Tékozló Homár

Átverés a Müller kuponfüzete

2013.04.03. 15:37 | jackyll | 590 komment

mullerdanke.jpgNaiv ügyfél boldogan suhant kedvenc parfümériájába annak jubileumi fennállásának ünneplésére kiadott, havi bontású kuponfüzettel, ahol kiderült, hogy minden kuponos termék épp egy hónapig akciós, ezért egyikre sem érvényes soha az extra kedvezmény. A Müller üzletvezetője aztán a helyszínen beismerte, központilag adták ki, mit akciózzon:

Év elején tudtam meg, hogy kedvenc boltom a Müller 60 éves, és ebből az alkalomból kuponfüzetet adtak ki, ami azt jelenti, hogy minden hónapban néhány hasznos és kevésbé hasznos dolgot sokkal olcsóbban lehet megvenni. Naiv anyuka húsvét után kedden előveszi a kuponfüzetet és átnézi a hónaphoz tartozó akciókat, és mivel jókat talál benne elindul a Müllerbe. Ott szépen meg is vesz mindent (bár gyanús volt, hogy minden cucc, amit vett, alapból minimálisan le volt akciózva), aztán naiv anyukát a pénztárnál érte a sokk. A kuponfüzetben szereplő dolgok közül semmit sem tudott megvenni, mivel kiderült, hogy az alapból akciós dolgokra nem vonatkozik a kedvezmény.

Anyuka kérdezi a pénztárost, hogy mégis meddig lesznek ezek a dolgok akciósak. A  válasz: egész hónapban. Anyuka: de akkor minek a kuponfüzet, ha nem is lehet megvenni a benne reklámozott termékeket? Pénztáros: pillanat, hivom a főnököt. Főnök megjelenik, anyuka elmondja neki, mi a gondja. És csodák csodájára a főnök elismeri, hogy az egész egy átverés, és nagyon sajnálják a dolgot. Azt mondta, hogy nekik is ki lett adva, hogy miket kell leakciózni ebben a hónapban, és ki gondolta volna, de éppen a kuponfüzetes dolgokat kellett. Ezek után azt hiszem, hogy nem a Müller lesz a kedvenc boltom, ez most tényleg pofátlanság volt tőlük....

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 15:39:27

Még csak nem is ügyes. Ez szánalmas.

vénszivar 2013.04.03. 15:41:09

60 éves? mikor, ha a fele vagyok???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 15:48:44

en csak a Gerd Mullert ismertem
kurva sok golt lott

Vajmaci 2013.04.03. 15:52:47

Én multhéten használtam fel egy 50%-os kupont ebből a füzetből, parfümvásárláskor.
Semmi gond nem volt vele...
Amúgy poszt-toló eléggé hölye, mert SEHOL nem adnak kedvezményt eleve akciós cuccokra.
Ráadásul ebben a füzetben a kuponok dátum /tól-ig/ függvényében használhatók fel!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.03. 15:52:48

A marketingosztály ismét nagyot alkotott :D
Különben be is kaphassák.

herk 2013.04.03. 15:53:01

"A kupon más akciókkal nem vonható össze."
gondolom ezt lovagolják meg.
Csakhogy: többféle kedvezmény esetén a vásárló dönti el, hogy melyikkel él.
Ne fogadja el az 1 %-os aktuális kedvezményt, ami a boltban van, hanem inkább a kuponos 25 %-ost.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 15:53:45

Már a kuponozás se a régi.

Bezzeg azokba a régi jó kuponokba még volt anyag.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 15:55:42

amugy en is kaptam kupopnfuzetet a mekdonaldsztol
egy csizburgeret kapok kettot
amig az akcio tart

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 15:56:51

nade hova tunt Kupon Kriszta?

helianthus 2013.04.03. 15:59:05

Ezt most nem értem.
Vegyük át még egszer.
Szóval kapott kupont a cuccokra, de mivel azok eleve le vannak akciózva, nem veheti meg a kuponnal akciósan?
Ugye?
De ha eleve le van akciózva, akkor akciós nem?
Akkor most mi a gond?

☺ágica (törölt) 2013.04.03. 16:00:50

@helianthus: kuponnal vszínű óccóbb lett volna, mint a sima akcijóban

herk 2013.04.03. 16:01:35

@helianthus:
rúsz normál ára = 1000 Ft
25 %-os kuponnal = 750 Ft
a bolt ad rá 1 %-os kedvezményt = 990 Ft.
Ő 750 Ft-ért szeretné megvenni, nem 990 Ft-ért. Ez a gond.

helianthus 2013.04.03. 16:05:47

@herk: @☺ágica: okés, tenksz. Erre nem gondoltam. Szóval akkor a régi népi módszer játszott, hogy becsalogatta a vevőt olyan dologgal, ami eleve nem is létezett.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.03. 16:06:37

@helianthus: Tök mindegy, ahhoz odaírni az ÁKCIJÓ feliratot is bőven elég. Ha az ár nem változik, akkor is :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 16:07:22

Én ezt nem értem. Ha valami kell nekem, meg is felel az ára az én szempontjaimnak, akkor megveszem. Ha meg nem, akkor meg nem. Tök mindegy, hogy kiírva éppen akciós, vagy csak egyszerűen amúgy is olcsó.
Ha meg valami nem kell nekem, akkor nem fogom még akkor sem megvenni, ha brutálisan leviszik az árát.

Most akkor a posztolónak megfelelt az ár, vagy nem? Ha igen, akkor mért nem vette meg, ha meg nem, akkor meg mért nem hagyta szó nélkül a francba az egészet?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 16:08:30

@herk: Ja, így már értem a posztoló baját, köszi, hogy felhomályosítottál!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 16:09:29

Az összes ijen kuponos átverés, a legnagyobb szórakozás ezekkel, mikor a bótba elosztogatom a számomra értékelhetetlen kuponokat a rokonszenvesebb vevőknek, de az se mindég öröm, mert pl.a DM-be nem is bosszankodnak miatta a pénztárosok.

Monnyuk legalább párszor már sikerült legalább kisgyerekes hölgyekkel flörtölni így, meg pár mosojt bezsebelni, mostanság eléggé felértékelődtek ezek az élmények.

Viktus 2013.04.03. 16:10:25

@Jani haverja:

Albániában könnyű itt viszont minden fillérnek megvan a maga helye, és a pacsulin, ha ott a kuponfüzetével fogott volna pár száz forintot az is v.mi ...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.03. 16:17:26

@Jani haverja: Sokan csinálják ezt, hogy nem v esz, mert nem akciós :D Sosem fogom megérteni a nőket (általában ők ilyenek) :D

@Rosszindulatú Vászka: :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 16:19:20

@ColT: Ha úgyis tuda, hogy mikor legközelebb megy két hét múlva úgyis akciós lesz, akkor hülye lenne venni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.03. 16:19:26

@Rosszindulatú Vászka: "Átverés a Müller kuponfüzete"

És akkor még a Kohnét nem is látták.

☺ágica (törölt) 2013.04.03. 16:22:13

@ColT: ha vmi sürgősen kell, akció ide vagy oda megveszem. de ahogy atpi írta, ha tudom, hogy később olcsóbb lesz, és nem létszükség, akkor megvárom. sajnos számít...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 16:23:47

@Viktus: Nem könnyű itt sem, de itt a vásárlók túlnyomó része mindig az épp aktuális árat nézi, nem azt, hogy éppen akcióban ez-e az ár, vagy akció nélkül.
Itt is bepróbálkozott már a Carrefour, hogy akció előtt brutálisan felemelte az árat, majd akció alatt lecsökkentette, de még mindig magasabb volt az ár az eredeti árnál, de csúnyán belebukott a kísérletbe.
Meg szerencsére itt van mellette kismillió kisbolt, és az ember egy idő után tudja, hogy mit hol kell venni olcsón jót, és ha éppen arrafelé jár, akkor meg is veszi. Kisboltos meg ilyent nem csinál, mert nagyon hamar tönkremenne bele.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 16:25:02

@ColT: Igen, nekem is ezzel van a problémám. Nem tök mindegy, hogy akciós vagy nem? Az a lényeg, hogy nekem ár-érték arányban megfeleljen, meg még szükségem is legyen arra az adott dologra.

Elsőőőőő!!! 2013.04.03. 16:26:53

@Jani haverja: @ColT:
Ez alapvetően így van, de nem mindegy, hogy ha szükségem van egy termékre, akkor melyikat veszem.
Ha pl arckrémből 2000 Ft az a lélektani határ, amíg hajlandó vagyok elmenni, akkor bizony érdekel, hogy ezért az összegért a normál kétezres krémet kapom, vagy esetleg az eredetileg 4ezres krémet egy 50%-os kuponnal olcsósítva. Mert így pl hajlandó vagyok kipróbálni a drágábbat is. Egyébként erről (is) szólnának ezek az akciók: olcsóbban próbáld ki az újat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 16:27:04

@Jani haverja: "Az a lényeg, hogy nekem ár-érték arányban megfeleljen,"

Ha a kenyér drágább lesz, mint neked ár-érték arányban megfelel, éhen fogsz dögleni.

Viktus 2013.04.03. 16:28:15

@Jani haverja:

Kisboltos felénk alap hangon nem tud versenyezni a nagyboltossal árban ...

Atörökk 2013.04.03. 16:29:26

Sikeres ember nem vásárol kuponnal.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 16:30:05

amerikaert basztattok, de en kezdem azt hinni, hogy albania maga a kanaan

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.03. 16:32:22

@Jani haverja: Azaz

@atpijkamo: Nem 2 hét múlva kell neki, hanem akkor...
Ár-érték : nyilván ésszerű keretek között.

@Elsőőőőő!!!: Nyilván, de ha amúgy kell, és csak annyiért van, akkor fogcsikorgatva, de csak megveszed, ami kell.

Viktus 2013.04.03. 16:32:43

@hagyma:

Az lehet bizony nem véletlenül kellett szegényeknek mindenhova bunkereket építeni anno, hogy a gaz imperialista usa ne foglalja el őket irigységből.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 16:33:20

@hagyma: Te ezt annyira nem érted, hogy az kétségbeejtő.

Te minket állandóan basztacc édektelen információkkal a hugyos amerikádról.

Jani haverja érdekes dolgokat szokott mesélni Albániáról, ha olyanja van.

Atörökk 2013.04.03. 16:35:01

@hagyma:
Amerikához képest mindenképp. Lehet, hogy néha bicskáznak, ha olyan van, de nem akarnak majd jövőre mikrocsippet tenni a picsádba, hogy ellenőrizni tudjanak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 16:36:14

@ColT: Parfűm és arckrém a legritkább esetben szokott kelleni azonnalra. Hölgyek megfontolják, melyiket veszik, előre gondolkodnak, az a pár tubus tartalék elfér a szekrényben.

Ez nem olyan, hogy a meccs előtt fél órával jössz rá, hogy már csak két doboz sör van a hűtőben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.03. 16:36:21

@☺ágica: Ha tudod... De nem lehetsz teljesen biztos :)

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Jáá.

@atpijkamo: És nem állandóan...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.04.03. 16:37:17

@atörökk: Lesz még Albánia is az Európai Egyesült Államok másodrendű tagállama...

Elsőőőőő!!! 2013.04.03. 16:37:40

@ColT: Nem biztos. Ha nem kell azonnal, akkor várok, hátha lejjebb megy az ára.
Én pl tusfürdőt, fogkrémet, wcpapírt, pzs-t stb úgy veszek, hogy amikor olcsó, akkor veszek kettőt-hármat-négyet. Aztán mikor fogyóban, akkor elkezdem figyelni és ha akciós lesz, megint veszek kettőt-hármat-négyet. (Most is van 2 tusfürdő és 3 fogkrém tartlaékban otthon) Ha nincs akciós és elfogy, akkor veszek normál áron egyet. De ilyen ritkán van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.03. 16:37:50

@atpijkamo: Arckrém nem-e?! :D
Amikor tényleg most kell, mert már 3 hete az akcióra vár... :D Aztán már mindent leakcióztak, ami nem jó neki :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 16:37:51

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "@Rosszindulatú Vászka: Nem láttam, mit írtál."

Vászka, ne takard el a kezeddel amit írsz, Kitalátor nem tud puskázni.

helianthus 2013.04.03. 16:40:14

@atörökk: "nem akarnak majd jövőre mikrocsippet tenni a picsádba, hogy ellenőrizni tudjanak"
Ez biztos? Én félek egy kicsit a csipeléstől. Szerintem Astar Sheran segítségét fogom kérni.
homar.blog.hu/2009/12/02/ufojezus_megment_a_csipelteto_pokol_gyikjaitol?fullcommentlist=1#comments

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.03. 16:40:58

@Rosszindulatú Vászka: Te is Apafej-rajongó vagy?

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 16:42:15

@atpijkamo: ebbe mostan ne értünk egyet, mindkét "A" bötűs országot illető kapott információmorzsacsomag érdektelen, lényegtelen és nem a tárgyhoz tartozó, csak nikaszemperimenőből lényegesen kevesebbet kapsz :D

Timil 2013.04.03. 16:42:23

Hát ez fantasztikus... Lehet tudni, melyik Müllerben volt ez?

Viktus 2013.04.03. 16:42:39

@atpijkamo:

Elég baj ez, hogy Albániában is frankóbban élhet v.ki, mint itthon ...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.03. 16:42:56

@Elsőőőőő!!!: "Ha nincs akciós és elfogy, akkor veszek normál áron egyet."

Errű' beszítem, teccikérteni.

Atörökk 2013.04.03. 16:43:17

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Mire teljesíteni tudnák a belépés feltételeit, szétesik az Eu. Más kérdés, ha van egy kis eszük, nem akarják teljesíteni.

@helianthus:
A helyedben én is ezt tenném ;-)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 16:43:24

@agresszív kismalac: azt nem, ki nem állhatom az Edemszendler filmeket. Kivéve a Tök állt, az tök állat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 16:45:26

@atpijkamo: mar kitargyaltuk, hogy ven buzi vagy, aki kurvara okosnak tartja magat
es ezert minosit is
orulunk neked
mar mondtam, egy normalis ferfinek nem macska az avatarja
behugyozni meg egyre inkabb Te szoktal szerintem nem amerika
@atörökk: itt sem akarnak es mi nem szamaron jarunk a boltba
amugy semmi bajom albaniaval, amellett hogy az eletben nem koltoznek oda, de en isnpirallak, probald ki
igen tudom, albania jobb hely mint az Egyesult Allamok
nagyon valoszinu
van ahol mar aram is van

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 16:45:48

@Viktus: A klíma mindenesetre jobb. De erről is gy. tehet.

@Rosszindulatú Vászka: :))

☺ágica (törölt) 2013.04.03. 16:46:04

@ColT: elég kiszámíthatóak. szerencsére

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 16:46:57

@agresszív kismalac: még ezt se tudod? pl. a libazsír, amit kenyérre kenve az arcodba tolsz.

@hagyma: ne hisztizz!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 16:47:38

@agresszív kismalac: "Mi az az arckrém?"

Egy félelmetes alak "ARCK" feliratú pólóban.

casee 2013.04.03. 16:48:33

Náluk én is befürödtem a kuponfüzettel februárban. Kinéztem egy terméket, ami mellé ajándék járt a füzet szerint egy hónapig. Az első nap déli 12-kor már nem volt az ajándékból.
Végülis nem haltam bele, de kérdem én, akkor minek?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.03. 16:48:39

Egy normális macsónak hagyma az avatarja, nem holmi macska.
(lásd még "öngól" címszónál is)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 16:48:43

@Viktus: es Te ezt elhiszed?
nezd mar meg az orszag utellatotsagat, akar a wifit, akar az elelmiszert, a tomegkozlekedest
Jani haverjanak jo, mert O nyugodtan egy kis hazban akar lakni falun, de vannak mas eletcelok is
mennyi metro van?
hogy jarnak a vonatok?
mennyi hiper-supermarket van?
milyen az orvosi ellatas?
mennyire nagy a tisztasag?
haggyuk mar

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.03. 16:49:06

van baj. az ilyen akciós kuponokkal amúgyis csak tök haszontalan dolgokat lehet venni olccsóbban, ilyen nyócfázisoshydraránctalanítót meg szuperfelmosórongyot meg ázsiaiillatú belsőnyugalmas tusfürdőt meg ilyen fasságokat.

szépjuhászné 2013.04.03. 16:49:56

@ColT: Elmagyarázom: háztartásban egy hónap alatt fogy x mennyiségű tisztítószer, sampon, testápoló, szalvéta, stb., ha akciósan veszem, és több havi adagot, akkor több ezer forintot kerestem a bulin. Én így termelem ki a kocsimba a havi benzint.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 16:50:19

@zebraság fél cicaság: ez így ebbe a formába nem igaz. Én például renceresen szokok venni macskatápot mindenféle kuponokkal olcsóbban. DM-be is meg a Tuskóba is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.04.03. 16:50:22

@Rosszindulatú Vászka: " még ezt se tudod? pl. a libazsír, amit kenyérre kenve az arcodba tolsz."
Ojvé!
Csakis kóser krém érintheti?

Atörökk 2013.04.03. 16:50:44

@agresszív kismalac:
Ha meg ideges, akkor vöröshagyma.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.03. 16:51:06

@hagyma: nem akarok metrót, vonatot és hiperszuper marketet sem. ha ez a sok agyatlaság nem volna, még orvos se kéne, mer nyugiban lehetne élni. tisztaság meg akkor van ha föltakarítom a házam táját. haggyálmár a hülyeséggel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 16:51:10

@agresszív kismalac: bazmeg ez nem macsosag
Hagymasinak hivnak, ez volt a nickem mar akkor, mikor meg internetrol az almaiban nem gondolkozott senki
ahh
@Rosszindulatú Vászka: kitiltatsz mind sixx a mindenkit
tenyleg milyen fasza lenne six mindenkit kitiltana es rajonne, hogy nincs fizetese:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.03. 16:51:26

@szépjuhászné: Olvass vissza, már pontosítottam az értetlenkedők kedvéért.

Tehát amikor már k*vára kell, és akkor is azon vinnyog, hogy nem akciós.

De amikor éppen akciós, és nem kell, akkor vesz ötöt.

Atörökk 2013.04.03. 16:52:17

@hagyma:
Ausztriában, Németországban arányaiban jóval kevesebb hiperszupermarket van, mint nálunk. Meg is van az eredménye, mindkét ország élhetetlen és a szakadék szélén tántorog.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.03. 16:53:02

@Rosszindulatú Vászka: de így nem a drágábbat veszed meg vele ami másutt alapjáraton, akció nélkül olcsóbb lenne?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 16:53:10

@zebraság fél cicaság: akkor Te miert nem Albaniaban elsz?
vagy sziberiaban?
Ukrajnaban?
nekem semmi bajom Tiranaval, de vessuk mar el a sulykot
Jani haverja elvezi, az atlagnal jobban keres, allitolag minden olcso
de az atlagember nehogy jobban eljen mar albaniaban, mint magyarorszagon, vagy ausztriaban, svajcban,amerikaban
haggyuk mar azert a baromsagot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 16:54:38

@atörökk: az hogy a magyarok barom modjara beengedtek adokedvezmennyel minden multit, az nem azt jelenti, hogy az albanok jobban elnek mint egy nemet

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 16:56:22

@ColT: "és ezzel lehet jönni, hogy olcsóbb a fűtés"

Ahogy Jani haverja kommentjeit olvasom, egyre jobban tetszik. Gyermekkorom nyarainak egy részét Crna Gorában töltöttem, csodálatos emlékeim vannak. Albánia a szomszédban van.

szépjuhászné 2013.04.03. 16:56:40

@ColT: Bocs, közben elolvastam! :)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 16:56:57

@zebraság fél cicaság: hát én tudok számolni ugye, meg a hüjék a másik oldalon laknak.

Meg még az is benne van a képletbe, hogy magamat rá tudom beszélni a szarabb de akciós felvágottra végszükség esetén, de a macskáimat nem lehet így átverni. Így aztán, ha jóáras akkor betankolok. No persze itt is van soxor nem várt trükközés, pl. a Freshnapp-ba volt remek macskatápakció, csak éppen a maygar-szlovák címkés volt jóáras, ugyanabból a német címkés meg nem. Meg ijenek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.03. 16:57:03

@hagyma: biztos újat mondok, de a "jobban élni" az mindenkinek mást jelent. fogd már föl, hogy nincs mindenki hasraesve az úgynevezett jóléti államoktól, amibe szépen lassan beledöglünk, egyébiránt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.03. 16:57:04

@hagyma: És honnan tudod, hogy Atpit nem Macskássynak hívják?
Amúgy avatarokból messzemenő következtetéseket levonni nem vall okos/sikeres emberre.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 16:59:10

azert alljunk mar meg egyszora, en kedvelem Jani haverjat, szivesen is olvasom, de a tomeges magyar migraciot nem latom, ami albaniaba tart
ne hasonlitsuk mar ossze akarcsdak az infrstrukturat magyaroszaggal esem, az iskolakat, egyetemeket, muveszeteket, tudosokat
faszom mar
tuti elheto hely
tuti olcso
isznak mint a godeny, de aki azt mondja, albania jobb hely mint magyarorszag az egy hulye

Atörökk 2013.04.03. 17:01:08

@hagyma:
Te megint kevered a naposcsibét az atomreaktorral. De nem baj, tőled ezt szoktuk meg, ezt várjuk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 17:02:02

@zebraság fél cicaság: nem esek hasra, de koltozz albaniaba kerlek
1 evre
@agresszív kismalac: nem is vagyok sikeres
sikertelen vagyok
mondtam is Marybek koltozunk egy alban faluba
folyoviz nem lesz
kocsink sem biztos
tv internet soso
en ertem Jani haverja mit mond, az orszag fejlodik, de hat van honnan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 17:04:06

@atörökk: most egesz komolyan
szerinted egy alban atlagember jobban el, mint egy magyar?
most tekints el attol, hogy nem birod a fejem
mert ha igen en nem tetovaznek a helyedben
mennyel
de a magyarok ausztriaba mennek, nszk-ba, leginkabb londonba, aki tud amerikaba, ausztraliaba, canadaba
miert?

Atörökk 2013.04.03. 17:06:55

@hagyma:
Ehhez először azt kéne tisztázni, mit értünk az alatt, hogy valaki jobban él. Merugye ez nem csak pénz kérdése, meg az, hoygy hány gigás internettye meg mekkora autója van.
Amúgy félreértesz, a fejeddel semmi bajom, csak azzala szűklátókörűséggel van, ami az esetek kb. 90%-ában jön belőled.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.03. 17:07:06

Az akciós újságukban volt egy 5600 forintos tojástörő. Mindjárt megkeresem. Besírtam.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 17:07:10

@hagyma:

"... de a magyarok ausztriaba mennek, nszk-ba, leginkabb londonba, aki tud amerikaba, ausztraliaba, canadaba"

Óriási tévedés. Azok nem a magyarok, ők itt élnek Magyaroszágon. Már kicsit bocs.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.03. 17:12:30

@Rosszindulatú Vászka: állítólag a macska szagra megy, tehát egy idő után csakis az ugyanolyan illatú kaját hajlandó elfogyasztani. tehát kicsi korától rá kell szoktatni arra, hogy ecetes vízzel leöntött kaját egyen, így tulajdonképpen bármit meg fog enni aminek ecetszaga van :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 17:13:23

@atörökk: nem tartom magam szuklatokorunek
sot...
de ez mindegy
igen bazmeg Te lennel a legjobban kiakadva, ha holnaptol nem lenne NET-ed es nem tudnad nezni a Barcelona-Parizs meccset
ha nem lenne villamos, metro, meg normalis kocsid
de mondom, probald ki
@Rosszindulatú Vászka: hogyne lennenek magyarok, mast sem olvasok hanyszxazezer ember megy nyugateuropaba
kevesek mennek keletre is, albaniaba is, de a zom nem arra tart
hozzatennem en mar amerikai allampolgar IS vagyok, de ettol meg magyar
eletem vegeig

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 17:17:41

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): hat eleg gayinak neznek ki es pl turmixgep 60 dollarert?
azert mar kocsit kapsz

Atörökk 2013.04.03. 17:18:48

@hagyma:
Kocsim éppen most nincs, mert nem kell, és meg tudom nélküle oldani az életem. Ha olyan helyen élnék, vagy olyan helyzetbe kerülnék, hogy kéne, akkor vennék. Igen, ha nem lenne net, akkor ki lennék akadva, mert pl, dolgozni sem tudnék. No de amíg mindezek NEM VOLTAK, embrek addig is éltek jól. Azt fogd már fel, rohadtul nem ezen múlik, hogy valaki mennyire él jól, illetve mennyire érzi jól magát ott, ahol él.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 17:24:02

@zebraság fél cicaság: ezt nem tudom, de azt tapasztaltam, hogy a macskák valójába kicsi, szőrös, hisztis picsákok. Szoktak megúnni is kajákat, meg az újdonságot mindég bezabálják, de az olcsóbb tápokat nem hajlandók megenni max eccer.

