Tékozló Homár

Nem cseréli a ripityára tört gőzkabint a Sanotechnik

2013.01.25. 14:09 | jackyll | 175 komment

Juditék nem értik, hogy mitől nem garanciális a két hónap alatt elromlott, majd javított gőzkabinjuk, aminek ezután röviddel széttört az egyik üvegfala. A Fogyasztóvédelmi Hatóság szerint nekik kellene bizonyítaniuk, hogy nem direkt verték szét kalapáccsal:

Tavaly július végén 2 hónapnyi idegbajos keresgélés után sikerült egy gőzkabint beszereznünk a Sanotechnik Kft-től. Üzembe nem velük helyeztettük, egy hozzáértő ismerősünk kötötte be. Két hónapig kiválóan üzemelt, majd a kezelőpanel megadta magát. Telefon, időpontegyeztetés, kiszállás, csere. Két hét múlva az újonnan beszerelt panel is bekrepált, némi vonakodással ennek a cseréje is megoldódott. Természetesen ilyenkor elrángatják azt a 150 kilót a helyéről, majd viszatuszkolják. Pénteken egy éktelen robajjal a fix  panel biztonsági üvege darabokra hullt úgy, hogy senki nem tartózkodott a fürdőszobában.

Délután kettőkor már  nem voltak a szervízben, ezért elfaxoltuk a problémát csatolt fotókkal együtt. Gondoltuk, mivel garanciális, hétfőn időpontot tudunk egyeztetni az üvegfal cseréjét illetően. Ehelyett az ember hétfőn visszaküldött egy árlistából kiollózott 2 mondatot, mely 12 000 ft-ról szólt utánvéttel vagy futárral való házhozszállításról. (Itt megjegyzem, sem én, sem a férjem nem üveges, de még csak nem is zuhanykabin szerelő, arról nem esett szó, ki fogja beszerelni).  Se együttérzés, se utalás arra, hogy reagált volna valamire, se idevonatkozó szabályok, vagy szabálytalanságok..., csak úgy!

Vettük a lapot, ezek után mi továbbra is nagyon illedelmes hangvételben kértük: ugyan rögzítenék az álláspontjukat írásban is, ha nem akaródzik garanciálisan orvosolni a problémát, mert meglehet, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordulnánk, ha nem sikerül barátságosan rendezni az ügyet.

Másnap kezebe vette az ügyet egy másik úriember, aki már kapisgálta, hogy mi nem rajtuk keresztül, hanem tőlük várjuk a megoldást és egy udvarias hangvételű levélben közölte, hogy az üveg alkatrészekre nem áll módjukban garanciát vállalni, amúgy sem lehet az üveg anyaghibás. ( Csak mert ő ezt állítja, mi higgyük el.) Amikor autót veszünk, akkor sem mondják, hogy a bal első kerékre nem terjed ki a garancia, de a  többi alkatrészre vállalják. A Sanotechnik garanciajegyében van egy sajátosan magyar mentalitásra utaló mondat: A garancia olyan javításokra, illetve azon részek/alkatrészek cseréjére vonatkozik, amelyeknél a reklamáció jogosságát a SANOTECHNIK  ELISMERI. Érdekes megközelítés.

Felhívtam az NFH-t, mi a teendő, szerintük semmi, ez van. Nem tudom bizonyítani, hogy nem én vertem be az üveget egy gumikalapácscsal. (ha  én tettem, csakis azért, mert kedvem támadt nem fürödni néhány napig.) Nem vagyok mérnök, de ahhoz elég gyakorlatias, hogy rájöjjek, ha egy 150 kg-os oszlopot tologatok, ami legószerüen van darabokból összerakva, az deformálódik, feszül, főleg, ha  nem  emelik és a lábait nem állítják vízszintbe. Ha pedig üveg van valamelyik ( több) oldalán egy keretben, az előbb-utóbb a taszigálás hatására összetörik/het/.  Élek a gyanúperrel, itt is ez történhetett.

Namármost.., nem egy nagy tétel, gondolom egy huszasból kijön szereléssel együtt, de csináljunk elvi kérdést a dologból. Kicseréltetjük saját költségünkre / ezzel el is ismertük, hogy nem a gyártó hibájából történt az eset / és a következő héten, hónapban akkor robban fel valamelyik a másik 3 panelből, amikor valamelyikünk éppen használja, vagy a helyiségben van.  Eret vághat, megvakíthat, összetörhetem magam az ijedtség miatt stb.. Tehát ez a kabin így, ebben a formában már szerintünk élet és balesetveszélyes., ezért nem szívesen használjuk. Kértük, hogy vizsgálják be a másik 3 üvegpanelt, hogy a jövőre nézve biztonságban érezhessük magunkat, ezt elengedték a fülük mellett. Tehát vettünk  egy kategóriájában drága, balesetveszélyes, pillanatnyilag használhatatlan zuhanykabint, ami remek dekorációja marad ugyan a fürdőszobánknak, csak éppen alkalmatlan a rendeltetésére. Most kísérletet teszünk arra, hogy visszavetessük, gyanítom, nem fogjuk elkerülni a hónapokig tartó levelezgetéssel járó egyezkedést a NFH-n keresztül.

