Naiv ügyfél elmondása szerint már 10 éve rendel ruhákat a Bon Prixtől, de idén valahogy szétesett a rendszer:
Óvakodjatok a Bon Prix nevű, divatárut, ruhákat forgalmazó, és a Magyar Postával házhoz szállíttató katalógus-áruháztól. Idén a tavaszi-nyári időszakban ezeket tapasztaltam:
- a jobb minőségű, ún. „exkluzív” termékek csak a katalógus fényképein léteznek, a megrendelésedre már a szezon elején azt válaszolják, hogy a termék elfogyott (ezt csak idén 3x is tapasztaltam)
- ha megveszel egy terméket kb. 9.000.- Ft-ért, ugyanazt a ruhát a következő katalógusban már 5.490.- Ft-ért látod viszont, mert biztosak benne, hogy újra nem rendeled meg…
- egy adott termék helyett - UGYANAZON A CIKKSZÁMON nyilvántartva - egy más színű, más minőségű, gyakorlatilag használhatatlan terméket kaptam, mint amit szerettem volna. Reklamációmra azt mondták, hogy az eredetileg rendelt termék sajnos elfogyott. Jó, kösz. Ezután 2-3 héttel az „elfogyott termék” mégis csak létezett, mert csont nélkül elküldték a címemre!
- egy visszaküldött áru árát, melyet a cég 30 napon belül köteles megtéríteni a vásárlónak, 2 hónapig utaztatták a Posta, a magyar Bon Prix és a BonPrix lengyelországi központja, majd a külföldi raktár és újra a Posta között, miközben én rohangáltam, mint pók a falon, nevezett cégek ügyintézői között, és leveleztem, mint a fűzfa…
Hát jóemberek! Így kell elveszíteni egy olyan vevőt, aki kb. 10 éve rendel náluk nem kis összegekért. Kutya legyek, ha ezektől még egyszer az életben rendelek valamit!
Üdv: egy volt Bon Prix-vásárló
Shagrath 2013.07.30. 16:12:52
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.30. 16:14:25
Az olcsósodás attól is lehet, hogy kifutó készlet, illetve lecsengett a szezon, el kell adni.
"Ezután 2-3 héttel az „elfogyott termék” mégis csak létezett, mert csont nélkül elküldték a címemre!"
Akkor végülis megkaptad.
Különben miért rendelgetsz? Viseld a hátrányait, ha valami meg akarsz venni, és amúgy kapható, menj boltba.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 16:17:43
Első vásárló, aki az árcsökkenés miatt panaszkodik.
Ezen besírtam: "leveleztem, mint a fűzfa…"
jézushka 2013.07.30. 16:20:34
Tisztviselőtelep 2013.07.30. 16:21:02
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.30. 16:26:17
Sikeres e vagyok?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.30. 16:28:17
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 16:29:20
Úgyis hamar kinőnéd.
igazságos 2013.07.30. 16:30:53
hobbitroll 2013.07.30. 16:31:20
katalógusból rendelni menő! kérdezd csak meg a posztert :P
Rosszindulatú Vászka 2013.07.30. 16:33:16
Manyecska 2013.07.30. 16:34:46
bigmac 2013.07.30. 16:40:18
Troppauer_Hümér 2013.07.30. 16:41:01
Manyecska 2013.07.30. 16:42:50
bigmac 2013.07.30. 16:45:47
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 16:48:01
helianthus 2013.07.30. 16:48:15
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.30. 16:50:48
Manyecska 2013.07.30. 16:59:45
Ádám 2013.07.30. 17:07:47
igazságos 2013.07.30. 17:07:59
próba nélkül nem tudok vásárolni semmit sem magamra, max. szoknyát.
igazságos 2013.07.30. 17:09:05
valamelyik fasztól vették át a zindexen a baromságot
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 17:18:12
duddva 2013.07.30. 17:21:02
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 17:28:39
www.aspencountry.com/aspen/assets/product_images/product_lib/37000-37999/37955.jpg
helianthus 2013.07.30. 17:48:56
@igazságos: az én melleim hagyományosak, mégis felpróbálok mindent. Kolléganőm rendelt cipőt neten & postafordultàval küldte visszamert nem tetszett a lábàn ( neki, nem nekem)
16000-ért.
Egyéves Önkéntes 2013.07.30. 17:49:53
Ez a posztoló hülyébb, mint az átlag...
Manyecska 2013.07.30. 17:50:05
Egyéves Önkéntes 2013.07.30. 17:51:39
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 17:54:21
Elmentem cipőt venni. Felpróbáltam a jobb lábamra, pompásan passzolt. Megvettem. Aztán felhúztam először, hogy járok benne. Hát a bal az teljesen rossz volt. Nem is volt láb alakú.
FDToth 2013.07.30. 17:56:25
Baluci 2013.07.30. 18:03:56
Atörökk 2013.07.30. 18:55:41
CID 2013.07.30. 19:01:49
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.30. 19:12:28
csak a fenyo tulevelelezik
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 19:29:13
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.30. 19:29:21
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.30. 19:37:23
@Kellemes Zérókomponista: Pirx kapitánnyal?
@Egyéves Önkéntes: Nem húb@zmeg méretű :D
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 19:37:48
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 19:39:44
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.30. 19:43:10
www.facebook.com/photo.php?fbid=624028410963494&set=o.120851528121610&type=1&theater
Manyecska 2013.07.30. 19:49:20
helianthus 2013.07.30. 19:52:02
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 19:53:22
Antalbaba 2013.07.30. 19:57:06
Kövi menetben a versenyhivatalnál kötöttünk ki a kb. megjelenés napján "elfogyott" kabát miatt. Lehet, hogy nekem gyártottak le végül 1 darabot, de csak megkaptam, azután végső búcsút mondtunk egymásnak;-)
Manyecska 2013.07.30. 19:57:47
helianthus 2013.07.30. 19:57:47
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 19:58:50
helianthus 2013.07.30. 20:00:13
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.30. 20:00:22
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 20:01:21
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 20:03:19
helianthus 2013.07.30. 20:05:01
helianthus 2013.07.30. 20:07:18
Manyecska 2013.07.30. 20:12:30
helianthus 2013.07.30. 20:13:30
Manyecska 2013.07.30. 20:20:39
☺ágica (törölt) 2013.07.30. 20:23:11
Jokkura 2013.07.30. 20:31:53
ezt nézd meg :) ,biztos tetszik
index.hu/belfold/2013/07/30/ujabb_palackos_tamadas_budapesten/
..."a keze bekékült és beduttadt."
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 20:37:31
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 20:40:24
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 20:41:21
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 20:43:44
Ma lehetett valami a levegőben, mert különösen sok gyöngyszem akadt.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 20:47:25
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.30. 20:56:26
@zsiráfffff: Mint állat. Jobbulást :D
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 21:06:25
helianthus 2013.07.30. 21:09:18
helianthus 2013.07.30. 21:12:16
@zsiráfffff: megcsinàltad? :-*
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 21:15:17
helianthus 2013.07.30. 21:15:47
(türelmetlenül toporog az ágyban heverèszve)
helianthus 2013.07.30. 21:17:31
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 21:20:41
☺ágica (törölt) 2013.07.30. 21:20:48
@ColT: ja, de ezen felröhögtem:)
@zsiráfffff: megbotlottál vagy hogy sikerült? mondjuk ilyeneket én is szoktam...
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 21:22:44
* Lükék között.
helianthus 2013.07.30. 21:28:37
@☺ágica: értem. Kár.
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 21:34:30
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.30. 21:34:59
igi1 2013.07.30. 21:35:01
ha meg facér fiatalember, az is külföldön él
így nem ér.... :DDDD
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 21:36:50
Mylady 2013.07.30. 21:38:13
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 21:39:05
@atpijkamo: ehh, az az egy mindig megy. ki vagyok ám képezve!
helianthus 2013.07.30. 21:39:09
@Kellemes Zérókomponista: páromat? Én páratlan vagyok.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.30. 21:39:23
Kösz a jellemzést, mindannyiunk nevében.:)
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 21:40:37
igi1 2013.07.30. 21:41:04
szerintem hozzám a Kasza TIbi illene legjobban :P
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 21:41:55
helianthus 2013.07.30. 21:43:21
Hanem kik?
Hát persze, hogy a biológiai burokba csomagolt izék. :}
Nem várok tovább se puszira se nempuszira.
Ajtóóó...
