Tékozló Homár

Elfogyott a borzaska a Komjádiban

2013.05.28. 11:32 | jackyll | 366 komment

Naiv ügyfélnek sosem sikerült mátrai borzaskát rendelnie a Poló Pizzériából, mert időközben megszűnt az étel. Talán jobb is így, mert még a 444 junkfoodspecialistái sem tudtak megállapítani, miből készülhet, honnan jött, hová tart.

Olvastam a Komjádi Polo pizzériával kapcsolatos cikküket. Gondoltam én is megosztom önökkel tapasztalataimat a szolgáltatóval kapcsolatban. Sajnos a cikküket akkor nem sikerült elolvasnom amikor rendeltem tőlük. Két esetben volt hozzájuk szerencsém:

1. esetben kinéztem az étlapról egy mátrai borzaskát amit meg is rendeltem. Körülbelül 10 - 15 perccel később értesítettek, hogy az étlapon lévő ételt nem tudják elkészíteni. Szóval lemondtam a rendelést.

2. esetben gondoltam adok még egy esélyt a helynek mivel nagyon éhes voltam és nincs messze a munkahelyemtől (biztos gyorsan kihozzák. Lajos utcába) Gondoltam megint megpróbálkozom a borzaskával, de közben lekerült már az étlapról. Sebaj viszont másik nagy kedvencem a pásztor tarhonya felkeltette érdeklődésemet. Megrendeltem. Szintén kb. 10 perccel később hívnak, hogy olyan sok fogyott az ételből, hogy újra főzetnek jó ha 50 perc múlva érkezik?

(Gondoltam egy jó pásztortarhonyáért még képes leszek ennyit kibírni) No a rendelés 1 óra 58 perc múlva érkezett meg a portára. Ahol is már a portás fel szólt, hogy váltassam fel a tízezresemet mivel nem tudnak vissza adni. (itt megjegyzem, hogy a neten jeleztem, hogy tízezressel fogok fizetni) A futár nagyon zavartan próbálta magyarázni miért nem tud vissza adni és miért ért ide két óra alatt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 09:05:20

@Tormas Torontal: a 444.hu-t, akik ismét kaptak némi PR-lehetőséget Homártól.

@elwood: : )
Ki vágtat, mint szél, bár zord a dél?
Egy férfi jő, s hozza ebédjét;
a hűvös széltől úgy óvja dobozát, s
oly búsan nézi az elmaradt jattját.

@_____________: Ha abban az álomban vénszivar és egy traktor együtt szereopel, nyilván van valahol egy autóbontó / roncstelep is, és leginkább rémálom a traktortulaj részéről.
Átszínezett traktorok, dokureality Geszty-Hajdú-Stohl koproducerkedésével

@hagyma: Vigyazz! A fizetesed nem vetekedhet a hatartalan (!) bodzamezokkel.

@Lhokseumawe: És mindenkinek, aki szereti. Olvass határon túli (amerikai) irodalmat. Fordítógépes gánynak néztem, de nem. A szerző saját (!) fordítása:
mek.oszk.hu/11600/11602/11602.pdf
Íme, a teóriám: S. L. úr nem akarta, hogy műveit félrefordítsák, kiheréljék, elvesszen a lényegi mondanivaló a magyarítás során. Ezért nekilátott...
A novellák tetszenek, de a nyelvezete Xanax-díjas.

"Nincsen Pesten olyan utca, mint a Rottembiller utca! Így tedd rá, úgy tesz rá!" Mármint, aki bepötyögte, kinyomtatta, laminálta, kihelyezte a forgalmi rend változásáról szóló táblát a Keletihez. Valahol van fotó, majd 1x posztolom...

Atörökk 2013.05.29. 09:15:05

Ehh... Ellopták a zsidók a zúj posztot. Vagy a tuggyukik. Ejnye.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 09:25:01

Volt politika, izraelitázás, romázás, helyesírás. MI KELl MÉG?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.29. 09:26:07

@Fée verte: Kiváncsi vagyok, száz emberből hányan tudnák, melyik verset költötted át.:-/

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 09:28:51

@agresszív kismalac: Fogós kérdés...
Ha elég mélyre merülünk, adnak újposztot?

