Tékozló Homár

Nyaralni ment az AXA Bank netbankja

2012.09.05. 11:47 | jackyll | 180 komment

Immár 4. napja nem tudnak hozzáférni az ügyfelek a pénzükhöz interneten keresztül az AXA Banknál. Ez már a végső kivonulás kezdete, vagy csak technikai málőr?

Azért írok, hogy nehogy más is elkövesse azt a hibát amit én, hogy az AXA Banknál nyit bankszámlát. A számlát egyébként azért nyitottam, mert teljesen ingyenes minden számlavezetési szolgáltatás, sőt a számlán a rajta lévő pénz után korrekt látraszóló kamatot fizet. Minden teljesen flottul működÖTT egészen hétfő (tegnap) reggelig, amikor is próbáltam belépni, hogy pénzt utaljak. Ez nem sikerült, ugyanis mert bár be enged lépni, a számla adatokat és a netbank menüket már nem tölti be, egyedül a kilépés gomb töltődik be. Először nem zavart, mert ilyen bárhol előfordulhat, de miután tegnap délután sem, sőt ma egész nap is ugyanez fogad most már kezdek azon aggódni, hogy az AXA Bank jobban őrzi a pénzemet, mint kellene, ugyanis hozzáférni nem lehet.

És ez még nem minden: Bementem a személyes ügyfélszolgálatukra azt mondták, hogy ma már biztosan nem fog működni, de lehet még holnap sem, de semmi konkrétat nem tudnak, mert az üzemeltetés ki van szervezve alvállalkozónak. A telefonos callcenterben is azt mondták, hogy nem tudják mikor lesz jó, még tippelni sem tudnak, várjak türelemmel, vagy utaljak telefonos megbízással horror tranzakciós díjjal megbízásonként.

Szerintem ilyet nem engedhet meg magának egy igazi bank sem, miért nincs egy tartalék rendszer ilyen esetre, ami ha lassabban is, de működne? Belegondoltam, ha közel két nap alatt sem sikerült kijavítaniuk a hibát, ha így kezelik az ilyesmit, akkor az ügyfelek pénzét is ilyen "profin" kezelik? Más banknál is vannak hibák, de ilyet, hogy közel két napja nem tudok hozzáférni a pénzemhez?!

 Üdvözlettel:
 Ádám
 
 
 
Az alábbi levelet juttattam el az AXA Bankhoz és megköszönném ha önök is közzétennék okulásul a többi olvasónak, hogy melyik bankot kerüljék el a jövőben messzire. Köszönöm.

Tisztelt AXA Bank!

Úgy őszintén a felelős vezetők nem szégyellik magukat cégüknél? Ugyanis nekem ebben a helyzetben a pofámról lesülne a bőr, hogy az ügyfelek vasárnap óta, negyedik napja nem férnek hozzá az internetes bankhoz és ezáltal a pénzükhöz, nem tudnak rendelkezni felette. Mert kártyával kivenni lehet pénzt, de jó drágán, és ha telefonon utalok az sincs ingyen, főleg hogy 15-20 percet vártam tegnap is hogy valakit kapcsoljon a rendszer, addig az én pénzemen hallgattam a zenét. Az sem lenne rossz, ha szíveskednének egy tájékoztatót közzétenni weboldalukon, hogy mi történt, mitől omlott össze az egész rendszer és miért tart ezt napokig kijavítani? Továbbá erre az esetre miért nincs tartalékrendszer? Én nem emlékszem rá, pedig nem most kezdtem a bankolást, hogy valaha is volt Magyarországon olyan bank, aminek ennyi időre megzuhant a rendszere, a leghosszabb leállás amit átéltem nem volt több fél napnál. Ehhez képest önöknél már négy napja áll a rendszer!

Ja igen, és még az érdekelne, hogy ez a jövőben bármikor megismétlődhet, vagy most lesz valami fejlesztés esetleg ami garantálja, hogy ilyen hoszú leállás/kiesés a jövőben nem fordulhat majd elő? Az mindenesetre biztos, hogy ezzel a lépéssel nálam olyan bizalomvesztést értek el, hogy az összes pénzemet, elviszem önöktől egy korrekt bankhoz.

