Tékozló Homár

Még aszfaltoznak, csak szólni kell

2013.05.10. 12:43 | jackyll | 253 komment

8kerut1.jpgAndrás meglepődött, hogy alig egy hét alatt sikerült aszfaltozni a környékén 7 hónapja több helyen lukas járdát és a kátyút is:

Tájul küldök nektek egy pozitív esetet, hátha érdekesnek találjátok. A lenti bejelentés április 30-án született, majd május 7-én reggel megjelentek az aszfaltozók, és fél óra alatt mindent megcsináltak. A vicc az, hogy fogalmam sincsen, ki intézkedett, mivel elvileg az összes külön hatáskörbe tartozott, mind a 3 felbontás, illetve a kátyú is, mégis egyszerre megcsinálták az összeset. Mondjuk a kátyú nem lett perfekt, de ne legyünk telhetetlenek. :) Azt gondolom, hogy néha érdemes ilyen pozitív eseteket is megosztani a közzel, elvégre ezt tényleg gyorsan elintézték.

8kerut2.jpg(2013. április 30. 16:45): Tisztelt Címzettek,

VIII. kerületi lakosként fordulok Önökhöz, hogy egy problémás helyzetre hívjam fel a figyelmüket.
A mellékelt fényképeken látható 3 db felbontás a közlekedőjárdán immáron 2012. októbere óta nincsen visszaaszfaltozva, miközben a munkálatokat immáron 7 hónapja elvégezték. Az említett szakaszon a parkoló autók miatt lehetetlen kikerülni a felbontásokat, és a babakocsikkal közlekedők, illetve a mozgássérültek számára napi rendszerességű fennakadást és problémát jelent a rajtuk való átjutás. A józsefvárosi közterület felügyelet munkatársától szóban azt a tájékoztatást kaptam, hogy az említett három felbontás sorrendben (fotók elnevezése is erre utal):

1. Fővárosi Vízművek
2. Fővárosi Gázművek
3. Fővárosi Csatornázási Művek

illetékességi területeihez tartoznak, tehát nem a józsefvárosi önkormányzat feladatköre a járda aszfaltozásának folytonosságának eredeti visszaállítása.

Az önkormányzat közútkezelőjének figyelmébe az utcán található hatalmas kátyúra hívnám fel ezúton a figyelmét, melyet szintúgy képtelenség kikerülni.

Kérem a felsorolt szervezeteket és cégeket, hogy a lehető legrövidebb időn belül lépjenek az ügyben, és szüntessék meg a Józsefvárosi lakosok számára napi rendszerességű kellemetlenséget okozó akadályokat, mind a járdán, mind az úttesten.

A fenti levelet tájékoztatásul másolatban elküldtem Dr. Kocsis Máté polgármester úrnak is.

Az ilyenekre amúgy már van egy külön oldal, érdemes oda is felrakni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2013.05.12. 10:46:59

@Dr Jozef Vengloš: szoval akkor a BST mi is a GMT-hez ???

BST ??? what a fuck ??? British sucking Time ???

Manyecska 2013.05.12. 10:51:44

Nah, elfogyott a popcorn.. továbbit!:DD

England win The Ashes! 2013.05.12. 12:07:07

@gabors: Mivel nem tettem hozzá, máris zavart okoz? Fentebb írtam, hogy sosem az összesre értem, hanem egy csoportjukra. Nyilván nem értettem Dr Martin Luther King Jr-ra és elvbarátaira, ahogy Pauling dr-ra sem. Az olyanokra értettem, akiket pl. te magad képviselsz, a többit lásd a tegnapi dátumú hozzászólásomnál (annál a hosszúnál, a csillagos résznél).

England win The Ashes! 2013.05.12. 12:09:39

@gabors: Ezeket meg nem te és nem én fogom eldönteni. Ennyi.

Manyecska 2013.05.12. 12:53:28

Három ÁLLÓ őzt simogattam. Király-e vagyok??