@hagyma: sajnos ezt rosszul tudod. A magyarság nem konstans állapot, még csak nem is igazán származási kérdés, lévén a magyar történelmileg befogadó közösség.

A magyarság egy nyelvi, identítási és kultúrális közösség, ha ebből kiszakadsz, akkor ezt elveszíted. Te is már csak magyar származású vagy, nem magyar, önként lemondtál a magyarságodról, felvetted egy másik ország nyelvét, szokásait, identítását, van még kacsolatod a magyarságoddal, de az már nem élő, csak nosztalgiakapcsolat, nem változol, fejlődsz és lélegzel együtt a magyarsággal.

Nincs ezzel semmi baj, egésségedre, a magyarság nem rang, vagy minőségi kategória, hanem csak simán állapot, de te ebből a kultúrális mentális közegből illetve álalpotból már kiszakadtál, nem élő a kapcsolatod. Csak gondolj bele, menynit változott a maygar nyelvhasználatod, menynit nem változott a miénkhez képest és megdöbbensz.

Hát így megy ez. A maygarság nem az, hogy kinek drukkolsz az olimpián, de még csak nem is nyelvi kérdés.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 17:25:41

@atörökk: de
lehet dumalni
de ezen is
hogy delutan kimegyek a haz ele, beulok a kocsimba es 20 perc mulva a munkahelyemen vagyok
busszal 2 ora lenne/
hogy bekapcsolom a netet
a tv-t
hogy ha akarok venni valamit, akkor megveszem egy helyen
ma csulkos bablevest fozok amugy, a maradek husveti sonkabol/
mikor senkinek nem volt, akkor nem is kellett senkinek
sot, mikor nem volt repulo nem igazan jartak kulfoldre nyaralni, okros szekerrel mentek pestre
sot volt olyan, hogy el kellett ejteni egy mammutot, mert ehen haltal volna
az en nagyapam meg szentsegelve takaritotta a kalyhat es futott be
nagyanyam mosofazekban mosott es melegitette a vizet a VASARNAPI furdesre
na meg vannak ilyen helyek a foldon
tudom, hogy nem lennel ott boldog
mas, ha valaki odaszuletik persze, de itt nem errol van szo
meg valamit elarulok
nincs mobiltelefonom, mert nincs ra szuksegem!!!!
nem okos nincs
semmilyen
majd ha megint szuksegem lesz ra akkor veszek
most nem kell a munkamhoz, a felesegemmel meg szoktunk talalkozni esetenkent es akkor megbeszelunk mindent

☺ágica (törölt) 2013.04.03. 17:25:43

@Rosszindulatú Vászka: :DDDD ez a macskák jellemzésének szólt:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 17:29:00

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): "TOJÁSTÖRŐ
Helyezze a fémtetőt a főtt tojásra,
majd ejtse le a golyót!
Többféle mintával"

Ezt te tudod értelmezni? Mert én nem.

Olyanom nekem van, hogy lágytojás felvágó olló. Az egyik szárán egy kör van, amit szpen ráhúzok a tojásra, a másik szára meg lapos kör, azzal lefejezem. Asszem életemben egyszer használtam, marha kevéssé praktikus.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 17:29:52

@Rosszindulatú Vászka: en nagyon buszken mondom, hogy magyar szarmazasu amerikai vagyok
mind a ketto fontos szamomra
olyannyira, hogy az indexen keresztul, minden nap elolvasom a "hazai" hireket
angliaban plane tobb agyar van, aki rohan haza husvetkor,, karacsonykor, hordja ki a kolbaszt a toltott kaposztat
stb
a szulohaza, azert az nem olyan, hogy elfelejtem
azt meg az en esetemben ne feledjuk hogy kozel voltam a 40-hez mikor kijottem
a gyerekkor, az iskolak, a rokonsag, a baratok sosem mennek ki a fejedbol, megha angolul is beszelek es manapsag jobban szeretem a steaket mint a rantotthust

Atörökk 2013.04.03. 17:30:06

@hagyma:
Nem baj, ha nem érted, amit írok, már megszoktam. Tényleg olyan kibaszott nehéz felfogni, hogy van, aki máshogy gondolkozik, mint te? Helyesbítek, egyáltalán gondolkozik. Nekem pl. nem fontos, hogy mindent egy helyen vegyek meg egy multigeciben, ahol rám akarják sózni az összes szemetet. Inkább elmegyek piacra, meg még két boltba, lehet, időben fél órával több, hetente egyszer pont belefér. Én pl. pont akkot érezném magam rosszul, ha csupa fos hiperszupermarket lenne, és semmi más. Na? Ere varrjál gombot.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.03. 17:30:23

@zebraság fél cicaság:
-Kovács úr, van egy jó, és egy rossz hírem. Kezdem a rosszal: a röntgenfelvétel súlyos deformitást mutatott ki az ön gerincén.
-...és mi a jó hír?
-Photoshoppal kijavítottuk.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 17:34:29

@hagyma: "en nagyon buszken mondom, hogy magyar szarmazasu amerikai vagyok"

Nyugodtan tagadd le, ez nekünk csak égés.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 17:36:15

@hagyma: ez nem memória kérdés, vagy emlékhalmozási. Hanem asszimilációs, meg életmód. Meg nem is pontozzák sehol.

Egész eccerűen arról van szó, hogy a te fejedben lévő magyarság az már nem az, ami a miénkben, mert évekkel ezelött kiszakadtál ebből a közegből. Hiába olvasol újságot, meg blogot, csak egy erősen torz és szűrt valóságot kapsz abból, ahogyan már te is másképpen nézel itteni dolgokra, mert megváltozott szép lassan az életmódod, más közegben élsz, más mércével nézel dolgokat. Szépen lassan már a több magyar viccet fogsz nem érteni, mint érteni, mert nem organikus a kapcsolatod.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 17:36:46

@zebraság fél cicaság: Ááááá! Ezen besírtam. Ennél már az én lefejező ollóm is praktikusabb.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 17:40:47

@zebraság fél cicaság: hát eléggé értek a macskákhoz, ezt dicsexés nélkül állíthatom :)

Kifordított kacagány 2013.04.03. 17:40:51

jövőre már nem lesz kocsim és ha így megy tovább valószínűleg netem sem. erre nem jár se a metro se a villamos, megette a fene az egészet. nyugatra meg nem menekülök, hiába sietnek oda olyan sokan, oda szolgának mennek az emberek.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.03. 17:41:21

Őőő, az gáz, hogy engem nem idegesít hagyma? =D Itt élt, kiment, csá. A fejlettebb országos dumát meg nem veszem a szívemre.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 17:43:19

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): nemnemsoha! Engemet se. Többnyire.

Sőtmitöbb, a jenki meg az albán vonal bizony már a Homárdialektika és szleng része. Már jobban, mint a fűszoknyás svéd lányok :D

Kifordított kacagány 2013.04.03. 17:43:21

@Rosszindulatú Vászka: a macska olyan mint a patkány, csak megtanult hízelegni.

Atörökk 2013.04.03. 17:44:20

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!):
Engemet sem idegesít, ahhoz túl kevés. Viszont ilyen virtuális boxzsáknak tök jó :D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 17:45:38

@zebraság fél cicaság: jahogy az.

Amúgy azt is jegyezzük meg az egyensúj végett, hogy mostanába azért erősen túl van hájpolva mneg hisztizve az az agyarság dolog, annyira nem fontos, mint amennyire egy felületes sajtószemle uitán gondolná egy marslakó például.

Meg hát ugye a címke megfogalamzása és apróbetűs része is erős differenciákat mutat külömböző csoportok szerint.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 17:46:12

@atörökk: bazmeg de a lehetoseg meg van hogy hiperbe menny
es a fel orszag ott vasarol
es szerinted en nem erterm
albaniaban csak piac van
azt sem hiszem, hogy megkozelitene a magyarorszagi valasztekot
de tudom, Te szabolcsi almat eszel, magyar kriumplit
de albaniaban az sincs!
@atpijkamo: az arc megint ven buzi,
Te nyilatkozol a magyarok neveben?
ki a fasz vagy Te?
eges nekunk
nekunk meg Te vagy eges de kurvara
@Rosszindulatú Vászka: a torz nagy tulzas, hogy maskeppen az valoszinu
es egyelore meg ertem a magyar vicceket, koszonom aggodasodat

vénszivar 2013.04.03. 17:46:33

Úgy kimennék az nszk-ba! Tudja valaki, hogy most merre?

Atörökk 2013.04.03. 17:49:26

@hagyma:
Ne tudd meg, milyen ugrásszerűen megjavult nálunk a közhangulat, amióta hiperekbe is mehecc megvenni a sok szart.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 17:50:02

@hagyma: de, a sajtó torzít, meg karikíroz, ettől sajtó.

A viccek nem értése meg ül, hallgassál például rádiókabarét és meg fox döbbenni, hogy min nevet a sok ember az előadáson, amikor nem is vicces neked, pedig értesz mindent. Merthogy soxor magán nevet a júzer a viccet hallgatva, nem a poénon.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 17:50:40

@vénszivar: Én az NDK-ba néznék be nosztalgiázni, de csak akkor, ha szigorúan időlimitált az utazás. (Még a végén ottfognának.)

Kifordított kacagány 2013.04.03. 17:51:05

@Rosszindulatú Vászka: a nagy magyarság nem más mint egy csomó egymással acsarkodó kutya ami mind falkavezér akar lenni. egy olyan falkáé ami már nincs is.

@hagyma: a másképpen még nem jelenti azt, hogy helyesen, de nekünk csak jó, ha látjuk mások hogyan másképpen.

@vénszivar: kilépsz az ajtón és befordulsz balra. valamerre arra van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.03. 17:54:09

@helianthus: Én is! Sörözni... szal páá

@atpijkamo: Bajuszos úszócsajok mi

Egyéves Önkéntes 2013.04.03. 17:54:34

A müller árul oreo kekszet, de aki megveszi, az hazaáruló!

Atörökk 2013.04.03. 17:55:30

@ColT:
Oreot csakis tiszta forrásból. Piacról, kínaji árustól.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 17:55:41

@atpijkamo: legalább magadnak ne hazuggy tesó, nem is érdekel az NDK, te csak olcsó sört akarsz vedelni, meg kedevs szőke csajokat levarrni kettesével para meg szorongás nélkül :)

@Kifordított kacagány: hát ja, de leginkább egy sosemvolt falka.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 17:56:03

@ColT: :))

Volt a szocializmusba sokminden jó dolog is... Na most nem jut eszembe, de volt.

vénszivar 2013.04.03. 17:56:35

@atpijkamo: Mért, anno nem járkáltál arra?
Különben, meg most írta a haverod, hogy most is sokan tántorognak ki az nszk-ba.
A barma...:)

Egyéves Önkéntes 2013.04.03. 17:56:47

@hagyma: Hát én ha választhatnék, akkor szívesebben mennék egy nyugis albán faluba, mint egy szutykos amcsi nagyvárosba lakni. Ez van, nem mindenki konzumidióta.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 17:58:32

@Egyéves Önkéntes: monnyuk én viszont szívesebben zúznák egy musztánggal a 66-os úton rákkendrollot bömböltetve, meg csálécsöcsű stopos csajokat qrogatva, mint szamárfogaton szőrős nőkkel kokettálva az érintetlen albán nagyfalukba.

vénszivar 2013.04.03. 17:58:39

@Kifordított kacagány: Kösz! De már ott megbukik a dolog, hogy a putrinkon, csak függöny van. Akkor most mi legyen? Merre lehet az az nszk ???

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 17:59:08

@Rosszindulatú Vászka: :)) Akkor Csehszlovákiába mennék.

A kövér sápadt német csajok nem az esetem. A vonaton összeadtuk a tapasztalatainkat két magyar csajjal. Szerintem a német csajok rondák, ők ugyanezt állapították meg a német fiúkról.

Csak a hangulat miatt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 18:00:24

@atpijkamo: Ez egyáltalán nem biztos.

Ha mondjuk a kenyér árát brutálisan a többszörösére emelnék valamiért (pl. a búza világpiaci ára az egekbe menne, vagy hasonló) biztosan elkezdenék gondolkozni azon, hogy mivel tudom pótolni a kenyeret, vagy legalábbis a kenyérfogyasztásom egy részét kiváltani, mert nekem mondjuk ár-érték arányban nem felel meg monjuk az 1.000 Ft-nyi kilónkénti kenyérár.

vénszivar 2013.04.03. 18:01:08

@Rosszindulatú Vászka: már unod a szőrös macskáidat kúrogatni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.03. 18:02:16

@atörökk: Soproni

@atpijkamo: Nekem se nagyon. Ja de. Nem volt soha semmi, az volt benne biztos a jó. Aztán nem kellett az akcijóra várni.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 18:02:27

@atpijkamo: ki beszélt itt a Brünhildákról, te cenk? Voltak ottan multikultiba rengetegsok sárga, meg fekete meg mindenféle népségű csajok, meg igenis vannak német jónők is.

Meg hát állítólag az instant szerelemnek nem felétele a tökéletes külcsín, sőt. Állítólag.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 18:02:30

@Viktus: Itt a kisboltos átalányadózik, a nagyáruház meg ugyanúgy adózik, csak kisebb adókulcsokkal, mint Magyarországon. A kisboltos átalányadója meg minimális, meg egyszerű is bevallani, úgyhogy ezért versenyképes itt a kisbolt (is).

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 18:06:30

@Rosszindulatú Vászka: Az endékás időkbe még nagyon válogatós voltam.

Atörökk 2013.04.03. 18:06:45

@Jani haverja:
Ha van lehetőséged önellátásra, akkor kb. le tudod szarni a világpiaci árat. (Jó, búzánál ez pl. pont nem könnyű, mert azt nem lehet 30 négyszögölön a kert végében termeszteni).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 18:07:48

@Rosszindulatú Vászka: oh Te tudsz a fejemmel gondolkodni es humort erteni
ritka kepseeg
@vénszivar: ausztrian keresztul a legegyszerubb
Nemet Szovetsegi Koztarsasagnak hivjak magyarul
nemetul Bundesrepublic Deutchland
nem hivatalosan hivhatjuk Germanynak is, foleg labdarugomerkozeseken
meg kerdes?@Egyéves Önkéntes: meg fogsz dobbenni
kapaszkodj meg a szekben
en sem mennek szutykos amerikai nagyvarosba elni
egy csodalatos kisvarosban lakom az a palacheben
na?
sose mennek NY-ba LA-na vagy SF-ba Chicago Ditroit stb
meg albaniaba sem
mateszalkara sem szivesen, meg a Prater utcaba sem
ez ilyen

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 18:08:27

@atpijkamo: de most nem is arról volt szó, hogy akkor, hanem, ha ma mehetnénk ugye. Szimpla gondolatbűn. Kicsit most csalódtam is magamban. Fúj!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 18:10:47

@hagyma: csak a szórványmagyar részével :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.03. 18:17:57

@Rosszindulatú Vászka: Hát, ja. Én például szerelmes voltam Maxi Gnauckba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 18:20:26

@Rosszindulatú Vászka: mar sok minden voltam, de meg szorvanymagyar nem:)
a helyes megnevezesem
magyar szarmazasu magyar-amerikai allampolgar
de egyszerubb, hogy hagyma

Egyéves Önkéntes 2013.04.03. 18:20:41

@Rosszindulatú Vászka: Az albán lányok igen szépek, és kábé négynek van akkora súlya, mint egy átlag amcsinak.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 18:23:37

@hagyma: ezt én is nemrég tanultam, újmagyar fideszes szólelenc. Nem vicc, télleg.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 18:24:28

@hagyma: Nem nekem címezted, de azért megválaszolom:

- mennyi metro van? Konkrétan nulla db, de nincs is szükség rá, mert Tirana is egy kisváros, a többi meg még kisebb. Teljesen felesleges lenne, a városi buszok viszont 5-10 percenként közlekednek, és 60-100 Ft-nyi összeg egy buszjegy, bérlet pedig nincs

- hogy jarnak a vonatok? Vasútvonal alig van, de nincs is szükség rá, mivel egyrészt az ország kicsi (területe akkora, mint a Dunántúl), a lakosság többsége kocsival közlekedik, másrészt pedig nagyon jó buszjáratok vannak. Van állami nagybusz, van magán nagybusz, van magán kisbusz, és van magán mikrobusz. Bárhova akarsz eljutni az országba busszal soha nem kell az indulásra egy óránál többet várni, és nincs olyan két pontja az országnak (mondjuk egy Isten háta mögötti eldugott faluból egy teljesen máshol lévő Isten háta mögötti eldugott faluba akarsz jutni), hogy egyikből a másikba három átszállásnál több kelljen, de az is ritka. Vonattal a lakosság elenyésző része jár, inkább a tökéletlen turisták próbálnak meg vonatozni egy olyan országban, ahol nem erre állt rá a közlekedés. Éppen ezért a személyvonatok, az a kevés is, ritka szakadt, és ritkán jár, mert nincs igény rá itt, államilag meg szerencsére nem dotálják az ilyen pénztemetőket, nem úgy, mint Magyarországon. Területarányosan viszont jóval több autópálya van itt, mint Magyarországon, igaz az autópályákon legfeljebb 110-zel lehet menni, és nem 130-cal.

- mennyi hiper-supermarket van? Relatív kevés, de nem is nagyon kell. Mi pl. szoktunk a Carrefourban vásárolni, mert itt van a közelben, a belvárosból hazafelé útba esik, de rengeteg dolgot veszünk kisboltokban is, mert olcsóbb, vagy jobb az adott termék.

- milyen az orvosi ellatas? Az állami orvosi ellátás szerintem valamivel jobb, mint Magyarországon. De Albánia az egészségturizmus egyik hazája, ezen belül is Tirana a magánkórházak városa, több, mint 30 magánkórház van csak Tiranában, ebből kettő amerikai tulajdonban. Az ellátás a magánkórházakban nyugati színvonalú, csak negyed árért van. Az USA-ból, Olaszországból, Görögországból rengetegen jönnek ide kezeltetni magukat, de most elkezdtek özönleni a németek is. Sok egészségbiztosító is kifizeti az itteni kórházi kezelést örömmel, mert neki olcsóbb :)

- mennyire nagy a tisztasag? Magánházakban, éttermekben, szállodákban, kávézókban, orvosi rendelőkben, és minden egyéb zárt helyen a tisztaság mérföldekkel nagyobb átlagban, mint Magyarországon. Az utcákon viszont sok helyen van szemét, de ez rohamosan változik, szerencsére jó irányba. Vannak olyan városnegyedek itt Tiranában, hogy meg nem mondod, hogy nem valamelyik Nyugat-Európa-i városban jársz, max az építészeti ízlésről néha.

Manyecska 2013.04.03. 18:25:34

@agresszív kismalac: neeeee!!! végre hazajöttem, egy órát töltöttem a bömbölő hathetes csecsemők közt /csináltam videót is ha már ott voltam:DD/, már a ortopédián,.. haggyá má:P! :D

Atörökk 2013.04.03. 18:32:16

@Jani haverja:
Nincs valahová egy képgalériád feltöltve? Szívesen megnézném.

Manyecska 2013.04.03. 18:37:54

Áhhh!:D visszaolvastam, megyek inkább a bömböldébe:DD...

Kifordított kacagány 2013.04.03. 18:38:14

@Rosszindulatú Vászka: hát igen, mindennek megvan a maga bája

@vénszivar: ne legyél már ilyen tehetetlen, hát keress egy ajtót.

@Jani haverja: na itt az átalányadót is a hajadra kenheted, mert ugyanúgy kifoszt mint bármelyik másik.

@atörökk: de pl amarántot simán tudsz a kert végében is és az egész évben ellát "kenyérnek" való magokkal. csak télen kell a teszkóba menned gazdaságos kenyérét.

Atörökk 2013.04.03. 18:38:51

@Egyéves Önkéntes:
Ajgen... Most nézem, télleg komoj fejlődés volt ottan. Én is inkább laknák ott, mint a galambszaros 5th avenuen :D

Anomalocaris (törölt) 2013.04.03. 18:39:20

@helianthus: Semmi ipi-apache? Csak így, mint a szikkadt, napon aszalt fűrészpor?

Kifordított kacagány 2013.04.03. 18:39:50

@Jani haverja: és milyen munkalehetőségek vannak? pl kimész innen lukas alsónadrággal mert olyan jól bejött az élet, hogy ennyi maradt, mihez tudsz ott kezdeni?

Atörökk 2013.04.03. 18:40:53

@hagyma:
Téged mióta hívnak Javi haverjának? Barom.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.03. 18:41:18

@agresszív kismalac: Elég ha beismered, hogy Nekem gyorsabban jutott eszembe.

Egyéves Önkéntes 2013.04.03. 18:42:22

Amúgy én jártam Albániában, a világ legszebb helyei vannak ott, de a piacon arat a kolera.
Jani egy kicsit rózsaszín szemüveggel vetíti itt le.

Atörökk 2013.04.03. 18:42:56

@Egyéves Önkéntes:
Naezmán jobb. Eccer jártam Kazincbarcelona felé is, azis majnem ilyen szép volt, de nem ennyire.

Manyecska 2013.04.03. 18:42:58

@Egyéves Önkéntes: van egy nagyon kedves ózdi születésű ismim, de ő a szelídebb:P

vénszivar 2013.04.03. 18:43:35

@atörökk: mit nem mondasz! itt a "legmenőbb" Háry tivadarnak!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 18:45:58

@atörökk: nekem Jani regi haverom, Te idiota allat
/igyekszem a szintet tartani/
szemelyes talalkozas is tervbe van veve

Egyéves Önkéntes 2013.04.03. 18:47:06

@hagyma: Hozzál neki kinder tojást, nagyon várja!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 18:47:56

@vénszivar: na mi van az NSZK-val?
@atörökk: azt mopndta rigot fog nekem sutni, bar vannak ellenerzeseim e madar iranyaban de albaniaban csemege

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 18:50:17

@Egyéves Önkéntes: nekem turo rudit mondott
amugy ertem mit akarsz mondani, de jelzem
a kindertojas a vilag legszarabb dolga
tok ehetetlen cski kivul
a gyerek csak arra izgul milyen muanyag van belul
a legtobbje nem is eszi meg a csokireszet
orulok, hogy nalunk nincs, bar nekem mindegy, nincs akkora gyerekem, aki kindertojast akarna

Atörökk 2013.04.03. 18:52:27

@hagyma:
Majd számolj be, milyen volt abban a borzalmas, 17. századi viszonyokat konzervált, kannibál országban.