Üdvözlettel:
Ádám

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ncc1701b 2012.09.05. 13:14:57

Én még Ella Bank korában léptem le tőlük, mert már akkor is az egyik legszemetebb bank voltak. Amikor leléptem tőlük mindent elkövettek, hogy ne tudjak elmenni, az összes létező határidőt napra pontosan betartották az összes papírt többszörösen bekérték iktatták stb. Gusztustalan egy társaság, de látom semmit nem változtak.

manigerzson 2012.09.05. 13:16:35

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: a Blöff (Snatch) c. film elején van egy másik gondolatébresztő is. bár nem ott hallottam először.

CsakMintTe 2012.09.05. 13:17:16

Tegnap hajnalban simán lehetett AXA netbankból utalni. Nekem legalábbis sikerült. OK, voltak kicsinyt érdekes sorok is a számlatörténetben, de az érdemi feladatát ellátta. Egyébként meg ja, az adminisztrációjuk pocsék, a netbank szerintem teljes mértékben tűréshatáron belül működik, viszont valóban olyan kamatot adnak, amire az ótépés néni, mikor rá akart beszélni, hogy ne hagyjam őket ott az AXÁ-ért, köpni-nyelni nem tudott, és nem győzködött tovább, pedig őt azért fizetik.

Namost mégis mi a jobb: hibátlanul és folyamatosan látni, ahogy viszi a bank a pénzed, vagy néhanapján nem látni, ahogy hozza...?

Sokorai_Atala 2012.09.05. 13:17:21

@atpijkamo: jut is eszembe az is vicces, hogy tegnap valami híradóban tudósították, hogy egy ember részegen randalírozott egy strandon és a rendőröknek, akik jól elfogták, nem mondta meg a nevét, hanem azt mondta, hogy ő Bruce Willis:)

Nikorene 2012.09.05. 13:17:59

@atpijkamo: értsük ezt úgy, hogy egyébként csak néhány "idijóta" van itt, akik cseppet sem viccesek? :) Vagymosteztígymijért?

Blogger Géza 2012.09.05. 13:18:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Na és. Attól még szűz volt. Egyszer... Végül is minden nő szűznek születik.

Ami igazán gáz, hogy egyesek szerint az eredeti szó a "szűz" mellett "fiatal lányt" is jelentett, és lehet, hogy itten csak egy félrefordításról van szó.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.05. 13:20:14

@Nikorene: nem volt ottan semmiféle házasságtörés, merthogy ugye márja még csak eljegyezve volt akkor, meghát nemvonom én kétségbe a történteket se.

pusztán a szűzmárjának titulást tartom feleslegesnek. de hogy a vatikánnak nagyon jó az üzlet, az tuti. bár mintha már láccódna az alagút vége, és a maffiájuk bukása is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.05. 13:22:44

@manigerzson: abból csak a disznóólra emléxem. mi volt a gondolat?

@Blogger Géza: nem volt félrefordítás, mivel józsef dilemmája is elég szépen ki van domborítva a sztoriban, szal nehéz mást belemagyarázni sztem.

Manyecska 2012.09.05. 13:22:56

@cicmen: jöhecc ha nincs csajod!!!
:D:D

Nikorene 2012.09.05. 13:23:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ha nem is volt házasságtörés, de egy jó kis story kellett a lányanyának, hogy akkor mostan hogyan is került József közremûködése nélkül pocakba a szinbióta... És láták hogy ez bizony jó biznic, és megáldák vala...

Nikorene 2012.09.05. 13:27:02

@batgirl: Nem lehetett, mer én vagyok a Brúsz :)

Ringlósztár 2012.09.05. 13:27:47

@Dr Gregory House:
Orbánék is így kezdték a manyuppal.

