Tékozló Homár

A világ leghosszabb barnkártya-kiállítása?

2012.12.19. 16:20 | jackyll | 610 komment

Naiv ügyfél Allianz bankja egyik reggel FHB-vá alakult. Ami önmagában nem lett volna probléma, de augusztus közepe óta nem sikerül az átvett számlájához egy bankkártyát kiállítani. Decemberben megérkezett ugyan a kártya, a PIN-kód viszont nem.

Ez év közepe táján az Allianz bank minden előzetes figyelmeztetés nélkül FHB lett. Ez idáig még nem törte volna meg a lelkesedésünket, hogy fizetésünket lelkesen számlájukra helyezzük minden hónapban közösen a férjemmel, ha nem történt volna az alábbi ámokfutás. Az egész bonyodalom egy tragikus dologgal kezdődött: augusztus végén lejárt a régi Alianz-os bankkártyám érvényessége. A számla a férjemmel közös, tehát az ő bankkártyája is augusztus végén járt le. Ő augusztus közepén kapott is egy cserekártyát, amit mámoros boldogságtól elvakítva aktivált és használni kezdett… Majd egy hét múlva kapott egy másik, ugyanolyan, saját nevére szóló kártyát is… majd szépen levonták a kártyadíját még egyszer.

Betelefonáltunk az ügyfélszolgálatra, hogy ezzel mi legyen. Fáradjon be személyesen mert személyesen le kell adni a kártyát ahhoz hogy a duplán levont kártyadíjat jóvá tudják írni. Jó. Ellógott a munkából (szerencsére meg tudja oldani, mert én pl nem), befáradt, leadta a kártyát, jóváírták az összeget. Ekkor már szeptember volt, nekem még kártyám sehol… előző kártya lejárt, használhatatlan. Szeptember közepefele már aggódtam, tehát mikor ismét levontak a számláról egy kártyadíjat csak úgy a vakvilágba, kártya meg ohne, emberem újra ellógott a munkából, és újra befáradt az FHB fiókba (szerencsére ő a főkártyatulajdonos, ezért intézkedhet a nevemben) hogy mi van már a kártyával. Hogy nem kaptam meg? Nem. Jajjaj, várjon… egy laza 45 perces futkosás után kiderítette a kishölgy, hogy a kártyámat elpostázták Sopronba (!!!!!)… majd meg akartak győzni hogy biztos valami kötődésünk van Sopronhoz és mi vagyunk a hibásak… (nem értem, ha mondjuk Sopronba jártam volna középiskolába, vagy ismerek ott valakit, jogos lett volna az oda postázás?? Főleg azután hogy a férjemnek már a tényleges címünkre postáztak? – na mindegy)… Jójó, rendben, akkor újra jóváírják a kártyadíjat és csinálnak új kártyát, menjünk érte. Oké. Eltelik egy hét, kettő… Kártya sehol. Ember újra ellóg munkából (ezt véletlenül tudom hogy november 8-án történt), ismét meglátogatja az FHB fiókot… hát igen igen, a kártya még nem tudják hol van, de majd szólnak. Nem lehetne hogy akkor postázzák a korrekt címre (cím lecsekkolva hogy tuti legyen a tuti)? Dee persze hogyne lehetne, amint kész a kártya, postázzák. Boldogság.

Kereken egy hét múlva megint levontak egy adag kártyadíjat a számlánkról, semmi baj, gondoltam, most ténylegvalóban jön a kártya, kitartás…

Egy szép napos reggelen, postaláda kinyit, kihull belőle egy boríték. Juhé, egy PIN kód… kinyitom a borítékot, hát a lánykori nevemre szól, amit 4 évvel ezelőtt megváltoztattam, és az előző – Allianz- bankkártyám, meg már az az előtti is a férjezett nevemre szól… hogy sikerült vajon a lánykori nevemet előbányászniuk??? Sebaj, ügyfélszolgálat betárcsáz, jónapotkívánok, elmondomhuszadjáraazegészszotirtelőről, mégis miért kaptam lánykor nevemre PIN kódot, és bár kártya még sehol, nézze mán meg ugyan hogy vagyok nyilvántartva mert ha erre a névre jön a kártya is, az nem lesz jó. 40 azaz NEGYVEN percig tartottam a vonalat én hülye (igen, munkahelyről, tudom, ez van) mire a kislány közölte hogy hááááát, a rendszerük szerint ők a kártyát már okt 25-én postára adták (könyörgöm, a férjem nov 8-án volt bent és kérte, hogy postázzák!) és hogy hát az akkor valószínűleg elveszett, de semmi baj hogy elveszett mert amúgy is rossz névre szólt, majd csinálnak másikat, a kártyadíjat meg MEGINT jóváírják. Oké (itt azért már ideges voltam…)

Mikor december 5-én még mindig nem kaptam kártyát, ismét betárcsáztam az FHB ügyfélszolgálatát. Értelmesnek látszó (hallatszó) fiatalember felveszi, ismét elmondom neki az egész sztorit előről, hát ő el se tudja képzelni hogy történt, utánanéz, tartsam. Dehogy tartom mondom, majd szépen utánanéz és visszahív. Oké. Órákig nem hív, jobb híján ember ismét elszökik munkából (közel dolgozik, de akkor is) áll a Váci úti fiókban épp és udvariasan érdeklődik hogy hol van a kedves felesége kártyája mert augusztusban járt le és december van. A vele szemben ülő fiatalember közli hogy a rendszere szerint az Üllői úti fiókban, és fáradjon át. Dehogy fárad át, épp munkaidő van, nem tud átfáradni. Jó, akkor postázzák, postacím ismét lecsekkol, név lecsekkol, boldogság. Ahogy kilép a bank ajtaján, csörög az én telefonon, az ügyfélszolgálatos legény hív hogy hallejuja, kiderítette hogy a kártyám a Váci úti fiókban pihen. Na mondom az igen érdekes mert épp ott áll a férjem és neki meg azt mondják hogy az Üllő úton van (a gyengébbek kedvéért vagy aki elvesztette a fonalat, egy nyomorult kártyacseréről beszélünk, még mindig!!!). Hát ő nem is érti, nem tudja mi történhetett. Éreztem hogy elszakadna a cérnám és nem lennék kedves, hát szégyen nem szégyen ráraktam a telefont a pasasra.

Ma reggel, csodák csodája, érkezett egy kártya a postaládánkba. (PIN kód még nem), örömöm határtalan volt mindaddig amíg ma délelőtt fel nem hívott ISMÉT az ügyfélszolgálatos fiúka, hogy utánjárt ennek a hihetetlen sztorinak, és megvan a kártyám, ott van a kezében!!!! Meg egy másik ott volt az enyémben… Mondta fáradjak be személyesen és nagyon sajnálják. Csak annyit mondtam neki hogy „még nem”… azt meg gondolatban tettem hozzá hogy „majd akkor fogjátok mikor én jövő héten befáradok oda”…

INSTANT UPDATEMég mindig nincs kártyám, pedig augusztusban járt le a régi és jövő héten karácsony van. A személyes bemenetel olyan jól sikerült a bankba, hogy december 7 óta már háromszor voltam bent, mire ott az orrom előtt több mint egy óra telefonálgatással kiderítette egy (végre-valahára épeszű) kollegina, hogy az érvényes kártyához tartozó PIN-kódomat Ceglédre (!!!) küldték, és két hónapja a Ceglédi FHB fiókban pihen és senkinek nem tűnt fel. Majd hívnak telefonon hogy ha megérkezett, és menjek be érte személyesen. Sajnos a következő személyes látogatásommal viszem magammal a férjemet is és megszüntetjük a számlánkat, úgyhogy arra a kódra már nem lesz szükségem, bár van rá egy fogadásom hogy 3 hónap alatt Cegléden elveszett és nincs meg... A számlán lévő pénzt már levettük, nehogy az előzetes tájékoztatással ellentétben ennek is díja legyen...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr Gregory House 2012.12.19. 16:31:30

A dátum a lényeg!!!

„Az Allianz Hungária Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. hosszú távú stratégiai megállapodást kötött, amelynek keretében az Allianz Bank Zrt. beolvadt az FHB Bank Zrt.-be, ezáltal 2011. április 1-jétől jogutódként az FHB Bank Zrt. nyújtja a banki szolgáltatásokat az Allianz Bank Zrt. ügyfeleinek.”

parkolok.com 2012.12.19. 16:34:57

Hát nem semmi a kitartásod. Én már a felénél feladtam volna.

Rejtélyes 2012.12.19. 16:37:15

Végre okos ember. :) Ő legalább kiveszi a pénzét mielőtt ráborítja az asztalt a bankra :D

Atörökk 2012.12.19. 16:39:33

Az adminisztrászijó úttyaji kifürkészhetetlenek.

Shagrath 2012.12.19. 16:45:16

mijaz a barnkártya?!

CBF 2012.12.19. 16:48:19

Ez az, csak keményen! :)

☺ágica (törölt) 2012.12.19. 17:04:52

khm, elnézést kívánok, offolhatok egy kicsit vagy menjek visszább egy korábbi posztba?

Kardics 2012.12.19. 17:05:55

Sopron, Üllő, Vác , Cegléd. Mi ez a Másfélmillió lépés Magyarországon?

England win The Ashes! 2012.12.19. 17:09:38

Nagyon jó sztori.

Amúgy azt nem értem, hogy hogy a bánatba nem szól a bank, hogy "hé, holnaptól efhábé leszünk"? Engem már egy éve folyamatosan értesít a bank, hogy átváltozik x-ről y-ra, de még mindig nem történt meg.

England win The Ashes! 2012.12.19. 17:10:44

@Rosszindulatú Vászka: Sőt, fejlettebb országban bankkártya sincs.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.19. 17:12:24

"Ma reggel, csodák
csodája, érkezett egy
kártya a
postaládánkba."
"INSTANT UPDATE : Még
mindig nincs kártyám,
pedig augusztusban
járt le a régi és jövő
héten karácsony van."
...itt vesztettem el a fonalat.
Plusz még volt egy kártyája a bankos fickó kezében.

Atörökk 2012.12.19. 17:14:36

@☺ágica:
Még csetelünk, offolni kb. 18:37-től lehet ;-)

☺ágica (törölt) 2012.12.19. 17:16:20

@agresszív kismalac: köszi, megoldódott:)

@atörökk: OK, akkor később visszanézek:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.19. 17:16:36

Azé' címet elírni utoljára jeanpierrenek sikerült szerintem. De ő egy kicsit imbecillis volt.

☺ágica (törölt) 2012.12.19. 17:23:58

na, elolvastam. jó kis sztori...

bobsys 2012.12.19. 17:30:25

Es elvezi a postolo a szoporollert? Mikor a Bankatlanticbol lett BB&T feleseg kartyaja, kodja es az en kodom megjott + 1 level, hogy a kartyat nem tudtak kezbesiteni es visszaerkezett a kozpontba hivjam fel oket es elkuldik ujra. Minden level ugyanarra a cimre jott igy nem ertettem, de eleve kestek egy hetet a feleseg kartyajaval az enyem meg sehol igy meg aznap delutan bementem a bankba es kertem egy kartyat amit nem tudtak adni, merthogy majd postan jon. Azonnal megszuntettem mindent a fiokban atsetaltam a szemben levo masik bankba es megnyitottam a szamlat.
Nem pedig honapokig szopatom magam.

Szenthomárság 2012.12.19. 17:56:16

Barnkártya az nekem se érkezett meg, jött viszont helyette bankkártya, ami azért jó, mert magyarországon egyetlen barnautomata sincs, mire használnám??

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 17:58:14

Barnrablás, fel a kezekkel!
Nálam van a slukker!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 18:01:49

@Dr Jozef Vengloš: fejl;ettebb orszagban van kartya, de ennyi logas munkahelyrol nincs, sot 40 perces telefonok sem
munkaidon kivul intezzuk
de meg jo hogy bele nem lepett

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.19. 18:04:19

Na én meg öröltem egy csomó lóvét Nigériában.
Csá! Engem többet nem láttok itt!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 18:05:12

kar hogy Igi nem jon szombatig
O mellytartoban tartja bankkartyat

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 18:05:45

@hagyma: Fejlettebb országokban mindenki legálisan vehet kindertojást!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 18:07:28

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: en buzat oroltem a het vegen de nem nigeriaban
lesz hamburger buns

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 18:08:41

@Egyéves Önkéntes: meg turorudit
de majd megyunk tuntetni a kinderert

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.19. 18:08:44

Szét fog vetni a pénz, első dolgom lesz, hogy megveszem neked vénszivart inasnak!

szamaritánus 2012.12.19. 18:10:55

remélem, otthon nem ilyen modoros a posztoló.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 18:11:39

@☺ágica: húha....

Sprotni? Boncolószerszám? Éliencekcuális segédeszköz? Taktikai emb-írtó fegyver?

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 18:12:02

@hagyma: Veszélyes ám egy kindertojás, nem véletlenül tilos nálatok! Lenyelheti a gyerek, nem úgy mint egy gombot vagy kavicsot.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 18:12:48

És, ha kiállítás, mér nem a Műcsarnokba van? Vagy a Mezőgazdasági műzeumba?

☺ágica (törölt) 2012.12.19. 18:13:27

@Rosszindulatú Vászka: nem tudom, melyik lehet, de remélem hamar felbukkan mert lassan már lyukad kifele az oldalam

@Egyéves Önkéntes: :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 18:14:57

@Egyéves Önkéntes: mellyebben belegondolva
es miert ne
egy 2 eves gyerek talan nem szamithat ra, hogy csokitojasban muanyag van, foleg ha elotte muanyag nelkuli csokitojast evett
namost a gombot meg a kavicsot nem helyezik el csokiban errefele, igy kisebb az eselye a lenyelesnek, de nem kizarhato
amugy meg lehet a csokibiznisz igy furta meg a kindert, de jelzem, szerintem ritka kocsog jatek es a csokija sem jo

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.19. 18:15:01

@hagyma: Nem is akarok nagyon sokkal többet költeni rád. :)

Atörökk 2012.12.19. 18:16:05

@Egyéves Önkéntes:
A kongresszus jövőre betiltya a 6 cm-nél kisebb és 14 dekánál nehezebb kavicsok létezését.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 18:16:49

ettol meg nagy otlet volt, mert azt a szar csokit senki meg nem vette volna, de a nagy kivancsisag, hogy mi a jatek
na, az vitte a cuccot
ennyi

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 18:18:12

@hagyma: erre a reakcióra számítottam. :)
Sőt, ha egy amerikai leül a budira, akkor az ott tulajdonképpen nem is szar, hanem belga csokoládé.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 18:18:23

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: ez OK is de ide ne kuld nekem
van nekem eleg bajom, meg pont egy roma kertesz kell, vagy mosogato
loszart
kuldd kanadaba, vagy fenyot lopni

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 18:19:36

@hagyma: bezzeg meg gépkarabéjt lehet venni mi? Na szép. Osztán csudálkoztok, hogy sok a gyerekhulla. Monnyuk a foguk jó volt, az igaz.

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 18:20:16

@atörökk: Az elég abszurd lenne, én úgy hallottam, hogy a hatéven aluli gyerekek lesznek betiltva. Ez szerintem így logikus!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 18:20:39

@Egyéves Önkéntes: nem, ha amerikai leul a budira az budi
bar inkabb wv, klotyo stb
semmikeppen sem szar
az a leules utan jon, marmint a szar es semmikeppen sem belga csoki hanem szar
de ha megis valaki csokit szarna, az feltetlen amerikai nem belga
bar meg errol nem irtak az ujsagok, ugyhogy nem valoszinu

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 18:21:31

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
"Oláh Gergőnek unokatestvére van! Jimmy fia Krisztián tud íni!"

Comment com, siess!

Atörökk 2012.12.19. 18:24:08

@Egyéves Önkéntes:
Hmm... Előnevelt, 6 éves és 1 napos gyerekek fognak születni? Erről nem is hallottam még.

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 18:24:43

@hagyma: de nem, az nem lehet. Nálatok negatív dolgok nincsenek!

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 18:26:08

@atörökk: amijen dagadtak, nem is lesz baj vele, meg hát észbe se nagyon külömböznek a pár évvel iskolázottabbaktól asszem.

Vagy még az is lehet, hogy ojan sárga korhatárkarikát kell a ruhájukra varrni, mint ami a tévébe van, hogy mindenhol lehessen tudni, mijen játékot nem szabad adni nekik.

Mer ugye rendnek köll lenni!

Szenthomárság 2012.12.19. 18:26:15

@hagyma: Sokkal viccesebb, amikor az arab gyerekeket ölitek, nemde?!
Mert nekik is jár a demokrácia.

