Tékozló Homár

Monszun után nem fizet a Generali?

2012.08.16. 15:23 | jackyll | 241 komment

Egészen bizarr történetet küldött MR, akinek állítólag a Generali visszamondta a biztosítását és visszafizette az utolsó negyedévet, amikor bejelentették, hogy pinceüzletüket elpusztította az esőzések után beömlött víz.

Most megtörtént eset: érvényes szerződéssel rendelkeztünk és volt egy elég húzós vihar 2012. 07. 29-én sajnos az üzletünk amely alagsorban helyezkedik el (félszuterén) bokáig álló vízzel fogadott a hétfői nyitáskor. Sajnos szivattyúzni nem lehetett így kézzel törölközővel vödrökkel felszerelve próbáltuk enyhíteni a kárt. Mint kiderült egy forgalmas budapesti utca csapadékvíz mennyiségének jó része az üzletben landolt. Szökőkútként áramlott az összes csap lefolyójából a WC-ből stb. egy meghibásodott visszacsapó szelep miatt... Mivel ez egy üzlethelyiség (szolgáltató) komoly milliós berendezések is voltak, amelyek sérültek vagy megsemmisültek. De mi gondoltuk azért kötöttünk mindenre kiterjedő elég komoly havi költségű biztosítást a helyiségre, berendezésekre (és ez ritka példa Magyarországon) a vállalkozás még személyi felelősségre is kötött biztosítást, de mind hiába.

A kár bejelentést követően a biztosító azt állította nincs érvényes szerződésünk és kitalálta azt, hogy az utolsó negyedéves díjat utólag visszafizeti így kibújva a kár megfizetése alól. Ez Magyarország a Generali Biztosító 2012-ben! Ez nem csalás, nem ámítás? Így kössön mindenki komoly biztosítást, ugyanis Magyarországon ez ennyit ér. Azaz SEMMIT.

Köszönjük Generali Biztosító soha többet nem leszünk az ügyfeled semmilyen téren, sőt! Mivel ezt valószínűleg más biztosító is eljátssza. Ezentúl magyar módra (sajnos) nem is fogunk a jövőben biztosítást kötni, mert az lószart sem ér, akkor amikor a biztosítónak fizetnie kell.

Ezt mindenki jól vésse az eszébe: biztosítás kapcsán csak egy aktuális nyugalmat és biztonságérzetet vásárol az ember, ugyanis amikor káresemény történik számos apró betű és kitétel áll a biztosítók rendelkezésére, hogy kibújjanak a felelősség alól. Egyszóval sajnos itt ebben az országban nem lehet felelősségteljesen gondolkozni, akkor amikor egy olyan magát komolynak mondó biztosító is átveri az ügyfeleit és elcsalja a biztosítási összegeket, mint a Generali.

Köszönjük!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.16. 15:27:12

nageci,a kocsma meg épp most nyit, nem tudok itt ekézni

Supreme* 2012.08.16. 15:32:42

Oszt papír nincs róla, hogy szerződés márpedig van? Komoly emberek nem keverik el a fontos papírokat.

metal · http://electric.blog.hu 2012.08.16. 15:36:02

Milliós berendezések, de egy ügyvédre nincs pénz, aki a gatyáját is lepereli a generalinak?

Amúgy legalább a felmondás okát leírhatta volna a kedves posztoló. Mert így eléggé az az érzés, hogy nem egyoldalú volt a történet, csak a saját hiba el van hallgatva. Talán nem lett időben befizetve az utolsó számla?

Dr. Kix 2012.08.16. 15:37:32

Nemrég szembejött egy román család. Ilyen kereskedőfélék. Gyalogosan voltak. Viszont jutányos áron volt náluk tuti finom, friss lókolbász. Hmmm....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.16. 15:38:27

Pereltetek-e? Mert ezzel mást nem érdemes...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.16. 15:39:37

@metal: "Milliós berendezések, de egy ügyvédre nincs pénz, aki a gatyáját is lepereli a generalinak?"

Elment a pénz munkaeszközökre (céges BMW).

helianthus 2012.08.16. 15:50:54

@Dr. Kix: kíváncsi vagyok, hova fejlődik ez a dolog. Folytasd kérlek! :)

230e 2012.08.16. 15:52:36

Ilyet akkor tesz a biztosító, ha a másik féL késve - a szerződésben, vagy az ÁSZF-ben rögzített határidőn túl - egyenlíti ki a biztosítás díját. Ezen esetben azért meghallgatnám a másik oldalt is.

helianthus 2012.08.16. 15:53:09

A poszthoz hozzászólva, szerintem sem szabadna ennyiben hagyni. A biztosítók felettes szervéhez kell (nem tudom, mi a neve, de tuti van ilyen) fordulni sürgősen a történettel, csatolva minden csekket, sajtpapírt.

PITTA 2012.08.16. 15:55:17

Itten valami nem kerek. Nekünk 2 éve volt beázós kárunk és simán fizettek!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.16. 15:57:38

@Dr. Kix: Jól öltözöttek voltak-e?
Húszezresből visszaadtak-e?

@helianthus: PSZÁF.

Harlequin 2012.08.16. 15:59:55

Ezt elég könnyű bizonyítani, hogy van-e vagy nincs.

helianthus 2012.08.16. 16:00:15

@ColT: rájuk gondoltam, de nem voltam benne biztos, hogy nem csak bank tartozik-e oda. Köfi.

qwertzuiop1 2012.08.16. 16:02:24

@230e: Díjtartozás, de még fel nem mondott szerződés esetén azt szokták csinálni a biztosítók, hogy addig nem fizetnek, amíg a tartozás fennáll.

230e 2012.08.16. 16:08:23

@qwertzuiop1: Igen, hogyha nincsen káresemény, biztosan ezt teszi. Itt viszont lehet hogy volt.
Sokkal egyszerűbb erre hivatkozva nem fizetni, mint bekérni a még fennálló összeget, majd utána fizetni.
Sőt gyakorlatilag érdemes rögtön a kizáró okokon végigmenni.
Egyébként meg még az is lehet, hogy a posztoló megnyugodva hátradőlt, hogy ki van fizetve a biztosítás, és lehet hogy a bankja nem teljesítette határidőben, Pirike késve fizette be, csak elfelejtett szólni stb. stb.
Sok elmebeteg, felesleges poszt van, de ennek tényleg érdekelne a végkimenetele.

j311 2012.08.16. 16:14:46

Nem fizetett biztositasra nem jar fedezet...
Esetleg fedeztetnek egy loval, ha problemad van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.16. 16:17:31

@helianthus: :)
A biztosító tallán még rosszabb is, mert az csak pénzt szed, vissza nem ad :D

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Köszi :D

Skodakék Fábia 2012.08.16. 16:18:49

@j311: attól hogy késik a lóvé attól még él a biztosítás.

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2012.08.16. 16:19:59

Én szívesen segítenék abban, hogy érdemes-e perelni, de ez az infó ahhoz nagyon kevés.

VT Man 2012.08.16. 16:21:54

A posztoló balfasz, ha nem megy ügyvédhez.

Kivéve, ha valóban sáros, pl. egy negyedévet csak pár hónap csúszással fizetett be, ezért felmondták a biztosítását.

Urakura 2012.08.16. 16:43:54

Sok hülye van itt,aki mindenre ír válasznak nem nevezhető tahóságot.A hír igaz lehet,aki még nem járt így,-garantáltan fog,ha fizet a semmiért,amit biztosításként hazudnak.Én elolvastam nem egy szerződést,egyikben sem találtam jogot,csak kötelezettséget,kibúvót viszont számtalant a bandák részéről...

qwertzuiop1 2012.08.16. 16:51:33

@230e: Nem nem. Pont azt írtam, hogy amíg nincs felmondva a szerződés, addig nem számít a tartozás. Az csak egy számviteli dolog, hogy nincs befizetve, a szerződést nem érinti. Az benne van a szabályzatban, hogy hány napon tartozás után mondhatja fel a biztosító egyoldalúan a szerződést, de amíg fel nem mondta, addig neki fizetési kötelezettsége van. Legalábbis ebből a szempontból. Az más kérdés, hogy egy rakás más okot is találhat a nemfizetésre. Pl. előszed egy ajánlatot (amit aláírt az ügyfél) amiben (apró betűvel) az van, hogy a félszuterén, vagy szuterén helységekben csak akkor fizet, ha megfelelő, és hibátlanul működő vízelvezetés, és vízbetörés-riasztó működik stb.

RaveAcE 2012.08.16. 17:30:50

Simán pereld ki belőlük a kártérítést. A bíróságok tele vannak ilyen ügyekkel, hogy megpróbálnak kibújni a fizetés alól. Csak bepróbálkoznak, ha a biztosítási díj magasabb, mint az ügyvédi munkadíj.
Keress egy bizosítási ügyvédet, simán megnyeri neked.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.16. 17:46:26

csak szolok, monszun elott sem fizet

Marvin McNasty 2012.08.16. 19:08:09

ilyen az Aldiban nem történhetett volna meg.

biztosítást csak az Aldiból !!!

