Tékozló Homár

600 ezres bejelentkezés Soroksáron

2011.10.14. 16:25 | jackyll | 219 komment

A központi vagyonújrafelosztás egzotikus formája a lakóhelyen nem bejelentkezésért visszamenőlegesen kiosztott 3 évnyi büntetés, amivel naiv soroksári lakos csak 3 évvel a rendelet után a késedelmi kamattal terhelt büntetés-adó kombóval együtt értesült:

2007-ben vásároltam Soroksáron ingatlant azóta, itt élünk párommal. Pár hónapja kaptam a Soroksári önkormányzattól egy levelet. Amiben már nem is tudom mit írtak, de a lényeg, hogy kijöttek családot látogatni. Mégpedig azért mert én mint tulajdonos nem vagyok ide bejelentve. Itt voltak, lakást lemérték. Majd közölték, hogy megbüntetnek, mert 2009.január 1.-én változott az ingatlan adó mentességre vonatkozó törvény és én a 2009;2010;2011-es évre nem fizettem adót.

Evvel az egésszel az a bajom, hogy mint kiderült volt 2 év türelmi idő bejelentkezni, de erről nem tudod senki. Jó ha valaki járatja a magyar közlönyt, akkor az értesült róla, de én nem teszem. Te igen? Ennyi erővel bármit elő írhatnak, hogy adót fizet az akinek van 2 macskája 1 kutyája, vagy van autója, nincs autója, 43-as lába van. Nincs olyan ember, aki ilyen alapon ne futhatna bele valami be nem vallott adóba. Félelmetes, hogy egy önkormányzat bármit megadóztathat, arról nem kell értesítenie. Ezek után ráadásul, visszamenőleg követelhet, elmaradt adót, kamatot, büntetést. 2 pici gyerekünk van, akkor majd pár év múlva számíthatok, elmarad játszótér amortizációs díjra? Mert most arról sem tudok.


Nyilvánosságot azért szeretném, hogy

1) tudjunk róla, hogy igenis legalább félévente be kell menni az önkormányzatba és rá kell kérdezni, hogy milyen adóról kéne tudnunk.

2) módosítani valami törvény, hogy ilyet itthon ne lehessen megtenni. Ha valaki lóg valamivel, akkor figyelmeztessék, legyen választási lehetősége.

Ui: Egészben az a vicc, hogy a népszámlálós papíron, is más az életvitelszerű élés.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

soroksári2 2011.10.16. 00:23:26

@TrueY: Pont ettől félelmetes az egész.

Megdobbent 2011.10.16. 02:22:07

@CatMother: honnan ertene a szanlmas cigany suttyo, amit a sajat apja vagy milye is sorosuveggel oktatott? Ilyet csak mely banyaban talalni, apja is onnan hozhatta fel, de hogy mi a kurvaannyanak, az nemtom.

2011.10.16. 08:56:34

@soroksári2: nem. ezt a jogászt sem mondhatta. max azt, h az önkormányzat kikötése a rendeletében kettős: életvitelszerű ÉS bejelentett.

2011.10.16. 09:03:16

@soroksári2: ha 2009-től vannak bejelentve, akkor 2010, 2011-re miért kellene adót fizetned? egyenesági rokon. lehet egyébként törtévre sem kell.

2011.10.16. 09:20:55

vagy várjunk. kikerestem a rendelet teljes szövegét, h nem osszak már észt ész nélkül.
ha egyedüli tulaj vagy (és az asszony sehol sem szerepel a tulajdoni lapon), akkor nem. mert mint tulaj, az adómentességhez valóban be kell jelentkezned, de életvitelszerűen már nem muszáj ott élned, csak pl. a gyerekeknek. basszameg. okos.

soroksári2 2011.10.16. 10:28:15

@avman: Pont ettől félelmetes.
Hoznak valamit, pl új autó adót, és csak 3 év múlva kezdik beszedni. Ez így semmi más csak pénz csinálás. Vissza élnek avval, hogy elég kitenni a faliújságra, meg a honlapra.

soroksári2 2011.10.16. 10:55:04

Bosszantó az egészben, hogy amikor kijöttek lemérni a házat akkor nem mondta, hogy szeptember 15. fizessem be a második fél évet.

2011.10.16. 11:28:43

@soroksári2: kultúrállamban szerintem úgy kéne működjön, h már az első évben felszólít, hogy fizess, vagy szolgáltass adatot. ott vannak erre pl. nyomtatványok, pár közmunkás egy tájékoztató levéllel a türelmi időn belül körbemegy és egy levéllel kiszórja. nyomtatási költséggel, mindennel pár 10k. szerintem így lett volna fair. de tényleg nem egy fair államban élünk.

XCat 2011.10.16. 14:34:20

@Megdobbent: Nincs túl sok ember, akivel kapcsolatban még illúzióim lennének. :)

Orbánnál ez kicsit talán árnyaltabb, de lassan kezdi teljesen elveszíteni a kapcsolatot azzal a valósággal, amiben a többiek élnek. Ez amúgy tipikus politikusbetegség, addig foglalkoznak általános törvényszerűségekkel, amíg szép lassan bekövetkezik.

És ha megnézed a jónépet, nekem az az érzésem egy ideje, hogy ide igenis Orbán kell. Csóró, egymást maró, önmagukat megnyomorító ostoba balkáni prolik között nem lehet elérni semmit demokráciával meg szép szóval.

Mi meg.. ideje tudomásul vennünk hogy nem vagyunk a magyar nép részei, és el kell innen takarodni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.16. 16:09:49

@CatMother: Nincs bajom a diktatúrával, ha
-progresszív
-nem mondják rá, hogy demokrácia
-nem idióták csinálják.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.16. 16:24:40

@estrella negra: A demokrácia tápértéke ui. elég alacsony.

