Tékozló Homár

Éjszakai zaklatás a Telenornál (frissítve)

2012.08.21. 12:12 | jackyll | 154 komment

Úgy tűnik, nem csak a bankok álltak át az éjszakai smsezésre. Már a Telenor is a hajnali 2-4 közötti időszakot látja a legmegfelelőbbnek értesíteni a felhasználókat, pl a digitális számla letölthetőségéről:

UPDATE 09/10: Emailben kell kérni az értesítést, akkor nem csipog. A Telenor elnézést kért.

2012-évben többször is értesítettek sms-ben, hogy előfizetéses telefonommal átválthatok díjmentes elektronikus számlára. Mindezt persze, kizárólag nappali időpontban tették. Végül is, miért ne óvjam a környezetet, minek kapjak teljesen felesleges többlapos számlákat (amelyek tartalma nem, hogy egy lapon, egyetlen oldalon elférne!), egy alkalommal igent mondtam. Ezzel aktiváltam is az elektronikus számlaszolgáltatást. 2012-07-31-én 10:35:51-kor sms-ben üzentek, hogy „ Információ a Telenor elektronikus számla szolgáltatásról: telenor.hu/eszámla „. Majd  néhány perc múlva, 10:38:37-kor „Tisztelt ügyfelünk! Megrendelését rögzítettük. A szolgáltatás aktiválásáról sms-ben fogjuk tájékoztatni. Üdvözlettel Telenor.” Szövegű értesítést küldték. Nem is sejtettem akkor, hogy ettől fogva milyen zaklatásnak leszek kitéve.

Az első éjszakai üzenet 2012-08-10-én érkezett, hajnali 03:30:26-kor, hogy a számlám elkészült, és letölthető. Mivel rettentően elfoglalt voltam azokban a napokban, nem reagáltam az éjszakai ébresztőre, nem olvastam el a 91 oldalas (!) Általános szerződési feltételeket sem. Mea culpa, mea maxima culpa!  Gondolva, az eddigi szolgáltatásaikra, amelyekkel eddig mindig meg voltam elégedve, meg sem fordult a fejemben, hogy ebből rendszer lesz.

 Ezek után ma, éjjel 02:06:12-kor üzenet jön, felébresztve az egész családomat, melyben emlékeztetnek, hogy a teljesítés határideje 5 nap múlva lejár. NA ÉS????? Még nem járt le, hellooóó! Mégis mit képzelnek? Nem tűr nyomdafestéket, mik hangzottak el csendes kis hajlékunkban (szombat) éjszaka, az ismételt és nem kért ébresztés után! Az elektronikus számlámat amúgy sosem sikerült megtekintenem, mert a megadott oldal a firefox böngészőm értesítése alapján nem biztonságos. Erről ennyit.
 
 Nem tudom, mi az ügymenet, ezért itt és most közlöm, hogy nem rendeltem meg semmilyen sms-értesítést, kiváltképp éjszakai órákra időzítve nem! Utólag meglepve látom a honlapon, hogy ezekért az értesítésekért és emlékeztetőkért még én fizetek! Amiket meg sem rendeltem, avagy az a tudtomon kívül, jogi csűrcsavar útján történt. Mert ugyan mennyire életszerű, hogy az ember elolvas 91 oldalnyi álmosító, és számára érthetetlen, direkt bikkfanyelven fogalmazott szöveget?
 
 Felhívnám figyelmüket, hogy a Telenor honlap ajánlójában a következő szerepel: „A számlák a kiállításuk után azonnal rendelkezésre állnak, érkezésükről e-mailben küldünk értesítést. A lementett elektronikus számlák bármikor visszakereshetőek 8 évre visszamenően.”  Én ebből indultam ki. És vártam, hogy felveszik velem a kapcsolatot a továbbiakat illetően.
 
 Nos, az e-mail címemet meg se próbálták kitalálni, nem hogy elkérték volna. Kérem, ne állítsák azt, hogy az sms-ek e-mailek, mert nem azok. Mellesleg a telefonomat telefonálásra használom, és sosem, ha ez érthető, soha nem használom e-mailezésre – ezt önöknek tudniuk kell, és tudják is.
 Éjszakai ébresztő üzenetekről egyáltalán nem volt szó, magam elképzelni se tudtam volna ilyen galádságot egy normálisan működő 21-dik századi nagymúltú cég részéről. Egyedi ügyféligény címén (telefonos ügyfélszolgálatuk világosított fel, hogy ilyen is létezik) kérem töröljenek az automatájuk listájáról, és valóban e-mailben értrsítsenek, az e-mail címemen. Vagy tekintsék semmisnek az elektronikus számla megrendelésemet.
 
 Tisztelt szolgáltató!
 
 A fentiekben láthatják e-mail címemet, ahonnan ezt a panaszlevelet írom.  Kérem, sőt követelem, hogy ezután kizárólag ide küldjenek értesítést, az amúgy eddig nyugodt, és titkosított telefonszámomat felejtsék el. Éjszakai órákban, és pihenőnapokon kiváltképpen! Ne állítsa senki, hogy a telefont éjszakára kikapcsolhatom, vagy lenémíthatom, mert a fordítottja is igaz, és életszerű, hogy idős szülőkkel rendelkező embereknél kellőképpen indokolt. Nem azért tartom bekapcsolva a készüléket, hogy a szolgáltató elmaradott műszaki felszereltségét eltűrjem. Ne állítsa nekem azt senki, hogy az éjszakai üzenetküldés normális, mert nem az, csupán takarékosság, az én káromra. Minden műszaki lehetőség adott ahhoz, hogy a normális emberi időbeosztáshoz igazodva küldözgessék a fontos üzeneteiket, de persze pénzbe kerül. Nos, az amúgy is borsos árú szolgáltatásaik mellett nem lehetnek büszkék magukra.
 
 A magánszférámba történő sértő behatolások, a sorozatos éjszakai zaklatásaik miatt annyira fel vagyok dúlva, hogy jelen további panaszlevelemen kívül, fontolgatom a Fogyasztóvédelmi Hatóság értesítését, és sajtónyilvánosság bevonását.
 
 És most hajtsák le fejüket, szégyelljék el magukat mélységesen, kérjenek elnézést, és fejezzék be a sértő tevékenységet. Ahogy én ezt a levelet,

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Shit Pál (törölt) 2012.08.21. 16:25:58

Irigylem delikvensünk problémáit.

