Tékozló Homár

Alkudozás az Invitelnél

2011.10.19. 15:41 | jackyll | 68 komment

Naiv kényszerinvitelesnek belógatták a hűségszerződéses 9900 forintos csomagot, aztán élőben ez felugrott 16900 forintra. Néhány perc alkudozással sikerült elérni a lélektani 11470 forintos szintet, ekkor azonban kiderült, hogy az évek óta fizetett, de nem nézhető HBO nélkül még olcsóbb lenne:

Csak okulásként másnak, hogy mennek a dolgok az Invitel háza táján. Tény, hogy eddig Fibernet területnek számítottunk és a hibát is elvileg ők követték el, de szőröstől bőröstől felvásárolta az Invitel így a panasz már hozzájuk érkezett. közel 5 éve vagyok előfizető erre a csomagra. Akárhogy is számolom azért szép summával húztak le, de legalábbis nem szolgáltatták a csomagot, ha nem közli a hölgy, hogy van HBO előfizetésem és mondjam le, ha nem kérem és olcsóbb lesz a csomag akkor erre rá sem jövök. Mondamom sem kell, hogy elvörösödtem egyből, hát megcirógatnám annak a fejét aki kifizettette velem a csomag díját aztán nem szolgáltatta... Na jöjjön a kis történet amit már elküldtem kedvenc szolgáltatóm felé is, némi iróniával fűszerezve:

2011-10-17-én este háromnegyed 6-kor felkerestem ügyfélszolgálatukat, tettem ezt bátran mivel a marketing osztályról felkeresett az egyik Inviteles, marketinges kollégájuk telefonon, hogy nevetségesen sokat fizetünk, hívjuk fel az ügyfélszolgálatot és 9900 FT-ért kössük újra a szerződésünket, mert most van egy ilyen lehetőség. Ezt nagyon korrektnek tartottam, végre egy szolgáltató aki azért dolgozik, hogy az ügyfele elégedett legyen és megtartsa mint előfizetőt. Mint kiderült még csak véletlenül sincs így.

Az ügyfélszolgálatos hölgy nagyon rendes volt és felajánlotta, ha aláírunk még 1 évet, akkor 16 900FT-ért kapjuk ugyan ezt a szolgáltatást. Ez nem kicsit volt „erős” főleg a 9900 Ft-os várt összeghez képest, de az még nevetségesebb, hogy többet fizetnék, ha bevállalok 1 év hűséget, mint jelenleg lejárt hűséggel. Természetesen közöltem a hölggyel, hogy mit kaptam a marketing osztályról, de ő csak hajtogatta, hogy ez nem lehetséges ilyen akcióról nem tud. Néhány perc várakoztatás után, melyet teljes türelemmel és megértéssel álltam végig a telefon mellett kaptam egy 13 xxx Ft-os ajánlatot, de mivel ez még mindig nagyon távol esett a már beígért 9900 Ft-tól ezt is kétségekkel fogadtam. 1 perc sem telt el már is kaptam az új ajánlatot 11 470 Ft-ról, na ez már a korábbi 16900hoz képest egész jól hangzik.

Viszont egy kis plusz információ miszerint levélben mondjam le az HBO előfizetésünket. Nem kicsit érintett érzékenyen ez a mondat. Vissza is kérdeztem ezt miért kellene, hiszen tudtommal nincs ilyen csatorna nálunk (évek óta van szerződésem önökkel, de még sohasem sikerült az HBO-t néznem, holott ez mint kiderült szerepel a szerződésemben és ezek szerint fizettem a díját is! Itt van a nagy probléma nem mondhatom le ami nincs  viszont kérném a havidíjas kompenzációt visszamenőleg az engem ért kár miatt. Évekig fizettem önök felé a számlákat, ha valaki késik, önök egyből kamatot számolnak fel, de én évekig fizettem egy szolgáltatásért, amiről nem tudtam és nem is kaptam meg! Ismétlem nincs elérhető HBO-m és nem is volt! Le mondani nem fogom, ezzel elismerném, hogy igénybe vettem a szolgáltatást, pedig ez nem így van. Kérném ügyem kivizsgálását, mely tudomásom szerint a panasz kézhezvételétől számított 30 napon belül meg kell, hogy történjen és írásban meg kell kapnom a választ.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2011.10.19. 15:49:10

Kívánunk a poszt-tolónak sok sikert a pénze visszaszerzéséhez. Persze lehet, hogy megőszül, mire el is ér valamit.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.19. 15:50:03