XCat 2011.10.16. 16:58:05

@estrella negra: Progresszív, progresszív... elég progresszív ez, csak nem arra, amerre kéne.

Mit mondjanak rá? Az ember már csak olyan állat, hogy nem szereti ha másokat el kell ismerni különbnek önmagánál.
Mondjuk itt nincs is nagyon kit. Tehát kapsz politikusokat, akiket lehet mocskolni, és megkapod a tudatot, hogy te vagy a főnök. Ők meg pénzt, és hogy szabadon lophatnak. Mindenki boldog.

Ezt nem idióták csinálják, nekem elhiheted.
Hogy relatíve sok energiát fektetnek bele, hogy a ténylegestől hülyébbnek látsszanak, az más kérdés.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.16. 17:09:32

@CatMother: Mindegy, nekem ez a mostani nem teccik. Kérek másikat.
Esetleg Orbán cseréljen helyet a szingapúri kollégájával.

XCat 2011.10.16. 17:42:47

@estrella negra: Az előzőnél is másikat kértetek. Arra jött ez. Miből gondolod, hogy a következő másik jobb lesz? :)

XCat 2011.10.16. 18:04:37

@estrella negra: Ha jól látom azt ami felé haladunk, garantáltan fog.
Az más kérdés, hogy én már azt nem óhajtom megvárni. Ha meg kifutunk az időből, marad az öngyilkosság.
Már intézem a ciánt. :)

venszivar 2011.10.16. 18:19:13

@CatMother: Az borzalmasan keserű ! meg árt az egészségnek, ráadásul az "egésznek"....

XCat 2011.10.16. 18:24:07

@estrella negra: A Julist. Vagy Vászkát, ízlés szerint.

@venszivar: Igen? Hát biztos nem annyit, mint egy diktatúrában nyomorgás:)) Élni addig kell, amíg hagynak normál szinten. Utána meg kell próbálni máshol, ha meg az sem megy, nincs miért erőltetni.

Xezs 2011.10.16. 18:30:55

Ha ott élsz, akkor oda jelentkezz be. Nem kell itt trükközni mindenféle kedvezmény érdekében a bejelentkezéssel.

lordjim 2011.10.16. 18:51:14

@Asztalos Gábor 2: Higgadt,okos okfejtés,a dolgokhoz így kell viszonyulni.Máskülönben aki felnőtt ember,és nem tudja magától,hogy be kell jelentkezni az tapló.(meg biztos az autóját sem iratja át,etc.,szóval ez egy barom)

XCat 2011.10.16. 18:53:30

@estrella negra: Nekem nincs, de gondoltam ha átveszed, csinálok...

venszivar 2011.10.16. 19:11:58

@CatMother: Pár napja rossz passzba vagy.Hová szeretnél kimenni s van-e realitása?

XCat 2011.10.16. 19:21:49

@venszivar: Persze. Fel kéne rúgni mindent, veszni hagyni az eddigi melót és befektetett pénzt, és mehetnék nincstelen prolinak a cigányok, meg az önmagukat magyarnak hazudó románok közé. Meg az itt született, de időközben kiutált félállatokhoz.

Szal megcsinálni meg lehetne, csak jelen pillanatban értelme nem lenne. Hogy hová az tökmindegy, innen el. Ha le tudom tagadni hogy valaha magyarországon éltem, az strong plus.

Nem vagyok rossz passzban, csak fáradok. Egyre több a hülye, egyre inkább úgy érzem, hogy valami vészesen el van kúrva, és egyre kevésbé érzem azt, hogy képes és/vagy hajlandó vagyok itt bármiért tenni bármit, vagy hogy egyáltalán kellene a sóval beszántáson kívül.

Világvégét akarok, de valami számomra kényelmes formában. :)

XCat 2011.10.16. 19:25:44

@CatMother: Vagy kényelmetlenben, lassan leszarom.

XCat 2011.10.16. 19:31:50

@Alternatív: Szerintem fizess, és várj szorgalmasan. Ha nem kellett volna fizetni, majd visszaadják. Ha el nem felejtik.

venszivar 2011.10.16. 19:43:44

@CatMother: kéne, de, nem mert gáz,feladni nem, mert akkor veszteség, de itt meg már kibírhatatlan.....atom villanást " vársz".
Személyi visszatartó OK, nincs is ?

XCat 2011.10.16. 19:46:24

@venszivar: Nem is tudom, lehet hogy felfedezem orbán viktorban a legújabb földre szánt istent, belépek a fideszbe, és szívatni foglak titeket. :)

Nincs. Aki lenne, azt viszem.

soroksári2 2011.10.16. 20:06:05

@lordjim: Amikor oda költöztem, akkor még mentesültem az adó alól. Közben változott.
Itt elég sok embernek a kedvezmény jut az eszébe.
Esetleg az nem lehet, hogy mivel eddig sem kértem sehol semmit, ezért gondoltam, hogy mind1 hova vagyok bejelentve, mert itt sem igényelnék semmit?

XCat 2011.10.16. 20:08:00

@soroksári2: Pedig bejelentkezni be kell. Hát honnan tudják a kommandósok, hova menjenek érted? Még a végén a szomszédot viszik el. Hát milyen ember vagy te, hogy ezt tennéd szegény ártatlan szomszéddal?

soroksári2 2011.10.16. 20:27:30

@CatMother: Jó!:) Értem nem jönnek!
Lakcím kártyámon szereplő címről is elirányítanak ide. Autóval kb 10perc így a kommandós sem kerül sokat. (család)
Nem ismerlek, de ne menj el. Itt kell egy értelmes országot összerakni. Bár a hozzá szólások alapján nem könnyű.
Azért az teszik, hogy pár ember észrevette, hogy holnap akár az ő önkormányzatai is csinálhat valami hasonlót.