England win The Ashes! 2012.12.19. 18:27:12

@hagyma: Ha már slukker: tegnap találtam néhány érdekes számot az újságban, megosztanám:

4 milliárd - ennyi dollárt költenek az USÁ-ban évente lőfegyverre

300 millió - ennyi lőfegyver van az amerikai lakosok birtokában

8.5 millió - ennyi lőfegyvert gyártanak vagy importálnak az USÁ-ba(n) évente

129 817 - ennyi amerikai boltban árusítanak lőfegyvert, közel tízszer több, mint ahány McDonalds van az USÁ-ban

94 388 - ennyi embert lőttek meg lőfegyverrel az idén az USÁ-ban

9 484 - ennyi embert öltek meg idén lőfegyverrel az USÁ-ban

35 - ennyi embert öltek meg lőfegyverrel az idén Ausztráliában

11 - ennyi éves kortól lehet valaki lőfegyver-tulajdonos Minnesotában.

Ezen kéne rágódni kicsit Obinak és a brigádjának.

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 18:28:25

@atörökk: mélyen belegondolva ez nem olyan nagy nehézség. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 18:29:47

@Szenthomárság, megélhetési néreisz:
ha a palesztinokra gondolsz, akkor azokat altalaban az annyuk kuldi at izraelbe testukon bombaval
ha afganisztanra
hat felesleges odamenni
en regen hajtogatom
vedjuk csak meg amerikat es ki se mozduljon a hadsereg
csak mi jarnank jol
de mivel felerosodott az amerika ellenes hangulat a nagy arab baratsag, vedjenek meg titteket a turbanosok:), akiket imadtok
jolelku igaz ferfiak es nok
en megyek ebedelni

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 18:29:48

@Dr Jozef Vengloš:

Kimaradt:

Nulla - ennyi kindertojás van amerikai állampolgárok tulajdonában

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 18:30:11

@Szenthomárság, megélhetési néreisz: az járulékos veszteség, úgy hívják. Mer a szabaccságnak ára van. Az ölés az nem píszí szó, csaxólok.

Szenthomárság 2012.12.19. 18:32:04

@hagyma: Ja, higy ti csak megvédtek az általatok kreált ellenségtől.
Hálásan köszönjük.
A palesztint egyébként szívesebben átküldené az anyja F17-essel is, de azt a jordán folyó túloldalára szállítjátok....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 18:33:03

@Dr Jozef Vengloš: mar mondtam
az ember ol nem a fegyver
otthon is megy a gyilok, csak kessel szablyaval stb
a MI elnokunket Barack Obamanak hivjak nem obinak, lehet meg elnok urnak is szolitani
a tieteket lehet becezni ovinak meg gyurcsanyinak
itt nem divat
thx

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 18:35:19

@Szenthomárság, megélhetési néreisz: tovabbi jo arabimadatot
sok arabot nektek otthonra
sok turbanost
burnuszost
meg ilyen kendos noket
sok szerencset
tenyleg mennem kell, mert var az amerikai kapitalista elatkozott hamburgerem:)

Szenthomárság 2012.12.19. 18:35:44

@hagyma: Te valószínűleg valami rózsaszín ködben élsz, obamáról elég csúnya dolgok vannak a facebookon.
Kérsz linket?

Atörökk 2012.12.19. 18:36:38

@Rosszindulatú Vászka:
Navárjál... a korhatáros karikák rögzítését hogy olgyák meg, hogy mindég bisztosan a gyerekeken legyen? Meg a tisztán tartásukat, hogy mindig láccóggyék a színe? Meg cserélni is kell idővel a karikákat. Szóval vammégitt kérdés. Ha csak csippet nem ültetnek a karikákba.

Szenthomárság 2012.12.19. 18:36:51

@hagyma: Nem arabimádó vagyok, csak nincs rajtam a rózsaszín szemüveg.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 18:36:58

@hagyma: mér? Az arabok mind gonoszok, meg tenoristák? Mint a németek... izé nácik na, hát ugyanaz nem?

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 18:38:39

@atörökk: igaz, mer például uszodába. Meg hát a néger gyereknek más szín köll, mint a sárgának, hát ezen még dolgoznom kell, de az ötlet alapjába véve jó és kivitelezhető.

Esetleg lehetne alkartetkó? És római számmal, hogy lehessen bővítni.

☺ágica (törölt) 2012.12.19. 18:41:17

@Rosszindulatú Vászka: esetleg strigulák, amiket pl négyesével át lehet húzni

Atörökk 2012.12.19. 18:41:44

@Egyéves Önkéntes:
Nem kéne bőcsöde. Óvoda. Egyből szobatiszta gyerekek születnének. Mindenképp logikás lenne.

@Rosszindulatú Vászka:
Vagy karika formáju csippet akasztani a nyakukba?

England win The Ashes! 2012.12.19. 18:45:23

@hagyma: Oké, akkor módosítom: "Ezen kéne rágódni kicsit Mr Obamának és a brigádjának."

A brigád maradhat?

England win The Ashes! 2012.12.19. 18:50:05

@hagyma: Továbbá, ha az "ember öl, nem a fegyver" vonalon maradunk: akkor miért baj az, ha Irán vagy Észak-Korea birtokol néhány nukleáris rakétafej-töltetet? Nem bántottak vele senkit.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.19. 18:51:58

@Rosszindulatú Vászka: Megvan! Közben még percről-percre is van az Indexen, azt se tudom hova kapjam a fejem, örömömben.

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 18:55:14

@Dr Jozef Vengloš: Atombombából is van gonosz és jóságos.
@atörökk: Arról nem is beszélve, hogy le lehet törölni az összes teletubbies videókazit! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.19. 18:56:09

fodrászoltam. ma szép vagyok:P

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 18:56:22

@Dr Jozef Vengloš: jáj, nemjó! Az ojan kommer partizános szocista. Nem-e lehetne-e inkébb az Barack úr Elnök úr és munkatársai?

@☺ágica: jó ötlet. És színbe is lehetne különbözővel korcsooport szerint.

@atörökk: vagy ojan bilincset, mint a házi őrizetes cekcuális bűnözők.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.19. 18:58:59

Esetleg ki lehetne jelölni, hogy x éves gyerekek, mondjuk, csak a sárga úton mehetnek, a y éves kölykök meg csaka piroson, és így tovább. És egyik sem vezetne az ikejába. Oda tilos lenne, mert telivan kindertojásutánzatú műanyag poharakkal.

Atörökk 2012.12.19. 18:59:23

@Egyéves Önkéntes:
Már ezért megérné.

@batgirl:
Megnyírtad a fodrászt? ;-)

@Rosszindulatú Vászka:
Végül is... Legjobb kiskoruktól eleve bezárva tartani őket. Akkor nem lesznem bűnözők. És akkor elég a zépületre tenni a csippes karikát.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 19:03:17

@Dr Jozef Vengloš: ooooooooo
ha nem erted miert baj ha eszak korea nak van
akkor nincs mirol beszelnunk

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 19:03:43

@atörökk: meghát amijen bumburnyák hüje műveletlen tuskók a jenkik, azér tökre kár azt a iskolarencert fenntartani. Hát mennyi sok lélegeztetőgépet, meg drogklinikát lehetne fenntartani annyi sok rengeteg pénzből?

Simán lehetne monnyuk ojan kiskorúaknak statáriumos kijárási tilalom, mint amit ők csináltak az araboknál. Ha meg pattognak, hozzájuk baszni egy Bibliát (Larousse képregényest, hogy megércsék).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 19:05:10

hamburgert ettem megint, pedig hizlal
de lagalabb jo volt

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 19:06:14

@hagyma: Pont olyan nagy baj, hogy koreának van rakétáj, mint amilyen nagy baj, hogy nektek van.
Bármennyire is szeretnéd, hogy felsőbbrendűek legyetek, nem vagytok azok.

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 19:07:31

@Rosszindulatú Vászka: Az arabok Bibliával való ellátását nem lehet elég Korán kezdeni.

ancsams 2012.12.19. 19:08:30

Még hogy nem elég kitartó a posztoló, én a CITIBANK legújabb mobilkártyáját igényeltem (akciós, évvégéig ingyen van) most novemberben.
Megjött, aktiváltam, kipróbáltam, elutasitották az elfogadóhelyen, majd még négy másik helyen is. Megreklamáltam, hogy ez nem használható, telefonos ügyfélszolgálat szerint jó a kártyám, erre irtam a Citibank weboldalán panasz levelet, hogy nem jó a kártyám továbbra sem.
Másnap elmentem a sparba vásárolni vele, ujra elutasitva. Telefonos üf, reklamálás, sajnálják a kártya csiphibás, azonnal cserélik, elnézést és blabla...
3 nap múlva megjön az új kártya, aktiválás (15 perc telefonálással), ellohol a sparba, vásárlás, elutasitva, telefonos üf, reklamáció, sajnálják ez is csiphibás, ilyen még soha nem volt, azonnal cserélik, elnézést, blabla...
4 nap múlva megjön a harmadik kártya, aktiválás, ellohol a sparba (ott van paypass elfogadás), vásárlás, elutasitva, telefonos üf, reklamáció, nagyon-nagyon sajnálják ez is csiphibás, de kicserélik, na ekkor végre lebirtam mondani, mert igy dijmentes, ha a kártya rossz.
Pár nap múlva megjön az irásos reklamációra a válasz levél: az első kártyám hibátlanul müködik, használhatom, a banknál minden rendben, ezt irásba adták! Csak közben háromszor kicsérélték csiphiba miatt! Vajon melyik Citibankban bankban dolgozott a levéliró?
Soha többet Ctibank mobilkártya, egy rakás szar, használhatatlan vacak, röhejes, hogy egy világméretü bank nem tud kibocsátani használható hitelkártyát és irásba adják, hogy a letiltott,kicserélt kártyám tökéletesen müködik, használjam nyugodtan.
Már csak meg kell várnom az 1 évet, hogy meg lehessen szüntetni a számlát, mert ingyen nyitod, de pénzért lehet felmondani 1 éven belül.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 19:08:55

@Rosszindulatú Vászka: semmi kijarasi tilalmat nem csinalunk az araboknal
amugy vicces, hogy kozepeuropa szemetdombja hogy horog:)
\nem Ti, ugy altalaban mindenki
a kurvak
a sziget a kosz a csovesek
stb:)
magyarorszagnak diktatura kell, mert a magyar ember nem tudja kezelni a szabadasgot
ez jol latszik 20 eve
azt hiszik a szabadsag az, hogy ingyen tanulunk, nem dolgozunk es nem fizetunk adot, es mindenki kapja be:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 19:09:58

@Egyéves Önkéntes: felsobbrenduek nem
de kicsdit meggondoltabbak igen
de OK
menny Koreaba
szeretettel varnak
:)

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.19. 19:11:15

Szerintem minden jenkit arab óvodába kellene járatni, de plüssmaci helyett pisztollyal, hogy ha nem szimpi valamelyik juszuf vag csak kell az uzsija, akkor szarrá lőhesse.

England win The Ashes! 2012.12.19. 19:15:51

@hagyma: Tényleg nem értem. Csak azt tudom, hogy a KNDK történelme során egyszer sem dobott atombombát senkire.

Lencsés anyuka 2012.12.19. 19:17:12

@hagyma: Te beteg vagy, már ne is haragudj.
Elmész gipszkartonozni vagy felszolgálni amerikába és hirtelen a világ eszének hiszed magad.
Holott csak egy nyomorult vagy, aki azt hiszi, hogy vitte valamire.

konigjanos 2012.12.19. 19:17:53

barnkártya-kiállítás? azt meg ki megy el megnézni? Az olyan, mint egy Munkácsy kiállítás, csak ott barnkártyák vannak a vitrinben?

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 19:18:17

@atörökk: Már kicsit Kába volt a fejem a hagyma képtelenségeitől. :)

Manyecska 2012.12.19. 19:18:41

@hagyma: én meg csülökpörköltet és kva jó volt:D! továbbá a Trófea összes kínálatát, vagy 5 tányért biztos. gondoltuk is a kolléganőmmel hogy a klotyóban ledugjuk az ujjunkat, dehát az már bulimia és mink szolid népség vagyunk, ugye!:D:D:D:)

Manyecska 2012.12.19. 19:19:43

@konigjanos: barnakártyára gondoltam én először, végül is barnamártás is volt a svédasztalnál most..:D, de az mintha nem az lenne?! :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 19:24:22

@Dr Jozef Vengloš: tehette volna?:)
@Lencsés anyuka: en semmire nem vittem, de legalabb nem is hisezm
/eletemben nem gipszkartonoztam, de ugy olvasom mindenki nyomul ki angliaba mosogatni:)/
@Manyecska: csulok pekne modra jol esne, Mary vett tegnap egy 8 kilos sonkat alig fert be a huttobe
egy honapig ilyesmiket eszunk:)
44 dollar volt basszameg:)

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 19:27:04

@hagyma: Nem vágyom oda, de hozzátok se.
Tudom, nem is lennék méltó rá.

Manyecska 2012.12.19. 19:30:24

@hagyma: nálatok is partvisnyéllel tömköditek le, hogy még férjen?:D asszonták ússzak hazáig árral szemben:D akkor pont ledolgozom:O brutál jó kajáik vannak, na. Megyek főzni, pá.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 19:33:16

@Egyéves Önkéntes: ez igy helyes
mindenki od manjen ahova vagyik
vagy maradjon ott
@Manyecska: hat azt nem
nincs is partvis
ebbol lesz legalabb negy fele kaja, az utolso az en igazi bablevesem:)
kb februarban:)
elsore megsutjuk karacsonykor
es maj ugy sorban..
jo fozest, bar fel nyolckor mar nem egeszseges fozni

England win The Ashes! 2012.12.19. 19:37:13

@hagyma:
Van viszont olyan ország, amelyik meg is tette.

"az ember ol nem a fegyver". :)

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 19:39:10

@Dr Jozef Vengloš: na várjál csak, atomgomba, hogy is volt az... valami rémlik, hogy dobtak le ojat többet is, hirtelen nem jut eszembe ki dobta le, de nagy szeméccség volt, perszehogy a jenkik vigyáznak, hogy többé ne legyen ijen, mit nem értesz ezen?

@hagyma: mijen sziget, mijen csövesek? Nem értem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.19. 19:42:14

A bankkártyakiállításon bankkártyákat lehet nézegetni? :D
Illetve bankváltás, MOST :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 19:49:50

@Dr Jozef Vengloš: nem hiszem hogy a partraszallasert es, hogy odabasztunk japannak, elnezest kene kerni Perl Harbor utan, meg hogy a magyaraok uzentek hazat amerkikanak
hat maradjunk annyiban lehet nem kellett volna az atom, de azert jo, hogy Hitler megbukott, meg hogy nem lett egesz europa az oroszoke
@Rosszindulatú Vászka: hat en mindig ezt olvasom, csovesekkel van tele a varos akik szarnak hugyoznak mindenhol, meg a szigetfesztivalra jar dugni egesz nyugateuropa
de ha nem igy van akkor bocs
en nem tudhatom az en idomben meg voltak erkolcsok

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 20:02:38

@hagyma: pont annyira, mint hogy a jenkiknél meg egész éjjel lövöldöznek a gengek, meg tele vannak az uccák kómázó drogosokkal, meg bevásárlókocsit toló csövesekkel, meg gyilkolni kész zakkant veteránokkal.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 20:09:16

@Rosszindulatú Vászka: innen nem olvasom es nem latom:)
a kettovel ezelotti posztra emlekszel?
nem en irtam

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 20:10:34

a pocctolónak részvétem, lekközelebb a kártya leadása előtt tessenek farpofák közt lehúzni azt a kártyát párszor, hogy legalább a káröröm meglegyen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.19. 20:12:34

@Egyéves Önkéntes: Szerinted ezt azok a koreaiak is így gondolják, akik koncentrációs táborban élnek, vagy éppen éhenhalnak?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 20:14:11

@agresszív kismalac: amcsiknál soha senki nem halik éhen és nincsenek csúnya táborjaik se. szép új világ.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.19. 20:18:00

ciki , ha valaki negyedkilenckor lefekszik aludni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 20:18:10

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: hat nem gyakori az ehhalal
tabor se
borton az van sok
aki ott van az meg is erdemli

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 20:19:18

@batgirl: ha reggel akkor nem
ha este akkor sem, csak az a gaz, ha pl. en megteszem, akkor hajnali 3-kor felebredek

England win The Ashes! 2012.12.19. 20:19:34

@hagyma: Na jó, térjünk vissza az elejéhez: ha az amerikaiaknak joguk van

a) a lőfegyverek birtoklásához (úgy értem: különösebb akadályok nincsenek támasztva)

b) az atomfegyverekhez

c) menden egyébhez, ami most nem jut eszembe :) ,

akkor miért zavarja ÉPPEN ŐKET, ha más úgy gondolja, hogy erre nekik is joguk van?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.19. 20:20:17

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Nem is értem, te miért nem Phenjan felé vetted az irányt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 20:20:21

@batgirl: az attul függ.

