Tékozló Homár

Kínjában fizetett a lopással vádolt ügyfél az Auchanban

2013.03.25. 10:45 | jackyll | komment

Naiv ügyfél a legrosszabb lehetséges megoldást választotta, hiszen szinte kizárt, hogy valakit áruházi nemlopás miatt bíróságra citáljanak, főleg amíg megy a Homár. Az egyik Auchanból kifelé menet megvádolták, hogy átcímkézett egy 5000 forintos szandált 1000 forintra. Onnan lehet tudni, hogy az alkalmazottak szervezetten átbaszták naiv ügyfelet, hiszen hipermarketben senki nem olvas le árakat sehonnan, a vonalkódolvasó teszi ezt meg helyettük:

Tisztelt Auchan Kft!

A mai napon a következő események történtek velem az önök csömöri áruházában. Egy kis előélet rólam: Amióta megnyílt az áruház, azóta járunk önökhöz, legalább 3 millió Ft-ot hagytunk már önöknél a sok év alatt. A fizetésem elég magas az átlaghoz képest. Van 2 gyermekem, 38 éves vagyok. Soha nem loptam és nem is fogok. Vásároltunk a 7 éves lányunknak egy szandált az önök áruházában, amiről a kislányom véletlenül leszakította a cetlit (ilyen kis kihajtható lapocska), fogtam elvittem a cetlit az árellenőrző készülékhez és leolvastattam az árát. A kijelző 1000 Ft-ot mutatott. A szandál egyébként eléggé koszos volt, a talpa ill. a lábujjhegyek alatt is barnás foltok látszódtak. Még mondtam is a feleségemnek, hogy milyen jó ár, csak 1000 Ft. Ezután visszatettem a cetlit a szandálokat összekötő damilra. Apró, de fontos momentum, hogy egy Auchan-os dolgozó hölgy is a közelben tevékenykedett. Elmentünk fizetni, majd a 44621 Ft kifizetése után kezdődött a rémálom. Néhány biztonsági őr odajött és megkért fáradjak az átvizsgálóhoz. Megfordult a fejemben, biztos valamelyik gyerek belerakott valamit a zsebembe és biztos azt vehették észre.

Együttműködően elmentünk az átvizsgálóhoz, ahol elmondták hogy felvétel készül majd. Kérték adjam át a szandált, megtettem. Az egyik biztonságis jelezte, hogy ez a szandál egy Siesta márkájú szandál, ami 4990 Ft-ba kerül, majd megerősítésképpen hívtak egy hölgyet a cipő osztályról, hogy ezt tanúsítsa. Tanúsította. A szandálon egyébként Rabak vagy Ravak szerepelt, és valóban, a szandál a Siesta akciós pult környékéről lett elvéve. A szandál papírkáján volt egy matrica ráragasztva, amin egy vonalkód volt, más vonalkód nem látszott.

A jegyzőkönyv szerint azzal lettem megvádolva, hogy ÉN átragasztottam egy olcsó 1000 Ft-os szandál matricáját egy ilyen 4990 Ft-os Siesta (Rabak?) szandálra. Természetesen ezt NEM követtem el. Kisvártatva megérkezett 2 rendőr is, akik ellenőrízték a valódiságom és hogy követtem el e már hasonló gonosztettet. Nem, nem követtem el.  Kiderült a jegyzőkönyvből, hogy ama bizonyos hölgy a textilosztályról LÁTTA hogy én átragasztottam a cetlit és ezért szólt a biztonságiaknak. Hát, nem tudom mit látott, de el kéne menni szemészetre neki. A nevét szándékosan nem írom le. Ezután megjelent Oravecz úr, aki tájékoztatott a lehetőségekről:

Sorolom:

- beismerem a tettet, ekkor 5.000 - 50.000 Ft helyszíni bírságot kapok
- nem ismerem be, ekkor feljelentést tesz az áruház, és lehet járni tárgyalásra

Rövid mérlegelés után az elsőt választottam, belegondolva, hogy egy esetleg tárgyalás és a hozzá kapcsoló költségek jóval magasabb összegre rúgnak mint 5.000,- Gyakorlatilag rá lettem kényszerítve a HAZUGSÁGRA, az el nem követett tett beismerésére. Hiszen kinek van idege, pénze egy költséges tárgyalásra, ami várhatóan 1-1.5 évis is eltarthat.

További tény:

- jeleztem mindenki füle hallatára, hogy NEM követtem el a vád szerinti tettet, DE az ügy gyorsabb lezárása érdekében választottam a fenti megoldást.
- kérésemet, hogy nézzük meg a kamerás felvételeket, visszautasították, ezt ellenőrizhetik az átvizsgáló szoba kamera felvételén
 - jegyzőkönyvet nem kaptam alapból, kérésemre az illetékes biztonsági őr azt mondta, hogy nem kaphatok, további unszolásra elfáradt valahova és 15 perc múlva hozott egy másolatot
- az esetet a vásárlók könyvébe is rögzítettük
 - a gyermekeim jelen voltak az elején az átvizsgálóban, és eléggé megviselte őket, hogy "apát kergették a rendőrök" eléggé nagy lelki traumát okozva nekik, reméljük nem mesélik el a suliban, hogy apát rendőrök vitték el.

