Tékozló Homár

Se IPTV, se internet a T-Home-nál (frissült)

2013.01.09. 16:53 | jackyll | 143 komment

Vik nem gyanította, hogy 15Mb/s-es internetét nem érdemes IPTV-re cserélnie, úgyhogy 2 év hűséggel megrendelte decemberben a T-Home-től. Miután negyedszerre sem sikerült beszerelni, felmondta a szerződést azzal a kéréssel, hogy állítsák vissza eredeti előfizetését. Természetesen ez nem sikerült, az internet és a tévé is odalett.

Végső elkeseredésemben fordulok Hozzád, reménykedve a nyilvánosság erejében. Egyre mélyebre süllyedek ugyanis a T-Home-os ügyintézés mocsarában. Úgy tűnik, büntiből tévé és internet nélkül hagytak. Nem tudok velük zöld ágra vergődni, mindent elismernek, elnézést kérnek, aztán még rosszabb lesz a helyzet. Mintha süketek párbeszéde lenne az egész történet. Kérlek szépen, ha lehet, mielőbb posztoljátok ezt ki, hátha megmozdulnak már.

"Tisztelt T-Home! A következő problémával fordulok Önökhöz: A tavalyi év végéig 15 Mb/s-os kábelinternetes valamint analóg kábeltévés szolgáltatást vettem igénybe Önöknél. Novemberben elkövettem azt a hibát, hogy hagytam magam rábeszélni az IPTV-re (2 év hűségidővel), az internetet 20 Mb-re növelve. Külön rákérdeztem a munkatársuknál, hogy van-e valamilyen minimális technikai követelmény, mert a tévém nem a legújabb (de hibátlanul működik). Azt mondta, nincs. December 6-án kezdték el a beszerelést. Azért írom, hogy kezdték, mert T-Home-os rendszerhibára hivatkozva félbehagyták. Többszöri kérésre jöttek ki újra, majd újra és újra, de nem sikerült kijavítaniuk a felmerülő technikai problémák egy részét (néhány percenként leálló, majd újrainduló beltéri egység, kimerevedő, villogó kép stb). A rendszer kis ideig ment, de a szerelő távozása után maximum egy órával ismét jelentkeztek a hibák. A negyedik sikertelen próbálkozás után – élve a 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet (a távollevők között kötött szerződésekről) adta lehetőséggel (e szerint 8 munkanapon belül indoklás nélkül elállhatok a szerződéstől) – dec.20-án telefonon, majd dec. 21-én írásban, e-mailben és faxon is megerősítve felmondtam az IPTV-szerződést. Kértem az eredeti állapot visszaállítását; kértem hogy tekintsenek el a kötbér felszámításától; ill. kértem, hogy a felmondás végrehajtásáról telefonon értesítsenek (erre a nyomtatványuk szerint lehetőség van). Megadtam egy napot is, amikor jöhetnek leszerelni.

Aztán vártam. Nem jelentkeztek, nem üzentek. Jan. 4-én vettem észre, hogy nem működik az internet. Mivel műszaki problémára gondoltam, vártam. 6-án reggel betelefonáltam, kiderült, hogy lekapcsolták, mivel ÉN FELMONDTAM A SZOLGÁLTATÁST! Tisztáztuk, hogy az internetet nem, csak az IPTV-t mondtam fe. Munkatársuk elismerte, hogy tévedtek, megígérte, hogy sürgősen intézkednek, legkésőbb másnapra visszakapcsolják az internetet. Másnap délutánra nemhogy internet nem volt, de már analóg tévéadás sem (ez az IPTV-vel párhuzamosan végig működött). Ismét hívtam őket, semmiről nem tudtak, azt mondták, idő kell a szolgáltatás megkezdéséhez, hiszen én MOST RENDELTEM MEG! De persze sürgős intézkedést ígértek.

Azóta eltelt újabb két nap. Most, jan. 9-én ott tartok, hogy semmilyen szolgáltatás nincs, a t-online-os postafiókomat megszüntették. Teljesen ellehetetlenítik a helyzetemet, mert nem tudok e-bankon számlákat utalni, mobiltelefont feltölteni (ami ahhoz kell, hogy Önöket hívjam – az utóbbi hetekben több ezer Ft-ot telefonáltam el az ügyfélszolgálatuk hívásával).

Mindezeken felül még kötbér felszámítását helyezik kilátásba! ISMÉTELTEN KÉREM AZ EREDETI SZOLGÁLTATÁS VISSZAÁLLÍTÁSÁT! Ezt az üzenetet egyidejűleg elküldtem a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak és a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi blognak is."

UPDATE 01/14: Hepiend!

Én küldtem be néhány nappal ezelőtt a Se IPTV, se internet a T-Home-nál címmel megjelent posztot. Nos, tegnap (szombaton!) délután soron kívül megjelent nálam a T-Home szerelője, és szinte percek alatt mindent visszakapcsolt, beregisztrált, helyreállított. Tehát újra működik a net és a tévé, és ezt főként nektek köszönhetem. Szóval ezer köszönet, hogy segítettetek hallatni a hangomat. További jó munkát és szép napot kívánok!

Vik

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 16:58:50

"reménykedve a nyilvánosság erejében"

Mind az öten erősen odafigyelünk.

2 év hűséget nem kötünk. Pont. Semmire.

Tévét kábelről nézünk vagy műholdról. Csavart értpárról nem. De erre a pocctoló már rájött.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.01.09. 17:00:13

És barátilag felkerested őket?

Telefonos üfsz pont egy kalap semmit nem ér.

Aureliano Buendía 2013.01.09. 17:15:13

Amúgy nem vesztettél semmit, hagyományosan szar volt a karácsonyi, szilveszteri műsor a tévében.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.09. 17:20:31

Kedves Vik!

Nyugoccság van, nagy eséjjel rendeződik a dolog.

Addig is javaslom, hogy naponta reklamálj, lehetőleg kultúráltan - bár a posztodból itélve nálad az alapállapot - ugyanis minden bejelentésedet rögzítik a munkalapodon.

Mindenképpen írj egy levelet nekik - nyugodtan mehet a T-online webes felületén keresztül - legyn benne a leveledben az elérhetőséged, MT számod, meg a teljes amceralista, lehetőleg munkalapszámokakl együtt (olyat kapnod kellett minden hibabejelntésre) és még jóváírást is kapsz nagy eséjjel.

Kitartást, szerencsét, időben vagy, a T-nél 3 munkanap a normál javítási idő.

Aureliano Buendía 2013.01.09. 17:24:10

@Rosszindulatú Vászka: a normál:9 na, jah:D

Végülis, lehet blogolni a tréhómnál, valamire csak vezet
max megválaszolják egyszerre:)

zbzbzb 2013.01.09. 17:39:38

minek tv? pláne digitális, ha régi a készülék?
na mindegy, megtanultad, hogy ne higgy a rózsaszínűeknek :)
úgyse fognak semmit csinálni csak a kötbért behajtani rajtad.
mai világban aki 2 év hűségidőt vállal az vagy ül egy raklap aranyrúdon vagy bátor.

makifej (törölt) 2013.01.09. 17:47:21

@atpijkamo: főzni pedig csak nyílt tűzön, közlekedni csak sétálva. Igaz ősember?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 17:51:12

Figyej @makifej: ! Téged valaki bagyon átbaszott. A csavart érpáron való tévézés nem a technika csúcsa. Az egy vakvágány, a gagyiság csúcsa. Csaxólok.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.09. 17:52:54

@atpijkamo: pedig fajin az az IP TV, csak igényli a sávszélt, meg eléggé leterheli a NET. Meg hát a T-nél az analóg kábeltévé kihalós.

@zbzbzb: nincs összefüggés, beltérit adnak hozzá, jobb esetben médiaboxot. Mér kéne ahhoz új tévét venni?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.09. 17:56:06

Minek tévé.. azérbazmeg, mert egy ostoba kocka vagy, a magad igen szűk - bár tágnak képzelt - világában.

kiskár 2013.01.09. 18:01:06

Engem is szívattak egy darabig, aztán lemondtam a szolgáltatást kizártam otthonomból ezt a dilettáns bandát és azóta digi tányéros tévével + digis mobil nettel élvezem az életet.
Net lassú, de töredékét fizetem, hűség nélkül.
Amíg csak ezeken keresztül lehet vezetékes netem, addig mobillal tolom!!!

makifej (törölt) 2013.01.09. 18:04:39

@atpijkamo: a ket soromban hol lattal erre utalast? Csak kivancsisagbol, te mit javasolnal a minden szamara elerheto, megfizetheto szolgaltatasok kozul?