Vajon az osztrák anyavállalatnak is megérné 50 Euro-nyi anyagköltség megspórolásáért blamálni magukat?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vénszivar 2013.01.25. 17:06:03

@atörökk: Bővítették a kamra szukát? hol a VIII.-kerben? Olvasni v. látni, lehet?

Bálintka. 2013.01.25. 17:09:35

Ez jó cikk volt, tanultam belőle köszönöm. Akartam én is venni gőzkabint a konyhába kb középre, de ha bármikor rámrobbanhat az üvegajtó, akkor inkább nem kösz. Akkor inkább marad az étkező asztal a helyén.

Aureliano Buendía 2013.01.25. 17:47:27

Gőzkabint a gőzkabinboltból.

FDToth 2013.01.25. 17:51:59

Az NFH szépen félreinformál:) mivel jótállásos a termék, így a forgalmazónak kell bizonyítani független szakértővel nem pedig a fogyasztónak...
Az NFH-val 3 ügyem volt, mindháromszor félretájékoztatott az éppen aktuális ügyintéző. Ennyit a hazai fogyvédelemről..

s.g.l. 2013.01.25. 17:55:10

az egészben az tecc, az eladó van akkora barom, hogy nem vesz észre soxorosát veszti el a negatív hír okán.

Bálintka. 2013.01.25. 20:01:49

@s.g.l.: Nem olyan nagy a homár olvasó tábora hogy ez bárkit is elriasszon. Itt pl mindenki utálja az Aldit és a Vodafonet, mégis vannak vásárlóik, ügyfeleik.
A karácsonyi menüt a főnököm a Mongoli BBQ étteremben akarta megszervezni, mire kikeltem magamból, és szóltam, hogy én nem veretném magam össze a pincérekkel, és minden kollégát, cégtagot próbáltam lebeszélni erről a helyről a homárra hivatkozva. Természetesen egyik sem olvassa az oldalt, és egyik sem akarta elolvasni a linket, amit elküldtem. Végül ott kajáltunk, de biztonsági okokból én inkább csak pár pohár szódavizet mertem inni.

Piftike 2013.01.25. 20:04:49

Az epito jellegu hozzaszolasokat es tanacsokat mindenkinek koszonom. Csak a cinikusabb hozzaszolok kedveert: ez volt 10 ev alatt a 3. Probalkozasunk. Az elso kabin ( a haz megepitesenel ) mezei zuhanykabin, a talca egyszeruen elrepedt. Uatana epitett kabin, evekig azott a fal. A mostani gozkabin megvasarlasa azert volt idegbaj, mert mi egy sima mezei kabint akartunk, de a komuves azt mondta, hogy az azast elkerulendo amnyiba kerul az anyag, a kiepites, az uveg hozza, mintha ezt a sz@rt megvesszuk. Igy lett gozkabin. Nem urizalni akartunk, vegre egy vegleges megoldast. Most nem azik a fal, meg nem repedtvel a talca, viszont robbant az uveg.

Aureliano Buendía 2013.01.25. 20:46:55

@Judoc: lehet, hogy a házzal van baj...:)

Piftike 2013.01.25. 20:53:28

@uraaam:
Lassan fontolgatom, hogy koltozunk..:-)
De csak olyan helyre, ahol bizonyitottan legalabb 3 evig hasznalhato a tokmindegy milyen zuhanykabin. ( Sanotechnikes nem lehet!)

Aureliano Buendía 2013.01.25. 21:01:46

@Judoc: ááá, szerintem nem a Sanotechnik a hibás, tuti a házzal van baj, lehet az is, hogy vízés fölött épült. Egely György látta már? Vagy Gyurcsók?

Piftike 2013.01.25. 21:14:09

@uraaam:
A ferjem fizikus, nem hisz a magiaban. Ha lenne vizer a haz alatt, nem is kellett volna kabin, egy csővel megolldhattuk volna. Okosat mondtal, most lebontjuk a hazat es alternativ megoldaskent szabadalmaztatjuk ezt az eljarast. Gyanitom kicsi lenne a nyomas.

Piftike 2013.01.25. 21:15:18

Javitom: megoldhattuk...