Egyéves Önkéntes 2013.04.03. 18:53:26

@hagyma: Nem tudom jól értem-e, de azt mondod, hogy hálas vagy, hogy a kormányod megóv tőle?
Nem kell neked döntened, hogy szeretnéd-e?
Lol

Manyecska 2013.04.03. 18:55:10

@Uttar Pradesh: ja. ezek csípőszűrésre járnak hathetesen, oszt nem csípik ha forgatja őket a doki, olyan rampage volt..15m-es hallótávolságban:P:DD irtó aranyosak.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 18:58:13

Tudtátok, hogy Hagymának saját tecsős csatornája van?

www.youtube.com/user/hagyma50?feature=watch

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.03. 18:59:39

@agresszív kismalac: "Pl. a tejbe' még volt tej."

Megerjedt, nem megrohadt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 19:01:07

@atörökk: albania vitathatatlasnul fejlodik enver hodzsa ota, de egyelore meg ne akarjuk magyarorszaghoz hasonlitani
@Egyéves Önkéntes: itt nagyon nepszeru a csokitojas, most is van itthon, ugy gondoltak nem egeszseges egy csokiban muanyag alkatreszeket is elrejteni
nekem nyolc
jelzem kutyahust sem arulnak kezigranattal a gyomraban
ez legyen a legnagyobb problemank, hogy nem engedik be az elbaszott kindertojast:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 19:02:28

@Rosszindulatú Vászka: valaki ellopta a nickemet?
fel fogok lepni ez ellen!!!!
sakndallum

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 19:04:15

ritka szar csoki
meg joint utan sem ennem meg
pont olyan ize van mint a muanyagnak a kozepen

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 19:18:24

@atörökk: alfa-kontakt.info

Ez a honlapunk, van benne galéria is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.03. 19:19:31

@hagyma: dehogyis. ezeket akkor töltöd fel, amikor éppen a jointoddal irtod az agysejtjeidet :)

Kifordított kacagány 2013.04.03. 19:24:23

@hagyma: honnan tudod, a műanyagot is meg szoktad enni?:)

@Jani haverja: itt meg már tökmindegy mennyit keresek, ugyanúgy nem marad belőle semmi. igazán kedvem lenne néha elmenni jó messze és kizárólag libapásztorkodással foglalkozni. úgy képzelem az egy nyugis meló.

Atörökk 2013.04.03. 19:31:37

@Jani haverja:
Ahol ilyen bárány- meg kecskesült van, az rossz ország nem lehet ;)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 19:34:26

@hagyma: Na ilyent már manapság nem látsz itt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 19:49:27

@Kifordított kacagány: Ez nehéz kérdés, attól függ, milyen szakmád van, mihez értesz.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 19:51:32

@Egyéves Önkéntes: Tudomásom szerint itt nincsen sehol kolera. Mi is a piacon (is) vásárolunk, soha semmi bajunk nem volt semilyen élelmiszerrel, pedig vásároltunk már egypár helyen.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 19:56:01

@Kifordított kacagány: D

Azért a libapásztorok itt se eresnek sokat, viszont tényleg nyugis meló, bár itt elég kevés liba van, inkább birka, meg kecske. Az is nyugis meló, de ahhoz elég sok pénz kell egy nyájat megvenni, meg legelőt minimum bérelni.

Viszont itt tényleg nem akarja minden hatóság elvenni a pénzed, és ez nagyon jó.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 20:11:15

@zebraság fél cicaság: akkor nem lenne ennyi resz
@Kifordított kacagány: szerintem mindenkinek volt mar a szajaban muanyag es az ize kedveert nem kell megenni
akinek akindertoja csokija jo, az meg nem evett normalis csokit
@Jani haverja: 5 eves kep es Tirana

Bálintka. 2013.04.03. 20:12:57

C&A is ugyanez volt. Volt egy hét Elmű-hűség kedvezmény, mikor az összes nem akciós termék valami 25-50%-kal volt olcsóbb. Azon a héten viszont minden ruha alapból le volt akciózva legalább 5%-kal.

Atörökk 2013.04.03. 20:15:08

@Jani haverja:
Gondolom nem tömik őket minden szarral, hanem rendes legelőn tartják őket, no meg ha hozzáértő süti, mitől lenne rossz?

Egyéves Önkéntes 2013.04.03. 20:16:16

@Jani haverja: www.questia.com/library/1P2-4676195/neighbours-panic-as-cholera-grips-albania

Amikor én voltam, akkor volt, ha gondolod, megkeresem a fényképet a figyelmeztető táblákról.
Klassz hely Albánia, de a higiéna azért nem makulátlan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 20:17:38

@Jani haverja: ha kecsket meg rigot meg sosem ettem
lehet egyszer majd megkostolom
nem a magyar konyha jellegzetessegei
a barany-birka az ott van a szeren
mondjuk en maradok a csirkenel, a marhanal, esetleg diszno
liba -kacsa
neha pulyka

England win The Ashes! 2013.04.03. 20:28:43

@hagyma:

Apám nem szereti a német focit, de esküszik rá, hogy Messi meg Cé a cipője talpát sem nyalhatná meg Müllernek.

Aszongya a statisztika: a német válogatott legjobb góllövői:

Harmadik: Klinsmann - negyvenhét gól, száznyolc meccs, ill. Völler - negyvenhét gól, kilencven meccs.

Második: Klose - hatvanhét gól, százhuszonhat meccs.

Első: G. Müller - hatvannyolc gól, (és most figyelj:) hatvankét meccsen.

England win The Ashes! 2013.04.03. 20:33:56

@hagyma: Gauguin Tahitin héderezett, aztán mégsem hiszem, hogy bánta.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 20:34:28

@hagyma: 5 év alatt Albánia tudod mekkorát változott?
Nem Tirana, hanem az egész ország.
Csak utakban egyetlen főút sincs olyan, amit nem újítottak fel.
Bent Tiranában, van olyan, hogy három havonta változik meg egyes részek városképe, nem is ismersz rá, ha mondjuk 3 hónappal azelőtt jártál ott.

Apósomék tavaly szeptemberben voltak itt utoljára, nemsokára jönnek megint. Már teljesen más úton kell hozzánk eljutni, mert megépült a tiranai nagy körgyűrűnek az a szakasza, ami az ő útvonalukat érinti (gyorsforgalmi út), és így nem kell átmenniük Tiranán. Ebből tavaly szeptemberben még szinte egy kapavágás nem volt. A mi falunkban tavaly szeptember óta legalább 5 új ház van, pedig kicsi a falu közigazgatásilag, nincsen több 70-80 háznál több itt, mert ami már 1,5 km-re van ház, az már másik faluhoz tartozik akármilyen irányban. Ezeknek az új házaknak tavaly max az alapjuk volt meg, vagy az sem.

2007 nyarán még a Riviérán egy egysávos úton vezettem végig a több, mint 100 km-t. 2007 őszén elkezdték építeni a rendes utat, 2008 nyarára félig kész lett. Akkor láttam olyant, amilyent még soha: egy területen vagy 30 lánctalpas Komatsu (a legnagyobb fajta) bontja a sziklát hatalmas vésőfejekkel. 2009-re kész lett a vadiúj rendes kétsávos út, de közben az ország más részein is folyamatosan épültek új utak, autópályák. Szóval pl. 2007 nyarán egy Tirana-Saranda autóút 8 óra volt, 2009 nyarára meg 4,5 óra lett.

Durresban 3-4 év alatt nőtt ki a földből 11 km szállodasor olyan 6-8 szálloda vastagságban.

De ezek csak példák.

Legközelebb, ha arra járok, lefényképezem Neked ugyanazt a helyet, amit belinkeltél a képen.

England win The Ashes! 2013.04.03. 20:37:58

@hagyma: "sose mennek NY-ba LA-na vagy SF-ba Chicago Ditroit stb"

Akkor miért emlegeted a metrót?

Volt egy haverom, ő azt mondta, hogy azért jár a spárba, mert ott nagyobb a választék, mint a Plusban. Aztán mindig egyféle üdítőt, kenyeret, sajtot és szalámit vásárolt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 20:38:10

@atörökk: Igen, itt tényleg legeltetik a birkákat-kecskéket, tetejében csak fiatal állatot esznek az albánok, tehát borjút, bárányt, kecskegidát, malacot. Mivel főként grillezik a húst, ezért nem is lehetne elkészíteni az öreg állat húsát, mert rágós lenne, főleg úgy, hogy a húsklopfoló fogalmát itt nem is ismerik :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 20:42:03

@Egyéves Önkéntes: Ó! Ez 1994-es cikk!!!

Itt 1992-ben volt egyáltalán a rendszerváltás! Az itt olyan, mintha azt mondanád kb Magyarországról, hogy az ősmagyarok között is volt kolerás :)

Merthogy itt az 1994 óta történt változások majdnem ekkorák :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 20:45:26

@hagyma: Rigót csak télen lehet enni, idén keveset ettünk sajnos, mert nagyon enyhe volt a tél, nem jöttek le a hegyekből :(

Borjú-, malachús van itt mindenhol, ahogyan csirke-pulyka is, ezzel sehol nincs gond.

Liba meg kacsa az viszont kevés van.

Egyéves Önkéntes 2013.04.03. 20:46:11

@Jani haverja: Ez a gugli első találata, de ha te azt mondod, neked higgyek és ne annak, amit láttam a saját szememmel, akkor legyen úgy.
Egyébként sem értem miért nem engedsz abból, hogy Albánia a világ legcsodálatosabb helye, voltam ott, szép hely, de a környezetszennyezés valami iszonyatos mértékű.
Egy csomó árnyoldala is van, hiába is dugod a homokba a fejed.

England win The Ashes! 2013.04.03. 20:48:24

Annyit hadd mondjak, bár a kutya nem kérdezett, hogy meg vagyunk sértődve, ha hiányos egy nyugati (horribile dictu amerikai) ember tudása rólunk, miközben mi ugyanúgy nem vagyunk képben Albániával vagy Lettországgal kapcsolatban.

igi1 2013.04.03. 20:54:54

A müller úgyis drága.

Egyébként meg már a kuponozás se olyan, mint régen...

@Dr Jozef Vengloš: túlérzékeny nép a magyar, meg sokaknak szemüveg kéne

nem meglepő

Atörökk 2013.04.03. 20:55:28

@Jani haverja:
Ne is mondd tovább :)

@Dr Jozef Vengloš:
Fejlett országokban mindent tudnak rólunk. A CIA és a MOSZAD a helyén van.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 20:57:59

@hagyma: Visszatérve a képre. Most hogy még egyszer megnéztem: A kép bal alsó sarkába belelóg a vadi új szegélykő, úgyhogy valószínűleg akkor kezdték el átépíteni előtte meg ledózerolták ami volt. Meg van is a képen valami szakadt felvonulási épület. Régen voltam arrafelé, nem nagyon esik útba, pont Tirana ellentétes oldalán van, és arra nem sok minden van, ami engem érint, de ha arra járok, lefényképezem, hogy most hogyan néz ki az a környék. Remélem nem másra gondolok, merthogy a képen busz főpályaudvar van, de ilyen itt Tiranában nincs, több buszpályaudvar van, én négyet tudok (ahonnan a távolsági buszok indulnak), ebből három mellett legalább hetente egyszer elmegyek, úgyhogy ez csak a negyedik lehet, a vasúti pályaudvar mellett (feltételezve, hogy csak négy buszpályaudvar van). Egyébként a vasútállomás környéke a legszakadtabb környék itt, de ez sok városban igaz Magyarországon is. Na mindegy, kiderítem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.03. 20:59:10

@Dr Jozef Vengloš: Azért mögötte is elég jónevű játékosok muzsikáltak.
Szerintem legalábbis minden idők legjobb német csapata.

England win The Ashes! 2013.04.03. 21:00:32

@atörökk: Az emálysziksz viszont még lehet, hogy nem.

Merthogy Bond parancsnok nem járt még magyar földön. Bezzeg Pozsonyban már igen (The Living Daylights (Halálos rémületben), fsz. Timothy Dalton, Maryam d'Abo stb., r.: John Glen), hogy rúgja meg a macska.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 21:00:56

@Dr Jozef Vengloš: az en korosztalyom, najo eleg fiatal korom csatara volt
mondjuk akkoriban csak VB-ken volt lathato, nem adtak nemet bajnokikat
meg a BEK_ben UEFA-ban
akkor meg UEFA meccset is lehetett rendezni vilagitas nelkuli stadionban, ma meg mar NB-I-st sem
amugy nem volt nagy spiler, de mindig beolalkodott 1 golt
a metrot?
mert ahol nem lehet vezetni normalisan lsd NY , akar budpest, oda kell
@Jani haverja: OK, kecskere nincs nagy gusztusom, a rigon is gondolkodom meg, megkostolnam-e?

England win The Ashes! 2013.04.03. 21:02:05

@agresszív kismalac: Te ezt jobban tudod, úgyhogy elhiszem. Apu azt mondja, hogy amúgy semmi extrát nem művelt, csak ha a labda a lábára került, akkor egy bélyegnyi területen képes volt lefordulni az emberéről. Meg halálpontosan célozni.

England win The Ashes! 2013.04.03. 21:03:07

@hagyma: De ha te nem akarsz NY-ban élni, akkor minek példálózol vele? :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.03. 21:04:46

@Dr Jozef Vengloš: én nem vagyok megsértődve, ha valaki nem ismeri magyarországot, mér lennék? ezt csak azok csinálják, akik szerint jézus is magyar volt és a magyarság a teremtés koronája valamint A Tudás bölcsője. röhejes.

Atörökk 2013.04.03. 21:05:17

@Dr Jozef Vengloš:
Budapest egy veszéjes hely, megértem, hogy nem merték ide elküldeni. Mit csinált volna pl. a Váci utcai bedobóemberekkel, vagy ha a Népszínház uccában mindenféle indián delnők karjai közé kerül?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 21:06:50

@Dr Jozef Vengloš: azert mert nem akarok ott elni, meg sokan elhetnek ott es meg en is jarhatok arra
de ne erttlenkedj kerlek a tomegkozlekedest es altalaban a kozlekedest emlitettem, amiron albania nem hires
aki szidja a BKV-t meg a MAV-ot szerinted mit mondana albaniaban
erre volt kihegyezve
meg sok masra
higyeniara, oktatasra
szoval honnan-hova fejlodniuk
nekem semmi bajom Jani haverjaval, de hogy albaniaba nem koltoznek a hetszentseg

England win The Ashes! 2013.04.03. 21:07:48

@zebraság fél cicaság: Most ezért beszóltál? Nem hiszem el. Általánosságban írtam.

Ahogy a régi skandináv mondás tartja: akié nem Inge, ne vegye magára. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 21:09:02

@Egyéves Önkéntes: Én soha nem állítottam, hogy Albánia a világ legcsodálatosabb helye.

Azt igen, hogy nekünk bejött, de semmi mást. Meg esetleg felhívom néha a neten a figyelmet azokra a jó dolgokra, amik itt jobban működnek, mint pl. Magyarországon. És egyre több ilyen dolog van itt (ami nekem speciel jó, de Magyarországra nézve viszont rossz). Persze van olyan dolog is, ami nem itt működik jobban, arra meg - ha tehetem - az albánoknak hívom fel a figyelmét.

Mindenesetre egy 1994-es tény az itt már tényleg annyira nem érvényes, mint az az állítás, hogy a magyarok nyereg alatt puhítják a húst. Ezt biztosan tudom. Sokat beszélgetek helyiekkel, tetejében itt az összes ismerősünk vigyázni akar ránk (ami egyébként teljesen felesleges, meg néha kissé terhes is számunkra, de hát az albán emberek már csak ilyenek) egészen biztosan szóltak volna, hogy mire kell vigyázni, főleg ilyen súlyos betegségnél, mint a kolera. Meg naponta nézünk helyi hiradókat is, soha nem láttunk tudósítást a másfél év alatt koleráról. Pedig most itt is iszonyat csapadékos időjárás van, itt is néhány helyen árvízveszély, meg belvíz van, tehát bőven terjedhetne a kolera is, ha lenne.

England win The Ashes! 2013.04.03. 21:09:34

@hagyma: Jó, akkor másképp fogalmazok.

Tudtad azt, hogy Vaduzban sincs metró?

Atörökk 2013.04.03. 21:09:59

@hagyma:
Mikor vezettél utoljára Budapesten? Vagy onnan tudod, hogy nem lehet normálisan vezetni, mer' azt írta a Zindex?

Kifordított kacagány 2013.04.03. 21:11:15

@Jani haverja: univerzál híró vagyok, mindenhez értek egy kicsit. a karrier az nem vonz, nekem pont elég ha valami nyugalmas.

a kérdés, hogy ez a nagy fejlődés miből van finanszírozva.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 21:11:54

@Dr Jozef Vengloš: Ez pontosan így van. Akik mostanában először jönnek ide magyarok, azok mind megdöbbennek, hogy nem ilyennek gondolták Albániát, nagyon nem. Akik meg pár év után visszajönnek, azok meg azon csodálkoznak, hogy 1-2-3, vagy éppen négy év alatt mekkorát fejlődött ez az ország.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.03. 21:13:08

@Dr Jozef Vengloš: nem szóltam be egyáltalán. úgy hangzott? bocsánat.

tényleg röhejesnek találom, amikor valaki besértődik azon, hogy a bantu négerek nem tudják, hogy a magyarokat isszák-e vagy-e eszik. mi se tuggyuk felsorolni afrika összes országát gugli nélkül, sőt még az összes európai országot se sokan. namostakkor? :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 21:13:09

@hagyma: A rigó csak télen van, és nagyon finom, ínyenceknek való kaja :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 21:13:37

@atörökk: 15 eve
a marx teren negyedik zoldre tudtunk atmenni, mert valaki mindig bent maradt a keresztezodesben es meg vigyorgott is
akkoriban butort hordtam pesten IS
sokat nem javulhatott a helyzet
de amugy az indexrol is , multko volt egy video, amit egy buszos keszitett a forgalomrol
hat koszonom, inkabb vezetek itt
@Dr Jozef Vengloš: jo, akkor maskeppen fogalmazok
Albaniaban meg a kommunalis renszxer meg sem kozeliti a magyart

Atörökk 2013.04.03. 21:17:05

@hagyma:
Azt már akkor is Nyugati térnek hívták. Igen, azt a kerszeteződést spec. ma is gyakran elájják kerszetbe. Na most nem lepődöm meg persze, hogy ettől szerinted Bp.-en nem lehet vezetni, szokásos szűklátókörű általánosításaid egyike.

England win The Ashes! 2013.04.03. 21:17:57

@hagyma: Voltál ott? Ha igen, ellenőrizted? Összevetetted a pontos adatokat?

Mielőtt válaszolnál: én sem voltam még soha arrafelé, éppen ezért nincs se pro, se kontra véleményem róla.

Atörökk 2013.04.03. 21:20:17

@Dr Jozef Vengloš:
Megírta a Zindex, hogy úgy van. Azóta tuggya, éspedig biSZtos jól. Merazindex amit leír, az úgy is van.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 21:20:57

@hagyma: Én iszonyat ritkán tömegközlekedem. Viszont ismerek sok olyan magyart, akik tömegközlekedéssel járták be Albániát. Mindegyik azt mondta, hogy színvonalra az albán tömegközlekedés átlagban jobb, mint a magyar, járatsűrűségben pedig bármilyen desztinációban messze veri Nyugat-Európa bármely helyét.

Persze először azt kell megszokni itt, hogy buszmegálló az nem nagyon van (helyi buszoknál van csak, távolságiaknál csak az indulásnál, és az érkezésnél), egyszerűen ki kell állni az út mellé bárhova, aztán leinted a buszt. Meg leszállni is így kell a távolsági buszról, hogy szólsz a sofőrnek, hogy na, itt álljon meg. Ha főút mellett laksz, akkor házig visz a busz :)

Most este negyed tíz múlt itt. Ha most kiállnék a főútra, hogy bemenjek Tiranába, nem kellene 10, max 15 percnél tovább állnom, pedig késő este van, valamilyen busz úgyis jönne. Ha nagybusz, akkor 80 Lek-et (160 Ft-ot) fizetnék, ha mikrobusz, akkor meg 100 Leket (2001 Ft-ot) és már bent is vagyok a belvárosban innen 13 km-re.

England win The Ashes! 2013.04.03. 21:22:44

@Jani haverja: "... járatsűrűségben pedig bármilyen desztinációban messze veri Nyugat-Európa bármely helyét."

Ezt is vitatnám, éppen a fentebbi okok miatt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.03. 21:31:26

@Jani haverja: ez a leintem a buszt nagyon szimpatikus nekem. ott a buszmegálló ahol én akarom? hát ez kéne mindenhova! közmegegyezésen alapuló buszmegállót mindenhová!

amúgy meg pár hete a keletiben öt perccel a vonat indulása előtt még senki se tudta megmondani, hogy melyik vágányról indul a vonat sülysápra, valamint a kurva információs táblán se volt feltüntetve 5 perccel indulás előtt.

le se merem írni azt a szót, ami eszembe jutott mer még meg leszek itt lincselve véletlenül.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 21:34:44

@Kifordított kacagány: Ez az ország a szolgáltatásokból él nagy részben, kisebb részben a krómból, meg a kőolajból, meg az egyéb ásványokból.

Ha megnézed Albánia külkereskedelmi mérlegét, akkor azt fogod látni, hogy majdnem világrekorder a külkereskedelmi mérleg hiányában. Azaz rengeteg mindent hatalmas értékben importál, és szinte semmit nem exportál. Ez az adórendszer miatt van. Egyrészt a lakosság számához képest hihetetlen mennyiségű turista áramlik ide (Koszovó, Macedonia teljes egésze itt nyaral, az olaszok, meg a görögök meg azért jönnek ide, mert itt olcsóbban és jobbat kapnak, mint otthon az adórendszer miatt), és amit megesznek-megisznak az ugye nincsen benne az exportban. Másrészt meg mindegyik szomszédos ország határa mellett hatalmas a bevásárlóturizmus, szintén az adórendszer miatt. Tehát a görög átjön Dél-Albániába, megveszi az egyébként esetleg görög termékeket, és hazaviszi a saját személyautójával. Ugye az import az ki van mutatva, mert az kamionnal jön, de az export számaiban nincsen benne, hogy hány görög "turista" jött ide bevásárolni, és miket vitt haza. Az olaszok ugyanezt csinálják, csak komppal az Adriát átszelve. Most már annyi autókomp járat van Durres-ba, meg Vlorába különböző olasz nagyvárosokból, mint a nyavaja, és egyre több lesz, és télen is üzemel a jó részük pont ezért. Természetesen az olaszok olasz termékeket vásárolnak főleg itt, de ez nem baj :)

És van még a bankrendszer a szolgáltatások között, ami iszonyat húzóágazata az országnak. Az itteni miniszterelnök 1-2 éve mondta, hogy azt szeretné, hogy Albánia Dél-Európa Svájca lenne. Erre ennek az országnak minden esélye megvan, főleg, hogy Ciprus az EU-s tagsága miatt gyakorlatilag bedöntötte a bankjait a betétek egy részének elkommunizálásával.

Szóval ilyen dolgokból él ez az ország.

Meg abból is, hogy akik anno az 1992-es rendszerváltás után kb 200-ig kivándoroltak valahova nyugatra, azok ó része éppen hazafelé jön a megspórolt pénzével együtt.

