Tékozló Homár

Fantomtartozás a Gábor Dénes Főiskolán?

2011.10.21. 13:36 | jackyll | komment

Zoltán nem emlékszik kristálytisztán be nem fizetett utóvizsgadíjakra, így nem érti, hogyan merült most fel 100 ezer forintnyi tartozás az államvizsga előtt. Természetesen ha nem fizet, nem vizsgázhat.

Továbbítanám a felsőoktatási intézménytől kapott levelemet. Számomra elfogadhatatlan, hogy az intézmény államvizsga közelében lévő hallgatóktól jogszerűtelnül követel pénzt. A fenti levél alapján kértem információkat, hogy pontosan miért, mikre és milyen szabály szerint kell befizetnem 100.000 FT-ot, mely a NEPTUN-ban megjelent? Az intézmény szóbeli válasza, fizessem be, és fogjam be a számat, örüljek, hogy még nem rúgtak ki. Ha nem fizetem ki, kirúgnak.

Tehát, mit tehet a hallgató, befizeti befogja a pofáját, és megy vizsgázni. Ha beszól valamit, vagy olyat kérdez amit nem kéne, államvizsga bukta. Ha kirugnak mehetsz újra érettségizni, és felvételizhetsz újra, de már csak fizetős szakra fognak felvenni, mert a Főiskolád, lenyeli az Állami támogatást, és a vége fele, még tőlled is pénzt követel.


A levél:

Tisztelt Hallgató!
 
Tájékoztatjuk, hogy az ETR-Neptun átállást követő ellenőrző vizsgálat során utóvizsga díjainál tartozás mutatkozott, mely „ETR-es ismétlővizsga díj tartozás” jogcím alatt került átemelésre és feltüntetve pénzügyi egyenlege alatt. A tartozás részletes adatai megtekinthetők a Neptun hallgatói webes felületén a Tanulmányok/Órarend/Egyéb adatok útvonalon található Hallgató tartozása menüpont alatt. Kérjük, szíveskedjen rendezni tartozását! Felhívjuk figyelmét, hogy vizsgára jelentkezni, záróvizsgát tenni csak a tartozás rendezését követően van lehetősége!
 
További információért keresse Információs Központunkat az info@gdf.hu e-mail címen, vagy a 061/203-0283-as telefonszámon.
 
Gábor Dénes Főiskola

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazságos 2011.10.21. 17:06:09

@Rosszindulatú Vászka: mer' nagy az isten állatkerjte, és alacsony a kerítés. Tudhatnád már. :)

igazságos 2011.10.21. 17:07:41

Már én is Schmittül írok. Terjed a vírus.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 17:18:20

@igazságos: vigyázzál, közhejbe én is büfé vagyok, ráadásul a Svejekt nagyon szeretem :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 18:11:07

@atpijkamo: Milyen Nobel-díjat kaphatott?
Csak nem matematikait?;-)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 18:31:28

@estrella negra: ne legyél már ijen rosszindulatú. Csak annyit mondok, Gorcsev Iván, a legfiatalabb Nóbel díjas, ráadásul a fizika igenis az erőssége volt. Hatás-ellenhatás, energiamegmaardás törvénye mifene. Ősteheccség volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 18:42:14

@estrella negra: Nyilván.

Ugye az az állítás, hogy Neumann matematikai Nobel-díjat kapott. Lássunk erre egy indirekt bizonyítást.

Indirekte felteszem, hogy nem kapott. Mivel tudjuk, hogy nem kapott, igaz állításra jutottunk. Mivel csak igaz állításból juthatunk igazra, bebizonyosodott, hogy az állításunk igaz, tehát az ellenéte, a kiinduló állítás hamis.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 18:52:35

@atpijkamo: bölcsészcselvetés.

Amúgy szép volt. Kár, hogy nem nekem jutott eszembe.

staropramen 2011.10.21. 19:02:34

Sztrovacsekek!
Már nem divat az UV jegy?
Anno ha kirúgtak, mehettél a TO-ra 25 ft ért adtak egy UV jegyet, azt az utóvizsgán kezdésnek kitetted a vizsgáztató elé,és mindenki tudta, hogy befizetted.
Egyébként a mai világban hányszor kell bukni, hogy ennyi tartozás halmozódjon fel?Mennyibe fáj ma egy UV?

igazságos 2011.10.21. 19:07:58

@staropramen: GDF-nél úgy van ez, hogy egy alkalommal ingyen leteheted a vizsgát, plusz megpróbálhatod még a tantárgy keretein belül megszerezni zh-k írásával.