Aureliano Buendía 2013.01.25. 21:22:10

@Judoc: nana, ezeket a dolgokat nem szabad lebecsülni, minden művel ember tudja, hogy léteznek megmagyarázhatatlan dolgok is
nem minden csak az anyag... nem minden a matéria :D

De... mintha te visszatérő panaszkodó lennél. Mintha már a múltkor is lett volna valami panaszod. Vagy csak rosszul emlékszem?

Piftike 2013.01.25. 21:26:13

@uraaam: A ferjem bennem hisz, azt mondja en is megmagyarazhatatlan vagyok:-), voltam mar itt, a bal elso kocsiajtom-mal. Velem ezekszerint mindig tortenik valami, vagy korulottem.

Aureliano Buendía 2013.01.25. 21:36:47

@Judoc: lehet, hogy te magad vagy a paranormális jelenség
akkor cseszheted a költözést, mindenhol ez lesz

mondanám azt, hogy inkább szerezz be egy fürdőkádat, de ha igazam van, akkor az is megrepedne miattad:)

Kertes ház és kút. Télen kicsit kihívás, de felpezsdít:)

Ja, neked volt, aki belerúgott, vagy mit az autódba? (megoldás: hisz tudod, hol lakik... ;))

Az én oldalkocsim csak simán megbotlik mindenben, de még a sima aszfalton is... (erős szélben meg félek, hogy felborul, 36-os lába van:))

Piftike 2013.01.25. 21:55:46

@uraaam: Tuuuuudoom, raerek...:-D
De legalabb masokkal nem keveredik konfliktusba az oldalkocsid, mert en kozvetve, vagy kozvetlenul mindig ki vagyok teve fizikai hatasoknak. Utana pedig lelki terrornak, amibol jon a para. Pedig szerintem normalis vagyok, bar erosen dolgoznak a korulmenyek ellenem:-)Az uveg robbanasa Is paranormalis jelenseg volt. Nincs ra magyarazat.

Aureliano Buendía 2013.01.25. 22:05:19

@Judoc: lehet írték, lehet nem, amikor mozgatva volt, lehet, hogy cseszegették, és a felületi feszültség egy esetleges hőváltozás miatt ott vezette le magát:)

ééérted na:D

Piftike 2013.01.25. 22:12:40

@uraaam:
Szeretnem erteni:-(
Neked miert sarga az en nevem? En is szeretnem kisargitani a nevedet, hogy kell?

Aureliano Buendía 2013.01.25. 22:19:35

@Judoc: amikor rángatták a cuccut, lehet, hogy az üvegen felületi feszültség jött létre. A te urad fizikus na! Ne én magyarázzak már:D

Nekem is a saját nevem a sárga. Azt a hivatkozást sárgítja be, ahol a kommentedre válaszol valaki. Ha ráklikkelsz, odaugrik, amelyik beírásodra válaszoltak:)

Amúgy én meg pont, hogy konfliktusfelvállaló (kereső?) vagyok néha. Ha olyanom van. Szedettem már fel emberrel csikket, kutyaszart az utcán...:)

Piftike 2013.01.25. 22:34:00

@uraaam:
A ferjem elmeleti fizikus, nem is erti azt amit te is, en is magyarazunk.,-- nulla gyakorlatiassag van benne. Emlekszem egyszer megkertem, hogy szereljen fel egy torolkozotartot meg a regi lakasunkban, mire hazaertem a furdoszoba ugy nezett ki, mintha golyoszoroval jartak volna ott--Miota hazban lakunk megedzodott, mar nincs haragban a furoval, holapattal---szerintem is ilyesmi lehetett. En csak nem hagyom magam, miutan megtalaltak a problemak.
Nagyon helyes, mert nevelni kell az utca nepet, akkora suttyok jarkalnak korulottunk..., en egyszer mertem szolni vkinek, hogy ne dobalja el a csikket, majdnem megvert.

Aureliano Buendía 2013.01.25. 22:39:30

@Judoc: ja, hogy elméleti... hátizé:)
Én meg bölcsész voltam, de ezeket a dolgokat ki lehet nőni:D
Sz tény, hogy gyakorlat teszi a mestert. Én is tanultam itthon pár dolgot.

Én tök udvariasan szóltam az embernek, hogy VÉLETLENÜL elejtette a csikket, de pár méterre ott a kuka. Hang nélkül felvette, kidobta:)

Piftike 2013.01.25. 22:51:29

@uraaam:
De hat en is mindig kedvesen inditok,velem az a baj, hogy van bennem nemi cinizmus. Meg Te fiubol vagy, toled hamarabb elfogadjak,
A bolcseszet hozzam is kozelebb all, en ezzel az anyagtudomannyal nem tudok mit kezdeni. Mit kell azt magyarazni, ami nem kezzel foghato?
Mikor idekoltoztunk kiakasztotta a sarki zoldsegest amikor elmagyarazta neki a tojas terfogat- ar aranyat es vegul nem vette meg a tojast-:)), ennyire elmeleti.