@Kellemes Zérókomponista: szeretetremelto figura lehetsz ha ezt komolyan irtad...

@Rosszindulatú Vászka: dedikalt 125K-t kap savszeltol fuggetlenul.

Ha normalisan van kiepitve, az IP TV jo. Az sokkal nagyobb gond, hogy a forrasok, a csatornak, iszonyatosan szar minoseget adnak.

finefeell 2013.01.09. 18:13:08

tmobilos telóról ingyé hívhatsz ;)

Szal vegyél egy tmobilos telefont hogy ingyen reklamálhass a szolgáltatások miatt xDDDDD

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 18:13:11

@makifej: Tányáros tévé. Purtrin ajtó sincs csak függöny, de a műholdtányér ott virít rajta.

Mindenki számára elérhető:
www.worldofstock.com/slides/PHO2776.jpg

zbzbzb 2013.01.09. 18:13:24

@Rosszindulatú Vászka: hát hogy gondoltam az jeleníti meg a képet. és ha régi akkor talán nem olyan jó a felbontása. de csak találgatok. az is lehet, hogy a poszt tolónak a 3 hetes jelenti a régit :)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.09. 18:13:28

@makifej:

"Ha normalisan van kiepitve, az IP TV jo"

Na ez az.

Volt egy hónapom pár éve, mikor a net naponta soxor elment percekre, jöttek szerelők, mindenféle emberek, kedvesek, bunkók, tétovák. Mértek, basztatták a villanyoszlopot, meg a kábeleimet és semmi. Osztán az ötödik szerelő kicserélte a falicsatlakozón azt a párforintos bizbaszt, ami a házba menő fémtoszra csatlakozik, és azóta hibátlan.

Én is röhögtem volna, ha nem velem esik meg.

hondamonda 2013.01.09. 18:15:21

A TV(csatorna), mint mediaformatum is elavult. A nem "a la carte" csatorna-csomag meg meg inkabb.

zbzbzb 2013.01.09. 18:15:55

@Kellemes Zérókomponista: hehe :) azért nem kell tévé, mert nincs rá szükségem, van rendes életem :)
nem baj, ha neked nincs, nézzél ikszfaktort meraz jó, meg verjed is rá, te értelmiségi.

CsakMintTe 2013.01.09. 18:16:21

Ezek mindig ezt csinálják? Keresztanyáméknál még a digitális tévézés kezdetén jöttek tukmálni a boxot, próbálják ki, 3 hónap óccó, ha nem kell, elviszik oszt csókolom. Miután szarnál is szarabb volt a digi adás, szóltak a 3 hó végén, hogy kösz, nem kell. Erre lelőtték az internetet, két hétbe, tucatnyi telefonba került, meg az üf.szolg.os "szakmai" tapasztalatom kellett ahhoz, hogy visszalőjék a netet, és jóváírják a kiesett időt.

Ja, a boxért nem jöttek, nem vitték el... Amikor végül tévéstül, netestül, telefonostul kiszálltak keresztanyámék a T-útvesztőből, akkor kellett őket újra megkeresni, hogy ugyan már vigyék a fenébe, nehogy aztán meg hiányozzon...

makifej (törölt) 2013.01.09. 18:21:19

@Rosszindulatú Vászka: hat ez meg mar csak a jo magyar elet. Mi vecsesen lakunk. Az un. 29-es korzetben. Rendesen kilatasba kellett helyeznem vastagabb jattot, hogy hajlando legyen a t-home-os, teruletileg illetekes szerelo beszerelni. Mert jelenleg tanyeros Digi van, ami szinte csak tiszta idoben mukodik rendesen es masfel megabites fosnet. Ha jobbat szeretnek, nyuljak zsebbe. Es ezek utan meg siman lehet, hogy szenvedni fogunj vele valami kabel vagy szuro vagy akarmi miatt.

dedalon74 2013.01.09. 18:22:20

Azt a több ezer forintot, amit az ügyfélszolgálat hívására költöttél, azt mégis, hogy csináltad, amikor ingyenesen hívhatóak?

sanyix 2013.01.09. 18:23:55

@atpijkamo: ha elolvasnád, talán azt is látnád hogy nem csavart érpáron megy, hanem koaxon... 2 év hűség pedig de mert anélkül még drágább az amúgy is kurva drága szolgáltatás.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.09. 18:31:04

@dedalon74: talán úgy, hogy nincs T-s telefonja.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 18:41:04

@sanyix: Az még nagyobb baromság. Baromság a négyzeten.

dedalon74 2013.01.09. 18:46:55

@Rosszindulatú Vászka: Mindenesetre furcsa, én is megjártam többször a Canossámat velük, és azt tudom javasolni, hogy felmerül vmilyen probléma, azonnal hívni kell őket, és akár naponta többször is zaklatni az ügyfeleseket, amíg nem oldódik meg. Ez belekerülhet egy hétbe, de legutóbb 1,5 hónapomba került.

Aureliano Buendía 2013.01.09. 19:03:33

@panic_button: persze, Karácscsonykor is tök izgi volt, ahogy Kevin megviccelte a vizes bandát. És minden évben beveszik a trükköt, és belelépnek mezítláb a karácsonyfadíszekbe. Irtó muris:)

Diary of a Madman (törölt) 2013.01.09. 19:06:27

@atpijkamo: De te nem jöttél rá hogy kabeles szolgáltatása van/volt.

vkelly 2013.01.09. 19:07:25

@atpijkamo: mi a gond az IPTV-vel? Nekem kb. 4 éve van, és kifogástalanul műxik.
Előtte UPC tányéros TV-m volt, de az meg rögtön nem találta a jelet, amint egy kicsit beborult az ég...

Diary of a Madman (törölt) 2013.01.09. 19:07:59

@atpijkamo: Te sem értessz hozzá mert nem csavartérpárról volt szó.

glc 2013.01.09. 19:16:00

@atpijkamo:
..ja...a négyzeten...jóember, a T nem nagyon akar már digitktv-t adni. Gondolom, mert az IPTV eleve több szolgáltatást képes nyújtani, miközben nem foglal több sávszélt mint a digitktv.

Exxit 2013.01.09. 19:16:37

Én az internettel küzdök a T-online val!

Már vagy két éve 15 megás netem volt. Ami gyakorlatban 16,5-17 megát jelentett. Májusba vettem észre, hoyg a letöltési sebességem kb 12 megára csökkent.

Szeptemberben lejárt a hűség hívtak. megegyeztünk 20 megás netben. Olcsóbb mint a 15 1000 ft-val.
Beállították, és láss csodát, letöltési sebességben visszakaptam a 15 megásat.
Gyakorlatilag 17 mega a letöltési sebességem. Ez hajnal kettőkor is ennyi, és délután csúcsidőben is ennyi!

Az ügyfélszolgálaton szinte lazán ráznak le, a garantált 10 mega meg van? Igen. Akkor ennyi!

Hiába mondom, hogy a 20 mega az én olvasatomba 20 megát jelent nem 17-et. A garantált minimum meg azt, hogy ha az ország összes felhasználója padlógázon torrentezik akkor sem csökkenhet a sebesség 10 alá, nem hatja meg őket!

Gyakorlatilag még soha sem mértem 20 megát egyetlen sebesség tesztel sem!

Gondolkodtam, hogy írni kellene a fogyasztóvédőknek, és az állásfoglalásukat kérni?!!

