Naiv ügyfél nem elég, hogy beleszaladt a már első olvasásra eleve igen kétséges hatásúnak látszó ultrahangos zsíroldásba, de ráadásul sikerült ezt kuponnal tennie. Mint az lenni szokott az Elvira BioKozmetika kicsit túlvállalta magát, ezért csak másfél hónap múlva lett volna időpont, addigra viszont aktualitását vesztette a projekt, így kérték vissza a pénzt. Azóta is:
Az egész ott kezdődött, hogy a feleségem még április elején rátalált a lealkudtuk.hu-n egy akciós, 6 alkalmas kvantációs zsírbontó kezelésre. A hirdető nem volt más, mint a "neves" biokozmetikak.hu. A megrendelés során semmi gond nem is volt, a hölgy az online vásárlás után néhány órával jelentkezett, hogy hova kell átutalni, stb, stb. Mivel valószínűleg kissé túlvállalták magukat - jó néhányan megvették az akciós kezelést - így időpontot a kezelésre csak valamikor május közepére tudtak adni. Igen ám, de közeledvén a megadott dátumhoz kiderült, hogy kedvesem időközben áldott állapotba került. Ennek okán megérdeklődte, hogy vajon így is kaphat-e kezelést, illetve ha nem, akkor mi lesz a már több mint egy hónapja kifizetett kezeléssel. A hölgy válaszlevelében arról tájékoztatta, hogy sajnos terhesen a kezelést nem veheti igénybe, a pénzt pedig természetesen visszautalják. Mint az a Homár köreiben köztudott ilyenkor szoktak kezdődni a problémák. Ez esetben sem történt másképp.
Pár hét türelmes várakozás után írtunk egy újabb levelet, hátha elfelejtkeztek rólunk, vagy neadjisten a mindenről tudó google mégsem kézbesítette a levelet, amiben a számlaszámot korábban elküldtük. Ellentétben a rendelésnél tanúsított sebességgel, természetesen erre sem érkezett válasz.
Körülbelül 2 héttel később kedvesem felhívta a hölgyet, hogy ugyan mi történhetett, mert ugye a pénz csak nem akar visszaérkezni. Jött is a gyors reakció, hogy jajj elnézést, elfelejtette, meg az ilyenkor szokásos dolgok, de a héten mindenképp utalja. Újabb 2 hét eltelik, végülis akkor még nem 4 óra volt egy utalás, újabb telefon. Elfelejtette, a héten bemegy a bankba, és befizeti, mert úgy gyorsabb. (sic!) Két hét, telefon, nem járt bank közelében :) Két hét, telefon, állítólag épp nincs pénze :D
Remélem a "kedves" hölgy olvas Homárt, mert többször nem fogunk neki szólni, viszont ha két héten belül nem jön meg a pénz, akkor feljelentem a rendőrségen csalás gyanújával, illetve a NAV-nál számlaadás elmulasztása miatt. A fogyasztóvédelemnél csak azért nem, mert azok semmire sem jók.
Üdv,
V
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 11:00:42Szűrés
Dr. Kix 2012.07.25. 11:07:34Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 11:10:19Szűrés
1 Kifizette, elment a kezelésre, eredmény semmi.
2 Kifizette, nem ment el a kezelésre, eredmény semmi.
Melyik az előnyösebb szerinted?
Egyéves Önkéntes 2012.07.25. 11:11:11Szűrés
istenem, a nők tényleg MINDENT elhisznek.... :)
Fée verte · www.malacful.blog.hu 2012.07.25. 11:11:17Szűrés
Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.07.25. 11:14:37Szűrés
Szenthomárság 2012.07.25. 11:15:30Szűrés
Az asszony ahelyett, hogy a biokozmetikak.hu oldalt böngészi, inkább vegyen fel egy futócipőt és fusson két kört.
Attól lesz kisebb a segge, nem a kvantációtól!
FDToth 2012.07.25. 11:15:53Szűrés
Pusztán jóindulat az, hogy a pénzt visszafizetné. Jogilag nem lehetne kötelezni sehogy sem, ez a fogyasztó hibája.
Az viszont nem szép dolog h megígéri és nem fizet.
