Tékozló Homár

Koedukált zuhanyzó a felújított Lukács fürdőben

2013.03.19. 11:42 | jackyll | komment

lukacsfurdo.jpgSajátos tömegcsalogató eszközt vetett be a tavaly év végére kizárólag EU-támogatásból kiganajozott Lukács fürdő. Anita szerint becsúszott pár anomália, mint például a törpékre tervezett öltözőmagasság, a zárhatatlan szekrények, a koedukált öltöző és zuhanyzó, illetve hogy a szaunák egy részéért külön kell fizetni:

Tisztelt Lukács Gyógyfürdő! A minap Önöknél jártunk, és örömmel konstatáltuk, hogy az oly rég óta tartó felújítási munkákat befejezték. Az örömünk azonban ennyiben ki is merült. Gondjaink ott kezdődtek, hogy a pénztáros úrnak arra, hogy "Jó napot kívánok, két felnőtt belépőt kérnénk" sikerült oly kimerítő választ adnia, mint: "Jó.".  Ok, mindenkinek lehet rossz napja... Megvettük tehát az olcsónak nem mondható jegyeket. Még az árral nem is lenne önmagában problémánk, ha lenne mögötte megfelelő szolgáltatás.

A következő gondunk az öltözőbe belépve bukkant elő. Vagyis, hogy az öltöző belmagassága abnormálisan alacsony. Még egy normál méretű (nem kosárlabdás termetű) ember is beveri a fejét az ajtófélfákba, vagy éppen a plafonon levő lámpákba. Ezt a "meglepetést" követte a következő felháborító dolog, miszerint az öltözőszekrényeket csak kinyitni lehet az órával, bezárni nem. A záráshoz az öltözőben levő alkalmazottuk  segítségére van szükség. Kérdésem: erre mi szükség van?

Nem mi voltunk ugyanis az egyetlen pár, akinek gondot okozott, hogy ki mikor menjen el öltözni, zuhanyozni, mert amíg az egyik zuhanyozik, addig a másiknak vigyázni kell a szekrénykékre. Visszazárni ugye nem lehet, a bácsikát meg nem akartuk ugráltatni fél percenként két szobával távolabbról. Enyhén szólva kellemetlen a helyzet... Aki pedig egyedül megy fürdőzni, az hogyan megy el szólni a bácsinak, hogy zárja be a szekrényét? Nyitva hagyja, és mire visszaérnek két szobával távolabbról addigra esetleg eltűnik valamije, vagy ne adj Isten odakiált a bácsinak, hogy ugyan jöjjön már oda? Vicces az egész helyzet! A felújítás előtt ez a dolog még a régebbi típusú szekrényeknél is jól működött!

Az öltözőnél maradva szintén számunkra érthetetlen dolog a koedukált öltöző helyiség, illetve ami ettől sokkal rosszabb: a zuhanyzó! Ok, hogy be lehet zárni a zuhanyzó fülkék ajtaját, de az ajtón belülre felakasztott törölköző merő víz lesz, mire az ember végez a fürdéssel. Persze az ajtó előtt is fel lehet aggatni a törölközőt, de ahhoz a fürdés végeztével célszerű lenne hozzájutni... és ezt az ember szeretné úgy, hogy az ellenkező nem kíváncsiskodó tekintetét kikerülje. És folytatom a zuhanyzós problémákkal... nem folyik le a víz (az egész sorban)!! Kicsit fura érzés a másik zuhanyfülkéből átfolyó habos vízben toporogni!

Ha pedig az öltözőben és a zuhanyzóban összegyűjtött kellemetlen élményeket is fokozni szeretném, akkor meg kell említenem, hogy a medencék hőfoka nem érte el a kiírtat, illetve hogy a szaunákból csak 3 volt használható (gőzkabin, finn szauna, hőlégkamra), a többit -legnagyobb megrőkönyödésünkre- külön, 1.000 Ft-os belépőjeggyel lehet csak igénybe venni (amiről persze a pénztárnál elfelejtettek minket tájékoztatni). Korábban még két szauna ingyenes volt. A lezárásnak köszönhetően a "nyitott" szaunákban tömeg-nyomor volt. A finn szauna pedig nem megfelelő hőmérséklettel (kb. 58°C) üzemelt.

