Tékozló Homár

Tigáz-ügyfél lettem: mítosz és valóság

2012.01.31. 13:06 | jackyll | 43 komment

Az Index oknyomozásba kezdett, vajon hányan járhattak úgy, mint GN, aki külföldről hazatérve azt tapasztalta, hogy tudta nélkül gázszolgáltatót váltott. Kiderült, hogy a Tigáz masszív ügyfélszerző kampánya épp most jár le, és tényleg voltak máshol is panaszok:

A Főgáz kérdésünkre megerősítette: számos ügyfelük jelezte a társaság ügyfélszolgálatán, hogy ismeretlen személyek a Főgáz nevében otthonukban felkeresik őket, és személyes adataikra, illetve gázszámlatartozásukra vonatkozó kérdéseket tesznek fel. Úgy tudják a hívatlan látogatók rögzítik ügyfeleik egyes személyes adatait, kedvezményt kínálnak a gázdíjból, elkérik az utolsó számlalevelet vagy a gázdíj befizetését igazoló sárga csekket, majd meghatalmazást iratnak alá olyan gyanútlan ügyfeleinkkel is, akiknek ténylegesen nincs szándékában, hogy a Főgáz helyett más gázszolgáltató földgázellátását vegyék igénybe.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.31. 13:11:26

"meghatalmazást iratnak alá olyan gyanútlan ügyfeleinkkel is, akiknek ténylegesen nincs szándékában"

Akkor mit ír alá, és miért?

Az volt a baj, hogy úgy váltott szolgáltatót, hogy nem írt alá semmit. A szomszéd írta alá.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.31. 13:17:35

de ez is volt már, most jut eszembe...

Dr. Kix 2012.01.31. 13:18:54

Fülkeforradalom? Sün?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.31. 13:26:28

@Kix: ahhoz be kéne süntessük a kommentelést. ... képesek vagyunk mi ekkora áldozatra??

glóriásgörkorisangyal 2012.01.31. 13:50:01

Szerintetek a szomszéd aláírásával érvényes az én szerződésem???? Ilyet lehet?
De ez egyébként már tényleg volt....

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.01.31. 13:51:33

@glóriásgörkorisangyal:
Má' hogyne lenne érvényes!
A szomszéd is ismerheti a Ctrl+C, Ctrl+V-t.
Az pedig érvényes, mint tudjuk.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.01.31. 13:58:54

@batgirl:
Tankesün!
Ezexerint Ilike a böcsületes neved?

AlulírottFentemlített 2012.01.31. 14:04:41

@glóriásgörkorisangyal:
Hát persze, mert ez is csak plagizálás, az meg nem tilos :-)

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2012.01.31. 14:08:50

Én a cibes fasz másik végén vagyok. Majd megírom, ha átutalták a pénzem, addig nem merem.

glóriásgörkorisangyal 2012.01.31. 14:09:35

hosszú í-vel, de lehet, hogy inkább 2-vel kellett volna írnom....

Bernáth Tarján, 4914 Olcsvaapáti, Nyár utca 40. (t 2012.01.31. 14:21:25

Szerintem nektek jó lenne, ha Hajdú Péter harisnyakötőben és tangában porszívózna előttetek.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.01.31. 14:43:51

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:
Nem baj, elfogadjuk érvényes válasznak.

@batgirl:
Hát a like, az tényleg csak majdnem Ilike.
Bár ha úgy vesszük, akkor Ilike = "I like".
Az meg ugyanaz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.31. 15:38:21

@Dr. Szarazkoro: Mióta? Ki lopta el? Gyurcsány vagy Bajnai, vagy már Orbán?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2012.01.31. 17:43:02

@Dr. Szarazkoro:

A kívánt billentyűzetkiosztás telepítése a Windows Vista rendszerben

A Windows Vista rendszerben kattintson a Start gombra, majd a Vezérlőpult parancsra.
Az Óra, nyelv és terület csoportban kattintson a Billentyűzetek és más beviteli módok módosítása parancsra.

Megjegyzés: A klasszikus nézetben kattintson duplán a Területi és nyelvi beállítások ikonra, majd a Billentyűzetek és nyelvek fülre.

Kattintson a Billentyűzetváltás elemre a Billentyűzetek és más beviteli nyelvek csoportban.
A Telepített szolgáltatások csoportban kattintson a Hozzáadás gombra.
Keresse meg azt a nyelvet, amelynek telepíteni szeretné a billentyűzetkiosztását, kattintson a mellette látható pluszjelre, majd a Billentyűzet elem melletti pluszjelre.
Jelölje be annak a billentyűzetkiosztásnak a jelölőnégyzetét, amelyet telepíteni szeretne. Amikor minden kívánt elrendezést kijelölt, kattintson az OK gombra.
Ha be szeretné kapcsolni a Nyelvi eszköztárral való billentyűzetkiosztás-váltást, vagy testre kívánja szabni ennek módját, kattintson a Nyelvi eszköztár fülre, majd módosítsa a kívánt beállításokat.