Teljesen jogosan érzem személyiségi jogaimat megsértve, jóhíremet veszélyben érzem, több ismerősöm szemtanúja volt az eseménynek.

Fenti panaszomat MINDEN internetes fórumon kifejtem, valamint SOHA többé nem fogunk vásárolni önöknél, valamint az összes ismerősömnek el fogom mesélni a történteket.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sanyix 2013.03.25. 13:09:22

a szokásos. Inkább beismeri és fizet ahelyett hogy balhét csinálna. Mint a munkahelyeken. Ott is parázik és nyeli a szart ahelyett hogy kiverné a balhét.

Na ezért tartunk itt :)

Atörökk 2013.03.25. 13:10:57

A lovakat is megbasszák. Aztán ellopják.

2013.03.25. 13:13:58

Aki Tesco meg MadarasTeszkuba jár az megérdemli!

egy atlag 2013.03.25. 13:16:52

hozzám is odajött egyszer két szutyok biztonsági őr, hogy menjek vele mert... étkezésre ajánlottam neki a farkam, majd a "ha nem tetszik jelents fel" jótanáccsal láttam el és elsétáltam. szerintem ezt kell tenni. ki az a hülye aki, ha nem csinált semmit, akkor ilyen faxxággal tölti az idejét és mindenféle surmó rendőrökkel meg biztonsági őrökkel cseverészik?

joszip 2013.03.25. 13:17:08

@sanyix: egyébként igen. Mert azt már szinte megszoktuk, hogy évtizedekig arra neveltek, hogy ha a pénzedért azt kapod, ami jár, akkor kifejezetten legyél boldog, és örülj, hogy hurrá, ma sem basztak át...de ahelyett, hogy ez változna (engem a család mindig cikinek tart, amikor "balhézok"), lassan már eljutunk oda, hogy még el nem követett bűnöket is bevállalunk egy utolsó senkiházi nyomorult piaci szereplő felszólítására, fenyegetésére, aki a seggünket csókolhatná amúgy.

aspectratio 2013.03.25. 13:17:25

A zalaptörvény 2689/b/695 sz. módosításában benne lesz:
aki az ósanban vásárol az nem hazaffy és automatikusan tolvajnak tekindendő.
oszt jónapot...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.25. 13:22:26

Engem egy Sparban tartóztattak le pár éve, mert állítólag elloptam egy 90 forintos rágógumit, miközben 11 ezer forintért vásároltam egyébként.

2013.03.25. 13:22:46

Nekem egyszer olyan volt, hogy a Tescoba vettem valamit ami a kiírt árnál a pultnál már drágább volt, mérgemben visszamentem az akciós tábláért és odavittem az akciós táblát a vevőszolgálathoz, ahol azt mondták, hogy az "áruház tulajdonát ne lopjam". Mondom WTF, az áruház meg az én pénzem ne lopja!

2013.03.25. 13:29:31

www.youtube.com/watch?v=6OvilBmYnjw
Szaniszló válaszol a háttérhatalomnak

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.25. 13:30:41

Én múltkor bementem egy hipermarketbe. Egy Rolex órát néztem ki magamnak 2 199 999 forintért. Nem volt rajta cimke, így rátettem egy alacsony zsírtartalmú dobozos túró cimkéjét, melyen 499 Ft állt. A pénztárnál fapofával adtam át az órát, a pénztáros picit csodálkozott, de én mondtam, hogy akciós a termék, így abbahagyta a csodálkozást. Fizettem rendesen. Aztán a biztonsági őr megnézte a blokkot, de mindent rendben talált és még tisztelgett is nekem.

Fentieket MINDEN internetes fórumon kifejtettem, valamint az összes ismerősömnek elmeséltem. Azóta az összes ismerősöm márkás órát csak hipermarketben vásárol.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.25. 13:32:27

@igi1: Nnnnna jjjjja. De gondolom ezt a poster is tudja.
Most akkor megint ki a hülye?

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Ennyi, valami bevétel csak leesik 10 ilyenből...

@Egyéves Önkéntes: Ja, hogy te jársz békemenetre? Mer' én nem :)

@hagyma: Nem tiszta, de a boltokat sem kell félteni a félreárazással.
Lehet Ámerikában nincs ilyen, de itthon eléggé dívik.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2013.03.25. 13:40:54

"szinte kizárt, hogy valakit áruházi nemlopás miatt bíróságra citáljanak, főleg amíg megy a Homár"

Ebben van a lényeg. Én addig nem ismertem volna/nem írtam volna alá semmit, amíg nem látom a kamera felvételeit - akár rendőr jelenlétében.
Már csak egy kérdésem maradt: elmondta valaki, hogy a címke leesett, megnézték, valóban ennyibe került a termék? Odahívta valaki a szemtanút? (Akinek nyugodtan ki lehetne írni a nevét sztem. Legalábbis ilyen formátumban feltüntetve szigorúan a példa kedvéért: F. Jánosné)

vernarancs 2013.03.25. 13:44:19

"rá lettem kényszerítve a HAZUGSÁGRA"

Mindamellett, hogy rettentoen kicsinyes es gusztustalan viselkedes az osantol, hogy egy 45 ezres szamla utan ilyen piti szarral kukacoskodnak a rakenyszerites tenye nem all fenn. Sajnos a jog ilyen. MEgvadolnak, nem isemered el, feljelentenek es elkezdodik a birosagi eljaras. En biztos a birosagot valasztottam volna es vaskos karterites lett volna a vege amit az osan csenget.

