Tékozló Homár

Visszakapcsolta az áramot az ELMŰ

2012.09.25. 16:40 | jackyll | 117 komment

Az ELMŰ-nél a kikötéshez hasonló sebességgel feldolgozták a hétfőn kifizetett "szerződés nélkül vételezett" áramot, mert kedd délutánra vissza is kötötték az áramot:

A hétvége elég bulis lett. Meggyőztük a családtagokat, hogy egy régi hagyományt élesztünk újra, és akit meglátogatunk, annál megfürdünk. :P Volt meleg étel, fűtés, forróvizes zuhany és tv. Egy új spórolási módszert tanultunk, hála és köszönet neked ELMŰ!

Olvastam a hozzászólásokat is, köszönöm, de a fő célom az volt, hogy felhívjam minden ember figyelmét, hogy mindig van új a nap alatt. És igen Magyarországon élünk és nem Magyar Köztársaságban és nem a Lágymányosi hídon megyünk Ferihegyre, hanem a Rákóczi Ferenc hídon a Liszt Ferenc repülőtérre. Ezen az új nevek megszokásához több idő kell. Én kérek elnézést.

A mosógép egy Philips gép, kinyitni csak max. feszítővágóval lehet, mert az elektronika blokkolta a gép kinyitását és úgy lett „áramtalanítva” hogy a zár bezárt. De nem is érdekel az anyagi oldala ennek az egésznek, inkább az az eljárás, amivel rabosítanak, úgy hogy meg sem kérdezik ki vagy mi vagy.

A túlélést amúgy tökélyre kezdjük fejleszteni, például ki tudta, hogy másfél liter forró vízhez kb. hét liter hidegvíz kell, hogy megfelelő (értsd. fürdésre alkalmas) vizet nyerj?! A forró vizet is a szomszédunk adta. Sokat nevetünk, mindettől függetlenül és nem hagyjuk, hogy egy kis áramhiány elrontsa a kedvünket.

Amúgy a szomszédunk sokat segített eddig is, igaz a hosszabbítóval sem mentünk volna sokra, mivel ebben a lakásban szinte minden be van építve. A meleg vizet egy Vaillant cirkó melegíti, ami bemegy a tartályba, amin keringető szivattyúk vannak. Na, ezek szépen be vannak falazva. Csak egy billenő kapcsolóval lehet áramtalanítani őket. Rossz konstrukció. Ha nincs, áram nem megy semmi. A főzőlap egy indukciós Mile hozzá való sütővel, mind beépítve a konyhabútorba, úgy, hogy még véletlenül se lehessen hozzáférni barmolás nélkül. Rossz összetétel. Legalább gázos sütő vagy főzőlap lenne. Tehát a hosszabbítóval a kávéfőzőt és a mikrót lehetett volna működésbe hozni. Biztos erre is lesznek jó ötletek, hogy egy mikrohullámú sütővel, hogy lehet fűteni, meg főzni, meg mosni, meg beindítani a porszívót. Ennyire nem vagyok szaki, de egy pc-n, vagy egy mac-en bármikor bármit megcsinálok…

Újabb gyertyaadagot kell vennünk, mert az eddigi készleteink kezdenek kimerülni. Az irodában feltöltött mobilunk megy, a tableten a gyerek nézhet mesét memkártyáról, hát mit akarunk még?

Áramot semmi mást. El vagyunk kényelmesedve, való igaz, és ez a kiszolgáltatottság új megvilágításba helyezett dolgokat. Gyertyából és elemlámpából például soha nem lehet elég otthon. Aztán ott vannak még a napelemes cuccok, vagy az önmelegítő kemping kaják. Eddig ezeket is baromságnak tartottam, de be fogok vásárolni belőlük az tuti. Nem árt egy kis villanyász szakértelem sem, pl. autó akkuról működő barkácsolt főzőlap. Vagy egyszerűen, aki törvénytelenül áll hozzám, ahhoz én is úgy viszonyulok és fogom és visszakötöm az áramot.

Felmerült az a kérdés is bennem, hogy ok, az óra az elműé, de a villanyóraszekrény kié? Azt nem kellene pl. zárhatóvá tennie az ELMŰnek vagy a tulajdonosnak? Így tényleg bárki hozzáférhet az órákhoz és a plombákhoz. Nem hiszem, hogy le kellene írnom, hogy egy plombasérülés, netán hiány, mennyi gondot okozna bárkinek.

Puffogtathatnánk olyan közhelyeket, hogy az élet egy tanulás, de Én mindig azt a nézetet vallottam, hogy inkább a más kárán tanulok. Tanuljatok belőle TI is. Amúgy az áram nélküli élethez elég gyorsan hozzá lehet szokni, nem kényelmes ugyan, és a villanykapcsolókat is nyomkodjuk még, de egyre kevésbé hiányzik.

Tegnap ismét Campóna és végre kifizethettük az általuk „szerződés nélküli vételezésnek nevezett” időszak alatt felhasznált áramot. Számlát, igaz nem tudnak még most sem felmutatni, de kit érdekel, aki áramot akar, az már csak bemondásra is fizet. A panaszlevelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóságnak is elküldtük, de ott 60 nap a válaszadás. Eléggé tanácstalanul állunk az eset előtt, de egy biztos többet ELMŰ-s embert nem engedünk be csak úgy, és mindenkinek csak azt tudjuk javasolni, hogy ne, vagy csak személyesen írassák át az órákat. Hát ilyen áron megéri becsületesnek lenni?

Részlet az ELMŰ honlapjáról:

Munkatársaink azonosítására szolgáló zöld számunk: 06 80 200-338.