Tutto 2013.01.09. 19:31:49

Nálam a T-Home kikötötte az iptv-t mert arra hivatkoztam, hogy szar minőségű a szolgáltatásuk és nem kérném. Mondtam nekik, hogy felejtsék el, hogy egy szar szolgáltatás felmondása miatt én a hűségre majd valami bünti pénzt fizetek. Levelezés ment egy darabig, majd jött egy faszi, elvitte a beltérit és levágták a zsínórt ami bejött a házba. Vagyis fizikailag ninnc T-Home a házban. De számla még mindig jön havonta. Elküldtem őket ... erre nem reagáltak semmit ...

dani27bpbp 2013.01.09. 19:39:14

@Tutto: ne gondold, hogy ők elfelejtenek téged, majd 3-4 év múlva itt lesz a posztod, hogy 300 ezret akar rajtad behajtani a Kuki Invest Kft. :-)

d'agneau 2013.01.09. 19:45:43

@Exxit: hát nem kéne, ugyanis a 20 az a névleges sebesség a garantál meg amennyivel akkor is mennie kell, ha égszakadás földindulás minden van.

Ha kevesebb a garantáltnál, na akkor lehet nekik szólni, hogy na-na. Ez minden szolgáltatónál így van, és az ÁSZF-ben is így szerepel.

Érdemes mindig azt nézni, hogy a szolgáltató milyen sebességet garantál, és az alapján dönteni.
Mert én is mondhatnám azt, hogy hát lehet jönni hozzám adok én 120 mbit/s-es netet, igaz a garantált csak 5,5... és ha ez benne van a szerződésben( meg ugye a honlapon is szerepel), ügyfél aláírta, akkor egy szava sem lehet. Evvan

Kifordított kacagány 2013.01.09. 19:46:45

@Diary of a Madman: igazából nem volt róla szó, hogy milyen kábelen nem megy a szolgáltatás. attól, hogy az adott területen épp a tréhóm szolgáltat koaxon kábeltévét, még nem jelenti automatikusan azt, hogy azon fog menni az iptv is. úgyhogy mind hülyék vagytok, csak én vagyok villamos.

@Exxit: azért szerintem ezen annyira ne erőlködj, ártani fog a szépségednek és csak feleslegesen bosszantod magad. örülj, hogy egy ezressel soványabb csekket küldenek.

@Tutto: majd behajtják, ne aggódj.

@atpijkamo: minden technológia vakvágány, csak pillanatnyilag épp az van kéznél, hát azt használják. a lényeg, hogy fizessen a paraszt. lehetőleg minél többet minél kevesebb befektetés után.

Netuddki. 2013.01.09. 19:48:00

Ügyvéddel számoljátok össze mennyi kár ért, és ér a szolgáltatás szüneteltetéséből adódóan. Aztán szépen benyújtani nekik. Max. az ügyvéd költségét vesztheted. A kötsögök meg vonják le az ügyintéző béréből...

Netuddki. 2013.01.09. 19:50:28

@d'agneau: Legfeljebb a felügyelet jól hátsóba sexualizál. Ami nem jelenti azt, hogy a takonyékat is. Vannak egyenlőbbek...

Tutto 2013.01.09. 19:53:10

@Kifordított kacagány: Jöjjenek csak. Akkor megyünk ügyvédezni és hasonlók ...

Kifordított kacagány 2013.01.09. 19:53:34

@kovi1970: aha, mert az csak úgy megy. nem is fognak arra a lemondásra hivatkozni amit az ügyintéző rögzített. mert ugye a felvétel a beszélgetésről nem lesz meg, mire rá kerülne a sor, hogy meghallgassák.

d'agneau 2013.01.09. 19:54:07

@kovi1970: jó, a törvényi szabályozását nem ismerem. Nem tudom, hogy van e arra külön szabály, hogy a névleges szolgáltatásnak hány százalékát kell minimum garantálnia is a szolgáltatónak.

Csak azt tudom, hogy ha a garantált sebesség megvan, akkor fölösleges háborogni, mert úgysem lesz jobb, és az ügyintéző sem tud mit tenni.

Kifordított kacagány 2013.01.09. 19:56:41

@Tutto: én neked adok igazat, de a bíróság nem neked fog. de ígérem, a koronázásom után eredménnyel fordulhatsz hozzám jogorvoslatért.

ANONYMOUS 2013.01.09. 20:01:55

@Exxit:
Én is küzdök velük a net miatt csak én azért mert 5megásnál nagyobbat szeretnék,de azt mondják itt nem lehet,pedig nem a puszta közepén vagyunk

Lombrágó 2013.01.09. 20:14:36

Digi? Höhö. Légy velük boldog, de ne csodálkozz, ha az első problémánál megszűnsz létezni számukra.
Nem tisztem védeni a T-t, de én hétfőn este 9-kor megrendeltem telefonon a netet. szerdán be volt kötve és működött. Egy év múlva pokolian lelassult, háromszor egyeztettünk telefonon a lehetséges hibáról, mindig ők hívtak, nem én kajtattam őket, aztán kijött egy emberük, kicserélte a modemet és azóta is működik, a sebesség is megvan szinte mindig. Ilyen is van.

rohadjmegARCgeci 2013.01.09. 20:17:44

Szerintem a posztoló fogjon egy flakon neoluxot és valamelyik éjjel rögzítse a problémáját az ügyfélszolgálat ajtajára.

pástétom 2013.01.09. 20:18:58

Elvették a Travel Channelt, meg az Eurosportot, hogy rohadnának meg! Pont azt a 2 csatornát, amit a Film+ mellett a leginkább nézek...

Ez is megérne egy posztot, hogy miért??!

rohadjmegARCgeci 2013.01.09. 20:21:46

@pástétom: Nyugi, a Sony már dolgozik a net tv-n ahol te válogathatod majd össze a csatornákat,amit nézni akarsz.

KopaszMercis 2013.01.09. 20:24:42

Mennyi nyavogog buzi :)))

Kifordított kacagány 2013.01.09. 20:27:55

@Lombrágó: ja, ilyen is van, de egy szolgáltató hozzáállását nem azon lehet lemérni, hogy milyenek amikor épp gond nélkül működik a szolgáltatásuk.

amúgy én a digivel is meg voltam elégedve. konstruktívan álltak hozzá a felmerülő problémkhoz(nem volt sok) és mikor lemondtam akkor sem kezdtek hisztizni. talán az egyetlen cég volt akitől nem megkönnyebbülés, hanem kellemes élmény volt búcsút venni.

Kifordított kacagány 2013.01.09. 20:30:12

@Dr. Furia: mit kell azon dolgozni? már ezer éve lenne rá lehetőség, csak nem éri meg a szolgáltatóknak.

ne most 2013.01.09. 20:39:39

Az internet manapság olyan mint a viz vagy az áram. A T-home még mindig azt hiszi, hogy savanyú cukrot árul.
Van náluk platina kártyás ügyfél megnevezés, ami annyit tesz, kinyalhatja.
E-mailben semmi féle problémát nem lehet intézni, elvárják, hogy telefonon intézd, vagyis 15-20 percet várjál telefonnal a kezedben és hülye kérdésekre válaszoljál. Ha eközben sem oldottad meg a saját problémádat vagy nem tetted le, akkor kiküldenek valakit.
Erről kapsz egy SMS-t a "A probléma megoldását kérésére felfüggesztettük."
Akár a napsütésért is kérhetnének pénzt. Különboző előfizetések és csomagok közül választhatnál. Aztán vagy süt a nap vagy nem, addig is legfeljebb kiküldenek valakit, hogy megoldja nálad a problémát.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2013.01.09. 20:42:19

Két hét még nem is a világ egy ilyen ügyintézésnél. Értem hogy már az első nap fáj az ilyen, de ha már a harmadik hónapnál jársz akkor már örülnél ha csak 2 hét lett volna.

Mercel 2013.01.09. 20:48:23

Nem mennék bele a Té pocskondiázásába úgy sejtem, hogy ezt már több tízezren megtették helyettem is akárcsak a jóóóó öreg UPC esetében is.

Nade.
Bárkivel bármi is történjék valamelyik óriáscég pókhálójában, állítsák be szépen a mobiljukon hívás előtt a beszélgetés felvételét. Amikor kapcsol végre a droid rendszer egy valódi ügyintézőt, akkor pedig első dolguk legyen kulturáltan de határozottan közölni velük, hogy ő mint ügyfél rögzíteni kívánja a saját részéről (is) a beszélgetést.
Maradjon végig higgadt, és tényszerű, ha pedig a probléma súlyos akkor tegyen fel minél több kérdést.
A kérdésekre egyértelmű választ kérjen, ne engedje terelni az ügyintézőt, amennyiben mégis ez történik akkor emlékeztesse bátran, hogy rögzíti a beszélgetést amit probléma esetén fel fog használni.

