Tékozló Homár

Egér egy kínai kajálda menüjén (frissült)

2013.04.06. 12:15 | jackyll | 911 komment

kinaieger.jpgMai facebookos fogásunkat egy random kínai kajáldájában fotózták a szomszéd tányérján. Teljesen felesleges parázni a gyógyszeres lóhústól, amikor már garantáltan nem biofarmról származó egereket sütnek a krumplival. A halál oka egyelőre ismeretlen, de a helyes megfejtők között kisorsolunk egy lángszórós fertőtlenítést.

UPDATE: Elég valószínű, hogy inkább valahol máshol készült a fénykép, ami ettől még nem kamu, csak kevésbé magyar vonatkozású. Viszont gyakorlatilag bárhol előfordulhat, ahol  - például hipermarketek környékén - intenzívebb a rágcsálópopuláció, és pl belefulladnak a rizses zsákba.

In other news, állítólag Peruból terjed a tengerimalac evés, úgyhogy lehet, hogy valami pilot projekttel állunk szemben.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2013.04.06. 12:18:56

Ennyi pénzért királytigrist nem szolgálhatnak fel.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.06. 12:21:09

nahát, szombati egércsecsemő. szegény pici egérke, ennél szebb halált érdemelt bizonyosan.

Egyéves Önkéntes 2013.04.06. 12:27:41

@atörökk: Most nem írom, hogy melyik európai metropoliszról van szó, de ott királytigrist kapsz a lekedért! :)

England win The Ashes! 2013.04.06. 12:37:04

Első blikkre ez inkább patkánynak tűnik, egérbébinek túl nagy.

Egyébként ez nem bug (illetve rodent), hanem fícsör.

vénszivar 2013.04.06. 12:42:21

@Dr Jozef Vengloš: mert ez ááámerikás-kínai...

England win The Ashes! 2013.04.06. 12:44:16

@vénszivar: :)))

Második blikkre viszont lehet, hogy mégis egér, csak lesült róla a szőr.

England win The Ashes! 2013.04.06. 12:45:49

@ColT: Te marha érzéketlen vagy! És ha a vevő vega menüt rendelt? :)

vénszivar 2013.04.06. 12:48:27

@Dr Jozef Vengloš: amerikai ugró egér! bele is ugrott...
13-kor családi ebéd, ha ezt megmutatnám a csajoknak, ehetnék egyedül :):D

vénszivar 2013.04.06. 12:50:51

Vajon üzemel még a kicci kínai kóceráj?

Atörökk 2013.04.06. 12:51:02

Külömbensenem értem értem ezt a gasztronómiai szemellenzősséget. Miért ne árulhatna egy kínaji egérrel töltött galambot lófasírttal?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.06. 12:53:29

@atörökk: Örüljenek neki hogy egér jutott bele. Az legalább tuti bio-alapanyag.

bekbórd! 2013.04.06. 12:54:42

Aki kínaiba jár, biztos tudja a régi bölcsességet, hogy ezek mindent megsütnek, ami mozog (ami nem, azzal pedig ízesítik). Szóval nem értem, mi a probléma. Mondjuk igazodhattak volna az európai ízléshez, és kibelezhették volna.

vénszivar 2013.04.06. 12:56:56

@bekbórd!: De ha már itt is OTTHON érzik magukat..., akkor minek!

esefe 2013.04.06. 13:50:20

Te jó isten!

Mondjuk eddig sem nagyon kedveltem a Tescót (mióta nem volt reggel fél nyolckor pénztáros és azt akarták, hogy én tegyem gépre az ötezer forintnyi vagy harminc tételből álló váráslásomat és a reklamációmar írásban közölték, hogy én vagyok a hülye primitív barom, mert a helyettük ingyen dolgozást minden ember szereti, vagyis én a szemükben nem vagyok ember), de ezek után még végszükség esetén sem megyek feléjük. Szerencsémre öt-tíz perc sétával vagy tíz fajta hasonló profilú üzletet elérek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.06. 13:55:44

@esefe: Helyettük ingyen dolgozást? Ki helyett?
Szerintem is, lesznek szívesek beültetni pénztáros, nem még a vásárló pénztárazzon.

gugu45 2013.04.06. 14:06:01

"De jó magának bakter úr, magának szarcvasbogár (kisegér) jutott.
- Adja már nekem.
(Regős Bendegúz, Indul a bakterház)!!!

sorica123 (törölt) 2013.04.06. 14:06:13

@Dr Jozef Vengloš: mihez képest? Tőlem patkány is lehet mondjuk, semmilyen előre be nem jelentett állatot nem látok szívesen a tányéromon. Mondjuk valahol kellene jelenteni, mert ebből akár baj is lehet. Jó, hogy a főzés hőkezelés, de vannak hőtűrő kórokozók, meg egyáltalán _gusztustalan!_, hogy _bármi_ befigyelhet a kajámban.
@esefe: ez melyik tuskó? Amúgy amióta ez az önkiszolgáló lófaszka van, egyenetlenebb a kiszolgálás, mert van, hogy pörög, mindenki képbe van, elakadás esetén segít a - nem kelletlen, normális - tescós dolgozó, de a legutóbb pl olyan vállrángatós faxxkodást kaptunk Emberrel éjjeli műszakban, hogy jujj. Éjszaka, késő este szoktunk menni, általában már önkiszolgáló van csak, úgyhogy azért mondom, hogy az is hol működik, hol akadozik. Mondjuk maga a program is kurvára meg van bonyolítva. (Adalék: voltam már éjjeles pont tescóban, annak, aki általában nappalos, baromi fárasztó, bár recis és pék szakmával bíró haver szerint a csak éjszakás műszak is eszi az agyat. Szóval nem az ugráltatós, firstwordproblemes köcsög konzumdroid beszél belőlem:) De ez a "te vagy a hülye, kedves vevő, mer' mi vagyunk itt a főnök" olyan igazi jó portásarrogancia.
Egy jó nagy bírság mondjuk nem ártana nekik. Egyfelől mert rakják már azt a káajába, amit mondanak, másfelől meg járványveszély. Nem ez az egy kis vacak egér a járványveszélyes (ez max infarktust tud okozni://), hanem a többi élő, mindent összemászó, megrágcsáló rokona, aki emberkaja közelébe nem való!

hot-spot (törölt) 2013.04.06. 14:19:27

Én csak azt nem értem,hogy ugyan baromi mocskosak a kínai kajáldák,meg mindent összehánynak,megfőznek és még sincs kolera járvány Magyarországon,de még egy elbaszott coli sem indult még el kínai kajáldákból,sokkal inkább az iskolai konyhákról.

vladimir964 2013.04.06. 14:21:04

Most mit kell ezen megbotránkozni? Lehet, hogy amerikai indián specialitást rendelt az illető, hiszen ott a tengerimalacokat "élő konzervként" tartották, és telente lakmároztak belőle. (Viszonylag nagy, szapora, kedveli az ember társaságát, nem kell etetni: mi kell még több?)
Más: nálunk pécsett először csak véletlenül tűnt fel, de most már direkt figyelem, és több hónapi megfigyelés után bátran kijelenthetem: az Árkád kínai éttermének kajáját EGYETLEN KÍNAI SEM eszi. Mind a KFC-ben táplálkoznak. (igaz, ott legalább hormonokkal telenyomott valódi kínai csirkét ehetnek :-)

Kecses 2013.04.06. 14:21:49

Jaj a cuki pici egérke még a halálában is ahhoz az apró rízsához bújik, biztos az volt a babája nekije!

hot-spot (törölt) 2013.04.06. 14:25:55

@Görkoris Józsi: Vagy a párnája.
Bear Grylls hogy örült volna egy ekkora fehérjeforrásnak is.)

fidesz = házmesterek pártja 2013.04.06. 14:34:04

@hot-spot: van ismerősöm, aki már szedett össze kínai büfében cifrafosást...
Egyébként, ha az emberek rendszeresen mérnék a vércukor szintjüket, valószínűleg nagyot zuhanna az összes "kínai" forgalma. Mondjuk egészséges embernél nem tudom, mi a helyzet, nekem az egekbe nyomja a cukromat szinte minden ilyen kaja és órákig magasan marad utána. :(

hot-spot (törölt) 2013.04.06. 14:34:12

@esefe: Mindenki aki használja az önkiszolgáló kasszákat a tescoban,az támogatja azt,hogy még több munkanélküli legyen és még több kasszást küldjenek el!

MarbleC 2013.04.06. 14:34:36

A facebook kommentek gyöngyszeme:

Ennyi pénzért mit vártok, mamut legyen benne? :)

hot-spot (törölt) 2013.04.06. 14:35:24

@fidesz = népirtó csőcselék:
Tényleg?
Pedig ahogy elnéztem igen sok vegás járkál kínaihoz,abban a hitben hogy sok zőccség meg a rizs.
A rizsnek eleve magasabb a kalóriája mint bármilyen más gabonáé úgy tudom.

zobod 2013.04.06. 14:38:05

- Miből van a sülthús, Csen?
- Kuta
- De az nem lehet, az tilos!
- Akkor cirke.

Void Bunkoid 2013.04.06. 14:47:56

@hot-spot: amit felemlítettél, bonyolult probléma amúgy, ennyi erővel jó ludditákként szétverhetnénk a kombájnoktól (mert egy legalább 500 paraszt helyett dolgozik) kezdve a porszívókon (ha nem lennének, akkor háromszor ennyi takarítónőre lenne szükség) át a mikrosütőkig (a hagyományos bográcsozás máris jóval több erdészeti melót eredményezne) mindent :)

Kupon Károly 2013.04.06. 14:49:02

Szombaton homárposzt? Bakker, csak nem munkanap van ma?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.04.06. 14:54:27

Örüljön a paraszt, hogy nem kértek tőle extra felárat az egzotikus kínai kajáért!

Bassza meg, nektek még a szar is ízetlen :O))))

látjátok feleim szümtükkel 2013.04.06. 15:01:21

Q*va finnyásak vagytok!
Anyám és a testvérei a huszas években nagyon örültek, ha tehén őrzés közben egeret tudtak fogni abból a célból, hogy megsüssék, és megegyék. Sokkal több húst akkoriban nem is nagyon láttak cselédéknél.

teddybear01 2013.04.06. 15:13:05

Ez a háromsikoltásos menü.

Az első, amikor a patkányt beledobják a wokba.
A második, amikor a vendég meglátja, hogy mire harapott.
A harmadik, amikor a kínai vendéglőst pofán ütik.

Késes Szent Alia 2013.04.06. 15:14:43

@Ha szeretnéd avatart a hozzászólásaid mellé:
Érdekes, akkor ez egy csaknem egyhetes hír, ami mostanra jutott el Magyarországra, és a Homár segítségével helyi sztorivá lépett elő.

Az eredeti fénykép talán Venezuelában készült:
www.reddit.com/r/WTF/comments/1bdb6g/eating_fried_rice_when_suddenly/c97z4pe?context=3

teddybear01 2013.04.06. 15:14:57

@látjátok feleim szümtükkel: Fateromék is fogtak a háború alatt lószőr hurokkal varjút.
Levest főztek belőle, volt olyan jó, mint az öreg kotlósból.

Atörökk 2013.04.06. 15:15:30

@teddybear01:
A patkány feláras. Önérzetes vendéglős ne engedje magát kisemmizni.

igi1 2013.04.06. 15:20:18

1. Az nem egér, hanem egy patkányivadék.

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2013.04.06. 15:27:01

@Késes Szent Alia: remelem a tecsosok kikerik a homartol a poszttolo ip cimet, es kicsit megcsuklogykorlatoztatja par ugyved hitelrontasert.
Az se lpne meg, hogy valamelyik konkurens nyomta be ezt a posztot.

igi1 2013.04.06. 15:27:47

@esefe: akkor miért oda mentél elsőre, te fasz?

ja, köcsögösködni

és újra és újra odamégy, hiába van 30 hasonló az üzletben

az ilyenekt sose tudom megérteni, mi motiválja

oké, szeretem ha engem itt verbálisan hatszor seggberúgnak, de ugyanezt, ha pénzt költök, már nem tűrném el, főleg, ha lehet válogatni is, melyik üzletbe mégy

Atörökk 2013.04.06. 15:29:11

@igi1:
Valld be, hogy egy kicsit mazó vagy ;-)

Dr.Betépett felhasználó 2013.04.06. 15:30:27

@igi1: Oszt ilyenkor hun van a négy mancs?????Szegény egér nem maga akarattyából vált táplálékká...

igi1 2013.04.06. 15:33:28

@Dr.Betépett felhasználó: nem, NEM EGÉR, PATKÁNY!!!!!

@atörökk: meg túlérzékeny

de nem bírom az ilyeneket, ez már tényleg a legalja

Manyecska 2013.04.06. 15:39:22

Ez inkább oposszum-bébi, vagy degu..:DD

Késes Szent Alia 2013.04.06. 15:43:41

@DR. DR. DR. rasztaparaszt:
Vagy egy kirúgott dolgozó bosszúja.
Amúgy ha valaki egy fake sztorit beküld, még a fénykép se az övé, akkor miért tartja fontosnak hozzátenni, hogy a szomszéd tányérján volt az egér? Ez egész különös lelkivilágra utal.

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2013.04.06. 15:47:32

@Késes Szent Alia: nekem mar ott gyanus volt... nem tul eletszeru, hogy a szomszed tanyerjat fenykepezgesse valaki...

SarahConnor 2013.04.06. 15:52:39

A facebook-on valaki azt kérdezte a képről, hogy "ez valami madárfióka"? Nem tudom, hány madarat látott életében, de mindenesetre a képernyőre köptem a kávét.

2013.04.06. 15:52:54

Az olajban amiben kisütötték gondolom 1 hétig sütöttek még 1000 embernek és ha ilyen előfordul, akkor biztosan többször előfordult már ilyen eset többször is, és ki tudja hány ember mérgeztek meg ilyennel.

nandika68 2013.04.06. 15:54:12

szerintem patkány nem egér.

Subba Sógor 2013.04.06. 15:55:22

@hot-spot: Azonnal szüntessék meg az elektromos közvilágítást és helyezzék vissza állásukba a többezer lámpagyújtogatót!

fidesz = házmesterek pártja 2013.04.06. 16:05:10

@DR. DR. DR. rasztaparaszt: a teszkónak ehhez semmi köze! Az előtérben lévő kínainak valamivel több, de azok meg attól tartok, nem nagyon néznek blog.hu-t, pláne nincs ügyvédjük. :(

fidesz = házmesterek pártja 2013.04.06. 16:06:20

@Subba Sógor: ja... vagy nézzünk ált. iskolai történelem anyagot, benne a géprombolásokról szóló fejezettel! :D

CID 2013.04.06. 16:07:13

@igi1: Már megint hülye vagy, ez biza egér! Tudom, ilyet adtam a pókomnak. :)
@fidesz = népirtó csőcselék: igazán nem akarok okoskodás, de a cukrosoknál nem az a lényeg, mennyi a kálvária tartalom, hanem az, mennyi az adott abrak glukémiás indexe.

fidesz = házmesterek pártja 2013.04.06. 16:08:56

@CID: glikémiás, no meg a szénhidrát mennyisége sem mindegy.

CID 2013.04.06. 16:10:05

Ajjaj, ezt a predektív szövegbevitelt, ki kellene kapcsolnom.....

igi1 2013.04.06. 17:30:18

@CID: te már csak tényleg jobban TUDOD. :)

a patkánynak hosszabb a feje, szerintem

Anomalocaris (törölt) 2013.04.06. 17:32:13

@esefe: Örülj neki, hogy legalább az ő szemükben nem.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.06. 17:33:16

Ajánlott bejegyzések:

Csonti a Tescóból
Pizzába sütött csótány az Il Trenoban
Minden pite penészes volt az ír Tescóban

gabors 2013.04.06. 17:36:15

a kinaiaknak ugy latszik meg a lohusra sem telt :-)

Lajos ghr 2013.04.06. 17:43:44

...de azért a párizsit nyugodt szívvel eszitek:)

vénszivar 2013.04.06. 17:44:56

@gabors: De neked + neki patkányra telik! :)

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2013.04.06. 17:45:41

Osztan megnezte-e valaki, nincsen-e etlapon a patkany embrio ?:)

Dr.Betépett felhasználó 2013.04.06. 17:48:33

@igi1: nemmind1?ha arra gondolok,hogy ebben a tányérban akár 10 db egér-patkány ivadék is lehetett,elkezd ficeregni a gyomromban a csülkös bablé,pedig azt kihányni szerintem vétek.

Dr.Betépett felhasználó 2013.04.06. 17:50:02

@Lajos ghr: mé????abban is van egérembrió??vagy símán abból van???

Atörökk 2013.04.06. 17:55:21

@Uttar Pradesh:
Nem. A zsizsik megfő, és elpusztul, mire elkészül a leves. Maximum csontkukac, esetleg csótány élheti túl.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.06. 17:56:06

"a hold csücskén pedig egy kisegár ül"

Anomalocaris (törölt) 2013.04.06. 17:57:57

@atörökk: Zombizsizsikről még nem hallottál? Mindig ez az embiközpontúság.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.06. 18:00:50

Az Én currys rizsemben, ami most készül, garantáltan nincs kisegár.

gabors 2013.04.06. 18:06:18

@Uttar Pradesh: egyenlore !!! de mikor a foszfor elfogy orulnel majd egy kis egernek is!! ha halal hanem

Atörökk 2013.04.06. 18:07:06

@Uttar Pradesh:
Zombiirtással foglalkozok. Csaxólok.

Manyecska 2013.04.06. 18:09:43

Anyám meg most ette ki a hüttőből /a keresztfiammal vendégeskednek/ a kutya csokiízű fosásgátló antibiotikumos pasztáját..:((
mondtam neki hogy mindig van lejjebb..:DD

Manyecska 2013.04.06. 18:11:18

@Uttar Pradesh: ezek itt pizzát esznek. Én meg madársalátát..nyomorultak:P....

Anomalocaris (törölt) 2013.04.06. 18:12:02

@gabors: Én egy kis szardinellának is nagyon örülök, minden hétfőn.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.06. 18:13:37

@atörökk: Nem szép dolog valakiket csak a politikai hovatartozásuk miatt irtani!

@Manyecska: Pizzába sütött csótány az Il Trenoban.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.06. 18:14:50

Batgirl tuti sokkot fog kapni ettől a képtől.

Manyecska 2013.04.06. 18:18:42

@Uttar Pradesh: én dolgoztam szülésznőként, a véres eszközöket mosogatni kellett az eksön után, tudod-e??:P jó étvágyat mindenkinek:D!:P

gabors 2013.04.06. 18:19:43

@Uttar Pradesh: "szardinellanak" az mi a szar ??

bar ha halal akkor eheted

Atörökk 2013.04.06. 18:19:56

@Uttar Pradesh:
Egy szóval sem mondtam, hogy élvezem.

Manyecska 2013.04.06. 18:21:22

@Manyecska: az ebédszünetnek volt egy varázsa, nemhiába, 48 kg! voltam azidőben, egy alma le is csúszott 8 óra alatt:DD mondjátok meg Venglósnak ittvótam, csá:))!

flippant 2013.04.06. 18:22:02

Én nem a suttyó parasztot sajnálom amelyik ilyet zabál a teszkóban mer akcióós, hanem magát a szegény kisegeret. Mit szenvedhetett szegényke? És ha élve sütötte meg a büdös kínai? És mi lehet testvérkéivel, szüleivel?...

Manyecska 2013.04.06. 18:24:45

@flippant: ááá, szerintem elvetélt egy egér a rizsben.., kizártnak tartom hogy élve sütötték meg, a testtartása se következtet arra, bár nem is foglalkoztat a kérdés annyira.

torpotroh 2013.04.06. 18:25:16

homár bazmeg.

tényleg ilyen kurva nehéz egy google képkereséssel utánamenni, hogy honnan van a kép? mert biztos, hogy nem a hatvani teszkóból: www.reddit.com/r/WTF/comments/1bdb6g/eating_fried_rice_when_suddenly/

felelős blogolás, mi, bazmeg? :)

gabors 2013.04.06. 18:30:10

@flippant: "És mi lehet testvérkéivel, szüleivel?... "

egy masik stirofom dobozba vannak illetve voltak meg vacsora elott

egeret a lobster-hez hasonlaoan elve illik sutni (azt forrasba levo vizbe dobjak elve)

Anomalocaris (törölt) 2013.04.06. 18:34:27

@Manyecska: Nem tudom, mi a nyúzáshoz eldobható szikét használtunk, azt nem kellett mosogatni. Gyorsan kimegy az élük ezeknek.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.06. 18:40:02

"egereket sütnek a krumplival"

De hol van itt krumpli? Csak rizs meg valami káposztaféleség. Mondjuk nehezen is lehetne a krumpli hagyományos kínai alapanyag.

látjátok feleim szümtükkel 2013.04.06. 18:49:02

@teddybear01:
a
Az ötvenes évek végén, a hatvanas elején meg a falusi parasztnak nagyon finom csemege volt a kisvarjú, jobb a levese, mint a galambnak, és kirántva bármelyik "úri étterem" ételével felveszi a versenyt.

England win The Ashes! 2013.04.06. 18:49:22

@gabors: Nem te írtad véletlenül (vagy szándékosan) ezt a posztot?

Aszongya "In other news". Hát most már fogjatok le!

@sorica123: Itt nem csak a "te tányérodról" van szó. Ha a rágcsáló a fritőzből jött elő, akkor mindenki élvezhette az ízfokozást.

Dr.Betépett felhasználó 2013.04.06. 18:49:48

@Uttar Pradesh: mijafranc van itten,mindenki "élelmiszeripari szakértő??? Vazze Te mit eszel???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.06. 18:52:22

@torpotroh: nem olvastam végig az összes kommentet a reggediten, de az, hogy fenn van az imguron is mért zárja ki ennek a posztnak a létjogosultságát a homáron?

Dr.Betépett felhasználó 2013.04.06. 18:52:24

@Uttar Pradesh: Nem,abban egy qrva nagy adag műszar van,amit currynak hiszel,de helyette egy tecsó-gazdaságos,mustársárga alapozó felületkezelő,kültéri alkalmazásra.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.06. 18:53:47

@zebraság fél cicaság.: és mi a bizonyíték arra, hogy nem a hatvani teszkóban készült a kép? vagy az ellenkezőjére, mindegy.

torpotroh 2013.04.06. 18:53:49

@zebraság fél cicaság.: a hamis tényállítást zárja ki. nem hiszem ugyanis, hogy a hatvani nyugdíjas töltötte volna fel a képet öt nappal ezelőtt a redditre is.

Dr.Betépett felhasználó 2013.04.06. 18:55:56

@látjátok feleim szümtükkel: Mellik úri étterem szolgál fel ilyesmit???Menek asztalt foglalni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.06. 18:57:09

@torpotroh: milyen nyugdíjas? hatvanban nem élhetnek emberek akik fotóznak és fotókat tesznek az imgurra?

Atörökk 2013.04.06. 18:58:14

@Dr.Betépett felhasználó:
Nem kuriózum. Az ország kb. 870 kínai étterme között választhatsz.

England win The Ashes! 2013.04.06. 18:59:37

Tényleg, nézzenek oda, basszus, két találatot dobott az ónszem, ez az egyik:

corrientes.derf.com.ar/imgNoticias2013/derf.com.ar_545915_tapa_142013_155839.JPG

Nomost vagy az van, hogy

a) a poszter argentin honlapnak is elküldte a fotót,

b) vagy a kép kurvára nem a hatvani teszkóban készült, csak jackyll haluzott.

England win The Ashes! 2013.04.06. 19:00:55

@incze: Bocs, nem vettem észre, hogy megelőztél.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.06. 19:03:25

@incze: köszi. hát, ahogy én látom a dolgot: senki sem tudhatja biztosra, hogy hol készült a fotó:)

abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy elviekben készülhetett volna bármelyik teszkóban is.

TerézAnya 2013.04.06. 19:03:36

Idén Albánia a világon elsőként egeret küld a Marsra.

torpotroh 2013.04.06. 19:05:36

@zebraság fél cicaság.: egy 65 plusszos nő mi lenne bazdmeg, kiskorú? :D és igen, nem valószínű hogy eljut az imgurra.

vénszivar 2013.04.06. 19:07:04

@atörökk: Az "étterem" megnevezés a 90%-ára túlzás! Kifőzde, büfé, étkezde, zabálda...inkább!

Dr.Betépett felhasználó 2013.04.06. 19:08:20

No ,hogy levonjam a végső konklúziót:
Nem lehet sikeres ember az,aki tecsóban kajál,akár kínainál,akár nem.BETESZI a lábát egy szaros lebujba,és szart kap...mi ebben a meglepi.??
Rajta volt e az étlapon,hogy a kaja nyomokban tartalmazhat-e egér-patkány-varnyúfióka alkatrészeket,vagy nem vót rajta????Innen köll elindulni.Sőt!!!! Volt étlap?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.06. 19:11:29

@torpotroh: felületes vagyok :( hol van a 65+ os nő?? mongyuk nem valószínű, ez igaz.

incze 2013.04.06. 19:22:44

@zebraság fél cicaság.: Hát csak gratulálni tudok. Irtó látványosan bemutatod, hogyan is működik a besározás, karaktergyilkosság lelki mechanizmusa a tömegembernél.

Állítunk valakiről, valamiről egy jó durvát (amúgy a jobb hatásfok kedvéért tömegével). A habot addig verjük ezek körül, míg az a valaki, valami közutálatnak nem örvend. A durva állításokat cáfolni egyébként többnyire egyáltalán nem ENNYIRE könnyű mint ezesetben, sok és drága munka, és sokszor évekkel a befecskendezett méreg után jön egy kevés érdeklődést kiváltó ítélet.

Nem akarlak bántani, de te példásan vevő vagy erre a fajta manipulációra: "abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy elviekben készülhetett volna bármelyik teszkóban is".

Az ember, ha nem akarja, hogy az orránál fogva vezessék máskor is, ilyenkor elsőként szálljon nagyon mélyen magába, és kérdezze meg, hogy csinálták ezt vele, és gondolja végig gyorsan, hány ilyen dögegér lehet még az agyában.

England win The Ashes! 2013.04.06. 19:23:19

@gugu45: Naaa, mi ez a slendriánság?

"Micsoda piszok szerencse! Magának bezzeg szarvasbogár jutott! Hagyja nekem, bakter úr!"

Atörökk 2013.04.06. 19:25:34

@vénszivar:
Egy kalap alá vettem a mindenféle kínai etetőket :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.06. 19:29:08

@incze: hát voltam már jó sok teszkóban kérlkeszépen, és apszolóte empírikus alapokon nyuxik a fenti kijelentésem.

