Tékozló Homár

Eltűntette a biztosítást a Netrisk

2012.09.20. 11:17 | jackyll | 98 komment

Naiv ügyfél a Netrisken látta, hogy teherautójára érdemes biztosítót váltani, és csak ezután kapta meg a jobb ajánlatot, így mégse váltott. A Netrisk azonban igen, bár visszaigazolták, hogy lemondta az akciót. Viszont ennek nyoma sem volt 2 hónapig, élő szerződést mutatott a számítógép, amikor aztán kiderült, hogy nincs is biztosítása.

2011. végén a kötelező felelősségbiztosítások átkötésekor átnéztük 2 cég és 4 magánszemély autóit. Néhánynál a netrisk oldala szerint érdemes volt váltani, ezt meg is tettük úgy, ahogy évek óta mindig. Aztán kicsit késve, de megjött az akkori biztosító levele és abban a netrisk oldalán kalkulált díjnál kisebb megajánlott 2012-es díj volt egy teherautóra. Mit lehet ezzel kezdeni? Semmi gond, akkor töröltessük az átkötést, ahogy ezt már többször is tettük, úgyhogy írtam a rendszeren keresztül üzenetet, hogy tévedés történt, maradjon az a biztosító, ami eddig volt. Normálisan ezután törlik a kérést és marad a biztosítás a régi helyen. Ha így lett volna, most nem írnék levelet. Nézzük mi volt pontosan:

1. a kérésem elküldése után nem sokkal egy értesítő levél jött az e-mail címemre, hogy üzenetem jött és lépjek be. A netrisk bosszantó szokása, hogy személyre szabottan küldi a marketinges leveleket, viszont ha valami érdemi üzenetem érkezik akkor egy sablonszöveget kapok. Most sem tudtam miről van szó, de mindegy, beléptem és olvastam, hogy a kérést megkapták, teljesítik, köszönik, hogy vagyok nekik, stb. Éljen!

2. Ezután jön még egy értesítő levél 1 perc múlva ugyanilyen sablonszöveggel. Nyitva van a netrisk oldala a fenti üzenetnél. Az oldalon nincs változás, semmi villogó boríték és hasonló. Gondoltam, sikerült az értesítést kétszer elküldeni, ez internet. Mindkét levelet törlöm, kilépek és mással kezdek foglalkozni.

3. 2012. január vége: minden autóra megjött a csekk, erre nem. Belépek a felületre, megnézem, mi a helyzet a biztosítással. Látom, hogy a régi biztosítóval kötött biztosítás az élő szerződések között van; amire át akartam volna kötni, az a töröltek között Ez így jónak tűnik. Ezután megírom, hogy nem kaptunk csekket és küldjenek. Még aznap jön a válasz: a kérést továbbították a biztosító felé. Amikor beléptem, hogy megnézzem a választ, akkor láttam, hogy az előző pontban írt 2 értesítő levél nem volt véletlen: miután 2011. végén kértem, hogy ne kössék át a biztosítást, először azt írták, hogy minden ok, majd 1 perc múlva ugyanaz az ügyintéző, hogy ezt csak akkor tudják teljesíteni, ha a kérést el is faxolom nekik. Itt egy kicsit elgondolkodtam, hogy akkor most mi is van, de mivel a 2012. januári levél egy szóval sem említi, hogy nincs biztosításunk, hanem azt, hogy szólnak a biztosítónak és kapjuk a csekket, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Újból ellenőrzöm: a biztosítás továbbra is az élő szerződések között van.

4. Eltelik majdnem a február is, még mindig semmi. Megint belépek, megnézem a szerződés: élő szerződés, nem törölt. Megint írok egy levelet, hogy küldjenek csekket. Szerencsére itt olyanhoz került a kérés, aki tényleg csinált is valamit (3. próbálkozásra azért találtak valakit), és végre kiderült, hogy a kocsira nincs biztosításunk, mivel azt előző év végén felmondták. Pozitív megközelítésben: az átkötést 50%-ban helyesen hajtották végre, ahogy 50%-osan teljesült az is, hogy ne hajtsák végre. Viszont nincs biztosításunk.