Ezen az ingyenesen hívható telefonszámon a fogyasztási helyre érkező munkatársaink azonosítását kérhetik. Az azonosításhoz kérjük, hogy a helyszínen kérjék el munkatársunk igazolványát és annak számát diktálják be ügyintézőnknek.

Hát mindenki használja egészséggel! Reméljük most, hogy kaptak egy kis pénzmagot, valami megmozdul.

Na ez az instant update! 13:45


Miközben írtam a levelet és már küldtem volna el, a párom telefonom csörgött. Van áram!!! Gyorsan kifaggattam. Újra csöngettek, szokásos intelligens hang: „Elektromosok volnánk”. Lemegy, kikérdezi őket (már rutinosan) és közölték, hogy órát hoztak bekötni!

Az egyikük az volt, aki kikötötte. Hát el lett magyarázva neki, hogy ha legközelebb órát megy kikötni, ő, mint nemtudom szerelő, legyen szíves és mutatkozzon be, igazolja magát és mondja el, hogy mi járatban érkezett. Mielőtt pedig megszünteti az áramot egy lakásban az a minimum, hogy szól, hogy na, két percen belül nem lesz áram.

Bekötötték az órát és lőn világosság! De megjegyezték, hogy ez digitális óra és ebben már nincsenek mechanikus alkatrészek és ezt nem lehet manipulálni. Ezután ki lettek tessékelve… Ez aztán a kilépő! Mintha valaha is eszünkbe jutott volna ilyesmi! Ajánlani fogom az ügyfélszolgálaton egy illemtan tanfolyam elvégzését az ELMŰ alkalmazottaknak!

Ezzel ez az utolsó postom, aztán ha jön valami válasz a panaszlevemre, még jelentkezek.

Üdv, a ’Naív Ügyfél’

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

liam devlin (törölt) 2012.09.25. 17:06:10

happy geng a vege...
tessek kimosni a mosogept,elvezni a melegvizet...
hajra(f)...

cicmen (törölt) 2012.09.25. 17:06:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ájjon meg a menet! hogy csöngettek, ha nem vót áram??? hóhó, pöcse van a menyasszonynak!

Te! Ezeknek a hülyéknek volt áramuk, de nem vették észre! Nem tudják, hogy meg kell nyalni a vezetéket! :)

peppe83 2012.09.25. 17:08:11

a Miele főzőlap+sütő sem olcsó :-) jó, hogy van aki megteheti, hogy ilyen konyhája legyen:) én nem irigylem.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 17:08:51

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: vízicsigám van. de nem búg, a múltkor kipróbáltam.

Remélem nem az orvos mondta, hogy csigád van?

-Doktor úr! Mit is mondott? Mim van nekem? Csigám? Kagylóm?
-Nem asszonyom! Rákja!

cicmen (törölt) 2012.09.25. 17:09:59

@peppe83: a Miele főzőlap+sütő sem olcsó :-)

Mi a fasznak vesz valaki ilyen drága főzőlapot!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 17:13:35

@cicmen: ne ijeszgess már légyszíves, még nincs életbiztosításom!!

cicmen (törölt) 2012.09.25. 17:14:27

Ajánlani fogom az ügyfélszolgálaton egy illemtan tanfolyam elvégzését az ELMŰ alkalmazottaknak!

Az de fasza lesz! Majd meghajol és felkér egy valcerre, mielőtt kiköti a villanyodat! :)))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 17:16:07

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: azér ennyire megszorulva lenni már mégiscsak kínos. mindkettőnek :D:D

cicmen (törölt) 2012.09.25. 17:21:40

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Ez de nagy! Király vagy öcsém! Bírom az ilyen kifinomult perverzeket! Nem ám sörösüveg! Ezt a hülye buzit! :)))) Vajon hogy történhetett! :))))
Itt egy másik! :)))embed.indavideo.hu/player/video/33b769a589?red=1

cicmen (törölt) 2012.09.25. 17:24:10

Aki olyan hülye volt, hogy megnézte, attól elnézést kérek! :)))

Kifordított kacagány 2012.09.25. 17:25:12

nekem majd egy hét múlva köti ki az eon, pedig mile sütőm sincs.

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 17:25:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: @cicmen: Persze az nem derült ki, hogy az angolna felépült-e! Olyan kis cukin néz azon a képen.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 17:29:07

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Olyan kis cukin néz azon a képen.

Ja tök szexi! Persze hogy megkívánta! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 17:30:14

@cicmen: " Access to erotic content is limited to Hungary! Better luck in real life! "

hátezmiez ha nem negatív diszkrimináció??? :D

Ironpen 2012.09.25. 17:42:10

Na igen, szép történet. Nekem csak az sántít a mai helyzetértékelésekben, hogy csak akkor sírunk, amikor már nyakig, vagy feljebb ér a szar, nem pedig akkor igyekszünk tenni valamit, amikor elindul a trutymó... Ezért a helyzetért lehet szidni a mai kormányt is, de nem csak ők okozták ezt a helyzetet, sajnos hamarabb kellett volna ébrednie minden magyarnak, évtizedek óta semmit nem tettünk, hát ezt a helyzetet és ilyen kormányt érdemlünk...

cicmen (törölt) 2012.09.25. 17:44:08

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Persze az nem derült ki, hogy az angolna felépült-e!

Ha igen, gondolom elnevezte endzsinek és folytatták tovább! Viszont még megértőbb vagyok az angol tanár úrral, aki megszökött a 15 éves kis ribanccal! Na az tuti kis csaj!