Késes Szent Alia 2013.04.06. 19:36:08

@incze: Nebazz, az én hozzászólásomra hivatkozik a Cink? Híres lettem :))
Mondjuk a nevemet már nem írták ki, csak azt, hogy "egyesek szerint" :((

igi1 2013.04.06. 19:50:26

@incze: itt semmit és senkit nem veszünk komolyan

kivéve vénszivart :)

személy szerint én sosem merek idegen helyen enni, ha muszáj, csak akkor megyek étterembe

igi1 2013.04.06. 19:53:25

@Dr.Betépett felhasználó: rohadtul nem mindegy

a patkány húsa ugyanis mérgező, ami valószínűleg a kajában is benne találtatik

sok ólom van benne, vagy mi

ilyen szempontból egy kis egerecske ártalmatlanabb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 19:57:21

albaniaban az eger koret a feketerigohoz

igi1 2013.04.06. 19:58:39

@hagyma: hát, mesélhetnék, hogy amcsikba milyen rendetlenség van a boltba

meg hogy a smackes levesekből bogarak császkálnak ki

minden amcsi tudja, smackes levest nem

vénszivar 2013.04.06. 20:02:50

@igi1: Minek köszönhetem-e kiemelt státuszt s mivel érdemeltem ezt ki?
Hogy s miért jutottam eszedbe? :)

igi1 2013.04.06. 20:07:39

@vénszivar: csak úgy, téged lehetetlen nem komolyan venni! öreg hiba

amúgy meg, látod, rólad elmélkedtem, és megjelent a másik

és már kezdeget :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 20:09:10

@igi1: draga szivem
amerika egy hatalmas terulet
rengeteg emberrel es bolttal
ha itt elsz, tudod, hova jo jarni bevasarolni es hova nem annyira es hova egyaltalan feher ember be sem megy csak spanyol
@vénszivar: regota latom, hogy nektek talalkozni kellene, szinte forr a levego koztetek

igi1 2013.04.06. 20:10:47

@hagyma: komolyan, az amcsik, mint a disznóólban lennének

vásárlásügyileg

az elegánsabb boltokba igyekeznek rendet tartani, de rendszeresek a konfliktusok, verekedések is, az a rengeteg nép...

fegyelmezetlenek, és rendetlenek

ez tény

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 20:22:44

@igi1: hulyeseg
15 ev alatyt a legminimalisabb konfliktusom sem volt vasarlas kozben
inkabb a magyarok tolakodnak es lihegnek a nyakadba a sorban meg az ATM-nel
az teny ha pl felprobalnak egy ruhat vagy cipot nem csomagoljak vissza ha nem kell es ott hagyjak
mert az nem az O dolguk
verekedes?
ugyan kerlek a rendori jelenlet kb 100 x szorosa a magyarnak
meg egyszer hozza kell tenni, hogy az ember megnezi hol eljen, biztos vannak nagyon fertozott varosok es varosreszek, nekem ez kimaradt eddig es ki is fog
mikor Lousivlleben eltem, szoltak, hogy keletre a 16-ik utca utan ne nagyon menjek , sotetedes utan meg egyaltalan ne
nade ezt nem lehet elmondani kisvarda vagy Mateszalka kulso terulteirol?

igi1 2013.04.06. 20:29:25

Na szóval,

@hagyma: már megbocsáss, de pl. a mexikói üzletben volt a legnagyobb kupi

egy ruháért majdnem előttem rúgták egymást fejbe, de biztonsági őr sehol

egyik el akarta csórni, amit a másik kinézett, annak a kosarából :D

a Victoria Secretbe volt, ha jól emlékszek

kaják tekintetében igénytelen nép az amcsi, nem tudnak főzni, idejük sincs rá megtanulni, ezért étterembe járnak

azon a rendetlenségen mindig ledöbbenek, ha csak rá gondolok, pedig mi elegánsabb helyeken voltunk többnyire

ott is, egy bizonyos időszak után betódultak szinte egyszerre a boltba, és onnantól kezdve nem kaptál levegőt

amúgy meg, patkány vs. egér harcban, inkább egeret adjanak a kajába

patkány ártalmas az egészségre

igi1 2013.04.06. 20:32:14

csokik szétdobálva a földön, szétszóródott kaják, tortillatekercseken lépkedtél, amik a zacskókból kikerültek

smackeseken, meg ezeken az előre elkészített készételek a legnagyobb ártalmas cuccok, utána jönnek a fagyasztott termékek

amit viszont a javukra kell írni, az a sorban állás, az meg nekünk nem megy

de azért hiba egy országot beállítani és elmondani mindennek

egyiknek és másiknak is megvan az előnye, hátránya

igi1 2013.04.06. 20:34:54

a polcokat nem igazán takarították, poros, koszos volt

a zöldséges pultnál, az előre elkészített salátáknál is ment a verekedés a jobbakért, a Costo-ba

aztán volt ilyen kínálgatásféle, de azt csak akkor, ha vásároltál is garantáltan

levesporok, smackesek, előre elkészített kaják azok, amiket nem lehet kint nagyon túlzásba vinni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 20:48:50

@igi1: szeretem ha tanitanak otthonrol egy 15 eve amaerikait, hogy milyen amaerika:)

Anomalocaris (törölt) 2013.04.06. 20:53:50

@Dr.Betépett felhasználó: Miben van a műanyag? A kurkumában, a korianderben, esetleg a római kömyénben?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 21:02:14

@Uttar Pradesh: muanyag a kindertojasban van
azert nem forgalmazhato fejlettebb orszagokban

Anomalocaris (törölt) 2013.04.06. 21:06:28

@hagyma: Hát Kinderüberraschungot nem szoktam a currybe rakni.

látjátok feleim szümtükkel 2013.04.06. 21:22:42

@Dr.Betépett felhasználó:
Úgy tudom ma már megfizethetetlen. Ugyan is a vetési varjú 2001-ben védett lett, mivel nagyon lecsökkent a számuk. No nem azért meg megettük, hanem azért, mert egy időben dúvadnak számított és mérgezett tojással irtották. Most nagy csapatok főleg Erdélyből jönnek, de a kifejlett madárról nem lehet tudni, melyik a “százéves“, és rizikós lenne a megfőzése, ha lehetne főzni.

látjátok feleim szümtükkel 2013.04.06. 21:25:41

@Dr.Betépett felhasználó: "Volt étlap?"

Ja! Csak menet közben valaki megette.

igi1 2013.04.06. 21:27:08

@hagyma: pedig az amcsiknál a kaja is kínából van

még Hollywoodban is, minden biz-basz kínai volt

még a gagyi Oscar szobrocska is

látjátok feleim szümtükkel 2013.04.06. 21:27:38

@hagyma:

Felénk k*va sok a feketerigó, meg a seregély!

igi1 2013.04.06. 21:28:19

pedig minden vágyam az volt, hogy made in USA-t vegyek

de sajnos, még az olvasóm is chaina volt

egyébként nem én kezdtem

CID 2013.04.06. 21:32:00

@igi1: olyan hagymának is van, mármint a gagyi oscar szobrocska, ő ne tudná.

igi1 2013.04.06. 21:34:41

@CID: de minden játék, ajándéktárgy, minden made in China volt Hollywooodba

azóta se tudok szabadulni a döbbenettől

ezen a kettőn vagyok lehidalva

a kuplerájon és agresszión a boltokba, a viselkedésen

meg a made in china-n mindenhol

érted, ha egyszer Amerika, hát nem made in China-val szórakozzanak már

legalább Hollywsoodban, ennyi lenne a minimális elvárás

gabors 2013.04.06. 21:36:28

@Dr Jozef Vengloš: Miert gondolod hogy veletlenul barmit is irnek ... engem csak a hozzaszolasoknal talalsz meg ..

England win The Ashes! 2013.04.06. 21:40:39

@gabors: Ott volt a kommentemben a magyarázat is. :)

gabors 2013.04.06. 21:46:15

@igi1: aruld mar el merre jartal Te amcsiban. Rendebn a victoria secreteben azt tudjuk de hol volt az ...mert ez nem olyan mint a Corvin volt vagy a Sugar volt (vagy meg van is) hanem KFC minden masodik "mall"-ban vagy hogy magyarul is irjam "palza"-ban van baszki !!!

hacsak baltimorban meg maimaiban jartal akkor vagy a spanish harlemban akkor igazad lehet ...

Rosszindulatú Vászka 2013.04.06. 21:47:42

Tisztára jereváni rádió.

Szal nem Hatvanban, nem teszkóba, nem kínaiba, nem egét, de hír egyébként igaz. Értem.

Csaxólnák, hogy Albániába, ahol Világuniverzum legeslegtisztább vendéglői vannak, ijesmihez még hasonló (de senem ló) senem ferdülhet elő. Nemnemsoha!

gabors 2013.04.06. 21:52:30

@igi1: hulye vagy miert nem mentel mondjuk a Traders's Joe-ba vagy valamivel szinvonalasabb helyre a Costco egy olcso raktar aruhaz !!! Eszrevetted-e hogy minden csak nagy kiszerelesben ment minimum 24 tojas 4x 64oz narancsle soroljam ... beton padlozat meg jo magas alvanyok stb ja es nem is igazan olcso de a sok idiota nem veszi eszre mert az o gettojukban a kisbolotokban meg dragabb.

igi1 2013.04.06. 21:56:32

@gabors: sajnos nem én választottam, hová menjek

voltam lepukkantakba, és drágább helyeken is

a jellemzőkkel meg nem foglalkozok

igi1 2013.04.06. 21:58:15

egyébként valaki megdobhatna egy made in usa-s cuccal

@Rosszindulatú Vászka:
albániának is megvannak a maga előnyei

ott még nem tartanak az élelmiszerhamisításnál :)

egyébként meg azt eszed, amit megtermelsz ott :D

England win The Ashes! 2013.04.06. 21:58:17

@gabors: Trader Joe's, aha. Muhaha! Mifelénk azt Aldinak hívják. XD

Igaz, ott ilyesmi sosem fordul elő. XD

gabors 2013.04.06. 21:58:27

@igi1: nebasz tenyleg a Mo-i nike-kat meg az iPadet iPhone-t meg az osszes lapostevet meg minden szerszamot azt gondolom a videoton ontja ala mr. Szeles ...

vegyel mar jatekot ami nemkinai

gabors 2013.04.06. 22:02:41

@igi1: Chevy Volt ?? vagy Predator ?? az meg mehet ?? (nekem egyik sincs ) mert a japan kocsikat jobban szeretem es mivel nem egy deli allamban elek igy itt nem lehet fegyvert venni

ja ha veletlenul a microfosos a gepeded akkor nesze ott az amcsi cucc minden napra. (nekem az sincs otthon) amit meg a cegnel az aszatalomra tesznek arrol nem tehetek ...

igi1 2013.04.06. 22:05:13

@zebraság fél cicaság.: patkánybaba, te

legyünk pontoSCHak

@gabors: microsoftot is china-ba csinálják, mint az apple-t

nincs különbség

nem?

Atörökk 2013.04.06. 22:05:16

Tudnám, ha valami egzotikumot akarok enni, monnyuk giliszta, esetleg süldő mókus, akkor hová kell mennem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.06. 22:06:41

@igi1: ez nem pati, ez egerentyű. egész pontosan túlkoros pinky, cegényke.

@atörökk: ki a kertbe, ott friss! :D

Atörökk 2013.04.06. 22:07:55

@zebraság fél cicaság.:
Megharaguszna a feketerigó rám, ha kirántanám a csőribűl :D

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:08:44

@zebraság fél cicaság.: Na, jó hogy itt vagy, segíthetnél kicsinyt. Meg te is, @igi1: , ha ráérsz.

Már csak Manyecska kéne...

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:11:12

@zebraság fél cicaság.: Szemüveg terén mennyire vagy otthon? Illetve mennyire van esztétikai érzéked?

Atörökk 2013.04.06. 22:11:46

@Dr Jozef Vengloš:
Nem bántom. Előző helyen, ahol laktunk, direkt raktam ki nekik külön virágládát, gilisztával feltöltve, hogy ne anyám muskátliját kaparják ki. Nagyon hamar megtanulták :)

gabors 2013.04.06. 22:12:49

@Dr Jozef Vengloš: Igazad van nem tudtam hogy az Alddi csoport megvette ... de megnyugtatlak errefele nem Aldi..

Nem tudom mennyire elterjedt az usa-ban itt New York kornyeken tobb helyen van itt lehet biztosan GMO/hormon/antibiotikum mentes dolgokat venni es sok olyat amit atlag szupermarketben nem latsz. Europai sorok sajtok konzervek az uzletek viszonylag kicsik szemelyzet udvarias segitokesz .. kicsit dragabb mint az ut masik felen mondjuk a Waldbaum vagy egyebb.

Ha a keleti parton vagy kaliforniaban jarsz nezz meg egyett nagyon mas mind a tobbi elelmiszer uzlet ...

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:14:18

@gabors: "Igazad van nem tudtam hogy az Alddi csoport megvette ... de megnyugtatlak errefele nem Aldi.."

Aha, hát hogyne! XD

Amúgy köszönöm aggódásod, azért nem ment fel tőle a vérnyomásom. :)

gabors 2013.04.06. 22:15:03

@igi1: a windowsban vagy a wordben mint csinalnak kinaban (azt hogy hol nyomtatjak a CD-t (mar azt sem igen mert szinte csag digitalisan adnak el) a biteket kinaban csinaljak mert olcsobb ???

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:15:57

@zebraság fél cicaság.: Ja.

Végigkérdeztem a kollégákat, de tőlük semmit nem lehetett megtudni, mert ahelyett, hogy ráböktek volna, hogy ez vagy az, elkezdtek okoskodni, hogy miért nem inkább a másik céghez megyek, meg különben is és ilyesmi.

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:18:24

@atörökk: Látom, nem vetted a lapot:

http://port.hu/ne_bantsatok_a_feketerigot!_to_kill_a_mockingbird/pls/fi/films.film_page?i_film_id=35021&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=2

igi1 2013.04.06. 22:19:43

@gabors: ez már speciális eset speciális embereknek

@Dr Jozef Vengloš: nekem számítógépes szemüveg kéne, de az 50 ezer forint

egyébként meg Budapesten csináld mindenképp, vidéken kurvadrága

előzetes egyeztetés kell

divat terén nem tudok tanácsot adni, de mostanában a kis, négyzetes szemüvegek a divatok (azóta változott, nem tudom)

külön a lencse, külön a keret, meg esetleg a vizsgálat

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.06. 22:22:02

@Dr Jozef Vengloš: nem vacakolnék a szemüveggel egyáltalán, ha nem muszáj. ha műthető (rövid vagy távollátás X dioptriáig) akkor egy félórás műtéttel megoldható.

amúgy ezek a keretnélküliek szinte mindenkinek jól állnak. egyebet látatlanban nehéz mondani :D

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:23:59

@igi1: Most ezért utazzak Budapestre?

Amúgy igen, igazad van, a Margitszigeten a szemklinikán szép átfogó a vizsgálat, elfogadható áron.

Négy éve voltam itt, ahová most is megyek majd, akkor hasonlóan mindenre kiterjedő tesztnek vetettek alá.

A kis négyzetes szemüvegre meg rátrafáltál, a jelenlegi is ilyen (igaz, ritkán hordom, csak ha fáradt a szemem), de akarok egy másikat is.

Mindjárt belinkelem, mire gondoltam.

igi1 2013.04.06. 22:24:31

a szemüvegkeret is fontos, annak az anyaga, és a színe

archoz passzoljon

meg hát attól is függ, rendes szemüveg, vagy csak divatszemüveg :)

nekem nem tetszik a mostani divat, ez a hosszában elvékonyodó, míg szélességében nyúló lencse

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:25:36

@zebraság fél cicaság.: Mínusz egy körüli, úgy tudom, azt nem műtik, illetve nem is kockáztatnám. Majd ha gyengébb lesz.

A keret nélküli verzió is hasonló okok miatt esik ki: túl vékony az üveg, nem fúrják.

igi1 2013.04.06. 22:26:06

@Dr Jozef Vengloš: olyan nagy árkülönbség van, egy vidéki kisváros, és Budapest között, hogy MEGÉRI utazni

vagy akkor csinálni, amikor évente egyszer, arrafelé van dolgod

de ha orvosilag előírják, talán megtérítik a költségedet

tapasztaltam az árkülönbségeket, tényleg durva egy városban, és vidék-város közt

igi1 2013.04.06. 22:27:53

nyáron fogok ilyen szemüveget venni magamnak, monitorosat

mióta a számítógépen dolgozok, kezdek sötétben néha foltokat látni

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.06. 22:28:16

@Dr Jozef Vengloš: Kézenfekvő a megoldás: rontani kell a szemeden.

gabors 2013.04.06. 22:28:32

@Dr Jozef Vengloš: Annyira erdekel ez az aldi (Mo-on voltam mar ugy 7-8 eve egyszer es nagyon egyszerunek tunt)...

Most megneztem van NYC-ben egy par Aldi hetfon benezek mert nagyjabol utba esik az egyik ... par sarok kitero Queens-ben..

Csak hogy tudjam mi a kulonbseg ...

majd valamikor egyszer beszamolok... de nem lehet nagy was-is-das mert egy "mall"ban van a costco mellett :-)

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:31:38

@igi1: Amúgy legutóbb fizettem (mai árfolyamon számolva) forintban cca. negyvenhétezret, abból harminckétezer volt maga a keret. A maradék tizenötben volt a vizsgálat és a lencsék, szóval annyira nem vészes.

igi1 2013.04.06. 22:32:09

@agresszív kismalac: hát, a homározás éjfélkor amúgy is ront :)

@Dr Jozef Vengloš: felső második :)

nekem az jön be, bár ami alatta van, homályos kicsit

ehhez ismerni kellene az arcberendezésed is :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.06. 22:32:11

@igi1: Lehet, hogy neked eddig nem tűnt fel, de Vengloš doktor nem Magyarországon él.

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:33:08

@agresszív kismalac: Na most még kezdd el te is! Kollégának mutatom a honlapon, aszongya, ő ezt választaná, aztán rábökött egy olyanra, amit még a hetvenes évek pártfőtitkárai viseltek.

igi1 2013.04.06. 22:33:53

@agresszív kismalac: nee, nem akarom hallani!!!!!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.06. 22:34:15

@Dr Jozef Vengloš: Szerintem olyat vegyél, mint amilyen Orszáczkynak volt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.06. 22:35:54

@igi1: Jó, hát ettől még feleségül tud venni!
Én drukkolok nektek!

igi1 2013.04.06. 22:35:59

@Dr Jozef Vengloš: mindenképpen a jobb oldaliak

az a baj, az alsóval, hogy a keret nem passzol

színügyileg, az nem valami frappáns, bár lehet, tiszta feketével az is, mint a felettelevő

a bal oldaliak öregesebbek, szerintem öregítik a zembert

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:36:00

@igi1: Felső második? Jó, egy szavazat oda. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.06. 22:36:24

@Dr Jozef Vengloš: mínusz egyessel többet rontasz rajta a szemüveggel mint nélküle :D

mind szépek, de a fejed nélkül úgyse tuggyuk melyik passzolna. vidd el a szomszéd csajt próbálni!

igi1 2013.04.06. 22:37:04

@agresszív kismalac: osztán már a rádióba is a köcsög balázsék az agresszív kismalaccal jöttek pénteken

hát botrány volt, komolyan

mi vót, a peti hetes, sose szoktam meghallgatni, de most különösen kidobtam a taccsot

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.06. 22:37:25

@igi1: Erre lett volna más válaszom is, de ahhoz nincs pofám.

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:37:40

@igi1: Nyugi, Albionban, nem Albániában. :D

igi1 2013.04.06. 22:38:02

@Dr Jozef Vengloš: vagy alsó, a felső keretével

nekem az tetszik a legjobban, a lencseforma miatt

de az alattalevő se rossz, nekem a különlegesebb, egyedi cuccok a dívikek :)

én vízöntő vok

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.06. 22:39:51

@igi1: Na, most ebből egy kurva szót nem értettem.

igi1 2013.04.06. 22:40:25

@Dr Jozef Vengloš: hát figyelj, elmaradott országban kell befektetni, odamenni

mer a fejlettebb országokba, minden hülye odamegy

oszt csodálkozik, ha a lengyel kitúrja

ha karriert akarsz, ne gondolkodj úgy, mint a többség

igi1 2013.04.06. 22:41:35

@agresszív kismalac: Balázsék, van a Class fm, meg a morning show

abba van péntekenként rovat, zenei aláfestéssel megéneklik, miről volt szó a héten

ezt mindig kihagyom, de most

agresszív kismalac ötletét lopták el, és lakodalmas zenei aláfestéssel énekeltek

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:42:32

@zebraság fél cicaság.: Nomost a mostani is pont olyan, csak a szára más. A szomszéd csaj meg szombatonként a pasijával lóg, nem hiszem, hogy pont arra lesz kedve, hogy ugyan, ruccanjunk már át B'hambe pár órácskára. :)

Ja, mondom, nem használom sűrűn, fel sem tűnik, hogy kellene, de kellemetlen, mikor bemész a Aldiba (hehehe), aztán az öt méterre levő méteres táblán összefolynak a betűk. Vagy leülsz a moziban, aztán nem tudod, hogy most a James Bondot nézed, vagy az Eddie Murphyt. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.06. 22:48:38

@Dr Jozef Vengloš: akkor én a bal felsőre szavazok. egyszerű, sima fekete, elegáncsos. azzal nem lehet mellélőni.

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:50:05

@igi1: Jól mondod, de van itt egy kis bibi: munkát még csak-csak találnék fejletlen országban is, de az egyetemet nem szívesen hagynám ott azért, hogy mittomén Podgoricában vagy Tiraszpolban élhessek. :)

Pláne olyan sulit nehezen találnék még egyet (asszem Ausztráliában a Charles Sturt ilyen), ahová nem kell bejárni sem.

igi1 2013.04.06. 22:50:29

@Dr Jozef Vengloš: jobb oldaliak jobbak nekem

az alsónál az nem tetszik, hogy ezüst is van, ok, biztos állítható, de csúnya, ha kilátszik, nem passzolnak a színek

hosszúkás, vékonyakhoz jobban áll, míg a felső a testesebbeknek jobb, mint nekem

arcberendezésedtől függ, alsó is jöhet, de a keret más legyen

nem értem, miért szürke, piros, fekete, talán csak szürkével tudnám elképzelni

ez nem passzol, rontja az összképet

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:52:38

@agresszív kismalac: Én hülye rákerestem a google-n. Nem fog álom jönni a szememre. :)

Atörökk 2013.04.06. 22:54:17

Hú de ordenáré mód befokhagymáztam :D

igi1 2013.04.06. 22:54:20

hogy én mér gondolkodok itthon fejlettebb országbeliként

fene tudja

oszt máris megvan, miért nem bírnak hosszabb ideig elviselni

England win The Ashes! 2013.04.06. 22:55:11

@igi1: Jó, köszönöm. Holnap vagy hétfőn még lecsekkolom élőben is, aztán megláSSuk.

@zebraság fél cicaság.: Neked is köszönöm.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.06. 22:57:44

@Görkoris Józsi: DDD

Ez volt eddig a legjobb komment, még most is röhögök :)

igi1 2013.04.06. 22:58:05

@Dr Jozef Vengloš: a két felső jó

szerintem a bal oldali idősebbekhez illik, 50-es korosztálynak

nekem a jobb oldali az egyedi keretforma miatt jön be leginkább

bár lehet, nem feketével venném, de a lencse ilyen alakú lenne

England win The Ashes! 2013.04.06. 23:02:18

@igi1: Hát, ahogy elnéztem, a normálisabbjai feketével voltak. Ezüsttel nekem is jobban bejönne.

Esetleg ez: www.smartbuyglasses.co.uk/designer-eyeglasses/Boss-by-Hugo-Boss/Hugo-Boss-Boss-0434-E7E-157216.h

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 23:03:02

@igi1: ja, itt meg ha kivezetek 10 percet a varosbol azok nem is marhak a farmokon
vagy kinai a farmer:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.06. 23:04:01

@Dr Jozef Vengloš: Azt tudtad, hogy HB tervezte az SS egyenruháját?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 23:04:04

@CID: ja van
a fiam hozta onnan
ra van irva
a vilag legjobb faterja:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 23:05:47

@igi1: rengeteg mindent gyartatnak kulfoldon
jelzem nem csak kinaban
de , hogy ezt a baromsagot a bolti agresszioktol honnan szeded ezt fel nem fogom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 23:08:04

@Dr Jozef Vengloš: az albanok megeszik ahogy lejonnek a hegyekbol
en maradtam a csirkenel

England win The Ashes! 2013.04.06. 23:08:54

@agresszív kismalac: Tudtam. Vászka egyszer felhívta rá a figyelmem.

England win The Ashes! 2013.04.06. 23:09:58

@hagyma: Te sem láttad ezek szerint Gregory Peck Oscar-díjas alakítását, ugye?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 23:10:35

@Dr Jozef Vengloš: Aldi a mi varosunkban is van
Mary kozolte, mikor hazajott, hogy nem volt ingyen a szatyor es neki kellett bepakolni amitt vett
viszont a minoseg jo!!!!
komolyra forditva, aki odafigyel, tudja hol vesz zoldseget, hust tojast es hol tok mindegy a sor vagy a tej
mert az ugyanaz, csak olcsobb
ehhez nem kell tul sok esz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 23:11:32

@Dr Jozef Vengloš: dehogynem
en ezt mar megirtam honapokkal ezelott Jani haverjanak, mikor kozolte, hogy eszik a rigokat

England win The Ashes! 2013.04.06. 23:12:40

@hagyma: Az semmit nem jelent. Mikor régebben kocsival mentünk valahová, két város között rengeteg farm, mindenütt birkákat láttál. A boltban meg a birkahús nagy része Új-Zélandról származik. Van brit is azért persze.

igi1 2013.04.06. 23:17:07

@hagyma: azt mondom el, amit láttam

minek kamuznék

mondom, így fogta az egyik nőci, és belenyúlt egy mellette levő kosárba, ami a másik nőhöz tartozott

ki voltak választva jó ruhák, ki akarta venni belőle a másikba, miközbe aszitte, nem figyel a másik nő, csak nem volt szerencséje a hülyének

az ügyből lett egy kis vitatkozás, ordibálás, lökdösés, de aztán ki -ki ment a maga útjára

a ruhát a nőci nem kapta vissza :D

amivel még kell vigyázni kint, az a visszajáró, meg az, nehogy duplán számoljanak valamit, a károdra

ja, see's candy-t is küldhetsz

nyamm

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 23:17:55

@Dr Jozef Vengloš: jo akkor leforditom
hidd el nekem a marhat nem kinabol vesszuk
rengeteg van az usa-ban es akkor meg a hires argentin...
ha mi itthon szandekozunk steakezni es grillezni, ilyesmi, megnezzuk mit eszunk es veszunk
amugy az etelek nagy resze amerikai
most hogy a Levisemet costa rican varrtak ossze, hat nem igazan erdekel

igi1 2013.04.06. 23:21:46

@hagyma: azt viszont nagyon szerettem, hogy nálatok mindig, minden évszak gyümölcseit lehetett kapni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 23:22:08

@igi1: hat Te tenyleg valami gettoban jarhattal
meg csak hasonlot sem tapasztaltam 15 ev alatt
sosem kapok visszajarot, mert kartyaval fizetek
ha nem vagy hulye latod a penztargepen, amikor lehuzzak a termeket, ugrik fel az ar es ha ketszer akarnak lehuzni /ugyan mi a z isten faszaert akarna direkt ezt egy penztaros/ akkor ketszer csipog
itt a keresekedelemben pont az van, hogy nem akarnak atbaszni
es egyaltalan, minek vennek ki ruhat a szomszed kosarabol?
el nem tudom kepzelni, hogy most meselsz , vagy hol jartal

gabors 2013.04.06. 23:23:42

@hagyma: es hol tok mindegy a sor vagy a tej

Azert megjegyezenem innen en is hogy a tej az nem egeszen ugyanaz ..

Ja a sor sem persze ha csak az igazi szar usa sorrol beszelunk akkor igen.

DE vannak nagyon jo usa sorok is csak tudni kell melyik az (nem bud light vagy coors, vagy miller high-life persze) az tenyleg ugyanaz es akinek az is jo jobban jar ha olcsobban veszi meg ... egyenlore nem tudok nyilatkozni aldi-ban mi van mert it az usa-ban nem voltam aldiban 20+ ev alatt nem is tudtam maig hogy ilyen is van csak a homaros dolog elt bennem hogy barki barmi szart vett azt csak az aldi-bol kellett volna ...

igi1 2013.04.06. 23:24:35

@hagyma: mondtam már a jelenetet, az is nagy volt :D

két 25 dolláros farmert akartak velem fizettetni, miután közölték az eladóval, magyarok vagyunk

3 farmert vettem, és négyet számolt fel

vártam, be-e próbálkozik, és ránézem végig az eladóra, szemrebbenés nélkül duplán húzta le a nadrágot

ez is tetszett, minden méret, nálunk megáll az élet xl-nél

igi1 2013.04.06. 23:27:19

szóval, vannak jó dolgok is, meg rossz dolgok is az usa-ba

ugyanúgy albániába is

igi1 2013.04.06. 23:28:18

például albániába nincs tömeg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 23:33:46

@gabors: en csak azt mondtam a gosser pl olcsobb az Inglesben, mint afreshmarketben vagy a benzinkuton es ugyanaz, tehat nincs jelentosege, hogy hol veszed
@igi1: ne haragudj nem hiszem el
1 perc mulva kirugjak ha csalni akar
tevedhetett, lehetett hulye, minden lehet, de hogy nem akart atkurni az tuti
de ha meg bunozo is lenne, nem tuggya kivenni a penzt a kasszabol magank

igi1 2013.04.06. 23:34:39

Ez márpedig PATKÁNY. Pont.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 23:35:22

@igi1: mert albaniaban bolt sincs
kimegy a terepre fogsz 3 feketerigot, megfejed a kecskedet es kesz a vacsora

igi1 2013.04.06. 23:35:41

@hagyma: el voltak tőlem ájulva a rokonok

nem lett az ügyből semmi, még akkor szóltunk, mielőtt fizettünk volna

vagyis a következményeket nem tudom, én nem beszéltem angolul, csak szóltam a rokonnak, hogy duplán számolta az elsőt

gabors 2013.04.06. 23:36:30

@hagyma: tok igy van ... mikor haza megyek mindig azon csodalkozom meg mindig hogy mekkora kulonbseg van egy sima kereskedelmi egysegben ...

igaz tortenet ... kb 10-12 evvel ezelott mentem haza es egy amerikai holgy akinek az apja magyar volt anyja olasz (jo nevu operaenekes ) tanitottam magyarul illetve segitettem .. megkert hogy vegyek meg neki egy eleg draga es ritka magyar konyvet az akkori ara kb $300 dollar korul volt de tudtuk hogy nem lehet barhol kapni ....