Semmi nem garantált, de általában ilyenkor saját és ügyfél tapasztalatok szerint hirtelen elkezdenek Ténylegesen intéződni a dolgok.

Amúgy a Té céges ügyfelekkel szemben nagyságrendekkel korrektebb ügyintézést folytat, ez kábé akkora kontraszt mint a lakossági és a céges OTP ügyintézés / kiszolgálás.

Az a nagy büdös helyzet, hogy gyönge érdekérvényesítő képességű embereket (csoportokat, népeket) az óriáscégek rongyosra szivatnak. Ez szeretett kis országunkban fokozottan igaz.

Aki viszont képes higgadtan de határozottan és kitartóan akár a nyilvánosságot is behúzva a játékba felvenni a kesztyűt az meglepődhet, hogy meg lehet szivatni még egy óriás céget is.

"Frigyes"

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2013.01.09. 20:50:38

A Tré-home 3 hónapja azt képtelen megmondani, hogy a megrendelt tévé és internet előfizetést egyáltalán lehetséges-e üzembehelyezni a címünkön, ugyanis szerintük nem létezik ez a cím. cseppet se zavarja őket, hogy az összes közszolgáltató, de még az eddig ott működő Net TV számára is létezik, már legalább ötször próbálkoztunk azzal, hogy egyáltalán kerüljön be a rendszerükbe a cím, pedig nem a világ végéről van szó, hanem az agglomeráció egyik elég népszerű településéről és az ingatlan 7 éve létezik már azon a címen.
A különböző belső csoportjaik ide-oda pinpongoznak azzal a feladattal, hogy vajon kinek is kéne ezt a hibát kijavítani, legalább ötször megígérték, hogy minden rendben lesz és hamarosan visszahívnak a szerelők, hogy mikor jöjjenek, de egyszer se tették.
Teljesen impotens társaság.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 20:57:17

@Mercel: "ő mint ügyfél rögzíteni kívánja a saját részéről (is) a beszélgetést"

Látom, nem próbáltál még ilyet. Azt mondják, hogy akkor aviszont látásra, menjél be személyesen valamelyik boltjukba.

Rögzítsd a beszélgetést, de ne szólj róla. Mindössze annyi a korlátozás, hogy nem szabad a beszélgetést nyilvánosságra hoznod. De ugyanúgy megfelel bizonyítéknak, mintha az engedélyével vetted volna fel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 20:58:20

@Kifordított kacagány: "pillanatnyilag épp az van kéznél"

A gőzgép technológiája is kéznél van, mégse nagyon használjuk.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 21:00:14

@glc: "a T nem nagyon akar már digitktv-t adni."

Ott a Digi. digi.hu/lakossagi/tv/muholdastv

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 21:04:28

@vkelly: "mi a gond az IPTV-vel? Nekem kb. 4 éve van, és kifogástalanul műxik."

Mi a gond azzal, hogy az autóúton körülnézés nélkül átmegyek? Többször csináltam, és semi bajom nem lett.

Az a gond az IPTV-vel, hogy elveszi a sávszélességet, szarul működik, és horrortörténeteket hall róla az ember. Ismi szeretett volna olcsó internetet a telefonjára, de nem kaphatott, mert 999 éves IPTV szerződés volt rajta.

galicius 2013.01.09. 21:05:50

A televíziót ne sajnáld.Szar műsorok vannak rajta.1000 éves filmek,amiket már egy csecsemő is 15x látott.Az internet más dolog,az kell.Bár vannak ismerőseim,akik visszasírják a füstjeleket.Sajnos a t-nél elmúlt a Sugár András-Pete József éra.Azóta semmi nem működik csak egy dolog.A t.ügyfél lehúzása.Az viszont nagyon.Internetet nézz máshol,televízió helyett meg olvass,sportolj,szeress.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 21:07:27

Azt se nagyon értem, miért néz tévét az, aki értesült már az internetről. Nem tudja letölteni a jóbanrosszbanbarátokköztet?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.01.09. 21:09:15

Neked 15 megás neted volt a T-nél, és ez nem volt elég? Meg is érdemled a sorsod.

Én már annak is örülök, ha a 15 megabitesként igényelt ADSL az öt megabitet képes legalább 4-5 órán át megszakítás nélkül nyújtani.

Pedig én még nem is akartam ilyen IPTV cuccokkal nagyzolni, csak net kéne, ráadásul még csak nem is tanyán élek, és még az igényeim is igazán szerények lennének, manapság 50 megabit egyáltalán nem számít soknak, ehhez képest a 15, pláne az 5 elég vékony... De a T még ennyit sem tud.

Ilyen retek cég mi a faszért létezhet?

playgorro 2013.01.09. 21:17:13

"Az a gond az IPTV-vel, hogy elveszi a sávszélességet, szarul működik, és horrortörténeteket hall róla az ember."

Na ez az HALL róla.:)) Semmi gond nincs vele, 8 éve vagyok T-nél, 1x volt gondom a net sávszéllel, telefon az ügyfélszolgálatnak, 1-2 óra alatt helyreállt. x éve elsők között kötötték be ezt a környéket IPTV-re. Kértem, jöttek egyből rendben beszerelték. Semmi gond vele, Tv adás is jó, bár csak 1x/hó nézem átlag, net rendben.

betyár53 2013.01.09. 21:19:08

@atpijkamo:

Szolgáltatás áthelyezést kértem a T Hometól. Aug 29 én írásban ! Okt 6 ra !!!

Műszakilag nem tudta megoldani. Okt 6 án leadtam mindent... ezek után , Szerződés szegést akartak a nyakamba varrni ! Majd (feljelentést ígértem,s beküldtem mindenről a fénymásolatot )elnézést kértek , kiderült túl számláztak ! kaptam egy levelet visszajár -4688 ft !
Ennek ellenére, következő hónapra még nekem számláztak 1688 ft ot fizessem be ! Nekik jár , mert 6 után még 8 napig élt a szolgáltatás szerintük !!! Ez azért sem valós, mert leadtam a boxot ! A Lakásból elköltőztem. HANGSÚLY az aug 29 en van ! tehát volt 38 napja , hogy tudja mikor kell megszüntetnie , mert NEM tudja az új helyen a szolgáltatást biztosítani.
DE A JAVA : DEc 22 én kaptam egy számlát 45 000 ft ról tőlük.--A gyári számmal , pecsétes papírral leadott !!! Box kártérítésére ... Örültként telefonáltam---- közölték, 2 nappal később csináltak egy stornó szlát , ne izguljak majd megkapom az ünnep után !!! S minden rendben . ---- Nos LEPRA LENYÚLÓ TOLVAJ ? ALJAS banda ! A 4688 ft om mai napig nem küldte vissza !

De kívánom, a sok aljasságért költsék Gyógyszerre !!!

Mercel 2013.01.09. 21:20:29

@atpijkamo:

Tévedés. Többször is megtettem már a saját és ügyfelek érdekében is, soha egyik cégnél sem örülnek neki - de így jártak. Ha nem mondod, hogy rögzíted a hajadra is kenheted a felvételt, jogilag legalábbis. Ők se véletlenül darálják le neked..

Mondjam, hogy két napos szopás után a múltkor meguntam az egyik mobilszolgáltatónál a témát, rászántam fél órát az életemből nagyjából úgy ahogy le is írtam, 2 óra múlva visszahívtak (önmagában is kuriózom telkók esetében:D), elnézést kértek és összesen három lépcsőben másfél nap alatt megoldották a problémám további baszakodás nélkül.

Amit egyébként az elcseszett netes rendszerük okozott, de ez már mindegy.

A cégek esetében kimondatlanul az a szisztéma, hogy fizess kussolj tűrj és alkalmazkodj. Mármint Te az Ügyfél. Akiből mellesleg élnek.

Amikor bizonyítod, hogy te nem bégetsz azokban az esetekben érdekes módon hirtelen ügyfélbarát(abb) lesz a rendszer.
A nagy cégek két dolgot kerülnek mint a tüzet. Az egyiket hagyjuk:) A másik a negatív nyilvánosság.

