Tékozló Homár

Újabb aranycég borul be

2012.12.17. 08:25 | jackyll | 147 komment

Bár kommentezőink még nyáron figyelmeztettek, hogy az azóta csődbe ment Aranyközpont Zrt. gyakorlatilag ugyanaz a kör, mint a Safety Gold Zrt., van, akinek ez az info már későn jött. A hasonló tulajdonoson és a hasonló problémákon kívül. vagyishogy se pénzt, se aranyat nem adnak, van azért különbség is: itt még felvesznek rendelést.

Naiv családtagom történetét szeretném megosztani Veletek és az Olvasókkal abban reményben, hogy mások nem esnek ugyanabba a hibába, mint ő. Az „aranyos” cég ugyanis, amelyik a rokonomat átverte, a mai napig elérhető és szemrebbenés nélkül fogadja a megrendeléseket. Nagyon közeli hozzátartozóm még nyáron határozta el, hogy megtakarított pénzét a „legjobb befektetésnek” kikiáltott aranyba önti. Ahelyett viszont, hogy bement volna ez első aranykereskedésbe, hogy a vitrinből elkérje a pénzéért járó aranyrögöket, körülnézett a neten és rátalált a Safety Gold Zrt. oldalára és igen csábító ajánlataikra. A webshopon keresztül még júliusban meg is rendelte az árut, majd személyesen hagyott a Szent István körúti üzletben egy csaknem 500 ezer forintnyi összeget, és várta, hogy a cég által vállalt szállítási határidőben megérkezzen az áru. Azóta is vár…

Hibázott. Ha jobban körülnéz a neten, akkor láthatta volna, hogy csak az Indexen több írás foglalkozott a cég egyik tulajdonosának, Sipos István Ferencnek a gyanús ügyleteivel. Sipos az Aranyközpont nevű cégét már csődbe menekítette, persze csak azért, hogy megvédje a hitelezőit. Az elérhető cégadatok és cikkek szerint ugyanez a Sipos érdekelt a Safety Goldban is. Ráadásul a sztori is kísértetiesen ugyanaz, mint a befuccsolt Aranyközpontnál volt. Folyamatos magyarázkodás, kifogások, hogy miért nincs meg a kifizetett arany, mese a gonosz beszállítóról, aki átverte a céget, és a hős tulajdonosokról, akik mindent megtesznek a vevőkért, sőt hogy pénzt adhassanak vissza „hiteltárgyalásokat” folytatnak pénzintézetekkel is, csak várjunk türelemmel.

Egy szó mint száz, arany helyett csak mese volt és van, illetve egy ügyvédi levél, amelyben fizetési haladékot kér a Safety Gold, új határidőként október 14-et jelöli meg és hosszasan ecseteli a jól ismert maszlagot, ami az Aranyközpontnál is volt, mely szerint a cég bűncselekmény áldozatává vált, egy ismeretlen elkövető tévedésbe ejtette, és csak úgy tudja rendezni a követeléseket, ha időt adnak neki az ügyfelek. Károsult hozzátartozóm jóhiszeműen elfogadta a levélben tett kifogásokat és felkínált határidő hosszabbítást és tovább várt. Az új határidő éppen két hónapja telt le eredménytelenül.

Pénz vagy arany azóta sincs sehol. A cég működik, a webshopban lehet rendelni aranyat, felveszik a telefont, szívesen fogadják a vevőket személyesen is és még szívesebben a befizetéseket. Voltunk nálunk, az iroda is rendben üzemel, szép szőnyegek, udvarias, bár kissé feszengő alkalmazottak. Persze Sipos úr mindig külső helyszínen tárgyal. Próbáltuk visszakérni a pénzt, de mondták, hogy az sajnos nem lehetséges, mert hát ők készpénzforgalmat nem bonyolíthatnak. (Csak, ha befizet az ügyfél, ugye?)

A legújabb trükk, hogy ha mégiscsak nagyon szeretnénk a pénzvisszafizetést, akkor írjunk alá egy „Nyilatkozat szerződésbontásról” című dokumentumot, és akkor 15 napon belül a megadott bankszámlára utalják a benyelt pénzt. Mondtam nekik, hogy aláírjuk, csak egészítenénk már ki azzal az apró kitétellel, hogy ez a nyilatkozat majd akkor lép hatályba, ha a pénz megérkezett, addig minden fennálló követelésünk érvényben van. Ja, úgy már nem akarják aláírni.

Most a rendőrségi/ügyészségi feljelentést faragom, ha lennének csatlakozók (az Index fórum szerint más károsultak is lehetnek), szívesen várom a jelentkezéseket.