@hagyma: tessék, hagyma is megmondta, hogyúgyvan. márpedig akkor az úgy van.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 20:21:25

@hagyma: kivéve, akit bírói és vagy nyomozati tévedésből vagy hamit tanuk miatt ártatlanul ítélnek el, vagy végeznek ki ugyebár.

És ugye a jenkik a csúnya táborjaikat meg csúnya vallatüs börtöneiket nagy ravaszul külfüldre telepítik ugye.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 20:22:37

@agresszív kismalac: miket gondolsz te rólam, nah. arra az örök igasságra szerettem volna rávilágítani, hogy egyik kutya másik eb, valamint a bagoly meg a veréb, meg valami tizenkilences is volt, de arra már nem vélexek annyira. így.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 20:25:22

@batgirl: hát hogy imádkozol-e rendesen előtte, vagy sem, nah :D:D

England win The Ashes! 2012.12.19. 20:28:04

@agresszív kismalac: Igazad van, Malac, de miért az USA akarja megmondani, hogy kinek mije lehet és mije nem?

Egyáltalán, ki mondta, hogy az USA itt a főnök?

Talán Jimbo?
Vagy Barbrady rendőr?
Netán a denveri musztángok (aka Denver Broncos) bajnokcsapata?

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 20:28:40

VAn pár kóerai filmem, azok eléggé sütik

főleg a Musha, azt szeretem
meg az Old boy az nagyon zorkó

Manyecska 2012.12.19. 20:31:12

@agresszív kismalac: olvass! postát:D! Még mindig főzök, csá:P

England win The Ashes! 2012.12.19. 20:32:17

@Rosszindulatú Vászka: Nem teljesen külföldre, mert pl. Bamboleo..., nem... Guantanamera..., nem... Guantanamo (ez az! Mindig keverem ezeket a fogalmakat.) de iure amerikai fennhatóságú.

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 20:34:01

Haggyma új országa nem kicsit képmutatóan álszent:comment.blog.hu/2012/12/19/a_discovery-nek_a_fegyverbuzi_ted_nugent_sem_kell_tobbe

Innen már csak egy lépés az első kindertojásreklám.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 20:34:16

@Dr Jozef Vengloš: Te komolyan nem erted hogy a Fold bekejere kb 3-4-5 nagyhatalom ugyel?
es ha nem lennenek nagy baj is lehetne
ha nem nem
\en nem tamogatom
az en adom is megy a hadihajokra, mer' itten nem csak 4 grippen van, ami nem tudom minek isrepked otthon
jo neha lhoznak egy eltevedt osztrak sarkanyrepulot

igen ha amerika es nyugateuropa nem lenne katonailag eros, valoszimuleg megjelennenek egyeb nepcsoportok
eszemek
vallasok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 20:36:55

@stillmatic: a sorozat elnapolva
itt szamit az emberelet
otthon lepkedtek at a hullakon
haggyuk
de teny itt mas az ertekrendszer, meg akkoris ha lehet fegyvert venni
itt most egy orszag sir
de nektek ez felfoghatatlan
Ti szartok az egeszre meg magatokra is
ez van

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 20:38:04

@Dr Jozef Vengloš: no és a CIA börtön Romániába? És azér Guantanamo hiába fennhatóság, akkor se amerikai terület, csak bérelt, ezért lehet kibújni az összes humanitárius megkötés alól. Nem kicsit sunyi dolog.

Meg akkor még nem is firtattam a domesztikált náciaikat. Elsőként monnyuk Werner von Braunt ugye.

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 20:38:27

@hagyma: igen ha amerika es nyugateuropa nem lenne katonailag eros, valoszimuleg megjelennenek egyeb nepcsoportok
eszemek
vallasok

Megjelentek. Londonban immár a fehérek vannak kisebbségben, arabok, muzulmánok, bevándorlók, feketék keverednek.
USA nem sokkal van lemaradva.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 20:38:41

@stillmatic: jah, meg a pucérseggű egyévest még a saját kertedben is tilos legeltetni, mer az szeméremsértő, ellenbe nemisfolytatom inkább.

England win The Ashes! 2012.12.19. 20:39:01

@hagyma: Nem! Arra az ENSZ-nek (lásd még UN) kéne ügyelnie.

Ja, hogy az ENSZ-t egy-két ország túszul tartja?

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 20:41:29

@hagyma: fasságokat s(írsz)

pont le van mindenki döbbenve
1, a tragédián (hányadik is a jueszéjben)
2, a fegyvertartási törvényeiteken

Ha kettőt nem tudod összekötni egymással, akkor nem tudok segíteni. Hungarisztánban melyik anyuka tart otthon sorozatlövőt, meg stukkereket a szifonérban?

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 20:42:43

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Valamelyik államban (Alabama?) tilos az orális szex.

Tiszta szopás.

2012.12.19. 20:43:24

@Dr Jozef Vengloš: "az ember ol nem a fegyver". :)

Ez tény, de az emberek gyáva barmok. Saját kézzel már nem annyira mernek, meg nem is tudnak, úgy előfordulhat, hogy le tudják állítani. Egy fegyverest, már nem lehet.

England win The Ashes! 2012.12.19. 20:44:05

@stillmatic: Ebben nem látok semmilyen problémát, amíg mindenki tolerálja a másikat. Van muszlim (sőt, néger muszlim) vagy szikh kollégám is, vígan el vagyok mindegyikükkel. Amíg ugyanez van nagyban is, nincs baj.

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 20:44:16

De még:

Állami törvények:

- Arizonában tiltott kettőnél több vibrátort tartani egy háztartásban.

- Hawaiin ha egy 18 éven aluli lányról kiderül, hogy volt már szexuális kapcsolata, akkor a szüleinek 3 évre munkatáborba kell vonulni, mert túl szabadelvűen nevelték gyermeküket.

- Georgiában illegális a szexuális együttlét házasság előtt.

- Oregon államban a férjek számára törvénybe ütköző cselekedet aktus közben trágár szavakat kiejteni.

- Wisconsinban tilos orgazmus közben lövöldözni.

- Pennsylvaniában tilos autópálya-díjszedő fülkében kamionsofőrrel szeretkezni.

- Floridában törvényt sért, aki tarajos süllel közösül.

- Utah államban tilos unokatestvérrel házasodni – 65 éves kor előtt.

- Washington államban a férfiak számára teljesen legális állatokkal közösülni – amennyiben az állat kevesebbet nyom 40 fontnál (kb. 18 kg-nál).
- Új-Mexikóban nem tilos a szex az autóban. Csak annyi a megkötés, hogy ne lehessen belátni a kocsiba, legyenek az ablakok lesötétítve vagy lefüggönyözve.

- Iowa államban a csókolózás hossza maximum öt perc lehet.

- Massachusettsben tilos az aktus az állatok jelenlétében.

- Az USA 18 államában illegális az orális szex.

- Az Egyesült Államokban tilos bármilyen veszélyeztetett faj élő egyedeit magán vagy nyilvános szex játékokban, showműsorokban felhasználni - kivéve a rovarokat.

- Washington államban törvény tiltja a szexet a szüzekkel. A szöveg nem sorol fel kivételeket, így az elvileg a nászéjszakára is vonatkozna.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 20:44:25

azér az amcsik egyvalamiben mégis jók: kitűnően tudnak agyat mosni, akár milliós tömegeken is.

2012.12.19. 20:44:57

@stillmatic: Valamelyik államban (Alabama?) tilos az orális szex.

Na e miatt utálom Amerikát! Képmutatók!

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 20:45:20

Und:

Helyi törvények

- Clevelandban (Ohio állam) nem hordhatnak a nők lakkcipőt, hiszen a tükröződés miatt a szoknya alá láthatnak a férfiak.

- Halethrope-ban (Maryland állam) a csókolózás nem tarthat tovább egy másodpercnél,

- Salem (nem tudni melyik, négy államban is van) városában tilos a bérlakásokban meztelenül szeretkezni, még akkor is, ha a házastársakról van szó.

- Willowdale-ben (Oregon állam) a férfiaknak tilos aktus közben káromkodni.

- A Siuox Fallsban (Dél-Dakota állam) található hotelekben minden kétszemélyes szobába két egyszemélyes ágyat helyeznek el és betartják a minimális, kétlábnyi távolságot. A padlón szeretkezni szintén tilos!

- Rombochban (Virginia állam) tilos lámpafényben szeretkezni.

- Washington DC-ben, az USA fővárosában a hagyományos misszionárius pózon kívül minden más pozitúra tiltott.

- Oblongban (Illinois állam) az esküvő napján tilos a vőlegénynek horgásznia.

- Little Rock-ban, Arkansas állam fővárosában tilos a flört.

- Amesben (Iowa állam) szex után tilos a sör. De a törvény csak a szeretkezés utáni sörivást tiltja, nem vonatkozik a tilalom a borra vagy a pezsgőre.

- Hastingsben (Nebraska állam) csak ruhában lehetséges a szerelmi együttlét. A prüdéria olyan mértéket öltött, hogy a szállodai vendégek is egy-egy fehér, “élére” vasalt hálóinget kapnak, hogy abban feküdjetek le egymással, majd aludni.

- Alexandriában (Minnesota állam) nem szexelhet, akinek kellemetlen a lehelete.

- Las Vegasban (Nevada állam) szeretkezés csak óvszerrel megengedett.

- Willowdale-ben(Oregon állam) az obszcén beszéd szigorúan tilos! A hálószobából kihallatszó egyértelmű hangok is szabálysértésnek minősülnek. Ha más is meghallja az együttlét zajait, a lihegést, nyögdécselést vagy az ágy nyikorgását, akár a rendőrséget is kihívhatja.

- Dallasban (Texas állam) egy lábnál (30,48 cm) hosszabb vibrátort tilos a munkahelyre vinni.

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 20:46:39

@cirróka: Tévedtem, mint a felsorolásból is látszik, 18 államban nincs szopi-nyali.

England win The Ashes! 2012.12.19. 20:46:46

@cirróka: Igen. Jogos.

Viszont megjegyzem, az idézőjeles rész hagyma gondolata, én csak hivatkozom rá időnként.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 20:47:21

@stillmatic: hol itt a gond? Némejik tök rendbe van, itt is be kéne vezetni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.19. 20:48:22

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Meg azért mégiscsak nagyhatalom. De ez csak az érem egyik oldala.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 20:48:28

@stillmatic: :D

Oregon államban a férjek számára törvénybe ütköző cselekedet aktus közben trágár szavakat kiejteni.

a bírói szakma elég érdekes lehet arrafelé :) asszonyom, igaz, hogy a férje azt súgta a fülébe, hogy imádom a hmmmt amikor hmmmmölöd a hmmmmmmddel, te drága hümmmmmmhmmm? vagyhogy?

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 20:48:42

@cirróka: ezt nem így látom. A zakkant, haa nem jut fegyverhez, talál más módot, nekem is rengeteg ötletem. A fegyverest legalább könnyű azonosítani, a fegyvert legalább vissza lehet keresni, ha egisztrálták.

☺ágica (törölt) 2012.12.19. 20:49:34

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: én is ezen röhögök. hogy tartatják be ezeket?

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 20:50:41

@Dr Jozef Vengloš: Értem én, csak hagyma szerint kell 3-4 nagy állam, aki világcsendőrségest jáccik, miközben ezekben az államokban pont az ott élő bevándorlók közül kerülnek ki a terrorcselekményeket elkövetők.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 20:51:51

@☺ágica: ugye? már értem miért olyan kapós dolog ott ilyen izének lenni, hogyhívják azokat a bíróságon? nah, esküdtek vagymi. hát némelyiknek ebből áll az egész szexuális élete, hogy a bíróságon néha csúnya szavakat hallanak.

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 20:52:39

@Rosszindulatú Vászka: Az orgazmus közbeni lövöldözés tiltása nagyon is rendbe van, mekkore tömegmészárlás jöhetne össze egy gangbang partin!

Oszt akkor Ámerikában betiltanák a pornót is. A fegyvereket persze nem.

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 20:54:12

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: A munkahelyre Nagy Medvét behurcolós törvény sem semmi. 29 centissel még belopóhatsz! :P

England win The Ashes! 2012.12.19. 20:54:36

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: "Most pedig behelyezem a péniszemet a hüvelyed oltalmába."

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 20:56:36

@Dr Jozef Vengloš: vagy Vonnegutosan: megengeded, hogy beleélvezzek a szülőcsatornádba?

England win The Ashes! 2012.12.19. 20:57:31

@stillmatic: Vagy a pennsylvaniai regula. Ezek szerint autópálya-díjszedő fülkében lehet mondjuk karosszéria-lakatossal dugni, a fülke mellett viszont már bárkivel. :)

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 20:57:46

@Dr Jozef Vengloš: -Súgj valami csúnyát a fülembe, drágám! -Oszama bin Laden, világválság, Kindertojás!

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 21:00:23

@agresszív kismalac: Ezt leírnád lassabban, mert nem vágom?!

Engem zavar, ha valaki agymosott, legyen az észak-koreai diktátor, hagyma, békemenetes fideszes vagy munkásőr.
Vagy katolikus, vagy muzulmán, aki nem látja, hogy hol a határ a valóság és a fikció között.
De legeslegjobban a TASZT utálom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 21:01:02

@☺ágica: @stillmatic: @Dr Jozef Vengloš: @Rosszindulatú Vászka:

esetleg még azt is mondhattya, hogy az ön külső ivarszerveit szeretném hermetikusan ráilleszteni az enyémekre, mely lubrikációja már megfelelő szintet ért el. (a vádiratban 'bevágnám a lucskosba' szerepelt)

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 21:03:00

Mindebből csak azt akartam kihozni, hogy az élet origóját, a cekcuális aktust többtucatnyi rendelettel regulázzák, míg az élet kioltására tökéletesen alkalmas fegyverek törvénykezése közel sem ennyire cizellált arrafelé.

☺ágica (törölt) 2012.12.19. 21:04:35

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: bizony. el tudom képzelni, hogy még annyit sem lehet, mint amit Jozef és Vászka mondott...

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 21:04:36

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: továbbá: kérem alkalmazza a kegel gyakorlatokat, ahogy tanulta, a megfelelő vákuum érdekében. Köszönöm az együttműködést. Esetelg nőiesen decens, de nem túl bántó hangokkal megkíséreelheti fokozni az elvárt hatást ("sikíccsál te robanc").

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 21:05:23

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Node ha éppen ABBAN a tizennyolc államban vagyunk, akkor mitől lesz megfelelő a lubrikácijó? Ha a redneck rápök a tenyerére, és nedvesít, az félig-meddig orális szex, nemde?

Manyecska 2012.12.19. 21:06:04

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
"B@szok, nyalok, ..diszkrét vagyok!"
van egy ilyen mondás, úgy látom időszerű lett itt..!:D hiába, nna.., én mondtam /ugye/ Oszt az úgy is van.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 21:10:01

@Rosszindulatú Vászka: kisasszony, megkérhetem, hogy garatjával taktusosan gyakoroljon enyhe nyomást a praeputium alatt elhelyezkedő szenzibilis testrészemre??

@stillmatic: alabamában már egész biztos!

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 21:11:21

Már kicsit bocs, de bezzeg az előző elnökük meg szopathatott bűntetlenül, mer aszonta a bíróságnak, hogy a szopás nem szeksz.

Méghogy kettős mérce, piha!

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 21:13:16

@Rosszindulatú Vászka: Előző-előző elnökük. Bush ahhoz is hülye volt, hogy szopasson.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 21:14:03

@stillmatic: ja bocs, nem akarnák amúgy belegyalázni a jenki nemzeti büszkeseggbe :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 21:15:23

@Rosszindulatú Vászka: mostan nem akarok mán vitatkozni, de ez simán egy egészségügyi prosztatamirigyürítés volt, na. hát állítólag még nem is élvezte annyira..

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 21:16:41

hamár homár, nesztek egy halmozottan hátrányos és terhelt történet, lehet borzongni:

lemil.blog.hu/2012/12/15/medal_of_honor_otven_ev_utan

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 21:18:36

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Ahhogy Lukinszki kisasszony arcát elnéztem, csak akkor élvezhette, ha a nejére gondolt inkább. Még kettő dében is ramaty volt, hát még lájvban!

2012.12.19. 21:19:31

@Dr Jozef Vengloš: Igen. Jogos.

Az elnök is csinálja. Akkor?
Ha otthon csinálja, hagy csinálja, felnőtt ember, bízzák rá hogy mit csinál! Pláne annak fényében, hogy atombombát ledobni szerintük nem erkölcstelen!

