Tékozló Homár

Mikor számolják fel a parkolótársaságokat?

2013.06.05. 10:51 | jackyll | 139 komment

A Homár mindig is kiváncsi volt, milyen szolgáltatást végeznek a parkolási társaságok, ami után pénzt kellene fizetni az út mentén megálló autósoknak, de ez most sem fog kiderülni. Viszont érvényes parkolócédulával úgy büntetgetnek, mintha mi sem történt volna. Anyázó autós most tudta meg, hogy emailben is elküldhette volna a parkolójegyét, és hogy az 5 napos befizetési határidő hétvégén is pörög:

parkolocetli.jpgEgyáltalán nem tisztelt Rabló Banda alias Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit (Muhahaha) Zrt!
2013.05.21-én kedden délután 18:34-kor büntetést gyártott az autómra egy "tudjacsakamunkámatvégzem" droid típusú fegyver nélküli rabló és egyben tettestárs. A dolog szépséghibája, hogy erre az időszakra rendelkeztem parkolócetlivel, ami 17:52-19:59-ig tartott, tehát bőven befedte a kérdéses időpontot. Az egyetlen hibám az lehetett, hogy a kelleténél erősebben csaptam be az ajtót, vagy a feltámadó szél ellen nem védekeztem megfelelően, de a cetlit az autó padlólemez szőnyegén találtam meg, miután láttam a mikuláscsomagot. Próbáltam egyből telefonálni, de a béna háttérzajos IVR rendszerükben se üzenetet nem lehet hagyni, mégis engedi csörgetni a már munkaidőn kívüli időpontban is az ügyfélszolgálatot, had idegeskedjen a paraszt.

Elolvastam a szép hosszú cetlit amit a fent említett magas képzettségű, általában lesből támadó Hónap dolgozója nyomtatott, és azt vettem ki belőle, hogy semmi gond, van erre megoldás 5 nap alatt be kell mutatni és ha nem történt ilyen az adott hónapban, akkor stornó. A "parkolójegy bemutatás" nekem azt jelenti, hogy személyesen kell bemutatnom a cetlit. Az ügyfélszolgálati irodában ma, azaz hétfő reggel kiderült, hogy elküldhető lett volna emailben is, vagy faxon is. De ez nincs ráírva a büntetőcédulára!

Mivel dolgozom ellentétben Önökkel, ezért hétközben nem tudtam megoldani, de május 27-én reggel 9-kor nyitásra odamentem hogy elintézzem végre ezt a tébolyt. Jött a meglepetés, hogy az 5 nap, az akkor is 5 nap, ha ebből két nap hétvége. Tudják mit? Akkor legyenek már kedvesek nyitva tartani szombat és vasárnap este 18 óráig, akkor elfogadható lenne ez az időpont.

"A panaszomat meg majdnem felesleges feladnom, mert úgyis el lesz utasítva"-mondta a hölgy. Hát ha én ilyet mondtam volna amikor ügyfélszolgálatosként dolgoztam, rám küldték volna az ügyfelek fogyasztóvédelmet, amit lehet hogy én is megteszek.

Önök nem Ügyfélszolgálat, hanem pénzbehajtó iroda, nem nyújtanak az égvilágon semmilyen szolgáltatást cserébe, és még annak kell magyarázkodnia és fizetnie, aki megvette 2 órára a kibaszott parkolócetlijüket és mégis 6600 Ft-ra büntetik meg?!

Ha nem is fogom visszakapni ezt az összeget, de ezért a pénzért had Kurvaanyázzak már egyet-kettőt, legalább az ügyfélélményem meglesz.

Ja és a legszebb, ha 15 napon belül nem érkezik be a 6600 Ft, akkor 18040 Ft-ot kellene fizetnem. Miért rátok nem vonatkozik hogy a jegybanki alapkamat kétszeresével nőhet csak a tartozás? Milyen plusz költségetek merül fel ami miatt 3-szorosára emelitek a büntetést? A rablás után megvalósítjátok az uzsora bűncselekményét is? Mi a faszt képzeltek magatokról?

Hol szerepel ezen a büntetőcédulán, hogy hány napon belül válaszoljátok meg a panaszomat? Hol szerepel, hogy ezzel a reklamációval kiemeltek a behajtási folyamatból, és nem ketyeg a 15 nap, amíg nem tisztázzuk, hogy nekem van igazam.