Szarazkoro 2012.09.25. 17:48:50

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hahahahaaaaaaaaa (sirok)
Nalunk nincs ilyen korlatozas, ugy nez ki ezek perverzebbek itt :DDDD

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.09.25. 17:54:50

"ő, mint nemtudom szerelő, legyen szíves és mutatkozzon be, igazolja magát és mondja el, hogy mi járatban érkezett."

Szerintem ezt addig csinálná, amíg az első helyen úgy meg nem verik, mint a lovat...

Rosszindulatú Vászka 2012.09.25. 17:58:30

Szal mégiscsak lopta az áramot. Ez bájos.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 18:03:10

@PITTA: Én arra leszek kíváncsi, hogy jön-e majd ide az Elmű mosni a saját szennyesét, vagy fel se tűnik nekik hogy emitten most most megint öregbítve lett a hírnevük.

Azért ha az előző posztot olvastad, ott elismerte ő is, hogy valamilyen dokumentum hiányzott, ám "valamiért" nem nevezte meg azt! Úgyhogy a tisztelt fogyasztó sem teljesen okés itt ahogy nézem!

cicmen (törölt) 2012.09.25. 18:05:45

@Rosszindulatú Vászka: Lopta, nem lopta, a ciggerek megcsáklyázzák a légvezetéket és ott fosnak! Itt meg keménykednek! Facom ki van ezzel azért!

cicmen (törölt) 2012.09.25. 18:06:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nem mered bevallani, hogy élvezettel nézted! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 19:06:57

@cicmen: bevallok én mindent, nem vagyok én prűd kéremszépen. amúgy a velveten se mennek a hetipózvideják, gondolhatod mekkora trauma ez nekem :D:D

Mylady 2012.09.25. 19:08:02

Azért az figyeltétek, hogy rögtön "boldog ügyfél" poszt lett belőle? Egy hétig nincs áramuk az ELMÜ baromsága miatt és amikor a huszadik asztalracsapás után engedik, hogy befizessen egy általuk hasraütéssel megállapított összeget, akkor nagy kegyesen visszakötik. És máris boldog ügyfél. Aha.

Mylady 2012.09.25. 19:11:31

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Te, azt a Vaillantot ne irigyeld! Nekem az van (örököltem a lakással), és bár nem cirkó, hanem egyszerű bojler, nagy szívás. Mert ez nem ám olyan, hogy ha gond van, áthívom a szomszéd Józsi bácsit és ő 300 Ft-ért kitisztítja. Nem. Ehhez szakszerviz kell, kiképzett és minősített szakikkal. Kiszállási díjjal, sokszoros alkatrészköltséggel. Két-három éve valami 30 ezret fizettem, pedig csak tisztították, meg kicseréltek benne valami 20 Ft-os alkatrészt.

Mylady 2012.09.25. 19:15:43

@Mylady: Ja, és nem garanciális már rég.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 19:16:23

@Mylady: ja, azt tudom, hogy jó üzlet eladni is, meg javítani is. nálam távfűtés van, szerencsére.

igazságos 2012.09.25. 19:36:03

@Mylady: a homár power erő nálam is hatott, azóta békén hagytak a számlabefizetésekkel.

igazságos 2012.09.25. 19:39:07

Az ELMŰ-nél szerintetek mit csinálnak a munkahelyen? Persze, hogy a Homárt figyelik.

Hatékonyabb a Homár, mint a fogyasztóvédelem.

Xezs 2012.09.25. 19:52:44

Hurrá! Áramot mindenkibe!

Kifordított kacagány 2012.09.25. 20:48:36

@Mylady: cserébe nem adja be a kulcsot 5-10 év alatt, hogy ki kelljen dobnod és korrekt a szervize. nem is tudod milyen szerencsés vagy.

Kifordított kacagány 2012.09.25. 20:51:07

@cicmen: na ja, még egyszer nem hallottam olyant, hogy az ilyeneket feljelentették volna. kb ezer jogcímen el lehetne vitetni bármelyiket rendőrrel, de nekik el van nézve. majd kifizeti a boldog ügyfél akinek visszakötik a delejt ha kompenzálja a szolgáltató veszteségét.

Aureliano Buendía 2012.09.25. 21:19:35

Azért amellett ne menjünk el kedves poszt-toló, hogy vajon mi is volt az az irat, ami mellett oly nagyvonalúan elsiklottál?
Oszt' meg, annyi idő alatt nem volt gyanús, hogy áram van ugyan, de szerződés (tudod, az a régimódi, papíros, amit alá kell írni) csak nincs a kezedben? Lehet, hogy ez a "szerződés nélküli vételezés"? Meg, ha nem volt szerződés, akkó' sárgacsekk sem volt, oszt' mégis gyütt a delej a falból, ment a mosógép, meg a Barátok közt, miegymás.
Gyanús.
Meg aztán áramot csak az Aldi-ból, de akkor is csak számlával.

Ha már jogszabályokat idézünk:

VET 9§

"Ha a lakossági fogyasztó a fogyasztás helyéről elköltözik illetőleg a szolgáltatás igénybevételével felhagy, köteles azt a szolgáltatónak bejelenteni. A szolgáltató a fogyasztói bejelentéstől számított 15 munkanapon belül köteles a csatlakozó és mérőberendezés állapotát a helyszínen térítésmentesen, ellenőrizni és az ellenőrzés eredményét jegyzőkönyvben rögzíteni. ......A bejelentés elmulasztása vagy a szolgáltató helyszíni ellenőrzésének megakadályozása esetén a közüzemi szerződés alapján az elköltözött fogyasztó felel a fogyasztás díjának megfizetéséért, és a VET 88.§-ának e),f), és g) pontjaiban meghatározott szerződésszegések jogkövetkezményeiért mindaddig, amíg a szolgáltató a fogyasztási hely ellenőrzését ... el nem végzi!”