2013.05.29. 09:29:32

Borzalom! Elfogyott a borzaska!

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 09:29:56

@agresszív kismalac: Kéne valasmi ütős Coelho idézet...
:,(

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 09:31:12

@Cicmen: Szörnyű, elfogyott a szörnyecske.

Manyecska 2013.05.29. 09:31:16

"......, kék az ég,
Kék a tököm is, mi kell még" /népi rigmus/ :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.29. 09:32:21

@agresszív kismalac: dobd bele a "pornó, mélytorok és ingyenkurva" tag-eket és első helyen jön majd!

Manyecska 2013.05.29. 09:34:11

@zsiráfffff: az egy másik mese:D! tegnap megnéztem délelőtt de nem voltam boldog tőle :P...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.29. 09:36:54

@atörökk: esetleg mottónak a "szeretek agresszíven malackodni" ?

Atörökk 2013.05.29. 09:38:23

@zsiráfffff:
Mennyi jó ötlet. Most már újabb tippet csak százalékért adok :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.29. 09:40:46

@ColT: nos, inkább ez, mint az ámerika kontra bivalybasznád pingpongmeccs, nemigaz? :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.29. 09:41:43

@Fée verte: Ha elkezdünk Goethet elemezni? Feltétlenül.
...vagy Jackyll világgá megy.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 09:42:00

@ColT: Majd délidőben, fogyókúrázóknak.
Addig keresek valami jót.

Manyecska 2013.05.29. 09:42:13

@zsiráfffff: hát mondjuk másképp emlékeztem rá de jót röhögtem meg szörnyülködtem komolyan már:((( /csak beletekertem/ Álatok...
:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.29. 09:44:30

@zsiráfffff: @atörökk: Nem hajszolom az olcsó népszerűséget.
Én egész népemet fogom,
nem középiskolás fokon
taní-tani.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.29. 09:45:16

@Fée verte: :D

@zsiráfffff: Valamit mondasz, ez még mindig kulturáltabb

Vagy más néven : óvodás hiszti, f@szméregetés

Atörökk 2013.05.29. 09:46:04

@agresszív kismalac:
Nagyon helyes, és csak semmi buzulás. Cigényozni is csak vékszükség esettyén.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 09:46:41

@agresszív kismalac: A jó, öreg tarajos...
Hogy olyan művet elemezzünk, ami a kötelezők között volt: a Faustban a aköltő azt akarja kifejezni, hogy a hedonizmus mindig elveszi végső büntetését, vagy azt, hogy a fiatal és szegény hölgyek óvakodjanak a rejtélyesen megazdagodott uraktól, esetleg valami mást?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.29. 09:48:12

@agresszív kismalac: ugyankérlek. hiába húzod te az ökör fejét ki a sárból, ha a saját súlya meg visszahúzza a pocsolyába (kopirájt by Sanyi Koejjo)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.29. 09:48:22

@zsiráfffff: Igazad van, ez még mindig kulturáltabb, mint az óvodás hiszti/f@szméregetés

@Fée verte: Brrr

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.29. 09:49:36

@zsiráfffff: Mottó mán van. Ott a cégéren, la. Alul.
Sőt, anno még az is felmerült, hogy "Bolond rendszer, de van benne beszéd."
De ez a magyar nép 90%-ának jelen pillanatban dekódolhatatlan.:-/

Atörökk 2013.05.29. 09:50:25

Amígis nem van új poszt itten van egy kis szellemi szekszuális segédeszköz jáccódáshoz:
talpak.org/alakulat/brazil/

Manyecska 2013.05.29. 09:51:31

@agresszív kismalac: inkább a Zember tragidiáját, múlt héten olvastam ismét-egy kukkot se értettem belőle!!

2013.05.29. 09:51:40

@atörökk:. Most már újabb tippet csak százalékért adok :D buzipornó is jó lehet :D

Buzulásból kell százalék????