Manyecska 2012.09.05. 13:27:49

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: figyeled??? azt mondta múltkor mintha házas lenne?..ha tudná hogy én is szingli vagyok!? :P

Sokorai_Atala 2012.09.05. 13:27:51

@batgirl: á valami helyi részeges igen-igen beütve:)))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.05. 13:30:27

@Manyecska: hajajj. már féltékenykedés is van???

@Nikorene: hát az tiszta sor, mer azt ugye kifejtették.

de a márjamintás kispárnahuzat/usb stick/farmergatya árusítása, azér mégiscsak nem helyes. néha azon gondóxom, itt valami nagy összeesküvés van, oszt a vatikánba igazándibul a kampós család ül soksok ideje.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.05. 13:31:43

@Manyecska: rajtatok mán csak úthenger tud eligazodni, az eccer tuti :D de a bébirül akkoris kérek fotót, mindegy kijaz apja!!

England win The Ashes! 2012.09.05. 13:35:58

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Más okosok szerint viszont nem volt. Sokak ugyanis mellőzik azt az apróságot, hogy a "testvér" szót akkoriban tágabb definícióként alkalmazták. Vagyis jelenthetett unokatesót vagy távolabbi rokont is.

Persze ez nem zárja ki azt, amit mondasz. Sajnos anyakönyvi kivonat akkoriban nem létezett*, vagy ha igen, nem maradt fenn, vagy ha mégis, nem publikus.

* gondolom, azért, mert akkoriban még nem kellett az efféle dokumentum a téhóm-vonal lemondásához.

England win The Ashes! 2012.09.05. 13:36:57

@Nikorene: Én vagyok Brúsz és a nejem is!

Manyecska 2012.09.05. 13:40:02

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: jut eszembe a szomszéd macskája bejár: hajnalban + amikor mentünk el...bejön ahogy nyitom az ajtót!:D kutya meg merő szerencsétlenség lesz tőle:)) meg együtt mennek le szoros egymás mellett, meg vissza a sétából!

zsedro 2012.09.05. 13:40:56

Gratulálok a posztolónak és a homárnak is! Mielőtt ilyen butaságokat tesznek ki, talán lehetne egy kicsit tájékozódni. Nekem is axás számlám van, és én sem szeretem, amikor nem érem el... Felmentem a honlapra, és elolvastam a közleményt, amit ezzel kapcsolatban kiraktak. Ebben leírták, hogy informatikai hiba miatt nem érhető el a szolgáltatás, és minden ügyet telefonon lehet intézni. A posztolónak csak el kellett volna olvasni egy kb. 4 mondatos szöveget, amiben le volt írva, hogy a hiba miatt nem kell pluszban fizetni az utalásért, vagy egyéb dolgokért. Ez ráadásul pirossal ki volt emelve. Ne tessék már ennyire butának lenni! Én kérek elnézést.

KevinMulder 2012.09.05. 13:42:32

Olyan kis szösszeneteket lehet hallani a neten, hogy éppen szétperlik az AXA bankot ... nem nagyon tartanám én ott a pénzem :) Egyszer csak hopp lesz, meg csőd, aztán lehet pislogni :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.05. 13:42:57

@Dr Jozef Vengloš: yepp. jó lenne elolvasni eredetiben, de én már nem fogok ezért görögül megtanulni, az tuti.

(ellenbe a heti kecsketej lemondása halál esetibe akkor is problémás lehetett :) )

elég.volt 2012.09.05. 13:43:30

@zsedro: 100%-ban egyetértek! A posztoló nyilván a normál magyar, aki nem tudja elfogadni, hogy néha vannak ilyenek, hogy karbantartás. Mert neki INGYEN számlavezetés mellett, nehogy már karbantartást végezzenek. Akutyafáját.

Nikorene 2012.09.05. 13:43:33

@Dr Jozef Vengloš: Ez akkor most valami coming out volt a részedrôl? ;)

Krinyo 2012.09.05. 13:45:00

Ingyen es igen korrekt kamatert siman belefer egy kis leallas, ami kozel sem 4 nap, mint itt allitjak...