A fürdő elhagyásakor pedig, amikor panaszunkat be szerettük volna jegyezni a Vásárlók könyvébe, nem tudtuk megtenni, mivel egy teremtett lélek nem volt a pénzár ablakoknál, és a könyv sem volt kihelyezve látogatók számára elérhető (de legalábbis megtalálható) helyre.

Levelem célja az, hogy az említett hiányosságokat kijavítsák, és hogy más vendégek a jövőben ne keserű szájízzel és felháborodottan, hanem úgy hagyják el a fürdőt, hogy igen, ide érdemes visszatérni!

Levelemet a Fogyasztóvédelem felé is továbbítottam.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

19 éves majáj kiscsaj 2013.03.19. 13:42:54

Én besél kicsi madzsár is.
Török janicárfiú gyere, a budzsim vizes már!

csiszlikek dáridója 2013.03.19. 13:43:01

"illetve ami ettől sokkal rosszabb: a zuhanyzó" ---> illetve ami ENNÉL sokkal rosszabb: a zuhanyzó. Mint friss pestinek, elmondom: A Lukácsban régen külön volt a férfi és a női medence. Senki nem sírja vissza.Az a múlt század. A külföldiek inkább azon csodálkoznak,teszem hozzá joggal, hogy a magyarok miért ücsörögnek fürdőruhában a szaunában. A koedukált öltözőn/zuhanyzón nem kéne így felháborodni. Azon már inkább, hogy a hivatalos kommunikáció szerint csak a Széchenyiben, meg a Gellértben emelték az árakat, elsősorban a sok itt tobzódó olasz ill. spanyol munkanélküli fiatal miatt. (nem ezért kellett, hanem azért mert a szolgáltatást nagyrészt az állam fürdőjegyes/beutalt vérszívói használják, ez pedig nem fedezi a költségeket) Nos, a Lukácsban ugyanúgy emelkedtek az árak, kedvezményes délutáni jegyet meg 5 helyett csak 6-tól lehet venni. A gőzfürdő százszor gagyibb, mint volt, néha nem is működik. A szekrényeknél a "félautomata" rendszer pedig a borravalóra megy rá. Ha ez nem lenne, akár ki is klehetne rúgni a személyzet nagy részét.

bekbórd! 2013.03.19. 13:43:14

Ez csupán egy javító szándékú kritika, de azért a Fogyasztóvédelemnél is bemószeroltalak titeket. Ha már egyszer nekiálltam. Az ÁNTSZ meg kiment a fejemből, a francba!

Manyecska 2013.03.19. 13:46:16

@vágtázó halottkém: kérdeztél volna engem, pontosan tudom mért maláj lányozik.:DDD... majdnem megfulladtam.., nem, nem vagyok maláj mielőtt valamelyik hüje megkérdezi.

Atörökk 2013.03.19. 13:47:36

@vágtázó halottkém:
Ne már... Magammal beszélgetek?
Valaki mentsen meg magamtól, MOST!!!

2013.03.19. 13:48:00

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: az már a te dolgod, meg az övé. Tegyétek össze amitek van, nagyobb trollságot már amúgyse tudtok összehozni.

Atörökk 2013.03.19. 13:51:19

@19 éves majáj kiscsaj:
Disz iz e biginning of e bjútiful frendsip :D

soproni1 2013.03.19. 13:51:53

Mivel a legszebb magyar szó az INGYEN, ezért ott mindig tolongás lesz.

2013.03.19. 13:51:58

@atörökk: inkább ne, még várok a végkifejletre!

vénszivar 2013.03.19. 13:52:58

@19 éves majáj kiscsaj: Vizes? Mitől?
Lehet, hogy bepisáltál, de mi azt nem víznek mondjuk...

Manyecska 2013.03.19. 13:58:47

@vénszivar: :DDDD@atörökk: kapd már el a maláj kiscsajt arra vár mindegyik!

Manyecska 2013.03.19. 14:00:07

Ez a 19 éves majáj kiscsaj-Receptek férfiaknak...?:DD

Atörökk 2013.03.19. 14:00:20

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/:
Kapják el ők, ha nekik annyira sürgős :D

Szandoszten 2013.03.19. 14:11:33

Mi malájok még a szakállunkat is levesszük, ha szaunázni megyünk!