Atörökk 2013.04.03. 21:34:51

@zebraság fél cicaság:
Há örrüjjél, hogy vót vonat, komolyan. Pár éve néhyányszor le kellett mennem Szolnokra, odafelé nem volt gond, visszafelé egyszer nem volt, - mivel nem végállomás - hogy legalább 20 percet ne késett volna a vonat...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.03. 21:41:17

@atörökk: hát örültem, szóseróla. meg nekem tökmindegy volt ha lekésem is, majd gyün a következő valamikor. de hogyazistenbe lehet egy vasútállomást így működtetni napi szintű lincselések nélkül, na ezt nem értem.

Atörökk 2013.04.03. 21:42:12

@zebraság fél cicaság:
Ehhez énsenem értek, no de nem is vagyok vasutas.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 21:44:05

@Dr Jozef Vengloš: Mármint melyik fenti ok miatt? Azért, mert ilyenkor késő este egy faluba 10-15 percenként van busz?

Szerintem ennyi lakosra, ez baromira sűrű. Tirana kisváros, mi hiába lakunk a főtértől 13,5 km-re ez már egy falu, tetejáben az egész környék ritkásan lakott. De a főtértől már 6 km-re is falu van! Ne úgy képzeld el, mintha London peremkerületéből akarnál bejutni! Inkább úgy, mintha mondjuk Sárpenteléről akarnál bejutni ilyenkor Széékesfehérvárra.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 21:45:13

@Dr Jozef Vengloš: Mert lakosságszámban ez a helytálló hasonlat.

Atörökk 2013.04.03. 21:47:41

@Jani haverja:
Kíváncsiságból megnéztem, van egész nep tán 8 járat.

lukit 2013.04.03. 21:47:42

Anyuka mindig E/3 személyben irogat magáról? Egoista, gyerek vagy skizó?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 21:48:04

@zebraság fél cicaság: Mondom,tényleg ott van a buszmegálló, ahol én akarom :) Kivéve természetesen a belvárosokban, ott ha a távolsági busz megy mondjuk kifelé a városból, csak a helyi járatok buszmegállójában vesz fel még utasokat, de máshol nem is tudna megállni.

Mylady 2013.04.03. 21:53:14

@atörökk: Egy időben sokat vonatoztam, A-ból B-be, hosszú út volt, egy átszállással C-ben. C városban két irányba vezet vasút: A-ba és B-be. Általában 5-10 perc volt az átszállásra. Egyik alkalommal megállították a vonatunkat kb 3-4 percnyi vonatútra C-től, ott, ahol a két sín párhuzamosan fut. Pedig időben voltunk, sőt, 1-2 perccel hamarabb beértünk volna, ha hagyják. Kb 15-20 percet álltunk, közben megcsodálhattuk a B-be tartó vonatot, ahogy kihúz C-ből. Képzelheted a döbbenetet mindenki arcán.
Miután elment a B-be tartó vonat, beengedtek minket C-be. És röpke 2 óra várakozás után már indult is a következő vonat. A közel 200 km-es utat sikerült 6 óra alatt megtenni.

C-ben a forgalmi irodán közölték, hogy tudhatnánk, hogy magasabb rangú vonat nem várja be az alacsonyabb rangút. Ja, hogy álltunk 15-20 percet a város alatt? Hát így jártunk.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 21:55:56

@atörökk: Na, itt meg kismillió, de menetrendje csak az állami buszoknak, meg a nagyobb busztársaságoknak van. A többi buszt meg az "úgyis jön valamelyik" elven kell várni itt.

Atörökk 2013.04.03. 21:59:42

@Jani haverja:
A menetrend itt is csak azért van, hogy legyen mihez mérni a késést. Kivétel, ha már nincs nagy forgalom, mert akkor elmegy előbb a jelzetthez képest.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 21:59:48

@Mylady: Na, ilyen itt nincs a buszokkal. A kis eldugott falvakba közlekedő mikrobusz 100 %, hogy megvárja a főúton közlekedő nagybuszt az elágazásnál, ha késik, akkor is. Nem hülye, hogy ne várja meg, mert nem lenne utasa, és éhen halna :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.03. 22:01:15

@Jani haverja: hát szerintem ez jó rencer. megspórolják a menetrendet, nem lehet lekésni se és nem kell telefonos picsákat tartani információs mancikaként.

Atörökk 2013.04.03. 22:03:29

@zebraság fél cicaság:
Akiknek amúgy is kb. annyi értelmük van, mint kopasz pinára a parókának, merhogy nekik sincs információjuk, hogy mi mennyit késik :D

England win The Ashes! 2013.04.03. 22:05:36

@Jani haverja: Ja, de nem tudhatod te sem, milyen sűrű Luxemburg vagy Izland buszmenetrendje.

Azt viszont elhiszem, hogy az igazsághoz te állsz közelebb, mintsem hagyma.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 22:08:53

@atörökk: Hát ja :)

Egyébként meg azért nincs menetrend itt a kis magáncégeknél, mert teljesen esetleges, hogy milyen útvonalon, és mikor mennek.

Írok egy példát. Ha mondjuk a szomszédom ma este úgy gondolná, hogy belevág a tömegközlekedés bizniszbe, akkor holnap reggel azzal kezdené a napot, hogy a használtautó piacon venne egy 9 személyes Ford-Tranzit mikrobuszt. Ezt még ott Tiranában átiratná a saját nevére. Ezt a két dolgot legkésőbb délig lezavarná. Aztán hazajönne, és kényelmesen megebédelne. Utána átmenne a szomszéd faluba, mert az a komuna (járás) központ, és kérne erre egy egyéni vállalkozói engedélyt. Ez kb 20 perc alatt megvan, majd visszamenne Tiranába, és az adóhatóságnál igényelne egy sárga rendszámot, majd hazajönne. Másnap délelőtt bemenne a sárga rendszámért, és déltől kezdve megkezdhetné a buszjárat üzemeltetését akárhonnan akárhova, ahova ő éppen gondolja. Ha nem jó desztinációt talált magának (kevés az utas) akkor következő nap másfelé próbálkozik.

Szóval ilyen egyszerű ez itt :)

Atörökk 2013.04.03. 22:12:24

@Dr Jozef Vengloš:
Hát Luxemburgot spec. átköpöd keresztbe :) Na jó, kis túlzással.

Atörökk 2013.04.03. 22:14:32

@Jani haverja:
Ezt hívják úgy, hogy önszabályozó piac :)

England win The Ashes! 2013.04.03. 22:17:11

@atörökk: Namost nem az volt az egyik érv, hogy mivel kicsi, azért nincs ez meg az? Épp azért mondtam Luxemburgot, az is elég kicsi. :)

De mondom, semmi bajom sem az USÁ-val, sem Albániával, sem hagymával, sem Jani haverjával.

Atörökk 2013.04.03. 22:22:08

@Dr Jozef Vengloš:
Jóvanna. Késő van már nekem is, tudod, napközben sem értem a tréfát ;-)

@zebraság fél cicaság:
Te is! :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 22:27:19

@atörökk: Jaja, ez tényleg szabad piac.

És tetejében ezek a kis busztársaságok (egy, vagy néhány mikrobusz) is átalányadóznak.

Az átalányadó alapja a buszban található ülőhelyek száma, az alapján állapítják meg az éves adótt, és ennek az 1/12-ét kell fizetni havonta.

Szóval az adóhatóságot baromira nem érdekli, hogy a buszos mikor megy, merre megy, stb., egy a lényeg: amíg le nem adja a sárga rendszámot, addig havonta fizetni kell az adót.

Innentől kezdve az adóellenőrzés is baromira egyszerű, az adóellenőrnek nem kell mást csinálni, mint kiállni véletlenszerűen az út mellé, és ha fehér rendszámos mikrobusz áll meg neki, és nem szívességből akarja elvinni (van ilyen is) akkor megbünteti :) Csalni lehetetlen :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 22:29:46

@Jani haverja: Ja, és a sárga rendszámon az is jelölve van, hogy mekkora a busz, tehát azt sem lehet csinálni, hogy kiváltom egy mikrobuszra az engedélyt, és nagy busszal buszozok, mert pillanatok alatt le lehet bukni.

Atörökk 2013.04.03. 22:31:26

@Jani haverja:
Ez volna a dolog lényege, hogy elviselhető, egyszerű, átlátható adó legyen, kiskapuk nélkül, aminél nem érdemes csalni... Attól, hogy nálunk ilyen lesz, az elkövetkező 30 évben nem tartok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 22:33:31

@Jani haverja: elhiszem
furjet sem eszk, meg galambot sem:)@atörökk: nem mopndtam, hogy nem lehet kozlekedni
arra celoztam vedd ki ametrot, a villamosokat es a buszokat
akkor lehetne
tehat ezert kell maetro
hiaba szuklatokoruzol, ez nem igaz
@Dr Jozef Vengloš: nezd kenyab sem kell elmenjek, hogy ugy gondoljam az atlagmagyar jobban el egy atlakenyainal
namost az ember azert olvas, lat ezt azt es levon kovetkezteteseket, EN ugy gondolom egy kozeposztalybeli magyar elet sokkal komfortosabb, mint egy albane
ettol meg lehet szeretni az alban kisfalukat csak magyarorszg 90 szazaleka nem akar albaniaban elni, de lehet 99

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 22:36:15

@atörökk: nekem marx ter marad, a moszkva ter meg moszkva a ferihegy meg ferihegy apameknak meg a nepkoztarsasag volt Andrassy
ez ilyen
cserelgethetik a nevet mia blahara jartunk meg a moszkvara
a blahat nem volt miert atnevezni, hogy moszkvaval mi baj volt azt nem tudom
azt sem tudom mi volt a baj marxal
nekem marad

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 22:39:19

@Jani haverja: jo de a magyar es az europia kedveli ha van menetrend ezt Te is tudod es nem szivesn allna az orszagut mellett
mas kultura na
nem nezem le oket, felre ne erts, azt mondtam, van meg hova fejlodniuk, meg hozzank magyarokhoz kepest is es ezt tartom,annelkul, lettem volna ott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 22:41:11

@zebraság fél cicaság: najo de kb 3 szemlyszallito vinaluk van es egyik sem hagyja elaz orszagot...

England win The Ashes! 2013.04.03. 22:44:16

@hagyma: A következtetések levonásához kicsit azért több kell.

Továbbá ha Kolumbusz is így gondolkodott volna (mármint hogy nem kell elmenni Indiába ahhoz, hogy tudjuk élvezni az ételeket, vagy ha már mégis, akkor nem nyugat felé), akkor te még mindig Egerben élnél. Vagy Vácott. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 22:47:24

@Dr Jozef Vengloš: ez nagyon valoszimu, ennek ellenere nem akarom felfedezni albaniat es nem igazan akarok rigot, kecsket, lovat, kutyat macskat stb enni
mokust sem, pedig annakidejen itt eleg rendesen ettek
sot bolenyt is egyszer kostoltam, de nem kell tobbet
mert marha jobb
sot, pulykat is evente egyszer eszem, mert a csirke jobb:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 22:49:36

@hagyma: De könyörgöm ide Tiranába minek a metró?

A szűken vett belvárost max 15 perc alatt átgyaloglom :)

A külvárosi részek meg szétszórva vannak, tetejében a domborzati viszonyok miatt a belvárosból csak Durres felé, azaz nyugatra lapos a vidék, minden egyéb irányba már vagy domb, vagy hegy van, tetejében mondjuk keletre a Dajti lába rohadt meredek is, szerpentines arra minden utca. Viszont az marha jó hely, gyönyörű panorámával. Ez az Erzen folyó völgye sem rossz, ahol lakunk, de a Dajti lába az még jobb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 22:50:00

arra nincs lehetoseg, hogy minden orszagban eljel eveket
en ide tettem le a garast
bejott
csodalatos nejem van es bar gazdagok nem vagyunk, meg van ami kell
amit meg nagyon kedvelek amerikaban az a termeszet kozelsege
/vegyuk ki a metropoliszokat, bar ott sem kell sokat kimenni a varosbol/

England win The Ashes! 2013.04.03. 22:51:06

@hagyma: Azt hiszem, senki nem kért rá, hogy menj és barangold be, arra meg pláne, hogy telepedj ott le. Ahogy arra sem, hogy mondj róla véleményt úgy, hogy sosem jártál ott.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 22:54:39

@Jani haverja: en nem mondtam, hogy kell
de legalabb egy foldalatti:)
mondtam, hogy ne ragadjunk mar le a kozlekedesnel, ami tuti vagyok igy latatlanba hogy egy magyarnak hektikus
viz-csatornazas-uthalozat-oktatas?
gaz-aram-energia
vonatok
gepjarmupark, valasztek, ruhazat, haztartasok technikai felszereltsege stb.
nem hiszem el hogy jobb mint magyarorszagon
ez nem baj, sokan pl szibvesen kikoltoznek egy tanyara pestrol

England win The Ashes! 2013.04.03. 22:56:04

@Jani haverja: "De könyörgöm ide Tiranába minek a metró?"

Ne kérdezősködj, kell és kész! Valamikor a következő két hétben be kell mennem a városi tanácsra, majd én is javaslom, hogy nálunk is legyen. Mi az, hogy B'hamben van, nálunk meg nincs, a kutyamindenségit már neki! Sőt, a dd-buszok mintájára emeletes metrót álmodjunk, ha már egyszer...

:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.03. 22:56:56

@hagyma: Tipikus. A Nyugati téren évek óta nincs dugó. Miért? Mert kevesebb az autó. De főként azért, mert a torlódást okozó Bajcsy-Szt. István krt. ágat egyszerűen lezárták.
Ezzel együtt a közlekedési kultúra továbbra is a béka segge alatt van.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 22:58:39

@hagyma: Ilyen helyekre, mint ez az ország teljesen felesleges a személyszállító vonat, szólnak is hírek arról, hogy meg fog szűnni. A vágányok is csak a tehervonatok miatt vannak itt fenntartva, és csak oda vannak vágányok, ahol valamiféle olyan ipar van, ami ezt igényli (Tirana, Durres, Fier, Vlora, Shkodra). Sín van külföldre pl. Montenegróba Shkodrán keresztül, de csak tehervonat közlekedik. Próbáltak személyvonatot is üzemeltetni, de nem volt rá igény. Ki az a barom, aki majd órákat fog várni a montenegrói Podgoricában a vonatra, mikor Podgoricából átlag 5 percenként van mikrobusz Shkodrába, vagy Tiranába, a Shkodrai busz is jó, mert akkor Shkodrából átszáll egy Tiranába tartó mikrobuszra, ami szintén átlagban 5 percenként van.

De ha nagyon kényelmesen akar utazni Podgoricából Tiranába, akkor is kb. óránként van nagy busz is, biztosan üzemelő klímával, hátradönthető ülésekkel, TV-vel, minibárral. Én se várogatnék órák hosszat a vonatra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 22:59:14

@Dr Jozef Vengloš: haggya logva
neked csak arrol van velemenyed ahol mar voltal es szemelyesen megtapasztaltad?
velemenyt meg termeszetesen arrol mondokk amirol akarok
ez az internet
nem is gondolom, hogy mindig igazam van, sot lehet soha,de.....
azert egyelore nincs jelento migracio magyarorszagrol albaniaba
ennek azert lehet valami oka
gondolom
ezredszer is nem nezem le az orszagot, nem nezem le az embereket, de jelentosen eltore kultura egy kozep-nyugat europai orszaghoz kepest
Jani haverjanak bejott, mi9nd nekem north carolina
mi a gond?
hah, hanyszo olvasok en velemenyt amerikarol/ rettento nagy baromsagokat/ olyantol aki a kornyeken nem volt sosem

sokszor otthonrol meselik el, hogy mi hogy van itt:)

Atörökk 2013.04.03. 23:01:38

@agresszív kismalac:
Te ebbe ne beszéljél bele. A zindex megírta, hogy dugó van, akkor dugó van. Értem?

Troppauer_Hümér 2013.04.03. 23:02:56

@Egyéves Önkéntes: Osztand mér? Többek között Fehérváron gyártják, ugyanazon a gyártósoron, amelliken a Pilótakekszet, csaxólok.

England win The Ashes! 2013.04.03. 23:03:44

@hagyma: "neked csak arrol van velemenyed ahol mar voltal es szemelyesen megtapasztaltad?"

Ilyen axiomatikus jellegű véleményem? Igen.

"hah, hanyszo olvasok en velemenyt amerikarol/ rettento nagy baromsagokat/ olyantol aki a kornyeken nem volt sosem"

Meg is sértődsz olyankor és kijavítod a tévedéseket/szándékos csúsztatásokat. Mint most Jani haverja is tette.

Troppauer_Hümér 2013.04.03. 23:04:49

Ja, amúgy: Igazságos blogjára kérek új posztot, Zsiraffina Zebrankovának meg nem találom a blogját. Skandallum!

McBride kiszáll, read only.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.03. 23:07:53

@atörökk: Én kérek elnézést.
*hamut szór a fejére, ruháját megtépi*

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 23:09:01

@Dr Jozef Vengloš: NEM en azt mondtam el
-amit tartok - magyarorszagon az eletszinvonal magasabb mint albaniaban
es ezt tartom
semmi axiomat nem mondtam
aki ugy gondolja, hogy albania fejlettebb orszag az bizonyitsa be es elhiszem
addig nem
amugy Jani haverja is arra helyezi a hangsulyt, hogy fantasztikus a fejlodes, de konyorgom mondjuk '84 albaniajatol volt hova fejlodni es meg most is van
Jani haverja irja hogy Tirana tulajdonkeppen egy porfeszek

Atörökk 2013.04.03. 23:11:24

@agresszív kismalac:
Jóvanna, ne vedd ennyire a lelkedre. Nem harakszok meg, mert ma szerda van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 23:13:12

@agresszív kismalac: erre igyekeztem utalni
mint mondtam 15 eve nem jartam otthon, de a kozlekedessel kapcsolato panaszaradtot olvasom, ha akarom ha nem
a villogokrol
az elooted rafekezokrol
itt meg ilyen nincs
@Jani haverja: magyarorszag sem egy nagy orszag, de most gondolj bele holnaptol mikrobuszokra allna at a MAV
kitorne a forradalom
mas kultura mas elet
en szivesn olvaslak es orulok, hogy neked bejon

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.03. 23:14:33

@hagyma: Azért tizenöt év alatt elég sok minden változott.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 23:16:45

@atörökk: a gond az volt, hogy nem lett volna dugo, ha a sok barom nem hajt be, mikor latja a sort
de behajtott
ez szemlelet kerdese
namost az a vicc, hogyha leirom, hogy szerintem rengeteg bunko sofor van pesten, akkor lebasznak
ha azt irom, hogy szerintem remek vezetoi kepessegu intelligens emberek kozlekednek pesten, akkor lebasznak, es elmondjak, hogy minden BMW-s motorosfutar meg bringas kobunko

eldonthetnetek mi van otthon, mert mar osszezavartok:)
/ja hogy kivulrol ne pofazzak se jot se rosszat, na ez mukodik, hogy jovok en ahhoz/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 23:19:51

@agresszív kismalac: gondolom pesten kiszelesedtek az utak, kevesebb lett az auto, megepult 4 masik metrovonal, lecsereltek a buszokat, meg a trolikat, nem gyullad ki hetente egy metro

vagy tevedek?
ez nem kopkodes
lsd fent
ha holnaptol el kezdem dicserni akkoris nekem esnek, hogy lofaszt, pest egy elhetetlen varos, csovesek fetrengenk az aluljarokban
raz a troli
es a "hot" sem tudjak eltakaritani

Atörökk 2013.04.03. 23:23:03

@hagyma:
Hülyeségeket ne pofázz, főleg arról, amiről nincs hiteles információd.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 23:23:46

ettol fuggetlenul szulohazam, imadom, meg is fogom mutati Marynek, de 96-ban mikor eldontottem, hogy kijovok, pont ezek a hetkoznapi dolgok vezerltek
az emberek, a kozlekedes, a boltok, a stilus, az arrogancia
OK itt ha baj van lelonek, de bannya kanya, otthon napi szinten ment a cirkusz
volt egy sorozom
mar 10-kor bezartunk, de azert a szomszed napi szinten feljelentett, mert 10 ora 5 perckor pakoljuk be a teraszt
nade ha azt olvasod , hogy portugaliaban reggel 8-ig tart a buli, akkor tapsolsz
koszonom, meguntam
remelem lesz jobb is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 23:28:17

@atörökk: mar hogyne lenne a XXI-ik szadban hiteles informaciom bizonyos orszagokrol?
plane a szulohazamrol, aminek a nyelvet beszelem

Atörökk 2013.04.03. 23:29:26

@hagyma:
Te mondtad, kizárólag a zindexről tájékozódsz. Tényleg még nagyobb bohócot akarsz csinálni magadból, mint eddig?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 23:30:40

@hagyma:
- viz-csatornazas: Víz mindenhol van és fillérekbe kerül, cserébe nem mindenhol iható, és szárazságban vannak vízkorlátozások, de ezt mindenki megoldja magának tartállyal meg automata rendszerrel.Egyébként az összes mediterrán országban nem mindenhol iható a vezetékes víz, általában a mélyen fekvő sík területeken. Csatornázás meg a városokban van, falvakban nincs,mert hasonló szerkezetű falvakat képzelj el, mint ami Ausztriában, meg Svájcban van, azaz a házak szétszórva vannak a domborzati viszonyok miatt. Ilyen helyeken Ausztriában meg Svájcban sincs csatornahálózat.

-uthalozat-oktatas: Az úthálózat teljes felújítása már majdnem kész van az egész országban, az oktatás szerintem SOKKAL JOBB színvonalú, mint Magyarországon (a gyakorlati, használható tudásra mennek).

- gaz-aram-energia: Lakossági gáz nincs, mert minek, az áram ára kb 1/3-a, 1/4- a magyarországi lakossági áramárnak. Iszonyat módon fejlesztik az elektromos hálózatot, állítólag jövő év végére elérik, hogy az ország egyetlen településén sem legyen egy évben összesen 24 óránál több áramszünet. Itt a környékünkön ez pár hónap múlva megvalósul. A magyar szabályozás ennél lazább.

- vonatok személyszállító vonatok szinte nincsenek, de nem is kell ide

- gepjarmupark: Van még szakadt autó, de iszonyatosan változik ez is. Csak egy példa: Tavaly január 1-től van itt új rendszám. Új rendszámot itt csak azok kapnak, akik újonnan helyeznek forgalomba autót, tehát vagy új autót vesznek, vagy külföldről behoznak egy használtat, és itt forgalomba helyezik. Jelenleg az autópark kb. 1/4-e új rendszámos, azaz 1 év és 3 hónap alatt az autótulajdonosok 1/4-e vagy lecserélte a kocsiját, vagy ha nem volt neki, akkor azóta vett egyet, és nem a belföldi használtautó piacról.
- valasztek: Itt a választék szinte minden árucikk tekintetében SOKSZOROSA a magyarországinak. Ez az ország a kereskedelemből él.
- ruhazat: Hát ez egy furcsa dolog. Lehet itt bármilyen márkás cuccot, meg gagyi cuccot is kapni, aztán ízlés kérdése, hogy ki mit vesz fel :) De mondjuk magyar szemmel a tradícionális angolok öltözködése se egyszerű :)
- haztartasok technikai felszereltsege: Mi egy nyugdíjas katonatiszttől béreljük ezt a házat. Összesen egy személyautónyi cuccal költöztünk ide, és nem vettünk semmi konyhai gépet. Két dolog hiányzott itt: Botmixer, meg a mikrósütő, ezeket hoztuk otthonról, bár kiköltözésünk előtt a tulaj felajánlotta, hogy vesz a konyhába ezeket is, de lebeszéltük róla, mert minek, nekünk volt otthon, és elhoztuk.
Ágyneműt, hasonlókat nem hoztunk, mert van bőven, egyedül a kisfiam paplanját, mert gyerekpaplan itt a házban nem volt.
Ebben a házban igaz, hogy a két TV közül egyik sem lapostévé, de csak azért, mert a tulajdonosok gyakorlatilag azóta nem laknak itt ebben a házban, amióta kész lett :) Asszem 2007-ben lett kész, és 2008-ban költöztek ki New Yorkba a lányukhoz, azóta évente 1-2 hetet voltak Albániában. Viszont szinte minden háztartásban lapostévé van. Meg minden kávézóban is, sportfogadós kávézókban 8-10 lapostévé, mindegyiken külön sportadó lehalkítva. Klíma szinte mindenhol van, ez mondjuk nekem nem szempont, mert nem nagyon bírom.

