Tékozló Homár

Vámügyileg már senki nem illetékes

2012.05.18. 13:06 | jackyll | 102 komment

Sándornak 3 kisebb csomagja veszett el áprilisban, amik az amerikai feladók szerint a magyar vámon akadhattak el. A NAV-nál azonban olyan szintű szervezeti káosz uralkodik, hogy nem hogy azt nem tudták megmondani, hol vannak a küldemények, odáig nem jutottak el, hogy kiderítsék, ki az illetékes.

Hobbim révén évek óta kapcsolatban állok külföldi modellautó gyűjtőkkel, akikkel cserélek, vagy éppen veszek kisautókat. Nyugodt hobbi, egészen addig a pillanatig, míg az ember csomagja el nem tűnik - amire sajnos van esély mifelénk. Sokáig szerencsém volt, és nem értek nagy veszteségek - egy eset kivételéve, amikor egy ebay eladónál olyan áron bukkantam olyan kisautóra, aminek az értéke az eladási ér tízszerese. Ráadásul személy szerint az egyik kedvenc kis modellem volt, így hamar megvásároltam, s vártam. Természetesen sosem érkezett meg, s bár az úriemberrel, osztozva a veszteségen kiegyeztünk, de szomorúvá tesz a tudat, hogy az emberi aljasság, vagy figyelmetlenség miatt elveszett egy számomra fontos apróság. Persze lehet mondani, hogy ezek csak játékok, de ugyanilyen érzés lehet a bélyeggyűjtőnek, ha egy ritka, pecsét nélküli bélyegje veszik el, s aztán látja viszont - egy levelezőlapra felnyalva...

Sajnos a csomagok eltűnése az elmúlt fél évben riasztó mértékűre nőtt, négy küldemény ment a levesbe, az utolsó három áprilisban. Mindhárom Amerikából jött - kettőben a már megszokott, ebayen vásárolt kisautók, míg a harmadikban egy nálunk nehezen beszerezhető játékszoftver jött volna. Nem nagy érték egyik sem - de az, hogy egyszerre tűnt el mindhárom, már felettébb gyanússá teszi a dolgot, hogy valahol szarkák fészkelnek.

Akárhogy is, alább olvasható a kiinduló levélváltás. Előtte a NAV Váminformációs Központjának nyilvános számát ( +36 1 301-6950  ), ahol a menüpontok közül, a területileg illetékes információszolgálat betárcsázása (Irányítószám megadása) után a rendszer visszalőtt az előző menüpontba. Többször is megpróbáltam, gondolván, bizonyára én vagyok olyan technikai analfabéta, hogy rossz pontba léptem, avagy rosszul adtam meg a bonyolult irányítószám kódot. De nem, az eredmény mindig ugyanaz volt. Bizonyára ez a védelmi rendszer vigyázza a Hivatal nyugalmát a zaklató kérdésektől.
 A levelezésből azután egy szinte kafkai hivatali kuszaság kezdett megelevenedni.

Üdvözlettel:
Sándor

Az első emailek:

Tisztelt Cím,

A segítségüket szeretném kérni egy probléma megoldásához. 2012.04.06 és 2012.04.09 közt (vagy néhány nappal később) adtak postára három csomagot. Ezek a csomagok a mai napig nem érkeztek meg hozzám. A csomagok feladóinál érdeklődtem azok státusza iránt, s azt a választ kaptam, hogy az USPS küldemény követési rendszere szerint csomagok a magyar vámhivatalnál lehetnek elakadva. Érdeklődni szeretnék, valóban a NAV-nál vannak a csomagok, és ha igen, miért vannak ott, s milyen feltételekkel vehetném át őket?

---------- Továbbított levél ----------
Tisztelt Úr! Érdeklődés tárgyban érkezett levelére az alábbi tájékoztatást adom. Postai csomagja után a következő elérhetőségen érdeklődhet: Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2. számú Repülőtéri Igazgatóság, Telefon: 06-1-296-5472

Felhívom figyelmét, hogy tájékoztatásom kötelező erővel nem bír!

A jelen üzenetben található információk bizalmasak és üzleti titoknak minősülhetnek. Kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazott(ak) használhatják fel. Ha a jelen üzenetnek nem Ön a címzettje, felhívjuk figyelmét, hogy annak jogosulatlan felhasználása, másolása, terjesztése vagy a tartalmával való visszaélés szigorúan tilos. Ha jelen üzenetet tévedésből kapta, kérjük, haladéktalanul értesítsen bennünket az alábbi telefonszámon vagy e-mail címen. Köszönöm.