Tobb BP-i nagyobb konyvesboltban antikvariumban is voltam legtobb helyen mindjart mondtak nekik ez mar regen nincs .. bemegyek a kovetkezobe mondja a holgy van persze ott van valahol hatul a mittudom en melyik polcon keressem meg .. fasza probalom nem talalom .. visszamegyek mondom nem talalom ha tenyleg van segitsen mar mert tenyleg meg akarom venni erre azt mondja O nem fog nekem konyvek kozott turkalni ha nekem az kell keressem meg .. ez kb 100 atlagos konyv ara volt es nalam volt a penz erre .. nem sem O sem az odahivott "fonok"-ot nem erdekeltem ... es fegul kb 45 perc utan feladtam ...

Mivel ritkabban jarok haza nem tudom hogy mennyit javult vagy romlott a helyzet ...

igi1 2013.04.06. 23:37:56

@hagyma: megvan annak is a szépsége, na

túlságosan elkényelmesedtünk már úgyis

igi1 2013.04.06. 23:40:58

@gabors: antikváriumban az a lényeg, te (ki is a hülye?), hogy SAJÁT MAGADNAK TÚROD KI A KÖNYVET, te oktondi

csak azt tudják megmondani, van-e az adatbázisból

az antikvárium nem könyvtár, nem könyvesbolt, az arra van, hogy könyveket keress, ami megtetszik, megveszed, vagy ha konkrét típust keresel, keresd magad

de neked kell meglelned

okos ember hogy keres

megnézi, esetleg nincsenek-e csoportosítva a könyvek, pl. romantikusok, pl. háborús, pl. irodalom, mittudomén

az eladó nem azért van, hogy könyveket keresgéljen, azért van, hogy a blokkot adja, meg megmondja, van-e

England win The Ashes! 2013.04.06. 23:41:26

@igi1: Milyen az a téli gyümölcs? Síparadicsom? :)

igi1 2013.04.06. 23:42:36

@gabors: meg ha annyira kell, én biza kerestem volna zárásig

a másik, ha kell, nem egyedül megyek keresgélni

de az antikváriumot erre találták ki, az eladó csak azt tudja kb. -ra megmondani, merre található

gabors 2013.04.06. 23:43:52

@igi1: figyelj ... ha lehuzos volt akkor ebbol maga a penztaros szemelysen nem tud penzt csinalni pont ez az alapja hogy a penztarosnak semmi erdeke hogy meg csak megprobaljon is becsapni Teged mert ha Te eszreveszed akkor nagyobb az O gondja hogy hibazott mint hogy Te penzt vesztes ..

Az ilyesmi ott valoszinubb ahol nem komputerizalt rendszer van kissebb uzletek ma voltam egy kis pekseg/cukraszdaban ahol tollal papiron adtak ossze a cuccokat es a vegen butottek a penztargepbe de olyan hogy szamla olyan ott nincs .. mivel odajarunk engem nem is akarnak becsapn DE idegent ..

AZT SEM !!!!

Atörökk 2013.04.06. 23:44:26

@gabors:
Teljesen boltfüggő. Nagy átlagban sajnos nem javult a helyzet.

@igi1:
De, bármilyen meglepő, az eladó azért van ott, hogy eladjon, tehát ha kell, segít.

igi1 2013.04.06. 23:45:04

@gabors: de most érted, az antikváriumba MINDENKI MAGA TÚRJA A KÖNYVET

honnan tudja az eladó, x hülye hozzá-e nyúlt ahhoz a könyvhöz, amit te keresel

oké, hogy lerakta egy helyre, de tegyük fel, én keresek egy könyvet, azóta már a bolt másik végébe van, mert körbejárt

gabors 2013.04.06. 23:46:28

@igi1: Na ez a HUNGARIKUM a dologban TE azt hiszed hogy ez a jo ... de mivel mar eltem mashol is en mar tudtam hogy ez normalis helyen NEM igy van ...

De ha szerinted ez a fasza ... orulhetsz mert akkor MO ez volt ... es ugy tunik ez Neked megfelel... sajnallak.

igi1 2013.04.06. 23:47:15

@atörökk: nem minden esetben tud segíteni

függ az antikvárium rendszerétől, rendszerezésétől, és a mérettől is

ha meg elpakolták a könyveket, az ítéletnapig se fogják megtalálni

érted

ha az eladó segít, ki van a kasszánál, ha netán van más vevő, mondjuk nincs kamera

England win The Ashes! 2013.04.06. 23:47:21

@igi1: :D

Node álljunk csak meg! Attól még nem téli, hogy télen is kapható a boltban.

Bár azok után, hogy valami atomhülye kitalálta, hogy a kézilabda a téli olimpián szerepeljen, végülis... :)

gabors 2013.04.06. 23:48:28

@atörökk:

@igi1:
De, bármilyen meglepő, az eladó azért van ott, hogy eladjon, tehát ha kell, segít.

ez baszta ki nalam is biztositekot !!! nem az hogy nekem is kellett keresgelni ..

igi1 2013.04.06. 23:48:40

@gabors: normális helyen is így van

antikvárium olyan mint a bolhapiac

semmi nincs a helyén, csak ha van kategorizálás, de még akkor sem

volt könyv, amit pl. az angol könyvek helyén találtam meg, romantikus magyar létére

most, ha egy vevő lusta visszapakolni egy könyvet

olyan is volt az antikváriumba, hogy egy vevő direkt eldugta a könyvet a többi mögé, hogy később meg tudja venni, és más ne találja meg

Atörökk 2013.04.06. 23:49:12

@igi1:
Na most magára valamit adó antikváriumban a drágább könyveket azért nem dobálják csak úgy ide-oda. Ha igen, megérdemlik.

igi1 2013.04.06. 23:50:08

@gabors: egyébként meg, ha volt más is a boltban, és vásárolt, akkor őt kell kiszolgálni először

aki keresgél, az várakozik

az antikvárium direkt speciális eset, oda csak a legvégső esetben, és sosem egyedül, ha kell valami

England win The Ashes! 2013.04.06. 23:50:48

@igi1: Megtudtuk, hogy Amerikában nincs csalás, sosem ver át senki senkit. Tisztára, mint Albániában. :D

Csalás csak és kizárólag Magyarországon dívik, már Rodolfó is megmondta, hogy "csak a kezemet figyeljék, mert csalok". ;)

igi1 2013.04.06. 23:51:52

@atörökk: nálunk pont a drágább könyveket dugdossák előszeretettel, a ritkaságokat, pont ezért

az eladó megnézte, van-e, az adatbázisban, tudta, hogy nagyjából hol keresd, milyen segítséget akartál még?

oké, nem keresett, lehet, nem tudott, más dolga volt, más vevők is voltak

igi1 2013.04.06. 23:54:15

@Dr Jozef Vengloš: így van, lusta dögök vagyunk, ami tény

nem segítünk keresgélni

érted, ez olyan, mint a turiban, mintha elvárnád, hogy az eladó megnézze, van-e a drágább ruhák közül x típusú, mutassa meg a pontos helyét, segítsen kikeresni

Atörökk 2013.04.06. 23:58:17

@gabors:
ha olyan helyre mész be, ahol a tulajdonos dolgozik az üzletben, akkor jobb eséllyel kapsz rendes kiszolgálást. Az a baj, ha alkalmazott van, gyakran szarét-hugyért dolgozik, ergo tesz az egészre. Régebben jó pár helyen kaptak jutalékot is a forgalom után, de mára már ez is szinte mindenhol megszűnt.

vénszivar 2013.04.06. 23:59:11

NYOMORULTAK! /Paulo Coelho/

England win The Ashes! 2013.04.07. 00:00:57

@igi1: :D

Viszont megjegyzem, ahány antikváriumban voltam, a könyvek szinte mindenütt kategorizálva voltak. Bementél, mondtad, mit keresel, ő megmutatta, merre találhatod, ha van és kész. Jobb helyeken megnézte az adatbázist (valamelyik bolt a Múzeum körúton is ilyen). Olyat nem láttam még, hogy helyettem kereste.

Itt csak egy antikváriumban voltam, a kirakatban volt a könyv, amit akartam, így nem tudom, segített volna vagy sem az eladó.

igi1 2013.04.07. 00:01:40

@atörökk: szerintem meg kapott elég segítséget, megmondta, hogy van-e, és nagyjából megmutatta a helyet is

nekem is volt már ilyen, jártam én is egy időbe sok antikváriumba

sosem keresett az eladó helyettem meg semmit, de megmutatta mindig, nagyjából merre keressem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 00:02:45

@Dr Jozef Vengloš: hat hidd el a pincer, a boltos a penztaros nem fog atverni ha erre jarsz
nagyon megbaszhatjak
emelett csalok vannak
gyilkosok is rablok stb.
mondok egy peldat
ahol dolgoztam hotelben volt egy etterem, ahol buffe jellegu reggeli volt
ismered 11 dollar es eszel amennyit akarsz
na az okossasgot persze hogy wegy ukran no talalta ki
mivel minden csekk ugyanaz reggeli 11 dollar stb, ugy dontott,, hogy nehany csekket /szamlat, nyugtat ki mit akar/ ketszer felhasznal
tehat JOe megzabalta a reggelijet, beutotte a gepbe, kivitte, elvette a zsetont
nade Joe szart a nyugtara, jol lakottan elvonult
nade akkor jott Bill fel ora mulva
O is megreggelizett 11 dollarert, nade az ukran ekkor mar Joe nyugtajat vitte ki es nem utotte be a gepbe a reggelit
bill fizetett es a zseton ment zsebbe
termeszetesen akkor lehetett megoldani ha nagy korultekintessel megallapitottad, hogy kp fog fizetni
amugy ugy bukott le, hogy valaki unalmaban nezegette a nyugtat es erdekes lett neki hogy 11-kor jott a nyugtan meg 9 ora harminc volt
a lany amugy 1 perc mulva ki volt rugva, de ebben az esetben is a szallodat karositotta, nem a vevot
namost nagyobb aruhazak hipermarketek stb. penztarosai ugyan mi a faszert akarnanak ketszer lehuzni egy farmert?

igi1 2013.04.07. 00:03:36

@Dr Jozef Vengloš: én voltam pár olyanba Budapesten, ahol nem volt semmi rendbetéve

például a nyugatinál, az a drága antikvárium, na ott már kategorizálva van, viszont drága is

ami normálisabb bolt, ott bizony az árak nem ugyanolyanok, mint egy kisebb, eldugottabb, rendezetlenebb boltba

én inkább az utóbbit szeretem, kedvemre válogathatok, keresgélhetek

ha meg tudom, hogy van, az istennek se megyek el addig, amíg meg nem találom, már csak az elégtétel miatt sem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 00:04:58

en antikvariumba forditott esetben voltam
kellett zseton es hordtam el apam konyvtarat
eleg jo zsetont adtak erte, de a fater nem volt boldog, mikor feltunk neki,, hogy a vilagirodalom remekeibol, hoanyzik a Dante sorozat
a botrany akkor tort ki mikor a magyar ertelmezo keziszotar tunt el
azert nagyon sokat adtak:)

igi1 2013.04.07. 00:06:34

@hagyma: mivel minden csekk ugyanaz reggeli 11 dollar stb, ugy dontott,, hogy nehany csekket /szamlat, nyugtat ki mit akar/ ketszer felhasznal

a magyarok ezt is úgy csinálják, hogy ne bukjanak le

de ismerem a dörgést, szép példa!

ezek tényleg hülyék voltak

nálunk ilyen téren rendesen csalnak, lebukás nélkül, olyan nem fordulhatott elő, hogy nem ugyanazt kérné a második csóka, mint az első

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 00:06:53

relative sokat
elittuk egy este az egri sorkertben
nem Dante, de valami francia, jo regenyeket irt
de mar nem emlekszem
megvan Dumas

gabors 2013.04.07. 00:07:18

@Dr Jozef Vengloš: Come On !!! errol szo nem volt amerikaban is becsapnak !!!! De ez nem a szupermarketban vagy a "mall"-ban jellemzo dolog ... sot az hogy valakit direkt egy elelmiszer uzletben a penztaros csapjon be valoban nem jellemzo ...

ha hiszed ha nem ...

de ha hivsz egy vizvezetek szerelot peldaul az pont annyit fog kerni amennyit kinez a hazadbol kocsidbol es beloled ... vagy tudod vagy nem

Es nagyon jok !!! am

igi1 2013.04.07. 00:08:28

@hagyma: azt mondta a rokon, az a 25 dollár az eladó zsebét üti

engem károsított volna meg, mint vevőt

gabors 2013.04.07. 00:09:06

@vénszivar: tole csak a az Alchemist -et olvastam nyomorultakra nem emlekszem ....

valami link ???

vénszivar 2013.04.07. 00:09:33

Egér egy kínai kajálda menüjén (frissült)

Na értetlen csürhe! Az az egér vagy patkány ivadék, CSAK ott "frissült".
Aztán a napalmtól megszédülhetett...

igi1 2013.04.07. 00:10:09

@igi1: old navy-s boltba történt az eset

csapott egy kis patáliát azért a rokon, rövid ideig, de nem tudom, utána mi lett, meg mi hangzott el

az eladó törölte közben a farmert

de ha pillantással ölni lehetne, nem élnék

vénszivar 2013.04.07. 00:11:26

@gabors: KUSS! ez a fajtádnak való link!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 00:11:35

@igi1: nem erted
reggeli
11 dollar
buffe rendszer
mindenkinek 11 dollar es mindenkinek ugyanaz a valasztek
eszik a mit akar, rantotta, kolbasz muffin juice
maganak szedi ki
fizet
es 11 dollar
a tobbseg szarik ra es nem erdekli a nyugta, mert eleve tudja 11 dollar lesz
tesz melle 2 dollar tips-et
kesz
de egyszer valaki raert es nezegette a nyugtat es nem ertette, hogy hoghy a faszba lehet 9.30 a blokkon, mikor O 10-kor jott
na igy bukott le a csaj
azert volt esze, ha csak ketszer megcsinalta naponta, az 22 dollar +
/meg azt is megjegyzem, hogy a hotelt sem erte akkora kar, mert reggeli utan rengeteg kaja ment a szemetbe, nade a csalas az csalas,, a hotel korrekt volt nem jelentette fel, csak kirugta, ha feljelentik nagyot szopott volna/

gabors 2013.04.07. 00:12:02

@hagyma: na ilyen a NEM KOZEPOSZTALY amerika ... ez a feltorekvo munkasosztaly

igi1 2013.04.07. 00:13:19

@hagyma: nálunk még meghamisították volna az órát is, hogy stimmeljen

vénszivar 2013.04.07. 00:13:45

@igi1:
az eladó törölte közben a farmert

miért? le is köpted? :):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 00:14:07

@igi1: nem tudja kivenni a kasszabol
keptelenseg
maximum ha valami kisbolt volt es O a tulaj

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 00:15:21

@igi1: hat a penztargepet ha Te itt atallitod, akkor nagy penge vagy
mert keptelenseg
ha megis, akkor adocsalasert bevallalsz 20 evet

England win The Ashes! 2013.04.07. 00:17:08

@hagyma: "namost nagyobb aruhazak hipermarketek stb. penztarosai ugyan mi a faszert akarnanak ketszer lehuzni egy farmert?"

Mondjuk, mert később jön a haver, aki vesz pár cuccot, közte egy ugyanolyan farmert, amit a kasszás most NEM húz le.

@gabors: погоди, izé..., vár csak, senki nem mondta, hogy napi szinten jellemző. De azért hébe-hóba megtörténhet, nem?

gabors 2013.04.07. 00:17:23

@igi1: ertsd mar meg en magam majdnem eltolttem egy orat es ott maradtam volna ha barmi segitseget vagy akarmit is lattam volna... nekem ugy tunt akkor hogy Nekik sem volt meg az a konyv es meg le is szartak hogy valamit akartam venni ..'

Itt egyertelmu volt hogy en nem "talalni" akarok valami erdekeset hanem "valamit" meg akarok talalni ami az elado szerint ott volt ... ha nem erted a kulonbseget megint csak sajnallak.

Sot en MEGVENNI akartam azt ha megtalaltuk volna a semmi tobbes szamu probalkozas nem volt

vénszivar 2013.04.07. 00:22:07

@Dr Jozef Vengloš: Én mindig mondtam, hogy ez egy idióta barom, csak pofázik, mintha mindenhez értene, de most is értetlen... ez csak a szarkaparáshoz ért, HA! mert abba sem lennék biztos, csak vakarja, kaparja az asszony meg eltartja! :):D

gabors 2013.04.07. 00:23:13

@Dr Jozef Vengloš: na akkor valami van de nem az igazi ahogy a ven Latabar mondani velte ...

Itt nem a benzinkutas huz le ... mint ott

De itt az az altalanos nezet (ala mici macko) hogy 'buyer be aware' ... mivel ugy tunik Te is anglianus kornyezetben elsz ezt nem kell magyarazni

en igy allok hozza sot szerintem mindenki engem akar nem csak becsapni meglopni megbaszni megolni de meg a commodore64-emet is el akarjak lopni ...

:-O)

igi1 2013.04.07. 00:25:50

@vénszivar:

akkor már nem mert tovább trükközni

meg kellett neki számolnia mindent újra, és kiderült, tényleg többet számolt

@hagyma: ja, értem most már, mit magyarázol! Dupla felhasználós blokk, csaj eltette az egész második zsetont, 11 dollárt. És akkor egy vevő észrevette, hogy nem stimmel az időpont!

Igen, hát pont ezért mondom, hogy a csajnak úgy kellett volna adnia a blokkot, hogy nem túl nagy eltérés legyen közte, és ugyanazt rendeljenek

Például nem 9:30-kori lenne a blokkon, holott 10-kor jött, hanem 9:57-8 legyen rajta, és ugyanaz a rendelés

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 00:25:55

@Dr Jozef Vengloš: keptelenseg
eleve szinte mindig ketten vannak, mert az egyik csomagol
minden kassza folott kamera van
kicsitt is dragabb cuccok, ha nincsenek lehuzve besipolnak az ajtoban
a levis mar az jelzem
mindenhol lehet csalni, lehet probalkozni
de igi eseteben meggyozodesem, hogy csak tevedtek
tevedesbol is leht persz szopni
meg nyerni is
velem mar elofordult hogy vettem 5 pack sort es mondtam neki hogy 5 pack sor
erre beutott negyet
nem az 5 dollar miatt nem reklamaltam
ha hulye hat hulye ekkora aruhazlanc elbirja

igi1 2013.04.07. 00:27:16

@igi1: ezt leginkább családtagokkal lehetne megtenni legjobban, ahol négyen rendelnek, és ketten mondjuk ugyanazt 11 dollárért

lehet, hogy kevesebb zsé, de későbbi lebukás

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 00:29:06

@igi1: a rendeles egyezett
mindenki ugyanazt ette 11 dollarert
blokkot, meg csak korabbit tudott adni ertelemszeruen
pechje volt
de csalt
a szalloda szamlajara csalt, nem a vendegere, de egy unatkozo vendegnek feltunt
mert alapbol azert nem jellemzo, ha bemegyek valahova, tudom mennyi a a kaja /bufferendszer/ es utana meg nezegetem a blokkot
igy jart
kirugtak
ennyi

vénszivar 2013.04.07. 00:34:06

@Uttar Pradesh: Annyira, hogy ez már élvezhetetlen!

Azasszony este csinált olajos hering+tojás+hagyma/reszelve/+majonéz+még ez+az...Vártam, hogy lehűljön. Most eszegetek...:)

England win The Ashes! 2013.04.07. 00:36:25

@hagyma: Az ajtóban nem azért sípol, mert nincs leolvasva a vonalkód, hanem mert

a) nem vette le a csipogót

b) nem húzta át a kasszánál egy olyan szkennerféleségen (ami nem azonos azzal a szkennerrel, ami az árat olvassa le).

A kamera meg hiába van ott, mindig akad, aki bepróbálkozik, gondolva, hátha nem bukik le.

igi1 2013.04.07. 00:37:14

@hagyma: tényleg a túl nagy időeltérés okozta a vesztét, miért nem adta ötpercenként a blokkokat

lehet, hogy félt attól, hogy valaki pont az órára néz, amikor elteszi a blokkot

igi1 2013.04.07. 00:39:04

@Dr Jozef Vengloš: ezért vesznek olyanokat, amiknél tudják, hogy nincs csipogó

kisebb dezodor, drágább élelmiszerek, esetleg parfümök

már nem a cigi, meg a pialopás a menő

azt betörésnél csinálják

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 00:39:06

@vénszivar: De nem hétfő van, és 20:45 is elmúlt már!

gabors 2013.04.07. 00:40:04

@hagyma: Te nem nezed meg a blokkot ???

Nalam ez nem fordul elo en mindig megnezem a blokkot !!! MINDIG

rendben 5 dollar alatt nem de csak azert mer tudtma hogy az alatt lesz !!!

Sot altalaban tudom 2-3 dollarra hogy mennyi es ha mondjuk 10-el tobb egy 200-as blokk akkor nagyon meg is nezem MIELOTT fizetnek ...

persze ezt nem mindenkit tudja megtenni meg ott van a feleseg is aki valamit be tud csempeszni ami felborithatja a kalkulaciot ... volt mar ilyen kicsit ciki volt de megoldodott rendorok nelkul :-)

igi1 2013.04.07. 00:40:14

akárhogy is, nálunk azért nincs korlátlan fogyasztás mondjuk 10-ig, mert garantáltan minden második ember ingyen zabálna

megoldanák

igi1 2013.04.07. 00:41:36

@hagyma: ha nálam ugye a csaj többet számol, egyel több farmert, és én kifizetem

akkor ő azt a farmert elteheti magának, később eladhatja

és akkor nem pénzbe kap, hanem ruhát

gabors 2013.04.07. 00:43:28

@igi1: bocs de ez mire lenne jo ... mert szerintem hulyeseg amit mondasz ennel mar a riziko/lebukas JOVAL meghaladja a nyereseget ... mirol beszel olcso 1$-ors dezodort fognak arulni fel dollarrert 100 vagy 200 darabot igy nem lehet ellopni ..

most komolyan hulye vagy vagy ez csak vicc

England win The Ashes! 2013.04.07. 00:43:32

@gabors: Én ritkán nézem meg a blokkot. Mivel általában fejben összeadom az árakat. Ha sokat veszek, akkor csak nagyjából, de plusz/mínusz ötven pí pontossággal tudom, mennyi lesz a végösszeg.

Namost ha nagyobb az eltérés, akkor megnézem a papírt. :)

vénszivar 2013.04.07. 00:44:38

@Uttar Pradesh: Nem a nap s nem az óra /idő/ számít! Hanem, hogy mikor akarom, hogy az ízlelő bimbóim is "élvezzenek".

Remélem nem leszel rosszul...:)

Na ettem, ittam, LÉPEM!

igi1 2013.04.07. 00:45:56

@gabors: nálunk mondom, nagyon rámentek erre a parfümökre, szépségápolási cikkekre, élelmiszerekre

mint Bakács a téliszalámira

nálunk ezek is drágábbak, 3-4 dollár

érted, ezek nem a 200 forintosokkal akarnak szarakodni

és mindig gyerekkel igyekszenek nálunk csinálni, van egy elterelő, és mindig 5000-10000 forint

a lopás nálunk 50 000 forint vagy 2-3 nap leülés, 20 000 forint alatt is

England win The Ashes! 2013.04.07. 00:47:13

@gabors: Ugyan már, van aki csak úgy l'art pour l'art csór. Nem vicc, régebben otthon láttam egy boltot, ahol bevezettek egy olyan szokást, hogy ha valakit lopáson kaptak, lefotózták a lopott cuccal, aztán kirakták a fotót a szégyenfalra. X összeget ha fizetett büntetésképp a tolvaj, akkor levették a fényképet.

Szóval láttam olyan képet, hogy jól szituált nő volt egy zacskó vegetával, meg egy átlagosnak kinéző pasas Plyaboyjal.

igi1 2013.04.07. 00:47:15

@Dr Jozef Vengloš: ezt én is így csinálom, én még figyelem a tescóst, mikor mit üt be

de tudom, hogy a kosaramba kb. 5000 forint értékbe van, de vettem mondjuk fagyasztott halat, ami kicsit megnyomja, jó, legyen akkor 7000 a végösszeg

és ha fizetek 6500-öt, akkor jó, ha többet, megnézem

gabors 2013.04.07. 00:47:18

@igi1: de nagyon naiv vagy !!!!! most mar ertem miert vetted szemelyesre mindezt ....

igi1 2013.04.07. 00:52:46

@gabors: akárhogy is, ha én egynél több farmert fizetek, akkor nem én járok jól

hanem a bolt, és az eladó

egyébként nem értem, a naiv hogy jön ide

végig a szemébe néztem, láttam, hogy a blokkot kétszer húzta le

a rokon mondta, hogy ő közbe azt közölte, hogy magyarok vagyunk

meg sem szólaltam, csak ott álltam, és néztem, mit jelez ki a kijelző

és volt egy pont, amikor már nem bírtam tovább, akkor már minden farmert összeszámolt, mind a hármat, de a kijelzőn 4 volt, az elsőből kettő darab

mondom, ok, eddig, és ne tovább, szóltam a rokonnak

még anyukám se akarta elhinni, mondja nekem, mi bajom van, meghülyültem, vagy mi

meg kellett mutatnom az ujjammal, mi a probléma

gabors 2013.04.07. 00:54:05

@Dr Jozef Vengloš: Itt MINDEN a kozelemben levo "szupermarket"-ban van

A kijarat mellett van egy "faliujsag" ahol kb 5-10 ilyen fenykep van kiteve ...

Nagyon okos dolog !!!! Mukodik !!!

gabors 2013.04.07. 00:59:01

@igi1: mert azt irtad hogy "szerinted" ha neked egyel tobbet szamol a csaj akkor O ezt ingyen viheti ...

erre irtam neze meg ...

nem igy van ha valami ilyesmit meg is probal jatszani egy kis csoport ... talan de nagyon nem egyszeru es hogy lebuknak az szinte biztos .... ezt csak egy tulajdonos altal felugyelt jol szervezett csapat tudna megcsinalni ...

es akkor is hogyan adnak el a lopott farmert ...

ha meg mindig nem erted akkor nem tudok tobbet mondani ...

England win The Ashes! 2013.04.07. 01:00:05

@gabors: Csehországban egy Benetton üzletben meg olyat láttam, hogy a fószernek a személyije volt lefénymásolva és kiakasztva. Na az még a durva. :)

gabors 2013.04.07. 01:00:06

@gabors: bocs ... igazad van mert van szervezett bunozes .... de nem Teged a farmer vasarlot akarjak lehuzni ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:01:11

@Dr Jozef Vengloš: mindig, mindenkor mindenhol az arra hajlamos ember beprobalkozik
egy levist ketszer lehuzni es kivenni a penzt a kasszabol, arra az esely minimalis
van
de minimalis
ismerem a rendszert, miko r egy kassza bezar
ennyi

gabors 2013.04.07. 01:03:05

@Dr Jozef Vengloš: Ez igy van itt !!!

Mesz ki es 5-10 fenykep nevvel stb ott van hogy lopason ertek es nem lephetnek be ide ...

Magan tulajdon !!! A bolt BARKIT kitilthat szinte barmiert ES kiteheti !!!

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 01:04:12

@vénszivar: Az is számít. Különben törvénytelenség dúl.

England win The Ashes! 2013.04.07. 01:04:35

@gabors: Előbb már írtam: pénztáros haverja bemegy, vesz pár alsógatyát, zoknit meg egy UGYANOLYAN farmert. A pénztáros most NEM üti be a nadrágot, a haverja kifizeti a többi cuccot, és szépen kisétál a nadrággal is. Ennyi.

Nem éri meg kockáztatni? Persze, hogy nem. Mégis van rá példa.