(Lásd pl. UPC egyoldalú és elsunnyogós szerződésmódosítás - páran kicsit felhergelték magukat, kikerült a médiába - most ott tartunk, hogy (részben) visszatáncoltak külön ügyfélvonalat hoztak létre a dolog rendezésére - ami persze nem azt jelenti, hogy most mindenkinek hudejó lett, csupán annyit, hogy ha észnél vagy nem szivatnak meg.

Ennyit erről, leírtam a véleményem és meglátásom, nincs szándékomban ezen sokat rugózni a továbbiakban.

"Frigyes"

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 21:24:49

@Mercel: "hajadra is kenheted a felvételt"

Ez egy elterjedt tévhit.

skizzah 2013.01.09. 21:25:52

Szerintem is be fogják hajtani az elmaradt díjakat. Én a Vodafone-al jártam úgy, hogy számhordozásssal másik szolgáltatóhoz szerződtem, ahol a kiengedés feltétele ugye az összes számla rendezése volt. 2év múlva kaptam egy fizetési felszólítást egy behajtó cégtől kb 10.000,-ft összegről. Bementem az ügyfélszolgálatra és akkor derült ki, hogy egy számlát nem fizettem ki évekkel korábban...

Kifordított kacagány 2013.01.09. 21:29:58

@atpijkamo: mert drága. mellesleg használjuk, csak nem dugattyús gőzgépet, hanem gőzturbinákat.

@galicius: azért szerencsére nem csak móunikasót meg barátokköztet lehet nézni.

ne most 2013.01.09. 21:34:53

@Mercel: Ha mondod akkor is a hajadra kenheted, ugyanis nem zárt rendszerben készíted a felvételt és utólag manipulálhatod. Bíróságon kb 0,2másodperc alatt utasítanák el.

Az ügyfélszolgálatot sem hatja meg, mert neki egyébként is minden beszélgetését rögzítik és minőségbiztosítási okokból elég gyakran meg is hallgatják.

Az ügyfélszolgálat egyébként hatalmasat fejlődött, de nyilván nem az ő feladatuk a technikai problémák megoldása. Ahhoz esetleg mérnök vag technika kellene, amire nem futja a nevetséges havi 15000Ft-os előfizetésedből.

Kifordított kacagány 2013.01.09. 21:38:00

@ne most: amivel a cég ügyvédje lehet, hogy tisztában van, de az ügyintéző már kevésbé és amíg nem kapja utasításba, hogy szarjon az ilyesmire, addig inkább dolgozni kezd, hogy fedezze a seggét.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 21:38:13

@Kifordított kacagány: Hol használnak gőzturbinát atomerőműveken kívül?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 21:39:40

@ne most: "utólag manipulálhatod. Bíróságon kb 0,2másodperc alatt utasítanák el."

A bíró szuverén döntése, elfogadja-e. Nyugodtan elfogadhatja.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 21:51:29

@betyár53: Na, tévedtek, javították. Tán még a pénzedet is visszakapod, ha elég kitartó vagy.

Megdobbent 2013.01.09. 21:53:12

Pedig volt egy idoszaka a t-nek, amikor flottul ment az ugyfelszolgalata. 2-3 even at korrektseg volt, e-mail-re telefonra ment az ugyintezes, visszahivott valami elegedettseg mero automata is. Aztan piffneki, elkezdtek szetcseszni az egeszet, holott akkor meg fidesz sem volt. Nem tudom miert, de ugy tunik azota sem sajvult a dolog, tan romlott is valamelyest :)

Mai vilagban T-zni komoly kaland, de total ertheto a kuzdes, ha egyeduralkodo egy korzetben. Sux.

De mekkora jofejseg mar, hogy ha rosszat szolsz, akkor lezuznak minden szolgaltatast, aztan ha vinnyogsz, akkor kegyeskednek visszakotni. Pfej.

glc 2013.01.09. 21:55:42

@atpijkamo: Műholdas nem mindenhol játszik, pl rálátás miatt, ja, és ronda tud lenni egy szedett-vedett antennaerdő... :)
Nálam vagy 3 éve iptv IS ;) van, ezalatt 2x volt probléma, egyszer megdöglött az stb...az a régi ezüst színű... másnap cserélték, illetve egyszer volt szakadozás, ami még aznap megoldódott. És ez ráadásul vdsl-en megy. (csavartérpár :) )

De nehogy azt hidd, a T-t védem, merthogy inkább (koax)kábelen szeretném ám én a netet meg az iptv-t, merthogy itt a kábel vége, még T-s digitktv-s stb is van rajta, de netet azt nem kapok kábelen, mert az utolsó 100m-t egy lokális szolgáltató építette ki, akivel a T így szerződött.
Szerintem öntökönszúrás volt a részükről.

ne most 2013.01.09. 22:12:31

@atpijkamo: Miért tenné, mikor az ügyfélszolgálat minősitett rendszerében rendelkezésére áll a felvétel?@Kifordított

kacagány: Az ügyfélszolgálat csak azt mondja, amit a képernyőn lát és 10 000-szer nagyobb tapasztalata van a fontoskodók kezelésében, mint neked bármikor lesz. Nem jön rájuk a szívdobogás, nem lesz nedves a bugyijuk ha rögzíteni akarják a beszélgetést.

ne most 2013.01.09. 22:14:49

@Megdobbent: Ha nem egyeduralkodó egy körzetben, akkor enged 800Ft az árból, de attól még T-home marad és nem lesz a Krisna-tudatú hívő.

T2006 2013.01.09. 22:16:59

Egy T-s szerelő ismerős szolt, hogy lehet új 30Mbites VDSL-re váltani! Megnéztem a weblapon és tényleg. Online megrendeltem, mert olcsóbban kaptam mint a 15Mbit-es ADSL-t. Három nap múlva felhívtak, hogy nálam ezt csak koaxon tudják, DSL technológiával nem. Mondtam de! Jó majd utána néz. Eltelt kb. 20 nap, mire meguntam és bementem a T-pontba. Előadtam mit szeretnék, erre mondták olyat nem lehet. De szerelő mondta, hogy lehet. Már két hölgy tanakodott, telefonált mire kitalálták, hogy várjak még. Végül újabb 3 nap múlva a szerelő hozott új routert és 31/5,25 megával szakít a net réz érpáron. Tanulság: kitartónak kell lenni és 100 méterre kell lakni a központtól!

glc 2013.01.09. 22:23:29

@T2006: Nekem csak 4M-t tudott fullon az adsl, a vdsl meg 23/5M-t, nem én költöztem közelebb, hanem a vdsl dslam-et hozták közelebb.
De sajnos a 23M az iptv-hez elég ugyan, de HD-t már nem tudnak (pontosabban nem MERNEK) adni :(
Na nekem ez a bajom a T-vel, vdsl-en nem tudnak/akarnak HD-t adni, kábelen meg ugyan tudnának, de nem adhatnak, mert gondolom így szerződtek a helyiekkel :(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 22:36:00

@ne most: "az ügyfélszolgálat minősitett rendszerében rendelkezésére áll a felvétel"

Oké, nekik megvan. És neked hogyan lesz meg?

ne most 2013.01.09. 22:53:06

Elkéred. Köteles dijmentesen átadni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 23:01:53

@ne most: Persze, telefonon beszósz, oszt másnap a postaládádban van a kazetta a felvétellel.

közödeszed 2013.01.09. 23:19:52

@atpijkamo: kikéred a szó szerinti írásos verziót, megkapod csak kérni kell, még csak keménykedni sem kell, nincs is értelme csóri droidokkal. asszem adathordozón is kiadják de ebben nem vagyok biztos.

breezer 2013.01.09. 23:20:50

Akinek a DIGI (kábel) elérhető és a net a fontos, akkor egyértelmű a döntés. Nekem wifi routeren keresztül is hozza a torrent a 8MB/s-et (persze ha van seed is), a feltöltés pedig nagyságrendekkel nagyobb, mint amilyen az UPC-nél volt (kb 2-2,5 MB/s). Ráadásul, akinek fontos, az IP is dinamikus, egy lecsatlakozás és vissza és máris van új IP, néha jól jöhet:) Nekem még problémám nem akadt velük (kopp-kopp-kopp) de a bekötés mondjuk tényleg nem 1-2 napra történt meg anno az tény.

breezer 2013.01.09. 23:22:39

az a 2-2,5 MB/s DIGI-s feltöltésre vonatkozik

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.09. 23:22:46

@közödeszed: "megkapod csak kérni kell"

Akik kérték, nem így mesélték.

közödeszed 2013.01.09. 23:34:44

@atpijkamo: én kikértem megkaptam. idős szüleimnél volt valami a szerződéssel , ment a "vita" írásban de aztán kiderült hogy, anyukám már nem mai csirke és elfelejt dolgokat..totál normális hangnemben ment minden igyekszem úgy beszélni az emberekkel ahogy én is elvárnám..

igi1 2013.01.09. 23:51:22

@uraaam: èn a filmmàniàt nèztem, valamièrt nagyon bejön
a többi csatorna kuka

na meg a reszkessetek betörőt nèmetül, a tèlaput

kèpzeljètek, mèg a reszkessetek betörő utàn karàcsonykor a Fogtündér is vót!

ne most 2013.01.10. 00:07:27

@atpijkamo: fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezései (17/B. § (3) bek.)