Tisztelettel:

Vám- és Pénzügyőri Információs Központ Munkatársa
Telefon: 06 40 346262
email: vam.info@nav.gov.hu
internet: http://www.nav.gov.hu, http://www.vam.gov.hu

És az utolsó:

Köszönöm a szíves tájékoztatást. A dologban egyedül az a furcsa, hogy ha jól számolom, immáron Ön az ötödik, aki nem tud tájékoztatást adni, s nagyjából a hatodik helyre irányítanak el - miközben holnap lejár minden határidő, amit az ebay és a Paypal rendelkezésemre bocsájtott az ügy intézése érdekében. A telefonos ügyfélszolgálatnál nem volt olyan pont, ahol egyáltalán embert találtam volna, akivel beszélni lehet, csupán végtelen ciklusba kapcsolt pontokat tárcsáztam. Az első e-mailemre hamar választ kaptam, ami az alábbit jelölte meg, mint illetékest: Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2. számú Repülőtéri Igazgatóság, Telefon: 06-1-296-5472. Őket felhívva azonban kiderült, hogy ők sem illetékesek, így ott további telefonszámot adtak meg - amely telefonszám szintén nem volt illetékes, így ott is további telefonszámot adtak meg - ami pedig valamilyen, a NAV-al semmilyen kapcsolatban nem álló butik száma volt.

Visszatérve a fenti telefonszámra, az ott felhívott hölgy, az első információ szerint illetékes xx megígérte, hogy utánajár, ha küldök neki e-mailt. Az alábbi levélváltásból láthatja, hogy küldtem, természetesen válasz nélkül. Így ismét az eredeti forráshoz fordultam, ahol most Ön, ismét egy teljesen más címet és telefonszámot adott meg, ahol érdeklődhetek. Ha jól sejtem ott is hasonló segítségre számíthatok.

Őszintén bevallom, annak is örültem volna, ha a csomagot lefoglalták az éber vámosok, s vámot kell fizetnem arra a nyavalyás négy darab modellautóra és egy darab Blue-Ray lemezre-re - bár gondolom ez az összeg nagyjából megfelelt volna a termékek értékének. Vagy örültem volna akár annak az információnak, hogy nincsenek a vámhivatalnál - akkor a következő nagy varázsló, a Posta a ludas. De nem, a csomagok eltűntek a magyar fekete lyukban, legyen az NAV, vagy a Posta területén...

Nem ez az első esetem, legutóbb egy olyan modellautó tűnt el, amiből az utolsó ép példányok egyikét küldték volna el Németországból. Valószínűleg azóta valamelyik ügyintéző / kézbesítő gyereke játszotta szét a homokozóban azt a kisautót, amit közel 25 éve nem bontottak ki a csomagolásából, s amihez hasonlót azóta sem leltem.

Akárhogy is, holnap kénytelen leszek visszakérni a pénzemet a küldeményeim feladóitól, akikkel kapcsolatban biztos vagyok, hogy jóhiszeműen jártak el. Csupán nálunk tűnik lehetetlen feladatnak valamire intézkedni képes, felelős személyt találni, s itt vannak veszélyben olyan hihetetlenül értékes dolgok is a nemzetközi postaforgalomban, mint a modellautók - amelyek értéke leginkább a csomag átvevőjének számítana.. Ezért, okulásul a következő nemzedéknek, a levélváltást megosztom a Tékozló Homárral - felkérve őket, hogy a benne szereplő személyek azonosságát ne fedjék fel.

Remélem, hogy az utánam következő szerencsés ügyfél megkapja azt a kb. 10 percet az illetékes ügyintéző életéből, amely szükséges, hogy:

a. Kiderítse, ki az illetékes a külföldi (tengerentúli, vagy európai) csomag vámkezelése ügyében

b. Közölje ezt az információt a segítséget kérő polgárral.

c. Az arra illetékes kolléga közölje, hogy
    1. A csomag a vámhivatalban van, mert...
    2. A csomag nincs a vámhivatalban.

Ez a három pont együtt talán még kevesebb időt és energiát venne igénybe, mint az eddig tapasztalt továbbmutogatás.

Üdvözlettel:
Sándor


Természetesen nem biztos, hogy a csomagjaim Önöknél akadtak el (a csomagokat küldők is csak a USPS nyomonkövetése alapján sejtik). De az, hogy nem volt olyan ember a NAV-nál, aki tisztában lett volna az illetékességgel, vagy akárcsak a megfelelő személyhez irányított volna, arra nehéz magyarázatot találni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zorro2007 2012.05.18. 13:11:23

"Nem ez az első esetem, legutóbb egy olyan modellautó tűnt el, amiből az utolsó ép példányok egyikét küldték volna el Németországból. "

Ha Németországból küldik akkor nincs vámhivatal...

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.05.18. 13:18:46

Az Aldiban ilyen nem fordulhat elő.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 13:24:32

Nekem két okostelefonakku tűnt el a postán nyomtalanukl, töltővel. Szegény kínaiak visszafizették a pénzt, de nem örültek.

zdanee 2012.05.18. 13:25:44

Írni kell a NAV-nak, hogy a csomagban lehet, hogy antrax volt. Pikk-pakk megtalálják. Antrax persze nincs benne, de te nem is mondtad, hogy van, csak azt, hogy lehet.

elwood 2012.05.18. 13:36:34

A NAV egy hatékonyan, olcsón és jól működő állami cég.

Nemsokára mobiltársaságunk is lesz ilyen.