Van még olyan ember aki hisz a kuponokban? Felárazzuk, leárazzuk. Egyszerű marketingfogás az egész... A hülyék szopatása:)
Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 11:20:34Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 11:23:04Szűrés
gondolom a kvantácijós agybontás kezelésen már túl van a pocctoló kedves felesége. remélem, mennyiségi kedvezményt is kapott, két köbcenti alatt engedménnyel illik agyat bontani.
cicmen (törölt) 2012.07.25. 11:28:04Szűrés
Amióta elmagyaráztuk az öklözőkenőcs mibenlétét, vonzódsz az ilyenekhez! :)
Egyéves Önkéntes 2012.07.25. 11:28:07Szűrés
Öklözőzsír bontása kvantációs eljárással.
Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 11:30:08Szűrés
Ezt elbasztátok!
Ellembe kösz a vebsopp ajánlót, leltem is egy fantipompi terméket.
VILLANYÓRA LASSÍTÓ baszki. Eszemfaszom megáll. Kösz.
www.lealkudtuk.hu/villanyora-lassito-feszultseg-stabilizator-1618324622
Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 11:34:32Szűrés
Rádiófrekvenciás méregtelenítés
Elektro-stimulációs fényterápia
Feszesítő kezelés (10 perc)
1 MHz-es ultrahangos rendszer
hogy ezt mért nem én találtam ki :(
cicmen (törölt) 2012.07.25. 11:34:32Szűrés
Arról tényleg nem! Te egyébként vezetés közben homározol?
Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 11:35:31Szűrés
cicmen (törölt) 2012.07.25. 11:37:24Szűrés
Akkor így is tetszik az asszonypajtás! :)
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 11:37:42Szűrés
@Rosszindulatú Vászka: a fényterápia igenis valós és nem kuruzslás és van hatása. kifexem a napra, 10 perc múlva rákvörös vagyok.
Egyéves Önkéntes 2012.07.25. 11:38:50Szűrés
cicmen (törölt) 2012.07.25. 11:39:49Szűrés
Ezt az FDToth-nak írtam! Nézd már meg az első sorát! Utána már rendesen ír! Gondolom leparkolt, vagy pirosat kapott! :)
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 11:39:54Szűrés
valamint azt is, hogy hatévesen befizeti-e majd a kedves mama a gyereket is kvantácijós zsírbontásra, epilálásra és mellnagyobbításra.
Egyéves Önkéntes 2012.07.25. 11:40:04Szűrés
Willie 2012.07.25. 11:40:43Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 11:41:23Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 11:42:21Szűrés
@cicmen: én meg aztat a terhességre írtam. Naugye.
Egyéves Önkéntes 2012.07.25. 11:43:11Szűrés
balintagnes.hu/mazsi05.jpg
Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 11:44:00Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 11:46:26Szűrés
@Egyéves Önkéntes:
:D az milyen cuki volt. mikor nem akart fürdeni. :D
Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 11:46:50Szűrés
qtyqruty 2012.07.25. 11:48:13Szűrés
Szerintem előbb egy szemvizsgálatra kéne kupont vennie az asszonykának vagy olvasás tanfolyamra...
Egyéves Önkéntes 2012.07.25. 11:50:14Szűrés
@Rosszindulatú Vászka: www.allmystery.de/i/tV6NayJ_Facedesk-1.jpg
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.25. 11:55:42Szűrés
He? Ez egy cég? :D:D:D:D
" ha két héten belül nem jön meg a pénz, akkor feljelentem a rendőrségen csalás gyanújával, illetve a NAV-nál számlaadás elmulasztása miatt"
Ezt már régen meg kellett volna tenni.