A kívánt billentyűzetkiosztás telepítése a Windows XP rendszerben

A Microsoft Windows XP rendszerben kattintson a Start gombra, majd a Vezérlőpult parancsra.
Kattintson a Dátum-, idő-, nyelvi, és területi beállítások pontra, majd kattintson a Területi és nyelvi beállítások parancsra.

Megjegyzés: A klasszikus nézetben kattintson duplán a Területi és nyelvi beállítások ikonra.

Kattintson a Nyelv fülre, majd a Szövegbeviteli nyelvek és módszerek csoport Részletek gombjára.
A Telepített szolgáltatások csoportban kattintson a Hozzáadás gombra.
A Szövegbevitel nyelve mezőben kattintson arra a nyelvre, amelynek telepíteni szeretné a billentyűzetkiosztását.

MegjelenítésNem látszik a kívánt nyelv a Szövegbevitel nyelve listán

Ha a kiválasztott nyelv esetén több billentyűzetkiosztás közül lehet választani, jelölje be a Billentyűzetkiosztás vagy írásjegybevivő jelölőnégyzetet, majd a listán kattintson a kívánt billentyűzetkiosztásra.
Ha a nyelvi eszköztár segítségével szeretne váltani a billentyűzetkiosztások között, kattintson a Beállítások csoportban lévő Nyelvi eszköztár elemre, majd jelölje be A nyelvi eszköztár megjelenítése az Asztalon jelölőnégyzetet.

Antifogyaszto 2012.01.31. 20:37:40

Nálunk is volt egy ilyen kis buzeráns köcsög. Kérdőívezett, meg hogy 6000 Ft kedvezményt kapunk.A végén közli írjuk alá az ő jelenléti ívét. Nem írtuk alá, elhajtottuk a faszba. Rá 1 hónapra, jön egy levél a Tigáztól. Ez meg mi a tököm. Kinyitjuk. Benne egy szerződés ami még nem éles, mert 2 adat hiányzott. WTF? Telefon a Tigáznak. Ügyfélszolgálatos picsa, megnézte a rendszerben és jéé..valójában egy élő szerződést lát (hogy a faszba, mikor nem írtunk alá semmit) amit kapaszkodjatok meg erősen, két személy letanúzott!!!! Na itt vettem mély lélegzetet, és közöltem, hogy választhat. Vagy holnap reggel 8 órakor az ügyvédemnél kezdek, és olyan pert akasztok a nyakába hogy belezöldül vagy törli az egészet és küld egy szép hivatalos levelet nekem, melyben leírja, hogy a szerződés semmis , mivel fiktív, nincs tartozásom a Tigáznak az előbbiek miatt. Jobban tetszett neki a kettes verzió. Tehát szarjon sünt a szarházi TIGÁZ!

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2012.01.31. 20:57:31

Valaki kérjen már ki egyszer egy ilyen TIGÁZ-os alá nem írt, de valaki által mégis aláírt szerződést a szolgáltatótól és jelentse már fel ezeket. Ez már túl megy a pofátlanság határán és átcsap bűncselekményt megvalósító kategóriába.

Xezs 2012.01.31. 23:21:53

Mindig ezek a gyanútlan ügyfelek. Mikor leszünk már belevaló gyanakvó nemzet? Mint mondjuk Észak-Korea :)

Szarazkoro 2012.02.01. 10:21:30

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: ezt eddig is tudtam de nem erdekelt :D
Irj valamit ami erdekes is :D

Liliom08 2012.02.01. 13:35:13

Tegnap az MM magazinban és ma a Bumerángban is olyan vérlázítóan szarházi volt a képviselőjük, hogy rosszul lettem tőle. Mindenki szar, szemétláda fogyasztó és ők teljesen jogosan járnak el a 600e-res számláikkal! Undorító, hogy ő aki ott sem volt egy-egy leszerelésnél, szerinte minden vizsgálat teljesen jogos és ésszerű keretek között zajlott le. Azok a fogyasztók pedig, mind tolvajok! Mindenkit olyan fokon tájékoztattak, hogy kérdés nem merülhetett fel a fogyasztókban, szerinte. Büdös paré, fellengzős disznó a szóvivőjük a céggel együtt!

Xezs 2012.02.01. 20:44:50

@Liliom08: Tőled mikor szerelték le?

