Tékozló Homár

Bekamerázza a buszokat a BKK

2013.02.13. 13:32 | jackyll | 252 komment

Facebookon jelentette be az örömhírt a BKK, hogy a jövőben a fizetőközönség biztonságban érezheti magát a filctollas garázdáktól:

Sikerült elérnünk a jogszabályi korlátok eltörlését, immár tehát minden lehetőség adott a járművek bekamerázására. Az idén érkező 159 db új busz és a 2014-től érkező új trolik és villamosok már gyárilag kamerázva érkeznek, az Alstom-metrókon működik már a kamerarendszer és idén a BKK és a BKV a Combino-villamosokat is szeretné bekamerázni. Ugye ti is támogatjátok, hogy az utasok, a dolgozóink és a járművek védelme érdekében bekamerázzuk a járműveket?

Köztudott, hogy milyen elrettentő ereje van a XXI. században a 80-as évek óta elérhető biztonsági kameráknak, még akkor is, ha tudhatják, hogy 15 napig tárolni fogják a felvételeket.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vénszivar 2013.02.13. 13:40:51

Engem NEM érint, de az szüléjét kameráznák be...

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 13:44:03

Következő bejelentés, természetesen a fészbukon
"+nőtt as kameralopások száma"

Ki a franc az a fészbuk, hogy ott hivatalos bejelentst tesz bárki?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.02.13. 13:52:02

@vénszivar:
hátoszt nehogymán ne tuggyátok azt levarázsolni onnan a tezsvírekkel. há van abba is vezeték rendesen.

vénszivar 2013.02.13. 13:54:04

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Nem nyert! Ősibb kézművesség..., buta paraszt vagy teee!

Tron65 2013.02.13. 13:58:22

Csendesen jelenteném a Nagyérdeműnek, hogy egyes járműveken ÉVEK ÓTA vannak kamerák. Csak épp nem nézi a képet senki, rögzítésre sem kerül. Ha csak ennyi a fejlesztés, hogy ezentúl még több járművön lesz, újfent gratulálok a BKK-nak.

Tony Almeida 2013.02.13. 13:58:38

Támogatom! Sz*rok a személyiségi meg a többi jogra, ha biztonságosabb lesz az utazás tőle.

Sokorai_Atala 2013.02.13. 14:01:00

De jegyet nem lehet kapni a környéken. Azon szoktam vidámkodni, hogy a Széll K. térig kell begyalogolnom jegyért (6 megálló), de ott már nem veszek, mert odáig megyek. Azt hiszem ez a 22-es csapdája (esetleg, hazafelére veszek, de néha lendületből gyalogolok vissza is:))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.13. 14:24:20

onnan közvetítik majd az animal planetot egyenes adásban. meg a diszkósveri a punkot is.

Dr. Körömlakk ® 2013.02.13. 14:24:29

akkor majd nemlehet fikázni meg faszvakarni nyugottan.

Sokorai_Atala 2013.02.13. 14:26:33

@horex: villamoson is? Nem tudom, nem próbáltam, inkább sétálok:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.13. 14:35:28

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):
a zsebtolyvajlas megorokitese

fejlettebb orszagokban eleve a kamera kore epitik a buszt

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 14:35:39

@Sokorai_Atala: Régen nem volt ilyen.
...akkor a Moszkváig kellett begyalogolni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 14:36:46

@Sokorai_Atala: Én sem tudom, mert nem bkv-zok, csak hallottam
Egyes járatokon biztos van, mert 400Ft egy jegy

Minden megállóban kötelezővé tenném az automata telepitést

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 14:37:54

@Sokorai_Atala: De ha nem villamosozás, hanem taxizás helyett sétálsz, akkor sokkal többet spórolsz.
Ne legyél már ilyen élhetetlen!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 14:39:53

@horex: Cinkota HÉV-állomáson van automata.
Egy állandó jellegű matrica hirdeti rajta, hogy nem működik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.13. 14:42:29

@agresszív kismalac: en voltam egyszer cinkotan
godollore akartatm menni es elkanyarodott a szerelveny

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 14:42:32

@horex: @agresszív kismalac: Viszont mellette a pénztár hajnali 4.30(!) ill. éjfél körül(!!) kinyit egy-két(!!!) órára.
Dögöljek meg, ha nem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 14:47:50

@agresszív kismalac: Cserébe viszont egy kibaszott menetrend sincs sehol.
...illetve van. A nosztalgia-járaté.
...ami viszont a kutyát sem érdekli.

England win The Ashes! 2013.02.13. 14:48:26

Nagyon helyes, végre egy értelmes lépés a békákától.

Sokorai_Atala 2013.02.13. 14:50:02

@horex: én is javaslom, hogy legalább minden másodikban legyen. (Írjunk nekik:))

Sokorai_Atala 2013.02.13. 14:51:24

@agresszív kismalac: jól van majd így gondolok rá:) Ja Moszkváig a Napóleon sem jutott el, akkor mit vársz tőlem?:)

Sokorai_Atala 2013.02.13. 14:53:05

@agresszív kismalac: Szőnyi úti végállomáson kérdeztem egy buszsofőrt (!!), mert a pénztár zárva, automata meg rossz volt, hogy hol tudnék jegyet venni, idegesen megrántotta a vállát és tájékoztatott, hogy ő azt honnan tudja:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.13. 15:02:24

@agresszív kismalac: telelg csomor fele ment
dogojjek meg ha nem
ugy balra el valami erdonel
ugy eltevedtem, hogy itt kotottem ki

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 15:03:07

@Sokorai_Atala: Odáig gyalogoltál?
Amúgy a Szőnyi úton nincs is buszvégállomás. Nem ez volt a baj?