5. Az előző biztosítónak van egy közeli fiókja, a papírokkal elzarándokolunk oda, ott aznaptól új biztosítást kötünk, a bónuszt továbbviszik, de az eltelt időre (2 hónap) visszamenőleg ki kell fizetni a kalkulált éves díj kb. felét. A kár (díjtöbblet) nagyjából 15-20 ezer Ft. Nem sok, csak bosszantó. Annyi örömünk mégis van, hogy közben nem okoztunk balesetet és nem állították meg az autót sem ellenőrzésre. Az más nagyságrendű tétel lenne.

Itt vettem egy nagy levegőt és feltettem pár kérdést magamban:
- vajon milyen belső ügyintézési rend lehet a netrisknél, ha minden kérésre azt írják, hogy köszönjük, megoldható, majd később kezdenek el vele érdemben foglalkozni? Ez volt az első kérésnél és a januári ügyintéző sem csinált semmi érdemit.

- milyen az a belső rendszer, ahol felmondanak egy szerződést a nevemben, mégis úgy tartják nyilván, hogy az még érvényben van? A mai napig szerintük a szerződésem él, holott ők felmondták.

- végül: mennyibe kerülne úgy beállítani a kimenő leveleket, hogy érdemi info legyen arról, ami miatt küldték? A legjobb az lenne, ha benne lenne az üzenet szövege. Továbbá amúgy máshol meg tudják oldani (tipikus példa: facebook), hogy új üzenetnél bármelyik oldal tetején megjelenik valami színes jelzés, itt miért nem (csak a főoldalon van belépés után)?

Jogászként nem hagytam annyiban a dolgot és felszólítottam őket az okozott kár megtérítésére. Válaszoltak és leírták, hogy mindez teljesen az én hibám (én is ezt írtam volna a helyükben). Aztán megvolt a fogyasztóvédelem-PSZÁF, ahonnan az ügy lepattant, mégpedig azért, mert a teherautó egy kft-é és az nem fogyasztó, menjek bíróságra. Ez is várható volt, mivel a közigazgatás minden körülmények között megpróbál kibújni a munka alól és bár lehetett volna egy általános vizsgálatot indítani a fenti 3 kérdésben, az egyszerűbb utat választották.

Az ügyet itt lezártam, a netrisktől 10 év és nagyjából 1,5-2 millió Ft díjtételű biztosítás megkötése után búcsút veszek. Amilyen pontos és jó volt az elején, annyira nagy szervezetként kezd már viselkedni. Idén máshol fogok biztosítás kötni, erre van valakinek ötlete? Csak ne a clb-t mondjátok, mert annak az ügyintézése még ennél is gyatrább.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr Gregory House 2012.09.20. 11:20:55

Nem tűnt el! Ott van a csirkemellben!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.20. 11:22:45

nagyon érdekes poszt, de amíg nincs fotó a posztoló mellyirül, addig nem foglalkozom a biztosítással sem. punktum.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.20. 11:23:14

Cvej!!!!

Két komment elküldése között várnod kell néhány órát!

Úhhogy drej!!!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.20. 11:24:00

négyesmetró
vagy ötöst kapok faszse tuggya

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.20. 11:24:21

Tényleg jó volt, eddig szinte semmi panasz nem volt rá.

Mondjuk pont jó emberrel kezdtek ki, remélem sikerül a bíróságon megfingatni őket.

Grg76 2012.09.20. 11:24:30

"Az oldalon nincs változás, semmi villogó boríték és hasonló."

