Tékozló Homár

Horror diákmunka a zombifarmon

2013.04.23. 09:20 | jackyll | 163 komment

Csak hogy ne legyen annyira egyoldalú a sok naiv ügyfél, tekintsünk be egy kortárs szórakoztatóipari létesítmény kulisszái mögé. Naiv diákmunkás nem sejtette, hogy a napi 8-12 órás üvöltés a horrorszínházban ennyire fájdalmas lesz:

Eszter vagyok, 22 éves, nappali tagozatos egyetemi hallgató. Hittem, és szeretnék hinni az emberek jóságában, a társadalomban és az igazságszolgáltatásban. Most nem tudok. 2013. januárban kezdődött. Diákmunkát kerestem, és az Universitas honlapján találtam egy hirdetményt, miszerint színészi ambíciókkal rendelkező diákokat keresnek horror színházba, hosszú távra. Nagyon tetszett a leírás, és az említett 650 Ft-os órabér ebben az országban elviselhetőnek számít. 2013. január 15-én jelentkeztem, az Universitason keresztül. Még aznap kaptam időpontot castingra a Budapest, XI. kerület, Erőmű utca 6. szám alatt lévő Holtak Háza nevezetű horror színházban. Kaptunk egy információs lapot, amelyen emlékeim szerint az állt, XY tulajdonos, FANATICS Kft., a cím, és egy telefonszám. A castingot a fiatal dolgozók bonyolították le, a tulajdonossal/üzletvezetővel aznap nem találkoztam. Elmondták, hogy „állandósra” keresnek egy lányt, üvölteni kéne, meg ijesztgetni, ki is próbáltam, nagyon mókás dolognak tűnt. Felvettek. Aláírtam az Universitasban a munkaszerződést, két napra rá már be is hívtak, és onnantól kezdve heti hét nap ott dolgoztam.

Nem emlékszem már, milyen sorrendben, de ezek a dolgok derültek ki:

Az egész vállalkozás teljesen új, 2012 karácsonya után (vagy nem sokkal előtte?) nyitotta meg kapuit az ország harmadik interaktív horror színháza. Tehát, mikor odakerültem, alig volt egy hónapos, de az első dolgozók közül már csak ketten voltak ott. Első meglátásom: nagyon gyorsan cserélődnek ezen a helyen az alkalmazottak. Az első héten volt néhány balhé is, pár ember bejött a fizetéséért, amit nem kaptak meg; káromkodtak, balhét csaptak, aztán el lettek küldve – meg is lett róluk a véleményem.

Amikor elkezdtem ott dolgozni, 5-en voltunk állandósok, ebből még ketten diákmunkások voltak, ketten pedig nem diákok, de nem voltak bejelentve (és azóta sincsenek, tudomásom szerint).  Volt még néhány beugrós „színész”. Kezdtem megismerkedni az emberekkel. Aranyosak voltak, még a tulajdonos nő is (egy fiatal, harmincvalahány éves nő), sokat mosolyog, és Isten bocsássa meg neki, hogy nem tud helyesen írni (bár a plakátok, a weboldal és egyéb publikus reklámanyag megírásához kérhetett volna segítséget).

A munkakörülmények

Mivel az emberek fele nem volt bejelentve (aztán lassan, ahogy több embert vettek fel, ennek az aránya egyre növekedett), az már csakugyan semmiségnek számított, hogy nekünk a diákmunkát végzőknek megszabott 8 óra helyett hétvégenként 12 órát kellett dolgoznunk.

A munkakörülmények miatt is volt mit hisztizni, de én direkt kihívásnak vettem, hogy kibírjam, végül is, ami nem öl meg, az megerősít. A 12 óra alatt szünetünk nem igazán volt, WC-re sem tudtunk elmenni, vagy boltba, enni se volt időnk, de kibírtuk, mivel nem ettünk és nem ittunk semmit, nem is volt nagy szükség a mellékhelyiség használatára. A csoportok csak jöttek és jöttek, egy csoport túrája kb. fél óráig tartott, de a tulaj sokszor egymásra szervezte az időpontokat, így csúszás lett, sokszor este 10-ig bent voltunk, egy perc pihenő nélkül.

Maga a horror színház egy pincehelyiséget jelentett, az utca szintjén csak a pult, a mosdó és a váró voltak. Külön recepciós nem volt, mi rohangáltunk fel fogadni az embereket, pénzt szedni, és zárni. Lent különböző szobák voltak berendezve. Ezek közül sajnos csak egy volt fűthető, úgyhogy amikor csak tudtunk, oda gyűltünk, és becsuktuk az ajtókat. Sajnos a tulaj hamar rájött, és levetette a fűtést 15°C alá, ugyanis nekünk ez nem jár.

A hozzáértés

Én valamiért szívügyemnek tartottam az üzlet működését, így sokszor felmentem a recepcióra (ahol nem volt senki, ugyanis a tulajdonos nem igazán járt be dolgozni), és rendet raktam, kitakarítottam, és elkezdtem rendszerezni a mindenféle papírt és utalványt, ami ott hevert egy nagy halomban, itthonról vittem be rendszerező textil dobozkákat, és elkezdtem írni, hogy melyik nap hány csoport volt, mekkora volt a csúszás stb. Ez megtetszett a vezetőnek, és megkért, hogy legyek „portás”. Így recepciós lettem. Mindent rendben tartottam, még az olyan papírokat is, amelyen az állt, mit hazudjunk a „munkavédelmiseknek”, ha bejönnek ellenőrizni, hogy be vagyunk-e jelentve.

A patkány

A másfél hónap alatt, amíg ott dolgoztam, három patkányt találtunk a pincében, ebből kettőt a fiúknak sikerült is agyoncsapniuk. Az elsőt kivittem a szemetesbe, de a másodiknál kíváncsi lettem, hiszem ez nem az én feladatom. A patkány teteme ott rohadt és bűzölgött két hétig, és amikor már nem lehetett meglenni a szag miatt, valamelyik srác kivitte. Addigra ki tudja, mennyi betegséget terjesztett, a csoportok is megérezték a szagot. Egyébként, nem tudom, milyen megfontolásból, de a patkány teteme látható a promó videóban, ami azt bizonyítja, a tulaj bizony tudott a létezéséről.

A pisi

Az egyik srác gondolt egyet, és viccből belepisilt egy üres sörös üvegbe, majd lerakta ezt az egyik szobába a pultra. A sörösüveg minimum egy hónapig ott volt és illatozott, aztán nem tudom, mi történt vele.