Liliom08 2012.02.01. 21:36:43

@Xezs: Tőlem nem tudják, mivel főgázos vagyok, de nem tudom elhinni, hogy ennyi gáztolvaj lenne... De ami bosszant az a szóvivő pökhendisége. Sajnálom, akik ezzel a céggel pereskedhetnek.

Xezs 2012.02.01. 22:05:07

@Liliom08: Bár én nem hallottam azt a rádióadást, amiről most te beszélsz, annyit mindenképpen hozzátennék a témához, hogy nagy faszok ám a fogyasztók is. Én áramszolgáltatónál dolgoztam, és nagyon sokan leszarták az egyébként kötelező adminisztrációt meg úgy egyáltalán, a bejelentési kötelezettségüket, aztán meg csodálkoztak, ha bukta volt, és még nekik állt feljebb.

Pár példa:

Részszámlás ügyfél, 5 éve nem tudtak nála mérőt ellenőrizni, kiderült, hogy túl alacsony a részszámla és 5 év alatt több százezres fizetési elmaradás gyűlt fel. Mert ugye a szolgáltatónak jóstehetségnek kéne lennie és megjósolnia, hogy az üf mennyit fogyaszt, pláne akkor, ha az 5 év alatt újfajta fogyasztási szokásokat vesz fel.

Ügyfél megkéri az egyik nagyobb összegű számláját részletre, szolgáltató kapásból utasítja el, mert nem a szerződött fél írta alá. Jaaa, hogy a szerződött fél már 10 éve elhunyt, és soha nem is fogja aláírni? Ezt nem kellett volna bejelenteni már csak kegyeleti okokból is? Kissé morbid, hogy egy 10 éve halott fickó nevére mennek számlák.

Ügyfél váltig állítja, hogy hiába voltak nála már 3-szor bevizsgálni a mérőórát, az nem jól mér, mert ő bizony nem fogyaszt annyit. Mikor végigkérdezed, hogy milyen elektromos eszközöket használ, kiderül, hogy van ott ám szép számmal energiatakarékosnak csöppet sem mondható évezredes ruszki kütyü, pl. olajkályha, meg ilyen szarok.

Tudom, hogy te gázról beszélsz, én meg áramról, csak azért éreztetni akartam, hogy az egységsugarú fogyasztó iszonyat hülye tud lenni és az, amit egy fókusz meg aktív lead, általában nem a teljes igazság.

Liliom08 2012.02.02. 07:32:41

@Xezs: Értelek és tudom is, hogy miről beszélsz! Teljesen egyetértek, hogy sok fogyasztó nagyon dinka és úgy gondolja, hogy neki mindig igaza van. Azonban azt ahogy a gáz helyzeteket a Tigáz kezeli, szerintem rettenetesen undorító! Ha valóban valaki lopta a gázt, akkor 600e kötbér semmi, mert 3 év alatt ellophatta ennek többszörösét is, de ha nem akkor miért terheli? Na meg a másik, hogy lesz reklamációra a 600e ft 300? Akkor már mégis kevesebbet lopott? Mi alapján számolnak? Na szóval itt szerintem rengeteg kérdés merül fel, amit nem igazán tisztáznak. Ja és a szaki, akit beidéztek egy perre részeg volt, aki alkesz volt, szóval többször is ittasan szakértett... Mint egy szaki írta egy másik szakiról, hogy lepaktált a céggel amelyik a vizsgálatot kérte, amikor viszont feldobta, ellene indult eljárás... szóval ilyen is van. És azért hiszem el, mert ebben a korrupt országban, ilyen ember mindig akad szép számmal sajnos!

Xezs 2012.02.02. 18:35:19

@Liliom08: Gondolom azért gondolják így, mert a nagy számok törvénye ezt diktálja.

Egyéni kedvezményt meg mindig mindenhol lehet kérni, mert van ugye a céges alapszabály, amit bizonyos emberek felülbírálhatnak. Ha valaki elég ügyes, eljut az ügye odáig, hogy valaki felülbírálja.

Semmi sincs ám kőbe vésve.

tejcsokoládé (törölt) 2012.02.07. 15:38:38

nálam is járt ilyen '6000 ft-tal olcsóbb lesz a gáz, ha aláírja' gyerek.
- mit kellene aláírnom?
- meghatalmazást, hogy küldhetnek kedvezményt
- szerintem ahhoz nem kell meghatalmazás
- de kell
- had nézzem mit kéne aláírnom
...
- ez tigázos, én meg főgázos vagyok és nem áll szándékomban váltani
még csak nem is köszönt el. mondjuk utána vágtam egy féltéglát.
süti beállítások módosítása