Marvin McNasty 2012.08.16. 19:26:18

@hagyma: így igaz, de az már csak hab a tortán.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.16. 19:28:13

@venturaa: nem torta, kaposzta
kicsit lehult az ido, mar megennek egy toltottkaposztat, de fejletteb orszagokban nem ismerik

Marvin McNasty 2012.08.16. 19:33:36

@hagyma: hab a káposztán.. most így elképzeltem, de nem enném meg.

én főzöm a kamilla teámat, megérkezett az allergiaszezon..

Marvin McNasty 2012.08.16. 19:37:35

@hagyma: én a hagymától meg sírok.

Marvin McNasty 2012.08.16. 19:46:19

igaz, arra nincs OEP támogatás.

lionking 2012.08.16. 19:57:10

"A kár bejelentést követően a biztosító azt állította nincs érvényes szerződésünk és kitalálta azt, hogy az utolsó negyedéves díjat utólag visszafizeti így kibújva a kár megfizetése alól."

Nekem ez nagyon sántít..
Ha volt szerződés érvényes, akkor nem vagy késedelmes fizetés miatt már megtörtént felmondás esetén (amiről esetleg még nem kapott postán értesítést az ügyfél) van ilyen hogy pénz vissza, mivel a befizetés előtt már érvénytelenítették vagy törölték vagy egyoldalúan felmondták a szerződést.
Ha NEM is volt akkor mire fizetné vissza a díjat a biztosító???
Ez így ebben a formában ugye..

A másik: majd mindegy hogy volt-e bármid, az utcaszint alatti helyiségeknél az az általános szabály, hogy csak x centinél (biztosítója válogatja) magasabbra pakolt áru vagy -és berendezésben esett kárt térítenek meg, beömlő víz esetén.
Nem keverendő a csőtöréssel.
Tehát ha ez történt, hogy az utcáról ömlött be, akkor a Generali szerződésben foglalt joggal tagadhatja meg az 50 cm-nél alacsonyabban elázott dolgok kártérítését.
De perelni ettől még lehet.
De előtte inkább olvasni kéne el azt a szerződést.

gelsystem 2012.08.16. 20:01:04

kíváncsi lennék már egy hitelrontási-perre, egy rendesre......
nem egy oJan EDE-féle törőjjük a posztot félére, hanem egy rendesre
mer hogy itt valaminem kerek, az tutti
vaaaaaagy, a posztoló bőcsész, minimum több diplomával........

fda 2012.08.16. 20:10:29

Azért a biztosító részéről a felmondásnak kell hogy legyen leírt oka, ez hiányzik a történetből.
Én ezzel, ha tényleg pontosan így történt, nem homárkodnék, hanem perre mennék.
Egyébként nem tűnik egyedinek: ha nekem biztosítós ügyem volt, mindig kitaláltak valamit, harcolni kell.

tof 2012.08.16. 20:14:35

ezzel a generali és társa bt-vel nekem is volt egy ügyem.
egészen addig húzták-vonták a fizetést, amíg egy ügyvéd ismerősöm levélben valamint személyesen le nem tette a névjegyét...

hiába nagynevű, meg nemzetközileg elismert egy cég (legyen az biztosító, szolgáltató, bármi), a hazai korrupt, ügyeskedő üzleti "kultúra" miatt semmivel sem ér többet, mint bármelyik sarki csehó

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.16. 20:16:21

@gelsystem: A Homár csak közzéteszi amit írnak neki. Simán mondhatja azt, hogy felelősséget nem vállal.

@lionking: Azért az attól függ, milyen szeződést kötött az ügyfél.
Ha nekem azt mondja a biztosító, hogy vízkárra oké a biztosítás, de csak akkor fizet, ha nem érte nedvesség a cucokat, akkor csak kiröhögném :D

Kivancsi 2012.08.16. 20:18:30

magyarorszag? kelet europa?
mit csodakoztok rajta?
szolgaltatok, kereskedok, markakereskedok, bankok, lizingcegek, biztositok... bla bla
mindenki meglop mindenkit es a vegen a legnagyobb tolvaj me lefelezi a tolvajok hasznat...
allami maffia....

gelsystem 2012.08.16. 20:21:39

@ColT: félreértessz!!!!
nem a HOMÁRT, hanem a pósztert.......
a homárt szeressük, a posztolót meg mindig lehet és kell is daszogatni, mert mind hüJe, ugye-e?!?!?!?!?!?

igazságos 2012.08.16. 20:25:15

Nekem se kerek itten több dolog:

Alagsorba üzlethelyiséget sikeres ember nem tervez, pláne nem milliós berendezésekkel, mert nem, gondolok itt, mondjuk nyomdagépekre.

Aztán, most mi van azzal a szerződéssel, papír van-é, elázott-e, ha van szerződés, azon rajta van a dátum, nem lehet visszafizetni az utolsó esedékes díjat, akkor ott az ügyvéd, ott a per, ott a PSZÁF, vagy mittudomén, sehol egy reklamációféle?

Ilyen könnyen le lehet mondani a kártérítésről, a milliós berendezések esetén? Ha jut drága biztosításra, akkor jut drága ügyvédre is, aki mindent leperel a biztosítóról.

@gelsystem: a homáros törzskommentelőket baccatni ősi román szokás, ha cikkeznek a homárra.

igazságos 2012.08.16. 20:28:32

@ColT: de ezt az utolsó negyedéves biztosítási díjfizetést egyszerűen nem tudom hová tenni. Ilyen lényegében van????

Oké, akkor azt mondom, kedves eddig fizető ügyfél, kabd be, te köcsög, tőlem aztán egy kanyit nem látsz, mert egy hülye balfasz idióta vagy, azért az eddig befizetett zsét nagyon szépen köszönjük, még mit nem, hogy mi majd megtérítjük a károdat.

Akkor már nem ajánlgatom fel, hogy visszafizetem az utolsó díjat, és akkor mondom, ezennel tekintessék a szerződést SEMMISNEK tekinteni, merthogy hiába kötötték korábban, akkor is baszunk fizetni.

Hol itt a logika? Most vagy elismered, hogy volt szerződés, és megtéríted a kárt, vagy elismered, hogy nem volt szerződés, és az ügyfél mehet, amerre lát.

De azzal, hogy az utolsó díjat visszafizeti, azzal a Generali a SAJÁT HÜLYESÉGÉT TÁMASZTJA ALÁ, MISZERINT ŐK A KÖCSÖGÖK.

igazságos 2012.08.16. 20:30:27

Mindenképpen perre mennék, hiszen ezzel a visszafizetéssel, te mindenhol BIZONYÍTANI TUDOD, HOGY A Generali idióta balfasz társaság, aki saját magával szúr ki azzal, hogy nem teljesíti a szerződéseit.

Vagy már megint rosszul értelmezem, mint mindig????

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.16. 20:32:31

@gelsystem: Ja, a poster meg kit :D
Főleg így este egy sör mellett :D

@igazságos: Én sem. Honnan szedték itt egyesek, hogy a postoló nem fizetett? Szó nincs róla.

gelsystem 2012.08.16. 20:35:59

@bróker: én is tudnék neked egy remek lehetőséget, mikor édesanuta távozik az örök vadászmezőkre, te még megleped egyszer fent a ravatalon............

igazságos 2012.08.16. 20:38:27

@gelsystem: ilyet ne kívánj a balfaszoknak, mert a végén még magukkal visznek, egyszerűen nem kell ezekkel törődni, majd lekopnak innen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 20:38:40

eszt a brókergyereket nem vállalja be valami kóbor ló análisan?

flippant 2012.08.16. 20:38:51

spanomat a grupama szopatta be. Ügyvédhez fordult azonnal, de a rohadékok a végsőkig húzzák.

von schwarz 2012.08.16. 20:41:47

kedves posztoló! szerződésre hivatkozva levél az ügyfélszolgálatnak, cc pszáf. semmiképp ne aggódj, nem veszíthetsz, ezen kívül, ha utólag kár ér, mert nem volt pénzed megjavítani a cuccaidat, és amiatt történt, mert a biztosító nem fizetett, azt pedig simán perelheted. tényleg nem veszíthetsz.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 20:43:08

@igazságos: pedig a zselérencer még finom volt és nőjies. amit én kívánok neki, aszt mán magam is szégyellném leírni, de benne a van a f@sz, meg a kurv@ @nny@ is.

igazságos 2012.08.16. 20:45:46

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hogy ezek soha nem unják meg, ilyenkor mindig ezen töröm az agyam.

butus 2012.08.16. 20:46:19

@bróker: a kurva anyádba a szuper lehetőségeddel.

csasztilaszti 2012.08.16. 20:46:22

abban esetben nincs érvényes szerződés, ha díja nincs rendezve. a biztosítók akkor utalják vissza befizetett díjat, ha díj nem fizetés miatt / türelmi idő ált. 60 nap/ megszünik a szerződés külön értesítés nélkül és ezután fizetik be díjat.

csasztilaszti 2012.08.16. 20:46:22

abban esetben nincs érvényes szerződés, ha díja nincs rendezve. a biztosítók akkor utalják vissza befizetett díjat, ha díj nem fizetés miatt / türelmi idő ált. 60 nap/ megszünik a szerződés külön értesítés nélkül és ezután fizetik be díjat.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.08.16. 20:47:09

" Szökőkútként áramlott az összes csap lefolyójából"

Miert szereltetek a csapokra lefolyot? Inkabb a lefolyora kellett volna csap, amit el lehet zarni es akkor nem bugyog rajta fel a viz.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 20:48:01

@igazságos: nekem fát lehet vágni a hátamon, de ezeket úgy bele tudnám bacni a dunába egy káposztakővel a nyakukba. persze közbe videjóznák is.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.16. 20:48:56

Mennyi hülye van itt.