Addig is idén karácsonyra ne a Safety Goldnál vegyetek aranyat vagy csak úgy, ha helyben a kezetekbe adják az árut, de olyan lehetőség nincs!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krunpli · http://www.mobilize.hu 2012.12.17. 08:40:56

"Mondtam nekik, hogy aláírjuk, csak egészítenénk már ki azzal az apró kitétellel, hogy ez a nyilatkozat majd akkor lép hatályba, ha a pénz megérkezett, addig minden fennálló követelésünk érvényben van."

Csak annyit akarok mondani, hogy ez kivalo huzas volt, riszpekt. Ma is tanultam valamit, ami egyszer jól johet :)

Dr. Kix 2012.12.17. 08:44:24

Amúgy szerintem Sipos István Ferencet exportálni kéne az Északi sarkra.

Manyecska 2012.12.17. 08:46:47

Akkor most hajjjrá az aranyér..!!:) Gratulálok a hozzátartozónak.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.12.17. 08:47:07

A trükk szerintem az, hogy valahová ő addig beteszi az ügyfelek pénzikéjét, és azért szöszmötöl ennyit, hogy minél tovább bent is tarthassa, minél magasabb kamattal. Nyilván, előbb-utóbb visszaadja majd. Ezért ne menjetek bele abba, hogy csak a befizetett összeget kapjátok vissza. Nyugodtan terheljétek meg a jegybanki alapkamattal időarányosan!

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.12.17. 08:50:01

@Krunpli:

Én speciel nem igazán értem, hogy ezzel mi volt a levélíró célja. Ha felmondod a szerződést, akkor az abből eredő esetleges követeléseid miért szűnnének meg? (Persze jó volna tudni, hogy _pontosan_ mi szerepelt a nyilatkozatban.)

Tahó Sandokan 2012.12.17. 08:50:05

ki aranyat akar, az csinálja azt amit én: szánjon rá egy napot, menjen el Bécsbe a Münze Österreichbe vegye meg ott készpénzért. Szarjon bele a magyar forgalmazókba, akik átvágják.

nazer 2012.12.17. 08:53:18

Most elmondom előre : a rendőrség semmit nem fog tenni.

penumbra1984 2012.12.17. 08:55:03

webshopban aranyat venni, félmillát otthagyni, hogy majd valamikor szállítanak... egek...

Manyecska 2012.12.17. 08:57:28

Azt a Sipost aranyba kéne önteni!:D

guy2 2012.12.17. 09:07:10

A posztoló nyilatkozat-tervezete szerintem értelmetlen. Oké, hogy kéne az arany meg a kamatok, de ebben a helyzetben örülhet ha valamennyi pénzt visszakap. Jogai vannak, de lehetőségei sajnos elfogytak.

Semper Fidelis 2012.12.17. 09:09:16

Weben vásárolni csak utánvéttel.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.12.17. 09:12:13

Azért oklevelet és vállveregető nyomtatványokat ugye kapott, miszerint Gratulálunk, ön jól döntött, ez egy időtálló befektetés, évezredek óta, bla, bla, bla...

Mondjuk aranyba sose fekteték, túl nehéz a batyu, nem tudok vele menekülni. Az én vagyonomat inkább gyémántba fektetem. Csak egy három kilós dobozt kell cipelnem, és bárhol megveszek egy texas méretű területet.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.17. 09:13:13

Most fûthetek gyémánttal! Hallatlan.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.17. 09:16:33

Számlánreklámozást posztba gyorsan.

Troppauer_Hümér 2012.12.17. 09:17:32

Öccázé odaadtam volna a rokonnak az eremet, az is aranyból van.

Troppauer_Hümér 2012.12.17. 09:22:30

@agresszív kismalac: Nem mindegy? Így sincs péze, úgy se lenne. De inkább nekem adja, mint a Siposistvánferencnek.

kvadrillio 2012.12.17. 09:26:23

ez is egy százéves nyugati PILÓTAJÁTÉK TRÜKK, AMIBEN ÚGY A BANKOK, MINT A KORMÁNY BENNE VAN ! PSZÁF DIREKT NEM VESZ ÉSZRE SEMMIT !
megoldás: le kell őket vadászni !

más megoldás nincs.

BRÓKERNETESEKET IS !!!!!

Szenthomárság 2012.12.17. 09:26:27

Ki a bánatos úristen vesz webshopban aranyat???

tejbetök 2012.12.17. 09:29:02

Vadász, vadász.....

Manyecska 2012.12.17. 09:30:18

@stillmatic: szülésznőként megtanultam hogy a gátvédelem fontos!!

Troppauer_Hümér 2012.12.17. 09:32:13

@Manyecska: Most vegyek tőled homokzsákokat aranyáron?

Manyecska 2012.12.17. 09:34:59

@stillmatic: jajj, ábrándos napom van!:D neki: @Szenthomárság, küklopsz és gátőr: szántam!! :D:D:D micsoda nikk??:O :D

☺ágica (törölt) 2012.12.17. 09:36:58

nem értem az embereket...

