Alettának sorozatosan rossz összegről kiállított csekket küldött ki a Uniqa. Mint kiderült, előző biztosítója, az Aegon még nem töltötte fel az adatait, ezért kerülhetett drágább besorolásba. Az Uniqánál azt mondták, ne izguljon, és ne is fizessse be a rossz csekkeket, minden rendbe fog jönni. Aztán felmondták a kötelező biztosítását nemfizetés miatt:
2012. január 1-én a Netrisk-en keresztül váltottam kötelezőbiztosítót, az Aegon-tól az UNIQA-hoz tértem át. A B1-es besorolásom szerint megállapított biztosítási díj 11.248 Ft-volt, amit a határidőn belül be is fizettem az UNIQA biztosítónak, majd postán megkaptam erről az igazoló szelvényt is, ami szerint a díjfizetésem rendezve van 2012. 06. 30-ig, a kockázatviselésem pedig 2012. 08. 29-ig. 2012. 01. 19-én kaptam egy tájékoztató levelet az AEGON-tól, melyben megerősítik, hogy jelenleg a B01 kockázatviselési besorolásba tartozom. Ezt követően 2012. 02. 14-én kaptam egy levelet az UNIQA-tól, hogy sajnálattal értesítenek, de a besorolásom B01 helyett M04, ezért a biztosítási összegem magasabb lett. 2012. 02. 15.-én megérkezett a számla is az UNIQA-tól az M04-be történő átsorolásom miatt befizetendő 17.623.-Ft-ról. Ekkor felhívtam őket és kérdeztem, hogy mi az oka annak, hogy be akarják velem fizettetni pluszban a szerződésben szereplő összeg 150%-át. Telefonon azt mondták, hogy ennek az az oka, hogy az Aegon még nem töltötte fel az adatokat a Központi Kárnyilvántartó Rendszerbe, de erre vélhetőleg pár napon belül sor kerül, így ne is fizessem be az összeget. 2012. 03. 12-én ismét egy csekk érkezett a UNIQA-tól, melyben ismét felszólítanak a 17.623 Ft. befizetésére. Újra felhívtam őket, ahol újra elmondták, hogy az Aegon nem töltötte fel az adatokat, azért változtatták meg a besorolásomat, de nem kell aggódni és fizetni sem, a helyzet meg fog oldódni, ők pedig engem erről majd tájékoztatnak.
2012. 03. 26-án ismét jött a 17.623 Ft-os UNIQA csekk. Ekkor már nem hívtam fel őket, hiszen két alkalommal is elmondták, hogy várják az AEGON adatait és amíg ő ezt nem tölti fel a Központi Kárnyilvántartó Rendszerbe, addig ez lesz a helyzet, de ezt majd ők megoldják.
Aztán se hívás, se levél, se semmi egészen 2012. 05. 17-ig, amikor is megérkezett az UNIQA értesítése arról, hogy 2012. 03.13-mal felmondta a biztosításomat díjnemfizetés indokával.
Nyomban hívtam az UNIQA biztosítót, hogy mindez hogy történhetett, amikor mindvégig a valóságnak megfelelő adatokat adtam át nekik és az iránymutatásaiknak megfelelően jártam el. Említettem azt is, hogy a családnak most nagy szüksége van az autóra, hiszen a terhesség utolsó szakaszában vagyok, így bármikor szükség lehet rá, hogy akár az éjszaka közepén is kórházba szállítsanak vele. Az ügyfélszolgálaton közölték velem, hogy nem tehetnek róla, mert az AEGON nem töltötte fel az adatokat, így ők a törvények szerint jártak el. Megkérdeztem, hogy tulajdonképpen azért kell fizetni, mert egy tőlem független jogi személy nem végezte el az adatszolgáltatási kötelezettségét, amire azt a választ kaptam, hogy igen. Megkérdeztem azt is, hogy arról is szól-e a törvény, hogy az ügyfeleket meg kell győzni, hogy hiába jön a csekk, ne fizessenek, akkor azt mondták, hogy erről nem szól. Kértem, hogy azonnal találjunk valami megoldást az ügyre, részint azért, mert mindvégig az iránymutatásuk szerint jártam el, részint az állapotomra való tekintettel, de azt mondták, most nem tudnak lépni, mert a vezetőket az értekezlet folyamán nem lehet zavarni. (Az értekezlet maratoni hosszúságúra nyúlt, mert azóta sem hívtak vissza.)
Ezt követően felhívtam az AEGON biztosítót, hogy megkérdezzem milyen adatokat töltöttek fel rólam a rendszerbe. Ők megerősítették, hogy a besorolásom jelenleg B01, illetve arról is tájékoztattak, hogy ezt az adatot töltötték fel rólam a rendszerbe, illetve felajánlották, hogy erről küldenek egy friss megerősítést is. (Amit ugyan az UNIQA-nak hiába is küldenék el, de legalább látom, hogy valóban nekem van igazam.) A telefonhívásokat a biztosító társaságok minden esetben rögzítették, így ezeket a felvételeket az ügyben eljáró hivatalok szükség esetén kikérhetik, leellenőrizhetik.
Ezt követően felvettem a kapcsolatot a Magyar Biztosítók Szövetségével, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével és az Indra Biztosítottak és Pénzintézeti Ügyfelek Országos Érdekvédő Egyesületével, hogy a segítségüket kérjem a probléma mielőbbi és számomra megnyugtató rendezésébe. Mivel ezen hivatalok úgy tájékoztattak, hogy az általam leírt panaszok a legkevésbé sem tekinthetőek egyedi esetnek, ezért úgy gondoltam, a médiát is tájékoztatom erről a jelenségről, személyes példámmal illusztrálva jelen helyzet tarthatatlanságát.
39 hetes terhesként most azon kell drukkolnom, hogy amíg nem rendeződik a felelősségbiztosításom, addig ne induljon el a baba érkezése, mert azt már az szülésfelkészítő tanfolyamon is elmondták, hogy felesleges taxival próbálkozni, mert szülni induló kismamákat sok esetben ők sem vesznek fel.A non plus ultra az egészben, hogy most újra annál a társaságnál kell biztosítást kötnöm, aki a felelőtlen és/vagy hanyag magatartásával veszélyezteti születendő gyermekem egészségét és indokolatlan feszültséget, többlet költséget okoz nekem.
Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 16:21:49
Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 16:23:19
XCat 2012.05.18. 16:24:26
Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 16:26:18
XCat 2012.05.18. 16:26:39
blogsámán 2012.05.18. 16:28:28
Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 16:28:43
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 16:35:52
Drukkolni a csimótát kell majd kifelé. Aztán el lehet menni az UNIQÁhoz és diszkréten szoptatni.
XCat 2012.05.18. 16:36:26
És a végén hasonlóan nagyeszű felnőtté válik, mint a kedves mama.
Nem kéne homároznom, folyton eszembe juttatják, milyen hülyék az emberek.
XCat 2012.05.18. 16:38:42
A végén kocsi sem kell, mexüli a kisszobában, a szőnyegre rá.
XCat 2012.05.18. 16:39:50
XCat 2012.05.18. 16:41:51
"Az eredeti mintára rátettem egy zsírpapírt és tűvel átlyuggattam. Elég gyorsan ment.Azután megvonalaztam a terítőt átlósan, hogy a minta a helyén legyen. A lyukas zsírpapíron átdörzsöltem a festéket. Kékfesték párnát használtam, amire petróleumot kellett löttyinteni. Büdös lett a lakás tőle, de hamar el is illant a szaga.
Később nagy hasznát vettem az előnyomás tudásomnak, mert a svédeknek hímezgettem ajándékot, és olcsóbb volt, ha magam nyomtam elő. "
EZ a drukkolás. :D
XCat 2012.05.18. 16:42:55
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 16:56:01
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 16:57:29
XCat 2012.05.18. 17:04:53
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 17:11:17
XCat 2012.05.18. 17:17:16
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 17:28:51
XCat 2012.05.18. 17:38:40
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 17:42:32
XCat 2012.05.18. 17:43:37
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 17:52:14
XCat 2012.05.18. 17:53:07
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 17:58:57
Végül is, rendbe jöttek a dolgok.
Elmegy más biztosítóhoz, csók.
Manci néni, a szomszéd 2012.05.18. 18:02:13
Azonnal szolnék a férjemnek, hogy irány a szembe levő kocsma, negyed óra múlva várom előtte, addig felöltözök. Aztán megyünk a biztosítóba.
Higgyétek el nekem, B10-es besorolással jövünk ki.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 18:02:44
Baluci 2012.05.18. 18:04:04
XCat 2012.05.18. 18:18:03
Vagy ez manapság már dicsőség? :)
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 18:32:03
XCat 2012.05.18. 18:33:41
Xezs 2012.05.18. 19:03:22
Egyébként rohadtul utálom azt, ami a kismamaságot és a gyerekszülést belengi. Olyan szintű ostobaságok cserélnek gazdát, olyan meredek dolgokat hisznek el a kismamák egymásnak, hogy ez a taxis dolog csak a jéghegy csúcsa. Sosem értettem, hogy mi a tökért kell hülyeségekkel traktálni a másikat, pláne meg mi a tökfaszáért kell elhinni a mások tévképzeteit.
Summa summárum, nem fog összeomlani a világ, mert nincs autó a fenekünk alatt, van ezer más megoldás, a taxi csak az egyik. És attól sem kell félni.
geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.05.18. 19:22:38
varvizib 2012.05.18. 19:23:28
Nem értem miért részesítik előnyben a biztosítók az új ügyfeleket a régiek megtartásánál. Főleg úgy, hogy elvileg egy régi ügyfelet kevesebb pénzbe, energiába kerül megtartani mint egy újat felhajtani.
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.18. 19:26:15
az volt már, hogy ilyen volt már?
mivel a jelek szerint nem lesz normális poszt amin rugózhatunk 7végén, ittenvan nektek olvasNIvaló
tekasztorik.blog.hu/
főboszorka45 2012.05.18. 19:32:51
Azt írta pár sorral feljebb a kismama, hogy a biztosítási díj rendezve 06.30-ig, és szeptember 30-ig marad kockéázatban a biztosíító....
Közegnek meg lehet mutani eme nemes irományt. Ha meg nem tetszik neki, hát legfeljebb rendőri felvezetéssel megy szülni, vagy a zsaruk viszik a kocsijukkal...
főboszorka45 2012.05.18. 19:34:22
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 19:36:21
meg még azon is gondóxok, hogy akinek egyáltalán nincs kocsija,az vajon hogy szül gyereket??? abba bennemarad, vagy mi???
Elijah_Baley 2012.05.18. 19:52:03
amúgy azt nem is értem, apuci nincs, vagy nem tud vezetni?
Laresz 2012.05.18. 20:02:11
Biztosítóval ilyen fontos ügyben csak ajánlott, de méginkább tértivevényes levélben értekezünk.
A kismamaság meg annyira indifferens, hogy megfelelő hasonlat nem is jut az eszembe...