Gyerekfelügyelet

A Facebook oldalon is és a honlapon is fel van tűntetve, hogy szükség esetén a Holtak Háza vállal gyerekfelügyeletet. Az én ott dolgozásom alatt kétszer fordult elő, hogy bejöttek szülők, akik igényelték ezt a lehetőséget. Én vigyáztam a gyerekükre, mert nem tehettem mást (inkább, mint hogy levigyék őket a hidegbe a szörnyekhez), de semmilyen képesítésem nincs rá, ahogy senkinek az ott dolgozók közül. A tulaj ezekről az esetekről nem is tudott, bármit csinálhattam volna a gyerekekkel.

A „fizetés”

Eddig csak érdekes részletekről szólt a dolog, de ami ennek a fogalmazásnak a megírására késztetett, az a fizetés. A januári fizetésemet sikeresen megkaptam az Universitastól február 10-én, ahogy az a szerződésben is áll hivatalosan. Március 10-én ugyanígy vártam a februári fizetést, de nem jött. Egyébként közben, február 23-án kirúgott, ugyanis miután betanítottam az új recepciós lányt, otthagytam az első napján egyedül, mert rosszul voltam. Próbáltam hívni őt, de nem vette fel. Tehát, március 10, hívom a tulajt, hogy miért nem kapok fizetést, nem veszi fel, szokásos, írok Facebookon, mire válaszolt, hogy azt majd ő kézben odaadja, így neki jobb, mert nem kell adót fizetnie. Kiderült, hogy a tudtom nélkül megszűntette a kapcsolatot az Universitassal, azt mondta nekik, hogy ő már nem alkalmaz diákmunkásokat. Nekem erről nem szólt. Így tehát, februárban mind a tizenvalahányan (addigra megnőtt a létszámunk) bejelentés nélkül voltunk ott, hogy majd „kézbe kapjuk a fizetést, ami most 600 Ft lesz” (az Universitastól 500 Ft/óra-t kaptunk).

A fizetést azóta sem kaptam meg, pedig másfél hónapja minden nap hívom a tulajt, és írok neki Facebookon. Az alapeset, hogy nem veszi fel és nem válaszol. Ha rejtett számról hívom, és véletlenül felveszi, akkor kedves, mosolygós hangon elnézést kér, de „neki nincsen pénze, a kuponosok még nem fizettek, ő most nem tud kifizetni”. Közben meg akarja venni a Horror Házat és kibérel egy 5000 nm-es helyet a XXII. kerületben. A fogadott lánya telefonjáról, és a többi gyereke hobbijairól és költségeiről nem beszélek, mert ehhez nincs közöm, de a lényeg, hogy láthatóan VAN pénze.

Mindeközben tartottam a kapcsolatot a többiekkel, akiket szépen lassan mind lecserélt, de senkit nem fizetett ki, összesen több, mint félmillió forint tartozása volt felénk, persze nem hivatalosan. Voltak, akik feljelentették, három feljelentés folyik most ellene, de mivel gyorsan lecseréli az embereket, és egy személynek csak 40-50 ezer forinttal lóg, a rendőrség nem nagyon foglalkozik az üggyel. A többiek is próbálkoztak, múlt héten már odáig fajult a dolog, hogy összegyűltek, bementek a helyre, és követelték a pénzüket. A fele meg is kapta, mert kihívták a rendőrséget is, a másik felét a tulaj elküldte, egy lányt meg is ütött (ő a kedvence, mert őt már másodszorra ütötte meg). Sajnos be kellett zárnia az Erőmű utcai helyet, de szomorkodásra nincs okunk, mert közben már kibérelte az említett 5000 nm-es pincét a XXII. kerületben. De kedves, és mosolyog.

A XI. kerületi lakók sem nagyon szívlelték a helyet, itt lehet csemegézni a médiából – de ez már nem az én ügyem. Én a múlt héten nem mentem el veszekedni, mert szerettem volna emberi módon elintézni a dolgot, és nekem csak a fizetésemre van szükségem; na meg a büszkeségemre; nem akarok rosszat senkinek.

Most fenyeget a férjével, aki „elbeszélgetne” velünk. Mit tegyek? Hol az igazság? Nincs?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vénszivar 2013.04.23. 09:25:47

Besza, behúúúúú!

vénszivar 2013.04.23. 09:26:50

Az igazság odaát van...

Atörökk 2013.04.23. 09:32:21

Csuda nő volt, neve Eszter.

Dr. Kix 2013.04.23. 09:33:48

Meglehetős féreg ez a "munkáltató". Úgy gondolom.

Manyecska 2013.04.23. 09:37:24

@vénszivar: Tököm! hosszú poszt de jó.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.23. 09:42:27

fekete foglalkoztatás.Ennek a megszüntetésével kellene foglalkozni a kormánynak.

Manyecska 2013.04.23. 09:43:19

Szemétség, mindig kicsellóznak a diákokkal, emléxem mi le sem ülhettünk nyáron /30 fok/ egész nap...

herk 2013.04.23. 09:44:07

Eszter, ha kell valaki, aki ott van veled, amikor a férj elbeszélget veled, szóljál (irj emailt). Ha felemeli a hangját vagy fenyeget, összepödröm a bajszát.

2013.04.23. 09:47:31

Eszter vagyok, 22 éves, nappali tagozatos egyetemi hallgató.
Diákmunkát kerestem,
diákokat kerestek horror színházba, Nagyon tetszett a leírás,
„állandósra” keresnek egy lányt, üvölteni kéne,

Maaaargit! Izé, Eszter! Hogy a fészkes fenébe vettek fel téged egyetemre ha ilyen hülye vagy?????

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.23. 09:49:26

@Cicmen: nem hülye, hanem fiatal és naiv meg kell a pénz. mondjuk patkányirtással többet lehetne kaszálni, ez igaz.

Manyecska 2013.04.23. 09:54:13

Esetleg hólapátolás nem volt?? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.23. 09:54:32

mondjuk nyugodt szívvel küldeném el ezt a levelet az apehnak vagy minek is, hadd fájjon a vámpírnéni feje is egy cseppet.

平八 2013.04.23. 09:58:30

@Cicmen: És gondolj bele, hogy őt veled ellentétben tényleg felvették!

2013.04.23. 10:00:05

@zsiráfffff: Csoda pofák ezek az egyetemisták! Elmennek üvölteni, agyoncsapják, meg rohasztják a patkányt, belepisilnek egy sörösüvegbe, aztán amikor végeznek az egyetemen ezek építik a házamat, meg vizsgálják a prosztatámat, meg védenek meg peres ügyekben!
Fasza!

KecskeDotyi 2013.04.23. 10:01:46

Ennyi átcseszett diáknak eszébe se jut a pertársaság????