(Hamár valaki a jobb agyféltekéjét használja a hiányzó bal helyett.)

eichler 2012.05.18. 13:54:57

Egy ismerősöm 2db télikabátot kapott volna Oroszországból. Még nem sikerült hozzájutnia, de "rajta vannak az ügyön".
Nyomdafestéket nem tűrő dolgok jutnak eszembe az anyjukkal kapcsolatban.

manigerzson 2012.05.18. 14:00:37

bezzeg az "elkallódott" kis méretű csavarokra már senki nem emlékszik, pedig ahhoz nem volt köze a NAV-nak
:-D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.18. 14:03:10

Ez ám a bürokrácia csődje! Már "illetékes elvtárs" sincs:)

Koltai Robi! Jöhetsz megoldani ezt a problémát is! :)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.05.18. 14:13:48

Nekem is van egy csomagom, ami 5 hete nem érkezik meg az USA-ból.
Egy másik itt volt "priority"-vel 2 nap alatt az országban (amerikai feldolgozással, továbbítással együtt értendő a két nap), majd a vám-osok 12 napot ültek rajta.Ez mondjuk ma megérkezett, de akkor is vicc.

eichler 2012.05.18. 14:17:56

(Az lemaradt, hogy a kabátok október-november óta a NAV-nál vannak.)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 14:20:54

Nekem Pistike vette el a kisautómat.

füles1098 2012.05.18. 14:25:44

Ugyan ez a helyzet az Angliából küldött levélcsomagokkal.
Reménytelen.....
Végül azt a megoldást választottam, ha nagyon fontos és postán kell küldeni akkor "aláírós" ezt futár viszi ki, így oda is ér. Igaz, jelentősen drágább.

knt 2012.05.18. 14:27:53

Posta bármibe ami 10Ft nal tobbet ér FELEJTŐS. Németorszag: DHL esteleg GLS vagy hasonlok. Megéri a felárat mert megerkezik. Itt lekövethető a kézbesítőtől kezdve minden. Postanal.... lol. Nekem is lenne mit meselni, de így van.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.05.18. 14:33:03

Talán kézbesítő/központ válogatja, nekem eddig még kurva mákom volt hogy mindenhonnan minden megérkezett.
Három lehetőség van:
1. mindenki mifelénk talpig becsületes
2. nem tudnak angolul/németül így nem tudják mi van a csomagban, tehát kihozzák
3. senkinek sem kell az a sok focis szarság amit rendelgetek.

rez 2012.05.18. 14:33:12

pár éve 8, max. 14 nap alatt itt volt minden pakk, most 30-32...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 14:34:52

@rez: Táguló világegyetemről még nem hallottál?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 14:35:53

Szerintem már régen használja valaki a cuccot :D
Különben meg ha kiderül hol vannak, amiért a t. ügyfél baszogatta őket, simán le is foglalják :D
Sünt nekik!

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.18. 14:36:46

Ne kisautózz, paraszt, bazdmeg, dolgozzá' a népgazdaság érdekében. Egyébként meg kussojjá' kurva gyorsan, és együttműködj a rendszerben. Rendszerrel. Rendszerhez. A nem kívánt törlendő. És kussojjá'. De gyorsan. Mert majd jól megnézzük, mennyi ÁFÁ-t csaltál a fos kisautóiddal, és mehetsz a böribe 4 évre. Vagy meglátogat egy Jobbik-járőr és szétveri a fogaidat. Nem vagy te komcsi véletlenül? Vagy Ángyán-fan?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 14:37:13

@knt: Elvileg a Posta is lekövethető...

Gyakorlatilag eddig ami eltűnt csomagom, ott a lekövetés annyit adott vissza, hogy a feladáskor felvették, utána semmi :D

ZsZ 2012.05.18. 14:42:52

Mifelénk a postánál akadnak el a németo-ból küldött csomagok. Az MPL "futár ha nem jut be a házba nem hagy értesítőt. Persze fel se csenget, így nem jut be.
Egyszer mázlim volt, mert megküldte a feladó a DHL csomagszámot, amivel a postahivatal elő tudta keríteni.
A csomagkiadósok hozzáállása ezen felül is vétlázító. (BP nyugati pu melletti posta)

Jokkura 2012.05.18. 14:51:59

@eichler: most fogod megkapni őket, kicsit viseletesen...,majd azt mondják,hogy egy dúsított urántartalmú kalasnyikovot kerestek benne

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.05.18. 14:52:23

Bocs, ha már írták, de nem olvastam végig a kommenteket.
Tehát, van egy olyan jól működő szokás a futárszolgálatoknál, hogy ahogy megkezdik a vámkezelést, a "vámon van" választ adják az ügyfélnek. Akkor is, ha nincs a vámon, mert mondjuk a vámkezelési papírokat elcseszték, és visszakapták javításra...
Na most a vám, arra, hogy xy vagyok és elakadt a csomagom valahol, tényleg nem tud mit válaszolni.
Viszont az UPS két dolgot villámgyorsan meg tud mondani, 1) mi a csomagok fuvarlevélszáma, 2) melyik hivatalban akadt el (szerintük).
Innen már megvan az illetékes (hivatal) és megvan az adat (fuvarlevélszám), ami alapján meg tudják mondani, hogy mi van vele. Persze valószínűleg nem tudnak azonnal válaszolni, mert sok a csomag.
A telefon nem sikeres műfaj...
Ha írásban érdeklődsz, biztos, hogy pontos választ kapsz.

rez 2012.05.18. 14:56:28

@estrella negra: biztos mostanság az ilyen csomagok kézbesítés előtt még megkerülik a holdat párszor...

eichler 2012.05.18. 15:00:36

@Jokkura: Tudod mi a vicc? Már ha vicces lenne! Hogy elég annyi, hogy felmerül a gyanú, hogy a termék esetleg nem eredeti, akkor -ha nem jelentkezel- 30 nap után anélkül megsemmisíthetik, hogy kiderítenék, hogy hamis-e. A megsemmisítés pedig mondjuk az, hogy megfogják és hazaviszik... Durva!!

