Tékozló Homár

Üdülési jog eladás 300 ezerért

2013.04.25. 13:26 | jackyll | komment

A címben említett összeget Charles63-nak kellett volna kifizetnie, hogy megszabaduljon üdülési jogaitól. Sikerült találnia egy olyan helyet, ahol 10% a jutalék, és csak a felét kérték előre:

Történetemet azért osztom meg a közzel, hogy akik hasonló ügyben keresnek megoldást, ne essenek bele ugyanebbe a csapdába. Azzal kezdem, hogy tavaly örököltünk öcsémmel 3 db. üdülési jogot, amiből 2 db. Muraui és 1 db. Balatonfüredi. Miután lezajlott a hagyatéki tárgyalás,  megbeszéltük, hogy inkább eladjuk, mert magasak a fenntartási díjak és úgysem tudjuk kihasználni.  Mielőtt több fórumon is meghirdettem volna, azért kicsit körbenéztem a témában a neten, de az jött le, hogy nem nagyon kapkodnak ezekért az üdülési hetekért. Ebből kifolyólag fél áron hirdettem meg őket.

Nem is kellett sokat várnom, gyorsan megtaláltak a közvetítő cégek, és mindenféle trükkökkel próbáltak „sigíteni” a probléma megoldásában. A lényeg, hogy mindegyiknél vagy vennem kellett volna egy másik jogot is, amibe beszámították volna, több  helyen előre kértek különböző jogcímeken (regisztrációs díj, hirdetési díj, ügyintézési díj, stb.)  különböző nagyságrendű összegeket. De azt egyik sem ajánlotta, hogy megbizás-eladás utána sikerdíj levonva. A sokadik megkeresés után most hétfőn az esti órákban is hívott egy „üzletkötő”. Gyorsan elhadarta a cég nevét, akinek a megbízásából keresett, majd meglepetésemre közölte, hogy a Füredi hirdetésemben szereplő jogra az egyik román ügyfelüktől érkezett megrendelés, konkrét vételi szándékkal, és ezért nekem fel kellene utaznom Bp.-re. (Szegeden lakom) Mondta az időpontot is, szerda du. 2-re, és a címet, ahol várnak szeretettel. Akkor nem is sokat agyaltam az ügyön, örültem neki, hogy valaki végre konkrét ajánlattal keresett meg. Másnap azért rákerestem a neten a XVII.. ker. Rákosmezei repülők útja…..szám alatti címre, és ki is dobott a gép egy .… Kft. nevű céget, akiknek a tevékenységi körében valóban szerepelt az üdülési jog közvetítés. Ma reggel azért biztos ami biztos, felhívtam az üzletkötőt és megerősítést kértem néhány dologban. Közöltem vele, hogy előre nem tudok és nem is akarok fizetni semekkora összeget semmilyen jogcímen. A sikeres eladás utáni jutalék az rendben van. Ellenben nem szeretnék kidobni így hó végén 15.000 Ft-ot egy felesleges pesti utazásra. Megerősítette, hogy ne aggódjak, megvan a fix vevő, és nem kell fizetnem semmit a már fentebb felsorolt jogcímeken, menjek nyugodtan. Gondoltam (naívan), a lehetőségekhez képest körüljártam a témát, irány Pest!

A megadott címen egy szép családi házas övezetben volt a cég irodája. Öltönyös fiatalember invitált be az irodájába, mentegetőzve a szűkös helység miatt. Egy íróasztal, 3 szék egy PC és egy nyomtató, ez volt a berendezés. De nem ezzel volt a gond! Én arra számítottam, hogy kikészített nyomtatványokkal vár, és miután igazoltam jogosultságomat (szerződés, meghatalmazás az öcsémtől, stb.) kitöltjük a megbízási szerződést és mehet a többi a maga útján. Ezzel szemben 2 db. üres A4-es lappal és egy tollal felszerelkezve nézett rám az üzletkötő. Kérdezem:mivel kezdjük? Elkérte a szerződést, majd gyorsan átfutotta, néhány dolgot firkantott olvashatatlanul a papírjára, és most jött a rizsa: „ugye tisztában vagyok azzal, hogy a mostani gazdasági helyzetben magánszemélyek elég nehezen tudnak túladni az örökölt vagy kihasználatlan stb. üdülési jogon?” Egyetértően bólogattam. Erre Ő: „éppen ezért mi multinacionális cégeket keresünk meg, akiknek sok pénzük van. És nem is csak egy üdülési jogot vesznek, hanem 3-4-et vagy akár 40-et! Ezekre az üdülési hetekre pedig az arra érdemes munkatársaikat, illetve kiemelt ügyfeleiket küldik el.”  Ezzel még nem s lett volna gond, mert reálisnak tűnt. Üzletkötőnk a „SZOT-üdülőket” hozta fel példának. Most előhozakodtam azzal, hogy van még két Ausztriai üdülési jogom is. Elkérte azok szerződéseit is, ezekről is felfirkantott pár adatot, majd kis türelmemet kérve magamra hagyott. Pár perc elteltével visszajött, és előadta a nagy számot.

A korábbi jegyzeten már összegek is szerepeltek, méghozzá olyanok, melyeken nagyon meglepődtem, és itt már erősebben gyanakodtam, hogy itt átverés lesz, ugyanis túl szép volt, hogy igaz legyen! A Füredi és az egyik Ausztriai üdülési jogra az eredeti vételárnál kb. 5%-al magasabb minimál vételárat ajánlott (mint tényt!) és ezt megfejelte azzal, hogy ez még lehet kb. 10%-al több is. Elmagyarázta, hogy az eladási ártöbbletből azért Ők 80%-ban részesednek. Még ezzel sem lett volna gond, ha az következett volna, hogy akkor töltsük ki a megbízást, majd jön a fix Román vevő, fizet, és a sikerdíj levonása után én záros határidőn belül megkapom a vételárat. Erre Ö: „Csak azt kell meghatároznom, hogy kp.-ban vagy számlára kérem a pénzt.” Itt megint erősen begondolkoztam, ugyanis már kb. 6.000.000 Ft-ról beszéltünk! Multinacionális cégek kp.-ban fizetnek üdülési jogokért? Én meg 6m kp.-val járkáljak nagybudapesten?