Ha ez a két alkalom nem sikerül, másodszorra és harmadszorra fizetsz darabonként 6000 Ft-ot.

Ezt fizeted mindig, de nem vizsgázhatsz korlátlanul egy félévben.

A tantárgyújrafelvétel, az kerül 36 000 Ft-ba tantárgyanként. Kétszer lehet felvenni a tantárgyat, harmadszorra a rektor engedélye kell. Ha ez nincs, buktad a sulit.

Illetve meg van szabva, hogy pl. az 1999 évfolyamosoknak mennyi ideig kell teljesítenie az abszolutóriumot, ha ez nincs meg addig, szintén kiteszik az embereket.

Erre is volt már példa.

igazságos 2011.10.21. 19:13:37

Bocsánat, tárgyanként 10 ezer forintot kell fizetni.

a képzési idő 2-szerese után(14 félév) megszűnik a hallgatói jogviszony, ha nem abszolvált.

Meg van szabva, hogy a második évfolyamnál meg kell lenni xy számú kreditnek, ha ez nincs, szintén bukta.

Tehát ha 5 * 6000 = 30.000 forint vizsgaalkalom, és három újrafelvétel egy tantárgyból az már egyből hatvanezer.

És itt még csak egy tantárgyról van szó. A posztoló azért csak nem teszi ki az ablakba, hogy hülye és lusta volt tanulni, ezért jár a pont neki. Ezt finoman elhallgatta, találgatás.

A barátnőm is járt így, neki 30 ezret írt át a neptun újrafelvételre, de ő elment a TO-ba, valahogy megoldotta.

2011.10.21. 19:18:38

@atpijkamo: ááá ez óriási :) :) :) ROTFL

staropramen 2011.10.21. 19:20:55

@igazságos:
Kösz a kimerítő választ.
Kiderül belőle, hogy a posztoló nem egy észkombájn.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 19:29:47

@staropramen: nem, nem derül ki, csak spekuláció.

staropramen 2011.10.21. 19:31:57

@Rosszindulatú Vászka:
Visszavonom bíró Úr!
Az esküdtek már úgyis hallották.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 19:49:30

@atpijkamo: Egyszerűbb a dolog.
Tegyük fel ('feltéve, de meg nem engedve' tipikus esete), hogy Neumann matematikai Nobel-díjat kapott. Létezik ilyen díj? Nem létezik. Kaphatott akkor Neumann?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 19:54:46

@Rosszindulatú Vászka: Persze tudjuk, hogy ezenkívül a makaó nevű kártyajátékban is erős volt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 19:59:22

@atpijkamo: Amúgy nagyon agyafúrt vagy. Nem a Központ Adatnyilvántartó Kft-nél dolgozol?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 20:01:45

@estrella negra: Mert én meg a Terrorelhárító Központ Kft-nél.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:05:19

@estrella negra: Téged a száraz tények úgy gúzsbakötnek, hogy moccanni se tudsz.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:06:46

@estrella negra: Az agykiszárító zéerténél. Sajnos itt nagyon erős a munkahelyi ártalom. Most képzeld el, mire voltam képes fiatal koromban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:15:05

@estrella negra: Én nagykutyának születtem.

El tudod képzelni, hogy Hitler milyen imádnivaló csecsemő lehetett? Ügyülübügyülü.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:19:33

Elmegy az ember egy jósnőhöz. Azt jósolja neki, hogy miatta emberek milliói fognak elpusztulni. Azt gondolja, hogy csak azért se, mostantól az emberek megmentésén fog munkálkodni. Meg is lát egy gyereket a sínek közt játszani. Élete kockáztatásával elrántja a száguldó vonat elől. Ijedten pislognak, nem jut eszébe okosabb, megkérdi:
- Hogy hívnak kisfiam?
- Adolfka. Adolfka Hitler.

Megdobbent 2011.10.21. 20:21:39

Ahaha, remeljuk helyesirast nem ott tanult :) "és a vége fele, még tőlled is pénzt követel." Ezert egy fillert ne adj!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 20:22:19

@atpijkamo: Akár imádnivaló is lehetett.
Állítólag társaságban felnőtt korában is kedves ember, utolérhetetlen sármőr volt.

Megdobbent 2011.10.21. 20:24:22

@atpijkamo: ez volt is a temaja valami mesek a kriptabol, vagy hasonlo szombati filmnek a '80-as evekbol, az MTV-n ment :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:24:52

@estrella negra: Azt nem tudom. De amnnyire én értek hozzá, nem volt tehetségtelen festő. Pedig a hozzáértők azt mondják, elég laposak a képei.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 20:25:04

@atpijkamo: khm
Erről jut eszembe- CicaMama barátném hol lehet?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:30:12

Megy az anygyal (álruhában) és a vándor, betérnek este a szegény emberhez. Annak beteg a felesége, mégis jól tartja őket. Másnapra meghal a szegény ember tehene. Este a gazdag emberhez térnek be. Az ad szállást, de csak száraz kenyeret kapnak. Az angyal reggel hozat kőműveseket, és befoltoztatja a gazdag ember omladozó házfalát.