XCat 2011.10.16. 20:38:09

@soroksári2: Itt nem lehet értelmes országot összerakni. Nem orbán miatt. Orbán egy tünet. Az emberek balfaszsága teremtette meg, és az fogja a helyén tartani is.

Egyszerűen nincs kiből, és ami azt illeti, kinek sincs.

Elkezdtem volna írni hogy miért, de odüsszeia lenne belőle, én meg csak felbasznám magamat.

Ennek az országnak vége van, mint a botnak. Még egy ideig elhaldoklik, aztán csókolom.

venszivar 2011.10.16. 20:43:26

@CatMother: Jó!...........(a fenét).

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.16. 20:46:11

@CatMother: Egy percig se fáradj! Itt van készen, odaadom ingyé'. Na, milyen vagyok?

XCat 2011.10.16. 21:00:40

@estrella negra: Most ezt komolyan én mondjam meg? Mi uccsizzuk egymást, emlékszel?

soroksári2 2011.10.16. 21:22:38

@CatMother: Nagyon sok értelmes ember van itt, akik nem abban látják a boldogulásukat ha mást bántanak.
Csak össze kell szedni őket.
Vörös iszap után is nagyon sokan segítettek.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.16. 21:39:25

@CatMother: Várj csak... valami rémlik. Szerinted egy megveszekedett barom vagyok.
Istenem, hát nem lehetek mindenkinek szimpatikus.
Most akkor kell a córeszom, vagy nem?
(Azért, ha bekopiznád, én mikor állítottam, hogy utállak, megköszönném.
Bírom a bolondokat.
Tudod, similis simile...)

XCat 2011.10.16. 21:59:09

@estrella negra: Hát igen. Ráutalóan tartottad magadat, szóvak nekamuzzál :D

@soroksári2: Nem vagyok meggyőződve róla, hogy ugyanazt értjük értelmes alatt- :)
Az iszaposokat is unom. Meg az árvizeseket, a nyomorékokat, a megélhetési bűnözőket, a kékeket, a sárgákat, meg a zöldeket is. A magyarabbakat meg aztán pláne.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.16. 22:20:28

@CatMother: Erről kedvenc viccem jut eszembe. (Már arról, amit 'soroksárinak' írtál.)

XCat 2011.10.16. 22:27:00

@estrella negra: Nomonyad.
Tényleg, hl van atpi meg a viccei?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.16. 22:39:30

Talán, ha ordibálunk egy kicsit egymással előkerül.

XCat 2011.10.16. 22:55:59

@estrella negra: Jóvan. Kezdjed te, nekem most nem jut eszembe semmi.

venszivar 2011.10.17. 06:44:26

@estrella negra: ezt már nem először hallom tőled. Diskurálsz valakivel s ...., mi vagy te mormota ? :):D
ha @CatMother: most kivándorolt kamhalacskába v. megitta a keserű löttyöt ?! Így a te lelkeden száradhat.
"CSAK" azért pofázok bele, mert hagymám, tojásom van a reggelihez, de gondoltam sült vér kéne "közéjük".....:))):D
ÉHES VAGYOK.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.17. 06:53:12

@CatMother: Mégis bírod te az orális szexet, csak a farok másik végén szeretnél lenni.
(Ennyi telt.)
@venszivar: Tudod narkolepsziám va

venszivar 2011.10.17. 06:58:20

@estrella negra: Honnan tudnám? most adsz vért v. nem. ? ! már pucolom a hagymát.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.17. 08:36:48

...miazmiaz? bocs, bealudtam.
Vért? Lófaxt. Így is mindenki az én véremet szíjja.
(És hagyma mit szól ehhez?)

venszivar 2011.10.17. 08:58:28

@estrella negra: Már jóllaktam.("ígérete",ellenére, már értetlenkedett, itt a T. homáron.....)
Most vöröshagymát sütöttem. Nyersen meg a lilát eszem ! Nyársaláskor, ami tegnap is volt, bármelyik jó, mindkettőt szeretem !
Eleddig nem említettem, mert nem érdekel a XXIII.-ker. adózás, de szombaton s vasárnap is "ott" fagyoskodtam s úgy néz ki,hogy szerdától 4-5 napomat ott fogom tölteni s egyszer gulyást, majd újra hétvégén vaddisznó pörköltet fogok főzni SZIGORÚAN BOGRÁCSBA !!!A pörit, csakis nokedlivel ! kell is a te véred.:):D

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.17. 09:38:06

@CatMother: "Itt nem lehet értelmes országot összerakni. Nem orbán miatt. Orbán egy tünet. Az emberek balfaszsága teremtette meg, és az fogja a helyén tartani is."