Nálatok nem az ügyfél az első igaz? De még csak a második sem. Tömitek a zsebeteket, meg az Önkormányzatét is. Csak az a fura, hogy akik ezeket a szabályokat hozzák, azokat meg mi választjuk meg. És pofán köpnek.

Gratulálok a munkátokhoz, Gratulálok a hozzáállásotokhoz, a "kivételes méltányosság" kezelésetekhez. Jah és a 22541-es számú ellenőrt is csókoltatom, ha arra járok, majd személyesen is. Lehet, hogy medvepuszi lesz. Bocs.

A stílusért nem kérek elnézést. Nekem már csak ez maradt.

Legmélyebb gyűlölettel:

VL

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jokkura 2013.06.05. 12:00:36

@batgirl: ne várj választ...
A parkolósdiak azért jöttek a világra,hogy az a illető akinek a van elég pénze,hogy autót tartson (nem luxust,állami pénzből) ,az ha arra vetemedikés behajt a belvárosokba (IV-XII ker határa is belváros !!) és ott megállni szándékozzon az önadózásra kényszerítsék ,és abból befolyó öszegeket luxus járművekre költse a vezetőség,aki természetesen ingyen (és szabálytalanul) parkolgathat bárhol.

Hivatalosan ezt úgy nevezik,hogy forgalom csökkentés, csillapíitás.
Nem hívatalosan ,meg államilag jováhagyot szabad zabrálásnak (mint a ó-és középkörban[+ az I.és II. vh.] a győztes ,azt tehetett az elfoglalt várossal ,amit csak akart)

Vanegy ország ,nem túl messzi --ahol nincs parkolási díj az ország közterületein (talán csak az egészen kiemelt területeken?).

Kiváncsi lennék,hogy a mostani vízállásnál a szabálytalanul parkoló hajókra hogyan tesznek pikuláscsomagot és kerekbilincset?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.05. 12:07:34

@batgirl: hát nem tudom, mennyid van? Úgy csináljuk, hogy mustáros kenyérre azért még telljen neked. Empátiás vagyok.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.05. 12:24:57

@Kellemes Zérókomponista: most épp nem elég, ne légy nagyon kapzsi.
most vajas-áfonyalekváros kalácsra vágyom.

Jessybátsi 2013.06.05. 12:35:38

VL? Vizólaci te vaoltál?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 12:36:29

@A.Snatch: "@Manyecska: kiki?"

Nem Kiki, hanem Véel.

Manyecska 2013.06.05. 12:37:19

@Jessybátsi: szerintem Vitéz László:)

Manyecska 2013.06.05. 12:38:30

Otthon csapdossá. Azt most tessék.
Mi lesz most??? úristen, ÚÚÚÚRISTNNNN!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.05. 12:41:49

@Manyecska: valami drámaszínjátékra való főpróbálásból való, szellemvilágon is átszűrődő indulatfoszlányok-e ezek?

További magyar hang 2013.06.05. 12:43:46

A cetlit tartsd meg, ne fizess, várd meg míg bírósági ügy lesz belőle, ott majd megmutatod a cetlit és akkor ejtik az ügyet.

Bálisó Bozót 2013.06.05. 12:44:06

Á ez mind semmi, tíz másodpercre támasztottam le a biciklit a templomkertnél, hogy bekössem a cipőmet, jól seggbe is kúrt a plébános. De ő legalább nyújtott szolgáltatást. Csak fáj.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 12:47:18

@További magyar hang: Pontosabban lesz egy fizetési meghagyás, azt át kell venni, és határidőn belül ellentmondani. Azután lesz a tárgyalás, ahova a parkolótársaság ügyvédje el se megy, mert neki tuti bukta.

Manyecska 2013.06.05. 12:47:47

@Bálisó Bozót: mi? Nem szoktad a szántást???:DD

Bálisó Bozót 2013.06.05. 12:52:44

@Manyecska: Ehh, ráncos mán a barázdám, pókháló fedi.