Sokorai_Atala 2013.02.13. 15:06:08

@agresszív kismalac: bocs Mexikói, a másik oldalon volt dolgom a Szőnyin, odafele vitt valaki kocsival és haza akartam jutni:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 15:08:49

@hagyma:
Kedves 'Válaszolunk olvasóinknak'-rovat! A férjem fél éve lement ecetért a salátához. Azóta nem láttam Mitévő legyel???
.
.
.
Kedves olvasónk! Csöpögtessen citromlevet a salátára.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 15:11:16

@agresszív kismalac:
Előfordúlt egyszer hogy bkvztam és becsületes akartam lenni

November 7-térnél bedobtam pénzt és nem adott jegyet
Felhivtam az ottani tel.számot, automatába belemondtam adataimat és hogy elnyelte a pénzem, ha ellenőr jön megrugdosom

Pár hét és kaptam egy levelet, benne egy számlát a nevemre és egy villamosjegyet

Naa?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.13. 15:13:42

Szerintem kamerázzák.
Csak aztán legyenek is meg a felvételek, amikor szükség lesz rájuk - pl. amikor az ellenőr zaklatja az utast :D

Addig is spam Fehérvárról
kilatas.webuda.com/?q=node/309

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 15:18:08

@horex: Jaaaj, értem már!
Mit mondjak csaló vagyok

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.02.13. 15:18:24

@horex:
oszt haználtad-e aszt a jegyet vagy vitrinbe van?
@hagyma:
akkor ámerikába a busz gyakorlatilag egy kurva nagy kamera, amibe beülhet jópár embör?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 15:19:03

@horex: Mert ha nem, akkor blicceltél. Fáradj a pénztárhoz.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.02.13. 15:19:27

@horex:
ezétartittazország!!!!!! mer az ijjenek ingyé vellamoszgatnak!

Derabitz 2013.02.13. 15:20:09

Majd az lesz, hogy drágán vesznek és telepítenek olyan kamerákat melyek felvételei alkalmatlanok lesznek pont a csibész azonosítására. Arra biztosan jók lesznek a kamerák, hogy lebuktathatják a zsebredolgozó ellenőröket. Már ha a vezetés is úgy akarja.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 15:21:15

@horex: Akkor majd kapsz Vászkától. Ő tudja ezt cifrázni.

Bálintka. 2013.02.13. 15:21:31

Mitől lenne biztonságosabb az utazás a kamerától? Ugyanúgy kirabolnak majd, lemészárolnak kamerával is. Nem nyúl ki senki belőle, hogy megállítsa a golyót. A rendőrség meg semmit nem tud tenni a felvételből, mert nem látja pontosan mi történt.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 15:21:54

A 166-os buszera csak az első ajtónál lehet felszállni, a sofőrnek be kell mutatni az érvényes bérletet vagy az orra előtt kilyukasztani a jegyedet. De lehet is venni nála jegyet, 400 forintért, azonban ki kell számolni az összeget, mert a 'buszvezető pénzváltásra nem kötelezhető'. Namármost eddig szép és jó lenne minden, de ettől még a 166-os busz éppen olyan ótvar retkes, mint bármelyik másik külvárosi járat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.13. 15:23:22

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): gyakorlatilag napasg az egesz Fold egy nagy kamera
me', pont a buszokban lehessen elrejtozni

boldog idok mikor vegig lehetett bankrabolni amerikat...
hat ez van

Derabitz 2013.02.13. 15:23:53

@horex: Tartsd meg a jegyet, mert majd kapsz egy csomagot melyben egy ellenőr lesz, aki eltépi a jegyed.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.13. 15:24:54

@zöldeketbeszélek: ezen mindig ellomoltam annak idejen, hogy "penzvaltasra nem kotelezheto"
mondtam neki
en nem akarom hogy valtsa fel a penzem, csak aggyon vissza...

Sokorai_Atala 2013.02.13. 15:25:36

@agresszív kismalac: hazajutottam, egy arrajáró szólt, hogy a kanyarban ahol a péksüteményekes van, a kisbódés ember árul jegyet.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 15:25:40

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):
Szerintem nem használtam el, talán valahol még együtt van a számlával

Akkor most keressem elő és tépjem szét?
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 15:28:47

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):

És ha tudnád hogy én már hivatalosan ingyen bkv-zhatok
:)
B.nőm mondja is mindig ha nyavalygok hogy sokat fogyaszt az autóm
"te már ingyen utazhatsz"
Ahhoz nekem nagyon sok kell hogy bkv-t használjak

Sokorai_Atala 2013.02.13. 15:28:54

@hagyma: á Buch Cassadyt és a Sundance kölköt is elkapták.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 15:30:09

@agresszív kismalac: "Cinkota HÉV-állomáson van automata.
Egy állandó jellegű matrica hirdeti rajta, hogy nem működik."

Na, amit én gyártanék, az csak egy üres doboz lenne, és bele lenne gravírozva, hogy nem működik. Féláron adnám. Nulla karbantartást igényel, esetleg tízévente egy festést. Meg havonta kikotorni a beledobált pénzt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 15:31:22

@Derabitz: Arra mindenesetre jó lesz, hogy valaki meggazdagodjon rajta.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 15:33:11

@horex: "És ha tudnád hogy én már hivatalosan ingyen bkv-zhatok"

Szia nyugger! Ó, nekem is már csak pár év. Ronggyá fogom utazni a BKV-t.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 15:33:52

@atpijkamo: setleg tízévente egy festést"

Mert nem ismered a jó technológiát

Égetett zománc
Láttál te már 10 éves rozsdás bilit vagy kádat? Pedig naponta lehugyozzák, levizelik!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 15:34:27

@hagyma: Hivatali bikkfanyelvet használókkal nem lehet vitatkozni...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.13. 15:34:39

Kamera önmagában kevés.

Diszpécserközpont, riasztható állomány...

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 15:36:31

@atpijkamo:
Csak vigyázz, mert akik reggel iskolába, munkába mennek majd le akarnak rugdosni a nugger-kerekes szatyroddal

Nem a nugger ingyenesség viszi a pénzt az adófizetőktöl

A mamák akik a csimótával harmad áron utaznak

kersyl 2013.02.13. 15:37:15

@horex: Na jó, de a kivételek erősítik a szabályt...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 15:37:32

@agresszív kismalac: Akkor lehugyozom a Horn sírját, nem ezt ígérte.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 15:38:48

@horex: Na, a banyatankomnak lesz forgatható lövegtornya.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.13. 15:39:47

@Sokorai_Atala: naja de mennyi ido kellett hozza
ma meg itt van ez a volt rendor oszt 4 nap, pedig kesz Rambo volt

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 15:40:00

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Diszpécserközpont, riasztó állomány..."

