Tékozló Homár

A napi 5 vásárlásra limitált bankkártya

2011.12.14. 13:23 | jackyll | 412 komment

Okapi sajnos pont a lényeget felejtette le különösen hangulatos karácsonyi leveléről, vagyishogy melyik "tetves bank" chipes bankkártyájával nem lehet szinte sehol fizetni. Illetve melyik az a bank, amelyik napi 5 darab vásárlásban limitálja a fogyasztást, amit csak ideiglenesen lehet feloldani 48 órára?

Dzsi kibaszott Hád.

Megtörtént a háromévente esedékes bankkártyacsere, dombornyomott és elektronikus, ezeken már chip is van (nem lehúzzák, hanem bedugják, máris sikerült otthagyni egy vásárláskor), kurva rondák,  nyilván a bankadó meg a végtörlesztés miatt nem futja rendes grafikusra. Menetrend szerint érkezik a Karácsony előtti idegbaj is, ami elől fejenként havi kétszázötven nettó (plusz év végi prémium) alatt nincs menekvés. Ha rokonaid, gyereked és frankhiteled is van, akkor ennyi pénzből is belerokkansz, mire vállalható ajándékokat szerzel. Ünnep és vásárlás problematikájához most legyen elég annyi, hogy végül is adni jó, és kapni sem rossz.

Tehát belerokkansz, mert a magyar kiskereskedelem infrastrukturálisan, emberi, morális és szakmai értelemben elsorvadt a faszba (ez összességében hatvan éves történet, de az elmúlt húszban sem javult, sőt). Ha esetleg olyasvalamit szemelsz ki, amit nem a marketingesek akarnak rád tukmálni, ami nem a magyar átlagfogyasztó hosszas kondicionálással elért, svábbogárszintű igényeire van szabva, akkor gereblyéken fogsz gyalogolni. Mintha lenne egy marketinges/sales-es előszűrés, ami még a hitvány szarból is csak a legalját engedné az országba, és ez egyre rosszabb.

Telefonálgathatsz a forgalmazónak, és a nyolcadik hívás közben feldereng neki, hogy az a termék, amiről már hétszer beszéltetek, nem is szerepel a hazai kínálatban. De előtte ide-oda küldözgetett, hogy ott valószínűleg találsz belőle. Majd amikor ott sem volt, akkor kiderült, hogy van saját webshopjuk, de rosszul tudta, mert ott sincs az áru, különben is merő egy kupleráj az egész, nem véletlenül nem találta meg a Google (miközben a kínálat egyszerűbbik végéről van szó, semmi extra). És amikor utoljára letennéd a telefont, és elköszöntél, még arra biztat, hogy azért nézz körül a webshopban, hátha. Konfliktuskerülő alkat lévén az újabb meg- és elköszönés előtt elgondolkoztam, vajon elmagyarázzam-e neki, hogy bazmeg, ha fehér porcelán konyhai lófaszt keresek, akkor a fekete szénszálas irodai lófasz nem lesz jó, bár lófasz az is, én viszont nem véletlenül keresem éppen azt, amit, hanem mert arra van szükségem. Így aztán kénytelen voltam még kétszer elköszönni és udvariasan végighallgatni, hogy esetleg válasszak valamit abból, ami van.  Egy kis kedvezményt is adnának. Márkaképviselet, a kurva anyátok.

A magyar webshopok általában véve nem opció, visszaigazolt megrendelésről is képesek kideríteni az átvételkor(!), hogy mégsincs, vagy fekete helyett fehér van, vagy töröttet adnak, és csak akkor kapsz cserét elfogadható időn belül, ha azonnal a töküknek szegezed a fogyasztóvédelmet. Teljesen nyilvánvalóan arra játszanak, hogy behazudnak valamit olcsón, hátha veszel helyette valami mást, ha már odaevett a rosseb.

A plázákban a kínálat Made in China szemét, túlárazott IT-szarok, illetve ostoba, vicceskedő, túlárazott design-szarok és ezek átfedései, és ez is szinte semmi ahhoz képest, hogy minden lépésnél más szájbabaszott, kretén kereskedelmi rádió vagy house-remix szól, és elsodor a fogyasztási célú hitelből túlköltekező tömeg.

A kirakodóvásárokon szintén Made in China szemét és iparművész-kézművesből a gyengeelméjű, infantilis szar. Ami meg nem az, az vagy drága, vagy nem arra van szükséged. Not nice. A könyvek még úgy-ahogy, de az is lefelé tart, és nem olyan nagyon magasról tart lefelé. Abba rokkansz bele, hogy megtaláld a kivételeket.  

Végül kénytelen vagyok drága euróért vásárolni, külföldi webshop, legalább nem szemét. Nem jó a dombornyomott kártya, pedig annak idején pont azért kellett ilyet is igényelnem, hogy külföldről  vásárolhassak. Diese Kreditkarte kann nicht akzeptiert werden, többször is, pedig régebben jó volt. Másnap a bankfiókban negyed órás várakozás után a „tanácsadó” kedvességgel igyekszik ellensúlyozni totális inkompetenciáját, és a telebankhoz irányít, mert ”ezeket az elektronikus dolgokat” ők kezelik. Állam az államban, nyilván. Gondolom, majd este elintézem, addig még vásárolok. Boltba be, elektronikus kártya be, elutasítva, többször egymás után. Ez az új kártya csinált már ilyet, random módon nem lehetett vásárolni vele, egyszer tankolásnál, egyszer az abc-ben. Most azt is elárulja, hogy átléptem a limitemet. A napi limitemet nem léphettem át, kb. ötvenezer szokott lenni, talán száz, ha jól emlékszem, lássuk csak, BKV-jegy, rágó, kis biszbaszok. Mi a fasz. A következő négy helyen is elutasít, úgyhogy mégiscsak telebank.

A plázában a bankfiók külső oldalán (!), a falon a nyomógombos telefon, túl magasan ahhoz, hogy eltakarjam, csak az nem olvassa le a kódjaimat, aki nem akarja („a PIN-kód az Ön négyjegyű titkos kódja, amit még én sem tudok”, hízeleg az operátor). Az internetes vásárlás problémáiról fingjuk nincs, a másiknál a limit pedig úgy van, hogy nemcsak a napi összeget korlátozzák, hanem a vásárlások számát is. Ez nekem új, de mindegy, biztos benne volt a hirdetményben, hanem a napi összeglimitem nevetségesen magas, a vásárlások száma pedig: …öt! ÖT!!! Ezt nem hiszem el, bazmeg, egyiket sem én kértem, jól van, hogy lehet ezen változtatni? „A vásárlások számát átmenetileg, negyvennyolc órára, növelni lehet.” De én végleg szeretném, bármikor vásárolok ötnél többször, és az adott összeglimit mellett amúgy is teljesen mindegy, hány vásárlásból lopják el a pénzemet. Legalább dönthessem el én, hogy mennyi legyen a limit. „Csak átmenetileg lehet.” Rohadjatok meg, tíz évvel ezelőtt ment a nagy offenzíva, hogy a kártyás vásárlás jó, a kártyás vásárlás ingyenes, a kártyás vásárlás kényelmes, át is szoktam, erre így kibasztok velem? ÖT??! Évek óta kártyával fizetek, ha csak tehetem. Hívogassam a telebankot, állítgassam a limitet a netbankon? Átmenetileg? Tudnom kell előre, hogy másnap hatszor fogok vásárolni? Melyik kékinges tökfej fosta ezt?

Fogalmazom fejben a levelet a PSZÁF-nek, aztán otthon fel a netre, hátha a feleségem hitelkártyájával menni fog a vásárlás.  Ismét: Diese Kreditkarte kann nicht akzeptiert werden. Nevek sorrendjét megfordítva, ékezetek nélkül, ékezetekkel, sehogy nem megy. Az üzenet mellett két logó, MasterCard SecureCode, meg Verified by Visa, nézzük csak, ez régebben nem volt, ez valami szolgáltatás, bla bla bla, érdeklődjön a pénzintézeténél, Sign Up Now, és igen: Hungary/Ungarn, ellentétben Polanddal, Romaniával, Czech Republickal stb, de hasonlatosan Slovakiához, nincs benne a buliban. Tehát amelyik webshop ezzel is védi a vásárlóit illetve önmagát, az a magyar kiadású bankkártyákat nem tudja értelmezni. A tetves banknál persze lövésük se volt.

Tehát PSZÁF vagy nem PSZÁF? Gyorsnaszád vagy foskenu? Emigrálás vagy itthonszopás?

Adalék: Budapestről autóval gyorsabb lejutni Pécsre, mint intercityvel, és a McDonald’s-ban a maga szar módján is sokkal jobb a kaja, mint egy átlagos utcai péksütemény vagy „szendvics” (rántotthúsos zsömle). Normális kenyeret jó, ha öt helyen lehet venni az országban.

SPAAARTAAA Áldott, békés, boldog Ünnepeket.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.14. 12:56:24

Most ciki, hogy nem olvastam el?

Iblys 2011.12.14. 12:58:04

Hiba a rendszerben? First!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.14. 13:00:31

Elsőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőő!!!! 4 nééégy

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.12.14. 13:28:30

A bankkártya felhasználási feltételei között ez PONT ÍGY van, vagy a telecenter (vagy mi) tippelt?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.14. 13:28:46

Ez tök jó, most végre el is lehet olvasni.

A_blogger 2011.12.14. 13:31:46

most ez mi? karácsony előtti összeomlás?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.14. 13:33:00

@Csokis: Kár volt. A végére sem jöttem rá, miről szólt. Már azon kívül, hogy valaki agyfaszt kapott, mint anno Michael Douglas, pedig ki sem rúgták.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 13:34:26

@A_blogger: Michel Daugles monológja az összeomlásban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.14. 13:34:31

@Horváth Lajos: Nem értem rá, mert elsőztem. Aztán meg eltűnt, mint Szergej az aranyórával.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 13:35:25

hihihhiiii

Azért becsületére legyen mondva, hogy nem akrt ikejába menni..

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.14. 13:37:28

Aszittem, az OPNI már megszűnt.
Ezt a hőskölteményt mégis onnan írhatták.

Dr. Kix 2011.12.14. 13:38:51

Okapi jól tolja, tuti nem fog infarktust kapni! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 13:40:08

@A_blogger: a gyerkőcök kedvenc filmje volt:))) minden karácsonykor meg kellett nézni:)
nosztalgia..salalaaa

Sokorai_Atala 2011.12.14. 13:40:09

Nekem több a napi limitem, igaz rágót még nem vettem kártyával:))

Sokorai_Atala 2011.12.14. 13:41:17

@Sün‼: az OPNI megszűnt, de kószálnak ott még elemek:)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.14. 13:43:48

@Sün‼:
megszűnt, azért vannak szabadlábon az ilyen elmebetegek!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.14. 13:44:52

@Csokis: akkor az a kurva Szergej nyúlta le az aranyórámat még nyócvanegyben...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.14. 13:46:04

@Horváth Lajos:
De az is lehet, hogy valami jó anyagot szippantott az illető.

Anni* 2011.12.14. 13:46:40

Ha jól értem, az illető azt hitte, hogy e szöveg által egy humoros karácsonyi összeomlás nagymonológot (bátortalanul kérdem: esetleg paródiát?) sikerült összehoznia.

Ha igen, jelentem, a humoros kitétel nem jött össze. De sebaj, fel a fejjel, haveri társaságban, szóban elmondva biztos továbbra is nagy sikert arat majd vele...

Más értelmét nem véltem felfedezni neki...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.14. 13:48:11

"Gyorsnaszád vagy foskenu?"

Most elmerengtem.
Már azon, hogy mivé lett a "fospunepa"?

ámbátor 2011.12.14. 13:48:53

Nem erről szól az az új Dopeman szám?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 13:49:02

@Csokis: Azt hiszem Télapu a címe, de azért nem veszek rá mérget.

2011.12.14. 13:51:23

"Emigrálás vagy itthonszopás?"
húzz el. mindenkinek jobb lesz. de tényleg.