Hogy lehet már ennyire gonosz a Telenor szervere, hogy éjjel küld üzit a békésen szunyókáló, környezettudatos, békés családfőnek?
Hát a pofám leszakad... :DDD

Különben meg elég, ha sms/email/facebook értesítést némára állítod éjjel. Gondolom a haldokló nagyi/papi/rokon/szomszéd/háziállat/NAV ellenőr stb nem sms-t fog küldeni veszély esetén.

Donorbusz 2012.08.21. 16:27:27

húúúú valaki bal lábbal kelt. Kedves Poszter! Kérlek, engedd meg, hogy irigyeljem a problémáidat! Engem a gyereksírás szokott ébreszteni - néha a saját, máskor a szomszéd kölöké. Vagy az utcán üvöltöző részegek. Néha - főként nyáron- ébresztettek már szerelmeskedő macskák is. De volt már arra is precedens, hogy vki rossz kapucsengőt nyomott, és hozzám csengetett be - mindezt hajnali 1-kor. Persze hogy felébredtem...! Kérlek, segíts nekem, hogy kinek írjak panaszos levelet a fenti esetekben, a magánszférámat, az éjszakai nyugalmamat továbbá az alváshoz való alkotmányos jogomat ért merényletek ügyében! Előre is köszönöm, és megelőlegezett hálám jeléül egy jótanácsal is szolgálnék: NÉMÍTSD LE A K*VA TELEFONOD TE OSTOBA MAJOM!

qqyyqq 2012.08.21. 16:28:07

"A magánszférámba történő sértő behatolások, a sorozatos éjszakai zaklatásaik miatt annyira fel vagyok dúlva,"

- Abban mi a zaklatás, hogy küldenek egy sms-t? Kicsit túlpörögtél! Ráadásul már az egészen korai telefonok is rendelkeztek a hangerő egészen szofisztikált beállítási lehetőségivel (gy.k. halkítás), egyszer legalább olvasd már azt a kézikönyvet!

SarahConnor 2012.08.21. 16:42:44

Érdekes panasz, már annak tekintetében is, hogy a saját állítása szerint sem olvasta el a 91 oldalas szerződési feltételeket. Nem tudom, kedves poszter, mondták-e már neked, hogy semmit nem írunk alá, vagy fizetünk ki, amíg a szerződést el nem olvastuk. Hogy nem "életszerű" a 91 oldal, nos az lehet, de ettől még az tartalmaz minden ezzel kapcsolatos dolgot. nyilván az is benne volt valahol, hogy te ezért fizetsz. Be kellene menned egy Telenorba és rákérdezni, lemondható-e, valószínűleg igen, egy kattintással el szokták intézni az ilyet.

Addig is javaslom, állíts be egy néma üzenetjelzőt. Hogyan? Letöltesz egy zajtalan felvételt a netről mp3ban és rányomod a telóra, aztán bejelölöd üzenethangnak. Nincs a telefon lenémítva, de semmi hangot nem ad ki, csak hívásnál. Mindenki boldog, öreg szülők is, te is, Telenor is.
Amúgy meg ez nem zaklatás. Ez egy szolgáltatás, amit te igényeltél azzal, hogy szerződtél. Ők meg teljesítik a vállaltakat. Szóval óvatosan a vádakkal, sárdobálással.

itsa 2012.08.21. 16:42:58

" Donorbusz 2012.08.21. 16:27:27 "
MAJOM az max te vagy, áruld már el hogy 2012 informatikailag mennyire lehet nehéz megcsinálni hogy ne éjjel jöjjenek a faszságok a mobil co-tól.
Azért NEM hallkítja le a telefont se a posztoló sem én mert mi van ha pl valami fontos ügyben keres mondjuk a családod??
Megint azt látom hogy a telko szopatja az ügyfelet ti meg bólogattok hogy igaza van, birka nép a magyar sajnos tényleg...

itsa 2012.08.21. 16:45:03

@Fenimore:
Lófaszt igényelt olyan szolgáltatást hogy hajnal kettőkor jöjjenek az értesítések.
Mit szólnál hozzá ha mondjuk a postás hajnali kettőkor jönne? azt is megredelted nem, okoska...

gentry 2012.08.21. 16:48:32

Ha valaki lefekszik aludni, akkor KAPCSOLJA KI a telefonját!
Sosem értettem azokat, akik bekapcsolva hagyják estére a mobilt, nincs az a fontos dolog ami miatt érdemes bekapcsolva hagyni a készüléket. Mi az ami ennyire nem ér rá?

SarahConnor 2012.08.21. 16:51:59

@itsa: ezért mondom, hogy el kellett volna olvasni a szöveget... Az enyémben anno benne volt hasonló szolgáltatással kapcsolatban, hogy az üzenetek küldésének ideje nem illeszkedik a nyitás és zárás idejéhez. Állítólag ebben volt a kulcs, miért kapom este, meg néha hajnalban az sms-t. Szerencsém volt, le tudtam mondani.

A postás meg baromira nem ugyanaz, de hagyjuk.

Donorbusz 2012.08.21. 16:53:20

@itsa: a kedves poszter személyesen? Mindig öröm a nagy találkozás! :D

Tudod, minden telefontársaság foglalkoztat gonosz kis törpéket, akik kifigyelik az alvási szokásaidat, és akkor küldik a tájékoztató SMS-eket,a mikor épp vmi kellemes erotikus álom közepén tartasz.

De, hogy válaszoljak becses kérdésedre: gondolom ezeket az SMS-eket tömegesen küldik ki, akkor, amikor alacsony a hálózati terheltség.
2012-ben már olyan telefonok is vannak, amiken az SMS-t pl. le lehet némítani, míg a hívást nem.
A posztoló meg talán jobban teszi, ha anyázik egyet és visszalaszik, és nem szaporítja a netjunk tengerét azzal, hogy ostobaságát közszemlére helyezi.

gentry 2012.08.21. 16:56:48

@itsa:
"Azért NEM hallkítja le a telefont se a posztoló sem én mert mi van ha pl valami fontos ügyben keres mondjuk a családod??" --- Komolyan érdekelne, hogy mi lehet az a fontos ügy, ami miatt bekapcsolva kell hagyni a telefont. Mi nem ér rá reggelig? Ha haláleset történt, akkor azt jobb reggel megtudni, ha baleset, azt is, sörözni ne hívjanak le a haverok hajnal kettőkor, kölcsön senki sem akkor kér, tényleg nem tudom mi a fene lehet az, ami nem várhat adott esetben reggelig.