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 21:19:44

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: én meg azt hallottam, hogy szerelmes volt és azér nem megcsalás. Mostan mekkora szerencse, mert így nem volt erkölcstelen.

Mint a mi Tompikánk ugye. Ez így tökre keresztény-polgári.

2012.12.19. 21:21:00

@Manyecska: "B@szok, nyalok, ..diszkrét vagyok!"
"B@szok, nyalok, házhoz dzsalok! :) "

2012.12.19. 21:24:58

@Rosszindulatú Vászka: Már kicsit bocs, de bezzeg az előző elnökük meg szopathatott bűntetlenül, mer aszonta a bíróságnak, hogy a szopás nem szeksz.

No várjál, ott a hazudozással volt baj. Az USA szövetségi állam, az elnökkel szövetségi törvények miatt bacakodtak, a cumiztatás tiltása, ugyanúgy mint a halálbüntetés helyi jogkör. Nem mindegyik tagállamban érvényes.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 21:25:22

@Rosszindulatú Vászka: elég kevés benne a vígjátéki elem, de azér kösz.

@stillmatic: hát gondolom a hosszú haja fátyolként borította be szűzies arcát, miközben a rettenettel nyalott farkasszemet, így nem volt zavaró a disszonancia.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 21:31:32

@cirróka: nohát, nem is gondoltam volna, hogy egy szopatás ennyire bonyolult dolog. El is ment a kedvem az egésztől.

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: hát monnyuk legalább ott törekvés van, hogy rendezzék a dolgot, de leginkább valóba döbb.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 21:32:15

@Rosszindulatú Vászka: na, még jó hogy nem kellett feleségül vennie az összeset, amék hüüümmmmhümmm. monnyuk mehetett vóna amish elnöknek, végső esetben.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.19. 21:35:53

@Dr Jozef Vengloš: Engem az USA atomfegyvere is aggaszt. De valahogy Pakisztáné, meg Észak-Koreáé jobban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 21:36:45

@Rosszindulatú Vászka: szerintem tuti, mer kufircolni tilos, szal csak az marad nekik teherbeesés veszélye nélkül, meg a buzulás :D

Szenthomárság 2012.12.19. 21:40:19

@cirróka: nem az okozott sokkott az amerikai bölcs népnek, hogy Clinton dohányipari terméket helyezett el axiálisan Miss lewinsky rózsaszínben tátongó alsó inputcsatornájában majd a hölgy a prezidentális falloszt szájával illette, hanem hogy az eseményt leírandó talmi szavak hagyták el ajkát a szenátus színe előtt.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 21:41:41

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: perszehogy. A hősök ritkán élik túl, teccikérteni. Amúgy meg pár éve kezdték felülvizsgálni a megakadt ügyeket, ebből lett ez a magyar vonatkozású is. Merhogy ott azt a becsületrend dolgot csak dokumentált és legalább két tanu által igazolt hőstettre adják.

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 21:43:49

@Szenthomárság, megélhetési néreisz: Túrót. Az egész ügy egy folteltávolító cég médiahackje volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 21:47:01

@Rosszindulatú Vászka: csak azér gondoltam, mert ugye mennyivel praktikusabb volna kizárólag posztumusz adni a díjat, mer akkor meg lehetne spórolni a vele járó díjazást meg a felsleges csinnadratta költségeit. ezt minden bizonnyal izrael állam is jobban szupportálná.

na menek meghalni kicsit, aluggyatok jókat.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.19. 21:47:26

@Egyéves Önkéntes: Szerinted ezt azok a koreaiak is így gondolják, akik koncentrációs táborban élnek, vagy éppen
éhenhalnak?
Idáig írtam. Remélem, elég lassú volt.

Szenthomárság 2012.12.19. 21:47:49

@stillmatic: Az amerikai alkotmány 6578. kiegészítésében is benne van:
Az felebarátod sunáját irodában szivarral ne illetend, farkadat koktélruhába meg ne törölend, mert te mihamar az kénköves pokolra jutand.

Egyéves Önkéntes 2012.12.19. 21:51:27

@agresszív kismalac: Közülük 76,33 % elitéli a koreai atombombát, 55,19% elítéli az amerikai atombombát, a fennmaradó 23% pedig mindkettőt elitéli.

England win The Ashes! 2012.12.19. 21:52:03

@agresszív kismalac: Még ez is helytálló, én is így gondolom. De nehogy már az USA mondja nekik, hogy nana, ez nem járja! Mondja mittomén Svédország vagy Svájc. De inkább az ENSZ. Mert ez így olyan, mint Stólbuci alkohol- és drogellenes ródsója.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 21:52:07

@stillmatic: XD! na ennyire nem akarok unatkozni soha! :D

@Szenthomárság, megélhetési néreisz: ha maradt egy icipici szippantásnyi, akkor elküldhetnéd igazán! :D

din viesel (törölt) 2012.12.19. 21:53:33

@Szenthomárság, megélhetési néreisz: mert hasznala vala az antiochiai szent kezigranatot...

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 21:57:41

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ezt most ne vágom. Ez csak amerikai katonák kaphatják, mi köze ennek Izraelhez?

Szenthomárság 2012.12.19. 22:02:16

@din viesel: az egy kirobbanóan jó jelenet!

din viesel (törölt) 2012.12.19. 22:04:01

@Szenthomárság, megélhetési néreisz:
"A szent kézigránát
- S a magasba emelé Szent Attila a kézigránátot és mondá: "Ó Uram, add áldásodat a te kézigránátodra, mellyel ellenségeidet ficlikké tépheted nagy kegyelmedben." És elégedett vala az Úr, és ők lakmározának bárányt és lajhárt és málét és sós ringlit babbal és orángutánt és zsenge győkereket és gyönge szekereket... és szó...
- A lényegre testvérem! - intett türelmetlenül Ménár atya.
A lovagok lehajtották fejüket, úgy hallgatták a szent szózatot:
- És szólt az Úr, mondván: "Húzd ki a Szent Biztosítószeget, majd azután számlálj el háromig. Se többet, se kevesebbet. Három legyen, amedig számolsz, s ameddig számolsz, az háromig legyen. Négyig ne számolj hát ezért, sem pedig kettőig. Hacsak nem folytatod a te számolásodat háromig. Az ötöst szádra ne vedd. Midőn a hármashoz érsz, mely sorrendben a harmadik leszen, eldobandod te az Antiochiai Szent Kézigránátot a te ellened felé, ki - mivel nem kedves nekem - megdöglend."

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.19. 22:05:09

@Szenthomárság, megélhetési néreisz: majd holnapra, mostmár megyek gyónni, meg leróni a penitencijákat, mer máma sokat bűnöztem :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.19. 22:05:38

@Dr Jozef Vengloš: Svájc, vagy Svédország elég introvertált államok, nem akarnak semmit megmondani.
Az ENSZ-ben meg azok viszik a prímet, akik a legtöbb pénzt tolják bele. Leginkább az Egyesült Államok.
Welcome to the real world.

Szenthomárság 2012.12.19. 22:05:48

@din viesel: Tudtad, hogy az idézés elterjedését a rómaiaknak köszönhetjük?

Anomalocaris (törölt) 2012.12.19. 22:07:03

A város központján végigvonuló tőntetők

Szenthomárság 2012.12.19. 22:07:04

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Mene, tekel, ufarszin.
Németül van, jó éjszakát jelent. :)

England win The Ashes! 2012.12.19. 22:08:23

@agresszív kismalac: "Az ENSZ-ben meg azok viszik a prímet, akik a legtöbb pénzt tolják bele. Leginkább az Egyesült Államok."

Erről brekegtem kicsit korábban a túszos kommentben.

din viesel (törölt) 2012.12.19. 22:08:44

@Szenthomárság, megélhetési néreisz: es mit koszonhetunk meg a romaiaknak???
a kozbiztonsag,a csatorna,az utak,a kereskedelem,az iskola es az egeszsegugy nem er...

:D

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 22:12:53

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: na haggyálmár, te is kezded?

Külömbe nem akkora nagy pénz jár vele, meg nem is osztogatják nyakra-főre. Ss gyakran posztumusz.

Szárazföldi erők 2411
Haditengerészet 747
Tengerészgyalogság 298
Légierő 18
Parti őrség 1

ebből 1522-őt még a polgárháborúba osztottak ki.

Troppauer_Hümér 2012.12.19. 22:13:18

@din viesel: - Polgárok! Itt van Számszon, a szadiszta szatír, Szilasz, a szíriai összeeszküvő, ész még szok-szok eszküszegő, szélhámosz…

Anomalocaris (törölt) 2012.12.19. 22:13:26

@Szenthomárság, megélhetési néreisz: No de a tőntetés? Ráadásul: a hangsobeszélőn ezután ismét bemondták, hogy nem kérnek politikai pártiok támiogatásából.

Szenthomárság 2012.12.19. 22:14:17

@din viesel: Blogketrec, posztcunami, bannolás, elsőzés, ezek mind mind római találmányok, csak hogy pár közismertet említsek. És a gasztroenteorológiai is római.

Szenthomárság 2012.12.19. 22:16:13

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Hangosbeszlő, támogatás, ráadás, bemondás: megannyi római lelemény!

din viesel (törölt) 2012.12.19. 22:16:30

@stillmatic: le,a padlola???

@Szenthomárság: mondjuk a bannolasrol nem felteteleztem,de a sort viszont kihagytad...
:)

Szenthomárság 2012.12.19. 22:17:25

Na jó, nem minden római, a windex gorog!

din viesel (törölt) 2012.12.19. 22:20:47

no,menek,dolgozom kicsit...

jo ejt all...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.19. 22:21:20

@Szenthomárság: Sőt, a katzenjammert, meg a körvinklit is ők találták ki.

Szenthomárság 2012.12.19. 22:23:00

@agresszív kismalac: Mindkettőt kóstoltam, amikor a vatikánban vacsoráztam egyszer. Istenien csinálják.

Szenthomárság 2012.12.19. 22:23:57

@Szenthomárság: Érted , a vatikánban istenien?! :))

2012.12.19. 22:24:37

@Rosszindulatú Vászka: nohát, nem is gondoltam volna, hogy egy szopatás ennyire bonyolult dolog.

Hát egy szövetségi államban ideiglenes tartózkodási engedéllyel afroamerikai pitsát kínai negyedben sabbathkor ne szopass, mert rábaszol!

Szenthomárság 2012.12.19. 22:24:58

Na eljutottam odáig, hogy a saját hozzászólásom is mulattat.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 22:26:46

Azt már kifigyeltétek, hogy az egész blogponthu-ba tiltott az egyuk hupikék törpike neve, amejik fojton alszik?

Az egyik blogtársam szúrta ki.

Próbájjátok ki.

Szenthomárság 2012.12.19. 22:29:51

@Rosszindulatú Vászka: nekem nem tiltja egyik hupikéket sem: Álmos ,előd, ond, kond, hapci tudor, vidor

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 22:31:22

@Szenthomárság: meg a nyolcadik vezér, a Szameg vezér mi?

2012.12.19. 22:34:47

@Rosszindulatú Vászka: Elárulod melyik az, vagy ide sem lehet kiírni? Megnéztem a Wikin és nincs alvós!

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 22:38:21

@cirróka: nemtom baszki, mert tilcsa a motor, most mondtam. A neve a lusta kicsit becézve.

☺ágica (törölt) 2012.12.19. 22:41:46

ficces, hogy tényleg nem engedi elküldeni... vajon miért?

jóccak

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 22:42:33

itt valami zsíros titok lappang, én szóltam

ez már a Világvége, ahol a töpörödött törpicsekek is tiltva vannak

2012.12.19. 22:46:59

@Rosszindulatú Vászka: Uhrin Benedek nem lehet, mert azt most írtam le!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 22:59:12

@stillmatic: nem baj de Te okos vagy
ez a lenyeg:)
sut rolad a diploma/k/@Dr Jozef Vengloš: meg a NATO-nak amibe kicsit tobb penzt ol bele amerika mint magyarorszag
jelzem az ENSZ-be is
amugy az idojeles resz nem az en gondolom, altalaban mindenki ezt mondja itt a tragedia ota IS

amugy meg...
ranezesre magyarorszag nagyobbb szemetdomb
raadasul hadsereg nelkul:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 23:04:50

@Rosszindulatú Vászka: ez vitathatatlan
en is gy szeretem, mind a kettot
mondjuk amerikai blogokon nem is hulyezik a magyarokat, meg magyaron az amerikaiakat..
hat ja
itt nagyobb a nemzeti onbecsules, otthon nagyobb a szethuzas es az arc
ez teny
/pedig arc itt is van, de van mire:)/

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 23:06:46

@hagyma: itt se hüjéznék, ha nem feszítenél fojton.

Meg a hüjeségeket mér nem röhögnénk körbe, abból is termeltek rendesen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 23:18:38

@Rosszindulatú Vászka: en egyaltalan nem feszitek
torz a kep
en rohogok leginkabb
foleg a kinlodason, hogy sokan igazoljak hogy magyarorszagon mennyivel jobb minden, itt meg mindenki huje:)
amellett legyen jogom buszkenek lenni, hiogy mar nem csak magyar hanem amerikai is vagyok
bar meg kell 2 honap
na akkor majd feszitek
hehe
pakolom fel a kepeket:)

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 23:20:37

@hagyma: pedig úgy jön le
veszéjes ám tömören fogalmazni, sokan félreértik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 23:21:31

@Rosszindulatú Vászka:
ja amwerika utalata es hujezese nem velem kezdodott a tortenelemben hanem ugy 2000 korul, talan kicsit korabban 96' magyarorszagon
a ruszkik haza meg elment, de a ruszkik hazamentek
utana jott az amerika gyalazas ami mai napig is tart
dehat, cincognak az egerek:)
/2001 szeptember 11-re mar hatarozottan emlekszem, amikor a magyar kozteveben egy dramairo kijelentette, hogy jogos volt a 3000 amerikai halala, meg Bin Ladennek olyan szep arca van/
nocemment

Rosszindulatú Vászka 2012.12.19. 23:23:12

@hagyma: a francokat
itt csak lájtos basztatás van
lát púr lár
mer mókás
mer szórakoztató
nem kell ezt túldimenzionálni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 23:26:11

@Rosszindulatú Vászka: na az nem erdekel
aki ismer ismer, aki nem nem
rizses babot ettem a hamburgerhez:)
full vagyok:)
ma mar csak par doboz sor
eskuszom elfelejtettem, mirol szol a poszt
valami bankkartya, meg hogy a ferje egyfolytaban logott a melobol?
na nalunk a bankkartyat rogton kiadjak ahogy bemegyek a bankba
az mondjuk ideiglenes, de penzt lehet felvenni vele
azutan par nap es jon a vegleges postan
a PIN kodot termeszertesen en dontom el
szamlavezetesi dij nincs
altalaban mindenhol ingyen hasznalhatom vasarlasra es penzkivetre, ha az adott bank terminalja
eek tenyek
ez nem feszites
de hat neha leirom, hatha valaki nem tudja, hogy mukodik ez maskeppen is
/es kurva gyorsan lehet vele fizetni:)/ gyorsabban mint kp-vel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 23:28:52

@Rosszindulatú Vászka: dehogy dimenzonalom
nem is a homarrol beszeltem, bar itt is megjelenik neha par figura, akit szetvet az ideg, hogy itt elek
ugy altalaban mondtam, a magyar sajtorol, a politkai elet egyes resztvevoirol, meg amig jartam az indexen [politikai blogokba
/ma mar nagy ivben elkerulom, bar mostanaban inkabb megy egymas basztatasa, mint amerikaje, de abban nagyok a magyarok, az ketsegtelen:)/
totalcarra szoktam meg benezni, meg a hataratkelore, ez a harom nekem doszt eleg otthonrol:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.19. 23:38:29

mindenesetre holnap bemegyek a varosba es veszek meg agy puskat, mielott tulszigoritanak

Nebameg 2012.12.19. 23:52:56

Apu sokat lóg a munkából. Néha két pásztoróra között bemegy a bankba is. De általában nem tud elintézni semmit. Amit mégis, azt se úgy, ahogy kell. Az FHB meg országszerte küldözgeti a kártyáit. Gyanús.

2012.12.20. 00:06:09

TILTOTT A LÜSTI? BUZIK! ?????

2012.12.20. 00:08:40

@Rosszindulatú Vászka: Ez valami moszad manőver fedőneve lesz! Tiltott kifelyezés a luusti!