De ezeket a hasztalan gondolatokat gyorsan elhessentette üzletkötőnk, aki most egy szép mesét adott elő: „az ügylet két részből áll. A bürokratikus része az, hogy a cégüknek majd le kell fordíttatni a szerződéseket oroszra (2 napja még román volt!) az ügyfeleik részére. Ennek költsége van. A gyakorlati része pedig az, hogy ügyfeleik képviselőit körbeutaztatják a cél-ingatlanok között, vagyis megmutatják nekik, hogy hol, mit fognak megvenni, alkalmanként 2-2 napig ott is laknak a szállodákban. Mindez kb. 4-5 hónapot vesz igénybe, de szeptemberre már várhatom a 6 millámat!” És itt jött a lényeg: ”Ezt a megbízást csak úgy tudjuk elindítani, ha én kifizetem a fent részletezett költségeket előre, ami a várható eladási ár kb. 10%-a, de mivel ennek több mint a felét cégük átvállalja, így nekem CSAK  290.000 Ft-ot kell most kifizetnem.”  Majd leestem a székből! Mondom neki:ugye nem gondolja, hogy van most nálam 290.000 Ft? (nem mintha ki akartam volna fizetni). Erre Ő: hitelkártya nincs nálam? Nos bevallom, nyuszi vagyok! Nem borítottam rá az asztalt, azzal, hogy nem erről volt szó! Reggel pontosan emiatt telefonáltam neki, hogy ez ne forduljon elő, hogy csak ezért ne utazzak feleslegesen Pestre. Ehelyett, azt mondtam neki, hogy ez most azonnal nem fog menni, különben is még meg kell beszélnem az öcsémmel is. Erre felajánlotta, hogy akkor most legalább 75.000 Ft.-ot fizessek, a többit ráérek holnap elutalni. Vagy még az is szóba jöhet, hogy 3 részletben fizessek.  Na én ekkor már tudtam, hogy ebből nem lesz semmi, kimentettem magam és eljöttem.

Ismerve a kommentelők stílusát, biztos kapok majd hideget-meleget. De remélem valakinek hasznára lesz amit leírtam. Én a saját káromon okultam, mások okuljanak a velem történtekből.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csigataposó 2013.04.26. 00:44:44

Nekem is van udulesi jogom, kaptam. :(
Szuleim 6 eve vettek Tenerifen 28.000 Euro akkor eves fentartasi dija 197 euro volt 6 ev alatt folment 420-ra. Ha nem fizetem bukik az egesz. Mindamelett ugyanabban a hottelben ugyanazon a heten 387 Euro egy het. No comment. Ez olyan, hogy milyen ceg milyen emberekkel ertekesiti van korrekt is de sokkal gyakoribb a lehuzos szar-szemet udulesi jog. //Ui: ha tud valaki olyan "kopasz vallakozot" vagy cigany csaladot akik meg tudjak engedni a repulo utat nekik atadom az udulesi jogot es meg fizetek is csak menjenek azt minden evben szarjanak a zongoraba.//

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 01:12:29

Szerintem MLM-ben lenne érdemes el...adni az üdülési jogot, beszervezel 3 embert, ők is beszerveznek 3-3-at, meg még azok is mind 3-at, és akkor nyersz pontosan 26 842 512 forintot, amit ha visszaforgatsz újabb üdülési jogokba, akkor már 112 837 526 forintod lesz. Aztán azt beteszed a bankba (tudok egy jó MLM bankot), 50% kamatot fizetnek félévente, azt azért már be lehet úgy osztani, hogy ne okozzon gondot hó végén egy-egy 15 ezres benzinszámla.

király vagyok 2013.04.26. 01:23:17

mit csorroskodol gec
kikeletet von fizetni asz örüjé adig nem pakolták kii a kecódat mig odavotál dicsak

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2013.04.26. 01:37:02

@Charles63: Annyira az ért nem járt rosszul a nagybátyád. Persze az örökösök rosszul jártak, mert a lakást a HILD örökölte helyettük, de a rokonodnak a szép nyugdíja mellé még lett egy komoly apanázsa is, azért ez nem rossz 11 évig. Én bevállalnám. Persze nem 76 évesen kötném meg, hanem 65 évesen.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2013.04.26. 01:39:55

@Charles63: Az előzőben még 11 évet írtál. Hát, hat évre vetítve már kicsit rosszabbul járt. Mínusz pont, hogy nem tudtatok róla. Azért az ilyet illik megbeszélni a fiatalokkal.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 01:43:02

@bikmakk:

Persze, hogy nem járt rosszul, hiszen megkapta a lakás árának a harmadát.

Az ilyen Hildeket, Aranykorokat, egyéb zsidó tulajdonú, öltönyben "öregező" cégeket nem lehetne az Adj gázt! egyesületnek átadni?

Megdobbent 2013.04.26. 02:35:49

@Negyvenértelmiségi: buzik tancat akarod veluk nezetni, vagy primtiv balfaszok tarsolylemezit? Geci egy senki vagy te.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 02:45:07

@Megdobbent:

Ha kivonjuk a négybetűs szavakat a hozzászólásodból, marad néhány helyesírási hiba, meg némi pászka a szád szélén.

PannonBoy 2013.04.26. 02:55:35

@fourgee: Na, látom "frekventált" helyekre jársz shoppingolni. Az Oxford street-en ez nem történhetett volna meg.
Telefont, TV-t, internetet csakis a British Telecom-tól! (Ha Bp-n is lenne, már rég áthordoztam volna hozzájuk.) :)

braue 2013.04.26. 04:45:12

Aki azt képzeli, hogy segíteni akarnak akik azt ígérik eladják az értéktelen üdülési jogát, az butább az átlagnál. Mint ahogy az is, aki vett olyat, Napláne, ha többet. Egy üdülési jog áráért és az éves fenntartási költségért, minden éveben gyöngyen üdülhetsz bárhol, bármikor, igen hosszú ideig.

Egy kollégám mesélte, hogy egy szar apartmanért más majd százezer az éves fenntartási költség. Egy heti jogért! Százezer? Mi a faszom kerül egy hét fenntartásban százezerbe??? Nem mondják, hogy egy év alatt a ötmilliónál több egy szoba fenntartása egy harmadosztályú hotelban?