Én ekkor nyomtam volna egy F5-t vagy frissítést...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.20. 11:24:51

Ez nekem túl hosszú.
Elég annyi, hogy bitrosító.
Vagy bank, tuggyuk, kik állnak a háttérbe.
Kitalátor!!!!
Szakmai cikk van!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.20. 11:26:49

Pálinkás jóreggelt!
Mirő szól a proszt? Mer kúúrva hosszú,én el nem óvasom!
A lovainkra vót bisztosíntás?

Dr. Körömlakk ® 2012.09.20. 11:27:00

"Itt vettem egy nagylevegőt"
én is, és abbahagytam.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.20. 11:28:15

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): baszás csak agyban van benne, az meg Téged úgysem érint. hagyd a picsába, kezgyél udvarolni, meg horgyad a betonot.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.20. 11:29:33

<ON>
"Idén máshol fogok biztosítás kötni, erre van valakinek ötlete?"

Bemész egy biztosítási alkuszhó, oszt megköti neked a legkedvezőbbet.
</ON>

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.20. 11:31:36

@Dr. Körömlakk ®:
áhh,mámma nincs meló, ezér be is basztam tegnap éccaka, most kőttem nemrég.cigi+kávé+algopirin. szóval most nem vagyok még nőzős hangulatban,de fogok neked bókolni,nefossál!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.20. 11:33:46

@Sün‼ ツ:
még épphogy határeset,de később mán nenagyon szójjál hozzá érdemben a poszthoz!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.20. 11:33:59

@Sün‼ ツ: én nem udvarótam, csak bisztattam.
@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): nekem nem kell udvarojjál, de vannak itten nőkök szépszámmal, kell a törődés na.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.20. 11:38:41

@Dr. Körömlakk ®:
De azé' jól elvagytok, na.
Hiába, a szerelem csodákra képes....

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.20. 11:40:10

@Dr. Körömlakk ®:
mánpedig szinpatikus vagy nekem,meghát sunád is van,csakmán udvarolok!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.20. 11:41:35

A posztoló elfelejtette említeni, hogy közbe' terhes is volt.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.20. 11:42:11

@Sün‼ ツ: én mindenkihe a saját nyelvin szólok, ez ne tévesszen meg!
@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): najó, hát nem veszem el a kenyered :) majd illegetem magam meg minden!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.20. 11:44:04

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):
Oksa, akkor <OFF>.
Zsindex-cick:
"20 métert zuhant egy munkás Gyermelyen
Csak egy sisak volt rajta, a helyszínen meghalt"

Mé, hány sisaknak kellett vóna rajta lennie?
Vagy ha van rajta zokni is, akkor túléli?
Vagyezígyhogy?

Dr. Körömlakk ® 2012.09.20. 11:47:51

@agresszív kismalac: mennymá.
@Sün‼ ツ: ebbea hidegbe? aza sirilla volt, nem figyeltek.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.20. 11:51:48

@Dr. Körömlakk ®:
ne is vedd el, sőt inkább csinájjá mán nekem egy bundáskenyeret!

@Sün‼ ツ:
há zsindex cikktől mi mást lehetne várni?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.20. 11:52:11

Csirkerákos mellfétisben szenvedtek! Milyen érzés?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.20. 11:55:14

@Sün‼ ツ: te még soha nem hallottál a zoknik csodálatos hatalmáról.
Mert van . -Védőzokni,
-töltött büdös zokni, harci fegyverként, -félpár zokni, ajándékba
- a másik félpár zokni, manóknak fejfedő
-fehér frottír zokni, kamaszok ágy mellet, nem tudni mi okból
-van mustársárga gyönyörűség, amire az ember lánya foga fáj, de lát sehol..
-stb..stb

Dr. Körömlakk ® 2012.09.20. 11:57:43

@batgirl: és van a főnévi igenév zokni.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.20. 11:58:19

@Dr. Körömlakk ®:
kössz, bisztos finom,mingyá megeszem!

