Tékozló Homár

Kiadta a SZÉP-kártya adatait a McDonalds

2012.09.25. 18:00 | jackyll | 454 komment

Egy régóta köztudott biztonsági hiba, és egy teljesen hétköznapi szendviccsere is okozhat bonyodalmat. Naiv ügyfél blokkját egy másik ügyfél kapta meg, rajta az összes SZÉP-kártyás adatával:

A tegnapi napon meglátogattam a Nagytétényi úton lévő éttermüket, kivételesen most nem autóval, hanem gyalog. Többször jártam már ebben az étteremben és eddig mindig tökéletesen meg voltam elégedve mind a szolgáltatással mind az étellel. Olyan 18:50 magasságában adtam le a rendelésemet, ami 2 BicMac szendvics és 3 csibeburger volt elvitelre. A kedves uriember felvette a rendelésemet fizettem majd Mekis szokásként a blokkot nem adta át hanem a pulton lévő papírtáskába beletett két BicMac-et és arra tette rá a blokkokat. Egyúttal jelezte, hogy a csibeburgerekre várni kell. Ezt követően a következőket halottam és láttam:

Az autós kiszolgálóban lévő hölgy térült fordult majd eltűnt az én papírzakcsóm benne a BigMacekkel, a fiatelember oda is szólt a kollégájának, hogy kiadod a BicMaceimet? A hölgy foghelyről vissza szólt: Nézd már meg azok nem a te BigMacjeid hanem az enyémek. Beletett még ezt-azt majd kiadta az autó el is ment.

Gondoltam a blokkokat kivették, nem is foglalkoztatott a dolog, de amikor az én rendelésemhez az uriember új papírzacskót vett elő majd beletett néhány szalvétát és a teljes rendelésemet, rájöttem hogy ebbe blokkot nem rakott bele. Ezt szóvá is tettem, ekkor jött egy közjáték az autókat kiszolgáló hölgy részéről, hogy ő nem tehet semmiről ő a munkáját végzi szólhat egy vezetőnek mert ők csak eladók.

A vezető jött majd kérte meséljem el mi a gond, jeleztem,hogy nincs blokk, valamint a Szép kártya adataimat is szépen kiadták másnak. Ő most nem tud mit csinálni, majd elment egyeztetett a kollégáival, vissza jőve nem mondott semmit csak megállt előttem és nézett rám. Ekkor sütöttem el a "poént" hogy mi lenne ha ellenőr lennék? Hát ő nem tud mit csinálni és nézett mint borjú az új kapura.

Ekkor esett le hogy mire mehet ki a játék, hogy több helyen ha nem adnak blokkot akkor ők állják a teljes rendelésemet, körbenéztem ilyen táblát nem láttam. Ezt követően végre megszólalt a vezető hölgy, hogy tud adni blokkot újra nyomtatják, de amit elvittek azt nem tudja vissza adni. Ebben a pillanatban eldurrant az agyam, megköszöntem a segítségét és jeleztem, ha netán leszívják a Szép kártyámat akkor ott eszek ingyen egész hónapban. Láttam az arcán, hogy vagy nem értette, vagy nem érdekelte mit mondtam.

Ami engem rendesen felhúzott, egy deka elnézést vagy hasonló nem hagyta el a vezető és az autós pultot kiszolgáló hölgyek száját, csak az úriemberét, de az én meglátásom szerint ő pont nem felelős mert kollégájának még időben próbálta jelezni a dolgot. Végülis a hölgyek bizonygatták, hogy ők nem tehetnek semmiről, pedig igen. Az hogy a személyes adataimat kiadták és ezzel szembesítettem őket lefagyasztotta őket, lövésük nem volt mit csináljanak.

Hazaúton gondolkoztam el, hogy ha nem tudják X idő alatt teljesíteni a rendelést akkor szoktak vmi apróságot adni ajándékba, vagy egy kupont vagy egy pitét stb. Ezt sem ajánlották fel, bár nem erre játszottam, mert ami elveszett azt már nem kapom vissza, de a gesztus az dicsérendő lett volna. Azt sajnos nem értem, hogy lehet vkiből műszakvezető aki nem tud egy ilyen helyzetet kezelni, csak azt bizonygatni, hogy ők nem tehetnek semmiről....

Az étel finom volt, de rossz szájízzel fogyasztottam el...