Akkor oda beprotezsálom az anyósomat. Nagyon riasztó.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 15:41:41

Na, király! A 184-es busz olyan mértékben zavarja a rádiót, hogy nem lehet rajta hallgatni!
Megállj, Vitézy Dávid!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.13. 15:42:01

@zöldeketbeszélek:
hat nem is nyertem meg a csortet
nem baj am ha nem adnak vissza, cask irjak ki
jegy 234 ft 34 filler es pontosan ennyit adjon, ha utazni akar
vagy ha valtozo az utvonal
kerjuk a megfelelo osszeget keszitsd elo, mert nem tudunk visszaadni, ha tobbet adsz, igy jartal

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 15:42:51

@atpijkamo: Pasinál még banyatankot nem láttam. Inkább zsinórfüles tescós szatyrot, katonai hátizsákot, kilógó gereblyenyéllel, kisásóval stb. Azzal már tényleg lehet védekezni :).

Sokorai_Atala 2013.02.13. 15:43:21

@atpijkamo: faterom is várta, hogy repülhessen, igaz ő úgy gondolta, hogy vezetheti is a gépet, ha Gyula ígéreteit vesszük, vicces apukám volt:)

Sokorai_Atala 2013.02.13. 15:44:36

@hagyma: de nem kapták még így se, hiszen megöngyilkolta magát.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 15:44:38

@atpijkamo: Gyula örökké fog élni! De nem ám egyedül! Én is, meg az Ottó, a Tóth Ottó. Így hárman.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 15:45:01

@hagyma: Fejlettebb országokban biztos így megy, de mi szeretjük ezeket a kifacsart, hivataloskodó szófordulatokat. Ettől rögtön olyan megfellebbezhetetlen lesz minden :S.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 15:45:20

@zöldeketbeszélek: Pedig én banyatankra kötöztem a hegesztőtrafót és úgy mozgattam
:)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 15:46:52

@horex: Mi inkább a kék ikeás tilitolit szoktuk erre a célra használni, az olyan szakis :).

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 15:50:06

@zöldeketbeszélek: Pasinál max. tatatankot láthacc. De a zsinórfüles gyakoribb. Dress code: mackóalsó, utcai cipő, kockás dzseki mamuszanyagból, svejcisapka.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 15:50:20

@horex: Hidd el, a mamák a csimotákkal háromszor is meggondolják, hogy bkv-ra szálljanak, hát még, hogy átszálljanak. Tehát lehet, hogy harmadannyiba kerül a kismama-bérlet, de harmadannyit sem használják. Szerintem. Csak eszembe jutottak a hannoveri villamosok. Na oda szálljon fel babakocsis, mozgáskorlátozott, járókeretes, banyatankos külső segítség nélkül.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 15:50:37

@agresszív kismalac: "Gyula örökké fog élni!"

Az a Lenin, te lökött.

Gyula már egy növény, nem? Két cső be, egy cső ki...

Ajjajajjjajjj! Sose gondolyam, hogy Gy és O után már a Gyulát is visszakívánom.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 15:50:45

@zöldeketbeszélek:
Ikeás??
Aldist!
:)
Az enyém krómozott nagy kerekű és összecsukható
Eredetileg valami bőrönd huzigáló volt

Párszor olyan helyen melóztam hogy autóval nem megközelithető, Belváros.
Akkor jött az ötlet, hogy ne cipekedjek

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 15:52:38

@zöldeketbeszélek:
Melyik a hannoveri?
A Combínó? Mert annak egy szintben van a peronja a j.szigettel

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 15:53:43

@Sokorai_Atala: Mióta két toronyba is beleütköztek, nyugaton szerintem már nem engedik, hogy utasok vezessék a gépeket.

Menjen apád keletre, egy zsák pénzért, és egy tehénért nem csak vezetheti, de haza is viheti.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.13. 15:54:08

@Sokorai_Atala: hat ha egy fahazban vagy es van korulotted 300 rendor katona es vadkat terelo juhasz, akkor 2 lehetoseged van
megolod magad, vegy lelonek
ritka esetekben ha megadod magad megmaradsz, de az hulye valtozat
@zöldeketbeszélek: egyszer Louisvilleben ultam a buszon/ cask egyszer mert akkor vontak be ittas vezetesert a jogsimat es mentem az alkoholos iskolaba/ na ott 1 dollar a buszjegy
papirpenzbe
oszt felszallt egy eleg csoves kinezetu es mondta neki cask 10 dollarosa van
a soforno meg mondta, hogy az nem jo
a csoves hatrament es leult
a soforno meg beszolt a kozpontba, hogy valaki leult fizetes nelkul, majd nyugodtan kibontotta a szendojat es el kezdett etkezni
de hat mindenki ment volna a dolgara, buszon nem is az elit utazik es 15 perc mulva egy benga fekete felallt, kibaszta a buszrol a pasit
sofor bezart, oszt mentunk

a dolgunkra
most meg megyek charlotteba allampolgarsagi vizsgara
majd elmeselem mileyn volt

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 15:54:55

@atpijkamo:
Дюла жил.
Дюла жив.
Дюла будет жить!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 15:55:03

@horex: "Melyik a hannoveri?
A Combínó? Mert annak egy szintben van a peronja a j.szigettel"

A hannóverinek is egy szintben van, ha jól építik. Legalábbis Hannóverben egy szintben volt.

Sokorai_Atala 2013.02.13. 15:56:57

@atpijkamo: sajnos már nem megy sehova, de jókat nevetgéltem a beszólásain:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 15:57:09

@agresszív kismalac: Biztos, hogy így kell betűzni Lenint?

- Na gyerekek, mi ez?
- Nuszi
- Nem.
- Zsiráf.
- Nem. De hát egész évben annyit tanultunk róla!
- Csak nem maga Lenin elvtárs?