@batgirl:
mijjen nagy szakértőlye vagy a zokniknak!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.20. 12:00:00

__________________________________Dél van.______________________________

@agresszív kismalac:
Kiváncsi vagyok, hogy Körömlakk kollegina mikor írja le elpször, hogy "Drága Lajosom""

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.20. 12:00:58

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): tudom, de még tovább is képem magam. doktorálni szeretnék belőle..

Dr. Körömlakk ® 2012.09.20. 12:03:13

@Sün‼ ツ: fejcsedkiszépen, mer kezd érdekelni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.20. 12:04:32

@Sün‼ ツ: Ez a Lajos tud valamit.
...én is kitanulom mán a kőmívesszakmát.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.20. 12:05:42

@agresszív kismalac: ha Te kérté vóna bundáskenyért, Te is kaptá vóna. Tík buta férfijak asziszitek nincs olyan nőji szeméj, aki puszta kedvességbő aggya nektek a mannát, nempedigle ejezzési gyürüjér.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.20. 12:08:36

Google.hu
[online biztosítási alkusz]
Nagyjából 263 000 találat (0,20 másodperc)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.20. 12:11:41

@Dr. Körömlakk ®: Tik meg Alaim Delon attúl rinyáltok, hogy az aktuális szextárs elénekli a régi nótát:
Nemazért trallalak, hogy elvegyelek
Ha nem hiszed nyálazd meg a szőrös böbömet.

Kukabúvár【ツ】 2012.09.20. 12:11:57

volt aki ezt elolvasta? nem ezt, azt. vagy mit is?

Dr. Körömlakk ® 2012.09.20. 12:13:16

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
hányszor fussak neki, hogy megércsem? vagy így is boldog lehetek, és üdvös?

Dr. Kix 2012.09.20. 12:13:34

A poszt-tolót lehet már? (Lovakkal is? - Ez a kérdése persze csak akkor lesz releváns, ha meglesznek a lovak végre.)

Szenthomárság 2012.09.20. 12:16:37

Én már nyolc éve voltam a NetRisknél kiemelt ügyfél, amikor rájöttem, hogy nincs is autóm. szerencsére csak két millát buktam az ügyön.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.20. 12:22:14

@agresszív kismalac:
ez nem a kőmíves szakma mijatt van!az csak segít, hogy lebarnujjon a sörhas. mi ott úgy udvarolunk a fijúknak, hogy füttyöngetünk a csajoknak
de itt a neten a stílus a lényeg.ha jó a szöveged, az összes nő benedvesedik tőlled. meg a nyálas udvarlás mán a múlté. rózsa, meg bon-bon,meg étterem, há oda csak a buzik viszik a nőket!

vénszivar 2012.09.20. 12:22:58

@Dr. Kix: lovakat megettük stop
állj át a zebrákra, stop habár azokat is el lehet zabrálni........pont.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.20. 12:25:44

@vénszivar:
háde hogy etted meg, ha ellopták a románok? vagy esetleg te is....?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.20. 12:28:03

@Szenthomárság: kétmilla az semmi. Jólmegúsztad!
@Dr. Körömlakk ®: valljuk meg; full számítóak vagytok.
@batgirl: képeld csak magad.

Szenthomárság 2012.09.20. 12:29:23

@Kellemes Zérókomponista: A maradék pénzen Il-Ferros autót vettem alpesi hitelre! Mert hülye azért nem vagyok!

vénszivar 2012.09.20. 12:33:05

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): A pofánkon keresztül, sütve + kolbász. igaz, mi cigányok vóóónánk, mikor mik-kik! Ki fizet értünk többet, azok vagyunk s leszünk ! a büdös románok elől ettük meg a gebéket. takarodjanak haza.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.20. 12:33:19

@Szenthomárság: még szerencse, hogy eszednél voltál. Il Ferró fórevőr. Na főzök valami tésztát, ez nem állapot már. Mire visszajövök legyen ám újposzt! Sok okossággal.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.20. 12:33:22

@Szenthomárság:
remélem mlm-be dógozol! és minimum smaragd-silver szinten vagy!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.20. 12:33:26

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Hát ez így elég kesze-kusza lett!
Legalább jó anyagot szísz?