Manyecska 2012.05.18. 20:06:41
purehetero 2012.05.18. 20:11:00
Manyecska 2012.05.18. 20:11:42
purehetero 2012.05.18. 20:12:05
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 20:13:59
"már az szülésfelkészítő tanfolyamon is elmondták, hogy felesleges taxival próbálkozni, mert szülni induló kismamákat sok esetben ők sem vesznek fel."
Tényleg, ismerősöd nincs, aki esetleg bevisz...?
Manyecska 2012.05.18. 20:14:30
Osztán a kocsi nem jogsival, benzinnel megy jajj már éjjel ki lássa azt..:)
purehetero 2012.05.18. 20:14:59
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 20:15:11
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.18. 20:17:34
Elijah_Baley 2012.05.18. 20:18:20
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2012.05.18. 20:22:53
A Központi Kárnyilvántartó Rendszer egy elérhetetlen szervezet!
Nem tud egy telefont/e-mail-t/címet, SEMMIT adni hozzájuk:
-az uniqa
-az allianz
-a MABISZ
-a FBAMSZ (Független Biztosítási Alkuszok Mo.-i Szövetsége)
Valaki tud valamit ezekről?
Állampolgárként jogom van tudni, milyen adatokat tartanak nyilván rólam, ha pedig már tudom, megmondhatom az új biztosítómnak, hogy hogyan kérdezzen le...
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:23:07
A pelenkát
az első gyereknél mossák, szárítják, vasalják,
a másodiknál mossák, szárítják
a harmadiknál szárítják.
Mármint a pampers előtti időkben.
"bennemarad"
Otthonszülésről nem hallottál?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:25:06
Nyomjál be pár sztorit! Lécci, lécci, lécci!
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 20:26:05
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 20:26:42
@Manyecska: én monnyuk halálnyugott vótam, anyám sírdogált, èn meg vigasztaltam, hogy ne bôgjön mán, most én szülök. :):)
Manyecska 2012.05.18. 20:27:59
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 20:28:52
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 20:30:19
fürdôvíz hômérséklet mérése elsô gyereknél hômérôvel, másodiknál könyökkel, harmadiknál a gyerekkel, negyediknél nem mérjük:):)
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:31:13
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 20:32:09
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:32:31
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :))
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 20:32:34
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 20:34:35
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 20:36:44
Manyecska 2012.05.18. 20:38:43
esef 2012.05.18. 20:40:53
én hónapok óta küzdök, mert a kibaszott köcsög internacionalista allianz nem képes megérteni, hogy a kockázatviselés dec.31-én szűnt meg ha jan.1-én volt évfordulóm és aznap már az új biztosítónál voltam...
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:41:29
Manyecska 2012.05.18. 20:42:29
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:44:35
"csak a szokásos nő ügyek... belezúgott egy mázsás dominába, aki szarrá verte és lefingta..."
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 20:44:36
@donfuligjimmy: Esélyes.
Manyecska 2012.05.18. 20:45:45
Az enyém érdekes volt mert a férjem elaludt a szülőágyon kissé amíg én a rácsokat téptem diszkréten a vajúdóban ágytámláról:P...há akkor ért haza azt már két napja nem aludt, istenem, ledőlt mellém:D...én meg csendben voltam gondoltam nem zavarom:P! Na jó én 12 órát töltöttem el eme aktív tevékenységemmel mondjuk:D
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.18. 20:45:49
mivel nem volt a biztositast mar nem is kerte as heriff
amugy eppen most valtottam biztositot, emrt oskalltama regit
bejelentkeztem egy ujhoz, nem kertek semmi papirt semmit, csak az adataimat, megneztek a "multamat" tettek egy ajanlatot
sokkal jobb volt mint a regi,/ mindezt telefonon/ ezert elfogadtam, kuldtek egy szerzodest alairva visszakuldtem, azota ide fizetek a reginek meg nem...
/irtak ha 3 nap mulva nem fizetek, akkor felbontjak, gondolom felbontottak, mert azota nem kerestek/
amugy akkor valtok amikor akarok, ninc silyen eves szar
jelzem a szulesek 90 szazaleka nem ugy zajlik, hogy rohammento kell mert az elso fjas utan elindul a szules
/nem mondom, hogy nincs olyan, de nem az az atlag, van aki egy napig szenved es termeszetesen ki nem szarja le ha surgosen vinni kene valahova Maryt es nem lenne biztositasom,de mar van es mar Mary sem fog szulni/elnezest hogy ilyen roviden osszefoglaltam, de mar regen voltam erre, gondoltam hianyzott egy kis amerika
Mózsi bá (törölt) 2012.05.18. 20:45:57
Ui: előző biztosító: KÖBE
Következő biztosító: UNIQA
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:46:18
Csak olyat írj, ami emlékezetes!
Jöhet magánba, ha szégyenlős vagy.
Vagy ha vérciki, akkor ide: deciki.blog.hu/
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 20:49:42
Manyecska 2012.05.18. 20:50:16
Komolyan elszörnyedek hogy mivé válik a világ??
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:51:24
Még az átkosban voltam papás szülésen. Nem engedtek be, nem engedtek be, nem engedtek be, na beengedtek, erre jön víz, gyerek, vér, aztán kivittek.
Az elsőt pedig együtt csináltuk végig, nem volt probléma.
Manyecska 2012.05.18. 20:52:23
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.18. 20:52:32
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 20:52:40
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:54:40
Elijah_Baley 2012.05.18. 20:57:18
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 20:59:42
-Hogy vagyunk, hogy vagyunk?- tréfálkozott Rákosi elvtárs.
-Jól vagyunk, jól vagyunk- tréfálkoztak a parasztok.
Manyecska 2012.05.18. 21:01:41
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:03:24
Manyecska 2012.05.18. 21:03:59
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 21:04:42
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Azt én is megnézném.
purehetero 2012.05.18. 21:07:39
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:10:37
a másodiknál már nem nagyon izgatta magát, szépen kényelmesen letusolt, még leugrott a boltba tejért, nagyobbat beadta a szomszédba, mer papa nem volt ottan éppen, aztán mikor úgy gondolta, hogy mostmár jó lenne indulni, hívott egy taxit. beért a kórházba, aztán ott meg kb 10 perc alatt megszülte a gyereket, alig lépett ki a liftből... :D másnap reggel meg hazament vele :D
mondtamneki, ezért igazán kár volt elmászni odáig :D
Manyecska 2012.05.18. 21:11:36
Az érdekes volt mert nem altattak csak spinális érzéstelenítés..azt a ráncigálást, meg amikor a gyomrom felnyomták a tüdőmig de jó volt:D Ezt aptikomának el fogom részletezni!
Manyecska 2012.05.18. 21:16:48
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 21:17:17
Belehalnék.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 21:18:29
Schulteisz, az ikrek 2012.05.18. 21:20:10
A tény részéhez: nálam is bepróbálkoztak hasonlóval, az első levelet továbbítottam a netrisknek, hozzátettem, hogy nem fordulok senkihez, mivel velük állok szerződésben, őket hatalmaztam fel stb. OLDJÁK MEG!!!
Megoldották, elnézést kértek, és megy az élet tovább!
Nem voltam olyan lúzer, hogy telefonon karattyoltam, a felvételek csak a minőségbiztosításukat szolgálják, neked nem fogják kiadni!!!
Manyecska 2012.05.18. 21:23:07
Jó éjt, szépet álmodjatok..:P
Elijah_Baley 2012.05.18. 21:23:33
purehetero 2012.05.18. 21:24:11
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:24:35
na hogy én is mongyak valami szívetmelengetőt, engemet meg nem tuttak rendesen elaltatni, mert aza kurva cső nem megy le a torkomon. így aztán csak maszkkal kaszaboltak, ami azér jó, mert ha neaggyisten (bocsánat) hányok közbe, akkor mostan lehet árváim lennének...
szerencsések vagyunk, nem vitás:)
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:26:52
Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 21:27:08
Manyecska 2012.05.18. 21:30:01
Laresz 2012.05.18. 21:30:17
cserfes csermely 2012.05.18. 21:30:22
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:32:04
Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 21:33:22
Harcsabácsi 2012.05.18. 21:38:00
Én is pontosan így jártam az Uniqa biztosítóval,mint ön.De én nem tököltem hiábavaló telefonálással.Mivel pénteken megkaptam "kedves levelüket"amiben engem is szó szerint visszaminősítenének B10ből
A00bA.Hétfőn reggel 8órakor ott kezdtem az ügyfélszolgálatukon.Vittem magammal az előzmény biztosító igazolását amit már bő
2hónapja megkaptam /és megőriztem/. Az ügyfélszolgálatos azonnal ezt kérte.Belenézett a nyilvántartásukba és ott nem az előző biztosító ,hanem a Generali Prividencia volt megjelölve.Ezért nem találtak részemről korábbi kötelezőt.Az igazolást lemásolták és a másolaton igazolták az átvételt.Ehhez még hozzátartozik ,hogy eme korai időben én voltam a második ügyfél ilyen problémával.Az egyik kollégám is így járt ,csak ö egy másik biztosítóval.Javaslom kismamának,hogy az Aegon igazolást személyesen vigye el az Uniqához.
A babához meg sok örömet és sok boldogságot !
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:38:03
ferand1979 2012.05.18. 21:39:41
Nekem is az UNIQA nem tudta kiolvasni a B10-es bónuszbesorolásomat a KÖzponti Kárrendezési Hivataltól, mert az előző K&H biztosítóm nem töltötte fel (rendesen), csak 01-esnek...
Írtam levelet az Uniqának, a Netrisknek, és személyesem a K&H-ban is voltam, egy jegyzőkönyvet felvetettem az esetről, egyben beküldettem a központi K&H Biztosítóhoz is...
Közben vagy 4-5 felszólító (csekkes) levelet kaptam az Uniqától... Sorra többször beszéltem velük telefonon is... Azt mondták, hogy várjak....
Éves befizetésem volt, így elvileg ha nem is lett volna átírva a bónuszom, szeptemberig fedezve lettem volna...
Sztem a posztoló a féléves befizetéssel így kicsit lekésett... Lejárt az "elvi" biztosítása.. És automatikusan "törölte" a rendszer...
Ha a Netriskhez fordul, és az Uniqához is (levélben, hogy bizonyitéka legyen, szerintem elintézik, és visszasorolják, egyben a törlést is "törlik"
Sok szerencsét... Nem könnyű...
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:41:31
Manyecska 2012.05.18. 21:47:09
na jó éccakát! nyugoccságost!