Atörökk 2013.05.29. 09:53:53

@Cicmen:
Abból nem mer a zigazi élmény az mekfizethetetlen :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.29. 09:54:09

@Fée verte: Mindig imádtam a "Mit akart nekünk üzenni a költő?"-szerű dolgokat.
Szerintem maradjunk az Erlkönignél. Az rövidebb.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 09:54:16

@Manyecska: Nem szexeltek, a nő mégis "úgy maradt".

Atörökk 2013.05.29. 09:55:44

@agresszív kismalac:
A költő valószínű lófaszt se, oppardon semmit nem akart nekünk üzenni, lévén 99%-uk be volt rúgva, szívva, vagy mindenezve, mikor írt.

Manyecska 2013.05.29. 09:55:56

@Fée verte: Jól van.., Kovi megnyalhatja a bal herémet.

2013.05.29. 09:56:08

@zsiráfffff: micsoda fertő!
Megdugva a fartő!

:)))))

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 09:56:13

@agresszív kismalac: Ne higgy a sűrű, sötét erdőben suttogó alakoknak?

2013.05.29. 09:57:40

@Manyecska: Kovi megnyalhatja a bal herémet.

Maradj már! Neked max. borzaskád van!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.29. 09:58:04

@agresszív kismalac: az a baj, hogy a végén a misszionáriusokat mindég felzabálják a bennszülöttek. mondhatnám úgy is: kár beléjük :D

Atörökk 2013.05.29. 09:59:31

@zsiráfffff:
Legalább valamilyen módon magukévá teszik az igét :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.29. 10:01:25

@atörökk: Vagy csak a honorárium lebegett a szeme előtt, hogyaszongyahogy "Akkor volt huszonnégy jambus, tíz spondeus... tizenkét rím, ebből kettő sikerületlen, katarzis... az most nem volt, Mancika, 40 korona a költő úrnak!".

Manyecska 2013.05.29. 10:01:36

@Cicmen: a legdurvább az volt hogy felszállt a hófehérke a kaszásdülőn a HÉV-re majd hosszú utazás után a filatorigátnál leszállt!! /egy megálló/ Fúú brutál volt!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.29. 10:01:56

@atörökk: igényes emberek orálisan teszik magukévá az igét! esetleg az igit! bocsánat igi, ezt most nem hagyhattam ki, no offense :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.29. 10:02:07

@Manyecska: Az semmi ahhoz képest, ami most zajlik :D

@atörökk: Végül is... az vagy, amit megeszel :D

Manyecska 2013.05.29. 10:02:54

@Manyecska: majd a Filatorigátnál átment az Szabadság-hídon:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.29. 10:04:42

@ColT: akkor én most sajtos szendvics vagyok tejeskávéval.

Atörökk 2013.05.29. 10:05:35

@agresszív kismalac:
És akkor az elmaradt honorárium miatti bánattyukban itták le magukat.

@zsiráfffff:
Ugye? Mégpediglen minden egyes porcikáját :D

Manyecska 2013.05.29. 10:07:46

@atörökk: minden egyes porcikáját megkérdezhetem: hógy??:) tudod én szolid férjesasszony vagyok hátha valami új ragad rám..!???

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 10:08:00

@atörökk: Az ittas. bódult emberek is akarnak nekünk üzenni.
Mondanivalójuk néha meglepően és félreérthetetlenül anyagias:
-Adsz egy cigit? (Stohl)
Természetesen kihüvelyezhetjük az ősesszenciát: egy rémült kisfiú visszacsúszott utolsó biztonságos emlékébe, a szopogatásba.

Azután vannak komplexebb üzenetek is:
"Somewhere, under the rain boááá, bocsika"

@Manyecska: Nyuyzifülű kiscsibe balcoelhoval?