Charles63 2013.06.05. 12:54:22

Túlbuzgó parkolósok nem csak Pesten vannak. Szögedében munkából kifolyólag parkoltam a bíróság előtt,ahol ki van táblázva, hogy BM-járműveknek nem kell fizetni. Jöttek a zöldlegyek, nem vették le a civil autóról, hogy rendőségi, pedig benne a rádió, egyedi antenna, na és a rendszám. Mikuláscsomag kirak. Mutatom a főnöknek, mondja fizesd ki, majd jönnek még ezek a mi utcánkba. (szoktak segítséget kérni) Na így is lett. Pár hét múlva emberünket hol látom viszont? Egy vastagnyakú egy mikuláscsomagot lobogtatva kergeti emberünket a kocsi körül, aki látva a közeledő rendőrautót, hangosan kérte segítségemet. (na gondoltam, addig álljál vívóállásban, edd meg amit főztél, te empatikus buzgómócsing. Közöltem vele, hogy éppen balesethez megyek, várja meg a következő erre járó szervet.

És most jöhet a múltkorihoz hasonló "kötelességszegés" duma. Már felvérteztem magam az ellenőrös sztori után.

AtiSnatch 2013.06.05. 12:58:01

@Charles63: pedig kötelességed lett volna segíteni a vastagnyakúnak! :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 13:00:14

@Charles63: :))

Azt nem értem, miért kellett kifizetni, de a többi jó!

Charles63 2013.06.05. 13:01:35

Mi a különbség az elütött kutya és az elütött parkolóőr baleseti helyszíne között?

A kutyatetem előtt van féknyom!

Bálisó Bozót 2013.06.05. 13:02:30

Egyébként tényleg az égvilágon semmi szolgáltatást nem nyújtanak? És ezt nyíltan ki is mondják? Nincs legalább valami kamu indok a pénz beszedésére? Ezt most komolyan kérdem. Mert, bár nem autózom, de sokszor elgondolkodtatott már ez az egész.

Bálisó Bozót 2013.06.05. 13:03:35

Valami jó vállalkozást csinálnék mán.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 13:04:24

@Bálisó Bozót: De. Megengedik, hogy odaparkoljál. A te adóforintjaidból épített útra.

AtiSnatch 2013.06.05. 13:06:13

@Bálisó Bozót: van szolgáltatás! ha fizetsz akkor nem raknak bilincset rá ill. rosszabb esetben nem szállítják el a kocsid :D

Charles63 2013.06.05. 13:06:34

Tavaly február elején, amikor az a nagy hó volt Szegeden, és nem tudták eltakarítani a parkolókból a havat, vagyis nem volt szolgáltatási hely (csúnya megfogalmazás) addig nem kellett jegyet váltani. A bérleteseknek pedig időarányosan visszatérítették a díjat.

elwood 2013.06.05. 13:07:14

@Charles63: "Túlbuzgó parkolósok nem csak Pesten vannak."

mitől túlbuzgó egy parkolós aki nem veszi észre a padlólemezen heverő jegyet ?

"aki látva a közeledő rendőrautót, hangosan kérte segítségemet. (na gondoltam, addig álljál vívóállásban, edd meg amit főztél, te empatikus buzgómócsing. Közöltem vele, hogy éppen balesethez megyek, várja meg a következő erre járó szervet. "

szóval te vagy _a_ rendőr aki az ország rendjére hivatott vigyázni.
nincs több kérdésem.

Bálisó Bozót 2013.06.05. 13:07:32

@A.Snatch: @atpijkamo: De akkor legalább egyszer elolvasnám, hogy ha netán nem fizetek és beperelnek és fizetnem kell, akkor mi az indok, hogyan hangzik.

AtiSnatch 2013.06.05. 13:09:24

@Bálisó Bozót: az indok: nem vettél parkolójegyet b+! :D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 13:10:20

@Bálisó Bozót: Mindegy, törvény van róla. Mittomén. Ha nagyon pattogsz, beleveszik az alkotmányba.

Charles63 2013.06.05. 13:10:31

@elwood: Ezt vártam! Mazochista vagyok, azért írok ilyen sztorikat.

Bálisó Bozót 2013.06.05. 13:10:50

@A.Snatch: Értem értem, de akkor se értem...

Bálisó Bozót 2013.06.05. 13:12:03

@Bálisó Bozót: A hídpénzt még csak érteném...