Szóval kb. ennyi.

Atörökk 2013.04.03. 23:37:53

@Jani haverja:
És mekkora kontraszt van a városok-kis faluk között?
Úgy értem, két éve voltam Erdélyben (Kolozsvár), meg Nagyváradon is megálltunk, lassan szerintem mindkét város Bp. előtt jár épületek, tömegközlekedés állapotában, szinvonalában, stb., viszont ottani ismerős mondta, falvakban mai napig megszokott a lovasszekér, az, hogy nincs bolt, ha van egy nagyobb vihar, hetekig nincs áram, nincsenek aszfaltozott utak, stb. Ezen a téren mi a helyzet?

England win The Ashes! 2013.04.03. 23:38:10

@hagyma:

"NEM en azt mondtam el
-amit tartok - magyarorszagon az eletszinvonal magasabb mint albaniaban
es ezt tartom
semmi axiomat nem mondtam"

Nomármost:

Az axióma olyan kiindulási feltételt jelent (például a filozófia ágaiban, vagy a matematikában), amit adottnak veszünk az érvelések során.

(wiki)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 23:38:19

@hagyma: GDP tekintetében számszakilag Magyarország jóval előbbre van, mint Albánia.

TÉNYLEGES ÉLETSZÍNVONAL, és tekintetében viszont Albánia van jóval előbbre sok dologban, és csak néhány dologban van ugyanott, vagy hátrább.

ÉLETMINŐSÉG tekintetében meg mérföldekkel veri Magyarországot, ez mondjuk ki is olvasható pl. a születéskor várható élettartamból is, ez messze magasabb itt, mint Magyarországon.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 23:39:38

@atörökk: bohoc
pofazol
stb.
igen hireket altalaban innen
az egyik, ha nem a legnagyobb hirpotal
azonkivul vannak barataim, csaladtagjaim ottho
understand?
es arrol pofazok amirol akarok
ez lehet neked furcsa
voltal mar kulfoldon?
@Jani haverja: nem megyek vegig a pontokon, lathatoan elfogult vagy es ezzel nincs is baj
de rogton az elejen
viz mindenhol van, de nem mindenhol ihato
na ezt kepzeld el otthon
a viz nem ihato, egeszsegre artalmas,, de olcso

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 23:42:54

@hagyma: Ja, és Tirana tényleg egy kisváros, a többi város meg még kisebb. De könyörgöm, nézz utána az interneten, hogy Bern mekkora :) Pedig Svájnak jóval több lakosa van, mint Albániának, Albániában összesen csak 3 millió ember lakik. Itt egy minisztérium általában akkora, mint Magyarországon egy nagyobbfajta családi ház :)

A repülőtér is vadiúj, a Balkán legkorszerűbb repülőtere, de az egész épülete kb akkora, mint a Budapest-Déli pályaudvar, és ebben benne van a személyszállítás összes dolga (vámhivataltól kezdve az autókölcsönzőkig), meg a teherszállításé is :)

Atörökk 2013.04.03. 23:44:29

@hagyma:
Ha állítólag tanítottál újságíró iskolában, akkor magyarázd már el, attól, hogy az egyik legnagyobb hírportál, az mitől garancia arra, hogy egyben hiteles is? Tudod, annak ideján tán a Népszabadság volt a legnagyobb példányszámú napilap, az volt gyak. az állami pártlap. Ettől máris hitelesen, kiegyensúlyozottan tájékoztatott? Nem kell válaszolnod, úgysem érted, miről beszélek.

És igen, képzeld el, voltam külföldön. Magyarországtól keletre és nyugatra is, nem túl sok helyen, de van némi összehasonlítási alapom.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 23:44:41

@hagyma: Pedig így meg a MÁV iszonyat sok pénzébe kerül az adófizetőknek. Pont az ilyen dolgok miatt kellenek nagy adók Magyarországon, és ezért nem fejlődik ott a gazdaság.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 23:46:54

@atörökk: nem nem ertem
nem erek fel a Te szellemi magassagodhoz
@Jani haverja: Jani haverja, ha azt is bebizonyitod, hogy az eletszinvonal albaniaban svajcnal is nagyobb, en komolyan megszuntetetm a nickem

Rosszindulatú Vászka 2013.04.03. 23:48:06

Uncsi ez a mai hirig.

Úgy döntöttem, hogy soha többé nem kommentelek ide ma már :)

Atörökk 2013.04.03. 23:48:34

@Jani haverja:
Ez így van. na most vasút máshol is van, csak nem az van, hogy mondjuk 100 effektív vasutasra (mozdonyvezető, kalauz, bakter, stb.) 120 irodista jut.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 23:52:39

@Rosszindulatú Vászka: van meg 10 perzed es nyert a Real Madrid 3-0-ra
gondolom az FC Tiranatol kikapott volna:)

England win The Ashes! 2013.04.04. 00:01:16

@hagyma: A foci színvonala leképezi az ország életszínvonalát? Csak mert a ma már eleget emlegetett Luxemburg sem brillírozik benne, aztán ugye...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 00:01:30

ugy latom mar eszak-koreat is nekunk kell rancba szedni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 00:03:20

@Dr Jozef Vengloš: nem igazan, de egy orszag sport-es muveszeti es tudomanyos eredmnyei azert arulkodoak az ott elok kepessgeirol
tetszik vagy nem
amugy van par egesz jo alban labdarugo

England win The Ashes! 2013.04.04. 00:06:30

@hagyma: "ha azt is bebizonyitod, hogy az eletszinvonal albaniaban svajcnal is nagyobb, en komolyan megszuntetetm a nickem"

Szerencsére erre nincs szükség. Nyilvánvaló ugyanis, hogy Svájc a világ legeslegfejlettebb országa. A katonai szolgálat letöltése után ugyanis az emberek hazavihetik a fegyvert. ;)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 00:06:30

@atörökk: Város-falu:

Ezt inkább máshogyan kell nézni, inkább az adott falu legközelebbi főúttól való távolságát kell itt nézni, meg hogy az az adott falu milyen domborzati viszonyok között fekszik.

Pl áram mindenhol van, és sehol sincs olyan, hogy vihar után hetekig nem lenne, nagy vighar esetén is pár óra alatt helyre szokták állítani. Amikor meg rendkívüli időjárás van, akkor meg legmaximumabb a 24 óra. Télen volt egy baromira nagy vihar északon a hegyekben Kukes körül, ott néhány faluban nem volt áram 3 napig. A harmadik napon már a falusiak tüntettek Kukes-ban az áramszolgáltató előtt. Én meg olvasom Magyarországon, hogy Szabolcsban mrcius 15 körül a hóvihar miatt némelyik faluban 5-6 napig nem volt áram. Pedig a hegyekben itt is vannak kemény hóviharok.

Szamaraskordé ott van, ahol a domborzati viszonyok között nem megy el a terepjáró sem, ott csak szamaraskordé van, ha meg az sem megy el, akkor szamárhát. Persze a paraszt a hegyi tanyájáról simán bemegy szamaraskordéval Tirana belvárosába, ha éppen úgy van kedve, joga van neki :)

Még egy érdekes dolog a falvakról: Még mindig vannak nagyon eldugott falvak itt is, de ez is rohamosan változik. Amit én személyesen látok: A tolmács barátom Dél-Albániából a Malakastra hegyvidék egyik kis eldugott falujából származik. Két éve tavasszal voltam először a szülőfalujában, mert arrafelé volt dolgunk, és ott aludtunk a testvérénél. 10 km-t zötyögtünk egy murvás úton, mire odaértünk a főúti elágazástól. Internet nem volt, a mobilnet iszonyat haloványan működött, de csak a teraszról. Ez volt tavalyelőtt tavasszal. Ősszel kiköltöztünk, novemberben megint voltam ott, ugyanúgy végigzütyögtük a 10-10 km-t oda-vissza, de még szarabb úton, mert árkot ástak végig az út mellett.
Ebbe az árokba valamikor tavaly év elején beletették az üvegszálas kábelt, és azóta sokkal gyorsabb internet van ott, mint amit én itt ebben a Tirana melletti házban elérhetek. Tavaly késő őszre meg kész lett az aszfaltút is.
Ez csak egy falu a sok kis hegyi falu közül. Találni olyant, ahol idén is olyan állapotok vannak, mint ott volt tavalyelőtt, de jövőre biztosan változni kezd az is.

Egyébként is ez az ország egy hatalmas egybefüggő építési terület, ha felmegyek a tetőteraszra nem tudok olyan irányba nézni, hogy 3-4 építkezés ne kerülne a látószögembe :) Ebből van autópályaépítés az Erzen túloldalán, de van rengeteg házépítés is.

England win The Ashes! 2013.04.04. 00:07:43

@Jani haverja:

"67. én nyertem az egyidejű komment versenyt! "

/A.K./

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 00:12:27

@Dr Jozef Vengloš: ugy tudom nem csak a vegen, kikepzes kozben is hazajarnak a skuloval
68-ban egyszer apam is megjelent egy geppisztollyal, mert mozgositva voltak, 56 utan meg kicsit atiranyitottak oket szlovakiaba
jo, amugy ertem
albania jelenleg europa legfejlettebb orszaga, tohamos fejlodessel
magyarok, nemetek, svajciak, de foleg a luxemburgiak jelenthetnek es vigyazban allnak
amugy igen luxemburgban van olyan stadion, ahol egy rendes fole loves atszall kulfoldre

England win The Ashes! 2013.04.04. 00:15:03

@hagyma: Semmit nem tudok pl. Szingapúr sport- és kulturális életéről.

Liechtensteinéről inkább, ha a népességre vetítjük ki az olimpiai érmeket, ez az ország a legsikeresebb, harmichatezer lakosra két arany, két ezüst és öt bronz jut.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 00:15:39

@hagyma: Basszus hagyma!

Izrael pl. jóval fejlettebb ország, mint Magyarország, de ott sem iható mindenhol a víz. De a Földközi tengert körbevevő országok egyike sem mondhatja el magáról, hogy mindenhol iható a víz az országban!
Sem Olaszország, sem Spanyolország, sem Horvátország, sem Szlovénia, sem Görögország, meg a többi sem!

Magyarországgal az a baj, hogy az embereknek igényei vannak, de azt nem nézik, hogy mennyibe kerül az igényt kielégítenie mondjuk az államnak, pedig azt kellene nézni, mert az állam az ő adójukból, azaz az ő pénzükből gazdálkodik.

És ez igaz nemcsak a vízre, hanem a vasútra, és még sok minden egyébre is.

Albánia meg azért fejlődik, mert nem költenek a közösből felesleges dolgokra, illetve biztosan itt is lehet felesleges dolgokra költést találni, csak jóval kevesebbet.

Tavaly ősszel turistákat vittem egy műemlék faluba, ott nagy tábla hirdette, hogy a főtér 42 millió Lek-ből újult meg. Ez 84 millió Ft. Az egyik turista nézte-nézte a táblát, és megkérdezte, hogy nem írtak-e el egy, vagy két nullát. Merthogy Magyarországon 84 millió forintból állami közbeszerzésnél egy kerti budit nem újítanak fel, itt meg az egész főtér terméskővel kirakva, gyönyörűen megcsinálva, ugyanolyan hangulatúra, mint amilyen a középkorban lehetett, amikor pl. éppen a mi Hunyadi Jánosunk ott járt éppen.

England win The Ashes! 2013.04.04. 00:16:36

@hagyma: "albania jelenleg europa legfejlettebb orszaga, tohamos fejlodessel"

Kurvára nem értetted, miről pofázok. Kár...

Atörökk 2013.04.04. 00:17:07

@Jani haverja:
Aha, értem. Kicsit olyan lehet, mint itt kb. a 90-es évek elején, akkor majdnem mindenhol azért a telefon, az internet, a vezetékes gáz kiépült, amik bár nem túl látványos dolgok, de komoly előrelépést jelentett. Az elmúlt években a vidék sajnos erősen visszafelé megy, nem előre...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 00:18:28

@Jani haverja: igy van igaz
a magyaroknak nagyobbak az igenyei, mint a mit az orszag gazdasaga megenged
ezt alairom
es nagyobbak mint egy albannak
ezert nem mennek oda
@Dr Jozef Vengloš: talan mert nincs
na jo luxemburgban atlag egy csalad nyer 4 teliolimpiai aranyat
viszont focizni meg nem tudnak es leszarjak a nobeldijakat is

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 00:20:03

@hagyma: Én a magyar TÉNYLEGES életszínvonalat hasonlítom az itteni TÉNYLEGES életszínvonalhoz.

A szomszéd nyugdíjas házaspárnak van összesen 350 dollárnyi nyugdíjuk havonta. Ebből jobb színvonalon megélnek, mint apósomék, pedig nekik kettőjüknek 200.000 Ft az össznyugdíjuk havonta. Mindegyik házaspár falun, saját házban lakik.
Miről beszélünk? Ha apósomék egyszer elszánják magukat, és idejönnek, ha nem adják el a saját házukat Magyarországon, és itt bérelnek egy hasonló házat, a nyugdíjukból még úgy is jobban élnének, mintha Magyarországon maradnának.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.04. 00:20:20

@Jani haverja: Értjük, Marosán elvtárs, szóval nem a zsömle kicsi, hanem a pofánk nagy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 00:20:51

@Dr Jozef Vengloš: viszont allitolag szingapurban rengeteg prostitualt van
tobb mint az M5-os mellett
de ezt csak olvastam
meg sosem voltam ott

England win The Ashes! 2013.04.04. 00:22:04

@hagyma: De azért azt gondolom elismered, hogy Szingapúr a világ egyik üzleti központja, az életszínvonal meg topkategóriás. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 00:23:47

@Jani haverja: OK
en nem hiszem el hogy albaniaban magasabb az eletszinvonal mint magyarorszago, aposod ide vagy oda
hat persze hogy jobban elnenek, ha nekik 1000 dollar nyigdijuk van, nem 350
kerdes mit kapnak falun
a kecsket meg kell fejni
ilyenek

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.04. 00:24:33

@Dr Jozef Vengloš: Csak a rend kedvéért: ez nem az én leleményem. Talán két-három kifejezés származik tőlem az egész szótárból.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 00:26:57

@Dr Jozef Vengloš: szingapur jeleleg gazdag, nem tudom meddig tart, de mondjuk levagjak akezed, ha eldobsz egy ragot
igen, nincs szukseguk sportolokra es atomtudosokra, meg muveszekre

Atörökk 2013.04.04. 00:27:23

@Dr Jozef Vengloš:
De egy rendes focicsapatuk sincs, nem beszélve arról, hogy Amerikát meg sem akarják támadni, ezért tudomást se vesznek róluk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 00:30:14

@agresszív kismalac: dehogynem
isteni bablevest foztem
jeghideg a sorom
\mondjuk neztem egy szar meccset
/malaga dortmund/
es tovabbra sem akarok se albaniaba sem szingapurba koltozni
de londonba se:)
mindjart jon az american idol es akkor Mary is beken hagy
nem kell buszra varni az orszagut mellett mer van kocsim
a viz ihato
teljesn tokeletes hetkoznap

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 00:30:50

@atörökk: Igen, infrastruktúrában hasonló a fejlőődés, mint a 90-es évek elején Magyarországon, csak a fejlődés ütemét szorozd meg kb 10-zel, és akkor valós képet kapsz :)

Meg itt az épületek is rohamosan fejlődnek, nyáron valaki szóvá tette privát emailben, hogy egy Albániával foglalkozó fórumban olvasta idén egy három vagy négy évvel ezelőtti kommentemet, amiben egy csendes, nyugodt öbölről írtam (laírtam, hogy hol van), ahol az egész öbölben csak két épület van, az egyik egy büfé, a másik meg egy magánház, ott lakik a büfés. Tavaly nyáron odament, és egy üdülőfalut talált ott szállodákkal, stb :) Utána írt nekem, hogy én milyen hülyeségeket írkálok a netre, vagy pedig nem jól írtam le a helyet:) Én meg visszaírtam, hogy tudom, hogy üdülőfalu van ott, de akkor, amikor a kommentet írtam, akkor még semmi nem volt ott:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 00:31:28

bar egy joint most jol esne de elfelejtettem rendelni

England win The Ashes! 2013.04.04. 00:32:10

@agresszív kismalac: De te gyűjtötted össze, így neked jár a rivaldafény. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 00:33:56

@agresszív kismalac: de komolyan a csulkos bablevesem megszolal:)
husvet utan mindig csinalok a maradek sonkabol
ne tudd meg
ez specialitasom

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.04. 00:34:52

@hagyma: Reménytelen vagy. Ennyi erővel azt is mondogathatnád, hogy "tengerparton áll a tölgyfa, aranylánc csüng az ágain".
@Dr Jozef Vengloš: Nem, nem Viax kollegináé az érdem.

Atörökk 2013.04.04. 00:37:04

@Jani haverja:
Elhiszem. Ezeket a fejlesztéseket itt talán még a 90-es években csinálták aránylag normális ütemben, minőségben, és nem minden pénzt lenyúlva. Akkoriban ugyanis nagyrészt még az önkormányzatokra bízták ezeket, és helyben nyilván nem mertek annyi pénzt ellopni, mint most. Mostanság olyan állami beruházás, amin nem lehet legalább 30%-ot ellopni, nem igen valósul meg. Márpedig gyakorlatilag minden központosítva lett, főleg a kifizetések.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 00:37:42

@hagyma: Aki magyar itt volt egyszer is nem szervezett buszos, hanem egyéni turistaként, azoknak kb. a 90%-a visszajön még egyszer, meg utána még egyszer, stb, vagy visszajönne, de közben szarabbul mennek otthon a dolgai, és nem engedheti meg magának. Ebből a 95%-ból legalább a harmada erősen gondolkozik azon, hogy a búbánatban lehetne megoldani, hogy ide költözzön. De ugye nyelvtudás nélkül nem túl egyszerű a dolog, az albán nyelv meg nem a legegyszerűbb nyelvek közé tartozik. Nekem az elején hatalmas szerencsém volt, mert megismertem egy olyan helyi embert, aki tökéletesen beszél magyarul, vannak kapcsolatai, és tetejében a barátjává fogadott. De ez hét év küzdelem eredménye, hogy megtaláltam ezt az illetőt, és még így is iszonyat szerencsém volt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 00:39:11

@hagyma: Ja, nem kolera van itt, hanem az ország maga a ragályos.

Mondom, szinte minden magyar visszavágyik ide (mármint aki volt egyszer is itt).

England win The Ashes! 2013.04.04. 00:41:13

@agresszív kismalac: "Amikor máma reggel fölébredtem, fölkeltem... és megmosakodtam!" :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 00:47:42

@agresszív kismalac: Nem az a baj, hogy a magyar embernek a pofája nagy, azaz nagy igényei vannak. A baj az, hogy az átlag (tisztelet a kivételnek) az államtól várja a megoldást, tetejében lehetőleg ingyen.

Az állam meg sehol sem hatékony, és így mindez nagyon sok adóforintjába kerül mindenkinek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 00:50:20

@hagyma: A nyugdíjas szomszédaim nem tartanak kecskét. Az asszony elkertészkedik a kertben, a férj meg nyugdíjas kőműves, de néha vállal még melót.

Apósoméknál detto ugyanaz, anyósom kertészkedik valamennyit, apósom meg néha elvállal kisebb asztalosmunkákat a műhelyében.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 00:54:47

@hagyma: Itt is van az emberek túlnyomó részének kocsija, és a víz is iható :)

Mondjuk Durres-ban nem próbálnék inni a vízből de a síkvidéki tengerpart.
Vlorában, Sarandában is iható a víz, mert azok is tengerpartok, csak azok a Riviérán vannak, azaz nem kimondottan egy síkvidéki lagúnás rész.

De ahol nem iható a víz, ott sincs probléma, mert fillérekért lehet kapni palackozott ásvány és forrásvizeket, rengeteg fajtát.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 01:04:49

@atörökk: Pontosan. Pedig minél alacsonyabb szintre viszed le a hatáskört a közös pénzből való beruházásoknál, annál kevesebb a lopás lehetősége. Egy kis faluban pl. a polgármester nem fogja úgymond meglopni se a szomszédját, se a sógorát, stb. Meg nem is nagyon tudná megcsinálni, mert hamar kiderülne. A központosított állami beruházásoknál meg csak az egymásra mutogatás van, eredmény nem sok, a pénz meg eltűnik.

Picit más: Nemsokára itt elkészül a Tirana-Elbasan autópálya, egy teljesen új nyomvonalon. Ez az autópálya olcsóbban épül meg, mint Magyarországon bármely autópályából 45 km. Csak azért nem harmad-negyedáron épül, mert itt ebben a 45 km autópályában van egy 12 km-es!!! alagút, meg még két kisebb :) Szóval itt az autópálya jóval több, mint az 1/4-e, majdnem az 1/3-a alagút! És még mindig olcsóbb egy magyar autópályánál! Pedig ez központi, állami beruházás értelemszerűen. Csak itt valahogy kevésbé lopnak a döntéshozók még így is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 01:47:33

akkor megallapithatjuk a nap vegere, hogy albania europa, sot amerika egyik legjobbika
fejlett gazdasag
muvelt, okos emberek
fantasztikus infrastuktura
duborgo GDP
fantasztikus kultura es muveszetek
sportnagyhatalom
egyetem hegyek
kimuvelt emberfok
fatasztikus kajak es italok

haggyatok mar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 02:25:54

majdnem osszekevertem zurichel vagy budapesttel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 02:41:31

@Dr Jozef Vengloš: mondjuk egy ilyen videobol, ami 2 eve keszult, semmit nem vonsz le?
/tudom otthon is lehetene ilyet csinalni, dehat.../

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 06:23:27

@zebraság fél cicaság: Ja, meg hogy az amcsik hülyék, mert keverik budapestet bukarestel, se hány magyar tudná az usa tagállamait fővárosaikkal felsorolni.
Kevesen.
Már úgy értem, hogy rajtunk kívül. :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 06:26:15

A tiranai pályaudvar felújításának a büdzséje 1 milliárd lek, de az albániában elterjedt ún. negatív korrupció miatt ténylegesen 1,1 milliárd lek áll rendelkezésre, mert a politikusok és a cégvezetők még beadtak 100 milliót a sajátjukból. Meg összejött még 450 db kindertojás is a melósok gyerekeinek, de ez most lényegtelen.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 07:17:36

Amerika a szegény ember Albániája!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 07:38:03

amerikázik

szleng szótár

Úgy csinál, mintha dolgozna, de közben lóg, lötyög, sumákol.

"Mezey megpróbált rendet teremteni a csapatban, de nemcsak az „amerikázó” futballistákkal, hanem a szponzorok bizalmi embereivel is folyton szembetalálta magát."
(Moldova György: Az én három csapatom)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 07:42:00

Ön most egy "albán vírust" kapott.