A kismamának szintén! Olyan hamar elmegy az a pár év amíg a gyerek nagyobb lesz hogy tökfelesleges rágörcsölni /előre pláne/ oly sok energiát fog akkor elpazarolni!! Pláne ha első gyerek. Az első gyerek mindig kísérleti példány anyám szerint. Nem, én második voltam..:D
Manyecska 2012.05.18. 21:48:30
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:48:52
purehetero 2012.05.18. 21:48:57
Harcsabácsi 2012.05.18. 21:50:05
XCat 2012.05.18. 21:50:31
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:51:06
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:52:37
XCat 2012.05.18. 21:55:52
Elijah_Baley 2012.05.18. 21:55:57
Évek óta máluszos vagyok, úgyhogy várom a pénzespostást a visszatérítéssel :)
Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 21:56:32
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:57:07
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 21:58:42
XCat 2012.05.18. 21:59:15
purehetero 2012.05.18. 22:00:36
@cserfes csermely:
Személyesen is ismerem a posztolót. A saját szememmel láttam az Aegon B01-es besorolásáról a megerősítést (tegnapi dátummal) és a Uniqa visszaminősítő értesítését B01-ről egyből M04-be. Épp ezért javasoltam a hölgynek, hogy a panaszát ne csak a felügyeleti szerveknek küldje el, hanem a Homárnak is. Amúgy a kismama a leírásban hivatkozott leveleket csatolta a Homárnak és a bejelentésébe is. Így a szerkesztők is le tudták ellenőrizni az állításokat. (Természetesen a telefonbeszélgetések nélkül.)
Nem volt hiábavaló a Homáros megjelenés, hiszen a hozzászólásokban máris többen jelezték hogy ugyanígy jártak, általában pedig szintén az Uniqa-val.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:01:48
XCat 2012.05.18. 22:05:23
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:07:33
hát a FrecsentettVonathoz mit szósz?
XCat 2012.05.18. 22:10:11
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:10:47
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:11:53
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.18. 22:15:36
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:16:43
egy atlag 2012.05.18. 22:18:19
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 22:18:39
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 22:20:33
egy atlag 2012.05.18. 22:21:09
XCat 2012.05.18. 22:21:09
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:21:48
flippant 2012.05.18. 22:22:53
egy atlag 2012.05.18. 22:23:14
és feljelenteni a szarháziakat mindenhol.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 22:23:46
egy atlag 2012.05.18. 22:24:28
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:24:39
egy atlag 2012.05.18. 22:26:14
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:26:57
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.18. 22:27:00
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 22:27:24
A sok unatkozó f*fej között üdv...
egy atlag 2012.05.18. 22:28:12
XCat 2012.05.18. 22:28:19
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.18. 22:28:23
Schulteisz, az ikrek 2012.05.18. 22:29:35
XCat 2012.05.18. 22:29:52
NemNick 2012.05.18. 22:32:46
Tartsuk már meg azt a nemes hagyományát a Homárnak, hogy legalább az első tíz-húsz hsz-ben nem ekézzük a beküldőt...
Így ő is úgy érzi, mintha érdekelne mást is ebben a hülye országban a problémája, és jó fej emberek (is) ülnének a monitor előtt, akik segíteni próbálnak és nem csak nettó fikázni - és a t. kommentelő csapatról sem alakul ki olyan képzete az idetévedőnek, hogy itt csak kritizálni meg megalázni tudnak másokat - vélhetőleg ugyanolyan szituációkba naponta bekerülő névtelen okosok...
Eszem megáll, már az is baj, ha valaki gyereket vállal?
Csigorin 2012.05.18. 22:32:53
" felhívtam az AEGON biztosítót, hogy megkérdezzem milyen adatokat töltöttek fel rólam a rendszerbe. Ők megerősítették, hogy a besorolásom jelenleg B01, illetve arról is tájékoztattak, hogy ezt az adatot töltötték fel rólam a rendszerbe, illetve felajánlották, hogy erről küldenek egy friss megerősítést is."
Ezzel kezdeni. A megerositest mar az elso felszolitasra tertivevenyben elkuldeni a biztositonak es kesz.
egy atlag 2012.05.18. 22:33:22
Továbbá az első adandó alkalommal biztosítót kell váltani. Talán más biztosítók nem ilyen kóklerek.
XCat 2012.05.18. 22:35:43
Az esetek többségében igen, ez komoly hiba. Milliárdokért kapunk egy elbaszott állatpolgárt.
Pedig milyen sok van belőle.
SvenH. (törölt) 2012.05.18. 22:36:33
na beslattyogtam a teruleileg illetekes biztositohoz es szepen ott elottem felhivtak es megnyugtattak hogy igy mar rendezve van...
vegul jott egy rendes level rendes csekkel es minden heppi volt de ha az nem erkezik meg akkor a kozpontba slattyogtam volna be, de ott ekjukdebni nem kuldtek volna el...
XCat 2012.05.18. 22:37:00
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:37:36
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 22:38:43
XCat 2012.05.18. 22:38:50
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.18. 22:39:38
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 22:40:13
egy atlag 2012.05.18. 22:40:33
GRUPAMA UNIQA AEGON rendszere nem m1. nem küldenek csekket, hazudnak., tagadnak.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 22:42:09
XCat 2012.05.18. 22:42:23
NemNick 2012.05.18. 22:43:58
Amúgy a milliárdokat nem tudom, honnan vetted.
Meg azt sem hogy "elbaszott állampolgár" lesz.
De nem akarok flame-et, megyek aludni.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 22:44:34
Ez csak azért nem monopólium, mert többen vannak.
@PlastiCat: A kedves mama az adóval az államot támotaja. Sőt, a poronty is, ha felnő (meg ha lesz munkája).
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 22:45:08
XCat 2012.05.18. 22:48:46
Úgy érted, neked még nem esett le, hogy ezek SEMMIT nem fognak kitermelni?.. Talán pár aids-est meg drogost.
"Tudod, amikor te járókerettel fogsz, gyökkettővel rohangálni "
Neked ehhez már semmi közöd. :)
"Amúgy a milliárdokat nem tudom, honnan vetted. "
Kezd el számolgatni; terhesgondozás, szülés, orvosi ellátás a kölyöknek, óvoda, iskola, ilyenolyanamolyan kedvezmények, segélyek, elláttások... összejön az. És ezt te fogod kifizetni. Meg én. Nem anyuka, ő csak az alapanyag.
"Meg azt sem hogy "elbaszott állampolgár" lesz."
Az lesz. Mellesleg Anyukából, meg az ő képességeiből következtettem ki. :)
XCat 2012.05.18. 22:50:39
És mi van, HA felnő, és nem munkája lesz, hanem mondjuk tömeggyilkos lesz, vagy bűnöző? Lutri ez a mi számlánkra, mondjatok amit akartok.
"A kedves mama az adóval az államot támotaja." Ez igaz, viszont ki is szedi sokszorosan...
XCat 2012.05.18. 22:51:54
Akkor a posztoló helyesírását már nem is teszem szóvá.
:D
XCat 2012.05.18. 22:55:14
Valamit tényleg kezdenem kéne magammal. Ez így nem lesz jó.
XCat 2012.05.18. 22:56:45
Aki mást mond, nem látott még olyat. Vagy nem nézte elég sokáig.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:00:41
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:02:39
XCat 2012.05.18. 23:02:43
Remélem van wifi meg térerő. :D
XCat 2012.05.18. 23:05:42
Ilyenkor mindig hullaszag lesz. Túl sokan egyetértenek, de azok nem merik mondani, mert mit szólnak majd a többiek. Van egy elég komoly százalék, aki hülye mint a segg, de felsőbbrendűnek érzi magát nálam, azok mélységes undorral szemlélnek, hogy bezzeg ők... (persze ezek azok, akik semmi perc alatt bebasszák valahova a trottyukat élve elrohadni, és lenyúlják a kis/nagy vagyonkáját).
A többinek meg nincs kedve vitatozni, és elment megkúrni az asszonyt.
Illetve akadhatnak még egyedi kivételek.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:11:27
XCat 2012.05.18. 23:11:50
XCat 2012.05.18. 23:15:19
Beszedem.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:16:22
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:17:35
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:18:44
XCat 2012.05.18. 23:21:01
Elvégre kétszínű, képmutató, szerencsétlen pucsító nyomoréknak nevelték. A vélemény, értékrend, a gondolatok, meggyőződések, tapasztalatok olyasvalami, amikről hallott már, de nem nagyon tudja, mik azok. Persze kikéri magának, hogy ő ne tudná? Ő? Hát ő jó ember!
És tudod mit, Féli? Olyankor a legszánalmasabb. Amikor azt hiszi, hogy ő jó ember.
Xezs 2012.05.18. 23:24:14
Xezs 2012.05.18. 23:25:38
Xezs 2012.05.18. 23:27:27
XCat 2012.05.18. 23:29:38
Xezs 2012.05.18. 23:31:27
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 23:33:18
XCat 2012.05.18. 23:33:20
Példamutatást? Neked meg a hozzád hasonlóknak? Én? Ne legyél már megint hülye.
Elmondtak mindent hatvenkétmilliószor mit hogy kell, ti basztatok rá. Most meg rábasztatok.
Ezzel semmi baj, csak túl sokáig tart.
Osztkész.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 23:34:42
XCat 2012.05.18. 23:35:02
XCat 2012.05.18. 23:38:43
XCat 2012.05.18. 23:40:21
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:40:34
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:42:05
XCat 2012.05.18. 23:43:08
Mikorra kell?
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:44:00
kacaj hangosan 2012.05.18. 23:44:47
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 23:45:03
Lehet, hogy csak olyannak látod.
Másrészt a virtuális világban való szereplésből csak nagyon óvatosan vonjunk le messzemenő következtetéseket.
XCat 2012.05.18. 23:45:05
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:46:58
XCat 2012.05.18. 23:50:33
XCat 2012.05.18. 23:52:14
Miért?
XCat 2012.05.18. 23:56:25
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:57:53
XCat 2012.05.18. 23:59:15
Nem tudom hol tartasz vele, de szerda elég karcsú határidő. Hány oldal kell?
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:59:53
XCat 2012.05.19. 00:00:51
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 00:01:27
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 00:04:30
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 00:07:03
XCat 2012.05.19. 00:07:29
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 00:16:53
XCat 2012.05.19. 00:17:31
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 00:19:51
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 00:28:16
XCat 2012.05.19. 00:29:43
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 01:02:42
Xezs 2012.05.19. 02:02:31
ring.cdandlp.com/drakkar-productions/photo_grande/114658906.jpg
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.19. 02:43:01
rug82 2012.05.19. 07:03:01
A non plus ultra az egészben, hogy most újra annál a társaságnál kell biztosítást kötnöm, aki a felelőtlen és/vagy hanyag magatartásával veszélyezteti születendő gyermekem egészségét és indokolatlan feszültséget, többlet költséget okoz nekem."
Vajon hogyan szültek (és szülnek) nők milliárdjai anélkül, hogy a seggük alá tolnák az "ótót!"??
exlex 2012.05.19. 07:07:55
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 08:39:19
@rug82: :D
@PlastiCat: És akkor már ne is legyen az embernek gyereke, vagy mi?
Ha neked van, akkor nem értelek, ha nincs, akkor igen, de tök felesleges.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 08:48:09
Rajta múlik, hogy mennyi munkahely lesz 20 év múlva?
Még rajtunk se nagyon.