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 13:12:17

@elwood: Haggyad má szegényt! Inkább küldd el homokzsákot tölteni! Minden Magyar a gátakon van.

Ne olvasd, lapozz! Majd olvasom én helyetted is a szuper történeteit.

Charles63 2013.06.05. 13:12:34

Egyébként a "túlbuzgó parkolós" nálam azt jelenti, hogy ott áll a kocsi mellett, amelyiknek mindjárt lejár a szelvénye, közben nézi az óráját, majd ahogy kongatnak, már fényképez és csomagoz.

elwood 2013.06.05. 13:12:38

@Charles63: csak remélni tudom, hogy amikor téged püföl a vastagnyakú akkor kollégáid hasonló lelkesedéssel sietnek a segítségedre. hátha ők is tudják, hogy mazochista vagy.

Manyecska 2013.06.05. 13:14:23

Én megállni tilosban vagy parkolni tilosban parkolok, sokkal olcsóbb.

elwood 2013.06.05. 13:15:21

@atpijkamo: ja-ja, le kell nyugatni magam. ilyen f*kalapok vigyáznak a rendre, és elvárják, hogy a nagy stressz miatt 40 évesen nyugdíjba menjen.

ha meg meglát vastagnyakút verekedni akkor elfordul és a gázra lép. nagy stressz meg akkor éri ha megbüntetik a parkolóban.

Charles63 2013.06.05. 13:15:53

@elwood: Remélem ez már nem történik meg velem, esetleg civilként, ugyanis már nem vagyok aktív.

Bálisó Bozót 2013.06.05. 13:18:40

markolójegy, markolóőr, markolóautomata, pfff

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.05. 13:19:07

@Charles63: hát igen, a megérdemelt pihenés :/

AtiSnatch 2013.06.05. 13:20:01

@Bálisó Bozót: értem én, hogy gőzgép! de mi hajcsa?

Charles63 2013.06.05. 13:20:06

@elwood: f...kalapozás, általánosítás, de semmi humorérzék.

elwood 2013.06.05. 13:30:33

@Charles63: "már nem vagyok aktív. "

hehe, ez tényleg szellemes. szóval mikor rászorulót hagytad a bajban, az volt az "aktív" korszakod.

milyen a passzív ?

HereGuru 2013.06.05. 13:35:30

A parkolótársaság azt a szolgáltatást nyújtja, hogy védelmi pénz fejében megóv azon gonosz és fékezhetetlen munkatársaitól, akik kerékbilincset akarnak rakni az autódra. Ez a fő vállalkozásuk. A bilicses az al. Mint az üveges, aki vásott kölkök felbérlésével lendítette fel a sajátját.

Charles63 2013.06.05. 13:45:43

@elwood: Már nem vagyok rendőr, vagyis nem vagyok "aktív szolgálatban". Nem gondoltam volna, hogy ez magyarázatra szorul.

Charles63 2013.06.05. 13:50:35

@elwood: Amikor éppen nem dolgozom (passzív), akkor néha fenn vagyok a HOMÁR-on, és akad, hogy ilyen hülye kérdésekre is válaszolok.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.05. 14:01:28

...de megállj, cédulás,
jössz te még az én utcámba!

metal · http://electric.blog.hu 2013.06.05. 14:11:13

"Az egyetlen hibám az lehetett, hogy a kelleténél erősebben csaptam be az ajtót, vagy a feltámadó szél ellen nem védekeztem megfelelően, de a cetlit az autó padlólemez szőnyegén találtam meg, miután láttam a mikuláscsomagot."

Innen nem olvastam tovább. Az idióta nem figyel, hogy látható legyen a jegy, majd háborog, hogy megbüntették.

HereGuru 2013.06.05. 14:16:20

@Charles63: Bocsánatosan előreis, de vajh-é honnan tudta szegény parkolóőr, hogy rendőr vagy, ha már nem vagy rendőr?