Tyeplica 2012.05.18. 15:02:08

Felhívtam a +36-1-301-69-50 telefonszámot és ott valóban a NAV váminformációja jelentkezett. DE!

Az irányítószomot náluk rohadtul nem kell megadni! Azt csak és kizárólag a volt APEH/Adó ágon kell közölni! (Ha jól emlékszem, valmai Mateszopszki őrnagy jelentkezett.)

hbe 2012.05.18. 15:05:16

Csak szerintem szemétség visszakérni a pénzt az eladótól, aki rohadtul nem tehet róla, hogy a vámon áll a csomag?

bl4ze 2012.05.18. 15:06:19

ha az USA eladók ennyire látják, hogy a vámon akadt el miért nem adnak a szerencsétlen vásárlónak egy tracking numbert? azzal a posta.hu vagy usps.com oldalon lehetne látni hol vannak azok a fránya kisautók...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 15:09:40

@eichler: Nana! Papíron azért biztos ledarálják :)

Manyecska 2012.05.18. 15:10:00

@bl4ze: én is ezt nem értem! Már a vámhoz is fuvarlevélszámon érkezik legtöbbször az áru! USÁ-ból pláne!! ? /szoktam vámügyintézni is a cégnek/..először is küldenek értesítést hogy csomagja fog érkezni, ilyen és ilyen számon,..megkezdjük a vámkezelést a megfelelő papírokkal, majd ha megjött ésatöbbi a futár kihozza. Nem értem hogy tűnik el nyom nélkül?? Nem vonom kétségbe a posztert, de fura!! Meglesz szerintem, csak keresni kell..
Vámraktár megvolt már??:P

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.18. 15:10:23

@knt: azért a GLS-re értéket nem bíznék a hejedben. Nekem ejtett le a fakezű futár hdd-t, afkorsz tönkrement. Sebaly, küldtem másikat.
Tippelj. Azt is leelytette. Akkor felhívtam az ügyfélszolgát, hogy wattafák?! ez eddig 40khuf mínusz! ki fogja enyhíteni a káróm? (az ember hibásan kapta, cserélnem kellett azonnal, miközben nekem csak 2 hét alatt cseréltek, tehát vennem kellett újat). Mire zanzásítva ez volt a válasz : így járt, mi nem felelünk a futárok által okozott károkért.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 15:10:52

@6. alabardos: "nem olvastam végig a kommenteket"

Mi se a tiédet. Na, erre varrj gombot!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 15:14:14

@donfuligjimmy: "ki fogja enyhíteni a káróm?"

Fűszoknyás lányok fogják kényeztetni. De hogy jön ez a merevlemezes történethez?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.18. 15:17:14

@atpijkamo: úgy, hogy telement a t.köm azzal, hogy fejőstehénnek néznek (csak adjam fel a csomagot, fizessem ki a szállítást, akár n-szer, bármi történik a csomaggal, az az én problémám). Ez az apróság is segített annó döntésben, amikor azon gondolkoztam, akarok e (még) kiskerezni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 15:21:54

@6. alabardos: "Ha írásban érdeklődsz, biztos, hogy pontos választ kapsz."

Naív ügyfél :)

DOGMAN · http://kutyasagok.blogspot.com 2012.05.18. 15:23:54

Én egy Kindle ebook olvasót rendeltem az Amazontól, tavaly karácsony előtt.
Baromi jó volt nézni a weboldalon, ahogy pár órás lépésekben jön felém, városról városra...majd repülővel át az óceánon, Köln, Bécs, és megérkezett a Budapesti elosztóba.
Több ezer kilométert megtett kb másfél nap alatt, majd miután megérkezett Budapestre ott rohadt a DHL-nél még két napot.
Mégegyszer: becsomagolás, feladás, több ezer kilométer 1.5 nap
150 kilométer két nap :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 15:28:01

@atpijkamo: A káróját enyhítik. De a kört és a pikk dámát?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 15:30:46

@ZsZ: Nálunk az a műsor, hogy ugye nem vagyok otthon nap közben, tehát értesítőt kapok a csomagról.
Ha ezzel aznap du. bemegyek a postára (mellette lakom), akkor még nincs bent a csomag.
Másnap reggel már bent van, de még nincs leltárban.
Tehát legkorábban az értesítőtől kezdve másnap du. juthatok hozzá.