Különben nem annyira azzal a sok embivel van baj, akiknek nincs melójuk, hanem a világgal, ami teljesen felesleges dolgokra pörög, ezek előállítására inkább gépeket alkalmaz - mert "olcsóbb", mint az embi munkája - és utána azt várja, hogy a munkanélküli embik megvegyék a terméket.
Nem beszélve arról, hogy semmi értelme, még szar is ez a dolog.
Csak ebbe nekünk nem sok beleszólásunk van jelenleg.
És ettől még nem érdemes előre elítélni valakit, hogy úgyis bűnöző lesz.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 08:49:58
Beduobjuk a közösbe a vagyon egy részét, hogy úgy működjön körülöttünk a világ.
Jobb helyeken ez egész jól megy, itt pont nem.
Különben a te felnevelésedet is kifizette az állambácsi, jó reggelt.
Peetee 2012.05.19. 08:50:47
"aki a felelőtlen és/vagy hanyag magatartásával veszélyezteti születendő gyermekem egészségét"
Az autó üzemanyaggal működik. Ha emberélet van veszélyben, akár egy műszaki és rendszám nélküli Ladával (vagy átadás előtt lévő 0km-es autóval...) is száguldhatsz a kórházba, de -csak hogy tudd - ebben az országban a sürgősségi betegszállításra van megoldás. Úgy hívják: Országos Mentő Szolgálat!!!
Aztán majd ha 9évesen - neadjisten' - a gyermek elhalálozik, akkor az is az xy biztosító hibája lesz, mert neked megugrott a vérnyomásod a terhesség 114.napján kora délután??? Non-sense!!!
hipokrita 2012.05.19. 09:13:12
A biztosítók meg bizony ilyenek. Addig kell "ütni" őket, amíg nem oldják meg a dolgodat. Két betelefonálás fél év alatt? Az semmi. Sajnos ez ma így megy ebben a szép világban, az ügyfélnek kötelezettségei vannak, a szolgáltatónak jogai. Addig kell őket üldözni, amíg nem csinálják meg. Türelmesnek lenni egyenlő a bukással.
horex · http://horex.uw.hu/ 2012.05.19. 09:26:05
Perben haragban vagy a poszttolóval?
Nem?
Akkor miért higgyünk neked?
horex · http://horex.uw.hu/ 2012.05.19. 09:31:56
Persze be volt fizetve minden
Jó pár emil irás és telefon volt, mire rendeződött, jeleztem hogy az emilek és az ügyintézás időpontjait feljegyeztem
purehetero 2012.05.19. 09:43:51
purehetero 2012.05.19. 09:50:40
Steve31 2012.05.19. 10:31:13
felesége, lánya majd hasonló helyzetbe
fog kerülni.
CID 2012.05.19. 11:42:06
zen ész ke 2012.05.19. 11:43:00
:-(
Xezs 2012.05.19. 12:25:46
Xezs 2012.05.19. 12:27:48
Manyecska 2012.05.19. 13:11:45
Manyecska 2012.05.19. 13:27:01
XCat 2012.05.19. 14:07:18
Hát csak ha nagyon muszáj, viszont az is csak akkor, ha az illető szaporodó nem hülye, és megfelelő körülményeket tud neki biztosítani.
"Különben nem annyira azzal a sok embivel van baj, akiknek nincs melójuk, hanem a világgal,"
Nyilvánvalóan. Mindig a világgal van baj, sosem veled. A világ fog megváltozni, hogy neked jó legyen, és nem te fogsz alkalmazkodni őhozzá. Ápolgasd magadban ezt a hitet.
"Különben a te felnevelésedet is kifizette az állambácsi, jó reggelt."
Az egy másik állam volt, egy másik országban, és egy másik évezredben. Az utolsó generációk között voltunk, akit nem a levesbe szórásra neveltek. Ezeknek a mostaniaknak már mindegy. :)
XCat 2012.05.19. 14:08:53
purehetero 2012.05.19. 14:21:18
XCat 2012.05.19. 14:24:06
Mesélsz még magadról? Nem? Helyes.
CID 2012.05.19. 14:36:38
XCat 2012.05.19. 14:38:52
CID 2012.05.19. 14:42:10
XCat 2012.05.19. 14:43:47
Cuki vagy. :)
CID 2012.05.19. 14:44:37
CID 2012.05.19. 14:47:07
XCat 2012.05.19. 14:51:45
CID 2012.05.19. 14:52:36
CID 2012.05.19. 14:54:32
XCat 2012.05.19. 14:55:25
lazarjozsef75 2012.05.19. 14:55:42
nem kerülünk ilyen helyzetbe, mert
1.) terhesen nem váltottunk biztosítót
2.) ha mégis, akkor nem várjuk meg, amíg a biztosító elintézi, hanem bemegyünk asztalt csapkodni,
3.) és nem hisszük el, hogy a szülni készülő nőket nem veszik fel a taxisok, mert éjjel kettőkor mi is azzal téptünk be a kórházba, nem kocsival....
CID 2012.05.19. 14:58:52
CID 2012.05.19. 15:02:15
XCat 2012.05.19. 15:04:05
Ezt nem kívánhatod...
CID 2012.05.19. 15:09:32
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.19. 15:12:05
XCat 2012.05.19. 15:16:56
Ha nincs ló... marad a lófasz.
XCat 2012.05.19. 15:18:06
CID 2012.05.19. 15:18:41
CID 2012.05.19. 15:20:29
CID 2012.05.19. 15:23:42
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 15:37:01
Gyakorlatban a jelenlegi világrendben akit kiváltanak géppel, az feleslegessé válik, mert semmilyen magasabb szintű dolog nem folyik.
XCat 2012.05.19. 15:39:11
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 15:41:39
De, oda. A világon soha nem érdekelte a hatalmat, hogy mi van az emberekkel.
És hogy a világ rossz-e?
Nem azt mondtam, hogy tökéletes lennék, vagy hogy bárki az.
De azt asszem magad is látod, hogy nem jó irányba haladunk a folytonosan növekedő gazdasággal, aminek nincs értelme.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 15:48:05
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 15:49:04
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 15:52:03
XCat 2012.05.19. 15:55:12
Ez így kicsit le van egyszerűsítve. Emberek nélkül a hatalom értelmetlen fogalommá válik. :)
"De azt asszem magad is látod, hogy nem jó irányba haladunk a folytonosan növekedő gazdasággal, aminek nincs értelme."
A jó irány most megint egy elég érdekes kérdés. Kinek jó? Az emberiségnek? Annak jó. A bolygónak pl. nagyon nem jó.
@A félelmetes népszavazás: Nem erektál? Vagy őnála az ugyanaz?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 15:55:21
Mik a problémák :
- túlnépesedés
- kajahiány
- klímaváltozás
- nyersanyaghiány
Mi történik :
- háborúzás
- idióta filmek gyártása
- félévente vegyél új számítógépet, tv-t, telefont
- pár évente cserélj autót (semmivel nem tud többet, mint az előző, illetve 20 gyár hasonló típusai közül választhatsz, amik minimális mértékben térnek el)
- építsünk minél nagyobb tornyokat
Sok értelme van, tényleg. A 2. blokkban levő dolgokra több erőforrást fordít az emberiség, mint az elsőben felsoroltakra.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 15:57:09
A hatalom értelmetlen emberek nélkül, de érdekes módon nem nagyon szokta érdekelni, hogy az alattvalóknak éppen jó-e. (Amíg az alattvalók nem lázadnak fel.)
XCat 2012.05.19. 16:02:37
A nyersanyagot is.
A háborúzás szintén egyfajta kezelése a problémának. :)
Vannak azért jó filmek. Igaz, nem sok.
Félévente felesleges. Két évente szerintem reális, annyi idő alatt elavul. De mondjuk van 6 évesem is.
Autót nem tartok, ahhoz nem értek, a tornyok viszont jól néznek ki. :)
"A 2. blokkban levő dolgokra több erőforrást fordít az emberiség, mint az elsőben felsoroltakra."
Ez összefügg azért. :)
"Ami a bolygónak nem jó, az az emberiségnek sem. Max. még nem jöttek rá."
De, már régen. :D
" de érdekes módon nem nagyon szokta érdekelni, hogy az alattvalóknak éppen jó-e. "
Ne hülyéskedj. Bődületes mennyiségű kényelmi szolgáltatásotok van. Az egész világ arra van berendezve, hogy te mint ember ne unatkozz.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.19. 16:10:56
XCat 2012.05.19. 16:12:59
Xezs 2012.05.19. 16:34:04
@ColT: Talál mást. Az emberiség hatalmas képessége az alkalmazkodóképesség.
Xezs 2012.05.19. 16:35:21
- pár évente cserélj autót"
Kétféle ember van: aki lefossa a reklámot, meg aki nem. Az egyén döntése hogy veszi-e vagy sem a sok új cuccot.
Manyecska 2012.05.19. 17:39:42
venszivar 2012.05.19. 17:56:56
CID 2012.05.19. 18:17:06
@A félelmetes népszavazás: Csita, ungawa ! Ne piszkoskodj, mert felzabáltatom a szardinelládat a macskámmal !
XCat 2012.05.19. 18:28:03
CID 2012.05.19. 18:47:16
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 19:40:44
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 19:43:18
CID 2012.05.19. 20:19:36
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.19. 20:20:21
de
ikejába voltam és követtek.
esküszöm
félidőben oda mentem a kiscsajhoz, és megálltam előtte,
egy tábla volt a kezébe, és azt kellett neki berajzolni, hogy merre megyek,
és elmondom nektek, hogy rohadt zavaró volt..
mondtam neki, hogy nyugodtan, de azért zavaró volt
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 20:25:05
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 20:26:51
CID 2012.05.19. 20:33:09
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.19. 20:50:31
venszivar 2012.05.19. 20:56:17
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.19. 21:09:38
venszivar 2012.05.19. 21:19:01
centivel meg tudnám mérni, hogy nőtt-e a belem. kis ceruzával összefirkálható a WC. parkolás ? lóval mennék....... eper !?! pezsgő nélkül ? nos INGYÉ SE kell !
Egészségedre !
Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 21:34:42
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.19. 21:56:57
CID 2012.05.19. 21:59:01
venszivar 2012.05.19. 22:05:14
A müzlis tányér !? az olyan mint a tarhonyás ? vagy netán, mint a rizses, a krumplis ......? mi a fene az a müzli ?!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 22:09:42
Reklám : Aki lefossa a reklámot, az sem ökrös szekérrel jár. És miután a hatalom igyekszik arra kondicionálni az embereket, hogy ne fossák le, elég kevesen vannak, akik ezt megteszik. Sajnos a döntés szabadsága is csak idea.
@PlastiCat: Nem a szaporodás mennyisége a lényeg. Tény, hogy többen vagyunk, mint kéne.
A háborúzás aztán megoldás. Nem lehetne a tömegek legyilkolása helyett valami hatékonyabb?
Az, hogy nem tartasz autót, azt jelenti, hogy akkor a dolog azon része nem létezik? :D
"Bődületes mennyiségű kényelmi szolgáltatásotok van."