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 15:59:15

@agresszív kismalac:
Nem élet az már ahogy vegetál
Álhumánum, hogy tagadják/tiltják a kegyes halált

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 16:02:39

@hagyma:
Benga néger jól megjárná ha itt a "rokonoknak" beszólna vonaton vagy buszon

Troppauer_Hümér 2013.02.13. 16:03:12

Cigányoknak, zsebeseknek, buszsofőrverőknek, illetve cigány zsebes buszsofőrverőknek nem kell túlzottan aggódni, gondolom ez is ilyen tipikusan bkávés lesz, mint az olcsósított kijelzők: index.hu/belfold/budapest/2010/02/12/mekk_elek_ganyolta_a_hev_kijelzotablait/

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 16:05:06

@horex: Az ikeás tilitolimat egy viking őstermelőtől vettem, adott hozzá ajándékba két leksvik babzsákfotelt is - ínséges időkre, ha a hering elfogyna, hiába mondtam, hogy már viza sincs a Dunában - tehát el nem cserélném egy mezei aldisra :).

Troppauer_Hümér 2013.02.13. 16:05:19

@hagyma: fejlettebb orszagokban eleve a kamera kore epitik a buszt

Igen, a teremtőnk is a pina köré rittyentette a nőt.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 16:07:37

@horex: A hármas, ötvenegyes pld. Amelyeknek ajtónyitáskor 'legördül' (nem találok jó szót rá) a lépcsője. Minden ajtónyílás közepén van kapaszkodó, nehogy elférj egy babakocsival. Minden ajtón kis ábra van arról, hogy az utasok segítsék egymás fel-és leszállását. Mondjuk szolidaritásra nevel, az biztos.

strucc007 2013.02.13. 16:09:21

Mindenhol a vilagon be vannak kamerazva a kozelkedesi eszkozok, sot a legtobb helyen az aluljarok is. A nyugati vilagban ez annyira termeszetes, h nem mindig irjak ki, h be van kamerazva a kozlekedesi eszkoz. Nem is nagyon tortenik rongalas...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.13. 16:09:45

@atpijkamo:

Riaszthatót akartam írni.

Bár ha anyósod tényleg annyira riasztó, akkor a képét kell kiragasztani a buszokra, és a rongálók fel sem szállnak majd. Olcsóbb, mint a kamera.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 16:09:49

@stillmátyás: Főleg, hogy ezért még fel is jár Szegedről!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 16:10:20

@zöldeketbeszélek: "már viza sincs a Dunában"

Budapestnél délelőtt még színültig volt víza zzal.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 16:10:23

@hagyma: A múlt héten meg felszállt a négyes villamosra egy pasi, felhúzott maga után három zöldségekkel megrakott ládát - szép padlizsánjai voltak - és várt, hogy induljunk. Persze a villamosvezető szólt, hogy nem teherautón van, azonnal pakoljon le. Addig nem indulunk. Nem sokáig bírta cérnával az ürge, leszállt a ládáival együtt, még benga néger sem kellett hozzá. Bár a villamosvezető minden volt, csak szép és jó nem...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 16:11:46

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: :))

Azt írtál. Én csaltam. (Nem szoktam, de csak így jött ki.)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 16:11:50

@zöldeketbeszélek:
viza sincs a Dunában"

Vizát követségen, nem a Dunában kell keresni

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 16:13:33

@atpijkamo: Na megyek, telemerem a babakádat, hátha holnapra elfogy!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 16:14:09

@horex: "Álhumánum, hogy tagadják/tiltják a kegyes halált"

A Pápát is megkérdezték, hogy mit akar. Az életet választotta, inkább lemond.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 16:14:45

@horex: Voltam ott is, de csak tátották a szájukat, mint a bamba halak :).

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 16:15:46

@agresszív kismalac:
Inkább szomorú!

És bár off ehhez a témához
de a neten tegnap tudtam meg, hogy régi jó ismerősöm egy éve halott

Pont egy éve szórtuk szét gyerekkori jóbarátomat, 3 hete meg az utolsó dobta fel a talpát
Francba, csapkod a villám körülöttem :(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 16:15:53

@zöldeketbeszélek: Fú, ha tudnád, milyen gyorsan fogy! Másodpercenként 577 köbméter folyik le belőle.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 16:16:50

@atpijkamo:
Pedig ő tudja a valóságot a túlvilágrol.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 16:19:02

@horex: Pár éve még mindenki megvolt a gimnáziumi osztályomból, ami ebben a korban nem semmi. Még két tanár is. Az apáméból már csak ketten vannak. Napersze, egy részét elvitte a háború.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 16:20:18

@horex: "Hit" a hivatalos szakszó. Szerintem még nem volt odaát.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 16:22:08

@zöldeketbeszélek: Másodpercenként 577 köbméter az a Dráva, én hülye.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.13. 16:25:36

@stillmátyás: Nem. Csak mostanában néha járok arra, de nem mindig van nálam féyképelőgép.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 16:28:44

@atpijkamo: 2350 köbméter másodpercenként Budapesten. És még viza is van, csak a Vaskapunál megreked, a vízlépcső miatt nem tud feljebb úszni. Úgyhogy be kell érnünk a dunai galócával :).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 16:30:58

@atpijkamo: Állítóla szívbillentyű-műtétje volt, szóval még az is előfordulhat hogy tett egy rövid, protokolláris látogatást 'odaát'. Csak nem tetszett neki amit látott és úgy döntött, hogy még maradna 'ideát' kicsinyég és beadta a lemondását.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 16:50:45

De milyen hülye meghatározás hogy "bejelentette az örömhírt"

Most akkor táncrapedül az ország

Mint az ellenkezője, amikor egy párt "megdöbbenéssel veszi tudomásul", akármit

England win The Ashes! 2013.02.13. 16:56:42

@hagyma: "most meg megyek charlotteba allampolgarsagi vizsgara"

Jövő héten menj, akkor otthon játszik a Bobcats.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 17:02:00

@ColT: Akit visszaküldenek, annak még dolga van a Földön. A közkeletű felfogás szerint.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 17:03:08

@horex: Stílusosan csak annyit mondok: hallelúja :)!

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 17:13:45

És kötelező lesz felszálláskor a kamerába nézni sapka és szemüveg nélkül a szeméjes azonnalisági igazolsá felmutatásával? Merhogy annélkül ebenguba, a kapucnis hüjegyerek rontópált hiába fényképezi a nyilván csúcsminőségű közbeszerzett apparát.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.02.13. 17:23:15

Őszintén nem értem, most meg mi a baj? Már az is baj, ha bekamerázzák?