Nyomek 2013.04.26. 07:11:55

Jó ez a poszt, kiválóan megmutatja, hogy milyen az a szájkarate.

Egyéves Önkéntes 2013.04.26. 07:50:29

Nézd csak Paula, üdülési jog! A Máris bele fog zöldülni az irigységbe!

okleveles naiv 2013.04.26. 07:56:26

Nem értem miért feltételezi, hogy a kommentelőknek van stílusuk?! na hoppácska, várjunk csak, hiszen én is...

Amúgy pedig csak az a baj az ilyen posztokkal, hogy akiken segítene az olvasásuk, azok nem neteznek és homároznak, pl. hiszékeny öregek - na, belőlük élnek (nem rosszul) az ilyen "üzletkötők".

Ifj. Pikáns Valentin 2013.04.26. 08:05:30

Ha a sok nyugdíjast beszopatják ezekkel, akkor nem csodálkozom, hogy sorba állnak a "Magyarország jobban teljesít" rezsicsökkentő akció pultjainál.
:(

braue 2013.04.26. 08:08:09

@Ifj. Pikáns Valentin: Meglepődnél mennyi nyugger sokkal gazdagabb mint te. A múltkor akaratlanul is láttam egy szakadt nyolcvan körüli fazont, aki a bankban a mellettem lévő pultnál éppen a százezer euróját pakolgatta az egyik lehetőségből a másikba.

Ifj. Pikáns Valentin 2013.04.26. 08:16:52

@braue: Nem baj, ha gazdag. Hülye ne legyen!
Engem az zavar, nem az, hogy gazdag.
Ne adja el a jövőmet egy kg csirkefarhátért a pártoknak.
Egyiknek se!

A Spanyol Inkvizíció 2013.04.26. 08:19:28

@braue: Igen! A magyar nyugdíjasokat az ember szinte már automatikusan összekapcsolja a százezres euróvagyonokkal!

telkoe 2013.04.26. 08:20:10

@PannonBoy: van BT Budapesten,
IP WEST
Building K - 4th floor
Budafoki út 91-93

braue 2013.04.26. 08:20:43

@Ifj. Pikáns Valentin: Dehát, ha gazdag minek adná el csirkafarhátért a jövőt? Vagy miért jobban min a fiatal?

Ifj. Pikáns Valentin 2013.04.26. 08:21:52

@braue: Tőlem kérdezed????
Te írtad, hogy gazdagok, nem én.
Én azt írtam, hogy hülyék.

braue 2013.04.26. 08:22:12

@A Spanyol Inkvizíció: Egy példa volt okoska.

Egyébként mindegy mivel kapcsolod össze, az üdülési jogokat is ők veszik, olyan 90%-ban. Sok millióért. Aki szegény mi a faszé költene ilyesmire?

braue 2013.04.26. 08:25:00

@Ifj. Pikáns Valentin: Én nem azt írtam, csak te azt értetted. De nem értem, miért kéne hülyébbnek lennie nyuggernek, mint neked? Mesze nem automatikus. Az én nagyanyám nyolcvan év fölött is vezette az üzletét és nem hiszem, hogy te például okosabb vagy az akkori nagyanyámnál.

Szóval senki ne legyen hülye, ne a nyuggerek ne legyenek hülyék!

A Spanyol Inkvizíció 2013.04.26. 08:25:36

@braue: Idejössz az élettől és valóságtól teljesen elrugaszkodott példáddal és még neked áll feljebb majom?
Én nem mondtam, hogy a szegény költi ilyesmire!
Te szerintem fordítva ülsz a lovon.

braue 2013.04.26. 08:27:59

@A Spanyol Inkvizíció: Szerinted elrugaszkodott.

Nem érted a magyar nyelvet, de arról én nem tehetek.

Ifj. Pikáns Valentin 2013.04.26. 08:28:24

@braue: Arról írtam, hogy beszopatják őket és ha ilyen hülyék, hogy elhiszik az üdülési jogot, akkor nem csoda, ha a rezsicsökkentésnek is bedőlnek.

Te pedig ezt írtad:

"Meglepődnél mennyi nyugger sokkal gazdagabb mint te. A múltkor akaratlanul is láttam egy szakadt nyolcvan körüli fazont, aki a bankban a mellettem lévő pultnál éppen a százezer euróját pakolgatta az egyik lehetőségből a másikba."

Ezt mégis mire írtad?? Ki hozta fel, hogy milyen gazdagok?

Te bazmeg!

És most meg adod a hülyét, hogy nem is erről volt szó.

A Spanyol Inkvizíció 2013.04.26. 08:32:01

@braue: Mert szerinted pedig a nyugdíjasokra jellemző, hogy 30 millió forintos befektetésekkel zsonglőrködnek!
Mindezt persze a postán vagy akárhol előtted, nem privát bankban.
Mert hát a tízmilliós tételeket nem ott intézik.
Na jól van.
És én nem értem a magyar nyelvet.
Vicces vagy.

braue 2013.04.26. 08:35:22

@Ifj. Pikáns Valentin: Arra, hogy nem feltétlenül a szegénység miatt van az, hogy örülnek a rezsicsökkentésnek. És nem feltétlenül azért mert butábbak mint te.

Most már viszont biztos vagyok benne, hogy átlagosan sem azok.

Aki nem érti még magyarul sem, hogy a "mennyi nyugger" az nem azt jelenti mind, de mégcsak a többségüket sem, azzal én nem tudok mit kezdeni. Nem vagyok fejlesztő pedagógus.

fourgee 2013.04.26. 08:35:28

@PannonBoy: Munkából ugrottam ki vásárolni, ez északon volt, Dalston Kingslandben - ahol ugye elég sok a török meg a karibi, a shopping centerük meg még talán a '70-es '80-as években épülhetett. Westfieldben pl. ilyen elképzelhetetlen hogy ilyen formák megállítsanak.

Azért az a BT internet nem olyan jó, tavaly előtt ahol volt "szerencsém" használni ott elég sok gond volt vele. Itt Virgin van, ami régen szintén borzassztó volt (papíron gyorsabb volt mint az otthoni DigiTV internetem, mégis brutál lassú volt), tavaly kezdték összeszedni magukat.