Nikorene 2012.09.05. 13:45:37

@KevinMulder: Nem szép ilyen önbeteljesítô rémhíreket terjeszteni...

whale 2012.09.05. 13:47:05

@becsoccsent: Nem igaz. Amikor még EuroDirekt Országos Takarékszövetkezetnek hívták:), villámgyors, szuperjó telefonos call centere volt. Kb. annyira gyorsan intéztem mindent, mint most neten!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.09.05. 13:47:09

az az Ádám de egy hisztérikus picsa

amúgy tökéletesen működik a netbankjuk

Krinyo 2012.09.05. 13:52:15

@KevinMulder: hallani a neten? ilyen kepzavarral en nem is foglalkoznek. de komolyabban: FORRAS? linkeld be amit hallottal 8)

Manyecska 2012.09.05. 13:53:13

@batgirl: :))))))@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem, Aptit se engedem be egy ideje!!!:P kénytelen leszek zárdába vonulni nemsoká.:D

sound of noice 2012.09.05. 13:53:26

ezt én sem akartam elhinni, hogy létezik. Először a suliban próbálkoztam mobilnettel (mert most szerencsére ingyen jár a vezetékes net mellé :) tiny.cc/diaknet ) mondom lehet azért nem sikerül, de mikor otthon sem működött az asztali gépen, akkor már én is nagyon felháborodtam.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.05. 13:53:57

@batgirl: én-e?? hát énbennem annyi a jóindulat, hogy dunát lehetne vele rekeszteni!!

kelemenannaforprezident (törölt) 2012.09.05. 13:54:38

Nekem semmi bajom a netbankkal. Kiválóan működik. Nem lehet, hogy valamit melléklikkeltél?

Gratula a sok köcsögnek az értelmes kommentekért! Akinek inge, öltözködjön!

KevinMulder 2012.09.05. 13:56:57

@Krinyo: Oh, Google a Te barátod is ...

igi1 2012.09.05. 14:01:46

@kelemenannaforprezident: mire kirakták ide a kommentet, helyreállhatott.

Ezt nevezed te értelemnek?

Mire ide kikerül, ez valószínűleg még a múlt héten volt, vagy még korábban, ki tudja, melyik volt nála a tegnap, meg a hétfő.

A poszter helyében meg inkább örülnék, hogy nem tudok hozzáférni a pénzemhez, ugyanis, ha hozzáférsz, csak költesz, vagy kiveszed. :)

KevinMulder 2012.09.05. 14:02:36

@Krinyo: Tényleg ilyen nehéz megtalálni a releváns adatokat?

Krinyo 2012.09.05. 14:04:12

@KevinMulder: ugy tunik, mert meg mindig nem linkeled amire hivatkozol :) ne legy ilyen link!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.05. 14:06:07

kevinke és krinyike: XD akár a két öreg fazon a mapeccsóba :D

igi1 2012.09.05. 14:07:20

@KevinMulder: elvárod ezektől, hogy majd utánanéznek valaminek is?

tuti vállalkozó az ipse

Hix__ · http://hix--.blog.hu 2012.09.05. 14:11:02

Kedves Ádám!

Ön bizony túlpörgött. És rendszeresen keveri a 4. napot a "közel két napja" kifejezéssel. Én azt mondom, hogy azért ez talán nem volt olyan nagy a tragédia. A telefonos utalgatás sem "horror", szóval ha a probléma megoldása lebegett volna szeme előtt, a mások (egyébként jogos) hibáztatásán felül, akkor ennyi energiabefektetéssel már rég túl lenne az egészen. Továbbá nem szép dolog mások előtt így elmondani mindennek a bankot, amely valóban hibázott, és minden bizonnyal szégyellték is magukat a vezetők, ennek ellenére kárt Önnek nem okoztak. És még egyszer hangsúlyozom: ha akarta volna, azzal az energiával, amit a telefonos és személyes (továbbra is fenntartom, hogy egyébként jogos) reklamációkba ölt bele, valamint fenti levél megírásába fektetett, simán elintézhette volna telefonon is az egészet maximum öt perc alatt.

Egyetért?