Komolyan mondom, ritka érthetetlen és élhetetlen ez az ország. Ha van rajta sapka az a baj, ha nincs, akkor meg az.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 17:26:46

@klarky: hát ha közpénzből feleslegesen és értelmetlenül herdálnak el akármennyit is, az baj.

Ha ezek a felvételek meggátolják a rongálást, meg lebuktatják a bunkó trollokat, akkor jaj de jó.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 17:33:24

@Rosszindulatú Vászka: Dehogy, retina alapján azonosítanak. Csak belenézel tágra zárt szemekkel, és már kész is vagy :).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 17:36:17

@Rosszindulatú Vászka: Olcsóbb lenne, ha csak mindenhol elhíresztelnék a kamerák felszerelését, aztán feltűnő helyen, jól látható betűmérettel nyomttatott plakátokat tennének a járművekre azzal, hogy biztonsági kamera veszi az utasteret. Mindenki elhinné, hogy csakugyan ott vannak.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 17:44:51

@zöldeketbeszélek: nekem is eszembe jutott. Lehet, hogy most pont ez történt.

alte trottel 2013.02.13. 17:58:42

@horex:
Lófauszt!
Vizát kaphatsz bármelyik bankban! (ha lúzer vagy. Mert a MC a priceless)

Aureliano Buendía 2013.02.13. 18:03:41

Na, akkor ennyit a sok kis hülye grafomán személyiségi jogairól.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 18:05:43

@zöldeketbeszélek: hát úgy életszerűen, ha egy rablót vagy autótolvajt nem tudnak a szervek köztéri kamerák felvételei alapján rabosítani, akkor a teggelőket hogyan?

A körtéri villamos kisiklatókat és tegeéőket sem a jutalmazott szervek radarozták le, hanem a a békávé figyelő blog kommenterei.

Kispista 2013.02.13. 18:07:42

Akkor ezentúl a fahéjszínű kisebbségnek is kell jegyet vennie?

Aureliano Buendía 2013.02.13. 18:09:38

@Rosszindulatú Vászka: bezzeg, ha két-háron honpolgár az illető tegelő kezét szilánkosra törné, egyből lenne felvétel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.13. 18:10:22

@zöldeketbeszélek: Hát, neki tuti :)

@Kispista: Nem, ők nem fognak látszani a felvételen

Aureliano Buendía 2013.02.13. 18:13:06

@ColT: lehet, hogy a kátrányos helyzetűeket nem is veszi a kamera. Hisz a sötétség minden fényt elnyel:D

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 18:13:11

@uraaam: de hát miért tennének ijet? A honpolgár tudja, hogy az önbíráskodás rossz, ellenben a greffiti meg művészet :P

Aureliano Buendía 2013.02.13. 18:15:51

@Rosszindulatú Vászka: bízom benne, hogy mikor a te zaporozsecedet tegelik össze, értékelni fogod ezt a művészetet:)

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 18:22:13

@uraaam: perszehogy, feltétlenül, már sokat ábrándoztam a dologról.

El is magyarázom majd szépen türelmesen a kis művésznek a magántulajdon, meg a rongálás mibenlétét, továbbá remélhetőleg azt is tudom neki szemléletesen bemutatni, mennyire is nehéz lendületes ám határozott íveket húzni a sprájos festékpalckkal törött kézzel.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.02.13. 18:29:42

@Rosszindulatú Vászka: Tudom, hogy naív vagyok, de ezt sosem értettem. Elvégre a 'szervek' is emberből vannak. Ők is ugyanott, ugyanúgy közlekednek, nekik is ugyanolyan fontos a járművek tisztasága, biztonsága. Vagy mégsem. Na mindegy, sajnos el kell szakadnom a Homártól mára :(.

Gorbacsov homlokán a májfolt 2013.02.13. 18:32:20

Én is azon gondolkodtam, hogy ha a villamos belsejét, az utasteret nézi a kámera, akkor minimális a lebukás veszélye, ha a Combino külsejére fújod Neoluxxal, hogy SDO...

Aureliano Buendía 2013.02.13. 18:35:21

@Rosszindulatú Vászka: ej-ej, úgy érzem, nem vagy elég befogadó és nyitott a művésztere. Le kell magadban omlasztani ezeket a gátakat.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 18:44:24

@uraaam: dehogynem. Tisztelem a művészeket, vigyáznék is rájuk, óvnám őket a széltől is. Van is egy pompás ötletem, hol lehetne rájuk a leghatékonyabban vigyázni, addig is, míg kicsit el nem méjednek a köztulajdon originálisn állapotának jelentőségéről.

Aureliano Buendía 2013.02.13. 18:52:09

@Rosszindulatú Vászka: gondolom, az ötleteid közt szerepelnek valamely bezárt bánya újranyitásában rejlő lehetőségek is;)

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 18:55:02

@uraaam: konkrétan az nem, de megfontolandó javaslat.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.13. 19:17:25

miről is volt szó nem rég?
Amikor hiába volt kamera meg rendőrök, de senkit nem tudtak azonosítani? Pedig még a mobilszámuk is meg volt.

Darth Revan 2013.02.13. 19:19:09

Dublinban elek, a buszok mind be vannak kamerazva es bizony nem is neznek ki olyan tragar modon, mint Budapesten.

England win The Ashes! 2013.02.13. 19:33:15

@batgirl: nem, arrafelé csak úriemberek és finom dámák utaznak a buszokon. Micsoda? Hogy az írek olyan alkoholisták, hogy Jamesont izzadnak? Ááá, az csak fotosopp. :D

Troppauer_Hümér 2013.02.13. 20:41:42

Komolytalan népség, itten viccelődtök, mikor ilyenek történnek a világba:

www.stop.hu/bulvar/egy-szegedi-temetoben-jelent-meg-mary-zsuzsi-szelleme/1122679/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.13. 20:48:30

@stillmátyás: lásd még az 500-ér szopoknyalok bárkinek címszót is. :D

Pierr Kardán 2013.02.13. 20:52:12

@horex: "November 7-térnél bedobtam pénzt "

Kérdés a BKV tudakozónál:

Jónapot kívánok, hogyan tudnék eljutni a November 7 térre?