Oxford Streetre meg a mazohisták járnak vásárolni, akik szeretik a tömeget, meg a sok bámészkodó turistát.

Ifj. Pikáns Valentin 2013.04.26. 08:36:12

@A Spanyol Inkvizíció: Persze, most írta braue kolléga, hogy az ő nagymamája még nyolcvan évesen is okos volt, kár hogy az unoka nem örökölt ebből semmit!
Meg persze a húzós bevásárlószatyrában aranyat hordott és ha meglátott egy jó befektetést, amíg sorban állt a póstán, akkor már röpködtek is a tízmilliók. LOL

braue 2013.04.26. 08:36:22

@A Spanyol Inkvizíció: Igen szerintem jellemző.

Megnyugodtál?

braue 2013.04.26. 08:37:31

@Ifj. Pikáns Valentin: Szopkodjátok egymást! Hasonló kaliberek vagytok intelligenciában.

Zseer 2013.04.26. 08:37:41

nem vok egy eroszakos tipus,kb. 20 eve utottem meg utoljara embert.ennek ellenere biztosan kivertem vna a szart is a csokabol.

A Spanyol Inkvizíció 2013.04.26. 08:39:33

@braue: Persze, persze. Az vesse rád az első követ, akinek nincs oligarcha kisnyugdíjas a családjában!

Ifj. Pikáns Valentin 2013.04.26. 08:41:51

@braue: Senki nem mondta, hogy a szegénység miatt örülnek.
ÉN azt mondtam, hogy ostobák, és azért örülnek neki.
Egyedül te jöttél az anyagiakkal.
Te! Érted? T-E!
S E N K I M Á S!

Magadtól vagy ilyen értetlen, vagy órákat veszel?

Ifj. Pikáns Valentin 2013.04.26. 08:42:52

@braue: intelligenciád neked nincs, primitív barátom.
És még hazudós is vagy.

Flúgatlan 2013.04.26. 08:50:02

A fazon hazudott neked, amikor telefonba azt mondta, hogy nem feog előre pénzt kérni.

Ezek után jogos, hogy ott hagytad. Mindenkinek így kéne tenni és akkor egy idő után az idióta ügynökök talán kevesebbet csalnának.

Egyszer paliztak be, hogy menjek el egy ilyen tájékoztatóra, ahol üdülési jogot lehet venni, de felállt a hátamon a szőr attól, mennyi manipulációs technikát vetettek be az eseményen. Én már ettől eldönöttem, hogy itt nem veszek semmit, mert amit ennyire manipulatív módszerekkel kell eladni, az csak rossz lehet, ha magamtól, a tényeket elolvasva nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez kell nekem.

kairouan 2013.04.26. 08:52:48

@Charles63: Nem akarlak elkeseríteni, de nm fogod tudni eladni, sem 800 ezerért, sem kevesebbért.
Ha meg kiszámolod, hogy a 3 üdülési jog fenntartási díja:
2x126 ezer +79 ezer ~ 330 ezer
Kb 7 év alatt ráköltesz annyit, mint amennyiért eladnád.
Én a helyedben, vagy fillérekért hirdetném meg, hátha elviszik, vagy hagynám a fenébe.
Persze, ha van évente ennyi felesleges pénzetek...

különvélemény 2013.04.26. 08:53:00

Legközelebb MÉG TELEFONON mondd el neki, hogy amennyiben átver, fel fogod jelenteni és kifizetteted vele az utazási költségeket meg a munkaórádat "biztatási kár" címén.

Charles63 2013.04.26. 09:09:43

@különvélemény: Van ilyen, hogy biztatási kár?

Fejesrob 2013.04.26. 09:10:13

Vittem volna a nyomtatót. Bocsi, útiköltség.

Szardin Ella 2013.04.26. 09:18:07

Szardínia szigeti üdülőjogot jutányos áron (ingyen) átveszek!

Charles63 2013.04.26. 09:23:02

@különvélemény: Na ez nagyon hasznos! Köszi! Mindig tanul az ember.

Egy levelet megér a kedves átverős üzletkötőnek, megspékelve egy kis jogi hivatkozással. Nem vesztek vele semmit.

Atörökk 2013.04.26. 09:32:25

Ez az üdülési jog jobb üzlet lehet, mint a kábítószer, ha ilyen sokan foglalkoznak vele.

Cormorant 2013.04.26. 09:32:28

Meg kell fordulni a lovon! Legközelebb fel kell ajánlani az üzletkötőnek, hogy fizeted az útiköltséget, ha a szerződés létrejön, de nem vagy mozgásképes, ezért legyen szíves eljönni hozzád.
Itt azonnal elvérzik minden genya! Aki pedig tényleg szerződést akar kötni, az beül a kocsiba és lemegy Szegedre hozzád - mert ugyebár a gazdaségi válság őt is sújtja és neki is szüksége van a bevételre. Sajnos azonban amíg ezt a bevételt meg tudja teremteni mások átverésével, addig nem lesz szüksége arra, hogy tényleges munkát végezzen.
A posztolót sajnálom, mert saját hibáján kívül csapdába került és gratulálok, hogy legalább nem termelt bevételt a genyának és volt ideje leírni a történteket.
Több ilyen kellene!!! Az embereknek fel kellene már nőniük a pénzügyek kezeléséhez!

különvélemény 2013.04.26. 09:46:41

@Charles63:
Annyi a lényeg, hogy téged szerződéssel hitegetett, ami kamu volt, és több dologban sem mondott igazat a telefonban.
Ráadásul még a költségedet is közölted, úgyhogy tiszta sor.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.04.26. 09:49:56

Hadd büszkélkedjek: nekem is van ilyenem, és harminc évre, amiből még csak öt telt le. Egy misi volt, kábé negyvenezer a fenntartás, de elvileg lehetne csereberélni. Egyszer ki is használtuk a cserét.

Természetesen hatalmas átbaszás, szégyellem magam miatt, hogy beugrottam De amikor megvettük, jó ötletnek tűnt: volt elköltenivaló pénzünk, utazni meg szeretünk, gondoltuk, szállásra legalább nem kell költeni. Nem sejtetük, hogy fél évre rá beüt a 2008-as válság, és elvesztem a megrendelőimet, mára meg már állásom sincs. Rábasztunk, ez van.