Ha a biztosító vissza akarja fizetni az uccsó negyedévet, akkor az be lett fizetve, a biztosításokat negyedévre előre szokták fizetni.

A biztosításnak épp az a lényege, hogy a biztosító kockázatot vállal a fizetett időszakra.

Ha az ügyfél nem fizette be a díjat, a szerződésben meghatározott nappal a kárviselés kötelezettsége befejeződik és a biztosítót visszafizetési kötelezettség sem terheli.

Itt megpróbálnak kibújni, de ők is érzik, nem fog sikerülni, ezért is fizetnék vissza az uccsó negyedévet, ami egyébként a biztosítás intézményének megcsúfolása, hiszen milyen biztosító az, amely beszedi a díjakat, de nem vállal kockázatot.

Az ügyfél uccsó befizetett csekkje, pedig amúgy milliókat ér, a bíróság a kamatokat és az esetleges késlekedés általi kárt (bevételkiesés) is meg fogja ítélni, érdemes ezért is perelni.

(A Generáli lakásbiztosítását én kb. 15 éve olvastam, és akkor nem kötöttem meg velük.)

Megdobbent 2012.08.16. 20:51:19

Azert ilyen volumeben, ebben az orszagban meg olyan nem volt, hogy barmely biztosito azt mondta volna, hogy keremszepen, mar hozzuk is taskaban a suskat. Allando asztalt csapkodni, perelni, bulvarozni kell. Ez egy ilyen orszag. Valaki jobbat vart, vagy valami?

igazságos 2012.08.16. 20:52:12

@csasztilaszti: az utolsó negyedéves díj, számold ki.

Tehát a poszternek LENNIE KELLETT KIZÁRÁSOS ALAPON BEFIZETETT DÍJÚ CSEKKJÉNEK, június elején be kellett fizetnie.

Az megint más kérdés, hogy elázott-e, nyilván, egy vállalkozásnak az ügyvédénél is kell ilyen papíroknak lennie, gondolom én, biztosítási szerződés...

Az már gázabb, ha a csekk meg minden papír elázott, ha csekken fizetted be, és nem tudod bizonyítani, de szerintem ilyenkor a biztosítónál ezt le lehet ellenőrizni, ha ők elismerték a visszafizetéssel, hogy befizette az utolsó negyedéves díjat.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2012.08.16. 20:52:20

Ez az a Generali, amelyik ben a Horváth Charlie énekelte, hogy "Csöngess be hozzám, jó barát!"

igazságos 2012.08.16. 20:55:26

Én minden csekket akkurátusan különválogatok, szolgáltatók szerint, szépen sorban, hogy minden meglegyen, egy helyen tárolom, össszegumizva, ezeknél sose lehet tudni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 21:00:24

@igazságos: kéne már neked egy új billentyűzet lassan. aldiba szokott lenni olcsón :)

igazságos 2012.08.16. 21:01:52

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: én vakon írok, nekem még billentyűzet se kell, olyan gyors vagyok, mint a szél, oszt közbe tévét nézek.

csasztilaszti 2012.08.16. 21:03:14

@igazságos: számolni én tudok mert 08.hó van. értelem szerűen a káresemény időpontjában volt díjjal rendezett biztosítása.
valami nem kerek a díjjal mert, ha így történt ahogy irják a generali szerződés szegést követ el és ez a Pszáfnál sokkba kerül.
én arra utaltam, hogy milyen esetekben utalják vissza díjat. más eset is van de az nem kapcsolódik káresethez.

csasztilaszti 2012.08.16. 21:03:14

@igazságos: számolni én tudok mert 08.hó van. értelem szerűen a káresemény időpontjában volt díjjal rendezett biztosítása.
valami nem kerek a díjjal mert, ha így történt ahogy irják a generali szerződés szegést követ el és ez a Pszáfnál sokkba kerül.
én arra utaltam, hogy milyen esetekben utalják vissza díjat. más eset is van de az nem kapcsolódik káresethez.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.16. 21:03:42

Kommentcunamiiii!!! Megyek is aludni :D

igazságos 2012.08.16. 21:06:56

@csasztilaszti: de valamiért a biztosító nagyon biztos a dolgába, ha ilyet meg mer lépni.

Ottan pedig valamit az ügyfél is baszhatott fel már, ha ennyire bátran ki meri jelenteni, hogy akkor a szerződés semmis, hiába van befizetve a zséd.

Én meg nem is mondtam, hogy tudok számolni, az atpijkamo feladata itten.

A poszter meg legközelebb fogalmazzon érthetően, mert sok a hülye errefelé, aki automatikusan a posztert basztatja, hogy mikor, mit fizetett be. Okés?

igazságos 2012.08.16. 21:08:07

Ezt meg hogy lehet csinálni, kétszer, egy időben ugyanazt küldeni....

marxengelszleninsz 2012.08.16. 21:12:35

@gelsystem: "ez 10 pont.."

Csak 9, mert Révész énekelte..

Amúgy ebben a sztoriban valami nem kerek..

lionking 2012.08.16. 21:15:11

@ColT: olyat nem tud, amiben ne zárnák ki a kockázatból az általam említett dolgot.
Ez van, vagy ezt írja alá vagy semmit

Escobar888 2012.08.16. 21:15:15

Szintén Generáli nem régen még egy üvegkárt se fizetett ki egy ismerősnek. Nekem pedig az egyértelmű villámkáromat utasította éppen el. Miközben sorozatosan mellé beszélnek a telefonba. Asztali gép helyett notebookot várnak. Nem jönnek szemlére. Faxot letagadják, hogy megkapták. Személyesen bevitt papírokra is többször rájuk kellett telefonálni. Majd elutasították. Úgy, hogy azóta újabb vihar és szintén történt a házban másoknak is kár. Köztük nagy kábel szolgáltatóknak is. Mindkettőnek.
Ennyit róluk. Most még megy a felülvizsgálat. aztán nem tudom hova tovább, de bárhogy is lesz a biztosítás ilyen mód csak kidobott pénz!

lionking 2012.08.16. 21:23:34

@ColT: kikerestem:

d) talajszint alatti padozatú helyiségekben a padozattól mérve, raklapos tárolás esetén 1 Euro-raklap, egyéb esetben 12 cm-nél alacsonyabban tárolt készletek (1. fejezet I. C) kárai;

már nem 50 cm, csak egy raklapnyi :)

itt az egész:
www.generali.hu/Szolgaltatasok/Vagyon/~/media/szolgaltatasok/vagyon/vagyonor/Vagyonor_feltetel_2010_uj.ashx

konkrétan a 14-ik oldal

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.16. 21:27:42

Majd a palesztinok megoldják a biztosítók sorsát!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.16. 21:29:19

@lionking: Akkor a Generali kapja be, az ügyfél meg olvassa el a szerződést...
De mondjuk ez olyan, hogy csak az ellen nem véd, ami ellen biztosítanál...

TémÁs 2012.08.16. 21:31:12

Érdekes dolgokat ír le itt Mindenki, de sajnos csak fél igazságok vannak.
Én belülről ismerem a biztosítási szakmát és félek,hogy azoknak van igaza,akik valami olyat feltételeznek,hogy "sánta" a helyzet.
A biztosítóknak a legjobb reklám a kárkifizetés.
Egy jó tanács : Csak profival köss biztosítást!

lionking 2012.08.16. 21:32:53

@ColT: nézd
a biztosító álláspontja érthető, a veszély reális, és az kicsit furi lenne ha a biztosító fizet mindenért, az ügyfél meg semmit sem tesz a megóvás érdekében.
És szerintem az a raklap magasság nem valami elvetemült méret.

igazságos 2012.08.16. 21:34:40

@Sün‼ ツ: bezzeg ha ezeknek, meg a bőrszínűleg nem korrekteknek is lenne biztosításuk, mindjá nem itt tartana az ország.

Itt pedig a poszter részéről is van ám valami nagy sumákolás a háttérben. De ne legyen igazam már megint.

csasztilaszti 2012.08.16. 21:37:49

@igazságos: ragozhatnánk reggelig a témát.
mikor van az utolsó negyed, mert ez senki nem tudja. a biztosításnál az utolsó negyed az évfordulót megelőző három hónap.
szerintem a következő történt.megtörtént a baj biztositás nincs befizetve csekk elázott - telefon könyvelőnek uatlaja a pénzt, de sajna 60 nap után

lionking 2012.08.16. 21:38:14

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Kedves Giraffa a Te nyakméretedhez természetesen állítva :)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.16. 21:39:51

@lionking: Hát, mondjuk ebben az esetben pont marhaság volt.