2013.03.19. 14:20:38

Látom sikerült szét trollkodni a posztot.

Atörökk 2013.03.19. 14:22:57

@vágtázó halottkém:
Ne szomorkodj itt, gyere át felháborodni a másikba.

vénszivar 2013.03.19. 14:23:11

@vágtázó halottkém: igyekszünk! meny a lukácsba...:)

2013.03.19. 14:24:24

Pedig ez a poszt tényleg korrekt volt, gyökerek.

Manyecska 2013.03.19. 14:34:15

Úszni mentem, pá. Írok egy elégedett ügyfél posztot, bár az biztos nem lesz ilyen izgi: gombák, lógó tökök,.. ez valami issssteni poszt volt:D..

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.03.19. 14:52:19

@vénszivar:

Mi van ha nem öltönyben, hanem hókotróban megyek a Lukácsba? Hmm?

Stabilo 2013.03.19. 15:07:08

Ezzel a "koedukált zuhanyzóval" nem tudok mit kezdeni.
Most ez kritika vagy reklám akart lenne? :)

d11 2013.03.19. 15:18:05

Az öltözőszekrénnyel,és a borzalmas zárás-nyitás témakörrel egyetértek.
A többivel nem!
Nem tudom mit ért a kedves posztoló koedukált öltöző alatt,ugyanis zárható az öltöző és a zuhanyzó is(nem mellesleg ugyanilyen van a Dagályban,Széchenyiben,Aquawolrdben stb..).
Ha valakinek ez nem tetszik vegyen kabinos jegyet.
Az,hogy van egy külön szauna részleg(ami nagyon jó) szintén nem titok,mindenhol fel van tüntetve,az is,hogy külön fizetős!
Az ár valóban nem kevés,és nem magyar pénztárcához igazított,de véleményem szerint így is az egyik legjobb fürdő az országban

hopptarisznya 2013.03.19. 16:01:24

miután minden közbeszerzésen a legolcsóbb nyer, (vagy a haveri cég) miért csodálkozunk, hogy nincs egy értelmes középület? Ez az ország felőlem megrohadhat!

altimus 2013.03.19. 16:02:47

a lukacs igen hangulatos, kellemes hely lehetne. de nem az. sajnos a felujitast tokeletesen elbasztak, mintha olyan keszitette volna a terveket aki meg soha nem volt ilyen helyen.

persze nem egyszeru az uszoda/welness/gyogyaszati szolgaltatasok kombinalasa, de meg lehetne tenni.

raadasul a teljes aru jegy igen draga.

baromi jol meg lehetett volna csinalni a lukacsot, de nagyon nem sikerult szerintem.

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.03.19. 16:13:07

@altimus:

S mennyi példa van erre. Az átadás után három hónappal most szedik fel az Óbudai Promenád nevű képződmény elbaszott díszburkolatát. Ami amúgy is önállóan is tudta, hogy fel kell jönnie. :)

Macropus Rufus 2013.03.19. 16:17:02

RamadHotel Augapark.
Koedukált öltöző, koedukált zuhanyzó.
(ez utóbbi zárható)
Mi a gyík ezzel a baj?

A többi már neccesebb, de a koedukálással mi a gond? Túl képpen nem egymás elött vetkőznek az arcok. Csak nincs külön női és férfi kabinsor. Ennyi.

A többi dolog már neccesebb, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a fűrdő részéről a reakció. (mert mindenkinek vannak reakciói :D Ravasz, az agy....)

sanche_ 2013.03.19. 16:24:30

@Pamuk:
"Előre bocsájtom, megértelek. Rettenetes lehet fejet beverni, meg bugyit letolni mások előtt.
De ha ez vigasztal, a világ sokat változott az elmúlt évtizedekben. Manapság már nem gáz a koedukált öltöző sőt zuhanyzó sem"

Én is kiolvastam belőle hiszticát is, de a leírtak alapján jogos sérelme is van.

A jegyeladó stíulást szerintem is felsleges felemlegetni, lehet, hogy a jónapot-ot nem hallotta..meg amúgy is, kit érdekel?
Az már gázosabb, hogy a drága jegyhez még külön kell néhány szaunáért fizetni, ugyanakkor, ha ki van írva, akkor ez van, nem értem, hogy itt miért felelős a jegyeladó (hacsak nem kérdeztek rá konkrétan, hogy mindent használhatnak-e).