Mivel mi Albániában nem rendelkezünk programozói tapasztalattal, így ez a vírus a bizalom elvén működik.

Kérjük Önöket, hogy töröljenek le minden állományt a merevlemezükröl, de előtte manuálisan továbbítsák ezt a vírust mindenkinek az e-mail címtárukból.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 08:01:34

@Rosszindulatú Vászka: Azért az elég ironikus, amikor egy szocializmus csöcsét szívó író a saját maga és a környezete munkamorálját az amerikai munkamorál fölé emeli.

2013.04.04. 08:10:43

@Egyéves Önkéntes: Ja, meg hogy az amcsik hülyék, mert keverik budapestet bukarestel, se hány magyar tudná az usa tagállamait fővárosaikkal felsorolni.

Az inkább olyan lenne mintha a megyék székhelyét kérnénk számon az amerikaiaktól. Egyébként a magyarok előnyben vannak a filmek miatt, az amcsik nem nézhetnek olyan sorozatokat mint Százhalombatta (Dallas) Siófok Vice (Miami Vice) Székesfehérvári bűnügyi technikusok (New York-i helyszínelők) így tájékozottságuk messze elmarad a magyaroké mögött. :)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 08:12:26

@Egyéves Önkéntes: egy félévszázados, azóta kikopott szleng már önmagába is eléggé mókás, de legalább korlátozottan értelmezhető.

Moldovának meg a kádár könyve valami döbbenet, egészen penetra.

helianthus 2013.04.04. 08:13:35

@vénszivar: Egyedül, egyedül, az ég alatt, az ég alatt, valaki, valaki, felfalta az álmaimat, pontot tettem a végére, mikor varjú szállt a végtelenbe.*

*ez jutott eszembe.
Ez egy dalszöveg egy kazettám van nagyon régről, amin amatőr zenekar zenél (talán miskolciak?), ez az egyik számuk szövege, sajnos nem tudom a nevüket, és időnént megkérdezem, hátha van az országban még valaki rajtam kívül, aki hallotta őket és emlékszik rájuk.

England win The Ashes! 2013.04.04. 08:16:38

@hagyma: még mindig nem érted, mirõl dumáltunk, ugye?

Persze megértem, bonyolítja a helyzetet, hogy Jani haverja is másról, mint én*, te viszont egyiket sem akartad érteni. :)

*Én konkrétan arról, hogy úgy mondasz megfellebbezhetetlen állításokat, hogy semmivel sem támasztod alá annak helyességét. Mondjuk az is igaz, hogy felétek ez a szokás, "ha azt mondtam, van tömegpusztító fegyvere, akkor az úgy van".

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 08:26:02

@Cicmen: hát ezért nem, a tagállamok szerintem sokkal inkább összemérhetők mondjuk az EU tagállamaival

A filmekkel viszont egyetértek, Bázakerettye dűlőútjain (San Francisco utcáin), Borsodi Erdészek (Texas Rangers), Erdei IV. (Rocky IV), Mekk Elek (MacGywer), Zala megye ispánjai (Hazard megye lordjai), Pocsolyanézés (Baywatch), Cirmi és Cincogi (Tom and Jerry), Ladik família (Onedin család), Kovács őrmester és váltótársa (Demsey and Makepeace), Doszpot (Columbo), Balatoni tucat (Oceans twelve), Pofozkodás a mátészalkai személyvonaton (Gyilkosság az Orient-expresszen), Városliget (Central Park), A salgótarjáni körzeti megbízott (Beverly Hills-i zsaru) epizódjait csak mi élvezhetjük, ezek az álomszép amerikában elérhetetlenek.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 08:28:08

@Rosszindulatú Vászka: Moldovában iszonyatosan nagyot csalódtam, a Kádár könyve szar, és amit művelt amikor az egyik utolsó könyvét írta az szépen megmutatta, hogy mekkora kibaszott kivételezett volt a szocializmusban.

www.hirextra.hu/2007/10/01/moldova-megsertodott/

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 08:32:34

Hozott faterom Albániából kinder tojást és mindegyikben rigó volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 08:33:59

@Egyéves Önkéntes: Moldova kijött Kubába, nem csinált semmit, nem ment sehova, csak végig a hőség miatt nyavalygott. Aztán megírta a csegevara könyvet, tele csupa hazugsággal.

2013.04.04. 08:38:33

@Egyéves Önkéntes: Hozott faterom Albániából kinder tojást és mindegyikben rigó volt.

Na ettől most kiugrottam az ablakon! :))))
MAAARHAAAA! :)

vénszivar 2013.04.04. 08:41:13

@helianthus: @Dr Jozef Vengloš: Hogyan érteni, hiszen értetlen egy barom...

vénszivar 2013.04.04. 08:45:28

@helianthus: Ezt most vegyem "elbúcsúzó, szép üzenetnek"? Ahhoz megfelelően szép!

LÉPEM!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 08:45:29

@hagyma: Nem. Azt állapíthatjuk meg csak, hogy Albániában a GDP 10 éve folyamatosan, megszakítás nélkül, MINDEN ÉVBEN növekszik, annak ellenére, hogy közben volt-van egy gazdasági válság is. Ez egyetlen más európai országnak sem sikerült az utóbbi 10 évben, de az USA-nak sem.

Ez tény.

Aztán még megállapíthatjuk, hogy baromi jó kaják, és kedves, és alapjában véve józanul, természetes józan paraszti ésszel gondolkodó emberek vannak itt túlnyomó részben.

Aztán azt is megállapíthatjuk, hogy Albánia Európa negyedik leghegyesebb országa (ez egy térképészeti fogalom, egy adott területre vett szintkülönbségek számát jelöli), és csak azért a negyedik, mert ilyenek előzik meg, hogy San Marino, Andorra, és Lichtenstein, de ezek mind miniállamok. Tehát nagyon változatos a táj, éppen ezért szép. Mivel a tengerpartja is változatos, ezért az is szép, és érdekes.

Ezek is tények.

A többit én nem állítottam.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 08:46:43

@Egyéves Önkéntes: már megbocsáss kérlek, de ezügyben meg konkrétan te vagy a hüje :)

Amit meg írsz, hogy kivételezett volt, azt én nem teljesen úgy látom. Hanem inkább úgy, hogy furcsa, ám érdekes módon de vitathatatlanul ravaszul elhitette a sok prolival, hogy a másodvonalbeli, hacsaknem zsékat könyvei könyvek, ami azért nem kis teljesítmény - mert ha sokiminden írott delej nem, de szépirodalom azért volt a komenizmusba, meg igényes kiadású könyvek garamdája is.

Ha úgy nézzük, Moldova úr a 70-es évek Szalai Vivienje.

Moldova kádár könyve meg nem szar. Egyáltalába nem. Azt el kell ismerni, hogy jó tollú szerző, könnyeden és erőfeszítés nélkül befogadhatóan ír, elég színesen. Az a könyv konkrétan történelemhamisítás, hazugságfeszitvál, meg legendagyár, ezügyben viszont teljesen jól beleillik a mostanság divatos nyilasfényezős vonulatba.

vénszivar 2013.04.04. 08:47:33

@helianthus: Az első böffentésemet, csak @Dr Jozef Vengloš: szántam!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 08:49:07

Amit itt este szegény hagymával műveltetek!

Képtelenek vagytok megérteni, hogy szándékosan nem akarja érteni. Sehova nem juttok, csak etetitek a trollt. Ez az ő lételeme.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 08:49:47

@Egyéves Önkéntes: A pályaudvart nem fogják felújítani (legalábbis a személypályaudvart), mert minek. Nincs rá igény. Hagyják elhervadni a vasutat, nem öntik bele az adófizetők pénzét számolatlanul, és ez így nagyon helyes is.

2013.04.04. 08:51:18

@atpijkamo: Moldova kijött Kubába, nem csinált semmit, nem ment sehova,

Moldova egy akkori előadó típus volt akinek szabad volt rámutatni a hibákra, persze csak módjával és így egyfajta lefújószelep szerepében tetszeleghetett.
A régi könyvei még be is jöttek, aztán a mostani állásfoglalásai megvilágítják hogy mi fán terem.
Azzal együtt van egy két jó könyve a polcomon amit bármikor szívesen elolvasok, viszont hogy a Zabhegyezőből idézzek, nem az az író akit felhívnék hogy beszélgessünk egyet.

vénszivar 2013.04.04. 08:52:22

@atpijkamo: gondolom, hogy gyógypedagógia szakon végeztek vagy ők is olyan szintű suliba jártak, ezért nem zavarja őket ez a parttalan barom.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 08:55:03

@atpijkamo:

Trollok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek.
Véred lehulló harmatával
irgalmazz nékünk Jézus herceg!

@Cicmen: ugatni azt lehetett a szocilizmusba, feltéve, ha belülről gyakoroltál kritikát és nem túl konkrét ügyet feszegettél és amúgy hoztad az elvárható minimumot vonalasság ügyben. Meg hát míg nem volt a gúgli figyelő és mindent megjegyző szeme, azért könynebb volt a nagyotmondás is.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 08:56:39

@Jani haverja: Albánia fasza hely, ezt aláírom, de például elég zavaró, hogy a németo.ból lopott autók eredeti német rendszámmal futnak, még azt a fáradságot se veszik, hogy lecseréljék. :)
legalábbis mikor én voltam, még így volt. (Háború előtt, kolera közben)

helianthus 2013.04.04. 09:02:39

@Egyéves Önkéntes: idáig kacagtam. Itt már sírok. Merjek tovább olvasni?

2013.04.04. 09:03:28

@Rosszindulatú Vászka: ezügyben viszont teljesen jól beleillik a mostanság divatos nyilasfényezős vonulatba.

Nincs itt semmi nyilasfényezős vonulat, csak a libsi csoport félti az irodalmi egyeduralkodását, azért nyilasozik. Ha valaki 44-45-ben nem bújtatott zsidókat, nem tiltakozott, nem határolódott el az nyilasnak számít szerintük. Nehogy már ezek határozzák meg hogy ki kicsoda, főleg hogy folyton náciznak, fasisztáznak egyből ha nem a szájuk íze szerint történik valami.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 09:07:25

@Egyéves Önkéntes: 2003 óta nincsen lopott autó Albániában, illetve nem került lopott autó több az országba, vagyis inkább elhanyagolható számú. Itt mondjuk 100.000 lakosra vetítve JÓVAL KEVESEBB lopott autó van, mint Magyarországon. Ez azért van, mert 2003-ban hoztak egy törvényt, hogy "na emberek, akkor itt húzunk egy vonalat". Aki úgy érzi, hogy sáros az autója, az vigye be a műszakiztató állomásra, megjelöljük az alvázszámát, az eredetét meg nem firtatjuk. Viszont a féléves határidő után akinél zűrös autót találunk, az eleve 20 év börtön.
Azóta nincs újonnan behozott lopott autó az országban, a 2003 előttiek meg lassan kikopnak. És ezért hagyom sokszor még Tiranában is lehúzott ablakkal nyáron a kocsimat úgy, hogy benne van a kulcs is.

Ez a német rendszámos dolog, meg egy turistáknak kitalált baromság.
Az igazság pedig az, hogy akinek van más országban állampolgársága, vagy tartózkodási engedélye, az az itteni törvények alapján nyugodtan közlekedhet annak az országnak a rendszámával is. Mivel rengeteg külföldről hazalátogató és mostanában már rengeteg külföldről hazatelepülő albán van, így rengeteg az olasz, görög, német, angol rendszám itt. De ezek nem lopottak, hanem külföldön vette az illető, majd hazajött vele, és amíg le nem jár a külföldi köteező felelősségbiztosítása, addig nyugodtan közlekedhet itt vele. Én is magyar rendszámmal közlekedek másfél éve itt.

helianthus 2013.04.04. 09:10:10

@zebraság fél cicaság: én sem sértődök meg ezen, hiszen én sem ismerek egy csomó midenkit Magyarországon. Kivéve Egert persze, mert ott mindenki ismeri egymást.

Atörökk 2013.04.04. 09:11:35

@Egyéves Önkéntes:
Én Amerikából kaptam kindertojást. Mindegyikben rétisas volt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 09:13:38

@Egyéves Önkéntes: Ja, itt az adásvételnél nincsen kötelező eredetiségvizsgálat, a vevő maga ÖNKÉNT vizsgáltatja meg sokszor a megvenni kívánt kocsit, nehogy belefusson egy ilyen kis 20 éves dologba :) De ezért nincs is azóta a kínálatban itt lopott autó az autópiacon gyakorlatilag.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.04. 09:13:54

@atpijkamo: aki kurvának áll, az ne csodáxxon ha megbaszarintyák - ez az én sommás véleményem erről :D

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 09:13:54

@Jani haverja: Jani b+, a saját szememmel láttam!!! Ne legyél már hagyma!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 09:14:30

@Cicmen: Nem? Akkor én néztem be valamit? Ja bocs.

Nyírő József
A nyilaspuccs után részt vett a Szálasiékkal együttműködő parlamenti képviselőkből álló úgynevezett „nyilas parlamentben”, és a Német Birodalomba is együtt menekült a németeket kiszolgáló kormányzattal.

Tormay Cecile
1919 januárjában létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű konzervatív-keresztény szellemiségű női szervezetet, amelynek célja Károlyi Mihály ellenzékének (főképp Bethlen István új pártjának) támogatása az 1919 tavaszára tervezett választásokon. Később a szervezet hivatalosan is támogatta a numerus clausus fenntartását, és 1932-ben „Magyarország asszonyai nevében” az írónő személyesen köszöntötte Benito Mussolinit.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 09:16:07

@Egyéves Önkéntes: Hú, ha most kijönnél, akkor attól, amit látnál biztosan hanyatt esnél, mert teljesen máshogy néz ki ez az ország. Meg egyből nekiesnél Hagymának itt a neten az én igazamat bizonygatva, tetejében jobban bizonygatva, mint én :)

2013.04.04. 09:16:26

@atörökk: Én Amerikából kaptam kindertojást.

Én Hollandiából kaptam, az meg petrezselyemmel volt tele, fasza lett tőle a leves hihihihihihihihi! :)))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 09:18:14

@Egyéves Önkéntes: De mit láttál?

Egyrészt 2003 előtt voltál itt.
Másrészt meg most is az itt futkározó kocsik kb 1/5-e külföldi rendszámos, de az nem azért van, mert lopott!!!

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 09:20:21

@Jani haverja: Mondd el te, hogy mit láttam, te jobban tudod!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 09:23:20

@Egyéves Önkéntes: De én pont azt kérdeztem, hogy mit láttál?

Mert eddig csak azt olvastam, hogy sok külföldi rendszámot láttál. Ez biztosan igaz.

Tetejében nyáron a tengerparton a turisták miatt az autók majdnem a fele külföldi rendszámos, így télen csak a kb. 1/5-e. De ez nem jelent semmit.

2003 előtt meg tényleg sok lopott kocsi volt itt, ez is tény.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.04. 09:24:30

@Jani haverja: A rigó aranyos állat, ha tudnám, hogy rigó, tuti nem lenne szívem megenni. Bár a mérete gyanús lenne.
Lehet, hogy volt már, de én lemaradtam, szóval azt szeretném kérdezni, hogy miért pont Albánia? Miért nem Anglia, Hollandia (ahova az én ismerőseim mennek)?

helianthus 2013.04.04. 09:25:46

@Cicmen: Én Skóciából kaptam Kinder tojást.

Üres volt.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 09:26:25

@Jani haverja: Oké, albániában nincs bűnözés! Az újságok hazudnak!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 09:27:18

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): "miért pont Albánia? Miért nem Anglia"

Például a klíma.

Meg Angliában sose lesz olyan kiejtésed, hogy befogadjanak.

Nem minta egyik mellé letenném a garast, csak a szempontokat sorolom.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 09:27:52

@helianthus: :)
Kilopták az albánok belőle a rigót??

helianthus 2013.04.04. 09:28:09

@vénszivar: most éppen miért durcizol?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 09:30:53

@Egyéves Önkéntes: "@Jani haverja: Oké, albániában nincs bűnözés! Az újságok hazudnak!"

Ne nyúzzátok már egymást! Aközött, hogy minden albán az asztaltra szarik, és hogy minden albán egy angol lord, van még átmenet. Béla (Jani haverja) a saját véleményét, tapasztalatait osztja meg. Biztos van benne jó adag elfogultság, de én nagyrészt authentikusnak tartom a témában, és mindenképpen érdekes.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 09:32:14

Én csakis őstermelőtől a paicon veszek kindertojást. A bolti szar és egésségtelen.

Atörökk 2013.04.04. 09:32:22

@helianthus:
Örülj neki, hogy egyáltalán megérkezett :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 09:33:29

@atpijkamo: Oké, neked is igazad van!
Lehet hogy nem is albániában voltam!

helianthus 2013.04.04. 09:33:32

@Egyéves Önkéntes: az egy dolog, de semmit nem tettek a helyére. :(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 09:33:48

@helianthus: Az én kindertojásomban egy bazi nagy sárga kapszula volt. Alig tudtam lenyelni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 09:35:16

@Egyéves Önkéntes: Párhuzamos világokban élünk, amik csak a homárnál találkoznak. Például lehet, hogy nálad nem piros az ég és nem kék a fű.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 09:37:16

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): Azért Albániát választottuk, mert Angliában, Hollandiában, stb. nem lett volna elég pénzünk vállalkozást nyitni:) Ez az egyik ok. A másik ok meg az, hogy beleszerettünk ebbe az országba, megtetszett az átlagember kedvessége, megtetszett az éghajlat, stb. A harmadik ok pedig az, hogy a sok év turistaként való idejárkálás során rengeteg itteni tapasztalatot, kapcsolatot szereztünk, és úgy gondoltuk, hogy mivel ilyen és ennyi tapasztalata kevés (gyakorlatilag elhanyagolható számú) magyar embernek van, ezt érdemes hasznosítani, és erre építeni egy vállalkozást.

Szóval kb. ezek miatt választottuk Albániát :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 09:37:54

@atpijkamo: Nem, albániában nincs semmi negatívum, a piros lámpánál apácák tankolják teli a kocsidat!
Sőt, albániában nincs is piros lámpa, csak zöld!
Ilyen máshol nincs, csak amerikában esetleg!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 09:40:03

@atpijkamo: neked nem mondta az Anyukád, hogy ez ételet mindég alaposan meg köll rágni?

Meg a sárgája amúgy is fojtós, ezér nem szaabd kisgyereknek se adni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 09:40:20

@Egyéves Önkéntes: Van itt is bűnözés, de nagyon kicsi.

Nem tudom, hogy milyen újságokban láttad, hogy itt nagy a bűnözés.

Én komolyan mondom, hogy még Tiranában is nyáron nyitott ablakokkal parkolok, és benne van a kocsiban a kulcs, főleg akkor, ha csak úgy találok parkolóhelyet, hogy valaki más nem tud kiállni, mert útban vagyok. Ilyenkor bent kell hagyni a kulcsot, aztán ha ki akar állni az illető, majd odébb áll az én kocsimmal. Ezt Budapesten SOHA nem mertem volna megcsinálni.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 09:43:03

A legjobb nők, meg legkeményebb popzene Albán, Szájmun mongya!

www.youtube.com/watch?v=Lcy7g05AbC0

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 09:44:58

@Egyéves Önkéntes: De melyik évben voltál itt???

Szegény Dienes Tibi (aki az Albánia útikönyvet írja, már lassanként a harmadik átdolgozott kiadásnál jár) kénytelen a honlapján (alban.hu) egy olyan menüpontot fenntartani, hogy "Naprakész információk azoknak, akik megvették az útikönyvet", vagy valami hasonló a menüpont neve. Mert sokan panaszkodtak, hogy nem igaz, ami le van írva az útikönyvben. Ez az ország annyira változik (szerencsére túlnyomó részt jó irányba), hogy amit tavaly leírt a Tibi, annak a negyede már szinte biztos, hogy nem igaz :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 09:47:50

@Jani haverja: Muhaha!

És mennyi aranyat raknak be a nyitott ablakon??

helianthus 2013.04.04. 09:47:54

@atpijkamo: kitalálom. Foszfor?

@Egyéves Önkéntes: ígérd meg, hogy nem durcizol be, leírom a véleményem. Szóval én értem, mi zavar Jani haverjában, de ugyanakkor személyes véleményem, hogy valahol tökre irigylem érte, hogy ilyen rózsaszín szemüvegen keresztül látja az otthonát. Én nem tudnám egy külföldi blogon meggyőződéssel hirdetni, hogy az a hely a legjobb, ahol élek és itt minden úgy van jól, ahogy van. Ő ezt meg tudja tenni és nem biztos, hogy ezt ki kell belőle gyomlálni, még akkor sem, ha téged, másokat vagy akár engem irritál ezzel.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 09:49:11

@Egyéves Önkéntes: Nem!!!
Piros lámpáknál az apácák biciklivel átmennek a piroson :) Meg egyébként mindenki, mert biciklivel, és motorral át szabad itt menni a piroson, persze meg kell adni az elsőbbséget azoknak, akiknek zöld van. Ez tényleg így van. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 09:50:46

@Egyéves Önkéntes: Semennyit, de nem is vesznek ki a kocsiból semmit.

Tényleg szoktam nyitott ablakkal parkolni, mint mindenki más itt. A tengerparton nyáron viszont ezt nem merném megtenni a turisták miatt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 09:52:26

@Jani haverja: Na, Nápolyban lehetetlen volt átmenni zöldben a zebrán. Egyszeűen ignorálták az autósok a piros jelzést. Végül egy római rendszámú kocsi megállt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.04. 09:52:54

@Jani haverja: ravasz ám kicsi EÖ, be ne dőlj neki. csak azt akarja elérni, hogy meghívd magadhoz három hétre nyaralni :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 09:53:47

@helianthus: Nem nézem én annyira rózsaszín szemüvegen keresztül a világot, van itt is számtalan rossz dolog. Viszont szerencsére a számomra fontos dolgok tényleg jobbak itt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.04. 10:02:27

@Jani haverja: de mostmár mondd el a rossz dolgokat is, hogy tisztán lássunk.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 10:06:07

@Egyéves Önkéntes: jaja, tele van albán meg szerb meg török menekülttel. Borzasztó.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.04. 10:06:16

@Egyéves Önkéntes: hát néhol télleg elég lepra. de legalább van kindertojás és teli van a metró négerekkel! :D

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 10:08:31

@Jani haverja: Nem, nem és nem!

Ragaszkodom hozzá, hogy ott egyáltalán nincs bűnözés!
2008-ben bezárt az utolsó börtön is, mert nincs már rá szükség! A helyén ingyenes parkoló épült és maláj szűzlányok osztják a bibliát a görögöknek, akik egyébként bármit ingyen elvehetnek a boltok polcairól.

@helianthus:

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 10:14:29

@zebraság fél cicaság: akkor meghívsz? :D

@Rosszindulatú Vászka: Nem, albániából nem menekülnek el, hiszen nincs miért! Statisztikát vezet, egymillió emberre mínusz 800 bűncselekmény esik, azért mínusz, mert a sajtó elcsalja az eredményeket!
Egyébként volt egy albán ismerősöm, lakat és zár boltja volt, de tönkre ment, mert az emberek nem vásároltak nála. Mert minek?
Egyedül egy vevője volt, egy külföldi, aki megunta, hogy amíg dolgozni van, valaki bejár a lakásába kitakarítani és elrendezni a dolgokat. Aztán már ő is zárta az ajtót.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 10:16:21

@zebraság fél cicaság: Pl. az utcák még mindig szemetesek, bár szerencsére rohamosan tisztul az ország, de azért még mindig van bőven szemét.