Kérdi a vándor, hogy miért büntette meg a szegényt, és miért jutalmazta a gazdagot?
- Pont fordítva csináltam, mint gondolod. A szegény embernek úgy volt, hogy a felesége hal meg, helyette döglött meg a tehén. A gazdag ember meg egy elrejtett üst aranyat talált volna, ha tovább omlik a háza.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:32:43

@estrella negra: "CicaMama barátném hol lehet?"

Lehet, hogy van jobb dolga is, mint a homáron lebzselni. Vannak még így néhányan a hatmilliárdból.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:34:02

Vagy hétmilliárdból. Nemtom pontosan, hol tart a népszámlálás. Bár pontos adataik nem lehetnek a hatóságoknak, tudok két csukcsról, akiket még sose számoltak meg.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 20:36:30

@Megdobbent: Meghökkentő mesék. Az volt.

@atpijkamo: satnya, beltenyésztett koraszülött kis pondró volt.

Azt ellembe tuttad, hogy rendes bajor harcsabajsza volt? Csak le köllött vágnia bakakorába, mert nem fért bele a gázálárcba. Így lett kefebajsza.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:37:00

Két csukcs ül egy jégtáblán a Jeges-tengeren.
- Te, unatkozom, mondj egy politikai viccet!
- Nem mondok, még száműznek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:38:13

@Rosszindulatú Vászka: Ne viccelj! Az a magas, szőke, kékszemű árja?

A_blogger 2011.10.21. 20:47:17

@igazságos: nem buktam ki. mert nem jártam oda. de ismertem, hogyan működik a rendszer. azért valljuk be, normális egyetemen/fősulin lehetetlen úgy felvenni, és teljesíteni egy tantárgyat, hogy az előzményei nincsenek teljesítve. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:47:46

A menedzser vendégségben van a csukcsoknál. A vendéglátója elmegy
medvére vadászni, a menedzser ajánlkozik, hogy vele megy.
- Tudsz lőni?
- Igen, elsőrangú céllövő vagyok.
- És futni?
- Mindig dobogós voltam az egyetemi bajnokságon, azóta is tartom a formám.
- Akkor gyere!
Mennek a tajgán, egyszer csak szembe találkoznak egy bazi nagy medvével. Mondja a csukcs:
- Fussunk!
Elkezdenek futni visszafele, de a menedzser gondol egyet, megfordul, és
lelövi a medvét.
- A csukcs megáll, odamegy a tetemhez és csóválja a fejét:
- Te menedzser, azt látom, hogy tudsz futni. Azt is látom, hogy tudsz lőni. De
te egy nagy barom vagy! Most hogy visszük a medvét a faluig?

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 20:48:47

Kolja megy be az irodába és mit lát? Egy üveg vodocskát az asztalán. Nagyon megrémül, bárki meglássa, abból nagy baj lehet. Épp arra jut, átrakja egy másik asztalra, kínlógyon vele más, ő nem akar ezen többet sztresszelni, mir benyit a szobába Ivánuska, a legjobb baráttya.
- Te Iván, de jó, hogy jössz, épp most leltem az asztalomon egy üveg vodkát és azon gondolkodok, mitévő legyek vele.
- Ajjaj, nagy a baj.
- Kitaláltam, ide dugom a hátam megé. Ha kitalálod mejik kezembe van megisszuk, ha nem, átrakom valaki más asztalára, kínlóggyon vele ő.
- Bal!
- Iván! Gondolkozz!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.21. 20:57:56

Elkepeszto dolog tortent velem tegnap, nem vettek fel a Gabor Denes Fosikolara, mert lekestem a buszt
Adam

staropramen 2011.10.21. 21:07:39

@hagyma:
Csak nem a szombathelyi 14-est?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 21:11:34

@Rosszindulatú Vászka: H éppen borotválkozott, mikor barátnéja rányitotta a fürdőszoba ajtót: - Búúúúú! - Úgy megijedt, hogy erősen belevágott a bajszába. Így lett két hónapi tűzszünet a WWII kellős közepén, míg újra az emberei elé mert lépni. Persze sok történész tagadja a a történetet, ezek a nembajusz tagadók.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.21. 21:14:50