@Szenthomárság, küklopsz és gátőr: gátőr? miről maradtam le?

Szenthomárság 2012.12.17. 09:40:09

@☺ágica: egy csomó mindenről lemaradtál :))

@Manyecska:

de mi tényleg?

2012.12.17. 09:40:39

Ez a Sipos nem aranyos! :(

Troppauer_Hümér 2012.12.17. 09:42:09

@Manyecska: micsoda nikk??:O

"Az a gyanús, ami nem gyanús", idézve egy híres gátőrt...

Atörökk 2012.12.17. 09:48:46

@kvadrillio:
Veled meg mi van, csalánra hugyoztál?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.17. 10:09:40

Kaptam egy emilt, hogy nigériai nagybácsim rámhagyott százmillió dollárt. Kicsit csodálkoztam, mert szüleim egykék. Mindenesetre a kért tízezer dollárt átutaltam ügyvédi költségekre, de az örökség csak nem akar megérkezni. Hol tehetek panaszt?

fülesboci 2012.12.17. 10:09:50

@cirróka: gyönyörű róka vagy, puszillak.

ezu 2012.12.17. 10:12:18

Ki nem hoci-nesze alapon vesz aranyat, hanem felírják neki, hogy van aranya, az nem teljesen ép.

Atörökk 2012.12.17. 10:13:48

@atpijkamo:
Ha jól tudom, az ilyen ügyekben csak személyesen lehet, az ezzel foglalkozó szerv központja Chilében van. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.17. 10:16:06

A legújabb marhaság, hogy nem a címsorba, hanem a gugli keresőbe írják be a címet. Mondom, vévé.amitakarsz.net. Mondja nem találja. Mondom mit írtál be. Mondja azt. Mondom olvasd el a címsort. Mond valami teljesen zöld címet. Mondom nem ezt mondtam te ütődött. Mondja de a gugli ezt találta. És ezt már eljátszották velem egy páran. Miafaszvan? Világvége közeledtére mindenki agylágyulást kapott?

borso 2012.12.17. 10:17:46

én aranykereskedő vagyok és mindíg felháborít:
1-az ilyen mértékű emberi butaság
2-az ilyen tolvaj cégek, akik tönreteszik a szakmát és annak a bizalmát, holott itt nagy pénzekről és feltétlen bizalom kell hogy legyen.
Az én vevőim a pénz letételével meg is kapják az aranyat legyen az 1 gr-os lapka vagy 250gr-os tömb.
ennyi.
erről szól a kereskedelem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.17. 10:18:13

Mi aranyat csakis őstermelőtől vásárolunk. Frissebb, csillogóbb, lassabban romlik, az íze-zamata-illata is sokkal jobb.

Szenthomárság 2012.12.17. 10:18:17

@☺ágica: például, lemaradtál rólam, hogy mást ne mondjak :DD

Gaius Plinius Secundus 2012.12.17. 10:18:43

Az egész aranybiznisz zsidó találmány. Nem véletlen az a sok "Goldstein" meg "Goldberger" név ám.

Ha zsidótól veszel és átver, csak magadra vess. A Talmud alapján ugyanis nem törvénytelen átverni a nem-zsidót.

Hasonló elvek léteznek az iszlámban is, a Taqiyya szerint akár a hitedet is megváltoztathatod, ha ez elősegíti a te vagy az iszlám boldogulását.

Ha be szeretnél fektetni, az arany jó amíg a kezedbe van. De ajánlom a kevésbé hype-olt platina és egyéb ritkafémek piacát (majdnem minden elektronikai kütyü tartalmaz ilyen fémeket, pl. germánium a félvezetőkben, de egyébként még arany is a vezetékekben stb.)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.17. 10:19:50

Egyébként sokallom a félmilliós árat a semmiért.

Tudok olcsóbb piramisjátékokat, ahol a semmi csak százezerbe kerül.

Szenthomárság 2012.12.17. 10:19:55

@atpijkamo: ne menj sehova! nekem van egy irodám, ami ez ilyen mocskos szemetek ellen lép fel!
Utalj át 4000€-t és kézbe vesszük az ügyedet!
Ha 5000€-t küldesz, a titkárnőnk másodat is kézbe vesz!

Szenthomárság 2012.12.17. 10:24:59

@☺ágica: :-)
ez elegáns visszavágás volt! :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.17. 10:26:01

@Szenthomárság, küklopsz és gátőr:
Korábban kelj fel, ha engem akarsz átverni! Luxusprostit tized ennyiért kapok. Bőven elég lesz, ha a 4000€-t utalom.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.17. 10:27:47

Sztem korábban kellett volna felkelni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.17. 10:28:23

Na ezért veszem én a heti arany-adagomat az ALDIban. Ott ilyen nem fordulhat elő, bár lóval senki se menjen vásárolni, azokat ott is lopják ui. Mármint nem bent, hanem mellette. Valami neofranciák...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.17. 10:31:06

@agresszív kismalac: :)) Tuttam, hogy buta az a nő, de azt nem, hogy ennyire. És még csak nem is titkolja. Mindenesetre a házipornójával belopta magát a szívembe, ne merje senki bántani, nem az eszéért szeretjük.