Én élete hátralevő részének egyszerűsítése érdekében azt javaslom, hogy legközelebb amikor egy problémába ütközik, próbálja meg kitalálni, hogy lehet azt megoldani, mintsem a felelősöket nagy hangerővel okolni, egy kikerülhető probléma miatt. Én általában ezt teszem. És nyugodtan mondhatom, az élet minden területén (kivéve hülyeség) rohamtempóban hagyom le azokat az embereket, akik ilyen sok energiát fektetnek a felelősök baszogatásába. Tényleg ők voltak a felelősök, tényleg miattuk van az egész. De most őszintén, ki a faszt érdekel, ha van (mert gondolom van) jobb dolgom is és egy telefonnal elintézhetem az egészet?

Szóval, kedves Ádám, ne higgye, hogy az AXA fizetett embere vagyok. Hanem csak simán egy ember, aki azt látja, hogy sokan, sokkal több energiát fektetnek a "bűnösök" felkutatásába, mások hibáinak keresésébe, mint arra, hogy a saját életüket terelgessék a megfelelő irányba. Persze én nem mondhatom meg, hogy mi a jó irány. De ha egyszer valaki levezeti, hogy a mások okolásának heves gyakorlása lenne az, én szívesen meghallgatom azt is, hátha meggyőz.

Tisztelettel:

egy noname honfitársa ;)

kelemenannaforprezident (törölt) 2012.09.05. 14:11:20

@Manyecska: Áááá! Mértpontén? :D Bankügyben amúgy is a régi színházi mondat a mérvadó: "Ne vetkőzz, sz*pni fogsz!" :DD

Krinyo 2012.09.05. 14:11:51

@igi1: bizonyitson aki a remhirt terjeszti, addig csak mesel :)

Manyecska 2012.09.05. 14:13:27

@kelemenannaforprezident: basszus, többet nem megyek színházba. Bizisten!

KevinMulder 2012.09.05. 14:13:34

@Krinyo: hvg.hu/ingatlan/Megalakult_a_devizaadosok_pertarsasaga_P5ATUD

Innen indulhatsz. Az volt az első pertársaság, de egészen sok követte. Bíróságnak már rég benyújtva, van periratszám is ...

Krinyo 2012.09.05. 14:17:11

@KevinMulder: ez tenyleg azt bizonyitja, hogy meg fog remegni a bank penzugyi helyzete, csodbe fog menni. nalad elmentek otthonrol :)

kelemenannaforprezident (törölt) 2012.09.05. 14:19:35

@Manyecska: :D Menjél csak nyugodtan, jó hely az. Már nem az említettek miatt, hanem. ;) No, de ne essünk a felhánytorgatott problémába bele, vissza a fősodorba. Hamár. Písz!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.05. 14:22:01

@Manyecska: Zág són!
Nekem meg a fizetésem késett majd' egy hetet...

KevinMulder 2012.09.05. 14:26:08

@Krinyo:
Akkor én kérek elnézést!

Az AXA a legjobb bank! Mindenki vigye oda a pénzét! A Kamathozó-nak van a az egyik legnagyobb hozama ma Magyarországon!

Így már megfelel?

Manyecska 2012.09.05. 14:27:28

@kelemenannaforprezident: voltam nemrég. első sor páholy. a csaj bugyiban volt, szíven ütött..azóta sem:D

igi1 2012.09.05. 14:28:05

@Manyecska: oda szigorúan csak ingyenjeggyel, vagy sehogy

Krinyo 2012.09.05. 14:28:19

@KevinMulder: fekete vagy feher, mas nincs szerinted. ezt sem mondta senki, bar mutass meg egy teljesen ingyenes szamlat, ami latra szoloan ad 3,75% kamatot akar 1000 forint utan is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.05. 14:29:52

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Egész konkrétan Jakab apostol szerepel "az úr testvére" eposzi jelzővel, ami egyaránt jelentheti azt, hogy (valahnyad fokú) unokatestvér, és jelentheti azt (a keleti kereszténység hagyománya szerint) hogy a József első házasságából öregségére született féltestvér, akinek felnevelésére a (lehet, hogy a szülékor) megözvegyült, mélyen gyászoló József magához vette Máriát, a Templomnak áldozott, de onnan ivarérettsége miatt elbocsátott szüzet. Persze az, aki szingli, meg az, akinek "párja" van, ezeket nem is értheti...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.05. 14:34:52

@atpijkamo: "csak sírni hallom az embereket" Orákulum vagy, irány a telejósda! Jópéz.