A biztosító biztosítást nyújt. Kockáztat.
Ez nem mindig jön be.
Aki nem akar kockáztatni, ne csináljon biztosítót.
Mondjuk ha nekem a mostanában szokásos esőzések mellett ilyen szerződést nyomnának oda, kiröhögném őket.

lionking 2012.08.16. 21:43:23

@ColT: konkrétan ez 15 éve így van
Konkrétan az összes hazai biztosítónál így van kb.
Úgyhogy nincs kiút :)
De mondom, érthető is.
Olyan ez mint a taxi vagy a verseny autó biztosítás az sem a normál tarifával megy mert sokkal nagyobb a kockázat.
Itt meg a nyilvánvaló veszély miatt eleve korlátozással működik, még csak nem is kizárják.
Az az árvizi területre épült házak esetében van, ott a vízkár ki van zárva. Mikor volt nagy árvíz hőzöngtek a népek, de senki nem mondta hogy ártérbe kell építeni a házat, és persze aki az építési engedélyt kiadta annak is a sűrűn emlegetett anyukája nem?

csasztilaszti 2012.08.16. 21:53:00

@lionking: csak árú készletre vonatkozik a 50 cm tárolási magasság. kicsit érdekes helyzet lenne, ha egy iróasztal, hütőgép, fénymásoló 50 cm magasan lenne.
a veszélyt illetően nem nagy kockázat a vezetékes-vízkár toronymagasan vezeti a kárgyakoriságot.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.16. 21:53:06

@igazságos: Olyan nincsen nekik, mert fölösleges.
Majd a segílyke megoldja!
A zsiguliba meg úgyse fér be.

TémÁs 2012.08.16. 22:03:59

Azt hiszem nálunk az emberek egy kicsit tévhitben élnek,a Lajtán túl egy biztosítási tanácsadó nagy kincs, hiszen ott tudják, hogy a vagyonuk és az életük biztonsága a jövőjük záloga.
A biztosítók honlapján rengeteg jó tanácsadó található névvel és elérhetőséggel.

csasztilaszti 2012.08.16. 22:08:37

@Escobar888: hogy az üveg kárt miért nem fizettéki nem derül ki. eltérő módozatú lakásbiztosításoknál esetleg nem terjed ki a kockázat. alaphelyzetben a szerekezetileg max 10mm vastagságú és max 3m2 táblaméretig van fedezett katedrál thermó, drótbetétes, sima.

igazságos 2012.08.16. 22:09:18

@Sün‼ ツ: úgy van, én is tudom, csak feltételeztem itt, mi lenne, ha...

szerintem meg mi fizessük az ő biztosításukat is

villamos alóli kacaj 2012.08.16. 22:10:57

Ha /, hát legyen / !
Közben pedig az üzlethelyiséget átalakítani egy jó kis török fürdővé.

egyjózsi 2012.08.16. 22:12:08

A poszt gagyi! Én biztosan perelném a Generali helyében hitelrontásért az írás kitalálóját. A dolog a leírás alapján csak arra jó, hogy egyesek ismét kiélhessék a "minden multi hazug csaló" képzetüket! Ilyen erővel, s ennyi bizonyítékkal én azt mondanám: biztosítási csalást akartál, de nem vették be! Az itt állítottaknak ugyanannyi a valóságtartalma, mint az enyémnek. Semmi!

igazságos 2012.08.16. 22:17:49

@venszivar: nem, ma is dolgoztam, tudod, a munka kikészít

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.16. 22:25:54

@igazságos:
Hát a "milenneha", az olyan, mint a "ha"-val kezdődő mondat.
De azé jó az is...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.16. 22:30:08

@venturaa: a hagymatol Mary is sir, mindig nekem kell pucolnom es felszeletelnem

igazságos 2012.08.16. 22:33:44

@Sün‼ ツ: ilyenkor eltűnődik az ember....

@venszivar: kerek erdő mellett a határon számolok. :)

@hagyma: nálatok a hagyma se olyan erős, mint nálunk, saját tapasztalat

venszivar 2012.08.16. 22:38:54

@igazságos: ez a barom, egy 19:37:35 ös semmire "válaszol", csak, hogy ugathasson. mindig mondtam, hogy nem komplett ez a félnótás........idióta, unatkozó pióca stb.- stb.

igazságos 2012.08.16. 22:42:54

@venszivar: én csak a fejlett országokban ez így dívik szövege miatt bírom, egyébként nem.

@Sün‼ ツ: ha lennének....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.16. 22:46:13

@igazságos: ne haragudj, de hulyeseg, hagymaban es amerikaban en vagyok a legerosebb homaros
@venszivar: ha sargat latok vagy egy kotsogot, akkor udvarias gentleman mondjara valaszolok

von schwarz 2012.08.16. 22:46:39

@Anti Anyag: nem igaz, hogy a biztosítót nem terheli kötelezettség, ha nem fizetsz, legalábbis nem teljesen. ugyanis a vagyonbiztosítások egy évre szólnak. az ügyfél egy évig köteles fizetni, ha nem teszi, akkor akár perelhatő is. cserébe a biztosító egy évig kockázatban áll. másrészt, dínemfizetés miatt is megszűnhet a szerződés, de tipikusan (biztosítótól függően) van pár hónap intervenciós időszak. másrészt, ha az ügyfél fizet, akkor újra kockázatban áll a biztosító. a fenti eset azért necces, mert a biztosító a káresemény bejelentése után akarja megszüntetni a szerződést, tehát akkor is kockázatban állt.

igazságos 2012.08.16. 22:48:59

@hagyma: pedig szagoltam, ámerikában lightos a hagyma. itthon patakokba folyik rólad a könny, olyan erős, hogy még a folyosón is éreznék a szagát, ott meg csak akkor, ha föléhajolsz, de komolyan, én is meglepődtem

mondjuk a mondat második felébe nem kételkedem, amíg nem szolgáltat az ellenkezőjére bizonyítékot

na szóval, jó éccakát mindenkinek, megyek hunyni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.16. 22:51:20

@igazságos: 140 fele hagyma van
van amellik lightos van amellik nem
en is mindig kajahoz vasarlom, hogy eppen mit akarok fozni, ha eppen fozni akarok kernemszepen
most gulyast foztem, ehhez kozepes voroshagymat vettem

venszivar 2012.08.16. 22:52:47

@igazságos: úgy hallottam, hogy majd arrafelé mész........., no akkor lecumizhatod.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.16. 23:03:57

@venszivar: errol meg kell kerdeznem Maryt, de ugy tudom Clintotn ota a szopas jogilag nem szamit megcsalasnak, ugyhogy majd megbeszeljuk....

monyon le 2012.08.16. 23:21:00

@TémÁs: Az igazság, hogy mi a Lajta ezen az oldalán élünk, hol is a másik átb...szása, lehúzása nemzeti sport.
A lajta másik oldalán még igaz a mondás " ein Mann ein Wort" - ez a másik oldalon, csak annyit jelent haggyá' már k.nem érdekel a nyomorod

labi 2012.08.16. 23:34:03

Ne szopassátok már be szegényt rossz információval, hogy menjen neki polgári perrel a biztosítónak mert tuti nyer.

Függetlenül attól hogy ki mit gondol arról, hogy "szerinte" meddig érvényes a biztosítás, jelzem a Ptk szabályozza, díjnemfizetés esetén pl az 543§.

Ami itt le van írva az elég tipikus, a részletek ismerete nélkül azt mondom 99%, hogy egy alaposan elkésett díjfizetés.

Szerződés megszűnhet felmondással, díjnemfizetéssel, érdekmúlással, közös megegyezéssel. Mindegyikre más szabályok vonatkoznak és a hozzászólásokban sokan alaposan keverik.

Aki nem biztos a tudásában, az ne adjon rossz tanácsokat - főleg a részletek ismerete nélkül - mert elég sokat árthat vele a postolónak...

2012.08.17. 00:13:23

@labi: "Ami itt le van írva az elég tipikus, a részletek ismerete nélkül azt mondom 99%, hogy egy alaposan elkésett díjfizetés"

Majd kinősz a naív korszakból.

2012.08.17. 00:23:29

@ColT: "A biztosító biztosítást nyújt. Kockáztat."

Kb. Olyan kockázatos, mint rulettasztalt üzemeltetni. Csak játékosként lehet rajta veszteni, a bank mindig kaszál. Egyébként ez kőkemény matematika, nincs hozzá köze a szerencsének.

Rwindx 2012.08.17. 00:43:37

Simán per, ha visszautalja a pénzt azt jelenti csak szimplán kibújna a fizetési kötelezettség alól.
Csak okkal utalhat vissza, pl: szerződésszegés, de ez vélhetően nem történt (és szerződés szegés esetén sem utalna vissza egy kanyit sem, a te hibádra hivatkozva)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.17. 00:52:23

@Rwindx: na, azert tegyuk fel egy kesedelmes teljesitest visszautalni, ami akar a kar megtortente utan tortent, nem hihetetlen, nincsenek reszletek
ha tuti vagyok a dolgomban, a pontos fizeteseben, stb. nem a homarnak irok hanem benyujtom a pontos karigenyemet a biztositohoz. illetve kerem, hogy kuldjenek ki karfelmerot
minden ezutan johet/ birosag stb./

Rwindx 2012.08.17. 01:00:49

@hagyma: Onnan induljunk ki hogy nemrég értem haza picsa részegen.
A többit most még nem tudom feldolgozni, legközelebb kedden, mert addig zúzos napok lesznek, ha érted... :)

De egyébként nem késedelmes teljesítésből indultam ki, ha ez az ábra megkérdezném miért küldték ki az fizetési értesítőt ha amúgy is "érvénytelen a biztosításom".