2012.12.20. 00:12:13

cigány néger zsidó lusta

2012.12.20. 00:15:30

Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra
L.U.S.T.I!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.20. 01:48:00

Nem az FHB-től kell kérni kártyát, hanem a Piatniktól. Az mindig megjön időben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 02:36:22

@Jani haverja: mama
amikor a piros hetest el kell dobni egyel korabban....

din viesel (törölt) 2012.12.20. 03:55:42

joreggelt...
vagy joeszakat...
mindenki valaszthat kedve szerint,mert ma meg lehet...
aztan holnap,ha jonnek a vilagvegek mar nem nagyon lesz mire fel valogatni...

din viesel (törölt) 2012.12.20. 03:57:11

@hagyma: aze' kisebb arccal,he...

majd koran hajnalban dobalozol a busszal,mi???
:p
spenotos sor is van arra feletek???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 04:57:07

@din viesel: mi eldobhato buszokat hasznalunk bar a piros hetest az piros 20 szaz ultira ertettem
spenotos pizza a kedvencem
spenotos sor aaaa...
arol nem tudok

Szenthomárság 2012.12.20. 07:32:54

@hagyma: Attól, hogy nem birkapörköltes tányért mosogatsz, hanem hamburgereset, te még pont ugyanolyan tróger magyar vagy, mint amilyennek bennünket tartasz.
Hiába írod le naponta százszor, hogy mekkora amcsi vagy, látjuk, hogy semekkora.

És hiába állítod be az amerikai külpolitikát valami magasztos eszmét hirdetőnek, az emberek a világ nagy részén csak köpnek egyet a demokrácia terjesztésének álcázott gazdasági gyarmatosításra.

Uff* és ámen.

* ezt azok az indiánok mondták, akiket majdnem sikerült kiirtanotok.

Nebameg 2012.12.20. 08:30:09

@Szenthomárság: Nem mindenkit tart annak. Ha mégis, kit érdekel. Egyébként meg igaza van. Itt élünk egy kicsi, némileg jelentéktelen országban, oszt verjük a mellünket, h aszongya ezerévesálamiság, meg nóbeldíj, meg reflekszíj és ilyenek. Senkit nem zavar, h csak az számít ami most van, meg ami lesz, ki a faszt érdekel, mekkorák voltunk? Persze az amcsikok tök hülyék mind, bizonyára pont azért lettek gazdaságilag az elsők. A gazdasági gyarmatosítás, hát a gyengébb mindig kapálózik, h pénzt azt aggyál, de ne szólj bele semmibe má, mer az kizsákmányolás. Az avarok nem tudom, hogyan köszöntek, mert őket tényleg kiirtottuk. És kíváncsian várom, mi lesz, amikor majd Kína fog gazdaságilag gyarmatosítani, meg Oroszország. Vissza lesznek sírva ezek a szemét usákok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.20. 08:34:39

Gudmóningszansájn!

Hun tartunk?
Mijaza "barnkártya"?

Manyecska 2012.12.20. 08:39:46

@Rosszindulatú Vászka: nem csak ott, olvass bele a múlt heti női lapba, ott a Havas legújabb könyvéről beszélt, állítólag megse írja mi folyik a kupolás cirkuszban, de szerinte "nagy meglepetés lenne" ha kiderülne ki szeretkezi végig hobbiból az egész épületet../:D/

Szenthomárság 2012.12.20. 08:49:39

@Nebameg: Az minden esetre teljesítmény, hogy ilyen kis államként is megmaradt a nyelvünk, miközben szinte körben szlávul beszélnek.
De egyébként az pont ugyanolyan szánalmas, amikor mi magyarok valami kurvaokos népnek gondoljuk magunkat, és mindenkit magyarnak akarunk beállítani.

Egyébként gazdaságilag elsőnek lenni és tök hülyének lenni nem kizáró ok.
Ettől függetlenül nem tartok én se minden amcsit hülyének, de hagyma azért nem az a szellemi potenciál, aki itten észt osztani lenne jogosult.

Manyecska 2012.12.20. 08:57:22

@din viesel: :)) ez így van..
Amúgy is szétfeszíti az intelligencija már ezt a izét, homárt vagy mit /:D:D/ @dr. phil. Sün‼ ツ: heppi hanuka /:P/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.20. 08:58:20

@Szenthomárság: neszójjad le a hagymát, hát aki újságíróiskolában tanította a jövő nemzedékit, annak csak pontosak a meglátásai a világ dolgait illetően, hátnemhátde? :D

golyóstroll 2012.12.20. 08:59:45

@Manyecska: Szerintem már kibaszott unalmas, amit hagyma itt vergődik.
Más fórumokon is olvastam már, hogy kivan tőle a faszuk.
Ha akkora amerikai, akkor miért itt feszeng a magyar fórumon?

Szenthomárság 2012.12.20. 09:03:47

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: tudom, hogy csak az irigység beszél belőled! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.20. 09:03:54

@golyóstroll: felőlem feszenghet nyugottan, de amiben meglátom a "fejlettebb" szót, az önmatice pagedown.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.20. 09:05:40

@Szenthomárság: átlácc rajtam :( az a baj, hogy én csak a nyóc osztályt is alig-alig gyűrtem le, oszt kisebbbségi komplexiám van...)

Manyecska 2012.12.20. 09:06:33

@golyóstroll: én nem őrá gondoltam!:) az enyémet is olvassák /máshol/ mások a de szarok rá meg beléjük is /:D/, továbbá szívesen rókáznék a tüdejükbe. Az egész net egy igénytelen fos, szerintem..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 09:07:15

@Szenthomárság: szeretnel Te olyan szellemi potencial lenni mint en:)
tanyert meg csak itthon nosogatok, ha nagyon be akarok vagodni Marynel
hahaha
hat mindenesetre az amerikai kulpolitika, egy egeszen paraszthajszalnyival tobbet nyom a latba mint a magyar
hat evvan
joccakat Te nagy magyar szellemi potencial:)
es orulok, hogy megmaradt a nyelved a szlavokkal korulveve

Szenthomárság 2012.12.20. 09:08:27

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ménem mész el pincérnek akkor ámerikába?
free mary with orders above $20 :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.20. 09:12:29

@Szenthomárság: ááá, megpróbáltam eccer, de összekavartam a french friest a french kissel, oszt kidobott a főnök :(:(

Manyecska 2012.12.20. 09:23:37

@golyóstroll: jah, azt izé megtanultam hogy a jelszó az titkos, bár van egy-két fórum amire jelszóval lépek be ami nem titkos. Roppant érdekes dolgok ezek. Az egész karácsonyom ezzel fog eltelni, hogy átgondoljam, különben hülye maradok érzem!

Manyecska 2012.12.20. 09:24:48

@batgirl: ...azt te csak szeretnéd anyukám....:D:)

England win The Ashes! 2012.12.20. 09:32:26

@hagyma: Fussunk neki még egyszer, kicsit másként: miért van az, hogy egy átlagos amerikait kurvára zavar, ha

a) egy külföldi idiótának fegyvere van,

b) egy amerikai idiótának nem lehet fegyvere.

Továbbá honnan van erkölcsi alapja ahhoz, hogy kritizáljon (vélt vagy valós) atomfegyverrel rendelkező országokat, miközben

a) maga is rendelkezik vele,

b) egyedül a történelem folyamán ők már be is vetettek kettőt. (És továbbiak is kilátásban voltak.)

Ha a világ bármely országa emelné fel a hangját, nem szólok, nade pont ők?

Manyecska 2012.12.20. 09:32:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem tudom ki volt az de szerintem is R.I.P. :O

Szenthomárság 2012.12.20. 09:33:44

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ezért én is kidobnálak!
de csak utána! :DD

@Dr Jozef Vengloš: hagyjad imre

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.20. 09:36:01

@Rosszindulatú Vászka: Zsíros? Akkor le kéne mosni...

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Ahelyett, hogy új szolgáltatást indított volna.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.20. 09:43:05

@ColT: :D:D aki éhes, nem tud csókni :D

na akkor: Iusti

yess.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.20. 09:43:30

@Dr Jozef Vengloš:
Az nem úgy van.
Nekik szabad.
Meg zsidóisztánnak.
Másnak tilos.

Manyecska 2012.12.20. 09:45:29

@dr. phil. Sün‼ ツ: cüccö:D:D

Azt is megtanultam itt hogy korán reggel mást kell szívni, nem porokat..:)))

☺ágica (törölt) 2012.12.20. 09:45:57

jóregg

ez már a világvégi?

Manyecska 2012.12.20. 09:47:26

A rátüsszentés általában azt jelenti: "igazad van", csaxólok.

Manyecska 2012.12.20. 09:54:32

9:53, eszem egy heringet mexikói mártásban /már nem én, a hal!!/ Holnap ilyenkor már por és hamu leszünk.
"Hosszú az élet és rövid a sír,
Mindenki b..szon amennyit bír.."

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.20. 10:16:27

L u s t i biztos nácifaszista.

"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!"

Gondolom a pina, a fasz, a baszás, a buzi, a Gyurcsány, a bélféreg, a Bajnai, a holokamu, a takony, a geci, a turha, a szar, a fos stb. nem tiltott.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.20. 10:22:56

@batgirl: Mindenki elfeledkezik a 8. törpéről, Tahóról :D

Szenthomárság 2012.12.20. 10:30:18

Megkérdeztem a gépházat, hogy mi alapján tilos a lusty kifejezés itt.
Perre megyünk, ha nem adják ki! :)

Rosszindulatú Vászka 2012.12.20. 10:33:56

barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás barnkártya-kiállítás

Rosszindulatú Vászka 2012.12.20. 10:38:21

@Szenthomárság: ki az uccára, happoljuk el a kispondrók tüntetését!

Atörökk 2012.12.20. 10:38:25

Köcsögöcske
Fasszopócska

Atörökk 2012.12.20. 10:46:20

A világvégén még állítanak ki barnkártyát?

Rosszindulatú Vászka 2012.12.20. 10:48:11

minden pinkód 666 lesz eccségesen

Szenthomárság 2012.12.20. 10:49:04

@atörökk: Barnkokban ingyen van a diszkoveri.

@Rosszindulatú Vászka: Nem adjuk lustyt az IMF-nek! :)

Atörökk 2012.12.20. 10:49:26

@Rosszindulatú Vászka:
Nekem nem, nekem marad 4 csillag a pinkódom.

Atörökk 2012.12.20. 10:53:44

@batgirl:
Akkor én megváltoztatom 5 csillagra.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.20. 10:53:58

@Rosszindulatú Vászka: Így, hogy mondod, tényleg összezavarodtam. Mi is a különbség a hitelkártya, a bankkártya és a barnkártya között?
@atörökk: Igen, és az már a Nibirun is érvényes lesz.

Manyecska 2012.12.20. 10:56:52

Mér, nektek le van kódolva a pinetek?:D:P:DD???:O

Manyecska 2012.12.20. 10:59:52

@atörökk: titkosítsd, baszod, ...titkosítsd! Van még rá egy fél napod, húzzál bele, hajjrá!:))

Manyecska 2012.12.20. 11:06:51

@ColT: Ja, meg a benőtt köröm után szabadon a benőtt pinákról:D:D!! De psszt. Csak diszkréten, mint szoptatásnál!:P

Manyecska 2012.12.20. 11:08:17

A maják cigányok voltak, mit izéltek. Azért nem lesz áram. Világvége, ugyan!..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.20. 11:11:31

@atörökk: jó, én meg hatra, nehogy összekeverjük

din viesel (törölt) 2012.12.20. 11:12:31

joreggelit...

meg mindig amerikat utaljuk???

amugy tenyleg vicc egy hely...
epp most olvasom,hogy a 11(tizenegy,bammeg...)eves helyi bubuke bement eles pisztollyal a zoskolaba,amit apu/anyutol(!!!!!!)kapott,hogy vedje meg magat...
margit,noooormalis???
ehhh...

amugy meg mijaz,hogy amerikai???
az utolso kb akkor halt meg,amikor ulo bikanak ellotek a zacskojat little big hornnal...azota mindenki csak bevandorlo...
:D

no,jo csomagolast...
mar kineztem magamnak egy pofas kis csonakot,vilag vegi ozonvizre idealis...

din viesel (törölt) 2012.12.20. 11:14:06

@Manyecska: van aram,mert droton dzsal a pitro,csak mondom...
:D

es kulonben is,ne tessen rasszista lenni,bodzaszedesbol is lehet bmwt venni...
:DDD

@Rosszindulatú Vászka: hivatalbol sem???
hideghaboru,raketavalsag,miezaz???-gondolta stirlitz...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.20. 11:16:23

KÖNYÖRGÖM, DUGJA MEG MÁR VALAKI EZT A CSAJT, MERT Q-VA IDEGESÍTŐ

☺ágica (törölt) 2012.12.20. 11:21:08

@batgirl: nyugalom, a hosszú élet ritka:)

Rosszindulatú Vászka 2012.12.20. 11:28:09

@batgirl: ne kiabájj, ne hisztizz, most gyün a szeretet ünnepe, ha megéjjük

Manyecska 2012.12.20. 11:28:20

Tippeket tétre, helyre, és befutóra várok! :D:D

☺ágica (törölt) 2012.12.20. 11:29:44

@batgirl: ugyecsak:) pláne, hogy holnap vége:) akkor meg minek mérgelődéssel tölteni ezt a pár órácskát:))

Manyecska 2012.12.20. 11:33:23

@batgirl: kézcsók, nem kéne éjjel annyit maszturbálni a zárlatos vibrátorral, nappal kipihentnek és üdének tetszene lenni, oszt móka, katzagás jutna...!

Atörökk 2012.12.20. 11:47:33

@☺ágica:
És más is belehalt már. :D

Tök jó. Most még utojjára, akcijósan, világvégi áron ígérnek 7,5 centi méretnövekedést. Érdemes erre az egy napra belevágnom? :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.20. 11:49:04

@Rosszindulatú Vászka: na, most te gyüsz a szeretet ünnepével,
te meg @☺ágica: gyüsz a világvégével..
szóval a holnapi napot kinevezem szeretettvégei napnak

Szenthomárság 2012.12.20. 11:55:25

@atörökk: ha belevágsz, akkor max a hegtől lesz vastagabb :D

☺ágica (törölt) 2012.12.20. 11:58:34

@batgirl: nem gyüvök, megyek. el, a dógomra...

próbáljátok nem kinyírni egymást

Rosszindulatú Vászka 2012.12.20. 12:01:07

@atörökk: merhogy vallást is akarsz egyúttal váltani?

Amúgy állítólag attúl hosszabbnak tűnik, lehet, hogy így jön ki a hét és fél centi.

Atörökk 2012.12.20. 12:01:15

@Szenthomárság:
Akkor erre a kis időre marad, ami van. :D

Manyecska 2012.12.20. 12:01:56

@Rosszindulatú Vászka: :)

"Mikor a kicsik elaludtakkk,

a Jézuskával álmodnakkk,

Hógolyóval pofán doblakkk "

Atörökk 2012.12.20. 12:02:14

@Rosszindulatú Vászka:
Igen. Visszavarratom a csúzligumit és áttérek a péntekista vallásra.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.20. 12:07:51

@atörökk: én is megcsinátam, úgy a túrót is könnyebb szüretelni, nagyon praktikus.

2012.12.20. 12:08:19

@atörökk: világvégi áron ígérnek 7,5 centi méretnövekedést. Érdemes erre az egy napra belevágnom? :D

Ha belevágsz, remélem a mennyország kapujában nem mögöttem fogsz állni! :(

Atörökk 2012.12.20. 12:10:39

@Rosszindulatú Vászka:
Jaja.

@cirróka:
Jajjmár. Félsz, hogy eccer, legalább eccer az életben, na jó, utána, igazán jó lesz? :D

Manyecska 2012.12.20. 12:14:13

@atörökk: :D hát ez az! gyávák országa vagyunk, ezért tart itt az ország!!

Atörökk 2012.12.20. 12:16:07

Ismét megállapítottam, ritka gusztustalan népség vagytok. Maga a fertő. Csak így tovább. :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.20. 12:18:17

@atörökk: hehehe..teljesen egyetértek veled..
fújj
micsoda takony hozzászólások:DD

2012.12.20. 12:20:19

@atörökk: Félek hogy rajtam próbálnád ki! :) Meg ha ilyet csinálunk, nem engednek be!

2012.12.20. 12:21:23

@batgirl: Ja! Egy rakás lágy fos!

2012.12.20. 12:22:31

@Manyecska: D hát ez az! gyávák országa vagyunk, ezért tart itt az ország!!

Ha veled csinálnák, én sem aggódnék annyira! :)

Manyecska 2012.12.20. 12:22:37

@atörökk: én meggyónom, minden este, fáj is a derekam rendesen.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.20. 12:25:08

mer cseteltek, ahejett, hogy kispekulálnátok azt barnkártya-kiállítás dologot

de csak itt opcénkottok

Manyecska 2012.12.20. 12:25:58

@cirróka: ha ismernél /az életben/, meglepődnél milyen szelíd és szolid népség vagyok. Most már mindegy, úgyis megdöglünk, elmondom..!

