Tékozló Homár

Lezúzta a sütőjét a Vaterafutár

2013.05.27. 12:11 | jackyll | 161 komment

Naiv ügyfél a Vatera Bermuda-háromszögébe került, amikor netes felületen megrendelte a PPS szolgáltatását. Futárt ugyanis a DPD küldött, akik ránézésre nem állnak szerződésben a Vaterával, de mi tudjuk, hogy megvetták a GTR-t, ami viszont igen. Namindegyis, a sütőt összetörte a DPD, reklamálni a PPS-nél kellett, de reagálni egyik sem reagál magától semmit:

Eladtam egy beépíthető sütőt. Nézegetem a neten melyik lenne a legolcsóbb szállítás. Ahhaaa megtaláltam PPS vaterafutár. Szuper. Megrendelem netes felületen. Másnap reggel fél 7 kor hív a futár, hogy pontosan merre is kell jönni, mert ő bizony 10 óráig meg fog jelenni nálam a csomagért. Férj előszed sütő becsomagol, eleje vastagon karton oldalai habfólia, és neylon. 10 óra sehol a futár, nekem mennem kell itthonról majd felhív ha baja van. Este 20 órakor hív a futár, hogy bakker elfelejtettem a csomagért menni, mondom észrevettem! Új időpont kedd. Kedd reggel megint hív a futár 7 kor, hogy 10 perc és itt van. ok. Megjött a futár DPD-s kocsival Gondoltam magamba szenilis vagyok h DPD azt biztos PPS nek nézek! Futárt kérdezem, hogy hogy is van. Hát ő sem nagyon tudja de írjam alá és hadd menjen! Csomag be a kocsiba. Kocsi lefullad futár anyázik. behúztuk a futárt és nagy reményekkel tele vártuk a csütörtököt, hogy a vevő felhívjon és megdicsérje milyen szuper sütőt kapott. Csütörtök délután. . . vevő hív, hogy most hívta a futárszolgálatot, mert az anyukája egész nap otthon volt és nem ért oda hozzá a sütő. Mondom az hogy lehet? Azt mondja ez nem a legrosszabb a sztoriban. A sütő összetört. REMEK!

Telefon elő, futárszolgálatot hív. Röpke 4 perc után beszélni is tudtam egy hús-vér emberrel, addig a nagyszerű gyászzene szólt. Jó napot érdeklődni szeretnék a csomagom iránt. Rendben mondja a számát! Lediktáltam, erre ő is megerősített abban, hogy a sütőt gallyra verték! De nyugodjon meg felhívtuk a feladót és tisztáztuk vele, a továbbiakat! Ahhha WTF? A feladó én vagyok és illett volna felhívni... Diszpécser észhez tér és jah, hogy ön a feladó? Igen én vagyok. Akkor meg kell várnia, míg a jegyzökönyv elkészül, és utána jelezni felénk a kártérítési igényét! Rendben.

Két nap múlva újra hívtam a DPD mire egy kisasszony arrogánsan közölte, hogy hívjam fel a PPS-t mert nekik kell beadni a kárigényt! Szuper. Másnap reggel megint olyan 7 óra körül dudálás! Mondom ki az a jóképességü? DPD futár visszahozta a sütőt! Mondom mit kezdjek vele? Vegye át mert vissza kellett hoznom, de a jegyzőkonyv elkészült, kártérítést fogok kapni! Ok. Aláírtam és szerintem itt szúrtam el!Könnyes szemmel kibontom a sütőt, igen tényleg betörték az üvegét...

Sajnálkozom egy ideig aztán észre veszem, hogy a tepsi nincs benne és egy dobozka sem miben a csavarok és pótalkatrészek vannak! A ..... ...átokat! Gooogle elő PPS futárszolgálat telefon... Persze, hogy sehol nincs. Emailben lehet jelezni ha bármi bajod van. Megtettem erre 3 napja semmi.

Jelzem már lassan egy hete összetört a sütő és azóta egyszer sem hívtak semmilyen ügyben sem a DPD sem a PPS. Én hívogattam őket! Illett volna jelezniük, hogy összetörtük a sütőt! Szerintem elrontottam azzal, hogy átvettem a sütőt amikor visszahozta a futár.

Bárkinek bármilyen ötlete van kérjük kézzel inteni, és itt a Homáron megoldásra kerül a sor! Please... Valami okosságot!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.27. 12:12:24

" Röpke 4 perc után beszélni is tudtam egy hús-vér emberrel, addig a nagyszerű gyászzene szólt."

Mit akarsz, elsőre tök gyors volt.

Összetört cucchoz meg mi szóljon, örömóda? :D

England win The Ashes! 2013.05.27. 12:12:55

A PPS egyébként veszélyes, erről a katonaviselt urak talán majd többet mesélnek a kommentekben. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.27. 12:13:44

" De nyugodjon meg felhívtuk a feladót és tisztáztuk vele, a továbbiakat! Ahhha WTF? A feladó én vagyok és illett volna felhívni... Diszpécser észhez tér és jah, hogy ön a feladó? Igen én vagyok"

Akkor kit hívtak fel :D És nem tűnt fel senkinek, hogy az nem adott fel sütőt? :D

Illetve azt kell nekik írni, hogy ha nem kerülnek elő a cuccok, és a sütőt összetörő arc, feljelentést tesz... Lehet gyorsabban meglesz...

Citaro G (törölt) 2013.05.27. 12:16:14

Nem telefon, mail... el kell menni a központba, ha már telefon szám nem sok nincs a honlapon. Vagy tudakozó felhív, ott már elvileg lennie kell számnak, másnem fax, azt oda küldeni egy jól sikerültet...

