Ilyet se hallott még a Homár, hogy a MÁV valós időben korrigáljon egy tájékoztatási problémát. Kelenföldön többször bemondták egy gyorsvonatról, hogy Gárdonyban is meg fog állni, miközben nem szokott. Dani ezért felszállt, aztán a kallerrel próbált egyezkedni, hogy milegyen, mert persze tényleg nem volt oda megálló tervezve. A kalauz mesébe illő módon betelefonált a központba, hogy kivételesen állítsák meg a vonatot, de félreértették és Martonvásárban állították meg:
Sokat utazó emberként többször tréfált már meg a MÁV, de ez a friss eset minden korábbin túltesz. Ma este Kelenföld állomásról szerettem volna Gárdonyba utazni. Az utastájékoztatás alapján a 6. vágányon várakoztam a vonatra, olvasgattam, amikor is megérkezett egy vonat, melyről - többször is, teljesen egyértelműen - azt mondta be az utastájékoztatás, hogy bár gyorsvonat, de Gárdonyban meg fog állni. Bár a szokásos vonatom néhány perccel később érkezett volna csak, kissé gyanús lett a dolog, de mivel többször is elismételték ezt az információt, és más utasok is azt mondták, hogy a vonat meg fog állni Gárdonyban, bátran felszálltam, azt gondolván, hogy csak a most életbe lépett nyári menetrendet nem vezették még át az Elvira rendszerén, és van egy ilyen gyorsvonat is.
A kellemetlen meglepetés akkor ért, amikor a biztonság kedvéért az egy idő után hozzám is odaérkező jegyvizsgálótól megkérdeztem, hogy ugye a vonat tényleg megáll majd Gárdonyban, ahogy azt be is mondták többször. A jegyvizsgáló - mivel előtte már más utasok is kérdezték ezt tőle - ezen már kissé elbizonytalanodott és elővette a menetrendjét, amiben azonban nem látta jelét gárdonyi megállónak. Először azt szerette volna, ha emiatt jegyet vásárolok a Gárdony és Székesfehérvár közötti távra is (Fehérvár volt a következő megálló), illetve tanácstalan volt, amikor erre rákérdeztem, hogy vissza fogom-e kapni a pénzemet.
Én azonban nem hagytam magam lerázni, és elutasítottam az extra díjfizetést az előre megvásárolt bérleten felül, illetve kértem, hogy valahogy oldja meg a helyzetet. A megoldási javaslata először valahol Érd és Tárnok között egy elhagyatottabb részen való tilos jelzésnél forgalmi okokból való megállásnál az volt, hogy ugorjak le, amíg a vonat várakozik.
Én ezt is elutasítottam, hiszen nem szerettem volna gyalogosan visszamenni az állomásig, illetve az életemet, testi épségemet kockáztatni, ha épp akkor ugrom le, amikor a vonat esetleg elindul. A jegyvizsgáló, mivel látta, hogy nem hagyom magam, megpróbált betelefonálni a forgalomirányító központba. Ám ezt többször is hiába tette, a telefonszám ugyanis foglaltat jelzett neki. Többszöri próbálkozása azonban végül eredményre vezetett, felvették a telefont, de csak annyit kért, hogy a jövőben vigyázzanak az utastájékoztatással Kelenföldön.
Az egyébként udvarias kalauz maga is elismerte a többi utas előtt és a telefonban, hogy Kelenföldön bizony többször is hallotta a gárdonyi megálló említését, sőt már az állomáson is volt, aki kérdezte tőle. Erre mondtam az úriembernek, hogy oké, hogy a jövőben majd jobban vigyáznak az utastájékoztatóval, de a helyzet az, hogy én le szeretnék szállni Gárdonyban, és ha ezt nem teszik lehetővé, azt bizony a személyi szabadságom megsértéseként vagyok kénytelen értékelni, hiszen akaratomon kívül olyan helyre szállítanak, ahová nem kívánok menni. Kértem ismét, hogy oldja meg a helyzetet.
A kalauz így hát újra betelefonált a MÁV központba, ahol megígérték neki, hogy a vonat meg fog állni a kért helyen - akkor még úgy hittük, hogy Gárdonyban. A történet slusszpoénja azonban még csak ezután jön.
A központban félreértették a jegyvizsgáló kérését, és - teljesen véletlenül - Martonvásárban állították meg a vonatot, amikor is ráeszméltek, hogy nem itt kellett volna megállni. A vonat újra elindult, a jegyvizsgáló pedig harmadszorra is kénytelen volt betelefonálni a forgalomirányítók központjába. A jegyvizsgáló ekkor már maga is nevetett az egyre komikusabbá váló helyzeten...
A vonatot egyébként végül Gárdonyban is megállították, ahol le tudtam szállni a vonatról. Egyedüliként. Ugyanis az Érd és Tárnok közötti pályaszakaszon néhány bátrabb ember már leugrott az említett tilos jelzésnél várakozó vonatról, amikor világossá vált számukra, hogy behúzta őket a csőbe az állami vasútvállalat utastájékoztatása. A történet tanulsága: soha ne hallgass az utastájékoztató rendszerre, vagy ha mégis, ne hagyd magad lerázni.
Szalay Dániel
Az utolsó 100 komment: