Tékozló Homár

Összerugdosták az autóját, de elévült

2013.01.14. 14:54 | jackyll | 133 komment

Judit nem kicsit akadt ki azon, hogy a bíróság 2 év után semmit nem csinált az autója berúgott ajtaja ügyében. A harmadik szakértő 50000 forint alattinak ítélte meg a kárt, addigra pedig ez már csak szabálysértés lett volna, az viszont 2 év után elévült. Hogymi?

2009. november 25-én egy parkolási vita után belerúgtak az autóm bal első ajtajába, mely behorpadt. Jogkövető állampolgárként azonnal kihivtam a rendőrséget. Jegyzőkönyvet nem vettek fel a kiérkezett rendőrök, fényképeket nem készítettek, nem büntették meg szabálytalan parkolásért a rugdosodót, viszont elmondták, hogy megtehetem a feljelentést. Én azt hittem, akkor és ott teszem meg, de el kellett mennem a budaörsi kapitányságra. Közel egy év után vádemelésre felterjesztették a budaörsi biróságra, ahol ezután eleinte 4, majd később 3 havonta lefolytattak olykor csak negyedóras tárgyalást. A rendőrségi szakértőn kívül további két szakértőt hallgattak meg a kár megállapítása céljaból. Két szakértő 53 756 ft-ban állapíttotta meg a kárt, egy harmadik 46 876 forintban. Végül ez " győzött". Az ítelethirdetésben a bírónő azt mondta, a vádlott számára kedvezőbb kárösszeg a döntő, mely nem haladja meg az 50.000 ft-ot, igy a vádlott nem követett el büncselekményt, szabálysértést pedig azért nem tud kimondani, mert az ügy több mint két éve történt, tehát ELÉVÜLT! ( Értitek.., a folyamatban lévő, sorozatos tárgyalások ellenére, ítélethírdetés hiányában ELÉVÜLT!! ) A vádlott szabadon távozhat, nem kell a 46 876 ft-os káromat sem megtérítenie, a közel 300 000 ft-os perköltséget pedig a Magyar Állam állja. Többek között a Ti és az én adómból, feltételezem.

Tehát, az én olvasatomban: ha valaki a törvényben meghatározott ( jelen esetben 50 000 ft) alatt okoz kárt szándékosan egy állampolgárnak, akkor tulajdonképpen nem csinált semmit???????!! Holnap is bátran összerugdoshatja bárki tulajdonát, csak ügyeljen arra, hogy a kár, amit okoz, ne haladja meg a 49 999 ft-ot. És ártatlan!

Ez a bűvös és kerek összeg határozza meg azt, hogy történt-e bűncselekmény, egyáltalán csinált-e valamit az illető? Arra a kérdésemre, hogy a káromat mégis ki fogja megfizetni, a T. Bírónő azt a választ adta, hogy behajthatom a 46 876 ft káromat polgári peres eljárásban. Tehát saját költségemen, újabb kb 5 év elteltével esetleg megtérül a károm és elégtételt kaphatok. Talán...

Bűnelkövetőt szereti a Magyar Állam, az ő szórakozását finanszírozza, én pedig fussak a pénzem után még több anyagi ráfordítással.  A Birónő nem teljesen volt a helyzet magaslatán, hiszen elhangzott, hogy akár 46 ezer ft-ból is megjavittatható az autóm ajtaja. Persze, ingyen is megjavíttatható, ha van egy unatkozó karosszérialakatos rokonom, barátom ismerősöm. Akár..... Az végképp felfoghatatlan, hogy a "vádlott szempontjából kedvezőbb". ..... Mi van??????????????? ( bocsánat az alpárinak tűnő kérdésért...:-))

A károsult, jelen esetben a magam számára nem kellene figyelembe venni, mi a kedvezőbb? Talán kedvezőbb lenne, ha morálisan IS elítélné a T. Biróság az elkövetőt, azaz kimondaná, hogy nem rugdossuk öncélúan más tulajdonát, de ha megtettük, akkor felelősséggel tartozunk!!!!!!!!!! Anyagi és erkölcsi felelősséggel!

A T. Biróság szerintem lovat ad az ehhez hasonló ítéletekkel az idegbeteg, kontroll nélküli agresszív viselkedésű polgárok alá, miközben kiskamaszokat becsuknak pár napra egy néhányszáz forintos bizsu lopásáért. Szeretnék párhuzamot vonni, de nem sikerül.

Mérhetelenül bosszantó, ugyanakkor érthetetlen számomra, hogy a bűn elkövetése forintban mérhető és az határozza meg a bűn elkövetésének tényét, hogy hány forintos kár keletkezett. Jelen esetben kb.3 ezer ft eltérés es egy év időhúzás miatt kimondtak egy felmentő ítéletet, az elkövető ÁRTATLAN.

Én kérek elnézést!!!! Attól a jó pár ezer becsületesen adózó állampolgártol, akinek az adóját többek között erre a közel 300 ezer ft-os perköltségre fordítja a Magyar jogÁllam és ezzel igazolja a hasonló morállal rendelkező polgárait.

Tanúlság: mindenki ügyeljen arra, hogy 49 999 ft-ig rongálja csak a másik tulajdonát, így erkölcsileg TISZTA marad és nem kerül egy forintjába sem. És még a feszültséget is levezette, megőrizve ezzel az egészségét. Idegeskedjen a jogkövető, naiv állampolgár, aki azt hiszi, hogy az igazság "ideát" van.

/ Adalék: pár napja olvastam itt a neten, hogy a hajléktalan nénit valószínűleg becsukják néhány napra, mert a zebra mellett 5 méterrel ment át az úton és nincs pénze a feljelentés után a bírságot kifizetni /

Tisztelettel és üdvözlettel: Judit

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szenthomárság 2013.01.14. 15:15:23

Nem tudja valaki, hogy mennyi most az osztrák minimálbér?
és a családi pótlék?
danke!

Dr. Kix 2013.01.14. 15:16:04

Most erre mondjon valaki valami okosat. Mert én nem tudok. (A lovak vajon jól bírják a hideget?)

Atörökk 2013.01.14. 15:19:32

Le kellett volna az elkövetőt rajzolni, majd összetépni. Kb. ennyit tudsz tenni.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.01.14. 15:22:09

mondjuk érdekelne, h a buzi jogvédők ilyenkor hol vannak..

Atörökk 2013.01.14. 15:25:37

@Szenthomárság:
Tudtommal nincs hivatalos minimálbér, viszont ha valahol hivatalosan, főállásban dolgozol, 1000 EUR/hó alatt nem nagyon fizetnek, és az gyakorlatilag teljes egészében adómentes (évi 10.000 euróig teljesen), a fölötte lévő részre már van némi adó. Többit nem tudom :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 15:26:49

welcome to the real world, egyben részvétem és ezért tart itt ezaz ország.

Atörökk 2013.01.14. 15:27:30

@fghjk:
Mivel a sértett vélhetően fehér/hetero/büntetlen előéletű, stb., így az ő jogait nem kell védeni.

Tron65 2013.01.14. 15:32:59

??????
"nem haladja meg az 50.000 ft-ot, igy a vádlott nem követett el büncselekményt"
2009-ben történt az elkövetés, vagyis az akkori jogszabályok szerint, nem pedig a mostaniak szerint kell elbírálni.

helianthus 2013.01.14. 15:35:01

Ez azért elég abszurd történet. Tanulság, ha összerugdossák az ajtót, rugdoss vissza. Így sem térül meg a károd, de legalább neki is lesz kára.
Ja és bÍróság, meg bÍrónőőő, ha kérhetem (a naivot sikerült jól leírnia :D)

aleb19 2013.01.14. 15:35:22

hát kisanyám remélem tanultál a leckéből és máskor nem pattogsz és nem kavarod a szart

prolibusz 2013.01.14. 15:37:14

Először azt hittem, ez egy fos poszt; ez azért mégsem panaszos vásároló esete.

Aztán rájöttem, hogy kurva jó poszt, és leginkább felvilágosított arról, hogy miért van ennyi telibevert, agresszív, idióta vadbarom ebben az országban.

Lipazzz 2013.01.14. 15:38:41

Ez az 50000 Ft a bevásárlóközpontokban véletlenül zsebembe tett árucikkekre is vonatkozik? Mert akkor ennek fényében a kis keresetűek szabadon garázd.. akarom mondani vásárolhatnak. Legalább hónap utolsó hetében is lesz mit enni a kiskeresetűeknek, nem csak zsíros kenyeret szottyadt hagymával.

venszivar 2013.01.14. 15:47:11

@Lipazzz: 2013.01.11. 08:05. Homáron....már kezdik megvalósítani!

venszivar 2013.01.14. 15:48:29

@Lipazzz: hagymát NE emlegesd, mert még megjelenik az a büdös bogár...:)

Mikk77 2013.01.14. 16:02:55

Lehet, hogy meg kellett volna spékelni azzal, hogy el akarod adni az autód, de így kevesebbet kapsz érte 3124 Ft-al és máris 50000 a károd. Valami ismerősöd biztos igazolta volna a bíróság előtt, hogy vevő az autódra, de így horpadt ajtóval bizony pont ennyivel ad érte kevesebbet és még az ajtót is meg kell csináltatnia!
Köcsögölésre köcsögöléssel!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 16:06:34

@Mikk77: normális emberek nem trükköznek, hanem bíznak a bíróságban. elég rosszul teszik.

Mikk77 2013.01.14. 16:08:36

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:

Tudom, de ebben az országban sajnos csak így lehet! :-(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 16:10:51

@venszivar: ehh ugyan. a börtön csak arra jó, hogy legyen mire költeni a pénzt. egyéb haszna nincs.

venszivar 2013.01.14. 16:20:53

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Tavaly nyáron olvastam, hogy 1 azaz egy fogvatartott napi 5000-5500 Ft- ba fáj a közösségnek! Az 30x5000= 150 000 Ft!!!
Sok száz ezer embernek a fizetése NEM ENNYI! pláne, hogy nem a családosoknak, mivel, HA két szülő keres (HA!) 300 000-et, DE van két gyerek, akkor fejenként 70 000 Ft, jut, HA...!!!
A sok gyilkost, rablót meg örökké etetjük, melegen van, mosnak főznek rájuk s sportol TV-t néz,VAKARJA A GYÍKJÁT v. a P.HNÁJÁT. Dögölnének MEG!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 16:25:39

@venszivar: nem bonyolítanám túl. termeljenek maguknak amire szükségük van, oszt kész.

venszivar 2013.01.14. 16:35:10

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: OK !
De a fűtés, víz, villany, ÉPÜLET S legfőképpen a SMASSZEROK! BÉRE!!!
TEHÁT SOKKAL BONYOLULTABB!
Már létezik magán tőkéből épült börtön, 20 év alatt az állam 5-6 X osát FIZETI VISSZA! + az ottani bizniszekben (szolgáltatás,étkeztetés stb.-ben) részt vehetnek. Építenek még! Mért ugye mindenki tudja s gondolja, hogy ki lesznek töltve a cellák... És tejel a biznisz !!!:) A KÖZÖSBŐL!, MAJD KIFIZETJÜK!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 16:38:51

@venszivar: régen kibaszták őket egy távoli szigetre. nekem az szimpatikus megoldás volt.