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.23. 10:01:52

de a vidijóba hol van a döglött patkányka? nem látom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.23. 10:03:51

@Cicmen: ugyanmár, mi se voltunk sokkal különbek. bár sörösüvegbe nem pislantottam soha, igaz nem is próbáltam :D

Manyecska 2013.04.23. 10:04:36

@zsiráfffff: én igen és nem ajánlom!:))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.23. 10:07:14

@zsiráfffff: én egyszer próbáltam volna egy ásványvizes üvegbe, de sehogyse ment. Igaz, közben vezetnem kellett, és jobbról balról autók voltak. Beszorultam egy 3-4 órás dugóba az M3-son. Na azt soha nem fogom elfelejteni. Farmer volt rajtam, és majdnem bepisiltem. Nagy nehezen ülés közben levarázsoltam magamról a farmert, és..de sehogy se tudtam az üvegbe pisilni. Ezt csak a lányok érthetik. És közben meg néha menni is kellett...húú az szörnyű nap volt..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.23. 10:07:21

"meg is lett róluk a véleményem."
Még véletlenül sem a melóhelyről? :S Naívvvv...

"Most fenyeget a férjével, aki „elbeszélgetne” velünk. "

NAV-val kell visszafenyegetni...

Szegény postoló, lesz még bajod az életben...

2013.04.23. 10:08:14

az atlagos magyar vallalkozo vilagszinvonalu hozzaallasat es ertelmi szintjet lathattuk eme gyonyoru leirasban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.23. 10:08:49

@Cicmen: Most miért? A horroszínházban biztos jobb, ha nem konzerv üvöltés megy. De azért a cég viszonyainak megismerése után úgy 1-2 nap után le kellett volna lépni... És többet feléjük sem nézni.

Zabaalint (törölt) 2013.04.23. 10:09:25

Én azt nem értem, ez miért is horror színház. Már a posztból is kiderült, hogy ide egyenként érkeznek az emberek, tehát nem előadásokra adott időpontra, hanem a nyitvatartási idő alatt bármikor. Másrészt a nevükben is az van, hogy holtak háza, a honlapukon sem nevezik magukat színháznak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.23. 10:10:24

@batgirl: részvétem. az télleg pocsék. remélem azóta tartasz egy kisvödröt az ülés alatt! :D :D

KecskeDotyi 2013.04.23. 10:11:06

@batgirl: 22 évével ne legyen már gyerek. Mikor szét tudja magát b@szatni meg a sárga földig tudja magát inni, akkor meg felnőtt?

2013.04.23. 10:11:27

@zsiráfffff: Különben jó poszt, végigröhögtem.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.04.23. 10:12:24

@Cicmen:
Ez olyan igazi "magyaros" beszólás volt, gratulálok ehhez a kifinomult "panelproli" felfogáshoz!!!
Adott egy egyetemista, aki nem azért picsog, hogy az egyetemi évek alatt miért nem támogatja őt agyon a mindenkori kormány, hanem gondol egy merészet és EL AKAR MENNI DOLGOZNI!!! (Ugye milyen ostoba hozzáállás ez 2010-es évek elején ebben az országban?!)
Inkább ment volna ő is adót csalni, mint a drágalátós munkáltatója. A Horrorház promóvideójából is jól leszűrhető, hogy van egy ostoba pénzes liba, aki külföldön meglátott valamit, azt megtetszett neki. De ahhoz már egy csepp esze nem volt, hogy hogyan kell ugyanezt itthon tisztességesen csinálni. Mert a "fejlett nyugat" egyesek agyában addig tart, hogy ott mennyire jól megy mindenkinek. De abba már csak kb.: 5% gondol bele, hogy micsoda munka van mögötte.
Egyszóval a hazai vállalkozók egy bizonyos (jó vastag) rétege bekaphatja tövig: azt hiszik ezek a szerencsétlenek, hogy 3 év alatt megszedik magukat és az 5. évben már Saab-bal vonulhatnak be a villájuk mélygarázsába.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.23. 10:13:26

@zsiráfffff: nem érted a problémát:D próbáld elképzelni:D a kisvödör sem lett volna megoldás.szerintem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.23. 10:13:47

mongyuk szerintem asse komplett aki ilyen helyre megy és fizet is érte, hogy a fülébe üvöltsenek meg kituggyamit. már semmi se elég izgalmas, ha nincs kibelezés meg élő dinoszaurusz-fekapornó, akkor már uncsi az élet? zavarnám ki mindet kapálni a szőlőbe oszt majd észhez térnének.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.23. 10:15:27

@KecskeDotyi: általánosítasz
rossz tapasztalataid vannak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.23. 10:15:47

@KecskeDotyi: OK, buliban volt már párszor (ha olyan beállítottságú, lehet, hogy kis zárkózott), de munkát még lehet, hogy sosem keresett, nem tudja, mi hogy megy. De a leírt dolgok pár nap után már nagyon gyanúsak lettek volna...

@zsiráfffff: Hát látod.
De mondjuk hivatalokba is mennek maguktól emberek, pedig ott szörnyűbb dolgok vannak :D

2013.04.23. 10:16:16

@batgirl: MÉRT LENNE HÜJE??????????

Itt mindenki hülye, csak én vagyok helikopter! :)

helianthus 2013.04.23. 10:17:26

@Cicmen: igen, ezek a momentumok nekem is feltűntek. Meg ez is >Eszter vagyok, 22 éves, nappali tagozatos egyetemi hallgató< VS >onnantól kezdve heti hét nap ott dolgoztam.<
Ez milyen egyetem?
Én is dolgoztam mellette, de basszus, még heti két-három napi melóval is nehéz volt, hogy tud heti hét napot dolgozni tanulás mellett?

KecskeDotyi 2013.04.23. 10:17:35

@Whave: Ezt be lehet fejezni....Nem mindenki ilyen. Párom "átlagos magyar vállalkozó" kettő bejelentett dolgozóval, akik minden hónapban fillérre pontosan megkapják a fizetésüket, ki van fizetve utánuk minden járulék és a nyolc órás munkaidő leteltével felállhatnak és hazamehetnek céges kocsival, aminek az üzemagyagát szintén a cég fizeti. Útközben hazatelefonálhatnak az asszonynak a céges telóról, aminek a költségét szintén a cég fizeti. Munkaidőben van idejük még netezni is és kényelmesen megebédelni, akár bent a bolt ebédlőjében, de kimehetnek a városba valamelyik étterembe is, nem sürgeti őket az idő.

2013.04.23. 10:18:51

@csabapayne: Ez olyan igazi "magyaros" beszólás volt, gratulálok ehhez a kifinomult "panelproli" felfogáshoz!!!

Köszönöm! Úgy meghatódtam, hogy tovább nem is olvastam!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.23. 10:18:51

@KecskeDotyi: elmúltak már azok az idők. ma egy 20-22 évest még majdhogynem pelenkáz az anyja-apja.