LouiS 2011.12.14. 13:52:40

Legalább a bank kiderülne. De nem. Tudom, Surviving Christmas, én is láttam. Többször.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.14. 13:52:48

@Sün‼: ebben az esetben szerintem le kellene állni a cuccal, mert nem tesz jót neki.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.14. 13:55:01

@Horváth Lajos: Latabárról a www.criticailapok.hu-n:
A német megszállás idején és a háború után egyaránt hihetetlen legendák keringtek állítólagos hakniszámairól. 1944-ben arról, hogy egy bekeretezett Hitler-képet hoz a hóna alatt. Megsimogatja, megtörölgeti. Körülnéz. Fel-alá járkál. Tűnődik. "Hová akasszam?" - kérdezi. Amúgy latabárosan csámpázik egy kört. Megismétli a kérdést: "Hová akasszam?" Megtesz még néhány kört. Aztán odaveti: "Pedig fel kéne már akasztani!" A koalíciós időkben meg azt rebesgették, hogy egyszer szovjet katonai egyenruhában jelent meg a színpadon. Frenetikus hatás: percekig csak áll, néz maga elé. A közönség tombol. Partnere megkérdezi, hány óra. Erre felhúzza a zubbonya ujját, hat-nyolc karóra sorakozik a karján. Aztán a nadrágszárát is felemeli, a bokáján is karórák. Gondosan megszámolja a nála lévő órákat, majd közli az eredményt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.14. 13:56:13

@Horváth Lajos:
Elképzelhető még egy megfejtés:
A poszt toló egyszerűen túlpirolizálta magát!

KecskeDotyi 2011.12.14. 13:59:38

Mi megoldjuk idén egyszerűen a karácsonyt. Senki nem vesz semmit a családban a másiknak, csak az egy szem 2 éves leányka kap, mert vele még kitolás lenne ezt megcsinálni. A többiek meg beleinvesztálják a kaja árába a pénzt.

Tök jó volt tegnap is úgy sétálgatni a főutcán, h nem kellett azon agyalnom, h kinek mit tudok venni, és mennyibe is kerül...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.14. 14:01:17

Hm: "Ha rokonaid, gyereked és frankhiteled is van, akkor ennyi pénzből is belerokkansz, mire vállalható ajándékokat szerzel."
Ez havi 500 nettó + évvégi jutalom.
Elárulom, hogy tavaly a gyerekeim kaptak 1-1 téligumit felszerelve a kocsira (asszonylányomnak a pótkerék jutott), és rohadtul örültek, mert így halálközeli élmények nélkül eljuthattunk vele még a szüleimhez is.
És?
Sehol nem írja sem a Szentírás, sem az egyházatyák, nem tartalmazzák a zsinati kánonok, hogy a Názáreti Jézus, a Krisztus születésnapját vásárlással kellene ünnepelni.

Konzumidióták adventi dala: kitalator.blog.hu/2007/11/29/karacsonyi_enek

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 14:01:34

@KecskeDotyi: Ez nagyon jó:)idővel én is be fogom vezetni.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.14. 14:03:35

@Csokis:
Jó sztori, de bátortalanul kérdem, hogy jön ide? :DD
@Sün‼: ott lesz a megfejtés! túlpriolizálta magát, utána meg beszívott egy adag WD40-et, oszt befeszült

KecskeDotyi 2011.12.14. 14:05:34

@batgirl: Sok ok vezetett ide. A tesómék anyagi helyzete, az én anyagi helyzetem és édesanyámék anyagi helyzete 3 különböző szinten áll. Anyámmal minden évben összeadjuk amint van, összedugjuk a fejünket, és azon agyalunk, h mit veszel annak, akinek mindene megvan????? Ráadasul ne legyen kib. drága? Mert az egyik a Chivas Regalt szereti, a másik a legnemesebb borokat, neked meg fejenként van pár ezer Ft-od...Nem jó móka. Így nincs kínos helyzet, nem kell szenvedni, nem kell puhatolózni, inkább eszünk egy marha jót. Valahogy érzem, h ez lesz az egyik legjobb karácsonyunk.

KecskeDotyi 2011.12.14. 14:07:44

@Sün‼: Én fizettem már úgy, h 10 Ft hiányzott, de nem volt már nálam kp. Elővettem a kártyát és azzal fizettem ki. Vártam, h a kasszás kaszássá váljon és elvigyen ,de mosolyogva mondta h előfordul, ő is szokott ilyet, nincs ebben semmi idegesítő :)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 14:09:24

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: így szó szerint persze hogy nincs benne, de ugye mert Jézus maga volt asz ajándék az embereknek, így aztán karácsonykor mi is ajándékozunk. eccerű ez kérem :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.14. 14:12:24

@akiazsiráfotszereti: Hát ez már olyan tuggyukmilyen, akarom mondani kereskedői logika. Ajándékozni ugyanis vásárlás nélkül is lehet, és nemcsak pénzt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 14:18:51

@KecskeDotyi: Sajna mostanában még nem tudom bevezetni, nekem csak a kölykök vannak, és azok már hónapokkal ezelőtt ötleteltek, hoyg mit kérnek karácsonyra:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 14:21:08

Ez nem a modorosblogról került ide?
Na, jelentkezzen csak, aki elolvasta!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 14:22:55

@estrella negra: jelen, de csak minden harmadik mondatot, azt is csak félig.

Zirowe 2011.12.14. 14:24:45

Fejenként havi nettó 250+prémium, és itt panaszkodik a modoros, értelmetlenül hosszú levelében.

Na elmehet a francba!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 14:32:42

@Horváth Lajos: Nooooormális??? Lajos!?
@batgirl: Csalni nem ér! Most büntetésből szépen lemásolod az egészet. (No copy! Kis kezeddel, papírosra. Tudod, mi az?)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.14. 14:33:53

@KecskeDotyi: nem vagyunk gazdagok, de szegenyek sem
a karacsonyi "bevasarlast" Mary elintezte egy vasarnap
7 testvere 3 gyereke/ azok nem kapnak semmit/ es 2 unokaja van, meg meg az en anyukam
300 dollarbol lerendezte, amibol 100 cashben megy a mamamnak
es kedves kis ajandekok, de mint kiszamol;hato nem tobb darabja egy huszasnal dollarban
es mindenki happy
/ mi nem kolthetjuk kajara, mert e legkozelebbi csaladtag 500 merfold kb es iden nem utazunk, karacsonykor a repterk zsufoltak, kocsival meg innen elindulni december vegen.../

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.14. 14:34:25

" belerokkansz, mire vállalható ajándékokat szerzel"
Muszáj?
Fasznak kell drága dolgokat vásárolni.

Különben meg el kell húzni másik bankhoz, nem értem, mi bajod.

XCat 2011.12.14. 14:37:13

Csak én gondolom úgy, hogy karácsonykor megvesszük azt is, amit amúgy nem, mert valami különlegesen széppel akarod meglepni azokat, akiket szeretsz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.14. 14:38:43

@estrella negra: en nem, az elso bekezdes utan feladtam, pedig en mindenolvaso vagyok

XCat 2011.12.14. 14:39:54

Posztoló kicsit idegbetegnek tűnik, de a kirakodóvásárral igaza van. A többire majd rájön, ha megnyugodott.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.14. 14:39:56

@PsychoCica (4zsiráf): Ezt nem Te küldted az iwiwen?

> Szia ....!
>
> Egy éve halt meg Laci az M1-esen, és tudom, hogy már nem
> hozhatom vissza, de legalább másnak ne kelljen elveszítenie
> a párját elalvásos autóbalesetben! Amióta megvettem az
> elalvásstoppolót, nagyobb biztonságban érzem magam, bárcsak
> hamarabb rátaláltam volna. Ráadásul úgy tudom most féláron
> adják, Zoli, erre ne sajnáljátok a pénzt,a szeretteink
> élete megfizethetetlen! Én innen rendeltem:
>
> www.kihagyhatatlan.eu
>
> Többet ne induljatok el e nélkül!

Szia Kati!
Ki az a Laci?
És Te ki vagy?
....

---------------------------------------------------------

karosszékely 2011.12.14. 14:40:24

Na, megint egy konzumidióta, ráadásul a súlyosbított fajta, aki menő jófejnek érzi magát.

XCat 2011.12.14. 14:41:38

megjegyzem, 548 komment régen volt utoljára. Lehetőségek; 1. mindenki ráér, nagyon
2. kurvára nem ér rá senki, de leszarja, éshomározik (ez vagyok pl én)
3. valami van

Basszátok meg, hagyjátok abba. :D

XCat 2011.12.14. 14:43:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem. Nincs is iwiwem.

Ezek az elalvásos balesetek szerintem hülyeségek. Magyarországon egyszerűen NINCS olyan, hogy másfél óra távolságon belül ne legyen egy hely, ahol aludni tud. Faszért nem kér egy ágyat, ha álmos.

A_blogger 2011.12.14. 14:43:58

@Csokis: hull a pelyhes a címe. (jingle all the way)

XCat 2011.12.14. 14:45:04

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ezt én nem nézem meg. :) De vehetsz nekem egy rózsaszínt, kéne egy virágkaró, és ez legalább legyezné is.

bekbórd! 2011.12.14. 14:47:29

jobb, ha a neten őrjöng a posztoló, mintha karácsonykor este már késsel kergetné a családot a végső stádiumban.

egyébként én is egyre jobban szorongok, ahogy közeledik a "szent ünnep". kinek mit? mit, ha megvan mindene, mit, ha úgysem érdekli semmi azon kívül, amit már megvett magának. karácsonykor az ember nem akar egy üveg piát adni a családtagjának, de ha már nagyobb (drágább) ajándékot vesz, akkor legyen vmennyire értelmes is. kapni is szar olyasmit, amiből te inkább a másik színűt-formájút vetted volna, ha te lettél volna ott az üzletben. szóval jó lenne már nálunk is egy ilyen egyezmény, ami betiltja a karácsonyi ajándékozást.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 14:47:31

@estrella negra: aha, a vállamból nől ki, kettő van belőle, és öt új van a végén:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.14. 14:47:49

@PsychoCica (4zsiráf): Mert van, aki rászorul arra, hogy pénzt keressen. Én aludtam már el kerékpáron is, egy csöndes nyári késő délutánon, mert fáradt volt a szemem az egész napos Homározástól. A felüljárón lefelé picit pihentettem a szemem, aztán arra riadtam fel vagy 20 m-rel lejjebb, hogy a padkán megyek, egyre közelebb a korláthoz. Hál'Istennek jobbra húzok álmomban. Kocsival is...

movhu 2011.12.14. 14:52:49

Keresni kell normális bank/kártya kombinációt. Tudom ilyen nincs, de ennél jobb tuti van. Nem hisztizni kell egy óráig, hanem bankot váltani.

XCat 2011.12.14. 14:52:54

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Mindenki rászorul, de értelmes ember belátja hogy van egy határ, ahol pihenni kell, különben megszívja. Sofőr ilyen szempontból mázlista, mert simán elaludhat, oszt vagy lesz beleset, vagy nem. Ha nem, aludt, és minden oké, ha lesz, majd a kórházban kialudja magát.

De legyünk mán tekintettel másokra, baszomaláson!

(Mindenkit.)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 14:55:29

@batgirl: Dehogy. Na, várj csak! Írd be a gúgliba- papír. Hátha...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 14:57:18

@estrella negra: beírtam ezt dobta fel elsőnek. (hihihi)
Papír
hu.rs-online.com
500 elektronikai termék online. Gyors szállításhoz rendeljen most!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.14. 14:57:34

@Horváth Lajos:
Nem baj, majd kiegyenesedik!

@KecskeDotyi:
Na ugye, hogy mennyei érzés!

Szélpörgő 2011.12.14. 14:58:43

"Ha esetleg olyasvalamit szemelsz ki, amit nem a marketingesek akarnak rád tukmálni, ami nem a magyar átlagfogyasztó hosszas kondicionálással elért, svábbogárszintű igényeire van szabva, akkor gereblyéken fogsz gyalogolni."

Ennél a mondatnál, örökre a szívembe zártalak. Most folytatom az olvasást. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.14. 15:00:16

@batgirl:
"és öt új van a végén"

Ezt azért átgondolnám + egyszer!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.14. 15:01:42

@estrella negra:
sose szoktam elóvasni rendesen, most belefogtam,erre egy ilyen szart fogtam ki...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 15:03:44

@Sün‼: 1. Nem tudhatod hány újjam van:))

XCat 2011.12.14. 15:04:57

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Szerintem te nem vagy teljesen normális.:)

XCat 2011.12.14. 15:06:55

@Sün‼: tizennyóc van neki. Kiskorában kettőt lerágott.
Most már tudod.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.14. 15:07:03

de azert majd delutan elolvasom
ugy ebed utan

megamenn 2011.12.14. 15:07:45

@Horváth Lajos:
"...utána meg beszívott egy adag WD40-et, oszt befeszült"

Végre egy szakszerű és pontos diagnózis. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.14. 15:08:45

@bekbórd!: " mit, ha megvan mindene,"
Renátócskáéknál osztályfőnöki órán beszélgetnek, hogy ki hogy él. Renátó egyszer csak azt mondja: Szerintem nekünk már mindenünk megvan.
A tanítónő tamáskodik, nem úgy öltözik a gyerek, és rákérdez, hogy ezt miből is gondolja.
- Há', amikor apám tegnap este hazajött részegen a kurvájától, először leszakította az ajtót helyettesítő függönyt, beleokádott a hűtőszekrénybe, utána letolta a nadrágját és beszart az egyetlen szekrényünkbe.
- És? Ez miért a jólét jele?
- Há' mer' anyám utána megmondta, hogy má' csak ez hiányzott...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.14. 15:12:19

@PsychoCica (4zsiráf): Jó dolog az Internet, csak vigyázzunk, mit, hol vásárolunk!