KevinMulder 2012.09.05. 14:39:21

@Krinyo: Elnézést kérek akkor még egyszer.

Láthatóan nem lesz semmiféle befolyása a pereknek az AXA Fióktelep működésére.

Mindenki tartsa ott a pénzét, mert a legjobb bank az AXA!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.05. 14:46:40

@Manyecska:
Én már eleve így indítottam!
Mi újság a terhesteszteddel?

Nemzetidegenek nyálverése 2012.09.05. 14:50:57

@Krinyo: próbáld ki a Gránit Bankot. Havi 100 Ft a betétszámla költsége, ezért havi 4 ingyenes pénzfelvétel, 4,75% kamat jár... ha megtanulod használni!

Krinyo 2012.09.05. 14:52:37

@Nemzetidegenek nyálverése: koszi, maradok az eddig bevalt bankjaimnal, nincs ertelme valtanom :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.05. 14:52:42

Én a poszttolónak a spermabankot javasolnám!!!nyóc!!!

kiet 2012.09.05. 15:03:58

Nem olvasom végig a kommenteket, mert általában csak trécselnek, de az Axa honlapján kint volt, h amíg nem jó a bank, addig ingyen lehet utalni telefonon keresztül - amúgy meg most már jó... én is Axa-s vagyok, én is utalni akartam, de én egy kicsit türelmesebben állok a dolgokhoz, és körbenézek és tájékozódom, mielőtt "tollat" ragadok; na, mindegy.

Nemzetidegenek nyálverése 2012.09.05. 15:04:00

@zsedro: hát biz az a nem igaz, hogy működik... pedig kint a tájékoztató. Biztos a netbank nem olvasta ezt! Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy iBanq2 szolgáltatásunk ismét teljes körűen működik.
Türelmüket és megértésüket köszönjük!

Nemzetidegenek nyálverése 2012.09.05. 15:09:25

@Krinyo: csak közöltem veled, hogy van másik is... erre a beírásodra. "... bar mutass meg egy teljesen ingyenes szamlat, ami latra szoloan ad 3,75% kamatot akar 1000 forint utan is." igaz a hozam 4,75%

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.09.05. 15:15:56

A posztoló nem fizet semmit a szolgáltatásért, cserébe nem is kap semmit. Ez egy teljesen korrekt biznisz, mi itt a gond?

:-)

helianthus 2012.09.05. 15:21:50

@Sün‼ ツ: jajjnemár! pont most akartam csettingelni egy kicsinyég! hát, akkor inább el is megyek....

Peetee 2012.09.05. 15:35:42

Szarrágás felsőfökön.
Ha már bement abba rohadt bankba, mi a lóbránerért nem intézte el az utalásait?
Jahogy az íbéjen vette meg a 14. gucci táskát és ez a világi probléma?
Én kérek elnézést....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.05. 15:44:38

@Sün‼ ツ: Az volt már hogy mobiltelefon vezetékén kellett volna küldeni a pénzt a tányérba?

tlantos 2012.09.05. 15:45:26

Tippelhetek.
Az axa internetbank szolgaltatasat ibank-nak hivjak. Ezen reszeltek, es bevezettek az ibank2-t.
Egy ideig ment egyut a ketto, de meg volt adva egy datum (tipp: szept 1, de nem emlexem), onnantol az ibank2 mukodik csak.
Tekintettel arra, hogy nekem most is mukodik, es eddig is mukodott, inkabb hulyejuzererrorrol van itt szo.

becsoccsent 2012.09.05. 15:50:28

@whale: node ez nem all ellentetben azzal, amit en mondtam :)

amikor voltuk par szazan ugyfelek, meg jo, hogy jol mukodott telefonon is. node most az is szar. mivel mar axa.