Sokat fejlődött amúgy a posta, már alig tűnik el valami, de azért lenne még mit javítani.

knt 2012.05.18. 15:43:38

@DOGMAN: megerkezett?
4 nap óceánon túlról az sok? Poastaval ugyan ez kb 3hét. Vagy végtelen :)

DHL az eddigi legjobb tapasztalat, osszes tobbi (legyalazatosabb sorrendbe: DPD, Hermes, UPS, GLS) elbujhat.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.05.18. 15:45:02

@ColT: Tapasztalat.
A hazai közhivatalok, csak az írásban feltett kérdésre adnak választ. Akkor rendszerint pontosat (na jó, kisebb csúsztatások előfordulhatnak).

livengood 2012.05.18. 15:55:25

Néhány éve amerikai barátom küldött néhány vastagzoknit, néhány apróságot pl. DVD-t. Nem ügy. Mégis amikor a csomagot vámon felbontva - visszacsomagolva kaptuk meg, már rosszul esett, majd kiderült, hogy a csomag felének lába kelt. Ha sok ilyen eset van, akkor megint felmerül az állam felelőssége. Ha nincs vagyonbiztonság, akkor miért kell ennyi adót fizetnünk?

XCat 2012.05.18. 16:00:58

@livengood: Hát mert nincs vagyonbiztonság. Ha mindenki lop, kurvasokba kerül, hogy valami a kasszában is maradjon.

livengood 2012.05.18. 16:06:34

@TERMOSZ: Főleg ha az állami hivatalokban lopnak bennünket.

XCat 2012.05.18. 16:07:10

@eichler: Gazdag ország vagyunk. Megtehetjük. Nincsenek éhező emberek, olyan kiskölykök sem akik azért nem járnak iskolába, mert nem tudják nekik megvenni a legolcsóbb cipőt sem, és elképzelhető, hogy nemolyannagyon zavarná őket, hogy a vadiúj nikeon hamisított a swoosh, vagy esetleg a szociális intézmények örülnének a kajának... jah várjál, nem örülnek. Nem fogadhatják el. Hogy éhen halnak vagy kukából táplálkoznak emberek az teljesen rendben van, de hogy esetleg olyan szalámit esznek, aminek hiányos a fuvarlevele, arról szó sem lehet.
Hát véggyük mi a polgárot!

XCat 2012.05.18. 16:08:29

@livengood: Azokat azért fizetjük.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 16:09:00

@6. alabardos: Adnak válaaaaaszt? :D
Meg mire megjön az a válasz, már rég nem aktuális a dolog.
Persze az igaz, hogy hivatallal kommunikálni csak tértivevényes ajánlott.

@donfuligjimmy: :D

XCat 2012.05.18. 16:10:38

Na, elolvastam. Posztoló, fogod magad, oszt elmégy érte. Kirándulsz is, megismersz embereket akiket be lehet jelölni facbukon, meg minden.

XCat 2012.05.18. 16:11:46

De nagyon szép levél, és hiba sem volt benne. Ez szokatlan itten.

eichler 2012.05.18. 16:16:59

@knt: Bakancs Amerikából DHL-el: Csütörtökön rendeltem, hétfőre itt volt Pesten. Utána még 4 nap mire megkaptam.
És el sem veszett!

XCat 2012.05.18. 16:18:01

@eichler: Na, ebből is láccik, hogy nem csak gazdag, de nagy ország is vagyunk. :D

kvadrillio 2012.05.18. 16:39:37

HMM...HÁÁÁÁÁÁÁT..., HA VALAMIT NEM SZABAD LETT VOLNA ÖSSZESZERVEZNI AZ A VOLT APEH ÉS VÁMHIVATAL LETT VOLNA.....:o)

Jokkura 2012.05.18. 16:47:09

@eichler: és ez nagyon is valószínű :( .Ötlet a legközelebbi tranzakcióhoz: Oroszországból nem Magyarországra címeztesd a küldemeény,hanem egy szomszédos , és főleg tisztességesebb országba, és legfeljebb te átmész oda...
Nem vicc: egy orosz együttestől kértem egy A/4 formátumú képet.Ők fel is adták ( és boldogok voltak,hogy valaki ismeri őket innen ),de a Magyar Postán eltűnt. A következőt az USA-n keresztül küldték ( egy közbeiktatott címen keresztül) , na az megjött, igaz nem 10 nap alatt, hanem 25 ,de megjött.Ebben az országban az russofobia nem ismer határokat

XCat 2012.05.18. 16:49:08

@Jokkura: "Ebben az országban az russofobia nem ismer határokat" Gondolod hogy ez az oka? :)

Jokkura 2012.05.18. 16:57:18

@TERMOSZ: "gazdag ország vagyunk..."
ez így igaz, sajnos :(
én sem értem hogy egy nem"fajtiszta márkás" terméket--pl. cipőt -- egy nem túl feltűnő helyre , és eltávolíthatlanul deleütött "NAV" pecséttel ,miért nem lehet odaadni a rászorulóknak . A kaja más dolog ,ott már felmerulhetnek bizonyos problémák is ( pl esetleg jobb ,mint az itthoni forgalomban vásárolható élelmiszerek)

Jokkura 2012.05.18. 17:01:12

@TERMOSZ: nem csak , de szerepet játszat... sokan még mindig vadkeletnek képzelik el , és azt gondolják,hogy onnan úgysem jöher reklamáció(sem)

Big-B 2012.05.18. 17:03:23

USA-ból csomagom jött, vámra került. Postán ajánlva elküldtem a számlát, aztán vártam. Persze semmi.
Felhívom őket a megadott számon, de senki nem veszi fel napokig. Aztán a neten találtam egy másik számot egy fórumon, ott hölgy mondja, hogy nem is érkezett nekik semmi, de ha email-ben elküldöm a számlát ő intézi. Másnap megérkezett a csomagom.