Atörökk 2013.01.14. 16:40:38

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Most már nem szabad, mert JOGAIK vannak. Nekem a pellengér, nyilvános megcsonkítás, stb. megoldásokkal sem volna semmi bajom.

venszivar 2013.01.14. 16:42:43

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: NA! Hajrá! Tegyük meg! Pl. ott van manyeccs Népszigete, amit ma de. reklámozott, hogy ott milyen jókat szopott...:):

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 16:52:46

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ha talalsz egy uj ausztraliat, ertesits:)
sajnos a kobanyak is bezartak, a forgalombol meg ki kell vonni oket
nehez ugy
annak sincs meloja, aki nem bunozo
felenk autoplya melle szoktak kivinni oket szemetet szedni, ilyesmi

az 5000 forint nem cask a kaja, abban benne van minden, csaxolok, futes, viz smasszer munkaber, ruha, mosas stb

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 16:56:06

@atörökk: sajnos humanista vagyok. de egy kis botozás még belefér.
@hagyma: kisebbek vannak százával.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.14. 16:56:42

kedves posztoló! azért jártál így , mert a vádlott szimpatikusabb volt a bírónak.
Esetleg.
Vagy zsebbe kapott.
vagy, mert, csak.
na.

Aureliano Buendía 2013.01.14. 16:56:46

Mivel az elkövető címe ismert, este meglátogatni, autóján megfelelő jelzéseket otthagyni.

Atörökk 2013.01.14. 17:01:05

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Én is humanista vagyok. Azokkal szemben, akik ember módjára viselkednek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 17:03:59

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: hat szxerintem az osszes sziget keves lenne meg a magyaroknak is, foleg hogy a lakatlan szigeteken altalabn nem lehet megelni
ezert is lakatlan
ha venszivar odakoltozik akkor mar Lakatos less, de ez mas kerdes
szoval az ut nem jarhato
mar a focilabdat sem varrjak
annyit lehetne, hogy venneenek nekik 10 ezer lanc foldet es termesztenenk burgonyat, meg tenyesztenenek disznot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 17:11:39

a disznot meg a krumplit persze ellopnak akik erre hajlamosak
ezert Ok is odakerulnenek
vegul minden bunozo paraszti munkat vegezne es dolgozna
en azt hiszem nagy dolgot oldottam meg ma

Aureliano Buendía 2013.01.14. 17:13:38

@hagyma: Majd a TASZ tesz róla, hogy ne így legyen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 17:14:59

@uraaam: hat a TASZ meg az Ombudsman eleg hatekonyan segiti, hogy sose legyen rend

Szenthomárság 2013.01.14. 17:19:48

@atörökk: Aha, vágom. Kösz. És dánke is!@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Igen, de már ausztrália sem szívesen fogadja őket. :)

venszivar 2013.01.14. 17:20:44

még nem vágtad el a tetves gigádat, te barom:):D

Szenthomárság 2013.01.14. 17:21:08

Még pár év TASZ és polgárháború lesz.
Meglássátok!

Szenthomárság 2013.01.14. 17:23:06

@venszivar: Manyecs szopott a népszigeten?
Na erről lemaradtam.
Mármint a hírről, nem a szopásról.
Bár arról is. :))

Aureliano Buendía 2013.01.14. 17:24:08

@hagyma: na igen. Azért, ha egy ilyen ítélet születne nálam, én pár héttel később biztos megkérném pár ismerősömet, hogy látogassák meg a zilletőt...

@Szenthomárság: ebben nem hiszek, mert mióta beléptünk és itt is tutijjó van, mint tőlünk nyugatabbra, ez már nem lenne européer magatartásforma, megy amúgy is bűnös nemzet vagyunk, húzzuk össze magunkat

venszivar 2013.01.14. 17:26:01

@Szenthomárság: Én is! Még a környékén se jártam, de ma reggel reklámozta, aztán belebonyolódott...Bmegyeri!:):D

Szenthomárság 2013.01.14. 17:26:30

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Üveges vállakozásod van?
@uraaam: Figyeld meg, hgy egyszer elszakad a cérna európában is, mikor már annyi bevándorló lesz, hgy felborul a jóléti rendszer...

venszivar 2013.01.14. 17:28:42

@uraaam: te. mindig másokkal intézteted el a dolgaidat... mondtam, hogy PRONYÓ vagy! Újra bizonyítod!:)

Aureliano Buendía 2013.01.14. 17:35:54

@Szenthomárság: a jóléti rendszer nemhogy felborult, már meg is szűnt.
Csak sokan nem akarják tudomásul venni. Aztán, ha értik is, állnak, mint ama bizonyos lófasz a lakodalomban.

@venszivar: persze, olyanfélékkel, mint te és az ismerőseid. Simán összeszedek 10 ilyet az aluljáróból, mint amilyen te is vagy. Fejenként egy flakon Koccintós, és meg van oldva a probléma:)

venszivar 2013.01.14. 17:43:43

@uraaam: szar egy alak vagy te!ezért fogtok kipusztulni, megrohadni, egy tíz éves cigány gyerek kiontaná a beledet, amit simán megértenék s támogatnám, csak jó helyen nőjön fel az a gyerek...

Szenthomárság 2013.01.14. 17:43:55

@uraaam: Azért dániában még nem borult fel, és ha felülsz egy odatartó gépre, csak te nem fordulsz mekka felé, ha érted mire gondolok.

Aureliano Buendía 2013.01.14. 17:45:15

@venszivar: nem mellesleg az a purgyé a te, vagy valamelyik testvéred kölke, ebből kifolyólag a testvéred is. Értek mindent:)

venszivar 2013.01.14. 17:49:31

@uraaam: Így van, te PRONYÓ PONDRÓ! IDŐ KÉRDÉSE S ELVÁGJUK A TORKOD! akkor a piálásnak is lőttek...helyette tele lesz a pofád földel, mert pofával lefelé temetik el az ilyen férgeket:):D

Aureliano Buendía 2013.01.14. 17:53:14

@venszivar: ha addig a májad szét nem rothad alkeszbácsi:)

venszivar 2013.01.14. 18:00:21

@uraaam: Ha igen, ha nem, mi a százlábúak! ELKAPUNK s meg lesz az a metszés...nincs már sok időtök PRONYÓ PONDRÓ! CSAK FIGYELJ! NAPRÓL NAPRA TÖBBEN LESZÜNK! (már fletó is cigány akar lenni, no a rákos daganatot is kivágjuk.) :):D

Aureliano Buendía 2013.01.14. 18:01:55

@venszivar: a Zaváda Pál meg gidó akar lenni. Kár érte, a Jadviga és a Milota jó könyvek, abba még vállalható az eszmeisége, de a mostani nagyon nem

venszivar 2013.01.14. 18:06:22

@uraaam: na, már terelsz. ne nyalj! nemrég mostam segget!
kimegyek, megnézem a barátaimat, majd szerdán jövök. megyek a késeshez is, fenetni!

Aureliano Buendía 2013.01.14. 18:08:53

@venszivar: kicsit szereptévesztésben vagy bátya! Nyalni neked van okod, hogy megvegyük a Flasztert, vagy a Fedél nélkült. Észnél legyél, ha még a Gondűző nem vitte el az utolsó agysejtjeidet:)

supefly 2013.01.14. 18:25:25

@Szenthomárság: bár a pontos összegeket nem tudom, de úgy tudom létezik minimálbér ausztriában amennyinél kevesebbet nem kaphatsz. részben pont amiatt, hogy külföldi munkavállalók ne kaphassanak kevesebbet ugyanazon munkáért mint egy osztrák. úgy tudom a tartományok (tirol, burgenland, stb) eltérhetnek egymástól de nem nyagságrendileg, és számít az is hogy mi a munkakör, igényel e szakképesítést, valamint az is hogy éves állás vagy mondjuk téli szezonmeló mert ott pl kevesebb a nettó fizu, de kapsz szállást és ellátást míg éves állásoknál nem. ha beszélsz németül itt érdemes keresgélni: www.arbeiterkammer.at/ - itt fellelhetőek a minimum összegek is ha rákeresel a szakmára és más hasznos infók is.

supefly 2013.01.14. 18:30:36

@Szenthomárság: egy konkrét példát is kikerestem, recepciós (vendéglátás-túrizmus) egyéb szakképestítéssel 1290 eur, közép vagy felsőfokú papírral 1305 eur. www.gehaltskompass.at/berufsliste?q=rezeptionist&bereich_id=12 - itt a suche fülre kattintva keresgélhetsz ha beírod a szakmát.

Szenthomárság 2013.01.14. 18:36:11

@supefly: Köszi
Igaziból itt van a főállásom, de van kinn a cégünknek egy másik cége oda kéne mennem. De csak úgymond jelképesen, hogy be legyen töltve az állás, ezért gondolom, hogy csak a kötelező minimálbért kapnám, meg a családi pótlékot.
Segílyt! :)

Szenthomárság 2013.01.14. 18:39:00

@uraaam: Ez mi, az oszták kurucinfó?:)

supefly 2013.01.14. 18:52:32

@Szenthomárság: nincs mit. ilyen ügyben viszont érdemes lenne megkérdezned egy munkajogászt, mert érhet csúnya meglepetés. ezalatt azt értem hogy ha a cégednek van kinti cége is, akkor egyáltalán nem biztos hogy átjelentenek a kinti cégbe, ha nem tartós több éves munkáról van szó, megoldható kiküldetéssel és közben az itthoni munkaviszonyod és fizud él és ezen felül csak kiküldetési napidíjat és szállás/ellátás térítést adnak "csak" plusszban. ehhez pontosan nem értek, de nem kötelezően kinti fizud és munkaviszonyod lesz.

Aureliano Buendía 2013.01.14. 18:57:09

@Szenthomárság: jaja, német, lenyeltem a kommentem ez a mocsok, amiben írtam, hogy dée és nem áté:)

Manyecska 2013.01.14. 19:01:53

@Szenthomárság: és ami késik, múlik, bizton mondhatom. :D:D@venszivar: már anyukád, róla volt szó megint:D:D!

M. Péter 2013.01.14. 19:03:45

@Tron65: Pontosabban az elkövetéskori és a jelenlegi közül a vádlott számára kedvezőbbet kell alkalmazni.

A bűnügyi eljárás kimenetétől függetlenül lehet perelni a rugdosót a kár megtérítéséért polgári perben, erre más elévülés vonatkozik.

Egyéves Önkéntes 2013.01.14. 19:34:42

@Manyecska: Több is veszett Mohácsnál. :)

@supefly: Mivel itthon minden marad a régiben, így nagyon nem érhet meglepetés. De nem lenne baj, ha a fizetésem egy részét schilingben kapnám. :))

Aureliano Buendía 2013.01.14. 19:35:39

Moszkvában meg Zsigulikat osztogatnak.

Egyéves Önkéntes 2013.01.14. 19:36:12

@Egyéves Önkéntes: Ezt @Szenthomárság: néven szerettem volna elküldeni. Basszameg! :)

Aureliano Buendía 2013.01.14. 19:36:40

@Egyéves Önkéntes: én azt hiszem, nem örülnél neki annyira.

De ha igen: van valamennyi német márkám eladó. Azt be tudod váltani silingre is:)

Egyéves Önkéntes 2013.01.14. 19:38:33

@uraaam: Ja. Megint váltják a makit, kéne venni rókicától. :)

Aureliano Buendía 2013.01.14. 19:40:46

@Egyéves Önkéntes: ha így haladunk, nem is lesz annyira vicces:D

Egyéves Önkéntes 2013.01.14. 19:42:54

@uraaam: Mármint, hogy az eunak vége lesz?
Mert azt simán én is úgy látom.
Elfoglaljuk az egészet és kikiáltjuk Unortodoxiát.

Aureliano Buendía 2013.01.14. 19:47:54

@Egyéves Önkéntes: és az ájemeffet is bedöntyük

azért, gondolj bele, kb az összes szövetség megdőlt, amibe mi beléptünk

jusson csak eszedbe a két világháború:)

Aureliano Buendía 2013.01.14. 19:52:15

@Egyéves Önkéntes: mióta le akarom ezt a filmet tölteni bakker

még akkor láttam, mikor a tévé adta pár évtizeddel ezelőtt:D

Egyéves Önkéntes 2013.01.14. 19:54:07

@uraaam: Miert most mi adja, a kenyérpirító? :)

Ezt a film közben találtam:

A kém áll a domboldalon
- Kapitány úr! Jönnek az indiánok!
- Barátok vagy ellenségek?
- Szerintem barátok, mert együtt jönnek!

Aureliano Buendía 2013.01.14. 19:59:40

@Egyéves Önkéntes: nemtom, megy mostanság a tévében? Mondjuk jobban érdekelne, hogy enkóron van-e:)

MrZed001 2013.01.14. 20:10:27

Korábban íróknak szól, hogy egy rab éves tartása 3,5 MFt-ba fáj neked és nekem, tehát az adófizetőknek.
És akkor most tessék elővenni a tavalyi éves fizetési papírt, és megnézni, hogy Ön a tisztességes kereső állampolgár ugyan fizetett-e be 3,5 MFt adót az elmúlt ÉVBEN, hogy eltartson egyetlen rabot ?
Bizony, ennyit max a közép-felsőosztály fizet be, tehát a jól keresők (felső 10-100.000).
Na és hányan is csücsülnek a börtönökben? Majd 20.000-en.
Tehát 20.000 igen jól kereső ember csak azért dolgozik és adózik, hogy eltartsa azt a 20.000 bűnözőt.

Ami a jogi részét illeti, egyre inkább hajlok az összes mocskos bíró kiebrudalására, és egy anglikán precedens alapú rendszer bevezetésére.
Kissé álságos, ez a valamiért egyik életfogytot, a másik meg semmit sem kap ítélkezés.
OK, inkább nevetséges.

2013.01.14. 22:11:09

Hadd találjam ki: kisebbbségí volt az elkövető és a nagyszüleid a dzssiddókra szavaztak.

Piftike 2013.01.14. 22:23:17

aleb19:
Látom, a szövegértés nem az erősséged, keveset olvasol....

Piftike 2013.01.14. 22:25:02

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Nem tudom, a jogkövetés mennyire elvárható ezek után ebben az országban. Én is ezt hittem:-)

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.01.14. 22:26:26

Polgári perben érvényesítheted a követelésedet (vagyoni kár - ajtó, nem vagyoni kár - ügyintézés, ügyvéd amiről van számlád, lelki sérelmeid, stb.).

Indoklás alapján tuti nyerő; lehet anyagilag korlátozottan éri meg de ha a lelked fáj akkor kicsit meg tudod szopatni a delikvenst.

Piftike 2013.01.14. 22:28:06

@Mikk77:
Én voltam a hülye, ügyvéd nélkül, biztosra mentem. Meg kellett volna csináltatnom és vinni a számlát ( százezerről! ) Most már tudom....

Piftike 2013.01.14. 22:33:11

@ErtelmetlenSzajkarate:
Olyan szinten kiábrándító volt ez a kis szösszenet, hogy nincs már lelkierőm mégegyszer belemenni egy újabb sokéves procedúrába. Még mindig nehezen hiszem el, hogy nem valami banánköztársaságban élünk.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.01.14. 22:35:07

@venszivar: Kövess el valamit aztán meglátod milyen jó ott... Egy közepes szállodában ennyibe kerül 5 éjszaka kaja nélkül.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.01.14. 22:39:19

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Haver úgy 15 évvel ezelőtt USA vízumkérőre a "volt-e már büntetve" rovatba beírta, hogy "Nem, még mindig szükséges?". Nem is kapott vízumot...

fda 2013.01.14. 23:00:22

A családban történt egy benzinlopásos ügy, annak kísértetiesen hasonló lett a végeredménye. A rendőrség elkapta, a bíróságon évek után a bűnösről kimondták hogy bűnös, de a kárt nem kellett megfizetnie. A bírónő mondta, aki akar érte fizetni, további pár évre megfizet egy ügyvédet, és a bíróságon lehet tovább szórakozni egy ilyen triviális "ügyben".

De ilyet kár a homárra írni, nincs esélye hogy ezt olvassa valami bíró és változtatna az ügymeneten. Ez nem tesco, vagy gázszolgáltató. Ez nem szolgáltató. Ez maga a magyar államgépezet...

Piftike 2013.01.14. 23:05:27

@fda:
Hát, a Tesco-t meg az ELMÜ-t sem a homár "neveli" meg. Csak panaszkodtam :-\

Piftike 2013.01.14. 23:16:19

@fda:
Valahogy a magánrendelő és a közkorház közötti különbség jutott eszembe, ha van pénzed, azonnal van időpont egy vizsgálatra és együttérzőbbek is a dokik, szivesebben meghallgatják hol fáj, nem?

hopptarisznya 2013.01.14. 23:19:12

A bírónő neve????

A jó kurva anyját az ilyennek! Ez milyen alapon dönt? Összerugdosni a kocsiját, azonnal!

bertrollnok 2013.01.15. 00:19:28

@hopptarisznya: Nem tehet mást, a jogszabályok kötik meg a kezét.

2013.01.15. 01:07:48

Szerintem a kocsirugdosó valakinek a valakije lehetett. Ebben az esetben Magyarországon bármi megúszható.

őszintetudás 2013.01.15. 02:19:05

aki nem akar ilyet az szavazzon a jobbikra

CID 2013.01.15. 06:09:45

@őszintetudás: Na ne viccelődjünk kérem.

kpityu2 2013.01.15. 06:17:00

Ezt nem értem. A bírók farokveréssel eltöltött ideje is beleszámít az elévülési időbe?

svájcinéger 2013.01.15. 06:47:17

Kb masfel eve betortek hozzank, es pont akkor ugrottam haza mert a munkam is olyan es epp ramjott, a cegnel meg nem szeretek a budin ulni. Megyek fel a lakasba es jonnek velem szembe a rosszarcuak. Latom,hogy az ajto feltorve es arasznyira nyitva. Rogton tudtam,hogy mi a szitu es visszafordultam a lepcson majd elkezdtem ezek utan eredni. A 3 -bol ketott elkaptam, az egyiknek raterdeltem a hatara meg a kicsavart karjara a masikat meg bezartam a pince lejarohoz amit egy racsos ajto zar. A hulye oda akart bebujni , hatha nem veszem eszre es elfutok a tobbi utan. Naluk volt az ellopott ertekeknek a 2/3-da ami kb 2,5 millio ft-volt aminek egy reszet annyira tonkretettek,hogy tulajdonkeppen semmit nem er. A szomszedok latva a helyzetet persze hivtak a rendorseget. En meg mar alig birtam ezzel a 2 sutyerakkal, az egyik bambulo szomszedot megkertem ,hogy hozzon egy eros kotelet,hogy az egyiket megtudjam kotozni, a masikkal igy konnyebb lesz.Ugyanis a racsos ajto moge zart surmokam, elkezdte a lakatot babralni egy altala gyakran hasznalt szerkezettel. Jott 2 rendor, ezeket elvittek. Mentot kellet hivni mert ezek a halalukon voltak.Vicc az egesz. En lettem hirtelen a gazember. Ma mar en jarok a birosagra, kulon ugyben, onbiraskodasert es garazdasagert. Az onbiraskodassal sem ertek egyet de a garazdasag az mindenen tul megy. Ja , es 48 orat bent tartottak.Azt nem taglalom,hogy milyen formaban. Rabositva is lettem, ugyhogy minden kiraly. Majd kiderul ,hogy mennyit kell fizessek az egyik taho eltort kulcscsontjaert illetve a masik fogsoranak a rendbeteteleert, amihez amugy hozza sem ertem.

aleb19 2013.01.15. 07:07:07

@Judoc: szerintem eleget olvasok -egy egyetem elvégzéséhez elég volt:),
a lényeget te nem érted kekeckedsz, balhét csinálsz egy pitiáner ügy miatt, aztán rendőrt hívsz feljelented és próbálod elítéltetni a barmot
ez egy eccerü polgári kártérítési per amit el sem kezdtél mert pitiáner vagy és törpékkel keversz és ezért csőd az életed ezért akarsz másokat is magad szintjére lehúzni
a többséghez tartozol ezért a mi Agyarországunk a feljelentők országa...hányingerem van tőletek

lost hope 2013.01.15. 07:34:49

@Judoc: "nehezen hiszem el, hogy nem valami banánköztársaságban élünk. "

De. Lassan ideje észrevenni.

