközelebb mikor mész?

2011.09.30. 16:42:49

@atpijkamo: Temetőbe csak holnap jutok el mert ma délután még lesz két amputálásom, egy halvaszülés és egy lobotómia.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.30. 18:06:38

@Kulics: Sétál az orvos a temetőben, szórakozottan olvasgatja a régi sírköveket. Találkozik a sírásóval.
- Leltározunk, dokikám?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.30. 19:28:27

@Kix: ez igaz, de rommá vertük a Zangolokat a saját játékukban! (frocli)

Megdobbent 2011.09.30. 21:39:14

Namajd megyek akkor a terminal ele es lodenkabatban leszolitgatom a szpottereket, hogy "van ocsi jegyem, 5 rugo darabja", aztan szennekeresem magam. Visszafele meg uriasan elzonataxizom a bevetelt, es nagyon boldog leszek!

amorall 2011.09.30. 22:06:10

Én is megnézném. Aki vidéki, annak a bpesti utat is fizeti a Malév? Hátha törlik az egész regisztrációt és még én is beférek. Imádom a repülőket!

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.10.01. 07:44:02

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Hadd kérdezzek vmit: Mikor is költöztél oda? Mikor épült az a ház, ahol most élsz?

Balint Gyuri bacsi 2011.10.01. 11:48:10

Mancikaeket elkoltoztette mar a szallitolevi vagy meg otthon vannak?

...vagy mergukben rendeltek az erbuszt?

szcsongor 2011.10.01. 23:38:02

@amorall: mert a reptér által szervezett szpottingoláshoz aztán a Malévnak sok köze van... :)

@Richiee: te valami Boeing fanatik vagy? nem tudtam, hogy már ilyen Airbus-Boeing flame is megy, mint a windows-linux-osx meg az iphone-android témák

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.02. 02:21:36

@szcsongor: l.még:
Beatles-Stones
Illés-Omega
Abba-BoneyM
Delon-Belmondo
Stradivari-Guarnieri
Goombay Dance Band-Ottawan
csöves-popper
Pepsi-Coke
Ritt-Casucci
Puma-Adidas
Orion-Videoton
Szilvási-Berkesi
Depeche Mode-Duran Duran
Bonanza Banzai-Első Emelet
LP-CD
Schwarzenegger-Stallone
Edda-Hungária
Mercedes-BMW
Maya Gold-Michelle Wild
Corvinus-Műegyetem
Harley Davidson-Suzuki/Kawasaki/Yamaha/Honda-Ducati-BMW
Barcelona-Real Madrid
Fradi-Újpest
töki-szotyi
Astra-Golf
Siófok-Balatonfüred
boxer-dehogy!
szilikon-minek?
Rommel-Montgomery
Kossuth-Széchenyi
Kossuth-Görgey
Borg-McEnroe
diós-mákos
szegedi-kalocsai
gyulai-csabai
száraz-édes
vörös-fehér
Veres-Bessenyei
benzin-dízel
Intel-AMD
elölről-hátulról
orrba-szájba

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.10.03. 07:02:11

@szcsongor: ELég komoly flame. Még nem annyira véres, mint egy winfos-linux, de alakul. Nem mellesleg, én is maximálisan Boeing párti vagyok, és igyexem úgy megszervezni az utakat, h Airbus ne legyen benne. De persze egy repülőbuzi mindenre kíváncsi: a szőnyegtől a An225-ig bezárólag:)))

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.10.03. 07:03:28

@estrella negra: Ritt Casucci:)))) Bazze de rég volt:))) Sztem az emberek 80% a gugli nélkül nem tudja mik voltak ezek:)))

lordjim 2011.10.03. 08:15:04

@Col.Maybourne: Én meg benne.Nagy különbség.Kemény csávó vagy,biztos nem lett tollas a pofád.

lordjim 2011.10.03. 08:18:10

@Eric_Cartman: Én rasszista vagyok,azt hova?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 09:41:09

@Ulbert István [Typhoon]: "Sztem az emberek 80% a gugli nélkül nem tudja mik voltak ezek"

A tinédzserek 80%-a. Azért nem mindenki tegnap született.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.10.03. 13:26:28

Warning !!! mega-komment :)

@Ulbert István [Typhoon]:
"Hadd kérdezzek vmit: Mikor is költöztél oda? Mikor épült az a ház, ahol most élsz?"