Van az az elálló fülű sportriporter, a Szántó Dávid. Mindig mosolyog, viccesen is néz ki, mindig felvidít. Vele nevetek, nem rajta. Na, van a csisztu, az is felvidít, de rajta röhögök.

Szenthomárság 2012.12.17. 10:32:05

@atpijkamo: látom téged nem lehet átverni! Akkor csak a négyezret küldd!

Szenthomárság 2012.12.17. 10:33:42

@☺ágica: :)
mindent elkövetek, hogy jóvá tudd tenni :D

Manyecska 2012.12.17. 10:33:47

@Szenthomárság, küklopsz és gátőr: ..azt "intézd el magadnak" mi..?:)))))@atpijkamo: fiamnak volt kissé nagy füle, de kinőtte, érdekes!:D

Rosszindulatú Vászka 2012.12.17. 10:35:50

@atpijkamo: meg tőle származik a dönörűszép mondat is, hogy "ez a sportoló nem a szülőföldjén látta meg a napvilágot". Rohaggyakmeg, ez szinte egy filozófiai szabadvers kiáltvány.

Manyecska 2012.12.17. 10:37:02

@agresszív kismalac: én láttam aszt a videót de nem bírtam csak az elejéig nézni!:D:D

Szenthomárság 2012.12.17. 10:37:04

@atpijkamo: így van, a házipornójában (amit én nem láttam!) nem az eszével hódít! :)

Troppauer_Hümér 2012.12.17. 10:37:50

@atpijkamo: Milyen Csisztu? Doktor Csisztu!

Ruttner is belesétált az uzsoracsapdába, pedig az ember azt hinné, hogy egy ekkora kaliberű szerecsenmosdatónak meg van a magához való esze.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.17. 10:38:20

@agresszív kismalac: Lehet, meglehet. Ma olyan hiszékeny napom van. Akkor egy másik tehetszéges tornászlány, aki csisztuvá plasztikáztatta magát. Úgy emelgeti a lábait, hogy rögtön 10 pontot adtam.

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.12.17. 10:39:38

Örök törvény: A kapzsi embert a legkönnyebb átverni.

Manyecska 2012.12.17. 10:40:24

@Szenthomárság, küklopsz és gátőr: elmeséljem? én a röhögéstől nem bírtam nézni:D!!

Troppauer_Hümér 2012.12.17. 10:41:24

@Manyecska: Mondjuk én a diszkrét szoptatás mellett hiányoltam tőle a felemás korlát-gyakorlatot, mer'akkor egyértelműbb lett volna.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.17. 10:41:35

@stillmatic: Nem. Az még annyira balfasz volt. A saját kliensétől vett uzsorakölcsönt, pedig ő tudta legjobban, mekkora csirkefogó az illető. Valószínűleg olyan átszellemülten érvelt a bíróságon, hogy még maga is elhitte. Túl tehetséges az ügyvéd úr.

Szenthomárság 2012.12.17. 10:43:50

@☺ágica: csak a lelkem nagy! ne mondd majd, hogy nem szóltam előre! :D

Gera 2012.12.17. 10:47:31

Olyan aranykereskedőtől, akinek annyi tőkéje sincs, hogy átadáskor kérje a pénzt, ki a franc vásárol? Ez nem a méretre készült ablak kategória, nem féláron tudja eladni, ha eláll a vevő a vásárlástól. Még egy 5 százalék foglaló kérése elfogadható lenne, hogy ne szopassák az idióták, de előre az egészet?

monddazigazatmar 2012.12.17. 10:47:31

Minek venni az aranyat?
Az aranykészités módszerét Berzedec Immagnus már 1380-ban feltalálta. Persze hozzánk minden később jut el. Elég egyszerűen előállitható otthon is, az egyetlen nehezebben beszerezhető összetevő a vörös sárkány vére, de azt cégünktől utánvéttel lehet rendelni.
www.alkimia.hu

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.17. 10:51:01

@Gera: Az a fél ezrelék foglaló volt.

Troppauer_Hümér 2012.12.17. 10:51:52

@Gera: Félreértitek. A cég neve Safety Gold, ők csak biztonságba helyezték a kuncsaft megvásárolt aranyát, nehogy sajt helyett lereszelje véletlenül.