2013.04.23. 10:19:19

@KecskeDotyi: nem, o akkor kurvara nem atlagos, es ezt vedd dicseretnek. ha azt mondom, hogy ismertem 30 vallalkozot, abbol 28 olyan "ugyesen" mukodott, mint a fent emlitett, es 2 hasonlitott tavolrol a parodra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.23. 10:21:16

@KecskeDotyi: Kivételesen jófej vállalkozás :) Szintén nem ez a tapasztalat ismerősöktől, illetve az ő munkahelyeikről ilyesmit nem nagyon hallok.
Pénz néha, szabadidő minél kevesebb, állandóan legyél elérhető, cégesteló, cégeskocsi -> he?
Számlagyár, megbízási szerződések, 4 órára bejelentés 8-10 óra melóval...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.23. 10:22:05

@KecskeDotyi: oszt ebben mi a biznisz a párodnak? mert ha mindent kifizet, bejelent, meg szociálisan érzékenykedik, akkor olyan havi 200kiló mínuszban lehet.

@batgirl: egy vödörbe csak bele lehet találni!

Zirowe 2013.04.23. 10:22:45

"Az első héten volt néhány balhé is, pár ember bejött a fizetéséért, amit nem kaptak meg; káromkodtak, balhét csaptak, aztán el lettek küldve – meg is lett róluk a véleményem."

Na, akkor nekem is megvan rólad a véleményem, csak nem bölcsész?
Ment volna inkább a mekibe.

Amúgy, ha facebookon írt le mindent, szépen elmenni a levelezéssel a rendőrségre+többen összefogni együtt.

De az ilyet, aki látta, hogy milyen stiklik folynak és még részt is vett bennük, kurvára nem tudok sajnálni, megérdemli, hogy nem kapja meg a fizetést!

KecskeDotyi 2013.04.23. 10:23:20

@zsiráfffff: 3 évvel vagyok csak idősebb a posztolónál. Akkor én miért tudom használni a józan paraszti eszem????????????

@Whave: Semmi extrát nem csinál. Neki ez az alapszint. Ő is volt alkalmazott, szivatták orrba-szájba, ő nem akart olyan lenni, mint a főnökei. Aki szereti a munkahelyét és jól érzi magát az jól is fog dolgozni. Mondjuk annyira azt nem élveztem, mikor egy sz@r hónapban közölte, h a két alkalmazottat kifizeti és neki nem jut fizetés....Csöppet szívtuk a fogunkat.

KecskeDotyi 2013.04.23. 10:24:40

@zsiráfffff: A cég olyan szinten nyereséges, h most egy országos vállalat rábízta a komplett keleti régió üzemletetését, mivel a kirendeltséget bezárták. Ebből itthon nem sokat érzékelek, mert a fizuján kívüli nyereséget visszaforgatja a boltba, de látom, h elégedett és nyugodtan alszik.

2013.04.23. 10:24:42

@KecskeDotyi: akkor ideillik az "akinek nem inge" mondas, ugy erzem :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.23. 10:24:54

@KecskeDotyi: Mert te nem ő vagy. Ennyi.
3 év alatt elég sokat tud tapasztalni az ember.

helianthus 2013.04.23. 10:25:29

A posztoló kérdéseire válaszolva (Mit tegyek? Hol az igazság? Nincs?)
Szerintem nincs mit tenni, veszett fejsze nyele.
Ha ki akarták volna fizetni, már kifizették volna, teljesen valószínűtlen, hogy egyszer csak rácsörögnek és odaadják neki az elmaradt bérét.
Talán az egyetlen megoldás lett volna mégis a hőbörgő tömeggel tartva bemenni és szerencsés esetben ott megkaphatta volna a pénzt.
Ja és még annyit, hogy bárhol is dolgozik, érdemes előtte leinfózni a helyet, tulajt (=fácsén rákérdezni JJJ), és ragaszkodni ahhoz is, hogy akár naponta kifizessék a bérét. Én sok helyen dolgoztam, de max 1 heti intervallumban kaptam a lóvét, a legtöbb helyen (pultosként, stb. naponta fizettek). Az a munkáltató, aki nem tud vagy akar mondjuk hatezret kifizetni egy héten, az nem fog huszonnégyezret sem odaadni egy hónapban.

Manyecska 2013.04.23. 10:25:37

@KecskeDotyi: hát mondjuk a te korodban én is már anyuci voltam..

CID 2013.04.23. 10:26:48

Kidobta a patkányt ? Rombolta a díszletet :)

Manyecska 2013.04.23. 10:27:35

@CID: na megcsinálták a kutyát??

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.23. 10:27:39

@KecskeDotyi: hála istennek! akkor viszont elég nagy malaca van :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.23. 10:29:26

mondjukk oszinten szolva , ki az a barom aki lemegy egy pincebe, hogy egyetemistak uvoltozzenek neki es meg fizet is erte?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.23. 10:30:21

@KecskeDotyi: Hát bizonyos mértékű előrelátásra vall, hogy az azonnali lé helyett inkább felfuttatja az üzletet, mert akkor nem ragad le egy szinten.

KecskeDotyi 2013.04.23. 10:30:34

@ColT: 22 évesen is tudtam. Az akkori főnököm elhajtott, aztán rá pár hónapra volt nála valamiért Apeh ellenőrzés. Fogalmam sincs, h honnan kapták az infót, h szebbe adja a pénzt. Sőt, azt se tudom h azóta miért van az prá havonta, ha céget megszállják a revizorok....
@Manyecska: Én meg nem vagyok, mert nem kell - egyelőre :P
@zsiráfffff: Nem, ez nem szerencse kérdése. Szorgalom és becsületesség. Ennyi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.23. 10:32:54

@KecskeDotyi: Még véletlenül sem az Apehnál dolgozol? ;)
De így kell ezt. Szopjanak az ilyen tetvek.

De attól még nem minden ember ugyanolyan, másképp nőttél fel, mint a postoló, stb. Én is 15 éves korom óta dolgoztam majd' minden nyáron, amíg végleges munkahelyem nem lett.

Most te úgy 25 éves vagy, 10 év múlva kicsit kevésbé fogsz élből mindenkit lehülyézni.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.04.23. 10:32:56

@KecskeDotyi:
"...a fizuján kívüli nyereséget visszaforgatja a boltba..."
Ott a pont!!! És ez az a felfogás amit elég kevesen követnek ebben az országban.

England win The Ashes! 2013.04.23. 10:33:44

Ede szelleme hatja át ezt a posztot.