Frizura · http://levelekahidegre.blog.hu/ 2013.03.25. 13:51:40

@hagyma: szerintem nem nagyon csinált...

"..amiről a kislányom véletlenül leszakította a cetlit (ilyen kis kihajtható lapocska), fogtam elvittem a cetlit az árellenőrző készülékhez és leolvastattam az árát."

valamint

"Ezután visszatettem a cetlit a szandálokat összekötő damilra."
Nem volt rajta ár. Ez az áruház felelőssége. Ő elvitte megnézni. Ennyi.

Démonmac1 2013.03.25. 14:01:13

"átcímkézett egy 5000 forintos szandált 1000 forintra. Onnan lehet tudni, hogy az alkalmazottak szervezetten átbaszták naiv ügyfelet, hiszen hipermarketben senki nem olvas le árakat sehonnan, a vonalkódolvasó teszi ezt meg helyettük:"

Ne basszatok fel:)
Vonalkód cetli megfog, átragaszt, hopp.
A népek 10 éve is csinálták már ezt.

Én rágalmazásért és hamis tanúskodásért nyomnék azonnal egy feljelentést (ha tiszta a lelkiismeret)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 14:02:58

@Frizura: esetleg leszakadas pillanataban rogton visszateszem a cimket es szandalostul olvastatom le?

Netuddki. 2013.03.25. 14:05:16

Ha nem loptál minek fogadtad el...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 14:06:02

@ColT: az lehet de az alkalmazott meg a kamera csak azt latta rohangal egy cimkevel meg ragaszt, ha ez nem tortenik valoszinu el is viszi 1000-rert az 5000-es szandalt, ha valoban a boltos cimkezte rosszul
mondjuk azt sem tudom, hogy lehet egycimket veletlenull levenni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 14:07:54

meg fejlettebb orszagokban nem csak cimke van a szandalon hanem ar is

Netuddki. 2013.03.25. 14:09:12

@hagyma: Figyi! Itt simán azt is el lehet képzelni, hogy a biztiőr átragasztotta a címkét a drága szandálon aztán beledobta a turkálóba. A madár levélíró lányának meg éépen jó volt méretben.
Mellesleg pont a biztonsági őrök lopnak a legtöbbet...

Netuddki. 2013.03.25. 14:11:41

@hagyma: Ha a szandál nem a turkálóban van hanem a polcon, akkor a polcon is kinn kell lenni az árnak...

Frizura · http://levelekahidegre.blog.hu/ 2013.03.25. 14:14:29

@hagyma: nem azt mondom hogy nem végtelenül béna, és hogy a stílusa nem rettentő. De azt állítom hogy azért nehogy már mindenféle Oravecz urak mondják meg hogy kinek milyen lehetőségei vannak...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.03.25. 14:19:12

@vernarancs: imádom mikor az emberek netre álmodozni járnak fel. Ezt te komolyan el tudod képzelni, hogy az Ósan csenget? Én nem, bár nagyon szegényes és földhözragadt a fantázijjám, lehet, hogy ezért nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 14:20:52

@kovi1970: @Frizura: en nem mondtam, hogy lopott
azt vegkepp nem ertem ha be van minden kamerazva,akkor otthelyben miert nem lehet megnezni mindent
nekem mondjuk elkepzelhetetlen, hogy egy bolt direkt tolvajokat akar fogni, akik nem is azok
felreertesek lehetnek, mint pl most, de ezert van a kamera

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.25. 14:22:51

Ez ugyan csak fikció, de akár ilyen is megeshet...

RÁLÉPŐ IMRE

Ló rugdosson körbe, Imre!
Rálépsz az új lábbelimre?!
Máma loptam ezt az Auchan
Áruházból akciósan!

Jött sok biztonsági! Haver,
Nem báj-boy egyik sem, ha ver!
Nagyon meleg volt a pite!
Mit gondolsz, hogy törtem ki, te?!

Egy sorban jött minden kretén,
S csak az elsőt fejeltem én,
Többi dőlt már, mint a hitel!
Tőlem, Imrém, bármi kitel!

ILLUSZTRÁLVA:
fradyendre.blogspot.hu/2011/11/ralepo-imre.html
:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 14:24:07

mondjuk pl, ha velem ilyen tortenne pl a wal mart-ba, tehat lopas gyanuja
mindenkeppen kijonne a rendor es felvenne a jegyzokonyvet
es utana birosag
a biro meg dontene

Gerendai 2013.03.25. 14:28:10

Azt elfelejtette leírni a posztoló,hogy pár óra múlva visszament az áruházba és megpróbálta megfenyegetni az eladót.
A biztonságiak térítették jobb belátásra.