Troppauer_Hümér 2012.12.17. 10:52:58

@Manyecska: Már az első pixelkockák után kedvet kaptál? :P

Troppauer_Hümér 2012.12.17. 10:54:25

@hakapeszi_: Ezért is féltem a négy lányát. Mi van, ha Damu Rolandhoz adja feleségül az egyiket?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.17. 10:58:14

@stillmatic: Na, lányos apáknak/anyáknak tanács: ne szóljátok le az első fiút, könnyen lehet, hogy a következő rosszabb lesz. Átlagoljátok az első néhány delikvenst és akkor lehet mihez viszonyítani. Beleszólni meg azután se kell.

Troppauer_Hümér 2012.12.17. 10:59:35

@hakapeszi_: Én fiús apa vagyok, majd útjára engedem azzal, hogy mindegy mit csinál, csak tartásdíjat ne kelljen utána fizetni!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.17. 10:59:50

Ha meg nagyon riasztó a delikvens, akkor hívjátok fel fokozottan a figyelmet a fogamzásgátlás fontosságára, nehogy szaporodjon.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.17. 11:01:36

@stillmatic: Csak álarcban*, és a telefonszámát ne adja meg!

* Lehet ilyen farokra húzható álarcot kapni. A legtöbb átlátszik ugyan, de nyomot nem hagy.

kverti 2012.12.17. 11:02:36

Az ilyen honlapokról messzire ordít hogy simlis az egész, és át leszel baszva.

Manyecska 2012.12.17. 11:06:11

@stillmatic: ne tudd meg, az enyém három karót hozott egy tantárgyból most pár hét alatt, szerintem szerelmes..:D pedig jó jegyei voltak, nem is tudom hogy fogja utolérni magát! Én szabályos sokkot kaptam. :D

2012.12.17. 11:07:43

@_hakapeszi_: Hol tehetek panaszt?

A nigériai panaszirodánál tízezer dollár illeték befizetése után!
@fülesboci: gyönyörű róka vagy, puszillak.

Én is téged bocika, de a képen az öcsém van, mert engem köröznek tyúklopás miatt! (természetesen koholt vádak alapján!)

Szenthomárság 2012.12.17. 11:09:39

@☺ágica: értem! ehhez fogom magam tartani! :)

2012.12.17. 11:14:46

@stillmatic: mindegy mit csinál, csak tartásdíjat ne kelljen utána fizetni!

Ezzel még nyitva hagytál egy pár kellemetlen lehetőséget!

2012.12.17. 11:16:10

@Manyecska: Én szabályos sokkot kaptam. :D

Gondolom a gyerek halál nyugodt tudott maradni! :)))

Dolgozónép 2012.12.17. 11:18:08

Mielőtt külföldről valaki vásárlásba bonyolódik - különösen befektetési ügyekben - kérdezze meg a Transzli Stúdiót, ők ingyen és bérmentve megmondják, milyen kockázat áll fenn. Nem írom ide a webcímet, de a gugliban mindenki megtalálja.

Manyecska 2012.12.17. 11:19:30

@cirróka: ez?? neki már háromévesen ördögpörkölt volt a neve:D! Ő szerinte szóra sem érdemes, "jó, akkor mondd nyugodtan hogy bazdmeg"..ennyivel elintézte a percekig tartó sikolyaimat!:D
Mondjuk a fél osztály bukásra áll ebből. 47 verszakot kellett volna megtanulni egy hét alatt és ezek mindennapos dolgok:P :O:O

☺ágica (törölt) 2012.12.17. 11:21:00

@Szenthomárság, küklopsz és gátőr: helyes! húha, már szavak nélkül is megértesz...:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.17. 11:37:26

@kverti: Hülyeség. Aki a honlap milyensége alapján határoz, az meg is érdemli.

☺ágica (törölt) 2012.12.17. 12:03:09

lőjetek ki a Holdra, plíz...

Troppauer_Hümér 2012.12.17. 12:03:41

Napi két jó hír: Stohl jövőre repül a Nemzetiből, illetve perre mennek a nácikok Kubatov ellen. Ez bearanyozza a napomat, ingyen.

Zabaalint (törölt) 2012.12.17. 12:03:43

@hakapeszi_:
Nem a honlap kinézete, hanem a győzködő szövegek mindjárt a címlapon, ezeknek a stílusából hamar levágható 90%-os bizonyossággal, hogy szélhámos cégről van szó (fordítva nem, egy komolynak tűnő oldallal még lehet csaló egy cég).

Manyecska 2012.12.17. 12:22:18

@☺ágica: b+:) éjjel fél kettőkor ezért nem tudtam aludni mert eszembe jutott az a vicc: Szőrös és a Föld körül kering, mi az?..Műhód.. O..na sza érted. :(

dr. mesterséges színezék 2012.12.17. 12:32:44

@ezu: " Ki nem hoci-nesze alapon vesz aranyat, hanem felírják neki, hogy van aranya, az nem teljesen ép. "

Mármint kicsiben játszva.
Ha a tőzsdén csinálja ugyanezt, akkor zseni, pláne ha el is adja haszonnal azt az aranyat, amit sose látott.

dr. mesterséges színezék 2012.12.17. 12:35:24

@cirróka: "A nigériai panaszirodánál tízezer dollár illeték befizetése után!"