KopaszMercis 2012.08.21. 16:58:14

Baromarc: allitsd be a teoldh a telenortol kapott smsek miatt ne pittyegjen. Mikieger...

biododírium 2012.08.21. 17:00:26

Poszoló figyelmébe ajánlom az egyszerű megoldást:
SMS hangot némára venni, mivel az sms megkeresés soha nem azonnali választ/teendőt jelent.

Tovább nem is olvastam, mert értelmetlen időpocsékolás lenne.

itsa 2012.08.21. 17:02:35

@gentry:
"telefont. Mi nem ér rá reggelig? Ha haláleset történt, akkor azt jobb reggel megtudni, ha baleset, azt is, sörözni ne hívjanak le a haverok hajnal kettőkor, kölcsön senki sem akkor kér, tényleg nem tudom mi a fene lehet az, ami nem várhat adott esetben reggelig. "

Nem érted vagy csak úgy csinálsz?
Mi van ha mondjuk éjszaka lehúznak a kártyádról egy kisebb összeget és arról jön az sms, nem nem hívnak akkor mi van???

itsa 2012.08.21. 17:04:06

@biododírium:
Tényleg nem? Bankkártya tranzakció az akkor mi?

Mindenki Fake 2012.08.21. 17:04:22

Kedves posztoló!

Próbáltál esetleg panaszt tenni erről a Telenor ügyfélszolgálatnál is, mielőtt cikket írsz a Homárra? A Telenornál semmilyen sms nem mehet ki éjszaka az ügyfeleknek, ha mégis ilyen történik az csak technikai hiba miatt lehet, amirőll nem árt ha ők is tudnak, nem csak mindenki más.

itsa 2012.08.21. 17:08:35

@Donorbusz:
Tévedsz nem én vagyok a posztoló, de nekem is tele van velük a hócipőm igaz nekem csak 7-kor jöttek az sms-ek de a kurva anyját... :))))))

Mindenki Fake 2012.08.21. 17:11:16

Reggel 7 az már nem éjszaka, de hajnal 2-3 körül nem jöhetnek. Vagy technikai hiba, vagy nem mond igazat a posztoló.

gentry 2012.08.21. 17:11:56

@itsa:
Tényleg nem értem. Az általad említett probléma még egy átlagember esetében sem túl életszerű, tekintve, hogy túl sok bankkártyás visszaéléssel nem találkozik az ember. Speciel nekem van vagy nyolc kártyám (elég baj ez nekem, mert a zöme hitelkártya, de így alakult), az első kártyámat olyan 25 éve válthattam ki, de még soha senki nem húzott le egy fillért sem a számlámról/kártyámról.
Szóval - már meg ne haragudj - de ez egy hülye példa volt.

gentry 2012.08.21. 17:21:07

@itsa:
Arra gondolsz, hogy valaki álmában szeretne átutalni a számlájáról?

vega2 2012.08.21. 17:23:19

Mondjuk én sem kaptam még sms-t az elektronikus számlámról sohasem.
Hosszan gondolkodtam rajta, hogy vajon miért nem?
Másodrendű állampolgára lennék széles-e Hazának?
Kirekesztenek a kirekesztők? (Rekesz= az állatok körbekerítésére és meghatározott helyen való egyben tartására szolgáló, általában gallyakból vagy faanyagból készült kerítés.)
Megbélyegeznek ezzel, vagy csak egyszerűen meg akarnak alázni, vagy nem tartozom ide?
Nos hosszú gondolkodás után rájöttem.
Talán azért mert nekem nincs is olyanom.
bankkártyám sincs.
Sőt még facebook fiókom sem.
Ezek után sikeres ember lehetek-e még?

ddevil 2012.08.21. 17:23:29

Úristen, éjjel sms jött, úristen!!!

itsa 2012.08.21. 17:23:49

@gentry:
Tehát ha az elmúlt x évben egy bizonyos dolog nem következett be akkor ez azt jelenti hogy nem is fog? Komolyan ezt gondolod?
Amit írtam az egy példa volt annak az embernek aki el sem tudja képzelni hogy milyen sms-k érkezhetnek éjszaka amik fontosak lehetnek mivel szerinte az a megoldás hogy lenémítjuk a telefont...

itsa 2012.08.21. 17:25:00

@gentry:
"Arra gondolsz, hogy valaki álmában szeretne átutalni a számlájáról? "
Ennyire nem lehetsz korlátolt, POS terminál, ATM ezekről hallottál már????

gentry 2012.08.21. 17:25:23

@vega2:
Te mázlista! Én komoly életcélnak tartom, hogy elérjem a mobiltelefon, bankszámla és bankkártya nélküliséget. Sajnos azonban ez a lehetőség csak az igazán gazdagoknak adatik meg...

gentry 2012.08.21. 17:27:42

@itsa:
ATM használathoz, kártyás vásárláshoz nem sms kell, hanem lebattyogni az automatához, bolthoz, amit alva nem könnyű megtenni. Ráadásul telefon sem kell hozzá, csak a kártya.

gentry 2012.08.21. 17:31:28

@itsa:
Most komolyan, te így rettegsz mindentől? Egy csomó olyan dolog van, ami nem történik meg az emberrel és nagy valószínűséggel nem is fog. Zuhant már repülőgép házra, ezek szerint Te attól is félsz, hogy az bekövetkezik?