(2) bekezdés: Ha a lakossági fogyasztó olyan fogyasztási helyre költözik, vagy olyan lakossági helynek lesz használója, ahol villamosenergia-szolgáltatás van, köteles ezt a szolgáltatónak 15 napon belül bejelenteni, a változást igazoló iratokat bemutatni és új közüzemi szerződést kötni."

Csak, hogy a posztolót is lehessen már:)

Aureliano Buendía 2012.09.25. 21:21:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ahogy a régi szlogen mondja:

"Ha áram van, minden van" :D

öröm és bodottá

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.09.26. 06:21:17

@Rosszindulatú Vászka: Ezt miből szűrted le? Mert én csak átfutottam.

@cicmen: Khm, +1

netrunner71 2012.09.26. 07:25:31

@Mylady:

Ha annyira egyszerű akkor miért nem csináltad meg te?

batmann 2012.09.26. 07:44:06

Most azt hiszed, hogy igazad volt? Szánalmas vagy. Áram kell, de a szolgáltató üzleti feltételeit nem akarod elfogadni. Tudod áram nélkül is van élet vagy termelj magadnak. Esetleg válts szolgáltatót. Jól tudod, hogy sáros vagy, de bizonygatni akarod az igazad. Vedd tudomásul, hogy ha az ELMŰ szolgáltatását igénybe veszed, akkor az emberét is be kell engedned.

Látom sok kérdésed van, kié az óra, ki köteles annak biztonságáról gondoskodni, stb.?

Na itt látni, hogy még csak a legkisebb fokú fáradtságot sem vetted, hogy elolvasd a szerződést és az ászf-et. Tehát most is a tudatlanság erdejének sötét bugyraiban szunyókálsz... Kár rád a szót pazarolni.

batmann 2012.09.26. 07:45:27

ja és tényleg "naiv" vagy rettentően naiv...

szgyula 2012.09.26. 08:36:20

Ennyi funkcionális analfabétát egy rakáson...

Bejelentette. Beküldött mindent, amit a honlap alapján be kellett küldeni. Várta a szerződést. Közben az ELMÜ kitalálta, hogy nincs 27b-2 nyomtatvány csatolva, így szerződést sem tudnak csinálni. Persze nem szóltak, nem írtak, hanem küldték a kikötő haverkákat. Az a tuti. TEK-et is küldhettek volna, hiszen nyilván fűvet termelnek a lakásban hontalanok.

Hát nem, b+. Elég alap a kárenyhítési köteleyettség. Mindkét irányban. ELMÜ-nek is meg kell tenni minden épeszűt a helyzet normalizálására. Azt nem értem, hogy a sok birka miért nyal be csontig az ELMÜ-nek. Azt hiszik, hogy amikor majd hozzá jönnek a maffiózók, akkor meg fogja hatni őket, hogy "de hát én megvédtem az ELMÜ-t a Homáron három éve"? Naiv vagy...

ex-dr. vuk 2012.09.26. 08:46:15

a whirpool mosogep aramtalanitas utan 2 perccel ki engedi nyitni a fedelet...

ex-dr. vuk 2012.09.26. 08:49:23

Ha es lehet kapni indukcios zseblampat, amihez elem sem kell, csak tekerni vagy razni kell. Csak tippnek ;)
Pl. kempingezesnel idealis.

elwood 2012.09.26. 09:26:04

Nekem egy mondat ütötte meg a szemem:

"Tegnap ismét Campóna és végre kifizethettük az általuk „szerződés nélküli vételezésnek nevezett” időszak alatt felhasznált áramot."

Szóval a cigányozó poszter mégiscsak fizetés nélkül vételezte az áramot ...
hmm

batmann 2012.09.26. 09:27:19

@elwood: hát persze, csak a sok tahó őt védi...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.26. 09:33:49

"De nem is érdekel az anyagi oldala ennek az egésznek, inkább az az eljárás, amivel rabosítanak, úgy hogy meg sem kérdezik ki vagy mi vagy."
Hajaj, a rabosítás, meg a szolis szotyiköpködés, egyet jelent azzal, hogy nekem kuvára nem szimpi a prosztoló.

Aki a csengetést kifogásolta: a csengőt nem ő fizeti, közös dolog. Ezért is voltak olyan helyek, ahol a lépcsőházban a csengőtől ment egy elektromos érpát a lakásba, ahol akár három karácsonyfaizzó is szolgááltatta a felvilágosodást.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.26. 09:52:49

@szgyula: "Azt hiszik, hogy amikor majd hozzá jönnek a maffiózók, akkor meg fogja hatni őket, hogy "de hát én megvédtem az ELMÜ-t a Homáron három éve"?"

Nem. Aszisszük, hogy egy idő után feltűnik az ember(?)nek a sárga csekk, csoportos beszedés, hetente megjelenő műbőrdzsekis pénzbehajtók hiánya.

