Tékozló Homár

Nem minden Tescóban jó az Erzsébet-utalvány

2013.06.10. 13:41 | jackyll | 35 komment

Múltkori versenyzőnk utalványát hamisnak nevezték egy Tescóban, de a jelek szerint olyan is van, hogy egyszerűen nem tetszik nekik a színe:

Kaptam a munkahelyemen néhány ezer forintért semmire sem jó Erzsébet-utalványokat, mivel lépten-nyomon azzal szembesülök, hogy fele annyi helyen sem fogadják el, mint a korábbi kajajegyeket. Már többször szívtam fizetéskor ezzel, előre informálódtam, hogy pl. a TESCO-ban tudok-e élelmiszert vásárolni az Erzsébet-utalványaimmal.  Láss csodát, a TESCO saját honlapja szerint a Tesco áruházakban elfogadják az Erzsébet-utalványokat. Fogtam magam, ma este elmentem a budapesti Eiffel téren található TESCO-ba, televásároltam a (magam után húzható) bevásárlókocsit úgy hatezer forint értékben élelmiszerrel, majd fizetéskor a pénztárnál mégis azt közölte az munkatárs, hogy ezeket ők nem fogadják el.

Mi van? Hát anyátok! De ha még nem néztem volna utána! Kíváncsi lennék, hány embert szivattak még meg ugyanezzel! Nekem a készpénzre szükségem van, abból fizetném pl. a villanyszámlát, a fizetésemből ugyanis szinte nem is jut másra!
 
Holnap megyek a Fogyasztóvédelemhez.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yaksi 2013.06.10. 13:48:20

Becsülnéd meg azt a "semmire sem jó" utalványt, ha olyan szerencsés vagy, hogy kaptál. Másnak egy kanyi sem jár!

Lizzieeee 2013.06.10. 13:48:53

Csillagocska:

Kedves Vásárlóink!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy már a Tescóban is fizethet Erzsébet-utalvánnyal, ha ételt vásárol.*

Az Erzsébet utalvány beváltásában az alábbi lista nyújthat segítséget:

pékáruk,
a grillpultban kapható termékek,
zöldségek és gyümölcsök,
tejtermékek – pl. tej, joghurt, tejföl, sajtok stb.,
mirelit termékek,
felvágottak,
friss húsáru, nyers hús
alapélelmiszerek – pl. rizs, száraztészták, só, cukor stb.

Az Erzsébet utalványokat nem válthatjuk be dohánytermékek, szeszes italok, kozmetikai és vegyi áruk, valamint olyan termékek vásárlása esetén, amelyek nem tartoznak az élelmiszerek kategóriájába!

Áruházainkban már SZÉP Kártyával is fizethet!

*Az Erzsébet utalványt a Tesco Expressz üzletekben nem áll módunkban elfogadni.

Lizzieeee 2013.06.10. 13:55:00

@elwood: Mit? Erzsébet utalványt? :)

...ott van világosan, megcsillagozva, nem olvasta el figyelmesen, merthogy innen kopiztam ám, nem én fogalmaztam:
tesco.hu/erzsbetutalvany

AtiSnatch 2013.06.10. 13:58:20

különben is ,hogy ment el ma este boltba?
vagy esetleg van egy leselejtezett Delorean a tulajdonában?

elwood 2013.06.10. 14:03:21

@Lizzieeee: ja ja megnéztem, csak gratuláltam a gyors feladatmegoldáshoz.

nyereményként 20-szor áthaladhatsz a bkv beléptetőkapuján.

Lizzieeee 2013.06.10. 14:06:07

Ez aztán a nyeremény! :)
Nekem nem esik útba, de így szép, kirándulással egybekötni.

Reméljük poszter olvassa a kommenteket, mielőtt beégeti magát a Fogyivédőknél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.10. 14:13:21

@Lizzieeee: otthon bevezettek az elelmiszerjegyet?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.10. 14:14:38

A web meg a valóság kapcsolata - főleg szolgáltatás terén - gyakran egyáltalán nem bizonyított. Mostan akkor ebből te is tanultál. Amúgy ki vannak kúrva matricákkal a tényleges elfogadóhelyeken (mondjuk a szalagon az a térelválasztó, vásárló szalagra felpakolt termékeit elkülönítésére szolgáló matérija, na azokon ottan van). Nem lehet eztet így tervezni, hogy kicentizva odamész, aztán az úgy van. De hisz' ezt te is tudod, nem vagy 14 éves már. Ettől ez még nincsen rendben, de akkor is ez van, mer' nem mi irányítunk, de miért is mi irányítanánk, amikor látodhogynem. Engem az érdekelne miket vettél.

vape 2013.06.10. 14:15:51

Bírom, amikor az emberek nem bírnak értelmezni 10-15 sornyi szöveget, de pattogni meg fogyasztóvédelmezni azt rögtön tudnak.

chloe queen 2013.06.10. 14:19:12

Pl a Tesco Expresszben nem lehet Erzsébet utalvánnyal fizetni.

