Tékozló Homár

Mezőnéző járat a MÁV-nál

2013.04.22. 12:34 | jackyll | komment

Adrienn az állami sikerkommunikáció mintájára új szolgáltatást rittyentett a MÁV-nak, mialatt 2,5 órát állt a vonatja egy mezőn:

Adva van egy 134 km-es szakasz,melynek átlagos teljesítési ideje 2,20 perc régóta fennálló Máv Zrt.-nek. Tegnap vonatomra 18.42 perckor szálltam fel Balatonszárszón, leszállásom pontos ideje 23.47 perc Kelenföldön. Ezalatt a rövid idő alatt lehetőségem adódott a társaság új szolgáltatásának száz százalékos megismerésére. Lentebb született levelem, eme rövid 5 óra alatt fogalmazódott meg bennem.

"Tisztelt Utasunk!  Kérjük, engedje meg, hogy megköszönjük Önnek, új szolgáltatásunk kipróbálást. Mint tudja, újonnan bevezetésre kerülő szolgáltatásunk „Keress katicát a mezőn” elnevezést viseli.  A piacon egyedülálló szolgáltatásunk magába foglalja az 5 órás utazást (ebből 2,5 óra a mezőn állás katica keresésének lehetőségével), fogyásának elősegítését (étlen-szomjan tartózkodást) továbbá család/csapat/közösségépítést.

Ön is tudja bizonyára, hogy cégünknek két nagy ellensége van: az utasok és az időjárás. Köszönjük, hogy mindezen ismérvek ellenére önkéntesen igénybe vette szolgáltatásunkat. Elnézést kérünk azonban, az információ hiánya miatt. Sajnos lovas hírnökünk útközben eltévedt, így fordulhatott elő, hogy a XXI. században információ nélkül maradtak, mikor is közlekedik tovább vonatunk.

Társaságunk hiszi, nem tervezett továbbutazást/hazautazást, hiszen bensőséges kapcsolatot alakított ki, hű társával - ülőhelyével.

Amennyiben késői szolgáltatásunkat vette igénybe, kérjük figyelmeztesse utastársait, hogy cégünk nem áll szerződésben a Budapesti Közlekedési Központtal. Így célállomásukhoz  megérkezésére egyéni megoldást kell találniuk.

Amennyiben szolgáltatásunk elnyerte tetszését, kérjük ossza meg mással is.
 Üdvözlettel:
 MÁV Zrt."

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.22. 12:40:55

2,20 perc = 140 perc

18.42 perckor = 18:42-kor

Ha lehet jól is írni, akkor miért ne?

:)) Különben kurvajó: „Keress katicát a mezőn”

England win The Ashes! 2013.04.22. 12:41:15

Gyorsan kifogom a szelet a vitorlátokból azzal a "2,20 perc"-cel. :)

Százharminckét másodperc százharmincnégy kilométerre nem is rossz adat. :D

England win The Ashes! 2013.04.22. 12:43:27

Amúgy a posztra küldök egy lájkot, jó volt! :D

Manyecska 2013.04.22. 12:43:40

Mit akarx posztoló múlt nyáron egy órát álltam Tárnoknál, a Déli előtt 10 percnyi út! :DDDD Közösségépítő valóban..:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.22. 12:43:44

Tegnap volt egy kigyulladt vonat a TV-ben. Nem lehet, hogy amiatt volt a késés? Merthogy az a nyílt pályán rohadt le.

Mondjuk a tájékoztatás hiánya miatt így is jár a f@szkorbács a MÁV-nak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.22. 12:45:00

@Dr Jozef Vengloš: Szerintem is elírta. 2,20 NAPOT akart írni.

Manyecska 2013.04.22. 12:45:12

@ColT:tájékoztatás: kalauz végigrohant a szerelvényen:)..! @atpijkamo: nekem nem tetszett, túl hosszú..:P

2013.04.22. 12:46:01

Nyugtassatok meg hogy a sínen állt, csak a mező mellett ugye?