Charles63 2013.06.05. 14:25:05

@HereGuru: Amikor a történet játszódott, akkor még az voltam, de figyelmesen elolvasod írásomat, benne van a válasz

Mézesmázos Mózes 2013.06.05. 14:29:04

Szintén VI. kerületi történet: parkolójegy-automatából kifogyhatott a papír, nem nyomtatott jegyet. Csak a céges mobil volt nálam, amiről le vannak tiltva a parkoló sms-ek számai. Ügyfélszolgálatot próbálom hívni, bejelenteni, hogy nem működik az automata. 17:00-ig dolgoznak csak a drágáim, fizető időszak 18:00-ig. 17:35 van, szívás. Sietnem kell, késésben vagyok, beveszem a Leszarom tablettát, majd utólag panaszt teszek - gondolom.
Visszaérkezés, látom, Mikulás itt járt. Fasza. Panasztétel még aznap este e-mailben, automatikus válasz: 30 napon belül fognak válaszolni. Fasza. A 15. napon kifizetem a büntetést, nehogy a végén a háromszorosát kelljen mégis. A 18. napon megjön a válasz: időközben befizettem a pénzt, vagyis elismertem a büntetés jogosságát.
Anyátok jól van?
Azóta SOHA nem parkolok a Belvárosban, ha be kell mennem, inkább bliccelek egyet a "négyeshatoson".
MM

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 14:38:02

@elwood: "milyen a passzív ?"

45 éves nyugger, ül a monitor előtt, és az olyan faszkalapokon röhöhg, mint mi.

Manyecska 2013.06.05. 14:41:11

@atpijkamo: én mentőmellényben és úszógumiban fogok aludni:D :((

Manyecska 2013.06.05. 14:42:26

@Manyecska: most jön jól a búvártalpam és az úszószemüvegem: bár abba hiába köpnék bele :D csak azt látnám hogy százzal jönnek a fák szembe + a vízihullák:P

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 14:42:30

@elwood: Te olyan normális voltál eddig, ez a túlerőltetett rendpártiság nem egészséges. Egy olyan országban, ahol az uralkodóosztály a saját képére írja a törtvényeket, a családjának és haverjainak adja a pályázatokat, földbérleteket és a trafikkoncesssziókat te azonnal elpusztulnál.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 14:44:36

@Manyecska: :))

Majd írd meg, milyen úgy a szeksz! Rajtam egyfolytában úszógumi van, és nem érzem praktikusnak.

A házatok lábakon áll, ahogy ártéri nyaralóknál ajánlott?

Manyecska 2013.06.05. 14:46:21

@atpijkamo: nem, rendes lakóház! mondom, ártér mögött van. ezzel nagyjából a pontos címet is elmondtam:D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 14:48:03

@Manyecska: Akkor nem értem, mit parázol. Nem fog kiönteni a Duna.

Manyecska 2013.06.05. 14:51:49

@atpijkamo: a töltés mögött, lejjebb! fekszik és itt már szakadt át gát sokkal kisebb vízállásnál.

Manyecska 2013.06.05. 14:55:13

@atpijkamo: épp jáccottam a gyerekkel a jáccótéren, hazamentünk és utána öntötte el derékmagasságban na mit parázok?:D

AtiSnatch 2013.06.05. 14:56:14

@Manyecska: a gyereket derék magasságban? mert az úgy nem nagy :D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 14:57:46

@Manyecska: Neparázz! Most egykori hős vezetőnk, gy is ott van a gáton kockás ingben, nem lehet baj. Időnkén elereszt egy káromkodást, és nagyot sercint a kavargó habokba.

Manyecska 2013.06.05. 15:00:37

@A.Snatch: nem, a gyerek akkor térd fölött ért épp!:D@atpijkamo: márhógyne paráznék tőlem 50 méterre hömpölyög ez a buzi víz:D

AtiSnatch 2013.06.05. 15:02:39

@Manyecska: akkor neked csak sípcsonting ért a víz? jó a buzi víz,mert az már legalább meleg :)

elwood 2013.06.05. 15:07:51

@atpijkamo: sosem voltam normális.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 15:09:04

@A.Snatch: Nem nmindegy, hogy buzi visz, vagy vizibusz.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.06.05. 15:12:31

Lathato helyen volt-e a cetli? Nem. Megbactak, mert azt hittek, hogy nem vettel jegyet. 1-1 az allas.
Ha befizeted, akkor nem vagy normalis. Semmi jogalapjuk nincsen. Bemutattad a jegyet? Be. Innentol kezdve, jogos volt a buntetes? Nem. Akkor milyen kesedelmi, meg egyeb dijakat is kellene befizetned? Ugyan mar...

labi 2013.06.05. 15:21:21

Ez egy félreértett dolog kéremszépen.