Jelen levelemet megküldöm a Tékozló Homárnak is!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.26. 12:45:56

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én a szennyes ruhán a foltokat szoktam azzal befújni. Jól eloxidálja a zsírt, a vért meg az egyéb testváladékokat. Annyira zsíros a séród?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.26. 12:45:56

csókoltatom jacyllt ezúton is. szerda van, mingyár egy óra. hüpp.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.26. 12:54:05

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: a Bádogdob-ba elég patent az a angolnás rész. Meg guszta is.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.26. 12:59:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nincs új a Nap alatt. Ezt Bródy már ezer éve megírta:
Azt mondják, a halpiacon
megjelent az angolna
Elsőrendű csomagolásban
érkezett a piacra
Ez az angolna
ha rám hangolna
tudom nem volna - ó nem
rossz fogás
Este tízkor én is láttam
a körúton angolnát
Helló, bébi, mondtam én
mert jól érti a franciát
Ez az angolna
ha rám hangolna
tudom nem volna - ó nem
rossz fogás
Feljött hozzám hallgatni
a John Lennont az angolna
De kicsúszott a kezemből
mielőtt bármi lett volna
Ez az angolna
ha rám hangolna
tudom nem volna - ó nem
rossz fogás
Lehet, hogy nincs ízlésem
de imádom az angolnát
Boldog lennék, hogyha
velem
töltene egy éjszakát
Ez az angolna
ha rám hangolna
tudom nem volna - ó nem
rossz fogás

Rosszindulatú Vászka 2012.09.26. 13:05:16

@agresszív kismalac: beh kár, hog nem csinál új lemeztet, sőt, lemezteteket ez a Bródyk úr. Mer aszonta, hogy mer minek is csonálna, úgy is csak letöltnék a sok kis rosszcsont ifjak, ahejett hogy megvennék.

Én peniglen esküszök, hogy sohasenem tennék ijet, én asztán nem tölteném le. De nemám!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.26. 13:18:39

@Rosszindulatú Vászka: Én bírom a dolgait. Csomó lemeze megvan. De mióta letiltotta a Youtuberól a dalait (ő, az egykori lázadó), azóta nem hallgatom.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.26. 13:23:33

@Rosszindulatú Vászka: Oh, kicsire nem adunk. Mondjuk a vacsira.
Komolyan elgondolkodtam az író elmeállapotán. Majd sietősen abbahagytam.

Node akkor a Maffia által a delikvens ágyába helyezett lófejnek is az angolnamolesztálás volna a végső célja?

@cicmen: Deee, cukkermukker. Vonatkozó filmet lsd. Vászka hozzászólásában.
Érzékenyebb gyomrúaknak: www.youtube.com/watch?v=MKgTPrQ7OP0

Ne féljetek, nem a Dob, csak Rammstein.

helianthus 2012.09.26. 13:26:39

@cicmen: itt mindent lehet. Még szidni is arctalanul névtelenül a másikat.
Csak ez engem nem mulattat, ezért én inkább bújócskázok. :}

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.26. 13:29:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: MOST szerettem ki csukásistvánból.
@agresszív kismalac: Megyünk lopni, megyünk lopni, de nem az én dalaim...
Hol is volt az a kép, ahol Pityinger hisztizik a másolt CD fölött?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.26. 13:31:29

@agresszív kismalac: bekaphassák. véreskezű szerzői jogvédő előadótól nem veszek semmit. a metallica ugyanezt jáccotta/jácca, azóta rájuk se nézek.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.26. 13:32:58

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: na ja, most mi lesz velünk, ha le lesznek tiltva a dalai a tecsőn? Rossz rágondolni.

cicmen (törölt) 2012.09.26. 13:33:03

@dr. phil. Sün‼ ツ: Az már volt, hogy miért dug valaki a seggébe ilyen drága halat? A keszeg olcsóbb!

helianthus 2012.09.26. 13:33:20

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: ez a Rammstein szám (Mutter) a Lilja 4ever filmnek is a zenéje. Azt láttad-e? Én csak egyszer és bár nem vagyok érzékeny lelkű, de nem biztos, hogy még egyszer végig bírnám nézni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.26. 13:34:54

@cicmen: akkor megvan a "keszegseggű" kifejezés eredete is?

cicmen (törölt) 2012.09.26. 13:35:30

@helianthus: itt mindent lehet. Még szidni is arctalanul névtelenül a másikat.