Manyecska 2013.04.22. 12:47:29

@Cicmen: á, a mező közepén, közben virágot szedtek..:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.22. 12:48:32

@Cicmen: Lement a vonat a sínről, át a mezőn. A kis tóban megfürdött, aztán vissza a sínre, és ment tovább

2013.04.22. 12:49:25

@atpijkamo: :)) Különben kurvajó: „Keress katicát a mezőn”

Öntsél ürgét, fogjál szöcskét, lesd meg a nyulak nemi életét! Nagy pitsa ez az Adrienn, nem tudja feltalálni magát! :)

Tiborfalvi Tibor 2013.04.22. 12:50:52

Ha minden alkalommal posztot írnék a homárra, akárhányszor 1 óránál többet késik a vonatom, minden hónapban jutna ide egy legalább (55 perc az út elvileg)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.22. 12:52:03

@Tiborfalvi Tibor: Nem baj, a vonatról pont meg is tudnád írni... :D

Atörökk 2013.04.22. 12:55:32

Senki nem tiltotta meg posztolónak, hogy vigyen magával enni, inni meg katicát. Akkor nem marad étlen-szomjan, és a mezőn se kellett volna keresgélnie.
Magára vessen, én nem sajnálom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.22. 13:04:12

én igazán nem bánnám ha kitennének egy mezőn és végre nyugodtan figyelhetném a katicákat pár órácskáig. vizet és papsajtot meg nem nagy kunszt találni.

Manyecska 2013.04.22. 13:12:43

@Cicmen: néztem most. Nekem az tetszik amikor a végén belehány a tubába a színpadról:DDDD!

elwood 2013.04.22. 13:14:58

remélem államosítják vége a mávot,
aztán olcsó és jó szolgátatást nyújt végre a dolgozóknak

Jessybátsi 2013.04.22. 13:18:43

Ne panaszkodj! 26 km/h átlag egész jónak mondható a MÁV-nál. Vásárosnamény-Nyíregyháza vonal 33 km/h átlag (és nem is kell késsen két órát)

Manyecska 2013.04.22. 13:20:31

@Jessybátsi: ez így van, Siófokra valami 3-4 óra alatt ér le..a sima személyvonat.

Sasfióka 2013.04.22. 13:23:04

A vonat 18:17 perckor Kelenföld és a Déli-pályaudvar között 100 méteren leszakadt és tartós zárlatot okozó felsővezeték-hiba miatt "állt", merthogy Kelenföld nem tudta orvosolni a problémát és megszervezni a helyzet kezelését.

A Déli pályaudvaron mindenféle tájékoztatást mellőzve 60 perces kését jelentettek be az induló vonatokra, és ahelyett, hogy elkezdték volna a vonatpótlók szervezését, csak "ültek bambán". Első körben az utasokat a 139-es BKV-buszra terelték, amely "kicsit" túltelítetté vált, de ez is olyan 20 óra magasságában történt, tehát a hiba keletkezését követő 2. órában. Ezt követően állt csatasorba 3 BKV-vonatpótló, azonban a koordinációját elfelejtették megszervezni, ugyanis történt az a sajnálatos eset, hogy a hat óra óta veszteglő utasokat elvitték Kelenföldre a vonatpótlóval, amelyen kb. 30 Győr felé tartó személy volt, azonban a Győrbe közlekedő "ad-hoc" személyvonat a vonatpótló beérkezésével egy időben indult. Míg a vonatpótló a Kelenföldi Volán-busz állomásra érkezett, addig a vonat a 15. vágányról indult, így csak integetni tudtak neki. [Ezt követően volt a hangos tájékoztatóban kb. 10 percig hallható a "Szolgálati közlemény, megkérem a rendészeket, hogy sürgősen fáradjanak a 14. vágányhoz".
Szintén kicsapta a biztosítékot, mint a leszakadt felsővezeték, hogy a Székesfehérvárra "szánt" vonat, amely benn állt a 14. vágányon és ott tartózkodott közel 1 órát azért nem volt indítható, mert nem volt rá jegyvizsgáló...

Szintén megjegyzendő a helyzetkezelési értékelés elkészítésekor, hogy az egyik Stadler-masinisztát ELFELEJTETTÉK tájékoztatni a műszaki hibáról, és BEENGEDTÉK az áramtalanított vezetékszakasz alá, így volt egy "lerohadt" szerelvény is a nyílt pályán, amit vissza kellett vontatni.

Szintén "figyelemre méltó" hozzáállás a "WC hol található?" utaskérdésre az a válasz, hogy "Az már sajnos bezárt, de nyugodtan keressen egy bokrot."