England win The Ashes! 2013.05.27. 12:17:24

Az egyszer biztos, hogy nem kellett volna aláírni a jegyzőkönyvet, így tuti nehéz lesz bármit is tenni (pláne az előző poszt fényében).
Mi áll a jegyzőkönyvben amúgy? Elismerik, hogy ők zúzták le, vagy nem?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 12:24:54

Legutóbb Edének köldtem Füredre egy üvegasztalt, de azt is összetörték.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.27. 12:31:11

De legalább klumpás csirke nélkül rendelted, így legalább az nem szemvedett károsodást. De ó, nem szeretem én az ilyetén posztokat, mi lesz, ha legközelebb rendelek valamit? Csak a plusz stresszingelést segítik elő ezek a sztorik. Ellenben tudni kell, minden ilyenről! További részlhetek a http://www.sutozuzas.hu-n!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.27. 12:32:13

ezen felzokogtam:

Szállítási módok:

1. Megbízóink által feladott küldeményeket - az áru felvételét követő munkanapon - a munkaidő végéig kézbesítjük.

Lehetőségek:

Budapestről - Budapestre

Budapestről - Vidékre

Vidékről - Budapestre

Vidékről - Vidékre

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 12:33:40

@zsiráfffff: :)) Négyet kihagytak:
Szegedről - Szegedre
Szegedről - nem Szegedre
nem Szegedről - Szegedre
nem Szegedről - nem Szegedre

Manyecska 2013.05.27. 12:33:54

Diszkrét szoptatás kendőben.
:DD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.27. 12:36:34

@Manyecska: na te sem a Rém Rendes Család cipőüzletbeni nyílt gyermekszoptatós epizódját tekinted! (Ezek hogy jönnek nálad?:D)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.27. 12:37:49

@atpijkamo: minnyár írok levelet is nekik :D . nemtom mivan itt mostanában, de mintha nőne az idiótákok/négyzetméter mutatószáma.

Manyecska 2013.05.27. 12:40:35

@atpijkamo: ez valami elb@szott Orient-Expressz???? @Kellemes Zérókomponista:az jó volt:D!!

elwood 2013.05.27. 13:00:53

polgári peres úton be lehet hajtani.

5-6 év remek időtöltés.

Manyecska 2013.05.27. 13:07:12

Nem-e volt ráírva-e hogy törékeny, esetleg..?

2013.05.27. 13:13:57

Jelzem már lassan egy hete összetört a sütő és azóta egyszer sem hívtak semmilyen ügyben sem a DPD sem a PPS.

Szerintem nekik nem sürgős!

2013.05.27. 13:15:17

@Manyecska: Nem-e volt ráírva-e hogy törékeny, esetleg..?

Ez a kedvencem! Ha nincs ráírva akkor lehet vele focizni?????

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.27. 13:16:18

Viszont a csókától, aki összetörte, már tuti levonták a kárt.
Plusz behajtották a biztosítótól.

Jokkura 2013.05.27. 13:17:00

na itt van az eb elhantolva: "Nézegetem a neten melyik lenne a legolcsóbb szállítás." Jobban jártál volna,ha bepakkolod az autóba és irány a vevő.
Arra kufá..,izé futárcégre még egy platnit sem bízok ,amelyiknek 6 neve van össze-vissa vannak a tulajdonviszonyok, a futi egy olyan kocsival jár ami nem indul, és több mint 1 órát késik.

Nindu 2013.05.27. 13:17:19

Nekem a DPD egyszer sikeresen megnyomorított egy G5 Mac Pro-t, majd azzal a kifogással, hogy nem gyári csomagolásban volt lepattintottak. Igaz kár nem volt nagy, kb. 20e Ft. Rendesen be is volt csomagolva, kartondobozon kívűl bubis fóliával vastagon körbe volt tekerve. Ennek ellenére sikerült egy 20 kilós alumínium téglalapot leamortizálni... Be is fejeztem mindennemű kapcsolatot velük, és a cégemet is sikeresen lebeszéltem róla, hogy őket használjuk!
Nyaljanak sót!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.27. 13:19:00

Figyelem, figyelem! Vatera Valit várják a hangosbemondónál.
Felkészül: Dépédé Dénes, Pépées Péter.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.27. 13:22:20

@Jokkura: A "Ja, elfelejtettem elmenni a csomagért!" kezdetű vidám csujogatót kihagytad.

Manyecska 2013.05.27. 13:24:29

@Cicmen: nem, de talán nem dobnak rá menet közben egy heverőt, ilyenek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.27. 13:25:46

@agresszív kismalac: Üzleti modell

@Cicmen: Láttam már kirakodást futárcégnél, röpködnek a csomagok.
Bár egy sütőt gondolom nem dobálnak...

Manyecska 2013.05.27. 13:36:49

@ColT: egy gáztűzhelyt?? bármikor berobbanhat!! :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.27. 13:39:59

@Manyecska: Gyanús azért ha van benne palack is :D

Manyecska 2013.05.27. 13:42:12

@ColT: :) hát istenem, nem tanították meg gyerekkorukban őket hogy nem szabad dobálni??:P

Jokkura 2013.05.27. 13:46:14

@agresszív kismalac: ,finoman el volt bújtatva a negatív felsorolások közt :) ( 'több mint egy órát késik,',csak 8 órával később jutott eszébe ,hogy valamit kihagyott)

Jokkura 2013.05.27. 13:48:50

@agresszív kismalac: Finoman el volt bújtatva a negatív felsorolások közt :)); ( 'több, mint egy órát késik, ' csak 8 óra volt ...)