Továbbra is azt mondom, hogy életszerűtlen annyira rettegni a bankkártyás visszaéléstől, hogy az ember bekapcsolva hagyja a telefonját.

itsa 2012.08.21. 17:31:33

Leírok pár eseményt amikről éjszaka jöhet fontos telefon/sms, tudva azt hogy ezek nem az átlagemberekre vonatkoznak mert velük ilyen nem történhet :))))

- hozzátartozót ért baleset
- bankkártya visszaélés POS/ATM (kp felvét, vásárlás)
- sms automata riasztások (pl hétvégi ház csőtörés)
- távfelügylet riasztás (iroda betörés)

itsa 2012.08.21. 17:34:38

@gentry:
Te tényleg ennyire nem érted...
Nem a posztoló utal a számlájáról te szerencsételen hanem lehúzzák a kártyáját éjszaka amiről normális embernek jön sms értesítés, na most ha azt nem kapja meg mert lenémítottak akkor nehezen értesíti időben a bankot és tiltja le a kártyát...

vega2 2012.08.21. 17:35:35

@gentry: Ha figyelmesen visszaolvasod, akkor én elektronikus bankszámláról beszéltem.
Hogy egy nagy klasszikust idézzek:" Pénz számolva, asszony verve jó".
Én mindent sárga csekken fizetek, mert szeretek beszélgetni az emberekkel, meg a postáskisasszonyokkal ?-) Aztán amikor az elmúlt években az egyik szolgáltatóm közölte, hogy több tízezer Ft-os hátralékom van irányukban, akkor előszedtem a kis sárgákat és bemutattam, hogy ott van rajtuk a postai bélyegzőn a dátum és a hely is ahol befizettem a dellát.
Na erre csend lett. Nem kaptam több levelet ez ügyben tőlük.

itsa 2012.08.21. 17:38:02

@gentry:
Retteg a faszom, csak felfoghatatlan számomra amikor a sok tudatlan elkezdni osztani az észt mert valaki felhívja valamire a figyelmet egy poszt keretén belül hogy valami nem normális a világban, erre jön a netcsőcselék és osztja az észt hogy hülye a posztoló ...

hbernadett 2012.08.21. 17:39:38

nem értem a problémát, egyértelműen le volt írva, hogy az sms fizetős, és be lehetett x-elni vagy sem... ehhez nem kellett semmiféle 90 oldalas szarságot elolvasni
lúzer posztoló...

gentry 2012.08.21. 17:42:19

@itsa:
Értem mire gondolsz, de számomra életszerűtlen, hogy valaki ennyire rettegjen ettől. Különösen, hogy nem túl gyakori a dolog. Főleg akkor nem, ha az ember odafigyel arra, hogy csak olyan helyen fizessen vele, amiben megbízik (én pl. neten egyetlen helyen fizetek, a bwin-en), és csak olyan ATM-ből vegyen ki pénzt, amelyiknél villog az a zöld sz.r a kártyabevevő nyílásnál.

Szóval értem én mire gondolsz, de nem tudom elhinni, hogy valaki ennyire rettegjen.

gentry 2012.08.21. 17:43:23

@vega2:
Akkor mégsem vagy akkor mázlista. :)

gentry 2012.08.21. 17:46:17

@itsa:
Szerintem az a nem normális, ha valaki nem kapcsolja ki a telefonját mielőtt elaludna. Én speciel néha egész napokra is kikapcsolva hagyom, ha szabin vagyok akkor minden alkalommal, mert régebben volt már rá példa, hogy felhívott vmelyik kolléga, de pl. hétvégeken is gyakori, hogy csak este 10-11 tájékán kapcsolom be annyira, hogy megnézzem keresett-e valaki, aztán megint kikapcs.

Intelli 2012.08.21. 17:48:04

Pannon? Az a legszarabb mind közül...

ovatosduhaj 2012.08.21. 17:57:19

Megpróbálom beleélni magam a helyzetbe.
Idős rokonaim vészhelyzetben eléggé kizárt, hogy SMS-t küldenének, de ha mégis, viszont csak arról tájékoztatnának, hogy "mennyire idegesítően ciripelnek a tücskök ma éjjel", akkor meg kijárna nekik is az irgumburgum, amiért megzavarták a nyugalmam. :))
Úgyhogy az minimum az SMS-t éjjelre lehalkítom az biztos.
Egyébiránt pedig, ha ennyire fontos a zavartalan alvás és ugyanakkor adott telefonszámokról csörgés/sms esetén az ébredés is, akkor a megoldás egy megfelelő okostelefon beszerzése (az olcsók is tudják).

Ennek ellenére avval egyetértek, hogy a szolgáltató lehetőleg időzítse a közlendőit, mondjuk reggel 7 és este 9 közé. :)

átlátó 2012.08.21. 18:27:58

Ezeket nem lehet lerazni se szep szoval, sem szemelyesen, sem telefonos ügyfelszolgalatnal az ilyen zaklatasrol... legközelebb följelentem öket.
Vagy a bozotvagomat egyszerüen valamilyen ügyvezetöüzletember asztalaba verem... esetleg a gyomorszajaba. Nekem megeri.
Amugy meg reggel 10 ora elött es este 7 utan a kurvaretkespallotszajutrippesanyjukat kurogassak.

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2012.08.21. 18:37:29

ez egy 21-dik századi komment lesz: te egy igazi idióta vagy

vega2 2012.08.21. 18:40:53

@átlátó: Múltkor azt találtam mondani egy telemarketingesnek, hogy nem is értem hogy tudott felhívni, hiszen nekem nincs is telefonom. Kb. 2 percig emésztette. :-)

Manyecska 2012.08.21. 19:05:10

@Egyéves Önkéntes: én voltam ma szaunában, ketten voltunk, és a másik nem hozott levelet!!:D:D

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.21. 19:18:04

Szerintem nem mond igazat a posztoló.

Az első SMS-ben ez volt:

Tisztelt Ügyfelünk! Megrendelését rögzítettük. A szolgáltatás aktiválásáról SMS-ben fogjuk tájékoztatni. Üdvözlettel: Telenor.

A második SMS-ben meg ez volt:

Kérésére az Elektronikus számla szolgáltatást aktiváltuk, így a jövőben telefonszámláit a Telenor Online Számlainformáció és befizetés oldalán éri el. Aktuális számlájáról a Telenor Online regisztrációkor megadott email címre küldünk értesítést, amelyet a Telenor Online felületén módosíthat. Első elektronikus számláját a megrendelést követő első lezárt számlázási ciklusáról kapja. Üdvözlettel: Telenor.

*

Éjszakai SMS nincs. E-mail értesítés van.

És a posztoló e-számlája se készülhetett el augusztus 10-én, ha csak július 31-én kérte a szolgáltatást, hiszen az SMS-ben benne van, hogy az első e-számlát a megrendelést követő első TELJES hónap lezárása után kapja majd.

*

És még mielőtt:

Nem vagyok telenoros alkalmazott, ügyfél vagyok, aki a posztolóhoz hasonlóan szintén július 31-én rendelte meg az e-számlázást, ám a posztoló állításával ellentétben, egyetlen éjszakai SMS-t sem kapott.