"mint kiderült szerepel a szerződésemben"

:))))

Nem láttam, hogy a sebességváltón fel van tüntetve a hatodik sebesség, ezért autópályán sose mentem 100 fölött. Kérem, az engem ért kár megtérítését!

ferand1979 2011.10.19. 15:58:04

... csak nem százhalombattai a kommentelő, ahol a Fiebernet korábban az 512K-s (fél mega) NET csomagot drágábban számlázta mint máshol az 5megásat...???? Ahol 2 hetente elromlott a net szolgáltaás, és csak akkor javult meg, ha kijött a szerelő, a jó régi trükkel: egyrészt áramtalanította 1 percre a modemet, másrészt betelefonált a központba "teszt" címen...!? ÉS láss csodát megjavult a NET, mindezt azért, mert naiv ügyfél (ismerősöm) meghálálta alkalmanként 3-4-5.000 Ft-tal.. Mondtam is Neki, hogy én is elrontom 1 perc alatt, nekem is ad 5 ezret, ha megjavítom utána???
Persze ezek után a köv. alkalomkor egy 1 perces ordítozás után a vonal végi "droid" bekapcsolta a szolgáltatást ÁLLANDÓRA.... Azért azt a visszamenőleges szolgáltatás hiányosságot meg lehet "lovagolni" kissé, és el lehet intézni 1-2.000-s árcsökkenést is....

hehehehe 2011.10.19. 16:15:05

A számlán valószínűleg részletezve vannak a számlázott tételek (tv csomag, internet csomag, hbo), jól gondolom, hogy a poszt toló egyszerűen nem nézte meg a számlát éveken keresztül?

trux77 2011.10.19. 16:22:17

százhalombattán a upc vásárolta fel a fibernetet.

trux77 2011.10.19. 16:24:23

@hehehehe: nem biztos hogy részletezve van. ez valszeg egy KIT csomag volt, ami tartalmazott net+tv+digitv+hbo. vagy ezek közül valamelyik párosítást.ez csak csomagban volt, fn így is tüntette fel a számlákon.

qtyqruty 2011.10.19. 16:29:49

"évek óta van szerződésem önökkel, de még sohasem sikerült az HBO-t néznem"

Ha nem is próbálta meg a TV-t ráhangolni, akkor akár ott is lehetett az HBO. Azt nehéz lesz bizonyítani, hogy a szolgáltató nem adta.

A_blogger 2011.10.19. 16:31:05

vagy csak be kellett volna állítani a tévén az édzsbíjót.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.19. 17:02:28

@qtyqruty: "Azt nehéz lesz bizonyítani, hogy a szolgáltató nem adta."

Minek? Mondjuk nem adta. Akkor szólni kell, hogy javítsák a hibát. Jó, elcseszték. De nem biztos, hogy maguktól rá tudnak jönni. Legfeljebb onnan, hogy minden hó végén marad egy kiló nézetlen hábéó.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.19. 17:03:35

@A_blogger: Meg az is lehet, hogy a székét fordította, rossz irányba, azért nem látta.

Vagy a tévét.

qtyqruty 2011.10.19. 17:06:01

@atpijkamo: A szolgáltató simán adhatta. Ha az ügyfél cseszett beállítani a TV-t, akkor ki a hülye?

A_blogger 2011.10.19. 17:08:40

@atpijkamo: vagy a monitor előtt ült, nem a tévé előtt. vagy be sem kapcsolta a tévét. megannyi lehetőség... :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.19. 17:12:06

@qtyqruty: Akkor meg felhívja őket, hogy hogyafaszba kell beállítani.

Ismerősnél összekeverték a csatornákat, pedig már olyan jól megtanulta. Káromkodott, mint egy kocsis, már így van egy hete. Felhívtam őket, segítségükkel újraállítottam a műholdvevőt, és láss csudát, minden csatorna a hlyére került.

Ja, hogy még azt sem olvasta el, mire szerződött?