Aureliano Buendía 2013.01.25. 22:57:24

@Judoc: bennem is megvan a cinizmus, ha arról van szó:)
Mióta nem tömegközlekedem azért kevesebb az alkalom. Akkor meg az autósokat szidom, bár nem hallják.
Valaki mindig hülye. És soha nem mi:D

És nem tiltotta ki a zöldséges?:D

Piftike 2013.01.25. 23:06:48

@uraaam: Nem, szalloige lett a terfogatos tojas...-:)
Velunk nincs baj, ha magunkkal joban vagyunk, akkor minden ok.
Koszonom a " beszelgetest" es az egyutterzest.
Most allasmegforditas - így- van a voiceban, megvarom kibol lesz hires ember es megyek aludni. Pihenj sokat es gyorsan, jo ejt.

zbzbzb 2013.01.26. 05:14:37

Judoc, szerintem az üveg miatt nincs igazad, a többi OK.
Üveg bármi miatt törhet és senki se tudja bizonyítani hacsak nincs video róla pl.
A kocsi hasonlatod ott sántít, hogy ha kihozol egy újvautót a szalonból és egy kátyúban kiszakad a gumi akkor bizony az nem garanciális, az a te károd.

Szerintem próbáld a biztosításoddal rendezni.

Piftike 2013.01.26. 07:51:50

@zbzbzb:
Nem tudom, akkor mire ervenyes a garancia, a gorgokre? A legdragabb alkatresz az uveg es a kezelopanel. A tobbi muanyag. Ha az ember rendeltetesszeruen hasznal valamit, joggal varja el, hogy a gyarto, forgalmazo vallalja a felelosseget. Igazad van, h biztositas, de ez elvi kerdes, van meg 3 eredeti uveg benne, mi van ha azok is szetrobbannnak? Azokat is majd megcsinaltatom? Vagy akkor esetleg elgondolkodnak, hogy megis lehet anyaghibas?

vénszivar 2013.01.26. 08:25:19

@Judoc: Nekem vannak szép gyalult fenyő deszkáim, adok rájuk egy év garit. Lelakkozod bedeszkázod "örök" darab s a szomszéd is hiába kukkol...:)

CID 2013.01.26. 08:45:15

Nem akarok belekotyélni, de a postolo maga írta, hogy valószínűleg a rosszul beállított vízszint miatt feszülhet az üveg, és, hogy a család barátja szerelte be a kabint. Akkor, mi a kérdés?

Piftike 2013.01.26. 08:45:25

@vénszivar:
Koszi, aranyos vagy :-)En pedig eloasom a sufnibol a leszurhato kerti zuhanyt ( ha meg megvan)es lassan jon a tavasz. Addig pedig tartjuk magunkat a nefürgyé le szlogenhez.

Piftike 2013.01.26. 08:47:51

@CID:
Keretik meg1x elolvasni az iromanyt!
Ketszer cserelt beallitas utan benne kezelopanelt a Sanotechnik, akkor ŐK huztak el es toltak vissza. nem emeltek a helyere, hanem toltak.

CID 2013.01.26. 09:16:21

@Judoc: Megtettem, sehol nem írja, hogy kiszedik a sínből a tolóajtót. A kabin vízszintezése meg nem változik egy kis tologatástól, ha rendesen rögzítve vannak a lábak.

Piftike 2013.01.26. 09:29:51

@CID:
Persze, nem szedtek ki, ha kiszedik es visszatolas utan teszik vissza, akkor valszinu, nincs deformitas ill. kivedheto, mert az uveg nem passzolt volna be, csak ha egyenesbe allitjak. Ez egy nagyon nehez, 2 m magas darab, amit reszekbol kellett osszerakni. A stabilitasat maga a sulya adja.

CID 2013.01.26. 09:40:53

@Judoc: Tehát, levonhatjuk a konzekvenciát, a cimbi baszta el az összeszerelést PONT

CID 2013.01.26. 09:54:19

Egyébként meg, leírhatatlaná, a pontos típusát annak a szarnak.

Piftike 2013.01.26. 09:57:16

@CID:
Las Davista nevű gőzkabin. Ha a neve utani szamok is erdekelnek, szivesen utananezek.

CID 2013.01.26. 10:24:12

@Judoc: Hát, legalább jól néz ki:)

vénszivar 2013.01.26. 10:40:04

@Judoc: Segítek! számok: 381077/932.