Magyarországon még diákként időnként melóztam egy olyan helyen, ahonnan nem volt érdemes lopni. Az értékes cuccok ugyanis túl nagyok voltak, fizikailag nem tudtad kivinni, az apróságok meg fityinges tételek voltak, nem volt értelme próbálkozni vele, mert kilencvenöt százalékban lebuktál volna. Mégis minden héten volt, aki fennakadt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:05:52

@igi1: igi
kockaztatott
nem egyszerre jonnek a vendegekek
eleve ki kellett valasztani aki kp fizet
namost
felretett 1-2-3 nyugtat
es ha jott egy kp-s, akkor nem utotte be a penztargepbe, hogy 2 db reggeli ~11 dollar, ha kartyaval fizettek akkor beutotte, de ott lapult nala 1-2-3 nyugta
azutan ha telezabaltak magukat baconnel, megkerdezte hogy kartya vagy kp
ha kp kivitte a felretett nyugtat
a vendeg ranezett es latta, amit tudott, 11 dollar
kutya nem nezte, hogy hany ora van a blokkon
engem sem erdekelne
valakinek feltunnt
jeeeeeeee de erdekes 11-kor jottem es mar 9.20-kor tudtak, hogy itt fogok reggelizni

England win The Ashes! 2013.04.07. 01:08:33

@hagyma: "jeeeeeeee de erdekes 11-kor jottem es mar 9.20-kor tudtak, hogy itt fogok reggelizni"

Fejlett országban már nyolckor tudták volna. XD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:08:53

@gabors: eleve megnezem, mert erdekel, meg ugye ra kell irnom a 20 szazalek borravalot
meg az ember atfujta
namost meg eletemben nem neztem meg hogy hany orakkor allitottak ki a blokkot
kurvara nem erdekel
fogyasztas stimmel
rairom a borravalot
elviszik a kartyamat
mindenki happy es hazamegyunk
tulajdonkeppen azt sem venem eszre ha a tegnapelotti nyugta lenne, a lenyeg, hogy a fogyasztas egyezzen
ennyi

gabors 2013.04.07. 01:09:58

@Dr Jozef Vengloš: most komolya ... ez nem ugyanaza ... a dolgozo meglopja ceget nem duplan szamol valami szegeny kelet europai magyar idiotanak ...

nem ugyaanaz .. .

ez egy egyszerubb es valoszinuleg gyakoribb lopas de itt semmitt nem loptak el a vasarlotol

szoval mi a faszt kerdeztel Tolem ???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:12:09

@igi1: nade hogy
fog egy farmert
leveszi a polcrol es hazviszi?
na ezt megteheti, ha lopni akar, akkor is ha nem ut be neked + 1-et

gabors 2013.04.07. 01:12:19

@hagyma: barki eszrevette hogy itt hagyma valami oriasi kozeposztalyos csalast talat ahol $11 a tetel ???

ezert nem szereti Obamat ???????

go figure ....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:16:08

@igi1: annyit meg elmondok igi,. ha valaki pl lop egy aruhazban
dolgozo, vagy vasarlo, mindegy
/ha szerencseje van es nem nagy az osszeg megussza penzbuntetessel es kozmunkaval, de emelett pl 5 evig rakerul a rekordjara es addig semmi kereskedelmi, vagy vendeglatoipari egyszegbe nem veszik fel
ez a torveny
hat aki megkockaztatja egy levisert, meg is erdemli
sokan megteszik
nem kerdes
de nem ugy hogy neked egyel tobbet szamlaznak
siman ellopjak a levist
ha buknak buknak ha nem nem
a bukas lehetosege jelentosebben nagyobb ha a blokkodon csalnak
hidd el

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.07. 01:17:07

@gabors: Na, ez az, ami nálunk nem menne, mert itt mindenkinek személyiségi jogai vannak.
A norvégok meg pont leszarnák.

England win The Ashes! 2013.04.07. 01:18:19

@hagyma: Ha nem stimmel a leltár, megnézik a cctv felvételét. Ha stimmel, akkor nem.

gabors 2013.04.07. 01:19:02

@hagyma: mire kell rairni 20% borravalot

>?/????????

hotel reggeli ????

mi faszsag ez azert mert TE a hotelban dolgoznal Nekem vagy barki masnak ra-kellene irni 20%-ot "what a fuck" miert ez benne van az arban ... ja hogy ezert szar szinte minde hotel ???

most mar ertem

akik ott dolgoznak "expecting" valamit azutan hogy megtettetek amiert fizettek oket ....

hagyma .. nagyon remelem hogy nem leszel ezzel a hozzallassal manager ...

gabors 2013.04.07. 01:22:40

@hagyma: ez teljes baromsag ez amit TE hiszel hogy mit mond a torveny ...

a torveny csak annyit mond hogy ezt az informaciot barki megkaphatja !!!

ettol EN meg felvehetem !!!

legyszi baromsagot az usa-rol azert ne irj vagy ird meg pontosabban TE valah ujsagiro akartal lenni NEM ??????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:25:19

@Dr Jozef Vengloš: jajj ne
kerlek ne
en takaritottam pl ket honapig home depoban, 1 evig targetben
le kellett adnunk a talalt ures dobozokat es csomagokat
a home depoban konkretan naponta talaltam husz kibontott "zacskot"
foleg a budiban
te komolyan hiszed, hogy korrekt leltarak vannak?:)
sosem dolgoztel kereskedelemben
@gabors: altalaban az ember aki amerikai, mint pl en, ha mindennel elegedett akkor 15-20 szazalek borravalot ad, a pincernek, mivel tudja kb 3 dollart kap orankent
neked fingod sincs amerikarol
itt ez a rendszer
ha Te kocsog vagy es nem adsz borravalot, akkor a pincer ehenhal
nem, nincs benne az arban
a kajadban az alapanyag van benne, a szakacs, az energia, de nincs benne a pincer fizetese
allitolag 20 eve elsz amerikaban es erre nem jottel ra?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:28:19

@gabors: igen es nem fognak felvenni
lehet Te itt elsz, de hogy amerikahoz kozod nincs az tuti
bekopiznad a zold kartyadat?
vagy legalabb egy jogsit?
rajtad kivul is ismerek 20 eve itt elo fogalmatlan feketemunkast, de aki ennyit nem tu, hogy as pincernek a 15=20 szazalek borravalo az alap, az hulye
/en nem akartam, en ujsagiro voltam, sorry/

gabors 2013.04.07. 01:29:40

@hagyma: "szazalek borravalot ad, a pincernek, mivel tudja kb 3 dollart kap orankent
neked fingod sincs amerikarol
itt ez a rendszer
ha Te kocsog vagy es nem adsz borravalot, akkor a pincer ehenhal
nem, nincs benne az arban
a kajadban az alapanyag van benne, a szakacs, az energia, de nincs benne a pincer fizetese
allitolag 20 eve elsz amerikaban es erre nem jottel ra? "

ez amerika ??? TE NAGYON hulye vagy es oszinten nagyon sajnallak most mar kezdem erteni az oraber dolgokat (kb 20% dolgozikk orabarben hagyma most is ott van en 20 eve nem dolgoztam oraberben) ....

England win The Ashes! 2013.04.07. 01:31:08

@hagyma: "sosem dolgoztel kereskedelemben"

De. Bár az igaz, hogy nem sokat.

Egyrészt élelmiszerüzletre igaz, amit írsz (épp olyanban dolgoztam). Rengeteg cucc ment a raktárba vissza selejt címszó alatt. Mi számított annak? Kibontottad a kartont és megsérült az egyik tasak, ami benne volt, akkor máris ment vissza. Vagy csak bármilyen módon kiszakadt a liszt vagy a tej csomagolása.

Igi viszont ruházati boltról írt, ott azért más a szitu (elvileg). Ott nincs selejt, ha meg mégis, azzal el kell tudni számolni. Már normális boltban persze.

gabors 2013.04.07. 01:32:44

@hagyma: nekem tobb fingom van amerikarol mint neked pont azert mert nem 8 es 9 kozotti oraberrol van szo

Soha nem dolgoztam meg oraberer... nem az usab-ban

Az meg nem is kozeposztaly ... middle-class

De aki butort szallitotott vacon annak ez kb middle class gondolom...

England win The Ashes! 2013.04.07. 01:35:40

@hagyma: "mivel tudja kb 3 dollart kap orankent"

Három dollár? Tiszta harmadik világ. :) Hát mi folyik ott???

(Itt hat tizenkilenc, dollárban kilenc negyvenkilenc.)

Albániában nem tudom, mennyi. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:38:03

@Dr Jozef Vengloš: de lopas van
most nincs kedvem utanakeresni, hogy bizonyos boltok, milyen lopasszazalekkal szamolna az ar kialakitasanal
mert bizony igy van
a home depo pl nem elelmiszer bolt
ott tapasztaltam a legnagyobb lopasi szazalekot
@gabors: szerinted nem szerettem aposommal butort szallitani Vacon
ugy irod le mintha sertes lenne
hat, haver ha Te itt elsz es normalis kiszolgalas mellett nem adsz 15-20 % norravalot, akkor vagy nem itt elsz, vagy minden pincer utal es a konyhaban elmond minden buzinak
ez van

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 01:38:16

@TerézAnya: Te meg már rég megóttál, mit pofázol? Meghótt ám az agyad is, azt írta Vénszivar az egyik előző posztban, és igaza is lehet.

gabors 2013.04.07. 01:38:27

@hagyma: fasza semmi gond bekopizom az elso jogsimat ami total legal nem gond ...

akkor mi van leszopsz ???

bekopziom az elao GC ot is NEKEM VAN ...

Te miert vetted el Maryt ???? Te nem dolgozol O tart el >>> semmi csak baszunk ????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:39:48

@Dr Jozef Vengloš: albania az mas
ott feketerigoban fizetnek es ingyen van a viz
az enyemet nem is tudom, nem szoktam figyelni, azt hiszem 2.75-ben vagyok

gabors 2013.04.07. 01:41:44

@hagyma: ebbol is latszik hogy TE hol vagy

Ha lehet ne szeresd Obamat es akit Te ismersz mond nekik is !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:42:01

@gabors: egyre kulturaltabb vagy
nem ittal tul sokat
nekem nincs zold kartyam csak szolok:)
meg szeretnem hozzatenni hogy ha nem derult ki eddig, heteroszexualis vagyok, tehat az igenyed nemhogy konvergalnak a nullahoz de minuszgyokketto
kerdezd meg a szomszedodat hatha raer

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:43:11

@gabors: hat ha Te amerikaban lennel, akkoris max valami feketemunkas vagy, ami nem szegyen, de a bunkosag az

gabors 2013.04.07. 01:44:27

@Dr Jozef Vengloš: EZ hagyma ... mert O is pont ott van ...

engem ez sem most sem korabban nem hatott meg ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:50:07

@Dr Jozef Vengloš: mikor kialltjuk a 100 ezer dollaros eskuvo felszolgalasi es rendezesi koltsegeit, rateszunk 20 szazalekot
es akkor csinaltunk negyen 20 ezer dollart egy nap

gabors 2013.04.07. 01:52:58

@hagyma: igen es nem fognak felvenni
lehet Te itt elsz, de hogy amerikahoz kozod nincs az tuti
bekopiznad a zold kartyadat?
vagy legalabb egy jogsit?

be hat HOVA ide nem .....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:56:40

@gabors: mert nincs
ha valaki nem tudja mi a rendszer a vendeglatasbam:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 02:00:12

@atörökk: Ezelőtt kb. 25 évvel az a mendemonda volt Magyarországon, hogy az olaszok megeszik a gilisztát, és lehet étkezési gilisztát tenyészteni.

Hogy a mendemondának volt-van-e valami minimális alapja is egyáltalán azt nem tudom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 02:16:48

@Jani haverja: a franciak meg az olaszok megesznek mindent
magyar ember nem eszik gilisztat csigat meg bekat
mi adunk magunkra

England win The Ashes! 2013.04.07. 02:42:59

Még egy adalék a Carolina-New York-konfliktushoz:

A Rangers épp most pofozza szanaszéjjel a Hurricanest. :D

Holding 2013.04.07. 08:39:36

@hagyma: A magyar ember már a középkorban is evett békát. Az hogy ma nem trendi, egy dolog...
Valamint a franciák meg az olaszok sem esznek meg mindent mint ahogy nincs abszolút igazság és magyarkodás ami alapján "magyar ember nem eszik" csigát vagy békát...
A "magyar" meg eszik körömpörköltet meg pacalt amit a világ sok részén nem úgy értékelnek hogy hű de fincsi!
Érezhetően szereted megmondani a tutit még akkor is ha az nem úgy van!
Az internet csodája hogy sokan itt bátrabbak és nem érdekli őket az sem ha erősen túlzás vagy nagymagyarkodó amit írnak...

CID 2013.04.07. 09:31:52

Nahát, hogy osztja egymást a két gringó :)))))

Zabaalint (törölt) 2013.04.07. 09:46:59

@hagyma:
Most függetlenül attól, hogy USA, Magyarország, vagy bárhol máshol, én ugyan szoktam borravalót adni, de azt kell mondjam, hogy a pincérnek elsősorban a munkáltatóján kellene számon kérni, ha éhbérért dolgoztatja, nem pedig a hivatalos áron felül követelnie. Azért írom, hogy követelnie, mert ez így, hogy elvárt a borravaló, meg különben éhen hal, valójában nem is borravaló, hanem követelés.

Egyébként én akkor nem adok borravalót, ha valami nem stimmelt, de igazából akkor kellene, ha az átlagoshoz képest volt jó a kiszolgálás.

CID 2013.04.07. 09:56:58

@Holding: jaja, nem is olcsó mulatság a rántott békacomb

Krunpli · http://www.mobilize.hu 2013.04.07. 10:12:37

Ez nem a tescobol van, halal kamu az egesz poszt, egy hete volt redditen. Valaki valami jenki kinai kajaldaban bukkant ra. Miert nem neztek utána a dolgoknak?

vénszivar 2013.04.07. 10:31:05

@Krunpli: Csak nem "arra célzol", hogy akár az a tetvedék hagyma v. a másik ááámerikai, kik itt köpködik már egymást... Szóval, hogy ez az iciri piciri patkány az ő s hozzájuk hasonló jenkik kajája!?!
A kukázásnak ez a vége! :D

igi1 2013.04.07. 11:02:46

@CID: a szép az, hogy nekem nincs ehhez közöm :)

egyèbként meg hagyma is bevándorlóként kezdte, megkockáztatom,mnyelvrudas nélkül

aztán összehazasodott egy amerikai nővel

és lenni akar pincérből recepciós kb. 6-8 vagy mennyi év után

kövezzetek meg, de neki akkor is már minimum kisfőnökmek kene lenni

nem látom a karriert

?

de ez egyeni szociális problema

igi1 2013.04.07. 11:07:09

@vénszivar: én se vágom ezt a kakaskodàst

de szerintem tegnap hagyma pipiskedett kicsit

kezdte Albàniával

folytatta a másik a hülye, kamuzik, nem úgy van

folytatta, hülye vagy, mer hiaba elsz amcsiba, mikor nm is vagy amcsi

mikor ő is így kezdett, vagy nem?

kimegyek, összeallok valakivel, ettől még nem leszel sikeres feltétlen

Atörökk 2013.04.07. 11:18:17

@Jani haverja:
Azért nem hinném, hogy az olaszok megennék, mert náluk bőven akad egyéb állati eredetű fehérjeforrás.
Egyes távol-keleti országokban azért sütik meg a különböző kukacokat, tücsköket, stb. mert nincs más. Megjegyzem, tömény fehérjeforrás, állítólag ízre sem rossz, nekünk gusztustalannak tűnik, valójában az ő helyzetükben teljesen logikus dolog, hogy megeszik.

2013.04.07. 11:19:02

@Holding: erősen túlzás vagy nagymagyarkodó amit írnak...

Azért türelmes nép ez a magyar! A saját hazájában rá mernek szólni pofátlanul hogy ne "magyarkodjon" és nem rúgja szét a tetvedék seggét!
Van itten tolerancia kéremszépen!

2013.04.07. 11:24:12

@Jani haverja: Ezelőtt kb. 25 évvel az a mendemonda volt Magyarországon, hogy az olaszok megeszik a gilisztát, és lehet étkezési gilisztát tenyészteni.
Hogy a mendemondának volt-van-e valami minimális alapja is egyáltalán azt nem tudom.

Kb. akkor volt egy biogiliszta tenyésztési hisztéria az biztos, hogy kajálásra kellettek volna azt nem tudom, de néhány idióta belevágott és egy csomót bukott! Ezt találtam róla: hvg.hu/gazdasag/20120612_Kihagyott_ziccerek_biogiliszta_Benedek

England win The Ashes! 2013.04.07. 11:31:09

@Zabaalint: Mr. Pink is valami ilyesmit mondott. :D

2013.04.07. 11:34:56

A bébiegér cuki a tányéron, ahogy látom abortátum, nem is élt és már szerepel az étlapon. Nyugodjék békében! Arra, azért nem tippelek hogy macskavendéglőben készült a kép, mert az ottani vendégek semmi kivetnivalót nem találtak volna benne, + a macskák nem tudnak fényképezni!

Manyecska 2013.04.07. 11:36:54

Bébiegeres brassóit ettem..problem??

Atörökk 2013.04.07. 11:40:56

@Uttar Pradesh:
Mai Index címlap. Csemege :)
Házilag készült fegyverek a Zalában

England win The Ashes! 2013.04.07. 11:44:11

@Cicmen: Eleve nem készülhetett ott. A macskák Whiskast vennének. :)

Holding 2013.04.07. 11:55:44

@Cicmen: "A saját hazájában rá mernek szólni pofátlanul hogy ne "magyarkodjon" és nem rúgja szét a tetvedék seggét!"

Szóval aki békacombot eszik annak az igazi magyar szétrugja a seggét.
Gratula. Na ezért nem tetszik a többségnek ez a magyarkodás!

Nem mellesleg Liszt Ferenc és rengeteg 19. századi nagy magyar kedvence volt a békacomb(tessék csak rákeresni).
vagy számodra ő is "tetvedék" emiatt és jól szétrugnád a seggét?? A stílusod alpári és a félelmetes hogy rólad el is hiszem hogy megtennéd!!!
A vicc az hogy ha a "magyarkodók" elvei alapján dőlne el hogy ki a magyar akkor hazánk 99%-a kiesne ebből a körből!
na ennyit a listákról hogy "nakiamagggyar"...

2013.04.07. 11:55:50

@Dr Jozef Vengloš: A macskák Whiskast vennének. :)

A macskáknak szét lesz rúgva a seggük!
Az én macskám éjszaka belehányt a kedvenc fotelomba. A hányás miatt én vagyok a hibás, mert tudtam hogy a száraz táptól okádik mégis adtam neki, viszont hogy a legnehezebben tisztíthatót találja meg nem az előszobai járólapot az hihetetlen! A múltkor a konyhába kezdett öklendezni, erre berohant a szobába az ágyra. Ki fogom nyírni!

2013.04.07. 12:02:49

@Holding: Szóval aki békacombot eszik

Szóval nem erre utaltam.
Te tényleg nem értesz meg egy egyszerű mondatot sem? Nem baj sok sorstársad van, de ha javasolhatom akkor titkold mert nem vet rád jó fényt! :)

Manyecska 2013.04.07. 12:04:48

Hülyék. Magyarországon az egy főre eső elméleti oboázás alapján 99,98%-ban franciák élnek!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.07. 12:05:01

@Cicmen: A macskák whiskyt vennének -> tuti alkesz a dög, azért rókázik, mert szétcsapta magát :D

@Zabaalint: +1. Én sem mindig adok, de nem bunkóságból, hanem mert lehet, hogy ugyanolyan csóró vagyok, mint a picér :D

@hagyma: Csak lovat, nem?

Atörökk 2013.04.07. 12:05:04

Én nagyon szeretem a békacombot :)

2013.04.07. 12:12:18

@Manyecska:egy főre eső elméleti oboázás alapján

A Varázsfuvolából a nyitány a kedvencem! :))))

2013.04.07. 12:17:10

@atörökk: Én nagyon szeretem a békacombot :)

Magyar kaja különben. Van a népdal, hogy:flowers at home, burn the world!

2013.04.07. 12:19:08

@agresszív kismalac: Az mi az az elméleti oboázás?

Női taktika. A férfi szeretné, a nő meg játssza a hülyét hogy nem érti miről van szó. Ha a férfi kimondja, akkor meg egy disznó! (nem személyeskedés)

Manyecska 2013.04.07. 12:32:23

@agresszív kismalac: hát válaszoltam, de köcsög a blogmotor. :DD

Manyecska 2013.04.07. 12:33:59

@Cicmen: najó de vendégség közepén mégse illik!! :DDDD:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.07. 12:34:00

Én elméleti zongoraművész vagyok. Az elméleti zongorát amúgy is könnyebb fölcipelni az emeletre. Meg hangolni se kell.

Atörökk 2013.04.07. 12:36:59

@agresszív kismalac:
"Elméleti zongoraművész"
Sírok :xDDD

Manyecska 2013.04.07. 12:39:27

@atörökk: húb+ most két napig erről fog szólni a homár. Ez az igazi köcsög.:DDD

Atörökk 2013.04.07. 12:44:17

@Manyecska:
Nemnem. Jól csinálja. Nagyon is :D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.07. 12:47:45

Ezt nektek leltem:

"Soha nem nyitottam meg a Facebookot, azt sem tudom, hogyan kell. A fontosságával természetesen tisztában vagyok, de nálam még jobban tisztában van ezzel a CIA és az FBI, amely az egészet kitalálta, ne legyenek kétségeink. Az amerikai hadiipar és titkosszolgálat terméke, de ezt hagyjuk, nem tartozik ide"

írta Fábrik úr műve

2013.04.07. 12:53:08

@Rosszindulatú Vászka: Van benne logika. Az biztos, hogy figyelik. Itt is, máshol is.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.07. 12:56:58

@Cicmen: vajon Albániát hogy figyelik? Oda még kémeket se lehet küldeni, mer az albánok mind ismerik egymásot.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.07. 13:10:11

@Rosszindulatú Vászka: Fábrik úr megfigyelései szerint ugyanakkor az ég kék, a fű pediglen zöld.

2013.04.07. 13:14:06

@Rosszindulatú Vászka: Oda még kémeket se lehet küldeni, mer az albánok mind ismerik egymásot.

Joe-t 10 évig képzik a CIA-nál kémnek. A végén úgy beszél mint egy orosz, úgy issza a vodkát mint egy orosz, tud mahorkát sodorni, kívülről ismeri Lenin összes művét, szóval tökéletes.
Ledobják Szibériában, begyalogol az első településre, bekopog az egyik házba. Egy öreg ember nyit ajtót. Joe ékes oroszsággal bebocsájtást és ételt kér. Az öreg beengedi, majd így szól:
-Ugye te amerikai kém vagy?
-Hogy jött rá bátyám?
-Hát mert néger vagy fiam!

igi1 2013.04.07. 13:16:47

@agresszív kismalac: pedig àllítólag a fű rózsaszín

csak gyerekkorba a felnőttek magyarazzák be a gyereknek, hogy zöld

gabors 2013.04.07. 13:20:49

@hagyma: etteremben igen adok borravalot de a Te peldad szerinti hotel reggelinel azert nem sot azokban a hotelekben ahol jartam a reggeli benne volt az arban

SOT nem szoktam ha csak lehet kartyaval adni a "tipp"-et mert akkor nyoma van es a tulajnak megy es tole fugg hogy osztja szet ha csak tehetem a "tipp" cash !!! csak hogy tudd....

ha csak 2-3-an vagyunk altalaban nem gond ha meg joval tobb akkor errefele "service charge" van ami felett mar nem is igen adunk "tipp"-et Te igen ???

igi1 2013.04.07. 13:22:32

egy éves korig mindenki autalató

csak utàna kezdődik a tanulási folyamat, a felnőttek utànzása, onnantól kezdve àtállítjuk a gyereket

igi1 2013.04.07. 13:23:54

@igi1: mármint auralátó

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.07. 13:24:46

@Rosszindulatú Vászka: Cenzúra pedig nincs, illetve minimális: ötször mondtam el a pápáról egy viccet, a televízió pedig mindig megkért, hogy vegyük ki a vallásos érzelmű nézők miatt. Ötször kivettük, hatodjára már nem mondom el.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.07. 13:26:28

@igi1: fekete kavicsokat is tartasz otthon meg kakasvért? :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.07. 13:28:15

@Rosszindulatú Vászka: Én nem is tudtam, hogy ez a Fábrik úr Moldova és Igi szerelemgyereke.

Atörökk 2013.04.07. 13:29:10

@agresszív kismalac:
Meccsoda essték lehettek ott, kérem :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.07. 13:31:04

@zebraság fél cicaság.: Igaz, hogy kevesen nézik az adást, de legalább az élő műsorra is alig jön el valaki.

gabors 2013.04.07. 13:35:00

@hagyma: azt hogy szeretttel vagy nem azt nem tudom de a butorszallitas meg MO-on sem kozeposztaly ... mar bocs...

es en meg Mo-on sem dolgoztam oraberert !!! napi az igen elmentunk egyetem helyett IS meg eleg sok hetvegen napszamba epitkezesen segedmunkaskent ... ja tobbek kozott Vacon csak egy masik komuveshez !! es fizettet akkor is mikor felnapig ultunk mert esett az eso es nem is kicsit ...

1992 ota dolgozom az usa-ban sohe nem dolgoztam itt penzert feketen !!! szerencsem volt nem kellett

es a mai napig nem ertem a mely repiket akik mint "kis vallalkozok" mexikoi hondurasi "menekultekkel" teli konyhat vagy "landascape-int" szarsagot uzemeltetnek es utaljak obamat meg az adokat (amit elcsalnak az gondolom jo)

ez megy itt igen 3 dollart "torvenyese" fizethetnek a mely amerikai kisvallalkozok dr vengloš ... ilyen fejlett az usa ... es vannak akik ezt tamogatjak is ...

gabors 2013.04.07. 13:39:28

@hagyma: ha valami magan helyre tudom fel tenni ugy hogy el is hiszem hogy nem fogod belinkelni semmi gond felteszem ez elso USA jogositvanyom datuma 1992 marcius 03

De 1990 oktobere ota elek az usa-ban hozza kell tenni en New Yorkban elek ami sokak szerint nem is amerika es valoban elegge mas lehet az eleterzes a Mason/Dixon vonal alatt ...

Rosszindulatú Vászka 2013.04.07. 13:41:14

@zebraság fél cicaság.: hát monnyuk tekintve, hogy a kiráji tévé fogyasztói legnagyobb részbe a kormánypárti polgári nyuggerek, valóba nem píszí ottan pápázni. Meg hát közszolgálatilag tán fingós meg baszós vicc se píszí. Nomeg hát lássuk be, pápás viccet zsidóknak meg zsidóviccet katkóknak mesélni nem ér pont.

@agresszív kismalac: érdekes meglátás. Nem találok rajta fogást.

Manyecska 2013.04.07. 13:49:34

@atörökk: bocsánat, gyakorlati oboán voltam..,ja, mert az agresszív kismalac se agresszív kiskamasz, azt még értenénk is. Lófaszt. :D

gabors 2013.04.07. 13:53:20

@Dr Jozef Vengloš: nem nezek itteni sportot azert egyszer mar voltam eloben Rangers-t nezni es Yankees-t ... es nem volt egy rossz elmeny ... de nekem a tenisz jott be jobban majdnem minden evben egyszer megyek a korabban Fores Hills-i ma mar Flushing Meadows-i nyilt tennis versenyre lattam a Sampras/Aggasi-t na az volt valami !!!

gabors 2013.04.07. 13:55:28

@vénszivar: valami jobb is kerult mar a szadba vagy cask a a ven szivar ???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.07. 13:56:16

@Rosszindulatú Vászka: kimondottan hasznos sehova se tartozni, mindenen tudok röhögni szívfájdalom nélkül.

gabors 2013.04.07. 13:58:13

@CID: en nem vagyok amerikai. Magyar utlevelem van CSAK.

az usaban az ideiglenesen tartozkodok kozott vagyok (nem illegalisan ahogy hagyma volt evekig ... )

csaxolok ....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.07. 14:00:09

@hagyma: @gabors: nagyon cukik vagytok ahogyan itt veritek egymást. nagyanyámnak voltak japánkakasai vágott szárnnyal, na azok csaptak ekkora port meg ricsajt a hátsó udvarban mint ti itt.

gabors 2013.04.07. 14:01:37

@igi1: mert nincs is azert nem latod de meg 10 evet akar lehuzni hogy mehessen social security-t kapni DE repi akik pont addigra fogjak az es a medicare-t megszuntetni ...

Atörökk 2013.04.07. 14:04:13

@zebraság fél cicaság.:
Egy élmény olvasni őket. Bearanyozzák ezt a csoffadt vasárnap délutánt :)

gabors 2013.04.07. 14:05:56

@Cicmen: azt a macskak tudjak elore ... utanna meg nez mint a 14 eves szuzlany hogy ... Mi Van ????

DE nem minden macska ilyen nekunk is van egy ami ezt jatsza el ....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 14:16:29

@Holding: igy van a francia megg ezt mondja, normalis francia nem eszik pacalt, vagy kormot
mi a meglepo?
@Zabaalint: a vilagon mindenutt mas a kialakult rendszer a vendeglatasban, itt igy alakult ki es mivel borrvaloert dolgonak, ezert a vendeglatas szinvonala elegge magasnak mondhato
@igi1: igikem nem sima pincer vagyok es kerlek ne akarjal mar lefokozni recepciosnak:)
de ne aggodj ertem tokletesen erzem magam a boromben
en nem osszealltam valakivel hanem egymasba szerettunk, remelem majd egyszer Te is leszel szerelmes
@gabors: az nagyonn gagyi hotel ahol a reggeli benne van az arban, bar elofordul, hogy adnak jobb helyen is kupont, de jattot akkor is kell adni, mert ehen hal a pincered
ha kartyaval fizetsz /ha lenne ugye egyaltalan/ akkor is pincer kapja a jattot es nem a tulj donti el, hogy odaadja-e csaxolok
@zebraság fél cicaság.: en oszt tojom le, de ilyet meg nem hallottam, hogy valaki amerikaban nyiltan kijelenti,, hogy nem ad sehol jattot es 20 eve itt el, kulon rovat van neki a nyugtan
sot volt olyan telefonom amiben volt tip kalkulator/ugye a huje ameriaknak/ beutotted a szamla vegosszeget es kiirta mennyi a tip/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 14:19:20

@gabors: tenyleg felejtsuk el egymast
amugy jogositvanyom mar siman volt illegalkent is

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.07. 15:00:11

@atörökk: Én inkább a női combokat, igaz nem sütve... ^^

gabors 2013.04.07. 15:11:34

@atörökk: hat ezert vagyunk masok elvezetere honnan is idezek?? mert ezt magam ki nem talalhattam ....

gabors 2013.04.07. 15:17:58

@hagyma: az eleve illegalis volt legalabbis az en allamomban.. mert ervenytelen ssn bemondasra mar akkor is csalasnak szamitott...