Időgéppel, vazze...

PsychoCica Dö Ríl. 2013.02.13. 20:58:19

Látom kerestek. Van üzenetem?

Aureliano Buendía 2013.02.13. 21:12:31

@Pierr Kardán: már csak a Felszab és az Élmunkás van meg az emlékeimben stabilan. Jah, meg a Tito utca.
Nov 7 az az Oktogon? Úgy rémlik.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 21:19:04

@uraaam: az úgy van, hogy mész az Élmunkás tér felől a Marx térre, és ott a Lenin körúton tovább mész Majakovszkíj utca fél, és a Nov. 7. tér. Tudod,a Vörös Csillag mozi mellett fogsz elmenni.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 21:22:52

@uraaam: ja, és ha véletlenül sokat tekernél a fluxus kondenzátoron, akkor meg a Berlin térről mész az Erzsébet körúton a Mussolini térre.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 21:42:13

@agresszív kismalac: jaja. Meg a Nemzeti Színház. Nem beszélve a Julius Meinl nagy ÁBC-ről, meg Sajtószékházról. Meg a Bástya mozi.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 21:42:16

@Rosszindulatú Vászka: Hüje vagy, a Vörös Csillag följebb van, a Híradó mozi felé!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 21:45:57

@Rosszindulatú Vászka: Szerintem a Julius Meinl nem jön össze a Nemzetivel, csak ha menet közben is össze vissza tekergetsz.

Aureliano Buendía 2013.02.13. 21:45:58

@Rosszindulatú Vászka: ha meg még többet, akkor akár a Vilmos császár úton is villamosozhatsz egészen át Budára a Frencz József hídon át.

Ahogy Röfi mondja: nincs messze a Hitler tér sem. Ha azt vesszük, a Horthy Miklós híd felől is jöhetek akár:)

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 21:46:00

@agresszív kismalac: A Marx térről ballagva az első ugye a Szikra mozi, rögtön mellette az a Donkin Donuts üzlet, utána a másik oldalon a Vörös Csillag, még a Nov. 7. tér előtt. Ha meg a fehérhéz felé indulsz, átmész a hídon és ott a Május 1. mozi.

De minnyár keresek egy Pesti Műsort és csekkolom.

lazarjozsef75 2013.02.13. 21:46:53

@agresszív kismalac: Halt! Be kellett volna fordulni a Népköztársaság útjára, hogy kérhessetek egy dalt a "Felvonulók kérték"-ben.

Aureliano Buendía 2013.02.13. 21:47:05

@Rosszindulatú Vászka: meg Újpesten a Fény és az Alkotmány. Voltam mindkettőben.

Aureliano Buendía 2013.02.13. 21:48:13

@Rosszindulatú Vászka: ugye, mire nem jók a nyugdíjas évek?:) Van időd ilyenekre is.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 21:48:29

Ezügybe' ajá'lnám mindenkinek szempontpuska 7végi retro c. sorozatát a Vincenten, soxeretettel.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 21:50:32

@uraaam: meg a Broadway Mozi is jó volt, mer onnan csak pár perc séta volt a buszpájaudvar, meg a NDK centrum.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 21:52:45

@Rosszindulatú Vászka: Az a Filmmúzeum volt. Kijöttél a Dekameronról, bementél a Műszaki Bizibe a Dob sarkán nyálat csorgatni.

Aureliano Buendía 2013.02.13. 21:54:41

@Rosszindulatú Vászka: jaja, az Engels téren még raktam fel ismerősöm buszra, ment haza Sztalinvárosba. Tetszett, mert jódormán csak 256-os IK-ok jártak be oda.

Most valami Közért nevű retro hely van ott, nagy divat és üzlet a nosztalgia. Csak épp olyanon járnak oda, akik a '80-as években legfeljebb még pajzán gondolatok is csak nehezen voltak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 21:55:00

@uraaam: Én viszont Újpesten a Szabadságba' is voltam, meg a Tündérbe'. Ott szektorjegy volt, meg perec forinté'.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 21:56:44

@uraaam: A faros Ikarus sokkal királyabb volt piszkoszöldbe'.

Aureliano Buendía 2013.02.13. 22:03:05

@agresszív kismalac: én 3 évig a Komjáthba jártam, akkor nekünk a Fény mozi volt az iskolai látogatások célpontja. Ott láttam először bászpenszer-terenszhill filmet.
Ja, és a Pamut ovijába jártam előtte:d

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 22:05:09

@uraaam: Mink az Alkotmányba' jártunk. Ott láttam az Alba Regiát háromszor.

Aureliano Buendía 2013.02.13. 22:05:20

@agresszív kismalac: 55-ös járt felénk volánszürkében, mert csak az ovi volt Pesten, én csak környékbeli voltam akkoriban.
Sőt, volt, hogy nem csörgő, hanem 424-es húzta reggel a vonatot. Azt valahogy mindig jobban szerettem.

Aureliano Buendía 2013.02.13. 22:06:17

@agresszív kismalac: én az Alkotmányban kevésszer voltam, utoljára asszem a Ráketírt láttam ott.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 22:14:52

@agresszív kismalac: baszki télleg. A volt nyilasház a szálloda mellet. Én kérek elnézést, hogy bocsánatot kérek.

Ja és a faros Ikarosba egy időbe volt hátul bűfé.

Aureliano Buendía 2013.02.13. 22:16:36

@Rosszindulatú Vászka: Mire én buszozni kezdtem, a farosok már erősen kezdtek kikopni, te akkor már rég azt számolgattad, mennyi van még a nyugdíjig:) Oszt csak eljött;)

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 22:21:33

@uraaam: jaja. Azok még buszok voltak, férfiasan gurgulázó hanggal, nem ijen kis buziröffencs szuszogók, mint ezek a volvók meg mercik. Méghogy téligumi, meg légkondi, hát piha :)

Az a büfédolog amúgy nem volt hosszúéletű, mer töményt is árultak, eléggé népszerű volt az utasok körében.