Piftike 2013.01.15. 07:49:34

@aleb19:
Nos kedves aleb19, először arra gondoltam, nem megyek le a szintedre, de muszáj reflektálnom és ne vedd kekeckedésnek ( kisapám)!
Először is egy egyetem elvégzése feltételez egy bizonyos 'stílust', ez nem látszik az iskoláidból. ez a kisebbik baj :-). Vagy ott voltál a helyszínen - ez esetben lapítottál, mert nem ajánlkoztál tanúnak, vagy sajátos az elképzelésed egy civilizált társadalom normáiról. Annál is inkább, mert a te olvasatodban meg kellett volna várnom, amíg a baromnak kedve van arrébb állni, hogy el tudjam hagyni a parkolót, de ha jól érzékelem a stílusodból te sem így tettél volna. itt némi ellentmondást vélek felfedezni a kommented és a vérmérsékleted között. Örömmel jelentem, hogy ez a TE országod, tőlünk csak egy cseppet nyugatabbra fel sem merül a kekeckedés egy parkolóban, mert ott minden parkoló autós ismeri a szabályokat, be is tartja, mert be is tartatják.

Piftike 2013.01.15. 07:51:05

@svájcinéger:
Ejnye, ejnye, hát Te is ilyen kekec vagy?::-)

Piftike 2013.01.15. 07:54:52

@kpityu2:
az ügyvédje húzta az időt, ő ismerte a kétéves elévülési időt. De tényleg, hogyan évülhet el egy folyamatban lévő ügy, amit nem zártak le, aminek a tárgyalása zajlik, még ha foghijasan is.

2013.01.15. 08:17:51

@svájcinéger: basszus, bicskanyitogató. Jó, hogy írod ezeket a dolgokat.

@Judoc: Sajnos én is szoptam a bíróságon, engem elütöttek, és a vétkes autós biztosítóját kellett 5 évig perelnem, hogy megkapjam a kártérítésem. Persze az 5 éves kamatot, meg az ügyvédem költségét nem fizették ki... Tényleg abszurdisztán. Sötét középkor, és korrupt, lefizethető bírók. Mind.

Apropó: bíró ellen elfogultságot bejelenteni? Őt magát feljelenteni? Esetleg valamelyik Uniós bíróságra vinni az ügyet?

aleb19 2013.01.15. 08:24:05

@Judoc: 1., kisanyám a kérdést magadnak kell megérte-e, most így jobb
2., igen ott voltam mert, mindenhol ott vagyok és figyellek benneteket
3., így is meg kellet várnod amíg a barom elenged, de te még balhéztál is is kihoztad belőle az állatot-mert egy liba vagy
3., éltem cseppet nyugatra-5 évet-és láttam cifrább dolgokat is,de a lényeg az általad idealizált tökéletes nyugaton hogy a kinti többség konfliktus esetén megoldásra, konszenzusra törekszik, míg az itthon szocializálódott, túliskolázott picha feljelent
4., megérte?

Piftike 2013.01.15. 08:28:02

@SamSem:
persze igazad van, ilyenkor felmerül bennem is a hogyan tovább., - és nem kekeckedésből- végiggondoltam, mert b@ssza a csőrőmet, hogy ilyen emberek mosolyogva távoznak a bíróságról, de egyszerűen nem éri meg. Pár év múlva rojtokban lógnak az idegeim, beljebb vagyok párszázezerrel és ekörül forog az életem. Levontam a konzekvenciát, igaz nem megyek vele semmire, de legalább látom, hogy ebben az Agyarországban kiknek áll a világ. És ezentúl megköszönöm, ha a barom belerúg az autómba. Mert nem tehetek mást, itt intézményeített bűnvédelem van.

Piftike 2013.01.15. 08:34:41

@aleb19:
kisapám, nem kellett megvárnom, megoldottam nélküle is, ettől lett ideges. Az azért érdekelne, hogy TE mitől vagy ennyire ideges és arrogáns? Csak nem érintett vagy te is valamilyen formában? Ha már kekeckedésről beszélsz.....

svájcinéger 2013.01.15. 08:46:06

En csak szarni mentem haza. Ez lett belole. Mondjuk jobb volt mintha a csajomat dugta volna valaki. Habar ezek utan majdnem mindegy. Azt nem akarom felidezni,hogy milyen arcok voltak, nem akarok altalanositani, de azt gondolom,hogy mar csak egy dobasa van hatra a torekeny es elcseszett tarsadalmunk gyenge lancszemenek es robbani fog a puliszka. Mi johet meg? Megeroszakolnak egy not vagy egy lanyt a buszon es akkor mi felboszulunk vagy mi? Hogy ki a hibas ezert az elcseszett jogrendszerert, a bunozok vagy a rendszer alkalmazoi, aht van egy sejtesem. Valhogy ez nem jo na. En ertem,hogy nincs igazsag meg ,hogy a jog az nem az igazsagrol szol na de ahogy egy mondas tartja, a medencebe ne a trambulinrol hugyozzunk bele. Ha mar annyira muszaj, akkor legyen az a medenceben ulve.

aleb19 2013.01.15. 08:53:21

@Judoc: anyukám ha megoldottad és elhagytad a helyszínt akkor a barom utánad szaladt és menet közben rugdosta tiedautot .......nem értem,
vagy csak fél igazságokat írsz mivel érzelemszegény elcseszett életed van és szükséged van mesterségesen kreált szimpátiára

Piftike 2013.01.15. 09:02:02

@svájcinéger:
ez aranyos, ez a trambulinos hasonlat, még nem hallottam. :-), az a szörnyű, hogy egyre több ehhez hasonló esetről lehet hallani, hogy megvéded a tulajdonodat és megfordul a felállás. Belőled csinál bűnözőt az igazságszolgáltatás. És Te még valamennyire biztonságban érezheted magad, mert férfiból vagy, de mi nők, hogyan védjük meg magunkat? Béreljünk fel magunk mellé tökös fiúkat? Vagy ne közlekedjünk, menjünk haza egyedül? Lassan visszatérünk a sötét középkorba, ha valami nem tetszik, ütünk. Mégis jó, hogy nálunk nem lehet fegyvert tartani, csak szigorú szabályokkal...