Lizzieeee 2013.06.10. 14:22:35

@hagyma: Folyamatban...a Nemzeti Dohányboltokban már beválthatóak lesznek. :)

Molylepke 2013.06.10. 14:32:40

Gyönyörű, hogy a poszter képes bemenni az amúgy rendes Tesco-knál kb 2x drágább T Expressbe, hogy spóroljon, aztán kötekedni, hogy - jogosan - nem váltják be ott, mikor attól a T-től precízen 1,5 percre található például egy Spar ahol TÉNYLEG be lehet váltani azokat a fecniket.

Felháborító, tényleg.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.06.10. 14:57:52

a a baj hogy az Eiffel téri boltba mentél. ott csak a chéque déjunert fogadják el. nem tudom hogy hogy kell írni sosem voltam franciás. az egy hülye nyelv.

elwood 2013.06.10. 15:03:28

@hagyma: "otthon bevezettek az elelmiszerjegyet? "

még nem, de dolgoznak rajta.
gazdasági pédaképünk a mindent államosító venezuela, már elkezdte,
úgyhogy itt sem kell már sok idő hozzá.

Here Comes The Pain 2013.06.10. 15:45:49

Remélem a poszter még nincs tizennyolc éves, vagy a közeljövőben komoly vizsgálat indul a szavazati jogosultságát illetően.

kölcsönkenyér 2013.06.10. 16:25:17

Nekem utoljára azt mondták a Tescoban, hogy ők csak a saját dolgozóik részére kiadott Tescós Erzsébet utalványt fogadják el. Szépen megköszöntem a felvilágosítást és otthagytam nekik a teli kosarat; azóta sem megyek oda.

Múltkor a Madarasban meg WC-papírt szerettem volna venni Erzsébet utalványra, de közölték, hogy csak kaját lehet. Gondoltam **szátok meg magatokat, máshol bezzeg elfogadják ilyen célra! A hiba mindenesetre nem az ő készülékükben van, utánanéztem, ez a honlapja szerint csak fogyasztásra kész étel vásárlására használható, de könyörgöm: kakálni nem alapvető szükséglet? Vagy az még igen, de kitörölni már nem? Melyik marha találta ezt ki?

Atörökk 2013.06.10. 18:13:51

Bezzeg a Zaldiban, ott a vödrös utalványt is elfogadják.

NyilasMisi 2013.06.10. 18:48:00

@Reálhozam Bukta: Ennek a posztnak a színvonalát ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor a pénzes vevő felháborodott azon, hogy a tiszta vizes szivattyú tönkre ment a szennyvíztől. Ennek ellenére megjavították neki ha jól emlékszem, de rohadjon meg a gyártó meg a baumax is.

Bobemara 2013.06.10. 21:49:19

Én Tesco-ba nem járok (messze vannak), de a SPAR-ban is csak élelmiszerre költhető a Böske. Ott a pénztárakat beállították, és külön összegzik az utalvánnyal fizethető tételeket (eleinte csoportosítani kellett).

mazolika 2013.06.11. 09:11:18

Sajnos a az alacsony adótartalom ára a kényelmetlenség. Meg kell nézni, meg kell kérdezni, hogy elfogadják-e az utalványt. Mennyi is a Bözsiutalvány? 8000 Ft max? Az kb. 3 kis vagy egy nagy bevásárlás (se). És mind kajára megy.

De én olyan világban élnék inkább, ahol nem kell ezzel foglalkozni, és a fizum elég mindenre.

Panelproli 2013.06.11. 09:26:00

Na Béláim, gondolkodjunk!
A poszt címe:
"Nem minden Tescóban jó az Erzsébet-utalvány"
Tehát, nem minden Tescoban jó az Erzsébet utalvány. Már a cím miatt sem érdemes háborogni, hiszen elég egyértelmű.
Józan paraszti ésszel inkább azon elmélkednék (már ha éppen a kisbetűs csillagos részt elolvasta valaki és érti is), hogy miért kell egy olyan utalvány, amit az egyik helyen be lehet váltani, a másik helyen meg nem. Minek borzolni az amúgy is Homárérzékeny fogyasztók idegsejtjeinek velős hüvelyállományát, hát nincs elég bajunk így is?!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.06.11. 09:27:52