Jokkura 2013.05.27. 13:50:32

mi van a kommenteket is PPS,DPD, GTR ,stb. szállítja ??

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 13:53:08

@Jokkura: "mi van a kommenteket is PPS,DPD, GTR ,stb. szállítja ?? "

A blogmoci a barátod. Akinek ilyen barátja van, minek annak ellenség?

janbor 2013.05.27. 13:58:57

A DPD-t is emberek csinálják. A zemberek pedig sok mindent eltudnak b..cseszni.
Nékem üvegárút hozott a DPD :töretlenül
időben és kelet-Magyarországra.Ez a szállító rendes volt.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 14:02:05

@janbor: "Nékem üvegárút hozott a DPD :töretlenül"

Az üvegá az rút, azt értem. De mit hozott?

Jokkura 2013.05.27. 14:10:19

@atpijkamo: nem a barátom,de nincs jobb itt :)
"üvegárút" az üvegnek az árát
@ColT: Szerintem azért a blogmotor kicsit fürgébb és kevésbé töri össze a "küldeményt" ,csak néha lenyeli ,majd egyszercsak visszakérődzi :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 14:13:14

@Jokkura: Ja. Mindig meg zavar ez a újmagyar. (Látod, szépen különírom a szavakat, ahogy újabban illik.)

England win The Ashes! 2013.05.27. 14:18:57

@atpijkamo: Pedig ez még sehol sincs a nagy vízen túli emzéperiksz szókincséhez és helyesírásához képest.

Hegyirablo 2013.05.27. 14:22:12

Csak nekem kínszenvedés olvasni az ilyen "sütő kivesz, csomagba berak, futár felhív" stílusban írt történeteket?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 14:22:52

@Dr Jozef Vengloš: Ne nagyonokos. Ez itten fejlődés, az ottan visszafejlődés. Ért-Ede?

Az, hogy ugyanoda vezetnek, az merő véletlen.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 14:24:22

@Hegyirablo: Az csak modoros, és az direkt van. (Minek?) Sokkal kevesebb agysejtemet rombolja, mint a hejesírási hibák.

Jokkura 2013.05.27. 14:33:53

@atpijkamo: igen ,az elváló igekötőket egybe a közbeékelődött szóval, az egybe írandó igekötőket meg külön írva...
mijafa..-nak kell 1/2 évente új helyesrágási segédleteket kiadni?
HAmarosan mi is ott tartunk mint az amik(usákok) ,mindent rövidítünk,csak makogni fogunk.

Hegyirablo 2013.05.27. 14:38:30

@atpijkamo: Ez nem modoros, ez simán csak pongyola.

England win The Ashes! 2013.05.27. 14:46:13

@Jokkura: Lassan?

Deákmunkában adatrögzítést végeztem az egyik legutáltabb multinál, aztán a papíron ott áll a megfelelő rovatban, hogy Móvár vagy Egom. Akkor még úgy gondoltam, sietett az ügyintéző, rövid a vonal, szóval megértem. Aztán mikor élő szóban hallottam ugyanezeket a szavakat a buszpályaudvaron, leszakadt a pofám.

neet 2013.05.27. 14:47:42

Nem szoktam nyelvtanba belekötni, nekem sem kifogásolhatatlan a tudásom/írásom, de ti mindig csak a mindígbe meg a szervízbe köttök bele, de mi a helyzet a központozással? A vesszőkre gondolok. Engem az borít ki, h ahol kell, ott legtöbbször kimarad, ahol meg nem kell, oda kirakják. Index címlapos sztorik. Jó esetben csak bonyolulttá teszik az értelmezést, rossz napjaimon érthetetlen az egész. A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz én nem ellenzem. Vagymi.

Jokkura 2013.05.27. 14:52:11

@Dr Jozef Vengloš: Akkor gyorsan :) A magyar is lusta írni (hála az SMS-nek és az internetnek), de már a kiejtett szavakon is spórol.
Szfvár,Hmvhely,Perzsébet(Böskefalva),Púhely,Rpújpest,BAZ-megye, stb.

Gyüre Tímea 2013.05.27. 15:05:06

@J@ColT: Rendben, hogy elb..ták!Nem ez a lényeg, hanem az, hogy miért nem szólnak?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 15:06:29

@Hegyirablo:

- Modoros.
- Pongyola.
- Modoros.
- Pongyola.
- Szar.
- Szar.

Gyüre Tímea 2013.05.27. 15:10:08

@Hegyirablo: Leírhatom Neked úgy is, hogy lehajolt a futár felvette a csomagot.A bal kezével kinyitotta a Mercedes Sprinter tipusú gépjárműjének az ajtaját ezután berakta a csomagot.Elővettem a Nokia típusú mobiltelefonomat , kioldottam a billentyűzárat ,és tárcsáztam a következő számokat:06 40 100 373.Megnyomtam a zöld gombot és hívást kezdeményeztem.Ha neked így érthetőbb leírom szívesen :)

Gyüre Tímea 2013.05.27. 15:11:27

@Jokkura: És érdemlegesen tudsz nekem tanácsot adni, hogy merre tovább?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 15:12:42

@Dr Jozef Vengloš: "Móvár vagy Egom"

Csak gy.k.:

Móvár = Mosonmagyaróvár
Egom = Esztergom.

A gyorsbeszédű farkas megállítja az erdőben a szófukar kislányt:
- Mi a neved, hová mész, mi van a kosaradban?
- Esztergomba.