( es ne tedd hozza, hogy de amikor ella volt... :D )

Netuddki. 2012.09.05. 15:58:24

Jaj Ádámka! Ha már úgyis "befáradtál" miért nem vetted ki a pénzed és raktad másik bankba?

zsedro 2012.09.05. 16:00:32

@Nemzetidegenek nyálverése:
Akkor csak nekem van szerencsém... Mióta kint van a közlemény, hogy megy, nekem megy a netbank (iBanq2).

Szittyakürt 2012.09.05. 16:22:56

Ki az a őrült, hogy francia bankba teszi a pénzét?!

elkoltozott. 2012.09.05. 16:46:08

Aki a nyugdijbizotsitos simli utan pénzt biz az AXA-ra meg is erdemli. Remelem azt is lenyelik..

Hatamoto 2012.09.05. 17:06:04

@(Lemondott Dr. Doktorovics) THY Rokk 'n' Troller: 360.000 kokut loptak el tőlem 2011 első öt hónapjában, amikor a tőzsdén emelkedtek az árak. Annak tudatában gyorsan lekoptatták a hozamom, hogy át kell adni az államnak, átjátszották egy másik zsebükbe. A 2011-es bukást levélben azzal magyarázták, hogy a 2008-2009-es válság során óvatos befektetési taktikát követtek, ezért nem térült meg a veszteségem (az, amit 2011-ben realizáltak). A PSZÁF vizsgálódásának köszönhetően 5.000 kokut nagylelkűen jóváírtak, de persze az állami nyugdíjkasszának. AXA, másképp, mint mások. Tényleg nem értem ki mert náluk maradni...

veréb lajos 2012.09.05. 17:54:45

Az AXA az egyik leglehúzósabb bank. Az árfolyamgát előtt EGYOLDALÚAN és jelentősen emelte a lakáskölcsönök kamatait a PSZÁF asszisztálása mellett (mikor mindenhol kamatot csökkentettek).

igi1 2012.09.05. 18:18:54

@kovi1970: ne javasolgass ennek okos tanácsokat, még megfogadja

manigerzson 2012.09.06. 02:48:37

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hát hogy az egész "Szűz Mária"-mizéria egy félrefordítás eredménye, mert az eredeti nyelvben a fiatal lány (vagy hajadon, már nem emléxem, olyan rég láttam) és a szűz nagyon hasonlóan hangzik, hasonló az írásmódja. a főcímben van az elején, mikor Benicio del Toro-ék mennek a gyémántrablásra, és zsidónak öltözve ez a téma a liftben meg a folyosón.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.06. 08:51:33

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ez pontosan hol található meg?

@Sün‼ ツ: hát fogni jó :D de én csetelni akarok!!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.06. 08:52:41

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ja, amúgy egy pohárka martini vagy mojito megfelel, azt szeressem. sok citrommal, lime-al és friss mentával :) köszi!!!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.09.06. 08:52:50

@veréb lajos: ciki
én viszont leszarom a hiteledet, viszont a pénzem tök jól kamatozik náluk :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.06. 08:57:40

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Legegyszerűbben úgy lehetsz tájékozott ezen a téren, ha elvégzed Nyíregyházán a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola valamelyik alapszakát. Postai (=levelező) tagozat is van.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.06. 08:58:54

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Egy potenciális kismama csak ne alkoholizáljon! Egy kévényi friss mentáról lehet szó...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.06. 09:01:20

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: csak a pontos helyet mondd meg az újtestamentumban, lécci.