☺ágica (törölt) 2013.07.30. 21:44:13
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 21:44:23
...de viszont fonosz vagy.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.30. 21:44:52
@helianthus: ez most szar volt. De a hullámzásaidtól is csak imádnivalóbb lesz a teljesítményed, mutatja, hogy ember vagy.:* De jó humorú, nyomorult is persze. Figyelem, a teljesítményedhez beszéltem, nem hozzád! Achtung, elveszett egy dojcs helianthus a vásárban!
@atpijkamo: neki gonosznak kell lennie. Ha nem lenne gonosz, fellázadnának ellene a formalinos lakótársak a démoni alvilág parancsoló szavára. Észnél kell lenni.
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 21:45:55
igi1 2013.07.30. 21:46:42
mellyezzünk tovább
nem is az eszemért szerettek, na
az vót, rövid úton kicsinálnám a srácot
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 21:48:35
helianthus 2013.07.30. 21:48:49
@The hordes of Nebulah: tőled (kistè!) nem puszit várok. Miért gondolod ezt?!
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 21:51:59
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.30. 21:52:23
@helianthus: áh, melli-heli, olyan üvegasztal-szerűen átlátszó vagy, hogy ez már művéeszetje az aranyosságnak. Na jó, akkor ezután hozzád beszélek majd. Szavaimat megválogassam? Vagy jó lesz bárhogy?
helianthus 2013.07.30. 21:52:25
☺ágica (törölt) 2013.07.30. 21:53:26
@helianthus: húha! kisté?
gyilkoshód 2013.07.30. 21:53:57
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 21:55:28
helianthus 2013.07.30. 21:56:55
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 21:57:04
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 21:58:50
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 21:59:29
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.30. 21:59:39
@The hordes of Nebulah: naggyon vigyázz. Ahol 1 hormon van, ott bizony akad több is!
gyilkoshód 2013.07.30. 22:00:37
Van egyébként egy tanulsága a sztorinak, miszerint:
ne rendelj tíz év után, mer az már ideje múlt és könnyen poszterré válsz. ugye.
helianthus 2013.07.30. 22:00:54
:D
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 22:01:46
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 22:03:08
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 22:03:50
helianthus 2013.07.30. 22:04:45
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 22:06:23
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.30. 22:07:22
@zsiráfffff: Olyat már én is
Volt szobatárs agyrázkódást kapott egy ilyentől :)
@The hordes of Nebulah: Ki az aki ne röhögött volna
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 22:07:40
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 22:09:35
England win The Ashes! 2013.07.30. 22:10:35
A görögök fölényes, 9-3-as legyőzésével bejutott az elődöntőbe a magyar férfi vízilabda-válogatott a barcelonai vizes világbajnokságon. Sokkal simább volt a győzelem a várnál.
:D
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 22:13:39
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 22:15:08
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.30. 22:16:10
helianthus 2013.07.30. 22:16:46
@The hordes of Nebulah: sajnálom.
helianthus 2013.07.30. 22:19:00
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 22:19:09
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 22:20:41
@The hordes of Nebulah: Tudod máskor ki erőlködik neked.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 22:21:29
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 22:22:05
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 22:22:32
- Nem tetszik nekem a felesége...
- Nekem se.
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 22:24:01
helianthus 2013.07.30. 22:25:02
@The hordes of Nebulah: megijeszt kicsit, hogy már tudlak bántank. Innen már nincs messze, hogy... (a többi néma csend)
☺ágica (törölt) 2013.07.30. 22:25:30
@zsiráfffff: na, émmeg válaszótam rá:)
@ColT: mármint ki?
helianthus 2013.07.30. 22:28:36
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 22:40:03
Nyelvtanórán:
- Pistike, mondj egy igekötőt és egy névmást!
- Ki? Én?
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.30. 22:40:14
i.imgur.com/QjyPSar.gif
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 22:43:24
helianthus 2013.07.30. 22:45:59
Bántani volt.
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 22:51:03
helianthus 2013.07.30. 22:51:51
helianthus 2013.07.30. 22:53:04
helianthus 2013.07.30. 22:55:53
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.30. 22:56:07
...csak ha előtte összeturmixolod.
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 22:58:42
helianthus 2013.07.30. 23:01:21
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.30. 23:04:35
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:05:02
helianthus 2013.07.30. 23:06:20
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:07:51
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 23:09:37
Tudom, gonozs vagyok...
helianthus 2013.07.30. 23:09:45
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 23:10:49
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:11:41
helianthus 2013.07.30. 23:12:05
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 23:14:04
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:14:18
helianthus 2013.07.30. 23:14:33
*éhes vagyok.
