Tékozló Homár


Tigáz-ügyfél lettem: mítosz és valóság

2012.01.31. 13:06 | jackyll | 43 komment

Az Index oknyomozásba kezdett, vajon hányan járhattak úgy, mint GN, aki külföldről hazatérve azt tapasztalta, hogy tudta nélkül gázszolgáltatót váltott. Kiderült, hogy a Tigáz masszív ügyfélszerző kampánya épp most jár le, és tényleg voltak máshol is panaszok:

A Főgáz kérdésünkre megerősítette: számos ügyfelük jelezte a társaság ügyfélszolgálatán, hogy ismeretlen személyek a Főgáz nevében otthonukban felkeresik őket, és személyes adataikra, illetve gázszámlatartozásukra vonatkozó kérdéseket tesznek fel. Úgy tudják a hívatlan látogatók rögzítik ügyfeleik egyes személyes adatait, kedvezményt kínálnak a gázdíjból, elkérik az utolsó számlalevelet vagy a gázdíj befizetését igazoló sárga csekket, majd meghatalmazást iratnak alá olyan gyanútlan ügyfeleinkkel is, akiknek ténylegesen nincs szándékában, hogy a Főgáz helyett más gázszolgáltató földgázellátását vegyék igénybe.

Az adatvédelmi biztos szerint az Exe jogosulatlanul kezel adatot

2010.03.17. 09:30 | ge | 24 komment

A Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének blogjában olvastuk a következő véleményt az Ingatlandepo.com ügyről, amit a Gazdasági Versenyhivatal idén már ejtett. A GVH szerint ugyanis nem volt jogsértő az az eljárás, hogy a lejárt ingyenes hirdetéseket automatikusan meghosszabbították, majd ezek árát követelték a mit sem sejtő hirdetőkön.

"A panaszokat megvizsgálva a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) elítéli az ingatlanhirdetésekkel foglalkozó Exe Ltd. cég fogyasztókat megtévesztő gyakorlatát, valamint etikátlannak tartja az olyan tartalomszolgáltatást, amely a felhasználókat megtéveszti az általános szerződési feltételekben vagy egyéb módon. Az MTE még akkor is etikailag kifogásolhatónak tartja az ilyen gyakorlatot folytató tartalomszolgáltató tevékenységét, ha esetleg önmagában az eljárása jogszerű, de az a felhasználókat könnyen megtévesztheti a szolgáltatás ingyenességét illetően."

További részletek a blogon.

Centrum káefté, Centrum káefté...

2010.03.02. 09:40 | jackyll | 33 komment

A Homár maga sem érti, miért üvolt a monitor irányába, amikor ez a hír egyszer már futott egy kört. Vagyishogy áprilistól működik a csoportos perindítás, amit bármelyik naiv ügyfél kezdeményezhet. Ráadásul egyben kártérítési követelés is, tehát nem kell amiatt külön perelni. Lehet, hogy megérjük a jogállamot? Muhaha, csak vicceltem.

A csoportos perindítás magában foglalja a kártérítés követelését is. Vagyis, ha bebizonyosodik, hogy adott pénzügyi vállalkozás rosszhiszeműsége miatt ügyfelek tömegét érte kár, azt meg is kellene térítenie a társaságnak. A szabályozás szerint bárki indíthat majd csoportos pert olyan jogvita esetén, amely jelentős számú személyt érint, és ahol az egyes ügyek azonos alapokon nyugszanak. A perindítási kérelmet a bíróságok bírálják majd el, a csoporthoz pedig ezt követően bárki csatlakozhat, aki érintett. Ha a bíróság ítéletében a felperesnek ad igazat, a jogkövetkezményeket az alperesnek minden sértettel szemben érvényesítenie kell, vagyis azokkal szemben is, akik eredetileg nem csatlakoztak a peres csoporthoz. E kör további két évig érvényesítheti esetleges kárigényét, azonban itt már mindenkinek magának kell bizonyítania, hogy érintett.