Manyecska 2013.04.23. 10:33:57

@KecskeDotyi: ne is, mert onnantól kezdve 6-7 év nonstop készültség!:) utána 6-7 év őrjöngés, stb.. :D@hagyma: lehet hogy csak vajat csipegetni mennek!?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.23. 10:35:16

@Manyecska: meg sorosuvegbol pisit inni
a magyarok mindig szerettek a kalandot
es szinhaznak hivjak a dolgot

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.23. 10:35:21

@KecskeDotyi: ne legyél naiv. nagyon sok szorgalmas és becsületes ember van aki kevésbé szerencsés.

Manyecska 2013.04.23. 10:40:13

@hagyma: aha, a férjem a szellemvasutat is elbaszta! kiesett a kulcsa a zsebéből és fel kellett oltani a villanyt:DD! Mert sosem bír magával!::) a mesehajót majdnem felborítottuk kínunkban, behánytam Jancsi és Juliska elé a színbe..:DD

KecskeDotyi 2013.04.23. 10:42:00

@ColT: Nála a mottó a fejlődés. Majd akkor fog hátradőlni, ha már be se kell mennie dolgozni :D De olyan meg nem lesz, mert nem tud ülni a s3ggén :D

@Manyecska: Hát épp ezért :D Nem, igazából azért, mert várom azt a bizonyos érzést, h babát szeretnék. Még nem jött el.

@zsiráfffff: Rengeteg vállalkozót ismerek. Mindegyik nyafog, h nincs meló. Aztán mikor megismered rájössz h mindegyik sumákol. Vagy nem csinálja meg a melót, vagy csak gagyibb cuccal, vagy a pénzt csak kifelé szedi az egészből. Így nem lehet csinálni.
De természetesen tudom, h melót találni - és ugye most itt nem a vállalkozókról van szó - nagyon nehéz. Szerinted miért ülök itthon két éve? Most úgy néz ki, h végre összejön egy meló. 3 műszak, a fizetés gyenge, de pár évet féllábon guggolva is kibírok, mert ki KELL.

2013.04.23. 10:44:28

@atpijkamo: @Cicmen: :))

Haggyad már! Leproliztak mert nem ismerem fel a "művészetet", meg nem becsülöm a "munkát" végző szorgos egyetemistákat!
Úgyhogy csak ne vigyorogj, ne akarj olyan lenni mint én! :)

eatmoregold 2013.04.23. 10:45:53

A posztoló valami fene nagy naív bölcsész lehet.

England win The Ashes! 2013.04.23. 10:47:38

@Cicmen: Ennél van komolyabb diákmeló is. Pl. közönség lenni a Mónikasóban meg ilyesmi. :)

2013.04.23. 10:51:20

Ahogyan a nagy Hofi mondotta volt: "Ha ezek a jövő zálogai akkor dögöljek meg ha kiváltom!"

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 10:52:56

@Cicmen: Haggyad Imre!

Csak nyomjad a dumát, ne foglalkozz a gáncsoskodókkal!

Üvültözés? Micsoda "munka" az? Menne el szövőnőnek, nem vigyorogna, hogy este 10-ig bennmaradt.

Meg micsoda egyetem az, ahol egész héten nem kell bejárni? (Monygyuk volt olyan előadás, ahol csak a saját jegyzetét olvasta fel a prof, azt hanyagoltuk.)

Ficak 2013.04.23. 10:54:59

Well, Eszterrel valóban elbánt a horrorházas néni. Szerintem a tulajt be kellene zárni úgy egy hétre zombik és hullák közé (de igaziak közé). Ha túléli egy fene kijöhet.

2013.04.23. 10:57:08

@Dr Jozef Vengloš: Figyelj, meg a többiek is akik nem értik mire céloztam! Addig okés hogy kevés normális munka van, el kell vállalniuk kényszerből minden szart, DE!

-Nagyon tetszett a leírás,
„állandósra” keresnek egy lányt, üvölteni kéne,-

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.04.23. 10:57:41

@Cicmen:
Így van... rettegjünk a aljas, "patkányrohasztó" egyetemistáktól!!!
De semmi baj! Menni fog az összes külföldre, mert itt már az egyetemi éveik alatt ez a kép alakul ki róluk sok sok nyárspolgár fejében.

Ficak 2013.04.23. 10:58:30

@eatmoregold: Szerintem bármelyikünk 20 éves korában megette volna ezt a melót. sőt, a mai ragyogó gazdasági helyzetben akár diplomások között is válogathatna a tulaj :(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 10:59:00

@Cicmen: "akik nem értik mire céloztam"

- Gyere Julis, basszunk!
- Á, Jancsi, értem én a célzást...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 11:00:22

@Ficak: "diplomások között is válogathatna a tulaj"

Mit mond a diplomás bölcsész a diplomás mérnöknek?
- Ketchupot kérsz rá?

England win The Ashes! 2013.04.23. 11:01:13

@Cicmen: Köszönöm, hogy rávilágítottál. :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.23. 11:01:13

@Manyecska: hat a vidampark az nagy kaland volt
en mindig dodzsemezni akartam
de voltunk a szellemvasutba is
csak a szerencsetlen Demjen jott ra hogy baromsag fizetni erte es sose tobbet nem megy, vagyis hat egyaltalan

2013.04.23. 11:02:52

"ami nem öl meg, az megerősít" - ez egy baromság

Egyébként szívesen megismerkednék veled :)

Manyecska 2013.04.23. 11:04:02

@hagyma: de milyen jó számot írt róla:) nade hogy a mesecsónak beragadjon az nonszensz, hajtani kellett kézzel is:D

eatmoregold 2013.04.23. 11:04:40

@Ficak: Szerintem a 20 évesek többsége nem dolgozik.

2013.04.23. 11:06:40

@csabapayne: Bocs, de nem vagyunk egy hullámhosszon. Nekem nem érték az ilyen munka, nem járok horror színházba és nem látogatok homoszexuális témájú előadásokat a "Nemzetiben"!
Különben meg ne panelprolizz engem, mert nem vagyok az, valamint ahogy nézem véresszájú balos vagy márpedig akkor azok a ti "bázisotok" úgyhogy becsüld meg őket! :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.23. 11:08:34

@Manyecska: hat sosem voltam egy bergendy rajongo, de az nem volt rossz szam
bar nem sok ertelme volt

CID 2013.04.23. 11:10:55

@Manyecska: Meg, már több mint 5 éve :) A dokeszhoz, csüt. vagy pénteken visszük.

2013.04.23. 11:12:17

"de a lényeg, hogy láthatóan VAN pénze."

Ezt nem visszafele kell elolvasni?

2013.04.23. 11:13:45

@zsiráfffff: Mond a devizahiteleseknek például.... tutti agyonvernek majd

Manyecska 2013.04.23. 11:14:07

@CID: :) én elmondtam az enyémnek, mi fog történni:D! Bólintott /szokott/. Viszont aznap délben! már evett rendesen..