Nappalit sem, kivéve a fenti kettőt, amit idemásoltam, de azt se gyors egymásutánban, hanem 6 órás eltéréssel.

irgalmasvegetáriánus 2012.08.21. 19:21:56

"felébresztve az egész családomat" - nem eleg, hogy egy szobaban alszanak mind, meg a hifi-re is rakoti a telefont...

2012.08.21. 19:34:11

Én jót röhögtem a történeten. :))
Talán mert velem is előfordult már hasonló, email-jeimről kaptam SMS értesítést (nem volt akkor még itthon internetem). Működött is dolog egy darabig, míg az új rendszergazda srác bagolyüzemmódra nem váltott, hajnali három és négy között tízpercenként emailezett(az utolsó így kezdődött: remélem nem ébresztettelek fel....). Negyed öttől megérkeztek a bank terhelési értesítői. Mind a három.
Na ja, ha olyan hülye az ember lánya, hogy nem kapcsolja ki a telefont.... :DDDD

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.21. 19:36:42

Az SMS-es értesítés minden szolgáltatónál letiltható.
A küldés idejét sajnos nem tudod befolyásolni, de teljesen érthető, hogy a szolgáltatók éjjel küldik az sms-eket, amikor kicsi a forgalom a hálózaton.

Manyecska 2012.08.21. 19:39:25

@Kara kán: szerintem meg küldjék éjjel kettőkor közmunkásokkal kézbesítve, A4-es papírra írva, az még olcsóbb!!

penumbra1984 2012.08.21. 19:53:35

Az volt már, hogy a posztoló egy hülye? :DDDDDD
Mi vagy te bazmeg, Batman? Éjjeli ügyeletet tartasz a telefonoddal, és megmented a világot szükség esetén, mert mi van ha visszaélnek a bankkártyával/családban tragédia történik/bekapcsol a riasztó a nyaralóban/eltörik a cső/fenetudja?
Nem irigylem a közvetlen hozzátartozóid, ilyen hisztis embert nehéz lehet elviselni.
:DDD

lionking 2012.08.21. 19:55:35

@Donorbusz: nagyon okos..
de fel sem merül hogy esetleg más miatt KELL hogy NE legyen némítva a telefon, sőt, esetleg olyan hang van beállítva, amire fel lehet mert KELL ébredni?
Én is 0-24-ben bekapcsolva vagyok a mobilommal, és igen csak erős az sms hang, a múltkor még a fsz-en mozizás közben is meghallottam hogy sms-t küldött tegy ügyfél.
szóval kell az, itt az nem kell, hogy indokolatlanul értesítsen valaki.

Nekem amúgy a T- küldött éjjel fél 1-kor sms-t amiben megköszönik, hogy felhívtam a telefonos ügyfélszolgálatukat. A probléma csak az, hogy az a hívás 2 nappal elébb volt, és arról már küldtek akkor sms-t. A T- embere sajnálkozását fejezte ki és nagyon sokszor kért elnézést pedig nem is veszekedtem vele.

3dom'f'speech 2012.08.21. 20:04:09

mekkora egy láma a "kedves ügyfél"! :)
1. kapcsold ki a telefon éjszakára, ha melletted van a család
2. halkítsd le teljesen
3. tedd pittyegő-módba (pl. Meeting)
4. állíts be olyan profilt, ami csak olyan emberek esetén csörög, akik fontosak neked, a többi eseményre csak pittyen vagy csendben marad
5. ha ezek eddig nem jutottak eszedbe, akkor egy nagy barom vagy!

]{udarauszkasz 2012.08.21. 20:09:26

nalam az csapja ki a biztositekot, amikor jonnek 2-3asaval az smsek a hataratlepeskor. Mivel kamionozom, eleg vicces a rendorsegi kontroll kozben, vagy a korforgalom kellos kozepen, mikor 3 sms jon egyszerre. Ejszakai smsre is volt mar pelda. Ja: es nem mindegyik fejlett telefonon lehet smst szurni. Azonkivul gyakran ugyanarrol a szamrol kuldik a fontosabb ertesitoket, mint a reklamot, gondolom, nem veletlenul.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.08.21. 20:15:01

Először is: láttam már pár hasonló dolgot, de most egészen elképedtem azon, hogy kb. az első ötven komment vagy csak annyiról szólt, hogy "kapcsold ki", de ezek többsége még csak a témához sem próbált illeszkedni. Jackyll, én a helyedben kihajítanám az összes ilyen barmot. Egyszerűen abnormális jelenség.

Másodszor: a telefon azért van, hogy aki elérhető akar maradni, az elérhető lehessen. Én is bekapcsolva tartom a telefont, mert nekem is vannak szüleim, nekem is van testvérem, és ezen a számon ügynökön nem fognak hívni, mert senki másnak meg nem adtam a számot. A szolgáltató persze ettől még tudja, és üzenget is néha. Volt, hogy éjjel.

Az, hogy vállalom a felébresztést, az NEM AZONOS azzal, hogy felébreszthetnek minden szarral. Az SMS ráérne nappal is, nem? A szolgáltató pofátlan, amikor éjjel küldi az SMS-eit, ahogy éjszaka sem csöngetek be a szomszéd hoz azzal, hogy a pincében rendet kellene csinálnunk. Erre majd számos poénkodó idióta idöklendi a hülyeségét, őket majd megpróbáljuk átugrani.

Három: pittyentésnyi SMS-hangra is felébredhet a család. Mert az emberben ott marad a gondolat, hogy ki, és vajon miért küldött SMS-t az éjszaka közepén. Nem szokásos ugyanis. Nyugtalanító, és a kíváncsiság sem múlik. Ha valakinek ez nem világos, az írja meg a számát, aztán egyik éjjel majd megírom neki, hogy Minden teljesen rendben van.

]{udarauszkasz 2012.08.21. 20:23:24

En ennel tovabb megyek: 3 ilyen sms az ejszaka kozepen adott esetben az eletebe kerulhet jopar embernek:
Felebresztenek mondjuk 3kor, fel4kor, es mondjuk a reggel 7es ebreszto elott egy oraval.
Aztan meg aznap delutan a masvilagra kuldok veletlenul egy csaladot, mert bealszom 40 tonnaval a seggem alatt a palyan. (a 9 oras torvenyileg eloirt pihenobol 4 ora az smsezgetesre ment el.)