Ezen túl maximálisan igazad van még keddig ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.17. 01:17:40

@Rwindx: ha kedd a akkor belgium
es minden keddig altalaban igazam van kernemszepen
egeszen keddtol
keddtol keddig mindig mas...
ez volt a regi aldi
a skala

Rwindx 2012.08.17. 01:27:54

@hagyma:
Belgium szóba sem jöhet, csak a jó öreg ... hahaha! :)

Bezmag 2012.08.17. 01:55:54

Pont ezek a buzik a spanomnak se akartak fizetni, lakásbetörés és annak során a lakásból elvitt !!! kulccsal elvitt autó miatt. (2. kulcs és törzskönyv megvolt). Kár 4 milla.

Per, 2,5 év, első fokon jogerős, nem fellebeztek, fizettek, ügyvéd elvitt asszem 20%-t. 0-hoz képest 3,2m.

épaetekmogyoo 2012.08.17. 03:16:43

Látszik, hogy a kommentelőtársak zömének fingja sincs a biztosításokról, de okos tanacsokkal persze igyekszik ellátni a posztoló kartársat.

Csatlakozom azon kicsiny csoporthoz, melynek tagjai simlisséget sejtenek a történetben.
Egy érvényes biztosítási szerződést egy bekövetkezett káresemény miatt semelyik biztosító nem szüntet meg geciségből. Ez olyan nyilvánvaló törvénysértés (vagyis nem csupán szerződésszegés) amit a legelvetemültebb biztosító sem követ el, hiszen nagyon sokat veszíthet ezzel.

Sokkal valószínűbb, hogy a poster cseszte el a díjfizetést, azaz alaposan elkéshetett vele, vagy korábban komplett negyedéves részletek is kimaradhattak, ily módon a biztosító kockázatviselése megszűnhetett.
Ha ez a késedelem egy bizonyos időtartamon (60, esetleg 90 nap) túllépett, akkor a szerződés is megszűnhetett minden külön értesítés nélkül.

Ez utóbbi esetben a megszűnést követően befizetett díjat a biztosító nem tarthatja meg, vissza kell fizetnie, és mivel a kockázatviselés nem áll fent, a kárt sem téríti meg.

Etikailag valószínű, hogy a biztosító vétett, hiszen a posztoló igen feldúlt, de gyanítható, hogy jogilag nem kifogásolható az ügy.

Ez van skacok, el kell olvasni azt a kicseszett szerződést a feltételekkel együtt, és nem utólag jajveszékelni.

preddy 2012.08.17. 04:48:46

Az a probléma a Generalival, hogy magyarországi cégénél magyarok dolgoznak, valamint az ügyfelek is magyarok...
Persze ez majd mindenre érvényes!

Walter_Dornberger · www.jagger.hu 2012.08.17. 05:45:18

Kedves posztoló!

A generali és más lakossági biztosítók vízkár biztosítása az ön által leírt eseményért alapból nem fizet, mert:

- a viharkár átáztató (felülről eső eső által okozott kár) ra vontkozik
- az árvíz , elöntés káresemény talajszint feletti és természetes vízfolyás kiáradására vonatkozik, nem pedig csatorna előntésre ráadásul pincébe.

Tanulság: tessék nagyon precízen elolvasni nemcsak a szerződést hanem a hozzá tartozó ÁSZF pontos kárleírásait, és kizárásait.
Nállam is volt pár éve elöntés és a kijövő hibafelvevő sem árvíz sem viharkárba nem volt hajlandó felvenni.
Csőtörés káresemény lett a vége hiszen a visszacsapó szelep a csatornacsövön ténylegesn eltört, elromlott, de kellett küzdeni velük. sok sikert!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.17. 06:24:50

@lionking: Attól még, hogy így van, meg érthető, egy faszság az egész.

Normális esetben úgy működne, hogy a biztosító jó nagy díjat elkér, de ha 1 méteres a víz, akkor is fizet.
Mármint ha a biztosító biztosító lenne.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.17. 06:31:21

@Jankove: @lionking:
@negyerebemegnegyereerrehe: "Etikailag valószínű, hogy a biztosító vétett, hiszen a posztoló igen feldúlt, de gyanítható, hogy jogilag nem kifogásolható az ügy."

Erről beszélek. Mondjuk nem csak etikailag, hanem kicsit gondolkodva is baromság egy olyan biztosítás, ami csak az ellen nem véd, amire biztosítottad volna magad. Persze, törvényes...akkor már minden rendben...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.08.17. 07:43:15

@venturaa: A kamilla, mivel szintén fészkesvirágzatú, keresztallergén a parlagfűvel, ürömmel. Fokozza a tüneteket, ami csak táppénzcsalásra jó.

2012.08.17. 07:45:53

Engem az Allianz Cascója szívat, még azt is elismerték, hogy rosszhiszeműen becsapott az ügyfelesük, mégis levettek egy halom pénzt tőlem.
Amúgy pedig tessék tudomásul venni: van a biztosítónak egy szerződéskötéskori arca, meg van egy kárrendezéskori arca. A kettő teljesen más.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.08.17. 07:50:20

@preddy: Az a baj a Generalival, meg a többi biztosítóval, hogy tuggyukmik a tulajdonosok és fő-fő vezetők, és a magyarok - meg a többi nemtuggyukmi - pénzének kicsalására létrehozott parazita cégek. Semmi tartalmi különbség nincs közöttük és a védelmi pénz szedő zsaroló bűnbandák között. Pontosan úgy, mint ahogy a kamatospénzes uzsorások és a bankok között sincs valós különbség.
Csak nehezebb velük a Föld...

venszivar 2012.08.17. 08:02:20

@batgirl: kikérem magamnak........:):D

jog-ász 2012.08.17. 08:15:09

jó lenne ha beszkennelnék a biztositó által küldött levelet, mert a biztositó csak ugy nem szokta kitalálni hogy nincs érvényes szerződés. általában arra hivatkozik hogy a szerződés nem terjed ki erre meg arra a káreseményre. amikor azt irja hogy nincs érvényes szerződés akkor általában az van mögötte hogy nem fizették a dijat, már a megszünés fázisában volt a szerződés. a kár meg bekövetkezett ilyenkor a károsult rohan hogy "felélessze' a difizetés elmaradása miatt megszünt szerződését..na ezt nem lehet..max uj szerződést köt velünk a biztositó.

b_t 2012.08.17. 08:20:47

Teljesen egyetértek a postolóval. Eddig akármilyen kár történt a lakásunkban a biztosító soha nem fizetett, mindig kitalált valamit hogy ezért miért nem kell.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2012.08.17. 08:28:21

Nálam áprilisban volt a telkemen csőtörés, és elfolyt 100 000 liter azaz 100 köbméter víz. A vízmű nagyon készségesen nem számlázta ki a csatorna díjat az extra fogyasztásra, de az elfolyt vizet kiszámlázta. A Generálinál volt csőtörésre biztosításom, ezért szóltam is nekik, hogy ez meg ez van, és szeretném ha az extra elfolyt vizet a biztosításom fedezné.
Két hét után közölték, nem fizetnek, mert a csőtörés javítására van biztosításom az elfolyt víz abban nincs benne, csak a következő kategóriában. Na ennyit róluk. Szemét, lehúzós banda.

Gera 2012.08.17. 08:29:21

Az, hogy a posztoló teljesen véletlenül nem írta le, hogy mégis mire hivatkozva mondta fel a szerződést a biztosító (mert ez nem úgy megy, hogy felmondjuk mert csak), erősen arra utal, hogy jogszerű volt a dolog és neki vastagon köze volt hozzá. Innentől valószínűleg felesleges fikázni a biztosítót.

Gera 2012.08.17. 08:32:18

@agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit: A szerződésben tételesen le van írva, hogy mi az a kár, amit térít a biztosító és mi az, amit nem.

il_ 2012.08.17. 08:34:03

ez így ebben a formában elég gyík sztori. A Generali valószínüleg hozzátenne pár érdekességet

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.08.17. 08:42:47

@lionking: No, aki a engedélyt kiadta (+ mg-i, iparinterületet minősített át különösebb szagértés nélkül) azt is el kéne csípni és jó ideig salétromos, beázós pincébe csukni, ahol csak a vízállásjelentést hallgathatja. Na jó,a tudósítás egy-két természeti katasztrófáról még belefér.