2013.04.23. 11:14:47

szükség esetén a Holtak Háza vállal gyerekfelügyeletet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.23. 11:16:43

@tihs: pedig de. például mostmár tudják, hogy ezt is túl lehet élni.

Manyecska 2013.04.23. 11:17:07

@CID: ja, mondjuk ilyen "dögöljmegterohadtszemét" és "ezérttartittazország" arckifejezése volt..:D@Cicmen: az csúcs volt!:))

2013.04.23. 11:22:16

Miért van az, hogy kizárólag csak ilyen csőcselékek vannak Magyarországon vezető pozícióba....?

Költői volt a kérdés

2013.04.23. 11:23:19

@Manyecska:szükség esetén a Holtak Háza vállal gyerekfelügyeletet. az csúcs volt!:))

Az ám!
-Ki van a járókában?
-A halál fia!

:)))))))))))

Manyecska 2013.04.23. 11:29:40

@Cicmen: Láncfűrészes Barbie bazzeg!:DD

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.04.23. 11:32:43

@Cicmen:
Én elhiszem, hogy nem vagy "panelproli", de rájuk jellemző ez a szűk látókör, hogy "a hülye diák aljamunkát végez". (Vagy a "véresszájú balos a Nemzetiben nézi a meleg témájú előadást".) Pedig szerintem nincs aljamunka... csak aljas munkáltató.
Itt a városunkban is sok diák dolgozik ilyen olyan multiknál és igen is becsülni kell őket, mert legalább nem a szüleik pénzén tengődnek az egyetemi éveik alatt. És mire végeznek és vezető beosztásba kerülnek, akkor talán emlékeznek majd arra is, hogy egyszer ők is voltak "egyszerű melósok".

Visszatérve a Nemzeti és a meleg témára...
Alföldi Róbert tipikusan az a politikailag megtámogatott hülyegyerek, aki lehet hogy jó rendező. De a "művészi baromságaira" csak egy szűk réteg kíváncsi. Ennek ellenére ezeket mégis a nagyközönségre akarja erőltetni, ami felelőtlen, öncélú ostobaság. Jó példa volt, hogy tavaly az operettszínházban megnéztem a Koldusoperát, vártam nagyon mert még nem láttam színpadon. De hatalmas csalódás volt, mert egy silány feldolgozást kapta, az eredeti klasszikus helyett.
(Még most is véresszájú balosnak tartasz? :D :D :D )

2013.04.23. 11:41:20

@csabapayne: Félreértettél, ne magyarázkodj mert számomra ez csak egy vicces történet volt Eszterrel. Nem veszem komolyan a hülyéket. Ezt viszont magadra is veheted! :))))

2013.04.23. 11:44:02

@zsiráfffff: ja. két óra/egy vese.

Vénszivar kisfiánál meg LÉPEM???? :)
Szegény gyerek! Viccnek is rossz! :)))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.23. 11:53:42

@Cicmen: az. de most mondd már meg, ki aza a vadbarom, aki ilyen helyre egyáltalán bemegy és pluszban még a gyerekét is otthagyja egy soselátott mancikával random rémsikolyokkal tarkított helyen? ha ez a nő a kezem közé akadna, akkor nem túl boldogan hagyná el a szobát.

2013.04.23. 11:53:53

@eatmoregold: A posztoló valami fene nagy naív bölcsész lehet.

Ibolya-Bárányfelhő szakos! :)

Atörökk 2013.04.23. 11:54:38

Csótány. Csótány vót a sörösüvegbe? Meg szovjet katona mumifikálódott holtteste a pincében? Nem? Á, anélkül csak ilyen műhálivúd a zegész.

Atörökk 2013.04.23. 11:55:39

@Cicmen:
Azmijaza bárányfelhő?
Ibolyát szeressük. Aztat sokat szagoltuk belürről :D

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.04.23. 12:06:13

@Cicmen:
Látod, ez is egyfajta zárkózottság. Lenézel és hülyének tartasz másokat, nem túl számottevő információk alapján. De valahol megértelek (egy időben én is ilyen voltam), az élet már csak ilyen... könnyebb csípőből lehülyézni, elutasítani az elsőre nem szimpatikus dolgokat, komolyabb érvek nélkül.
(Kicsit emlékeztet a Bumerángos Bochkor Gábor megnyilvánulásaira.)

2013.04.23. 12:08:48

@csabapayne: Lenézel és hülyének tartasz másokat, nem túl számottevő információk alapján. De valahol megértelek (egy időben én is ilyen voltam),

Akkor szerinted van még esély továbbfejlődnöm hogy olyan lehessek mint te? Szép kilátások! :)

Atörökk 2013.04.23. 12:13:46

@Cicmen:
Nem, nincs esélyed. Ne is reménykedj :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 12:16:56

@Cicmen: "@csabapayne: Lenézel és hülyének tartasz másokat"

A vitát lezárom, végeredményt hirdetek. Csabapayne, nincs igazad. Cicmennek van igaza.

De ha nem neki lenne igaza, akkor is neki adnék igazat, mert vicces.

Egyébként pedig kettőtök közül Cicmen tűnik érettebbnek.

Manyecska 2013.04.23. 12:17:25

@Cicmen: hahh, leköptem a monitort!!
:DDD

Tiborfalvi Tibor 2013.04.23. 12:21:42

Tanulópénznek biztosan jó volt... A diákszövetkezeket is megérnek egy misét, volt dolgom párral, mint ahogy a zsebbemutyi is szokásos procedúra. De igazából, ha hosszabb távon vagy egy helyen, főleg ilyen körülmények között, hallod, hogy sokan bemennek a fizu miatt hőbörögni, akkor már egy kicsit gyanúsnak kellett volna lennie, nem? Aláírom, hogy a diákszövetkezetek is szarháziak (nincs extra költség, 500 forint tagdíj, legjobb, legkirályabb szövetkezet duma, aztán veled megkötik 400 ft/órára a szerződést, a cég meg 600 ft/órára), de az biztos, hogy figyelnek arra, hogy a fizetésedet megkapd, hiszen ha egy helyen átbasznak, akkor nem valószínű, hogy a továbbiakban is annál a diákszövinél leszel... Szóval ha a posztolót már lehet, akkor tényleg jobban résen kellett volna lenni, esetleg szólni az áldatlan állapotokról hamarabb a diákszövetkezetnek, ott voltak az árulkodó jelek, de echte hagytad magad átbaszarintani.

Manyecska 2013.04.23. 12:22:42

@atpijkamo: én nem értem, ezt a Gábor gyereket két napja fikázzák itt. Hiányzik?? :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 12:27:43

@Manyecska: ??? A "gabors" kommentelőre gondolsz? Az csak egy hagymalight. Hogy kerül a csizma a zasztalra?