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:17:59
"éhes vagyok"
Ott van a közeledben egy hatalmas hűtőszekrény. Csak vigyél éket.
helianthus 2013.07.30. 23:18:59
Ádám 2013.07.30. 23:20:22
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:22:28
helianthus 2013.07.30. 23:23:13
Ádám 2013.07.30. 23:25:28
Dolgozol??? :)
LÉPEM!
helianthus 2013.07.30. 23:25:30
helianthus 2013.07.30. 23:26:35
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 23:27:16
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:27:21
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.30. 23:29:10
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.30. 23:31:11
helianthus 2013.07.30. 23:31:40
Net nem lesz, ha lesz sem lesz.
Te is hiányozni fogsz.
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:33:08
helianthus 2013.07.30. 23:33:12
helianthus 2013.07.30. 23:36:10
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:38:43
Atörökk 2013.07.30. 23:40:16
helianthus 2013.07.30. 23:40:51
bocs@agresszív kismalac:
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:41:44
helianthus 2013.07.30. 23:44:02
Pedig szeretnélek.
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:46:06
helianthus 2013.07.30. 23:48:49
helianthus 2013.07.30. 23:50:42
Holnap megbeszéljük, ha te is akarod. Én szeretném.
Jó éjt.
helianthus 2013.07.30. 23:51:46
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 23:51:46
Egyszer a pápa elhatározta, hogy kitiltja a zsidókat a Vatikánból. A zsidók felháborodtak, ezért a pápa beleegyezett, hogy ha egy zsidó le tudja győzni teológiai vitában, maradhatnak.
A zsidók egy bölcsességérol ismert rabbit választanak, hogy kiálljon a pápával a vallási párbajra.
A rabbi azt mondja, hogy tegyék érdekesebbé a vitát és egyiküknek se legyen szabad beszélni. A pápa beleegyezett. A vita napján a pápa és a rabbi leültek egymással szemben, a hívek köréjük gyűltek.
- A pápa felemelte három ujját.
- A rabbi erre felmutatta egy ujját.
- A pápa egy kört rajzolt a levegőbe.
- A rabbi erre a földre mutatott.
- A pápa elővett egy ostyát és egy pohár bort.
- A rabbi erre elővett egy almát.
A pápa ekkor felállt:
- Feladom - mondta. - Te túl bölcs vagy, rabbi. Maradhattok.
Később megkérdezik a pápát a bíborosok:
- Mit beszélt a rabbival?
- Először felmutattam három ujjamat, hogy a Szentháromságra emlékeztessem. Ő felmutatta egy ujját jelezve, hogy egy Isten van mindkét vallásban. Ezután rajzoltam egy kört a levegobe, mutatva, hogy Isten mindenhol ott van körülöttünk. Erre a földre mutatott, jelezve, hogy Isten itt is van, velünk. Ekkor elővettem egy ostyát és egy pohár bort, megmutatva, hogy Isten feloldoz a bűneink alól. Ő elővett egy almát, hogy az eredendő bűnre emlékeztessen. Mindenre volt válasza. Mit tehettem volna?
Közben a zsidók is körbeveszik a rabbit:
- Mi történt, rabbi?
- Először azt mutatta, hogy három napunk van elhagyni a várost. Mutattam, hogy EGY zsidó sem fog elmenni. Ezután körbemutatott, jelezve, hogy az egész várost megtisztítja a zsidóktól. A földre mutattam, jelezve, hogy mind itt maradunk.
- És utána?
A rabbi vállat vont:
- Nem tudom. Elővette az ebédjét, mire én is.
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:51:55
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.30. 23:53:17
@helianthus: Duplaszabi. Azt hittem a perverziónak is van 6ára. Egyébként csak buzikat hívnak Szabinak. Még Winkler is nevet változtatott, mikor rájött, hogy hívják.
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:54:36
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.30. 23:55:59
Egy kerekes székes idős nő halálra gázolt egy járókerettel közlekedő 91 éves nőt.