2013.05.12. 12:59:35

Nagyon gyorsan leaszfaltozták? Biztosn a Maffia temetett oda valakit azért volt ekkora a tempó!

Egy vicc:Megkérdezik a tolvajokat lebuktató férfit hogy miért hívta ki a rendőrséget.
-Először azt hittem hogy szállítók, de túl gyorsan dolgoztak!

@Manyecska: Három ÁLLÓ őzt simogattam. Király-e vagyok??

Nem különösebben! Ha majd három rohanó őzet simogatsz meg, akkor dicsekedj! :P

2013.05.12. 13:01:39

@Manyecska: És röptében megsimogatod a szarkát? :)))))))))

Manyecska 2013.05.12. 13:09:19

@Cicmen: ..csak mert leb..sztak hogy fekvő őzt NEM simogatunk! Hát ezek ÁLLTAK. Meg tizenöt varjú mellettük..
A szarkáink jól vannak, a fiókákat direkt lesem, nem hagyták el a fészket viszont sipítoznak-tehát mégse süldő fiókát találtam. A gumikesztyű csodákra képest különben..

2013.05.12. 13:09:35

@Dr Jozef Vengloš: A másik kissé (sokkal) komolyabb, az ahhoz kell, hogy olyan végzettségem legyen, amilyen odahaza nem sok embernek van.

Mi az? Világítótoronyőr? :))))))

Manyecska 2013.05.12. 13:10:46

@Manyecska: törni magyar:..képest=képes
Az álló őzek folyton tüsszögnek /saját megfigyelés/..:O

Manyecska 2013.05.12. 13:17:35

@Cicmen: TÉESZ-elnök egy tehenészetben :DDDD

England win The Ashes! 2013.05.12. 15:24:17

@Cicmen: @Manyecska:

Okleveles fődruida

kóser disznósajt-készítő ("Boldogok a sajtkészítők.)

diplomás széltoló

kígyófodrász

kosárlabdakapus

Manyecska 2013.05.12. 15:54:31

@Dr Jozef Vengloš: én kérem nem lopom a napot, épp khmm ötórai teázok, közben megtanítottam a kutyámat: a HALÁL felszólításra lassan a hátára fekszik és még! rúg kettőt-hármat a mellső lábaival:DDD!:DD:O

Manyecska 2013.05.12. 15:57:07

Baszki:D ezt nem hiszem el: megtapsoltuk, ő meg hanyatt fekvő nyújtott lábakkal szintén "tapsol":DDD

vénszivar 2013.05.12. 16:22:17

@Dr Jozef Vengloš: "Látod" milyen irigyek!?

Már napok óta azon kuncogok magamban, hogy az a félkegyelmű vett egy pusekát aztán azóta jár horgászni:DDD
Na erre szerezz vizsgát! Pusekával pecázás... Olimpiai szám lehet még (para olimpiai).:D

CID 2013.05.12. 16:59:32

Nekem meg valami szarhàzi hiperpigmentàlt, majd 1 éve lóg egy kecskével. Csak xólok az érintetteknek, cigánynak nem hiszünk!

England win The Ashes! 2013.05.12. 17:08:14

@vénszivar: Látom hát! Nézd meg Manyecskát, tök sárga az avatarja. :)

Manyecska 2013.05.12. 17:11:28

@Dr Jozef Vengloš: ja, mer van egy új japán szomszédom, folyton összefutunk. Ő fut, én nézem, jóképű cipője van:DD...

Anomalocaris (törölt) 2013.05.12. 18:53:04

@gabors: Nem láttam. De a horrort szeretem.

Anomalocaris (törölt) 2013.05.12. 19:02:04

A másik oldalon Amorim és Görbivz lövését is védte Arenhart.

England win The Ashes! 2013.05.12. 19:14:54

@Böritigin: A másik mercisnek sem megy, Hamiltona a 10. helyen autózik.