Ha én főrendőr lennék, beállítanék egy-két káderfia kocka műrendőrt (pl. akiket még portaszolgálatra sem mernék használni, de muszáj volt felvenni az őseik 6alma miatt), hogy bizonyos keresőszavak után böngésszenek naphosszat...

XCat 2011.12.14. 15:16:56

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ha egyszer meglátom hogy a pasim berúg, én hülyére verem.....

A rendőröst minek? Gondolod nem láttak még pinát?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.14. 15:17:12

@Horváth Lajos: Emlegetve volt Szergely. Ilyen néven volt egy bohóc is - meg rengeteg tömeggyilkos. Utóbbi össze lett keverve valamelyik Latabárral.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.14. 15:19:13

Az volt már, hogy a kurva apját a blogmotornak?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.14. 15:23:49

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
köszönöm, így mán értem!
@megamen:
ismerem az ilyen eseteket, mán a bőcsődében is WD40 volt a jelem!

DitavonTeese 2011.12.14. 15:27:19

Valószínűleg egy (magát elsőként nevező) banknál vagyok az érthetetlen poszttolóval. 48 órára megemeltük a vásárlás limitjét egy nagyobb összegre. Kimentünk a szomszédba. Parndorfig jutottunk, mert 5 vásárlás után nem működött a kártya. Ügyfélszolgálat felhív, kiengedtem a gőzt és minden OK. Mi is a probléma?

XCat 2011.12.14. 15:28:53

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Sztem jobban meg kéne becsülni őket. Ahogy egyre szarabb helyzet lesz úgy fog erősödni a bűnözés, és akkor a "buzi" lesz az egyetlen, aki közted, meg a cúnyák között áll majd. Mert ugye önbíráskodni, azt nem lehet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.14. 15:31:11

@Sün‼: Öt új, meg három régi. Mit nem lehet ezen érteni. :D

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 15:32:37

Javasolnák ügyrendileg!

Akinek ijen agymenése van, vagy vírusos lett a szövegszerkesztője, az ezentúl lesz szíves a lényeget - az a pár szó, amiről a poszt szólna - kiemelni fettel vagy kurzíválni vagy valami.

Köccce.

XCat 2011.12.14. 15:34:19

@Rosszindulatú Vászka: Azt hogy?
Itt nem szól semmi a lényegről (neked mint frisshomározónak nem ciki ezt nem tudni), úgyhogy szopni fogsz...

XCat 2011.12.14. 15:41:07

@Sün‼: Erről megoszlanak a vélemények.. de hát kicsi is, szőrös is, el is van szállva, mi más legyen, mint denevér. Még esetleg madárpók lehetett vón.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.14. 15:44:20

@PsychoCica (4zsiráf): Á, nem mind az, szerintem rokonom, aki beszólt a kontrabuziknak, hogy "Ne dobáljátok a buzikat!", de tagadja. Ez a kép állítólag viszont kivételesen találó volt...
Amúgy miből gondolod, hogy minden rendőr "közted, meg a cúnyák között áll majd"? Lassan már működésképtelen az összes olyan bűnszervezet, aminek nincs volt (és korábbi kapcsolatait ápoló), vagy rosszabb esetben aktív rendőr tagja. Olyan ez tudod, hogy a pénzszállítóknak is leginkább önmaguktól, meg a szabadnapos kollégáiktól kell védeni a bevételt. Én még emlékszem rá, hogy nyaranta a szakiskolás tanuló lánykákkal küldték a postára a napi bevételt, gyakran átlátszó műanyagzacskóba bekötve. Utána jött a privatizáció, egyre több lett (névértékben és tömegben) a napi bevétel, jött a rendszerváltásnak nevezett kerekasztal sarkára szarás, majd amikor az azóta is ismeretlen tetvesek felrobbantották a Parlament kapuját, mindenhol betörtek, behódoltak a nemzetközi biztonságiőri maffiának, és mindenütt alkalmazni kezdték őket. Sokáig nagyrészt aktív rendőrök a 12/24-es váltást kihasználva védték tkp. kollégáiktól és saját maguktól az értékeket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.14. 15:46:43

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Meg amilyen jogköre a rendőröknek van, hát nem biztos, hogy valami közé odaállhatnának.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.14. 15:49:20

@PsychoCica (4zsiráf): Ha a zemberek másfél óra alatt aludnának el, nem lennének elalvásos balesetek. Én békésen autóztam hazafalé éjjel fél kettő körül az M7-esen, aztán egyszercsak rettenetes sikításra ébredtem. Csak néztem körül, minek kellett ilyen hülyeséggel felébreszteni? Kiderült, hogy épp megyek vissza Sümegre, és a lány, akit a jobb egyen hoztam, megijedt, hogy újra kell kezdenie az egész heti munkát, azért sikítozott.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.14. 15:49:43

@ColT: Az más, ami magától áll ide vagy oda, egyáltalán fel. A rendőrt azt állítják.
És ugyebár, mivel így ő állítmány, és nem alany, leszarja a konfliktusokat, hacsak teheti...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.14. 15:51:38

@Csokis: "Úgy szeretnék meghalni, mint a buszsofőr nagyapám. Békésen, elszenderedve...

Nem úgy, mint az utasai, kétségbeesve, sikoltozva!"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.14. 15:52:19

@Csokis: Mi volt a munkája? Mentős? :D

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ja, ez olyankor jól jön, amikor 2 banda egymást irtja... biztosítani a helyszínt, megvárni, amíg lenyugszanak, a maradékot bevinni.

XCat 2011.12.14. 15:53:29

@Csokis: Ha kipihent vagy, sztem eltart addig, amíg végleg elnyom... persze ha előtte lenyomsz 18-at, akkor már nem.

az ifjú hölgy szőke volt, vagy csak ennyire lelkiismeretes? :)

XCat 2011.12.14. 15:55:51

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ezt szépen mondtad!

De én naiv vagyok, és hiszek abban, hogy a rendőr szolgál, és véd, meg ő is ember, meg ilyesmi.
Ez mindaddig el fog tartani, amíg valamelyik ki nem baszik velem. :))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.14. 15:55:59

@ColT: Valahogy meg tudom érteni, ha olyankor (amikor ártatlanok, legalábbis nem bandatagok nincsenek veszélyben)a rendőrök szigorúan biztonságosan, az út- és látási viszonyokat teljes mértékben figyelembe véve "száguldanak" szirénázva a helyszínre.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 15:58:16

Bort búzát békességet
szeressük a rendőrséget

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.14. 16:00:20

@PsychoCica (4zsiráf): Nem csak ki. Van kocsid? Máris kérj karácsonyra egy vízálló térdeplő párnát! Egy 15×25 cm-es, centi vastag polifoam darab meg elfér a retikülödben is, megelőzheted vele, a térdízületi gyulladást, ha egy egész busznyi rendőr "szondáztat" meg, diszkréten, kendő alattt. Örülj, ha közben nem kell előrehajolnod...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.14. 16:02:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Aham.
Kivéve ha indokolatlanul.
Meg amikor kihívod, és közli, hogy tulajdonképp minek menjen ki, nem sérült meg senki?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 16:09:32

@Csokis: Na, most ezt mondd el úgy, lécci, hogy mink is értsük.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 16:11:46

Különbe' is okapi ne vásárolgasson, hanem maradjon a seggén, az állatsimogatóba', oszt várja a csimotákat, hogy mexeretgessék.

XCat 2011.12.14. 16:17:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nincs. Ha ráérek, bkv, ha nem, taxi. :) Érdemes kipróbálni, olcsóbb, kényelmesebb, kevesebb szívás.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.14. 16:29:07

@PsychoCica (4zsiráf):
Én ha ráérek, gyalog.
Ha nem érek rá, tengeralattjáró.
Előnye, hogy nem potyog le, mint a repülő,
és környezetbarát.

Szarazkoro 2011.12.14. 16:29:20

Nalunk is az szokott lenni h kis ajandekot veszunk, kajara meg ilyesmire koltjuk a penzt, ami kell azt meg a learazasokkor (Jan-Feb)megvesszuk negyedaron.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 16:37:05

Szerencsére mink cilivizált és felvilágosult júzerek vagyunk. Nem szokunk nagy ajándékot venni, mink itthon örölünk a kis dolgoknak is, százéves aszúbor, gyémántosgyűrű, antik aranypénzek, csurig feltöltött bangbetétkártya, ijesmi. A jószándék meg szeretet a lényeg.

XCat 2011.12.14. 16:37:06

@Sün‼: Akkor karácsonyra kinevezheted magad tengernaggyá, meg ellentengernaggyá is. :)

Szarazkoro 2011.12.14. 16:40:44

JA! Amugy mi ez az poszt? Kari elotti agyfos? ...

XCat 2011.12.14. 16:44:27

@Rosszindulatú Vászka: Aha, a legtöbb itt kommentelgetőről a jószándék meg a szeretet a legelső, ami eszedbe jut. :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.14. 16:47:56

@ColT:
Naggyon jó ötlet!
Bevezetjük!

@PsychoCica (4zsiráf):
Mást tervezek!
Vitorlakezelő leszek a tengeralattjárón.
Másodállásban meg periszkóp dőlésszögátállító!

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 16:48:49

@PsychoCica (4zsiráf): igenis fontos a jószándék emg a szeretet, legfőképpen Karácsonykor.

Pár éve megfogattam, hogy azontúl másképpen élek, és azóta Szentesete egy négert se verek meg, egy gyereklyányot senem erőszakolok meg és egyetlen, de télleg egyetlenegy nyuggert se gyújtok fel és télleg egész másképpen érzem magam.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.12.14. 16:59:01

Az egyik legidegesítőbb stílusú írás, amit idén olvastam. Nem bírtam magam átrágni. 0 pont.

KecskeDotyi 2011.12.14. 17:00:35

@hagyma: Fantasztikus. Ismét megkérdezem: Kit érdekel, h mi van Amerikában?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 17:05:58

Ismét megkérdezem: ki vitte el a műbőr kalapomat?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 17:14:20

szegény posztoló. lehet hogy azóta már a lipóton fexik agyfasszal,bankkártyákat morzsolgatva ujjai között.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.14. 17:17:55

@KecskeDotyi: en sem szarom le hogy karacsonykor csak kocsonyat vesztek egymasnak, megis leirod
hat igy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.14. 17:19:00

az internet jo dolog, de vigyazzunk a muborkalapunkra!

Alternatív 2011.12.14. 17:25:31

Okapi zseniális, írjon még!

KecskeDotyi 2011.12.14. 17:26:22

@hagyma: Kiscsillag, kettőnk közül nem én vagyok, aki önként és dalolva elment innen. Akkor legyél szíves amerikai fórumokra járni (már ha beszélsz normálisan angolul) és amerikai fogyasztóvédelmi honlapokon osztani az észt, h Mérivel ti nem így csináljátok....

Olyan szinten van, amit csinálsz, mintha én osztanám az észt a kínai bebörtönzöttek családjának, h így kéne meg úgy. És közben meg fingosm sincs róla, h ez náluk hogy megy.

KecskeDotyi 2011.12.14. 17:42:38

Igazából a magyar nyelvben erre nincs megfelelő bÖtű, és az sem mindegy, h az USA mely részén élő ember mondja ki h Mary. Mert lehet az Méri, Meöri, Maöri, stb. Tök máshogy beszél egy délen vagy egy északon élő. PL a texasiak akcentusa nekem kifejezetten ronda :D
A tanszékvezetőm felesége texasi és a palira is ráragadt az akcentus. Valami borzadály :D

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 17:44:08

@KecskeDotyi: semmi közöd hozzá hogy mit ír ide a hagyma. neki se ahhoz hogy te mit írsz. ha nem teccik ne olvasd.

van teneked moderátorplecsnid? nincs.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 17:44:35

ŐRSÉÉÉÉÉG!!! A Sün!! vót az! Elkapni! ELKAPNI!!

KecskeDotyi 2011.12.14. 17:47:06

@akiazsiráfotszereti: Az a ciki, h Mr. Onion nekem címezte az írását.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 17:47:37

@akiazsiráfotszereti: Neked meg mi közöd, hogy mit ír KecskeDotyi? Na, erre varrj gombot!

(Akkor mi most összevesztünk?)