@helianthus: No, Schneider kisasszony, ott a hideg északon feltalálta a csőben a likat. Ilyen "álzárványokat" ezer éve árulnak a búcsúkban. V.ö.: Skorpiós kulcstartó. Egy ideig Fordosoknak kötelező volt.
img07.aprod.hu/images_aprodhu/361139_1_261x203_skorpio-preparatum-kulcstarto-szekesfehervar_rev001.jpg

Japó: egerek és pókok az irodai kommunikáció szolgálatában: eztkeremkaracsonyra.blogspot.hu/2009/04/bogaras-egerek.html

Szarazkoro 2012.09.26. 11:05:54

@Xezs: Fel leszunk villanyozva :)

Robert74 2012.09.26. 11:23:29

"A mosógép egy Philips gép, kinyitni csak max. feszítővágóval lehet, mert az elektronika blokkolta a gép kinyitását és úgy lett „áramtalanítva” hogy a zár bezárt. De nem is érdekel az anyagi oldala ennek az egésznek, inkább az az eljárás, amivel rabosítanak, úgy hogy meg sem kérdezik ki vagy mi vagy."

Az enyém is így működik (Miele), de a szűrőnél van egy mechanikus ajtónyitó, amivel ki lehet nyitni az ajtót.

VT Man 2012.09.26. 11:25:41

@uraaam:
"Meg, ha nem volt szerződés, akkó' sárgacsekk sem volt, oszt' mégis gyütt a delej a falból, ment a mosógép, meg a Barátok közt, miegymás."

Ez abszolút jogos! Ezért kell követni a számlákat és csekkeket, ha kimarad egy hónap, jelezni kell a szolgáltatónak, hogy ne úgy járjál, mint a posztoló.

Aureliano Buendía 2012.09.26. 11:36:50

@szgyula: Azért a te (kicsit sem elfogult) értelmezőképességed is hagy maga után kívánnivalókat. Otthon ugye nem te vagy a legélesebb kés a fiókban?
Egy szolgáltatás igénybevételének feltétele a szerződés.
Volt? Nem.
Reklamált miatta? Nem?
Nyakára járt a Camponás droidoknak? Nem.
Jöttek a sárga csekkek? Nem.
Jött áram a konnektorból? Igen.
Hivatalosan ez szerződés nélküli vételezés? Igen.
Mit tesz ilyenkor az áramszolgáltató? Próbálja enyhíteni a saját kárát, hisz nem tudhatja, hogy a drót másik végéna végtelenül naiv, becsületmintaképe pószter van, vagy pedig Kolompár Marlonbrandó.
Bécikém, ha ítéletet hirdetsz, előbb járd közül minden oldalról a témakört.
Még az Új MÁV Blogon vannak ennyire balfasz poszterek, akiknek mindenhez joguk van, de mikor a kötelességekről van szó, akkor néma kuss van.
Ez a történet pedig túl egyszerű a posztoló szemszögéből.
Remélem, arról is majd cikket, hogy a rendőr leszedte a három hónapja vett autójáról a rencámot, mer' nem íratta át az ocsmányirodában 15 napon belül.

Béci: a 15 mond valamit?

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2012.09.26. 11:51:07

Szinte felesleges a fogyasztóvédelemnek írni levelet az ilyen ügyekben, mert ők tovább fogják passzolni az ügyet az ELMŰ panaszkezelési osztályának. Akik meg persze tojni fognak az egészre. Viszont talán érdemes lehet írni a Magyar Energia Hivatalnak, akik talán érdemben is foglalkoznak hasonló esetekkel is.

Skodakék Fábia 2012.09.26. 11:59:11

off :
Campona ELMŰ sztori szintén magyarosan (elég régen volt azért merem leírni, nem akarok kibacnni a volt főbérlőmmel):
Albérletbe költöztem a "marhája" meg bejelentett hivatalosan, még számlát is adott.
Albérleti szerződéssel beballagunk ELMŰhöz, én mint albérlő bejelent, minden ok, én kapom a számlát egy évig ( nem én akartam, valamiért a tulaj ragaszkodott hozzá).
Egyéb okokból kiköltözés az albiból, beballagunk ismét hogy akkor vissza kéne írni a tulaj nevére a számlát mert hazaköltözik.
Droid aszongya : akkor kér egy tulajdoni lapot. Mit? Hát az új tulajdonosnak igazolni kell hogy övé a kecó.
Mondjuk hogy helló, albérlet volt, stb, tulajdonos nem változott csak a számlafizető, azt írd vissza oszt menet, ott van valahol a szerződés másolat amit anno leadtunk.
Nem lehet, csak tulajdoni lappal. Tulaj agyf*sz határán, én nemkülönben mert a főnököm már hívott hogy mikor óhajtok beérkezni munkába.
Megoldás : ha a tulaj beleegyezik hogy kiadjam a kecót al-albérletbe ( egy papír a meghatalmazás, egy másik a szerződés) akkor én tulajdoni lap nélkül átírathatom bárkinek a nevére a számlafizető nevét.
Na kinek adjam ki? Hát a tulajnak. Erre mondja a droid, hogy azt nem lehet. Kérdeztük , hogy miért? Mert ő a tulaj, jött a válasz. Ja, akkor ha Ő a tulaj akkor miért nem lehet visszíratni, kérdezzük? Válasz : mert nincs tulajdoni lap. Na akkor kérjük a főnököt. Válasz : épp vele beszélünk...pfff.
Aztán közöltük vele hogy addig tartjuk fel a sort amíg vissza nem írják a tulaj nevére. Ott feladta.
Azóta is megvan a papír hogy kiadtam a tulajnak a saját kecóját :)
on

szgyula 2012.09.26. 12:04:01

@uraaam: Villany esetén van egy átmeneti időszak, amikor szerződés nélkül is igénybe vehető. Nem kell PhD ennek belátására (bár nekem van :)

Idézek az ELMÜ saját szabályzatából: "Az egyetemes szolgáltató a kezdeményezés kézhezvételétől számított -30 napon belül – köteles
a szerződési ajánlatát (a szerződéstervezetet) elkészíteni, és a felhasználónak átadni vagy
megküldeni."