Anomalocaris (törölt) 2013.07.30. 23:57:59
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.31. 00:08:21
England win The Ashes! 2013.07.31. 02:31:14
www.hirado.hu/Hirek/2013/07/30/16/Nyolc_dolog_amelyben_Amerika_vilagelso.aspx
Jemen, vazze. XD
helianthus 2013.07.31. 05:45:16
Csucsukáltok.
Jó nektek.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.31. 06:41:57
@zsiráfffff: Gratulálok a dokinak, az övében se :D
@☺ágica: Há'te, ha az említett mondaton még felröhögsz :D
@helianthus: Nemtom, ha csucsukáltam, akkor mé' vagyok ilyen álmos :S
Egyéves Önkéntes 2013.07.31. 07:11:20
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.31. 07:12:47
A Ferrari vésztesztel
Nem jó a kocsi és az új gumi, De la Rosa a volánnál.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.31. 07:14:03
AtiSnatch 2013.07.31. 07:56:48
Manyecska 2013.07.31. 08:14:58
AtiSnatch 2013.07.31. 08:21:58
helianthus 2013.07.31. 08:28:02
:O
Kiba telefon, ezt tegnap nem is láttam.
Gyakorlatilag helyettem beszélget.
Végülis okos.
:)))
helianthus 2013.07.31. 08:29:39
2020-nál tovább nem fogok!
Manyecska 2013.07.31. 08:59:25
AtiSnatch 2013.07.31. 09:12:39
Manyecska 2013.07.31. 09:25:32
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.31. 09:26:14
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.31. 09:29:58
AtiSnatch 2013.07.31. 09:31:00
@agresszív kismalac: volt beszólni? :D
Az őrmester az első kimenőre készülődő újoncokat oktatja:
- Emberek, ha a vendéglőben a szomszéd asztalnál ketten összeverekednek, maguk ne avatkozzanak közbe! Igyák ki a sörüket, és csendben távozzanak a helyiségből. Világos?
Az eligazítás után az őrmester meg akar győződni róla, hogy megértették a mondanivalóját, ezért megkérdi:
- Tóth honvéd, ha a szomszéd asztalnál két férfi elkezd verekedni, maga mit tesz?
- Jelentem, kiiszom a sörüket, és csendben távozom.
Manyecska 2013.07.31. 09:33:21
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.31. 09:33:24
-Hányszor mondtam, hogy ne dohányozzanak a kocsiban?!
Manyecska 2013.07.31. 09:34:39
- Van egy jó meg egy rossz hírem, melyikkel kezdjem?
- A jóval - mondják a katonák.
- A hétvégére hazamehetnek.
- És mi a rossz?
- Hazudtam.
:))))))))))
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.31. 09:43:10
Manyecska 2013.07.31. 09:44:17
- Meg Ryan.
AtiSnatch 2013.07.31. 09:45:24
@ColT: alkalmasságin még én is voltam :)
Manyecska 2013.07.31. 09:45:37
- Diplomás tanár és író vagyok, őrmester úr!
- Nem tesz semmit, majd mi embert faragunk magából!
:D!
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.31. 09:48:53
-Mi a foglalkozása, mihez ért?
-Klasszika-filológus vagyok.
-...szóval semmihez.
Manyecska 2013.07.31. 09:50:26
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.31. 09:51:58
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.31. 09:52:44
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.31. 09:57:01
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.31. 11:15:14
helianthus 2013.07.31. 12:24:50
Talán az is segítene, ha eldöntenéd végre, milyen érzéseket táplálsz irányomban és ahhoz aztán következetesen ragaszkodnál (utálsz, gyűlölsz, közömbös vagy, szeretsz, szerelmes vagy, stb.)
Nem szoktam neten keresztül diagnosztizálni, de olyan vagy mintha mániás depressziós lennél, egyszer fent vagy magasan, nagyon magasan, a következő pillanatban meg mélyen vagy, nagyon mélyen.
Egyéves Önkéntes 2013.07.31. 13:30:37
@helianthus: Küldtem egy képet privibe a melleimről. Meg ne nyisd!
helianthus 2013.07.31. 13:49:18
:)
Minden vágyam az volt, hogy képem legyen a melleidről.
Amúgy hova lett Havajjj? (ez a komojjjról jutott most eszembe.)
Egyéves Önkéntes 2013.07.31. 13:51:56
Tavajj láttam utoljára havajjt.
helianthus 2013.07.31. 13:54:00
* a többiekről. :P