Az viszont már jogos igény a sok pénzért, hogy a zuhanyzás legyen kulturáltan megoldva. Nem koedukáltság a kérdés, hanem az, hogy a zuhanyfülkén belül le tudd rakni a törülközőt úgy, hogy ne vizezze össze a zuhannyal az ember mindenképpen.

Öltöző megint olyan, hogy normálisabb, ha férfi/női egyben van, de legyenek rendes kabinok/öltözőfülkék.
És az, hogy nem tudod bezárni egyedül, ez nevetséges tényleg. Egy utolsó falusi fürdőben a 300 ftos jeggyel nincs ilyen elvárásod, de egy felújított nagy fürdőben azért..

altimus 2013.03.19. 16:33:10

@Mityu Addideapénzt kft: a promenad az ertelmetlenseg teteje. volt ott par jolmeno etterem, pl. a leroy, amit tonkretettek. majd egy evig egyszeruen fizikailag nem volt megkozelitheto. be kellett zarniuk. kivancsi lennek mint kaptak ezert karteritest.

a helyi parkolas eddig is kaotikus volt, ezutan meginkabb az lett.

a symbol bp egyik maffiakozpontja, onhatalmulag lezartak elotte vagy 30 metert, kulon parkolot kialakitva, ami miatt mar tobbszor hivtam rendort, de teljesen ertelmetlen, mert a rendoroket is lefizetik.

mo-on diszburkolatmania van. a vilagon nincs sehol ennyi diszburkolat. zurichben tetelesen egy negyzetmeter diszburkolat sincs. megis eleg jol elvegetal a varos :)

altimus 2013.03.19. 16:36:52

@lokotus: a lukacs nem strand, nem elmenyfurdo!!

a lukacs _gyogyfurdo_. ahol tobbek kozott idosek, rozogak, mozgaskorlatozottak is megfordulnak. a legtobbjuket te se akarnad meztelenul latni.

egy gyogyfurdoben vannak tradiciok. a zuhanyozok kulon vannak. (de meg egy sportuszodaban is). a koedukalt oltozok a hagyomanyosan csaladi furdohelyekre jellemzoek. ahol pl. kabinok vannak.

egy gyogyfurdoben, sportuszodaban _szekrenyek_ vannak, kulonvalasztva a ferfi/noi reszleget.

a lukacs merete, adottsagai nem teszik lehetove az elmenyfurdove alakitasat. nem is az. megcsak nem is wellness, hanem tradicionalis gyogyfurdo, ami ki van egeszitve hidegvizes uszomedencekkel es szaunaval.

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.03.19. 16:37:53

@altimus:

Sima utak építésében sem jeleskedünk minőség és előre gondolkodás tekintetében. A felújított Károly krt-on pl. ma hajnalban azt pislogtam, hogy vannak részek, ahol sehova nem folyik el a víz. A Síp utca - Dohány utca kereszteződésében szintén mesterséges tó lett kialakítva. Szerintem nem tervezetten. :D

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.03.19. 16:46:44

Egyébként meg a jelszavas szekrény nyitás se mindig jó:

youtu.be/ma34wIw4LXs

:D :D

Zabaalint (törölt) 2013.03.19. 16:54:59

Nem tudom volt-e már:

Nő indul a női wc-re, erre látja, hogy egy férfi jön ki onnan. Megkérdezi:
- Elnézést, koedukált?
- Nem, csak szartam.

vénszivar 2013.03.19. 17:10:10

@Mityu Addideapénzt kft: Hallod, hogy úgy pláne nem férsz be az ajtón! Vidd magaddal a hagymát, mert az ért a szarkaparáshoz, ott meg úszik minden, mert nem jó az el s lefolyás...:):D

LAVÓRVAGÁNY 2013.03.19. 17:48:51

Imádom, amikor az újgazdag majmok felháborodnak, hogy a szauna fél fokkal hidegebb volt...sznob köcsögök.

wowerman 2013.03.19. 18:56:14

"Gondjaink ott kezdődtek, hogy a pénztáros úrnak arra, hogy "Jó napot kívánok, két felnőtt belépőt kérnénk" sikerült oly kimerítő választ adnia, mint: "Jó.". Ok, mindenkinek lehet rossz napja... "

Már csak ez is bizonyítja hogy olyanok írnak be a homárba akik a legkisebb dologra is megsértődnek. Miért mit válaszoljon, mondjon el egy Shakespeare szonettet?