7 éve, 1962.
De ha a kérdésed arra irányul, igenis tudtam amikor ide költöztünk, hogy itt reptér működik (olcsó az ingatlan gyakorlatilag panellakás árban) és igen várható volt, hogy nem lovak nyerítését fogjuk éjfélig hallani (vagy késő wizzair gép esetén hajnal 2ig)
miképp nem kakas kukorékolásra ébredünk hajnal 4 kor hanem hajtóművezésre (mi ennek hívjuk lehet más a neve annak amikor megáll valahol és 10-20-30 percen keresztül 60-80% felszállási teljesítményen járatja a gépet)

Ami viszont nem volt várható, hogy a légi és Cargo forgalom ennyire megnövekszik (áruszállító kamionok!).

Nem is csak a zaj, hanem a járművek okozta rezgés, épületkárok a problémásak, hanem az is, hogy a légitársaságtól befolyt adókat az önkormányzat sem csepegteti vissza a lakosságnak. Még csak azt sem mondom, hogy csatornázzák az utcánkat mert jobb az így, de legalább aszfaltozzák le (kisebb lenne a por az irodájukban + közlekedésük javulna) bár a házak hirtelen alig 50 éve bújtak ki, vagy méginkább járdát csinálnának végig. Uram bocsá' valami bekötőút: mikor itt volt Bush 2 órán keresztül néztem a házamat, a rendőr nem engedett haza, ha átmentem volna az úttesten megbüntet...

Igen, volt nyílászáró korszerűsítés: igen kaptunk, köszönjük, hogy ne kelljen az ablakokat nyitva tartani hálószobánként adtak egy ventilátort és 3mm-es üveget az ablakra, h hangszigeteljen. 2 venti + 3 üveglap papíron munkadíjjal 600ezer Ft (ennyit szedtek le az EUtól). Amikor hitelt vettünk fel az értékbecslő szerint párezer forintot dobott csak a ház értékén elhanyagolja, mert a kontár módon elvégzett beavatkozás inkább rontott az értékén (hja és a leheletnyi ventilátorteljesítmény nem azonos a 2 szárnyú ablak-ajtó kereszthuzatával).

Meg aztán közlekedés: lassan tankkal is nehezen járható a gyorsforgalmi nem kátyú, grand kanyon van vazze.. Buszforgalom pl. 9-11 között óránként 3db tömve, mint egy szar díniás doboz. 93busz végállomásozik 1-esen pedig ha elmenne a teszkón keresztül a 2-esig hatékonyabb lenne és a lakók érdekét is jobban szolgálná (és a reptér utasainak is jobb lenne)

Zajfogó fal minek, amikor az a hülye gép valahogy csak fölé repül, inkább kerítsék be a játszóteret.

Hogy más társaság még ennyit sem tesz? Igen, de nem is okoz kárt az ott lakóknak. Talán csak a MÁV vonatok. Ott is a vasúti fénysorompót 3 éve felszerelték, de nem tudták azóta sem áram alá helyezni, a bakter meg a mechanikus sorompója a többszörösét elviszi fenntartási költségben.

Jah, a fenti ömlengés nem feltétlen Neked szólt kedves István csak épp kiírtam magamból, bocsi :)
Szóval ezért nem feltétlenül osztozom az örömben, hogy új airbus érkezik.

Amúgy észre se vettük, nem úgy azt a ruszki szállító gépet amely kerekei alatt katonakoromban platós IFÁval (kék) vidáman be is tudtam kanyarodni :)

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.10.03. 13:41:14

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Nos, én azt gondolom, hogy nem véletlen kaptad meg panel árban. 2003 novemberében már indult SkyEurope, szóval furcsállom a gondolkodás módodat. Azt gondltad h stagnálni fog a légiközlekedés? Próbálom elfogadni az érveidet, de elég nehéz....