Gyüre Tímea 2013.05.27. 15:13:02

@neet: Elég lehet Neked is :) itt egy csomó vessző,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, rakd oda ahol én kihagytam :)Ne legyen álmatlan éjszakád :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 15:14:47

@Gyüre Tímea: "@Hegyirablo: Leírhatom Neked úgy is, hogy lehajolt a futár"

Nem lett kevésbé modoros.

Miért nem lehet úgy írni, hogy a lényeget mondjuk, de azt kimondjuk értelmesen?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 15:18:09

@Gyüre Tímea: "@neet: Elég lehet Neked is :) itt egy csomó vessző,,,,,,"

Azért többet vétettél édesnyanyanyelvünk ellen, mint az a maroknyi elveszett vessző. A legrosszabb, hogy még csak nem is tudod.

Gyüre Tímea 2013.05.27. 15:22:02

@atpijkamo: Légy szíves írd le nekem akkor úgy, ahogy te gondolnád.Modorosan.És akkor megértem én modortalan!Legalább tanulok a MESTER-től.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 15:28:51

@Gyüre Tímea: Mármint nemmodorosan. Szívesen, gyermekem. (Sajnos én mindig kettes voltam helyesírásból, úgyhogy marad benne pár hiba.)

Eladtam a Vaterán egy sütőt. Nézegetem a neten, melyik lenne a legolcsóbb szállítási mód. Ahhaaa, megtaláltam, PPS vaterafutár. Szuper! Megrendelem a netes felületen. Másnap reggel fél 7-kor hív a futár, hogy pontosan merre is kell jönni, mert ő bizony 10 óráig meg fog jelenni nálam a csomagért. A férjemmel becsomagoltattam a sütőt, az elejét vastag kartonnal, az oldalait habfóliával és neylonnal borította be. 10 órakor még sehol a futár, nekem mennem kell itthonról. Majd felhív, ha baja van. ...

Gyüre Tímea 2013.05.27. 15:36:05

@atpijkamo: Megtaláltam egy cikket, ami a te kezed munkáját dicséri! Íme:
Haveromnak szokásává vált, hogy nem foglalkozik azzal, hogy éppen hol van, ő szellent, mikor azt tennie kell.
Éppen vele, és még egy harmadik sráccal sétáltunk a városunk főutcáján, mikor összefutottunk egyik közös lány ismerőssünkel. Megálltunk beszélgetni vele. Bő 10 perc eszmecsere után indulni készültünk tovább, mikor korábban említett módon haverom recsegtetett egy hatalmasat. Meg is figyeltük, hogy nem próbálta álcázni mit tett. Ekkor döbbent rá, hogy ő nem szokott így viselkedni lányok társaságában, így le is sápadt.
Mi természetesen megszoktuk, és nem is azon nevettünk, hogy mit tett, hanem azon, hogy mögötte éppen járókelők haladtak el. Szegények nem mertek levegőt sem venni, míg haverom mellett kellett elmenniük.
Majdnem rosszul lettünk a nevetéstől, de ő nem mert nevetni.
Szerintem ezek utén, te ne tanítsál meg "modorkodni" mert elég furán venné ki a szitu :)Vagy rosszul értelmezem?

elwood 2013.05.27. 15:42:09

@Gyüre Tímea: ne törődj velük. ez egy életforma itt lebzselni és mindenbe belekötni.
ne vedd komolyan.

Gyüre Tímea 2013.05.27. 15:43:48

@elwood: Már hirtelen azt hittem velem nincs rendben valami.... Köszi

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 15:45:37

@Gyüre Tímea: Rosszul értelmezed. Azokat kiscsajok küldik be, és csak a durvább helyesírási hibákat, félrefogalmazásokat, szükségtelen rövidítéseket javítom. Van amikor ki kell hagyni teljes mondatokat, mert nem tudom megfejteni az értelmüket. Ha túl sokat kell vágni, vagy eleve értelmetlen a sztori, megy a kukába.

Próbálom megtartani az eredeti mesélő stílusát, de mégis olvashatóvá tenni.

Nem várom el senkitől, tőled se, hogy nyelvtanári magasságokba emelkedve írjatok. Már akkor boldog lennék, ha az alsótagozatos nyelvtannal mindenki tisztában lenne. Na, jó, valójában a hetedikes szint tenne boldoggá.

Persze, ez itt a fórumokon beszélt nyelv, becsúszhat egy-egy felesleges rövidítés, pongyolaság, elütés. De ne az legyen a sztenderd!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 15:50:06

Köszönöm @elwood: , éppen találtam egy megtért lelket, aki hajlandó belegondolni, erre te itt lerombolod minden igyekezetem. Pont te, aki képes vagy értelmes egész mondatokban kommunikálni.

neet 2013.05.27. 15:56:40

Bocs, de miután nem kávézom és esős az idő, le vagyok lassulva. Tímea írta a posztot? Sajnálom a süttőjét.
Nem bele akartam kötni, hanem úgy általában a neten/újságban megjelent irományokra. Magára vette a más ingét.
Amúgy én drága dolgot nem bízok senkire, viszem magam/emberem.

neet 2013.05.27. 16:00:03

Emlékeztek még a fordítva szállított fűnyírós esetre? Asszem kifolyt az olaja. Azzal mi lett? Hűtőt lehet már fektetve szállítani, vagy az gáz? És mi van azzal a csajjal, akinek eresztett a tusolója? És a békás kocsi a parkolóból kijött ilyen görgőkön vhogy? Nem lehetne azokat update-elni? Nosztalgikus kedvem támadt.

elwood 2013.05.27. 16:01:17

@atpijkamo: megsajnáltam szegényt. a sütője is összetört. a nép is rárontott.
mit számít az a pár vessző ilyen helyzetben.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 16:03:44

@elwood: :)) Ha találsz egy hibátlan mondatot, igazat adok neked.

elwood 2013.05.27. 16:04:06

@neet: a görgőket azóta is itt őrzöm az avataromban.