Anomalocaris (törölt) 2013.05.12. 19:17:01

Kedvenc ételeim. babgulyás, rántott husi, őalacsinta ...

Anomalocaris (törölt) 2013.05.12. 19:35:43

Hozzáadjuk a darált marhahőst, a rizst, jól összekeverjük, és együtt pirítjuk még 5 percig.

Ahoj- 2013.05.12. 20:13:22

Kecskeméten szintén 1 és óta képtelen a kátyúkat, útsüllyedéseket helyreállítani.

England win The Ashes! 2013.05.12. 20:23:57

@Böritigin: "A csatárnak az utóbbi években többször kiállt a rúdja Manchesterből, de Ferguson mindig megvédt,"

Anomalocaris (törölt) 2013.05.12. 20:25:09

6000 Jecskemét, Szabó Kálmán u. 13.

Anomalocaris (törölt) 2013.05.12. 20:27:36

@Dr Jozef Vengloš: Mancjester United Vs Tottenham Hotspur (3.00pm, U.S Eastern)

igazságos 2013.05.12. 20:29:52

Kellett ellopni az utat, csórókáim.

Most meg bezzeg dívik háborogni, mi????

Hát ebből telt sokaknak külföldre menni, na, az út ellopásából, meg az ahhoz használt gépek üzemanyagának ellopásából.

@Böritigin: Ne zabálj már annyit, nem mondták még????

az embik különben is levegővel táplálkoznak na meg fénnyel

England win The Ashes! 2013.05.12. 20:37:07

@Böritigin: :)))

Index-címlap, MOST: "Újra a teljes vonalon közlekedik a 3-a metró."

England win The Ashes! 2013.05.12. 20:38:09

@igazságos: "Én már a fény gyermeke vagyok." :)

vénszivar 2013.05.12. 20:43:59

@Dr Jozef Vengloš: Én, azért most eszem egy "kis" Milánóit!:)

igazságos 2013.05.12. 20:51:55

@vénszivar: habár az senkit nem érdekel, de én most fogyózom, úgyhogy szimplán csak irigykedek

vénszivar 2013.05.12. 20:55:47

@igazságos: :))) már eszem!
Bokorban tegnap volt traktor találkozó...
Ha sokat fogysz lógósak lesznek a melleid!

igazságos 2013.05.12. 21:00:40

@vénszivar: dehogy, nem viszem túlzásba, még 10 kilót kell leadni

utána megyek plasztikáztatni :)

jóétvágyat akkor

vénszivar 2013.05.12. 21:03:48

@igazságos: Plasztikáztatni? Fpúúúj!
Akkor már műbráner a "párod"...?!

igazságos 2013.05.12. 21:06:49

Tavaly sikerült lefogyni 8 kilót, de abból a fele visszajött sajna

most újra megpróbálom, de már edzek is, futok

úgyhogy ne tömjétek ti se magatokat, érezzetek együtt velem

ez a mautner zsófi se normális, a múltkor hallgattam a rádióba:

tökéletes, egyszerű recept, diós süti, még liszt se kell bele, erre mi kell hozzá: 7! tojássárgája, egy kis dió és ennyi :D tiszta hülye ez a nő is, Stahl mellett

igazságos 2013.05.12. 21:08:19

@vénszivar: a sport miatt talán a plasztikázás még nem fog kelleni

viszont ilyen mértékű melleknél már az OEP is támogatja a műtétet

England win The Ashes! 2013.05.12. 21:17:18

@igazságos: miről beszélsz, én sajnos együtt tudok érezni veled, már ami a futást illeti. :(

Ráadásul nekem még egyéb akadályokkal is meg kell küzdenem.

igazságos 2013.05.12. 21:39:04

@Dr Jozef Vengloš: vettem térdpántot, kíváncsi vagyok, milyen, eredetit

kell valami mozgás, mert begyöpösödök itt a gép előtt

England win The Ashes! 2013.05.12. 21:43:02

@igazságos: "vettem térdpántot"

Jó ötlet, holnap nézek én is egyet.