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.10.03. 13:53:47

@Ulbert István [Typhoon]:

Nem tudom, az akkori időszakhoz képest mindenképp többnek tűnik, vagy zavaróbb a jelenlét.

Persze, gondoltam fog fejlődni, ahogy arra is gondoltam, hogy le lesz az út aszfaltozva, csatornázva, a Matáv mellett konkurens kábelszolgáltató is jelenhetne meg. De míg az előbbiben igen, az utóbbiakban meg nagyon nem történt előrelépés.

Amiről nem feltétlen persze a repcsik tehetnek, gondolom az adókat vonják tőlük, talán iskolát/óvodát is támogatnak közvetlenül (nem látható), de akkor is: ez egy nagyforgalmú fontos társaság, nem engedhetne meg ilyen jelenlétet.

Az én cégem pl. sokkal kisebb, mégis korábban lakótelepet építtetett dolgozóinak (úgy 20 éve :) ) de most is minden évben festünk óvoda kerítést, szemetet szedünk / fákat ültetünk a Margitszigeten, támogat egészségügyi kampányokat, de említhetném azt is, hogy kamionforgalmát 10-17 óra közé korlátozta stb.

Az elfogadáshoz meg kezeld kommentemet Tiborc panaszaként :))), úgysem fog történni semmi, mert nem lehet ezen változtatni:
- a repcsik/kamionok hangosak lesznek
- a kerület egyes vezetői piszkosul megszedik magukat
- továbbra sem lesz rendes közmű, kátyúzás, tömegközlekedés javítás
- továbbra is tré a közeli iskola, túlzsúfoltak az óvodák
- továbbra is veszélyes lesz a játszótér környéke
- és mindezek ellenére mi sem költözünk el máshová mert ott sem jobb...

dr. Aullah 2011.10.03. 14:06:42

Még ha az lett volna, hogy felmenni és bejárni, de csak nézni? Eszem f*szom megáll.
Volt már, hogy 1 IP címről csak egyszer?

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.10.03. 15:47:57

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Mert több. sajna ez van. Anno gondolni kellett volna rá, hogy mit és hova lehet építeni. Az érem másik oldala, hogy szükség vana légiközlekedésre, és most már nem lehet megoldani, hogy valakik ne járjanak rosszul. Akármerre megy a gép, valahol mindig panaszkodni fog valaki.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.10.03. 15:49:10

@Aullah: két böngészőm van nyitva. az egyiken a szabvány T-s IP, a másikon egy egész "furcsa":)) IP cím lakik. Szóval lehet, de engem nem érint:)))

K2P 2011.10.03. 18:58:55

Typhoon, azt hittük nincs lejjebb, de van. A BUD fórumról már kiutáltak, lassan innen is ha ilyen gagyi cikkekkel járatod le magad. :-P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 20:41:09

@K2P: Ezért reggeltél be? Szánalmas.

Nem értem, mi a baj vele. Teljesen normálisan beszálgetnek. Engem érdekel.

K2P 2011.10.03. 21:12:34

Részt vett egy sorsoláson amit nem nyert meg, mert korábban regisztrált a megadott időnél és most meg van sértődve. Csak magát hibáztathatja, de pár fórumot telezengett vele. Majd otthon Kinga megvígasztalja.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2011.10.04. 08:51:35

szokásos typhon-trollkodás. neki BUD-dal csak a baja van. képzeljétek, megbüntette a rendőr, mert behajtott a behajtani tilos táblán. őrület!! tizenöt percet kellett várni a poggyászára leszállás után. skandalum! folyamatosan a magyar repteret gyalázza, miközben a szlovákot isteníti, kérdés akkor:

miért nem ment ki Prágába, pár óra vezetés árán reggel simán megnézhette volna a gépet!?

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2011.10.04. 08:58:24

kevesen láthatják az Airtubst (typhoon) vs. "Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik összehozták ezt a mai napot. Sikerült többezer embert maradandó élményben részesíteni" - spotter fórum.

kinek higgyünk?