A hangfelvételt egyedi azonosítószámmal kell ellátni, öt évig meg kell őrizni, és a fogyasztó kérésére, díjmentesen rendelkezésre kell bocsátani. A vállalkozás a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról a fogyasztót a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.10. 00:14:14

@ne most: "a fogyasztó kérésére, díjmentesen rendelkezésre kell bocsátani."

Aha. Szankciója?

ne most 2013.01.10. 00:22:38

@atpijkamo: Majd az NMHH eldönti mekkora összeget írjon a bírságra.

manigerzson 2013.01.10. 00:51:17

T-home? tavaly január végén lemondtam náluk mindent (tv, net, telefon). a telefonon volt még hűségidő, ami miatt kötbért kellett fizetnem. igen, én voltam hülye, hogy aláírtam, de a fene se gondolta, hogy sikerül elköltöznöm a hűségidő lejárta előtt. addig ment az ügyintézés (3x telefonos ügyfélszolgálat, ahol legalább 3féleképpen mondták el, mit lehet, mit nem, mi jár nekik, vagy mi nem + T-pontban is voltam, mert azért én még hiszek a személyes kapcsolattartásban). annyit sikerült elérni, hogy februárban még egy havidíjat befizettem, meg persze a "lelépést". azért (hogy biztos legyen minden) hagytam ügyintézőt is (jóbarát), ha esetleg még így is valami gebasz lenne. jóbarát hív márciusban, hogy tök jó, még nekem jár vissza pénz, de neki nem adják oda. semmi gond, augusztusban járok arrafelé, addig üljenek a pénzen. augusztusban a T-pontos srác (persze azért csekkolt mindenfélét, hogy egyáltalán jár-e nekem valami, és kifizetheti-e...) elindította a pénz visszautalását, amiről másnap meg is jött a banki sms. a poén a történetben, hogy októberben (!)jött a nevemre egy számla, ami majdnem forintra megegyezett a túlfizetéssel. (távszámla értesített, azóta tőlük is megszabadultam...) ment is az e-mail, hogy valaki hülye, vagy csak szórakoznak? befizetési határidő után két nappal (persze nem fizettem, hisz nem volt szolgáltatás) jött egy, az utolsóval megegyező, de negatív előjelű összeggel. azóta itt izgulok, hogy mi lesz még...

Sajtkukac 2013.01.10. 01:07:57

Tavasz óta már én is boldog ember vagyok.
Lejárt a húségidő, bementem, mondtam, hogy szeretnék valami olcsóbbat és gyorsabbat (5300ft / 5mbit, no TV helyett). Azt mondták ilyen nincs. Mondom, akkor csőváz, én lelépek.
Aztán lett 3 hónapig mobilnet, havi 1000 forintért (500mb).
Utána jött a kánaán (IpPark néven) és lőn 25 mbit net 3 ezerért...
Tv-t nem nagyon nézek, internet rádio rulez:
www.rtvstat.hu

zembertelen 2013.01.10. 01:12:15

Felhívtak a T-Home-től, hogy sokkal jobb szolgáltatást vehetnék igénybe az ADSL-nél, gyorsabb de nem sokkal drágább internetet, ha az optikai kábelesre térek át.
Kérdem: ez már itt nálunk van?
-Ó természetesen mondta a T Homos.
_ rendben, mondtam én.
Egy hét múlva megjelent 2 szerelő és kérdik mi a probléma? Gondolom gyöttek az optikai kábeles internetemet csinálni.
- Optikai kábeleset? Kérdik.
- Ja. Mondom.
- De, hisz az itt nincs is. Mondták és elmentek.
Másnap reggel 8-kor kapcsolom a gépet és nincs internetem.
hívom őket telefonon és mondom mi a gondom.
- Elő szokott fordulni, amikor átállnak optikai kábeles szolgáltatásra némi technikai zűr, de kapcsolja a műszaki kollégát.
- Az lehet, hogy ott ahol átállnak elő szokott fordulni - mondom - de nálunk még kábel sincs!
- Uram nem érek én rá viccelődni - mondja az ügyintéző.
HÁT EZ NEM DAJCSE TELEKOM, CSAK UNGARISE TELEKOM!

A Látó 2013.01.10. 01:29:28

Elkészült a ház, mondok, nem kínlódok a mobil internettel, beköttetem a madzagosat.
Megrendelem az ügyfélszolgálaton, nagyon örülnek neki.
Jönnek a szerelők.
- De uram, ez egy mediterrán jellegű ház!
- Az - mondom - sajnálom, ha nem tetszik, de nekem megfelel.
- Nem a megfeleléssel van a baj, hanem azzal, hogy alacsony a párkány magasság! Abban az esetben tudják bekötni, ha én kiépítek egy olyan tartóoszlopot ami olyan magas, hogy az utcán elhaladó daruskocsi nem szakítja le a madzagot.
- A tetőmre szereljek egy min. 3 méterre kilógó árbócot hogy 40 méterre lévő oszloptól átfeszítsenek?
- Nem maguknak kéne egy segéd oszloppal, vagy földkábellel ezt megoldani?
- Kérem nekünk kötött összeg van a bekötés létesítésére, ez a megoldás nem fér bele. A viszont látásra!
Igazad van zembertelen ez tényleg ungarise telekom!

Meridian74 2013.01.10. 02:03:01

@Mercel: a T-Home-s ügyintézőnek jogában áll a rögzítés engedélyének megtagadását, és ha nem érted meg, akkor megszakíthatják a megszélgetést. A saját rendszerük rögzítése pedig nem azért van hoyg a te beszélgetésedet rögzítsék, hanem azt, hogy az ügyintéző munkáját ellenőrizhessék - ezt neki el kell fogadnia ha ott akar dolgozni, ezért fizetést is kap. De azt már nem kell elfogadnia, ha te akarod rögzíteni a beszélgetését. Azért például nem kap semmit sem. Azzal meg ne gyere, hogy abból él amit te fiztesz neki, mert ha nem szívbajos visszakérdezheti, mikor utaltál neki legutáljára az ő bankszámlájára bármekkora összeget is? Te nem nekio fizetsz, hanem annak a cégnek, aki alkalmazza őt. És nem annyit, amennyit ő ettől a cégtől fizetésként kap.

Meridian74 2013.01.10. 02:11:10

@atpijkamo: a bíró elfogadhatja, és nyerhetsz pert is a cég ellen a stikában rögzített hangfelvétellel... de az alkalmazott ugyanakkor ezért téged polgári perbe foghat, az ő személyi szabadságjogainak (vagy mifene) megsértése végett, és amit nyersz a cég ellen annak 10x-és is elvesztheted a másik peren. Persze lehet hazardírozni azzal, hogy úgyse jelent fel az alkalmazott, de én nem tennék rá nagy összegeket...

Meridian74 2013.01.10. 02:16:38

@ne most: és íme, ez a konkrét megoldása, ha rögzíteni akarod a beszélgetést (mármint ügyfélként). Neked nem kell, megteszi azt a szolgáltató, és elkérheted tőle. Ennyi.