Aureliano Buendía 2013.02.13. 22:44:20

@Rosszindulatú Vászka: azért az elgondolkodtató, hogy a 260-as, 280-as sorozat még a mai napig fut. Az tény, hogy egyre szakadtabbak, de hol lesznek a Volvók, Mergák ennyi évesen? Szerintem egy-két öreg IK már kétszer megjárta a Föl-Hold távolságot, de egy Citaro ezt nem fogja soha megérni.

Troppauer_Hümér 2013.02.13. 23:30:52

@uraaam: Azok az Ikarusok az NDK-s mosógépek mobilizált változatai voltak: bármeddig elmentek kis gányolással. A Volvo alvázas csodákat a fehérvári Albabus csinálta, három havonta cserélt "szakemberekkel", ordítóan megbízhatatlan cucc elektronyikusan, plusz behúzott ablaknál is beázik egynémelyik, ami mindent elmond az összeszerelés minőségéről. Az alváz, és a motor az rendben van. A török gyártmányú Mercik szintén a fogyasztói társadalom mai normái szerint készülnek.

Az Ikarus a 200-as sorozat után viszont megalkotta a ColorStar tévék guruló változatát, az öngyulladásra bármikor képes 400-as sorozatot.

Troppauer_Hümér 2013.02.13. 23:34:05

@Rosszindulatú Vászka: Halvány emlékeim vannak a Bözsibuszról, még gyerekként ültem rajta, de a tavalyi oldtájmer sóra elhoztak egy patikaállapotút, az ötéves fijam sikított örömében, ahogy meghallotta a hangját, és megkérdezte, hogy mostanság miért csinálnak ilyen szar buszokat?

Aureliano Buendía 2013.02.13. 23:41:47

@stillmátyás: mondom, a kétszázas sorozat a világból kiment (és kimegy most is) egy kis hozzápiszkálással. Csak az volt a baj, hogy megelégedtek azzal, mert az üzbégek, oroszok elvoltak vele, ezért nem költöttek fejlesztésre. Mikor meg igen, már kurvára le voltak maradva. Nem véletlen, hogy a 400-as sorozat már nem sikertermék.
Amiről te beszélsz, az a 412-es, az gyulladt ki.

A Locallo egy guruló fos. A Nógrád Volán járatta azokat a BKV alvállalkozójaként. Azt a fos elrendezést ember, aki kitalálta. Én nehezen hittem el, hogy azok új buszok. A burkolatok egy idő után remekül elengedték magukat.

A Merci Connecto csak Pécsett volt régen sikertörténet, a Volánbusznál nagyon nem vált be. Raktak régen néhányat a Dorog-Esztergom vonalra, egyetemről jöttem haza vele párszor. Inkább Rába Contact.

Meg az IK E94, E94G, ami helyköziben működött, azok jól sikerültek.

Aureliano Buendía 2013.02.13. 23:44:16

Ha már retro, nemrég letöltöttem az Emberrablók c. sorozatot.
Emlékeztek még rá?

Rosszindulatú Vászka 2013.02.13. 23:51:37

@uraaam: perszehogy. Allan Brett Stewart. A gombos.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.14. 00:00:38

A múltkor utaztam valami buszon, amit (le)használtan vett a BKV. Felszálltam középütt, szembe ott volt egy hatalmas kredenc. Bki, az volt a motor.

Troppauer_Hümér 2013.02.14. 00:04:40

@uraaam: A Localók nálunk leginkább helyközi buszként funkcionálnak, mondom: csukott ablaknál beesik az eső. Nem vicc.

Csinál olyat, hogy megtorpan, utasok összevissza borulnak, csipogá, minden lekapcsol, áramtalanít, újraindít, egy darabig megy, utána ismét. Újra kell bútoltatni, mint az ikszpét kékhalál után.

A polcokat leszerelték, mert a jómagyar utakon leszakadtak, nem működött a hátsó ajtó, és még sorolhatnám.
Nem vicc, hogy állami támogatás miatt pörgették a regisztrált munkanélkülieket a cégnél, háromhavonta cserélték az állomány 80 százalékát. Azóta becsődöltek a külföldieket támogató busztenderek miatt.

Troppauer_Hümér 2013.02.14. 00:05:46

@agresszív kismalac: A legjobb nyáron gázos buszon utazni, leghátul. Nem kell szaunabérlet.

2013.02.14. 01:39:30

@Rosszindulatú Vászka: az úgy van, hogy mész az Élmunkás tér felől a Marx térre, és ott a Lenin körúton tovább mész Majakovszkíj utca fél, és a Nov. 7. tér. Tudod,a Vörös Csillag mozi mellett fogsz elmenni.

Vén komcsik vagytok! Nagyapám mesélte hogy amikor a Wermachttal túrázott és behajtottak a Mussolini térre az ilyenek hanyatt homlok rohantak a Tigrisek elől!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.14. 06:44:56

@uraaam: Egy sötét foltot meg nehéz azonosítani :D

Különben a Connecto/Citaro is frankón megy, 10 éve, pedig fejlettebb országokban ilyenkor már cserélik.
Azt nem tudom, hosszabb utakra hogy bírják, de itt Pécsett még frankón teszik a dolgukat. És mondjuk a Contacttól sem voltam elájulva...

Az Ikarus/Scania -k viszont rohadt jók távolságinak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.14. 07:06:32

@ColT: És nem utolsó sorban- szépek.
Már az Ikarus/Scaniák.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.14. 07:08:00

@Sekaiii: én meg úgy hallottam az oskolába, hogy a Tigrisesek futottak meg a medvetáncoltatók elől, akik annyira jók vltak, hogy utána pársok évvel mégeccer bejöttek rendet csinálni, de akkor tovább maradtak kicsit.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.14. 08:49:07

@agresszív kismalac: olyan vagy már, mint a vénasszonyok a padon. ki hótt mög, ki kapott agyvérzést, ehhh.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.14. 08:51:32

én ugyan tanyasi vagyok, de eccer vótam a moszkva téren a kispósta nevű 625-ös számú italmérési egységben. az egy olyan csudás kiskocsmácska volt, kár hogy megszűnt létezni.