CID 2013.03.19. 18:56:26

Pfujj, képesek lennétek meghágni egy sárgát........

Manyecska 2013.03.19. 19:00:36

@lobster thermidor: igen, egy húgom:D@CID: én nem!!:P@altimus: most újítják fel. Tudom, mert a miénk!:DD maradjunk annyiban hogy nem lett vesztesége..

Tr0LL 2013.03.19. 19:46:48

A poszt-tolónak vélhetően pici a pöcse, hogy nem mer nők előtt pucéran mutatkozni, avagy ha nő, valószínűleg lógnak a csöcsei, hogy nem mer mutatkozni férfiak előtt meztelenül. :P

És ha te kedves poszt-toló mézesmázosan kéred a jegyet, mit vártál, hogy a portás ugrik és bő nyelvcsapásokkal kíván sok boldogságot ahhoz hogy a főnökét gyarapítod ő meg megkapja a maga minimálbérét?
OMG, egyes emberek nem magyarországon élnek?
Meg ismerős az ilyen vevő. Itt nyájas előzékeny, aztán a valóságban foghegyről veti oda lekezelő hanglejtéssel, hogy érezzem, hogy én vagyok a nigger, hogy: "két felnőttet lesz szíves!"

Poszttoló megérdemel egy vizes végű patkányfarokba tekert törölköző csattogtatást a pucér valagén a fürdés után míg rohan a nyitott szekrénykéjéhez. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 21:39:03

@nemvagyokjogasz_de: én példájul nagyon örülök, ha a felhúznak a júzerek valamit a csunyájukra meg a koszvadt farkukat sem kell megcsodálnom , sem a gyomrukba nem kell benéznem, amikor nekem háttal lehajol a törcsiért és a bozótosbul kiláccik az aranyere is. naszóval, húzzanak csak bugyikát.

a privát szaunában egyedül mindegy. másutt nem.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.19. 22:00:52

@zombizan:
NA ne basszal mar fel idegileg.
Tan mar a kabinosnak is borravalott kell adni???
Nem lehetne hogy mindenki elvegzi a munkajat a fizeteseert?

madandcrazybird (törölt) 2013.03.19. 22:12:20

@19 éves majáj kiscsaj:
Hi dear little 19 years old malaysian girl.
I want to fuck your pussy and put my load into that.

Could you promise me you are not a ladyboy?
Just because I won`t suck you.

Best wishes.
Fucker.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.03.19. 22:37:44

Elég gusztustalan mással egy kocka vízbe merülni, frankón, minek? Persze megértem, kell a fertőzés, hogy a bőrgyógyásznak, nőgyógyásznak, urológusnak legyen dolga, de azon kívül?

tejcsokoládé (törölt) 2013.03.19. 23:10:03

@helianthus: mindig elfelejtem, hogy itt nem csak a posztok, hanem a kommentelok jelentos reszenek humorerzeke is a beka segge alatt van.
Azt humornak gondolni, hogy valaki oltonyt hagy egy furdo oltozojeben.... Komoly teljesitmeny...

Sajtkukac 2013.03.19. 23:46:41

Ha jól látom a Palán cserélik a csúszdákat. De ha még jobban látom, akkor a Dagályra is raknak. Ennek egyenes következménye egy jó nagy áremelés lesz (csúszda = élményfürdő != uszoda -> dupla ár).
Miközben persze a felújított vécében néha több centis víz áll (bele sem merek gondolni, hogy honnan kerül oda) és az 50-es medence vizének a színe néha a Dunáéval vetekszik...

vénszivar 2013.03.20. 02:49:38

@Sajtkukac: Bemész vagy nem!? Te döntesz, hol itt a baj??? DÖNTS belátásod szerint!:)