Ezzel egyet is értek. Olyanok a politikusaink, amilyeneket megérdemlünk. Egy ilyen "megoldjuk-okosba" országnak pont ilyen "kreatív" vezető kell. Nem érdekes, hogy bedönti a gazdaságot, de kivívjuk a függetlenséget! Csak az a kérdés, hogy most éppen kitől szeretnénk függetlennek látszani...

pengusz 2011.10.17. 09:54:10

@peteretek: Az okfejtésed nagyon gyenge. Persze-persze értem én: valami trükközés volt a háttérben, de benézted. ennyi. Most meg fizetsz. Majd egyszer próbáld ki, hogy magadhoz veszel 50 kutyát (vagy macskát vagy tyúkot, lényegtelen), aztán siránkozhatsz, mert nem ismered az állattartás helyi rendeleteit, és kapsz egy picike bírságot.
Ha elköltözöl valahova, nem árt utánnanézni, mik a helyi rendeletek.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.17. 09:55:07

@TrueY: Most (mint EU-tagok), éppen Európától szeretnénk függetlennek látszani.
Az új seggeket (Kína, Szaud-Arábia...) keleten véli megtalálni a vezetés.

pengusz 2011.10.17. 09:58:27

@TrueY:
Idézek a Gesta Hungarorumból, a hét vezér esküjéből:
"Az eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből."

Asszem nem sokat változott azóta a helyzet, már a kezdeteknél is "megoldjuk-okosba" ment minden...
Úgy látszik ez egy ősi magyar hagyomány.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.17. 10:07:53

Olvasta valaki, "Galaxis útikalauz stopposoknak"???? Mintha rémlene olyan, hogy ki volt plakátolva valamelyik bolygó pincéjében, hogy a földet megsemmisítik, és útpálya lesz a helyén, csak a delfinek olvasták. "kösz, a halakat"
:)

soroksári2 2011.10.17. 10:26:33

@pengusz: Gond az, hogy utánanéztél, és rá 2 évvel változott!! Erről nem szóltak. Vagy te is fél évente utána nézel, hátha módosult?

pengusz 2011.10.17. 11:01:35

@soroksári2: Nos tudod nálunk van kerületi újság, de az ök. szokott tájékoztatókat küldeni pl. talajterhelési díj, állattartás a fontosabb témákban. Ha nem figyelek oda, így jártam.
" Mégpedig azért mert én mint tulajdonos nem vagyok ide bejelentve. " Ha be lett volna jelentve, gondolom az ök. is megtalálta volna. Érdekes, hogy amikor vettem kocsit, engem egyből megtalált az ök. Ja hogy én be vagyok jelentkezve oda ahol élek? Ha bármi nyűgjük van eddig mindig megtaláltak.

soroksári2 2011.10.17. 11:13:09

@pengusz: Talajterhelési díjat én is fizetek. Küldtek egy levelet, bementem, kitöltöttem,befizettem. Minden rendben. Normálisak voltak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 11:40:21

@pengusz: "Ha elköltözöl valahova, nem árt utánnanézni, mik a helyi rendeletek."

Olvastad?

"2007-ben vásároltam Soroksáron ingatlant azóta, itt élünk párommal. ... 2009.január 1.-én változott az ingatlan adó mentességre vonatkozó törvény"

pengusz 2011.10.17. 12:08:22

@atpijkamo: Tedd mellé:
" Mégpedig azért mert én mint tulajdonos nem vagyok ide bejelentve."

Nos itt valami susmus volt a háttérben.

Egyébként az ingalanadó változásával tele volt minden média, azért az eléggé demagóg duma, hogy a Magyar Közlönyt kell járatni.

"2009;2010;2011-es évre nem fizettem adót.

Evvel az egésszel az a bajom, hogy mint kiderült volt 2 év türelmi idő bejelentkezni, de erről nem tudod senki. Jó ha valaki járatja a magyar közlönyt, akkor az értesült róla, de én nem teszem."

Ó dehogynem! A hever mondta, hogy ha nem jeletkezik be senki, akkor nem kell fizetni. Ja és Pistám van 2 év türelmi idő, de a Tanács nem foglalkozik vele.

Nekem volt olyan év, hogy nem küldött az APEH bevallási papírokat (előtte mindig), tehát logikusan arra az évre nem kell adóbevallást készítenem...
Ugyan hagyjuk :D
A posztoló igazán leírhatná, hogy ő, mitn tulajdonos, és életvitelszerűen a lakcímen élő személy, miért nem jelentkezett be a saját tulajdonába? Ki(k) volt(ak) bejelentkezve? Csak hogy tisztán lássunk...
A másik, hogy minek enged be ismeretlen embereket a házába? Volt engedélyük rá?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 12:10:50

@pengusz: >>Tedd mellé:
" Mégpedig azért mert én mint tulajdonos nem vagyok ide bejelentve."<<

Olvastad?

"volt 2 év türelmi idő bejelentkezni, de erről nem tudod senki"

soroksári2 2011.10.17. 12:24:58

@pengusz: Kicsit vissza olvasol, akkor leírtam, hogy ki mikor jelentkezett be, illetve, hogy én miért nem vagyok bejelentve.
"A másik, hogy minek enged be ismeretlen embereket a házába? Volt engedélyük rá?" Rákérdeztem, hogy ha nem írom alá a papírt, hogy itt voltak, vagy nem engedem be akkor mi lesz. Mosolyogva közölték, hogy akkor feltöretik a kaput és úgy mérik le a házat.
"Egyébként az ingalanadó változásával tele volt minden média, azért az eléggé demagóg duma, hogy a Magyar Közlönyt kell járatni." Tudomásom szerint aztán azt el is törölték, de ennek ahhoz semmi köze.
Mentesség köre váltott.
2008 december 31.ig elég volt ha ott lakott a tulajdonos. Utána már csak akkor volt mentes, ha be is volt jelentkezve. De erről nem szóltak.
Ha van bármilyen tulajdonod, akkor biztos vagy benne, hogy nem kell utána adót fizetned?

pengusz 2011.10.17. 13:32:41

@soroksári2:

adozona.hu/blog/20090826_ingatlanado_ombudsman_szamitottertek_alko.aspx

Szerintem meg az itt leírt kiskapuról van szó :)