Anomalocaris (törölt) 2013.05.12. 22:41:44

Fröcssöntő mühelybe betanított nunkát vállalnék

igazságos 2013.05.12. 22:58:25

@Böritigin: menjé el egy szilvás üzembe

óccsóbb

Anomalocaris (törölt) 2013.05.12. 23:10:20

@igazságos: Csak ha ott nunkát tudnak adni, esetleg munját vagy minkát. Más nem kell!

England win The Ashes! 2013.05.12. 23:16:51

@Böritigin: Nunkát? Te kis hormonrab. :D

Na várjál, itt egy másik: civertan.blogter.hu/tag/sunantul

gabors 2013.05.12. 23:18:50

@Dr Jozef Vengloš: Ti = USA lakói.

ez akkor csak bizonyos USA lakokat jelent nem ahogy irta ti ...

majd ha a lovad tul magas lesz szolsz ??? vagy szoljunk igy tobbes szamban mert "mi"
nem tudjuk mikor hol mennyi ...

eddig is mindig osztottad az eszt koszonjuk is szepen ugyan ugy ahogy a halakert is ...

gabors 2013.05.12. 23:20:20

@Dr Jozef Vengloš: en magam mar eldontottem hogy mi nekem Te nem ???

gabors 2013.05.12. 23:21:46

@Manyecska: meg nem, de allj be a sorba viktor utan lehet hogy te josz :-)

gabors 2013.05.12. 23:23:15

@Manyecska: megsimogttal tizenot varjut ??? Na akkor mar kiraly vagy legalabbis ma ... utannad jon viktor

gabors 2013.05.12. 23:24:35

@Manyecska: most ... de mikor jon a halal akkor mar nem fog :-0

England win The Ashes! 2013.05.12. 23:25:59

@gabors: Szívesen. Majd küldöm a számlát. :) A ló miatt meg ne aggódj, Bendegúz már elugrott a Szabó bakterhez bicskáért. :D

Ja, épp most olvasom, hogy Nyuorlinszban lövöldözés volt, tizenkét sérült. Megint ezek a nyamvadt csehek... Fel Prágába!

(Ez a "halakert" mi akar lenni?)

Ja, így a végére: "ez akkor csak bizonyos USA lakokat jelent nem ahogy irta ti ..."

Pontosan. Te viszont azok a "bizonyosok" közé tartozol.

gabors 2013.05.12. 23:26:12

@igazságos: suti amibe nem kell liszt ??? ne basz ird mar ide ??? mert ez valami vilagszabadalom lehet ...

gabors 2013.05.12. 23:28:16

sajat kerti soskat csinaltam nekem nagyon izlett asszony is azt mondta jo bar erre azert "merget" nem vennek... a macskanak nem tetszett de ezt elore tudtam ..

anyos ? meg kulonosebben nem erdekel ...

England win The Ashes! 2013.05.12. 23:29:51

@gabors: Jó. Akkor viszont tartsd meg magadnak, mert kezdesz magad is prédikátorként viselkedni. :)

gabors 2013.05.12. 23:33:13

@Dr Jozef Vengloš: 42

"Pontosan. Te viszont azok a "bizonyosok" közé tartozol. "

kosz es ezt azert mert "Továbbá a megbélyegzést sem csípem"

akkor ertem.