Piftike 2013.01.26. 11:03:26

@CID:
Es ennyi. Dekoraciooooooo!

Piftike 2013.01.26. 11:04:42

@vénszivar:
Koszonom, lusta voltam atmenni a garanciajegyen megnezni.
Meg szerencse, hogy annyit nem adtunk erte, mert utolso darab volt es akciosan megkaptuk. Allitolag mar nem is gyartjak.

vénszivar 2013.01.26. 11:09:19

@Judoc: Jaaaa, a tietek vót az uccsó s abban is feszült az üveg. A gyártást meg azért állították le, mert nem tudták megoldani, hogy ne rianjanak össze az üvegek!:) Itt a VÉGE!

Aureliano Buendía 2013.01.26. 14:21:54

@Judoc: akkor már tudod, miért volt leárazva:)

Piftike 2013.01.26. 14:54:23

@uraaam:
Mostanara megsejtettem.:-)

Piftike 2013.01.26. 14:56:21

@vénszivar:
Bar vege lenne, kaptam egy elegge szemelyeskedo levelet a szervizes embertol.
Felajanlotta, hogy gesztust tesznek es ingyer bevizsgaljak a maradek 3 uveget. Ez szep toluk....

vénszivar 2013.01.26. 15:03:13

@Judoc: Megható. Vagy rád hajt...:):D

Na arra kíváncsi lennék, hogy mit takar az a vizsgálat? Manuális? Műszeres?:D vagy netán szín spektrumos? (a NASA használja:))):D Azért ne feledd! Ingyen NINCS SEMMI!

Piftike 2013.01.26. 15:08:06

@vénszivar:
Dehogy, ellenseges, azt irja en zsarolom. Mert megemlitettem a NFH-t. De pont ez jutott eszembe, hogyan fogja bevizsgalni. Esetleg egy nagyitoval atnezi centirol centire.

Piftike 2013.01.26. 15:12:59

@Judoc:
Az igazsag az, hogy 6 honapon belul nekik kell bevizsgaltatni es izonyitani, hogy nem allt fenn a hiba mar az eladaskor. Utaltam erre, de nem irtam le egyertelmuen. Csak mivel kertem, hogy vegyek vissza, gondolom ezert, csakis ezert hajlando bevizsgalni. Mert egyebkent elengedte a fule mellett ezt a keresemet.

vénszivar 2013.01.26. 15:50:16

@Judoc: Zsarolásért hat év is járhat.:D
Sok sikert! A fenyő deszkák még megvannak...:)

Piftike 2013.01.26. 16:17:11

@vénszivar:
Koszi, evidenciaban tarom es kereslek, ha szukseg lesz ra:-))

Aureliano Buendía 2013.01.26. 17:26:26

@vénszivar: valószínűleg vizuális:)

@Judoc: mire még kettőt levelezel velük, a cég is megszűnik:D

Aureliano Buendía 2013.01.26. 17:29:39

@Judoc: NFH-t? És akkor a Homárról még nem is tud:)

@vénszivar: egy nagyobb deszka nekem is kéne:) 360x19,5x4 :D

vénszivar 2013.01.26. 17:50:12

@uraaam: már elfelejtettem a nevedet!(pronyó) Látom te is az enyémet!
Mi vasasok mm- ben beszélünk! Tehát kell neked 360mm x 19,5mm x 4mm-es Két vonalzót összeragasztasz s háromba fűrészeled, ha jó fajta, akkor már lakkozott...
LÁTOM UNATKOZOL v. feledékeny vagy?:)

CID 2013.01.26. 17:56:43

@vénszivar: lófaszt számoltak ti mm-ben, kilóban számoltok ;)

CID 2013.01.26. 17:58:33

@Judoc: Szerint lazán bizonyítják, hogy eladásakor nem volt törött az üveg:)

Aureliano Buendía 2013.01.26. 18:29:50

@vénszivar: csak arra gondoltam, megetetlek házitrollocskánk, mer' senki nem foglalkozik veled:)

a bodzát nem kilóra szeditek?

vénszivar 2013.01.26. 18:34:36

@uraaam: BUNKÓ vagy BAROM! Annyit amennyi nekem "kell" bőven meg van! Pronyó!!! téged veszlek meg kilóra, de mégse! A fosért, szart SEM adnak...:)

Aureliano Buendía 2013.01.26. 18:47:47

@vénszivar: na, végre, kezdesz elemedben lenni.
Ez a házasság dolog a muteroddal kicsit megkavarhatta a fejed:)

Most akkor az öcséd a fiad? Hogy dolgozod ezt fel?:) Apának, vagy Gazsinak szólít?