Meridian74 2013.01.10. 02:23:01

@ne most: 7számjegytől kezdődik a bünti... de egy T kaliberű nagy szolgáltató esetén nem szívbajosak, gyorsan felugrik az 8számjegyűre is.

Egyébként a posztban leírt problémát sokkal jobban lehet meggyorsítani (mármint a megoldását), ha arra hivatkozol, hogy a T-Home-nál mindenféle ISO9000 akármi minőségbiztpsítási rendszer van alkalmazva, az ügy alapján nem úgy néz ki, hogy teljesen rendben betartanák minden elfogadott és rögzített előírását. Így lehet kezdeményezni a minőségbiztosító cégénél egy reviziót, ami nagyon-nagyon sokba szokott fájni, és óriási presztízsveszetség, ha megbuknának a soronkívüli ellenőrzésen...

Dodolinka 2013.01.10. 05:19:38

Végig olvastam a kommenteket, meglepődve tapasztaltam hogy mennyi gondotok van a T-Home-val. Az egyik hozzászóló irta, hogy több ezer forintot eltelefonált már ügye megoldása miatt. Mi is sokat telefonálunk a T-Homnak és a T-Mobilnak is, de még egyetlen fillért sem fizettünk érte. 1412, vagy 1430. Mi ezeket hivjuk. Tavaly április óta van tv és internet a telefon mellé, de még eddig ha gond volt bármelyikkel, vagy még ott helyben - vagyis nekem mondták mit csináljak, és akkor jó lett ami nekünk nem müködött - vagy legkésőbb másnap itt van a szerelő. Nekünk egy darabig légkábelen, majd földben jön a telefonvezeték, mivel külterületen élünk. De semmit nem veszünk észre a városi net és ez között. Nagyon sajnálom azokat, akiknek csak rossz tapasztalatuk van ezzel kapcsolatban. Lehet hogy én is beleesek ebbe a hibába még, azt nem tudom. Nekünk még van a hüségidőből rendesen vissza. Hogy aztán utána mi lesz.....

cool 2013.01.10. 06:18:21

T-Home - rablóbanda! Érdekes hogy az eléggé szar minőségért kétszer annyit kérnek, mint pl. a UPC.
Én az IPTV-re mindig azt hittem, majd mennyire király lesz. Hát - ahhoz képest amit vártam tőle, egy rakás gané!
Egyik ismerősömnek digitális kábele van Kiskunfélegyházán. A családi szórakozáshoz meg ugyanolyan LED-es TV-je, mint nekem. Nála érdekes módon tűéles a kép minden csatornán, nálam meg bejön - egyszer valami antennakábel, ami belemegy valami sok LED-et villogtatós fekete dobozba (állítólag az lenne a modem), onnan átmegy valami kék szinű telefonzsinóron egy másik fekete dobozba (amiról azonban sose lehet tudni azt, most akkor ki- vagy éppen be van-e kapcsolva?)(és állítólag az lenne a Set Top Box).
A TV-n meg bejön valami kép, ami a tűélestől bizony eléggé messze van, bár maga a hang még elmegy sztereóban. Én a digitálistól többet vártam volna ... És havidíjban mindez persze T-Home-éknál egy vagyonért.
Azóta egyszer megjelent valami fogaskerék és egy feltöltődő vonal a képernyőn az egyik esti bekapcsolásakor (gondolom, így frissítette magát szoftveresen a cucc), és máris nem jön be a teljes képméret a csatornák felénél.
Nemhogy HD-s felbontás, de inkább semmi! Még a hálónkban a zsebtévé is jobb képet ad ... nagyon elegem van már a drága és szar T-Home-ból.

cool 2013.01.10. 06:22:25

@Dodolinka:

" Mi is sokat telefonálunk a T-Homnak és a T-Mobilnak is, de még egyetlen fillért sem fizettünk érte."

Mert sohasem nézed meg elég tüzetesen a számláidat!
Már maga a kapcsolási díjnak elnevezett rablás 8 Ft/kapcsolásba van. Az neked nem költség, Te Lottó ötös nyertes!???

vik2013 2013.01.10. 07:56:15

Üdvözlök mindenkit, én küldtem be a posztot. Nem tudtam benne minden részletre kitérni, mert akkkor végtelen hosszúságú lett volna. Itt reagálnék néhány felmerült kérdésre.
1. Miért váltottam a működő analóg kábeltévé helyett IPTV-re? Mert olcsóbb. Mert mifelénk fokozatosan építik, butítják le az analóg adást (pl. csatornakiosztás évek óta nem elérhető, értesítés nélkül szűnnek meg csatornák).
2. Miért mentem bele a 2 év hűségidőbe? Mert így 2 évig nem b.ogatnak az ajánlataikkal (ha nem megfelelő a szolgáltatás minősége, az 1 év is túl sok, hűségidő nélkül meg marhára drága).
3. Miért T-Home? Nálunk itt, "vidéken" nem nagyon lehet válogatni a szolgáltatók között. Szerencsés az, aki térdig jár a jobbnál jobb ajánlatokban.
4. Az ügyfélszolgálatot csak a T saját telefonjairól lehet ingyen hívni.
5. Felvilágosítottak, hogy az esetemre nem vonatkozik a 72 órán belüli javítási kötelezettség, ugyanis nálam nem meghibásodás van, hanem új bekötés. Így hibajegyet sem vettek fel. Kész lesz, amikor kész lesz. Vasárnap 1, hétfőn 2-3 napot mondtak, tegnap már azt, hogy talán a héten jelentkezik a szerelő.
És most itt tartunk.

vik2013 2013.01.10. 08:11:41

@vik2013: Ja, még egy vicces részlet: javítást, bekötést kiszállással csak munkanapokon, munkaidőben vállalnak, du. 1/2 4-ig, "munkavédelmi okokból". Vagy azért, hogy ne kelljen túlórapénzt fizetni... Ezért aztán többször is a munkahelyemről kellett hazamennem.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.01.10. 08:11:44

@Dr. Furia:
Azt ne felejtsétek el, hogy sok-sok évvel ezelőtt, ebben a galaxisban én vetettem fel, hogy legyen testre szabható az internet. Sőt, aktív pr-munkát is kifejtetem, min. 15 éve e nemes cél érdekében.Igaz, így akartam visszaszorítani a libsi médiát, emiatt nem kapott fel a sajtó, sőt!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.01.10. 08:14:32

@cool:
A set-top-box tv-beállításainál add meg a neked jó képbeállításokat.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2013.01.10. 08:26:28

Amúgy elég a NMHH-val beparáztatni bármely net/tv/telefon szolgáltatót és máris el van intézve a dolog. :)

glc 2013.01.10. 08:41:36

@cool: Nekem van dktv is meg iptv is. ;)
Nincs szignifikáns különbség a képminőségben ugyanazon a tv-n, ugyanazon a csatornán nézve.
Sőt a dktv a gyengébb, lévén a nemHD-s stb analógon tud csak a tv-be menni.
Ezért egy nagy szőrös bunkó a T-nek.
Te szerintem egy másik szolgáltató HD-s adását hasonlítod az iptv SD adásához. Akkor ne csodálkozz. iptv-n HD akkor lesz, ha HD csomagot kérsz.
A képméretet és egyéb dolgokat pedig állítsd be a stb-n.
Egyébként nem kell műszaki zseninek lenni, hogy mindezt tudd, elég csak a neten utánanézni pl. a T oldalán (bár nem az áttekinthetőség csúcsa.)

igi1 2013.01.10. 08:43:23

nincs màs hàtra

mindent azonnal lemondani, màs nevère teljesen újat kötni

szemèlyesen mèg vagy kètszer a nyakukra jàrni

a Tnèl a megrendelès, beköttetès nehëz, de utàna nincs problèma

iptv meg úgy, ahogy van, felesleges, a megàllítható adàst màr a legtöbb tv tudja is

amúgy meg a legfontosabb az internet, inkàbb onnan lehet letölteni mindent

Csu-csu · http://csu-csu.hu 2013.01.10. 08:50:48

Szép történet, de nem meglepő ilyet olvasni. Nekünk egy kicsit kísértetiesen hasonló problémánk van a fent említett szolgáltatóval, akit persze lassan nem neveznék szolgáltatónak. Akit érdekel, bár egy kicsit hosszúra sikeredett a leírás az itt elolvashatja:

csu-csu.hu/2013/01/02/csokolom-egy-uj-szolgaltatast-szeretnek/

Persze hozzá kell tegyem, hogy a mi történetünk se fejeződött be.