@staropramen: olyan gyorsan ment, hogy a szamat sem lattam,keresztfeleves buszsofor-parkoloormanagger szakra jelentkeztem

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 21:33:40

@atpijkamo: Nemt'om, mi lehet annál jobb, mint hogy engem baszogat.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 21:38:22

@atpijkamo: az a bajszos sztori volt ebben a korlátozottan vicces filmbe is:

www.imdb.com/title/tt0780568/

igazságos 2011.10.21. 22:19:23

@atpijkamo: jelentem, én már végeztem, vagy háromszáz ember összejött. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 22:23:24

@estrella negra: Pfff! Tessék, fele vacsorám a képernyőn. Csinos mintát formáz.

igazságos 2011.10.21. 22:31:48

@A_blogger: addig járj a TO nyakára, míg elegük nem lesz belőled.

A tuti megoldás, mert egyébként nem foglalkoznak vele.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 22:32:33

@igazságos: 300 emberrel végeztél??? Az Guiness rekord a sorozatgyilkosok között.

igazságos 2011.10.21. 22:37:28

@atpijkamo: ne tudd meg, miket kellett átélnem.

Nem is igaz, egyébként kedvesek voltak, mindenhol beengedtek, de két alkoholistával problémáim vannak, szerintem el kéne mennem a kocsmába utánuk. Kínálgattak, minél előbb le akarták tudni, megállítottak, hogy menjek el hozzájuk.

Egy - két ember hőbörgött ugyan, hogy menjen a francba Orbán Viktor, meg minek kell megadni, hol dolgozik, de kit érdekel, lényeg, hogy még le kell rendeznem két elvont alakot.

100 házra 300 ember, kitöltötték interneten is azért.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 22:41:56

@igazságos: Te egy hős vagy. Minden elismerésem.

igazságos 2011.10.21. 22:42:53

@atpijkamo: még a két alkesszel való találkozást túl kell élnem. Kell hozzájuk gyomor.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 23:00:01

@igazságos: "ne tudd meg, miket kellett átélnem"

Meséj! Meséj! Meséj!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 23:00:26

@igazságos: Az élet tele van +próbáltatásokkal.
("...az erőtlen csügged, az erős megállja.")

Mefi · http://mefi.be/ 2011.10.21. 23:19:49

Kapunk egy levelet az iskolától, és ahelyett, hogy intézkednénk, derpegünk a homáron, és hülye a suli. Értem. ;]

Furcsa, én elvégeztem a GDF-et, egy fillérembe nem került, sosem volt ilyen problémám, és még egy nagyon jó munkahelyen is sikerült elhelyezkednem.

De azért fos GDF hurr, durr! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.22. 00:19:14

@Mefi: gratulalunk
a 14-es buszt kaptad, mint kalauz?

kiskatica666 2011.10.22. 10:27:10

én úgy tudtam ilyen indokokkal nem szedhet egy egyetem pénz. persze mindenhol megteszik, de valaki valahol régen mondott valami ilyen. valahol a TO környékén dolgozik.... persze lehet hogy nem így van, akkor csak viccelt :D

England win The Ashes! 2011.10.22. 15:17:40

@atpijkamo: Fent van a teljes film magyarul ("Főnök inkognitóban"), meg külön ez a jelenet is, de így poénosabb. A magyar szinkronban ugyanis ez a jelenet "le van fordítva", míg az eredetiben németül mondja, nem franciául. :)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.22. 17:11:00

@Dr Jozef Vengloš: ezt ismered?

Az egyik kedvenc részem 9:50-től

CID 2011.10.22. 18:42:34

@hagyma: Nem, egy amerikás szállodában kapott mosogatófőnök állást :)))

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.22. 18:51:34

talán még nem volt:

Zolikám! az a 100 ropi nem más, minthogy elnézik a fertelmes helyesírásodat és nyelvtanból -illetve a többi hasonlóképp elsajátított tantárgyból- átsuvasztanak egy elfogadható közepes eredménnyel!

Bérgyilkos Bohóc 2011.10.22. 19:17:31

@Rózsaszín Lódenkabát: nyíregyházi főiskolás fikázza a gdf-t. Nagyon komoly! Nyh-án gyakorlatilag már a zöldségesnek is tanárképzős diplomája van. És te? A "csak hogy legyen valami papír" diplomáddal sokra vitted-e?

igazságos 2011.10.22. 19:39:06

@hagyma: nem is, mexikói narancsszedő, illegális bevándorló.

Azt vallom, mindenki a maga szerencséjének kovácsa, nem érdekel, mit csinál a többi, én magamért teszek mindent, magamért tanulok, magamért hajtok.