Dr. Kix 2012.07.25. 11:55:54Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 11:56:51Szűrés
Sokorai_Atala 2012.07.25. 12:00:58Szűrés
És szerintem a legtöbb kuponos cucc az bizony minimum szürke:)
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 12:03:35Szűrés
www.yogitimes.com/review/magnets-healing-soothing-positive-energy-increase-circulation-natural-face-lift-beauty/
FDToth 2012.07.25. 12:07:35Szűrés
Harlequin 2012.07.25. 12:07:40Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 12:09:33Szűrés
www.body-wrap.at/images/fotos/klein/anti_cellulite_wrap.jpg
www.body-wrap.at/images/fotos/klein/koerperwickel_vacu_wrap.jpg
FDToth 2012.07.25. 12:09:56Szűrés
Jaja, ilyen kuponosdinál no számla gyakori, de ez csak jó, mert akkor már is küldöm a panaszomat a NAV-nak:)
mondjuk számlát igazából nem is a szolgáltatónak kell adnia, hanem attól, akitől a kupont vetted (ezek pedig a kuponos cégek...
helianthus 2012.07.25. 12:16:26Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.25. 12:21:48Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 12:24:00Szűrés
@batgirl: Nem, aranybogaram. Az zsírépítés. Hacsak nem 60 km-re van gyalog a palacsintázó.
guy2 2012.07.25. 12:24:27Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 12:26:43Szűrés
- Hová mész szkinhed?
- Menstruációra.
- Talán demonstrációra, te gyökér.
- Mindegy, csak follyon a vér.
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.25. 12:27:45Szűrés
@Rosszindulatú Vászka:
oszt ha én tegyük fel lopom a vellanyt a szomszédtól,akkor szerinted érdemes venni egy ijjet, vagy inkább igyam el az árát?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 12:29:13Szűrés
barumka 2012.07.25. 12:34:02Szűrés
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.25. 12:38:23Szűrés
hát hova gondósz!
az aztat jelentené, hogy fel kell emelni a picsájukat a kanapéról.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 12:40:27Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.25. 12:41:14Szűrés
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.25. 12:43:14Szűrés
vegyél kupont, oszt meg lesz oldva
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.25. 12:43:14Szűrés
Blogger Géza 2012.07.25. 12:43:35Szűrés
norbonc 2012.07.25. 12:52:08Szűrés
Csipyke 2012.07.25. 12:59:21Szűrés
stevejobsandbillgates 2012.07.25. 13:01:20Szűrés
Valóban kedves gesztus lenne a hölgy részéről, ha visszautalná a pénzt, de ha nem teszi....
negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.07.25. 13:11:21Szűrés
2012.07.25. 13:12:22Szűrés
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.07.25. 13:14:19Szűrés
És mi a bizonyíték, hogy nem ment el és nem akar már harmadszor is kvantu.. kantár.. kvantál.. hantálni ???
Előre fizetés csak előlegszámlával (vidéken proforma invoice)! Amúgy meg ha dögönyözős helyen előre fizetsz nem fognak annyira jól dögönyözni. Állítólag.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.25. 13:14:55Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.25. 13:15:18Szűrés
A menű: babapiskóta, csokis tejjel
ja! hogy ezzel építem a zsírt!!
no, nem baj, félkilóval több vagy kevesebb zsír rajtam nem oszt nem szoroz
phaszfej 2012.07.25. 13:20:22Szűrés
Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.07.25. 13:21:03Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 13:24:55Szűrés
sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2012.07.25. 13:27:50Szűrés
"tedd rá a telefont" agyszövetnövesztés nincs? Amíg nincs olyan, addig nem is érdekel :D :D
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.25. 13:32:58Szűrés
Akkor most kinézek az irodából.
ÁÁÁÁÁÁ..mindenki ugyan olyan öreg.
tükör ellenőrzés: sajna én is.
Ezek szerint megint itt maradtam. a fenébe.
TiZ 2012.07.25. 13:37:37Szűrés
Kapálás, kaszálás, gereblyézés, stb.
Olcsóbb és hatásosabb.
Meg persze egészségesebb.
Sokorai_Atala 2012.07.25. 13:39:56Szűrés
orient 2012.07.25. 13:41:52Szűrés
Azonnal megakadt a szemem ezen a maffiacégen.
Asszonnyal betévedtünk pár hónapja. Mondtuk normál női hajvágás neki.
Asszony leült(nem volt fodrásznál több hónapja mert sok volt a meló és elfoglaltság). Nő elkezdte, én közben újságot KEZDTEM olvasni. Írom kezdtem mert pár mondat után asszony ott áll mellettem, kérdem mi van?
válasz: kész van a vágás.
Én: mi? 3 perc alatt?
Ő: igen, azt mondta a fodrász kész (gondolják egy női hajvágás kb. 3 perc.)