Piftike 2013.01.15. 09:08:37

@aleb19:
szivesen megadom egy pszichiáter számát, vele is jót tennék, mert komoly esettanulmány lennél neki.
Igen, sikerült megfordulnom és kiállnom, de nem ötvennel, csak öttel haladtam el mellette, ekkor rúgott bele az autómba. Ha érdekel minden részlet, hogy ne kelljen okoskodnd és találgatnod, kérdezz nyugodtan! ( nem is értem, te mindenhol ott vagy, nem láttad jól???)
Bár egyre inkább úgy érzem, nem szeretnék veled "beszélgetni" és a Te szinpátiádra nincs szükségem. Van még itt a homáron néhány történet, ott is tiszteletedet tehetnéd:D

aleb19 2013.01.15. 09:16:41

@Judoc: ne tedd ezt velem kérlek ne hagggy el, beszélj hozzám még van 10 percünk aztán az ápolok megint visszazárnak.....
libákkal trollkodni- the best

helianthus 2013.01.15. 10:16:34

@Egyéves Önkéntes: ejnye, nocsak. Leteccet buktatni magácskát? :P

aleb19 2013.01.15. 10:28:38

@Judoc: oh te beste hát elhagggytá pedig azt hittem te vagy életem nője aki bármit is mondtam mindet elhitte...
volt köztünk valami szikra azt hittem te megmentesz, és lehajolsz egy emberért de nem,a nők engem csak használnak csak arra kellek nekik...anyukámnak igaza volt
na mindegy én továbbra is harcolni fogok a világbékéért és save the trees so eat lots of beavers

anarch 2013.01.15. 10:34:56

Hmm, ha jól tudom a biciklitolvajokra vadászók (Tolvajkergetők) éppen ezért használnak min 200'005Ft-os biciklit. Ha a tolvaj azt fújja meg, azért már börtön jár, míg ha 10 Ft-al olcsóbb lenne akkor rá se bagóznának.

Démonmac1 2013.01.15. 10:42:37

Sőt az a gané aki ellopta a 3000 milliárdot, még mindig az ország vezetője.

Démonmac1 2013.01.15. 10:45:43

u,i. hozzánk fehér ember tört be, hiába mondtam a sünöknek, hogy hova kéne menni, azt mondták nincs bizonyíték, majd le is zárták az ügyet, még a térfigyelő kamerákat sem nézték meg...

Piftike 2013.01.15. 10:48:10

@aleb19:
Nekem meg arra sem kellesz!:-)

aleb19 2013.01.15. 10:59:11

@Judoc: a francba ....pedig azt mondták itt nyudíjasotthonban a többiek, hogy a neten könnyen összejöhet egy menet

Piftike 2013.01.15. 14:29:43

@aleb19:rosszul indult a kapcsolatunk, mar a virtualis elojatek balul sikerult,nem biztatlak.

Piftike 2013.01.15. 15:22:20

@Démonmac1:
Az a vicc, hogy ez az uriember is hofeher. A neveltetese vitathato.

Piftike 2013.01.15. 15:27:58

@anarch:
Igen, az ertek szamit, nem a cselekedet. A lenyeg, hogy ne haladja meg a torvenyben eloirt hatart es meguszta.

aleb19 2013.01.15. 16:06:04

@Judoc: vow... tehát kapcsolatban leledzünk és már az előjáték is megvolt:)
érintettségem annyi, hogy engem is feljelentettek egy 10km/h koccanást okán 2 évem ment rá,de mivel a pahaszt összevissza hantázott még a bíróságig sem jutott el az ügy, de rabosítottak+ügyvéd...
meaculpa a provokáló, feljelentgető picháért, de a posztból számomra ez jött le elsőre
utólag kiderült csak tapasztalatlan, naivan tévelygő kedves leányka vagy aki aggyal nem csak rendelkezik, de ez az elsődleges erogén zónája is...ez ritka

Piftike 2013.01.15. 16:22:16

aleb19 edes vagy, koszi. Kiengeszteltel:-). Bar lanyka regen voltam, de naivnak megmaradtam a jelek szerint. Sajnalom, ami veled tortent, ezekszerint egyetertunk abban, hogy ez egy elhetetlen orszag, ahol igazsag nincs, csak torveny. Az meg csak a jogkovetokre ervenyes. Es nem minden liba egyforma, kerlek ezentul ne altalanosits. :-)

breezer 2013.01.15. 22:37:11

@supefly: nem tudod, hogy közel a magyar határhoz (de osztrák oldal természetesen) egy mekis vagy más gyorséttermes meló mennyit fizethet kb?

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.01.17. 16:30:24

Judit! Nekem úgy tűnik, hogy te vagy az önkontroll nélküli idegbeteg: háromszor leírtad ugyanazt a leveledben csak, hogy jártasd a szád! Szerinted volt értelme? Ettől bármi is jobb lett? Ettől megtérült a károd? Ettől igazság lesz kurvisztánban?
süti beállítások módosítása