Ha meg tovább offolsz, majd én kimoderállak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 17:49:30

@KecskeDotyi: Engem szokott támadni, de baromi jól tudom ignorálni. Szard le!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.14. 17:50:45

@KecskeDotyi: kiscsillag, van egy lenyeges kulonbseg kozottunk en kettos allampolgar vagyok es ket nyelvet beszelek, ezert tudok oda is irni meg ide is ellentetben veled, nade ha csak ide tudnek akkoris irhatnek mivel az internet nem ismeri a hatarokat
ertEDE?
nem neked cimeztem, csak mivel elmondtad, milyen a karacsonyotok en is elmondtam, de legkozelebb igyekszem nem klikkelni a nickedere, l sd bunkoszuro
egyebS-t Meri-nek ejtik

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 17:51:11

@Rosszindulatú Vászka: Elvonási tüneteid azét vannak? Mármint hogy ezt mind nem csinálhatod.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.14. 17:52:09

@atpijkamo: na megjottel minimokus
rogton csatlakozol, ha valaki beszol nekem
egyenes munka:)
luzer

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 17:53:47

Onolni még szabad, vagy lekéstem?

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 17:58:17

@atpijkamo: ennél még sokkal többmindent is tudok nem csinálni. Ez a szuperképességem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 17:58:29

Kiafaszt érdekel, hogy milyen kép van a bankkártyáin? Közületek van aki tudja?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 17:59:04

@KecskeDotyi: hát baszki. hozzászólt ahhoz, amit te nyögtél be hogy milyen csóró karácsonyt tartasz az idén, ő meg erre reagált hogy ők se basztak el egy rakat pézt erre. nem tuttam hogy ez mán tilos. ha utálod a hagymát, akkor mongyad az arcába, oszt kész.

@atpijkamo: csak annyi hogy nem szeretem ha valakit ok nélkül basztatnak. te csak ne kukacoskoggyál itten, mer én meg téged moderállak ki mingyár :D csuklódat mán helyrepofosztad?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 17:59:55

@Rosszindulatú Vászka: Mennyi idő alatt tudod felsorolni, hogy mimindent nem csinálsz? Már azok közül, ami úgy véges időn belül eszedbe jut.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.14. 18:03:00

@akiazsiráfotszereti: semmi gond en voltam a hulye, ennyi ido alatt mar emlekzhetnek arra, kik allergiasok arra, hogy ide vetett az elet:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 18:03:15

@akiazsiráfotszereti: Ja, ha ok nékül, azt én sem.

Javulgat, javulgat, de nagyon lassan.

Akkor most megkegyelmezel nekem? Ígérem, befogom a pofám!

KecskeDotyi 2011.12.14. 18:05:25

@hagyma: Öhm, miért is nem tudnék én is oda írni? Még mindig ez áll a diplomámban: Philologist in English and American Studies (specialization in American English).

@akiazsiráfotszereti: Jópárszor elmondtam már neki.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 18:05:50

Puszijjátok meg egymást és szépen jáccógygatok, mer külömben!

Mordizomadta terringettét!

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 18:15:10

Az már voltmár, hogy megtévesztő a poszt címe?

Mivelhogy fizetésre és nem vásárlásra.

Sztem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 18:19:15

@Rosszindulatú Vászka: Mi a különbség?

Egyébként a Zindekszen a megtévesztő cím a gyakorlat. "Órrriási szenzzzáccióó, a miniszterelnökkk elvesztette a jobb kezét!!!" ha egy tanácsadó lemond...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 18:23:37

Ni, ott dzsalik a kalap! Utána! UTÁÁÁÁÁNA!!!

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 18:24:07

@atpijkamo: fizetni úgy is tucc ill. lehet, azahogy néha kell, hogy nem is vásárolsz. Pl.

Címügybe meg még ezeket is cejizem:

Félmeztelenül napozott a sztár a tengerparton - oszt klikkolsz és egy szőrös mellkasú tohonya faszi meresztgeti a hasát.

Meg:
Hatalmas tüntetés a fővárosban, eddig tíz halott - oszt klikkolsz és valami afrikai vagy délamerikai hirig, ami senkit se érdekel.

Meg hogy:
Autóbalesetben meghalt az ismert színés vagy esetleg drogosan öngyilos lett a néoszerű primadonna - és klikk és egy qrvazsar színdarab promója csak.

Meg ijenek.

pengusz 2011.12.14. 18:25:27

Hát igen. Ilyen üres az ember élete, ha már annyi pénze van, hogy már minden "szar", "Made in China" meg "bizbasz"
Az sznob az csak sznob marad.
Minek ekkora körítés, ha a bankkártyáddal van baj?
Nézzük csak: napi 5 vásárlás az havi 150. Mennyit költesz egyszerre? Átlag 1000? Az 150 ezer havonta csak a kis "bizbaszokra". Hogy neked mekkora gondjaid vannak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 18:31:52

@Rosszindulatú Vászka: Meg azt, hogy andzselínadzsoli mellett villantott. Oszt mutatnak egy közönséges dekoltázst.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.14. 18:38:15

@KecskeDotyi: akkor rajta, ott nem fognak ugatni hogy irjal mashova
amerikaban szerezted a diplomadat?
hat erettseginel tobbet valoban nem neztem ki, de hat manapsag....
na jovan ennyi eleg volt mara a homarbol:)
/azt azert megfigyeltem, aki otthon jol erzi magat es rendben van sose basztatja amerikat! hat nem erdekes ez?/

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 18:39:27

@atpijkamo: mostanság sok médiamunkás komoj kihívásokakl kűzd a magyar nyelv művelésének terén.

Ez a talányos cím mai gyűjtés:
"Nehéz olyan férfit találni a földön, aki bármikor visszautasítaná, hogy a száddal kényeztesd legintimebb testrészét."

De a kedvencem a Bartók rádióba volt pár éve a hírekbe a nagy polák árvízkor:
"... és az árvíz miatt be kellett zárni az ausvicc-birkenaui haláltábor még működő két komplexumát."

Gyűjtöm az jeneket.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 18:40:25

Én csak azt hiszem el, amit a Jereváni Rádió bemond.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 18:49:51

@atpijkamo: ezér szokom nézni a Kékfény című rögvalós igazrilitit is a tévébe. Mindég lelni benne valami verbális kincset.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 18:51:10

@hagyma: jómodort nem osztanak a diplomával, se nem EQ-t, se nem IQ-t, evvan.

mostan pedig mindenki sorrojja fel a diplomáit, oszt majd eldöncsük hogy hova engeggyük be. asztakurva.

@atpijkamo: hát majd még gondolkodom rajta. nemtom pont melyik diplomámmal villogjak de lehet nálad majd az orvosit nyomatom.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 19:03:01

@akiazsiráfotszereti: én csak egy ecerű putyilov gyári munkás vagyok, ide lőjetek :(

reunalla 2011.12.14. 19:09:18

nem lett volna rossz, ha elárulod, melyik bank mely kártyájáról és melyik webshopról beszélsz...elvégre erről szól az oldal...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.14. 19:12:32

@akiazsiráfotszereti:
Aszongya, nekem olyan diplomám van, hogy Professor of anus illuminatio.
Kiegészítve anus praeternaturalis szakvizsgával.
És van egy piréz nyelvvizsgám.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 19:25:11

@Rosszindulatú Vászka: akkor ide jöhecc:
putyilov.blogspot.com/

@Sün‼: hát az almaválogatói és transzportáló diplomád??

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 19:26:07

@akiazsiráfotszereti: "Nekemmegtuggyamilyenpapíromvan? Olyan papírom van, azt megmutatom, magát elviszik."

reunalla 2011.12.14. 19:26:15

@pengusz: én speciel a 120 forintokat is kártyáról fizetem ;)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 19:35:09

@estrella negra: jajj az denagy volt valóba. megmég:

-Kisfiú, ne biciklizz a járdán, mert feírlak!
-Az nagyobb baj lesz ha az én apukám írja fel a rendőrbácsit!
-Miért, mi a te apukád?
-Sírköves.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.14. 19:39:18

@akiazsiráfotszereti:
Natűrlich van az is.
Másoddiploma.

@estrella negra:
Hát úgy 25 cm-re becsülöm.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 19:45:58

@Sün‼: Nagyon élsz!;-)
Na, add csak vissza azt a tökfödőt!
"Enyém kulup!"

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.14. 19:57:32

@estrella negra:
Hámmá hogyanadnám!?
Tisztességes pókerpartin nyertem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.14. 20:22:00

@estrella negra:
A nyúltól ofkorsz.
Asszem ő meg a rókától szerválta.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.14. 20:26:25

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hát, valami ilyesmi volt.
@ColT: Nem, kertészmérnök. Volt/van mentős barátnő is, onnan is jó szorik voltak.
@PsychoCica (4zsiráf): Szőke, de inkább csak az életét féltette. Szar lehet arra ébredni, hogy megyünk az autópályán a rossz irányba.
@estrella negra: Egy hét meló (napi 15 óra versenyrendezés) után, amikor lement a záróbankett, éjféltájt elindultunk hazafelé. A lányt kifejezetten azért hoztam el, hogy legyen, aki ébren tart. Naná, hogy elaludt, nekem meg nem volt szívem felébreszteni, úgyhogy az M1-M7 összefonódásnál én is szépen elaludtam. Arra ébredtem, hogy felvisít (úgy látszik, kialudta magát :-) ), beleléptem a fékbe, és a laálló sávban, pofával Érd felé megálltam. Utána hazavittem, én is hazamentem, majd még további két órát nem tudtam elaludni az adrenalin miatt. De legalább magunk és az autó törése nélkül megtanultam, hogy álmosan nem vezetünk.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 20:34:51

@Csokis: én elkezdem hűteni az utasteret ha álmosodok. Mivel fázós vagyok, arra mindég kimegy az álom a szememből.

Egy ismerősöm meg tejjes hangerőn popzenét hallgat meg énekel. Na ott sincs alvás az utastérbe.

igazságos 2011.12.14. 20:35:05

Telefonálgathatsz a forgalmazónak, és a nyolcadik hívás közben feldereng neki, hogy az a termék, amiről már hétszer beszéltetek, nem is szerepel a hazai kínálatban.

Na, én már az első hívás után léptem volna tovább, az biztos. Kicsit életrevalóbbnak kéne lenni, itt vajon érvényes a hülye is vagyok, meg gazdag is? Szegénynek próbálja magát beállítani, de valahogy nem tudok hinni neki...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 20:38:55

@Csokis: "mentős barátnő is, onnan is jó szorik voltak."

Meséjjj!

2011.12.14. 20:48:17

@Rosszindulatú Vászka: hehhe nekem a kedvencem amikor talán a kossuthon beolvasta a jóképességű néni, hogy:
-és xx falu melletti mezőről elloptak 2 gramm burgonyát.

Itt egy picit felkaptam a fejem, de senki nem csapta meg érte a következő 5 percben...

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 20:53:03

@Azreel: a BArtókon már töbször volt, hogy elhangzott Johannszebásztyianbah műve, vezényelt a szerző.

De a legeslegjobban kedvencem kettő dönörű darab.

1. Komáromi Endre úr, Kékfény:
"Hát igen, igen, ma is szomorú hírek történtek."

2. Dr. Cisztu Zsuzsika, olimpiás közvetítés
"Ez a sportoló nem a szülőföldjén látta meg a napvilágot."

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 21:02:50

@Sün‼: A rókával nagyon kell vigyázni, mindenre képes. A múltkor láttam az út közepén, eljátszotta a ravaszdi, hogy megdöglött. Még a belét is kirakta jáccásiból.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 21:09:15

@Csokis: Most már félig értem. Nincs kizárva, hogy bennem van a hiba.

Megdobbent 2011.12.14. 21:16:10

A posztolo konkretan elmezavaros. En kartyat sem adnek neki, meg szemelyit sem, szavazojogot meg vegkepp. Dehat ez van. Es most kifigyelem azota mar hol jarnak a kommentek :>

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.14. 21:17:31

@estrella negra:
Szerintem napozott.
Szokott ilyent csinálni.
Az aszfalton meg ugye még melegebb van, mint a réten.
Ha legközelebb látod, kiálts oda, hogy üdvözli a Sün!

Mylady 2011.12.14. 21:48:28

@Rosszindulatú Vászka: Csisztu nagy spíler ebből a szempontból. Eszméletlen baromságokat képes mondani.
Bár ha jobban belegondolok, mind ilyen :)

Reggelente volt egy időszak (asszem az MR2-n), amikor az időjárásjelentés mindig tele volt olyanokkal, hogy "ma kellhet egy kabát" - fagyos januári reggelen - meg hogy hazafelé ne felejtsük az iskolapadban a kiskabátot. Engem halálra idegesített, hogy ennyire hülyének néznek. Aztán ez megszűnt hálistennek.