Tormas Torontal 2013.03.20. 06:25:17

A palán is próbálkoztak a koedukált öltözővel és zuhannyal, de pár hét után belátták, hogy nem működik. (A -volt- ffi öltözőben a férfiak ugyanúgy öltöztek-vetkőztek, mint korábban, senki nem ment be a vacak fülkékbe. De az érdekes az volt, hogy a -volt- férfi oldalra egyetlen nő sem jött be és gondolom vica-verza. A -volt- ffi zuhanyzóban a férfiak ugyanúgy pucéran zuhanyoztak, mint előtte és nem zárták be a zuhany ajtaját (persze nem minden zuhanyhoz volt ajtó :) ) Így aztán rájött a vezetőség, hogy ami nem megy, nem kell erőltetni, és visszaállították a jól bevált ffi/női öltözőt, zuhanyzót, WC-t. Csaka piszoárt volt kár leszerelni!

webnazi 2013.03.20. 07:10:36

Amúgy fürdőbe járni, különösen a felújított és rém drága Lukácsba - ősi román szokás.
Mit szól mindehhez a bibliai Máté, Márk és János?
Globális a felmelegedés ....

webnazi 2013.03.20. 07:15:20

@zebraság fél cicaság:
... na és akkor mit látnál?
Legfeljebb összehasonlíthatnád egy tükör előtt a saját punnyadt nemzőszerveddel és a füstös valagaddal!
Apropó - tükör van ebben a felújított fürdőben?
A kiváncsifáncsiknak és a bájolgóknak ... no meg a buznyákoknak, akik titkon, mintegy a visszapillantóban - meglesnénenk.

webnazi 2013.03.20. 07:28:15

@altimus: Magyarországon a legtöbb strand és fürdőhely rém drága, mert azokat már többnyire EU-s keresetekhez s az idelátogató wellness turisták zsebpénzéhez igazították. Ezzel azonban teljesen elfeledkezve a csóró hazai őslakosságról.
Magyarországon már csak az tud eljutni egy igazi gyógyfürdőbe, akinek orvosa beutalót ír neki. Akkor talán érvényesül az árban némi OTI-s kedvezmény.
Mellesleg - Budapesten az összes fürdő és strand nagy általánosságban a Dunához elég közel esik. A hideg és meleg víz meg többnyire a földből vagy a hegyből jön (lásd pl. Gellért), tehát tökre ingyér van! Nem a Vízműveknél méri a vízóra ...
Az elfolyó használt víz pedig egyenest a Dunába folydogál - tehát a Főcsatinak csatornadíjat se kell fizetni.
Hogy akkor mégis miért olyan drága? Mert valami hirtelen meggazdagodni vágyó, ügyeskedő komcsizsidó a tulajdonosa, akinek aztán semmi sem szent, csak a pénze hatalma ...

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 07:57:28

Múltkor voltam egy swinger klubban és koedukált volt!
Férfia és nők egymás előtt öltöztek át!
Undorító és egyben skandallum is!

Bálintka. 2013.03.20. 08:30:31

"érthetetlen dolog a koedukált öltöző helyiség, illetve ami ettől sokkal rosszabb: a zuhanyzó!"

A zuhanyzó miért rosszabb? Nem az öltözőben villannak ki kincsek?

Csak az öltözőbe van napijegy?

Atörökk 2013.03.20. 08:38:01

Én egyáltalán nem voltam még fürdőben. Pedig ideje volna. Már olyan a szagom, a legyek sem szállnak le rám.

2013.03.20. 09:18:07

@Egyéves Önkéntes: Hat igen. Nem mindenki kepes swinger klubnak nezni a Lukacsot. Gratulalok, neked sikerult te agyas.

A furdozesi szokasokkal, a magyarorszagi gyakorlatokkal, pedig nagyon nem ertek egyet, ezert strandra sem igazan jarok, inkabb valamilyen vadvizhez, tohoz, folyohoz, tengerhez. Utobbibol fertozest meg nem kaptam el, de uszodabol, furdobol mar igen.
Strandon is gyakran latom mennyire nincs meg a tisztelet a masik ember irant. Sokan meg arra se kepesek hogy bealljon a zuhany ala mielott bemegy a medencebe.