@zsiráfffff: Ez, kérem, az értékes belső tartalom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.29. 10:09:55

@Fée verte: különösen szeretik a velős mondandókat, kicsit borsosan, nagy szemű sóval, blöööhhhh. :D

Atörökk 2013.05.29. 10:09:56

@Manyecska:
Ingyen csak az általános iskola tanít :D

@Fée verte:
Jahh... Vagy: Kata vagyok, van egy tepsid?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.29. 10:11:21

@zsiráfffff: Nem is olyan rossz dolog az.

@Fée verte: Szerintem a stólbuciból ne nézz ki ilyen psziHológiJai mélyseggeket.
Simán csak ideges vót, meg hajtotta a herka, aztán el kellett színi egy cigit.

De hogy a sérülttől kér cigit, az a pofátlanság teteje, én már csak ezért lecsuktam volna.

2013.05.29. 10:12:15

Naiv ügyfélnek sosem sikerült mátrai borzaskát rendelnie a Poló Pizzériából, mert időközben megszűnt az étel.

Ha a dolgok mélyére nézünk, akkor ez a poszt egy nemlétező ételről szól, amit egy uszodában nem szolgáltak fel!
A "tehetséges" homározók meg
300 fölött kommenteltek rá! Méghogy nem lehet szarból várat építeni!

Manyecska 2013.05.29. 10:16:49

@Cicmen: hogy a csodába van ott borzaska?? eccer voltam még úszás után ott a fiammal akkor nagyüzemi pizzagyártás volt nagyban...

Manyecska 2013.05.29. 10:18:37

@atörökk: ingyen??????? :D na ne.... 12E-ér megy az unokatesó valami 3*-os hotelbe osztálykir-ra a Balcsira...pl.:D

2013.05.29. 10:20:20

@ColT: De hogy a sérülttől kér cigit, az a pofátlanság teteje,

Miért? Nem állhatott neki sodorni egy gandzsát az út szélén! :)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.05.29. 10:20:54

Off: "Sallaira és Fürstre emlékezz proletár!"

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.29. 10:21:41

Eredményesen szerepel a magyarországi csapat az idén Spanyolországban megrendezett kisebbségi gyűjtögető-világbajnokságon. A megmérettetések ugyan csak holnap kezdődnek, hazánk fiai már 3 aranyat, 4 ezüstöt, 2 bronzot, 50 kiló vasat és fél tonna rezet szereztek. "Nem mink vótunk" - szerénykedett Kolompár Géza szövetségi edző a sajtótájékoztatón.

www.facebook.com/tibiatya

Atörökk 2013.05.29. 10:21:57

@Manyecska:
Annyiért én is mennék :D

@Cicmen:
Azon már túl voltak :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.29. 10:22:25

@Cicmen: Ha ennyi ideig kint hagyják, akkor persze, hogy van annyi komment

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.29. 10:23:43

@Cicmen: Megszűnt az étel??? Mi lesz a receptekferfiaknak.blog.hu/ -val, ha azok is megszűnnek? Kezdjek aggódni?

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 10:24:44

@zsiráfffff: Naná, majd sótlan, karótnyelt ( Az milyen lehet, amikor visszajön?!)mamelukok lesznek!

@atörökk:
-Gyümi akarok lenni a zott joghurtba!
-Kérem, fontolja meg! A tökfej még nem elegendő ahhoz, hogy ilyen fontos pozíciót tölthessen be.
-Akkor Pocak báb?

@ColT: Végül elterelték. Tán a Petőfi utcába?
Áh, a csúcs a cserbe' hagyás volt. A -későbbi- asszonyé (is).
-Szivi, kéne egy meneküőjármű!
-Hát, gyújts be egy rakétát!

Picológigi mélység mindenkiben van. Ha megfizeti(k) a szagértőt.

@Cicmen: Szarvárba ne hívj szagértőt!

Manyecska 2013.05.29. 10:25:48

@atörökk: najó + az osztálypénzből ami dettó annyi:) ingyenes oktatás piha!:((

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 10:27:39

@Manyecska: Az oktatás van ingyen, nem a dorbézolás!
Akarom mondani, csapatépstő tréning, izé, tanulmányi ivászat.