Gerendai 2013.03.25. 14:31:12

Most nem sikerült....

ubu1 2013.03.25. 14:36:01

Aki szandált visel, sikeres ember nem lehet...

Frizura · http://levelekahidegre.blog.hu/ 2013.03.25. 14:38:09

@Gerendai: ez komoly? Honnan tetszik tudni? Infót ember!

Frizura · http://levelekahidegre.blog.hu/ 2013.03.25. 14:41:24

@hagyma: persze! De azért kis hazánkban nem erősségük az embereknek az előírt folyamatoknak betartása, jogoknak tiszteletben tartása, megfelelő kommunikáció, jogszerű eljárások. Simán megesik hogy tényleg lopott, és az is hogy ezek akarták lehúzni, vagy az alkalmat használták ki, és az is, hogy fogalma sem volt senkinek hogy mit kell csinálni, és végül sorban mindenki hibázott.... ez is simán elképzelhető

@Gerendai: ne vádaskodj, írj már részleteket, kezd valamiféle szappanopera kibontakozni!

s 2013.03.25. 14:42:22

Nem probléma. Ha lopással vádoltak, de nem loptál, ezt még utólag simán helyre lehet hozni. Lopsz kicsinyenként 5000-6000 HUF értékben, és rendben vagytok. Tudom, hogy ellenkezik az elveiddel esetleg, de ezt most tedd félre. A becsületességet megtartjuk az arra érdemeseknek, hitvány alakokkal hitványul bánunk. Szerintem.

vernarancs 2013.03.25. 14:43:28

@Kellemes Zérókomponista: en azt sem hiszem, hogy tenyleg perre mennek egy 5000 forintos szandal miatt. Ezert sem mennek bele abba, hogy elismerjem amit nem kovettem el. Viszont ha perelnek akkor fizetnek is. Mert a pert elveszitenek es akkor menne a karterites ragalmazasert. Ez nem elkepzeles kerdese.

tejcsokoládé (törölt) 2013.03.25. 14:44:48

mi visz rá valakit, hogy ha tudja, hogy kamerákkal dokuemntáltan igaza van, akkor inkább behúzza fülét-farkát és kipengesse a büntetést?
volt bírósági perem, nyeretem. sosem loptam, nem is tervezem, de az alapvető jogaimmal (és kötelességeimmel) tisztában vagyok.
milyen példa a gyereknek, hogy itt verjük az asztalt, ahelyett, hogy kiállnánk magunkért?
apuci papírkutya. (pedig nem feltételezem, hogy direkt lopni akart, én tényleg nem)

Don Quixote de la Ferko 2013.03.25. 14:47:37

@sanyix:

Stimm. Csak a fotelből van nagy arcuk. Munkahelyen mindegyik nyuszi. Meg hazafelé az autóban.

Kétféle módon lehet kihozni egy emberből a jellemét:

1. Adsz neki egy csillagot. (Katonai tapasztalat, megkapta az elvtárs a legkisebb rangot, akkora gyökér lett, hogy öröm volt nézni)

2. Akadályozod "folyamatos" haladását egy dugóban. (Tapasztalat. MellGibbson futás közben fegyvert cserélgető filmjében nem látni olyan ádáz gyűlöletet, amit egyszer tapasztaltam, mert az ötödik zöldre váltás után meguntam, hogy a főúton keresztbeállók basznak kiengedni, oszt beálltam keresztbe eléjük egy lyukba. Életemben nem láttam még ennyi gyűlöletet, ami ott áradt felém, mert 10 másodperccel később ért a fél kilométeres dugó végére.

Don Quixote de la Ferko 2013.03.25. 14:51:59

@tejcsokoládé:

Erről van szó. Hasonló szituban szépen leülök a földre, kitelepítik elém, meg a tömeg elé, akik elől dicsőséges arccal vinnének hátra mint egy bűnözőt, ahol már senki nem lát, oszt mutassák be a bizonyítékaikat. Ha nincs, lehet bocsánatot kérni a tömeg előtt, oszt húzhatnak az anyjukba.

Csak megjegyzem volt ismerősöm, aki kapott pár évet, mert a biztonsági csapat többet lopott, mint a főnökök, és a vásárlók együttvéve. Csak ők megborultak.
A látványos megfogásokkal tudják igazolni a szükségességüket, és minél több ilyen "kis halat" kapnak el, annál szabadabb a vásár zárás után.

Gerendai 2013.03.25. 14:53:16

@ubu1: 1 ott dolgozó mesélte,az egész sztorival együtt.