Dr. Körömlakk ® 2012.09.20. 12:34:54

@Kellemes Zérókomponista: kik? mi nők? affaszt. te hülye vagy. a nagygtöbbség aaaaaaz igen, de én nem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.20. 12:36:33

@agresszív kismalac: Tök mindegy, mer' a interneten nem basztatják diszkrét szoptatásért.

SZDSZPistike 2012.09.20. 12:39:55

Nem értem, miért perverzió egyeseknél, hogy ország-világ tudomására akarják hozni, milyen szerencsétlen hülyék?

Jött az E-mail, hogy faxolni kellene. Elolvasta? NEM.
Törölte. S akkor még hónapokig várt.

Utána meg háborog és mindenki rosszindulatú hujjekotschog, de majd ő jól megmondja.

Szánalom.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.20. 12:40:27

@vénszivar: hát ha cigány vagy,akkor aggyátok mán vissza a biciklimet amit elloptatok a kocsma elől!

Szenthomárság 2012.09.20. 12:41:43

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Giga-selyemsújtásos swarowsky fokozatom van, anyámnak kétszer is eladtam egy félmillás kezdőkészletet a gyámügyis nőcinek meg egy aloeverás szopóálarcot!
Neked egy antiallergén gyapjúlekvárt ajánlok, ha most veszed meg akciósan negyvenért megkapod.

GamesBond 2012.09.20. 12:46:59

Na de attól ,hogy hol volt, hol nem volt, még nem biztos hogy tutálibe málibe?
Vagy mindenki azt hiszi, hogy kerekecske gombocska?

vénszivar 2012.09.20. 12:54:34

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Én, mi már nem lopunk drótszamarat.
Vegyél Audit, Merdzsót, Bömöst mert mi már csak arra mozdulunk......., no meg az árányra ! Bicajokat eladtuk az ITTENI parasztoknak !

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.20. 12:57:43

@Szenthomárság: "antiallergén gyapjúlekvárt"

:))

@Grg76: Hát igen. Ezt vajon hol tanítják?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.20. 13:09:18

@atpijkamo: áldozata a fogyasztói társadalomnak. Lefejezni, menthetetlen..

Dr. Körömlakk ® 2012.09.20. 13:29:25

@ColT: kikérem magamnak. önálló és önellátó lény vagyok, senkit sem pumpolok, a válás során is gallér vótam, de inkább hüje. de tudatos hüje!

Manci néni, a szomszéd 2012.09.20. 13:35:24

Drágáim, ez egy hülye!

Jön neki egy levél, ő meg olvasatlanul kidobja, aztán meg neki áll feljebb. Az ilyen emberek meg is érdemlik, mert miattuk tart itt ez az ország.

Fuxika 2012.09.20. 14:03:06

@Dr. Körömlakk ®:
Milyen válás? Hülyévé válás?

Xezs 2012.09.20. 14:41:40

eltŰntette? Hejesírás nuku?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.20. 14:44:19

@Xezs: nuku. Gáz? Az. Agyfaszt érdemes tőle kapni? Nemigazán.
@Fuxika: chatkitti?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.20. 14:55:00

@Dr. Körömlakk ®: Valahogy éreztem, hogy te vagy az embe... izé... ásó/kapa/nagyharang?
Max. elválunk.:-)

andand 2012.09.20. 15:08:22

Összefoglalva:
- megköti a szerződést
- visszalép
- kap egy mailt, hogy a visszalépés megoldható (nem azt, hogy megoldották!)
- kap még egy mailt, hogy a megoldáshoz faxon kell küldeni, de ezt már nem olvassa el, mert ...
- itt valami nem tiszta, mi történik a Netrisknél, hogy sem az új, sem a régi biztosítótól nem kap csekket (éljen az teljes évi kifizetés!)
- elkezd panaszkodni, jogászként, sikertelenül