Miklav 2011.10.04. 10:50:43

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:

Naív vagyok. Mindig azt gondoltam, hogy az ilyen faszfejek csak a mesében léteznek, de újfent meglepődök, hogy nem, ti is a jó magyar valóság részei vagytok.

Szóval vettél egy házat panel árban a reptér mellett és most nyitod a szád, hogy ott repülők járnak. Sőt a repülőkhöz meg kamionok (az AIRCARGO felirat nem volt gyanús a környéken?). És még egyre több is?! Ejj, hát ezt aztán végképp ki gondolta volna, a világ nem látott még olyat, hogy egy reptér bővül, növekedik. És hogy ez még több repülővel is jár? Húha.

Aztán miért kéne, hogy a reptér neked bármit is építsen, aszfaltozzon, stb? Hát pont azért vehetted meg olcsóbban a házdat mert ott a reptér, aztán még ő kárpótoljon, hogy a neki köszönhetően olcsóbban vett házadban is olyan körülmények legyenek mintha a Rózsadombon vetted volna 20x annyiért? Ahelyett, hogy örülnél, hogy kaptál új ablakokat még azon is nyüszítesz, hogy nem elég jókat. Légkondit meg jacuzzit ne éptsen neked a reptér? Mit gondolsz, akik a Hungária körúton laknak kaptak bárkitől bármit?

Szar élet lehet ez. Képzelem milyen kurva okosnak gondoltad magad amikor megvetted a házat panel árban, most meg nem győzől anyázni minden lehetséges fórumon mindenre és mindenkire, a repülőktől kezdve a szerencsétlen fotósokig akik letapossák a közterületedet (az egyébként mi? mert van magánterület, meg van közterület, olyan nincs, hogy "a te közterületed") ahelyett, hogy simán csak beismernéd, hogy nyerészkedni akartál csak hülye vagy hozzá. Nem véletlenül volt a házad panel árban, helló!

De mondok valamit: Ha már olyan nagylelkű csuda cégnek dolgozol, aki házat épít a dolgozóinak, miért nem költözöl inkább oda?

opati666 2011.10.04. 14:27:18

Elnézést kérek, de ha szabad hozzászólnom, akkor megtenném. Először is egy coming out: REPÜLŐBUZI VAGYOK.

Aki nem az, az nem fogja megérteni, hogy miért jó 500 méterről nézni egy repülőt, ami pont olyan mint a többi. Pont olyan, na igen... De nem is fogom most elmagyarázni, mert úgysem lehet.

Hanem a regisztráció az tényleg érdekes volt. Nekem sikerült bekerülnöm a 400-ak csoportjába. És hiába próbálkoztam mégegy regisztrációval a fiamnak, már nem engedett be a rendszer. Egy Ip-ről egy reg. - lehet...

DE! Akkor az hogyan lehet, hogy a teraszon volt olyan kompánia, hogy például nagymama-nagypapa-anya-apa-három gyerek kombó?? Öt előfizetésük volt internetre és öt különböző gépről regisztráltak? Na persze... De rengetegen voltak 2-3 fős családok, akik szintén ilyen ügyesek voltak.

Szerintem a regisztráció egy kisebbségnek szólt (tuti, hogy nem 400 főnek), de biztosan nem volt teljesen megbundázva, mert nekem, mezei lajosnak sikerült bejutnom. Az viszont biztos, hogy nagyon sokan voltak a teraszon, akik fű alatt szerezték meg a belépési lehetőséget.

Egyébként pedig a legszomorúbb az, hogy 400 főnek ígértek belépést, de minden tolakodás nélkül elfért volna 800 fő is. Ami pedig érdekes: szerintem még 300-an sem voltunk összesen a teraszon, nyilván sokan regisztráltak, azután csesztek eljönni.

Na, ennyi. Lehet kövezni.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.10.04. 15:35:49

Egyhozzászólásos trollnak akik minden nap újra reggelnek elvből nem nem válaszolok, de amit írtam azt azért írtam, mert
1, ha fokozódik a környezetkárosítás az olyanokhoz vezet ami nem jó (lásd vörösiszap katasztrófa)

2, Azért kellene, hogy beruházzon mert neki is jobb. Utasai, dolgozói jobban tudnak közlekedni de még áruszállítói is. Ráadásul mivel javul az elégedettség a szomszédainak kevesebben perlik, és ajándékként: beruházásait leírhatja költségként valamit EU támogatást kap rá. Arra próbáltam rávilágítani, hogy mennyire virágzik a korrupció hogy mikre mennyit el nem számolnak pár fiktív számlával.