2012.12.20. 12:27:23

@Rosszindulatú Vászka: Manyecskán tuti van bankkártya lehúzó! :)
Már hogy a poszthoz is hozzászóljak!

Rosszindulatú Vászka 2012.12.20. 12:28:45

@cirróka: nekem bizonyíték kell, nem igéret

ezt így akárki mondhassa, almarágás és vádaskodás

fénykép?

2012.12.20. 12:29:01

@Manyecska: ha ismernél /az életben/, meglepődnél milyen szelíd és szolid népség vagyok.

Nahát! Én is!
Kimért, szolid, disztingvált.

Manyecska 2012.12.20. 12:31:07

@cirróka: aha, hátulrul én is csak sötétben! :D:D húúbasszus, el is pirultam, elnézést tényleg.

Szenthomárság 2012.12.20. 12:32:55

@Manyecska: hamár a finom modorról van szó: ha háttal vagy, ki nem szarja le, hogy elpirulsz-e közben!? :DD

Manyecska 2012.12.20. 12:33:25

@cirróka: ez nem rossz ötlet, a farpofáim közé tényleg:D

Manyecska 2012.12.20. 12:50:18

Najóvan, megyek ebédelni, addig csináljon más hülyét magából itt..
:D!

Szenthomárság 2012.12.20. 13:02:52

@Manyecska: Döbbenettel vettem tudomásul, hogy még csak nem is reagáltál romantikus kezdeményezésemre! :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.20. 13:11:54

Fityelemm!!4!!
Januártól kötelező a csipp!
A női hölgyeknek én végzem a beültetést.
Időpontegyeztetés holnap, a világvége után.

2012.12.20. 13:40:23

@dr. phil. Sün‼ ツ: Várjá vazze! Holnap lesz a világvége, az okés, de hánykor?

☺ágica (törölt) 2012.12.20. 13:43:24

@cirróka: bizony, ez egy fontosch kérdés!

helianthus 2012.12.20. 13:44:38

@cirróka: 12:25-kor. Hiteles forrásból tudom. Én vagyok az egyik VIP tag, még inkállos belépőkártyám is van hozzá.
Esőnap: 2012.12.30 12:25

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 13:44:52

@Dr Jozef Vengloš: nincs minek nekifutni
senkit nem zavar, ha pl minden magyar vagy izlandi idiotanak van fegyvere
belugy
2. bizony a hideghaboru idejen nem volt elkepzelhetetlen akar atomhaboru sem a 2 nagyhatalom kozott /USA-SZU/ megusztuk
kulonbozo egyezmenyek vannak az atomsorompora, a fokozatos leszerelesere a tolteteknek
igen amerika nem akarja, hogy egy vele ellenseges orszag akinek eleg erdekes filozofiaja es elnoke van/ gyk. Eszxak Korea, Iran, Irak stb. atomfegyvert gyartson, mert ha gyart nagy eselye van, hogy hasznalni is fogja
de ha Te ugy gondolod, hogy kiao szim pingpongnak feltetlen szuksege van atomraketakra az eszak koreai nep mindennapjainak bearanyozasaban, akkor lelked rajta
lehet tuntetni a nagykovetsegek elott, hogy atomot eszak koreanak, es irannak:)
egyuttal ird ki azt is hogy le a tandijjal, ha mar ugyis ott vagy:)
csak aztan nem csodalkozni, ha ki is lovik pl Izraelre, vagy amerikara, mert a szeretett vezer bal labbal ebredtt es akkopr a magyar katonaknak is esetleg menni kell harcolni, mivel ugy remlik NATO tagok vagyunk

Manyecska 2012.12.20. 13:45:23

@Szenthomárság: megszoktam már otthon eme romantikus kezdeményezéseket:D..!!@cirróka: állítólag nyolckor. Csak azt nem tudom hová kell majd nézni???? Fel az égre vagy a cipőm elé mert egyáltalán nem mindegy nem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 13:47:24

amugy meg nem tok mindegy
tobb komolysagot a vilagvege elotti utolso napon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 13:50:50

@Szenthomárság: mitol haragudnek
csak faraszto mar ez a Te csak mosogatsz amerikaban...
nem mintha szegyen lenne,de nem vagyok mosogatro es unalmas
es faraszto megmagyarazni, hogy igen Amerika a vilag legnagyobb fegyveres hatalma manapsag de senkit nem fenyeget, ha nem pattog, mint pl a bekes Irak, de tudom oda is olajert mentunk, azota is ingyen van nalunk

Szenthomárság 2012.12.20. 13:59:31

@hagyma: senkit nem fenyeget??????

Irak?
Irán?
Afganisztán?
Korea?
Vietnám?
Panama?

áruld el lécci, hogy miért mentetek Irakba, ha nem olajért?
WMD? hol vannak?

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.20. 14:02:46

@hagyma: Tehát akkor ti eldöntitek, hogy ki méltó atombomba birtoklásra és ki nem?
Miért pont ti, történelmi hagyományból, mert már megöltetek vele egy csomó ártatlan embert?

Szenthomárság 2012.12.20. 14:05:03

@hagyma: nekem azzal egyébként semmi bajom, ha valaki mosogat, vagy hullát mos, vagy szemetet szed. az is munka.
a baj azzal van, amikor valaki azt hiszi, hogy ő varázsütésre amerikai lett, és onnantól kezdve a szar is ibolya illatú odakinn

Atörökk 2012.12.20. 14:06:57

@batgirl:
Jaja. Itt csetelnek feszt.

@cirróka:
És? Úgy sem lehet valami szórakoztató hely. :)

@hagyma:
Hogy te milyen kibaszott korlátolt vagy.

Szenthomárság 2012.12.20. 14:09:00

@atörökk: moderáld magad, nem szeretnék holnap reggel F-117-essel a seggemben ébredni! :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.20. 14:19:29

@cirróka:
Asztat nem tuggyuk.
Legyen mondjuk délben.

Akkor ez a poszt most a világvégi?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 14:25:52

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: igen
a nemetekkel az angolokkal es esetgleg a csigazabalokkal egyutt mi dontjuk el
ez meglepo?
@Szenthomárság: ez is klise amit minden uj homatrozo hangoztat, hogy en egekig dicserem amerikat, azutan mikor kerem, hogy idezzenek mar ilyesmit, akkor csend van
es nem varazsutesre, hanem 15 ev kemeny munkajaval es celtudatossaghaval elhutottam oda, hogy amerikai allampolgar leszek hamarosan, es en ennek kurvara orulok
baj-e?
@atörökk: sok mindent mondtak mar ram, de ez uj
a korlatolt
a lenyeg hogy te korlatlan vagy

Szenthomárság 2012.12.20. 14:40:11

@hagyma: nem baj, de olyan agymosott lettél, hogy az már bosszant
baj-e?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 14:45:47

@Szenthomárság: ez is tipikus
minden amerikai
es amerikaba telepult az agymosott
a magyar a, az okos
most fel fogod sorolni hany Nobel dijasunk van?
es tudom csak national Geografikot nezel
eredeti nyelven
iogen itt mossak az agyat
mar 15 eve mossak
mar olyan tiszta az agyam, hogy el sem tudod kepzelni

Szenthomárság 2012.12.20. 14:51:05

@hagyma: nem minden amerikai, hanem te
én így fogalmaztam.
Nationalt nem nagyon nézek, a szentpéteri kamufotó óta nem szeretem őket
de ha nézném, akkor eredetiben nézném, persze nem értenék semmit belőle, de szerintem nem is az a lényeg, csak, hogy érezzem, hogy közétek tartozok.

Nobel díjasUNK? magyar vagy amerikai?
nem mindegy, mert egyiket se tudnám!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 15:04:01

@Szenthomárság: oh ezt minden amerikaira mondjak otthonrol
sot most mar ram is ugye
nobel dijasokban sok az atfedes a ket orszag kozott
eleg szomoru hogy nem tudsz egyet sem
de sosem keso olvasgatni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 15:08:46

je
most tudtam meg, hogy minden 10 magyarbol 5-nel van bicska /lehetoleg ketto/ etkezes celjara
es meg Ti haborogtok holmi atombomba, meg fegyvertartas miatt

England win The Ashes! 2012.12.20. 15:25:55

@hagyma: Keresd vissza és linkeld ide azokat a cikkeket, amik arról szólnak, hogy a csávó bement az iskolába (egyetemre, moziba, bárhová), és bicskával lemészárolt 10+ embert.

Üsse kő, nem muszáj magyar vonatkozásúnak lennie.

Ja, legalább tíz különböző esetet említs.

(Megjegyzem, én a kést mint fegyvert is ellenzem.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 15:32:42

@Dr Jozef Vengloš: tizet meg innen sem tudsz:)
mindenesetre itt itthon tarthatok fegyvert
de az utcan nem, es kest sem
kocsiban sem
hat ez van
amugy meg egyszer, azert ezek a tomeglovoldozesek, ami most is tortent nem mindennaposak
tudom, egy is sok, csak mar lassana z jon le, hogy itt havonta kiirtanak egy mozit, vagy egy iskolat
hat nem
halistennek

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.20. 15:41:27

@hagyma: méghogy bicska! komplett ezüst étkészletet hordok a táskámban, bordó szatén dobozban, külön halkéssel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 15:50:36

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: azugy rendben is van
az ember barhol megehezhet
ne feledkezz meg a damaszt szalvetarol

helianthus 2012.12.20. 15:55:09

Mindenkinek (a read-onlyknak is!) boldog karácsonyt kívánok.
Meg békéset is, annak aki szereti. :}

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.20. 16:01:46

@helianthus: karácsony???? nah, pedig most lettem kész a húsvéti tojások festésével, most dobhatom ki...

neked is buldogot!! :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.20. 16:02:45

@helianthus: Én még vidám, fényes hanukát is kívánok, mert nem vagyok kirekesztő!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 16:05:39

@Dr Jozef Vengloš: ezek gyilkossagok, de nem tomeggyilkossagok
ahogy mondtam 5 eve vol tegy es most egy, ami sok, de az aldozat kevesebb volt egyutt mint norvegiaban

a tobbit el lehetett volna kovetni kessel is, bar ketsegtelen , fegyverrel egyszerubb, de az ember ol nem a fegyver

nekem van es lesz es sosem fogom hasznalni, ha nem kerul az eletem , vagy a csaladom veszelybe
ha igen akkor fogom

@helianthus: kosz
neked is
all-e mar a karacsonyfa?
vagy csak 24-en?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 16:09:41

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
egyszer veletlenul mondtam egy zsido nonek hogy boldog karacsonyt es nem ertettem, miert nez olyan furcsan
nagyon oda kell figyelni kinek mit mondunk:)

McZozo 2012.12.20. 16:14:45

O az FHB egy inyenc bank. Csak aki szeret szopni annak ajanlatos. En is ugyfeluk voltam. nalam is hasonlo jatekot adtak elo mikor egy hiteluket elotorlesztettem. Kialitottak egy igazolast hogy mennyi az annyi, atutaltam (amit csak egy megadott napon lehet kulonben, ketyeg tovabb es ujabb kerelem annak dija ideje es kovetkezo honap torlesztes) Erre hiv Mancika a kozpontbol hogy majd egy havi dij hianyzik igy nem tudjak lezarni. Mondom azt hogy mikor azt az osszeget utaltam at amit ok kiallitottak itt a kezemben az o igazolasuk. Az oket nem erdekli kikalkulaltak hogy meg tartozom es ma csak akkor tudjak lezarni, ha a hitelszamlara rateszem a penzt. Kulonben ujabb honapos procedura jarulekos koltsegekkel. Persze en is munkabol ellog rohamtempoban es be a Vaci utra hogy nem ertunk egyet de befizetem aztan majd egyezkedunk ha mar lezartak legalabb. Erre sorom kivarom kisasszzonnak elmondom mi a kinom erre mondjak hogy tegyem be a szamlamra a penzt majd ok atemelik a hitelszamlara. Mondom az nem jo mert tudtommal az par nap es beszeltem Mancikaval aki kulon kihangsulyozta, hogy hitelszamlara tegyem be. Es higgyem el ez a procedura. Mondom nem hiszem el jojjon ide valaki kompetens. Erre jon a fiokvezeto es lebasz hogy en ezt hogy kepzelem amit a kollega elmondott az ugy van nyugodjak bele, Ekkor mondom acsi, Telefon fog (sajat koltsegemre) Mancika felhiv, Mancikanak tortenet eload, hogy mit akarnak a fiokba velem. Erre Mancika ketsegbeesik, hogy ne hagyjam magam. Mondom en nem de nem hisznek nekem legyen szives o meggyozni oket es ekkor telefon fiokv ezeto kezebe nyom. 10 perc csevej (en szamlamra) miutan Fiokvezeto dulva fulva elnezeskeres nelkul, hogy na jo most az eccer de ez szabalyellenes es legyek lekotelezve hogy o most megteszi nekem kivetelesen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.20. 16:22:25

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: áááhh, köszi! arra gondoltam, felaggatom őket a karácsonyfára :D

Atörökk 2012.12.20. 16:31:18

@Szenthomárság:
Hidd el, nekem se volt könnyű.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 17:07:57

ejfelkor feltetlen irjatok, ha elmegy az aram, mer akkor meg lesz 6 oram, hogy mindent elkoltsek es kizabaljak a huttobol

megamenn 2012.12.20. 18:10:40

Ha ki akarok állítani egy bankártyát, akkor elég, ha csak felmutatom neki a piros lapot ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.20. 18:22:03

@batgirl: Az kiskorában volt. Már felnőtt.
Kit kell amúgy megdugni?

@Manyecska: Mitől lehet ilyeneket kitalálni?
Bár benőtt p!nák újra járhatóvá tételét itt sokan vállalnák :D

Anomalocaris (törölt) 2012.12.20. 18:25:04

Ez amúgy már a karácsonyi? Elgépelt című posztot kapok ajándékba? ^.^

megamenn 2012.12.20. 18:25:32

@hagyma: na akkor én benne vagyok az ötben.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.20. 18:35:57

@hagyma: Ez jó! Tavaly is írtál valami vicceset. Jövőre se hagyd ki!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 18:44:23

@megamen: @megamen: akkor te is szallonat zabalsz a villamoson voroshagymaval
meg kommunikacomenedzser oran az ELTE-n

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 18:45:42

@atpijkamo: milyen jovore?
oraink vannak hatra es vicceskedsz

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.20. 19:14:41

Hánykor leszünk vége?
Csak tudjam.
Mivel nem tudható, most köszönöm meg a társaságnak hogy az utóbbi években feldobták az életemet a nem cseteléssel itt.
Azért a homárt sajnálni fogom..
egy könycsepp az arcomon

na, ennyit a holnapról, ma meg szakadozik a net.
hmm

☺ágica (törölt) 2012.12.20. 19:19:03

@batgirl: nálam az ébrenlét akadozik:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.20. 19:20:51

@☺ágica: én is hullafáradt vagyok napok óta.

Manyecska 2012.12.20. 19:22:04

@hagyma: :D:D:D:D! Nálunk már valami elkezdődött!! Ugyanis ömlik a víz a nyakunkba, jelenleg ipari alpinistát játszottunk -ez most nem szex! - konkrétan a falra másztam majdnem /kivételesen nem tőletek!!!/:D ..kiderült hogy egy tégla elvágott egy csövet. Szóval VIZÜNK MÉG VAN, több is mint kéne, időnként az emeleti fürdőből lezúdul! /vödörszám!/ Ezért nem érdemes tetőt javíttatni. Bár arra a pár órára minek?
Holnap jönnek a mestörök, HAHHHAHA, úgyse lesz már itt élet, pláne hogy a Duna is jelentősen megemelkedett pár nap alatt, furcsa:P!!

☺ágica (törölt) 2012.12.20. 19:23:43

@batgirl: dettó:S de most hozzájön még a terápiás hamburger elfogyasztása utáni kajakóma is:))

Anomalocaris (törölt) 2012.12.20. 19:28:28

@batgirl: Nincs Én Nekem akkora szerencsém, hogy eltűnjenek holnap az embik nyomtalanul. Nem is akarom beleélni Magamat :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.20. 19:30:05

üzenem a blogmotornak, hogy remélem őt nyakazzák le a maják legelőször. nyolc kép beillesztése és elmentése egy posztba. túl sokat várok el?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 19:33:31

@Manyecska: vizozont meg noe is megoldotta
itt most komolyabb dologrol van szo

el fog menni az elektronika

Atörökk 2012.12.20. 19:35:01

@hagyma:
Nem baj. Ahogy korábban egyik itteni bölcs kommentelő társunk megjegyezte, akkor majd gyertyafénynél csetelünk.