Lehet a Netrisk is kavar valamit, de a dolog úgy kezdődött, hogy nem olvasta el rendesen a leveleit.

metal · http://electric.blog.hu 2012.09.20. 15:35:48

A posztoló nem olvasta el a levelet, majd mindenki hibás, csak ő nem! Na ez olyan magyaros.

ferand1979 2012.09.20. 15:53:41

röviden: biztositas.hu

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.20. 15:54:45

@andand: Fel bontotta a régi szerződéseket és nem kötött újakat. Jogászból van, mit akarsz?

ferand1979 2012.09.20. 16:05:43

Az én negatív tapasztalatom a Netriskel:
-6-7 éve vagyok a Netrisk ügyfele. Előtte pont a biztositás.hu-nál kötöttem online a szerződéseket. Amióta a Netrisknél vagyok, kb. annyi a teendőm, hogy novemberben 5 perc alatt a rendszerben lévő autóm adatait "egyeztetem", és bejelőlöm, hogy NEM VOLT KÁROKOZÁSOM! Megnézem, hogy mik az új ajánlatok, kb. a legjobb kondiciójut (mint a MÁV, vagy Astra vagy KÖBE) kizárva a köv. "jól hangzó" biztosító ajánlatát elfogadom. És punktum!

Tavaly Apámnak is bevállaltam a biztosítás váltását. Az autóján előzőleg 45.000Ft.-ot fizetett évente, egy átváltással ez 25 ezer körülire kijött... VOLNA... ha nem történik meg ugyanaz a sablonszerű üzenetolvasás... Amiben benne volt, hogy nekünk mennünk keleltt volna a régi biztosítóhoz felmondani, és ezt "bemutatva" kötik meg az újjat... Ugye ez új dolog???
Ugyanis eddig nekem MINDIG elintézték a régi felmondást, és az új megkötését.
A titok nyítja valahol abban a 30 napos felmondásban keresendő... Ami a 2010 jan. 1.-e után kötött szerződéseknél 40 (negyven!!!) nap az évforduló előtt. 10napjuk van nekik, hogy felmondják... 30 a szerződéskötés... Csak ezt sehol nem jelzi a kitöltős Netrisk program. Egy levélben venne van az, hogy majd mod fel... Konkrétan az sehol, hogy küld is el... És a rendszer a "minden adat rendben van" jelzést mutatja.. Tehát zöld az út...
És ezen buktunk meg..
Megjezendő.. Volt vagy 4-5 levelem még a határidő előtt elküldve a Netriskhez, hogy "látom, még nincs felmondva, nincs elintézve, kérem jelezzék, hogy mia a gond..." De erre CSAK a letelt 30 nap után jelezte, tehát az évforduló után 1 nappal.. Addig sűrű kusuly.. Érdekes akor már 1 napon belül 3 üzenetemre is tudtak válaszolni... Amit 5-6 nap különbséggel küldtem el. Szóval még lett volna lehetőségem bemenni és lemondatni a szerződést személyesen, majd bescannelni, elküldeni e-mailen.. és minden oké lett volna, ha az első 2 levelemre válaszoltak volna..
Csak egy kis technikai malör... Kértük a kivizsgálását.. Majd ezt is nem e-mailen, hanem 15 munkanap után hivatalos postai levelen keresztül küldték el, konkrétan azzala szöveggel, hogy mink vagyunk a hülyék..