Kar hogy egyebkent tetszik amit irsz ... csak mikor nalad beugrik hogy MI mit mondunk NEKTEK vagy TI azok a bizonyosok kicsit amortizalja a tobbit ..

gabors 2013.05.12. 23:34:59

@Dr Jozef Vengloš: hol ? mikor ? en szemelyes velemenyem irom/mondom ... idez mikor irtam pl olyat hot TI mit csinaltok ..

olyat igen irtam hogy "azok" stb meg hogy Te ...

gabors 2013.05.12. 23:37:33

@Dr Jozef Vengloš: Douglas Adams ha jol emlekszem .. na magnezem mert a konyvei itt vannak valamelyik polcon///

na itt van jol irtam

douglas adams so long and thanks for the all the fish ...

the forth book in the hitchhiker's trilogy

gabors 2013.05.12. 23:39:27

@Dr Jozef Vengloš: Oh az is suti ?? ha igen nyertel ...

gabors 2013.05.12. 23:50:25

beidezel valamit tolem amiben ekezetek vannak ne izejl nem en irtam ... ha igen azt idezd be amit en irtam nekem nem a muszlimokrol van markans velemenyen hanem az iszlamrol mint "organized relegion" a hivok csak kozvetetten erintettek. iszlam szerintem rosszab az emberisegre mint a keresztenyseg barmikor volt pedig az is egy katasztrofa volt ... de lassan vege iszlam ugy tunik megallithatatlan talan azok ott az usaban talan valamit meg tudnak csinalani a hadsereg egyre inkabb a keresztesekre hasonlit

England win The Ashes! 2013.05.12. 23:50:40

@gabors: Jó.

gabors 2013.04.21. 00:17:22
@Böritigin:

Csak annyi, hogy ebben a történetben nem az a lényeg, hogy milyen származásúak meg vallásúak voltak.

EZ nagyon is lenyeg !!!! SOT ez A lenyeg ha csak fegyvebuzik lettek volna az mas.

olyan hogy valaki bekattan es megol 3 embert olyan van es nagyon is tragikus...

DE miert van az hogy mohamedanok (iszlamisatak) ezt csinalajak naponta .. irak pakisztan, afganisztan libanon, mali stb ...

nagyon is szamit a szarmazas ... nagyon is szamit hogy NEM CSEH-ek voltak

gabors 2013.04.21. 00:42:27 /részlet/

De tenyleg szerinted az iszlamistak semmit nem akarnak Toled a Te gyerekedtol ??? komolyan ???

És a kedvencem: :DDD

gabors 2013.04.21. 19:29:47
@atörökk: a muszlimok mind egyutt leszophatjak venszivart !!!!

Ennél több is volt, de ahhoz tovább kéne keresnem, és most kissé fáradt vagyok, nézd el nekem.

England win The Ashes! 2013.05.12. 23:56:13

@gabors: Megbélyegezni mint CSOPORTOT értettem. Tudod, mikor x db. ember miatt az ÖSSZES hasonló nemzetiségű (vallású, pártpreferenciájú, hajszínű stb.) embert egy kalap alá veszik.

Téged nem bélyegeztelek meg. Max. beskatulyáztalak. :)

gabors 2013.05.13. 00:11:53

@Dr Jozef Vengloš: es ?? amit ideztel abban mi a gond ???

amit irtam az sajnos naponta megtortenik

norveg idiota is van ... mint tudjuk de az ongyilkos merenylok donto tobbsege muzulman/mohamedan/(iszlamista) szerencsere (egyenlore) mindez iszlamista/mohamedan/muzulman orszagokban avagy orszagok iszlamista feleben tortenik..

lesz ez meg maskepp ..

tudom hogy ez a legbekesebb vallas meg minden de szerinted nincs itt egy skatulya >>>

nem en belyegzem meg oket hanem ok sajat magukat .. halottal mar valami muszlim vallasi vezetot hogy arabul eliteli mondjuk a legutobbi emberrablast ongyilkos robbantast ... hallotad valaha Arafatot hogy barmilyen palesztin terror tamadast nyilvanosan elitelt volna mondjuk a penteki "misen" hezbollah es a tobbiek ..

persze voltak idok mikor a "troubled times" volt napirende Magggie Tatcher ... emlekszel ongyilkos merenyletekre ? en nem politikai gyiklossagok igen szomoru sot szegyenletes ... de meg sem kozeliti az iszlamistakat ...

gabors 2013.05.13. 00:23:44

@Dr Jozef Vengloš:
gabors 2013.04.21. 19:29:47
@atörökk: a muszlimok mind egyutt leszophatjak venszivart !!!!

ezt idezni ??? evvel ervelni?? kicsit suta ... de ezt Te is tudod ahogy torok vagy venszivar is ...

meg mindig nincs semmi ahol en irtam volna azt "az összes muszlim ***" és ilyesmi." idezet Toled nem tolem ...