3, Utcánkban nincsen FKF, mint a panelprolinál. Ha szemetelnek akkor azt az ott lakók szedik össze, ők ültetik újjá egy évben többször a virágokat az utcán, de mondjuk az önkormányzat osztja olykor a díszfákat. Ezért nem igazán díjazzuk sem azt aki ezeket tönkre teszi sem azt aki oda sz@ratja a kutyáját. Mi nem akarunk szemétben, koszban élni, mint mások és ezt meg is védjük. Aki repülőbuzi menjen az erre épített teraszra, vagy ha természetközeli gépfelszállást szeretne rögzíteni a kifutó végébe az erdőbe. Onnan senki nem fogja elzavarni, nyugodtan szemetelhet, kutyát szarathat.

Mert rászorultsági alapon van a lakhatás bérleményként és átengedjük azoknak akik szociális alapon jobban megérdemlik.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2011.10.05. 09:34:29

@opati666: egy időszakban én is engedtem ki az embereket a teraszra, és valóban nem volt tökéletesen megtervezve az egész.

meg kell érteni: el akarták kerülni, hogy az a több száz, esetlegesen több ezer fő, aki a spotter helyekről, illetve a repülőtér oldalából figyelte az eseményeket, egyszer csak megjelenjen a csarnokban, és sorba álljon a galérián. ezért lett meghirdetve a regisztráció, annyi embernek, ahánynak.

azok után, hogy a gép érkezését követő egy órában már nagyon sokan leléptek, akár még be is engedhettünk volna látogatókat a teraszra, mert hely az lett volna. de akkor...

- ha ezt előre meghirdetik, akkor az a pár ezer ember 2-re jött volna sorba állni,
- ha meg "mégis beengedünk" kétszáz embert regisztráció nélkül, jogosan érezhették volna átkúrva magukat azok, akik az előzetesen meghirdetett szabályok szerint meg sem próbáltak kijutni a teraszra. faramuci egy helyzet.

én azt hiszem, jól volt megszervezve az egész, aki akarta, láthatta a gépet. ha typhoon mégsem látta, akkor valamit jól elkúrt :)

opati666 2011.10.05. 10:45:35

@gio: Azzal egyetértek, hogy regisztráció nélkül nem szabad beengedni senkit. Sem az elején, sem akkor amikor kezd kiürülni a terasz. Abból csak balhé lett volna. (így is volt, aki csak úgy simán be akart lógni, ott veszekedett a karszalag osztó lányokkal... sikertelenül) Csak azt próbáltam megjegyezni, hogy a keretszámot meg lehetett volna szabni nagyobb mértékben is, mert kétszer ennyi ember is elfért volna a teraszon gond nélkül.

A másik bajom meg a "nagycsaládos regisztráció"-val volt. Mert az nekem senki ne akarja bemesélni, hogy nekik ilyen gyors gépük, meg ekkora szerencséjük volt, hogy összejött egymás után 3-5 sikeres jelentkezés is. A BUD akkor lett volna tisztességes, ha bejelenti, hogy a teraszra kiad 200 VIP belépőt, meg 200 online regisztráló belépőt. Még csak nem is morognék. De így azért kilóg a lóláb.

Írod, hogy te is engedtél be embereket. Én 10 óra után pár perccel léptem ki a teraszra. Remélem nem te voltál az a nagydarab öltönyös biztonsági ember a kapunál, mert... Nem is mondom miért, mert ha mégis te voltál, akkor még megbántanálak...

Yumurdzsak 2011.10.06. 12:07:15

ez már a kánaán,h ilyen problémák vannak

Metál -e a bimetál? 2011.10.09. 11:21:30

olcsóbb lesz a kenyér, hogy jött egy ilyen gép?
süti beállítások módosítása