2013.02.14. 09:02:44

@Rosszindulatú Vászka: pársok évvel mégeccer bejöttek rendet csinálni, de akkor tovább maradtak kicsit.

Nekem anno azt tanítotték az oskolában, hogy békét hoztak és barátságot! Biztosan annyit hoztak hogy kétszer kellett fordulniuk!

2013.02.14. 09:09:53

@ColT: Az Ikarus/Scania -k viszont rohadt jók távolságinak.

395, később E95 néven futott! Az nagyon állat busz! Dög erős és gyönyörű!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.14. 09:44:37

@Sekaiii: Azaz, de van abból E94/394 is, meg az E98/E99... Kétszintes, meg a magasított :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.14. 10:02:19

'zmeg hogy lehet valaki hr-es egy informatikai cégén úgy, hogy alapdolgokkal nincs tisztában?

2013.02.14. 10:03:09

@ColT: Azok is jók, bár 94-esben nincs Scania, azok Rábák!

Szilv Eszter 2013.02.14. 10:34:10

Unom már, hogy a kormány mindig csak a kispénzűekkel cseszik ki, buszbekamerázás, hogyne!
Mi lesz a következő, bekamerázza a kormány a bentley-met, hogy megfigyeljen???

2013.02.14. 10:41:43

@Héja nász az avataron: Én is utálom, hogy korlátozzák a demokráciás jogaimat ha gyakorolni akarom! Nem lehet egy jót hugyozni sörözés után az utcán, mert tele van térfigyelővel! Ez az ombucimaci meg csak lógatja a lábát és nem tesz semmit!

Atörökk 2013.02.14. 10:50:17

Nem kamerázni kéne, hanem lebaszkodni a csöveseket a négyeshatosról, meg eltörni a kezüket a rongálóknak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.14. 10:51:34

@atörökk: Az oké, csak ha nincs bizonyíték, ki rongál?

@Sekaiii: Lehet, utána még taxi is jön

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.14. 10:53:04

@atörökk: Meg gondolj bele, milyen tuti lesz, amikor felveszi, ahogy az ellenőr rángatja az utast :D

Atörökk 2013.02.14. 11:02:28

@ColT:
Tetten is lehet érni. Tényleg gusztustalan, hogy pl. már az új metrókocsikat is összegányolták.

Atörökk 2013.02.14. 11:03:34

@ColT:
Hagyjuk már ezt. Ölég régóta tömegközlekedem, érdekes mód egyszer sem rángatott meg ellenőr.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.14. 11:05:39

@atörökk: De elég sokakat igen. Illetve a tettenéréshez meg aránytalanul sok ellenőr kéne. Azokat meg úgyis utálja mindenki.

Atörökk 2013.02.14. 11:09:17

@ColT:
Mennyi az az elég sokak? Nem azt mondom, hogy nem fordul ilyen elő, de most azt sajnáljam, mikor este leszórnak a villamosról néhány bebaszott, hangoskodó, a villamoson bagózó tizenévest, majd másnap megjelenik a cikk, hogy mármeginazellenőrök?

2013.02.14. 11:09:33

@atörökk: Hagyjuk már ezt. Ölég régóta tömegközlekedem, érdekes mód egyszer sem rángatott meg ellenőr.

Mert nyúlbéla vagy! Le kell köpni őket, meg elküldeni a facba! Legyél már öntudatos, ne hagyd hogy kéregesse a jegyedet! Milyen pesti vagy te???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.14. 11:27:47

@atörökk: A leszórással van baj. Kultúrhelyeken nem leszórják. Amúgy itt a Homáron is volt sok ilyen sztori.

Plusz még ha utána nekiáll emberkedni a renitens utas, hogy nem is úgy volt, mert az ellenőr őt zaklatta, akkor is ott lesz a felvétel, hogy ő kezdte szétverni a buszt.

Atörökk 2013.02.14. 11:37:05

@ColT:
Kultúrhelyeken nem teszik direkt tönkre azt, ami új, vagy felújították. Hagyjuk már ezt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.14. 12:25:52

ez nem túl jó poszt.
dzsekill, kérhetnénk egy újat?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.14. 12:36:19

@batgirl: Megy ez!
Fantomárazás a
Bluechipnél
2013.02.14. 12:27 | jackyll
naiv ügyfél számítógép

Aureliano Buendía 2013.02.14. 17:27:09

@Rosszindulatú Vászka: azaz. Így ennyi idő elteltével is közepesen nézhető:)

@agresszív kismalac: azt pl., hogy a hátsó traktuson az embernek kijött a tériszonya, annyira oda zsúfoltak be mindent.

Aureliano Buendía 2013.02.14. 17:29:59

@stillmátyás: itt BKV flottában jártak, de volt pár reboot, mikor utaztam hazafelé.
Állami támogatás... ne is mondd, csak a szar önti el az agyam.

Aureliano Buendía 2013.02.14. 17:34:20

@ColT: nekem egy volános sofőr mondta, hogy a PTRT-nek mennyire faszául bejöttek a Mergát. Amiket amúgy Ahmedék szerelnek valahol a Boszporusz partján:)
Nekem kicsit fura volt, de tetszett akkoriban (jó 10 éve), örülök, ha jól mennek most is.

Én azért párszor megtettem a Szeged-Pécs távot busszal, Baja környékén már az E95 sem volt olyan kényelmes. Aztán a Tisza V Volvo B10B-ket rakott rá, a Pannon V maradt az Ikarusoknál, nálam az E95-ös nyert.

Aureliano Buendía 2013.02.14. 17:37:45

@agresszív kismalac: szerintem a legszebb az E94G lett, talán 3 db készült belőle a Volánbusz részére.

@Sekaiii: igen a 300-as sorozat lett a E sorozat:) Lásd fentebb;)

@ColT: szegedi létem alatt bejutottam a Tisza Volán telepére, az E99-et is megnéztem, fasza (volt) nagyon.

Aureliano Buendía 2013.02.14. 17:38:55

@Sekaiii: de-de, az E94 készült Scania és Rába alvázzal is.

Darth Revan 2013.02.14. 18:51:17

@batgirl: cigany van sok, szerencsere bunko, rasszita tahobol kevesebb.
süti beállítások módosítása