vénszivar 2013.01.26. 18:55:53

@uraaam: Csak azért nem anyádat vettem el, mert szarúr szopott s végigkúrta őt az egész cigány sor....Még ő fizetett a srácoknak! Ezért nincs neked miből parkolnod PRONYÓ!:))):D Szólj az oldalkocsidnak is, azt is lerendezzük! Vissza sem fog menni hozzád, te lúzer:)

Aureliano Buendía 2013.01.26. 19:01:10

@vénszivar: figyelj, a cérnametélt nem érdekli, esélyed sincs nála:)
Meg büdös is vagy, mint a három napos szar. :D

vénszivar 2013.01.26. 19:04:16

@uraaam: CSAK ennyi? a szétkúrt női családtagjaid mást mondanának! PRONYÓ!:)

Aureliano Buendía 2013.01.26. 19:07:22

@vénszivar: most nincs időm rá, meg egy idő után unalmas is kezdesz lenni.
Az a baj, hogy az ötdarabos szókincsed variációi egy idő után már csak ismétlődnek, nem tudsz megújulni.
Mivel még új vagyok, az elején szórakoztató voltál, de mostanra már csak azt látom, hogy a korábbi szórendeket próbálod jól-rosszul variálni.
De kifogytál az igazi ötletekből. Mintha válságban lennél. Vagy csak egy hullámvölgy?

vénszivar 2013.01.26. 20:02:44

@uraaam: PRONYÓ! mintha ezt már írtam volna neked, ide másoltad? :) pondró vagy alkesz! :D Kissé túlzásba vitted 18:47:47-kor, EZÉRT szétbaszom a pofádat!

Aureliano Buendía 2013.01.26. 21:03:44

@vénszivar: áá, nem az igazi.
Alkotói válság, vagy mi van rajtad na.

Toportyán Ulla 2013.01.26. 21:48:25

Ez a sanotechnik is nem kínai cég? úgy tudtam...

főboszorka45 2013.01.27. 09:35:39

az üvegnek van egy érdekes tulajdonság.
Úgynevezett feszültség keletkezik benne, ez láthatatlan. Nekünk is volt olyan hamutartónk, melyet alig használtunk és színes, körte alakú volt. valami 15-20 év után egy éjjel óriásit robbant valami. Hát a hamutartó tört ketté, minden szilánk nélkül, és úgy nézett ki, mintha le lenne csiszolva a törés mentén.... szóval alattomos egy anyag, főleg ha nagy és vastag :))

pause 2013.01.28. 00:45:27

RAVAK-ot vegyel,ott kezdodik a zuhanykabin,aztan lehet menni dragabbra....

Szenthomárság 2013.01.28. 09:15:09

@Jokkura: "h aeddig használtátok ,akkor nem gyártási hiba. "

Ezt úgy mégis honnan a bánatos p.csából tudod olyan messziről megítélni???
LOL

Szenthomárság 2013.01.28. 09:17:26

@Pampusek Bácsi: gajra ment! nyelvtannáciként keltem ma fel!

Szenthomárság 2013.01.28. 09:20:36

@atpijkamo: meg egyébként is az egy nagyon beteg ember, akinek arra merül fel igénye, hogy esetleg egy szauna ne fából legyen
mégis miből lenne egy szauna, ha nem fából?
fröccsöntött kínai PVC-szauna?
Vagy kőből faragva? Viiilma!
vasból kendácsolva?
vagy hogy?

Szenthomárság 2013.01.28. 09:21:55

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: jól néz ki (nem maga, hanem a zuhanyspirál :)), de én ilyen labirintusban tuti eltévednék! :D

vénszivar 2013.01.28. 09:24:16

@Szenthomárság: Kínai porcelánból, persze csak csángh korabeli s csak a pénzes, igényeseknek! Fából...Brfff:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.28. 09:25:44

@Szenthomárság: Nagyon perverz emberek vannak. Képzeld, van aki üvegszálból csinál autókarosszériát. Meg fémből repülőgépet meg hajót. Hát a vas nem is úszik a vizen!

Szenthomárság 2013.01.28. 09:27:06

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: én így csináltam magamnak egy ájpedet.
hoztam fel a játszótérről homokot, kivontam belőle a szilíciumot, pár apró trükkel csináltam belőle mikrocsipet, már csak egy ház kellett hozzá aluból, de az mindenkinek van otthon, pár vezeték, némi barkácskészség (forrasztás) meg egy üveglap kijelzőnek.
a sok sznob, meg sorba áll érte.