Manyecska 2012.12.20. 19:40:00

@atörökk: :D:D! na azt megnézném...

vénszivar 2012.12.20. 19:46:04

Segítség kéne "eltapsolni" a kedden, szerdán, csütörtökön keresett 600 000 Ft-ot. Hátha holnap már késő......:)

Manyecska 2012.12.20. 19:47:05

@vénszivar: igen, én sem tervezek már fürdést... :P Ellenben elbúcsúzom mindenkitől, a kutyától is:( biztos ami biztos!!:D:D

vénszivar 2012.12.20. 19:49:48

@Manyecska:Büdi leszel a BKV-n :D meg azon kívül is. Aztán azért is haragudnak majd rád.........az itteni haverjaid :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 19:53:02

@vénszivar: a szomszedod mar eszrevette, hogy eltunt?

vénszivar 2012.12.20. 20:01:58

MI?lédi, után szabadon a ribanc anyádnak ugass, te unatkozó degenerált barom ! :):D

Látom, már egyre többen rühellik a pofád !:DDD Ill. eddig is rühellték meg sokkal többen beokádnak már tőled, csak most a világ vége előtt többükből ki is buggyant........:):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 20:07:21

@vénszivar: ah ne hidd kedvelnek ok engem
neha kijon beloluk, hogy amerikat nem szabad szeretni
de ez nem baj
a franciakat se szeretik
a szlovakokat se
romanokat se
ciganyokat se, ugyhogy Te se orulj:)

vénszivar 2012.12.20. 20:12:20

MI?lédi! után szabadon...........

England win The Ashes! 2012.12.20. 20:15:18

@hagyma: Velem kapcsolatban tévedsz: én nem utálom a zusát, csak ezt az álszenteskedést, hogy "hú mennyire sajnáljuk a történteket", miközben könnyebb fegyverhez jutni, mint piához.

megamenn 2012.12.20. 20:20:56

Igen, biztosan alakul valami. Észrevettem, hogy olyan szar íze van az ági szörpnek, bár a kölkök megzabálták az összes rafaelló golóbist, és...és napok óta gyanúsan feketét szarok.

Ofélia . 2012.12.20. 20:27:02

@hagyma:
Megvetted már az utolsó T-bone szeleteket??

A stukker rendben:D

Ofélia . 2012.12.20. 20:30:40

@hagyma:
Látom még mindig kivered a hülyék biztosítékát:DDDDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 20:32:40

@Dr Jozef Vengloš: nezd
nincs osszefugges
es nincs alszenteskedes
igen nagyon sajnalja mindenki, foleg ugye a szulok trageidaja
de az orszag is sajnalja es dobbenet
emmellett az ember vehet fegyvert es 98 szazalekuk nem is ilyen celokra hasznalja
tehat nincs szoros osszefugges az aldozatok es az elegge szabad fegyvertartas kozott
igen, mindenki szeretne, ha ez sosem fordulhatna elo, de igen, mindenkinek joga van fegyvert venni, hogy megvedje onmagat es a csaladjat
es ezutan az eset utan is igy lesz
ha betiltanak a fegyvert, akkor is lenne ilyen/sajnos/ 5 evente /10?/
mas a felfogas
nem gondoljak, hogy a fegyvertartas okozza az ilyen eseteket
es nem is
az idiota emberek okozzak, es meg egyszer, nincs olyan rengeteg, mint amit amerikarol gondolnak
beszeljetek norvegiarol
jo, ha gyilok van hamarabb kozetik el pisztollyal, mint macsetevel, mer ugye otthon meg macsetevel meg baltaval...
tovabbra is ugy gondolom, hogy onvedelmi fegyvereket es vadaszpuskat feltetel nelkul, alanyi jogon, tamado fegyvereket pedig inkabb ne
na hogy ez atmegy-e a szenatuson, abban ketelkedem

Manyecska 2012.12.20. 20:33:36

Jó éjt, kellemes világvégét, ha nagy lenne a sorállás az úr színe előtt valszeg az én bűneimet sorolják:P !:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 20:34:50

@Ofélia .: ah
ma csirket eszunk
pedig most hogy mondod egy steak jobban esne
karacsonykor sonka lesz. Mary vett vagy 5 kilosat
szilveszter Charlottebean
na ott lesz steak
meg ujjlenyomat:)
meg tenyleg veszek egy puskat meg hatha bekemenyitenek

Ofélia . 2012.12.20. 20:34:51

@hagyma:
Basszus itt konyhakéssel intézik:((

Ofélia . 2012.12.20. 20:37:16

@hagyma:
Nem véletlen írtam neked ma kell megenni mert ugye a maják grinics szerint számoltak:D

Manyecska 2012.12.20. 20:38:49

...még utoljára dobjatok a nyúlnak egyet:P! :D

England win The Ashes! 2012.12.20. 20:43:16

@hagyma: De ha korlátoznák a fegyvertartást, sok barom fennakadna a szűrőn (értsd: nem jutna fegyverhez). A Legelvetemültebbek persze így is, de legalább azok nem, akik hirtelen kattannak be, mert nem tudnák csak úgy leemelni a szupermarket polcáról vagy anyuci fehérneműs szekrényéből.

Vadászfegyver: egy rokonom vadász, két puskája van, egy sörétes és egy töltényes. Egy erre a célra rendszeresített szekrényben tartja, a kulcsot pedig elrakja. Senki, egyetlen családtag sem tudja, hogy hová. Továbbá a hatóság bármikor ellenőrizheti, hogy az előírásoknak megfelelően tárolja-e a műszereket. Amennyiben nem, az engedélyét is bevonhatják.

Manyecska 2012.12.20. 20:51:57

@Ofélia .: :)..azért még átcseréltem a bérletemet Dec. 21.-ére /ma járt le/, hátha busszal kell menni a pokolra!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 20:52:40

@Dr Jozef Vengloš: azert az nem ugy megy hogy leveszed a boltban a pocrol
eloszor kell license, amit teny konnyen megadnak elegge, eleg ugye hogy nekunk is van
a ruhasszekreny igaz, nincs kotelezo fegyverszekreny, mint otthon, de....
azert ha valakinel kiskoru gyerek van, vagy lathatoan nem egy stabil, az nem haggya szanaszet, mert ugye...
hat itt anyuka szanaszet hagyta
25 ember, koztuk O banta, sot hat 26
az enyem pl nincs fegyverszekrenyben mert tudom, hogy sem en sem Mary nem fog elmenni lovoldozni..
amugy volt olyan otthon emlekszem, hogy rendesen fegyverszekrenyben tartott fegyverrel olt a remdor vagy es vadaszgyerek
nem tudom
most is elternek a velemenyek
abban nincs vita, hogy mindenkinek joga van fegyvert tartani, akit ettol a torveny el nem tilt
es ez igy helyes

Ofélia . 2012.12.20. 20:56:25

@Manyecska:
Rokonlátogatásra méssz karácsonykor??:D

Manyecska 2012.12.20. 20:59:34

@Ofélia .: Óigen!!:D:D Nos, elhunyok. Izé. Talán valójában is. Őszintén, gondolkoztam rajta, ÉN nem bánnám azt se. :P

Ofélia . 2012.12.20. 21:00:32

@hagyma:
Azért ne hagyd szanaszét mert jön egy laza fuvallat az erkély felöl és Mary úgy seggbelő, hogy arrol kódulsz:DD

Manyecska 2012.12.20. 21:01:40

12.11-re írja az Időkép a világvégét, izé, a naptárfordulót! :O :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 21:02:49

@Ofélia .: O volt a legnagyobb ellenzoje
hozza nem nyulna
de
meggyoztem es mar tudom elvezi, hogy van
katolikus csalad, nem szeretik a fegyvereket es a facebookot

Ofélia . 2012.12.20. 21:09:19

@hagyma:
Attol még jól seggbelőhet hirtelen felindulásbol:DD

A facebookot én is lezártam egy hónap alatt mivel a fel világ kurvája lihegett a nyakamban a legváltozatosabb ajánlatokkal.

Az összes többi reklámrol már nem is beszélve:(((

Ofélia . 2012.12.20. 21:10:55

@Manyecska:
Akkor 11-kor eszem meg a csülkös bablevest:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.20. 21:18:00

mennyire piti dolog ilyenkor álmosnak lenni..na megyek is aludni.
majd találkozunk, vagy nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.20. 21:33:35

@batgirl: azert vilagvege elott elmenni lefekudni eleg snassz

England win The Ashes! 2012.12.20. 21:41:30

@Manyecska: Melyik időzóna szerint? Mert ha CET, akkor ezek szerint nekem a 11:10-kor (GMT) induló vonatra már nem is kell felszállnom? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.20. 21:44:10

Tök jó különben. Ma csináltam egy csomó mindent, csak épp látszatja nincs.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.20. 23:00:15

Na jó világvégét mindenkinek :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 01:14:25

valaki azert jelentkezzen, hogy otthon meg minden OK
nekem meg van 5 oram, de jo tudni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 02:16:28

a tv meg nem mondta be hogy europa nincs tobbe
remenykedunk maryvel
es nezzuk az x faktor dontojet:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 04:01:45

@hagyma: az afroamarikai altal szponzoralt countrysinger nyerte
meg sem lepodok:)
amugy O volt a lgjobb:)
meg 2 ora a vilagvegeigh

din viesel (törölt) 2012.12.21. 05:21:35

joreggelt...

ez akkor most a vilagvegi???

nyugodjunk bekeben...

lazarjozsef75 2012.12.21. 06:36:45

Bejegyzés a hajónaplóba: (még) megvagyunk, a reggeli (megint) joghurt müzlivel. Egy utolsó kávéval ajándékozzon meg valaki, plíz!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.21. 06:57:46

boldog világvégét mindenkinek!!!

happy thoughts!

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 07:16:02

jóregg

asszem lehet vmi a világvégében. a melóhelyen már nincs fűtés...

vénszivar 2012.12.21. 07:21:51

@☺ágica: Tán nem akartak pazarolni. Ezek szerint nem ti vagytok az első gondolatuk....:)

din viesel (törölt) 2012.12.21. 07:29:52

@☺ágica: gyulnek a jelek...
a yahoomail sem enged belepni,itt picsog az egyik kislany,hogy a fraszbuk is vacakol meg a badu vagy mi sem megy...

ideje csomagolni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.21. 07:31:57

@☺ágica: Azt mondtad, eddig sem volt :D

@din viesel: Na jó, de a Facebookra mi szükség van? :)
""ne csak magadba picsogj,nyisd ki az szajad"
Ennyi. Szóval hozz egy kávét.

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 07:34:33

@vénszivar: sosem mi vagyunk...

@din viesel: irigylem a problémáitokat:) én már kezdek jégkockásodni...

@ColT: de, eddig volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 07:40:46

tokombe
ugy nez ki mindenki tulelte
meg a cigo is
megyek aludni, mar egy normalis vilagvegeben sem lehet megbizni
a majknak uzenem kapjak be

Szenthomárság 2012.12.21. 07:44:35

Is there anybody out there? a lone survivor?

vénszivar 2012.12.21. 07:44:36

MI?lédi után szabadon...., te rühes barom szarkotró degenerált állat. Remélem nem ébredsz fel ! meri v. a "majknak" elvágják azt a büdös gigádat.:):D

Szenthomárság 2012.12.21. 07:47:20

Csak azért nem lett világvége, mert Amerika lebombázta a majákat, Chuck Norris szétpörgőrúgta az aszteroidát és Bruce Willis dupla adag aszpirint vett be tegnap.

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 07:53:16

@Szenthomárság: még nincs vége a napnak. bármi megtörténhet. még a világnak is vége lehet:)

Szenthomárság 2012.12.21. 07:59:30

@☺ágica: reménykedjünk akkor! :)
én ugyanis eladtam az OTP részvényeimet és elküldtem a főnökömet a f@szba az iwiwen

vénszivar 2012.12.21. 08:01:32

@Szenthomárság: Rossz döntések, még ha jól is esett....:)

Egyéves Önkéntes 2012.12.21. 08:01:48

Küldeném kollégáimnak, tanáraimnak és mindenkinek, aki szereti Szécsi Páltól Burn Motherfucker című számot!

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 08:08:38

@Szenthomárság: én ennyire nem voltam bátor:) bár különösebb gondom nincs a főnökömmel. néha amikor nem ért vmit, leordítja a fejemet, aztán mikor szépen elmagyarázom neki mi van, akkor lehiggad és bűbáj lesz:)

@Egyéves Önkéntes: így is értettük:)

vénszivar 2012.12.21. 08:09:13

@Egyéves Önkéntes: Tán szeretném, de ki az a Szécsi Pál ?

Szenthomárság 2012.12.21. 08:09:47

@☺ágica: nincs főnököm amúgy, de ha lenne, akkor szeretne engem, mert tiszta bűbáj vagyok! :D

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 08:21:28

@din viesel: ez nem vót szép. könnyen nyújtogatod a nyelved, nem kell félned, hogy letörik...:)

Szenthomárság 2012.12.21. 08:21:53

@din viesel: ilyet csak a nők és a buzik isznak.
az IGAZI férfiak ezt választják:
www.flickr.com/photos/33724967@N04/4526925721/

din viesel (törölt) 2012.12.21. 08:24:17

@☺ágica: igaz,bocsanatert esedezem...

:)

@Szenthomárság: nem vagyok oda az arab kaveert,tul zaccos...amugy egy jo ritretto nem epp buziknak valo...azok a szarbukszos papirpoharas melegvizre gerjednek...

Szenthomárság 2012.12.21. 08:26:10

@din viesel: nem is a kávéra mondtam, hanem a csészére meg kis kupacra mellette :D

egyébként meg nem zaccos az, ha jól iszod

vénszivar 2012.12.21. 08:26:36

@Szenthomárság: Pedig az arabok közt rengeteg a buzuló, úgyhogy nem éppen mintaképei az "IGAZI férfiaknak" !

Szenthomárság 2012.12.21. 08:28:45

borzalom, hogy a gugli a kávéra milyen giccses szarokat dob fel
sehol egy régimódi kávé

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 08:29:11

@din viesel: :) kommented másik fele meg nagyon igaz:)

@Szenthomárság: kis kupac...:DDDD

Szenthomárság 2012.12.21. 08:32:01

@vénszivar: szerintem meg a legtöbb buzi amerikában van! :D

de egyébként az egy tévhit, mert ott a barátok simán kézenfogva mennek és ezt a hozzád hasonló ostobák buziságnak nézik.

de, amúgy se érdekel, hogy hol mennyi buzi van, nem az arabot akarom meginni, hanem a parázson gyártott kávét bádogbögréből.
it is so fuckin' masculine! :)

Szenthomárság 2012.12.21. 08:33:02

@☺ágica: nem úgy néz ki, mint ha odaszart volna egy my little pony? :D

din viesel (törölt) 2012.12.21. 08:33:35

@Szenthomárság: tudom,hogy lehet arab kvt inni,van benne gyakorlatom...
:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.21. 08:33:59

na akkor partizunk, vagy mi leszen? én most kicsit zúzdázok lájtosan, világvége riffraffosan

www.youtube.com/watch?v=UWlSw5Kb0dg

din viesel (törölt) 2012.12.21. 08:36:17

@☺ágica: no igen,ha kellokepp hulye az ember barmit el lehet neki adni azzal a szoveggel,hogy "amerikaba meno..."

lasd szifon telefon,varosi dzsipp...

Egyéves Önkéntes 2012.12.21. 08:36:56

Itt-e van-e:

1.bp.blogspot.com/-CcKrZQTXrEY/T8_lgEfPsSI/AAAAAAAAAV4/vJsDlCkZZzw/s1600/camp.jpg

Na ez kávézás.
Kempingezés Starbucks-upon-Avon környékén. :)

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 08:37:13

@Szenthomárság: de:) és nem akarom tudni, mit evett:)

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ez nem ér! nem tudom meghallgatni...:(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.21. 08:38:43

@☺ágica: akkor énekeld el! :D a hetfieldnél biztos jobban csinálod!

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 08:38:58

@din viesel: hát igen, az emberi hülyeség nagyon jó üzlet. mindig mondom, hogy pályát tévesztettem...

England win The Ashes! 2012.12.21. 08:39:33

@vénszivar: Korábban az Iron Maidenben játszott citerán, de aztán szólókarriert indított.

vénszivar 2012.12.21. 08:39:42

@Szenthomárság: Na, te ostoba beképzelt buzi ! Én Líbiában s Kuwaitban dolgoztam, tehát sok mindent láttam.....
Gyere el ide, ádok neked szaros bádoglavornyi v. vödörnyi parázson főtt löttyöt. Mit káromkodsz, ezen a szép napon, te rejtőzködő buzi. :):D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.21. 08:39:52

@☺ágica: Panaszkodtál, hogy fázol :D (Bár az nem azt jelenti, hogy nem volt fűtés, hanem hogy hideg volt :D )

Vége meg lehetőleg a melónak legyen. (Már aki dolgozik. Én nem.)