én nem vagyok potenciális kismama, hé! :D az a manyecska kollegina. ha én még egyszer gyereket szülök, akkor kéretik egy gyors fejlövéssel enyhíteni agybajomat :D:D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.06. 09:35:09

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ki beszélt itt arról? A Szent Hagyománynak csak egyik, bár kétségkívül a legfontosabb és leggazdagabb, de semmi esetre sem egyedüli és kizárólagos része a Szentírás. Ennek feltételezése egyfajta dualisztikus mechanikus materialista szemlélet, amelyet a kereszt(y)én(y) egyházak következetesen elutasítanak. A Szentírást sem ufóról dobták le ugyanis. A korábbi írások kanonizálását az akkor élő Szent Hagyomány alapján végezték el. Ez volt, amikor jelentős mértékű eltéréseket mutatott, emiatt van az, hogy a mai apostoli egyházak más Ószövetségi Szentírást használnak, mint a lutheri reformációból kinőtt protestáns egyházak és az azoktól - és néha a kereszténységtől is - elszakadt kisegyházak és szekták.

Ez a jelenség már az Újszövetségben is tetten érhető. Máté apostol és evangélista aki eleve a "hébereknek" írta le művét, az ún. jeruzsálemi kánonból vette ószövetségi idézeteit, míg a többiek a Jézus földi élete során a Római Birodalom területén már akkor nagyrészt diaszpórában élő zsidók által leginkább használt (eredetileg is görögül fogalmazott könyveket is tartalmazó) alexandriai kánont használták, illetve János apostol és evangélista szóhasználatában az esszénusok által használt ima- és szentírási szövegek is gyakran szerepelnek. A legkevesebbet a szamaritánusok szent könyveiről lehet hallani, tőlük a fekete bőrű etióp zsidók sokkal élőbb kapcsolatban éltek a világ zsidóságával.

Kedves Leonie!(?)
A potenciális kismamaságodról meg csak annyit, hogy azért Szilveszter alighanem mindent meg fog tenni, és ahogy elnézem, sikerrel!

veréb lajos 2012.09.06. 09:50:15

@enpera: költsd az egészet gyógyszerre!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.06. 10:02:20

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: papa-mama-gyerek? hát, egy ideális világban mindenképpen.

a kanonizáció után nem volt egységes az egész? nem az volt a célja pontosan, hogy egy és azonos könyveket emeljenek egybe? és ugye ami a kanonizáció során be lett véve, azt nevezzük ma szentírásnak. így van?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.06. 11:35:54

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A kanonizálást az Ószövetség esetében több helyszínem és több alkalommal végezték, a kereszténység esetében az újszövetségi szentírást az egyetemes és igazhitű egyház megbízottjai végezték, kihagytak nagyon sok (estenként magasabb irodalmi értékű) Jézus nés tanítványai történetéről, csodáiról szóló írást, amelyeket ma ún. apokrif evangéliumok néven ismerünk. Ezek nagy része magyar nyelven is hozzáférhető a Vanyó László által szerkesztett Ókeresztény írók sorozat II. kötetében. Ezek egy része a megkeresztelkedett nemzetek hagyományaiba is beépült, pl. az ún. Jakab-ősevangélium, amelynek énekelt-verses változata a múlt században még ismert volt a borsodi-abaúji ruszinok (lemkók) között ruszinul, a moldvai csángók között "ó-magyarul" és a bihari románok között ó-románul, de a Magyar Királyság területén kívül is ismert volt korábban, egyéb szláv, latin és germán nyelvterületeken is. A nyomtatott írásbeliséggel együtt megjelenő cenzúra áldozata lett valószínűleg.

tuono 2012.09.06. 12:35:53

ingyen számla kac... Elviszed korrekt bankhoz, muhaha.

2012.09.06. 12:42:36

Hmm nem látszik a dátum.
Szintén AXA-s, több mint 10 éve (anno eurodirect) és napi szinten netbank. Az utóbbi 4 hónapban egyszer volt kimaradás. Akkor maikor átálltak a 4 órás utalásra. Talán meg kellene nézni a géped vagy a netkapcsolatod :) Ha nem megy akkor marad a párnahuzat. Nins tranzakciós díj, nincsenek hülye jelszavak és nincs az a komplikált, bosszantó számítógép sem :)

Dark Archon 2012.09.07. 11:25:08

A legnagyobb homár a levél írója.
süti beállítások módosítása