Megtette? Nem. Ennyi. ELMÜ bérencek meg menjenek beszedni a húsz ezüstöt...

helianthus 2012.09.26. 12:22:16

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: ezt az egészet értettem, ezt leszámítva: No, Schneider kisasszony, ott a hideg északon feltalálta a csőben a likat. Ehhez valami bővebb infó? (vidéken: ezmiez?)

Aureliano Buendía 2012.09.26. 12:28:00

@szgyula: Büfé-ruhatár szakon?:)
Nem kell jogásznak lenni ahhoz sem, hogy az ember tudja, minden szerződés megkötésének megvannak a feltételei (p. iratok, adatok). Látatlanba lefogadom, ha mindent leadott volna, már a kezében lett volna a szerződés.
Átmeneti időszak=kezdeményezi a szerződés megkötését. Vajon itt valóban megtörtént? Fenntartásaim vannak a posztolóval kapcsolatban.
A Phd mellett nem ártott volna az általános műveltségben is elmélyedni, ugyanis 30 az a bizonyos ezüst. Amit amúgy árulásért kapott az a bizonyos tanítvány.
Ezen még kicsit dolgozz Bécikém:)

Aureliano Buendía 2012.09.26. 12:35:02

@szgyula:
kieg. OK, az átmeneti időszak feltehetőleg megvolt, és ennek lejárta utána jött a gonosz szerelő bácsi, aki eléggé el nem ítélhető módon otthon hagyta a frakkját és még fehér kesztyűt sem húzott szerelés közben. Arcátlanság.
Én átadtam volna neki a névkegyemet, és kértem volna, hogy nevezze meg a segédeit.

szgyula 2012.09.26. 12:57:30

@uraaam: Szánalmas. 15 napja volt hiánypótlás kérésére az ELMÜ-nek. Nem tette meg, tehát rendben volt az egész. 30 napon belül akkor viszont ajánlatot kell kötnie. Ugye, nem olyan nehéz felfogni?

Amúgy meg számoljad ki mennyi a nettója 30 ezüstnek. Meg fogsz lepődni...

A PhD meg fizika és a területen a világ legjobb 30 egyetemének egyike.

Aureliano Buendía 2012.09.26. 13:07:22

@szgyula: S a pószter miért nem járt a drága áramboltos cég nyakára?
Ha nincs szerződésem, de jön az áram, csak elkezdek gyanakodni. Vagy az atomfizikusoknak ez természetes?

"A PhD meg fizika és a területen a világ legjobb 30 egyetemének egyike. "
Nekem meg nagyobb a farkam:D

"Amúgy meg számoljad ki mennyi a nettója 30 ezüstnek. Meg fogsz lepődni..."
Próbálj a boltban nettóban fizetni. A te meglepetésed sem lesz kisebb.

Nem az a baj, hogy véded a prosztó-lót, hanem, hogy agyatlanul, csak egy oldalról nézve a dolgokat.
Pedig az értelmiségi(?) lét pont nem erről szól. Informálódj, járd körül a problémát, szintetizálj. Értő olvasás Bécikém, értő olvasás.

Kelpo 2012.09.26. 13:55:13

@Kifordított kacagány: "cserébe nem adja be a kulcsot 5-10 év alatt, hogy ki kelljen dobnod és korrekt a szervize. nem is tudod milyen szerencsés vagy. "

homar.blog.hu/2011/06/20/a_szedolvadt_miele_sutosint_ki_kellett_volna_venni

homar.blog.hu/2011/06/16/a_szerviz_szerint_szetolvadt_a_600_ezres_miele_suto

Kelpo 2012.09.26. 13:55:28

@Kifordított kacagány: "cserébe nem adja be a kulcsot 5-10 év alatt, hogy ki kelljen dobnod és korrekt a szervize. nem is tudod milyen szerencsés vagy. "

homar.blog.hu/2011/06/20/a_szedolvadt_miele_sutosint_ki_kellett_volna_venni

homar.blog.hu/2011/06/16/a_szerviz_szerint_szetolvadt_a_600_ezres_miele_suto

batmann 2012.09.26. 14:09:53

@uraaam: Végre egy értelmes ember!!!

szubjektiv 2012.09.26. 16:18:35

A posztoló beküldte a papírokat, valami kimaradt. Az ELMÜ ahelyett, hogy szépen hiánypótoltatott volna, mivel nem rögzítettek értesítési címet, ezért nem küldött ki semmilyen levelet, hanem kiadta a leszerelő embereknek a címet.
Emléékszem, hogy egy tonna papírt kellett kitölteni mikor nálunk volt az átírás meg órabővítés vagy mi a szösz, nem csoda,szerintem, ha valami kimaradt.
Az ELMÜ meg jó lenne, ha nem automatikusan csinálna mindent, mert ez az eset is annak a következménye.
Ha jól értem volt értesítési cím feltüntetve a beküldött papírokon. Ha nem volt, még akkor sem a posztoló a hunyó, mert az ELMÜ-nek ki kellett volna küldenie a hiánypótlást az óra szerinti címre. Lehet, hogy nem írja elő a szabályzat, de ha jóhiszeműen jár el, akkor ezt kellett volna tennie.
Ehhez képest úgy kezelték az ügyet, mintha simán szerződés nélkül vételezne a posztoló áramot, holott nem erről volt szó. Ha meg volt értesítési cím, akkor egyértelműen az ELMÜ a hunyó. De eleve, ha látják, hogy erre az órára van egy szerződéses igény az új tulajtól, akkor nem tekinthető jóhiszeműnek az eljárás. Na de posztoló: meg volt adva az értesítési címetek? Csak a tisztánlátás kedvéért.