Persze-persze az önkormányzat bírói felhatalmazás nélkül odamegy és feltöri a lakásodat. :D
És ezt te elhitted? Én abban a pillanatban hívtam volna a rendőröket. Vagy mondtam volna az embernek (blöff), hogy nekem meg van engedéllyel tartott fegyverem, és ha betörnek hozzám, azonnal tüzet nyitok (vagy kiképzett kutya tökmind1)

pengusz 2011.10.17. 13:37:31

@soroksári2: Egyébként megvan hol baxtad el: a kényszerkijelentéssel :D
Most küldözgetnék annak a faxnak a bírságot, aki nem jelentkezett ki :D

pengusz 2011.10.17. 14:07:03

@atpijkamo:
"volt 2 év türelmi idő bejelentkezni, de erről nem tudod senki"

2007 óta már eltelt néhány 2 év :)
Nem tudom, de nekem magától értetődő volt, hogy amikor elköltöztünk (nekem is van ingatlan a nevemen, ott az állandó lakcímem), akkor elmentem lakcímkártyát intézni (régi személyim van még), és jé akkor megkaptuk a gáztámogatást.
Sőt, amikor kocsit vettem, akkor is tudták hova kell küldeni az adóról a csekket. Pedig csak egy kerülettel lakom nyugatabbra :D

soroksári2 2011.10.17. 14:37:17

@pengusz: 2009. január elsejével változott. Idén járt le a türelmi idő, és idén kezdték el átnézni, hogy kinek kell fizetni.
Szomszédomban van 2 lakás akik szintén érintettek. Másik szomszéd idén halt meg ott az örökösöknek már 2x szóltam, hogy jelentkezzenek be mert megbüntetik. Úgy néznek rám mint valami hülyére, azt gondolván, hogy ilyen nincs.

pengusz 2011.10.17. 15:58:32

@soroksári2: Akkor meg felettes hatósághoz kell fordulni. (főleg ha tömegesen fordul elő)
Azt a betöréssel fenyegetőző alkalmazottat meg nem ártana megkeresni és panaszt tenni ellene minimum...

Egyébként én még mindig nem értem, hogy ha veszel egy házat, és ott élsz, miért nem jelentkezel be oda?
Amikor én költöztem (kerületen belül, és az állandó lakcímem nem változott), megkérdeztem az ök.-nál, mit kell tennem. Kaptam lakcímkártyát oszt jónapot. :)

soroksári2 2011.10.17. 16:32:04

@pengusz: "Azt a betöréssel fenyegetőző alkalmazottat meg nem ártana megkeresni és panaszt tenni ellene minimum..."
Azt mondta, hogy mivel ők (ketten voltak) hatósági személyek, így adó behajtásában nem lehet őket akadályozni.
Párom,tesóm volt ennek fül-és szemtanúja.Hangot nem rögzítettem, máskor fogom. ;-)
"Egyébként én még mindig nem értem, hogy ha veszel egy házat, és ott élsz, miért nem jelentkezel be oda?"
1 Fent írtam, hogy 1x elmentem bejelentkezni.
2 Akkor még nem gondoltam, hogy ennek lehet következménye így hagytam.
2 Mivel akkor még nem tudtam ennek előnyéről
3 Ha bejelentkezem, akkor annyi hátrányát láttam, (előnyét nem) hogy új forgalmit kell csináltatni. Így hagytam.

Orizaoriza 2011.10.17. 23:12:32

Mint a posztoló testvére mindenben megerősítem az irományt. Szerencsére azért 1-2 embernek leesett a poszt lényege, a figyelemfelkeltés arra, hogy az Önkormányzatoknak legyen kötelessége minden év végén küldeni egy helyi adóelszámolást, amiben látható, hogy mennyit, mire fizettél és ha van esetleg tartozásod, akkor azt tud rendezni! Mint ahogy ezt az APEH/NAV is teszi!
Itt annyi történt, hogy amíg az Önkorm.nak nem állt érdekében az értesítés addig nem tett semmit, ahogy viszont eljött a bevételezés ideje, rögtön tudtak levelet küldeni, csengetni, fenyegetőzni. Kaptak még egy kiképzést arra is, hogy meg se említsék, hogy ha folyó év szept. 15ig bejelentkezik, akkor "csak" 2 év lesz a büntetés. Ezek után fordultunk az ügyvédünkhöz, aki megerősítette az Önkorm. jogosságát.
Itt tartunk most, fellebbezünk, kérvényt írunk, minden törvényes eszközt bevetünk.
Nagyon sajnálom, hogy Soroksár Önkormányzata ahelyett, hogy szeretné, megbecsülné, segítené a lakóit, inkább ellehetetleníti őket.
Drukkoljatok nekünk, köszi előre is!

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.18. 01:00:40

@Orizaoriza:
Drukkolnék én csak nincs igazatok
Nem szivböl, de a jogszerint irom

Az adóhatóságnak nem kötelessége értesiteni az érintetteket, hanem meg kell nézni vagy személyesen, vagy a neten az önkormi rendeleteket
Semmiféle trv. és rendelet változásrol nem értesitenek senkit személyesen

Saját tapasztalat, ker.önkormi adóelmaradásért 2 céges lakás után, befenyitett visszamenőleg 5 évre
Majdnem 1 milla, büntetéssel együtt!