Hogy történhet meg ilyesmi? Gané banda!

helianthus 2012.09.26. 13:38:59

@cicmen: hát ja! Óvakodni kell, mert mindenre képesek!

vénszivar 2012.09.26. 13:42:48

@dr. phil. Sün‼ ツ: A "te" linkeden az nem inkább egy teknős brekusz ??? Itt csak a feje s nyaka látható. Formája, szája, színei mintázata......???

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.26. 13:43:55

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Naja.
Díszes egy társaság.
Én a Presserrel vótam így, de most nem lelem a nevét a listába.
Lehet, hogy kigyógyult?

vénszivar 2012.09.26. 13:45:27

@dr. phil. Sün‼ ツ: Angliába akar fellépni, most kussol, lapít.

vénszivar 2012.09.26. 13:56:33

12:07:43, ne játszd a hüjjjét !

Manyecska 2012.09.26. 13:57:00

@helianthus: óha tudnád mire képesek nem írnál ennyit se!:P kifejtem mekkora rib..nc vagyok oszt asszongya "ne fényezd magad" hát Margit, nóórmális??:D:D Hihi!

vénszivar 2012.09.26. 14:00:51

@Manyecska: Mit röhögsz!!! igen v. igen ! az ott egy teCnős !

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.26. 14:04:19

@vénszivar:
Hát ölég gyanús nézése van, az má bisztos!

vénszivar 2012.09.26. 14:05:43

NA !!!Véleményeket kérek ! Az anyósom pofája, ennél rondább, tehát ő egy angolna pióca kombó ! Ez meg egy aranyos teknős brekusz, ahogy nyújtja a fejét.

vénszivar 2012.09.26. 14:07:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: NA UGYE !!! többiek..........??? MOST DUMÁLJATOK.:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.26. 14:13:25

@vénszivar:
Hát a velvet firkászai ilyennek ismerik az angolnát.
Mit lehet tenni?

Manyecska 2012.09.26. 14:14:34

@vénszivar: én úgy olvastam 25!angolna szorult egy férfi stb.. :D a szája teknős a többi emu. Szerintem! :D:D na léc van..

vénszivar 2012.09.26. 14:18:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: És ebbe belenyugszol ?Talán egy ÚJ posztot megérdemel!!!:)))

Nehogy már mindegy legyen, hogy egy síkos s vékony angolnát dug fel a seggébe VAGY egy teknős brekuszt, aminek még ott van a kisebb nagyobb balalajka alakú teknője ! MEGALKUVÓ !

Anomalocaris (törölt) 2012.09.26. 14:18:13

Már aggódtam, hogy mennyi posztról maradhattam le. Erre mit látok?

Manyecska 2012.09.26. 14:25:31

NEEE :D:D Bal a Lajka? Maraggyunk a bébikádnál..:D:D!! jally nekem ne röhögtess!:))

vénszivar 2012.09.26. 14:33:10

KUSS ! Hallgassuk meg Zacher Gábor véleményét. hukkk.

Szaszy G 2012.09.26. 14:36:25

@Kulics: Mit szeretnél a posztolóval? Tiltani? :D:D:D:D
Nem ér az annyit :D

Manyecska 2012.09.26. 14:40:36

Milyen poszter?? :D
A SZÉP KÁRTYÁT RÓLAM NEVEZTÉK EL!
/bemásolnám még félméteren át/ :D

Manyecska 2012.09.26. 14:41:56

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

ne!!! CIGÁNYozz:D

.
.
tá, szün..
.
!!!!!!!

vénszivar 2012.09.26. 14:43:48

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Bélának az anyja ?" 10:10:20 !

Ki, kicsoda, kenek, mije, miért ???
Szét esik a fejem ! Ez nagyobb titok, mint a szkilgyó-teknős kérdés....azt már megoldottam.
De most a national geografihckon, éppen támadnak a nácik. Az őseid nevére kérlek bogozd ki ezt a Gordiuszt v. agyon baszom az anyóst, idegességembe, akkor ki főz s ki mos majd rám ? Ki gyógyítja meg ha bibis makkom........!?

Manyecska 2012.09.26. 14:45:12

Reklamálnék hogy nincs babaolaj a szemközt!:(((

vénszivar 2012.09.26. 14:46:52

@Manyecska: csak a lábad közt ! legyen :)))

Manyecska 2012.09.26. 14:49:16

SÁT !Van egy szó oroszul gárÚbój vagy mi..de mást is jelent..:P! :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.26. 14:52:41

@Manyecska: Éne? Úgy éjjen a vénszar, hogy én egy cseppet se cigányozok! Nem vagyok én rásszista kanadai: www.boon.hu/romaellenesseg-kanadaban/2087787
@vénszivar: Már nem Béla a feleséged? Elváltatok?