Ezek egyébként azt csinálják, hogy ródsóznak az országban, és előtte fölhívják azokat a kuncsaftokat, ahol éppen vannak, az aktuális "kiváló lehetőséggel". (Hogy honnan van meg a telefonszám, rejtély; gondolom attól, akitől a jogot vettem; de ettől még nem legális, mert nem járultam hozzá, hogy harmadik félnek kiadják.) Aztán, ha balek vagy, elmész, meghallgatod az "üzletkötőt", aki 5-10 perc rizsa után tartja a markát. Múltkor lerajzoltam a kisköcsögnek, hátha úgy megérti: ez a nagy 20-as a jutalék, százalékban. Ez a nagy nulla meg az, amit most kapsz. Gyorsan lezártuk.
Azóta, ha hívnak, és kérdezik, meg vagyok-e elégedve a joggal, azt mondom, igen. Erre azonnal lekopnak. Egyébként meg leüdüljük, általában valami rokonnal megosztva a hetet, meg a költségeket. De kiváló ajándék is, mittom, rokonkölyöknek érettségire. Ki lehet bírni. A börtönben biztos szarabb. :)

SZDSZPistike 2013.04.26. 09:52:47

A Szügyintéző Pesten milyen nyelven köszönt?

kadarnepe 2013.04.26. 09:53:34

@Charles63: A HILD-es szerződés könnyen lehet lehúzás, de azért az árat nem korrekt egyszerűen csak összeadni (ugyanis azt a pént 7-11 éve adták oda, a lakást pedig most kapták csak meg). Úgy korrekt, ha az eltelt időre kamatot is
számolsz. A 40 milliótól az is távol lesz, de már nem annyira.

Most kiszámoltam: 7 évre évi 6%-os kamattal kb. 20 millió, 10%-ossal kb. 25 millió. Ez is kevesebb, de azért nem olyan durva.

Egyéves Önkéntes 2013.04.26. 09:56:22

@atörökk: Figyelj! Már régóta szimpatikus vagy nekem, a hozzászólásaid alapján, meg az öltözködés, modor, minden.
Ezért most csak neked adódott egy lehetőség.
Ingyen átadom a Kolumbiában lévő házamba szóló üdülési jogot két hétre! A repülőjegyet neked kell megvenni, de ha megjöttél elszámolunk.
Ja, anyám otthagyott egy zacskó porcukrot a pince végében az egyik könnyen mozdítható tégla mögött. Azt hozd már el lécci, mert tortát akar sütni.
Ha van húgod, őt is viheted, az útlevelére majd Jose vigyáz, amíg ott vagytok.

Szevasztok 2013.04.26. 09:56:29

@breezer: "de most komolyan hallottatok már olyanról, aki meg volt elégedve vagy legalább jól jött ki egy ilyen üdülési jogos témából?"

Minket a párommal 1 hétre vendégül láttak Tenerifén (a szállás teljesen ingyen volt) cserébe 1 napunk ment el a az üzletkötővel az alkudozásra. Ő egyébként teljesen normális volt és egy csomó mindent megtudtunk tőle a helyről.

(Amit ránk akart sózni, annak az ára 19000 EUR/hét volt. :-O )

Charles63 2013.04.26. 10:00:21

@SZDSZPistike: Magyarul. Nem volt ukrán vagy román akcentusa sem, ha erre gondoltál.

Atörökk 2013.04.26. 10:03:07

@Egyéves Önkéntes:
Ez igazán nagylelkű ajánlat, még a Szűz Mária kép is könnyezni kezdett tőle a házioltáromon. Szívem szerint holnap indulnék, csak a húgomnak még kell pár nap a 4-es út mellett, hogy összejöjjön a repülőjegy ára.

telkoe 2013.04.26. 10:08:33

@kadarnepe: A 40M a Retek utcaban egy kicsit fole lott a realis arnak. A nagy kerdes hogy az orokos akart / tudott volna hasonlo szerzodest (X millio kp + jaradek) kotni az oreggel annak idejen :)

Charles63 2013.04.26. 10:22:28

@telkoe: A kb. 40m-os értéket nem én találtam ki, a ház lakóitól valamint egy ingatlan értékbecslőtől kapott info alapján mondtam. De ennek már nincs jelentősége. Egyébként igen, tudtam volna szerződést kötni a rokonnal, de nem kért meg rá, és mint korábban is írtam, a HILD-es szerződésről is csak a hagyatéki leltár során szereztem tudomást.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.04.26. 10:22:32

@Charles63: Add el 100 azaz száz forintért mind a 3 üdülési jogot egy népes piréz családnak. Ők majd jól belakják, és majd velük egyezkedhet aki akar.

Megszabadulsz a gyomorfekély forrástól, nyugodt békés életed lesz, ami sokkal többet ér, mint azok a hulladék üdülési jogok!

Egyéves Önkéntes 2013.04.26. 10:29:05

@atörökk: Amíg oda vagytok, Szergej barátom vigyáz a házatokra. :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.04.26. 10:30:27

A posztoló jól tette hogy lelépett.

telkoe 2013.04.26. 10:33:51

@Charles63: Az oregekkel sajnos elofordul az ilyen. Mennek a maguk feje utan, aztan nem mindig a legjobb opciot valasztjak.

A 40M kicsit soknak tunik nekem azon a kornyeken, a haz lakoi meg szeretnek kicsit fole loni az araknak (az ertekbecsles meg hm eleg nagy szorassal dolgozik). Persze ez utolag mar csak akademikus bolcselkedes, de legalabb szep elete volt az oregurnak (meg ha intezhette volna egy kicsit okosabban is a penzugyeit). Az meg eleg nagy feregseg amit az ugynok muvelt, meg mindig meggondolhatod hogy leugrasztod ot Szegedre hozzad szerzodesmegbeszelesre es a vegen javaslod neki hogy fizesen o a lehetosegert hogy ilyen jol kereshet az uzleten.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.26. 10:35:47

@kadarnepe: a hildes szerződés ismereteim szerint nem lehúzás.
a szerződés arról szól, hogy megveszik a lakást, de nem egy összegben, hanem életjáradékban fizetnek, amíg a delikvens él.
ha túl sokáig él, úgy jártak.