Vízakna 2013.03.25. 15:07:37

Régóta figyelem már eztet az álat-t, de lassan megértem, miért próbálcozik olyan régóta hiába a gondolcodással. Alapvetö szervhiánya van szegénynek. Agy kéne hozzá ugyanis...

kujenga2002 2013.03.25. 15:19:42

Mindenki rohadtul vágja, mit kellene csinálni egy ilyen szituban. Valszeg gyakorlottak vagytok benne. Kíváncsi volnék hányan szartok magatok alá egy rendőrök által támogatott eljárásban.Ennyi szájkaratés emberrel egy helyen ritkán lehet találkozni.Ha mindenki ilyen kemény lenne a mindennapi életben akkor nem itt tartanánk!Én elhittem a történetet,eltudom képzelni az egész sztorit,és biztos azért mert magamból indultam ki.Feleslegesen nem vetítek,mi okom lenne rá? Miért fektetnék bármennyi energiát e sztori leírására?De a mai Magyar társadalomban ez teljesen természetes dolog "lehüjézni" a másikat,így többnek érezhetitek magatokat a valós állapototoknál! Aki itt beszari azok ti vagytok,nyájként együtt bégettek, (tisztelet a kivételnek, de abból itt nem sok van)én meg ugatok rátok!

2013.03.25. 15:43:42

A legnagyobb lelki és anyagi szegénység jele auchan-ba járni. Eleve.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.25. 15:44:29

Hiányzó vonalkódos terméket márpedig nem szabad venni. Mire kinyomozzák a kódját és beütik addigra lemegy a nap.

Sajnos ez van, vásárlásnál a lejárati idő, küllem, méret, súly stb. mellett erre is kell figyelni. Ez van.

_____________ 2013.03.25. 15:52:54

@Pszt!: A szandáljuk már megfeketedett, az elmondottakból kítűnik... :-D

GRX 2013.03.25. 15:55:40

Aki átlagon felüli fizetéssel a hiperben veszi a szandált, sikeres ember nem lehet.

sas70 2013.03.25. 16:06:35

Márpedig címkét nem barkácsolunk, hanem megkerestetjük a droiddal azért van és ha nem jó az ár, akkor ragaszkodunk hozzá, hogy az ezerbe kerülő kosárból vettük el, de még a pénztárnál fizetés előtt. Ha pedig nem ezerééé akarják adni, akkor jön a panaszkönyv, balhé egyebek. Ha meg nem boldogulsz otthagyod! Nekem volt már csörtém pár helyen, 50%-ban nyertem, 50%ban otthagytam a terméket. Észnél kell lenni, mert úgy átbasznak, mint szart a palánkon!

satho 2013.03.25. 16:21:50

Idióta sztori, lúzer vásárló, aki saját magát verte át. Grat. nyert a madaras teszkó :)

JewRivers 2013.03.25. 16:23:22

Nem hiszek a poszttolónak.
Egyedül lennék?

MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP!

Figyelmeztetés 2013.03.25. 16:25:36

@kujenga2002:

ÉS ÜDVÖZÖLJÜK A POSZTTOLÓT, SZEMÉLYESEN!

A hozzászólás kitiltás miatt törölve. 2013.03.25. 16:28:30

De jó kis szandál! Hopp, és nézd, most már csak ezer Forint!

:)

kamushamus 2013.03.25. 16:32:29

@kujenga2002: Szerintem téged is le kell hüJézni.Hüje!!!!!

Don Quixote de la Ferko 2013.03.25. 16:53:10

@kujenga2002:

Milyen rendőr által támogatott?

Rendőrt én hívom ki, jegyzőkönyvbe belenyögik a díszbohócok a rendőr előtt, hogy mivel gyanúsítanak, bemutatják állítólagos bizonyítékaikat, oszt ha nincs ilyen, akkor jónapot.

kujenga2002 2013.03.25. 16:54:53

@kamushamus:Jól esett? Gratulálok!Tudom hogy kell helyesen írni a hülye szót ,de nem fogok magyarázkodni ha nem tudod értelmezni az idézőjelbe tett szavakat,mondatokat ,saját magad minősíted!

kujenga2002 2013.03.25. 16:57:41

@Don Quixote de la Ferko: De szép volna ha így lenne!Magyarországon neked kell bizonyítanod hogy ártatlan vagy,ha nem tudod bűnös vagy.

vasgyuszi 2013.03.25. 17:10:12

A vevo b_lf_sz, ha nem lopott, miért is vallotta be? Verték, vagy mi?

vasgyuszi 2013.03.25. 17:13:38

Különben is, ha már olyan jól keresek, akkor nem veszek a gyerekemnek szaros-hugyos koszos bebarnult szandált! Mekkora prosztóság ez így együtt, hogy "jólkeresek" meg "koszos, bebarnult volt, milyen jó ár az 1000 Ft érte". Ingyen sem kellene az ilyen lábbeli...