Manyecska 2012.08.21. 20:23:35

@Androsz: :D:D:D..képzeld el egy csecsemő mellett ugyanezt, mert mondjuk a normális, ismétlem a normális ember, de hát tudjuk akik ideírnak..na mindegy ez....szóval teszem fel nem némítod le, mert én vagyok olyan gyarló hogy nem kapcsolom vissza a hangot reggel /eccerűen más dolgom is van mint a telefonomat buzizni/...sza képzeld el ezt egy baba mellett ahol örülsz hogy luk van és szelel..:D majd ha megdöglök esetleg kikapcsolom a mobilomat értve??:P

Manyecska 2012.08.21. 20:25:18

@]{udarauszkasz: jaja, én is mindig hármat-négyet kapok ahogy átlépem a határt:D!!! már mindenki rajtam röhögött!:)

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.21. 20:26:20

@Androsz:

Ne zavarjon, hogy a posztoló hazudik.

Don Quixote de la Ferko 2012.08.21. 20:26:29

Hangposta a mobil hőskorában:

Hétfő reggel: Józsi, hozd a kosarat.
Kedd reggel: Józsi, hol van a kosár?
Szerda: Józsi, bameg, hozd már a kosarat!
Csütörtök: Józsi, mi van már azzal a kiba..tt kosárral?
Péntek: Hozd már azt a kurva kosarat.

Nem vagyok Józsi. Nem volt kosaram. Fingom nem volt, ki volt ez a zseni.

Következő hétfő: Hangposta kiírt.

Azóta sincs, és nem dőltem a kardomba a hiánya miatt.

Koma. Munkaidőn kívül telefon lenémít, oszt jónapot. Idegeidnek is használ, nem baszod fel magad olyanon, amit más lazán megold három gombnyomással idegeskedés és fórumnyitás nélkül.

hbernadett 2012.08.21. 20:31:20

@]{udarauszkasz: a poszt toló lúzer, mert nem igaz, hogy 90 oldalt kellett elolvasni ahhoz, hogy kiderüljön hogy egy egyszerű opciót nem tudott normálisan kiválasztani...

]{udarauszkasz 2012.08.21. 20:34:07

Van, akinek egyebkent MINDIG munkaido van. Kamionos, de meg inkabb az orvos, szuzolto, rendor, vagy egyszeruen csak egy vallalkozo, akinek 7/24h ban rendelkezesre kell allnia. Hetekig nem vagyok otthon, ezert aztan a telefon folyamatosan ON. Lehet otthon baleset, tuz, betores, vagy akar polgarhaboru is, ahogy elnezem ezt az orszagot.
@Manyecska: Az a vicces, amikor beneluxban belepek Hollandba, aztan Belgaba, aztan vissza Hollandba (igy vezet az autopalya arrafele, ott mar kicsit regebb ota van Schengen...)
Ez jo feltucat sms minimum. Nem lehet beirni egy szubrutint, hogy EU-n belul, csak 1x kuldje el egy nap?

Manyecska 2012.08.21. 20:36:03

@]{udarauszkasz: :D:D nem tudom, lusta voltam hogy megnézzem /eddig/:)) de mindent lehet. Csak akarni kell:))

Manyecska 2012.08.21. 20:38:01

@]{udarauszkasz: különben szerintem országonként más a szolgáltató de ha egyszer elolvasod /én hősiesen megtettem/ az alján ott volt a szám amint le lehet iratkozni /vagy mi/ erről a szolgáltatásról!!

Manyecska 2012.08.21. 20:39:39

Vissza kell küldeni egy MMS-t: feltartott középső ujjal..

]{udarauszkasz 2012.08.21. 20:43:01

@Manyecska: MMS draga. eleg egy ilyet: ..|.. Ez olcsobb. Szegeny orszagban elunk, ne flancoljunk mar... MMS...:)

Manyecska 2012.08.21. 20:48:10

@]{udarauszkasz: az enyém alap, nem is tud MMS-t fogadni. Bosszúból mert az uram minden 3. hónapban lecseréli az övét. Nincs is velük túl sok problémája:)
De ne vicceljünk már hogy este ki- reggel be, a postagalamb is alszik útközben ehhh....a sok értetlen!:)

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.08.21. 21:10:41

Ez telefontól függ, de feltételezhetően általános dolog, hogy egyes hívókra hívásszűrést lehet beállítani. Egy "okos" telefontól elvárnám azt is, hogy naptári napra és órára megadhatóan, de mindegy. Azt nem tudom, és ez is telefontól függhet, hogy ha a T-nor SMS-e ki lesz szűrve, akkor később átvehető lesz-e még, vagy akkor már hiába keresem. Ha ugyanis az így kiszűrt SMS késleltetve is célba ér, akkor az a tanácsom, hogy nyomban állítsa be a levélíró a szűrést erre a bandára, ők ugyanis semmiféle panaszra a fülük botját sem fogják mozgatni, bár ettől sajnálkozó levelet még írhatnak.

csintapala (törölt) 2012.08.21. 21:16:57

Atyaég mik vannak! Éjjel??! SMS???! Felébred a család!!?? Űristen!

A kedves poszternek ajánlom a teleonon található gombokat és a használati útmutatót átnyálazni, az biztos nincs 91 oldal. Benne lesz, hogy hogy lehet lehalkítani a telefont.

Telefon éjszakára lehalkít és/vagy rezgőre állít. Problem solved.

Hogy egy szerződést mennyire életszerű átolvasni azt meg nem is kommentálnám, kb a fél ország emiatt van szarban (hitelek). "Elémtették, aláírtam".

lionking 2012.08.21. 21:30:58

Mért ilyen értetlen (hülye? ) a többség aki ki akarja kapcsoltatni vagy lehalkíttatni a poszt toló telefonját?

Értsétek meg már hogy vannak olyan helyzetek, munkák, ahol ezt nem lehet megtenni, de az nem = azzal, hogy minden ostobasággal fel lehet kelteni az embert.
Én is nonstop ügyeletben vagyok hogy az ügyfeleim elérjenek ha gondjuk van, ezért soha nincs kikapcsolva a telefonom. De ez nem jogosít fel senkit arra hogy éjszaka felébresszen kéretlen sms, vagy egyéb módon.
Mért nem lehet ezt megérteni?

Martian (törölt) 2012.08.21. 21:47:13

@itsa: "- hozzátartozót ért baleset"

A mentők az illetékesek, majd reggel megnézem, mit tehetek.