Mylady 2011.12.14. 21:49:56

A posztolónak pedig üzenem, hogy rajta már a homár power sem segíthet. Menjen mielőbb pszichológushoz.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 21:50:33

@Mylady: Zsuzsikát nem az eszéért szeretjük. Monnyuk másért se nagyon lehet. Jelzem engemet minden most működő rádió idegesít, kivéve a Bartók, ott jók a dídzsék.

Megdobbent 2011.12.14. 21:51:55

@Rosszindulatú Vászka: jo laba es szep melle van. Ezert egy olyan 10-15 eve meg szeretheto volt. Most meg a zimbabwei oroksege a vonzo :>>>

Mylady 2011.12.14. 21:56:06

@Rosszindulatú Vászka: Olvassál.

Jut eszembe! Olvastátok Frank McCourt-tól az Angyal a lépcsőn-t? Van folytatása is (két kötet). Aki elégedetlen a sorsával, nyugodtan nézze meg, milyen körülmények között is élnek (éltek) emberek.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 22:00:37

@Sün‼: Minden körülmények között odakiáltom neki. Még a kalapomat is megemelem.
...illetve ...izé ... sz'al odakiáltok.

Mylady 2011.12.14. 22:02:30

@estrella negra: Nekem a pirosfedeles műanyagdobozom tűnt el a konyha és a kamra közötti bermuda-háromszögben. Most hogy viszek így ebédet holnap? Hát ezért főztem???

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 22:06:38

@Mylady: Én most az Ablak-Zsiráfot olvasom.
Csuda izgi.

Mylady 2011.12.14. 22:07:26

@estrella negra: na jó, de akkor mi lesz a csirkepörivel???

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 22:08:22

@Megdobbent: Orbitális cickói vannak, az tényállás. Dehát ez édeskevés.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 22:11:14

@Mylady: Sünnél nézted már? Olyan furcsán állt rajta az a kalap.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 22:11:44

@estrella negra: ha végzek a Kirándulás az ABC hegyre c. trilerrel, lehet, hogy én is belekezdek.

Ja és azért azt a kis házivideót köszöntük szépen Zsuzsikának, kedves gesztus volt tőle, hogy nekünk is megmutatta.

Mylady 2011.12.14. 22:12:35

@estrella negra: utálod a csirkepörit??? na, szép.

Mylady 2011.12.14. 22:14:54

@estrella negra: @Rosszindulatú Vászka: az Ablak-Zsiráf tényleg jó. volt idő, amikor kívülről fújtam...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 22:15:43

@Rosszindulatú Vászka: Azt mondta, az nem is ő volt.
Hanem a Hason Mása.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 22:16:56

@Mylady: Több marad neked. Majd én kitunkolom a szaftot.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 22:19:26

@Mylady: Sicc? Csipike az óriás törpe? Nagyhatalmű sündisznócska? Nemtudomka Napvárosban?

fifibá55 2011.12.14. 22:20:30

Lehet, hogy már szerepelt, de az Erste Bankról van szó. A posztoló megnyugodhat, a bank hamarosan távozik kis hazánkból (már harácsolni sem lehet korlátlanul!) és ő választhat magának másik bankot. De nézze meg előtte, hogy szép-e a kártya, nehogy csalódjon.

Mylady 2011.12.14. 22:24:25

@Rosszindulatú Vászka: Az első kettő megvolt, a másik kettőről még csak nem is hallottam. Attól még lehetek sikeres?

Mylady 2011.12.14. 22:25:30

@fifibá55: Miből gondolod, hogy kivonul? Van erről valami konkrét infod?

fifibá55 2011.12.14. 22:34:37

@Mylady: Nem, nincs konkrét infóm, de folyton hallgatom az osztrák vezetők sírását, hogy hallatlan, ahogyan Mo-n korlátozni akarják a profitszerzésüket, és hogy ha az oszrák lakosságnak nehezebb lesz a kevesebb befizetett adójuk miatt, azt a magyaroknak (!) köszönhetik.
Ebbe az ötös kártyalimitbe én is belefutottam, és minden egyes sikertelen tranzakció után fizethettem egy-egy kezelési díjat. Reklamáltam - benne van a kondíciós listában, mit akarok.
Tényleg benne van. De az, hogy a limit elérését a banknak jeleznie kell az ügyfél felé, pl. SMS-ben, az nincs benne az ÁSZF-ben sem.

Mylady 2011.12.14. 22:39:45

@fifibá55: Az osztrákok olyan összegű tőkét toltak be néhány hete az Erstébe, ami már önmagában is elképesztő. Nem fognak kivonulni. Sokmindent meglépnek, de kivonulni nem fognak.
Az, hogy sírnak a bankok, az teljesen oké. Merthogy nem a profitszerés korlátozását kifogásolják elsősorban, hanem azt, amit minden jóérzésű ember: hogy kiszámíthatatlanság van, hogy felrúgták a demokrácia alappilléreit, hogy leszarják a magántulajdont, polgárjogi jogviszonyokba nyúlnak bele utólag stb.
Nem szentek a bankok (sőt!), de ebben speciel igazuk van.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 22:39:46

@Mylady: a Sünös egy rövidke, de kedve mese, ellemben a Nemtudomka (írta Noszov úr) hosszabb és többrészes szovjet meseregény, nagyon fles. Szódavíz hajtású autójával megy a kalandok felé.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 22:46:45

@Mylady: "igazuk van"

Hmmm. És az egyoldalúan változtatható szerződés az kinek a találmánya? Az se egy jogbiztonság.

Mylady 2011.12.14. 22:47:15

@Rosszindulatú Vászka: Bakker, és én erről lemaradtam??? Sose bocsátom meg a szüleimnek...

fifibá55 2011.12.14. 22:48:13

@Mylady: Amit felsorolsz, nekem fel sem tűnik, sőt, életkorom okán déja vu. Lassan kezdem megint a jól ismert közegemben érezni magam..
(Egy illetékessel folytatott beszélgetés alapján azért a Keletről betervezett profit csökkenése nem hagyja hidegen őket, ami egyébként érthető.)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 22:49:33

@atpijkamo: @Rosszindulatú Vászka: Mosó Masa mosodája? Gőgös Gúnár Gedeon? Pöttyös Panni? Ponty Karcsi a légierőnél?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 22:53:14

@estrella negra: A Mosó Masa mosodáját már csak a gyerekeim olvasták.

Pöttyös könyvek, igen. De az lányoknak való.

A pont Karcsit nem ismerem.

Mylady 2011.12.14. 22:56:28

@atpijkamo: Ööö... nyilván nem értek egyet azzal, hogy _szabadon_ változtathatnak bármit, DE! jogszabály engedi. Mondhatni, hogy nem etikus, de legális. Talán a jogszabályokat kellett volna úgy megalkotni, hogy ne engedjék. Szerintem kevés olyan ember van, aki _nem_ használja ki azt, amit a jogszabály enged. Te pl ha lehetőséged van egy adókedvezményt igénybe venni (nem csalással, nem kiskapuval, hanem egész egyszerűen a megadott feltételek érvényesek rád), akkor lemondasz róla csak azért, mert mondjuk az azt jelenti, hogy másokra kedvezőtlen hatással van? (ugye ha te adókedvezményt kapsz, akkor az az összeg hiányzik a kasszából, azaz másoknak kell pótolni)
Erősen kétlem.

Nem védem a bankokat, de az úgy nem működik, hogy engedélyezünk valamit, sőt, el is tűrjük hosszasan, utólag meg pampogunk, hogy milyen szemetek. Tiltani kell eleve, vagy amikor felbukkan a jelenség, akkor lépni. Nem évekkel később.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 22:58:15

@atpijkamo: A Pöttyös Panni, meg a Pöttyös-könyvek, az nem ugyanaz.
A Ponty Karcsi meg azért nincs meg, mert... szóval egy fiktív mű.:-) Egyik kedvenc szerzőm írásában szerepel. Tudja valaki, ki lehet az?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 22:59:03

@Rosszindulatú Vászka: www.google.hu/search?hl=hu&q=%22Nemtudomka+szerette+volna+megn%C3%A9zni%22

Nemtudomka elindult hazafelé, és akivel csak találkozott, mindenkinek elmondta:

– Barátocskám, tudjátok-e, mekkora a nap? Nagyobb, mint a mi egész Földünk. Bizony! És egy darabkája leszakadt, egyenest felénk tart, barátocskáim. Nemsokára lezuhan és szétlapít mindnyájunkat. Mi lesz itt? Menjetek csak, kérdezzétek meg Csillagit!

Nevettek, mert tudták, hogy Nemtudomkának mindig jár a szája. De Nemtudomka inaszakadtából rohant haza, és torkaszakadtából kiabálta:

– Barátaim, meneküljetek! Röpül a darab!

– Milyen darab? – kérdezték tőle.

– Egy darab, barátocskáim! Leszakadt a napnak egy darabja. Nemsokára lezuhan, és mindennek vége lesz. Tudjátok, mekkora a nap? Nagyobb, mint a mi egész Földünk.

– Mit ki nem találsz?!

– Semmit se találok ki. Csillagi mondta, látta a távcsövével.

Mindnyájan kiszaladtak az udvarra és feltekintettek a napra. Addig nézték, míg könnybe nem lábadt a szemük. Azután vaksiságukban már-már úgy látták, hogy a nap valóban csorba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 23:00:16

@estrella negra: Ha Vászka nem mondja meg 2 percen belül, lefokozom.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 23:01:37

@Mylady: És vajon miért nem lépett ezen a téren egyik kormány sem?
(A másik téma jobban tetszik- attól nincs hányingerem.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 23:02:01

@Mylady: Az operabálon a pesgőspohárba hugyozni nem tilos, mégse csinálja senki.

Mylady 2011.12.14. 23:02:30

@estrella negra: Ponty Karcsit nem tudom. A többi természetesen megvolt. Pöttyös Pannit ma is olvasnám :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 23:04:51

Nemtudomka belekapaszkodott a kormányba és nagyot csavart rajta. Az autó körbe rohant az udvaron, Nemtudomka pedig torkaszakadtából kiabált:
– Barátocskáim, nyissátok ki gyorsan a kaput, különben mindent összetörök az udvaron!
A picurkák kinyitották a kaput, Nemtudomka kihajtott az udvarból és elvágtatott az utcán. A nagy lármára a házakból kirohantak a picurkák.
– Félre! – kiáltotta Nemtudomka és tovaszáguldott.
Tudomka, Talánka, Csavaros, Pirula doktor, meg a többiek rohantak utána. De hol volt már akkorra Nemtudomka!
Nemtudomka végigcikázott az egész városon és nem tudta megállítani a kocsit.
Végül leért a folyóparthoz, és az autó bukfencezve lezuhant a meredek, szakadékos parton. Nemtudomka kirepült az autóból és elterüli a parton. A szénsavhajtású autó pedig beleesett a vízbe és elmerült.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 23:05:09

@atpijkamo: Ez azért elég erőltetett párhuzam. A pezsgőspohárba való vizelés nem jár haszonnal.

Mylady 2011.12.14. 23:06:01

@estrella negra: Én léptem volna. Sajnos az én szavam sehol sem számít. Só szerint sehol.

@atpijkamo: picit más helyzet :)

Mylady 2011.12.14. 23:07:31

Elolvastam a jövő évi horoszkópom.
Benne vannak a lottó nyerőszámai :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 23:08:04

A papám azt mondta, hogy ami a térképen kicsi, az a valóságban nagy. Ezt nem értem: a térképen nincs fürdőkád, mégis nagy a valóságban. A papám azt mondta, a fürdőkádat nem szokták rárajzolni a térképre.
- A Balatonban, ugye, van hal? - kérdeztem.
- Nagyon sok hal van benne - felelte a papám.
- De egy sincs rajta a térképen - mondtam.
- Persze hogy nincs rajta a térképen - felelte a papám.
- Csak a Balatonban?
- Csak a Balatonban.
- A mézescukor sincs rajta a térképen -. mondtam én.
- Milyen mézescukor? - kérdezte a papám.
- Amit az útra viszünk - feleltem.
A papám nevetett. Aztán azt mondta: ne vegyek példát Dagiról, akinek folyton cukron meg málnán meg mézen jár az esze. Elhatároztam, hogy nem veszek példát Dagiról, mert neki folyton cukron, mézen és málnán jár az esze. Aztán ezt mondtam:
- Szegény Dagi. Nagyon sajnálom őt.
- Miért sajnálod?
- Mert nem elég, hogy folyton cukron meg más jón jár az esze, de mi nem viszünk az útra mézes cukrot. És ha nem viszünk, Dagi nagyon szomorú lesz. Ezért talán mégis vigyünk magunkkal cukrot és egy kis bögrében mézet is. És akkor majd Daginak nem jár folyton az esze a cukron meg más jón, hanem eszi a cukrot, és nyalogatja a mézet.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 23:08:22

@Mylady: "A többi természetesen megvolt."
...és jó volt?;-)
(Ponty barátunkról 22:58:15-nél olvas6sz.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 23:10:00

@estrella negra: Ha egy celeb, akkor igen, mert nő az említettsége.