Szóval csak dióhéjban a tegnapi műhibáról.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.22. 13:27:35

jaaaa, mosjuteszembe, annak a kedves kommentelőtársank üzenem, aki itt pár napja hiányolta a nagybetűimet:

nesze, itt egy pár darab, aztán válogasd ki magadnak amelyik teccik! :D

NNASIDURHBBXYGLÉÉVMNMFHZRTWESDYCLJGHJHDNMXOOIUHENMVBBHJGSAFRETDIDZFBCLDKLKSDMSNHVCXVLUIJFDJKVKNDHZUHFISIKKMNMCBDHAPPOLKDHHDBXNDHGZLLKNSNMEIWUZZRBFCNDBHBDHBLLLLKAGBBSGEBFDJGZHDFJERFBEHBREOOPLLLÉÉDSKDHUEIUWÖÜABDSHBEHQWEIIFGHBYÉÁÁÁÁANBDVEGNNSMMMNUHVZLGRZVBLBGHREUHULHFLERHUGFHDLVNCVBCNBVZRGZR

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.22. 13:44:13

(Női meg)érzésem szerint túl sok a rinya. Az az agyhelyes Bochkor Gábor jut eszembe, aki még a lakókocsis hamburgerárushoz is elvárja a szomeliét. Mi a szar bajuk van az embereknek? Nem fér bele egy kis SPONTANEITÁS? Azt úgy is annyira igénylik az Adrienn-félék. Sietté valahova?
Sasfióka szempontyábul már jogosabb a sirám; szokásos MÁV-os fejetlenség, nem várunk mást, mert nem is várhatunk mást, különben is így szoktuk meg. Félárbócra eresztett szemhéjakkal, rezignáltan tudomásulvevős történet ez.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.04.22. 13:44:30

nem értem, mi a probléma :) múltkor olvastam, hogy japánoknál szóltak előre, hogy kicsit megnő a menetidő, mert virágoznak, ugye, a cseresznyefák, és az ily helyeken kissé lassít a vonat, hogy a melóban megmókusult emberek gyönyörködhessenek benne. Nálunk ilyen nincs, de van kukoricás, igazi magyar tengeri :) igaz, előre nem szóltak miatta, biztos meglepinek szánták :D

Manyecska 2013.04.22. 13:47:03

Ha valami vadkenderrel buján benőtt részen állna meg nem lenne nagy probléma fogadjunk..

Manci néni, a szomszéd 2013.04.22. 13:47:42

Drágáim, én meg a lakatosnál álltam ma a (29 éves, kék színű) trabantommal 30 percet, amíg meghegesztette a kipufogómat.

Manyecska 2013.04.22. 13:51:43

@zsiráfffff: hát ha hegesztik a kipufogót lehet..:D@Manci néni, a szomszéd: az gyári kék még??:)

Manyecska 2013.04.22. 13:52:38

@Kellemes Zérókomponista: nálunk a kutyának is szomelié szolgálja fel a farhátat!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.22. 13:58:52

@Kellemes Zérókomponista: nem is jár vele, nem is gurul. azt mondja:"Drágáim, én meg a lakatosnál álltam ma a (29 éves, kék színű) trabantommal 30 percet, "

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.22. 14:18:04

@Manyecska: állatok! Az nyugdíjaskaja! Kutyára (is) káros. Egyébként tényleg egy ritkautálatos íze van. :/
@batgirl: ja igaz. Képtelen vagyok látni a jelent, a valóságot, mindig, mindenféle tévképzetekbe gondolom tovább azt. Köszönöm, hogy rávilágítottál Manci trabantjának igazi valójára. Mentális zseblámpával. Fú, de kéne mán egy normális poszt. Meleg is van, meg fogunk mi őrülni. Nem, nem csak én, ti is! Készüjjetek.

Manyecska 2013.04.22. 14:20:44

@Kellemes Zérókomponista: én nem, én csobbanok a medencébe mingyár:)...

vénszivar 2013.04.22. 14:29:39

@Manci néni, a szomszéd: Aztán élvezted ahogy bemelegedett a kipufogód? Nagyon falsul szutyogott már, öreganyám?:)