Atörökk 2013.05.29. 10:30:46

@Fée verte:
És ingyenes swinger is max. általános iskola 8. osztályában van :D

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 10:33:07

@atörökk: Simger van a szakmukiban* is, de nagyon őrzik.

Khm, felnőttek gyakorlatközpontú szakoktatási intézménye

Manyecska 2013.05.29. 10:33:38

@Fée verte: csak nem.., a zuram eccer tizenévesen úgy behányt hogy fellógatták a porolóra a haverok majd becsöngettek, anyja nyitott ajtót majd némi szóváltás után megjelent a nagymama:P... is sápítozva, akivel közölte az uram "most már te is elmehetsz a f@szomba..!"..:DD utána brutálcoelho lett :))

2013.05.29. 10:33:49

@Fée verte: Szarvárba ne hívj szagértőt!

Jó jó, de mi lesz a következő? A Rudasban elfogyott a vazelin?

Atörökk 2013.05.29. 10:34:53

@Cicmen:
Az mekkora poszt-cím lenne :D :D :D

Manyecska 2013.05.29. 10:36:34

@Cicmen: nem, ott a csempe esett le állítólag a múltkori poszt szerint:) hát ki mer ott lehajolni érte..?

2013.05.29. 10:41:03

@Manyecska: ki mer ott lehajolni érte..?

Oda, khm hogy is mondjam......szóval eleve csempét felszedni járnak!

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 10:44:59

@Cicmen: A Rudasban elválasztottak valami buzgalmárokat, amit a Naiv és nemikepp sem érintettHomárolvasó nem tudott feldolgozni.
Lehet, hogy akkor fogyott el a vazelin.
homar.blog.hu/2011/12/07/tilos_a_rudasban_beszelgetni

@Manyecska: Brrr.

Manyecska 2013.05.29. 10:51:10

@Fée verte: ja pár éve is így jött haza:) akkor féltem tőle rendesen pedig ritka:P..elég vehemens../kissé/:)

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 10:53:22

@Manyecska: Ajaj. A szeszfok adja az erejét? :(

Manyecska 2013.05.29. 10:58:15

@Fée verte: nem, alapon olyan!:) csak bepöccentem namost részeggel vitatkozni..:P gyorsan ágybalökdöstem mondom onnan nem tud felkelni úgyse..:D

Manyecska 2013.05.29. 11:09:15

@zsiráfffff: :)) Kézcsók nincs új poszt!:P

Manyecska 2013.05.29. 11:37:17

Avagy én nem látom az esetben sz..ok rá:D

Atörökk 2013.05.29. 11:38:09

Nahát, új poszt.
Aszongya, elfogyott a borzaska a Komjádiban.

Manyecska 2013.05.29. 11:45:15

@Dr Jozef Vengloš: traktorokkal vagy mélytorokkal?? nem mindegy:DDDD bocsánat:D@atörökk: én azt hittem úszni járnak oda, dehát nem vagyunk egyformák!

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 11:50:33

@Manyecska: :)

Elindultatok már ebédelni?
Ugye nem?

“… a változások csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba.”
(Paulo Coelho: A portobellói boszorkány)

Mazochistáknak:
idezet.wordpress.com/category/paulo-coelho/

Atörökk 2013.05.29. 12:01:40

@Fée verte:
Azt tudtad, hogy a hegycsúcs készséges száműzetése felhőkönnyű bizonyosságot rejt?

Manyecska 2013.05.29. 12:12:57

@Fée verte: a borzaska elfogyott, ergó a zélet értelmetlen! /P.Coelho/:))

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 12:14:08

@atörökk: Hát, ezt még nem. De:
A lila köd érzékelt színe nagyban függ a szemlélő óhajától, új hajától és póthajától.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 12:16:14

@Manyecska: Selejt Nokia-frissítés az élet megrontója.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.05.29. 13:12:30

-De Főnök! Aki dolgozik, az hibát is vét!
-Ez alapján maga igencsak sokat dolgozik.
süti beállítások módosítása