XEP 2012.08.17. 08:44:36

Szerintem ez a poszt a Generali álláspontjának ismerete nélkül pont olyan, mintha nem olvasnád el az apró betűs részt a szerződésekben. :)

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2012.08.17. 08:46:24

@igazságos: OFF Pölö a belváros (Baross, Szentkirályi, Vas, stb.) tele van pontosan ilyen, évtizede működő és profitábilis szakdogamásoló-kötészetekkel... akad igényes hifi-szerviz meg optikus üzletláncnak bedolgozó cég is, az a géppark se két forint. /OFF

CID 2012.08.17. 09:03:47

@venszivar:
Te beteg vagy ? Mostanság olyan visszafogott, szinte már szépirodalmi stílusú a kommunikációd ? :)))))))))

AutosVilli 2012.08.17. 09:10:35

Márpedig ilyen nincsen,minden biztosító rendesen kifizeti a károkat.

igazságos 2012.08.17. 09:19:11

@Ványadt Ványadtovics Vinyov: sose tudtam megérteni, ezt a csodálkozást, hogy jééé, víz, és pont minden tönkremegy az alagsori üzletembe.....

Érted, mintha a világ hét legnagyobb csodája lenne.

Peetee 2012.08.17. 09:27:20

okos magyar megoldás:

A biztosítós ember aztmondta, hogy neked nincs is szerződésed, ja akkor jóvan, akkor biztos tényleg nincs, rohadjá meg, írok a homárnak, és bukom a milliókat.

Ha valóban volt élő szerződésed és igazad van, és tényleg milliós a károd akkor miért nem mész bíróságra?
Ja, hogy a 14000Ft-os manikűr-pedikűr készletről kellene bizonyítani, hogy az neked 1,5M-ba került és megbukna a történet egy kárszakértőnél, mert kiderült számodra ,hogy a biztosító nem bemondásra fizet.....ja így már kerek a történet!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.17. 09:28:19

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Lemarattá', mint a borravaló!!!!négy!
Reggeli szeksz megvót?

Manyecska 2012.08.17. 09:38:23

@Sün‼ ツ: nekem igen most reggelizem:D
Ettetek már citromtortás görög joghurtot? Sajátságos az állaga kissé de nagyon finom-ha már fogyasztóvédelem..:)

helianthus 2012.08.17. 09:39:27

@AutosVilli: teljesen igazad van. Kiegészíteném azzal az utópisztikus...őőő... azaz realisztikus megjegyzéssel, hogy a biztosítók Teréz anya reinkarnációi és ha baj van, elsőként rohannak segíteni, hogy enyhítsenek a bajba jutottak szenvedésén.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.17. 09:40:56

@Sün‼ ツ: nem, mer elromlott az a nyamvatt tojásfőzőóra, oszt anélkül nem megy. de majd máma veszek újat!

veled mizu? szeptemberbe ingyen sör van sok helyen, csaxólok! :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.17. 09:45:49

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Jaja, a tojásfőzőóra....
Nem monták, hogy a tojásokat nem főzni kell, hanem ücsörögni rajta?

Ingyensörnek híg a leve, tuttad?

@Manyecska:
Egészseggedre!!!
Jó vót????333?

Manyecska 2012.08.17. 09:48:34

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :D:D Te, hány percre kell beállítani /igyexem röviden írni..!/:D?? :O......./neválaszojj/@Sün‼ ツ: meg hát.

igazságos 2012.08.17. 09:50:53

@Manyecska: én nem bírom a joghurtokat, esetleg krémtúró, de azt se bírja a gyomrom. Evvan.

igazságos 2012.08.17. 09:52:38

@Peetee: mé, van veszítenivalója? A milliókat így is, úgy is BUKTA. Esetleg a biztosító még beperelheti hitelrontásért.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.17. 09:54:50

@Manyecska: hát a pasi 10re szokta, de én mindég túlhúzom vagy 40-re, azér romlik el mindég XD!!

@Sün‼ ツ:

hátpont az a jó benne! ittál te már sűrű sört? naugye :D

Manyecska 2012.08.17. 09:57:43

@igazságos: edd részletekben!! /komolyan/, én natúrt tolok majd minden nap..

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.17. 09:58:54

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Olyan sűrű sör az Amerikai pitébe' volt.
...de azt kihagynám.

preddy 2012.08.17. 10:02:09

Nálunk a kisbetűs részben az áll, hogy 40 cm alatti elöntéses kárért nem fizetnek. Kiegészítő biztosítással viszont, persze fizetni kell érte, felemeltük 1 méterre...
A posztoló símán figyelmetlen volt.

preddy 2012.08.17. 10:05:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Eddig nekem mindig rendesen fizettek, autós töréskárra, beázásra...
Persze ezek benne voltak a szerződésben és nem szerepeltek a kisbetűsben!

A magyar emberrel az a baj, hogy a kisujjadat nyújtod és máris a karod kell neki, magyarul ingyen de minden...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.17. 10:08:49

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):
Nyarani vótá?
Vagy csak a net nem működött?

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Az lehet, de a vizet nem szeressem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.17. 10:08:50

@preddy: Szegény biztosítók. Sajnáljuk őket.

Manyecska 2012.08.17. 10:10:02

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ne vicceljen!:D:D:D Negyven percnél már a forró gőz süvít ki a füleiből!:D különben fél óra az igazi:P.

Manyecska 2012.08.17. 10:11:08

@Manyecska: fél órát úgy hogy közben elé rakod a villanyszámlát, gázszámlát,..stb!:P:))

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.17. 10:13:07

@Sün‼ ツ:
nem vótam én nyarani, mán egy idelye kommentárkodok itten ismét.

ncc1701b 2012.08.17. 10:19:11

A Generali a legmocskosabb biztosító akiket ismerek én már évekkel ezelőtt felmondtam náluk minden biztosításom.
Ja és még ráadásul a piacon az egyik legdrágábbak.

Gera 2012.08.17. 10:38:33

mattfisher.tumblr.com/post/29338478278/my-sister-paid-progressive-insurance-to-defend-her

Ha már biztosítós sztori, ez sokkal jobb, itt tényleg ultrageci a biztosító.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.08.17. 10:42:06

@preddy: Téged milyen apa csinált és milyen anya hozott erre a szép világra, hogy állandóan magyarozol?

futás csicskák! 2012.08.17. 10:44:07

széjjel kelesz vágni nyakukat a gecibe
dicsak nekem perkáznának tesó

Szarazkoro 2012.08.17. 10:52:59

Perelj Posztolo, aztan ird meg a fejlemenyeket, remelem jol megszopatod a bandat!

Marvin McNasty 2012.08.17. 10:54:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: jómagam a kamillával szemben immunis vagyok kérlek szépen tisztelettel. a táppénzcsalás meg teljesen rendben van.

igazságos 2012.08.17. 11:00:09

@agresszív kismalac: érzékeny a gyomrom, az olaj, a majonéz, de még a vaníliás karikára is, joghurt, tejföl, satöbbi. Evvan, ha bevállalom, legfeljebb gyakrabban látogatom a mosdót. :)

@venturaa: táppénzcsalás? most olvastam, hogy nem mer elmenni a magyar táppénzre, akkor biztos a kirúgás a munkahelyről

Marvin McNasty 2012.08.17. 11:04:05

@igazságos: kivéve a védett korban lévőket, persze ők vannak kevesebben.

venszivar 2012.08.17. 11:29:47

@igazságos: Holnap ürge pörkölt lesz bográcsba főzve ! Vajon azt bevenné a gyomrod ?

igazságos 2012.08.17. 11:33:07

@venszivar: nem bírom a pörkölteket, fúj. :) Még pacalt se ettem eddigi életembe. Pedig azongyák, az ürgehús finom.

venszivar 2012.08.17. 11:35:17

@igazságos: Akkor mit eszel ? Fényt ?! Vízbe főtt kalampért sóval ?

épaetekmogyoo 2012.08.17. 12:04:50

@ColT: Az a legfőbb baj, hogy a biztosítások fedezeti körének pontos ismerete nem divat az átlagemberek körében.

Jellemzően romantikus népdal jelleggel adják-veszik a laikusok egymás között a tuti infókat ahelyett, hogy egyszer is beleolvasnának a szerződés feltételeibe. Így aztán nem csoda, ha veri az asztalt a biztosítónál, ha rádől a házimozira a tehén.

Ezzel együtt a biztosítókat sem kell félteni, az ügynököket meg pláne nem, gyakran épp ők vezetik félre az egyorrú ügyfelet.

Marvin McNasty 2012.08.17. 12:08:09

@venszivar: az ötödik FÉNY után a szervezetem teljes leszabályzásra került.

venszivar 2012.08.17. 12:16:32

@venturaa: összetéveszted az ötödik ELEMMEL..............csak sózok.

Szarazkoro 2012.08.17. 12:19:01

@labi: sima liba a per mer ugyi a biztosito visszafizette a negyedevet h ne kelljen csengetnie....