Nem lehetett kibújni alóla sehogysem. Viszont most kezdődik majd a vívás a könyvelővel, mert neki kötelessége lett volna utánanézni

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.18. 11:26:29

@pengusz: Ezt politikának hívják. Az a gond, hogy ha elolvasod/megnézed Móricz: Rokonok című könyvét, akkor látható, hogy az elmúlt 100+ évben semmit sem javult a magyar társadalom. Kontraszelkció, uram-bátyám relációk, sumákolás. Amíg a politikusaink nem hajlandók példát mutatni, addig ez nem is fog változni. :(

Kozika · http://www.k-1.hu 2011.10.18. 11:28:13

nekem is küldtek levelt ugyanilyen témában, bementem az önkormányzathoz, lakcímkártyával igazoltam, kitöltöttem egy kérelmet az adómentességről és kész.
ráment fél napom, de nem kellett fizetni semmit.

szubjektiv 2011.10.18. 12:05:16

@horex: Én meg azt gondolom, hogy kötelessége az önkormányzatnak minden évben kiküldeni az értesítést és a csekket. Ahogy a gépjárműadóról és a helyi kommunális adóról is küldenek levelet meg csekket.
Az állami adóknál ugye van adóbevallás, az alapján fizeted be az adót az államnak. De itt nincs bevallás, tehát az adót ki kell vetni, ami azt jelenti, hogy csekket is kell küldeni. Na már most a posztoló nem kapott csekket, rá az adót nem vetették ki. Gondolom, mivel csak most értesült erről a dologról.
Úgyhogy szerintem megérne egy misét ez a dolog. Ha a posztoló időben értesül arról, hogy van ez a bejelentkezési kötelezettség, akkor nyilván azonnal utánajár és szépen bejelentkezik. Az önkormányzat szerintem egyértelműen mulasztott, ha nem tudja igazolni, hogy megküldte a csekket a tulajnak. És ezzel már lehetne mit kezdeni. Lehet, hogy akkor is úgy állna, hogy be kell fizetni ezt a rohadt sok pénzt, de valami kártérítést ki lehetne préselni. Szóval annak kéne utánanézni, hogy hogyan megy az adókivetés. Mert az teljesen életszerűtlen, hogy Manci néni nekiáll önkormi rendeleteket böngészni, majd az unokájával a kockásfüzetben kiszámoltatja, hogy na mennyi adót is fizessünk a kalyiba után, azt kis neylonzacsiba beviszi a fillérkéit az ügyfélszolgálatra.

szubjektiv 2011.10.18. 12:06:50

@Kozika: Az adómentességhez mióta kell kérelmet kitölteni? Te nem vagy adóköteles, innentől nem kell semmit kérelmezni.

szubjektiv 2011.10.18. 12:19:18

Na azért csak rávitt a fene, hogy megnézzem a soroksári adóoldalt.
És nem volt igazam, be kell vallani az adót, és nem kivetik.
De: A tájékoztatóban szó sincs semmiféle bejelentkezésről. Azt hittem, hogy ez szerepel a rendeletben, dehát erről szó sincs. Akkor miről beszélünk? Szóval hol van az előírva, hogy be kell jelentkezni?

szubjektiv 2011.10.18. 12:22:08

"Pár hónapja kaptam a Soroksári önkormányzattól egy levelet. Amiben már nem is tudom mit írtak, de a lényeg, hogy kijöttek családot látogatni. Mégpedig azért mert én mint tulajdonos nem vagyok ide bejelentve. Itt voltak, lakást lemérték."

Ez egyértelműen arra utal, hogy azt mentek ki ellenőrizni, hogy a tulajdonos életvitelszerűen a kégliben lakik-e. Ahhoz, hogy adót megállapítsunk nem kell kimenni családot látogatni. Nem arról van szó, hogy kiderült, hogy a posztoló tényleg nem lakik ott?

szubjektiv 2011.10.18. 12:29:13

"Majd közölték, hogy megbüntetnek, mert 2009.január 1.-én változott az ingatlan adó mentességre vonatkozó törvény és én a 2009;2010;2011-es évre nem fizettem adót."

A posztolótól kérdezném, hogy hogyan változott a rendelet?

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.10.18. 13:02:14

@szubjektiv: "Szóval hol van az előírva, hogy be kell jelentkezni?"

"lakóhelyet létesít" = bejelentkezik.

Jogi bikkfanyelv anyanyelvünk dicsőségére, te vagy kb. a 13. kommentelő, aki félreérti... ;-)

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.18. 13:14:51

@szubjektiv:
Én saját tapasztalatbol beszélek és bizony nem hülye ügyvéd is vizsgálta a helyzetet

Az adóváltozásokat sem közlik, kivéve a szem.adót személynek cimezve, a cégekkel
Megjelenik itt-ott, Közlönyben, kötelessége a cégnek vagy ha van könyvelője utánanézni

Ugyanez a kerületben
Ha odaköltözik, nézze meg mik az adószabályok ott
Hagyjuk az "etikusságot" ebben az országban

szubjektiv 2011.10.18. 13:37:02

@promontor: Én nem értek semmit félre. Miért jelentené a lakóhelyet létesít azt, hogy oda bejelentkezik? Ha nincs a jogszabályban olyan értelmező rendelkezés, hogy a lakóhelyet létesít azt jelenti, hogy bejelentkezik, akkor az nem azt jelenti. Bár mondjuk az is vicces lenne,mert ha ezt akarták volna írni, akkor nem értelmezni kellene, hanem azt írni, hogy és oda bejelentkezik. De nem azt írták.
A lakóhelyet létesít nekem azt jelenti, hogy bebútoroz, fészket épít:) A bejelentett lakcím ugyanis egy igazgatási dolog. Az, hogy lakóhelyet létesít pedig egy általános megfogalmazás. Ha az adómentességnek az a feltétele, hogy az állnadó bejelentett lakcímem ott legyen, akkor ezt kellene a rendeletbe írni. De nem azt írták. Innentől kezdve pedig az adószedő feladata, hogy bebizonyítsa, hogy ez már pedig azt jelenti.