Szenthomárság 2013.01.28. 09:29:10

@atpijkamo: hülyeséget beszélsz, a szauna fából van és kész.
ami nem fából van, az valami más, de semmiképpen nem szauna.

vénszivar 2013.01.28. 09:30:09

@atpijkamo: Akkor a vasércet hogy szállítják a tengereken?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.28. 09:31:28

@Szenthomárság: ugyan. egyenesen befele, aztán meg kifele tolatás :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.28. 09:32:06

@vénszivar: Hát ha van egy csöppnyi eszük, fa hajókon. A fa úszik a vizen, még a favágót is elbírja, a ha rááll.

Horst Nilgerson 2013.01.28. 09:33:11

@Judoc: ha a férjed fizikus, akkor tudhatná, hogy a kőművesnek nem hiszünk el semmit.
mert az egy lusta disznó és ha megveszed készen, akkor neki nem kell dolgoznia!
persze pénzt se keres, de ő ehhez is hülye, hogy ezt felmérje.
Tisztelet a kivételnek, bár olyat még senki sem látott.

Szenthomárság 2013.01.28. 09:34:10

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: vagy pedig szórok el morzsákat útközben :D

isti77 2013.01.28. 11:37:10

Nem akarom előre elvenni a kedvedet a harctól, de miből gondolod, hogy ha az üveget nem cserélik ki garanciában, akkor fél évvel a vásárlás után rá tudod venni őket, hogy vegyék vissza az egészet, amikor erre csak 8 napig kötelezi őket a törvény?
Ha a hiba bizonyíthatóan garanciális lenne, akkor nyilván kicserélnék az üveget garanciában, ahogy tették a panellal az előző két problémánál. De mivel nem az, mire akarsz hivatkozni, ismétlem, fél év után?
Szerintem az is lehet, hogy akár ki is cserélték volna neked az üveget garanciában, csak miután elővezetted nekik a feltételezésedet, mely szerint az ő szakszerűtlen javításuk következménye lehet az üvegtörés (akár igaz, akár nem, bizonyíthatatlan), akkor szállt el minden jóindulatuk, és onnantól kezdve állnak ők is úgy a dolgokhoz, ahogy.

Egyéves Önkéntes 2013.01.28. 11:43:39

James Watt, a gőzkabin feltalálója most forog a sírjában!

todie2d 2013.01.28. 12:03:58

@Szenthomárság: hogy lenne mar fabol?
lattal mar olyat, hogy "faszauna elado"?
finnbol van az vagy infrabol, ennyi.

Szenthomárság 2013.01.28. 12:14:09

@todie2d: igaz!
az infrát hol bányásszák vajon?

todie2d 2013.01.28. 12:18:19

@Szenthomárság: az nem gyun a zatmoszferabol a zozonlyukon keresztul?
sztem csak be kell fogni, mint a pofankat.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.01.28. 12:37:41

Mi az a gőzkabin? Olyan mint a gőzsütő? Puhára süti a csirkét?
A biztonsági üveg meg hogy tudna már eret vágni? szilánkosra tört? Akkor az nem biztonsági üveg. Eleve annak az üvegnek nem kéne meglehetősen vastagnak lennie, ha egymagában áll és kibírja a gőzsütő 200 fokos hőjét?

vendriner aladár 2013.01.28. 15:27:58

Elolvastam a kommenteket és a sztorit is. Sanotechnik, sanimux kínai. Volt szerencsém hozzá. Kezelőpanel beázott elem cserés. Gariban cserélve. Alja ereszt rossz illesztések => ipari hulladék

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.01.28. 17:05:45

@Szenthomárság:
No igen, az ájpedet! ha valakinek van kéznél pár szerszáma, akkor azt is lehet. :)

Pár évvel (de mindenképp 10-15-nél régebben) ezelőtt még volt a PC korszak, amikor boldog-bolgodtalan illesztgette a kártyákat az alaplapra ki hobbiból, ki megélhetésből kútfőből vagy tomshavertől.. oszt' 10 pontnál nagyobb eltérésért már kereste a megfelelő alaktrészt a bay-en..

Azért szvsz egy zuhanykabint megépíteni nem ördögtől való, miképp oly sok minden mást sem. És akkor pontosan egyvalaki lesz akit hibáztathat probléma esetén :)

Piftike 2013.01.28. 18:46:14

@isti77:
En allitom, hogy az uveg mindenfele behatas nelkul robbant szet. Meg csak a helyisegben sem volt senki. Nem en vertem be, nem estem neki stb. Namarmost, ha ok ezt nem hiszik el nekem es nem hajlandok bevizsgalni / egyebkent hajlandok, ezt irtak levelben /a tovabbi 3 uveget, akkor ez szamomra baleset es eletveszelyes. Te furodnel egy olyan kabinban, aminek minden atmenet nelkul, radrobban(hat) az uvege?