Marvin McNasty 2012.08.17. 12:19:18

@venszivar: nem ELEM volt, én akkor tisztán láttam a FÉNYT az alagút végén.

szakértőcske 2012.08.17. 12:26:35

Kérek mindenkit, legyen sokkal objektívebb! Egy nevenincs ügyfél (nevezzük károsultnak) felindultságában puffogtat össze-vissza. Semmi adat, tény, elutasítási ok nem derül ki belőle, ezért felesleges indulatokat kelteni. Egyik biztosító sem utasít el indoklás nélkül, amit írásban közöl az ügyféllel. A panasz lehetséges módjait is közlik (a Homár nincs a listában :)A tények ismerete nélkül "az egész közönséges kofalárma..." ja és az ügy végén kéretik a postolónak az eredményt is közzétenni!

igazságos 2012.08.17. 12:26:40

@venszivar: mondjuk úgy, hogy a fogaimra valót. :) Ami sajnos, látszik is az emberen, de most fogyókúra van.

Szerencsére a fény még ingyé van. Vajon meddig?

igazságos 2012.08.17. 12:29:15

@szakértőcske: mi aztán itten a homáron a objektívebbek között is a legobjektívebbek vagyunk, mindenkit kiosztunk.

venszivar 2012.08.17. 12:36:04

@venturaa: Én is odavalósi vagyok......., földim !

@igazságos: Hány fogad van ? SEMMI NINCS INGYÉ ! SEMMI !!! Édesszájú vagy ?

igazságos 2012.08.17. 12:39:36

@venszivar: hogyne, bár a túrót megint csak rühellem. :)

Ma lángos lesz, ha kértek, adok.

nagymegmondo 2012.08.17. 12:44:16

@szakértőcske: köszönjük a Generali Providencia biztosító marketing és PR osztályának hozzászólást ;)
Önök egy fizetett kommentet láttak ;D

venszivar 2012.08.17. 12:45:26

@szakértőcske: A 10%-át nem érdekli, se a posztoló sem a generátor v. mi az a g.nya. na, nyugi nem eszik olyan forrón a vasat. nincs pénz, de kap ló..szt, amivel kiszívhatja a vizet, ha tesz rá búvár szivattyút. ja s az összes biztosítónak járna a FERPLÉÉÉ díj, lehetőleg rézből v. bronzból. HÁT NEM ?:)

venszivar 2012.08.17. 12:46:43

@igazságos: KÉREK ! MOST te LÉPSZ !!! ???

szakértőcske 2012.08.17. 13:03:02

@nagymegmondo: nem nyertél, de köszi a bókot. Kishazánkban sajnos olyan szinten van a jogismeret és jogalkalmazás az egyének (normál emberek, ügyfelek stb) szintjén, hogy inkább nem is mondok semmit....ezért fordulhatnak elő ilyen összefércelt cikkecskék károsultak tollából a Homáron.Remélem a Biztosító felé sokkal jobbat írt, valami tényekkel alátámasztott érvelést szeretnék végre! Valami komolyat!!!

Peetee 2012.08.17. 13:21:30

@igazságos:

Ha volt élő szerződése, akkor NEM bukta a milliókat, mert a bíróság neki fog igazat adni, ez nem 1 bonyolult ügy.
Ha 50.000 forintra való árukészletet szeretne "lebiztosítózni" kétmillióra, az már problémás lesz; gondolom ezért károg itt és nem megy a bíróságra, mert ha minden úgy lenne, ahogy fent írja, akkor ezt egy kezdő polgári peres ügyvéd is átviszi 6-9hónap alatt...

igazságos 2012.08.17. 13:37:43

@Peetee: itt van sumákolás, sehol egy márpedig én akkor is megmutatom, feljelentek, perelek, hanem egy csendes belenyugvás, legyintés, annyiban hagyás, egye fene.

Ésszerűtlen mindkét fél viselkedése, én azt mondom, a poszter sokat elhallgat, a biztosító meg csak nem olyan hülye, hogy maga ellen cselekedjen, ha tudja, hogy leperelhetik róla a gatyájukat így.

szakértőcske 2012.08.17. 13:42:57

Félre a viccel, ezekből látszik milyen laikus írta:"Sajnos szivattyúzni nem lehetett"- tényleg, miért is nem? Nem derül ki...pedig milliós berendezések voltak odalenn!
"mindenre kiterjedő elég komoly havi költségű biztosítást" kötöttek...NINCS olyan, hogy MINDENRE kiterjedő, ez általánosítás, mindig vannak jó, még jobb és annál is jobb konstrukciók.
"még személyi felelősségre is kötött biztosítást, de mind hiába." Mire gondol is a postoló? Milyen szem.felelőssége? Az saját kárra NEM fizet, ezért felelősségbizt=ergo a másnak okozott kárra térít. Itt vállalkozói vagyonbiztosításra lehet(ne) csak téríteni. ja igen, utána kell nézni pl ilyen fogalmaknak is: türelmi idő, kockázat, fedezet stb stb....díjhiánynál küld a biztosító levelet, sms-t, értesítést stb, ezek visszakereshetők, a postoló könnyen saját dugájába dőlhet ha vádaskodik alap nálkül....!

igazságos 2012.08.17. 13:56:39

@venszivar: három óra felé, most dagasztjuk be.

venszivar 2012.08.17. 14:02:15

@igazságos: dagasztjátok ? egy egész brigád ?
Hol randizunk ? a kerek erdőnél a határnál........!?!
Kína-Mongol határnál ?
Úgy látom, hogy nem mozog a gigám a (te), ti lángosotoktól !

generali_hun · http://www.generali.hu 2012.08.17. 14:38:02

Tekintettel arra, hogy az ügy szempontjából leglényegesebb körülmény sajnos kimaradt a fenti bejegyzésből, ezúton szeretnénk tájékoztatni az olvasókat és a hozzászólókat, hogy jelen esetben a díj, az esedékességtől számított 60. nap után érkezett be a biztosítóhoz. A Generali a törvényben előírt 30 napos díjfizetési türelmi idővel szemben 60 napot biztosít ügyfeleinek az esedékessé vált díj befizetésére. Ügyfelünk díja tehát ezen határidő elteltével érkezett be, így a szerződés a jogszabály erejénél fogva megszűnt már egy hónappal a káresemény előtt. Határidőben történő díjfizetés estén a Generali természetesen a szerződés szerint teljesített volna.

230e 2012.08.17. 16:00:27

@qwertzuiop1: senki nem beszélt felmondásról. A kockázatviselés megszűnik, ha az adott időszak nincsen díjjal lefedve. Ez nem felmondás.

Egyebekben az oroszlános válasz az, ami - bármennyire is szomorú a posztoló számára - valószínűleg a valódi tényállást tartalmazza.

egyhozzaszoloakisismeriatenyeket 2012.08.17. 16:32:42

@generali_hun: meg azt felejti el leírni, hogy a befizetés 5 nappal a határidő előtt megtörtént. A befizetés megérkezését vitatja a kedves biztosító UTÓLAG! A saját nyilvántartásáról meg csak annyit, hogy először telefonos tájékoztatás esetén március 31-i megszűnést említettek, visszahallgatható telefonon. Ami eleve teljesen téves.

A befizetésről banki dokumentum van, amiről azt állítja a kedves biztosító, h hozzá egy nappal később érkezett meg, mint a hátáridő (ezt a körülményt is érdekes lenne megvizsgálni, tekintettel arra, hogy pont az az időszak amikor a banki átutalások rövidültek).

Nem beszélve a vita tárgyáról, amiről igaz csak e-mail van a biztosító képviselőjétől, hogy függetlenül a biztosító általi 1 napos csúszástól a biztosítás újra aktiválva lett. A biztosító erről tud, de az Ő képviselője által írt emailt nem tekinti hivatalos dokumentumnak. UTÓLAG.

A pénzt is befogadta, azt nem utalta vissza, csak azt követően, hogy a káreseményt jeleztük felé.
Mind ezek után jelezte UTÓLAG, hogy visszamenőlegesen felmondja a szerződést és visszautalja a pénzt.

Így kerek a történet.

2012.08.17. 16:46:35

@ColT: "ami csak az ellen nem véd, amire biztosítottad volna magad"

Ha rajtam múlna, én törvényileg megjelölnék egységes fő csoportokat: pl; vízkár tűzkár, villámkár, stb., amikre lehet szerződni, amit nem lehet tovább bontani. Ha bekövetkezik a kár, ne lehessen kibújni ilyen hülyeségekkel, hogy nyugatról baszott be a villám nem keletről, márpedig mi keleti villámra szerződtünk, ezért nem jár a kártérítés. Pedig engem mint károsultat, és biztosítottat nem érdekel honnan jött a víz, mitől égett porig a házam, csak a tény, hogy bekövetkezett a kár.

egyhozzaszoloakisismeriatenyeket 2012.08.17. 16:58:59

" Itt vállalkozói vagyonbiztosításra lehet(ne) csak téríteni. ja igen, utána kell nézni pl ilyen fogalmaknak is: türelmi idő, kockázat, fedezet stb "

Erről van szó, a biztosítás kiterjedt az épületre és a vagyontárgyakra, gépekre stb.

egyhozzaszoloakisismeriatenyeket 2012.08.17. 17:15:40

bocsánat nem " a befizetés 5 nappal a " hanem 3 nappal korábban és ekkor változtak meg a banki átutalások ideje:
www.pszaf.hu/fogyasztoknak/fogyved_hirek/GIRO_111121.html

De a Generali biztosító 1 napos csúszásra való hivatkozása azért irreleváns, mert a képviselője e-mailben fentiek ellenére befogadta a később érkezett összeget.
Azt a biztosító, bár 1 hónapja volt rá az ügyélnek nem utalta vissza.
De miért is utalta volna vissza? Hiszen érvényes szerződésnek tekintette a Generali Biztosító ezzel ellenkező irányú lépést mindaddig nem tett, amíg a káresemény be nem következett...