úgy képzeld el, mint egy tartási szerződést, csak ők nem gondozást adnak cserébe, hanem pénzt havonta.

nevem van 2013.04.26. 10:38:48

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Igen, birkakoma, de amit te írsz, az az elmélet. Gyakorlatilag meg pont az ellenkezője igaz, üdülési joggal rendelkezni folyamatos kifosztást jelent. Egyik barátom örökölt 8 hét hévízi üdülési jogot, ennyi szabadsága sincs, eladni, vagy alkalmanként átengedni a jogot évek óta nem lehet. Nincs rá kereslet. A rezsidíjak meg magasak, mert a közgyűlés úgyis határozatképtelen, nincs kontroll az ingatlanok kezelői felett. Olcsóbban nyaralok jobb helyeken, mint szerencsétlen barátom, aki szerint elég gáz, hogy a Hévízen megtekinthető fürdőruhás nők közül a felesége a legcsinosabb (ez tényleg elég gáz, látván a feleséget). Ráadásul a hévízi mondás szerint a fürdővendégek 99%-ban nem pisilnek a tó vízébe. Mármint kb. másfél óránként csak egyszer pisil mindenki, akkor is csak egy percig.

nevem van 2013.04.26. 10:43:40

@Cormorant: Nagyon okos, lényeget tükröző bejegyzés, egyetértek.

korondisz 2013.04.26. 10:54:55

@Charles63: Nem olvastam el a kommenteket, áruld már el nekem légyszi hogy mi értelme megvenni egy ilyen jogot...A 76 illetve 120 rongy önmagában is elegendő 4-5 nap korrekt szállásra (bárhol,nem mindig ugyanott)nem beszélve a hatmilla éves kamatáról amivel együtt már akár két hónapot is nyaralhatunk...(amikor akarunk, nem amikor lehet)De csak ha van kedvünk! Ha épp nincs, megmarad a lóvé...Én ezért kábé ötven forintot tartok reális árnak, nem hatmilliót...

Egyéves Önkéntes 2013.04.26. 10:59:09

@korondisz: megvenni semmi értelme, de ő éppen örökölte.

kadarnepe 2013.04.26. 11:05:45

@Babette_: nagy vonalakban tisztában vagyok a konstrukcióval, a lehúzás/nem lehúzás kérdést csak lebegettem. Nem vagyok biztosítási matematikus, és adatsoraim sincsenek a pontos becsléshez, hogy az üzlet korrekt volt-e. Egyszerűen csak látva a hazai banki/pénzügyi szolgáltatói/stb gyakorlatot nem zárnám ki, hogy átlagosan vastag haszonnal is _számolhattak_. Egyébként pont én hívtam fel a posztoló figyelmét, hogy a pénz egyszerű összeadása inkorrekt a HILD-vel szemben, kamatos kamattal illik számolni (persze ehhez jön még a kockázati felár, várható javítási költségek, valamint lejön belőle a szerződés alatti várható lakásár növekedés).

Mária 2013.04.26. 11:14:34

Miért nem az ügynök utazott Szegedre?

Ő akarta halálra keresni magát a bolton, nem a poszter.

helianthus 2013.04.26. 11:22:37

@Charles63: "felvetettek vele OTP személyi kölcsönt is. Még szerencse, hogy az idősnek volt annyi gógyija, hogy kötött hozzá haláleseti biztosítást"

Nem neki volt annyi gógyija, bocs. Személyi kölcsönhöz kötelezően kötnek már ilyet munkanélküliség esetére, keresőképtelenség esetére, meg hát sajnos halálesetkor abból fizetik vissza a kölcsönt.

Charles63 2013.04.26. 11:22:38

@Mária: Igen, igazad van, ezt már mások is említették, de ha végigolvastad a történetet, és a kiegészítéseimet a hozzászólásokhoz, igyekeztem alaposan körbejárni a dolgot, mielőtt elindultam. Ha tudom, hogy elcsúszok a jégen nem megyek rá.

Mindenesetre a jövőben, ha valaki komolyan ráizgul a termékre, javaslom neki a helyi megbeszélést. Ha tényleg kell neki, lejön hozzám, ha nem, az már vagy komolytalan, vagy olyan csaló, mint akivel engem is összehozott a sors.

helianthus 2013.04.26. 11:24:55

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: öhöm, értem, köszi. Azt mondjuk még mindig nem értem, miért és hogy éri ez meg valakinek. Ha ennyi pénze van, igazából majdnem bárhova elmehetne már két hétre egy évben, arról nem is beszélve, hogy ki tudja azt garantálni, hogy minden évben ugyanazon a két héten nem dolgozik? Vagy ezt minden év elején lebútolják, ki mikor mehet?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.26. 11:58:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Valakinek fizetnie kell a költségeket."

De nem sokkal többet, mintha újra megvenné.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.26. 12:58:28

@Charles63:
Mi a fene az az öröklakás???
Ezt el tudnád magyarázni?

Charles63 2013.04.26. 13:03:45

@dirtyfreebird: Nem tudom miért engem kérdezel erről. Én nem írtam sehol öröklakásról.

PannonBoy 2013.04.26. 13:10:05

@telkoe: Igen, tudom, hogy itt van Magyarországon is SSC-ként, de lakossági szolgáltatóként nincs jelen. Pedig nem lenne egy utolsó...

@fourgee: Köszi az infót, akkor tudom, hogy oda nem érdemes mennem (Dalston K.). :)

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.26. 14:23:07

@Charles63:

" Charles63 2013.04.25. 20:51:01
@Charles63: Ja, és majd elfelejtettem:a Bp. II. ker. Retek utca, a MAMUT-tól 100 méterre lévő öröklakását (min. 35m) a HILD "megvette" 16m-ért! "

Nem? (-:

Charles63 2013.04.26. 14:33:35

@dirtyfreebird: ott a pont!