Szóval, attól, hogy valamit tételesen nem tilt a törvény még nem biztos, hogy "szabad" megcsinálni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 23:11:20

@Mylady: Minden hatalomra ácsingózó csoport kizárólag kampányidőszakban nyalja a nép seggét. Akkor is jobbára verbálisan.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 23:12:43

@atpijkamo: Kissé eltávolodtál a pénzügyi szektortól.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 23:15:51

@estrella negra: Egy bankár hugyozik a pezsgőspohárba.

Így jobb?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 23:20:33

Mézike befejezte a vizsgálatot, majd leült az asztal mellé, és receptet kezdett írni.
– A betegnek egy nagy kék folt van a vállán – fordult Kékszemhez. – Menjen el a gyógyszertárba, ott majd adnak mézflastromot. Vágjon le belőle egy kis darabot, és tegye a beteg vállára. És ne engedje felkelni. Mert ha felkel, pozdorjává zúz minden edényt, és betöri valakinek a fejét. A legénykékkel nagyon keményen kell bánni.
Mézike berakta táskájába a tölcsért, még egy szigorú pillantást vetett Nemtudomkára és elment.
Kékszem felvette az asztalról a receptet, és így szólt:
– Hallotta? Ágyban kell maradnia.
Feleletül Nemtudomka fancsali képet vágott.
– Semmi értelme a fintorgásnak. És eszébe ne jusson a ruháját keresni, jól eldugtam – mondta Kékszem, és kezében a recepttel, kiment a szobából.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 23:27:07

@Mylady: Én ismerem az ötöslottó jövőévi összes nyerőszámát: 1, 2, 3, ..., 90. A sorrenden még gondolkozom...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 00:07:59

@Mylady: Nálam azért számít. De ki az a Só?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 00:11:13

Asszem Szamos Rudolf Kántorjában volt egy ilyen nevű szereplő.
Meg van ugye a Só Mihály kalandjai Bodrogi Gyulával (meg Törőcsik Marival).

Neocon 2011.12.15. 00:21:15

Na, regen nevettem ennyit egy poszton, uzenem a posztolonak, hogy az emigralas kivalo lehetoseg, szeretettel varjuk Angliaban.

Megdobbent 2011.12.15. 01:00:13

@Neocon: Valahova mashova csabitsd oda nekem nem kell majd.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 06:29:04

Pöttyös Panni kimaratt, ahogy a csíkos könyvek is. Ellembe Kosáryné Réz Lola ügyében néhány szilánkra mintha vélexenék. Meg Linkóci kapitányra is.

Vaczkor, a piszén pisze köjökmackó, meg Misi Mókus, aki megette a tananyagot ellenbe megvan.

És a végére hagytam a legnagyobbakat:
Mörrenmorrogi Micó, Orizatriznyák Mirrmurr, Téglagyári Megálló és persze Bab Berci meg Festéktüsszentő Hapci Benő.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.15. 07:46:25

@atpijkamo: Ez sújjjos, ez kell, mielőtt a gyerekeim kinőnének belőle. Bár mostanában inkább Aszlányi Károlyon gondolkodom, csak gőzöm nincs, hol szerezzem be. Nyilván az akváriumok mélyén kuksol.

Egyéves Önkéntes 2011.12.15. 07:55:51

Riszpekt a posztolónak, szépen összefoglalta!

Diese Komment kann nicht akzeptiert werden!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 08:23:06

@Rosszindulatú Vászka: Csipike, Nemtudomka:))
Mindíg meg tudsz lepni, nem hittem hogy magyarországon, rajtam kívül, valaki olvasta Nemtudomkát:)))

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 08:51:24

@Mylady: Ja, még valami- azért kipróbálnám azt a kukorica-pattogtatót. Nem akarok úgy járni, mint az egyszeri júzer a látatlanban vásárolt ájfónnal.

helianthus 2011.12.15. 08:56:03

@KecskeDotyi: Rokonok vagyunk? Ja nem, nálunk nincs két éves lányka. :) Mi is így csináljuk. Gyerekek kapnak ajándékot, kaja árát összedobjuk (10 fő felett azért már jelentős kiadás a három fogásos vacsora), a többieknek jelképes ajándék, tusfurdő és csokoládé, hogy mégis legyen valami a fa alatt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 08:56:09

@batgirl:
mindig
Magyarországon
Én még szovjet(!) népmeséket is olvastam.
Bár, hogy mennyire volt 'nép' az a mese, nem tudom.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 09:03:04

Hétszűnyű Kapanyányimonyók?
Áttentő Redáz?
Zsebenci Klopédia?
Berzsián és Dideki?
Dömdödöm?
Mikkamakka??
Szörnyeteg Lajos???

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 09:03:06

@estrella negra: mi van itt? nyelvtanárok gyülekezet???

Volt egy orosz mesekönyv, azt hiszem az elején három kiskacsa volt. Rövid mesék voltak benne, és szines képek. Szerettem. És volt egy olyan című is, ha jól emlékszem, hogy mesebolt? ÉS BÁRÁNY BOLDIZSÁR!!!!!!!!!!!!!!
Múltkor láttam új kiadásban a libriben. Olvasgattam, és veszettül kutattam az agyamban, hogy kinek ajándékozzam, (persze előtte kiolvasni:)) de nincs olyan korú gyerek a környéken. Jaj de szerettem:))

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 09:08:05

@batgirl:
Kommentelni csak pontosan, szépen,
ahogy a csiga megy a réten.
Úgy érdemes.:-p
Annipanni? Boribon?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 09:26:09

@estrella negra: azért megkérdezném, hoyg mért csak rám vagytok kihegyezve magyarnyelv gyanánt???? Nemigen láttam hogy mást cseszegetnétek ezzel.
De, amúgy nem bánom, ha ez nektek örömet okoz. Csak ne vigyétek túlzásba:))
Annipanni nem rémlik, Boribon, az jobban, csak még nem tudom hova tenni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 09:41:09

@batgirl: Jajmá'! (Nem vagyok kihegyezve.)
Boribon Annipanni mackója különbe'. Vagy nem is az övé csak együtt szoktak jáccani.
Kérdezd meg Marék Veronikát.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 09:45:36

@batgirl: Mindíg cseszegetjük azókat akík a mindíget mindíg hósszú í vel írják.

Különben a szöveged nincs tele helyesírási hibával, úgyhogy ezt az egyet elnézhette volna neked kormoscsillagocska. Most megtanultad, fátylat rá!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 09:46:05

@estrella negra: Azt hiszem Boribon kimaradt az életemből.:) Nem jellemző, de hát van ilyen:)

(egy kicsit sem vagyok ám beképzelt, ááááááááááá)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 09:47:49

@atpijkamo: Hát, vannak olyan hibáim, amikről tudok, néha változatok is rajta, de pl. a hüjét, én így szeretem írni, mert így jobban néz ki:)))))))))))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 09:53:38

@batgirl: Szabad országban élünk. Ha te meg Vászka bolykottállyátok az ellypszilont, az rendben van. Csak a gyerekeket ne vezesd félre hogy hosszú ível írod a mindiget vagy a szervizt, vagy hosszú úval az árut, satut, stb. Tudod, járni még nem tudnak, de itt nyomják a homáron.

The Good Boy 2011.12.15. 10:01:34

nekem a legutóbbi kártyacserekor a bankom felhívta a figyelmemet, hogy legnagyobb örömömre a vásárlási napi limitet felemelte 1 forint híján 1 milliárd(!!!) forintra egész pontosan így szerepelt: Az ön napi vásárlási limitje a mai naptól: 999.999.999.- Ft!). Igaz azt nem írta, hogy ezt napi 5 vásárlásonként, vagy végtelen számúval tehetem-e meg. Teljesen meghatódtam ettől a gondoskodástól:) Eddig csak ez az apróság tántorított el attól, hogy évek alatt a malacperselyben szaporított forintjaimat elkölthessem.
Itt hívom fel a kártya és internet csalók figyelmét, hogy nincs esélyük a számlámról ekkora összeget leemelni, tehát kár az energiával!

The Good Boy 2011.12.15. 10:04:05

bocs, a rosszul kihelyezett, kint hagyott, vagy ki sem tett zárójelek miatt:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 10:04:37

@atpijkamo: soha nem írnám a satut hosszú ú-val, azért mindennek van határa és kapuja.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 10:04:46

@The Good Boy: Ha van egy kis eszed (=nem volt gyerekszobád), akkor felmarkolod a zsét, és angolosan távozol.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 10:07:22

@The Good Boy: óóóó te mázlista, nekem csak azt szokta kiírni pénz felvételkor az automata, hogy az Ön által kért tranzakcióhoz nincs fedezet a kártyán! Azért ez diszkriminációóóóóóóóóóóóóóó

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 10:07:34

@batgirl: :)) Én kérek elnézést!

Na, hogy írjuk?
1 nyújorki
2 new-yorki
3 New-york-i
4 new yorki
5 New York-i
6 Newyorki

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 10:08:31

@batgirl: Most látom, hogy a Kockásfülű nyúlnak is ő az anyukája.:-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 10:08:51

@batgirl: Az semmi! Én állok az utomata előtt, asszondja, dugjam be a kártyát. Hát milyen kártyát? Na, EZ a diszkrimináció!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 10:11:56

@batgirl: Miért lenne az? Attól, hogy egy fillér nincs a kártyádon, még lehet a limited 999 999 999 forint.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 10:19:05

@atpijkamo: Ez tényleg érdekes! Nekem azt írja ki az itteni automata, hoyg dobjak pénzt, és nyomjam meg a kávé vagy a tea melletti gombot.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 10:21:15

@batgirl: A forrócsoki gombját nyomjad! A forrócsokit!

Nekem meg, hogy helyezzem be a melem. Milyen mellem? És mi az a mammográfia?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.12.15. 10:21:55

@Rosszindulatú Vászka: Varga Katalin: Én, te, ő.

Nagyohn szerettem. No meg Bazsovtól a Rézhegyek királynőjét.
No meg Grätzer József Sicc – Szórakoztató időtöltések, cseles csalafintaságok c örökbecsű irodalmi alkotása.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 10:24:13

Egy bácsika ment tüdőszűrésre. Mondta a nővérke, hogy vetkőzzön le félig meztelenre. A bácsika beállt a gépbe zakóban. A nővérke mérges volt, hogy miért nem vetkőzött le félig, odalépett, és látta, hogy ... levetkőzött.

The Good Boy 2011.12.15. 10:24:25

@atpijkamo: sajnos a feltételek teljesüléséhez szervesen kapcsolódó sok-sok kilencest tartalmazó összeget nem mellékelte szeretett bankom a kártyá(ra)hoz.
@estrella negra: fillér szokott lenni a kártyámon, mivel hó végén az egyenlegemnél mindig szokott a pont után egy kétszámjegyű érték is szerepelni.
@batgirl: nekem egyszer irt vásárlásnál a pénztárosnak ki ilyen üzenetet, hogy a tranzakcióhoz szükséges pénz nincs a számlán, holott volt, csak a bank rendszerében a pénzem játszott bújócskát. Kellemetlen volt, hogy pár ezer forintos tételnél szórakozok a kártyával (mert kp az meg nem volt nálam), mint egy csóró. Végül egy másik kártyával fizettem, náluk megvolt minden vagyonom:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 10:40:58

@atpijkamo: te nőőőőőőőőőőőőő vaaaaaaaaaaagyyyyyyy????????????????????

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 10:41:01

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Mint mondottam, Ponty Karcsi a légierőnél nem valós mű (direkt csempésztem a többi közé). Ephraim Kishon (ha jobban tetszik- Kishont Ferenc) egyik humoreszkjéből emeltem át.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 10:42:12

@atpijkamo: Ismétlem, azt mondja, hoyg kávé vagy tea.
NINCS FORRÓCSOKIIIIIIIII

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 10:44:47

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Ezek nekem is voltak. És a Hattyúk tava díszkiadás??? Volt még rajtam kívül valakinek???????
(hova a csudába tűnt el?)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.15. 10:45:21

@Csokis: Aszlányi zseniális! A kalandos vakáció meg az Északi park felfedezése című remekeit a mai napig féltve őrzöm a szekrényemben. Darabokra hullott mindkettő a sok olvasástól és rongyosak.:)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.12.15. 10:52:25

@estrella negra: Kishontnál sem hallottam róla. Valahogy kimaradt, pedig az E.K. köteteket tartalmazó polcsornak a végére értem.
Halas hősből csak Hany Istókról tudok (ne mondd, hogy ő is csak kitalált személy).
Ismeri vlaki8 Mackó úr utazásait?
Na és Herceg Egérváry Elemér naplóját?