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2013.04.22. 15:15:55

@Sasfióka: Teljesen pontos a tapasztalatod, én sajnos aktív résztvevője voltam az esetnek. Hidd el, ez még csak a jéghegy csúcsa volt! A mozdonyvezetők, irányítók (én) nem tudtak semmit tenni, mert a jól szétszervezett MÁV + leányvállalatainak főnökei, irányítói nem adtak semmi támpontot, hogy mi történt, mit kéne csinálni. Igen, védem a mundér becsületét, nem az általad látott vasutasok hibáztak, hanem megint a vízfej döntött. 18 órától folyamatosan égtek a telefonok, még reggelre sem állt helyre a közlekedés. Én 80 km.-re dolgoztam az esettől, onnan próbáltam valamit tenni. De meg volt kötve a kezem, mindenki a másikra mutogatott. Ha valakit érdekel, le tudnám írni, hogy mi történt szinte percről-percre...De 5000 karakter nem hiszem, hogy elég volna...A MÁV-START irányítójának fingja nem volt a vonatok helyzetéről...Meg akarta magyarázni nekem, hogy indult már felém a vonat (9428 sz), de mondom neki, az lehet, hogy nem jó, mert én Dunaújváros vagyok, és én a 4228sz. vonatot keresem. Szerinte az volt az....Meg sok-sok ilyen apró szösszenet. A legszebb az volt, hogy az este 9.-kor végző mozdonyvezető reggel 4.-kor ért haza...

Részvétem minden ott tartózkodónak.

vénszivar 2013.04.22. 15:22:43

@nyunyógomez: Remélem 06-ra már melóba kellett lenniük...:)

Tölgyasztal 2013.04.22. 15:32:15

nem tudom volt-e már, de más nevében nem illik aláírni, még ha ironizálni szeretne valaki...

Tiborfalvi Tibor 2013.04.22. 17:00:51

@ColT: ha le tudnék ülni, mindenképpen!

CID 2013.04.22. 18:53:32

@zsiráfffff: nem kötekedésből írom, de áprilisban papsajtot?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.22. 21:02:48

Örüljön a posztoló, hogy nem számláztak ki neki várakozási, vagy üléshasználati díjat!

És még jó, hogy bele nem lépett!

D

England win The Ashes! 2013.04.22. 21:25:42

Negyvenkilenc - The Invincibles!

Megdobbent 2013.04.22. 21:45:05

Ugyan, ez a debrecenbe tarto sebes vonatokon mindennapos volt. Rutinosak ilyenkor mar mentek is a peronra, rantottak felre az ajtot, ultek ki labat lobazni, jarkaltak kint kicsit, cigiztek, ugy rendesen, balkani felfogassal :)

Aki meg sietett, az ment volannal, kb. fele ido alatt megtette a ket varos kozti tavolsagot, kis pihenovel - igaz, akkor meg nem volt extra luxus szolgaltatas vagymi :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.22. 22:43:02

@Dr Jozef Vengloš: Félszáz :)

Sokkal több komment úgysem lesz szerintem :)

gabors 2013.04.23. 02:17:38

@zsiráfffff: baszki nyomhattal volna egyket enter is bele ... ja bocs ENTER

gabors 2013.04.23. 02:23:21

@Manci néni, a szomszéd:

errol jut eszembe korai (deli nem eszaki mert ott trabi sincs) kollegamnak egy trabi kepe van az irodajaban (tobbek kozott)... honnan nem tudom

teljesen oda volt mikor megtudta hogy ez valoban letezett es tenyleg "papir" bol nem igazan... es mikor elmondtam hogy vezettem is ilyet sot egeszen varnaig meg vissza ...

gabors 2013.04.23. 02:34:54

@nyunyógomez: baszki irjal ket kommentet az mar 10000 karakater es valoszinu nem kell varnod mire befejezed a masodikat..

engem szemelyesen nem erint mert MAV-ot 3eve lattam utoljara de fiatalabb koromban naponta mentem Vac-Nyugati sokszor 2x oda vissza

panic_button 2013.04.23. 06:39:43

Magyarorszag jobban teljesit

Eudocimus Ruber 2013.04.24. 12:27:52

18:42-kor indult a vonat, akkor mire a mezőhöz ért, már feltehetően teljes volt a sötétség, s a katicák alukáltak. Ilyen esetben mást kell tenni a mezőn. Először is keresni egy jó kis szénaboglyát...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.24. 12:35:09

@Eudocimus Ruber: "Először is keresni egy jó kis szénaboglyát... "

Először is ki kell választani egy csinos hölgyet az utasok közül, és utána keresni egy jó kis szénaboglyát...

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.05.02. 15:54:22

Adrienn egy kicsit lezsibbadt a várakozásban...
süti beállítások módosítása