szubjektiv 2011.10.18. 13:40:57

@horex: Igazad van.
A posztoló egyébként azt írja, hogy amikor beköltözött, akkor még más volt a rendelet, bár még arra nem válaszolt, hogy miben változott, pedig az lehet, hogy segítene az értelmezésben.
És jogos a felvetése, hogy ha egy ilyen lényeges rendelet változik, ami adófizetési kötelezettségre vonatkozik, akkor azt legalábbis a kisbírónak ki kéne dobolnia. De mivel ilyen nincs, akkor ki kéne plakátolni vagy mittomén. Az nem elvárható a polgártól, hogy félévente átolvassa az önkormányzati rendeleteket hobbiból.

szubjektiv 2011.10.18. 13:54:06

@promontor: na még egyszer. Szóval ha az adómentesség feltétele, hogy ott életvitelszerűen lakjak és, hogy az adott címre legyek bejelentve, akkor pontosan ezt kell a rendeletbe írni.
Márcsak azért sem áll ez az értelmezés, mert a mentesség lényege az, hogy csak azok fizessenek ilyen adót, akik nem laknak benne, ergo valahogy hasznosítani tudják és ebből bevételük lehet.
De persze köthetné az önkormányzat az adómentességet a bejelentkezéshez, semmi nem tiltja ezt, de akkor ezt a feltételt bele kell írnia. De nincs benne. Egyébként értelmetlen is lenne ehhez a feltételhez kötni, mert a tulajnak nem kunszt a saját ingatlanába bejelentkezni, akkor sem , ha nem lakik ott ténylegesen. A lényege az a dolognak, hogy benne lakjon a tulaj, az meg az életvitelszerű ottlakás. Az, hogy hol van bejelentett lakcímem, nem igazol az égegyadta világon semmit.
Szóval akár nyelvileg, akár a jogszabály célját figyelembe véve értelmezem a rendelet szövegét, sehogy sem jutok arra, hogy ez bejelentési kötelezettséget takar.

soroksári2 2011.10.18. 14:14:29

@szubjektiv: 2009 január. 1. beletették, hogy lakóhelyet létesít. Ez azt jelenti, hogy be kell jelentkezni.
Amikor kijöttek nem azt nézték, hogy ott lakom e, mert az nem érdekes. Nem vagyok bejelentve így adóznom kell.
Azért jöttek, hogy lemérjék a házat és így tudják, hogy mennyi adót vessen ki.
Ez az egész nem arról szól, hogy ki hol lakik. Hanem arról hogy van egy csomó hitele az önkormányzatnak és így betudnak szedni egy csomó pénzt. Ha nem fizet elárverezik a házad. Ha érdekelné is őket az itt lakók akkor pl szólt volna, hogy a második fél évet még betudom fizetni. Szept 15ig kell.
Egészben ez az undorító, hogy egy csomó családot padlóra tesznek evvel, mert idegileg is kicsinálják őket ha meg nem fizet, akkor meg hajléktalan.

szubjektiv 2011.10.18. 14:40:20

Egyetértek, hogy ez pénzbeszedési akció, főleg, hogy sunyítottak vele ennyi ideig. Milyen hülyeség, hogy türelmi idő? Mire? Hogy bejelentkezzen valaki az okmányirodán? Fél nap alatt elintézhető. Nevetséges.
És továbbra is vitatom, hogy a rendeletből következne, hogy be kell jelentkezni. Már csak azért is, mert bejelentkezni több féle képpen lehet. Van állandó, ideiglenes lakcím, van tartózkodási hely. Ne hagyjátok semmiképp annyiban, ez botrányos dolog.
Én biztosan beleírnám a fellebbezésbe, hogy a rendeletben sehol nem szerepel az a kitétel, hogy hivatalosan be kell jelentkezni. Bizonyítsák be, hogy ezt jelenti.
Ez mindenképpen felháborító.

szubjektiv 2011.10.18. 14:42:32

Ne vicceljünk már, ha a jogalkotó magasságos önkormányzat ahhoz akarja kötni az adómentességet, hogy bejelentkezzen a tulaj, azt nem tudja világosan, egyértelműen megfogalmazni??? Azért jogi szöveg, hogy világos és egyértelmű legyen. Menjenek a francba az idióta értelmezésükkel.

soroksári2 2011.10.18. 14:50:03

@szubjektiv: Nem bosszantsd magad, hidd el eleget dühöngtem én emiatt. Direkt alkották meg így, mert ha valaki még véletlenül rá is néz azt hiszi, hogy minden rendben. Ügyvédemnek is utána kellett néznie. Sajna jól körbebástyázták magukat. Ez csak arra ment, hogy pénzt szedjenek erővel. Bármi áron.
Önkormányzat sajna olyan adót vet ki és akkor, amit akar. Nem kell tájékoztatnia, mert neked kötelességed figyelni. Szerintem ez maga az agyrém.