Az útépítéseknél itt az a módi, hogy általában a régi főútból csinálnak autópályát, a régi főutat kiszélesítve. Ennek az a hátránya, hogy útépítéseknél rengeteg az ideiglenes murvás szakasz, ami nem tesz a legjobbat a kocsinak.

Ahol esetleg új nyomvonalon van az új út, ott is ráengedik a félkész autópályára a forgalmat, ahol aztán se tábla, se útburkolati jel, se semmi, úgyhogy rohadt könnyű eltévedni.

Sok helyen az autópályákon spórolásból nem építenek felüljárórendszert az elágazásnál, hanem helyette körforgalom van. Ez igaz, hogy olcsóbb megldás, viszont iszonyatosan lelassítja a forgalmat, hogy fölgyorsulsz autópályán használatos sebességre, aztán pár km-rel később már lassíthatsz is a körforgalom miatt. Van olyan is, hogy sima útkereszteződés van az autópályán, egy 60-as sebességkorlátozó tábla van kitéve az autópályán haladóknak figyelmeztetésből, aztán ennyi.

És még sorolhatnám a végtelenségig.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.04. 10:16:24

@Jani haverja: Köszi a választ! =)
Tökjó, hogy bejött. Tényleg =)

helianthus 2013.04.04. 10:21:10

@Egyéves Önkéntes: most miért kapok állandóan üres kommenteket? Már szóra sem méltattok? (Furaszemtől is ilyet kaptam, ezért a többes szám.)
Még jó, hogy le nem köptök.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 10:21:10

@Egyéves Önkéntes: Albániába jelenleg tényleg többen jönnek be, mint ahányan elmennek innen külföldre. Rengeteg a hazatelepülő albán.

A lakat, meg zár boltról: Nekem TÉNYLEG van olyan ismerősöm, aki itt lakat, meg zár boltot üzemeltetett (tetejében magyar ember!) és a boltja tönkrement tavaly :)

De ez nem azt jelenti, hogy nem vesznek lalatot az emberek, hanem azt, hogy drága, minőségi lakatokat, zárakat forgalmazott a boltja, az meg itt nem sok embernek kell, valamint nagy ívben szart a boltjára, az alkalmazottak meg elkanászkodtak, néha ki se nyitottak a vége felé időben.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 10:24:16

@Egyéves Önkéntes: Ja, és amióta ideköltöztünk, azaz másfél éve, ennek a háznak az ajtaja összesen kb. 2-3 alkalommal volt bezárva. Nyáron ajtó-ablak tárva-nyitva, aztán elmegyünk itthonról. És a szomszéd tényleg bejár, de nem takarítani, hanem hozza szerdán meg vasárnak a házi tejet, ha nem vagyunk itthon, akkor berakja a hűtőbe. Nem neki van egyébként tehene, csak neki is hoznak házi tejet, és ő intézi szívességből a mi tejünket is.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 10:25:32

@Jani haverja: Nem kanászodhadtak el, Albániában ez ismeretlen fogalom!

És én tényleg elhiszem, hogy Albánia a világbéke balkáni manifesztációja, a végső megtisztulás, a nirvána egyik, ha nem mind kulcsállomása!

@helianthus:
rózsaszín álmaidban képzeld oda, amit szeretnél! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.04. 10:27:13

@Egyéves Önkéntes: megláttyuk. néger vagy? vigyázz, keresztkérdés :P

@Jani haverja: a szemét mondjuk elég nagy mínusz nálam, még bécs is szemetes, pedig ódákat zengenek róla, hogy hűde tiszta. egy lófaxt, van itt is minden, főleg kutyaszar szanaszét.

Atörökk 2013.04.04. 10:27:37

@zebraság fél cicaság:
Dehogy is. Nem Janihoz akar menni, hanem Hagymához, éppen ezért vele nem is kekeckedik. Már alig várja, hogy mehessenek a hiperbe bejointozva akcijós sört venni :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 10:27:59

@Egyéves Önkéntes: Az alkalmazottak mindenhol elkanászkodnak, ha nem néz rájuk a főnök. Itt is, Magyarországon is, meg Nyugat-Európában, vagy az USA-ban is. Ez egy alapvető emberi tulajdonság.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.04. 10:29:37

@helianthus: ne sírjál, én szeretlek, bár tudom, ez nem nagy vigasz :)

@atörökk: na azt megnézném szívesen! mármint messziről :D

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 10:30:06

@Jani haverja: ne mond ilyet, mert belezavarsz rózsaszín álmaimba!

@zebraság fél cicaság: néger vagyok, de kis farokkal! Na?? :P

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 10:30:39

@zebraság fél cicaság: Tulajdonképpen nálunk is negatív dolog a szemét látványa, ezért is írtam a negatív dolgok közé. De azt viszont jó látni, hogy egyre jobban tisztul az ország, igaz, hogy bőven volt honnan :)

helianthus 2013.04.04. 10:48:03

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): @atörökk: nektek köszi.
A többieknek üzenem, hogy szégyelljék magukat, hogy még az üres kommentet is sajnálják tőlem.

helianthus 2013.04.04. 10:49:12

@zebraság fél cicaság: de az, tényleg. Még nagyobb vígasz lenne, ha biztosan tudnám, hogy néger vagy. (???)

helianthus 2013.04.04. 10:52:01

@Egyéves Önkéntes: nekem az a kétségem merült fel, hogy ez Albánia, de még az ókor idejéből, mert azóta biztosan sokat változott az ország. Mivel bizonyítod, hogy a képed jelenkori? Na? Na? Ugye most vakarod a fejed!

Atörökk 2013.04.04. 10:52:22

@helianthus:
Látod, ilyenek ezek. Ganyé mind. :D
:*

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 10:55:35

@helianthus: ez albánia, de kétséget kizáróan bizonyítható, hogy a képen lévő összes szemetet a görög turisták dobták el!
És több is volt, csak az albán fényképész összeszedte a nagyját!

És nekem miért NEM köszönted meg az üres kommentet???

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 10:58:56

@Egyéves Önkéntes: Ilyen képeket Magyarországon is készíthetsz sok helyen, de máshol is szinte bárhol a világban.

Ez Nápoly 2008-ban:
index.hu/kulfold/napo0518/

Ez meg Alaszka
www.retroradio.hu/retro_cikk.php?id=42770

vénszivar 2013.04.04. 10:59:26

@helianthus: "csókollak"!

Áááá, még sem. Nem engedik, nem lehet! Fekete listára kerültél...:)?

helianthus 2013.04.04. 11:00:26

@atörökk: látom. Legalább kindertojást küldenének, de asse, áá, nem, dehogy. Pfej!

@Egyéves Önkéntes: Nem értesz, megkérdezem még egyszer, a fontosabb részeket lassabban írom.

M i v e l b i z o n y í t o d, hogy j e l e n k o r i a kép és n e m 300, azaz h á r o m s z á z é v vel e z e l ő t t k é s z ü l t ?

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 11:01:06

@Jani haverja: 2008-ban ember???
milyen régi kép az! Azóta nápoly rengeteget fejlődött! Már nem zárják a kocsikat se!

Egyébként pedig senki nem állította (kivéve téged) hogy bármely hely is mentes lenne a szeméttől.

helianthus 2013.04.04. 11:02:34

@vénszivar: sírva könyörgök, ki nem engedi? Az ápolók? Ott vannak? Szólj, ha kimentek, mondok gyorsan valamit!
:)

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 11:03:01

@helianthus: egyszerű, a fészbúkon volt a kép! volt 300 éve fészbúk??
na ugye, hogy nem!

Persze albániában lehet hogy volt!

helianthus 2013.04.04. 11:04:11

@Egyéves Önkéntes: hamis logika. Szerintem volt fészbúk 300 éve, csak senki nem tudott róla.
Te lépsz!

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 11:07:39

@helianthus: de ha senki sem tudott róla, akkor ki töltötte fel rá a képeket?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 11:09:35

@Egyéves Önkéntes: Én azt állítottam, hogy Albániában az utcák szemetesek, de ez jó irányba változik évről-évre. Többet nem állítottam.

Nápolyban meg nem merném nyitva hagyni a kocsimat bent a kulccsal, itt meg igen. Ezt viszont állítom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.04. 11:10:26

@helianthus: erre nézve voltak már javaslataim korábban, csaxólok! :D

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 11:13:53

@Jani haverja: ó nem, te hagymához hasonlóan makacsul, minden ellenérvet figyelmen kívül hagyva azt állítod, (a) hogy itthon minden szar, (b) odakinn minden jó.
Egyik sem igaz.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 11:16:24

@Jani haverja: és? mondta valaki, hogy itt nincs szemét? hogy itt nem lopnak autót? hogy itt nincs bűnözés?
senki nem mondta, mert ordas nagy hazugság lenne.
pont ugyanúgy, mint Albániáról állítani ugyanezt

vénszivar 2013.04.04. 11:17:13

@Jani haverja: Óóóóó! De már 2013 van ám! :)))

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 11:18:57

@Jani haverja: mit akarsz ezekkel bizonyítani???
(egyébként Olaszország teli van albán menekültekkel*, úgyhogy ennek a szemétnek nagy részét ők termelték meg!)

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 11:20:31

@vénszivar: azóta Albánia még jobb lett, naponta épül 100 km autópálya (hétvégén is!) és róma még rosszabb.
Az olasz felső tízezer átjár Albániába, mert ott nem kell bezárni a kocsit, nem fogy annyira a távirányítóból az elem!

helianthus 2013.04.04. 11:20:36

@Egyéves Önkéntes: őőőőő, hát Astar Seran a Nagy űrflotta parancsnoka, ki más.

@zebraság fél cicaság: na ez akkor nekem kimaradt, kérem szépen sürgősen megismételni! Van rá igényem!

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 11:22:34

@Jani haverja: tehát?
Ha Írország szemetes, akkor Albánia tiszta?
vagy milyen összefüggés van, amit nem bírok meglátni?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 11:23:11

@Egyéves Önkéntes: Nem is állítottam SOHA ilyeneket. Azt viszont állítottam, és igaz is, hogy pl. a bűnözés JÓVAL KISEBB itt, mint Magyarországon.

De ebben is van sok különbség: Pl. az erőszakos bűncselekmények száma tényleg jóval kisebb, mint Magyarországon, viszont azon belül a fegyverrel elkövetett erőszakos bűncselekmények száma viszont nagyobb százalék.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.04. 11:24:18

@Jani haverja: Én Nápolyban is nyitva merném hagyni a kocsidat.
Simán.

vénszivar 2013.04.04. 11:25:58

@Egyéves Önkéntes: Nézd, nézzétek, én azért ÓRIÁSI KÜLÖNBSÉGET "látok" @Jani haverja: s a számomra degenerált agyhalott hagyma között!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 11:27:28

@Egyéves Önkéntes: Az autópályák itt tényleg hétvégén is épülnek.

Az olaszok meg tényleg idejárnak nyaralni, ha nem is a felső tízezer.

Ezen kívül rengeteg olasz diák itt tanul olasz magánegyetemen (orvosin is), mert rájött az olasz magánegyetem, hogy ha ide kihelyez egy kart, akkor azt olcsóbban tudja üzemeltetni, mint otthon, ezért aztán kevesebb tandíjat is kér, azaz versenyképesebb.
Így aztán több olyan olasz magánegyetem van itt, ahol olasz professzorok olasz diákokat oktatnak, csak éppen nem olaszországban. A végzett diákok pedig két diplomát kapnak egy olaszt és egy albánt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 11:28:40

@Egyéves Önkéntes: Csak a képekért linkeltem az összes linket ide.

Azért, hogy szemetes képet szinte bármelyik országban lehet csinálni bármikor.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 11:31:20

@Egyéves Önkéntes: Ha linkelsz egy példát rá, akkor tudunk miről vitatkozni, de így nem.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 11:31:53

@Jani haverja: :D
Nem tudok akkora képtelenséget állítani, amire ne hoznál rögtön egy élő albán megvalósítást!
Sírok! :D

Matolcsy sírna a gyönyörtől, ha a kollégai között tudhatna! :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 11:33:06

@Jani haverja: a vastagbőrön BÁRMELYIK hozzászólásod arról szól, hogy magyarország egy szar hely, és áldod az eszed, hogy elmentél innen, mert ott bezzeg minden fasza

helianthus 2013.04.04. 11:40:33

Na drágáim, átvágom a gordiuszi csomót.

konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?albania

Lehet olvasgatni. Külön tetszik az a rész, hogy
" A mellékutak általában csak terepjáróval járhatók."
meg az, hogy
"Albániában az egészségügyi ellátás csak korlátozottan működőképes. (...) Komoly betegség vagy sérülés esetén a legcélszerűbb azonnal hazatérni vagy megfelelő kezelést biztosító szomszédos országba menni."

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 11:41:13

@Egyéves Önkéntes: Ez sem igaz így. Az viszont igaz, hogy általában akkor szólok hozzá, amikor olyan dolog van, amire tudok jobb MÁSHOL (pl. itt) MŰKÖDŐ megoldást. Mivel az összes ország közül Albániában éltem a legtöbbet (Magyarországon kívül), így innen tudom a legtöbb külföldi példát hozni. Ha nem tudok jobb, működő megoldást, akkor ritkán írok, mert minek írjam le azt egy kommentben, hogy igen, én is úgy gondolom, mint a Vastagbőr szerkesztői, hogy ez egy nagyon szar dolog?

A Vastagbőr meg eleve olyan blog, ami a szar dolgokról szól.

És sajnos tényleg nagyon sok minden olyan dolgot ír le a Vastagbőr, amiért tényleg áldom az eszemet, hogy elköltöztem Magyarországról, és ez viszont nem Albánia erénye, hanem sajnos a jelenlegi Magyarország szégyene.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 11:49:24

@helianthus: én jártam Albániában, azért mulatok nagyon jókat Jani meséin.

@Jani haverja: Mindent elhiszek, amit mondasz, még azt, aminek az ellenkezőjét láttam. Megcsalt a szemem!

Adalékok a témához:
www.osac.gov/Pages/ContentReportDetails.aspx?cid=12106

safety.worldnomads.com/Albania/72389/Albanias-Bad-Reputation

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 11:51:00

@helianthus: Hogy az itteni magyar nagykövetségről mi a véleményem azt inkább megtartom magamnak.

Röviden csak annyi, hogy EGYETLEN ember nem dolgozik ott, aki magyar, és legalább minimálisan tud albánul. Ezért aztán nem is járnak ki sehova.

Az összes itteni követségen dolgozó közül egy ember van, aki legalább arra veszi a fáradságot, hogy kimegy néha az utcára körülnézni. A többiek elvannak a maguk kis világában, a követségek utcájában, onnan ki sem mozdulnak.

Az itteni magyarok már számtalanszor kérték sok-sok év óta, hogy módosítsák már ezeket az információkat, legalább a valóságot írják le, de ez nekik a mai napig nem sikerült.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 11:53:27

@Jani haverja: az ott járt turisták, a tévék, rádiók, útikönyvek, nagykövetségek, internetes oldalak mind összeszövetkeztek ellened! :)

helianthus 2013.04.04. 11:57:38

@vénszivar: akkor nem mondom.

@Egyéves Önkéntes: én nem jártam, de azért azt, hogy otthagyja a kocsiját a kulccsal és akinek útban van, az beleül és arrébb áll vele, azért már igencsak túlzásnak érzem. :)
És emiatt elkezdtem kételkedni a többi dologban is...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 12:00:03

@Egyéves Önkéntes: Hát ebben a két linkben is van egy csomó fals infó, de most nem kezdem el tételesen megcáfolni mindet.

Röviden csak ilyen dolgok: A második cikkben szereplő három kép közül az első kettő itt teljesen természetes, mert egyrészt nem kötelező a bukósisak, másrészt jórészt szabad fegyvertartás van.
A harmadik kép viszont nem Albániában készült, mert nem albán rendszámú a rendőrautó. Ez csak egy nagyon egyszerű cáfolat, keress a neten egy albán rendőr rendszámot, és kiderül egyből.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 12:05:14

@Egyéves Önkéntes: Egyáltalán nem. Azok a turisták, akik itt jártak mostanában, főleg, akik egyénileg, azok MINDEGYIKE az én igazamat bizonyítja!

Csak egy példa:
bringazzvelem.blogspot.hu/search/label/Albania

Egy másik példa:
www.motorrevu.hu/beszamolo/albaniaba_de_mivel_is

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 12:06:21

@Jani haverja: mondom én, mindenki hazudik! :)
az a kép illusztráció, hallottál már ilyesmiről?

@helianthus: persze, arréb áll vele, úgy 1500-2000 km-rel! :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 12:09:46

@Egyéves Önkéntes: Meg néhány olyan magyar hivatalos szerv is az én igazamat bizonyítja, akik NYITOTT SZEMMEL a Magyar Nagykövetség épületén kívülről is megtapasztalták Albániát:

" Albániában semmilyen különleges egészségügyi kockázattal nem kell számolnunk, kötelező oltás nincs. Az általános higiéniai szabályokat tartsuk be és főként a forró nyári időszakban legyünk még körültekintőbbek. Csapvíz fogyasztása nem ajánlott, helyette inkább ásványvizet igyunk.
Mindenképpen ajánlott mindenre kiterjedő utas- és balesetbiztosítás megkötése az utazás időtartamára, mert a két ország között nincs egészségügyi (szociális biztonsági) egyezmény."

Ezt a Magyar Külgazdasági Hivatal honlapjáról (hita.hu) másoltam ide.

vénszivar 2013.04.04. 12:11:30

@Jani haverja: Már kezdesz hagymás lenni...:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 12:11:34

@helianthus: Pedig itt tényleg így van. A házunk előtt az utcán meg MINDIG nyitva hagyom a kocsimat, ha nyár van, és nem várható eső, akkor lehúzott ablakkal. Most éppen felhúzott ablakkal áll az utcán, mert nincsen döglesztő meleg, de nyitva van, és a kulcs is benne van. Kint az utcán!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 12:20:45

@Egyéves Önkéntes: Egyrészt itt 1500-200 km-rel arrébb nem lehetne állni, mert nem engednék ki a kocsit az országból. De egyébként volt már olyan, hogy egy jó 100 m-rel odébb találtam meg a kocsimat, de csak azért, mert akinek útban volt, az csak ott talált legközelebb parkolóhelyet, még a második sorban is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 12:23:28

@Jani haverja: Ez egy korrekt tájékoztató. Azt meg hivatalosan nem írhatták le a Hitások, hogy akinek nincsen balesetbiztosítása, azt is ingyen el fogják látni itt, minden probléma nélkül, mert ez csak a gyakorlatban van így, hivatalos szerződés nincs ilyen Magyarországgal.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 12:25:18

@vénszivar: Én csak belinkeltem a Magyar Külgazdasági Hivatal honlapján található információt, mert Egyéves azt mondta, hogy a hivatalos szervek szerint Albánia veszélyes ország egészségügyileg.

A Magyar Külgazdasági Hivatal, meg egy magyar hivatalos szerv.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 12:38:43

@Jani haverja: Ugye csak viccelsz???
Nem engedik ki a lopott kocsit??
Máshol kiengedik??
Az alvilág simán kiviszi a határon a lopott autót.
De persze pont albániában, ott nem!! :)

A pontosság kedvéért heliathus linkelte a külügy oldalát, nem én. De az biztos, h a külügy hivatalosabb mint a te altalad linkelt.

De mostmár ne bizonygasd az igazad, elhiszem, hogy albaniában ingyen gyógyítanak, nem zárjak a kocsikat, nincs bűnözés, az olaszok oda járnak egyetemre és ki tudja még milyen népmesei elemek is igazak.
Zárjuk le, igazad van mindenben!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.04. 12:50:42

@stillmátyás: jáájjdecuki vagyol hátte nézegeted a blogomat? na, mostanában nemsok néznivaló van rajta, nem foglalkoztam vele mostanság, mer valami koncepció kéne meg ilyenek, oszt hiányzik az ihlet perpillanat.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 12:59:33

@Egyéves Önkéntes:
"Az alvilág simán kiviszi a határon a lopott autót."

Itt nem. Mégpedig azért, mert a domborzati viszonyok miatt a hivatalos határátkelőkön kívül csak néhány helyen lehet átmenni járművel valamelyik szomszédos országba, és azon a néhány helyen is csak igen komoly terepjáróval, pl. Land Rover Defender. Hobbi luxusterepjáróval viszont nem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.04. 13:04:42

@zebraság fél cicaság: Szerintem csak meg akarja hívatni magát Bécsbe. :-/

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 13:09:07

@Jani haverja: Te tényleg ennyire elvakult vagy???

Ez 2013-as friss figyelmeztetés, az amerikai Külügyminisztériumtól, nem régi, nem magyar!

Ez SEMMIBEN ismétlem SEMMIBEN nem támasztja alá az Albániáról szóló tündérmesédet.

CRIME: High unemployment and other economic factors encourage criminal activity. Use caution and protect your valuables in Tirana, just as you would in any major U.S. city. Violent crime aimed at U.S. citizens is rare and criminals do not appear to target U.S. citizens or other foreigners, but rather seek targets of opportunity, selecting those who appear to have anything of value. Crime statistics indicate a steady increase in violent crime has occurred throughout Albania since 2009. Organized crime is present in Albania; organized criminal activity occasionally results in violent confrontations between members of rival organizations.

Armed crime continues to be more common in northern and northwestern Albania than in the rest of the country. Street crimes are more common at night. Crime statistics show annual increases in all violent crimes, including murder, burglary and armed robbery since 2009. This also includes targeted explosions with 70 such explosions having occurred in 2012. Most were from remotely detonated car bombs or explosives placed at private residences. Although most of these cases are suspected to be the result of targeted violence against specific individuals, you should remain alert to avoid such situations. 

Pick-pocketing, theft, and other petty street crimes are widespread, particularly in areas where tourists and foreigners congregate. Pickpockets use various diversionary tactics to distract victims, and panhandlers – particularly children – may become aggressive. U.S. citizens have reported the theft of their passports and portable electronic devices by pick-pockets. Victims of pick-pocketing should report the crime to the police and cancel their credit cards as soon as possible. Exercise caution in bars and clubs in Tirana, where violent incidents, some involving the use of firearms, have occurred in the past. 

Vehicle theft and theft from vehicles are not uncommon in Albania. Carjacking can also occur. You should avoid leaving valuables, including cell phones and electronic items, in plain view in unattended vehicles. You should lock the windows and doors of your residence securely when it is not occupied. In the event you are a victim of a carjacking, you should surrender your vehicle without resistance.

Travelers should take standard safety precautions when using Automated Teller Machines (ATM). Try to use ATMs located inside banks and check for any evidence of tampering with the machine before use. Be cautious when using publicly available Internet terminals, such as in Internet cafes, as sensitive personal information, account passwords, etc., may be subject to compromise. Theft of personal items from hotel rooms can also occur. 

Don’t buy counterfeit and pirated goods, even if they are widely available. Not only are the bootlegs illegal in the United States, if you purchase them you may also be breaking local law. 

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 13:11:23

@Egyéves Önkéntes:
"A pontosság kedvéért heliathus linkelte a külügy oldalát, nem én. De az biztos, h a külügy hivatalosabb mint a te altalad linkelt."

Egészen biztosan...

Akkor tájékoztatásul elmondom: A Külügy honlapján ezek az információk MINIMUM 10 ÉVE szóról szóra ugyanazok, ezt azért tudom, mert én 10 évvel ezelőtt kezdtem el Albánia után érdeklődni.