Az üzlet akkor nyitott pár hete, mi voltunk az egyetlen ügyfelek, a fodrászok csak beszélgettek, de ügyfél nem volt egy darab sem.
Na akkor odamegyek a nőhöz és mondom, hogy akkor most vagy levágja a feleségem haját rendesen, vagy nem fizetek semmit.
Fodrász: De hát kész van!
Én: 3 perc alatt egy női hajvágás???
Mutatom neki, találomra beleturtama feleségem hajába és azonnal mutattam, hogy a vége szétágazva töredezett, mondom, szerinte így néz ki egy vágott haj?
Fodrász: jó akkor üljön vissza.
Még kb. +3percig vágta a haját, így összesen 6 perc volt, és mondta kész. Na mondtam kösz akkor ide sem jövünk többet.
Odahajítottam a hajvágásért szabott összeget fillére kiszámolva borravaló nélkül, majd kisétáltunk. Még utánam szólt a csaj , valamivel nem voltunk megelégedve és nem-e kérünk hűségkártyát?
Én: Hát ahol egy női hajvágás 6 perc ott kell a szarnak hűségkártya, ha ingyen vágnának hajat sem mennék vissza.
Majd szépen elmentünk egy másik szalonba és rendesen levágták a haját.
Egyéves Önkéntes 2012.07.25. 13:42:20Szűrés
FDToth 2012.07.25. 13:54:46Szűrés
de nem is a kozmetikustól vagy mitől kell h kapjon, hanem a lelakudtuk.hu üzemeltetőjétől.
Ez tényleg érdekes dolog h nem adnak számlát. egy e-számlát kel küldeni a vásárlást visszaigazoló mail mellékleteként oszt kész (persze hiteleset) pl. ha amazonról rendel, akkor ott is az esetek többségében jön elektronikus számla, vagy a csomagban benne van...
hh a nav még nem vizsgálódott???...
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.25. 13:59:18Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 14:02:31Szűrés
pupumpa 2012.07.25. 14:04:03Szűrés
"1 MHz-es ultrahangos rendszer
hogy ezt mért nem én találtam ki"
Nem késtél le semmiről. Javaslom a 2 MHz-es rendszert, azzal lenyomod őket.
De siess, nálam mindjárt kész a 3 MHz-es.
helianthus 2012.07.25. 14:07:51Szűrés
@Kellemes Zérókomponista: nem hiszem, akkor sem!*
*ne általánosítsatok már megint. Engem ez lohaszt le. Keressetek olyan nőket, akik nem hisznek el mindent és nem vásárolnak kuponnal és még a paleolit diétáról sem tudják micsoda. Amúgy meg nem pont a butaságot szeretitek a nőkben? Én sok olyat látok, hogy a plázacica kinézetű IQ negatív hölgyek után folyatják férfiemberk a nyálukat.
orient 2012.07.25. 14:09:06Szűrés
orient 2012.07.25. 14:10:15Szűrés
Egyéves Önkéntes 2012.07.25. 14:11:51Szűrés
és nem általánosítottam, tudom, hogy nem minden nő ilyen, de van olyan nő, aki nem ilyen.
És persze a férfiak se különbek.
*feltéve, ha nagy dudájuk van :D
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 14:14:34Szűrés
@helianthus: ők mindent akarnak egyszerre :D plázacica dögösbébit, aki persze okos is, meg kedves is, meg nem is kuponos, meg nemis esik ki a kapanyél a szájábul, meg dolgozik is, meg gyereket is nevel, de okosan ám, meg otthon is szupernő, meg az ágyba is szupernő, de azér van saját élete, de persze egyensúlyba legyen ám minden.
feminista félóránkat hallották.
Egyéves Önkéntes 2012.07.25. 14:16:32Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 14:20:09Szűrés
Egyéves Önkéntes 2012.07.25. 14:21:34Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.25. 14:38:42Szűrés
Legyen a nő plázásq-va és ostoba.
épaetekmogyoo 2012.07.25. 14:38:47Szűrés
Olyan, hogy:
- okosan vásárolok,
- gondolkodom,
- tájékozódom
mé nem működnek???
Homo ostobusz.