Sose értem, miért vannak elájulva attól az emberek, ha valaki érdek nélkül, csak úgy leül és tanul valamit.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.22. 20:08:47

@CID: amugy, mikor miamiban eltem ket NYegyjhazi foiskolat elvegzett srac is lakotarsam volt es tenyleg mosogattak is:)

Rózsaszín Lódenkabát 2011.10.22. 22:04:02

@Bérgyilkos Bohóc: Hú, de megsértődött valaki.:) Pedig a tények, tények, a gdf-nek szakmai körökben rossz híre van és erről csakis az iskola tehet sztem.
Nincsennek illuzióim, a "csak hogy legyen valami papír" egy általános probléma, Mo-on csak 2-3 olyan felsőoktatási intézmény van ahol VALÓS magas színvonalú oktatás folyik, a többi sajnos mind diplomagyár. Ez van. De azért én úgy érzem mégis jól döntöttem. Saját cégem van ha tudni akarod a diploma a korábbi munkahelyemhez kellett, ma már abból élek amit magam megtanultam...

Megdobbent 2011.10.23. 00:46:59

Ime a megoldas: PINA.

Gerw 2011.10.23. 00:58:29

No most figyelj ide levélíró: Én anno a Gábor Dénes elődjében ami még nem volt főiskola (csak felsőfokú szakképesítés) végeztem (Számalk) anno és érdekes módon ott is eljátszották ugyanezt az államvizsga előtt. Nekem szerencsére megvolt az összes csekkem eltéve és be tudtam mutatni, akkor hirtelen sajnálatos rendszerhibára hivatkoztak és minden rendben lett rögtön elismerték a fizetést, viszont akinek nem volt meg a csekk az szívott. Szóval remélem elraktad őket. Úgy látszik még mindig ebből élnek meg. Ne hagyd magad ha tudod ,hogy kifizetted!

Rettegő Goethe · http://www.meglepetes.com 2011.10.23. 15:58:35

6-tól tüntetnek a GDF-esek az astoriánál, állítólag danone rudit is osztogatnak majd..
goo.gl/iXXAu

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.23. 17:37:34

Számalk"

Pfff, enyyire koros vagy?
:))

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.23. 18:54:47

Jó estét kívánok, megjöttek a belvárosi huszárok!
Ez ma a 11.komment (v.ö. 'homár power').

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.23. 19:18:15

Egész 7-en azon gondolkodtam, milyen +6ó, hogy a 4 éves kölköm a Toy Story 3-at nézi az HBO2-n 1. alkalommal. Nemt'om, jó 5let e, de nekem 8.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.23. 20:01:20

@estrella negra: nem nagy ügy, a HBO gyakran ismétel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.24. 02:14:15

ez mar a hetvegi?
remelem Zoltan mar kristalytisztan emlekszik be nem fizetett uv dijakra es elerte a 14-est,ahol Adamnak neztek

Rosszindulatú Vászka 2011.10.24. 07:28:11

Jöhetne valami ünnepi poszt. Pl. nem adott áfás számlát a kokárdaárus, kínai volt a szotyi, nem is volt luk az ünnepinek ígért zászlón a tüntetésen vagy ijesmi.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.24. 07:34:38

@atpijkamo: Adolf Schickgruber. Lásd még: Zázrivecz Gábor és az antitótizmus!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.24. 07:41:35

@estrella negra: Nem ót "állították elő" (szinte tikusan?) a trendőrök, mert antisztatikus héber táblával menstruált?

j311 2011.10.24. 11:09:30

TőLLed én is pénzt követelnék...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.24. 11:21:04

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Schiklgruber egyébként, de Hitler a Wikipedia szerint soha nem viselte ezt a nevet.

ex-dr. vuk 2011.10.24. 14:17:58

Ez mind szep, de vajon fantom-e az a tartozas vagy valos? Ezt nem tudtuk meg.
Ha valos akkor tenyleg kussoljon es fizessen :)

ⓏⓈⓘⓝⓓⓔⓧ 2011.10.24. 20:00:54

1 nyitott kérdésem vón:
miért államvizsgázik az, aki leírja írásban, hogy "tőlled"????? :s

smogos 2011.10.24. 20:36:10

@ⓏⓈⓘⓝⓓⓔⓧ: Mert csak a 0-t és az 1-et ismeri igazán... :)

anarch 2011.10.26. 09:56:15

@horex: A Számalk továbbra is él, csak átnevezték Számalk központra vagy valami ilyesmire. OKJ-s képzéseket nyomnak, valahol a GDF lágymányosi területén.
süti beállítások módosítása