A HITA honlapja viszont két hónapja újult meg teljesen, ezt meg azért tudom, mert kapcsolatban állok velük, és sokszor nézem a honlapjukat. Ez a Magyar Külgazdasági Hivatal, tudod, az a hivatalos magyar szerv, aki pl. megszervezi azt, hogy magyar cégek itt mindenféle kiállításokon részt vegyenek, legyen standjuk, stb. Ők nem a követség épületében bezárva élnek, és csak diplomáciai eseményen vesznek részt, hanem pl. vitatkoznak a Tiranai Nemzetközi Vásáron a magyar standot építő albán melóssal, hogy mit és hogyan csináljon, hogy az olyan legyen, mint amit ők gondolnak jónak.

Mindkettő magyar hivatalos szerv, csak kicsit másként látják ezt az országot, nem véletlenül.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 13:17:03

@Egyéves Önkéntes: Szóval ebben a bemásolt szövegedben ilyen gyöngyszemet találtam rögtön az elején:
"Legyen óvatos, és vigyázzon az értékeire Tiranában, mint ahogy más amerikai nagyvárosban tenné"

Köszönöm, hogy beidézted :)

Ezek szerint éppen akkora a közbiztonság Tiranában, mint bármely amerikai nagyvárosban. És ez igaz is, itt is vannak rossz környékek, meg ott is. Itt is nyitva lehet nyugodtan hagyni a kocsidat egyes környékeken, meg ott is vannak olyan környékek, ahol simán megteheted ezt. Budapesten viszont nincsenek ilyen környékek, ahol nyitva hagyhatod a kocsidat.

Egyébként légyszi másold ide UGYANENNEK a honlapnak a Magyarországgal foglalkozó részét is!.

Na olvasom tovább.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 13:22:28

@Egyéves Önkéntes: Másik gyöngyszem:
"Az autólopás szinte egyáltalán nem jellemző Albániára"

Ezt TE idézted be, nem én :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 13:24:17

@Egyéves Önkéntes: Az meg természetes, hogy északnyugaton nagyobb a bűnözés, az a rész határos ugyanis Koszovóval, és ott nemrég még háború volt, aminek a természetes velejárója, a bűnözés megnövekedése.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 13:26:40

@Jani haverja: Most akkor nincs bűnözés vagy természetes?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 13:28:07

@Egyéves Önkéntes: Ja, a beidézett dokumentumban lévő 2012-ben történt 70 db robbantás, meg mindegyik akkora volt, hogy EGYETLENEGY ember sem halt bele, sőt tudomásom szerint még csak meg sem sérült senki.

És tetejében az összes itteni TV csatorna kb. csak 4-5-ről adott hírt tavaly. Úgyhogy nagyon komoly robbantások lehettek, valószínűleg valakinek az udvarába bedobtak éjszaka egy molotov koktélt, vagy valami hasonló.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 13:29:04

@Jani haverja: Tehát hol az a mondat az angolban????

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 13:33:36

@Egyéves Önkéntes: Mindenhol van bűnözés, még Szingapúrban is. Az arányokról érdemes vitatkozni. És itt jók a bűnözési statisztikák, amit persze bárhol lehet hamisítani, de nem valószínű, hogy hamisítják, mert azt elismerik, hogy a bűnözés növekszik.

Az meg hogy két koszovói kábszerkereskedő történetesen itt puffantja le néha a harmadikat az egészen addig baromira hidegen hagy, amíg nem látok ilyent naponta (nem találkoztam lövöldözéssel soha a másfél év alatt, meg előtte sem, kivéve a vadászatot, meg a hobbiból való célba lövöldözéseket), meg amíg teljesen biztonságban érzem magam, és a ránk betegesen vigyázó ismerőseink sem figyelmeztetnek arra, hogy valami bajom lehet ilyenből.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 13:36:42

@Jani haverja: Hol a mondat, erre válaszolj!
Mert az a mondat pont az ellenkezője annak amit írtál!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 13:37:27

@Egyéves Önkéntes: Az angolban nincsen ilyen mondat, viszont itt mi naponta nézzük a hiradókat, és ha bárki bármilyen robbantásban meghalt volna, akkor az hetekig téma lett volna itt. Pár faluval odébb egy téli nyúlvadászaton véletlenül lelőtte az egyik vadász a hajtóként ott lévő sógorát. Az is hetekig táma volt az országos TV csatornákon is, nem csak a tiranai helyi tévékben. Egy gyilkosság meg kimondottan kiemelt téma itt.

Atörökk 2013.04.04. 13:39:49

@helianthus:
Balaton-szelet jó lesz? ;-)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 13:42:48

@Egyéves Önkéntes: A bűnözési statisztikák jók! Ez nem a beidézett szövegedben van, hanem tény. Az persze már egy másik kérdés, hogy MIHEZ KÉPEST jók? Pl. Magyarországhoz képest sok mindenben jobbak a bűnözési statisztikák. Itt a legjobban fertőzött területeken sem nagyobb a bűnözés, mint pl. az USA-ban. És tetejében ez az amerikai honlap valószínűleg az USA nagyvárosainál nem a négerek által lakott gettókat veszi alapul, hanem egy átlag amerikai nagyváros NORMÁLIS részeit, ahol szintén jóval kisebb a bűnözés, mint Magyarországon, mondjuk Budapest NORMÁLIS részeiben.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 13:46:52

@Jani haverja: Jani, hazudsz. Car theft is not UNcommon in albania.
Ez azt jelenti, hogy az autólopás teljesen hétköznapi. Ergo az én igazamat támasztja alá.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 13:51:57

@Jani haverja: Merthogy az amerikai külügy honlapját szerkesztők feltételezik azt, hogy aki azt a honlapot olvassa, az azért a saját hazájában (az USA-ban) azért tudja, hogy melyik városnegyedekbe nem célszerű bemenni, egy külföldi ország valamelyik városában viszont ez korántsem így van. Egyébként itt meg az egész országban bárhova bemehetsz nyugodtan turistaként, kisebb az esélye bárhol, hogy bármi bajod esne, mintha Magyarországon sétálgatnál. Ez alól egyetlen kivétel van, ez pedig a Lazarat nevű kisváros, de oda meg esélyed sincsen bemenni, mert az egyetlen oda vezető utat a rendőrség sok-sok éve folyamatosan lezárva tartja, és csak a helyi lakosok mehetnek be. Ők ugyanis egy senki által el nem ismert miniállam Albánián belül, azaz ők úgy döntöttek, hogy nem ismerik el az albán fennhatóságot, és inkább kábítószertermesztésből szeretnének megélni. Ezért az egyszem odavezető utat a rendőrség lezárta, de egyébként oda albán rendőr sem megy be, maximum nagyon ritkán. Nem helyi lakosok csak eldugott hegyi ösvényeken tudnának bemenni oda, de ahhoz iszonyat helyismeret kell. Úgyhogy Lazarat egy patthelyzetben van évek óta, ez egy helyi sajátosság.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 14:03:40

@Egyéves Önkéntes: Bocs, ezt tényleg benéztem, gyorsan, és felületesen olvastam.

Viszont ez akkor sem igaz :)
Autórablásról meg még 2003 előttről sem tudok, pedig 2003 előtt (asszem 2002-ben) volt olyan is, hogy a köztársasági elnök kocsiját is ellopták :) Itteni rossznyelvek szerint ez az eset kellett ahhoz, hogy a hatóságok 2003-ban statáriumot hirdessenek az autólopásokra. Azóta viszont tényleg nincsen autólopás. Egyébként az albán állam elvileg fejpénzt is fizet, ha lebuktatsz autótolvajt, de ilyen nagyon ritkán fordul elő, mert gyakorlatilag ez a bűncselekményfajta megszűnt az országban. Előbb rabol ki itt egy bűnöző fegyverrel egy bankot (ez is nagyon ritka), minthogy elvigyen egy nyitva hagyott autót, amiben benne van a kulcs. Merthogy ez utóbbival kevesebb haszon jár, viszont a büntetési tétele lehet, hogy nagyobb, és hosszú távon még a lebukás esélye is nagyobb, mivel egy sikeres bankrablás után ha ügyesen csinálod, akkor a büdös életben nem derítik ki, hogy rabolt pénzzel fizettél a boltban-szállodában, stb helyeken, míg a lopott kocsit csak alkatrészként tudod maximum eladni, ahhoz meg zárt helyen szét kell szerelni, stb., úgyhogy csak nyűg van vele, a haszon meg kevés.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 14:12:30

@Jani haverja: Egyébként nekem meggyőződésem az, hogy a világon minden országban kb. ugyanannyi bűnöző hajlamú ember van. A közbiztonságbeli különbségek csak abból adódnak az országok között, hogy a becsületes emberek hogyan viszonyulnak ahhoz, ha látnak egy bűncselekményt. Egyrészt azért, mert abból jön az is, hogy amilyen a lakosság igénye ilyen téren, olyan a rendőrség hatásossága is, másrészt meg ha a becsületes emberek itt látnak egy bűncselekményt, akkor vadidegenül is közbeavatkoznak általában, Magyarországon pl. meg általában inkább a fejüket is elfordítják, ha látnak egy bűncselekményt.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 14:36:23

@Jani haverja: összefoglalom akkor: a világon mindenhol van bűnözés, de Albániában nincs.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 14:45:20

@Egyéves Önkéntes: Ez egyáltalán nem igaz, itt is van bűnözés, csak sokkal kevesebb, mint jó néhány más országban, és nagyon sok Albániáról szóló híradás iszonyatosan eltúloz dolgokat, néha pedig totál valótlanságokat állít.

helianthus 2013.04.04. 14:56:42

@Manyecska: köszi, cuki vagy! :}

@atörökk: csak és kizárólag akkor, ha egy éve lejárt. Legalább.

Troppauer_Hümér 2013.04.04. 14:58:05

@zebraság fél cicaság: Nézem, de mindég 404 Page not found-bejegyzés van rajta, és nem frissül.

helianthus 2013.04.04. 14:59:01

@Jani haverja: "csak sokkal kevesebb, mint jó néhány más országban" ez nem lehet, hogy azért van, mert kevesebb a lakosság, mint jó néhány másik országé?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 15:03:15

@Jani haverja: "nem ismerik el az albán fennhatóságot, és inkább kábítószertermesztésből szeretnének megélni."

:))

Ez nagyonnagy! Ennyire toleráns állam nincs is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 15:08:31

@helianthus: %-ban értettem, és nem darabszámra. Mondjuk 100.000 főre vetítve. Akkor meg mindegy, hogy hányan laknak itt.

Atörökk 2013.04.04. 15:09:56

@helianthus:
Akkor kb. 3 hetet még várnod kell ;-)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 15:10:59

@atpijkamo: Nem toleráns az állam, csak nem akar porig bombázni egy kisvárost asszonyostól-gyerekestől. Máshogyan meg Lazaratot bevenni nem lehet. Ott rendet tartani még az Enver Hoxha (magyarul Hodzsa) kommunista diktatúrája alatt sem sikerült, pedig akkor sokkal kevésbé voltak humánusak a hatóságok mint most. Az elszigetelt hegyi népek sok helyen ilyenek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 15:14:40

@Jani haverja: Amcsik ledózerolnák, lásd Waco. Mi meg beküldenénk a TEK-et.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 15:19:23

@atpijkamo: Ja, az Enver Hoxha a kiéheztetéssel viszont próbálkozott, ő azt csinálta, hogy az utat teljesen lezáratta a rendőrséggel, a helyi lakosokat sem engedte ki, illetve az éppen kintmaradtakat meg nem engedte be. Ez sem vezetett eredményre, mert volt annyi kajájuk, hogy éhezéssel, de kibírtak egy évet önellátóan. Aztán feladta az Enver Hoxha is. Ilyen emberekkel nem lehet mit kezdeni.
Egyébként saját vízierőművük van, ami teljesen független az albán ellátórendszertől, úgyhogy villany gondjuk sincs.

Most az a rendszer, hogy a rendőrség a bevezető utat zárva tartja, és csak a helyi lakosokat engedik ki-be járni, más albánt vagy külföldit nem engednek be (így értelemszerűen ki sem :))

Fejesrob 2013.04.04. 15:23:08

Ezek (mail, kuponfüzet) automatikusan kuka.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 15:23:57

@atpijkamo: Az amcsik nem tudom, hogy mit csinálnának, de a Tek viszont lehet, hogy kevés lenne Lazarat bevételéhez, ugyanis mindenféle rakétáik és egyebeik is vannak, amiket még az 1997-es polgárháború során gyűjtöttek maguknak (akkor kijöttek körbenézni, hogy mit lehet a zavargások során szerezni), kirabolva a néhány laktanyát, amiket a katonák elhagytak. Asszem tankjuk is van :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 15:30:22

@atpijkamo: @Jani haverja:

Most nem nagyon tudom összeegyeztetni az Albánia, mint a béke szigete és a "saját tankja van egy országon belüli anarchista csoportnak" dolgot.

De persze biztos rögtön kapunk rá megnyugtató magyarázatot.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 15:34:28

@Egyéves Önkéntes: Nemtom. Én liberális kommunista vagyok, nekem teszik, ha ilyen dolgok lehetségesek.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 15:38:01

@atpijkamo: persze, ezek nagyon szép dolgok, drogot termeszteni, és háborúzni.
Ki ne szeretne ilyenben részt venni.

Találtam egy videót, amiben egyértelműen bizonyosságot nyer, hogy albánia csendes kis alpesi faluhoz hasonlatos: www.dailymotion.com/video/xor03g_policia-dhe-renea-ne-aksion-vizion-plus-news-lajme_news?ralg=meta2-only#from=embediframe-playreloff-2

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.04. 15:45:25

@Jani haverja: "Foglaljon szállást
Lazarat városában
(Albánia) hatalmas
kedvezménnyel.
Rengeteg szabad szoba
és nagyszerű árak."

gabors 2013.04.04. 15:46:06

@Jani haverja: "Vehicle theft and theft from vehicles are not uncommon in Albania."

nem vetted eszre a kettos negativot ??? amerikai szoszosszenet !!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 15:47:27

@Egyéves Önkéntes: Az elszigetelt helyi népek már csak ilyenek. Anno Andorra, Lichtenstein, Monaco, meg San marino is így kezdte, vagy legalábbis hasonlóan, mint most Lazarat :)

Csak ők előbbre járnak a történelemben :)

De várjál, mindjárt belinkelek képet, hogy miért nem voltam itt pár percig, csak át kell tölteni a gépre, meg fel kell tölteni valahova, mert most fényképeztem.

Horst Nilgerson 2013.04.04. 15:48:30

@gabors: Nem vesz tudomást arról, ami rossz fényt vet Albániára.

Akkorákat kamuzik, hogy leesek a székről. :)

Szerintem az albán országimázs központban dolgozhat. Vagy ő enrico vagy vidéki.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 15:49:53

@gabors: Azért nem vettem észre felületes olvasáskor :)

Mindenesetre ez nagyon nem igaz itt.

gabors 2013.04.04. 15:50:52

@Jani haverja: most mar tudjuk miert kiraly Albania ...

gabors 2013.04.04. 15:52:22

@Jani haverja: amit eddig irtal az inkabb arra mutat hogy azt olvastad ki az angolbol amit Te szerettel volna latni lasd elso ironikus beforditas az amerikaik nagyovarosokrol :-) bocs csak ennyi

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 16:00:06

Na az ígért kép.

Nem tudtam, hogy milyen zaj van már megint folyamatosan itt a környéken, kimentem, megnéztem, hát ez:
kepfeltoltes.hu/view/130404/DSC04098_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Pedig a régi aszfalt sem volt túl rossz. A kép hátterében messze az Erzen folyó túloldalán meg az épülőfélben lévő autópálya látszik.

Csak ennyit, hogy mennyi építkezés, útépítés van itt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 16:06:19

@Horst Nilgerson: @gabors: Amikor a magyar határ mellett a szerbek lőtték egymást a horvátokkal 1992-ben, akkor Magyarország a béke szigete volt, a határtól meg 100 m-re háború volt. Az, hogy mi van Lazaratban, az nem jelenti azt, hogy máshol nincs nyugalom, meg közbiztonság.

Az amerikai nagyvárosokról meg nem én írtam azokat a dolgokat, hanem a cikk, mármint azt, hogy éppen úgy kell Tiranában vigyázni az értékekre, mint az amerikai nagyvárosokban. Ez az én számomra azt jelenti, hogy nem kell túlzottan vigyázni, mert az amerikai nagyvárosokban is alapvetően jó a közbiztonság egyes szakadt gettók kivételével, meg Tiranában is ugyanez van. Budapesten viszont SEHOL nincs akkora közbiztonság, mint az amerikai nagyvárosok normális részein, vagy éppen Tirana normális részein.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 16:14:30

@atörökk: Pontosan, Svájc is valahogyan hasonlóan kezdte, bevételt meg anno a svájciak úgy szereztek, hogy kirabolták az észak-déli irányban a Gotthard hágón, meg a Via Mala-n közlekedőket :)

A Lazaratiek meg nem rabolnak ki senkit, mert nincs esélyük se rá. Éljenek boldogan ott ahol vannak, és úgy, ahogy akarnak a kutya nem kíváncsi rájuk.

Atörökk 2013.04.04. 16:19:05

@Jani haverja:
Valahogy így. Nem mellékesen külföldiként kb. ma is annyi jogod van Svájcban, még ha már ott is élsz egy ideje, hogy percenként úgy, és annyiszor vehetsz levegőt, ahogy ők előírják. Csak nekik jobb a sajtójuk :)
Na jó, kicsit túloztam, ott tényleg rohadtul be kell tartani a szabályokat, igaz, ha normálisan dolgozol, akkor normálisan meg is élsz belőle, de minden öléggé agyon van szabályozva. Van, akinek ez jön be, van, akinek nem :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 16:26:46

@atörökk: Az még hagyján. A haverom Ausztriában dolgozik. Egy kereszteződésben belement a kocsijába egy osztrák nő. Egyértelműen az osztrák nő volt a hibás, mégis a haveromat hozták ki az osztrák rendőrök hibásnak, csak azért, mert a haverom nem osztrák állampolgár. 500 EUR bünti.

Ilyen itt tutira nem fordulhatna elő.

Horst Nilgerson 2013.04.04. 16:27:18

@Jani haverja: Már többen minden létező módon megcáfolták a hazugságaidat, de te betegesen ragaszkodsz az elképzeléseidhez. Ez nagyon gáz.
Albánia Európa legalja, a balkán legsötétebb szégyene, az autókölcsönzők kategórikusan megtiltják, hogy oda belépj a bérelt autóval.
De te véded a védhetetlent, és akkorákat hazudsz, hogy nincs ember aki elhinné.

Atörökk 2013.04.04. 16:29:37

@Jani haverja:
Na ezt spec. nehezen tudom elképzelni, ha a hanerod tényleg semmiben nem volt hunyó. Ettől persze még lehetséges.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 16:34:12

@Horst Nilgerson: Egyetlenegy állításomat sem cáfolta meg senki.

Én viszont rengeteg hülyeséget megcáfoltam. Például most megcáfolom az autókölcsönzős hazugságodat is:
www.tirana-airport.com.al/

Ezek csak a Tiranai repülőtéren lévő autókölcsönzők. Biztos ők a hülyék, meg amúgy is elhanyagolható kis cégek, mint a Hertz, meg az AVIS :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 16:35:55

@atörökk: Annyiban volt fálig-meddig hunyó, hogy a sárgán ment át. A nő oldalról viszont a totál piroson. Sárgán meg át szabad menni Ausztriában, tehát ténylegesen a haverom nem vétett.

Atörökk 2013.04.04. 16:40:44

@Jani haverja:
Az ilyen esetek itthon is véleményesek, ha két magyar karambolozik, akkor is.
Sajnos "csodák" is vannak. Pár éve egyik barátomat zebrán ütötték el, ő ment át, aki elütötte, kis ívben kanyarodott jobbra, medencéje, lába, stb. szilánkosra tört. Nappal, jó látási viszonyok, 2X2 sávos út.(Azután volt, miután nálunk is módosították a Kreszt, ha a gyalogos lelép a zebrán, mindenképpen elsőbbsége van, mondjuk bekanyarodás esetén előtte is elsőbbsége volt). Na most a gázoló mi ndezt ki tudta magyarázni a bíróságon, és felmentették, olyan ítélettel, hogy nem hibás. Ha nem látom a papírt a saját szememmel, nem biztos, hogy elhiszem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 16:41:08

@Horst Nilgerson: Bocs, elég hülye a honlap, az alpontot nem lehet linkelni, de a menüből eléred így:
A felső sorban a Getting here & parking fölé viszed az ederet, és a legördülő menüből rákattintasz a Car Rental menüpontra.

Szépen meglátod mind a 8 (azaz NYOLC!) autókölcsönző céget, amelyek a reptéren képviseltetik magukat

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 16:45:20

@atörökk: Na, az is durva. Itt viszont tavaly nyáron volt egy olyan eset magyar turistákkal, hogy hátulról beléjük durrantott egy újgazdag BMW-s albán hülyegyerek, aztán elhajtott. A vadidegen járókelők, akik látták az esetet, megadták a rendszámot, meg a magyarok helyett fel is hívták a rendőrséget. A rendőrség elkapta a hülyegyereket, a biztosító meg elrendezte a magyarok kárát, két nap múlva kész is volt a szervizben az autójuk (mondjuk ebben már én is belesegítettem).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 16:59:41

@Horst Nilgerson: Egyébként meg a repülőtérről jut eszembe: Albánia annyira a Balkán szégyene, hogy a Balkán legkorszerűbb repülőtere is itt van :)

Nem a legnagyobb - mielőtt belekötnél - hanem a LEGKORSZERŰBB, beleértve természetesen az összes görög repteret is, merthogy az is a Balkán ugye...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 17:18:51

@Horst Nilgerson: De jót röhögtem most :)

Kíváncsiságból megnéztem a Lisztferihegy honlapját. Ott csak 6 (azaz HAT!) autókölcsönző képviselteti magát!!!

Itt a tiranai repülőtéren NYOLC!!!

Erről ennyit, hogy melyik országokba nem szívesen mennek az autókölcsönzők, meg melyik országokban féltik a bérelhető autóikat :)

Milyen további hazugságot, téveszmét cáfoljak még meg Albániával kapcsolatban???

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 17:32:41

@Horst Nilgerson: Ja, eszembe jutott még valami:
Most akkor én szerinted milyen következtetést vonjak le abból, hogy a sokkal nagyobb Budapesti repülőtéren csak 6 autókölcsönző van, a sokkal kisebb tiranai repülőtéren meg 8?

Azt a következtetést vonjam le, hogy Magyarországon nem szívesen kölcsönöznek az autókölcsönzők autókat, mert félő, hogy ellopják, vagy azt a következtetést vonjam le, hogy Magyarországon az autóbérlésre kisebb a fizetőképes kereslet, mint Albániában, és Magyarországra kevesebb olyan külföldi látogat, akik autót bérelnének, mivel nagyon keveseket érdekel az az ország?

Választhatsz!

Tron65 2013.04.10. 11:52:11

Most jöttem a tecsóból.
Nemrég jött a kuponfüzet, benne:
- WC papír, 2 csomag esetén -170 Ft. Csak épp az eddigi 280 helyett most véletlen 299.- lett az ára (igaz, a 8-as csomag meg az eddig teljesen érthetetlen 680 helyett 600)
- Nescafe 150gr-os utántöltő -15%. Csak épp ez most annyi, amennyi eddig a 200-as volt: ~ 1700 Ft

Tron65 2013.04.10. 11:53:52

@Tron65: nem 299, hanem 399 a 4-es TS papír
süti beállítások módosítása