Gyüre Tímea 2013.05.27. 16:10:04

@elwood: @atpijkamo: És érdemben, tudtok valami jó tanácsot adni, hogy hogyan tovább?Mit tehetnék?Mert tudod a kalács meg a tanács sztorit.

elwood 2013.05.27. 16:14:02

@Gyüre Tímea: én nem tudok. de én nem is kötekedtem :-)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 16:15:26

@Gyüre Tímea: Én mindig kettes voltam magyarból. Sose tudtam jól fogalmazni, helyesen írni. Negyven év gyakorlás után érthetően, kevés hibával írok. (Nem lettem egy sekszpír.) Gyakoroljál, és ha nem vagy benne biztos, guglizzál. Áttanulmányozhatod még az általános iskolás nyelvtankönyveket, nem olyan vastagok.

helyesiras.mta.hu/

Gyüre Tímea 2013.05.27. 16:24:07

@atpijkamo: És miután sikeresen megráztátok egymás pöcsét, segíthetne nekem is valaki.Hm?

elwood 2013.05.27. 16:24:22

@atpijkamo: nem lehet, hogy a sütőt gondolta most fontosabbnak, és abban kért segítséget ?

elwood 2013.05.27. 16:26:06

@Gyüre Tímea: úgy érted rázogatásban ? :-)

Gyüre Tímea 2013.05.27. 16:26:49

@atpijkamo: Szerintem te nagyon ráérsz erre.Légy olyan szíves és olvasd el még egyszer az általános iskolai tankönyveket,és ha kész vagy akkor kommentelj:)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 16:28:17

@Gyüre Tímea: "olvasd el még egyszer az általános iskolai tankönyveket"

Megtörtént.

Gyüre Tímea 2013.05.27. 16:28:40

@elwood: Köszönöm @elwood: , éppen találtam egy megtért lelket, aki hajlandó belegondolni, erre te itt lerombolod minden igyekezetem. Pont te, aki képes vagy értelmes egész mondatokban kommunikálni. I LOVE YOU :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 16:31:41

@elwood: Akkor naggyon el van tévedve szegény.

Az ínhüvelygyulladásomra kértem és kaptam itt segítséget. A kapott tanácsokat megfogadtam, el is múlt.

De hogy egy futárszolgálathoz hogy kell betelefonálni, azt nem mi fogjuk megtanítani neki. Vagy szervezzünk tüntetést a DPD/GTR/PPS előtt? Vagy mire gondolhat?

Gyüre Tímea 2013.05.27. 16:31:54

@atpijkamo: És bele is húztad abba amibe gondoltam ?
:)

Gyüre Tímea 2013.05.27. 16:34:10

@atpijkamo: Tpikus példája annak,hogy nem mindegy hogy az okos hülyéskedik ,vagy a hülye okoskodik.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 16:35:08

@Gyüre Tímea: "És miután sikeresen megráztátok egymás pöcsét, segíthetne nekem is valaki.Hm?"

Kérésed parancs. Menj el egy olcsó és jó ügyvédhez. Írassál vele mind a két társasághoz egy felszólító levelet, hogy az okozott kárt térítsék meg, vagy bírósághoz fordulsz. Ha nem vezet eredményre, fordulj bírósághoz, és védd meg az igazadat! M.o.-on a vesztes fél fizeti az ügyvédi költségeket.

Gyüre Tímea 2013.05.27. 16:36:26

@atpijkamo: És az agyhugykőre találtál már valami megoldást?

Gyüre Tímea 2013.05.27. 16:37:33

@atpijkamo: KÖSZÖNÖM!!!(remélem jól írtam)Végre érdemben is hozzászóltál a témához!REMEK :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 16:38:20

@Gyüre Tímea: Na, hogy boldog legyél, harmadfokú rontást küldtem a DPD/GTR/PPS társaságokra. A következő napokban le fog égni a házuk, beléjük csap a villám, és más hasonló szomorúságok fognak velük történni. Szólj, ha megtérítették a károd, leveszem róluk a rontást.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 16:42:08

@Gyüre Tímea: Hát ha neked ehhez más tanácsa kellett, akkor nem volt teljes a neveltetésed.

Percenként többször lélegezni kell, különben megfulladsz!

Csak zöldön menjél át a zebrán, ha nincs lámpa, akkor nézz jól körül!

A Dunán a hidakon menj át! Ha nincs híd elérhető közelségben, akkor kompon vagy gázlón.

Van még, ahonnan ezek jöttek...

Gyüre Tímea 2013.05.27. 16:53:01

@atpijkamo: A neveltetésemmel semmi probléma nincsen.Esetleg ami szóba jöhet, az az, hogy allergiás vagyok a kisebbségi érzésekkel küzdő gyenge elméjű pöcsökre.De ezt szerintem el lehet nézni nekem.Látom lelki szemeim előtt ,ahogy ülsz a gép előtt vered a cerkád,mert te fa..a gyerek vagy és megmondod a magadét a sütős kis csajnak a homáron.:) Nem vagyok hajlandó veled több eszmecserét folytatni, mert nem alacsonyodom le a szintedre.Pá

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 16:55:47

@Gyüre Tímea: :)) Határozottan fejlődsz. Na, így lépjél fel a futárszolgálatokkal szemben!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.27. 17:03:06

@Gyüre Tímea: nekem ez nagyon bejön! Végre kellő alaposság. S így olyan infókat is megosztasz - mégha más utat nem ismervén a gunyorosságon keresztül is -, meiiek másoknak fontosak lehetnek, de neked nem, mert hát a te gondolkodásod alapjén nem, no de ugye sose tudni, kitudhassa, te nem. Nah, ezért kell mindig mindent. Ezután minden poszthoz légyen egy kiterjesztett, teljesértékű változat. Ezt kívánom én.