Én sem olvasok el mindent. De ha elcseszem, csak magamra haragudhatok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.19. 17:13:10

@A_blogger: Vagy nem abban a házban... Vagy a másik utcában... Fel is tűnt neki, hogy mindenki kínaiul beszél...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.19. 17:15:16

@A_blogger:

Support: Miben segíthetek?
Ügyfél: Nem működik a monitor.
S: Nézze meg, hogy be van-e dugva.
Ü: Nézem, nézem, de marha sötét van itt alul.
S: Gyújtsa fel a lámpát!
Ü: Nem lehet, áramszünet van.
S: !@#$%*

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.10.19. 17:21:59

Mondjuk a hbo-val nem vesztett sokat. Alig-alig vannak rajta premier filmek. Mondjuk van olyan, akinek a reklám megszakítás nélküli film fontosabb, mint az amit néz.

Akkó' má diszkó veri, spekt rum, meg natgeo, és fizetnék is érte, de ültessenek egy fát :)

pengusz 2011.10.19. 17:40:14

@qtyqruty: A tévét sehová nem kell hangolni nem tudtad? Nem az őskorban vagyunk :D
Adnak egy boxot külön távirányítóval, aztán rákötik a tv-re HDMI vagy Scart kábellel. A listában már csak azok a csatornák vannak ott, amikre előfizetsz .

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.19. 17:46:59

@pengusz: Ez nagyon kiváló dolog, ha három tévéd van, vehetsz/bérelhetsz három boxot.
Vagy nézheted mindegyiken ugyanazt.

venszivar 2011.10.19. 17:48:07

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: VAN !
"Akkó' má", utáni felsorolásra +1 ! Animal Planet, Sportok !Film +,Film Múzeum. MGM, talán FŐLEG ENNYI...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.19. 19:14:30

erdekes, az senkinek eszebe sem jut hogy esetlegnem a posztolo a hulye es a szolgaltato fizettetet egy HB_os csomagot, de szolgaltatott egy HBO nelkulit
mert ugye ez elkepzelhetetlen, csak a posztolo lehet hulye
ezt a szolgaltato percek alatt ellenorizni tudja es ha igy van akkor maris utalhatjak vissza a lovet

Rosszindulatú Vászka 2011.10.19. 19:30:06

Na végre egy jó poszt, már hasmmenésem van a végtörlesztéstől meg a bankbűnözéstől.

qtyqruty 2011.10.19. 19:30:25

@pengusz: Errefelé a Fibernet még analóg módon szolgáltat, úgyhogy tekerketnyi köll a TV-t...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.19. 19:42:22

@hagyma: Aki évekig fizeti az HBO-t, anélkül, hogy nézné, az hülye. Pont.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.19. 19:47:29

@estrella negra: vagy megmajmolta csomagra az ügynöke és nem kapott róla rendes tájékoztatást és vagy szerződést, meg tételes számlát.

lionking 2011.10.19. 19:51:02

Invitel? InVicctel...
Nekem azt a mókát követte el, hogy a céges telefonomon, amin a szerződés megkötésekor nyilatkoztam, hogy NEM engedélyezem az emelt díjas hívásokat rajta, szóval egy pár év után azt látom, hogy valami 6700 ft emeltdíjas hívás van ezen a számon.
Nézem a számlákat vissza, ami pár hónap látszott, és mindegyiken volt párszáz ft, ami nem is tűnt fel, na de az a 6700 az nagyon megemelte az összeget.
Fel is hívtam az inVicctel-t, hogy küldjenek új számlát, mert ezt én nem fizetem be. Mondja az ügyfélszolga, hogy azt nem lehet, fizessem ki és majd a következő - vagy utáni- számlában jóváírják. Na mondom azt nem kéne, mert egyrészt nem egy barátságos dolog, ha pl az apek céges számlán emelt díjas hívásokat csekkol, másrészt a befizetés határideje még egy hét, ha 2 nap alatt kiküldik az új számlát, amin nem szerepel az emelt díjas hívás és az összege is számlacsökkentő, akkor még épp időben be is tudom fizetni. Némi kekeckedés után az ügyfélszolga részéről, kértem felettes hatóságát, akit simán befenyítettem azzal a ténnyel, hogy a saját általuk írt szerződésnek nem tettek eleget, és ha nem intézkedik, akkor x évre visszamenőleg összeszedem a számlákat és minden egyes emelt díjra kifizetett forintot kamatos kamattal fogok visszakövetelni.
2 nap múlva kaptam új csökkentett összegű számlát.
invicctel a legszutykabb

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.19. 19:54:01

@Rosszindulatú Vászka: "...holott ez mint kiderült szerepel a szerződésemben..."
Hülye. (Akit megmajmol az ügynöke, az is, úgyhogy végülis mindegy.)
Szerinted CatMother előkerül még, vagy levehetem a szuszpenzort?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.19. 19:57:10