Lehet gyűjteni a top10-es listát, egy jó kis csoportos perből a Homár se maradna ki.

A kakaóscsiga sötét oldala

2010.02.16. 12:37 | jackyll | 58 komment

Egy újabb zseniális blogot ajánlottak a Homárnak, ami méltatlanul kerülte el eddig a csápjait: We Love Kakaóscsiga. Értelemszerűen csak ezt a borzasztóan egyszerűnek tűnő, ám a legtöbb esetben borzalmasan elbénázott péksüteményt teszteli amerre csak jár. A Homár annak idején mentőexpedíciót indított a Kolosy téri minikakaóscsigák megmentéséért, de elkésett, örökre elvesztek. Van viszont teszt Norbi kőkemény minicsigájáról, a Fornetti porrá hulló izéjéről, és kiderül, hogy bár vidéken általában jobb a felhozatal, a belvárosban is találni még szupercsigát.

Bankfelügyelet minekvan?

2010.02.10. 10:12 | jackyll | 32 komment

A Homár eheti kedvenc háztáji tartalma a Hitelkárosultak blogja, ahol egyebek közt olyan szomorúba fordult történeteket találni, mint a mostani UCB adósságrendező-kálvária, ahol a hiteligénylés közben változtak a hitelkérelem feltételei. Az egyéb posztok se rosszak, felmerült például, hogy minek van egyáltalán PSZÁF, ha pont az ügyfelek kártalanításával nem foglalkozik:

A PSZÁF felszólítja a bankot arra, hogy hagyjon fel jogsértő magatartásával, valamint elrettentésül kiszab egy komoly összegű pénzbüntetést is. Mondjuk kemény egymilliót. Erről a határozatról pedig mindkét felet levélben értesíti. Gyakorlatilag tehát jól végződött az ügy, a bank megbűnhődött, az államkasszába behullott egy kis apró, mindenki boldog és elégedett… vagy mégsem? Mintha pont a lényegről feledkezett volna meg mindenki: az ügyfelet/ügyfeleket ért kárról. Igaz ugyan, hogy a felügyelet által beszedett bírságok egy része visszakerül egyes ügyfelekhez (pl. a betéteseknek adott állami garanciaalapba, vagy most éppen a kihagyhatatlan krízisalapba), de a konkrét kártérítési igény elbírálása nem tartozik a hatáskörükbe.

30 milliójába fájt a sajtos tömeghisztéria a Penny Marketnek

2010.01.27. 16:00 | ge | 67 komment

 

Tavaly júniusban szórakoztunk és szörnyülködtünk a híren, hogy a Penny Market árauházaiban kitört a balhé a fillérekért árult, ám valójában nem kapható, idézőjel közé kívánkozó sajt miatt. Még videónk is volt a remek harcról, ezt most megtekinthetjük újra.

A Gazdasági Versenyhivatalnál pedig érdemes panaszkodni mert mai hír, hogy bizony harmincmillió forintra bírságolta az áruházat tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. Részletek, indoklás az Indexen.

Visszaállamosítják a Malévet

2009.11.06. 14:49 | jackyll | 100 komment

"Ha a légitársaság bedőlne, az a rekordáron privatizált reptér jövőjét is veszélyeztetné, és jelentősen megnehezítené és megdrágítaná az ország légi megközelítését" - mondja az Index cikk második mondatában Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója a Malév visszaállamosítása kapcsán, de ez csak az oldal alján derül ki, mármint hogy ő mondja. Aztán persze kiderül, hogy:

„Bár igaz, hogy a Malév-desztinációk nyolcvan százalékára másik légitársaság is repül Budapestről, egy tradicionális, menetrendszerű, hálózatokba szervezett, átszállásos járatokat közlekedtető társaság helyére nem olyan egyszerű beugrani, mint egy pontszerűen közlekedő, várost csak várossal összekötő, nem hálózatba szervezett diszkonttársaságéra” – állítja Hardy. Szerinte egyébként, bár van a légitársaságoknak szabad kapacitásuk, az nem lenne elég a Malév helyének betöltésére.