Ne verd át!

Én a feléért megszámítom az esetet, és ha megtoldja egy hétdecis jégerrel, megduplázom az örökséget is.

☺ágica (törölt) 2012.12.17. 12:40:13

@Manyecska: :)) de ettől azért én tudtam volna aludni:)

dr. mesterséges színezék 2012.12.17. 12:40:49

@Semper Fidelis: "Weben vásárolni csak utánvéttel. "

- Csókolom, csomagot hoztam.
- Aha, meggyött a zarany. Tessék itt is van négyszázki... ötszázezer... aszondja spárga le... doboz szét... tavalyi népszava le... annyuk, baj van, ez szerintem nem arany, hanem rézkilincs.
- Ne izgulj már, nem vagyok én hülye! Oda van írva, hogy ha nem vagyunk megelégedve, harminc napon belül küldjük vissza, és visszafizetik az árát - még külön népszavát se kell venni a csomagoláshoz.
- Megnyugodtam.

ezu 2012.12.17. 12:50:14

@dr. mesterseges szinezek: Hát ha tízmillió kicsi, akkor kicsiben. A tőzsde nálam nem játszik. Tudom, hogy ott baszhatnak át a legjobban.

s 2012.12.17. 12:55:41

Ez egy kibaszott nagy naivság, már meg ne haragudj. Otthagysz fél misit, hogy majd kapsz később aranyat? Ezt konkrétan melyik Rejtő könyvből olvastad, hogy így kell csinálni? Lófaszt. Eléd teszik a cuccot, adnak hozzá egy írásbeli nyilatkozatot, hogy ez a fasz tudja melyik pénzverde terméke, 99.99%-os arany, ha nem az, akkor viszont kiket kell fejbe lőni. Ezeket te szépen elrakod és ezzel egyidejűleg kifizeted az ellenértéket. Ha nem így csinálod, akkor elbaszod - mint pl. most. Ragadj meg egy Parabellumot, menj el a helyszínre, és kérd vissza, ami a tied. Ha nem adják, akkor tedd, amit tenned kell. (Bár erre szerintem egyből előkerül sipos, és kiadja a jussodat.)

vénszivar 2012.12.17. 12:56:21

nagysááágos assszonyom szaranyat tölllem fillláron !!! mennyííí kéne !
Itt engemetet mindenki ismer.....:)))

gnme 2012.12.17. 13:02:37

Lantusba érdemes fektetni, hisz a hatása SEMMIVEL sem pótolható

azzal most jól lehet üzletelni

és a kormány ezt tudja, ezért is vette le róla a támogatást, hogy több feketén beszerzett lantus legyen a zországban

kandzsibandi szerint jövőre pedig jön a fordulat ..úgyhülye az a mandri, ahogy van

Manyecska 2012.12.17. 13:07:47

@☺ágica: nem is ezért nem tudtam, csak vissza nem! Jó, másért sem.Mindegy:)

☺ágica (törölt) 2012.12.17. 13:12:51

@Manyecska: gondoltam, hogy vót ott még más is:)

Manyecska 2012.12.17. 13:13:55

@☺ágica: persze, ki a legény gáton..??? :D:D:D:D ?

Mad Mind 2012.12.17. 13:14:05

@Semper Fidelis:
Weben nem vásárolunk aranyat. Az utánvétet meg a hajadra kenheted, ha külföldről rendelsz.

England win The Ashes! 2012.12.17. 13:40:05

Ne ekézzétek már csak így ész nélkül a posztert*, várjuk meg előbb igit, hogy mutasson nekünk irányt. :)

* (vagy a kedves hozzátartozóját, bár szerintem ez ugyanolyan, mint a kocsmai "haverommal történt" kezdetű, ámde önéletrajzi elemeket tartalmazó novellák)

vénszivar 2012.12.17. 13:47:14

@Dr Jozef Vengloš: Igi vajat köpül. Nekem is maradt egy kevés a fan szőrzetemen !

xenuka 2012.12.17. 14:25:53

A neten aranyat vesz? Ez simán hülye.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.17. 14:49:26

en mar regen elhataroztam, hogy hyugdijjas koromra alaszkaban fogok letelepedni es mosunk aranyat Maryvel
meg neha lovok medvet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.17. 14:51:38

@Dr Jozef Vengloš: Igi tudja a tutit az ketsegtelen, de mivel 68 ezer forintot csinal havonta, sem arannyal sem mas befektetessel nincs problemaja
de ha megis akkor traktort vesz, vagy boronat
ilyesmi