@Szenthomárság: Jeeee

@din viesel: Darált kávéra forróvíz, szűrő... konyhai törlőpapíron átszűröd, az az igazi :D Amikor nem volt kávéfőzőm, így ittam :D

@vénszivar: Viszont nem hagyják, hogy a nők mindenbe beledumáljanak. Néha szívesen bevezetném ezt itt is :D (Pl. anyám, amikor meglátogat... :S )

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 08:40:26

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem vagyok dalolós kedvembe:S mingyá idefagyok a székhez...

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 08:42:35

@ColT: igen, mert pár éve kicserélték az ablakokat, gyakorlatilag a sz@rt f@sra, és ömlik a lábamra a hideg. amennyire tudtam, teleraktam a párkányt, használ is vmennyit, de csak fűtés mellett...

England win The Ashes! 2012.12.21. 08:43:26

@ColT: "Darált kávéra forróvíz, szűrő..."

Mi vagy te, metroszexuális, mint Beckham? Szűrő??? Te jó ég! :))

Drált kávéra forró víz, cukor. Felkevered, két-három perc alatt leülepszik a zacc és iszod.

din viesel (törölt) 2012.12.21. 08:44:52

@ColT: az emberi lelemenyesseg...
:)
szerencsere van otthon egy pici cimbali gepem,igy garantalt a jo kv...
:)
itt meg van ket ketkaros,eros sega es illy,ugyhogy...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.21. 08:47:33

@☺ágica: Fűtéssel is hideg volt, azt mondtad :S Mondjuk nélküle akkor milyen lehet...

@Dr Jozef Vengloš: Úgy nem volt jó, mert ha elkezded inni, jön a zacc is. Vagy sok vizet kell rátenni, úgy meg híg lesz.

@din viesel: Nekem van egy kotyogós, meg egy french press :) Utóbbit használom, mert kevéssé macerás, és majdnem olyan jó lesz vele a kv, mint a kotyogóssal.
Melóhelyen meg automata, de az is rendes kávéból főzi.

Szenthomárság 2012.12.21. 08:51:02

@vénszivar: Ha lánytevével voltál, akkor az nem buzulás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.21. 08:53:13

@☺ágica: aprítsd fel az íróasztalt, aztán piknick szalonnasütést rendezthetsz! megyek én is!

@Szenthomárság: az azér jó, mer annak fönn is van két mellye meg alul is! :D

Troppauer_Hümér 2012.12.21. 08:54:20

Hagymácska, már felvettem a védőeszközt, ami a veled való kommunizéhez szükséges:

sphotos-h.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/425408_570945569589660_1716253742_n.jpg

Szóval kurvára nem értem, ha ennyire felsőbbrendűbbnek gondolod magad, miért nem egy redneck fogyasztóvédelmi fórumon osztod az észt a beragadó fegyverekről, és szidod a bunkó, igénytelen magyarokat, kivéve persze a kedves mamádat?

Kíváncsi vagyok, az USA melyik államában élsz, de a felgyülemlett feszülcségedet látva ANNAK a tizennyolcnak a valamelyikében...

din viesel (törölt) 2012.12.21. 08:54:30

@ColT: az automatakat nem szeretem,nem ad eleg magas nyomast...
jo kis szarvasi kotyogos...mindent visz...

Szenthomárság 2012.12.21. 08:55:01

@☺ágica: Az egy dolog, hogy fázol, de a gatyád is rámegy a számlára. Már ha van. Gatyád, nem számlád.

Szenthomárság 2012.12.21. 08:56:07

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Jaja, és a fiúnak is, nem kell válogatni. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 08:59:03

@stillmatic: anyam, hogy kerul mar a Te szadra is Te barom?

vénszivar 2012.12.21. 09:00:49

@ColT: Rémlik, hogy tavasszal, tán húsvéttájt is panaszkodtál a mamára, mert szerinte, por lepett mindent.....
Azt nem írtad, hogy milyen por v. pór.
Úgy látom, hogy meg kéne már nősülnöd, akkor egyből három nő mászhatna a képedbe !!! Mama, nejed s az ANYÓS. yes, AKKOR KEZDŐDNE MÁR NEKED IS A világ vége ...!!! :):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 09:02:16

@stillmatic: ilyeneket en is tudok irni, hogy baszd meg anyadat a ravatalon
ehhez nem kell muveltseg es tudas
es most neked ettol jobb?
csokold meg a ven ciganyt es igyatok meg 5 liter kannasbort
/ he lehhigadsz kerlek idezd hol szidtam a magyarokat, mar az ilyen foadekok on kivul akik anyaznak mint Te, meg a cigany haverod/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.21. 09:09:29

vagis ne idezz semmit, nem szeretem a nagy kivonulasokat, de ez a blog gy nagyon jo, humoros blog volt
egyre tobben elmaradtak mar es jottek helyettuk idiotak
kar erte
mondjuk annyira nem fog hianyozni
maximum par nick
beke poraira....:)
tovabbi jo anyazast

vénszivar 2012.12.21. 09:09:34

MI?lédi! után szabadon ! A ribanc anyádról SE ugass te fosadék kaparó! te húgy agyú, degenerált senkiházi tahó barom, Háry tivadar :):DDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.21. 09:11:52

na fiúkák, jáccódjatok szépen, amíg lehet :D

vénszivar 2012.12.21. 09:12:52

@Szenthomárság: Nem tudom, hogy milyen neműek voltak a tevék, melyeken ültem.
De jól gondoltam, hogy te szag értő is vagy, hisz a buzik ehhez is értenek...:)

vénszivar 2012.12.21. 09:14:46

Dolgom van ! Részemről szünet, de NEM tűzszünet ! :):D

din viesel (törölt) 2012.12.21. 09:15:22

no,tovabbi kellemes barmit...

jobbra el...

Troppauer_Hümér 2012.12.21. 09:17:16

@hagyma: Gondolom őt nem szidod, ezért kivéve. Szövegértelmezés, általános iskola negyedik osztály.

Üdv: barom

Szenthomárság 2012.12.21. 09:32:04

Én már akkor a kék osztrigába jártam, amikor te még csak tom cruiseról fantáziáltál a paplan alatt.

Manyecska 2012.12.21. 09:53:23

Ez a izé, a vénkurvának álcázott vén buzi nikkje, ugye? a paraszt..??

Manyecska 2012.12.21. 10:03:50

@hagyma: "egyre tobben elmaradtak mar es jottek helyettuk idiotak" ííííígen, és itt most nem a vicces nikkekre gondolunk.. asszem nekem is kaputtó:D
Mennyünk. F@sz kíváncsi erre.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 10:18:02

@Manyecska: Szia! Nem ismered véletlenül Edinát, a barátnőmet? Nem együtt voltatok? A Trófeában..

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 10:25:13

@hagyma: Nem kellett volna felvenned a kesztyűt. Az első durva beszólása óta olvaslak titeket. Hagynod kellett volna, hiszen egyértelmű, hogy gyűlöli a kitelepülteket. Azzal, hogy egyáltalán szóba állsz vele, az ő malmára hajtod a vizet. Alkalmat adsz neki, hogy visszavágjon, és pocskondiázzon; valószínűleg élvezi, hiszen régóta teszi.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 10:32:17

@vénszivar: Szerintem te nem is vagy öreg. Sőt, roma sem. Középkorú lehetsz, és talán félig roma. Beszéled valamelyik régebbi cigány nyelvet?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.21. 10:42:10

@Dr Jozef Vengloš: Persze, mikor még a fejemből se látok ki :D

Nebameg 2012.12.21. 10:57:56

Nonszensz, mi megy itt! Barnkártya, jó-jó, de lehetne már új poszt. Az egymás húzása meg alap egy ilyen fórumon, azért gyün ide az ember :)

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 11:03:10

@vénszivar: Az 555 nem baj. Sokan a 666-tól lesznek idegesek.

Szenthomárság 2012.12.21. 11:04:51

1 napja nem kaptunk választ arra a blog.hu vezetőségétől, hogy miért tiltott a l u s t i szó a blog.hu-n.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 11:05:43

Hol lehet látni, hogy hányadik hozzászólás? Nálam blokkolva van minden baromság. Küldjetek egy képernyőképet, amin ez látszik.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 11:09:14

@Szenthomárság: Valamelyik billentyűzetdolgozó véletlenül a "1usti" szóra aludt rá...

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 11:11:24

@l4c1: a ződ jobb volt:) viszont érdekelne, hogy mijaza 2 korábbi kommented:) csak mert láthatatlan:)

vénszivar 2012.12.21. 11:13:59

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: Mi van köcsög ! Unatkozol !?
Ugass az ááámerikainak, az vevő minden baromra + baromságra. Egy szinten vagy azzal a szarkaparó buzival :) Tán igyál egy szaros vödör kávét, attól, tán megnyugszol, köcsög . :):D

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 11:14:05

@Szenthomárság:
Na tessék, 1usti-ként beveszi, viszont tényleg bizarr, hogy mi az eredeti szóban a fura :)

Szóközök nélkül is elutasítja.

Amúgy szerintem nem kell törődni vele. Kódold másképpen. Néha nincs magyarázat, vagy nincs remény, hogy megkapd. Ha ragaszkodsz hozzá, lehet, hogy feleslegesen égeted a saját energiádat:)

Atörökk 2012.12.21. 11:16:00

Úgy tűnik, a világvége nálam érdeklődés hiányában elmarad.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 11:16:09

@☺ágica: Azok csak egy érdekes kísérlet maradványai, gyakorlatilag nem tartalmaznak információt :)

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 11:18:27

@l4c1: attól még kíváncsi vagyok:)

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nagy L-lel továbbra sem engedi:)

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 11:18:38

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Remek, korrekt eljárás :)
Ennek örömére (és Ági miatt) megpróbálok ismét zöld lenni.

Szenthomárság 2012.12.21. 11:20:17

@☺ágica: viszont kicsivel sem :)

l̶u̶s̶t̶i̶

Rosszindulatú Vászka 2012.12.21. 11:21:54

Szabadságot Lυstinak!

Veled vagyunk Lυsti!

Szenthomárság 2012.12.21. 11:22:40

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti Iusti

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 11:24:50

@☺ágica:

Egy nem törhető unicode karakter viselkedését próbáltam ki itt, a blogon.

Szenthomárság 2012.12.21. 11:25:00

Na rájöttem, Alt+F4 billentyűkombinációra engedi.

Atörökk 2012.12.21. 11:25:07

Kijaza Lust i, mit írt, hogy így kimoderálták? :)

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 11:26:10

na, fonal megint huss...

@l4c1: köszi:) a másik, bár szép szín, nagyon szemizgató:))

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 11:26:39

Szóval, hol lehet látni, hogy hányadik hozzászólás ez?

vénszivar 2012.12.21. 11:27:24

L
U
S
T
I

NA ! Sok ész nem kellett hozzá ! Ti meg ezen szenvedtetek napok óta ! Oszt itt egy cigány, aztán letudja írni s el tudja fogadtatni.......kormánnyal, istennel, buzikkal, leszbikkel, magyar parasztokkal......:))):DDD
A pofázás, a parttalan seggnyalás az megy nektek korcsok...:):DDDDDD

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.21. 11:30:04

még mindig semmi?
hű de szar kedvem van
menjünk haza

vénszivar 2012.12.21. 11:30:34

@☺ágica: Nem csak szemet izgató....
Mivel az ciánkék volt, átvitt ért. másképpen lehetne igazán "izgató".

Szenthomárság 2012.12.21. 11:31:53

@l4c1: például a blog.hu/radar oldalon, vagy ezen az oldalon fönn a poszt alatt

vénszivar 2012.12.21. 11:32:06

@batgirl: Együtt ?! Írd a címet, érted megyek, aztán mehetünk !:)

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 11:32:06

@☺ágica: Nahát, mi lélektársak vagyunk. Nem is gondoltam, hogy egy nő hasonlóan érez, mint én. Pedig a fényképek erről árulkodnak.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 11:40:18

Úgy értem, hogy itt nincs sorszámozva az összes hozzászólás?
(Azt látom, hogy éppen hány hozzászólás történt, de úgy gondoltam, hogy egy konkrét hozzászólás sorszáma is megjeleníthető)

Szenthomárság 2012.12.21. 11:41:21

@l4c1: ott még nem tart a tudomány.
ez szinte már a lehetetlenséggel határos.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 11:41:50

Az utóbbi Szenthomárságnak ment volna, ha engedi.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.21. 11:49:32

Hoppá! Hát persze! Ez nem chatroom, ez egy blog kommentelési lehetősége :)

Na jó, azért érdekes volt csetszerűen használni, de ahhoz képest tényleg lassú, és megbízhatatlan. De hát ki akarna Dr. Batz papuccsal beverni egy szeget a falba?

Noormális, Maargit?

"Gyere Boborján, megmutatom, hogy kell adott idő alatt a legtöbb sünt fospunpázni a kis faszenesen."

☺ágica (törölt) 2012.12.21. 11:52:48

@l4c1: ? amúgy meg csak óvatosan ezzel a lélektárs dologgal, elég sötét lelkem van, ha van egyáltalán...:)

biztos mindenkit nagyon érdekel, de végre bekapcsolták a fűtést

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.12.21. 12:04:40

Állítólag mindjárt itt a világbéke, vagy mi.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.21. 12:17:51

Odri 5 perce kiszabadult a szekrényből.

Atörökk 2012.12.21. 12:20:19

Posztoló világvégéig még megkapja a barnkártyáját?

zbzbzb 2012.12.21. 12:26:45

a mai napig nem sikerült kijavítani a címben a "barnkártya" szót...
a homár is egyre lejjebb adja már.
lesz th blogról szóló th blog esetleg?

Anomalocaris (törölt) 2012.12.21. 12:36:58

@zbzbzb: A január 30-án érkező sorozat két szovjet KGB-ügynökről szül. Az amerikaiak között élő, alvó orosz ügynököket mindig is nagyin izgalmasnak találtuk.

Manyecska 2012.12.21. 12:46:52

@l4c1: nem, ilyen nevű nincs kollégám. Mink az óbudaiba voltunk, délután. Engem nem nehéz felismerni mert kettő helyett eszem!...:) az a társaság voltunk amelyik megérkezése után az asztaltól elstratolva:P lebontotta a faliburkolatot:D! Mink a végén már álltunk mert ülni se tudtunk annyit ettünk..

Manyecska 2012.12.21. 12:51:00

@Manyecska: bocs, nem menni magyar, éjjel háromkor az utcát róttam önszántamon kívül:D ellenben itt elment egy "szellemvonat" tök sötét ablakokkal és rohadtul szikrázva, eskü!!:O állítólag a kábellopást próbálják megelőzni ezekkel a félórás "őrjáratokkal".

zbzbzb 2012.12.21. 12:56:08

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: a nagyin alvó orosz ügynököket izgalmasnak találni kicsit perverz

Anomalocaris (törölt) 2012.12.21. 13:09:59

Egyébként nagyon izgalmas kérdés, hogy jött létre ez az elgépelés. Az 'r' ugyanis elég messze van mind a 'b', az 'a' és a 'k' billentyűktől. Azt hiszem, nyugodtan írhatomnám a következő szakdogámat az elgépelésekről, szerintem nincs még hozzá sok szakirodalom. Úttörő kutatás lehetne.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.21. 13:12:13

És itt is a következő: írhatomnám. Itt két értelmes szó olvadt össze, ez zavaros gondolatokra utalhat.

Manyecska 2012.12.21. 13:14:39

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: jaja, tegnap este én is ezt néztem!!:)) Amúgy volt világvége, éjfélkor. Felébredtem. Iszonyatos energiákat éreztem kinntről. De lehet a kábeleket lopták megint:)..

Manyecska 2012.12.21. 13:26:00

Hogy áll a világvége játék? lehet tudni vagy a csúnyák és fényképezőgépnélküliek menjenek a bánatos p..csába?

Ahoj- 2012.12.21. 17:58:59

FHB egy lúzer, szar hozzá nem értő társaság. Miért nem lehet a normális nagy bankokat választani OTP, ERSTE, RAFFI, CIB, UNICREDIT? A többi szót se érdemel

Pumzkli__ 2012.12.26. 13:27:54

"Naiv ügyfél Allianz bankja egyik reggel FHB-vá alakult."

Pontosan 2011. április 1-jétől:-))))
süti beállítások módosítása