Azert jart par honap ha "eszrevettek" persze 2001 elott az allamok nem sokat vacakoltak a szovetsegi torvenyekkel foleg ahol az a gazdasag az"also" repi vallalkozokbol elt.. Akik eltek a nyomorult feketen dolgozokbol ... csak bemondtal egy ssn azt annyi jott vissza 6 honap mulva hogy ize Jose/jozsefj 111--22-3345 nem valos ssn jo kis repi fonok meg szolt hagyma ma mi az ssn-ed ??? azt fizettek .. ezt hajazod azota ???

gabors 2013.04.07. 15:23:05

@hagyma: szeretek gagyi hotelokban jarni ahol TUDOM elore hogy mi van az arban .. na nincs reggeli akkor nincs ha van akkor van ...

reggeli $11 ??? vagy kell vagy nem elso nap utan tudom hogy meg eri vagy nem (legtobbszor nem eri meg !!! jo a hotelnak persze ) jobban jarnak ha benne van az arban ... mert ha nincs ezt "okos" ember csak egyszer szopja be ...

gabors 2013.04.07. 15:29:46

@hagyma: es hogy a faxban kaptal pl. W2-t??

Vagy adot sem fizettel ??? persze levontak .... aha

csak kerdezem ??? mert a repik nagyon szeretik a torvenyeket ...

Manyecska 2013.04.07. 15:30:33

@ColT: valamit alkossatok má' amíg elmegyek úszni!

gabors 2013.04.07. 15:38:57

@hagyma: akkor Te abban a 42% ban vagy akit a repi Romney nem szeret ..

vagy hogy van ez ???

vagy Mi van ????

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.07. 15:44:13

@Manyecska: Én csak spammeltem, túl másnapos vagyok bármi értelmeshez.
Sör+pálesz+jéger (sokszor mindegyikből) = fejfájás :D

Atörökk 2013.04.07. 15:49:26

@ColT:
Ettél volna hozzá elég egeret, az felszívja az alkoholt.

Manyecska 2013.04.07. 15:50:04

@ColT: szintén zenész! pár km-t letekertem délelőtt gyerekestül..., és most is bringával megyek, lehet alszom egyet megin a medence alján? :))

Manyecska 2013.04.07. 15:51:38

@Manyecska: itt ülök a chipes beléptetőórával a csuklómon:DD /mer az ugye egy évig nálam lesz.../:DDD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.07. 15:57:58

@atörökk: Ja bocs! Nincs a közelben kínai.
Ott kérhettem volna hozzá macskát is.

@Manyecska: Te nem másnapos vagy.

Milyen beléptető?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 16:07:18

@gabors: az en elso jogositvanyom, hoz amit 8 evre kaptam megegyaltalan nem kellett ssn
ma mar be is kell mutatni
de mar eleg regen van
engem most mar szeret, mert rajuk fogok szavazni es rendes adofizeto polgar vagyok hosszu evek ota:)

England win The Ashes! 2013.04.07. 16:15:29

@gabors: "minden evben egyszer megyek a korabban Fores Hills-i ma mar Flushing Meadows-i nyilt tennis versenyre"

Ekkorát azért ne hantálj, a US Open hetvennyolcól Flushing Meadowsban zajlik, hol a francban jártál volna te Forest Hillsen?

England win The Ashes! 2013.04.07. 16:20:48

@zebraság fél cicaság.: Kösz, ez a japánkakasos poén jólesett! XD

CID 2013.04.07. 16:21:34

Ezt a gaborst, valaki lelőné, kérem szépen!!!!!!

gabors 2013.04.07. 16:22:37

@hagyma: egyaltalan nem kellett ssn
ma mar be is kell mutatni

akkkor az akkor szar volt akkor is minden jott ment kapott jogsit ... szerintem ez akkor is most szar

milyen regen fizettel "rendesen" baszki ez volt a gond MO-ban most meg talan nem

mikor fizettel "igazi" adot ..... mert nem mindegy....

most mar allampolgar vagy igy kb 40%-al kapsz kevesebbet ... hajra legyel manager .. tegnapig ott altam volna meg az eves Floridai evenkenti turan ... most talan ....nem

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 16:26:31

@atörökk: "@agresszív kismalac:
"Elméleti zongoraművész"
Sírok :xDDD"

Áíí, ezen én is besírtam.

Meg azon, hogy a gyerekem közli, hogy egy igazi programozó hexadecimálisan is el tudja szavalni az anyámtyúkját.

43 6A ...

gabors 2013.04.07. 16:26:47

@CID: NEM ha lehet de gyere probald meg NEKEM nincs fegyverem ....

szivesen latok barkit ....

England win The Ashes! 2013.04.07. 16:28:09

@gabors: És a kedvedért arra az időre visszavitték a US Opent?

gabors 2013.04.07. 16:29:03

@Dr Jozef Vengloš: hol mondtam hogy az eredeti Fores Hills -be mentem by the way mert szereted ezt az meg most is megvan !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!1

England win The Ashes! 2013.04.07. 16:30:17

@CID: Ne legyél már ilyen negatív! Vegyél fel egy HáromD-s szemüveget, keverj magadnak egy koktélt, készíts a kezed ügyébe valami ropogtatnivalót, aztán élvezd a műsort. ;)

gabors 2013.04.07. 16:30:38

@Dr Jozef Vengloš: mikor hol mondtam ezt ??? Jozef ..

England win The Ashes! 2013.04.07. 16:31:42

@gabors: Akkor a francnak említed? Máskor hozd szóba azt is, hogy New York neve korábban New Amsterdam volt.

vénszivar 2013.04.07. 16:34:25

@CID: te nem vagy rá képes?!? egyik barom égeti s lebuktatja a másikat...

De én már többször kérdeztem, hogy vajon miért nem ott a rohadt nagy szabad szemétdombon találják meg ezek egymást?!
Mert a sok pállott szájú ámulattal olvassa itt őket. Míg veréb van, addig lesz lószar is! :):D

Manyecska 2013.04.07. 16:35:21

@ColT: :DD honnan tudod? egy műanyag óra, belül csip, azzal nyitod a szekrényzárat és lépsz is be, fejlettebb országokban ugye már ez van!!!:P:D Mehetnék a Lukácsba is mer minden strandra, usziba jó, de ott kabinosbá van:P ugye..:)

gabors 2013.04.07. 16:36:05

@hagyma: szavaz rep toled lopjak el a penzt ha Nekme nem hiszel menj a kurucra ...

sajnallak ??? NEM

gabors 2013.04.07. 16:37:56

@atörökk: gyere nezd meg magad ... itt azert a torokoket nen szeretik en sem nagyon ,.... de probald meg ....

Manyecska 2013.04.07. 16:39:18

@ColT: megyek, vár a Mélység titka:P:P:DDDD :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 16:41:54

@Manyecska: "vár a Mélység titka"

Azt tudod, hogy a csipesóra nem mőködik 300 méternél mélyebben.

England win The Ashes! 2013.04.07. 16:43:31

@gabors: "Nagymama, hosszú!"

@Manyecska: A medencében? :)

Atörökk 2013.04.07. 16:46:32

@gabors:
Idén más úticél a terv.

@Ferihegyi újságos:
Szerintem Manyecska nem tudja, mi a mélység titka ;-)

vénszivar 2013.04.07. 16:53:16

Nesztek, ínyencek:

A Cracked szerint Wolfgang Amadeus Mozart is az unokatestvérére bukott, ám a már öt éves korában zenét szerző Mozart nem csak szimpla szerelmes leveleket küldött az imádott unokatestvérnek. A zeneszerző a Cracked szerint olyan szépeket írt az áhított nőnek, hogy szívesen szarna az orrára, majd nézné végig, ahogy lecsorog az állán a matéria. Mozart annyira vonzódott a szarhoz, hogy még egy zeneművet is írt a témában "Leck mich im Arsch", azaz Nyald a seggem címmel. Az eredeti szöveget ide kattintva el is olvashatja.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 17:09:07

@vénszivar: Félreértés. Akkoriban az altesti humor sokkal elfogadottabb volt. Ha megnézel egy száz éves némafilmet, még akkor is nevettek olyanon, ami nekünk már nem vicces. Ez a fajta altesti humor visszaszorult a fejlettebb kultúrákban, ma már inkább csak az usában találod meg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.07. 17:10:22

@Manyecska: Ojeee, tuti.
Jó megfulladást :D

@agresszív kismalac: Lassan járj, úgyse mész sehova.
Időnk, mint a henger.

Atörökk 2013.04.07. 17:10:50

@agresszív kismalac:
Ritkán vagyok ideges, akkor is minek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 17:12:07

@atörökk: "nem tudja, mi a mélység titka"

Megbaszom a szomszéd nőjét a pincében és nem mondjuk el senkinek?

vénszivar 2013.04.07. 17:12:55

@Ferihegyi újságos: Én biztos nem fogom keresni! Pláne ott NEM! :)

Atörökk 2013.04.07. 17:14:49

@Ferihegyi újságos:
Majdnem.
Pontosan úgy van, lemegyünk a pincébe, leszopsz, és kurva mélyen hallgatunk róla. :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 17:15:03

@ColT: Nemtom. Innen Ferihegyről nem utaznak albánok.

Atörökk 2013.04.07. 17:16:26

@ColT:
Miért kell az olajat önteni a szűzre?

KCicó 2013.04.07. 17:16:47

9gag.com-on láttam a képet, kötve hiszem, hogy akárcsak a kontinensünkön készült volna.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 17:18:11

Mér nem szóltok, hogy valaki elállította a nikemet?

vénszivar 2013.04.07. 17:22:33

Albániában holnap súlyemelő EB. kezdődik.
Az Euro sport most adja Marokkóból a WTCC-n Michelisz Norbi hajt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.07. 17:25:08

@atpijkamo: Máshonnan is lehetne iknformációk :P

" Mér nem szóltok, hogy valaki elállította a nikemet? "
Nem szégyen kiírni a foglalkzásod :D
Meg miért is szórakozunk a nikkel?

@atörökk: A vasszűz amúgy rozsdásodna

igi1 2013.04.07. 17:42:13

@hagyma: bocsánat, pincérből menedzser

Azért ehhez nem kéne 9-10 év.

szerintem

itt sokan beadják, micsoda karrier, olyan jól élnek

kimennek, összeállnak ottani állampolgárral, minél gyorsabban, és beadják itthon a mesés életről szóló szöveget, így könnyű

de akkor legalább ne adnák be a süket dumát, hogy jaj, én mindent a saját erőmből értem el

gabors 2013.04.07. 18:09:04

@Dr Jozef Vengloš: OK igazad van forest hillsbol elvittek mielott en forest hillsbe koltoztem ... ..

jogos a ket pont

gabors 2013.04.07. 18:10:41

@vénszivar: es Te miert irkalsz baromsagot ??? ha Neked lehet mindenknek lehet gondolom en a Masik partrol ... itt ez termeszetes ..

gabors 2013.04.07. 18:18:22

@igi1: Te voltal itt Neked mas a vilag rendeben ... hagyma maskepp latja O manager akar lenni ...igazad van ez nem kellene hogy 9-10 eves project legyen valoszinu ha eddig nem ment ebbol semmi nem lesz ..

nem tudom en peldaul ugy vagyok hogy ha a manager nem tudja/erti/vagy barmi mas az amit en csinalok nap mint nap akkor majd akkor amikor "megyek" rajon hogy mit is csinaltam ez kb 2x tortent ... nem nekem fajt ... eddig egyszer sem .

egyenlore most is tudnek menni de 1-2 ezer dollarert evente ??? nem ..

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 18:39:12

3 szakértú szerint semilyet, sőt, 2 szakértő szeint pér száz millióóval olcsóbban adtaék el, de kiderült: lakva és ezt nem vették figyelembe.

Manyecska 2013.04.07. 18:48:36

@atörökk: Lemegyünk a pincébe és lesz@psz. Nyugi,régóta tudom:DD

Manyecska 2013.04.07. 18:51:36

@atpijkamo: :DD@ColT: miaz hogy ójjje,..:D @Dr Jozef Vengloš: szegény ember vízzel nőz. Vagy mi:D

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 18:51:48

@atpijkamo: Na ebből egy bódüs szót nem értek.Ki az a Daniella?

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 18:53:15

@Manyecska: Nem mindegy hogy mi a márkája, mert lehet a tescoban jó minőségút is kapni, de a Tescos konzerv büdöa nagyon.

Manyecska 2013.04.07. 18:54:05

Szörnyűek vagytok, amíg én vergődtem a vízben addig ti itt....áhhh...:)) folytatásos ámerikás "Dallas" most abbamaratt??:)

Manyecska 2013.04.07. 18:55:46

@ColT: ja!!:) :DDD Azt hittem a mélységtitka tetszett:DDD! :) Na mindegy..léc kicsit..

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 18:56:27

@Manyecska: Meleg lvegővel szeretnék fűteni, csak büdöd a levegő.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 19:01:03

@Uttar Pradesh: Mi az a bódüs???

És ki az a Daniella?

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 19:04:15

@atpijkamo: XD

Vasárnap este van. Mit is szoktam ilyenkor csinálni, azon túl hogy látványosan szenvedek?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 19:04:39

@Manyecska: "folytatásos ámerikás "Dallas" most abbamaratt?"

Éjfél múlt Kínában.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 19:05:49

Az idióza vígjátékokat én sem szeretem,bár nem tudom h neked mik az idióta vígjűtékok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.07. 19:05:50

@Uttar Pradesh: Semmit

"büdöd a levegő" - a te büdöd. Mi az a büd? Büd Spöncör?

@Manyecska: Az se volt rossz, de az elsőre is érthető volt :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.07. 19:08:43

készen van egy tepsi sajtos bizbaszovics, kivasaltam és végre rendet raktam a gyócceros fiókomban. mostmár megvárom a lottóhúzást még, aztán mára befejezem magam:D

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 19:10:29

@atpijkamo: Elgépeléseken agyalok, rájuk keresek, aztán a legjobbakat bekopizom, hogy ti is részesüljetek az örömből. Ezáltal kissé csökkentem a vasárnap borzalmasságát.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.07. 19:11:25

@igi1: megszökött a néger rabszolgám, most micsinájjak? :D

Manyecska 2013.04.07. 19:11:40

@ColT: szerintem a víz alól ír! ott vannak néha ilyen nagyobb hullámok, amik pofáncsapják az embert folyton. mer vergődnek az embik..folyton:P

Rosszindulatú Vászka 2013.04.07. 19:12:24

@Uttar Pradesh:

Rreth flamurit të përbashkuar,
Me një dëshirë dhe një qëllim,
Të gjithë Atij duke iu betuar,
Të lidhim besën për shpëtim.

Prej lufte veç ay largohet,
Që është lindur tradhëtor,
Kush është burrë nuk friksohet,
Po vdes, po vdes si një dëshmor.

Në dorë armët do t'i mbajmë,
Të mbrojmë Atdheun në çdo vend,
Të drejtat tona ne s'i ndajmë,
Këtu armiqtë s'kanë vend.

Se Zoti vet e tha me gojë,
Që kombe shuhen përmbi dhé,
Po Shqipëria do të rrojë,
Për te, për te luftojmë ne.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.07. 19:14:14

@Uttar Pradesh: láttam :D mi bajod az aláhúzásommal? a szimmetria unalmas és nem vezet sehova! :D

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 19:14:23

@atpijkamo: Azt batgirl szokott, romantikus mozizás után, és közben cuki állatos képeket nézeget az okostelefonján.

Manyecska 2013.04.07. 19:14:37

@zebraság fél cicaság.: én is kivasaltam, most a harmadikat mosom.., úsztam majd egy órát, lezuhanyoztam, most megyek hüvelyöblítést végezni! /:D/

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 19:18:34

@zebraság fél cicaság.: Az egyik megtörik, a másik meg átlóg a következő szóba. De a szándék dicséretes!

Atörökk 2013.04.07. 19:18:55

@zebraság fél cicaság.:
Pedig hányszor montam, meszeld fehérre a talpát, akkor könnyebb utánamenni :D

Manyecska 2013.04.07. 19:19:55

@atörökk: ne is mondd:( mindig eszembe jut amikor lemerülök hogy mennyien láthatják hogy retkes-e a talpam, esetleg!:P:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.07. 19:21:55

@Manyecska: azt meg minek? a sperma jótékony hatású a szerverencerre.

@atörökk: menjen a fene, majd felhozok egy újat a pincéből :D :D

Atörökk 2013.04.07. 19:23:30

@zebraság fél cicaság.:
No de ha állandóan világgá szöknek, elég hamar elfogynak :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.07. 19:25:03

@Uttar Pradesh: Minek kérdezel hülyeségeket :D

@Manyecska: Nem fullad meg? :)

igi1 2013.04.07. 19:35:28

@zebraság fél cicaság.: rabszolgának csak albán nyugdíjast! :)

a gyógyszer meg a lottó sosem jó ómen

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.07. 19:42:10

@igi1: hát mindig van valami amire kell ezaz. lázcsillapító, fájdalomcsillapító, antifosásbogyó, antihányásizé, ezazamaz.

lottózni meg jó! előtte mindig eltervezzük mit csinálunk majd a pénzzel, kitűnő szórakozás :D

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 19:48:17

@ColT: Egy biztos: minden casárnap 7-12-ig modellbörze van a LÁVA művházban a Fáklya utcában.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.07. 19:48:22

@zebraság fél cicaság.: nalátod, ez van, mikor az embert látod a állatba, meg ojan jogokat biztosítasz a négerednek, mint bármejik másik háziállatnak. Sztem ne fogadd vissza, a veszett kutyát is lelövik. Meg a lovakat.

Atörökk 2013.04.07. 19:52:18

@Uttar Pradesh:
Milyen modell? Fehérnemű? Akt?

@Rosszindulatú Vászka:
Magára valamit is adó társadalom a szökött négert megkínozta, mielőtt lelőtte. Mer hagyomány meg statuálás is vala a világon.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.07. 19:54:57

@Uttar Pradesh: Hm :) Jó hely lehet :)

@atörökk: Sajnos nem, akkor még jobb lenne :D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.07. 19:55:10

@atörökk: úgybizony. De régen ez nem így volt, mert akkor csak szépen levadászták, mint népi sport, de ma már nem vagyunk barbárok, ezért kell azokat rendesen meg jó alaposan halálra gyötörni. Persze szigorúan orvosi felügyelet alatt, mer nem vagyink mink vademberek.

Kivéve Albániába, ott magát kínozza halálra a szökött rabszolga.

Manyecska 2013.04.07. 19:56:14

@zebraság fél cicaság.: nade mégis, mindig talál az ember faleveleket ilyenkor...@atpijkamo: :DDD

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:00:43

Vasárnaő szememet ismét Kirgizisztánra vetem.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.07. 20:00:48

@Dr Jozef Vengloš: az nem úgy volt, hanem mekkérdezték azt a kastéjot, hogy akar-e visszaadódni, vagy inkább albán lenne és hát életszerűen választotta a szabadságot és a biztos jövőt.

Manyecska 2013.04.07. 20:01:01

@Uttar Pradesh: a Lájfnetwörkön meg 9-kor lesz az "Ember, akinek 100 orgazmusa van egy nap" rohadt érdekes film lehet:( :D

England win The Ashes! 2013.04.07. 20:03:36

@ColT: Nade még amit ma láttam! Mivel idén van a huszonötödik évfordulója a legendás birminghami koncertjüknek, újra kiadták vinilen, limitált példányban a Maiden Englandet.

Kár, hogy nincs lemezjátszóm. :(

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:03:38

Öt hónapon át sem csúszott le az amerikai top 10-ből a Bazi nagy g9r9g lagzi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.07. 20:05:39

@Rosszindulatú Vászka: némely állat igenis emberibbnek tűnik mint némely ember, legalábbis szeretem belemagyarázni, hogy így van. minden lehetséges.

@atörökk: aktmodellséget sose értettem mire jó. amikor kész a rajz, akkor le kell radírozni a ruhát a képről oszt kész is.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:05:49

@Manyecska: Sokkal érdekesebb lenne, ha 100 organizmusa lenne minden nap.

Atörökk 2013.04.07. 20:07:05

@zebraság fél cicaság.:
Az nem úgy van. A virslit is kiszeded a zacskóból, mielőtt megfőzöd :D

igi1 2013.04.07. 20:07:05

@zebraság fél cicaság.: hát, ha megnézed a lottót, és nem nyersz, a gyógyszer garantáltan a közelbe van

na ezé nem jó ómen gyógyszert pakolni lottó előtt

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:07:16

@zebraság fél cicaság.: Az állatokban pont az a jó, hogy nem emberiek.

Manyecska 2013.04.07. 20:07:26

@Uttar Pradesh: :))))) hát ja.
Kedvenc elírásom amúgy a "örülök, hogy ól vagy.." :DDDD

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:08:40

@atörökk: Miért? Egy csomóra rá van írva, hogy "a legjobb íz elérése érdekében a csomagolásban főzze!"

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:11:57

@Manyecska: montana örülök,hogy ól vagy,a lábad próbáld felpolcolni és pihentetni amennyit csak tudod!!!!!!!!!!!!!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.07. 20:13:24

@atörökk: bécsi virsli nem bőrös :)

@Uttar Pradesh: hátnem. a kutyám mostanában képes felvenni a balettos első pozíciót. és elméleti zongorista, mert szereti hallgatni.

England win The Ashes! 2013.04.07. 20:14:17

@Uttar Pradesh: Ezt gondolom ismered, nagyon régi sztori:

"Széchenyinél ebéd volt. Ott volt Deák Ferenc, Pulszky s még többen. Döbrentei Gábor egy könyvvel a hóna alatt jelent meg, s átnyújtotta Széchenyinek:
- Az első magyar könyv, amelyben nincs sajtóhiba.
Nagy csodálkozás. Deák azonban kezébe veszi a könyvet, és fölolvassa a címlapot:
- Shakespeare remekei. Döbrentei Gábor ordítása szerint."

Atörökk 2013.04.07. 20:16:09

@zebraság fél cicaság.:
Jóvammár, éppen ez jutott eszembe ;-)

@Dr Jozef Vengloš:
Kanos. Izé, kínos.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:27:30

A Velvet ma nagyon nektek való témákat feszeget.

18+
3 perc után elélvezek, a barátnőm fel sem izgul
Trükkök és technikák a korai magömlés ellen.

Atörökk 2013.04.07. 20:28:55

@Uttar Pradesh:
"a barátnőm fel sem izgul"
Arról igazán nem tehetek, hogy nincs itt, mikor szex van.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.07. 20:30:35

@Uttar Pradesh: nem, de ha hallja, akkor leül és bagolymódra érdeklődve forgatja a fejét :D

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:31:07

@atörökk: Pedig ha meglátná mennyi a mosatlan, biztosan felizgatná magát.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 20:31:38

@Uttar Pradesh: "Trükkök és technikák a korai magömlés ellen."

Ezt már Lenin is megmondta: - Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!

Atörökk 2013.04.07. 20:34:55

@Uttar Pradesh:
Az az ő baja.

@atpijkamo:
Hajnal háromkor a magömlés korainak számít?

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:35:41

@atpijkamo: Beleolvastam.

"Edward White, a Korai magömlés kézikönyvének írója"

Aki ezt a könyvet megveszi, azt kiröhögi a pénztáros? Vagy azt mondja, hogy ajándék lesz egy ismerősnek?

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:37:40

Csak nekem morbid egy kicsit ennek a posztnak a címében a "friss sült"?

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:39:05

@zebraság fél cicaság.: Én is szoktam Magammal beszélgetni. Jó az.

England win The Ashes! 2013.04.07. 20:39:10

@atörökk: Csak hogy a poszthoz is szóljak:

- Mit csinál az egér a magömlés előtt?
- ???
- Kirágja a zsákot.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:43:16

@Dr Jozef Vengloš: Nekem iskolai emlékeket hoz elő ez az egér, volt egy olyan feladat matekórán, hogy "ha három egér nyolc zsemlyét két óra alatt rág meg, akkor öt egér három óra alatt hány zsemlyét rág meg?"

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.07. 20:43:27

@atörökk: talán hívja át a szomszédot, az majd megmutatja hogy kell. mégis mit gondolnak ezek?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 20:44:15

@atörökk: :))

Ha aznap 02:59-kor kezdtél hozzá, akkor igen.

@Uttar Pradesh: "kiröhögi a pénztáros?"

És ha azért röhögi ki mert kövér vagy öreg, az jobb? Én magasból leszarom, mit gondol rólam egy paraszt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 20:45:50

@Uttar Pradesh: "Magammal beszélgetni"

Én az autóstársaimhoz szoktam útközben beszélni. Nem zavar, hogy nem hallják.

Atörökk 2013.04.07. 20:50:37

@zebraság fél cicaság.:
Ha nincs ott, nem tudja áthívni a szomszédot.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:52:41

Most elnyelte a nyomorult blogmotor az írásomat?

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 20:54:06

@atpijkamo: Amikor Németországban vettem rampageről szóló könyvet, az eladó néni furcsán nézett Rám.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.07. 20:58:23

@Dr Jozef Vengloš: Zsír! Bakelit rulz :)

@atpijkamo: Ha hallanák, megvernének? :D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.07. 20:58:24

@zebraság fél cicaság.: ezt a sértést a állatok nevébe kikérem magamnak!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 21:01:05

@Uttar Pradesh: Furcsa lehet neki, hogy az eladásra kitett könyvek közül megvesz egyet megvesz. Felettébb szokatlan.

De lehet, hogy csak a zöld űrruhádon csodálkozott el.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.07. 21:03:40

@Uttar Pradesh: Én rá néztem volna furcsán, hogy miket árul

igi1 2013.04.07. 21:05:42

@Uttar Pradesh: tegnap nem akart betöltődni a homár, máma nekem is benyelte a hszemet

mi van itt ezzel a blogmotorral, de valahogy visszafejlődik

Atörökk 2013.04.07. 21:07:09

@Uttar Pradesh:
Vásárlás közben nem kellett volna azt a gumicsirkét a fogaid közt tartani. Én szóltam.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 21:07:45

@ColT: "Ha hallanák, megvernének?"

Ha hallanának, akkor jobban vezetnének.

- Ne gyere be, ne gyere, itt én jövök.

- Index hol van?

- INDEX!!!

- Maradj már a sávodban, nyuszifül!

- Nem balról előztelek, csak egyirányú utcában balról kanyarodunk, te bajod hogy jobbra húzódtál.

Csak néha csinálnak olyat, amire meg kell mondanom az őszinte véleményemet.

Atörökk 2013.04.07. 21:11:46

@Uttar Pradesh:
Pláne. Főleg, hogy a tollak is rajta voltak még.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 21:21:45

@atörökk: Gombás-tejfölös csirkw csőtésztával

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 21:26:08

Húsos, gimbás, sonkás, sajtos stb krémmel van töltve.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 21:50:28

@hagyma: Az albán ember is ilyen, ilyen gusztostalanságokat nem eszik meg. Viszont a balkáni gerle, a feketerigó, meg a sas azok nem gusztustalanok.

Egyébként itt teknősbékát sem esznek, ellentétben az olaszokkal, az olaszok a kompokon rengeteget csempésznek át, pedig az EU-ban védett állat mind a görög, mind a mór teknős, és súlyos büntetést lehet kapni érte.. Röhej, itt nem védett állat, de úton-útfélen találkozol vele, az Eu-ban meg védett állat, de Olaszországban nem nagyon van, mert a védettsége ellenére megeszik :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 21:51:50

@atörökk: Én írtam, hogy személy szerint nem tudom, de kb. 25 éve ez volt a mendemonda Magyarországon.