1. neked is, ne hidd magad felsőbbrendűnek.
2. azért van, amit @Xezs: -nek is leírtam. A valódi hatalmat gyakorló réteg nem szereti, ha a pórnép gondolkodik, ezért inkább szórakoztatja őket.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.19. 22:18:43
@ColT: reklám: akkor is hat rád, ha nem akarod, kisebb vagy nagyobb mértékben. kb. mint az alkohol.:)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 22:21:29
XCat 2012.05.19. 22:25:38
De. Nem kéne ész nélkül nyomni őket magatokból.
"Az, hogy nem tartasz autót, azt jelenti, hogy akkor a dolog azon része nem létezik? :D"
Az én számomra közvetlenül nem.
"1. neked is, ne hidd magad felsőbbrendűnek." Nem kell annak hinnem magam. :)
"A valódi hatalmat gyakorló réteg nem szereti, ha a pórnép gondolkodik, "
Ez tévedés.
Viszont téged kedvellek. Jó ember vagy. :)
venszivar 2012.05.19. 22:26:05
Abban az esetben, ha meglátom a reklámot, akkor azonnal elkapcsolok ! Még akkor sem biztos, hogy "visszamegyek", ha a reklámig érdekelt a műsor. Nem kértem s nem vagyok kíváncsi, hogy mit akarnak eladni....., majd ha akarok valamit, akkor majd én keresem.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.19. 22:26:56
otthon este lerogyok a tv elé, na mit látok??? azt a festéket amit megvettem. tuti láttam előtte a reklámot, de annyira nem figyelgettem. szal így megyen ez.
XCat 2012.05.19. 22:31:06
Irgalmatlanul nagydarab,
Amindenit, de el vagyunk mi tőled képedve idelenn.
Bocsásd meg Urunk irtüztató talpnyalásunkat és arcátlan hízelgésünket, De te annyira izmos és menő vagy,
Hogy az egyszerűen SZUPER!
Fantasztikus!
Ámen.
Ez kurvajó. :DDD
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 22:58:08
@PlastiCat: "De. Nem kéne ész nélkül nyomni őket magatokból."
És ésszel szabad? (És számít-e az hogy itt Európában kinek hány gyereke van, amikor Indiában és Kínában jönnek csak gombamód? És azoknak meg lehet-e magyarázni? Na látod, ezzel kellene foglalkozni, nem háborúzással. Sokkal több értelme lenne.
Még mindig nem válaszoltál arra a kérdésre, hogy van-e gyereked, mert az ugye eldöntené a dolgot.
""A valódi hatalmat gyakorló réteg nem szereti, ha a pórnép gondolkodik, "
Ez tévedés. "
Na mesélj, miért is jó a felső 10 ezernek, ha okos az aljanép?
XCat 2012.05.19. 23:03:31
"
Természetesen nincs.
"Na mesélj, miért is jó a felső 10 ezernek, ha okos az aljanép?"
Miért is... hm, esetleg megszűnnek aljanépnek lenni? :)
XCat 2012.05.19. 23:05:50
Xezs 2012.05.19. 23:09:47
XCat 2012.05.19. 23:39:58
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.20. 09:54:26
Nekem nincs, de szeretnék (azért nincs még, mert nem tudnék normális körülményeket biztosítani).
Ha meg nincs... addig vagy nagy szád, amíg nincs :D
Térjünk vissza erre, ha lesz :P
"Miért is... hm, esetleg megszűnnek aljanépnek lenni? :)"
Az miért jó annak, aki szereti a tömegeket irányítani? Hiszen akkor nem lenne kit.
Ha a nagyobb politikai tömbök, és a mögöttük álló pénzhatalom részéről meglenne az akarat, akkor nem lenne ekkora néphülyítés, és pl. a túlnépesedés sem lenne akkora.
@Xezs: Nem annyira, hiszen jelenleg a pénz a legfőbb hatalom.
Igaz, a világ vagyonának nagy része így is elég kevés helyen összpontosul.
Hogy összeesküvés elmélet? Nekem nem tűnik világtól elrugaszkodottnak.
purehetero 2012.05.20. 13:00:44
Megjegyzem szépen halkan, hogy Magyarország nem éppen túlnépesedési problémával küzd. Európa sem.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.20. 13:27:40
purehetero 2012.05.20. 13:37:09
Igen, hogy mi lesz a gyermekből az elsősorban nevelés kérdése, épp ezért sem értettem PlastiCat általános gyermekgyűlöletét.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.20. 13:43:06
Én nem tudom. Az élet értelmét még nem sikerült megfejtenem.
Az egy dolog, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszerben nincs pénz, nyugdíjakat az aktív dolgozók fizetik. Az egy másik dolog, hogy túlnépesedett a Föld, és a széndioxid kibocsátása miatt globális felmelegedés van.
Egyébként pedig Gaia köszöni jól van, ha az emberek lerdaírozzák magukat róla az állatvilág 99%-t magukkal rántva, az nem oszt, nem szoroz. Csak attól fél, hogy felfúvódik a Nap, és elnyeli.
purehetero 2012.05.20. 13:55:58
Tegyük fel, hogy az élet értelme a reprodukció leállítás ezzel a kihalás előidézése végső soron az eredeti "élet mentes állapot" visszaállítása. Aki ezt vallja, az könnyen elérheti az élet értelmét hiszen, ehhez mindössze csak végeznie kell magával, így korrigálva a hibát amit az őse a reprodukció során vétett. Bár én magam nem hiszem, hogy ez lenne az élet értelme.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 14:21:59
a zeletszinvonalra, egyertelmuen a vilag gazdagabbik fele / igen mi is oda tartozunk/ kuzd nepesedesi problemaval
nmehogymar ne legeyenk normalis kocsink mindkettonknek okostelefon, hazimozi, hetvegenkent /minimum/ buli, de mugy se fozok, rendeljunk pizzat
nem mondhatunk le ilyen fontos dolgokrol egy budos kolyok miatt es az meg sirni is fog meg pelenkazni kell...
de budos cigany ne szaporodjon, nincs joga! meg a kinai se
mindenki akkor vallaljon gyerket ha mar elmult 40-en, me van majdnem mindene, mar szorakozni sincs kedve, de akkor is csk egyet
kokazdagok egyet sem, mert megereszkedik anyucinak a melle
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.20. 15:03:19
Nem mintha bárhova is eljutottunk volna, de ez egy érdekes adalék.
Manyecska 2012.05.20. 15:47:00
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.20. 15:47:44
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.20. 15:53:32
purehetero 2012.05.20. 16:00:07
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.20. 16:27:16
1. Szerintem meg igenis jó, hogy nem vagyunk egyformák.
2. Miért kéne, hogy mindennek értelme legyen?
3. CicaMamával én sem értek egyet, de önmagára alkalmazva a filozófiáját azért látok benne némi értelmet.:-) (Amúgy nem veszélyes, csak nem szabad túl komolyan venni. Mint ahogy mást se.)
XCat 2012.05.20. 16:42:29
@purehetero: Különösebben nem érdekel, mit gondolsz.
@atpijkamo: Azért ezt a köszöni jólvant gondold még át. :D A másikat meg majd átküldöm priviben.
@estrella negra: Kapdbe, szivi. :DD
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:09:05
ennek a 90 szazalekat nemzokeptelenne kellene tenni, vagy lehetne "hibernalni" /szoval kiiktatni:/ es megmentenenk az emberiseget
ha a jelenlegi infrastrukturaval ujrakezdene mondjuk 500 millio ember az egeszet, itt remek dolgokat lehetne alkotni
en felaldozom magam a Fold erdekeben ha kell
purehetero 2012.05.20. 17:14:56
1. Soha nem mondtam hogy egyformának kéne lennünk. Azért nem mondtam mert nem is gondolom ezt.
2. Nem mindenről volt szó, hanem az életről. Sok dolognak valóban nincsen értelme. Ilyen például a bejegyzés alapján a UNIQA-nál biztosítást kötni. Remélem az élet nem tartozik az ehhez hasonló értelmetlen dolgok közé.
3. Cicamicát illetően egyetértek veled. ;-)
XCat 2012.05.20. 17:20:11
Ez itt egy begyepesedett félbalkáni szerencsétlenség, egy begyepesedett félbalkáni néppel... akik középtávon úgyis kiirtják egymást, szóval az egész elméleti probléma. :))
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:21:40
tegnap megint megkerdezte valaki, honnan gyuttem
/az akcentom ugye perfekt maagayr/
mondom neki, honnan
na mit valaszolt /annyit segitek nev volt, es 85 szazalekban ez az elso nev akit ismernek/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:23:23
mar a reszlteken
de nem biztos hogy forditok energiat a Folde megmentesere, van eleg bajom
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:26:56
nem Rubyk Erno, mert arrol senkinek nincs fingja sem hogy magyar talalta ki a kockat
XCat 2012.05.20. 17:27:04
És én szeretnék köztük lenni, mert ennek a polulációnak a legjava is csak majompöcs lesz... abból meg elég volt ennyi.
"na mit valaszolt /annyit segitek nev volt, es 85 szazalekban ez az elso nev akit ismernek/"
Kérdezz vissza, hogy "ki az a Puskás?" :) Én sokáig nem tudtam. Most sem értem, miért ővele kell azonosítani az országot...
XCat 2012.05.20. 17:29:07
Mondjuk el sem hinnék, szvsz.
2000 év kemény munkájával a békapöcse alá küzdöttük magunkat.... és ettől még mindig van lejjebb. :D
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:32:15
ahh amugy mar letettem rola, hogy mindent felsoroljak, az atombombat is amerikaiak talaltakfel, es igazuk is van
Rubikot meg meg szoktam emliteni, azon ketelkedve elcsodalkoznak
egy ket magyar szarmazasu amerikai focistat Joe MNemeth, vagy most a Mesko Zoltan
azon is elcsodalkoznak
de a kulcs nev nem ez:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:33:23
XCat 2012.05.20. 17:35:19
Nem mondtad, mert az egyformasággal neked is változnod kellene, pedig te a saját nyomorodat akarod mindenki másra is rákényszeríteni, mert azt hiszed, hogy az jó. Pedig nem jó, ellenben undorító, primitív és szánalmas.
" Nem mindenről volt szó, hanem az életről. ... Remélem az élet nem tartozik az ehhez hasonló értelmetlen dolgok közé. "
Csak reméld. Szerencsére nem te döntöd el. A kölykedzés nem az élet. Jóreggelt.
"Cicamicát illetően egyetértek veled. ;-)" Anyádon filozofálj, faszfej, aki ezt a szép nagy emeletes lófaszt csinálta belőled, ami vagy. Rólam meg semmit nem tudsz. Más se nagyon.
XCat 2012.05.20. 17:36:29
Szabadagazda, kit jut a pici eszükbe?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:39:02
szoval kar veluk villogni
semmi otleted, tegnap egy 30 koruli javito-nevelo munkan nalunk mosogato fekete srac valasza volt elsore, a hungarian-ra:)
élesztő 2012.05.20. 17:39:41
Ügyfélszolg. ig-nak megírtam, negatív kampányba kezdek, Facebook, iwiw, minden közösségi oldalra felraktam, h kerülje mindenki ezt a céget.