A parkolási díj célja, hogy minél kevesebben menjenek be kocsival adott helyekre.

No tehát:

Ha ezt csupán a díjjal nem tudják elérni - mert inkább fizet az az autós, de csakazértis odamegy, mert szeret dugóüban araszolni - akkor a megfelelő eredmény érdekében további szopatást kell eszközölni.

Manyecska 2013.06.05. 15:24:06

@A.Snatch: senkise meleg a családban!:D:P

Manyecska 2013.06.05. 15:25:18

@atpijkamo: 50, ilyenkor 30, és feljebb van! brühhhhühhűű! na, hazaúszom.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 15:42:38

@labi: "A parkolási díj célja, hogy minél kevesebben menjenek be kocsival adott helyekre."

A trafikmutyinak, meg hogy ne dohányozzon az ifjúság. Jó az anyag, amit szívsz!

2013.06.05. 16:50:52

A postoló tipikus vesztes. Nem szabadott volna befizetni semmit érvényes jegy birtokában. Ekkor a társaság kiad egy fizetési meghagyást közjegyzőnél, te ellenvetést nyújtasz be hivatkozva az érvényes parkoló jegyre, ezt a közjegyző peresíti, felszólítja a társaságot hogy készítsék össze az iratokat a perhez, ők ezt nem fogják megtenni mert eleve vesztett ügyük lenne így az ügy le fog zárulni azzal hogy a társaság kihátrált és a bíróság jogerősen lezárja. És ezért még csak bíróságra sem kell rohangálni.
Bővebben:
kowee.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=87:nyert-csata-a-parkolo-ceg-ellen&catid=83&Itemid=238&lang=en

vénszivar 2013.06.05. 16:51:59

@atpijkamo: @labi:-nak azért van "igaza", mert a mindenkori szemét városvezetés 20-éve (hol van drmszki??? él még?!) milliárdokat lopott, ez üzenet "ALATT", NEVETSÉGES,de főleg SIRALMAS S SZÁNALMAS, de nekik működik!

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.06.05. 17:17:18

@Charles63: és beszóltál a rádión legalább hogy nagy a dugó itt kollegák, lehetőleg még a környéket is kerüljétek? ;)

Charles63 2013.06.05. 17:26:46

@RosszQtya: Bocsi, de milyen közlekedési helyzetre gondolsz? Milyen dugó?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 17:30:38

@Charles63: "Milyen dugó?"

Hazugság, hogy más rendőr ne menjen arra, senki se segíccsen a parkolóőrnek.

Panelproli 2013.06.05. 17:35:50

Amit a parkoló társaság csinál azt úgy hívják: madár fogás.
Mert akinek tollas a háta és kifizeti ezt a nyilvánvalóan érvénytelen követelést, az a palimadár.
Ez a társaságnak talált pénz.
Aki nem fizet, azt nem fogják perelni, de legalább megpróbálták levenni.
Néhány éve vihettem volna biztonsági őröket -parkolóőrnek kiképezve az egyik társasághoz.
Amikor közölték velem, hogy a parkolóőröknek meg KELL keresniük a napi bérüket- akár érvényes jegy birtokában lévők bírságolásával- elálltam az üzlettől.
Ja és egy percig sem csodálkoztam, ez a retek mocsok van ebben az országban, ezt mindenki tudja.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 17:38:06

@Panelproli: "Aki nem fizet, azt nem fogják perelni"

Dehogynem. Lásd itt: @atpijkamo:

Panelproli 2013.06.05. 17:56:15

@atpijkamo: Igaz. Van amikor perre viszik. Ők sem tökéletesek, egészségükre!

vprof 2013.06.05. 18:10:13

1.) Ha nincs a jegy a szélvédő mögött, hogyan is lenne bizonyítható, hogy valóban volt jegye? Lehet, hogy egy ismerős ugyanabban a zónában parkolt, és most kölcsönadta a jegyét.

2.) A mobil parkolás rendszámra szól, és a jól látható helyen lévő jeggyel sem kell foglalkozni: nyugodtan be lehet vágni a kocsi ajtaját úgy, mint az ólajtót.