Olyan meg a Földön nincsen, hogy bevalljak olyan lopást, amit el sem követtem, rissz-rossz áruházi biztonsági közegnek...

dRiver 2013.03.25. 17:23:00

Kedves poster ezt megszívtad, minek írsz alá olyat amit nem követtél el? Igen, pereljen be, ez a helyes út, jegyzőkönyvet iratni vele, ha megtagadja akkor meg azt jegyzőkönyvezteted, szembesítés kolleginával, stb...

bat4 2013.03.25. 17:33:35

Lehet, hogy csak azt hitte, hogy a címkét leszakította a gyerek. Lehetséges, hogy azt a címkét csak találta a gyerek és nem leszakította. Egy hasonló szandált kellett volna megnézni.
Amúgy én is jártam már így, de nem boltban.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.03.25. 18:06:26

Hát, a szóban forgó tag elég nagy balfasz lehetett. Megérdemelte szvsz.

Visionstar 2013.03.25. 18:15:29

A szandál egyébként eléggé koszos volt, a talpa ill. a lábujjhegyek alatt is barnás foltok látszódtak. Még mondtam is a feleségemnek, hogy milyen jó ár, csak 1000 Ft.

Hát ez bizony jó ár volt, gondolom az nem számított 1000 ft-ért, hogy esetleg gombás lesz a gyerek lába. De az a lényeg, hogy jól keres. Szegény családja, gondolom a kocsiján meg egész télen nyári gumi van, mert minek a téli gumi, úgyis le kell majd cserélni.

No comment.

hower 2013.03.25. 18:19:02

Nem kellett volna sebészkedni az árcédulákkal, ebből ez a nagy tanulság. Azért vannak ott a kitűnően fizetett alkalmazottak, hogy ilyen esetben pattanjanak és megoldják a helyzetet. Az hogy valami önkiszolgáló raktárnak tűnik, nem jelenti azt, hogy az alkalmazottak csak raktárosok.

Legközelebb nyugodtan tessék odavonyítani a legközelebbi feliratos egyedet, oldja meg ő. Mert ha nem ezt teszed, látod, még feljelent az orkhadnál.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.25. 18:22:36

@Visionstar: Évtizedekig jól elvoltam egy gumikészlettel egész évben. Normálisan kell vezetni, jó az városban. Pedig a hegyen laktam. Csak az utóbbi 20 évben jött ez az őrület, hogy télen más gumi kell. És még ABS-ünk se volt.

Visionstar 2013.03.25. 18:26:35

@atpijkamo: rendben, ez csak egy egzakt példa volt a posztolónak. Én is sokáig azt használtam télen-nyáron, de úgy tíz éve megtapasztaltam a poklot és azóta csakis téligumival tolom a pályán a bömösnek. Ég és föld biztonság szempontjából, higgye el nekem.

ketyego 2013.03.25. 18:35:24

A székesfehérvári Auchan áruházban vásároltam többek között originál csomagolású dobozos fogkrémet. A pénztáros feltépte a gyárilag lezárt dobozt. Számon kértem miért teszi. Közölte nekem, hogy neki meg kell néznie, hogy nem tettem-e bele valami drágább dolgot. A leszámlázott árukat nem kértem és ott hagytam a pénztárban. A pénztáros hisztériázott és biztonsági őrért kiabált, én meg aki velem volt szépen elsétáltunk. Azóta nem vásárolok az Auchan áruházaiban. Ez körülbelül 5-6 éve történt.

Jock Ewing 2013.03.25. 18:37:19

Remélem mikor hazamentél a beismerő vallomással a zsebedben, az asszony vízilóbőr korbáccsal még pépesre verte az orrnyergedet. Hülye gyerek.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.03.25. 19:35:32

hat ez szoppancs...

amugy elmeletem szerint az ilyen helyeken elofordul olyan, hogy valami gyanusan olcso, es akkor veletlenul az ember megveheti

kb felaron vettem mar igy tesóban es a mádárás tesóban is, igaz hogy gyanusnak gyanus volt de hat en nem morzsoltam le a cimket, hanem fapofaval kifizettem es vittem :)))
(mindket helyen 6e-t "kerestem" ezzel)
hiaba na keves az ott dolgozok fizetese es valahogy kell az a kiegeszites az meg szamukra szopika hogy egy kulsos lecsap az elokeszitett szajrera, mint gyongytyuk a takonyra

akkor mar ertheto volt kedves poszterkam az ottdolgozo joindulata? te balfasz modon lapogattad azt az arcedulat es egy ott dolgozotol ELLOPTAD az oneki felretett cuccost

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 19:40:33

@atpijkamo: Igen, meg meghaltunk torokgyíkban.
Meg DDT-vel öltük a krumplibogarat.
Meg leengedtük a húst a kútba.

Én is itt vagyok 2013.03.25. 19:48:19

Csömöri Auchan? Van még abból a kalácsban sült egérből?

Boo 2013.03.25. 21:04:45

Gratulálok.Jogerősen elítéltette magát lopásért..kínjában.

Dusan (törölt) 2013.03.25. 21:19:05

Nagyon helyes, ki kell hagyni őket, aljas társaság, mint a legnagyobb multik általában. Eufemizálva azt mondanám csak diplomatikusan, hogy velejéig rohadt szemét mocskos maffia!

Denton85 2013.03.25. 21:24:14

hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye!

Ilyen ember nincs eskü. Ebből is látszik, hogy nem mindenki okos aki jól keres, bár max az aki felszopta magát a ranglétrán.