@lionking: Ne ködösíccsé'! Mit hívtál emelt számon? Céges telón. Hm?

lionking 2011.10.19. 20:12:09

@estrella negra: valamelyik gyerekem volt.. bár egyik sem vallotta be :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.19. 20:14:14

@estrella negra: nekem sem reszletes a szamlam, mondjuk annak idejen mikor megkotottem megneztem melyik csomaot akarom es annak mennyi az ara
es hat igy...
en egyszer meg otthon ugy jartam, hogy jott az HBO es nem volt lofizetve, vagy fel ev utan eszrevettek, ki akartak fizettetni, de mondtam, hogy nem is tudtam, hogy van
hat vegulis hazudtam, dehat neha szophatnak Ok is, arrol nem beszelve, hogy sose fizettem volna elo ha fizetni kell ra es tenyleg nagyon rtikan neztem
nem vagyok nagy tv-s

Rosszindulatú Vászka 2011.10.19. 20:27:06

@estrella negra: dehogyis. Poszttolójóhiszemű kedves ember. Egésze gyszerűen egy ravasz bűnbanda áldozata lett.

Amúgy azt meg nem tudni, tééleg volt-e hbó-ja, vagy csak fizette.

A kevlármellényet meg a herevédőt semmiképpen se vedd le, mit lehet tudni...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.19. 21:00:39

@Rosszindulatú Vászka: Asszem, a fejemre is teszek valamit. Majd Edétől kérek egy bográcsot.
Amúgy, hogy a picsába megy az árképzés az Invitelnél? (9900? Sajnos elfogyott. De most érkezett egy csomag 16990-ért. Még meleg, a bolondnak is megéri. Hát még magának. Sok? Megszámítom 13é', mer' olyan szép szeme van. Ráér este? Tízezer? Semmiképp. Az utolsó ajánlatom 11470. Na? Ne sokat hezitáljon, mert mások is érdeklődnek. Itt a kezem, csapjon bele...)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.19. 21:18:41

@estrella negra: minden szolgáltató csinájja, hogy az új tagoknak olcsóbb, mint a régieknek. Pl. próbáltam visszaszerezni a UPC-től a letétet, és kisakkozták a görények, hogy ne kejjen visszaadniuk, bezzeg az új előfizetőktől már nem kérik, sőt, ha prémium csomagot rendel a szerelési díjat is elengedik, tőlem bezzeg legombolták.

Megdobbent 2011.10.19. 21:45:04

"2011-10-17-én este háromnegyed 6-kor felkerestem ügyfélszolgálatukat, tettem ezt bátran mivel a marketing osztályról felkeresett az egyik Inviteles, marketinges kollégájuk telefonon, hogy nevetségesen sokat fizetünk, hívjuk fel az ügyfélszolgálatot..."

Tehat hivtak, es azt mondtak, hogy hivd fel az ugyfelszolgalatot, ezert bementel szemelyesen. Huha.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.19. 22:14:23

@estrella negra: jas. A beltéri eccségért. Monnyuk ez régen volt, mikor megjelent a upcdirekt, akkor rögtön előfizettem.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.19. 23:40:09

@estrella negra: akkó még nem volt más, se kábel, se semmi.

A_blogger 2011.10.20. 00:56:57

@atpijkamo: ebben az a vicc, hogy igaz. :D

Rosszindulatú Vászka 2011.10.20. 08:28:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ja, a pecsa bolhapiacos hangrámondós ezerszer másolt vhs filmek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.20. 08:46:08

@Rosszindulatú Vászka: Speciel a tányéros kábeltévére gondoltam (meg szintén a Πnára)...

Rosszindulatú Vászka 2011.10.20. 09:12:03

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ha nincs más, akkor hiába olcsóbb ami nincs, ha eccer nincs. Teccikérteni. POnt, mint a komenizmusba, két választás volt: igen, vagy nem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.20. 09:38:45

@Rosszindulatú Vászka: Mintha kicsit morgós lennél ma:)Küldjek egy kávét?

rajen 2011.10.20. 09:46:05

Most néztem kicsit körül, erősen megállt az előfizetési díjak csökkenése. T-Com/UPC/Invitel. Mindenhol csomagokat akarnak erőltetni (fizess többet) és a csupasz net meglehetősen drága! Cserébe 5-25 mega körüli netek vannak emberi áron. Még a UPC a legjobb net szempontjából, de ők is durvát emeltek az árakon, és elég sok helyen nem elérhető.