Utóbbi az aktuális kedvenc.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 10:59:12

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Ha nagyon érdekel, megnézem neked, melyik írásában szerepel.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 11:04:16

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Ja, amúgy nem hős ő, arról szól az írás, hogy Izraelben mindenki angolul beszél, csupán gyerekkönyveket lehet héber nyelven kiadni, ennek kapcsán merülnek fel mindenféle állatos könyvcímek, szegény Karcsi barátunk élete is egy sorban merül ki mindösszesen.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 11:05:53

Viszont jól mutatja Kishon zsenialitását ez a néhány szóba sűrített lelemény.

Mylady 2011.12.15. 11:20:52

@Csokis: @akiazsiráfotszereti: Aszlányit én is bírtam. Asszem az említett művek megvannak file-ban, ha valakit érdekel...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 11:50:39

@estrella negra: Az milyen automata?

Áll a rendőr a kólásautomata előtt, dobálja be a pénzt, mögötte sor.
- Engedjen már minket is!
- Nem, amíg nyerésben vagyok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 12:07:17

@Csokis: Ez a Brumi a Balatonon. Beállította a vekkert, hogy reggel ne késse le a vonatot. De nem tudott elaludni a ketyegéstől. Betette hát egy bőröndbe. De még mindig (pestiesen mindíg) kelyegett. Bettette hát a szekrénybe. Reggel meg nem ébredt föl rá.

XCat 2011.12.15. 12:08:25

Most így ahogy el néztem miket olvastok, sok minden világosabb lett. :)

@atpijkamo: Ezt nem értem. Ennyire mocskos volt?

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 12:30:46

Aszlányi süti. Szeressem. Sok hűhó Emmiért.

Oszt ezeket ismeritek-e és ha nem miért nem?

Filamér nyomozó
Tyl Ulenspiegel, a belga Kakukk Marci
Anton és Antena valamint Fitzhúber Dongó?

No és ez:
"Jeszenák Jenő, nőjön köröm a faszodon!"

XCat 2011.12.15. 12:35:11

@Rosszindulatú Vászka: Nekem nem volt gyerekszobám. :)
(najó, hazudtam, de értelmesebb cuccok voltak benne)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.15. 12:35:19

@Mylady: köszi. engem érdekel. mit adjak?

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 12:35:50

@PsychoCica (4zsiráf): márminthogy a könyvnél értelmesebb cuccok?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 12:48:06

@batgirl: Hülye! Akkor lenne mellem, nem?

Na az igaz, van olyan nő is, akinek nincs, úgyhogy ez a fícsör nem ad lehetőséget egyértelmű megkülönböztetésre.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 12:54:27

@atpijkamo: vagy szupermodell. Azoknak senincs mellye, még akkorka senem, mint nekem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 12:58:09

@PsychoCica (4zsiráf): Deréktól lefelé volt a bácsi levetkőzve. Na, ma nem megy nekem a viccmesélés...

XCat 2011.12.15. 13:02:17

@atpijkamo: Jahhhogy úgy... akkor már értem.

2011.12.15. 13:03:28

posztolót már lehet ?

XCat 2011.12.15. 13:03:30

@atpijkamo: " Jó, egy nagyon nőies külsejű férfi, olyan, akinél kevés szebb nőt ismerünk"

Én speciel sokat, személyesen is.
Ez egy kis szerb buzi, pattanásokkal.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 13:06:49

@PsychoCica (4zsiráf): nem, ezt rossul tudod.

A buzi az, aki elém áll a sorba, vagy nem enged előzni.

Az ottan meleg, vagy férfitestbe született nő, esetleg liberális metrócekcuális szingli.

XCat 2011.12.15. 13:09:20

@Rosszindulatú Vászka: :DDD Lófaszt. Ami azért pucsít hogy egy másik férfiállat a seggébe verje a gecijét (megjegyzem az sem normális), az bizony buzi. Méghozzá retkes kis buzi. A hema meg hülye, mert a melltartóból semmi nem látszik semmi.

@atpijkamo:
Igen. Nem teszem helyesen?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 13:09:20

@Kulics: Ha különböző neműek vagytok, akkor feltétlen.

Ha azonos neműek, akkor kell, hogy ő is akarja.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 13:11:47

@PsychoCica (4zsiráf): Szeresd embertársaidat fenntartások nélkül!

XCat 2011.12.15. 13:15:43

@atpijkamo: Az embert benne (már amennyi van) szeretem. A buziságát nem. Nem érted? Nem baj, sokan nem. :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 13:16:27

@PsychoCica (4zsiráf): "Ami azért pucsít"

Tudod mit? Magasról leszarom, hogy ki mit csinál a hálószobában, ha közös megeggyezéssel csinálják. Te mész a gyertyát tartani? Amíg nem tolja a pofámba a másságát, tőlem lehet hideg, meleg, néger, kutya...

Egy embertől elvárom, hogy legyen humora, az alsóneműjében nem turkálok.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 13:19:23

@PsychoCica (4zsiráf): ezt nem értem. Újrafogalmaznád kérlek ojan szavakkal és nyelven, amiket én is ismerek?

Monnyuk az Ablakzsiráfból, meg a Cilike pöttyös ruhában c. remekművekben található majdnem minden szavat ismerek, még a idegen szavakat is, mint a impresszum, meg tartalomjegyzék.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 13:25:47

(nyuszi norvégmintás pulóverben)

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 13:28:27

@estrella negra: én tudok cápatámdásot:

__\o/__\ /__\o/__

XCat 2011.12.15. 13:29:56

@atpijkamo: Akkor fogadd el, hogy úgy ember, ahogy van, az ő teljességében. Attól hogy humora van, még bőven pucsíthat, ne rekeszd ki ezért a pucsítós részét, mert ezzel ugyanúgy diszkriminálod, mint én. :)

Ez az ami nekem nem tetszik, arról nem veszek tudomást hozzáállás hosszabb távon nem szokott hasznos lenni.

Azon kívül a pofádba is tolja. És ez nem másság. A másság az, amikor a tizenéves hülyegyerek kitalálja magáról hogy ő frínemzedék, oszt elmegy punknak. Ez betegség.

@Rosszindulatú Vászka: "Apu neve Béla. És anyué is."

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 13:31:07

@Rosszindulatú Vászka: Milyen vicces, mikor valaki gyermekként megtanul egy nyelvet anyanyelvi szinten, oszt visszamegy az országba felnőttként. Macikákról folyékonyan tud diskurzusolni.

XCat 2011.12.15. 13:32:53

@atpijkamo: Mancikáknak olvastam.
:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 13:34:25

@PsychoCica (4zsiráf): Nagyon sokan nem tolják a pofámba, és így nem is tudom, hogy nem heteroszexuálisak. Szóval haggyál ilyen szarságokkal!

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 13:36:13

@atpijkamo: állítólag az első pár év a legfogékonyabb, meg gondolom az élményfaktor is jáccik.

Amúgy meg dumcsiztam már külhonba gyermekként kiszakadt hölgyvel küéhonba és fles volt, mert nem beszélt tejjesen hejesen, voltak ragozási meg egyeztetési gondok - mencségére szójjon ez az átlag tévé meg rádiós médibunkóknál si általános - ellenbe a szlenget meg verbális kötexést séa sumákságokat nagyon vágta.

Ellembe ojannal is, aki pár hónapos külföldi tartózkodás után patentül eltanult affektálni a kinti görénymagyaroktól.

Eccer mesélhetnél :)

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 13:37:18

@estrella negra:

/ \ / \
{ } { }
{ { } }
\ \ / /
\ Y /
.-"`"`"-.
,` `.
/ \
/ \
{ ;"";, }
{ /";`'`,; }
\{ ;`,'`;. /
{ }`""` } /}
{ } { //
{||} { /
`"' `"'

XCat 2011.12.15. 13:38:04

@atpijkamo: Te kezdtél el buzimelltartózni. Most mi bajod vele, hogy továbbvittem? :)

Utálom a beteg dolgokat, ez van. Érdekes hogy ha megpróbálnálak seggbebaszni egy sörösüveggel azt probléma nélkül tolerálnád, ezt meg nem. :)

Na nehogy abbahagyd, mert vicces, csak gondoltam szólok, hátha vakfoltkategóriás ez nálad. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 13:40:25

@PsychoCica (4zsiráf): Na, Mancikákról meg éppen hogy nem. Szóval vicces.

XCat 2011.12.15. 13:43:41

@Rosszindulatú Vászka: Szerintem ez birkácska, meg felhcske, meg szives bocsok, és látok benne egy halvány utalást mózes kőtábláira is.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 13:46:53

@estrella negra: egy nyúl volna háturul, de ez a qrva motor kiszedi a szpészeket a sorok elejiről.

www.rabbit.org/fun/ascii-art.html

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 13:51:34

@Rosszindulatú Vászka: Szerinted én miért pontoztam ki az oldalát? Sor közben is csak egy szpészt enged.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 13:59:27

@estrella negra: aszittem SzuperNyúl és suhan a levegőbe, mint a SzupreManus a képregényekbe.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 14:48:48

@Rosszindulatú Vászka: Kissrác Japánban, vidéken született, valamelyik kisebb szigeten, fehérek a szülei, japán iskolába járt, másodikos, nagy dumás. Elküldték ismerősökhöz nyáron egy nagyvárosba. Azt az elképedést képzeld el, amit a házban a szomszédok éltek meg, mikor megjelent ez a vadidegen, és vidéki tájszólással lyukat beszélt a hasukba. Mintha bekopogna hozzád egy ausztrál bennszülött, és salgótarjáni tájszólással kezdene veled cseverészni.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 14:54:21

@atpijkamo: na erről van egy családi legendám.

Távoli rokon kiköltözött a jenkikhez egy haverral, még a komenizmusbúl. Öten bérelték a lakást, ők ketten, meg három afrikai feketenéger. Azt gondlták, jó biznic lesz, mer így könnyebben tanujják a nyelvet. Mármint az ében srácok. Kb. fél év után jöttek rá, hogy nem amerikaiul, hanem magyarul tanulnak a két hófehérkéről, de addigra már ízesen káromkottak tirpákiai tájszólásba.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 14:56:43

@atpijkamo: ja, csak nem értettem ezt a mell dolgot. Meg mit kerestél a mamográfián.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 14:56:50

@Rosszindulatú Vászka: Dehogy. Ül a fűbe'.
Várj, rajzolok füvet. mert azt lefelejtettem.
Tessék:,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

KecskeDotyi 2011.12.15. 14:57:50

@helianthus: Nálunk semmi. :) Csak tűlevél :D :D :D

Kell leves. Gondoltam legyen fokhagymakrém. Oké, de az egyiknek fáj a hasa tőle, a másik nem szereti, a többinek jó. Oké, más leves kell.
Előétel. Ezen még agyalok.
Főétel. Mondom vagy sajtos-tejszínes csirke vagy tűzdelt pulykamell. Az egyiknek ez, a másiknak az kell, a harmadiknak nem jó, mert ő is ezt csinál, a negyedik meg fogyókúrázik.
Desszert: mákos- és diós süti, fantás szelet, zserból, tiramisu (abból is kétféle, mert a gyereknek nem rakok bele tojást és kávét), és akkor a diétásnak még nem tudom h mit adjak....Ja, és én főzök egyedül....

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 15:01:46

@KecskeDotyi: Francia hagymaleves? és fokhagymakrém leves. és akkor mindenkinek ok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 15:02:37

@PsychoCica (4zsiráf): "Az embert benne .... A buziságát nem. Nem érted?"

Te nem érted. Dumcsizunk itt. Jó. Te lány vagy. Jó. Mondjuk ez annyira izgalmas, hogy befolyásolja az érdeklődési körödet, meg a hozzállásodat a dolgokhoz. De nem fogom feszegetni, hogy kivel voltál az éjjel, milyen nemű, bőrszínű volt, és milyen testhelyzeteket vettetek fel... Mondjuk fiú vagy és meleg. (Lehet, nem tudhatom, és annyira nem is érdekel.) Ettől semmi nem változott, továbbra se firtatom az éjjel történteket. Nem kerül szóba.

Néha persze húzzuk egymást intimebb dolgokkal, egyes fiúkák már-már beteges érdeklődést tanusítanak a (virtuális) hölgykommentelők (virtuális) mellmérete iránt, de ezek mellékvágányok, nem meghatározók. Ha lenne bevalott (akár igaz, akár nem) meleg kommentelő, és nem lenne erőszakos, és a többiek nem rettegnének tőle, elképzelem, hogy ugyanilyen hülyeségeket lehetne vele is dumálni... Nem tudom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 15:02:51

@estrella negra: milyen éepattanóra? Kicsit zavaros a fejem, mert valamelyik idióta baszakodik velem.