Eskü ilyen idióta ember nincs. És még beküldi homárba...

áááá, inkább megnyugtatom magam azzal, hogy kamu poszt....

Visionstar 2013.03.25. 21:28:46

@Dusan: persze, megint a kizsákmányoló, mocskos imperialista, népnyúzó multi a hibás.

Kékcsillag 2013.03.25. 21:45:24

@The Good Boy !:
Nem anomália. Aki jómódú, annak valszeg az idő is pénz. (mondjuk kiesni a munkából, stb, akár jól menő vállalkozó, akár mondjuk vezető egy multinál.)

SarahConnor 2013.03.25. 21:48:02

" A szandál egyébként eléggé koszos volt, a talpa ill. a lábujjhegyek alatt is barnás foltok látszódtak. Még mondtam is a feleségemnek, hogy milyen jó ár, csak 1000 Ft. " :)

Ez mekkora má'! Ni, asszony, csak ezer a retkes szandál.

Kékcsillag 2013.03.25. 21:51:29

@tihs:
Ismerősöm szintén ezen okból, de nem a táblát vitte ki a vevőszolgálathoz (Auchan), hanem mobillal lefotózta az akciós táblát, és azt mutatta meg, amikor vita volt. (talán 2 vákumfóliás gépsonkán).
Akkor meg azt kapta meg, hogy nem volt joga fotót készíteni a hiperben.

Kékcsillag 2013.03.25. 21:55:16

@ColT:
Ez így van, szerintem is.
Csak azon filózom, mitől ilyen g...cik az ilyen hiperben dolgozó droidok?
Külföldi munkáltató várja ezt el a magyarországi hipermarketektől vajon? Mert ezt csinálná meg mondjuk Angliában.
Vagy a magyarországi főnökök ilyen önjelölt gecik?

Gyurcsany F. 2013.03.25. 22:55:45

A postolo nagyon hulye, hogy alairta, hogy lopott. En akkor is letagadom hogy loptam, ha millio tanu, meg videofelvetel van rola.
A postolo biztos fideszes, vona mit tanulnia az mszp-tol.

Leonine 2013.03.26. 00:18:31

"Kisvártatva megérkezett 2 rendőr is, akik ellenőrízték a valódiságom" - miért, felmerült, hogy talán csak szellem vagy?

Alaister Grand 2013.03.26. 01:47:47

Na kérem, ilyen a tipikus jó polgár. Megfélemlítik, erre meghunyászkodik. Ezért van, hogy hiába van mindenkinek tele a tőgye a fidesszel, sunnyogva kussolunk, nehogy seggbe basszanak.
És sajnos ez az apa most ezt is tanította meg gyermekeinek: hagyd, hogy átgázoljanak rajtad.
Ronda világ ez.

McZozo 2013.03.26. 02:16:54

Nem ketlem hogy ugy tortent ahogy alitja a Poszter de akkor cska azt arulja el mi a loturoert ismerte el hogy lopott. Ha en tudom hogy nem es raadasul ilyen uzletbe kamera is van tehat biztos vagyok benne hogy bizonyitani is tudom akkor miert irom ala? Szal vagy valami nem stimmel vagy oras nagy marha az illeto. Ha mar ugyis ott a rendor szolok hogy szedessek elo a felvetelt amin allitolag bizonyitjak hogy loptam.

Egyéves Önkéntes 2013.03.26. 07:57:38

@Kékcsillag: szerintem meg pont fordítva van, az itteni munkaerő a szocializmusban kiokosodott emberekből áll, akinek kibaszottul derogál az, hogy a munkaidejében munkával kell foglalkoznia.
Bemész egy CBA-ba és ott van a vén kurva Lenke néni, akit kiver a víz, ha megzavarod a trécselésben vagy ott van a Müller, ahol a német tulaj elvárja az eladótól, hogy kedves legyen, segítőkész, mosolygós. És már eleve csak fiatalos, normális embereket alkalmaz, aki pedig nem megfelelő, az repül.
Ismerősöm megélhetési próbavásárló, a Müller igen sokszor igénybe veszi és teszteli az eladóit.
Meg az a szemét mocskos multi Aldi is.
Persze biztos van kedves eladó is a CBA-ban, csak eddig még nem fedezte fel senki és van bunkó az Aldiban is, de a trend nagyon faszán kirajzolódik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.26. 08:10:23

200
Jó nagy marha volt a posztoló, hogy elismerte azt, amit el sem követett.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.26. 08:35:58

@Egyéves Önkéntes: És hova álljanak a belg... a sparos mísz picsák?

Egyéves Önkéntes 2013.03.26. 08:38:09

@agresszív kismalac: nálunk a SPAR = CBA
életunt Lenkenénik, hozzámneszóljteköcsögvevő mentalitás, stb.