Amúgy Timejja, figyelj, ha továbbra is ilyen nagymértékű önérzettel, mégeshozzá ilyen ovis kivitelben fogod védeni a kondér becsületét, akkor téged itt rettenet-mód szét fognak cincálni emiatt. Teszem hozzá, legnagyobb megelégedésemre. Senki nem akar bántani, nem kell támadva védekezni (amúgy is elég messze áll a szalonképes letisztultságtól) ez, tehát hagydabba. Sztorival kapcsolatban egyébként együttérzésem, de sose tudni megérdemelted-e esetleg!:D Gondolkodjunk a sors alakulásain. Talán tanulhatunk.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.27. 17:05:18

@atpijkamo: érted? Azaz látod? Bemondta, hogy pá.:D Ez a makszimálisan egyedi érzelmikiokádottságot megcélzó medzsikwörd. Hogy érzed most magad, egy ilyen hathatós pázás után? Csoportterápiát yavaslok.

England win The Ashes! 2013.05.27. 17:11:23

@Kellemes Zérókomponista: Ezen a kondér becsületén elég hangosan felröhögtem. :D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 17:11:46

@Kellemes Zérókomponista: Költői hozzászólásid elég gyógyír lelkemnek.

Egyébként meg különbséget kell tenni aközött, hogy egy rútkiskacsa csúnyán nézett rád, vagy egy lódarázs a nemiszervedbe csípett.

Ha megfigyeled, határozottan fejlődik a helyesírása. Már csak a központozással bánik mostohán.

Gyüre Tímea 2013.05.27. 17:16:55

@Kellemes Zérókomponista: Fogd karon a @atpijkamo: barátodat és csináld azt vele amit most gondolok!Tipikusan azok az emberek(vagy kiborgok)vagytok akik a neten élik ki magukat, és a zöldségesnél egy kiló krumplit is félve kértek!Nem az a fa..a gyerek aki beszólogat...egyszer ti is fel fogtok nőni a való világhoz.Vagy nem.Addig meg élitek a silány kis életeteket, bent a négy fal között a cicával.Húzd ki magad mert nagyon beszóltál!:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.27. 17:17:51

@Kellemes Zérókomponista: Pázósan szép az élet.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.27. 17:20:10

Én a múltkor két kiló krumplit vettem egyszerre. ...bár kicsit cidriztem azért.
Király e vagyok?

Gyüre Tímea 2013.05.27. 17:24:42

@agresszív kismalac: Zsírkirály vagy! :)Veregesd meg a vállad :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 17:27:40

@Gyüre Tímea: Figyusz Timi! Te nem létezel, téged, meg itt mindenkit én csak elképzellek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.27. 17:46:46

@atpijkamo: Vagy Timi képzeli, hogy te elképzeled őt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.27. 17:48:52

Szabó Lőrinc:
Dsuang Dszi álma
Kétezer évvel ezelőtt Dsuang
Dszi,
a mester, egy lepkére
mutatott.
Álmomban -mondta- ez a
lepke voltam
és most egy kicsit zavarban
vagyok.
Lepke -mesélte- igen lepke
voltam,
s a lepke vígan táncolt a
napon,
és nem is sejtette, hogy ő
Dsuang Dszi.
És felébredtem. És most nem
tudom,
most nem tudom -folytatta
eltűnődve-
mi az igazság, melyik
lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e
a lepkét
vagy a lepke álmodik
engemet?
Én jót nevettem: Ne tréfálj,
Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang
Dszi! Te hát!
Ő mosolygott: Az álombeli
lepke
épp így hitte a maga igazát!
Ő mosolygott, én vállat
vontam. Aztán
valami mégis
megborzongatott,
kétezer évig töprengtem
azóta,
de egyre bizonytalanabb
vagyok,
és most már azt hiszem,
hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és
költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi
álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat
én.

bigmac 2013.05.27. 18:04:30

Hát igen drága poster megint nem nézte meg mit ír alá...ráadásul minek vesz át egy gajra vágott sütöt?...vigye ahova akarja a dpd hamár gajra lett vágva...sajnos ez egy olyan ország hogyha nem vagy résen 0_24 akkor tuti átbasznak elöbb útóbb....én már yó ideje nem írok alá semit csak ha extra muszály..elötte megfontoltan elolvasom:)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 18:30:24

@agresszív kismalac: Faszok vagyunk! Nem megoldást keresett, hanem együttérzést. Mindig beleesem a csajoknak eme csapdájába.

igi1 2013.05.27. 18:40:02

@Cicmen: hunne ha bunkó és csoresz is a köcsöge

Vaterafutárnak meg régen rossz hire van

Mikor tanuljuk már meg

HA VALAMIRE ADNI KELL, NE SMUCIGOSKODJUNK!

Egyéves Önkéntes 2013.05.27. 19:35:10

@Gyüre Tímea: Még annyit tudok segíteni, hogy: gaJra és nem gallyra.