"- bankkártya visszaélés POS/ATM (kp felvét, vásárlás)"

Ne ezen múljon a visszaélés megakadályozása - ha egyáltalán életszerű.

"- sms automata riasztások (pl hétvégi ház csőtörés)"

Riassza az ügyeletes műszaki elhárítókat, ha már ilyesminek realitása van ebben az össze-vissza parázó társadalomban... ide tartozik a meteortalálat, a repülőgép rázuhanása, stb.

"- távfelügylet riasztás (iroda betörés)"

Riasszon a megfelelő védelmi szervek ügyeleténél, az adminisztratív teendők majd a reggeli ébredés után jöhetnek.

Úúúúristen, hogyan is lehetett (f)élni, amikor még nem volt mobiltelefon...

fda 2012.08.21. 21:50:26

@Mester1202:
csintapala: A kapucsengőt sem szokás éjszakára kikötni, mégse hajnali háromkor csenget a postás vagy a gázóra-leolvasó, hanem valami emberi időpontban.

Cikkíró valószínű képes lenne lehalkítani a telefont a tanácsaitok nélkül is, de akkor az esetleges SÜRGŐS üzenetekről is lemaradna. Ha a nagymama rosszul van az sürgős, ha a szolgáltató árat emel, azt bizony ráér munkaidőben megkapni és akkor örülni neki.

Én is utálom, párszor én is kaptam már efféle szarokat hajnali órákban

Richard Brinsley 2012.08.21. 21:53:45

Óó de magvas téma, meg magvas kommentek, ebben én is részt akarok venni..:D Kit szidjak? Lehet, hogy nem illik ide de ellopták a bicajom.. :( Bassza meg a tolvaj.

Mester1202 2012.08.21. 22:00:34

@fda: De ki az, aki éjszaka ÍR SÜRGŐS esetben? Akkor már inkább felhívja, ha annyira sürgős. Ha az idős szülő netán rosszul van, esélyesebb, hogy megnyomja a gyorshívást, mint hogy elkezd SMS-t írni.

lionking 2012.08.21. 22:05:17

@Martian: ó ez igen
Majd azért nézném a nagy arcod ha anyukád volna a kórházban és Te reggel már csak a szomorú hírt kapod, de ha éjjel elérnek tán még utoljáta életben láthatod és elbúcsúzhatsz tőle.
Sose legyen ilyen az életedben de gondolj bele

A bankkártya dolgok.. az nem éjjel jön ha ellopják 1 órán belül már próbálkoznak is nehogy letiltsa a T ügyfél de ettől még életszerű

A riasztásokhoz: na arról fingod sincs, én viszont kb ebben élek több mint 20 éve. És igen ha esemény van az ne reggelre derüljön ki, és a
"Riassza az ügyeletes műszaki elhárítókat," szövegtől éppen kiestem a saját számon a röhögéstől, hol élsz Te? ez itt nem Amerika.
Vagy ha van ilyen a T ügyfélnek az elég vaskos összeg ám
Távfelügyeleti riasztás:
Itt is fogalmad sincs a mi és hogy működik - ről
de nem baj valószínű neked nincsenek ilyenek mert nem mondanál ennyi blődséget

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.08.21. 22:14:49

Fura. Nekem is e számlám van a Telenornál, de még soha nem küldtek ez ügyben sms-t se nappal, se éjjel.

fingerbangs 2012.08.21. 22:18:20

szép hosszú rinyát írt az ügyfél
szerintem ez nem ér ennyit

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.21. 22:34:30

@Manyecska:
Nema!
SMS-t kell visszaküldeni.
Meg kell benne írni, hogy ravatal, anyád, nemi aktus.
Akkor leiratkozik mindenféle zavarástól.

rozsdamentes arcél 2012.08.21. 22:37:58

Ha egy szolgáltatóvállalatnál működik rendes CRM rendszer, és vannak hozzáértő emberek is az ezzel foglalkozó területen, akkor az a cég nem küld ki éjjel üzeneteket az ügyfeleknek. Pont.

fda 2012.08.21. 22:51:09

@Mester1202: Mondjuk egy rokon, egy barát ír, megszületett a gyerek, vagy kórházba került a nagymama. Iyesmi.

Nehogy már azért kell lehalkítani a telefont, mert egy barom "szolgáltató" éjjel látja jónak az egyébként 15-30 napos határidővel aktuáliss váló híreket küldeni.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.08.21. 23:02:44

@Martian: "»- hozzátartozót ért baleset« A mentők az illetékesek, majd reggel megnézem, mit tehetek"

Ugye már mondták neked többen is, hogy mekkora barom vagy? Mert ha igen, akkor nagyon igazuk volt.

A telefon nem azért van, hogy kikapcsoljuk. Az lenne az értelmes, ha a telefonon üzeneteket, hívásokat csak akkor küldenének emberek, amikor általánosságban ébren lenni szokás. Főleg egy rühes szolgáltató, akinél ott van a madzag másik vége, és igazán akkor küldhet nekem SMS-t, ingyen, amikor csak úgy óhajtja. Ha éjjel kettőkor óhajtják, akkor menjenek a francos picsába. Egy szolgáltató, ha nem hülye, nem keresi az alkalmat arra, hogy a fogyasztót fölöslegesen bosszantsa.

Marvin McNasty 2012.08.21. 23:19:17

én nem kapcsolom ki, nem némítom le éjszakára a telefont, csak a hallókészülékemet veszem ki a fülemből. problem?

lionking 2012.08.21. 23:20:22

@venturaa: és szoktad látni éjjel hogy vílágít a teló ha sms jön? :))))

Marvin McNasty 2012.08.21. 23:23:35

@lionking: az iphone nem világít, csak világosban lehet használni :P

lionking 2012.08.21. 23:32:22

@venturaa: ja telefonról beszéltünk :))) ájfon az suxx ...
éljen a HTC :))))

Marvin McNasty 2012.08.21. 23:35:06

@lionking: suxx vagy nem suxx, én is csak a hallókészülék-mód miatt vettem meg, HTC is tud ilyen suxx-os fícsört?:D

átlátó 2012.08.22. 00:39:46

@vega2: Nagyon rendes ember vagy te is, ez innen laccik. :)

Megdobbent 2012.08.22. 01:18:21

A poszter egy balfasz, a csaladja meg idiota.

Mester1202 2012.08.22. 07:55:22

@fda: Máskor meg arról megy itt a sírás, hogy miért nem értesít a szolgáltató a befizetési határidőről.