Manyecska 2013.03.20. 09:27:34

@vágtázó halottkém: pedig ez kurva egyszerű, úszni kell járni nem punnyadni pl.az élménymedencébe, továbbá nem csak előtte fürdesz le hanem utána is, én kétszer is...strandkendő használata, de minek magyarázom ezeket te biztos tudod:)!

Atörökk 2013.03.20. 09:28:54

@Egyéves Önkéntes:
Te mióta szoktál hülyeségeket kérdezni?

Különben meg ne báncsad VHK-t, én naggggyon örülök, hogy ő van nekünk, tegnap is bearanyozta napomat. Rég röhögtem ilyen jót sírva. Nem, nem vele, rajta.

Manyecska 2013.03.20. 09:39:48

@atörökk: én is akkor megyek ha egy légyraj követ..már..

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 09:40:06

@atörökk: "Te mióta szoktál hülyeségeket kérdezni?"

Egészen kicsi korom óta! :)

Manyecska 2013.03.20. 09:54:50

@Egyéves Önkéntes: ugye, és az a rémes huzat is folyton!! Én jót röhögtem, köszönöm. Ha valakinek nem tetszik nyaljon be a meleg sz...ig már nem neked!
:D:P

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 09:56:38

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: együtt voltunk swingerklubban? Na mesélj, milyen voltam! :D

Atörökk 2013.03.20. 10:02:12

@Egyéves Önkéntes:
Arról én tudnék mesélni. Elég nagy volt a káosz :D

Atörökk 2013.03.20. 10:05:11

@Egyéves Önkéntes:
Nem mindegy. Baromi szar állva gépelni :D

Manyecska 2013.03.20. 10:07:59

@Egyéves Önkéntes: te jöttél hóekével?:)
Írjunk egy elégedett ügyfél posztot vmelyik klubról oké?DDDDDD

Manyecska 2013.03.20. 10:12:59

@Egyéves Önkéntes: most mér?? te nem kaptál rá kupont?:P

Manyecska 2013.03.20. 10:17:09

Különben meg ne mondjátok már hogy nem gáz ez a koedukált izé, kabinok sincsenek?? valaki gyerekkel megy akkor a bácsi szőrös valagát bámulják?? Bár nem tudom gyógyfürdőbe minek megy akinek nem szükséges, mellette ott a Komjáthy-uszoda, még olcsóbb is szerintem!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.20. 10:22:51

@webnazi: füstös??? ki van fehérítve a valagam is, ne sértegess :D

Manyecska 2013.03.20. 10:22:52

@atörökk: oszt az volt a klubba mint itt: megjövök és ti elmentek, egymással?..:DD Egész Európa lángokban állt.

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 10:29:11

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: szerintem az a gáz, hogy a gyereket burában neveljük fel és meglepődik ha meglát egy meztelen embert
aztán meg nem értik miért lett egy frusztrált barom belőle
a skandinávok ebben is évszázadokkal előttünk járnak, ott aztán teljesen természetes, hogy családok együtt szaunáznak, és ha csoffadt a segge, akkor csoffadt, a kutyát nem érdekli, kábé annyi, mint nálunk, hogy kócos a haja

Manyecska 2013.03.20. 10:34:29

@Egyéves Önkéntes: de engem nem érdekel más szőrös segge, és egyébként is illúzióromboló:D!. a skandinávoknál kap a gyerek 18 évesen egy lakáskulcsot a hozzá tartozó lakással oszt mennyen a picsába izé isten hírével:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.20. 10:36:08

@Egyéves Önkéntes: otthon mink is pucéron járunk, azzal nincs baj, hozzá vannak szokva. de egy közös szanunában a jányom asse tutta hova nézzen, mer szemérmes a gyermek. különbség van a családi seggek meg a vadidegen seggek között, szerintem jó ez így.