SarahConnor 2011.10.20. 11:11:55

@Megdobbent: Nem ment be személyesen, mer'hogy azt írja: "Néhány perc várakoztatás után, melyet teljes türelemmel és megértéssel álltam végig a telefon mellett kaptam egy 13 xxx Ft-os ajánlatot"

Persze lehet, hogy mégis bement személyesen és a telefon mellé állt direkt.

kigyi 2011.10.20. 11:35:42

Vannak körzetek ahol nem szolgáltatják az HBO-t. Ez is egy ilyen körzet és a számlán sem szerepel sőt azon a szerződésen sem amit én kaptam az előfizetésről, de a központban van HBO pack előfizetésünk melyet így aztán fizetünk is. Nem nincs gond a tv behangolásával sem és igen most tudtuk meg, hogy kellene lennie ilyen csatornának is nálunk, de mivel a szolgáltató ezen a területen ezt nem is teszi lehetővé így aztán teljesen jogtalanul tette bele abba a csomagba ami nekünk van és teljesen jogtalanul kérte el az árát egy olyan szolgáltatásnak amit nem is szolgáltatott ezen a környéken.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.20. 12:04:26

@batgirl: nemnemsoha, nem kávézok kösz, ellembe sztó gramm most jól esne. Vagy kettő.

@kigyi: naugye, én megmondtam! Pont!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.20. 12:23:35

@Rosszindulatú Vászka: Nem tudom mijaza sztó, majd megkérdezem a fijjam, ő biztos tuggya.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.20. 12:25:00

@batgirl: ajjjaj... Mátyerka Vodocska, amit az ő őshazájába nem stampóba mérnek, hanem ottan száz gramm az adag, ami rokonszenves és igasságos dolog.

Na mindegy, randi elejin úgyse iszok :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.20. 12:29:36

@Rosszindulatú Vászka: Szóval randizni mész????? Fürdés? Körömápolás?fogmosás?óvszer? meg van?

Rosszindulatú Vászka 2011.10.20. 12:32:41

@batgirl: nem megyek sehová, onlájn flört csak, azt lehet így féknyomos alsógatyába, jukacsos pólóba foghagymaszagúan is. Óvszer minek, nem félek a vírusoktól, meg van túzfalam.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.20. 13:03:49

@batgirl: ja bocs, klakkban-frakkban vagyok, a sofőr most mossa a hófehér jaguárt, lóval mennék külömbe, de ijen hidegbe nem kínozom Bukefáloszt, épp elég szűzet mentettünk meg idén sárkányoktúl, hadd pihizzen.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.20. 13:08:20

@Rosszindulatú Vászka: Most jaguár vagy ló? Nagyon nem mindegy. A fehér jaguár amúgy is védett állat, ha meglátja Semjén, kilövi alólad.

InvitelGuide · http://www.invitel.hu 2011.10.20. 17:24:28

Tisztelt Olvasók, Kedves Jackyll!

Az Invitel közösségi média operátora vagyok és a fenti blogbejegyzés nyomán írok nektek azzal a céllal, hogy a felmerült problémát mindenki megelégedésére kezelni tudjuk!

Ahogy a cégünkről szóló korábbi bejegyzésekben, úgy ebben sincsenek olyan konkrét információk, amelyek alapján az esetet házon belül gyorsan és eredményesen kivizsgálhatnánk. Ha az érintett olvassa soraimat, kérem, küldje el nekünk elérhetőségét és szerződésének adatait, mert szeretnénk felvenni vele a kapcsolatot, hogy további részleteket tudhassunk meg az esetről. A címünk online kukac invitel.co.hu.

Segítségüket, türelmüket és megértésüket előre is köszönjük!