szubjektiv 2012.09.26. 16:24:11

@uraaam: MIért kellett volna a nyakukra járnia? Beküldte a szerződéshez szükséges papírokat, az áram meg jó, hogy jön. Attól, hogy tuljadonos változás történik az áram nem szokott megszökni. Jajj...

közödeszed 2012.09.26. 17:06:35

nah kipróbáltam nekem sem engedni kinyitni a whirpool mosógép a fedelet vagy mit( a szomszédban mert neki olyan van ami nekem nincs , és mert Ő legalább olyan lökött mint én, nála söröztünk ööö teszteltünk..)..az itteni távhős cég se kutya egyedi mérő leolvasás péntek 8-10 között ..anyád..az oké hogy nekik munkanapon jó de nekem nem..tudnám mi a bajuk a szombattal...munkavállalónak extra bér lenne én meg nem aludnék 10-ig és végre kijutnék a piacra lángosért..

Xezs 2012.09.26. 19:43:19

@Robert74: Gondolod elolvasta a kézikönyvet? Olvasta a tököt.

Minden elektronikai cucc dobozára öles betűkkel íratnám rá kötelező jelleggel, hogy "OLVASD EL A KÉZIKÖNYVET BAZMEG"

Xezs 2012.09.26. 19:48:39

@Skodakék Fábia: Egyébként a tulaj nem volt hülye, hogy a nevedre íratta a mérőt. Nagyon sok olyan eset történt már, ahol a tulaj nevén maradt a mérő, az albérlő elfogyasztott párszázezer Ft-nyi villanyt, majd angolosan távozott. Ilyenkor a tulaj semmit sem tehet, az áramszolgáltató rajta fogja leverni a tartozást.

Pláne akkor, ha jó magyar szokás szerint nem volt szerződés az albérletről és le se volt adózva tehát nincs nyoma.

Xezs 2012.09.26. 19:53:22

@közödeszed: De nem muszáj otthon lenned, egy csomó helyet nem tudnak leolvasni.

Szombaton meg senki se jöjjön hozzám, akit nem én hívtam. A hétvége az a pihenésé.

fess86 2012.09.26. 20:49:34

Már nincs Lágymányosi híd? Nah basszus,miket tudok meg itt homáron

szubjektiv 2012.09.26. 21:22:51

@Xezs: Jah, ilyenkor a tulaj annyit tehet, hogy a kifizetett közüzemi díjak miatt beperli a bérlőt. Sokkal okosabb a bérlő nevére iratni.

Aureliano Buendía 2012.09.26. 22:01:26

@szubjektiv: Persze. Ha írtak róla papírt, és nem okosba egy a NAV tudta nélkül...:)

Aureliano Buendía 2012.09.26. 22:04:25

@szubjektiv: Ugyanazért, amiért az ocsmányiroda nyakára járna, ha nem tudná a frissen vásárolt autóját átíratni, mert nem akarná kockáztatni, hogy a rend éber őre leszerelje a rendszámtáblát (...a biciklire is!:))

Mylady 2012.09.26. 22:26:28

@netrunner71: Talán mert én nem értek hozzá. De tudod az előző lakásban valami tökmás márka volt, ott a szomszéd lépcsőházból járt át egy-másfél évente egy nyugdíjas gázszerelő és párszáz forintért kitisztította. Itt meg minden alkalommal, mikor tisztítást kérek, kb 20 ezret fizetek. Ha csinálnak is rajta valamit, akkor többet.

Xezs 2012.09.26. 23:01:09

@Mylady: Isten őrizz hogy leszóljam ismeretlenül a nyugdíjas bácsikat, de honnan tudod, hogy nem baszta-e el? Számla nélkül mindenki nagyon okos, ott nincs felelősség. Egy hivatalos szerviz ad számlát, tehát papíron vállalja, hogy ha elbaszódott akkor azt ő baszta el.

Ez pedig nekem megérne 20 ezret vagy többet is.

szubjektiv 2012.09.26. 23:23:39

@uraaam: Az ELMÜ-nek küldték be a tulajdonos változásról szóló pépört. Hogy jön ide a NAV???
De nem válaszolt a posztoló, innentől nem érdekel a sztori.

Skodakék Fábia 2012.09.27. 10:46:13

@Xezs: mondjuk ezt azért meg lehet előzni, két havi kaucióval meg havi leolvasás-elszámolással.
De aki kényelmes az megérdemli a sorsát, a biztosítók is a lusta ügyfelekből élnek

lutria 2012.09.27. 18:16:31

Szerintem a kaputelefon/csengő nem az egyes lakások áramhálózatáról működik,hanem ház központi rendszeréről.
Mellesleg a szomszéd adhatott volna annyi időre áramot amíg a mosógépből leengedik a vizet és kinyitják,vagy a mosógép vezetéke is beépített?
Egyébként az előzmény poszt alapján megnéztem a lakásunk előtti folyosónkat és ott is van egy hivatalosan kiépített konnektor,hasonló vészhelyzetben én arra fogok rácsatlakozni...

Xezs 2012.09.27. 19:00:06

@lutria: Ha egyáltalán áram alatt van :)

A mosógépet ki tudta volna nyitni áram nélkül, ezt már fentebb tisztáztuk itt a kommentekben.