Manyecska 2012.09.26. 14:55:17

Vászka, Vászka, ...hol-e vagy ilyenkor??:P He?? :))

vénszivar 2012.09.26. 14:56:26

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem papíroztuk le........, de még együtt vagyunk !

Manyecska 2012.09.26. 14:57:48

The cicmen? hol van a környéken kávédaráló -bótban!- mer kaptunk 1kg kávét oszt nem vennénk darálót!? valami édességbótba? közértekbe nincs. Asszonták a kamionok megdarálják ha rátolatnak de hát..

vénszivar 2012.09.26. 14:59:27

@Manyecska: igaz, nem cicmen vagyok, de tán a szomszédoknál ?!? ja, hogy téged mindenki utál ! :)

Manyecska 2012.09.26. 14:59:43

Tudom, a fejlettebb országokban eleve úgy terem /bocs:D/

vénszivar 2012.09.26. 15:02:20

@Manyecska: Cumizd le a haverodat, annok van öt is, igaz tányérja csak kettő, de nem egyforma :):DDDDDDDDDDDD

vénszivar 2012.09.26. 15:07:39

@Manyecska: lefekszem magadtól, értettem "mammma" !

helianthus 2012.09.26. 15:08:28

@Manyecska: valahol nincs igazad. Mert ha azt mondod, hogy egy egész kicsi ribanc vagyok, az nem fényezés. Ha fiszont azt mondod, hogy mekkora ribanc vagyok már, az fényezés szagú. Remélem érzed a különbséget?;)
Nem mellesleg nem szeretnék ezekbe a dolgokba belefolyni, bár a múltkor is megtettem ez tény. Kezdek beletörődni, hogy biztos soknak jó az, hogy a másikat piszkálja. Én meg, ha nem akarom, nem olvasom. Ez van. :D

helianthus 2012.09.26. 15:12:35

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ne azzal foglalkozz már, hanem nézd mit találtam!

www.nlcafe.hu/oltozkodjunk/20120925/bizarr-ekszer-rovar/

Ilyet kérek kaszáspókkal.*

*ezt az előző posztba is bekommenteltem neked, de valaki beleszólt ezért ide írtam újra, hátha itt nem vesz észre.

vénszivar 2012.09.26. 15:13:57

@helianthus: Azt mondta RÁD, hogy kicsi ribanc ? szerintem is jobban hangzik, ha "mekkora ribanc vagy". NO EZT KÉRD KI MAGADNAK !!! vegyük úgy, hogy én ezt el sem olvastam. hozzá sem szóltam ! itt se vóóótam.

Manyecska 2012.09.26. 15:17:09

@vénszivar: azt mondtad lefekszel! Ejnye:((

vénszivar 2012.09.26. 15:18:43

@Manyecska: Te is így szoktad ! tanulok, nagy zsugásoktól NEM szégyen !:)

helianthus 2012.09.26. 15:24:41

@vénszivar: tökre félreértettél. Én @Manyecska: -nak írtam, hogy ha Ő azt mondja, hogy kicsi ribanc vagyok, tehát magáról mondja ezt.
Érted-e?
Tudomásom szerint rám nem mondott ilyet, én se őrá, én személy szerint ezután sem tervezek ilyet, szóval olvass nyugodtan ezután is minket. :X

igazságos 2012.09.26. 15:32:27

@helianthus: na tessék, vénszivar úgy égetett be, hogy észre se vetted. :D

Ezt kéne tanítani, habár akkor ragadna is a hülyékre valami, az meg nem feltétlen lenne jó. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.26. 15:35:02

@cicmen: Hol is van ez?! :)

@Rosszindulatú Vászka: :D Pedig ugye! Mire lett kitalálva :D
Mondjuk a teszkóban is adnak rá sört, no problem... csak a Spór közelebb van, én meg lusta vagyok.

vénszivar 2012.09.26. 15:36:49

@igazságos: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

:)))))))))))))))))))))))))))))

Manyecska 2012.09.26. 15:37:39

@igazságos: szia, Kata vagyok! Van egy Pepsid??@vénszivar: FEKÜGGY!! :D

vénszivar 2012.09.26. 15:38:33

Megyek, "nyugtatóul", fát vágni :):DDD

Manyecska 2012.09.26. 15:39:08

@vénszivar: ez valami népi motívum???
@helianthus: hagy Imre!!:D

Manyecska 2012.09.26. 15:40:23

@helianthus: jajj bocs a d kimaratt mer az igazi és egyetlen:P Imre itt tényleg bezavart most:D
:))))))))

copyRight 2012.09.26. 15:41:34

Big Macet csak az Aldiból volt már?

copyRight 2012.09.26. 15:45:42

A poszternek pedig: a kártya SZÉP volt, jó volt, de vége :D.

igazságos 2012.09.26. 15:46:28

@Manyecska: ezt mondd a dögjeidnek, de még ők se hallgatnak rád, mert több eszük van ennél.