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 10:39:29

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: egy ostoba békemenetes tekintet sokkal illúziórombolóbb mint egy szőrös segg

Manyecska 2013.03.20. 10:41:40

@Egyéves Önkéntes: :D valag sok pénzért nem valagat akarok bámulni, elég mondom a farvizükön úszni néha:D

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 10:42:41

@zebraság fél cicaság: persze, hogy szemérmes, mert nem úgy nőtt fel.
nekem is furcsa volt először a főnökömmel meg egyetemi profokkal meztelenül szaunázni, amikor finnországba jártunk az előző munkahelyemről,
sokkal zavaróbb, mint vadidegen nőkkel.
Van akváriumom, mielőtt rákérdeznél. :)

Manyecska 2013.03.20. 10:47:37

@Egyéves Önkéntes: majd ha hátulról beakaszt azért ellenkezz! :O

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 10:50:37

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: nem veszem az ilyesmit támadásnak, mégiscsak a főnököm! :)

Manyecska 2013.03.20. 11:02:14

@Egyéves Önkéntes: hát nemtom. Azért mégis. Meg skandináviában ilyen plöttyed testeket-valagakat nem is látnak szerintem!:P

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 12:00:28

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: hát nem tom, de a skandinávok nem ilyen búvalbaszott kretén nép, mint mi...

Manyecska 2013.03.20. 12:43:08

@Egyéves Önkéntes: há ja. mindig van mögöttük valaki:P biztos. Mikor megyünk a klubba lekközelebb??

Manyecska 2013.03.20. 12:48:30

@Egyéves Önkéntes: MÉG viszket de most már a tiéd is fog, nemsoká!:DD
Amúgy fújj disznó!

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 12:53:12

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: :)
igen, fúj disznó! én kérek elnézést!

Sajtkukac 2013.03.20. 13:05:40

@vénszivar:
Igen, eldönthetem, hogy egészséges életmódot választok és rendszeresen elmegyek úszni, vagy ülök egész este a számgép előtt és idétlen blogokat olvasok...
Vidékieket persze ez az egész probléma nem érinti...
Ja, és azt elfelejtettem mondani, igen valószínű, hogy közpénzből épülnek a csúszdák. Adófizetők pénzéből csúszdaépítés, hurrá... :D
És az építés után a nagyobb üzemeltetési költségek miatt vélhetően az árakat is meg fogják emelni, ennek következménye képpen még kevesebben fognak kijárni (a "csúszdaszezon" csak 1-2 hónap, nem hoz sok új belépőt), nem lesz fizetővendég, nem lesz bevétel, a végén olyan állapotban lesznek a budapesti fürdők is, mint a BKV (vagy talán még jobb példa az esztergomi élményfürdő, ami csődbe vitte a várost)...
És szerintetek miért kezdték el piszkálni (büntetni) a bányatavakra járó embereket? Mert a fizetős helyekre már alig járnak, hiányzik a bevétel... :D

Manyecska 2013.03.20. 13:10:59

@Sajtkukac: vastagon nyereségesek voltak tavaly csaxólnék...közpénzből csúzda??:O

vénszivar 2013.03.20. 13:18:22

@Sajtkukac: Olyan tóhoz járok évek óta, ahol van beugró, aztán, hogy adózik-e a tulaj??? Jegyet mindenesetre eddig mindig annyit adott, ahányan a kocsiban ültünk. No Páááá!:)

scs 2013.03.20. 23:53:05

párszor voltam már a lukácsban és tanultam az öregektől: türcsi, tusfürdő zacsiban magammal bevisz, felakaszt. zuhanyzóban ugyanez. nem lessz vizes a cucc. régen is ilyen volt lukács.
nem tudom most milyen a zuhanyzó, de ebben az újban még nem voltam, de amikor egy felújítás után voltam a gőzben ott az zavart, hogy alul a lábrésznél belátni. az az, ha a csajommal mentem be zuhanyozni, akkor...

Manyecska 2013.03.21. 09:26:25

@scs: navárjál! milyen zacsi mert félrenyeltem miközben olvastam:D ?? bocs:)

Manyecska 2013.03.21. 09:54:27

én azt a tasakot viszem magammal amiben a kispárna volt t.i.dizájnos és vízálló:D

scs 2013.03.21. 17:16:18

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: hülyén is néznék ki, ha nem bevásárló zacsiban raknám a türcsit...

LightBringer 2013.03.31. 12:19:54

Bezzeg fizetesben, felso vezetoi munkakorben egyenjogusagot es koedukaltsagot akarnak a nok, de egyutt zuhanyozni a ferfiakkal vagy lemenni a szenbanyaba galyazni az mar nem jo mi? Budos fehernep mindenit..!
:D
süti beállítások módosítása