Csodák csodájára a Facebookon levő írásomra válaszoltak, igazat adtak, és megkaptam a jussomat.
XCat 2012.05.20. 17:39:59
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:41:28
Zsazsa Gabor
XCat 2012.05.20. 17:41:47
XCat 2012.05.20. 17:42:44
Lovaspornója nem volt, vagy ha igen, akkor volt annyi esze, hogy ne tegye nyilvánossá... de egyébként egyik kutya, a másik egy híján húsz.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:43:14
jo ismerte Joe Nemethet is, de nem tudta, hogy magyar
meg ismerte a buvos kockat is de nem tudta, hogy magyar
stb.
zszsa gabor, meg mindig A magyar itt:)
XCat 2012.05.20. 17:45:03
Egyre inkább az az érzésem, hogy nekem amerikában kéne lennem.
Vagy észak koreában, vagy shanghaiban, vagy akárhol. De kurvára nem itt.
XCat 2012.05.20. 17:46:41
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:47:28
es ugye hozzatartozik, hogy O mindig is emlegette es buszke volt ra, hogy magyar, igy beegett a nepekbe, hogy magyar
amugy O is zsido volt
ez itt nem szitokszo, aki zsido zsido
otthon az
azutan mikor buszken soroljak a Nobel dijasokat kiderul hogy 80 szazalekuk vagy zsido, vagy kulfoldonszerezte minimum
vagy 100?
na mindegy ez meg engem is meglepett tegnap
jo a jobban szitualt reteg tudja hol van Budapest, emg ilyenek
de zsazsa gabor az nyero kartya
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:48:39
a ribanc a sarkon all, meg a videon dug
ne keverjunk
XCat 2012.05.20. 17:51:45
"azutan mikor buszken soroljak a Nobel dijasokat kiderul hogy 80 szazalekuk vagy zsido, vagy kulfoldonszerezte minimum
vagy 100?"
Ma nincs kedvem összeesküvéselméletezni, de ebben némileg azért az is közrejátszhat, hogy kik osztják a nobel díjakat. :) De okosak, ezt senki nem vitatja. Még itt sem.
"jo a jobban szitualt reteg tudja hol van Budapest, emg ilyenek
de zsazsa gabor az nyero kartya"
Nagyszerű.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:52:07
a mondasi egesz jok
:)
"
Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam.”
„Egy gazdag férfi sosem lehet ronda.”
„Elválni valakitől, csak mert nem szereted, legalább olyan butaság, mint megházasodni, csak mert szereted.”
„Jó vagyok a háztartásban. Ha elhagyok egy férfit, megtartom a házát.”
„Hogy hány férjet fogyasztottam? Csak a sajátjaimra gondol?”
„Mindenkit "kedvesem"-nek szólítok, mert nem emlékszem a nevükre.”
XCat 2012.05.20. 17:53:35
És ritka jó ribanc, ha elvenni is hajlandóak.
Persze ez polkorrektül úgy van, hogy "keresi az igazit". De ugyanazt jelenti.
Jó mondások, kicsit olyan Kiszel Tündések. De jók.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:54:39
azutan ha megpiszkaljuk a zomuk "csak" magyar szarmazasu
es sok a zsido kozottuk, akiket meg ugy veszem eszre sokan nem szeretnek otthon
most nem nezek utana, hany igazan magyarorszagon szyletett ott elt ews ott dolgozo magyar Nobel dijas van
altalaban kulfoldon tanulva es elve szereztek meg
szoval nem kell az a nagy arc:)
csak ennyi
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:56:31
na ne hasonlitsuk kerlek kiszel tundehez
kiszel tundet az a gothos filozofus ismeri ,meg par cigany rejszol a naptarara, de zszsa gabor szineszno is volt, nem csak " botranyhos", az hogya ferjei gazdagok voltak, hat valami miatt kellett nekik:)
kiszel ki a fasznak kene?
XCat 2012.05.20. 17:57:34
Itt senkit nem szeretnek. Az egész ország olyan, mint egy kurva viperafészek. Vak viperákkal.
"altalaban kulfoldon tanulva es elve szereztek meg
szoval nem kell az a nagy arc:)"
Nem látom az összefüggést a gondolatmenetedben.
Úgy érted, hogy mivel a nobeldíjasok külföldön lettek Nobel díjasok (nem kell ezt kötőjellel írni? mindegy.), és különben is zsidó származásúak, már nem is jelent semmit, hogy történetesen magyarországon születtek, és itt nőttek fel?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:58:07
de most atadom a terepet, reggeliznem ,kell mert lassan del van
majd jon aptikamano es megvigasztal
XCat 2012.05.20. 17:59:28
XCat 2012.05.20. 18:01:47
Mi? Az enyém? Ma nem. :DDD
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 18:02:18
nem azt akartam mondani, hogy mi magyarok rettenetesen buszkek vagyunk az eredmenyeinkre
legyen az olimpia, vagy Nobel dij
ez eddig OK
bar mindkettoben lejtmenet van
de.....
egyszer buszken emlegetik, hogy mekkora esz, es ez is magyar volt meg ez is meg az is, es mindenki happy
de a kovetkezo hozzaszolasban minden amerikai egy hulye
azutan kiderul ezek meg hopp a zomuk amerikaban elt es tanult:)
akkor hogy a faszban van ez?
na tenyleg kaja time
tobb szerenyseg kell , tobb onbizalom, tobb munka:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 18:03:26
a tied se rossz, de nem igazan humor, hanem ilyen mai stilusu sarkitott odamondogatos
zsazsa szalloigejeire gondoltam
haggyal enni
byez
XCat 2012.05.20. 18:26:50
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 18:40:08
ciluvagyok 2012.05.20. 18:45:21
MINDEN ilyen jellegű dolgot ÍRÁSBAN kell közölni a biztosítókkal/alkusszal, mert a telefonos tájékoztatás elszáll, lehet, hogy egy próbaidős kezdő kollégával beszéltél telefonon, vagy olyannal, aki már ott sem dolgozik stb. A levél általában hatásosabb, van a kezedben bizonyíték.
Ugyanez volt nálam is tavasszal, csak ott az Allianz nem töltötte fel a kártörténetit, az Uniqa csesztetett hogy intézkedjek, közben pedig alkuszom is volt (biztositas.hu). Írtam egy paprikás hangú emailt, címzettek: biztositas.hu, uniqa, allianz, megkértem, hogy intézzék el egymás között, mert egyéb esetben jogszerűtlenül járnak el, és végső soron a biztositas.hu-n fogom elveretni a port, mert évek óta az ő ügyfelük vagyok, náluk megvan minden papírom, őket kell csesztetni, nem engm. 3 napon belül mindkét biztosító írásban visszaigazolt, elnézést kért, az uniqa még fel is hívott, hogy jaj elnézést stb.
És még egy tanács: sajnos mostanság nincsenek tekintettel se arra, hogy kisbabát vársz, se betegségre, se hozzátartozó halálára, se munkahely elvesztésére, így ezeket nem is nagyon érdemes előhozni ügyintézés során...
Sok sikert és kitartást, ezeket ÍRD MEG a biztosítóknak!
...és természetesen jó egészséget a babázáshoz :)
XCat 2012.05.20. 19:03:22
Ne számolgasd, a kelleténél többen. Nem idevaló téma.
XCat 2012.05.20. 19:05:23
ciluvagyok 2012.05.20. 19:08:41
"Bébibogyó" :) nem tudom, milyen többhónapos posztokról van szó, de a szájkaratét megelőzendő: én kérek elnézést.
...plusz ha annyira bánt, hogy milyen url-t használok, akkor ne kattints rá :)
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:08:42
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.20. 19:09:57
@hagyma: Ez még mindig jobb megoldás, mint kiirtani őket.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:12:03
XCat 2012.05.20. 19:16:45
"plusz ha annyira bánt, hogy milyen url-t használok, akkor ne kattints rá :)"
Már rákattintottam, de csak annyit értél el vele, hogy ha ilyen kell, ezt még véletlenül sem...
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:17:32
XCat 2012.05.20. 19:18:20
Blog jó ötlet, csináljukmeg,csináljukmeg. :D
@ColT: Ha csak úgy nem...
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:22:14
XCat 2012.05.20. 19:27:26
ciluvagyok 2012.05.20. 19:29:42
ciluvagyok 2012.05.20. 19:31:24
de erről úgy látszik még beszélni sem szabad itt, bezzeg a nácizás-zsidózás nagyon előrébb viszi a dolgokat és totál entellektüel tevékenység... (nem neked szól)
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:31:35
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:33:20
XCat 2012.05.20. 19:35:01
XCat 2012.05.20. 19:37:49
Például azzal is, hogy a zsidó szó leírása nem zsidózás.
Te láthatólag nem vagy eltelektüell, ellenben hülye vagy. Én meg jó fej, mert amíg rád pocsékolom az időmet, addig válaszolgathatsz, és addig is posztolgathatod a sufnivackodat.
Köszönd meg szépen nekem.
XCat 2012.05.20. 19:39:48
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.20. 19:43:20
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:43:44
XCat 2012.05.20. 19:44:12
XCat 2012.05.20. 19:45:23
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:46:29
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.20. 19:47:19
inkább patkány :):) az egerek büdösek.
Xezs 2012.05.20. 19:47:51
Ja az külön vicc, hogy bár rólad itt senki nem tud semmit, de elmondásod alapján te itt mindenkiről tudod hogy milyen ember.
@hagyma: Zsazsa egy hülye picsa. Halál vén, ronda mint a bánat, és továbbra is játssza a dívát. Nem gondolom hogy bárki ráizgulna egy összeaszott vénasszonyra.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:47:58
XCat 2012.05.20. 19:50:09
@A félelmetes népszavazás: Csak az enyémet, de az már évek óta nem létezik. :)
XCat 2012.05.20. 19:51:27
(Többiek, példát venni Xezsről! Bezzeg ő figyel!)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 19:52:22
igy meg a kutya nem tudja, hogy ezt magayr ember talalta ki
felmentem a googlera, kivancsisagbol es csak annyit utottem be cube-images
az elso 23 milliard talalat a rubik kocka...
errol ennyit
XCat 2012.05.20. 19:52:44
Tisztára mint Törőcsik, akkor. Bár nála biztos szebb. :D
Hihetetlen, amikor előadja az úrinőt, pedig 60 éve is csak parasztjányt meg prolijányt tudott jól játszani. Elvégre ő is az volt.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:54:12
maqrah@vipmail.hu
Ide küldjed
Mielőtt itt a Flachzangék beizgulnának, ezt az e-mail címet csak a blog.hu miatt csináltam, és nem az igazi nevem alatt van :)
XCat 2012.05.20. 19:54:43
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.20. 19:55:23
XCat 2012.05.20. 19:57:12
Viszont csayólnák, hogy a magyar kultúrának azért nem a rubikkocka a non plus ultrája.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 19:58:42
reg nem jatsza mar a divat, mar ongyilkos is akart lenni, de ugye nincs euthanazia
senki nem izgul ra, ez csak egy beteg ember fejeben fordulhat meg
csak kozoltem, O az egyik leghiresebb magyar itt
diva volt, szineszno /golden globe stb./ ketsegtelenul intenziv maganelet
de az emberek szerettek es szeretik
mint mondtam sokat lokott rajta a rendorpofozas is, az itt nem semmi:)/
en buszke vagyok ra,
Zsazsa egy oreg holgy, aki mar csak a halalt varja, evek ota nem is mutatkozik sehol
ugyhogy lassabban ezzel a hulye picsaval...