Amúgy meg FEKÜDJ.

Ja, egyébként tökre nem érted te se, mi van. :DDDD

Anomalocaris (törölt) 2012.09.26. 15:46:59

@helianthus: Most akkor várjak, mire találok egy elhullott kaszáspókot?

Van ám vicces új poszt is.

helianthus 2012.09.26. 15:50:19

@igazságos: ezt most nem értem, de őszintén remélem, hogy téged boldoggá tett a dolog, akármi történt is. :D
Végülis, ha már én nem égetem magamat, muszáj másnak megtenni...

helianthus 2012.09.26. 15:51:29

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: remélem is, hogy vicces lesz, mert én azt szeretem.

igazságos 2012.09.26. 15:56:23

@helianthus: ha majd rájössz, mi is történt, akkor téged is boldoggá fog tenni. :D

helianthus 2012.09.26. 15:58:14

@igazságos: attól tartok, erre én sose fogok rájönni, nagyon kevés vagyok hozzá. :(

vénszivar 2012.09.26. 16:08:31

@helianthus: Azért a hátam mögött velem szemétkedni, no azt megtetted.

Most én szemtől szembe megtettem. pláne, hogy te vagy a hunyó.......!!!:)

2012.09.26. 16:14:37

SZÉP kártya=átbaszás pocakbazmeg

helianthus 2012.09.26. 16:16:00

@vénszivar: tisztul a kép. Szóval a hátad mögött (ezt mondjuk ezen a felületen elgondolva, ahol bárki bármit láthat, kicsit vicces) valamit írtam rólad? neked?, amivel megbántottalak.
Nem tudom, mire gondolsz, talán amikor véleményeztem a Cicmenes hirigedet, és valami olyasmit írtam, hogy ha nem valakit ócsárolsz éppen, akkor tudsz vicces is lenni???(ez mondjuk tényleg nagyon bántó megjegyzés volt, belátom).
Mindenesetre nagyon sajnálom és elnézést kérek.

Manyecska 2012.09.26. 19:57:31

@igazságos: nem, én csak írok nem olvasok :D:D MELLesleg..ehh, éretlen banda!

vénszivar 2012.09.26. 20:05:21

@helianthus: Én csináltam a hiriget ? Te süket, vak, de főleg részrehajló vagy. Amihez jogod van !!! Ne kérj elnézést, ne sajnáld, mert a "papír" sok mindent el bír............SEMMI GOND ! "minden" OK. :)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.27. 08:17:44

@helianthus: A Mutter klipje is elég megrázó és kevéssé hatásvadász alkkotásocska.
Az említett filmet nem mertem/akartam megtekinteni néhány rémülten végiggubbasztott Almodovar alkotás után. Lehet, hiba volt, hétvégén teszek egy kísérletet,

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.27. 08:27:37

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Zsiráf, ez szörnyű!
Először s utoljára megmutatják, hogy pont azoknak adják a lét, akik eddig is kapták. Oké.
A jogdíjuk 6%-áról lemondó zenészek azt támogatnak, akit ők akarnak, belevau coki. OKÉ.
De nem idemegy az általam vett pendrive és memokártya büntetőadója is?
Akkor már én is belevau, hogy az éltalam illegáli, khm, csak neten fellelhető E-Nomine, Apró Örömök, Trans siberian Orchestra stb. bandák kapják a dellát, Naná, hogy nem, hiszen ők nem tagok. De ők vannak megkárosítva.
Ehh, vagy gazdaság, vagy művészet, ez így sok nekem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.27. 08:39:29

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: yepp. én úgy gondolom, hogy az átütően tehetséges ésvagy sikeres művészek/előadók lemezeit/könyveit/képeit megveszi a közönség, mert akarja és szereti. a többi meg felőlem felfordulhat.

holnaptól kötök egy táblát a nyakamba miszerint én egy művész vagyok, ezért nekem pénz jár, slussz. majd írok egy nótát is:

a zseblámpa szépen ontja a fényit
gyere babám, nézzed velem azértis.

ugye milyen szép volt??? :D:D

helianthus 2012.09.27. 09:06:22

@vénszivar: részemről is minden ok, bár továbbra sem értelek, azt tudnod kell. Tsók!