Pussy Riot (törölt) 2013.01.10. 09:06:37

Tányéros TV, és két párhuzamos internet előfizetés, inkább alacsonyabb sávszélességűek, az egyik lehetőleg minél kisebb területet lefedő internet szolgáltató legyen.
Hát így.

Mad Mind 2013.01.10. 09:57:28

A t-home egy kalap fos. Nálunk három ügyintéző háromféle megoldást javasolt a digitális tévére.
Az egyik szerint ha két előfizetést veszünk, akkor rá lehet kötni négy tévét. A másik szerint nem lehet semmit csinálni, csak IP-tvt lehet kapni. A harmadik szerint akármennyi az előfizetés technikailag csak 2 beltéri köthető be.
Persze nincs lehetőség váltani semmire, mert a kerületnek ezen a részén megegyezés szerint a UPC nem szolgáltat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.10. 10:07:52

@Meridian74: "polgári perbe foghat"

Bárki bárkit bármikor beperelhet.

"az ő személyi szabadságjogainak (vagy mifene) megsértése végett"

Arra nem tud hivatkozni, mert nem teszem közszemlére. Utoljára az indiánok tiltakoztak a fényképezés ellen, mondván, hogy ellopja a lelküket.

Meridian74 2013.01.10. 10:20:35

@Pussy Riot: "...minél kisebb területet lefedő internet szolgáltató legyen."

Ennek meg mi értelme? A sávszélt ők a nagyoktól veszik, tehát egy nagyobb méretű hiba esetén ők kompletten leállnak.

Meridian74 2013.01.10. 10:23:08

@atpijkamo: de ha perre kerül sor, és a cég elveszti, az ügyfélszolgálatos is előveszik. És ki szokott derülni az ilyesmi, aztán vagy kirúgják vagy nem, de perelni fog. Főleg ha kirúgják.

Kár kockáztatni és fáradni ezzel, mikor legálisan kérheted a hanganyagot.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.10. 10:26:08

@Meridian74: Szót nem értek abból, amit mondasz. Fenntartom, hogy akárki akárkit perelhet, ez nem izgi.

Ha simán megkapom a hanganyagot, akkor nem fogok bohóckodni a felvételemmel, azt hittem ez evidens.

glc 2013.01.10. 10:35:02

@Mad Mind:
Mert 3 féle van nekik:) a műholdas, a digitktv, meg az iptv :D
Az iptv max 3 streamet tud, tehát 4 tv-hez kell a 2 előf., de ha nincs akkora sávszélességed az adott helyre, akkor marad a 2 STB 2 tv-vel.
Ha meg pl. DKTV, akkor lehet amennyit akarsz.
Újabban viszont már nem akarnak új dktv-t kötni, vagyis a lehet hogy mindhárom igazat mondott, csak attól függ mikor kérdezted, és konkrétan MIRE kérdeztél rá.

joska61 2013.01.10. 10:40:00

Lassan tényleg nagyon nagy kérdés, hogy van-e olyan szolgáltató, aki nem szopat valamivel... Digi ugye a tv-csatornákkal szórakozott mostanában, UPC a szerződésekkel, T fentebb, Invitel meg... Nem tudom, most azt fogom kipróbálni.

AutosVilli 2013.01.10. 11:34:09

De jó hogy elolvastam,már kezdtem elcsábulni a T-home-hoz. Hát a lófaszt fogok ilyen eset után hozzájuk menni.
1 ügyfelet már bebukott a T

heck 2013.01.10. 11:34:17

@joska61: 2. Szolgáltatásminőségi követelmények és célértékek (mutatók)
2.1 Telefonszolgáltatás esetén
(1) Egyedi szolgáltatásminőségi mutató: Beszédminőség (%)
a.) Célérték: 80 %

Na ki a szolgáltató? Próbáld ki.

glc 2013.01.10. 11:45:20

@AutosVilli: Olvass digiről meg upc-ről szóló fórumokat és egyiket se fogod választani, ha az alapján döntesz :)

pizzaboy 2013.01.10. 12:40:45

Én is megjártam már T-Home-al(részletekbe most nem megyek bele.) Lényeg: amikor jöttek cserélni a modemet, az újonnan bekötött modem is szar volt.

A szerelő elkottyintotta, hogy javított, használt modemekre próbálják először kicserélni a hibás cuccot (abba már bele sem merek gondolni, hogy új ügyfelek is használt modemet kapnak-e), aztan amikor AZ sem működött elnézést kért, leszaladt a parkolóba és a kocsiból hozott egy újat... hoppá!
Azóta minden működik.

Pussy Riot (törölt) 2013.01.10. 12:56:02

@Meridian74:
A kis cégeknél - tapasztalatom szerint - sokkal könyebb a technikai, és számlázási problémák intézése.
Hát ezért.

glc 2013.01.10. 13:38:48

@pizzaboy: Meg fogsz lepődni, szinte mindegyik szolgáltatónál van "refurbished" eszköz.
Pl. használt és TESZTELT példányok.

glc 2013.01.10. 13:40:09

@pizzaboy: Ja, igen, új ügyfél is kaphat ilyet...máshol is.

Dodolinka 2013.01.10. 15:35:14

@cool: Köszönöm a felvilágositásodat Cool, de honnét veszed hogy 8 ft a kapcsolás? Nálunk ilyen nincs. Ráadásul dominós telefonról hivom őket, sokszor 20-30 percet is beszélünk, de a pénzem nem hiányzik. Akkor hogy tudom meg hogy valójában becsaptak?? Nálunk meg egyszer sem volt szó kapcsolási dijról. Ha tudod, akkor az email cimemre küld el azt amiből ezt megtudhatom. Köszönöm és szép napot neked.

Mad Mind 2013.01.10. 16:04:29

@glc:
Arra kérdeztem rá, hogy mennyi a 4 tévéhez a digitális beltéri. Nem akartam bonyolultat kérdezni. :)

glc 2013.01.10. 16:12:45

@Mad Mind: Mondjuk a mezei üfsz-es valóban nem feltétlenül ért a műszaki kérdésekhez :), de biztosan egyértelmű volt mindnek, hogy melyik digitálisról kérdezel (sat, dktv, iptv)?
Pl a beltéri szót jelemzően a sat-nál használják.

pizzaboy 2013.01.10. 17:22:03

@glc: örülünk Vincent...

glc 2013.01.10. 22:34:53

@pizzaboy: Nem örülünk, de ez a szolgáltatók -egyébként érthető- gyakorlata.

Mad Mind 2013.01.11. 08:39:40

@glc:
Persze mivel látta a kis képernyőjén mi van nálam előfizetve(azonosítót bepötyögtem) És az analóg telefonnal, meg az internettel talán nem lehet keverni.;)

joska61 2013.01.11. 11:29:52

@heck: Nem nagyon érdekel a telefon hangminősége. TV érdekelne. Nettel nincs baj, több ismerősömnek is ilyen van.

nostoploss 2013.01.11. 13:07:40

@Mad Mind: Sima ügyfélszolgálatost vagy műszaki hibabejelentőst kérdeztél? Mert utóbbinak képbe kell lennie műszaki kérdésekben :)

glc 2013.01.11. 22:45:21

@Mad Mind: A nyitóleveledből az derült ki nekem, hogy eddig nem volt tv előfizetésed, és most szeretnél. Akkor meg nem tudja :)
Egyébként a nyilvántartás érdekes dolog :) Nekem az iptv és a net külön MT azonosítón van, ráadásul a net nevében adsl van, a kapcsolat meg vdsl. :D
Abban a két esetben, amikor az elmúlt években üfsz-t kellett hívnom, ez mindig kisebb kavarodást okozott, de pár perc alatt mindig sikerült kibogozni :)

CID 2013.01.13. 08:29:01

@glc:
Külön MT-n? Oszt a dupla tripla kedvezményt megkapod é ?

glc 2013.01.13. 22:58:56

Ha külön MT-n van, miért kapnám? De nekem így a kedvezőbb :)
süti beállítások módosítása