XCat 2012.05.20. 19:59:26
CID 2012.05.20. 19:59:33
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.20. 19:59:48
Mindjárt 400 !4444!444!!!!!négy!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:01:22
oszt kozben eclestone zsebet tomik...@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: tobb tiszteletet az idos holgyeknek legyen szinesz akar, vagy nem, ha nem dobod el a a kanalat Te is megvenulsz es az agyad sem fog ugy jarni mint most
google meg csak egy van
usdd be cube
klikkelj az images-ra...
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.20. 20:01:47
Ez négyszerű!
CID 2012.05.20. 20:03:10
XCat 2012.05.20. 20:03:30
@hagyma: "tobb tiszteletet az idos holgyeknek"
Mert? Megvénülni nem erény, csak állapot.
XCat 2012.05.20. 20:04:32
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:06:07
nem egeszen
megvenulni egy vegig elt elet
ami nem gyerekjatek
de majd rajossz 70 evesen, miert is "jar" neked tobb tisztelet, mint egy 17 eves "enyem a vilag en vagyok a legszebb"-nek
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 20:07:38
XCat 2012.05.20. 20:07:51
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 20:09:51
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:09:57
hat, ezt nem tudhatod
XCat 2012.05.20. 20:11:30
@A félelmetes népszavazás: Ez neked süketel?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:12:07
ugyanolyan hires lehetne mint a spanyol natha, az argentin tango, a francia pezsgo, az angol hidegver, a BMW, a sziciliasi maffia, az orosz tel, a japan shusi,a kinai nagy fal stb.
de igy csak " rubik" erted-e?
XCat 2012.05.20. 20:13:04
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:13:38
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:14:46
nem en szalasztottam el es szerintem nemis rubik
de hatha lesz meg ilyesmi es akkor nem kene elkovetni meg egyszer
XCat 2012.05.20. 20:15:42
XCat 2012.05.20. 20:16:54
@hagyma: "de elszalasztott lehetoseg volt"
Mire? Hogy azt higgyék, hogy egy baszottnagy román játékgyár vagyunk? :D
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 20:17:26
XCat 2012.05.20. 20:18:41
CID 2012.05.20. 20:18:48
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.20. 20:21:32
képzelj el egy világot, ahol nincsenek mellüket verő , büszke emberek, akik valami olyanra büszkék, ami pusztán a véletlen műve. gondold végig......
XCat 2012.05.20. 20:22:31
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 20:22:44
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:23:08
nem azt hogy szinte orokkevalosagig, mert ez a kocka az, mindenhol ott legyen a
hungarian's cube
mar 30 eve, vagy tobb, ez a legismertebb termekunk es senki nem tudja, hogy magyar
ez vicc
lehet nem lenne kezzel foghato anyagi vonzata, nem ozonlenenek a turistak haza emiatt, nade megis...
Darnyi Tamas miatt sem ozonlottek, de buszkek voltunk ra, es kb ma senki nem ismeri Darnyi Tamast kulfoldon, aki nem uszo fan, de a kockat meg mindenki
na, most meg leejtozom a reggelit, meg mar egy sor is jol esne:)
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 20:23:47
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:29:37
nem errol beszelek
ez egy szellemi ertek, amit magyar ember allitott elo, es a vilagon mindenhol ismerik es senki nem tudja, hogy magyar
mi ebben a mellveres?
azt tudjuk hogy gagarin volt az elso, azt tudjuk, Armstrong volt az elso, meg himalaja, tudjuk ki talalta fel gepjarmuvet a computert az internetet,a garbot, a sezlonyt, a tokom tudja mit mind orszaghoz is kotheto
a rubik kocka nem, es kar erte
nem tudom, hogy jon ide a mellveres meg a buszkeseg?
amugy buszek emberek nelkuli vilagot nehezen kepzelek el
melluket verok nelkulit el tudnek de nem mukodik, mert nem csak melluket vero van de meg gyilkosok is vannak, ami kicsit nagyobb bun talan
sok nep buszke a termekeire, pl svajc az oraira, hogy fokozzam
nekunk ez az egy vilaghiru es senki nem tudja
ez szerintem kar
de amugy leszarom hidd el
vagy 20 eve ki tudtam rakni itt van a kandallon, nem erdekel
ez csak egy pelda akart lenni
lathatoan Te sem erted, mert szerinted veletlen, meg nem fontos
ha nem hat nem
CID 2012.05.20. 20:33:23
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.20. 20:37:03
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:37:05
First in Flight
ez melldongetes?
nem, buszkeseg
fontos dolog az
XCat 2012.05.20. 20:37:18
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 20:39:41
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:41:44
lsd fent
amugy engem nem pottyantottak es nem is ott elek ahol szulettem, de en mind a ket orszagra buszke vagyok
meg a Kentucky derbyre is buszke vagok mert a felesegem Lousivillei szuletesu:)
/a munkamra is buszke vagyok, kurva jol melozok, de az mas kategoria./
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.20. 20:42:18
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 20:43:02
XCat 2012.05.20. 20:45:04
nem, buszkeseg"
Hát innen nézve, leginkább gagyi.
CID 2012.05.20. 20:48:54
XCat 2012.05.20. 20:51:55
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:52:34
gagyi???
hat olvass utana, hogy miert van ez a rendszamon....
amugy meg mindenkeppen jelzem, ha jon az olimpia es magyar aranyermes lesz, akkor nekem senki ne mondja, hogy pl teszem azt Janics Natasa nyer 200 meteren akkor, mindenki azert boldog mert imadja Natasat, akar nekis ok penzt, meg egyebkent is
nem
azert mert magyar
buszkek ra az emberek, hogy a mi emberunk lett a bajnok
felhuzzak a lobogot, nehanyan konnyeznek es hazamennek
es nem csak a magyar, minden nemzet buszke a bajnokaira
ez van
valamiben a mi kutyank kolyke a legjobb a vilagon
apropo, sokan a kutyajukra, meg a macskajukra is buszkek
XCat 2012.05.20. 20:57:05
És egyáltalán nem érdekel az sem, hogy magyar, vagy nem magyar.
"buszkek ra az emberek, "
Az emberek VVNemtudomki legújabb műcicijére is büszkék, na és.
"valamiben a mi kutyank kolyke a legjobb a vilagon"
Az én kutyámnak ugyan nem kölyke. Akinek meg a kölyke, az pokollá tette a gyerekkorát azért, hogy legyen egy hajszálnyi esélye arra, hogy pár hülye "büszke" legyen rá.
Majd nézd meg, milyen öregotthont választanak nekik. :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.20. 20:58:47
:P
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 21:00:01
XCat 2012.05.20. 21:08:28
Ki a fene büszke ezekre? Sajnálni kellene őket, meg jól seggberúgdosni azt, aki a saját kölykének ilyen életet szán.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.20. 21:24:30
Ha pokol a ygermekkoruk, és nem szeretik csinálni, akkor mégis, később szerinted mi motiválja őket?
Vagy szerinted miért fociznak a magyar amatőr bajnokságokban fiatalok, és kevésbé fiatalok?
Igen, jár lemondással de minden jár lemondással, ha szívvel-lélekkel csinálod.
Azokat a hülye szülőket, akik kényszerítik a gyereküket, hogy különórákra járjon, stb., én sem értem. De elég sok gyerek, akik később sikeresek lettek, nem így lesz sportoló.
Túlzottan általánosítasz, az a kis bajod neked. Nem fekete-fehér ám a világ, még ha úgy tényleg kényelmesebb is lenne.
XCat 2012.05.20. 21:31:23
Az, hogy bele vannak kényszerítve. Mégis mit tehetnének? Többségükben jólszituált családokból jönnek. Szerinted hogy nézne ki, ha odamennének valahova panaszkodni? Mi lenne a reakció? "Nyavalyás elkényeztetett poronty, mindent megkap, és még a jövőjéért is küzd a családja, ez meg hisztizik."
Na és mi lenne az alternatíva? A nevelőintézet? Ahol nem csak az edző bassza seggbe jobbik esetben, hanem az összes cigány, meg a nevelők is, és felnőhetne nyomorban, lelencként? Ne butáskodj.
"Túlzottan általánosítasz, az a kis bajod neked."
Te meg túl keveset vagy hajlandó észrevenni a világból, ami körülötted van. :)
CID 2012.05.20. 21:48:42
CID 2012.05.20. 21:50:58
venszivar 2012.05.20. 22:00:46
Aztán az Olimpián a föld egyik legnagyobb pöcegödrének versenyzőinek is, meg a néhai "hazád" fiainak is szurkolsz.....? Egy tetves fos, ezt meg is tudja tenni !!!
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 22:04:10
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.20. 22:12:29
A világból szerintem pont eleget észreveszek, ezért nem általánosítok, ugyanis ha minden igaz, nem vetted észre a csavart abban, amit írtam.
Nem, nem minden sportolónak pokol a gyermekkora.
És az intézetekben sem basznak seggba minden gyereket.
Csak te csak azokról hallasz, akit igen, széles látókörű macsek.
XCat 2012.05.20. 22:17:45
Egyemmeg azt a naiv lelkedet... hát ha odamégy a gyámhatóságra, hogy téged ilyesmibe kényszerítenek erőszakkal, és veled közben ez meg ez történik, teszerinted mit fognak csinálni? Elszállásolnak a kempinskiben? Lófaszt, elvisznek az intézetis kölykök közé.
"Nem, nem minden sportolónak pokol a gyermekkora."
Azért ne vágyj rá. :)
"És az intézetekben sem basznak seggba minden gyereket."
Azért elég sokszor előfordul. Ha a nevelők részéről nem is (verés mondjuk kivétel nélkül mindig, meg az is, hogy nem veszik tudomásul, mit csinál a többi kölyöknek álcázott növendék vadállat), a kis társaid majd tesznek róla.
"Csak te csak azokról hallasz, akit igen, széles látókörű macsek."
Na és? Ha egy esetben megtörténik, már megbocsáthatatlan.
Különben láttam belülről pár neveldét, szóval van róluk némi fogalmam.