Auchan Magyarország · www.auchan.hu 2013.03.26. 10:34:24

Kedves Homár, Kedves olvasók!
Az Auchan Magyarország Kft. csömöri áruházában történteket még tegnap reggel, a panaszt tevő vásárlóval megbeszélte az áruház vezetősége. Az esetről készült felvétel alapján megállapítható, hogy a vásárló szabálysértést követtett el a termékek átcímkézésével, ezt a vásárló el is ismerte. Áruházunkban méltánytalanság nem érte a vásárlót.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.26. 14:30:12

Tök érdekes ez a topik!
Ha az ember szandált lopik,
Akkor tegye óvatosan,
Mert lefüleli az Auchan!

fradyendre.blogspot.hu/
:)

holdlányka 2013.03.26. 14:55:23

Csak nekem nem kerek valami ebben a történetben???

koszos, használt szandált választ, leeik az árcímke, nem szól eladónak,és még ezután sem cseréli ki másikra a lestrapált darabot, inkább ragasztgat.

Mindennek tetejébe aláírja a jegyzőkönyvet, hogy "hamarabb szabaduljon" (Vagy megússza helyszínivel?)

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.03.26. 20:32:11

"Rövid mérlegelés után az elsőt választottam..."
WTF?

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.03.26. 20:34:31

@Auchan Magyarország: Honnan tudják a homározók, hogy valóban az Auchan írt vagy valaki aki regelte a nicket?

Manyecska 2013.03.26. 20:37:10

@ErtelmetlenSzajkarate: :)
Különben valószínűleg azok az ósanos hörcsögök címkézhették át, elég sunyi fejük van!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.26. 21:23:50

@ErtelmetlenSzajkarate: Nem tudják. Elhiszik. Mert teljesen normálisan és normálisat ír. Hihető.

Trombi66 2013.03.26. 22:47:03

Nem láttam még olyan "szegény" vásárlót aki kínjában azért vállata volna magára a balhét mert ki lett volna szolgáltatva. Hogy lehet az, hogy egy "jogtalan" bekísérés kapcsán a rend büszke őre előtt valaki "KÉNYSZERBŐL" eredően elismer valamit amit nem csinált? Szerintem egy magyarázata van csak az hogy vaj volt a füle mögött és inkább a számára olcsóbb és kifizetődőbb megoldást választotta csak hogy olcsón szabadulhasson, mert ha feljelentik nem 5ezer lett volna a vége. Szar dolog ha anyuci viseli otthon a gatyát és az eltékozolt 5 rugós bírság után számonkérik hogy hol a lóvé ugye?
Anya előtt kell csak megjátszani hogy nagyfiú vagy és utólag keverni a szart mert anya mondta hogy balhézzunk. Magadtól nem tetted volna mert bexartál amikor rendőrbácsit megláttad és elmondták a lehetőségeidet? Ugyan ki kényszerített te szerencsétlen hogy írd alá a jegyzőkönyvet és vedd át a bírság csekket? Vertek talán, vagy korbácsoltak közben te szerencsétlen? Mért nem ott voltál nagy fiú és álltál ki az igazadért!? Nem ment, most meg szájalsz és személyeskedsz. Nehogy te húzd a rövidebbet! Nem védem a multit, de még senkit sem vertek csak mert nem akarta aláírni a jegyzőkönyvet. Pláne nem rendőrségi felügyelettel és kamerák előtt! Sok a mese és kevés az igazság. A gyerekeknek mesélj ott kezd hogy loptál és lebuktál ne magyarázkodj inkább otthon anyánál vidd el a balhét! Szerencsétlen.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.27. 12:15:41

Zöld erdőben szalad vandál,
Lábán lopott koszos szandál,
Sánta kutya megkergeti.
Locsoljak, vagy legyek jeti?

további locsolólírák:
fradyendre.blogspot.hu/2012/04/locsololirak.html
:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.27. 15:19:22

További ingyenesen letölthető locsolóversek:
fradyendre.blogspot.hu/2013/03/zold-erdoben.html
:)
Jobbak, mint egy pár leértékelt retkes szandál! :)

Manyecska 2013.03.27. 16:04:19

@Frady Endre: téliesített verziók is vannak??:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.27. 16:28:46

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/:

Zöld erdőben fagyos nóta,
Fázós zenekar megy hóta-
-posva, kezeiken kesztyű.
Hej, a kölni hideg lesz, tyű!

Zöld erdőben túl nagy a hó,
Rémült jetipár bőg: Hahó!
Megfagynak ők mind a ketten.
Most locsoljak, vagy ha ettem?
:)

mOOnLight 2013.03.29. 20:33:15

@tihs:
"Nekem egyszer olyan volt, hogy a Tescoba vettem valamit..."

"Aki Tesco meg MadarasTeszkuba jár az megérdemli!"

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.04.04. 17:40:08

felvétel és jegyzőkönyv nélkül az eset valójában meg se történt. pont. Semmit ki nem fizetek amíg a kezemben nincs egy papír ami igazolja a fizetést, a jogcímét és hasonlók. A videó nélkül természetesen nem ismertem volna be semmit. És ha igaz minden amit leírsz, akkor utána se, mert nem tudnak semmit se bizonyítani.
Felvágsz az átlagnál magasabb fizetésedre, de hogy mi a francnak?...
süti beállítások módosítása