➊ 2012.07.25. 14:44:23Szűrés
helianthus 2012.07.25. 14:46:41Szűrés
Sokorai_Atala 2012.07.25. 14:53:28Szűrés
Belagezapista (törölt) 2012.07.25. 15:03:21Szűrés
"Én sok olyat látok, hogy a plázacica kinézetű IQ negatív hölgyek után folyatják férfiemberk a nyálukat. "
1. Nem IQ negatív férfi max. megdugni akarja az ilyet.
2. Ennél többet csak IQ negatív férfiak akarnak az ilyentől, lásd posztoló.
avan 2012.07.25. 15:19:22Szűrés
kovácspéterke 2012.07.25. 15:19:54Szűrés
avan 2012.07.25. 15:21:08Szűrés
Ki a gecc fekszik egy ilyen alá...
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 15:22:48Szűrés
ferand1979 2012.07.25. 15:25:42Szűrés
Újboli sikertelenség esetén garantált pénzvisszafizetés!
Na inkább erre jelentkezzett volna az accony, ne arra az izére...
De amint látom más féle kezeléssel is próbálkozott időközben. Mellékhatása látszódni fog hamarost.
Gratulálunk (bár előre nemigen szokás)!
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.25. 15:44:36Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.25. 15:45:59Szűrés
helianthus 2012.07.25. 15:46:01Szűrés
helianthus 2012.07.25. 15:48:12Szűrés
@Kellemes Zérókomponista: perfekt vagyok benne. mármint a békén hagyásban. Beláthatatlan ideig tudom csinálni. Persze ezt úgysem hiszed, amíg nem teszelsz, de azt inkább hagyjuk. ;)
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.25. 15:51:53Szűrés
Ja, azt inkább hagyjuk. Arról nem is beszélve, hogy hány milliárdan hagyják egymást békén, akik még soha nem is találkoztak egymással! Jó, mi?
Manu Csávó 2012.07.25. 15:53:55Szűrés
helianthus 2012.07.25. 15:55:27Szűrés
Szóval mi lohaszt le és kit lohasztja le (téged vagy engem?), miről kiváncsiskodtam?, mi van megválaszolva? és mit kell bizonyítanom?
A "hány miliárdos..." részt fogtam, azt értem.
helianthus 2012.07.25. 15:57:54Szűrés
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.07.25. 16:01:10Szűrés
Viszont egy hatalmas tanulság: Előre soha, semmiért nem fizetünk!!!
EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!
parkolok.com 2012.07.25. 16:16:26Szűrés
Bár gondolom most hogy terhes még kövérebb disznó lesz, szóval el fogjátok tudni használni azt a kupont 1-2 éven belül.. és még kevés is lesz.
Manu Csávó 2012.07.25. 16:21:19Szűrés
kovácspéterke 2012.07.25. 16:22:56Szűrés
@helianthus: nem elgázosítják, hanem folyadék lesz belőle, visszakerül az anyagcsere körforgásába, majd távozik természetes úton. a módszer egyébként működik.
parkolok.com 2012.07.25. 16:25:04Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 16:35:09Szűrés
Persze! Ahogy az összes többi csodamódszer, csodadiéta. Azért rohangál annyi kövér hölgyemény az uccákon.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.25. 16:58:34Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.25. 17:21:42Szűrés
Don Quixote de la Ferko 2012.07.25. 17:28:56Szűrés
Téged sem az eszedért szeretnek. Jelentsd fel. Aztán írd meg, mit kaptál.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 17:34:34Szűrés
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.07.25. 17:45:24Szűrés
Harlequin 2012.07.25. 17:49:23Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.25. 18:17:17Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 20:36:22Szűrés
453 2012.07.25. 21:42:17Szűrés
Nem feltetlenul lop, csal, hazudik mindenki, mint te :)
England win The Ashes! 2012.07.25. 23:00:38Szűrés
:)
Megdobbent 2012.07.26. 05:58:45Szűrés
Megbaszta a postas?
Alavagott egy esperes?
Vagy mi a faszomtol (nem, az enyemtol tutinem) lett aldott nekije az alapottya?!