De nincs jelentősége, régebben ezt így hívták a szoc-érában. Az volt az öröklakás, ami nem tanácsi,szolgálati, IKV, stb. hanem magántulajdon. Sztem.

gabors 2013.04.26. 15:05:00

@Charles63: mondom ajandekozed oda egy altalad gyulolt egyhaznak vagy maganak OV-nek aka allam !!!

had oruljenek neki ... ebbol Te nem fogsz jol jarni (lehet meg nem latod)

Charles63 2013.04.26. 15:30:08

Újabb fejlemény!

Ma kaptam postán a NAV-tól a határozatot az öröklési illetékről. Az első verzióban még 421.000 Ft-ot kellett volna fizetni nekem is meg az öcsémnek is, némi kp. na és az üdülési jogok után. Én ismerőstől megtudtam, hogy a külföldi üdülési jogok után nem kell fizetni öröklésnél, mert az objektum nem Mo.-on van! Ezért fellebbeztem. A mostani határozatban Dr. jogásznő felülvizsgálva a korábbi határozatot, saját hatáskörben megváltoztatta azt. Nem kell fizetni az Ausztriában lévő jogok után, sőt meglepetésre a belföldi után sem! Így lett 421e Ft-ból 18.900 Ft. Végre valami jó hír. Na de mi van akkor, ha nem nézek utána és nem fellebbezek?! Akkor bukta az örökség!

Ezt azért osztottam meg a történetemet figyelemmel kísérőkkel, hogy mert bárkit érinthet, hogy örököl 1-2 jó kis üdülési jogot. Akit érdekel, megírom a jogi hivatkozást.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.26. 17:01:55

@Charles63:
Na de akkor ki kellene mar koptatni ezt az oroklakas fogalmat mert teljesen ertelmet vesztette.
Na, de majd ezek utan hogy ilyen kedvesen felhivtam a figyelmedet ra.... (-:

Udulesi jogot orokolni eleg "szivasnak" tunik nekem.
Eleve nem vall ugy igazan jozan eszre ilyeneket vasarolni, de nem akarom megserteni a felmenoket igazabol.

Ertem en hogy ragaszkodik az ember a "megszerzett" javakhoz de neha jobb elengedni.
Nem jartal volna jobban ha egyszeruen lemondasz az oroklesrol?
Mivel neked csak a koltseged lesz ezek utan vele.
Kihasznalni nem igazan tudod.
Kulonben is ki akarna mindig ugyanazon a helyen nyaralni.
Ha kiadnad masnak akkor is eppen fedezne a fentartasi koltseget....

Egyebkent ha peldaul adossaga volt a szuloknek akkor azt is meg lehet am orokolni!!!
Azt, hogy te legyél adós adott esetben ugy tudod elkerülni hogy lemondasz a közjegyzőnél, vagy ügyvédnél? az örökségedről.
Egyebkent nem tudom van e az ajandekozasnal illetek...
Ha nincs es valaki elorelato es meg tudataban van mit csinal, akkor erdemes odaajandekozni a javakat meg a halal elott.
Megkimeleve az orokosoket.
Istenem, hanyszor kell adozni az embernek valami utan amibol mar haromszor leadozot.
Munkaber minusz Ado.
Vasarlas minusz AFA. + illetek.
Amikor meghal akkor megint ado....
Jo ha az egyszer megkereset penznek 20 szazaleka marad az embernel.
Undorito.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.26. 18:22:18

@kadarnepe: jól mondod.
annyit azért: hild matematikusai statisztika alapján számolnak, nagyon nagy valószínűséggel az átlagéletkor alapján, úgyhogy ha valaki majd' 90 évig él, akkor nem biztos, hogy őrajta szedi meg magát a cég
:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.26. 18:52:01

@helianthus:

Valójában nem éri meg senkinek. De nem ez volt a kérdés.

Charles63 2013.04.26. 19:51:58

@Babette_: De már 81 éves volt, amikor rádumálták. És nem is volt rászorulva.

Behajtó70 2013.04.27. 08:19:37

Soha egyetlen embert nem lattam meg, aki elgedett lett vola az ilyen udulesi jogos faszsaggal! Csak balfaszok vesznek ilyesmi...nevetseges atveres....de mennyi hulye van...elkepeszto!

Nem e posztrol irom, latom, h orokolte szegeny.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.27. 11:03:17

@Charles63: akkor nyilván még kevesebb kifizetésre számítottak...

Charles63 2013.04.27. 13:21:05

@Babette_: Valószínű. Én látatlanban aláírnám, ha azt mondaná valaki, hogy 87 évig fogok élni.

Cormorant 2013.04.27. 19:27:36

De IGEN, van elégedett ügyfél. A gyerekkori barátom Ausztriába vett jogot sok-sok évvel ezelőtt. A mai napig alig várják, hogy mehessenek, ki nem hagynák a síelést.
A tanulság:
1. Az vegyen, akinek van pénze rá kifizetni ÉS fenntartani. Ide tartozik, hogy nem a legolcsóbbat kell venni, hanem luxust. Amit már úgy vársz a mindennapi robot után, hogy ki nem hagynád a világ minden kincséért sem.
2. Biztosan tudja magáról, hogy szereti az állandóságot.
3. Olyan időpontra veszi, amikor tudja, hogy használni fogja.
4. Az időtartam legyen rövid.
5. Amikor kifizeti, eszébe sem jut, hogy majd ha így meg úgy, akkor majd jól átruházza.
Én, habár ki tudnám fizetni, de nem bírom az állandóságot, eszembe nem jutna ilyet vásárolni.
Korábban már írtam, hogy az embereknek meg kellene tanulniuk a pénzügyeikről gondoskodni. Az üdülési joghoz még nem árt egy kis önismeret sem - legalább magunknak ne hazudjunk már!!!

Gyuszk 2013.04.27. 21:10:47

Ez az üdülési jog mint termék nem lett vonzóbb a számomra, most sem. :) Örülök hogy a poszter megúszta a dolgokat. Ezekkel az ügynökökkel meg lehúzda kftkkel meg keményebben kéne bánni.

Szilv Eszter 2013.04.28. 07:44:43

@Cormorant: Ó persze. Szezonban a síterepen lévő üdülési jog, mint megtérülő beruházás.
Muhahaha.