szubjektiv 2011.10.18. 15:09:07

De ez nagyon felbosszantott. Más egy cég vagy egy vállalkozó, akinek van könyvelője. Ott elvárható, hogy képben legyenek mindenféle adóneben, hiszen gazdálkodnak. De egy mezei polgárnak miért kéne bújnia az önkormányzati rendeleteket? Nem értek egyet azzal, hogy csak nekünk vannak kötelezettségeink. Az önkormányzatnak is kell, hogy legyen kötelezettsége. Mégpedig, ha más nem, hát tájékoztatási kötelezettsége. Azért a soroksári önkormányzat rendeletmódosítása nem Btk. vagy Ptk.
Szóval én azzal is támadnám ezt, hogy lényeges jogszabály módosítás történt (azzal együtt, hogy én nem osztom az értelmezésüket)amiről tájékoztatni kellett volna a népeket megfelelő módon.
Ez tipikusan az a gyalázatos dolog, amivel a tisztességes embereket nyomorítják meg. Egy átlag családnak milyen már 600 ezer forintot kifizetni? Amit nem kéne kifizetniük, ha tisztességesen tájékoztatják őket. Nem is tudom, hogy lehetne minősíteni ezt az egészet...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.10.18. 15:24:14

@szubjektiv: Annyit hozzátennék, hogy a "lakóhely létesítése" kifejezést valószínűleg valami központi csinovnyik találhatta ki, a soroksáriak csak átvették. Régen ugye volt állandó és ideiglenes lakcím, amit be kellett jelenteni. Most van lakóhely és tartózkodási hely (ez még elmenne) amit nem bejelentünk, hanem "létesítünk": segitseg.magyarorszag.hu/segitseg/ugyintezes/okmanyiroda/ugyintezesiutmutato/lakcimigazolvany/lakcimbejelentes_esetek/lakcim_lakohely.html

szubjektiv 2011.10.18. 16:03:56

@promontor: Kösz. Jó nagy hülyeség mindazonáltal.

szubjektiv 2011.10.18. 16:15:34

@soroksári2:
Ezt mondja az önkormányzati törvény:
16. § (1) A képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot.

(2) Az önkormányzati rendeletet a képviselő-testület hivatalos lapjában, illetőleg a helyben szokásos - a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott - módon ki kell hirdetni.

Tehát ha az szmsz-ben az van, hogy a hivatal budijában kell kifüggeszteni, akkor az is elegendő. Jó nem?
Gondolom jó pár embert érinthet ez a dolog, bár nyilván nem olyan sokat, hogy kitörjön a népharag, mivel azért általában az emberek oda vannak bejelentve, ahol laknak. De micsoda jó kis plusszbevétel az önkormányzatnak!

soroksári2 2011.10.18. 20:04:19

@szubjektiv: Eddig csak én szóltam 5 érintettnek. Pedig én csak a pékhez, postára megyek. nem véletlenül hozták ezt a szabályt. Több száz ilyen ingatlan lehet.

szubjektiv 2011.10.18. 21:47:14

@soroksári2: Ez egy tipikusan olyan ügy, ami joggal tarthatna igényt valamilyen országos sajtóorgánum érdeklődésére, mert ez azért ez nem olyan, hogy Gizikének véletlenül kétmillió forintos villanyszámlát küldtek. Nem tudom nem lenne-e érdemes ilyennnel próbálkozni. Alighanem hülyeség, én magam sem vagyok híve a na most aztán majd jól megkeressük jusztlászlót vagy a fókuszt az ügyünkkel, mert nevetséges, de ennek a történetnek azért van hírértéke. Hátha másra nem, de a méltányosság gyakorlására jó hatással lenne. Na ez csak egy hülye ötlet, de tényleg annyira elkeserítő, hogy az embereket a semmiért húzzák le ilyen pénzekkel.... XXI. század, Magyarország...

soroksári2 2011.10.18. 21:57:34

Igyekszem. Sajna ez mindenkit érint akinek bármilyen vagyona van.
Így talán érdekeltek lesznek hírt csapni.
Mert ameddig az önkormányzatoknak nem kötelességük értesíteni az érintetteket addig bárkit meg lehet adóztatni, visszamenőleg.

Gera 2011.10.19. 00:20:41

Azért jó ez a poszt, mert emiatt most megnéztem a z óbudai szabályozást és kiderült így 3 év után, hogy a társasházi mélygarázs után adózni kéne :) A lakások szerencsére adómentesek és bejelentkezés nélkül is.

load error 2011.10.19. 23:49:26

17-ben is érdekes a dolog.
Elkapott a pánik és én is megnéztem, mi van.
Bejelentkezés esetén itt is mentesség van. Az viszont nem volt tiszta, hogy kell-e benyújtanom valami bevallást, vagy sem.
A honlapról az derült ki, hogy nem. A rendelet szövegéből az, hogy igen. Ekkor írtam egy e-mailt. A válaszból az derült ki, hogy igen, csak a sokadik oldalon fel kell tüntetni a mentesség indokát, ha van.
A kérelem megfelelő lapján még csak hasonló indoklás sem szerepelt. WTF? Akkor lehet, hogy mégsem kell bevallást beadni? Végülis semmi értelme, csak papírmunka, hogy egy rakat "ingyenélő" benyújtja a bevallását.
De azért elmentem megkérdezni. Ott meg az derült ki, hogy magánszemély magánlakása, ha benne lakik nem érdekli őket egyáltalán. Még.
Az irodában vagy egy tucat léh... ügyintéző ült, mindegyiknek ki volt osztva, hogy milyen ügyekkel kell foglalkoznia. Ügyfélfogadás csak három nap van az ötből. Jó hely lehet.

soroksári2 2011.10.20. 16:19:02

Megnéztem a honlapot.
Ezt találtam!
"Adóköteles építmény:

amely nem lakás céljára szolgál,
amely lakás céljára szolgál, de azt a tulajdonos vagy egyenes ági rokona életvitelszerűen nem használja
"
Gyerekeim életvitelszerűen használják, akkor rám ez vonatkozik?
süti beállítások módosítása