Köszönjük az értékes információt. Bizonyára megállna a Föld forgásában, oszlana a gravitáció és mindannyian a jéghideg űr kebelébe röppennénk, ha a Malév nem lenne többé.

Időzített bomba a konyhában

2009.11.06. 12:52 | ge | 20 komment

Most olvastuk kedvenc háztartási gépekről szóló blogunkban, hogy néhány felrobbanó Samsung hűtő miatt a gyártó többszázezer darabot hív vissza világszerte. A hibás szériás hűtőt nálunk is árulták, úgyhogy aki ilyen sorozatszámot olvas a frigóján, az inkább fogjon egy zacskót és lógassa ki az ablakon a töltöttkáposztát.További részletek a Gépcseléd blogon.

Végtelen nyereményjáték a T-Mobiletól

2009.10.26. 14:47 | jackyll | 58 komment

Hihetetlen, de igaz: felnőtt emberek is képesek részt venni emeltdíjas smsjátékokban, aztán csodálkoznak, ha folyamatosan tovább bombázzák őket, sőt még válaszolgatnak is a szolgáltatónak:

A minap üzenetet kaptam a T-Mobile-tól, küldjek egy üres sms-t, és órákon belül VW Golfot  nyerhetek egy kvízjátékban. Arra nagyhírtelen balek módjára nem is figyeltem fel, hogy a végén ott biggyeszkedik zárójelben, hogy egy sms: 300 Ft. Hát elküldtem egy üres sms-t. Azonnal jött az üzenet, válaszoljak a kérdésre: „Egy igazi vérszívó! Hogy hívják a híres film- és regényhős vámpírt? 1=Frakk, 2=Drakula, 3=Pumukli.” Válaszoltam. Ami, mint utólag kiderült, nagy butaság volt, ám akkor még naiv voltam. Az ostoba kérdés láttán gyorsan megírtam ugyanis, hogy nem érdekel ez a játékuk, a továbbiakban hagyjanak békén.

További részletek a Proszektúrán.

 

Hamis húszezresek mindenhol?

2009.10.12. 12:34 | jackyll | 142 komment

A Magyar Nemzeti Bank már állítólag egy hete figyelmeztette az összes lottózót, békávépénztárat, és egyéb állami érdekeltségű intézményeket, hogy uv-fénnyel és szabad szemmel a valódiaktól megkülönböztethetlen hamis húszezresek árasztották el az országot, írja a Helyi Téma:

Két eljárást javasoltak a hamis pénz kiszűrésére: nagyítóval ellenőrizzük a bakjegy sarkaiban lévő mikro feliratokat vagy próbáljuk ki, fog-e a pénz. Ha hamis a bankjegy, a mikro feliratok elmosódottak, a valódin mindig tisztán olvashatóak nagyítóval nézve. Szabad szemmel esélyünk sincs megkülönböztetni a hamist a valóditól, csak ha felismerjük, hogy fog a pénz. Erre azt ajánlja az MNB, hogy papírlapon keresztül körömmel kapargassuk meg a pénzt, a hamis bankjegy ugyanis festéknyomot hagy maga után.

Amúgy azt fogják kérni, más címletekkel fizessenek az emberek. Ez milyen már? Azt a fél tonna hamis húszezrest igazán becserélhetné az MNB, nem tőlük lopták el eredetileg?

update 16:18 Közben az Index cikkéből kiderült, hogy nem lopott bankjegypénzre készültek a hamisítványok, így UV-C fényben ki lehet ezeket szúrni. Eddig összesen 135 darab futott be belőle főleg a BKV-hoz és a Szerencsejáték Zrthez.

süti beállítások módosítása