Egyéves Önkéntes 2013.05.27. 19:42:43

@Gyüre Tímea: De hogy konstruktív is legyek, udvarias vagy őszinte véleményt szeretnél?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.27. 19:55:47

@atpijkamo: látod? Én meg zsigerből hogymegadtam neki.
@Gyüre Tímea: a férfiak nem tartanak macskát, oké? Be kell vallanom, volt egy időszak, mikor rendszeresen éhenhaltam, ugyanis nem mertem ételt vásárolni.. Ne tudd meg!
@igi1: legutóbbian újdonsült birtokolmányomat a GLS szárította ki. Na? Ki a sikerember?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.27. 20:07:11

@Gyüre Tímea: jahogy te vagy a posztoló, oszt ráadásul még éppen menstruálsz is. :D ez így sokkal szórakoztatóbb, meg kell hagyni!

lazarjozsef75 2013.05.27. 21:02:44

Ahelyett, hogy Tímeán, illetve a mondanivalóján köszörülnétek a nyelveteket, segíthetnének eldönteni asszonypajtás kérdését, hogy UPC, vagy tréhome? Én egyelőre nem jutok szóhoz...

England win The Ashes! 2013.05.27. 21:06:06

@lazarjozsef75: De javaslom, kérdezd meg az asszonyt, aztán érts vele egyet.

Ha esetleg kalandra vágysz, akkor a fenti, kis módosítással: kérdezd meg, ő mit akar, aztán a másikat javasold. :)

igi1 2013.05.27. 21:10:14

Szinte nem is nézek tvt, csak egy szuper net, a többi...

Ha net van, úgy is lehet tvzni, reklàmok nèlkül

Szinte csak a filmeket nèzem késő este

England win The Ashes! 2013.05.27. 21:15:41

@lazarjozsef75: Melyiket próbálod ki? A békepártit vagy a kalandtúrást?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 21:18:30

@lazarjozsef75: "UPC, vagy tréhome?"

Ez itt évek óta tréhome mentes övezet. És így is marad. Előbb lepaktálok az ördöggel, mint velük.

Ördögnet...

CID 2013.05.27. 21:25:01

@atpijkamo: VOIP huszár már megint okosat szólt
.@lazarjozsef75: té lesz az, bár meggondolandó az ár és technologia fügvényében.

budahazyj 2013.05.27. 22:33:19

Na figyelj, hivdd ki a futart megegyszer, aztan gyujtsd fel a kocsijat.

igazságos 2013.05.27. 22:37:05

@atpijkamo: nekünk már öt éve az van, és semmi gond vele

de basznak jobb netet adni, sajnos

akkor már én is elélveznék

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 22:39:47

@igazságos: "semmi gond vele"

Nem tudom, van-e gond vele, és nem is érdekel. Matávval örökre szakítottam, és boldogabb így az életem.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.27. 23:38:33

@Lhokseumawe: Jől van, aranyember. Senki se bántotta a Tímeádat. Lessz sok kis elgépelés...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.05.28. 00:58:41

Az a baj, hogy javítani se igen lehet. Hiába cserélhető az ajtó, csak alkatrészenként forgalmazzák, ajtót egyben nem. Tehát vagy megveszi alkatrészenként az ajtót, és aztán jó pénzért összebuherálja a szerviz, jó esetben igényesen, vagy új sütő. Ebben az esetben lesz egy tartalék sütő ajtó nélkül. Alkatrészbányának megteszi.

vape 2013.05.28. 09:21:30

"Megjött a futár DPD-s kocsival"
Egy beépíthető sütőt 1, azaz egy db futár cipelt ki a lakásból, el a kocsiig? Tekintve egy ilyen cucc méretét és tömegét, borítékolható volt, hogy nem ússza meg a sütő sérülés nélkül a szállítást.

Atörökk 2013.05.28. 09:22:45

Kideríteni, ki volt a futár, lófejet küldeni neki, utána este háza előtt megvárni.

elwood 2013.05.28. 10:00:13

@atpijkamo: "Menj el egy olcsó és jó ügyvédhez. Írassál vele mind a két társasághoz egy felszólító levelet"

az ügyvéd (akár olcsó is) nem kerül annyiba, mint a használt sütő ?

(ha nem jut el a perig akkor a felszólítás költségét ráterhelheti a másikra ?)

elwood 2013.05.28. 10:02:59

@lazarjozsef75: UPC nekem bejött. kevés gond, gyors net, ahol konkurrencia is van ott olcsó is.

ha az asszony ilyeneket kérdez akkor inkább őt cseréld le. a helyes kérdések ilyenek mint: "Mit főzzek ma? Bort is kérsz vagy elég ha pár üveg sört hozok ?" ... ilyesmi.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.28. 11:12:04

@elwood: Igazad lehet. De nem biztos. Van olyan használt ügyvéd, és olcsó sütő, hogy megéri szarakodni velük.

Egy felszólító levél mintáért nem fog tízezreket elkérni. És ha jófej, a jövőbeni megbízások reményében megcsinálhatja ingyér is. Nekem mondta már az ügyvédem, hogy ez most eddig ingyér volt, majd fizetek, ha komolyabb feldatot végzünk.

Meg itt elvekről is van szó.

elwood 2013.05.28. 11:21:46

@atpijkamo: nem állítottam semmit, csak kérdeztem. szerencsére még nem kellett ügyvéd adásvételen kívül.

Manyecska 2013.05.28. 11:23:01

@agresszív kismalac: én csak azt tudom hogy a bátrak korán halnak!! :D

Hegyirablo 2013.05.28. 11:32:25

@Gyüre Tímea: Megpróbálom úgy elmagyarázni, hogy még te is megértsd, bár előnyben vagyok veled szemben, hiszen évekig tanultam ezt, nem középiskolás fokon.