CID 2012.08.17. 18:46:13

@egyhozzaszoloakisismeriatenyeket: 1 napos ? Nekem, 61 napoknak tűnik:)

rovarirto 2012.08.17. 18:57:51

hát nemtom, de ez alapján erősen sáros a biztosító az ügyben. Szerintem egyszerűbb lett volna az ügyféllel megegyeznie, mint itt mosakodni.

egyhozzaszoloakisismeriatenyeket 2012.08.17. 19:05:21

@CID: A történethez az is hozzátartozik, hogy a számlázási cím és a biztosítás helyszíne eltérő volt, amely komoly gondokat okoz bizonyos szolgáltatóknál. Az ügyfél negyedévről negyedévre jelezte, hogy fizetni szeretne és nem kapja meg sorra a csekkeket! Ez is átutalással lett fizetve határidőn belül.

De ismétlem a történet szempontjából irreleváns, mert a biztosítót képviselő megerősítette azt, hogy a szerződés újra lett aktiválva. A vita már azon megy, hogy a biztosító szerint az e-mail nem hivatalos levél. Hivatalos levelet valóban nem küldött a biztosító.

De most tedd szívedre a kezed: ha te befizeted az összeget, kapsz egy mailt a biztosító képviselőjétől, hogy az befogadta a pénzt (annál is inkább mert véleményem szerint az meg is érkezett határidőn belül).
Még tovább lépsz és leellenőrzöd a biztosítót, h valóban megtette ezt?

2012.08.17. 19:47:46

szinte biztos vagyok benne, hogy a biztosító mond igazat.. persze ha látjuk a banki átutalást amivel bizonyítani tudja a posztoló az igazát akkor hiszek neki de ez egyelőre trehányság szagú nekem

venszivar 2012.08.17. 19:53:42

@Alec: most biztos vagy-e-é benne v. má mégse ? ha meg "trehányság szagú neked", akkor tán fűrgyé le. Elhiheted, hogy a döglött gilisztát nem érdekli már ez a szar..............:)))

2012.08.17. 19:57:22

@venszivar: jól van öreg húzz vissza a kocsmába vedelni :)

venszivar 2012.08.17. 20:01:07

@Alec: nagy a büdös pofád........

egyhozzaszoloakisismeriatenyeket 2012.08.17. 20:02:39

@Alec: megvan a banki utalása az ügyfélnek, akit érdekel az ügy...

A Generali utólag már 4 különböző dátummal mondta fel a szerződést.
Nem furcsa ez egy kicsit?

2012.08.17. 20:18:44

@egyhozzaszoloakisismeriatenyeket: nem ásom bele magam de az biztos, hogy nem az van, hogy kiszúrták a szerződésed és eldöntötték, hogy most jól megszivatjuk ezt a szerencsétlent. Valami adminisztrációs vagy egyéb hiba van mögötte. Ha bizonyítani tudod nincs mitől félned.

2012.08.17. 20:19:48

@venszivar: minek kötözködsz ha nem bírod, na kocc :)

épaetekmogyoo 2012.08.17. 20:23:29

@egyhozzaszoloakisismeriatenyeket: Pontosan abba a hibába esel, mint oly sok laikus: érzelmi oldalról szemlélve harcolsz az igazadért.
Ez csak azért gond, mert a jog viszont sem érzelmet sem paraszti logikát nem követ.

Hiába kapsz e-mailt a reaktiválásról, ha a szerződés a jog alapján megszűnt. A téves értesítés ez esetben nem írja felül a szerződés alapjául szolgáló törvényeket ill. a fennálló szerződést -csupán a te etikai értékrendedet sérti joggal.

Mindezzel együtt büdös az egész magyar biztosítási kultúra. Az ügyfelek csalnak, hőbörögnek és tudatlanok, a biztosítók félretájékoztatnak, kibúvót keresnek és visszaélnek a szakmai kifejezések nehéz értelmezhetőségével.

Javaslom, hogy ne perelj hirtelen felindulásból, mert még a perköltséget is benyelheted kártérítés helyett.
Add oda az összes iratot egy biztosítási szakjogásznak és kérd ki a véleményét.

venszivar 2012.08.17. 20:25:57

@Alec: mi van pöcsös, ennyi vóóóót ?!

egyhozzaszoloakisismeriatenyeket 2012.08.17. 20:49:11

@negyerebemegnegyereerrehe:

A történet ott is sántít, hogy mióta zajlik a reklamáció a Biztosító négy különböző dátummal próbálja utólag felmondani a szerződést. Volt már szó március végéről, május 31.-ről, majd később írásban jött egy május 1.-i most legutoljára pedig egy június 29-i felmondás.

Szóval dolgoznak a fiúk lányok, ahogy hallom, de rosszul.

De ismétlem ezek mind azóta vannak, h kárigény bejelentése megtörtént. A biztosítási pénzt amit befizettek azt is csak most utalták vissza.

A kérdés az, hogy az e-mail mennyire bizonyító erejű (abban egyértelműen le van írva, hogy befogadták a befizetést), de a biztosító sorozatos dátumkiadása és egymásnak ellentmondó levelei is jogilag is támadhatóak.

Szóval tökre nem arról szól a dolog, h baszott az ügyfél fizetni, majd amikor kár volt utána nyikorog.

Van további érdekes részlet is de szerintem lesz jogi következménye, ha a biztosító nem próbál meg egyezkedni...

egyhozzaszoloakisismeriatenyeket 2012.08.17. 21:14:11

"Mindezzel együtt büdös az egész magyar biztosítási kultúra. Az ügyfelek csalnak, hőbörögnek és tudatlanok, a biztosítók félretájékoztatnak, kibúvót keresnek és visszaélnek a szakmai kifejezések nehéz értelmezhetőségével."

Egyébként én is ezt tartom szomorúnak az egészben. Én voltam az aki korábban lebeszéltem, h ne kössön erre meg arra, mert úgy sem fog fizetni a biztosító, ha gond van.
Ettől függetlenül akiről szól a dolog utánajárt értelmezte melyik pont mire jó, tényleg egy átlag magyar vállalkozáshoz képest komolyabb biztosítást kötött (nem hallgatott rám, bízott a biztosítóban).

Pont olyan ritka ügyfél, aki reklamált ha nem kapta meg a számlát (és ez is sorozatosan bizonyíthatóan így volt). De ekkor csekk nélkül utalta, ezért is volt a késés egyébiránt.

Ráadásul a fenti számlázási problémák miatt írásban már korábban jelezte, hogy augusztus 1.-i hatállyal felmondja a szerződést, addig volt előre rendezve a díj.

Természetesen erre sem reagált a biztosító, h hoppá! Ön mit mond fel? Hiszen nincs is érvényes szerződése...

Szóval sok vértől sebzik ez az ügy

egyhozzaszoloakisismeriatenyeket 2012.08.17. 21:16:53

@egyhozzaszoloakisismeriatenyeket:

"Ráadásul a fenti számlázási problémák miatt írásban már korábban jelezte, hogy augusztus 1.-i hatállyal felmondja a szerződést, addig volt előre rendezve a díj."

Plusz augusztus 1.-i hatállyal egy másik biztosítóval kötött szerződést, de ezek után minek?

Maguk a biztosítók rombolják a saját piacukat ezzel a hozzáállással.

épaetekmogyoo 2012.08.17. 21:20:59

@egyhozzaszoloakisismeriatenyeket: Hidd el, semelyik biztosító nem pancser. Jogászok hada szolgál nekik, ne menj szembe fegyvertelenül.

Keress fel egy ügyvédet, méghozzá olyat, aki járatos biztosítási ügyekben. Nem egy közülük volt biztosítós...
;)

Lord Protector 2012.08.21. 16:38:35

Nekem is rossz tapasztalatom van a Generali biztosítóval. Borzasztóan arrogánsan viselkedtek, húzták az időt. A segítőkészségnek egy halvány szikráját sem tapasztaltam, amikor leégett a házunk. Úgy változtatták a szabályokat ahogyan nekik éppen jó volt. 9 hónap után tudtunk visszaköltözni. Undorító egy bagázs. Elhoztam tőlük minden biztosításomat ami csak volt. Soha többet Generali.

kishuje 2012.08.23. 20:56:22

egy jó alkusz... és nincs ilyen gond...

ez a megoldás... a generali nem rossz biztosító, a díj fizetése pedig az ügyfél dolga/kötelessége...

futás csicskák! 2012.08.24. 11:30:05

biztositto csiráknak kelesz teso
dicsak kiég a kecod kérel másikat vagy bevered paraszt fejit asz bekötözöl he
fizesen a csicskabarom

Hola (törölt) 2012.09.21. 12:37:20

Azért a másik fél véleménye is érdekes lehetne. A Generalli az egyik legnormálisabb biztosító...
süti beállítások módosítása