Tisztelettel
Invitel Guide

Gazsi bácsi lótetű 2011.10.20. 21:21:46

@InvitelGuide:
Kedves Invitel Guide!
Tudod 2011-ben elvárható lenne, hogy egy ügyfélszolgálatot telefonon fel lehessen hívni. Na, nálatok ezt nem lehet. Hétvégén eleve nincs telefonos helpdesk (kivéve hibabejelentés), és ezen a héten több alkalommal is próbáltam, de sikertelenül. Az a xar duma, hogy "számlázási időszak van, próbálja később/este/soha több...) kicsit vicces. Mi a fax köze lenne a telefonos operátornak a számlázáshoz? Ha csak nincs valami nagyon elcseszve.
Na, így kénytelen voltam autózni 27 km-t oda is és vissza is, hogy a kislány (aki udvarias és segítőkész volt) érdemleges választ ne tudjon adni, mert Ő a mi körzetünkre nem lát rá. Vazze a mi körzetünkben (főváros) nincs Invitel iroda.
Amúgy azóta vagyok berágva a primitív és kisstílű cégetekre, mióta telefonon bepaliztátok szegény nyugdíjas anyámat egy rohadt drága, de 2 év hűséggel megálodtt telefonra, mert az neki jó lesz. Sajnos többszöri kérésemre sem tudtátok produkálni a hangfelvételt, és érdekes az is, megrendelni lehetett telefonon, de a szerződést lemondani csak személyesen v. ajánlott levélben.

Sajnálom, hogy ebben az országban a fogyasztóvédelem még gyermekcipőben jár - bár Homárunk tesz ellene - de egy normálisan működő országban ilyen működésért már lehúzták volna a rácsot a cégeteken. Xarok vagytok, de legalább drágák is...

Megdobbent 2011.10.21. 01:28:59

@Fenimore: najovan, deakkor mit keresett fel? Mar ugyertem felkereste otthon a telefonjat es azon felkereste hajszalpontosan este hatkor az ugyfelszolgalatot? Nahallod, es akkor meg erezzem magam biztonsagban :(

Megdobbent 2011.10.21. 01:30:19

@InvitelGuide: A guide az fiu vagy lany nev? Es mekkora mazli mar ez a vezetekneveddel is! Siman predesztinalva vagy erre a melora :(

karosszékely 2011.10.21. 12:37:36

@Megdobbent: Szerintem fiú, mert Guido lenne az, csak elírta a digója.

anarch 2011.10.21. 12:46:48

@Fenimore: az ügyfélszolga hívott fel valami bűvős számot (matáv különleges tudakozó?) hogy az ismereteit és tudását bővítse, miközben a posztoló ott állt mellette.

Kíváncsi vagyok mikor fogunk eljutni odáig, hogy ha akarsz venni sört akkor a pultos hosszas pötyögés után a "Rendszer/SZHÁMÍTÓGÉP nem teszi lehetővé" szöveggel jönne... Brrr.

kigyi 2011.10.21. 14:02:28

Kedves Invitel Guide még jó, hogy nincs benne olyan adat amivel pontosan ki tudnátok vizsgálni az ügyet... :D Szép lenne, ha kiírnám az ügyfél adataim ide xD
Megkaptátok levélben a mai napon és faxon is megkaptátok tegnap csak meg kell nézni azt a szép nagy fax készüléket, hogy mit is köpött ki tagnap egy szép lapon. Azon ügyfél szám, név, cím szerepel. Telefonszámot ugyan nem írtam rá, de ahogy sikerült egy + HBO előfizetést biggyeszteni az előfizetésemhez úgy a telefonszámomat is ki tudjátok deríteni, bár erre semmi szükség.

kigyi 2011.10.21. 17:46:57

Kösz kedves munkatársak, hogy kiraktátok :) Most beszéltem az Invitel Guide-al és kérdezte én raktam-e ki :) Na nem mint, ha baj lenne, de szólhattatok volna :) Tanulság?: Nem lépjetek be ilyen blogokra a munkahelyi gépről, mert a kollégák megszívatnak. Még jó, hogy a nevet és elérhetőségeket kitöröltétek a levélből.... Amúgy a történet pontos tényleg ez történt.

CID 2011.10.22. 18:56:04

És akkor még a T-t ekézik, hogy drága.10.990 huf-ért kap az ügyfél 60 csatornás tv csomagot, korlátlan netet, vezetékes telót ( melyről ingyen hívhat kb 7 millió telefonszámot), meg egy mobilt 200 perc belföldi hívással :)

ork1234 2011.10.22. 21:22:51

Az Invitelről csak annyit (mint előfizető mondom), hogy akkora trógerek, hogy a saját területükön, ahol nincs konkurencia, sokkal drágábban adják ugyanazt, mint ahol van (pl T-Home).
Nincs 24 órás ügyfélszolgálatuk, pedig elvileg országos szolgáltató és kötelességük lenne. Pitiáner kiskirályok.
süti beállítások módosítása