Cormorant 2013.04.29. 06:45:38

@Héja nász az avataron: Örülök, hogy ilyen jól szórakoztál. Bejegyzésed megírása előtt esetleg elolvashatnád azt amihez hozzászólsz, majd miután megírtad a magadét azt is. Aztán jöhet az összehasonlítás és a felismerés, hogy SZÓ NEM VOLT MEGTÉRÜLŐ BERUHÁZÁSRÓL!!!
Te, amikor üdülni mész, akkor beruházol?
NOOOORMÁLIIIIIS?!?!
... és IGEN!!! Pl. a síszezon közepén, amikor 99%-ban van hó a terepen, de ha nincs, akkor is csinálnak, egy üdülési jog annak, aki imád síelni, NEM MEGTÉRÜLŐ BERUHÁZÁS, HANEM AZ ANYAGI JAVAK ÉSSZERŰ ELKÖLTÉSE.
Nagyanyám mondta anno: Halgattál volna, bölcs maradtál volna!
Szép napot!

Cormorant 2013.04.29. 06:54:38

@dirtyfreebird: Az "öröklakás", vagy még inkább OTP öröklakás (mert a többség az OTP-től kapott hitelt a megvásárlásra) egy teljes generáció által megkülönböztetett lakástípus volt. Azt jelentette, hogy NEM bérled a lakást a tanácstól (ma önkormányzat), hanem a SAJÁTODBAN laksz, oda fizeted a hitel törlesztést.
Az öröklakásnak ázsiója volt, hiszen akik ilyet vettek, azok vigyáztak az értékükre. Ráadásul az öröklakások jobb minőségben is készültek, mint a tanácsi lakások. Az öröklakások tulajdonosai mindig is fizettek közös költséget, amiből a saját tulajdonukat fenn kellett tartani, a liftet megcsináltatni, kifestetni, stb.
A -jórészt lepusztult házban lévő- tanácsi lakásokat később meg lehetett venni, volt aki ezzel jól járt, volt aki nem. Mindenesetre az én véleményem, hogy ha valaki ma azt mondja, hogy a házban öröklakások vannak, akkor arra ezerszer nagyobb bizalommal tekintek még mindig, mint egy volt tanácsi lakásra. Persze ez már jobbára előítélet, de én is ahhoz a generációhoz tartozom, aki még a kettőt megkülönböztette.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.29. 08:08:10

@Cormorant:
Jo erveles.
Persze csak akkor allja meg a helyet, ha egy olyan lakasra hasznaljak ezt a jelzot, ami valoban ebbe a kategoriaba tartozott annak idejen.

Szilv Eszter 2013.04.29. 08:18:45

@Cormorant: Na igen!
Bár mindenki azt állítja, hogy az üdülési jog egy hatalmas szopás, de te idejössz és a baromságodhoz ragaszkodsz.
Az üdülési jogból élők nem olyan hülyék ám, mint ahogy azt te elképzeled.
Nyilván való, hogy az Alpokban a téli hetek a drágák, Livigno-ban meg a nyáriak.
Tehát akkora bődületes nagy faszságokat hordasz itt össze, hogy jó érzésű embernek feláll a hátán a szőr.

Cormorant 2013.04.29. 08:25:55

@Héja nász az avataron:
1. Nem vagyok mindenki!
2. A véleményemet továbbra is suabadon ki fogom fejezni akár tetszik ez neked, akár nem.
3. Jó érzésű ember egy blogon nem káromkodik magából kikelve úgy, mint az utolsó kocsis.

Szumma szummárum, te jó érzésű ember nem lehetsz, tehát szerencsére a szőr sem állhat fel a hátadon, hátkefére már nem kell költened.
További jó önhergelést kívánok, csak ki ne pukkanj, vigyázz!

Horst Nilgerson 2013.04.29. 08:35:08

@Cormorant: Kifejtheted a véleményed, csak ne lepődj meg, ha kinevetünk miatta.
Mert az üdülési jog egy tróger lehúzás, ha véded, te is egy tróger vagy.

Szilv Eszter 2013.04.29. 08:36:22

@Cormorant: Szumma szummarum, menjél akkor síelni az üdülési jogoddal a luxusszállóba és egyél egy hétig előre lesütött oldalast, ahogy a hozzád hasonlók teszik.

Cormorant 2013.04.29. 08:55:46

@Horst Nilgerson:
@Héja nász az avataron:
Hát igen, a funkcionális analfabétáknak párja nincs!
Szánlak benneteket, kívánom, hogy a röhögőgörcs ne fájjon!
Talán ha elolvassátok, hogy mire írtam mit, akkor nyilván valóan kiderül számotokra, hogy egy pillanatig sem védtem a rendszert. Magam is ugyanúgy lehúzásnak tartom a többségét.
Ha tehát mégiscsak veszitek a fáradságot és elolvassátok az eredeti szöveget, akkor csodát fogtok látni - valaki megkérdezte, hogy van-e egyáltalán valaki, aki ezzel jól járt. ... és én azt írtam, hogy igen, én ismerek ilyet.
További jó puffogást!
Ja és még egy, csakhogy egy kicsit job legyen héjanász barátom napja, szerencsére a több, mint nettó egymilliós havi adózott fizetésemből szerencsére futja félpanzióra is. Idén a Bahamákon voltam teljes családdal luxus hajóúton. A lesütött oldalast pedig imádom, friss kenyérrel és lilahagymával. Sok évvel ezelőtt, amikor utoljára pályaszálláson voltam teljes ellátással, ez volt a csemegém. Neked mi bajod vele?

Szilv Eszter 2013.04.29. 09:21:38

@Cormorant: asztamán, mennyit keresel!
leszophatlak???

dcd 2014.07.01. 00:39:16

SOHA SENKI NEM ADOTT MÉG EL ÜDÜLÉSI JOGOT!

OLYAN NAGYÜZEMBEN CSINÁLJÁK AZ ÁTVERÉST HOGY CSAK PISLOGTAM. FOLYIK A LÁZAS "MUNKA". ORIEN...MENTA KFT. MINDENKI TÜSTÉNKEDIK. EGYMÁS UTÁN JÖNNEK AZ "ÜGYFELEK". BE VAN OSZTVA AZ IDEJÜK. 100,000 Ft-OT KÉRNEK FORDÍTÁSRA. SOHA SENKI NEM FOGJA LÁTNI AZT A PÉNZT.
süti beállítások módosítása