XCat 2012.05.18. 17:03:23

@Jokkura: Sokan ezt is vadkeletnek képzelik el. És néha nem is járnak annyira messze a valóságtól.

dr. Trebitsch 2012.05.18. 17:03:24

@TERMOSZ: Ez az oka. Én rendelek rendszeresen dolgokat Oroszországból, de csak azóta kapom meg őket rendben, mióta egy bécsi barátom címére rendelem, és mikor jön Pestre, elhozza. A közvetlenül ide címzett küldemények kb. fele eltűnt a vámnál.

Big-B 2012.05.18. 17:04:24

Persze az már csak hab a tortán, hogy a vámkezelés miatt kétszer kell postaköltséget fizetni, ami a Budapest-lakás viszonylatban drágább, mint az USA-lakás. Röhej!

XCat 2012.05.18. 17:14:57

@dr. Trebitsch: Ebben az esetben mégis lehet valami a "hülye, hülyébb, postás, satöbbi" népi szállóigében. :)

De nem lehet hogy csak valami frankót rendelsz, ami tetszik a vámosoknak?

Jokkura 2012.05.18. 17:16:59

@TERMOSZ: Sőt közelebb járnak az igazsághoz ,mint gondolnák. Ennél "vadabb" és ennél "keletibb" már nem is lehetnénk itt közép Europa közepében.

Jokkura 2012.05.18. 17:21:33

Oroszországból ,direkt ide egy szibir sámánt kéne küldeteni, csomagban ( ők sokat kibírnak :) ) ,aztán ,ha postás/nav magához irányítja pakkot és kinyitja ,akkor jól meg lesz átkozva .... :-))

XCat 2012.05.18. 17:22:03

@Jokkura: Nana, azért ez messze van a nagyonrossztól. De tény, hogy lehetne jobb is.
Csak a lakosságot kéne lecserélni hozzá.

XCat 2012.05.18. 17:39:41

No, címlaposak is vagyunk, van hülye majdnemanyukánk, navunk, bankunk, és mégis milyen döglött minden...

alecwolf · http://autohistory.blog.hu 2012.05.18. 17:53:45

@bl4ze:
Üdv, én vagyok a szerencsés posztoló :)

Van USPS követési szám, amin az látszik, hogy a csomag elhagyta a feladás utáni következő illetékes repülőteret. Onnantól viszont semmi hír.
Az sem kizárt, hogy soha nem érkezett meg Magyarországra - de az egymásra mutogatás helyett az is segítség lenne, ha a NAV ügyintézők azt mondanák, nincs itt / nem is volt itt.

alecwolf · http://autohistory.blog.hu 2012.05.18. 17:55:38

@TERMOSZ:
Odamennék én, ha tudnám, hogy ottan van! :)

alecwolf · http://autohistory.blog.hu 2012.05.18. 18:00:03

@hbe:
DDU a fuvarparitás (vagy hogyishívják ezt mostanában), vagyis a felelősség az áru átvételéig az eladóé.
Nem örülök neki és nem szívesen teszem - amikor legutoljára ilyesmi történt, 50%-ban viseltük a kárt a feladóval.
Csak most fogyott el a türelmem az eltünedező csomagok miatt...

alecwolf · http://autohistory.blog.hu 2012.05.18. 18:02:31

@6. alabardos:
Az USPS szám alapján nem tudom megnézni, hogy pontosan hol vannak a csomagok, csak azt, hol voltak a legutolsó azonosításuk alkalmával.

Részletes keresést csak a feladó tud indítani - a feladók pedig rajta vannak az ügyön, s tőlük jött az infó, hogy a USPS szerint valószínűleg a vámon vannak a csomagok.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.05.18. 18:21:36

@alecwolf: a valószínűleg a vámon vannak, azt jelenti, hogy valamit elcsesztek, vagy áruvizsgálatra vár, és még nem készítették ahhoz elő.
Ha jól töltik ki a papírokat, akkor órákban lehet mérni a vámkezelés időtartamát, mivel az UPS elektronikus úton végzi a vámkezelést...
A vámhivatal, meg fuvarlevélszám (vagy CDPS_ID) nélkül semmit nem fog tudni mondani. Címzettre elég nehéz...

Manyecska 2012.05.18. 18:22:52

@alecwolf: DDU, delivered duty unpaid. /Leszállítva vámfizetés nélkül/ keresd még a csomagot szerintem valahol ott lesz:D ..