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.17. 14:54:36

@hagyma: "68 ezer forintot csinal havonta"

Akkor nagyon hamar lebuka. De nem is hülye, hogy ennyiért reszkírozza a börtönt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.17. 15:02:27

@hakapeszi_: nem mondhatom, hogy "keres", mert nem tudom melozik -e?
es ha igen, akkor mit?
tehat ezt tartom a legjobb kifejezesnek

bobsys 2012.12.17. 15:08:20

@hagyma: de ott kurva hideg van es 20 oran at sotet vagy vilagos

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.17. 15:44:28

de szep
es majd futunk:)
komolyan tervbe van veve
sok nyugger floridaba koltozik, mi vagy maradunk itt, vagy alaszka
de az meg tobb mint 10 ev...

baliquez 2012.12.17. 15:45:56

Bambuszligetet vegyetek, bónusz kínai ritkaföld-fémekkel, mindjárt adom is a paypal-számlámat megfele, oda lehet tenni a bármennyi sokpénzt, köszi.

Aureliano Buendía 2012.12.17. 16:02:09

ilyenkor a posztoló rokonát már lehet?

Ide vezet a kapzsiság. Inkább adta volna nekem azt az 500 pénzt. Elittam volna az egészségére.

vomit 2012.12.17. 16:13:26

@Eltévelyedés: most talaltak sziberiaban egy megyenyi teruletet, ahol kis tulzassal ha felhuzol egy fucsomot, gyemant van a gyokerek kozott.
www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/russia/9551459/Diamond-field-with-trillions-of-carats-found-in-Siberia.html
ha az egykori kisemmizett hollandusok alcaja moge bujo De Beers az elmult szaz evben nem tolja tonnaszamra raktarba a gyemantot, mar elmult volna ez a fikcio, hogy a nagyon tomor szen az ritka vagy ertekes.

Martinicske 2012.12.17. 18:29:43

Fura egy helyzet, nekem is van vállalkozásom - nem aranyos - és nap mint nap látom, hogy milyen rengeteg a megkötés, a szabályzás a tevékenységemmel kapcsolatban amiknek meg kell felelnem + rengeteget perkálnom az állam bácsinak.

Érdekes, hogy arra meg semmi ráhatása nincs az államnak, hogy egy személy, vagy csoport ne egymás után alapítgassa, döntögesse be a cégeket, akár párhuzamosan többet is, tucatszámra hagyva maga után a károsultakat...

Nem erre konkrét esetre gondolok, ezt nem ismerem részletesen, csak úgy általában.

Don Quixote de la Ferko 2012.12.17. 18:41:33

@borso:

"erről szól a kereskedelem. "

Üdv Magyarországon. Itt nem erről szól.
Az észlények félmillás, több évre szóló befektetésnél is azt lesik, hogy 3 forinttal kevesebb legyen, és inkább eldobja az agyával együtt a biztonságot.

lordjim 2012.12.17. 19:47:42

@borso: akkor most közlöm örömmel,hogy jössz a rögömmel

lordjim 2012.12.17. 19:59:35

@hagyma: téged lő le egy fasz amcsi,ennyi túlsúlyos,hájfejű hülyét egy rakáson,és még ezek kaphatnak könnyen fegyvert.Idióták gyülekezete,minden mészárlás után rínak egy nagyot,és minden folytatódik a következőig

Xezs 2012.12.17. 22:42:50

Ebben az országban mindenki félvezetőt gyárt, hogy ennyire kell az arany?

Xezs 2012.12.17. 22:44:20

@hakapeszi_: Meg kell hagyni, kurva jól nézett ki azon a videón. Még most se rossz nő :)

Megdobbent 2012.12.18. 02:04:16

@hagyma: ne a mosasban gondolkodj, az hoz ottani aranyteremtesben a legkevesebbet a legtobb munkaval. Van mas modszer, ott egy nap alatt megcsinalsz annyi unciat, amennyit a klasszikus foldmozgatos-mosos technikaval egy evad(!) alatt.

Hanem ilyen van? Egyszegsugaru ember lazan odafirkant 500K-t egy hozomra? Bazdmeg, ha nem jon a vilagvege penteken, akkor nem tudom mirefel hulyult el vegleg az emberiseg.

Beaver100 2012.12.18. 05:05:35

@Gaius Plinius Secundus: A zsidok atverik egymast is de meg hogy

Taxomükke (UK) 2012.12.18. 12:45:06

@atpijkamo: Ruttnert valamiért (nemtom, miért) nem bírom sajnálni...

tecsóba sose többé 2012.12.18. 14:46:04

@atpijkamo:
Nigéria összvagyona nincs 100 milla :))

vénszivar 2012.12.18. 14:53:07

@tecsóba sose többé: De az emberek, baromi okosak s kibaszott rafkósak s gazdagok....... A Nigériai állam, meg le van szaharázva !