Manyecska 2013.04.23. 12:31:12

@atpijkamo: nem a csabapayne említette, egy másik Gábor.. :D komolyan már..
Macska van az avatarodon tudtad??

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 12:37:41

@Manyecska: Ja, a bocskor? Az nem számít.

"Macska van az avatarodon tudtad??"

Áááááá, tényleg? Verd le, verd le!!!

Megy a cigány a vállán egy lopott disznóval. Szembejön a rendőr.
- Hé cigány, mi van a válladon?
- Á, semmi, csak egy falevél. - lepöccenti.
- Nem azon, a másikon.
- Áááááá, egy gyesznó!!!

2013.04.23. 12:38:42

Ez jó kis poszt volt jó társasággal!
Na pá, mert most sok dolgom lesz!

Manyecska 2013.04.23. 12:44:40

@Cicmen: jó, köszi hogy bevasalsz..!
SaLYnos én nem érek rá..
@atpijkamo: megvárom amíg leszárad..:P

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.04.23. 12:46:34

@Cicmen:
Nos... talán mégis igazad van. Ennek a kérdésnek a megválaszolásához már én is túl hülye vagyok. :D
Az alap eset az volt, hogy Eszter szeretett volna egy Magyarországon még újszerű szolgáltatásban dolgozni, amit egy hozzá nem értő, ember vezetett. Eszter rosszul járt, de pont hogy nem őt kéne egy ilyen helyzetben lehülyézni.
Mert ebben a balkáni közegben sajnos nagyon igaz sok emberre:
98% Ego
1% Empátia
1% Önvizsgálat

helianthus 2013.04.23. 13:04:49

@csabapayne: "amit egy hozzá nem értő, ember vezetett"
Ebben az egy pontban tévedsz. Ennek az embernek Eszter dolgozott napi 8-12 órát több héten keresztül ingyen. Hidd el, ért hozzá.
A poszt alapján látogató is volt bőséggel, szvsz fut a szekér.
Ért hozzá, hogy használja ki a többieket és nincs mellé lelkiismerete, gátlása, ... ezért meg is teszi.

Manyecska 2013.04.23. 13:12:08

@atpijkamo: ja jóoké csak ugyanakkor tartjuk a szülinapunkat azt érted.. :D

vénszivar 2013.04.23. 13:35:16

A promó videó első mondata: MELLETTEM ÁLL A VEZÉRIGAZGATÓ...!!!

Egy szaros, büdös, rühes pince bérlője...

Vezérigazgató! Egy egér faszát nem tudná beigazítani!
Ez a pitscsa inkább átbaszó!

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.04.23. 14:50:29

@csabapayne:
Ha így vesszük, akkor tényleg nagyon ért hozzá ... sajnos :(

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.23. 14:56:16

"Most fenyeget a férjével, aki „elbeszélgetne” velünk. "
Megkérni, hogy mondja diktafonba és irány a rendőrség. Szerintem.

indapass90210 2013.04.23. 14:59:38

"Most fenyeget a férjével, aki „elbeszélgetne” velünk. Mit tegyek? Hol az igazság? Nincs?"

Én ebben a sztoriban (a videó megnézése után meg pláne) a férjet sajnálom a legjobban!

indapass90210 2013.04.23. 15:09:31

A döglött patkány pedig nem bág, hanem fícsör.

Bambano 2013.04.23. 15:37:33

Lehet, hogy az a hely, ahol a színészek veszekedtek a főnökkel a bérükért, szintén egy megállóhely volt a horrorszínház színei között :P

vénkujon 2013.04.23. 15:44:29

nem a homárnak kell írni, hanem Baracknak.
küldi a drónt-napalmmal. és kész.

esetleg von Helsingnek.

Majmász Gedeon 2013.04.23. 16:04:34

Eszternek üzenem, hogy nem fel van tűntetve, hanem fel van tüntetve, és nem megszűntette, hanem megszüntette.
Ha már helyesírás.

Acsabi44 2013.04.23. 16:15:38

Hehe, össze kell állni, akiket átbaszott, és le kell zúzni az egész helyet a picsába, ha jön a férj elbeszélgetni, akkor vele együtt. Ezt kétszer megcsináljátok, harmadik alkalomra ott lesz a pénz.
De hogy a rendőrség? Azt nem fogja kihívni, mert legalább kétszer olyan sáros, mint ti lennétek,ha lezúznátok a helyet.

euAgWzgmmtq7K 2013.04.23. 16:32:19

Egyszer dolgoztam egy cégnél, kerestünk hostesst 1200 / óráért, a diákszövetkezet pedig 650/óráért hirdette ugyanazt (és 1200/t fizettünk persze.)

t0thl 2013.04.23. 16:35:05

Nem vagyok meglepve, kis magyar valóság. :)

Üdv a klubban.
A sok okoskodónak pedig azt üzenem, hogy nagyon örülök, hogy ennyi büszke gerinces ember van Magyarországon, aki mindig azonnal vágja, hogy mi a pálya, nem hagyja magát átverni, lehúzni és azonnal szól a főnöknek ha szabálytalanságot tapasztal. :D

Démonmac1 2013.04.23. 16:35:55

@vénkujon: hehe:)
Aztán milyen alapon zúzzák telibe azt a pincét egy 58k dolláros rakettával?:)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.04.23. 16:36:16

Kedves Eszter, kérlek írj egy privát üzentet a számoddal és szívesen Veled tartok arra a beszélgetésre, ahol a férj vélhetőleg emberkedni akar majd Veled. Majd emberkedjen velem, az lesz a horror, nem színház kiadásban.

buday008 2013.04.23. 16:56:25

"Hittem, és szeretnék hinni az emberek jóságában, a társadalomban és az igazságszolgáltatásban"---22 évesen szerintem már nem meséket kellene olvasnod.Tasnádi volt üzlettársa mint Bminiszter. Ebből kiindulva kis csaj Te hol élsz? Nézzél már híreket mielőtt hinnél az igazságszolgáltatásban.

"üvölteni kéne, meg ijesztgetni,"--ilyen hülyeséget komolynő el sem vállalna. Azért mert kell a pénz majmot nem kell magadból csinálni.

" egész vállalkozás teljesen új,"-mikor ezt megtudod sose tervezz hosszabb időre hogy a cég még meglesz-ez az első gyanús jel jegyezd meg.

"nagyon gyorsan cserélődnek "--a szar helyek ismérve- második jel-ittmár tudhattad hogymibe léptél...