XCat 2011.12.15. 15:03:07

@KecskeDotyi: Rendelj 3 kiló fornettit, és öntsd eléjük. A diétás meg majd csak szagolja. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 15:04:23

@batgirl: "Meg mit kerestél a mamográfián."

Azt elzárva tartják? Nem ilyen pénzbedobós automata? Nem tudom, sose láttam még.

Na, majd ha megyek prosztata vizsgálatra, elmesélem...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 15:05:57

@estrella negra: Ingyen kézi mammográfiás vizsgálatot vállalok.

XCat 2011.12.15. 15:06:07

@atpijkamo: Folyton csak ezek a testüregek....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 15:08:53

@Rosszindulatú Vászka: :))) Jó, béár kicsit hihetetlen.

Na nem a káromkodás. Külföldi gyerekek a játszótéren a hülye, fasz szavakat tanulják meg leghamarabb.

Azért leghosszabban káromkodni szóismétlés nélkül szerintem magyarul lehet.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 15:12:00

@atpijkamo: MIndíg is vágytam egy prosztata vizsgálat beszámolójára:)))))) Cserébe majd én is elmondom mammográfos satu történetét, de majd csak akkor:)

XCat 2011.12.15. 15:13:48

Lassanként manifesztálódik a múltkori "seggekkel vagyok körülvéve" megjegyzésem...

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 15:17:49

@atpijkamo: jó szórakozást!

moduls.downlinkz.com/pagesbaze/karomkodasgenerator/karomkodj.html

@batgirl: hát az úgy volt, hogy nem is volt gáz, szinte kellemes, lehet, hogy megyek máskor is. Szal az orvos a bal kezét a jobb vállamra... nem nem, a jobb kezét a bal vállamra.. ja nem is... a qrva annyát, mind a két keze a vállamon volt!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 15:21:51

@Rosszindulatú Vászka: na, ettől féltem, hogy ez a vége. MInden pasas egyszer így végzi, mikor még azt is bebeszélik nekik, hoyg az hőmérő.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 16:07:43

@batgirl: Kell neked leállni mindenkivel vitatkozni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 16:19:09

@atpijkamo: Egyszer már elmeséltem az idevágó viccet a káromkodási világbajnokságról.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 16:25:57

@estrella negra: Tanítóbácsi kérem, én akkor hiányoztam.

De kitalálom: megbotlik a cigény a szőnyegben, és 10 óra káromkodás után megkérdi, mikor kezdheti?

Mondok mást. Hogy káromkdik az Úr? Mégse mondhatja, hogy "Úristen!". Szóval azt mondja: "Csáknorrisz!"

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.15. 16:32:27

@atpijkamo: Az nem a Macóka meséi? Az nekem is megvolt. "Vekkert a cekkerbe". Aaron Judah, ha jól emlékszem. Viszont ezt a Brumit megtaláltam, a Holnap kiadónál féláron adják.
@Mylady: Az Aszlányi ajánlatot köszi, én is megtaláltam a MEK-en, képekkel együtt. Majd kinyomtatom, akkor legalább 12-es betűmérettel lesz, és nem folyik ki a szemem rajta.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.15. 16:34:55

Megnéztem, jól emlékeztem a Macóka szerzőjére: www.libri.hu/konyv/macoka-mesei-1.html Hát ebből úgy nőttek ki, hogy sosem meséltem nekik. Pedig én hogy szerettem!
Na, kész a székely káposzta első fele, készre majd a cégnél főzöm. Elhúztam inni, legyetek rosszak!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 16:35:24

@Csokis: Lehet, hogy keverem. Fél évszázad múltán már nem olyan frissek az emlékek.

Büszke_troll 2011.12.15. 16:46:06

@Rosszindulatú Vászka: "de addigra már ízesen káromkottak tirpákiai tájszólásba."

Tájszólásba'? És még te mersz olyat leírni, hogy tirpák?

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 17:53:57

@Büszke_troll: ha neked ettől jobb, akkor a tirpák hejett írhatom azt is, hogy a Rákóczi szabadságharc után Békésből Nyíregyháza környékére adókedvezmény, szabad vallásgyakorlás és építőanyagtámogatás kedvezmények nyújtása miatt betelepült tótok, kik elhatárolóttak mind a magyaroktól, mind a felvidéki szlovákoktól leszármazottai.

Remélem most jobban érzed magad és én kérek elnézést.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 17:56:36

@Büszke_troll: Úgy gondolom, most erősen mellényúltál. Többszörösen is.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 18:03:25

Hogy a Jóisten akárhova tegye azt a tesze-tosza fejemet.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.15. 18:07:09

@estrella negra: a tótok mostanság nagyon érzékenyek :)

Mylady 2011.12.15. 20:46:01

@Csokis: Nekem van ebook olvasóm, einkes, olyan betüméretre állítom, amilyenre nem szégyellem :) és nem folyik ki a szemem
dicsekvés OFF

@akiazsiráfotszereti: email címet :)

@Rosszindulatú Vászka: Filamér yessssssss

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.15. 20:48:38

@estrella negra: komolyan? láttad ottót?? a Tóth ottót??
te mázlista, hogy a sün kergessen éjjel a kalappal.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 21:15:38

@batgirl: Jó, de az nem úgy volt, hogy én egyedül láttam ám a Tóth Ottót...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 21:24:01

@Mylady: Kénytelen leszel elmondani, hogy ezt mire írtad, mert a blogmotor nem árulja el.
Valami bizonytalanságot érzek az Erőben.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 21:26:46

@Mylady: Meg azt is, lécci, hogy mi az az 'eink'. Nem akarhatod, hogy hüjén haljak +.

Mylady 2011.12.15. 21:29:06

@estrella negra: valami olyasmit írtál, hogy kipróbálnád a kukoricapattogtatót :)

Mylady 2011.12.15. 21:30:30

@estrella negra: miért? meghalsz?
egyébként e-ink
hu.wikipedia.org/wiki/E_Ink

érzésre olyan, mintha igazi papírt olvasnál

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 21:42:10

@Mylady: Mit ki nem találnak ezek az oroszok!:-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 21:45:16

@Mylady: ööö... akkor nem egyszerűbb igazi papírról olvasni?

Mylady 2011.12.15. 21:53:44

@estrella negra: Nem.
- könnyebb magammal cipelni egy egész könyvtárat ezen, mint papír formában
- ha elalszom olvasás közben, nem töri el az orromat
- hosszútávon olcsóbb
- lehet a könyvben keresni
- van benne szótár, jegyzetfüzet
- ha wifis (az enyém az), akár újságokra is előfizethetsz és letöltheted rá

nyilván nem pótolja a papíralapú könyv szagát, de hát ez van
én emellett normál könyvet is olvasok rengeteget

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 22:08:15

Figyejj! Nem kell magaddal hordani egy egész könyvtárat, elég azt az egy kötetet, amit olvasol.
Amúgy te miket forgatsz az ágyban, hogy eltörik az orrod, Corvinákat? Álljál át Fejős Évára, elmúlnak a problémáid.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 22:14:46

@Mylady: Az igazi könyvben is lehet keresni (ún. lapozás által). A jobbakban van (láb)jegyzet is, meg hasonlók.
(Tizenegykét évesen olvastam a Nyomorultakat. Következőképpen néz ki egy átlag oldal- két rész szöveg, min. egy rész lábjegyzet. Irgalmatlanul kemény olvasmány volt. De sírtam, mikor meghalt Valjean.
Rég volt...)

Mylady 2011.12.15. 22:22:00

@estrella negra: Elutazol két hétre nyaralni, tipikus tengerparton fekvős, semmittevős útra (mondjuk én sose megyek ilyenre), elég lesz egy könyv? Na ugye. Én annyit egy nap alatt elolvasok. És mi van, ha pont azt nincs kedvem olvasni, amit magammal vittem? Szóval érted :)

Egyébként olvasok sokfélét, szeretem a krimiket, a történelmi regényeket, a memoirokat (Churchill második világháborúját melegen ajánlom), de ponyvát és a nagy klasszikusokat is. A Nyomorultak sajnos még nem volt meg, de ott áll az olvasatlan kötetek polcán, és nem csak virtuálisan :)

Sajnos kevés időm van és közben rengeteg a jó könyv. És muszáj olvasni szakkönyveket is (a jó pap is, ugye), meg mindenfélét (két) idegen nyelven is.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.15. 22:31:33

Tengerparti, semmittevős útra tipikusan nem olvasni megyek.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.16. 10:12:24

@atpijkamo: Sebaj, majd az unokáknál újra belejössz!

2011.12.16. 11:24:37

faszt szopó majom. takarodj a hazánkból!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.16. 11:53:06

@Csokis: Hacsak előbb ki nem öregednek a gyermekeim a gyermekvállalási korból.

Unokát lehet örökbefogadni?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.16. 12:42:59

@estrella negra: Rendicsek.

Munkaköri kötelességeid:
- Spenótot, alampürét zokszó nélkül megenni.
- Nap 2 órát játszótéren homokozni.
- Aranyosan gügyögni, édibédi hacukákat hordani.
- 130 cm-nél magasabbnak nem lenni
...

Xezs 2011.12.16. 23:42:02

Isfenfaszát kell ilyen szájmenésének lennie a poszternek. Semmi értelme az egésznek, és kibaszott hosszú.

Rocky2 2011.12.17. 11:44:48

@pengusz:
A napi 5 -> havi 150 számítással csak annyi a gond, hogy nem ÁTLAGOSAN napi 5 a limit, hanem minden napra külön-külön 5. Ha hetente egyszer megy bevásárolni, és akkor betér több üzletbe is (akár 7-8), akkor hiába nem használta egész héten még, a fizetési lehetőségek nem halmozódtak föl. Lehet, h. havi 20-nál nem használja többször, csak abból van egy olyan nap, hogy ötnél többször szeretné.

XCat 2011.12.18. 01:13:06

@Xezs: Spártába vágyik, ez a lényege. Képzeld hogy meglepődne, hogy ott semmilyen bankkártya nincs.

@Rosszindulatú Vászka: Ez elég gyenge volt. Tőled különösen.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.19. 13:41:58

Ha valami bankos erre jár, azt mesélje el nekem, hogy hogy van az, hogy...

pénztárcával elvitték a kártyát, letiltattam, kértem újat. Bankban benézték, mert pont esedékes volt a normál folyószámlára átállás, de a régiből rendeltek, ergo újat kellett. A kikézbesítési időtartam még inkább csúszott. Node, hogy van az, hogy egy eleve chipes kártyát, aminek lejártakor a kiküldött kártya detto chipes volt, sima mágnescsíkosra cserélnek?!
Manapság, mikor a nem-mondom-meg-milyen országból való zsebesek egyre inkább állnak át nálunk is a kp.-ról a kártyafejésre, miért fosztanak meg a beépített chip nyújtotta tranzakció-biztonsági előnyöktől?

Egy Szomorú chiptelen Ügyfél

/űrgyíkokat ha látja valaki, sikítson/

Mylady 2011.12.19. 19:57:47

@neccharisnyás útonálló: Szerintem érdeklődd meg a fiókban/telebankon, hogy hol-melyik hirdetményben van leírva, hogy ők eldönthetik, milyen kártyát adnak - ha meg nincs ilyen, akkor nyilván tudnak mutatni egy általad aláírt lapot, amin az szerepel, hogy ezt így, ebben a formában szeretnéd

ha hibáztak, újra fogják gyártani neked ingyen
ha nem hibáztak, csak nem szóltak, hogy ez az eljárás, akkor meg így jártál (váltsál bankot)

Xezs 2011.12.19. 21:21:12

@neccharisnyás útonálló: Bár elég zavaros, amit írsz, az van, amit Mylady ír: bemész fiókba, vagy betelefonálsz, megkérdezed, hogy miért ilyet adtak, és megmondják. Ha szerinted neked nem ilyet kellett volna kapnod, akkor kérdezz utána, hogy mire hivatkoznak, és próbáld meg cáfolni azt.

Egyébként igen, egyre több banknál adják a chipest, pont a tolvajok miatt. De hogy kiknek adnak sima mágnesest, az jó kérdés, lehet van egy értékelési szempont, ami alapján bekerültél a "nem túl tehetős" ügyfelek közé és azért kaptál gagyi kártyát.

De ne is feltételezzünk semmit, jobb ha bemész és megbeszéled velük.

Alasse 2011.12.20. 22:42:03

"A PIN kód az ön négyjegyű kódja, én sem látom" Már hogy látná szerencsétlen operátor? De ha látja, remélem, betelefonál vele, és elutalja mindenfele az összes pénzed.

pdw (törölt) 2011.12.29. 15:10:54

Ez melyik bank amugy? (Mernem lehet kiirni ha egyszer a k*rvaanyazas megy?)
süti beállítások módosítása