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.05.18. 18:25:33

Száz szónak is egy a vége: pina

Rovarirtó · http://www.agrohydro.hu 2012.05.18. 18:34:21

Régebben gyakran vásároltam az USA-ból apróságokat, ebay-en. Műszaki cikkek, apró alkatrészek, vegyi anyagok stb. Amíg valós megnevezés volt a csomagokon, rendre a fele eltűnt. Megjött a csomag, látszott hogy szanaszét volt tépve aztán mindenféle posta meg vám matricákkal teleragasztva... azonban nem annyi volt benne mint kellett volna, kb a fele.
Volt olyan is, hogy a termék fele hiányzott, a másik fele helyett pedig egy amerikai hajnövesztő készítmény volt belehelyezve. Ez valami sajátos humorérzék lehetett.... Nekem az volt az érzésem, hogy azt a bizonyos hajnövesztőt egy másnak rendelt csomagból bugázhatták ki, majd mikor rájöttek hogy nem is kell, az én csomagomba szépen beletették.
Az egyik ebay-es eladó javasolta hogy "műanyag játékvonat" (plastic toy train) megnevezéssel küldené a pakkokat.
Onnantól nem volt gond, nem tűnt el semmi.
Kíváncsi lennék egyébként hol lopták szét a csomagokat, az elég valószínű hogy kishazánkban...

alecwolf · http://autohistory.blog.hu 2012.05.18. 18:36:46

@Manyecska:
Persze, DDP-t nem szoktak vállalni az ebay eladók sem. :)
Ha megérkezett és vámköteles, kifizetem. Ha nem jött meg, hanem valamelyik alulfizetett stuttgarti / londoni / párizsi rakodómunkás eltette, tudomásul veszem. De ez a körbemutogatás kihozott a béketűrésemből.

alecwolf · http://autohistory.blog.hu 2012.05.18. 18:43:20

@Rovarirtó:
Japánból "Used Toy Car" felirattal kapom a pakkokat - ami teljesen helytálló definíció. Onnan még semmim nem veszett el...
Mondjuk azokon a csomagokon annyi számjelölés, rubrika és kandzsi van felmatricázva, hogy nem csodálom, ha a széplelkű szarkák nem mernek belekotorni, nehogy Zero vadászbombázók csapjanak le a házukra egy este :)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.05.18. 18:46:13

Ha jól emlékszem a USPS az állami posta az USA-ban. Estleg a kicsit drágább DHL, UPS... szolgáltatást kell választani (már ha van rá lehetőség), és akkor nem vész el semmi. Ez önmagában nem nyűjt vigaszt, hogy a NAV egy eszetlen bagázs.

Xezs 2012.05.18. 19:13:28

1 éve rendeltem utoljára Amerikából, akkor megjött a cucc rendben, sőt azelőtt is mindig. De lehet csak szerencsém volt.

Xezs 2012.05.18. 19:21:09

@donfuligjimmy: Ugye érzed a "károm" és a "káróm" szavak közti különbséget? Na most olvasd újra atpi kommentjét.

@PlasticToyTrain: Kajánál teljesen érthető. Te odaadnál mint akármilyen szervezet kétes forrásból származó husikát a rászoruló (javarészt cigány) gyerekeknek, majd mikor elkapja őket a kolera meg minden istennyila, akkor jönne kérdőre vonni téged a népes család (kaszákkal) meg a rendőrség (gumibotokkal).

Jofiu 2012.05.18. 19:21:29

Arról nem is beszélve, hogy ahol nem nemzeti sport az egymást szopatás ott egy egyszerű vámos/áfás fizetős ügyintézés lejátszódik az otthonod ajtajában papírmunkával (1db ! aláírás 1db ! papírra) egyetemben egy perc alatti szintidővel.
Nem pedig a töltsd ki a papírokat - csomagot kaptál, mondjad anyád leánykori neveéét!! -, scanneld be küldd el és akkor majd csinálunk valamit töketlenkedés van.

Xezs 2012.05.18. 19:22:30

@Jokkura: A ruhákat mindig odaadják. A hamis termékjelzést el szokták távolítani, és utána megy a rászorulóknak. Legalábbis elviekben, aztán lehet, hogy a piacon köt ki.

Xezs 2012.05.18. 19:25:57

@Rovarirtó: Azon nem lepődök meg, hogy valakik lopnak, mert a magyarok jó része ilyen. De azt baze, hogy nincs ezeken a helyeken egy olyan karizmatikus vezető, aki szétcsapna az ilyen tolvaj kotonszökevények között, a nyakukba baszatna vagy 5 év börtönt meg egy olyan erkölcsi bizonyítványt amivel csak utcaseprő lehet, de azt is csak fegyveres felügyelet mellett, meg nem érthetem.

Jokkura 2012.05.18. 19:46:47

@PlasticToyTrain: Hát Szomáliát még nem értük el de jó uton vagyunk affelé

Jokkura 2012.05.18. 19:51:43

@Xezs: a fejátől büdösödika nav/ posta , izé... a hal

bl4ze 2012.05.18. 20:02:29

@alecwolf: Akkor az priority mail vagy first class international. Sajnos az addig követhető amig USA-ban van, legutolsó a reptéri kicserélő. Onnan semmi. Bárhol eltűnhet. :(

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.05.18. 21:24:31

@bl4ze: A priority és az express (EMS) végig követhető. A first class nem.