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: hát próbáld meg, bár azért készíts pézsét, mert maga az egész téma már eleve ríkatós, és mindez, ahogy feldolgozták a filmben, rátesz pár lapáttal, amihez hozzávéve a zenét is, hát.... Rám nagy hatással volt. Azt a jelenetet sosem felejtem el, amikor....őőő... de ezt majd utána beszéljük meg, ha már láttad. :)

Szlamáné 2012.10.02. 16:01:38

Miért jártok ilyen étterembe?

Az 578 alkalommal végzett mintavétel elemzése szerint a legnépszerűbb hamburgercég legnagyobb menüje 78 mesterséges adalékot tartalmaz, azaz „fogásonként" átlagosan hét „E" található az ételsorban. Habár a cég állítása szerint a húspogácsa színtiszta darált marhahús, a zsemle, a sajt és a szószok már közel sem ennyire természetes eredetűek. A Big Mac-szendvics 18, a sajtburger 17 élelmiszeripari „műanyagot" tartalmazott, valamiféle adalék pedig gyakorlatilag az étterem teljes választékában megtalálható - beleértve a grillezett csirkemellet és a salátákat is.

Egyes szakemberek szerint néhány adalékanyag mellékhatása nehéz légzés és fejfájás lehet. A Big Mac és a sajtburger a vizsgálat szerint olyan tartósítószert tartalmaz, amelyről megállapították, hogy súlyosbítja a hiperaktív gyerekek tüneteit - hasonlóan a cég 1250 brit éttermében árusított desszertek és üdítőitalok színezékeihez. Holott a vállalat - éppen a fogyasztóvédők kampányának hatására - azt állította, hogy csökkenti termékeiben a mesterséges adalékokat. A napilap tanulmánya ennek éppen az ellenkezőjét látszott bizonyítani: az elmúlt év során a felhasznált adalékok inkább szaporodtak, mint csökkentek.

A Southamptoni Egyetem kutatói szerint bizonyos adalékok hozzájárulhatnak a gyermekek figyelemzavaros tünetegyüttesének súlyosbodásához. Az általuk vizsgált anyagok közül a gyorsétteremlánc az E 110-es és E 104-es sárga, az E 124-es vörös ételszínezékeket, valamint a nátrium-benzoátot (E 211) használja.

A McDonald's közleményében kijelentette, hogy igyekszik megszabadulni a tartósítószerektől, s hogy a southamptoni kutatás vegyszerei közül csak a nátrium-benzoát mutatható ki a burgerekben, az is kizárólag a savanyúságban. Ezenkívül hangsúlyozták, hogy beszállítóikat ösztönzik az adalékanyagok használatának csökkentésére - „ahol lehet".

„Azon dolgozunk, hogy csökkentsük, illetve bizonyos esetekben akár teljes egészében elhagyjuk a mesterséges színezékeket és a tartósítókat" - közölték a cég illetékesei.

A cég honlapján biztosítja a fogyasztókat, hogy az új termékek nem tartalmaznak nátrium-benzoátot és színezékeket. A The Independent 2007 szeptemberi első vizsgálata azonban 568 különféle adalékanyagot talált a McDonald's termékeiben. Októberben pedig - amikor az internetoldalt frissítették - ez a szám már 578-ra emelkedett.

vénszivar 2012.10.02. 17:29:04

@Szlamáné: MINDENKI MEG FOG DÖGLENI !!!:):D Csak mi NEM ?! :)))

gyedmaróz 2012.10.02. 18:38:27

Aki Szép kártyát kénytelen használni, az sajnálatra méltó, önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe.
De aki a Mekiben kajál, az talán még egyéb irracionális tettekre is képes, ezért rendkívül elitélendő.

megadako 2012.10.03. 14:20:52

Milyen SZÉP-kártya volt? Az otp-seknél a kártyaszám ki van csillagozva a slipen, tehát így nem adnak ki semmilyen adatot.
Más SZÉP-kártyáknál már nem vagyok biztos.

Peti1985 2012.10.07. 18:45:59

Ekkora sznobot baz*meg;)))
süti beállítások módosítása