De mint többen is jelezték egyszerű a megoldás; regisztrálni kell az e-mail címet és kész.

fda 2012.08.22. 10:23:28

@Mester1202: Szerintem olvasd el (újra ?) a bejegyzést, kezdd a címénél.

Nem az értesítéssel volt a cikkírónak gondja, hanem az SMS küldés időpontjával. Így már érted?

Xezs 2012.08.22. 10:47:59

Ki a faszom ebred fel egy smsre?
Mi az sms hangod, 10 perces szimfonia, kurttel meg hegeduvel? Kezeltesd magad, baszod.

CID 2012.08.22. 12:23:15

Hát, ha én alszok, akár robbanthatnak is a ház előtt. Prostoló egyetemben egy két kommentelővel nagyon nehéz ember. Részvétem a családjuknak ! ;-)

itsa 2012.08.22. 13:12:20

@Martian:
"A mentők az illetékesek, majd reggel megnézem, mit tehetek."

"Ne ezen múljon a visszaélés megakadályozása - ha egyáltalán életszerű."

"Riassza az ügyeletes műszaki elhárítókat, ha már ilyesminek realitása van ebben az össze-vissza parázó társadalomban... ide tartozik a meteortalálat, a repülőgép rázuhanása, stb."

"Riasszon a megfelelő védelmi szervek ügyeleténél, az adminisztratív teendők majd a reggeli ébredés után jöhetnek."

Istenem, te nem ezen a földön élsz az tuti, életképes egyed vagy :)))

vega2 2012.08.22. 14:39:22

@átlátó: Tudom. Egyszer egy régi tanárom megkérdezte, hogy horgászom-e?
Mondom elég gyakran.
Erre azt mondta: Na fiam akkor rendes ember vagy!
Na 'szal innen tudom.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2012.08.23. 16:54:23

@gentry: az baszki, ha vannak idős, beteg szüleid, vagy ha éppen a nagybeteg testvérednél következik be nem várt fordulat, vagy éppen a főnököd eltérő időzónában kiküldetésben éppen egy kínai börtönben senyved... de mondhatnék még rá száz okot. Nem remélem, és nem is kívánom, hogy ilyen helyzetben legyél bármikor is, jó?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.08.26. 23:47:24

@batgirl: De azt megteheted, hogy az SMS-t lenémítod. Ha baj van, úgyis hívnak, nem SMS-t küldenek.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.08.27. 04:44:57

Igen ezt már sokszor elmondták, így van, szerintem is ez a legjobb megoldás. De a legjobbnál még jobb, ha lemész alfába, és nem hisztizel. Ha mégsem sikerül, kérlek, rám ne lőj.

Xezs 2012.08.27. 20:14:11

@Peti817172M: Meg izé, ha baj van akkor mentőt/tűzoltót/rendőrt kell hívni, nem az alvó családtagot.

A családtag nem orvos, nincs lángvágója és valószínűleg lőfegyverrel sem rendelkezik.

Kentetsu 2012.09.12. 11:20:53

Nem olvasod el az ÁSZF-et amit elfogadsz?!? Gratulálok!
Mi van, ha az van a 65. oldalon, hogy rájuk hagyod lakásodat?
Az ÁSZF egy szerződés, a szerződést elolvassuk mielőtt aláírjuk/elfogadjuk, vagy nem írjuk alá.
Ha olvasás nélkül írsz alá valamit, akkor ne csodálkozz!! Marha
Telefont meg kapcsold ki éjszakára, vagy tiltsd le az sms-eket. Marha 2.0

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.09.14. 12:04:36

@Kentetsu: Mert te elolvasod, ugye? Megnéztem, a Telenor ÁSZF-e 94 oldal:

www.telenor.hu/upload/letoltes/usz/aszf-2012-09-30.pdf

Felkérdezhetem tőled???

Xezs 2012.09.14. 13:46:41

@klarky: Elolvasni meg kívülről megtanulni valamit az két különböző dolog. Ez azt hiszem általános iskola 1. osztályában már mindenkinek egyértelmű kell, hogy legyen.

Szerződéskötéskor egy ÁSZF kivonatot szoktak az ember elé tolni, abban a legfontosabb 3-4 oldal van. Aki ezt lusta elolvasni (és értelmezni), az hülye.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.09.14. 13:52:00

@Xezs: Szerinted.

A szerződés aláírásával az ÁSZF-et fogadod el, nem pedig annak kivonatát.

A másik, h a kommenttárs szerint csak a hülye ír alá bármit elolvasás nélkül, hisz mi van, ha pont a 65-ik oldalon van a végzetes pont. Hol a garancia arra, h a kivonatban nincs elhallgatva a legfontosabb info, ami épp a 65ik oldalon van?

Amúgy te elolvasod? Őszintén! Ott ülsz, bevonulsz a sarokba és átnyálazod akár a kivonatot, akár a 94 oldalt?

Senki nem olvassa el, pláne, h nincs is értelme, hisz 2 hetente megváltoztatják. Nézd mennyi van belőle:

www.telenor.hu/altalanos-szerzodesi-feltetelek

Kicsit gyakran nyúlnak hozzá.

Xezs 2012.09.14. 15:03:16

@klarky: Amit szerződéskötéskor elémraknak, azt mindet átolvasom, még az apróbetűst is. És nem vonulok sarokba, mert én azért vagyok ott, hogy szerződést kössek, annak pedig része az olvasás. Eddig soha semelyik ügyintéző nem szólt rám semelyik szolgáltatónál sem, hogy elég lesz már az olvasgatásból.

A legtöbb ember viszont ennyit sem tesz meg.

Navarone 2012.09.18. 10:59:52

Idióta posztoló. Kapcsolja ki a telefont éjszakára, vagy némítsa le.

wowerman 2012.09.18. 14:34:00

Vicces ez a blog, mindent fikáztok amit a világon csak lehet, és még többet is. Mintha a tűréshatárotok egy 6 éves kislányé lenne. Ez a poszt különösen nevetséges. Egyrészt ha nem értesítenének hogy hamarosan lejár a határidő, biztos arról írnátok és az baszná az agyatokat. Másik: ha ilyen felébredősek vagytok akkor talán ne a Master of Puppets legyen az sms csengőhangja, esetleg némítsd le vagy kapcsold ki éjszakára a mobiltelefont.
süti beállítások módosítása