Amit en irtam meg ugy is ahogy Te ki valogattad is megall ... mint velemeny

gabors 2013.05.13. 00:27:12

@Dr Jozef Vengloš: krumpis hal ???

ez mi ? viccnek sem megy el ?

gabors 2013.05.13. 00:34:49

@Dr Jozef Vengloš: akkor szerinted az hogy a Londoni metro robbantast muszlimok csinaltak, a New York-i tamadast (ketszer is ) muszlimok csinaltak, a Boston-i robbantast muszlimok csinaltak .. oroszorszagban a beslanni iskolaban muszlimok gyilkoltak, a tucatnyi egyebb terrortamadast nem is idezem

az hogy muszlimok voltak nem szamit ..

de nagyon is szamit.. vannak mindenhol helyi orultek is Aurora, Columbine, New Town stb

irjal ha tudsz hogy ir/cseh/norveg terror csoport mondjuk argentinaban/izlandon/mozambiq-ban/uj-zelandon robbantott pizza sutot ...

England win The Ashes! 2013.05.13. 00:49:23

@gabors: New Orleansban muszlimok voltak?

A connecticuti iskolában? Az aurorai moziban? A mittomén melyik egyetemen?

gabors 2013.05.13. 00:59:49

@Dr Jozef Vengloš: erre ez elott is valaszoltam igen szamit hogy amerikai bekattant volt vagy muszlim jihadist ...

NAGYON is szamit szerintem, azt nem tudom hogy az aldoztnak is szamit-e vagy mennyire szamit .. mert az olom ugyanugy faj ... mindegy ki lovi azt.

gabors 2013.05.13. 01:03:17

krumplis hal ... !!!

lattam filmet meg a 70-es evekben de erre valoban nem emlekeztem koszi.

az en halas dolgom az arra volt hogy Adams ...

mert gondoltam ha mar Adams akkor mondjuk a 4.dik konyvet is talan lattad :-)

hitchikers' guide gondolom azert meg mindig klasszkusok koze tartozik vagy mar :-)

England win The Ashes! 2013.05.13. 01:06:33

@gabors: Az atlantai olimpiai parkban is muszlim robbantott?

en.wikipedia.org/wiki/Eric_Robert_Rudolph

Vagy Birminghamben (nem az igazi Birminghamben, hanem az alabamaiban)? en.wikipedia.org/wiki/J._B._Stoner

Oklahoma Cityben? en.wikipedia.org/wiki/Timothy_McVeigh

És az alábbi két úr is muszlim?

en.wikipedia.org/wiki/Earl_Krugel

en.wikipedia.org/wiki/Irv_Rubin

gabors 2013.05.13. 01:06:38

@Dr Jozef Vengloš: ez mind tragikus de mikor volt utoljara az hogy a finn protestans szekta urugyban terrorista cellat hozott letre es a vilag akarmi ellensegeinek ellenn allva fellrobbantotta a fovarosi friss halb bufet ... 10 halottal .. jezusd dicsosegere..

Na ez a kulonbseg ...

gabors 2013.05.13. 01:09:49

@Dr Jozef Vengloš: mirol beszelsz ??

olyat mutass hogy amerikai vallasi fanatikusok (indianok) mennek pl. etiopiaba es ellenallnak az ottani iszlam vallasnak es winettu neveben felrobbantjak a hely teahazat !!!