Atörökk 2013.04.07. 21:55:16

@Jani haverja:
Pár embert bepaliztak vele (tenyésztéssel) de nem lett belőle országos üzlet :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 22:06:58

@Cicmen: Igen, azt is tudom, hogy sokan buktak rajta, de a program sokszor ÉTKEZÉSI gilisztáról szólt, ami mento volna az olaszoknak :)

Engem is bele akartak rángatni, szerencsére nem sikerült :)

gabors 2013.04.07. 22:12:27

@Jani haverja: sokan beleugrottak (persze nem tudom kinek mi a sok... )

volt ismeros aki ugyan a haza nem ment de mondjuk 2 kocsi arat bukta mert a gilisztat a program vegen senki nem vette meg ... komposzt eladonak volt jo lenni

tipikus piramis jatek volt ez is ...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 22:25:39

@vénszivar: Tudom, gondoltam is, hogy meglátogatom őket, csak az a baj, hogy itt a gép előtt ugyan van némi időm, de ahhoz, hogy bemenjek a belvárosba, kiderítsem, hogy melyik szállodában vannak, és még meg is várjam azt, amire egyáltalán köszönni tudok nekik magyarul, arra nem biztos, hogy lesz :(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 22:27:12

@gabors: Halványan emlékszem erre én is. Azt tudom, hogy sokaknak nagyon nagy bukta volt, és áldom a szerencsémet (nem az eszemet) hogy nem ugrottam bele.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 22:31:38

@atörökk: "nem lett belőle országos üzlet"

40-45 ezer család.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 22:32:11

Eladó 1 db. nagyméretű kűposzta gyalú.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 22:37:28

@Uttar Pradesh: Káposztasavanyításra való égetett agyag hordót veszek :)

Egyébként itt tényleg nincsen savanyúkáposzta, nem csak Túrú Rudi. És az jobban is hiányzik, mint az utóbbi, minden idelátogató magyarral savanyított káposztát hozatok :)

Itt a savanyúkáposzta fogalma az az, hogy legyalulod a káposztát aztán felöntöd ecettel :(

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 22:38:54

@atpijkamo: A paprikás jrumpli óta nnem láttalak.

gabors 2013.04.07. 22:39:05

@atpijkamo: orulok hogy mas is igy emlekszik ...

nem mind ment tonkre az ismerosom is kiheverte a dolgot vegul is VOLT penze azt "fektette be" de semmlyien racionalis velemenyt nem volt hajlando meghallgatni .. azota sem beszel a dologrol bar 20 eve volt kb

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 22:40:15

@Jani haverja: Hát Nekem nem hiányozna a kűposzta semmilyen formában.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 22:42:19

@Jani haverja: Ajvár van? Sült paprika, kicsit csípős és/vagy savanyú. Nagyon finom, a szerbeknél alap.

gabors 2013.04.07. 22:45:30

@Jani haverja: most komolyan azt sajat magad is meg tudod csinalni agyaghordo sem kell...

nezz utana nem komplikalt es kb 2-3 probalkozas utan tokeletes lesz ... valoban csak kaposzta so meg a fuszerek kellenek hozza a tobbit a termeszet lejatsza neked ...kovaszos uborka detto ..

persze nem tudom a 4 emeleti garzonban laksz akkor nem ... de mintha valami albaniai fobuheratorral alnank szemben :-))))))

Atörökk 2013.04.07. 22:47:07

@atpijkamo:
Embereket sajnos most is szinte bármi ostobaságba bele lehet ugratni...

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 22:49:48

@gabors: How much sodium is there in Paprikas Krumplo?

England win The Ashes! 2013.04.07. 22:55:19

@atörökk: Erről jut eszembe, eladó két eredeti, Napóleon által használt pendrájv. :)

England win The Ashes! 2013.04.07. 22:57:05

@Rosszindulatú Vászka: Az első írás kétezer-tizes, a második ezerkilencszázkilencvenhetes. Azóta más szelek fújnak.

Atörökk 2013.04.07. 22:57:09

@Rosszindulatú Vászka:
Kizárt. Albániában nem hamisíttyák a fotósoppot ;-)

@Dr Jozef Vengloš:
Van kovászolt feketerigóm. Elcseréljük? :D

gabors 2013.04.07. 22:58:59

@Uttar Pradesh: Who the fuck cares ??

Nem halal allah is utalta Teged miert erdekel ???

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 23:04:30

@atpijkamo: Ismét elsütöttem ott is. Mert jó.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 23:07:04

@atpijkamo: Tudom, azért írtam. Sajnos a rendszerváltás hajnalán sokan bedőltek a meséknek, majdnem én is :(

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.07. 23:08:57

@zebraság fél cicaság.:
Feleség a férjhez:
-Gyere gyorsan, anyám leesett a létráról, azt hiszem, meghalt, mit csináljak?
-...szerintem paprikáskrumpli jó lesz.

gabors 2013.04.07. 23:09:28

@Uttar Pradesh: akkor 42

es

So long and thanks for the fishes ...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 23:09:50

@Uttar Pradesh: Azt csak hiszed :)

Az emberi természet velejárója az, hogy mindig az hiányzik, ami nincs :)

Itt sokkal többször eszünk székelykáposztát, mint anno Magyarországon :) Merthogy ott tudta az ember, hogy bármikor lehet :) Itt meg csak akkor, ha van éppen a "megfelelő méretű hüttőben" savanyúkáposzta :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 23:11:50

@gabors: @atpijkamo: Ezek vannak minden mennyiségben, és minden formában.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 23:12:34

@Jani haverja: Hát az emberié biztosan, dehát ez ugye nem érint! A székelykáposzta meg szörnyű találmány.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 23:14:34

@gabors: created by Szűcs ('Sushi') Gűbor

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 23:18:19

@gabors: Bocs, az előző téves volt, mármint a Neked címzett.

Szóval hely bőven van, egy kétlakrészes családi házat bérelünk, és jórészt hárman (asszony, kisgyerek, meg én) lakunk benne. A gond csak az, hogy itt télen a lakásokban is hűvösebb van, mint minden mediterrán országban. Apósomék a gázkonvektor mellé szokták rakni Magyarországon a kritikus időszakban. Itt meg vagy nem fűtünk egyáltalán, vagy időszakosan, amikor éppen itthon vagyunk, és fázunk, azt is elektromos fűtőtesttel. És ez a néhány C fok, nagyon kritikus a káposztánál állítólag. Úgyhogy nem megsavanyodna, hanem megkeseredne, ezt egy erdélyi-magyar származású, albán feleséggel rendelkező embertől tudom.

gabors 2013.04.07. 23:22:03

@Uttar Pradesh:

Douglas Adams ..... go google !!! 8x7 or the guide ...

have fun !!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 23:22:07

@Rosszindulatú Vászka: Ennek a piramisjátéknak nagyon sokat köszönhet ez az ország így utólag. Ez váltotta ki azt a polgárháborút, ami elhozta a megtisztulást. Azóta fejlődik Albánia. Ha ez nem lett volna, akkor most én sem lennék itt. Tudom, hogy agyon sok véráldozattal járt, de a helyiek is utólag azt mondják, hogy megérte, azok is, akiknél a családban baj történt.
Sajnos vannak olyan dolgok, amiket csak vérrel lehet lemosni :(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.07. 23:22:56

@Jani haverja: rdekes, én pont fordítva, a helueik kajáját eszem. Már ami ehető, de szokott lenni.

Mondjuk a japánok babból készült édessége az kriminális. Más édesség nem nagyon van.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 23:23:58

Mi lesz Gáborból, ha leöntik szódával?

.
.
.

Gáfröccs.

gabors 2013.04.07. 23:26:48

@Jani haverja: igaz telen hidegben nem mukodik arra nem szamoltam hogy nincs futes :-)... amit tudo ajanlani es nekem bejott mert mostanaban mar kovaszosu ubit sem csinalok mert rajottem hogy zsido uzletben mind a ketto kaphato MINDIG ... igy en ott szerzem be ... itt New Yorkban ez trivialis (lasd kuruc) de nem hiszem hogy Trianaban ne lenne zsido negyed :-) nem fasiszta hajlambol irom ezt :-)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 23:28:24

@Uttar Pradesh: Hát aki nem ember, az nem is tudja értékelni a jó székelykáposztát borjúhússal :)

Pedig itt a helyieknek is ízlett, amikor megkóstolták :)

Cserébe meg nekem meg kellett kóstolni a kukurecet, na azt az egyet ne kóstoljátok meg, ha erre jártok!!!

Tetejében nekem többször is meg kellett kóstolni, mert hiába mondtam, hogy nem szeretem, azt mondták, hogy az előző az biztosan nem jól volt elkészítve, de az, amit ők tudnak, az a tuti :) Rossz a jel, inkább: :( :( :(

gabors 2013.04.07. 23:28:59

@Jani haverja: ne basz pilotjatek/piramisjatek-ert ver aldozat eleg durva azert ... foleg hogy nyilvan valo volt ezzerrel ... de hinni valamiben azert mindig konnyebb mint erteni is ...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 23:34:50

@atpijkamo: Mi is helyi kajákat eszünk, pl. a szomszéd késői termésű olajfáiról mi is kaptunk ajándékba még egy utolsó adag friss termést 1 hete. Feleségem még akkor megtörte a bogyókat, beáztatta, ahogy kell, cserélte a vizet szorgalmasan az edényeken, és tegnap már be is sózta. Finomabb, mint a régebben eltett, pedig az december végi.Meg eszünk bureket (itt byrek, ejtsd bürek), meg joghurtban sült bárányt, meg minden egyebet.

De néha "magyarkodunk" :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 23:37:11

@agresszív kismalac: Ez így van, utána lehet nézni számtalan helyen, csak a bulvármédiát csak a sztori érdekli. Az előzmények, meg a következmények nem botrányosak, úgyhogy azokról nem ír. Úgyhogy komolyabb társadalomkutatásokban érdemes utánanézni, hogy mi is történt valójában.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 23:38:18

@Jani haverja: Aztán nehogy kiderüljön, hogy az kukorica. ":))"

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 23:40:20

@gabors: Hát ha keresem, minden bizonnyal meg fogom.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 23:42:59

@agresszív kismalac: Mármint ha tényleg érdekel a dolog.
@gabors: Hát itt nemhogy zsidó negyed nincs, de még kínai se :)
Tirana akkora város, mint Székesfehérvár :)
Ok, agglomerációval együtt 850.000 lakosú, de az már az összes környékbeli faluval együtt (velünk is).

Itt a tényleges, közvetlen belvárost keresztbe átsétálom kényelmesen 15 perc alatt, ezzel elstáltam pl. szinte az összes minisztérium előtt is :)

Na jó, ez túlzás, de majdnem igaz :)

Anomalocaris (törölt) 2013.04.07. 23:46:43

Bio vegyes vágott csípús savanyúság.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 23:51:42

@gabors: Ennek a piramisjátékos dolognak történelmi okai vannak.
Röviden: Itt a kommunista diktatúra százszor keményebb volt nemhogy a Kádári rendszernél, hanem a Rákosi rendszernél is. Az emberek el voltak szigetelve a külvilágtól. Számukra még a kádári Magyarország is a megtestesült Paradicsom volt, de soha nem juthattak még oda se. Ugyanakkor az itteni emberek jóindulatúak, és becsületesek voltak, csak éppen az elszigeteltségből adódóan naívak is. Ezt meg kihasználta az olasz maffia, néhány helyi tevőleges segítségével, és ezek a helyiek éppen akkor politikusok voltak, nem véletlenül...

Szóval ronda dolgok ezek, de muszáj volt ennek az országnak túlesni ezen sajnos.

Ilyen a c'est la vie, ahogyan francia műveltségű barátom mondaná :) DDD

gabors 2013.04.07. 23:55:50

@Jani haverja: rendben elhiszem amit mondani akartam az az hogy par ev utan itt rajottem hogy ilyesmit (mint kovaszos ubi, savanyu kaposzta, makos kifli, fonott kalacs, es par mas "magyaros" izet) pont a zsido kis uzletben arulnak ...

nem tudom elkepzelni hogy nincs ilyen tiranaban ott meg vegetat is arultak baszki ... sirva nem fakadtam de az allam leesett eloszor .... de rajottem nem en voltam az egyetlen nem zsido magyar ott...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.07. 23:59:31

@Uttar Pradesh: Nem kukorica, hanem sült borjú, vagy báránybél, és a bélzsírtól nem tisztítják meg, csak megmossák, és megsütik!

Néha megtöltik ilyen "máshol is nagyon keresett" belsőségekkel, mint a szív, a gégefő, a gégecső, nyelőcső stb. :) Úgyhogy csupa olyan dolog, amiért mondjuk Hagyma Mary-je sorban állna órákig a hentesbolt előtt, hogy kapjon belőle :)

Az ízéről: Mivel a belet csak alaposan megmossák, de a bélzsírt nem távolítják el, szerintem konkrétan SZAR íze van, bár ténylegesen szart még nem kóstoltam :)

Viszont nemzeti eledel :)

Az összes többi kajájuk jó ízű, de ez valami kegyetlen :)

gabors 2013.04.08. 00:00:37

Ja ha meg "magyar" uzletbe mennek upper east side ... akkor minden amit a 80-90-es evekben lattal ott van ...

nekem az messze van nincs hol parkolni stb ... ezert inkabb a kozelben levo zsido meili-be megyek ... ott van szinte minden .... mint a sugar :-)

igi1 2013.04.08. 00:01:12

máma jó napom van

lerasszistáztak

:)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 00:02:06

@igi1: de hát rasszista vagy, mi a gond?

Atörökk 2013.04.08. 00:03:25

@igi1:
Na végre. Hányszor? És melyik cigány volt az?

Atörökk 2013.04.08. 00:08:01

@vénszivar:
Te csak simán belekötsz mindenkibe :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.08. 00:08:35

@igi1: Még mindig jobb, mintha lerókáztak volna.

igi1 2013.04.08. 00:09:04

@atörökk: eltartott ingyenélő próbált beugatni

@Rosszindulatú Vászka: azé mondom, máma jó napom van!

vagy jól kezdődik! :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 00:09:31

@gabors: Van egy magyar vállalkozó, aki most akar magyar boltot nyitni itt Tiranában. Hozzáteszem, hogy már rengeteg magyar embernek megfordult ez a fejében sok-sok év alatt, én most úgy látom, hogy ez az ember komolyan gondolja. Aztán majd kiderül, hogy tévedtem-e.

A Vegeta viszont asszem horvát, olyan van. De van Unicum is, meg Pick szalámi is a nagyobb helyeken. Ja meg a Lana parton a Bulevard-on (röhöghettek, így hívják tényleg :)) van egy nagyon jó, halakra, meg mindenféle tengeri élőlényekre specializálódott étterem. Ott Tokaji aszú, és furmint is van, csak baromi drága, mivel nagyon jó étterem. A boltban az Unicum, meg a Pick szalámi viszont olcsóbb, mint Magyarországon, pedig nem hamisított :)
Adó kérdése minden.

gabors 2013.04.08. 00:09:57

@igi1: igen ??

miert ??

mi a faszt irtal mar megint ??

igi1 2013.04.08. 00:11:53

@gabors: megmondtam, hogy a magánnyugdíj tagság azé nem lesz, mer akkor a cigányok nem kapnak nyugdíjat, hiszen minden az egyéni számlára megy

viktor nem akar egyéni nyugdíjszámlát, na

erre beugatott, hogy rasszista

én meg mondom: eltartott ingyenélő :D

Atörökk 2013.04.08. 00:14:29

@igi1:
Márpedig egyéni nyögdíjszámla lesz, igaz, állami.

igi1 2013.04.08. 00:16:35

@atörökk: a sok ingyenélő, életében nem dolgozó éhes szájnak kell a falat

attól elvenni nem lehet, aki már hozzászokott a jótól

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 00:17:21

@gabors: Na, a parkolás itt sem egyszerű... Nem drága a parkolás, hanem NINCS parkolóhely a belvárosban, de néha még a környékén sem. Semennyiért. Ezért van a két sorban való parkolás néhány helyen(meg van néha harmadik sor is:)). És ezért alakult ki az, hogy nyitva hagyod a kocsidat benne a kulccsal, ha a második sorban parkolsz (ha valakinek útban van, majd odébbáll). Persze tudni kell, hogy hol hagyhatod, mert nem mindenhol lehet ezt megcsinálni. Mondjuk az a legegyszerűbb, ha megnézed, ahol mások is parkolnak nyitott ablakkal mondjuk nyáron, ott semmi vész, te is parkolhatsz ugyanúgy :) Ahol meg melegben minden parkoló autónak fel van húzva az ablaka, ott meg neked is úgy kell tenni :) Nem olyan komplikált, egy kis odafigyelés kérdése :)

gabors 2013.04.08. 00:23:01

@Jani haverja: persze hogy a vegeta jugoszlav szar volt de nagyon nepszeru szar volt akkoriban ..

magyar uzlet ha jol ertem egy 800k ezres varosban nem biztos hogy meg fog elni DE ha ugyes a vallalkozo esetleg ...

EN ha ilyenbe gondolkoznek magyar/szlovak/lengyel/zsido uzletbe probalkoznek mind kozel van ... DE nem napi cikkek mint tojas tej ... (kenyer az igen mert az en csinalnam naponta ha nem megy megall!!)

ebben van fantazia ... persze ,... italok az a tokaji balhe Mo-on kivul CSAK a magyarok halottak errol unicom szinten ... erre nem alapoznek SEMMIT...

England win The Ashes! 2013.04.08. 00:23:07

@igi1: láttam. :D

Én mondjuk a helyedben szarrá kontráztam volna a fickót.

Atörökk 2013.04.08. 00:23:36

@Jani haverja:
Erről pont a napokban jelent meg valami hír, szóval még akár igaz is lehet. De várjuk ki a végét. Ki tudja, mikor lép hatályba a törvény, amit addig akár még négyszer is lehet módosítani. Ha meg úgy sem jó, akkor majd visszamenőlegesen :)

gabors 2013.04.08. 00:25:24

@igi1: ebben igazad van aki nem dolgozik/dolgozott ha cigany ha nem ne kapjon nyugdijat ...

viktor cigany ??? es ezt senki nem tudja ??

oh boy ...

igi1 2013.04.08. 00:25:56

@Dr Jozef Vengloš: ki kell tombolni magam valahol

ennyi is jólesett nekem! :)

gabors 2013.04.08. 00:27:11

@Jani haverja: ez kiraly ,... benhagyom a kulcsot hogy valaki odebb pakolja a verdat ...

albania kiraly hely !!!

vénszivar 2013.04.08. 00:27:16

@atörökk: "kisebbségi" létemre, naná!:)

És az, hogy SIMÁN, nos az tán azért van mert van OK rá! Méghozzá SIMÁN!

igi1 2013.04.08. 00:31:20

@atörökk: nem értesz te ehhez

tudni kell bánni a zemberekkel

és tudni kell lelépni is a megfelelő pillanatban

na pá

gabors 2013.04.08. 00:31:23

@Jani haverja: mennyi most egy albaniai utlevel ???

es az igazi ???

gabors 2013.04.08. 00:33:05

@vénszivar: miben vagy Te kissebseg a szivarban ??? olyan neger mint az avatarod nincs csak Quantanamo-n

vénszivar 2013.04.08. 00:33:20

@igi1: Kimehetnél valamelyik gátra zsákot rakni, megnyugodni...

England win The Ashes! 2013.04.08. 00:36:00

@igi1: nade abban semmi tombolás nem volt, hogy leírtad az igazat. Ráadásul kulturált hangnemben. :)

gabors 2013.04.08. 00:38:05

@vénszivar: es te hol rakodsz most ... ??? gaton ???

ki nem szarja le a gatakat RAJTAD kivul ???

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 00:42:07

@gabors: Kenyér itt százféle van (rengeteg kis pékség) és általában finomak. Viszont pulykaszalámi itt nagyon ritka pl, meg alapjában véve a kimért pulykahús is. Lehet kapni pulykát, de egészben, mind a 6-8 kilójával együtt (vágottan, belezve). De pl pulykamellet pulykacombot ritkán lehet kapni. Meg a belsőségeknek itt jó ára van (borjú, malac, bárány, kecskegida), csak az a lényeg, hogy fiatal állatból legyenek, mert itt főleg grilleznek mindent, és a húsklopfoló majdnem ismeretlen fogalom :) Az öreg állat húsára, belsőségeire azt mondják, hogy (i fort), azaz erős (merthogy nem tudja megrágni) :)

Meg most kezd itt divatba jönni a borfogyasztás, azzal még lehet kezdeni valamit, ha az illető össze tud szervezni több magyar bortermelőt, és velük együtt a boltjában megcsinálni egy borsarkot. A pálinkaüzlet itt halott, relatív fillérekért van itt első osztályú szőlő- és szilvapálinka, drágábbért meg szederpálinka (a hegyi részekről), de annak az ára sem vészes, pedig azzal baromi sok dolog van (össze kell szedni a fa alól, és ez nem éppen termelékeny).

igi1 2013.04.08. 00:42:31

@vénszivar: éppen elég a melleimet emelgetni minden nap

még hogy zsákot

de tényleg húztam

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 00:44:28

@gabors: Nem mindenhol!!!

De vannak ilyen helyek is.

vénszivar 2013.04.08. 00:45:33

Hol lehet a másik ááámerikás barom, hogy ennek itt legyen kivel ugatnia...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 00:50:13

@gabors: Koszovóban a hamisított szlovén útlevél 3.000 EUR állítólag. Albán útlevelet meg szerintem nem hamisítanak, mert nem EU tag, bár vízummentesen lehet utazni az EU-ba nekik, szóval valahol megérné, pl egy afgánnak, de egy koszovóinak is. De a szlovén az jobb, mert a koszovói albán tud szerbhorvátszlovénul (azért írtam egybe, mert ezen nyelvek közötti különbség majdnem csak olyan kicsi, mint a "szögedi" meg a "vazsi" tájszólás között.

Az igazi albán útlevél albán állampolgároknak asszem 1.000, vagy 2.000 Lek, ami 2-4 ezer Ft.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 00:52:01

@vénszivar: Ne félj, mindjárt szemle lesz nálam (fekszemle). D

vénszivar 2013.04.08. 00:57:06

@Jani haverja: Szinte SEMMITŐL NEM félek!

Csicsikáljunk! LÉPEM!

gabors 2013.04.08. 00:58:55

@Jani haverja: na akkor erted hogy mit is mondtam valami kis helyi dolgot kell lehet megragadni ha nem kenyer hanem kolbasz vagy valami ... DE amit a maga a tulaj kontrolalal ABBAn lehet uzlet (latod a sved dolgot remelem)

hogy ot budos albaniaban mi lehet sikeres en nem tudom de velemenyen mindig lehet (venszivar meg leszophat )

gabors 2013.04.08. 01:01:47

@Jani haverja: koszi nem igazan kerdeztem de rendes vagy ...

itt az alban most kb annyit jelent mint 50 eve az sziciliai ... nem tanacsos veluk barmi uzletbe vagy barmibe fogni ...

vénszivar 2013.04.08. 01:07:19

:):DDDDDDDDDDDDD Jól van! feszült már a barom! :):DDDDDDDDD

gabors 2013.04.08. 01:08:36

@vénszivar: a TEK ott van a hazad elott mogott mellett felett ...

de ne felj semmitol !!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.08. 01:09:55

@igi1: mar mondtam igi, osszeallni Te allsz ossze a tarktoros Jozsival
en megnosultem
tudod, szerelem-hazassag
vagyis nem tudod meg, dehat majd
sosem szegyelltem hogy vendeglatasban melozok, bar neked ezt elvezet leirni, hgoy pincer, annal tobb vagyok
mindent a magam erejebol ertem el, Mary elott is dolgoztam 6-7 evet
es sosem mondtam, hogy gazdagok lennenk, vagy sok penzunk lenne, mert nincs
ezt Te hajtogatod
kemenyen melozunk es szeretjuk egymast
ezenkivul Te mast nem olvashattal tolem

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 01:15:17

@gabors: A kolbászt, általános szalámit kifelejtettem, de ezt is tervbe vette az illető. Tulajdonképpen minden élelmiszer érdekes itt, mert óriási az élelmszerimport. Nem azért, mert ez az ország nem tudná magának megtermelni a kaját, hanem azért, mert a lakosság számarányához képest óriási nyáron a turizmus, az adók miatt meg egész évben a bevásárlóturizmus (görög, macdedon, meg az olasz komppal).
Viszont itt nem csak az EU felől érkezett élelmiszerekre nincs vám, hanem az EU-n kívülről jövő dolgokra sem, ezért van itt tömegével brazil csirke, meg egyiptomi ömlesztett sajt pl.

gabors 2013.04.08. 01:19:53

@igi1: ha olvastad volna amit hagyma kulonben meg irt azokrol az evekrol amikor meg nem allt ossze valakivel sot azutan is akkor talan ilyet nem irnal..

Nincs semmi okom hagymat vedeni sot szerintem is ir sok "nem igazan jellemzo" dolgot az usa-rol es az usakokrol ... de ez amit Te ebben a kommnentben irsz nem realis ...

De nem gond venszivaron kivul ugy tunik mindenki benne van abban hogy ird meg mit gondolsz .. es barki mas is pont ezt teszi ...

udv

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 01:21:16

@gabors: Az albániai albán (shqiptar, ejtsd styiptár) általában tisztességes. Általában a koszovói albánokkal van a baj (kosovar, ejtsd: koszovár). Csak hát sok kosovar mondja azt, hogy albán, ami tulajdonképpen jogos is. Sőt - mivel Nyugat-Európában azért Albániának jobb híre van, mint Koszovőnak, ezért a koszovár - ha már lebukott a szlovén útlevéllel:) - inkább azt mondja a nyugati hatóságok előtt, hogy albániai albán, minthogy elmondja, hogy ténylegesen koszovói. Sok-sok történet van erről, most már van egy "forródrót" az EU bűnüldözési szervei, meg Albánia között, pont az ilyen esetek miatt.

gabors 2013.04.08. 01:21:37

@Jani haverja: egyre erdekesebb a dolog a "baratodnak" lehet sot van valami ..

tovabbra sem koltozome :-)

England win The Ashes! 2013.04.08. 01:23:58

Kedves Hallgatóink!

Önök az Amerika Hangja éjszakai műsorát követhetik figyelemmel.

A Szabad Európa a reggeli órákban folytatja a műsorszórást.

Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánunk!

A szerk.

gabors 2013.04.08. 01:24:39

@Jani haverja: ertem amit mondasz DE ettol meg alban itt most kb maffia 1000-rel...

ami volt 20 eve az oroszok (nem oroszok persze hanem a zsidok kazasztanbol)

gabors 2013.04.08. 01:27:43

@Dr Jozef Vengloš: vegul is mi a gondod ???

Voice of America ??? az egy szovetsegi penzbol fizetett ado mint Hir TV vagy az osszes MTVx ...

en csak azt irom ami eppen eszembe jut semmi tobb....

Te valami magasabb szinten vagy ???

CSak kerdezem nem borulok le ...

igi1 2013.04.08. 01:36:58

@Dr Jozef Vengloš: na latod ezé nem kell belefolyni egy vitáa

mer egyik se értette, amit mindtam, de min a kettő a harmadikra ugrik

na pá :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.08. 01:43:56

@igi1: szerintem Te rakaptal a piara....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 01:50:44

@gabors: Ez a maffia dolog elég furcsa, és bonyolult dolog, most már ennyi itteni tapasztalat után nem nagyon tudom hova tenni.

A gond a következő: A nyugati népek (mi magyarok sem) nem értik a keleti CSALÁD fogalmát. Ha nekem fel kell név szerint sorolni az összes élő rokonomat, akkor kb. 50 főt tudok felsorolni, de ebben benne vannak a számomra legtávolabbi rokonaim is. Egy átlag albán, vagy koszovói simán felsorol minimum 500 főt, és ebben még nincsenek benne a gyerekek :) A lakodalomba meghívottaknál is kb. ennyi a számszaki különbség, csak ott kiegészül a barátokkal is a dolog :)

Szóval az én itteni tapasztalatom alapján (ami egyáltalán nem biztos, hogy igaz, meg helyes) beszélhetünk jó értelemben vett maffiáról és rossz értelemben vett maffiáról. A rssz értelemben vett maffiát nem részletezem, az egyértelmű. A jó értelemben vett maffia ugyanaz, csak a tagjai nem követnek el bűncselekményeket, csak segítik egymást, de teljesen törvényesen. Tulajdonképpen a zsidók is valahogyan így tettek, és tesznek a mai napig is.

Csak egy példa erre: Itt két nagy párt van, a Demokrata párt, és a Szocialista párt. Mindkét párt tulajdonképpen nagyjából TÉNYLEGESEN klasszikus konzervatív eszméket vall, csak a hangsúlyok mások. Meg természetesen az elnevezés :) Mi a különbség akkor? Az, hogy a Demokrata párt az északiak pártja, a Szocialista párt meg a délieké. Semmi más lényeges!

De - ha magunkba nézünk mi magyarok, akkor mit látunk: Nálunk a rendszerváltáskor az Antall kormány fele egy gimnáziumból való volt. A szoci kormányok minisztereinek-államtitkárainak a fele réges-régen KISZ-es kapcsolatokból ismerte egymást. A két Fidesz kormány fele meg egy szakkollégiumba járt az egyetem alatt.
Akkor mi is a különbség? Tulajdonképpen semmi. Mindenki abban bízik (úgy választ beosztottat), akiben úgy gondolja, hogy megbízhat. Magyarországon ez a "barátok" kategória, itt meg a rokonság, vagy nevezhetjük "törzs"-nek is. Persze a fejlett nyugaton vannak megfelelő módszerek egy vezető pártatlan kiválasztására, legyen az cégvezető, illetve annak beosztottja, vagy állami hivatalnok. Csakhogy ez ott sem működik tökéletesen, mert nem is működhet tökéletesen, csak mások a hibái annak a rendszernek, mint mondjuk az itteninek.