England win The Ashes! 2012.05.18. 23:00:15

@PlastiCat: "... és egy darab Blue-Ray lemezre-re"

XCat 2012.05.18. 23:07:27

@Dr Jozef Vengloš: Jó, de az elírásnak tűnik. Vagy rosszulkopicézett valamit, mittomén.

De nyelvtani hibát nem láttam.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.05.19. 09:12:11

Vicc amit itt összehazudik néhány olvtárs
Kűttem Németbe egy 9.8kg-os csomagot, hiánytalanúl megérkezett egy hét alatt
Kúttem kisebbeket is, azok is

És most TelAvivba egy egész konténert
A kikötöböl idulástol számitva 10 nap alatt megérkezett és nyomon lehetett követni mikor hol jár, mikor köt ki a hajó

Tessék konténerrel szállitatni, vagy csomagban, azoknak van nyomon követhető száma

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.05.19. 09:14:21

@Xezs:
egy olyan karizmatikus vezető,"

"Ő" sok emelettel feljebb van!

XCat 2012.05.19. 14:12:14

@horex: Mit küldesz te telavivba, egyelekmeg? :DD

XCat 2012.05.19. 14:18:33

@Xezs: Mondjuk ez is igaz, de egy kajánál azért be lehet azonosítani, hogy romlott-e.

"meg egy olyan erkölcsi bizonyítványt amivel csak utcaseprő lehet, de azt is csak fegyveres felügyelet mellett"

Osztakkor meg menne a picsogás, hogy rendőrállam van. így is olyan marhaságok miatt hisztiznek, hogy csak nézek, mire van egyeseknek idejük.

@Jokkura: Kéne ilyen szociális program, hogy a nagyon elégedetleneket elvisszük kirándulni szomáliába, az afgánokhoz, afrikába, indiába, ideoda.. a nemkirakatos részekre, és mondjuk egy hónapra ott felejteni őket, hogy ismerkedjenek a helyi viszonyokkal.
Sikeres lenne sztem.

Xezs 2012.05.19. 14:28:57

@PlastiCat: Röhögni fogsz, de én rendőrállamot akarok. Ahol egy csikk eldobásáért minimum egy gumibotütés jár. Ezt az öntörvényű fafejű magyar társadalmat csak erőszakkal lehet rászorítani a normális együttélésre.

XCat 2012.05.19. 14:37:56

@Xezs: Az ilyen radikális megoldások ötletei általában az emberek aljasságán véreznek el. Igen, jó lenne sok szempontból, de megnőne a korrupció, kivételezések lennének, zsarolások, stb.

A halálbüntetést is ezért nem lehet visszaállítani. A végén úgysem azt nyírnák ki, aki rászolgált, hanem akinek nem voltak olyan kapcsolatai, hogy ne nyírják ki, vagy zavart valakit.

Xezs 2012.05.19. 16:32:24

@PlastiCat: Van benne igazság, de ez az agyonliberalizált hígfos ami most van meg végképp elfogadhatatlan.

hbe 2012.05.21. 10:03:21

@alecwolf:
Szerintem a csomag nagy valószínűséggel a vámon áll. Ha én, mint eladó azt látom a rendszerben, hogy a csomagom a vámon áll, biztos nem adnám vissza a pénzt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 12:34:53

@Xezs: No igen, a dögkútból és a kukából lopott, vagy a szeméttelepen "turizott" élelmiszer sokkal higiénikusabb.
Szerinted.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 12:37:08

Én az eset teljes leírását elküldeném a Legfőbb Ügyésznek, azzal a kérdéssel, hogy jól van-e ez így...

Xezs 2012.05.22. 13:33:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Az más, azt nem szervezettől kapják, hanem maguknak kotorják, de ezt te is tudod.

Rommel6600 2012.05.30. 10:17:38

@knt: Jajj, mert a DHL olyan szuper, mi? Csak azért írok, hogy közöljem: Németből DHL-el feladott csomagot itthon a Királyi posta fog kézbesíteni, majd ne lepődj meg. A DHL express-t lehet, hogy nem, olyat még nem vettem igénybe, a horror ára miatt, de sima DHL Versandot igen. Ha ennél több/kicsivel gyorsabb kell akkor már a GLS, de tőlük sem vagyok elájulva. Legutóbb egy hét alatt ért ide a csomagom velük németből, lassan olyanok lesznek ők is mint szeretett postánk. (Csomagkövetés elég komoly spéttel működik a több órától kezdve két nap is lehet mire az infót meglátod a neten, nem tudnak segíteni a magyar ügyfélszolgálaton amíg nincs fizikailag ott a csomag (hívjam őket hajnali négykor még kiszállítás előtt), pedig csak egy nyamvandt telefonszámot kéne hozzáírni stb) Igaz eddig minden megérkezett, de kb ennyi a pozitívum amit velük kapcsolatban el lehet mondani.
süti beállítások módosítása