Kontra65 2012.12.21. 10:19:47

Jackyll-nek, aki naív családtagja történetét taglalta.
Véleményem szerint, és az igazság tudatában bátran kijelenthető, hogy a fenti cikkben foglaltak nyilvános rágalmazásnak minősülnek. Folyamatban lévő rendőrségi nyomozást titulál „mesének”. Az Aranyközpont Zrt. a gyanútlan rokon vásárlásakor még javában prosperáló cég volt, ugyanis augusztus végén került csődvédelem alá. Ezek szerint bárki állíthat bármit bárkiről, annak céljából, hogy rossz hírét keltse, üzletileg megnehezítse a dolgát, vagy egyszerűen azért, hogy bosszúságot okozzon, hisz a rokont is kellemetlenség érte. A vitás kérdések eldöntésében a sárdobálás kevésbé célravezető, sokkal inkább a megegyezésre való törekvés vinné előrébb a megoldás felé az ügyet. Amennyiben nincs a felekben együttműködési hajlandóság, az bizony hátráltató tényező.
A történetből a „Jackyll’” kifelejtette, hogy az Aranyközpont Zrt. hitelezői december 6-án támogatták a cég reorganizációját, azaz a csődeljárás megszüntetését annak érdekében, hogy a cég újra működőképes legyen. A Safety Gold Zrt. azt is tehetné, hogy a bűncselekménnyel neki okozott kár megtérüléséig vár, azonban a cég teljes erővel azon dolgozik, hogy már forrásból elégítse ki a hitelezőit. Semmilyen jogszabályi akadálya nincs a cég működésének, természetesen folytatja a gazdasági tevékenységet. A cég mérlegadatai és forgalma olyan összegű hitelfelvételt tesznek lehetővé, amely forrást teremtene a Safety-t megkárosító csaló közvetett „sértettjeinek”, az ügyfeleknek. Ezt a célt a társaság akkor nem fogja elérni, ha „Jackyll”-hez hasonló hitelezők a cég hírnevét rombolják és az igazgató büntetőjogi felelősségre vonását kívánják. A céggel szemben fellépők a rágalmazás és hamis vád bűncselekmények büntetőjogi következményeivel számolhatnak.

Aureliano Buendía 2012.12.21. 10:48:55

@Kontra65: Megjött az önérzetes munkatárs is :)
Ez mát tényleg a világvége.

vénszivar 2012.12.21. 10:53:05

@Kontra65: Úgy is van....! Perelj :):D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.21. 10:53:27

@Kontra65: Apukám, ezért a bullshitért kár volt regisztrálnod, ezt itt senki nem kajálja. Majd akkor gyere vissza, ha virítod a lóvét.

11nanu 2012.12.21. 19:21:56

Tud valaki értelmes választ adni arra, hogy mi van a SAFETY Goldos károsultakkal? 2012 márc,-ban letétbe helyezett aranyamat nem tudom megkapni!A pénzt befizettem, az aranyat már a kezemben tartottam, de én hülye Piroska nem hoztam haza , hanem letétbe náluk hagytam. Van más is aki így járt? Mit tett? Mit tehetünk?A sok értelmetlen megjegyzés nem érdekel! Segítő választ várok!

Xezs 2012.12.22. 13:31:13

@Kontra65: Mancika a pult mögül?

1) Nem Jackyll írta a sztorit, ő csak közzétette.
2) Egy vásárló magasról szarik a cég problémáira. Ő fizeetett, elvárja a szerződésben foglaltakat.
3) Miért ne lenne itt helye ennek a sztorinak? Bosszúságot okoztak az ügyfélnek? Hát persze. Lehet hogy át is vágják? Nagyon úgy fest. Akkor meg?

Na Mancika, tegye el azt az arany fülbevalót még, aztán eriggyen haza a családhoz, az onokák már várják!

Xezs 2012.12.22. 13:32:13

@11nanu: Te is félvezetőket gyártasz otthon?

Faszom, hogy itt mindenki gyárt csak én nem.

Intel vagy AMD?

Aureliano Buendía 2012.12.22. 13:47:33

@11nanu: féltéglába csomagolt felszólítás kirakaton át kézbesítve.
Addig nem hagyod el az üzletet/irodát/stb., míg meg nem kapod a kicsi kezeidbe. Igény esetén levegő-visszatartással.

Xezs 2012.12.22. 13:49:15

@uraaam: Vagy beáll Loopernek, azok kapnak aranyat is meg ezüstöt is :)

sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2013.01.02. 08:21:09

Szegény. De így jár az aki az aranyat is neten rendeli. Az ilyen magas értékű vásárlásnál még mindig az adom a pénzt kérem azonnal az árut a legkorrektebb. Ott legfeljebb ólommagú aranyat kapsz vagy befuttatott téglát. :D
süti beállítások módosítása