Piftike 2013.01.28. 18:50:13

@Horst Nilgerson:
Nagyon rendes a srac, de azt mondta annyi penzert, amennyiert kiepit egy azasmentes kabint, mar kaphatunk egy ilyet is. A ferjem imadja a szaunat, de ennek nem sok koze van hozza. A viznyomas miatt a masszirozofunkcio sem er semmit. Viszont szeeeeeeep! Es a fentiekhez kepest draga.

Balint Gyuri bacsi 2013.01.28. 18:55:08

Felrobbano zuhanykabin ajtokrol mar hallottam. Es biztos, hogy a forgalmazo is. Valami feszultseg lehetett az uvegben.
Csak addig voltatok az ugyfelei amig fizettetek neki. Amint valami baj van sumakol es kodosit. Biznisz magyar modra.

Piftike 2013.01.28. 18:55:20

@00000000-0000-0000-0000-000000000001:
Tizmillio darabra hullt, masfel oraig szedtuk a szilankokat es masfel meteres korzetbe repult. Nem tudom, nem vagyok uveges. A 7vegen vendegeink voltak, egy fizikus srac, akinek ez a szakterulete, elmagyarazta, hogy ez a biztonsagi uveg ( hogy ezer apro darabra hullik, hogy ne vagjon) de a tobbin szabad szemmel lehet latni, hogy feszultseg van benne, mert piros es zold arnyekok vannak benne.

Piftike 2013.01.28. 18:58:12

@Balint Gyuri bacsi:
Igy van, mi is igy gondoljuk, hogy amint fizet az ember, mehet a fenebe. Olyan gusztustalan, szemelyeskedo levelet irt az ember a szervizbol, hogy csak neztunk. Mossak kezeiket, es gesztuserteku az, hogy hajlandok ingyen bevizsgalni. En ugy tudom 6 honapon belul az ő kotelesseguk bizonyitani, hogy megfelel az eloirasoknak.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.01.28. 19:03:58

@Judoc: ha sok apró darabra repült, amelyek nem élesek, akkor az valóban biztonsági üveg, viszont az nem vág amikor eltörik. Hangja van, de nem robban, hanem csak roppan. Úgy értem olyan erővel ott nem repülnek szilánkok, hogy az felszakítsa valaki bőrét. Egyszerűen a benne lévő feszültség által repülnek szét a darabkái. És gyárilag van benne annyi és olyan feszültség, ami ahhoz kell, hogy ne szilánkosan/élesen törjön.

Piftike 2013.01.28. 19:09:04

@00000000-0000-0000-0000-000000000001:
Most osszezavartal....:-)
Akkorat szolt, hogy azt hittem a cirko repult a levegobe. Az apro darab azert szar, mert ha valakinek a szemebe repul, akkor megvakul. Viszont erdekes, hogy nem a kabin belsejeb, hanem kifele szorodtak a szilankok.

svinjahond 2013.01.29. 12:14:52

Írja a poszt-toló, hogy "2 hónapnyi idegbajos keresgélés után sikerült egy gőzkabint beszereznünk a Sanotechnik Kft-től. Üzembe nem velük helyeztettük, egy hozzáértő ismerősünk kötötte be."
No igen, pontosan ezért szívnak vele most! Ez a hivatalos forgalmazó pitiáner bosszúja a fillérbaszó megrendelőn: ha ők telepítették és helyezték volna üzembe, most minden menne csont nélkül, mint az ágybaszarás. Tök világos, hogy a kabinfal szilánkokra robbanása a felgyülemlett felületi feszültség eredménye, amit a SZAKSZERŰTLEN BEÉPÍTÉS okozott. Majd legközelebb, a következő gőzkabinnál nem sajnálnak már szakembert hívni. Kb., ennyi!
(Ettől függetlenül egy KERMI vizsgálatot megérne, hogy az anyaghibát, vagy a gyártástechnológiai igénytelenséget kizárhassák a történetből!)

azarcakimeghúzottegymarslakót 2013.01.29. 14:22:17

én csak annyit mondanék, hogy két négyzetméteres épített zuhanykabin, beépített ülőkével :)
judoc, azért ázott nálatok az épített kabin, mert azt le kell kezelni egy spec. anyaggal burkoláskor. hallottam én is olyat, hogy egy év múlva az épített zuhanyfülke kívül-belül bepenészedett, mert a burkoló kispórolta a szükséges anyagot...

magyarcsarda · http://magyarcsarda.blog.hu 2013.01.29. 14:26:10

"Üzembe nem velük helyeztettük, egy hozzáértő ismerősünk kötötte be."

Ó, hát én így szoktam űrhajót beüzemelni, aztán csodálkozok hogy a nasa nem ad rá garanciát. Idióta!
süti beállítások módosítása