Én továbbá is a Netrisk-nél fogom évente megújítani a szerződéseket.. Idén Apám kötelezőjét kb 60 napal a lejárta előtt elindítom.. hogy legyen idejük felmondani, és megkötni..

metal · http://electric.blog.hu 2012.09.20. 17:03:37

@Kellemes Zérókomponista: Újra átolvasva a történetet, azért a Netrisk is ludas, ugyanis, ha az ügyfél nem faxolta el a visszavonási kérést, akkor nem csak le kellett volna mondaniuk a régi biztosítást, hanem az újat is meg kellett volna kötni, hiszen volt rá érvényes felkérés (szerintem ezért reálisan lehet őket elővenni).
Ettől függetlenül aki nem olvassa el a neki küldött levelet, az nagyban elősegíti a szopórollerre történő felszállást!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.20. 19:10:58

@Dr. Körömlakk ®: Bocs, nemtuttam. Majszólj, ha jobba kedved.
őszinte híved
a.k.

vénszivar 2012.09.20. 19:15:45

@agresszív kismalac: Látom ! Olyannyira elegánsan nyomod, ahogy tanítottad.....
Meg is látszik a nagy tudás eredménye.

Xezs 2012.09.20. 19:39:46

@Kellemes Zérókomponista: Ha agyfaszt kapnék az ilyesmitől, semmilyen blogot nem olvasnék. De mégis itt vagyok, vond hát le a tanulságot.

Attól még szóva teszem az ilyesmit.

zbzbzb 2012.09.20. 20:07:48

jogászkodni sikerül, felnőni nem. gondolom milyen jogász az, aki el sem olvassa, nem is követi a zsebére menő ügyeket... egy fél fogpiszkálót se bíznék rá.

persze mindig A MÁSIK a hibás.

jogászkám, tessék már megkérdezni a mamától (gondolom még otthon laksz úgyis) hogy mi fán terem a felnőtt lét, felelősség, meg ilyen huncutságok.

jó nagy marha vagy, na. lehet perelni :)

zbzbzb 2012.09.20. 20:10:48

@ferand1979: gondolom 33 éves vagy idén, gratulálok.
lehet, hogy a tájékozatlanságodért MÁS a felelős, nem te?
gondolkodtál te már ezen?

apám, beszarok milyen arcok járnak erre mostanában.

pedig te még a "normális" iskolákat kellett, hogy járjad, ahol megtanították az olvasás/szövegértés kombinációt.

kéne neked is gondolkodni néha, mint a poszternek.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.09.21. 07:28:48

jackyl, amióta megfiallt, egyre rosszabbul ír, most már tűntet is. (gyk: fial, tüntet, eltüntet.)

drhv 2012.10.10. 17:51:33

Sziasztok,

a bejegyzés tőlem jött. Azoknak, akik értelmesen szóltak hozzá csak 5 dolgot mondanék:

- ha éppen bent állsz a netrisk felületén és akkor küldenek üzenetet, semmi nem jelzi, hogy kaptál. Tudom, ez furcsa, nekem is az.

- a kapott üzenet szövege MINDIG ugyanaz és nincs benne az, mit üzentek. A köszönjük minden ok és a sürgősen csinálni kéne valamit ugyanolyan. Naponta hány ilyet kaptok? Nekem van belőle 15-20. Mit csinálsz, ha 2 jön egymás után és bent állsz a felületen? Keresed azt a jelet, hogy tényleg jött-e leveled, vagy csak duplán küldték. Akink ez nem világos, az trollkodjon bátran.

- szerintetek normális az, hogy törölnek egy szerződést és az aktívként van benne? Ez a legdurvább, most is elvileg élő szerződésem van. Aki szerint igen, annak kívánok egy hasonló helyzetet, aminek a végén olyanért fizethetsz, amiről végig azt hitted, hogy minden ok. Itt az egészben a januári levél a bosszantó, mert az ügyintéző konkrétan nyomott egy sablonválaszt.

- a keresőben milliónyi találatot látni egy dolog, egy konkrét oldalt megtalálni egy másik dolog. Most ezt próbáltam ki, működött: www.biztositok.hu

ferand1979: a biztositok.hu-t javaslom. Minek támogatni egy oldalt, ha sz@r?

- végül: 17 ezerért nem fogok pereskedni, sokkal nagyobb kár az, ha nem náluk kötöm a biztosításokat.

A bunkók meg kapják be!
süti beállítások módosítása