"Eladtam egy beépíthető sütőt. Megnéztem a neten melyik lenne a legolcsóbb szállítás. PPS vaterafutárt választottam, neten meg is rendeltem. Másnap reggel fél hétkor hív a futár, a pontos cím miatt, valamint szólt, hogy 10 óráig megérkezi. Megkértem a férjemet, hogy szerelje ki, és csomagolja be a sütőt. Azonban a 10 órás megbeszélt időpontra a futár nem jelent meg, én viszont nem tudtam tovább várni. Este 20 órakor hívott fel, hogy kifelejtett a napi útjai közül." Stb.

Teljesen feleslegesek, idegesítől, ráadásul már elnézést, de műveltség színvonal(talanság)át tükrözik ezek, hogy:

"Ahhaaa", "szuper", "ő bizony meg fog jellenni nálam" (igen, meg fog, ez a dolga), "férj előszed", "bakker", meg a többi.

Ez így nagyjából olyan, mint ahogy a Barátok köztben, vagy ahogy az Éjjel-nappal Budapestben beszélnek. Az is szar.

elwood 2013.05.28. 11:44:37

@Hegyirablo: hát ennél a timi stílusa érdekesebb volt.

Hegyirablo 2013.05.28. 11:48:45

@elwood: Szórakoztatás a cél, vagy hogy kifizessék a sütőjét?

Hegyirablo 2013.05.28. 11:50:20

@agresszív kismalac: Ki mondta, hogy nézem? Hol írtam ilyet?

elwood 2013.05.28. 11:52:36

@Hegyirablo: természetesen a mi szórakoztatásunk.
vagy te kifizetted neki a sütőt ?

garathna 2013.05.28. 11:53:17

Szeretném hozzáfűzni hogy az itt írogató emberek fele ritka nagy paraj.... érdemi hozzászólás semmi, csak a posztoló helyesírásának fikázása.... Grat!

Atörökk 2013.05.28. 11:55:37

@garathna:
És nagyrészt zsidók is vagyunk, kivéve, aki buzi. Na erre varjál gombot.

garathna 2013.05.28. 12:05:19

@atörökk: Nincs bajom nekem semmilyen nációval, kivéve a nyelvtan náci görényekkel....Üdv

Hegyirablo 2013.05.28. 12:22:06

@elwood: A szövegén sírtam, a kommenteken röhögök. Ez az én szórakozásom.

Azt meg nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy röhögjek azon, hogy képes volt beregisztrálni azért, hogy beszóljon a kommentelőknek. Bár szerinte mindenki csak otthon a gép előtt nagylegény, és a cerkáját veri, az igazi lelki, mentálhigiéniás problémákat inkább ez tükrözhet.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.28. 12:40:17

@Hegyirablo: Ja, csak kitaláltad, hogyan beszélnek benne.
Én kérek elnézést.

2013.05.28. 13:50:12

Elvileg holnap lesz a TV-ben a Posta mellé dumája, hogy mennyi csomag veszik el ha érdekel valakit:

RTL Klub műsora
2013. május 29. szerda

22:45 Házon kívül

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.05.28. 14:32:21

@Gyüre Tímea: Te mit akarsz itt??
Ezek a régi homáros arcok megesznek téged reggelire.

Tanács: tegyél új üveget a sütőbe, vidd el takszival a +rendelőhöz, a DDT-nek vagy miafaszomnak meg kézbesítsd a taxi-számlát egy féltéglával megerősítve.
Na.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.05.28. 14:34:27

@Hegyirablo: Hát én a helyedben nem virítanék a nyelvérzékemmel, ráadásul az általad kifogásolt fordulatok egy része teljesen normális fordulat.

Gyüre Tímea 2013.05.28. 20:41:42

@budahazyj: Erre már gondoltam ... Köszi :)

Gyüre Tímea 2013.05.28. 20:44:20

@garathna: Köszönöm.Én is így látom.

Gyüre Tímea 2013.05.28. 20:48:20

@Mityu "aljanép" MG: Minden Homáros elkezdte valahol....Én most kezdtem :)

Gyüre Tímea 2013.05.28. 20:49:30

@Hegyirablo: Hm.... Nem tudok hozzászólni :)Édes vagy:)

Gyüre Tímea 2013.05.28. 20:54:16

@vape: A sütő súlya 27,5 kg!a terjedelme sem vészes!Gyanítom nem beépíthető sütőd van!De legalább Neked van :)

Gyüre Tímea 2013.05.28. 20:57:26

@Peti817172M: Nem arról van szó, hogy hogyan csináltassam meg a sütőt, hanem arról, hogy senki sem akar kártériteni, mert még senki sem keresett azóta sem.Mindenki egymásra mutogat.A DPD a PPS -re , és fordítva.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.05.28. 21:40:17

@Gyüre Tímea: Nem hiszem, hogy sokáig húzod.

Amúgy mit csinál most az eredeti vevő? Nyerskoszton él?

pimi50 2013.05.31. 17:24:49

A jó büdös francba, már megint az önjelölt Lőrince jelenség. Mi lenne, ha a felvetett problémára, és nem az indulat szülte formai hibákra koncentrálnánk. Ha segíteni nem tudsz, akkor fogd be a pofád. Remélem, hogy nem hagytam ki egyetlrn rohadt vesszőt sem

userkak 2013.07.12. 21:49:07

DPD-vel vigyázni, lásd legalsó 3 posztom:
homar.blog.hu/2011/02/07/fociznak_a_csomagokkal_a_dpd_nel Tehát, ha átvételkor nincs jegyzőkönyv, óne kártérítés.
süti beállítások módosítása