Xezs 2012.05.20. 22:25:17
XCat 2012.05.20. 22:26:37
CID 2012.05.20. 22:27:11
Xezs 2012.05.20. 22:31:13
Nézd meg pl. Afrikát, na onnan még semmi nem jött, aminek bármi értelme lenne. Sőt, a szállítás náluk még mindig úgy történik, hogy a fejükre basszák a cuccot aztán elindulnak vele. Nálunk még a legnagyobb alkesznek is van egy szakadt kordéja.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 22:32:44
Egyiptom mond valamit? Csak úgy kérdem :)
Xezs 2012.05.20. 22:33:01
XCat 2012.05.20. 22:33:51
Ezért a kijelentésért néhány helyen nagyon csúnyán megvernének.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 22:34:34
Xezs 2012.05.20. 22:35:09
Egyébként az egyiptomiak is elpuhányodtak már, a mostani balhéjaik amit országszerte csináltak csak nevetségessé teszik őket.
XCat 2012.05.20. 22:36:07
venszivar 2012.05.20. 22:36:20
Xezs 2012.05.20. 22:40:10
@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Pontosan melyik részére gondolsz?
Xezs 2012.05.20. 22:41:44
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 22:45:30
Az egyiptomiak meg igenis fölébredtek, majd akkor ugass ha nálunk is így zavarják el a nyomoronc politikusokat.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 22:51:25
Xezs 2012.05.20. 22:51:54
Elzavarni a politikusokat: hát ez aztán végtelenül eredeti ötlet tényleg. És mondd, utána mi lesz? Anarchia? Vagy jönnek újak? És esetleg majd azok is basszák némelyek csőrét? Mondd, te mikor láttál a világon valaha olyan társadalmat, ahol mindenkinek minden nagyon jó? A banda egyik fele akkor is hőzöngeni fog, ha már a segge is ki van nyalva, mert akkor meg az lesz a baja hogy miért nincs ingyensör.
@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Még valami: furcsa, hogy a sportolók, kismamák meg úgy általánosságban mindenki húzzon a picsába és dögöljön meg szerinted, de pont a fekák ne? Mi az oka ennek a nagy-nagy védelmezésnek részedről?
Xezs 2012.05.20. 22:54:12
XCat 2012.05.20. 22:56:40
És én pedig most untam rád.
Jó éjt.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 22:59:47
Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 23:01:18
Utána az Én uralmam következik. És ti boldogok lesztek és tapsolni fogtok.
Xezs 2012.05.20. 23:02:50
@A félelmetes népszavazás: Te dolgod ha véded őket, nekem alapvetően nincs bajom velük, csak kifejtettem hogy lófaszt nem csinálnak csak ülnek a seggükön meg egymást ölik.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 23:26:27
CID 2012.05.21. 05:41:44
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 06:29:36
És ha ezek a felnőttek normálisan lennének nevelve, akkor ezek az esetek elő sem fordulnának.
Vajon miért kellene változtatni a világ működésén? Hát főleg ezért.
De hogy sport, vagy nem sport, annak ehhez nem sok köze.
Manyecska 2012.05.21. 09:46:58
ex-dr. vuk 2012.05.21. 10:02:18
Na ez az igazi hungarikum...
cicmen (törölt) 2012.05.21. 10:08:33
Na ez az igazi hungarikum...
Ez csak egy hülye picsa. Miért ne vennék fel különben? Mindegy nekik. Általában nem dugással kell fizetni a taxiért.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 10:37:49
pedig praktikus lenne, legalább tuti nem lesz belőle gyerek.... :D
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 10:47:16
De nagyon egyszerű, nem kell benyögni a telefonba, hogy szülni megy.
Ha nem viszik el, akkor később még be is lehet perelni a taxist, me' diszkriminatívrásszistáá :D
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 10:47:22
már megbocsáss, de ez egy akkora marhaság mint ide lacháza. egy nemzetnek mennyi értelme van?? hogymi? egy embernek, mint egyedi lénynek, igen. de egy nemzetnek? és ha úgy találjuk, hogy a belgák nem jók semmiresem, akkor lövünk? vagyezmostígyhogy?
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.21. 10:47:39
Hol tartunk?
Manyecska 2012.05.21. 10:48:36
Xezs 2012.05.21. 10:50:52
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.21. 10:51:43
Fogaggyisten!!!4néégy!!!!
Ezt szomorúan hallom.
Tessék kielégülni.
Többször.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 12:26:15
ex-dr. vuk 2012.05.21. 12:43:31
gondolom nem csak ugy mondtak, hanem visszajutott informaciokbol.
Persze en nem tudhatom, nincs tapasztalatom.
Xezs 2012.05.21. 13:43:12
Pl. ha én úgy hívok taxit, hogy "kurvaanyádgyereide" és a diszpécser elköszön majd leteszi, majd jövök ide mellett verni, hogy mekkora parasztok a taxisok, akkor igazam van? Simán elhallgatom, hogy paraszt voltam, és még nekem adsz igazat. Holott elhallgattam egy fontos részletet.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.21. 13:46:13
Annak aztán még annyi se.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 13:53:01
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 13:57:21
Manyecska 2012.05.21. 13:58:24
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 14:10:36
Ma se lesz post? Ez már Uniqa vs nagymama!!!!
Manyecska 2012.05.21. 14:10:51
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 14:14:33
@ColT: szerintem azóta már bisztos meglett az a gyerek....
a pocctoló beírhatná hogy minden rendbe van-e, tejcsi, kaki, büfi okés-e. mer akkor nem aggódnánk annyira a maradandó egésségkárosodás miatt, ugye....
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 14:24:08
Manyecska 2012.05.21. 14:45:15
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 14:57:49
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 14:58:58
Manyecska 2012.05.21. 15:09:18
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 15:21:24
meg sosem jott se krisnas se ugynok
a postalada meg zart igy oda sem szemetelnek
vonalas telefonon azert neha meg zaklatnak/nanak/ de kinyomom rogton a buzi szamokat
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 15:22:38
Manyecska 2012.05.21. 15:24:21
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 15:25:54
Még sajtósként is kényelmetlenül érzem magam :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 15:26:53
Ez olyan, mint a középiskola/egyetem mellé kocsmát gründolni -> tuti meggazdagodás.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.21. 15:36:23
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 15:38:30
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 15:40:03
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.21. 16:20:19
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 17:18:24
hetfon sem dolgozik a homar team?
amugyis hol van mar gabriseszter, lassan mar iskolaba megy a gyereke
XCat 2012.05.21. 17:33:23
XCat 2012.05.21. 17:36:43
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.21. 17:50:48
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 18:09:40
nana hogy gulyaslevest foztem nekik, de a gyerekek menekultek a bogracstol, mert mi voltunk a negyedik vendeglato csalad es sejted mit fozott az elso harom...
de nagyon normalisak voltak ennek ellenere
a fiam volt utana naluk par napig...
na ettolfuggetlenull a zsirafnak nincs igaza, mert bizony minden nemzetnek meg vannak a sajatossagai, ez nem ember fuggo
meg az amerikaiaknak is pedig itt azutan alaszkai indiantol afrikai zebrakergetoig, kozepeuroapai menekulteken at van mindenki
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 18:11:42
Köszi :)
Az eredeti belga csoki teljesen jó dolog, csak sajnos olyat egyszer ettem eddig, a többi meg hamisítvány volt, ami viszont teljesen szar.
@estrella negra: Az kínzás.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 18:14:43
maximum joint utan, de az mas tudatallapot
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 18:15:51
(Cserébe nem dohányzom.)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 18:18:07
/en sem dohanyzom, a joint az nem dohanyaru/
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 18:19:48
Mindent meg lehet magyarázni :D
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 18:24:37
felebredtem es ugy dontottem, nem dohanyzom, es azota nem gyujtottam ra
van pipam a jointhoz, de az nem dohany, az joint
na azutan megengedheto sor es nemi jegkrem, ilyesmi, semmikeppen nem csoki, foleg nem belga
faszom ezek a belgak a csokijaikbol kultuszt csinaltak, mikor a szerencsi csokigyar is jobb volt
meg a buzi svajciak az oraikbol, meg hogy semlegesek maradunk csak tegyetek a bankjainkba a penzt
hat igy konnyu
mi meg feltartottuk nekik a torokoket, erre rank basszak a svajci frankot
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 18:25:47
a no is amelyik elhagy
Manyecska 2012.05.21. 18:52:59
Asszem ma leiszom magam:P nem mintha szoknék! :) aztak..va , mégis van igazság!!
Manyecska 2012.05.21. 18:56:37
Jut eszembe felraktuk a kutyát a rollerra hétvégén. Nincsenek korlátai mert vagányul próbált megmaradni-mukkanás nélkül :D! Csak a fiam elfelejtette mondani amikor mentem egy jóóó gyors kört hogy a fék kissé nem fog..:)
Manyecska 2012.05.21. 19:00:04
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=mMNnpswasEg :( erős idegzetűeknek:)
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 19:03:42
kutyát rollerra? cirkuszi kutyát fogtál, tuti. :)
@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: eccer kaptam egy doboz olyat, odaadtam a szomszédnak, mer utálom, az meg áradozott, hogy hűha. ilyen olcsó aldis szar volt, gondoltam, elég sivár lehet az étrengye.
Manyecska 2012.05.21. 19:13:53
Manyecska 2012.05.21. 19:15:14
CID 2012.05.21. 19:20:06
Xezs 2012.05.21. 19:29:08
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 19:47:48
Jó tett helyébe meg mi a faszt várunk? :D
Különben homárposzt :
pecsistop.hu/tudomany/hihetetlenul-ritka-lenyt-talaltak-foto/1042232/
CID 2012.05.21. 19:48:10
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 19:51:06
j311 2012.05.21. 19:54:21
"39 hetes terhesként most azon kell drukkolnom, hogy amíg nem rendeződik a felelősségbiztosításom, addig ne induljon el a baba érkezése, mert azt már az szülésfelkészítő tanfolyamon is elmondták, hogy felesleges taxival próbálkozni, mert szülni induló kismamákat sok esetben ők sem vesznek fel.
A non plus ultra az egészben, hogy most újra annál a társaságnál kell biztosítást kötnöm, aki a felelőtlen és/vagy hanyag magatartásával veszélyezteti születendő gyermekem egészségét és indokolatlan feszültséget, többlet költséget okoz nekem."
Mi ez a faszsag megint? A terhesseg nem betegseg.
Masreszt meg ott a mentoszolgalat tobbek kozt ezert is.
Harmadreszt, meg akar azonnal is kothetesz uj biztositast, aztan majd szepen visszakapod a penzed (kamatostul), amint lezarult az ugy.
XCat 2012.05.21. 19:59:51
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.21. 20:15:10
(Lásd még: ...mi a lófasz az ottan, csak nem kuglóf? ill. Magának minden zafír?/Nem, csak akkor áll fel a farkam, ha kegyeddel táncolok.)
XCat 2012.05.21. 20:15:32
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 20:22:33
@agresszív kismalac: ;)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 20:23:49
Pirossal írva.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.21. 20:24:37
XCat 2012.05.21. 20:28:22
@agresszív kismalac: Ki az a Papp Jancsi?