Bazdmegmar.
helianthus 2012.07.26. 08:06:35Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 08:23:07Szűrés
Don Quixote de la Ferko 2012.07.26. 08:25:38Szűrés
Ez a buta tévképzeted abból ered, hogy a saját életedet látod bele másokba.
helianthus 2012.07.26. 08:28:44Szűrés
helianthus 2012.07.26. 09:46:47Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.26. 10:06:18Szűrés
@helianthus: miért, meg szoktál sértődni? Te csak ne feltételezz semmit az én feltételezéseimről (mert megint csak nem talált):P
helianthus 2012.07.26. 10:20:39Szűrés
*ez most nem gúnyolódás, azt játszom, hogy egy két századdal ezelőtti nevelőnő stílusában kommentelek, ezzel próbálom ellensúlyozni az elharapozó alpári kommenteket, egyúttal pedig alternatívát is kínálok a kommentelés más módjairól. JJJ
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.26. 11:00:27Szűrés
helianthus 2012.07.26. 11:28:48Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.26. 12:03:06Szűrés
helianthus 2012.07.26. 12:26:15Szűrés
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.26. 13:42:58Szűrés
Xezs 2012.07.26. 20:38:57Szűrés
wiraaa 2012.07.30. 18:57:06Szűrés
Több dolog is van a cikkben ami nem állja meg a helyét itt.
Kérem vegye le ezt a cikket ugyanis a pénzt visszaküldtem. ( nem lett volna kötelességem , ugyanis a kupont el kellett volna ajándékozni és másnak felhasználni, ez egyedül az én jóindulatúságom, hogy visszafizettem!!! Egyetlen cég sem fizet vissza kupon pénzt, egyszerűen maximum megengedik, hogy átruházhassa másra a szolgáltatást.) Szépen kérem, hogy a sértő cikket legyen szíves levenni az oldalról. Köszönöm!
wiraaa 2012.07.30. 19:05:09Szűrés
Xezs 2012.07.31. 00:03:13Szűrés
Bár abban igazad van, hogy aki annyira hülye, hogy átvágják, meg is érdemli.
wiraaa 2012.07.31. 08:50:02Szűrés
Szenthomárság 2012.07.31. 11:22:21Szűrés
Kár hogy ez a szép szokás szinte teljesen kihalt manapság.
wiraaa 2012.07.31. 11:38:46Szűrés
Szenthomárság 2012.07.31. 11:59:34Szűrés
meg a kavitációs szarokért is.
meg a mágneses paplanért is.
meg a hologramos karkötőért is.
meg a benzinspórolós mágnesért is.
és hosszú még a sor.
wiraaa 2012.07.31. 12:16:47Szűrés
Xezs 2012.07.31. 21:59:30Szűrés
Xezs 2012.07.31. 22:01:22Szűrés
El ne higgye már senki se, hogy befektetett munka nélkül is lesz eredmény.
Csak az emberek szeretnének úgy fogyni, hogy a kisujjukat se kelljen mozdítani. Lusta disznó banda.
wiraaa 2012.07.31. 22:01:46Szűrés
wiraaa 2012.07.31. 22:03:49Szűrés
Xezs 2012.07.31. 22:06:35Szűrés
Nem baj, csináld.
Add át üdvözletemet Gyurcsoknak.
wiraaa 2012.07.31. 22:17:21Szűrés
Rengeteg az irigy és az elégedetlen ember, de hát ez Magyarország.
Xezs 2012.07.31. 22:26:05Szűrés
Elégedett is vagyok, egy szóval nem írtam, hogy ne lennék az. Főleg azért vagyok elégedett, mert szüleim megneveltek annyira, hogy ne higgyek el mindenféle humbukot, amivel át akarnak verni úton-útfélen.
De már mondtam hogy csináld csak, mit számít neked egy-két komment, úgyis sokan bemennek hozzád, hát örülj nekik.
Én is örülök annak, amit csinálok.
Függöny le.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 22:30:13Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 22:34:25Szűrés
Humbug - angol jövevényszó, mely valószínüleg német közvetítéssel került nyelvünkbe a 19 sz. derekán. Szélhámosság, ámítás, a németben is ugyanezzel a jelentéssel bír.
A többi stimmel.
Xezs 2012.07.31. 22:49:43Szűrés
wiraaa 2012.08.01. 08:55:55Szűrés