Charles63 2013.06.05. 18:11:47

@atpijkamo: Ezt nem mondod komolyan?!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.05. 18:20:04

@Charles63: Hát szoktam én komolyan beszélni? Mikkel vádolsz!

Szumi 2013.06.05. 19:37:55

@vprof: úgy ám. Az viszont inkább bizonyítható, hogy nem volt: néhány fényképpel. A kinyomtatott jegy első sorai tartalmazzák a figyelmeztetést, miszerint jól látható helyre, a szélvédő mögé kell helyezni. Ajtócsapkodásról nem rendelkezik. Szócséplés a poszt.

passziv 2013.06.05. 22:18:12

De szar városban lakol!
A miénkben szlovák (német, svájci, stb.) rendszámmal ingyenesen lehet parkolni.
Az ablaktörlő alá tett mikuláscédulát egyszerűen elhelyezed a legközelebbi szemétgyűjtőben és mész tovább utadra.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.06.06. 09:24:38

@A.Snatch: @Dr Jozef Vengloš: @Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): @Jessybátsi: @Manyecska:
A stílus alapján:
Vato Loco, a vér kötelez
De régen is olvastam ezt utoljára. Az önkormányzat pénztárának ügyfélvárójában. Hm.
Fotó nincs, mert kamera van.

Mérgező Hulladék 2013.06.06. 09:29:19

"Ja és a legszebb, ha 15 napon belül nem érkezik be a 6600 Ft, akkor 18040 Ft-ot kellene fizetnem."
Gondolom, a büntetés 18040 Ft, csak ők "jófejségből" elengedik a nagy részét, ha te két héten belül fizetsz.

peter3374 2013.06.06. 09:41:52

@Charles63: Szerinted egy parkoloornek abbol kene tudni hogy rendorsegi az auto, hogy egyedi az antenna rajta? Meg, hogy van benne radio? Es meg ki is fizetted a buntetest... Nemhiaba van az a mendemonda, hogy a parkoloornel csak a rendor hulyebb.... Legalabis en igy hallottam...

helianthus 2013.06.06. 11:23:18

@Lhokseumawe: Értem! Akkor Téged is imádlak.

Tormas Torontal 2013.06.06. 12:26:20

A 60. perc nincs kifizetve. Jár a bírság! :)

Démonmac1 2013.06.06. 12:59:10

", de a cetlit az autó padlólemez szőnyegén találtam meg"
Szar ügy, legközelebb odafigyelsz.
Volt látható cetli?
nem volt látható cetli.

Démonmac1 2013.06.06. 13:00:35

"Legmélyebb gyűlölettel" :DD
Amúgy az összes parkolótársaság kakiljon sünt.

ferand1979 2013.06.07. 12:22:29

mindenben igaza lehet a posztolónak.. De 1-ben nem.. A befizetést igazoló szelvényt jól látható helyre kelltenni...
Ez az 5 nap, az csak a kibújásért van.. Látod, hgy megbüntettek, körbejárod a környéket, keresel valakit aki épp távozik.. Elkéred a szelvényét, mert ugye nem kell rányomva legyen a rendszám...
Elmész és reklamálsz, hogy a szél, meg az ajtó, meg a kisgyermek, stb..
és megúszod..
Hasonlóan cselekedtem én is egy BKV-s bliccelés után, elkérve haver szelvényét, és máriscsak 400 ft-ot kellett fizetnem 6000 helyett..
De ezt megírva a homárra sokaknak nem tetszett..
Nahát.. nekem sem tetszik, hogy van kibúvó a parkolásnál..

Amúgymeg szerintem sem szolgáltat semmit a parkolási társaság, csak díjat beszed.. De ezzel úgysem lehet őket elzavarni...

Jutka46 2013.06.15. 10:06:59

@További magyar hang: Én még ügyvédet is fogadtam, hogy pervesztés esetén még ügyvédi munkadíjat is fizessenek. Ugyanis a magyar jog szerint a perrel kapcsolatos kiadásaimat nem lehet érvényesíteni a pervesztessel szemben(pl. parkolási díj a bírósági tárgyalás idejére )
süti beállítások módosítása