"a tulajdonos nő is (egy fiatal, harmincvalahány éves nő), sokat mosolyog, és Isten bocsássa meg neki, hogy nem tud helyesen írni" -nem is azért tartják az iylen kitartott nőketa férjeik hogy írni tudjanak...eheheh:_)) mondjuka hülye vigyorgáson kívülmáshoz nem is értenek._))

"A munkakörülmények miatt is volt mit hisztizni, de én direkt kihívásnak vettem, hogy kibírjam, végül is, ami nem öl meg, az megerősít" na ezt a ülye mentalitást kell elfelejtened... Hidd el , attól hogy megszívatod magadat még semmit sem fogsz elérni vele. Értelmetlen időpocsékolás. Hidd el ami szar az tényleg szar kár itt becézgetni:_))--na tovább nem is olvasom remélem segítettem felnőni kislány. Jóindulatból voltam kissé nyers.Az a baj a mostani nőkkel hogy mita leírt eset is bizonyítja 20x-évsen sem nőttek még fel.

buday008 2013.04.23. 16:58:32

@Tomi from Space: Éna helyedben nem folynék bele az olyen ügyekbe, mert ha tényleg igazi ez a poszt és nem kitalált történet- hidd el az iylen görény vállalkozóknak verő emberre lesz pénzük...

vénkujon 2013.04.23. 17:14:52

@Démonmac1: nehogy a gyíkemberek továbbmételyezzék a földbolygónkat..ez internacionális ügy!

Macropus Rufus 2013.04.23. 18:12:29

@KecskeDotyi: ebből van kevés... A párod egy ritkaság számba menő vállakozást üzemeltet.

Kurbaszov 2013.04.23. 19:45:39

@Macropus Rufus: Vagy a férje még neki is kamuzik a vállalkozásról... :)

Reggie 2013.04.23. 21:18:08

Mit gondoltok, a hirdetesben szereplo, egy filmbol kivagott kepert fizettek jogdijat?

t0m973 2013.04.23. 22:20:33

kedves poszter,isten hozott magyarisztánban,sajna ez majdnem mindenhol igy megy

Bálintka. 2013.04.24. 08:07:58

Irány a meki. Ott is diákokat keresnek, ott is nagy a lecserélődés, de legalább fizetnek. Kapsz pisi, cigi, kaja szünetet. 10 éve diákként én is megfordultam ott másfél hónapra.

Manyecska 2013.04.24. 08:17:13

@Bálintka.: de ott dolgozni is kell:D /méghozzá köményen/!

2013.04.24. 08:42:10

@csabapayne: 98% Ego
1% Empátia
1% Önvizsgálat

Jaj "Csabikám" !
Most tényleg nem dereng egy kicsit sem a helyzet? Ez a Homár, szétszedjük a témát, ezért tűnik így. Alapesetben én ehhez a történethez semmit sem szólnék ha Eszter személyesen mesélné el, talán csak arra hívnám fel a figyelmét hogy ha új munkahelyen dolgozik és többen jönnek az elmaradt bérüket követelni akkor azt tekintse intő jelnek és lépjen le!
Különben meg a nagymamámnak elromlott a kakukkos órája, úgyhogy felvennék egy egyetemistát kakukkolni diákmunkában!

magyarcsarda · http://magyarcsarda.blog.hu 2013.04.30. 21:11:47

Ezzel szépen menj az rtl-hez és már mennek is ki forgatni

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.05.02. 18:05:49

a pénzedről mondj le. ez volt a tapasztalatszerzés és tanulópénz, többet nem leszel naiv.
fenyeget a férjével? ha súlyos fenyegetés (testi épség, életveszély), akkor legyen hangfelvételedet, esetleg tanuk is és fel egy ügyvédet aztán irány a rendőrség.
És soha többé ne tűrj el ilyesmiket: papír mindenről, a szünet jár, a megfelelő munkakörülmény jár, túlóra csak rendesen papírozva és semmit se tegyél meg csak úgy magadtól a munkaadódnak, akármennyire is jó fejnek tűnik!

Missnaivedummy 2013.08.15. 22:11:40

Sziasztok, Kedves Kommentelők!

Sajnos csak most olvastam el a hozzászólásokat, és már eléggé lecsengett a dolog, de legalább nevettem egy jót.
Főleg azon, hogy kitaláltátok, tényleg bölcsész vagyok, ELTE BTK Anglisztika/Amerikanisztika, Média minorral. Most meg pszichológiára is járok mellette, az még rosszabb, ugye? Ezért is nem tudok helyesen írni magyarul.

Köszönöm mindenkinek, aki felajánlotta a segítségét!

@Cicmen:
@Tomi from Space:
@zsiráfffff:

Ti olyan emberek vagytok, akik Mucsaröcsögén élnek valahol, és annyira unatkoznak egész nap, hogy fórumokat nézegetnek Barátok Közt helyett, és megpróbálják a kisebbségi komplexusukat másokon levezetni? Kit érdekel, hogy ki hova pisilt vezetés közben?! Komolyan, gyerekek?! Nem haragból mondom, de ezt a bejegyzést azért írtam ebbe a fórumba, hogy az emberek tanuljanak belőle, és mások ne kövessék el azokat a hibákat, amiket én elkövettem, illetve legyenek tisztában azzal, mi folyik egyes helyeken. Chateljetek egymással privát, és ott beszéljetek róla, hogy mennyire utáltok mindenkit, aki fiatalabb és okosabb nálatok, és több esélye van. Komolyan, ez egy publikus fórum.

@Majmász Gedeon: Köszönöm a javítást, megjegyeztem! Pedig általánosban esküszöm, jó voltam helyesírásból. :D

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.08.15. 22:14:31

@Missnaivedummy: Vélhetően ezt nem nekem szántad, mivel én a segítségemet ajánlottam fel. Ha mégis nekem akkor valami gond lehet a szövegértéseddel, de ezt elnézem Neked, ha már bölcsész vagy...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.08.16. 20:01:24

@Missnaivedummy: Nem akarlak támadni, mert tényleg nem. Ez azonban nem fórum, hanem blog.

Lett valami fejlemény azóta, hogy a történetet beküldted?

Missnaivedummy 2013.08.23. 18:29:03

Lett. Bezárták a helyet, mire nyitott egy másikat a Camponánál, természetesen az is kampec. Aztán nyitott egy "Mese Birodalom" nevű gyönyörűséget, hercegnős és csilli-villi. A facebookon pedig van a "Holtak Háza által becsapottak oldala". Semmi közöm hozzá, de rohadt vicces. Amúgy szerintem ez, ahova irogatunk, a blognak a fóruma.

Missnaivedummy 2013.08.23. 18:44:24

@Tomi from Space:

Igen, nem neked, ne haragudj! Rád a nagyon köszönöm-rész vonatkozott. Túl sok hülye van, az a baj, téged meg mint szénakazalban a tűt.
süti beállítások módosítása