Mindenesetre egy itteni tény: Én itt addig vagyok nyugodt, amíg ennek a kormánynak a kormányzása alatt nem rúgják ki pl. a Tirana megyei adórendőrség főnökét (igen, itt adórendőrség is van:)). Mégpedig azért, mert az illető az egyik legismertebb ellenzéki, és ennek hangot is ad, ő szervezi a tüntetéseket - ha éppen valamiért tüntetnek a kormány ellen.És mégsem rúgták ki itt. Merthogy jól végzi a munkáját.

Szóval azért ennek a rokoni-törzsi társadalomnak is megvannak a fékjei, meg az ellensúlyai, csak mások.

Viszont egy olyan helyen, ahol nemrég még háború volt, ezt a családi szervezettséget fel lehet használni bűnszervezet létrehozására is. És a háború általában megnöveli a bűncselekmények és a bűnözők számát. Koszovóban nemrég még háború volt. De az albánok sem szentek, 1992-től kb 200-ig ugyanúgy viselkedtek, mint most a koszovóiak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 01:52:59

@hagyma: Hát ha már a pinára nem tudott szegény (merthogy egészséges hetero menyecske), akkor mit tehet:)

gabors 2013.04.08. 01:58:48

bazmeg !!!
jezus ..alllah es az osszes tobbi kibaszot GODs miert esik a ho itt ???? megint ????

gabors 2013.04.08. 02:02:24

@Jani haverja: na vegre valaki itt jozanul is tud irni ...ahogy mondod brother !!!!!!!!!!!!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 02:03:38

@Jani haverja: Kifelejtettem a végét. Szóval amíg itt is zavargások voltak, addig itt is sokkal nagyobb volt a bűnözés, meg még utána néhány évig. Ez mindenhol a világban természetes, itt is az volt anno, és a koszovóiak is lecsitulnak néhány év múlva (feltéve persze, hogy nem lesz újabb konfliktusuk a szerbekkel).

Merthogy a mai koszovói bűnözők közül egy jó részük tisztességes útra fog térni, a nagyobb halakat meg úgyis elkapják, a legnagyobb halak meg valahova illegalitásba fognak vonulni, és a pénzükből valahol jó helyen még az ükunokájuk is vígan el fog élni. Mindenesetre Koszovó pár év múlva egy teljesen biztonságos ország lesz, kicsi bűnözéssel (még egyszer: feltéve, ha a szerbekkel nem lesz újabb konfliktus).

Én így látom a dolgokat, de elképzelhető, hogy tévedek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 02:07:04

@gabors: Hóóó???? Két éve csak a Dajti csúcsán láttam, tavaly télen fel is mentünk libegővel havat nézni, meg a kisfiammal hógolyózni, idén már azt sem :)

gabors 2013.04.08. 02:08:59

@Jani haverja: bazmeg !!

it most aprilis hoban kint esik a kibaszott HO HOO HOOOOO

gabors 2013.04.08. 02:12:43

@Jani haverja: baszki ez nem egy jo hely akkor hogy majd a bro nem Teged fog levenni ...

bocs most amr azert jobban latjuk mi is van Tiranaban !!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 02:21:22

@gabors: Én 2005-ben voltam itt először. Akkorra már bőven lecsitultak itt a dolgok, a polgárháború 1997-ben volt, többek között az ominózus piramisjáték miatt. Azután normálisodtak meg a politikusok (mert egy csomót lelőttek a polgárháború alatt, a többi meg tanult belőle), meg a nép is megnormálisodott, egyrészt szinte mindenkinek volt emiatt saját családi tragédiája, másrészt meg megtanultak ÖNÁLLÓAK lenni, és nem az államtól elvárni mindent.

Tulajdonképpen ez az egyik ok, amiért 2011 őszén ideköltöztünk.

Na de most már tényleg jó éjszakát mindenkinek! :)

gabors 2013.04.08. 02:31:41

@Jani haverja: neked is

nagyon erdekes amit irsz ....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.08. 06:35:22

@Jani haverja: Unalmas már ez a "ne várj mindent az államtól" duma.

(Ez most általánosságban, nem neked szól.)

Az államot azért tartjuk fent, hogy elvégezzen bizonyos feladatokat. Hogy ezek mik, az azért nagyjából meg van határozva. Ezek a feladatok talán elvárhatók, hiszen az állam felvállalta.

Elvileg mindent ki lehetne szervezni cégeknek, akkor nem kéne állam, aztán nem adót fizetne az ember, hanem mindenért külön... Kérdés, az jobban működne-e, hogy minden társasház magánhadsereget tartson fent rendőrség helyett :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.08. 06:37:03

@ColT: Hozzátéve : mondjuk mindenféle hitelfelvevők megmentése talán nem az állam dolga lenne, szerintem sem.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 06:48:09

Nóóóórmáilis? Mit gondol, hány kezem van?

Dátum 2013. április 7., vasárnap, 23:29:23
Feladó Nagy Annamária <nagyannamaria2013@rpcon2012.com>
Tárgy Remélem nem haragszol...

Ne haragudj amiért csak most küldöm a
linket, de szerettem volna a legjobbat
megtalálni neked. Sikerült:

szuperakcio.com

Előfordult már veled, hogy egyik kezed
a kormányon, másik a sebváltón volt,
mégis a kezedbe vetted a telefont?

Soha többé ne tedd, ne kockáztasd saját
magad és mások életét, vagy a több
százezres büntetést!

http://qrvaanyád.com

Több ezer baleset történik évente
kihangosító nélküli mobilozás miatt!
Életveszély!!!

Ez a készülék tartó, kihangosító,
töltő, zenelejátszó egyben. Nem kell
felszerelni, csak egy mozdulattal
bedugni a szivargyújtóba. LCD-kijelzős,
ráadásul baromi jól mutat az autómban!

Tudtad, hogy a magyarok 76%-a
elismerte, hogy szokott mobilozni
kihangosító nélkül vezetés közben?
Szégyelljék magukat, hogy kockáztatják
családjuk és autós társaik életét!

http://qrvaanyád.com

Annamária

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.08. 07:19:31

@Rosszindulatú Vászka: Te is kaptál ilyet?
Mondjuk én nem foglalkozok ezekkel annyit, hogy kitegyem ide :D

Holding 2013.04.08. 07:23:51

@Cicmen: Ha sok "sorstársamal" találkoztál akkor egy idő után talán el kellett volna gondolkoznod hogy a hiba lehet hogy benned van??

Most azt nem is említve hogy érdemeben se elözőleg, se most nem válaszoltál...

Te az a tipus lehetsz aki hallgatja az autópályán a rádiót a forgalommal szemben száguldozó egy autósról mire felkiált hogy "hogyhogy egy, MIND!!".

Szóval nem zökkentenélek ki ebből a "mindenki más félreért engem" életérzésből :)
Pláne hogy szerintem csak a tudatlanságodat leplezited vele te is meg hagyma is(már ha nem ugyan az a kettő...)

Manyecska 2013.04.08. 08:11:11

Laptop-spirózis vazze.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 08:21:47

@Dr Jozef Vengloš: @zebraság fél cicaság.: mekkora szerecsen, hogy mire a jenkik bealusznak, az albánok épp ébredeznek.

Manyecska 2013.04.08. 08:24:22

Néha úgy érzem a www.emigracioshivatal.com honlapján írogatok..:)))

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 08:31:27

@Rosszindulatú Vászka: Az Albán Birodalomban soha nem megy le a nap!

Tehát bármikor is nézed, pár milliárd albán mindig ébren van.
Persze aki alszik, az se zárja az ajtót!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 08:34:10

@ColT: "Unalmas már ez a "ne várj mindent az államtól" duma."

Pedig csak, és kizárólag azok az országok fejlődnek, ahol ez így van. Jelenleg az EU pont azért van bajban, mert elhatalmasodott majdnem minden országban az állam.

Persze lehet hozni példának Kínát, meg Dél-Koreát, ahol a nagyméretű állam ellenére is fejlődik a gazdaság, de ott az emberek nem 8-10 órákat dolgoznak...

"Az államot azért tartjuk fent, hogy elvégezzen bizonyos feladatokat. Hogy ezek mik, az azért nagyjából meg van határozva. Ezek a feladatok talán elvárhatók, hiszen az állam felvállalta."

Az állam mindig és mindenhol rossz hatásfokkal dolgozik. Magyarországon nagyon rossz hatásfokkal, Finnországban kevésbé rossz hatásfokkal, de rossz hatásfokkal ott is.

"Elvileg mindent ki lehetne szervezni cégeknek, akkor nem kéne állam, aztán nem adót fizetne az ember, hanem mindenért külön... Kérdés, az jobban működne-e, hogy minden társasház magánhadsereget tartson fent rendőrség helyett :D"

Azért mondjuk a rendőrség "privatizálása" és mondjuk az állami egészségügyi ellátás privatizálása között azért van néhány fokozat :) Mind megvalósításban, mind pedig abban, hogy hány embernek tetszene az ilyesmi még egy olyan országban is, ahol az emberek megszokták az önállóságot. Egyébként itt is "ingyenes" (azaz az állam az adóból fizeti) az egészségügyi ellátás, meg itt is állami kórházak voltak, de itt egyre nagyobb teret engednek a magánkórházaknak is. Itt nem az állami kórházakat privatizálják, hanem megengedik, hogy magánkórházat nyisson bárki befektető, és ott is lehet ellátást igénybe venni, az állam oda is kifizeti az ellátásod "fejpénzét", ha meg drágább az ellátás (drágább), akkor meg fizeted a különbözetet. Viszont a magánkórház színvonalasabb, mint az állami, és tetejében a magyar magánklinikáknál jóval olcsóbb, a Nyugat-Európai magánklinikák áraihoz képest meg fillérek. Ezért jár ide sok olasz, görög, meg amerikai kezeltetni magát. Most már elkezdtek a németek is.

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 08:38:01

Azt hallottam, hogy az ENSZ kérelmezi, hogy megfigyelő státuszú tagként felvegyék az albánok.

Manyecska 2013.04.08. 08:39:24

@Egyéves Önkéntes: mért nem a taino lányokról beszélgetünk??

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.08. 08:40:02

@Rosszindulatú Vászka: Milyen szerencsés vagy! Nekem persze senki nem keresgeti ki a legjobbat.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 08:40:14

@Egyéves Önkéntes: én meg azt hallottam, hogy megerősítik a zalbán határőrséget - az eddigi négy hejett ezentúl tizenhét szamaras járőr fogja pásztázni a nagyonzöldhatárt - mert európai, főleg német, angol és osztrák vállalkozók tömeges bevándorlására készülnek.

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 08:40:59

@Manyecska: Nem is tudtam, hogy ők is albánok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.08. 08:42:35

@Rosszindulatú Vászka: ponn ezért gondoltam, hogy a közbeeső időben én is indítok egy csatornát labancládijó címmel, még mielőtt elunjátok magatokat itt teljesen.

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 08:43:37

@Rosszindulatú Vászka: ezt simán el tudom képzelni, bár szerintem a milliós (de egyes elemzők a milliárdos álomhatárt is elérhetőnek látják) bevándorlós létszámmal nem fognak bírni.
Meg ha az ENSZ-et felveszi Albánia a tagjai közé, akkor többé nem hamisíthat statisztikát!

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 08:44:43

@zebraság fél cicaság.: Ismerünk titeket jól, minden karambolban a külföldit hozzátok ki vétkesnek! :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 08:50:10

@Manyecska: A dús fekete bajuszból gondoltam, hogy albán csajok lehetnek.

gabor229 2013.04.08. 08:51:17

Ezt már Venezuelában is megtalálták a kajában...
Ez olyan vándoregérke. Minden bevásárlóközpont kajáldájának tányérjában megfordul. Szóval ez itt kamu az egész.

Simán be lehetne perelni a blog tulajdonosát pár millióra üzletrontásért, erre a jog is lehetőséget ad. Utána kéne nézni a dolgoknak posztolás előtt. Remélem az étterem tulajdonosa olvassa ezt.

Az eredeti cikk:
www.minuto30.com/?p=137850

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 08:53:33

@zebraság fél cicaság.: vagy inkább relevánsan egy Szeretlek Maygaroszág adót, már kicsit bocs.

@Egyéves Önkéntes:jó meglátás. Taláén még ha a NATO-t is felveszi Albánia, meg annektálja az USA-t, akkor elég hathatósan rendezhetné a balkáni... izé bocs, a szörönyű ejrópai állapotokat, amik ottan életszerűen várhatók.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.08. 08:55:35

@gabor229: ezt már fentebb is leírtam: honnan tudod bizonyosan, hogy melyik az eredeti cikk?

@Egyéves Önkéntes: aljas rágalom! nálunk nincsenek balesetek!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 09:00:37

@zebraság fél cicaság.: ezt igazán könynű eldönteni, csak tudni kell hozzá kicsit albánul, ugyanis az albán hírügynökségek portáljain csak és kizárólag releváns is igazi hírek vannak..

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 09:02:14

@Rosszindulatú Vászka: Ja, különben még a végén végig a poszt eredeti témájáról lenne szó, és az milyen unalmas lenne :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 09:03:34

@Egyéves Önkéntes: Hát amennyire a rendszerváltás során szétszóródtak a világban, ha így nézzük van benne valami :)

Mondjuk ez a magyarokra is igaz.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 09:08:12

@Egyéves Önkéntes: Az albán csajok nem bajuszosak. Azok a görögök, ott meg vannak keveredve a nemek, a csajok hordják a bajuszt, a férfiak meg a szoknyát.

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 09:09:32

@zebraság fél cicaság.: Albániában is csak azért vannak balesetek, hogy az emberek túláradó segítőkészsége szabad folyást találjon.

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 09:11:32

@Rosszindulatú Vászka: felesleges felvenni a NATO-t soraiba, mert Albániának vétójoga van minden NATO, ENSZ és OPEC döntésben!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 09:15:41

@Egyéves Önkéntes: megfeledkezel a legendás és közmindásos albán nagylelkűségről, azazhogy menynire szretnék, ha nem csak az albán vitézek, hanem minden obsitos részesülhetne az albán cociális háló és egyéb juttatások áldásában. Tudom, elsőre bizarrnak tűnhet, de hát az albánok már csak ijen melegszívű és nagylelkű népség. Ez van.

Meg még az is lehet, hogy kicsit nyomasztja őket a NATÓ évezredes mentális és teknológiai lemaradása, ez viszont tejjesen érthető indok.

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 09:18:07

@Rosszindulatú Vászka: Albánia azért nem vette fel soraiba a NATO-t, mert kifigyelték, hogy éjszakára és békeidőszakban zárják a tankokat.
És ez nem passzol az albán öntudathoz!

2013.04.08. 09:18:34

@Holding: Ha sok "sorstársamal" találkoztál akkor egy idő után talán el kellett volna gondolkoznod hogy a hiba lehet hogy benned van??

Írtam egy egyszerű mondatot, miszerint pofátlanságnak tartom ezt a "magyarkodik" szót.
Erre te, elkezdesz Liszt Ferencről, meg a békacombról előadást tartani.
Maaargit!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 09:25:22

@Egyéves Önkéntes: ezt csak a rosszakaróik terjesztik, valójában már az nóbel-díjas albán tudósok erőt nem kímélve és emberfeletti erőfeszítéseket abszolválva dolgoznak a probléma megoldásán, épepn most vitatja meg az albán parlament az üygeket - ott nem úgy van, hogy megmongyák és kész, ottan a demokrácia nem szalmaláng kérem, mint egy átlagos ejrópai forradalom - ahogy én étresültem a dologról, egyellőre kompromisszumos megoldásként a NATÓ tankokat meg repcsiket épepn msot szerelik fel a zárak és lakatok hejett minőségi albán riglivel.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 09:27:37

@Egyéves Önkéntes: Albánia a NATO oszlopos tagja. Mellesleg a bérbeadott haditengerészeti támaszpontokból még jól is keres :)

2013.04.08. 09:28:05

@Manyecska: Laptop-spirózis vazze.

Az mi?

2013.04.08. 09:31:29

@Jani haverja: Albánia a NATO oszlopos tagja.

Nem is merik megtámadni a NATO-t senkik sem! :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 09:31:54

Most veszem csak észre, hogy frissült a poszt, Jackyll elismerte, hogy bakot lőtt az egeres képpel. Csak szólok mindenkinek.

Atörökk 2013.04.08. 09:35:30

Múltkor elmentem kínajiba és egy víziló volt a tányéromon. Szegény pincér alig bírta kihozni.

elwood 2013.04.08. 09:35:48

a poszt rombolja a tesco és a kínai éttermek jó hírét

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.08. 09:37:24

@Jani haverja: bakot lőtt az egeres képpel, illetve túllőtt a ló túloldalára és szarvashibát is ejtett! :D :D

amúgy meg ne is foglalkozz a kedves viccgombócokkal, én azért egyszer majd elmegyek albániába és megnézem magamnak :D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 09:38:10

@Jani haverja: nyilván nagyon elfoglalt voltál országimázs ügybe, de az az általad említett frissítés még a múlt héten történt. Azért örülünk, hogy te és észlelted.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.08. 09:39:35

@elwood: Mijét?

@atörökk: Az adag méretére nem lehetett panasz!

@Jani haverja: Nem feltétlen kell az államnak rossz hatásfokkal dolgozni. A jó hatásfok amúgy is kb. az embertelenséget jelentené.
A rendőrség privatizálása között van néhány fokozat -> na ugye... Ugyanígy nem privatizálnám 100% az egészségügyet - szerintem 2013-ban a fejlett világban igenis alapjog lenne az ingyenes EÜ ellátás, ha már fizet TB-t az ember. Vagy még talán akkor sem, ha önhibáján kívül nem - elvégre emberek vagyunk, nem robotok.
Vannak az adónak ilyen felhasználásai, amiket helyslek (rendfenntartás, eü, ilyesmik), de azt én sem bírom, amikor feleslegesen költik, és haveroknak játsszák át.
A nagyar államnak az a baja, hogy csak az utóbbi kettő folyik itt már a világháború óta.

Atörökk 2013.04.08. 09:43:14

@ColT:
Elég ványadt jószág volt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 09:44:52

@Rosszindulatú Vászka: Mééneszóótál előbb? :)

Egy csomó ember erejét megfeszítve folyamatosan szedegette össze a képeket a világ különböző tájairól. Ha addig dolgoztak volna, meg mi is, akik ezeket a kommenteket elolvatuk.

Ha mindannyian dolgoztunk volna ez alatt az idő alatt, már fejlettebb lenne a Világ :)

elwood 2013.04.08. 09:46:01

@ColT: ironizáltam. (ez angolul vasalást jelent).

2013.04.08. 09:46:03

@Rosszindulatú Vászka: nyilván nagyon elfoglalt voltál országimázs ügybe,

Teljesen elvontátok szegénynek a figyelmét az ökörségeitekkel! Nézd meg te is miket irkálsz! :)

2013.04.08. 09:51:19

@atörökk: Múltkor elmentem kínajiba és egy víziló volt a tányéromon.

Az semmi! Nekem meg zsiráf! Kérdeztem hogy mi ez, erre mondja a pincér hogy liba, nem látom hogy hosszú a nyaka?

helianthus 2013.04.08. 09:51:21

Csak az utolsó 40-50 kommentet olvastam, de bátran állítom, hogy a homáron a helyzet változatlan. :DDD
A poszthoz annyit szólanék, hogy ha nem tesco volt, meg nem hatvani tesco volt, akkor miért van tesco címke alatt, hatvani tesco szavakkal ellátva a poszt?
Esetleg a lejárató kampányért kapott gázsi nem lett még teljesen ledolgozva és már ilyen álságos eszközökhöz kell nyúlni?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 09:53:05

@ColT:
"Nem feltétlen kell az államnak rossz hatásfokkal dolgozni."

Ez elméletileg igaz, csak a világtörténelemben még nem volt rá működő példa. Persze írtam már, hogy vannak fokozatok, Finnországban jobb hatásfokkal dolgozik az állam, mint Magyarországon, de akkor is rossz hatásfokkal dolgozik.

"szerintem 2013-ban a fejlett világban igenis alapjog lenne az ingyenes EÜ ellátás, ha már fizet TB-t az ember. Vagy még talán akkor sem, ha önhibáján kívül nem - elvégre emberek vagyunk, nem robotok."

Itt a "ha már fizet TB-t az ember kifejezésen van a hangsúly. Én nem azt mondtam, hogy fizess TB-t én ne járjon semmi, hanem azt, hogy ne fizess TB-t az államnak, fizess helyette - ha akarsz - magánbiztosítást, és ne járjon az államtól ingyenes egészségügyi ellátás. A rászorultak ellátása meg nem TB, hanem adó kérdése lenne, az egy másik dolog, bár itt működik kismillió magánalapítvány is, külföldiek-hazaiak, akik ezt szintén megteszik, tetejében itt a magánalapítványok általában nem arról szólnak, hogy hogyan lehet lopni.

"A nagyar államnak az a baja, hogy csak az utóbbi kettő folyik itt már a világháború óta."

Már jóval régebb óta sajnos :(

Atörökk 2013.04.08. 09:55:01

@Cicmen:
Voltak foltyai? Vagy tollai? Mernemmindegy. Kicsit nem figyelsz oda, és a hunyorgó sárga egyből átver. Attól mer ingyen van még ne nézzenek hülyének, na.

2013.04.08. 09:55:59

@helianthus: Esetleg a lejárató kampányért kapott gázsi nem lett még teljesen ledolgozva és már ilyen álságos eszközökhöz kell nyúlni?

Gondolod hogy Zsekill az ALDI embere?

Atörökk 2013.04.08. 09:57:53

@Cicmen:
Meggyőződésem, Zsekillt a Börgerking pénzeli. Ott ilyen nem fordulhat elő. Ott legfejjebb lámpabél, szarvazsbogár esetleg negyed hermelin lehet a sajtburgerben.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 09:59:00

Egyébként meg a kínaiak meg a japánok, meg a mongolok, stb. azért ferde szeműek, mert sok rizst esznek. A rizs pedig székrekedést okoz, így sokat erőlködnek a WC-n, és úgy maradt a szemük.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 10:01:10

@atörökk: jó meglátás. Engemet az egyik a múltkor azzal majmolt meg, hogy angyal. Skandallum.

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 10:01:35

@Rosszindulatú Vászka: Az ENSZ tanul a hibáiból, a 2009-es Tiranai ENSZ csúcs után egyetlen résztvevő sem tért haza, mind a 193 tagállam képviselője menedékjogot kért Albániában.
Még az albánok is! Ők még annál is albánabbak akartak lenni, mint eddig voltak!

Atörökk 2013.04.08. 10:02:05

@Rosszindulatú Vászka:
Ezeknek semmi se szent. Felhéberítő.

Atörökk 2013.04.08. 10:03:34

@Egyéves Önkéntes:
Azóta sok fontos változás történt. Albániának kezd kialakulni egy fejlettebb része, amelyik önállósodni akar és Felbánia néven új államot létrehozni.

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 10:08:30

@atörökk: ez könnyen elképzelhető!
és utána együtt elmennek és kitakarítanak Koszovóban, ami utána felveszi a Patentovó nevet.
Utána annektálják Eurázsiát!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.08. 10:09:27

@zebraság fél cicaság.: Deeeeee

@elwood: OK :)

@atörökk: Na de mégiscsak víziló.

@Jani haverja: Ja, csak ha az a rossz hatásfok ennyivel magasabb életszínvonalat eredményez... :)
100% hatásfok úgysincs. Nem hiszem, hogy az állam célja a tökéletes anyagi működés lenne. Ez egy szociális szervezet, nem nyereségorientált. Természetesen mínuszos működtetése nem kifizetődő, de igazából nem meglepő, és itt jönne az, hogy szociálisan érzékeny cégek segíthetik.

Illetve abban is van valami, hogy nem lenne kötelező TB-t fizetnii, ha valaki gazdagabb, az mehetne magándokihoz is - az sehogy nem jó, hogy pl. fizetsz TB-t, aztán a magánfogorvoshoz kell menned, mert az csinálja a TB ellátást is - csak a TB-s betegekkel nem foglalkozik túl szívesen (ez is megérne egy misét, hiszen fizeti neki a TB ugyanúgy...)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 10:09:40

@Egyéves Önkéntes: ezen nincs is mit csudálozni, sztem jól tették. Sehol senem ily fincsámcsi a friss olaj- meg a kecskebogyó, mint Albániába.

@atörökk: én azt hallottam, hogy már egyesültek is és az új nevük meg Albánia lesz, az angol "All" miszerint minden szó betoldás az országnévbe utal arra, hogy ez még albánabb ország lesz, mint eddig.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.08. 10:12:03

@atörökk: Az nagy királyság lesz (Felbán Királyság)!
Nem elég, hogy nem lopják el a nyitott autódat, de mire visszaérsz, Chip Foose még meg is pimpeli.

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 10:13:12

@Rosszindulatú Vászka: All bania leads to Tirana!

Ezt írták fel a Holdra az albán űrprogram, az Apolló-99 utasai, ezt a Holdkompot egyébként négy szkafanderes szamár vontatta keresztül a Nyugalom tengerének kráterén.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.08. 10:14:21

@ColT: 100% hatásfok nincs? Már hogyne lenne! Még nagyobb is van. Kérdezd csak meg Széles Gábort!

TerézAnya 2013.04.08. 10:14:32

@Egyéves Önkéntes: @agresszív kismalac: @Rosszindulatú Vászka:

-Mennyi albán kell egy villanykörte becsavarásához?
-Miért, van villany?

elwood 2013.04.08. 10:14:55

albániában hogyan bánnak az eu-ból érkező gazdasági menekültekkel ?

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 10:15:34

@agresszív kismalac: egy barátom mesélte, hogy eccer elveszítette a slusszkulcsát Tiranába, de mire odaért a kocsihoz, már meg is csinálta neki a heii szagszervíz a zárcserét, és benne is volt az új kulcs az indítóba. És tejjesen ingyen, csak meg kellett igétnie, hogy ezentúl jobban vigyáz, mer véletlenül az elveszett kulcsot meglelő másik szerelő meg egy egész kocsit csinált neki a kulcshoz, oszt ott volt két zsírúj autó egy papírossal. Na ezér van ott annyi külföldi rencámú verda.

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 10:15:46

@agresszív kismalac: Albániában nem ritkák -eltekintve egyes görög termékektől- a 200% fölötti hatásfokok!

TerézAnya 2013.04.08. 10:16:53

- Miért hever romokban Albánia légiereje?
- Elpusztult az utolsó rétisas!

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 10:19:11

@TerézAnya:
A "Két albán utazik a vonaton" viccnek nincs semmi alapja, mert Albániában mindenki saját autóval jár, amit nem zár be, csak ha Ausztriába utazik, mert ott nagyon lopnak. Főleg a tiroli maffia!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 10:20:15

@ColT:
"Ja, csak ha az a rossz hatásfok ennyivel magasabb életszínvonalat eredményez... :)"

Neem! Pont a fordítottja az igaz. Az a termelési színvonal, ahogyan pl. Finnország termel, elbír egy kicsit rossz hatásfokot is. Az a termelési színvonal pedig, ahogyan Magyarország termel a még sokkal rosszabb hatásfokot már nem bírja el.

"Nem hiszem, hogy az állam célja a tökéletes anyagi működés lenne."

Ebben igazad van. Az állam célja mindig és mindenhol az állampolgárok feletti tökéletes kontroll megszerzése. Az persze már egy más kérdés, hogy melyik országban mennyire engedik ezt meg az állampolgárok, de magának az államnak a természetéből adódó célja mindig ez.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.08. 10:22:00

máma nem lesz új poszt? ez már meg van egeresedve egy cseppet.

Manyecska 2013.04.08. 10:22:57

@Cicmen: hát honnantudjam, te vagy az intelligens!!!:D@helianthus: az utolsó 2 x 400-500 komment is erről szólt! mindig van lejjebb itten a gyakorlat is mutassa!:)

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 10:22:58

@zebraság fél cicaság.: Szívesen olvasnék egy boldog ügyfél posztot Albániáról.
Vagy bármit! :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 10:23:49

@Rosszindulatú Vászka: Egyébként Albániát csak a külföldiek hívják Albániának, az albánok Shqipëriának (ejts: Styipria) hívják. Tetejében a külföld tévesen hívja Albániának, mert az alapján a logika alapján Arbániának kellene lennie. De ez már egy másik történet.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 10:25:55

@TerézAnya: Te már rég meghóttál, minek kommentelsz :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 10:27:03

@elwood: Ha van pénze az illetőnek, akkor befogadják, ha nincs pénze, akkor elzavarják :)

Holding 2013.04.08. 10:27:56

@Cicmen: Jahj, na már megy a ferdítés :)

Én egy konkrét dolgot kritizáltam. azt hogy azt írták "magyar ember nem eszik békát, csigát" stb!
Én lkeírtam hogy nehogy már ettől ne legyen valaki igaz magyar mert szereti a békacombot.
Erre te megvédted a csákót hogy az ilyeneknek mint nekem hogyhogy nincs "szétrugva a tetvedék segge"!