Mylady 2012.09.27. 19:57:06

@Xezs: Alapvetően egyetértenék, de egy sima kitisztítást el tud végezni szakszerűen egy nyugdíjas gázszerelő is.
A hivatalos szervizről meg a számlákról meg a hozzá kapcsolódó garanciáról csak annyit, hogy néhány éve bejárati ajtót cseréltem. Olyan céget választottam, ami stabil, régóta működik, tisztességes és széleskörben dicsérik őt is, meg a termékét is. Az ajtóra 10 év teljeskörű garanciát vállaltak. Nem volt olcsó, nagyon nem.
Aztán egyszercsak probléma adódott az ajtóval. Nem nagy, de bosszantó és olyan, amit én nem tudtam megoldani (ezt el is ismerték) és ami gátolta a rendeltetésszerű használatot. Többször beszéltünk telefonon, a cégvezető üvöltözött velem, pedig én mindvégig kulturált voltam, udvarias és nem emeltem fel a hangom. (Ezt szintén elismerte) Az én álláspontom az volt, hogy a teljeskörű garancia az teljeskörű, azaz ha valami probléma van, ami miatt nem működik az ajtó, akkor jönnek és megoldják. A cégvezető álláspontja az volt, hogy a teljeskörű garancia egy bejárati ajtónál annyit jelent, hogy ha kidől az ajtó és az előszobámban fekszik, akkor azt megoldják, a többit oldjam meg én.
Az álláspontokat nem sikerült közelíteni. És végül nem is oldották meg a problémámat, nekem kellett szerelőt hívni és megcsináltatni.
Hát ennyit erről.

toláát sáni 2012.09.27. 21:06:59

@Mylady: És hogy hívják ennek a cégnek a nevét?

Xezs 2012.09.27. 22:43:15

@Mylady: és ebből miért nem lett homárposzt?

Mylady 2012.09.28. 20:31:13

@Xezs: Tudod a telefonban elhangzottak után úgy éreztem, jobb, ha nem hozom nyilvánosságra. Gondoltam, még eléldegélnék pár évig, amit valószínűleg könnyebben elérek, ha csöndben maradok.
Mindegy, egy halom ismerősnek elmeséltem a sztorit, hátha továbbadják.

Xezs 2012.09.28. 21:15:02

@Mylady: Faszt, ezt nem így kell felfogni. Az ilyen tetvek pont ez használják ki, hogy van, aki megfélemlíthető.

Én is posztoltam már ide a homárra (álnéven, hahahaha) és olyan poszt volt, hogy egyértelműen tudta a parasztja, hogy én küldtem be. Mégis mi történt volna? Idejön és megöl?

2012.10.01. 12:18:51

@szgyula: nagyon szép és nemes dolog, hogy küzdesz a trollok ellen, de egyenlőtelen a harc: nekik nincs agyuk csak diffúz formátlan gonoszságuk, amit bárkire ráöntenek. Észérvek nem érdeklik őket.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.01. 13:49:13

@Mylady: Kb.annyi egy normális bojler.
@uraaam: "Egy szolgáltatás igénybevételének feltétele a szerződés." Mezőgazdasági lengőcsapszeget!
Egy szerződés létrejöhet írásban, szóban és ráutaló magatartással egyaránt. Az írásbeliséget esetleg alacsonyabb rendű egyéb jogszabályok és/vagy a szolgáltató belső szabályzata teheti kötelezővé.

Aureliano Buendía 2012.10.01. 16:52:21

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Akkor most csalódást fogok okozni, de a szolgáltatók ragaszkodnak a papír alapú szerződéskötéshez. Ha ez nincs, hivatkozhatsz bármilyen szóbeli megállapodásra, úgy lekapnak a hálózatukról, hogy csak lesel.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2012.10.01. 20:51:57

Azért érdekes , hogy egyes kommentelők kiakadnak azon , hogy hopp csengettek,a modern házakban a kaputelefon,csengő egyebek működnek,mert nem a lakó adja az áramot,de mi van ha nem modern házban lakik,hopp kinai elemes-rádiós csengője van!!! Nem azon kiakadni, hogy csengetnek,azon kell kiakadni,hogy nincs áram a 21. században egy lakásban!!!!!

Xezs 2012.10.01. 21:17:44

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Mi köze az áramnélküliségnek ahhoz, hogy hanyadik században élünk? Merthogy konkrétan semmi.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2012.12.17. 12:16:12

A mosógép ajtajának kinyíthatatlansága meglep, mert alapvető funkciónak számít. Általában 1 vagy 2 perces mechanikus időzítő van benne, ami akkor is felold, ha elment az áram. Persze elöltöltőseknél előtte le kell engedni a vizet (amire szintén van mechanikus megoldás áramszünet esetére). Én egy mikroprocesszoros vezérlésű AEG-et vettem a komolyabb kategóriából és még abban se tudott volna bent rohadni a ruha egy áramszünet miatt. Szépen benne volt a leírásában, hogy hogyan kell ilyenkor leengedni a vizet és kinyitni az ajtót.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.17. 12:22:11

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: Nem kell leengedni a vizet. Kinyitod az ajtót, kimegy a víz is.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2012.12.17. 13:29:23

@hakapeszi_: A víz persze, hogy kimegy, de csak 0 °C-on és felette :D, de azért jobb szeretjük nem eláztatni az egész fürdőszobát és az alsó szomszédot és ilyenkor jön az a leeresztő cső (úgy rémlik az enyémen úgy volt, hogy alul a szűrőt takaró ajtónál lehetett kiemelni egy csövet amin keresztül le lehet engedni a vizet).