Egyébként tényleg csak kajára lehet. Múltkor én is vásároltam, és minden szart vettem, és mondta a néni, hogy csak 5500-nyi Bözsit tud elfogadni, mert a többi cucc nem kaja.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.06.11. 09:37:57

@mazolika: én nem azért használok Bözsit, mert nem tudnám azt a havi 5000-ret a fizuból kifizetni. Az Erzsébet, és a Szép kifejezetten a munkaadónek jó, mi emberek csak szopunk vele (nem költhetel el bárhol, bármikor, bármire)

A munkaadónak azért jó, mert fika adóteherre ki tud osztani 5000 Bözsit, és 12500 Szépet egy hónapban, Ez így mondjuk belekerül neki 20E pénzbe (nem tudom a pontos adókat rá), de ha +17500-at kp-ban szeretnél, akkor az neki 35000-be kerülne. tehát "ugyanannyi érték" esetén az +15000/fő/hó ez egy 10 fős kiscégnél havi 150000, egy évre 1,8M forint spórolás.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.11. 10:13:46

@Hurrá Torpedó: Köszi, nagyon pontosan leírtad az értetlenkedőknek.

Annyit tennék hozzá, hogy ha az élőmunka adóterheit ezzel a tizenötezerrel csökkentenék, akkor nem kellenének ezek az utalványok, mindenki ugyanott lenne, és millió felesleges adminisztrációt megspórolna az ország az állam, az áruházak és a cégek oldalán.

Mákony Béla 2013.06.11. 10:35:55

Most nem azért, de nem mindegy, hogy milyen erzsébet utalványt próbál beváltani.

van belőle kajajegy, iskoláztatási, együttműködési, gyermeküdültetési, stb.

Mákony Béla 2013.06.11. 10:38:30

@Hurrá Torpedó: Azért annyira nem jó. Ezek elvileg kedvezményes adózású vagy adómentes juttatásként indultak - most az összes ilyen juttatási elem egységesen 34% adóteherrel bír.

Kivéve évente egy fajta cafeteria juttatást, amit tényleg semmire nem lehet használni, és valamilyen mutyival kötődik a nemzeti üdülési szarsághoz. Arra 0% az adó.
Idén valami sportutalvány volt ilyen, amit kb. a Kisbütykösfalvi krikettközpontban lehetett beváltani.

Panelproli 2013.06.11. 11:04:05

@atpijkamo: Jogos a felvetés! Csak a kevesebb adminisztráció több időt ad a gondolkodásra. Azt meg ott fönt nem szeretik.

BSz 2013.06.11. 11:34:37

@Hurrá Torpedó:
B+ a sötét szocializmus éveiben voltak ilyen érvelések...

Dolgozol. Értéket állítasz elő. Ennek van költsége. Az előállított érték - költség hányadosa mondja meg mennyit érsz a munkaerőpiacon. Ha a munkaadó KP helyett csak Bözsit ad, valóban többe kerül, DE NEKED KELL KITERMELNI! Érted, képzeld el ezt úgy, hogy mindenki szuperbruttót keres (+10-30% rezsi), aztán ebből gazdálkodd ki a nettódat, ahogy akarod. Én havi 10-et spórolok azzal cafézek. A munkaadómnak ganz egal...

mazolika 2013.06.11. 13:07:12

@Hurrá Torpedó: Gondolj bele: te JÓ esetben SEM fogsz többet kapni kp-ban, cserébe a Cégnek 1.8M Ft-tal többet kell kiadnia. Megy adóba, vagyis a levesbe.

A másik, ahogy Bsz kollégánk utlat rá, szerinted kinek kell majd előállítania a saját munkaerő költségét? Úgy is gondolkodhatsz, hogy évente 1.8M Ft-tal kevesebbet kell előállítani ahhoz, hogy ugyanannyit keress. Vagy éppen úgy, hogy az a megspórolt 1.8M Ftból lesz az év végi bónusz (legalábbis a jobb munkahelyeken :))

nemfogfajni 2013.06.11. 14:08:54

@Lizzieeee

ha nem a "hírek" oldalt nézed, hanem a TESCO "beváltható utalványok" oldalát, ott egy hang sincs arról, hogy az Expressz-ek nem fogadnak el Erzsébet -utalványt.

Mutatom:

tescoszolgaltatasok.hu/hu/utalvany/bevalthato-utalvanyok

Nagyné Kövér Mónika 2013.07.30. 13:42:12

Akkor ezek szerint nem volt teljesen kimerítő az információ keresés!
Mivel CSAK A HIPERMARKETEK fogadják el az utalványt!
És a boltban a pénztáros nagyon jól tette hogy nem fogadta el, mert neki kellett volna kifizetnie az értékét!
süti beállítások módosítása