Nem komplikált és visszakövethető...

Már kezded letagadni a seggszétrugós részt és a többit is és hirtelen a véleményed is 180 fokos fordulatot vett...
Szerintem olvasd vissza az eredeti kommentet és amit regáltam rá majd a te "tetvedék segget szétrugós" kommentedet és tedd rendbe magadban hogy ki mit mondott...

2013.04.08. 10:29:54

@Manyecska: hát honnantudjam, te vagy az intelligens!!!

Ohhh! Köszönöm! Tudtam hogy szimmetrikus vagyok neked!

Manyecska 2013.04.08. 10:31:30

@Jani haverja: :DDD azt mondod nem úgy hívják itt meg egy hete albániáznak? azt a kutyaúristenit:DD!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.08. 10:36:40

@Jani haverja: A finn abc-ben meg nincs 'f' betű. Ezért a finnek saját országukat kénytelenek Suominak hívni.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 10:37:48

@Manyecska: perszehogy kénytelenek másképpen hívni, hiszen az Albánia szó a legtöb ejrópai (és amerikai) nyelvben mostnság már a Mennyország illetve és vagy a Kánaán megfelelője sé szinonímája lett.

England win The Ashes! 2013.04.08. 10:39:41

@agresszív kismalac: Ammég rendben is lenne. De miért hívják maori nyelven Hineranginak?

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 10:40:29

@Rosszindulatú Vászka:
Aki meghal a Kánaánban az Albániába jut!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.08. 10:42:57

Jó reggelt, hétfőt, napsütést!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 10:42:58

@Egyéves Önkéntes: vagy elég sok érdemet gyűjt erényesség és rátermeccség ügyekben.

2013.04.08. 10:43:51

@Holding: Én egy konkrét dolgot kritizáltam. azt hogy azt írták "magyar ember nem eszik békát, csigát" stb!
Én lkeírtam hogy nehogy már ettől ne legyen valaki igaz magyar mert szereti a békacombot.

Miért? A magyar konyha alap nyersanyagai? Egyáltalán nem!
Különben nem ez a probléma csak rálovagolsz, mert más kiutat nem látsz a szemétségedből. Ezt a magyarkodik, nagymagyarkodik dumát utálom de nagyon. Ha magyar vagy attól még ehetsz csigát békát, de nem használsz ilyen szavakat. A visszatáncolást nem tudom honnan vetted, nem mutattál akkora szellemi fölényt amivel meggyőznél afelől hogy miért is nem kell ilyen "magyarkodósozóknak" szétrúgni a seggét!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 10:44:28

@agresszív kismalac: A magyarok meg Magyarországnak hívják Hungaria-t vagy Hungary-t :).

England win The Ashes! 2013.04.08. 10:46:59

@Egyéves Önkéntes: Állítólag Kris Novoselic Albaniának akarta nevezni a bandájukat, de Kurt Cobain nem akart túl fellengzős nevet. :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.08. 10:47:05

@Dr Jozef Vengloš: Megnéztem. Hinerangi magyarul annyit tesz: ha föl tudok állni, iszok még egy vodkát, ha nem, hazamegyek.

2013.04.08. 10:48:38

@Manyecska: :DDD azt mondod nem úgy hívják itt meg egy hete albániáznak?

Ezért nem bombázott földig minket az Albán légierő! Nem vették észre hogy őket fikázzák itt! :)
A németek sem németek, az olaszok meg nem olaszok a saját nyelvükön, de a legjobb az volt hogy Kádár alatt nem illett ruszkizni pedig így hívják magukat.

2013.04.08. 10:49:39

@Manyecska: jó reggelt, jó magömlést!!

Elméleti kefélés segítségével? :))))

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 10:50:30

@zebraság fél cicaság.: Ez nagyon fasza!
A ravasz albánok nem betonozzák le az utat, hogy ne menjen tönkre! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.08. 10:52:30

@Egyéves Önkéntes: ne csalj, olvasd végig! én gyorsolvasó vagyok, de három perc alatt nem végeztem vele. gyerünk gyerünk! figyelek ám.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 10:52:57

@Egyéves Önkéntes: jaja ez egy ősi és bióökó móccer, amit a rómaiak kezdtek elrontani.

@Cicmen: abba a Maygarországba, ahol én lakok, árulnak is, meg esznek is a magyar népek csigát meg békát. Vendéglóbe is. Monnyuk én nem, mer viszojgok a herkentyűktől.

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 10:56:30

@Rosszindulatú Vászka: a rómaiak is albánok!

@zebraság fél cicaság.: én voltam Albániában, nem a levegőbe beszélek. (na jó, a levegőbe, mert az viszi a hangot, máshova nem is lehetne)

2013.04.08. 10:57:37

A poszthoz meg csak annyit, hogy ez Microsoft rizs a tányéron, ezért jár hozzá egér!
Nem tudom miért kell az egérből elefántot csinálni.
Vagy az is lehet hogy ez szegénytál és azért van benne a templom egere!
Ne itassátok az egereket, lesz még más kaja is a homáron!

Egyéves Önkéntes 2013.04.08. 11:00:16

@Cicmen: Albániában ennyi pénzért a kajádhoz jogtiszta Mickey Mouse-t kapsz, Wald Disney eredeti szignójával, nem ilyen koszlott egeret!

Atörökk 2013.04.08. 11:00:53

@Cicmen:
Ráadásul ez már modern, fúzijósmolekulárisdegusztácijós konyha, mer' drót nélküli egeret adtak fel a tányérra.

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 11:01:19

Ez a Szily szánalmasabb, mint Sixx.

vénszivar 2013.04.08. 11:01:40

Éppen rakott krumplit csinálok! Vajon tegyek bele patkányt v. egeret? Esetleg kígyót v. békát? Úgy finomabb lenne?

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 11:03:49

@vénszivar: A cigányok nem a dögkútról einstandolnak 3 napos döglött cocát?

Azoknak is jobb szaguk van, mint a zsákmányszerzőknek, ez ténykérdés. :D

2013.04.08. 11:03:53

@Rosszindulatú Vászka: abba a Maygarországba, ahol én lakok, árulnak is, meg esznek is a magyar népek csigát meg békát. Vendéglóbe is. Monnyuk én nem, mer viszojgok a herkentyűktől.

Mert te magyarkodsz rohaggyámeg! Mit magyarkodsz? Tessék megenni internacionalista módjára, még a látszatát is kerülve minden provincialitásnak! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.08. 11:04:41

@agresszív kismalac: Ja! Bocs :D

@Jani haverja: Miért lenne a tökéletes kontroll megszerzése a célja? Ez csak a beteg államokra igaz. Ennyire meg még a magyar se beteg, max. a szovjet volt, meg a kínai és az észak-koreai az...

De még ha a tökéletes kontroll megszerzése is lenne a cél : akkor pl. nézd meg a nyugatabbi EU tagországokat, hogy mennyire rossz ott.

Hatásfok : igen, de ha amúgy működik, és fenntartható a dolog, le kell szarni a hatásfokát. Az igaz, hogy az itteni állam nagyon hatékonytalan, ezzel senki nem vitatkozik :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.08. 11:05:02

@stillmátyás: na meséjj micsinált a lacika, hadd szórakozzunk egy cseppet.

Atörökk 2013.04.08. 11:05:26

@vénszivar:
Lovat tegyél bele. Ha nincs, varjút.

2013.04.08. 11:05:45

@vénszivar: Éppen rakott krumplit csinálok! Vajon tegyek bele patkányt v. egeret? Esetleg kígyót v. békát? Úgy finomabb lenne?

Krumplihoz baglyot főzzél!

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 11:07:24

Cenz uráz.
Volt ez a román nemzetgyalázós akcijó, ahol Görbicz meze felett onanizálnak derék román élsportolók, erre Szily úr a magyar, kissé felháborodó nemzeti sportos újságírót döngöli földbe. Ne erre egy kreált nicken kommenteltem egy nem túl cizelláltat, de nem kerülhetett adásba. Eddig.

Atörökk 2013.04.08. 11:08:57

@Rosszindulatú Vászka:
Engemet ez érdekelne. Hol, és mivel kell etetni, hogy odaszokjanak azok, akiket aztán lehet fenekezni? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.08. 11:09:44

@Jani haverja: Annak az a neve, hogy Magyarország, csak fejletlenebb helyeken nem tudják kimondani :D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 11:10:09

@atörökk: amire te gondolsz, az netántn a menyhal, meg a sellő lehet ugyebár?

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 11:10:21

@Rosszindulatú Vászka: Épeen téged, meg Klinkerhoffen tábornok urat dicsértem az elhallgatott posztomban, mint üde színfoltot abban a turbólibsi posványban.

Mondjuk Szilyt nem annyira.

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 11:11:52

@Rosszindulatú Vászka: fux, ja. Csak egyszer jött ez ki belőlem, de ez már felgyülemlett Szilikon úr eddigi munkásságát követve. Muszáj volt ürítenem.

vénszivar 2013.04.08. 11:12:52

@atörökk: Ló nem fér be a sütőbe, a varnyú meg levesbe való, nemrég voltam "felétek", LÁTTAM! De nem ettem, mert tollastól főzték...

2013.04.08. 11:13:49

@stillmátyás: Hol van? Megyek, kitiltatom magam! A Szily eléggé átlátszó ócska propagandát lök, persze a csőlátásos hülyéknek bejön. A múltkorában írt egy horgászversenyről amin az Áder is ott volt, az is annyira "jópofára" sikerült hogy csak néztem. Áder nem csinált semmit csak közönséges ember módjára horgászott, de Szily a saját kis szubjektumait beleszőve alkotott arról is egy vitriolos cikket!

vénszivar 2013.04.08. 11:14:18

@Cicmen: De honnan szedjek krumplit?

Atörökk 2013.04.08. 11:15:20

@Rosszindulatú Vászka:
Többek között igen :D

@vénszivar:
Süssél bele sünidisznót.

@stillmátyás:
Kösz.

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 11:15:21

@Cicmen: Nem tilt ki, vagy mittomén, csak éppen "a függő válaszokra még nem bólint rá a blog."

2013.04.08. 11:16:10

@atörökk: Hol, és mivel kell etetni, hogy odaszokjanak azok, akiket aztán lehet fenekezni? :D

Ha pedofil vagy, akkor cukorkával etess be fenekezéshez! :))))

vénszivar 2013.04.08. 11:17:00

@atörökk: még alszanak

Látom, te mindenkibe belekötsz...

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 11:17:40

A Nemzeti Sport az ügyben megkereste a Külügyminisztériumot, és Kaleta Gábor, a sajtófőosztály vezetője azt mondta, mivel nem államközi ügyről van szó, a minisztérium nem reagálhat a történtekre, de hangsúlyozta a "fair play" fontosságát.

A derék izraeliták által kisírt zártkapus meccs a románok ellen bezzeg államközi ügy volt.
Minek nekünk külügy?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 11:18:47

@ColT:
"De még ha a tökéletes kontroll megszerzése is lenne a cél : akkor pl. nézd meg a nyugatabbi EU tagországokat, hogy mennyire rossz ott."

De lehetne még jobb is kisebb állami beavatkozással.

"Hatásfok : igen, de ha amúgy működik, és fenntartható a dolog, le kell szarni a hatásfokát. Az igaz, hogy az itteni állam nagyon hatékonytalan, ezzel senki nem vitatkozik :D"

Hát én azért úgy vagyok ezzel, hogy ha két egymás melletti bolt van, és az egyikben ugyanannak a fajta kenyérnek duplája az ára, mint a másikban, akkor azért inkább a másik boltban veszem meg.

2013.04.08. 11:20:20

@stillmátyás: Rögtön kikeresem! Akkor szerinte helyénvaló amit a románok csináltak és ez ellen tiltakozni nacionalizmus, vagy már az is az ha nem segítünk nekik taposni, esetleg az öngyújtónkat is kölcsönadjuk magyar zászló égetéshez?

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 11:21:48

@Cicmen: fórumos ismerősöm véleménye:

Szerintem a Győrt egyszerűbb lenne kitiltani a bl-ből, hiszen jelenlétük feleslegesen provokálja a békés román többséget.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.08. 11:21:52

@stillmátyás: Hogy kiadja a baltás gyilkosokat. Még ezt se tudod?

2013.04.08. 11:22:03

@vénszivar: De honnan szedjek krumplit?

Honnan honnan? Éjszaka fel kellett volna törni a szomszéd pincéjét onnan! Mi a szarnak van a pajszer? :))))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.08. 11:22:47

@stillmátyás: rá köll kattni a linkre ottan, te:

Há nehogymá zártkapus meccset kelljen már jáccani a románoknak emiatt, azt csak nekünk kell, duzzogó izraeliták miatt, ugye?
Értem én, hogy Szily úr szereti a metélt brét szopkodni, ez egy ilyen blog, nade legalább a magyar brébe ne rúgjunk már bele.
Ahogy egy ismerősöm mondá: Szerintem a Győrt egyszerűbb lenne kitiltani a bl-ből, hiszen jelenlétük feleslegesen provokálja a békés román többséget.
Ezen az oldalon Klinkerhoffen, és Vászka véleménye ami ér valamit, amúgy egy összehányt libsi foskupac. Ma 10:16

vénszivar 2013.04.08. 11:23:23

@Cicmen: GYUFÁM VAN! Azzal gyújtottam be a sütőt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.08. 11:25:12

@stillmátyás: ahh, jut eszembe, meg is sértőttem. az én véleményem bezzeg már smafu?? libsi foskupac?? assetudom miaz a libsi, de gondolom olyasmi lehet mint a kacsa csak picike:D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 11:25:34

@stillmátyás: és mégis mit vársz a Szily úrtúl, mit intézzen el neked? Amúgy meg a magvas és értékes kommented ott van, én is láttam, nem értem mér hisztizel.

@Cicmen: nem látom miért kéne rárepülni egy ennyire kevéssé cizellált és nem is túl intelligencs bulvárújságos provokációra. Éppenhogy sokkal jobb lenne a hun éter megítélése, ha nem vircsaftolna kártunk és pormányunk minden marginális sajtómegjelenésre. Felesleges hangulatkeltés.

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 11:25:56

@zebraság fél cicaság.: tankzér

de miért függő? rohadt gawkermédia, én még blogponthus, meg invasionpoweres világban élek.

Attól még Szily egy libsi gyökér. A rosszabbik fajtából.

vénszivar 2013.04.08. 11:25:58

@Cicmen: Pajszerom is van, de az asszony nem örülne, sőt furcsállaná, ha azt a szomszédnál használnám. Özvegy embör "szegény".:)

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 11:28:29

@Rosszindulatú Vászka: Semmit. se legalább ne a magyar újságírót döngölje már földbe!

Bezzeg, ha valaki rásszista, vagy éppen zsidózik, telesírja a padlást is. Fordított helyzetben szintén mi vagyunk a köcsögök.

Kettős a mércéje, namindegy.

TerézAnya 2013.04.08. 11:28:59

@stillmátyás: Szily héberen őrködik, hogy rend legyen a cinken! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.08. 11:29:34

@Jani haverja: Szerintem a rossz hatásfokú országban nem szügséképpen magasak az adók. Max. más forrásokból termeli vissza az állam a lóvét.
De ez elmélet, mondjuk... :S

"De lehetne még jobb is kisebb állami beavatkozással."
Biztos? Szerintem nem feltétlen. Ennek a vége úgyis a "nem kell állam", az meg már bebizonyítottuk, hogy nem jó.
Szerintem arany középút kell. Egyensúly.

@stillmátyás: Töketlen banda. Néha egyetértek némely konteóval...

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 11:31:25

@stillmátyás: nemtom te hol élsz, de ahol én, ott a magyar a magyarozásért nem nyafogni szokott, hanem max kiröhögi, de semmiképpen se picsog, mint egy fürdőskurva, és nem érzi szükségét, hogy túlkompenzáljon. Sztem.

Amúgy meg ez a kettős mérce, hogy azon szenvecc, hogy az általad lesajnált románok magyaroznak. Van egy penetráns bája a hirignek, haló :DDD

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 11:34:27

@Rosszindulatú Vászka: Továbbra sem értem, mi volt a célja ezzel a bejegyzéssel Szily úrhölgynek?

Persze hogy túlkompenzálok, elég magas az ingerküszöböm, de ez a megközelítés Iszinbajevás magasságokat verdes.

2013.04.08. 11:38:39

@Rosszindulatú Vászka: nem látom miért kéne rárepülni egy ennyire kevéssé cizellált és nem is túl intelligencs bulvárújságos provokációra.

Hogy tudják mennyire szarládák! Ha nem szólsz azt hiszik hogy lehet. Ezt a libsi bandát különösen gyűlölöm a képmutatásáért. Ha téged sértegetnek és kifakadsz akkor alacsony az ingerküszöböd, nem vagy toleráns, üldözöd a szólás és sajtószabadságot. De ha őket éri sérelem, egy fél szó csak akkor világvégét, új holokausztot, progromokat gázkamrákat vizionálnak egyből! Elmennek a büdös picsába!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.08. 11:39:22

@stillmátyás: nyugi, csak viccoltam. én csak röhögni járok oda, véleményem nemigen van az otthoni ügyekről mert egyszerűen nincs rálátásom arra, hogy mi törpénik részletesen.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 11:39:35

@ColT:
"Szerintem a rossz hatásfokú országban nem szügséképpen magasak az adók. Max. más forrásokból termeli vissza az állam a lóvét.
De ez elmélet, mondjuk... :S"

Nem elmélet, gyakorlati példák is vannak, pl. az olajtermelő arab országok, vagy Venezuela. A végeredmény meg Nauru példája, ahol a foszfáttelepek kimerülése után el is szegényedtek az emberek egyből. Ja, dolgozni kellett volna előtte, és nem elb@szni a foszfátért kapott pénzt, hanem befektetni, de a naurui államnak kényelmesebb volt elszórni a lakosságnak egy kis népszerűségért cserébe.

"Ennek a vége úgyis a "nem kell állam", az meg már bebizonyítottuk, hogy nem jó."

Én erre nem mondtam azt, hogy nem jó, hanem csak arra utaltam, hogy erről nagyon kevés embert lehetne meggyőzni (mármint arról, hogy jó a "nem kell állam" filozófia). Tulajdonképpen 100 %-ban én sem ezt mondom, de csak egyetlen dolog miatt: Ha lenne egy ország a "nem kell állam" filózófia alapján berendezkedve (önkéntes adózás, stb.) akkor azt a világ összes országa megpróbálná (bármi módon, gazdaságilag is, meg erőszakkal is) elkaszálni, és eredményesek is lennének ebben. Nem akarnák, hogy a példa esetleg ragadós legyen. Erre is van példa, megtörtént esetek, amikor is a libertáriusoknak hamvába hullt a próbálkozása pl. a nemzetközi vizeken létesítendő "nagy hajó ország".

Holding 2013.04.08. 11:40:07

@Cicmen: Nagyon igyekszel a lényeget kikerülni!
Utoljára leírom aztán ha képtelen vagy felfogni vagy SZÁNDÉKOSAN kerülöd a lényeget(láthatóan ez a helyzet!!!) akkor részemről hagytam mert különben én mindig leírom a tényeket te meg lovagolsz a marginális, félremagyarázott dolgokon.
Igyekszem "lassan írni, hátha lassan olvasod és megérted" :)
1. A csávó magyarsághoz kötötte hogy magyar nem eszik csigát békát stb.
2. Erre én leírtam hogy azért nehogy már ez legyen a magyarság mértéke.
3. Erre te megvédted őt és leírtad nekem a "tetvedék seggét szétrugós" irományodat!
4. Vitatkoztunk majd csodálkoztál hogy hogyan jön a képbe a békacomb meg a többi :))))
5. Most meg kitalálod hogy a magyar konyhának soha nem volt az alap nyersanyaga a békacomb.
6. Direkt írtam csak egyetlen példát hogy pl Liszt Ferenc kedvence is a békacomb volt de ha nagyon akarsz keress rá a székely kultúrában a békacomb evésre és az emiatti komoly populácoózuhanásra vagy a békatermesztésből élő székely falvakra! Ha neked se a magyar nagyjaink se a székelyek nem elég magyarok akkor meg mit kötözködsz hogy "jujj de nem szereted ha a magyarokról ezt azt mondanak"!

+1 Az is lehet hogy csak úgy szóltál bele és most is úgy beszélsz az egészről hogy FOGALMAD SINCS mire válaszoltál amikor nekem írtál(. Ezt is lehetőségnek tartom. Ez esetben pótold!
Vagy egyszerűen fogalmad sincs a gasztronómiáról és a gasztronómia történetéről és csak azért jársz ide hogy politikai vitákat fojtass az általad elképzelt "magyarokra jellemző szokások" védelmében!
Vagy simán trollkodsz!!!
Részemről itt hagyzűtam abba az értelmetlen vitát veled ami kb akkor derült ki amikor érdeklődve kérdezted hogy hogyan kerül a képbe a békacomb :))
További szép napot! :)

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 11:41:03

@zebraság fél cicaság.: Én is röhögni járNÉK oda, mert van épp elég nyűgje az ember fijának, node ami skandallum, az skandallum. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.08. 11:45:20

@Jani haverja: Ha valaki megpróbálna állam nélkül működtetni egy országot, azt szétszednék a kiskirálkyok, több városállamra, amiket egy-egy kisebb szervezet kézben tarthat... :D

A kevés adóból jól működő állam akkor valósulhat meg, ha nagyfokú tőkebeáramlás van külföldről, vagy export. Ha van mit exportálni persze.

Amúgy az olajtermelő arab országok jó példa, főleg Dubai. Mondjuk azért ott is van elég rendes társadalmi szakadék...

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 11:45:27

@Cicmen: Na ja, a motorosfelvonulás ellen is ajvékolnak, mert benne van a gáz szó a rendezvény nevében.

El sem tudjuk képzelni azt a riadalmat a Mazsihisznél, amikor hozzák nekik havonta a gázszámlát.

szuperblog.hu/wp-content/uploads/szuperblog/200119_10200252200215830_1439239048_n.jpg

2013.04.08. 11:48:29

@Holding: Utoljára írom én is, hogy utálom azt a szót hogy magyarkodik! Mivel magyar nem is tud mást tenni. Te meg nem úgy teszel mint aki ezt nem érti és továbbra is zsidóskodsz!
Szép napot neked is!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 11:49:08

@Cicmen: de hát pont ez a provokáció lényege, hogy markáns, érzékelhető hatást válcson ki. Ha inyorálod, azzal jobban bünteted, mint bármi más reakcióval.

@stillmátyás: nekem mindegy, engemet ezek a sportnak hazudott prolivircsaftok nem nagyon érdekelnek. Ha rajtam múlna, egyik erős eufémizmussal élsportnak nevezett rablás, sikkasztás, és szélhámosság se kapna egy fillért se az adómból, se máséból se, de a tévéből is száműzném, akit érdekel nézze a tematikus csatárnákon, mint a pornót, az is pont ojan, hogy sok csíra nézi meg liheg és fröcsög közbe a setét szobába sunnyogva értelem és haszon nélkül.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 11:49:15

@ColT:
"Ha valaki megpróbálna állam nélkül működtetni egy országot, azt szétszednék a kiskirálkyok, több városállamra, amiket egy-egy kisebb szervezet kézben tarthat... :D"

Nem biztos, van erre is - arra is példa. Ugyanúgy, mint ahogyan néha országok szakadnak szét darabokra, vagy éppen egyesülnek, de van olyan is, hogy egészen soká nagyjából stabilak maradnak területileg. Szóval ez nem államfüggő dolog.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.08. 11:51:18

@stillmátyás: DDD

Ez nagyon tetszett, lehet, hogy egy amerikai nyugdíjas tényleg így magarázná el az unokájának a dolgokat :)

2013.04.08. 11:53:15

@Rosszindulatú Vászka: de hát pont ez a provokáció lényege, hogy markáns, érzékelhető hatást válcson ki. Ha inyorálod, azzal jobban bünteted, mint bármi más reakcióval.

Nem tudom hogy te hogy vagy vele, de én nem tűröm el hogy leköpjenek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.08. 11:55:35

@stillmátyás: na elolvastam a cikket és megpróbáltam értelmezni is. szal leírja, hogy a romcsi olimpijai bajnokok köcsögösködtek, a buzgár meg ponnolyan sítlusban válaszolt, ez a gongya. bevallom őszintén, túl sok érdekeset nem találok ebben. mondjuk én arról is írtam volna valamit, hogy az ilyen meztaposósportolókat kéne jól megtaposni, okés.

helianthus 2013.04.08. 12:07:56

@Cicmen: "gondolod, hogy Zsekill az ALDI embere? "

Mást gondolok, azt, hogy NEM a tecsó embere.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.08. 12:09:05

@Cicmen: télleg klassz, hogy te világod ennyire eccerű. Irígyellek is, meg sajnállak is miatta.

Azt csak halkan zárójelbe kérdem meg, hogy mit is jelent ez a "én nem tűröm el hogy leköpjenek" dolog, mer nem egészen értem. Visszamenőlegesen mégsenem taposnak rusnya ruhát a románok ennek okán, vagy csak simán kiörjöngöd magad és attól jobban érzed a kicsi cizellált szép lelkedet?

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 12:10:42

@Rosszindulatú Vászka: No, azért ne degradáld ennyire a pornót!

Bármelyik pisi-kaki-hányás tematikájú alkotás jobb bármelyik magyar bajnokinál.

De a női kézilabda igenis minőségi nálunk.

Manyecska 2013.04.08. 13:26:51

Remélem nem a férfi hokiról fogunk most beszélgetni.....

helianthus 2013.04.08. 14:40:25

Csendben megjegyzem, hogy ezt írtam oda " poszthoz annyit szólanék, hogy ha nem tesco volt, meg nem hatvani tesco volt, akkor miért van tesco címke alatt, hatvani tesco szavakkal ellátva a poszt?
Esetleg a lejárató kampányért kapott gázsi nem lett még teljesen ledolgozva és már ilyen álságos eszközökhöz kell nyúlni? " és eltűnt a tesco címke.
Azt már észrevettem nemrég, hogy Jackyll olvas kommenteket (engem legalábbis J), de hogy azokat komolyan is veszi, új nekem.
Köszönöm. :}

Szarazkoro 2013.04.08. 14:43:09

Szegiiiny Cincogi! :(

Szarazkoro 2013.04.08. 14:51:22

@teddybear01: No varjalcsak, ha oreg varjut fogtak akkor azt fozhettek, sosem puhult meg..... Nagyiek csinaltak a haboru alatt.

Manyecska 2013.04.08. 15:09:29

@Dr. Szarazkoro: ne hisztériázz:)) már előtte halott volt, szakértő szemem van hidd el!!:)

Troppauer_Hümér 2013.04.08. 15:43:29

@Manyecska: Szerintem te azt reméled, hogy mégis.

Szarazkoro 2013.04.08. 16:15:02

@Manyecska: :'( Olyaaaaaan cukiiiii meg igy megdogolve is! Sztem rizzsel pontjo :D (Hamar ugyis kipurcant :D )

Anomalocaris (törölt) 2013.04.08. 18:11:31

@helianthus: Remélem az Enyémeimet nem hagytad ki, mert most különösen jók voltak. Paprikas Krumplo.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.09. 00:46:47

A Tescóban a Mars csokikon nem szaladgálnak egerek?

Merthogy az tényleg Egér a Marson fíling lenne :)

Troppauer_Hümér 2013.04.09. 01:30:33

Istenem, a Fészbúkon már úgy terjed ez a barlangrajz, hogy a Homár fogyvéd blogon jelent meg a hír, tehát csakis igaz lehet.

A Cinken meg lehúzzák a Homárt ugyanezért.

helianthus 2013.04.09. 10:33:46

@Uttar Pradesh: őőőőő, hát persze, hogy nem hagytam ki őket. A paprikas krumplo (???) különösen tetszett.
JJJ

Bakácsbolt 2013.04.09. 12:58:07

Ez a pánjárvány lesz...

Manyecska 2013.04.09. 13:39:14

@Dr. Szarazkoro: szegény. legalább temetést rendezhetnének neki:(@stillmátyás: így másfél nap után, szerinted??

Szarazkoro 2013.04.09. 14:18:22

@Manyecska: temetes=kep. :D Ujrahasznositas! :D

Anomalocaris (törölt) 2013.04.09. 17:40:51

@helianthus: Akkor jó! Különben még baj is lett volna!

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.11. 22:22:57

Az a szánalmas, hogy nektek ehhez "update" kell - rutinos internetező ránézésre látja, hogy nem MO-n készült, nem ott, ahol állítják és nem akkor, és valószínűleg kamu az egész.
süti beállítások módosítása