Mert errol van szo kedves Jozef ... ha mar vitazunk vilagnezetrol...

gabors 2013.05.13. 01:11:11

bocs sokszor melle verem a billentyuket es ezen a blogon nem lehet javitani ...

gabors 2013.05.13. 01:16:49

@Dr Jozef Vengloš: ezek a kibaszott csecsen muszlimok menekultkent erkeztek az usa-ba de itt sem volt jo nekik ezert jihadot (vallasi haborut) kezdtek ...

miert nem menekultek egy iszlamisata orszagba ???

Ne magyarazz azert felre mert nem minden muszilm menekult csinalja ezt... de mar regen nem hallottam a tobbi vallasu terroristakrol .. Te igen ???

az ir menekultek nem robbantanak .. ameriakiak igen

gabors 2013.05.13. 01:23:26

@Dr Jozef Vengloš: talan ott nalatok lehetett utoljara hogy amerikabol visszamentek eszak-ir orszagba bomlasztani Tom Clancy .... de mennyire volt az valos ??? nem tudom penz es paripa nyilvan ment mert azert van itt is regi regi ir hagyomany kenedy-k stb de amerikai-ir terror sejtek ongyilkos robbantasairol azert talan ha en nme is DE TE biztos tudnal ... :_)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.13. 06:23:46

NA jó reggelt, most csak spamet hoztam :)
p.pw/ij
(Reklám után...)

Manyecska 2013.05.13. 06:40:33

Na, én meg átszokom egy amerikás fórumra.
Ez az előnye, amilyen könnyű rákattanni olyan felejtősek..

England win The Ashes! 2013.05.13. 09:49:49

@Manyecska: Na jó, csak hogy örülj:

- Hogy hívják a lengyel bérgyilkost?
- ???
- Mostnyiffanszki.

Manyecska 2013.05.13. 10:00:23

@Dr Jozef Vengloš: nem örülök mert kedvenc Ferikém leszedte az összes sóskát annya kertjéből és főzhetem meg, nagyon utálom vagdosni. Dehát én kértem.
Inkább etetnék szarkát:D

AtiSnatch 2013.05.13. 10:04:00

@Manyecska: küldj egy kicsit,ha mártás lesz belőle :) (mármint nem a szarkából)

Manyecska 2013.05.13. 10:11:44

@A.Snatch: tudod mennyi van? egy reklámszatyorni tömve! Óanyám:((...idegrohamot kapok mire szétvagdosom:D!

England win The Ashes! 2013.05.13. 10:15:54

@Manyecska: Ne légy vele ilyen szigorú! Inkább a sóskát fõzd meg! :)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.13. 10:19:03

Még mindig aszfaltoznak? Jellemző...

@Manyecska: Rühellem a sóslát.
Mi lett a szarkával?

Manyecska 2013.05.13. 10:25:41

@ColT: szarka jól van. Tudod milyen jó sok tejföllel és cukorral a frissen szedett sóska??! nálunk kicsik-nagyok kétpofára eszik:)

AtiSnatch 2013.05.13. 11:04:53

@Manyecska: küldheted! megadom a címem! :D

Manyecska 2013.05.13. 11:27:07

@A.Snatch: ja, jó..megnézem nincs-e közte gyöngyvirág-levél:(!! ez eddig eszembe se jutott de nem akarok én is megmurdelni..:(

AtiSnatch 2013.05.13. 11:36:58

@Manyecska: most sóskát küldesz vagy medvehagymát?! :D sóskával nehéz keverni a gyöngyhajú lányt :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.13. 11:39:44

@A.Snatch: A medvehagymát ne keverd a gyöngyvirággal, mert meghalsz.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.13. 11:40:55

@Manyecska: "megnézem nincs-e közte gyöngyvirág-levél"

Ne nézd, szagold! A szaga más.

AtiSnatch 2013.05.13. 11:47:44

@atpijkamo: ha nem keverem ,akkor nem halok meg (sose)? hmm ezt nem tudtam :D

vénszivar 2013.05.13. 15:50:26

@Manyecska: A szarkától tanultál már valamit...?
süti beállítások módosítása