Tékozló Homár

Fizet egy kört a Sugár Bowling

2013.08.05. 14:54 | jackyll | 24 komment

Bár már az eredeti posztból kiderült, hogy a keddi félárú 8000 forintos bowlingozás után a 27 ezer forint hétvégén nem 300%-os drágulás, a Sugár Bowling az egészet jóváírja a következő körből naiv ügyfélnek:

Rendkívüli sajnálattal értesültem róla, hogy a Sugár Bowlingban nyújtott szolgáltatásainkkal elégedetlen volt. Szeretném biztosítani, hogy az Ön által említett pálfordulásról, rosszhiszeműségről szó nincs. Megvizsgáltuk az Ön által kifogásoltakat, és az alábbiakra jutottunk: a keddi napi játékuk alkalmával, a keddenként érvényes félárú akciónk keretein belül tudta szolgáltatásainkat igénybe venni. Amikor néhány nappal később ismét megtisztelt bennünket látogatásával, az árak már az aznapi elszámolás szerint lettek - helyesen - Önnek felszámítva. Ahogy a csatolt nyugta is mutatja, kollegáink az Ön által felmutatott Gastro Card-ra az érvényes 50%-os kedvezményt is - szabályosan - felütötték.

Áraink, akcióink a honlapunkon és a Sugár Bowling pénztárában is jól látható helyen ki vannak függesztve, fel vannak tüntetve. Az Ön által megkapott és csatolt nyugta az igénybevett szolgáltatásokat tartalmazza, tételesen és az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően.

Mindazonáltal rendkívül sajnáljuk, hogy szolgáltatásunkkal kapcsolatban rossz élményekkel távozott. Higgye el, hogy számunkra vendégeink megelégedésénel fontosabb nincs, kollégáim és jómagam is szem előtt tartjuk, hogy minden észrevételt megfontolva javítsuk, jobbá tegyük a vállalkozásunkat. Éppen ezért, először az Ön által is csatolt nyugtát - a lehető legrövidebb határidőn belül - jobban áttekinthetővé, mindenki számára érthetőbbé tesszük. Szintén az Ön észrevétele alapján pedig rövidesen felülvizsgáljuk teljes árképzésünket, hogy áraink és szolgáltatásaink még vonzóbbak, akcióink pedig egyértelműek legyenek és az Önéhez hasonló élmény egyetlen vendégünket se érhesse.

Ezek alapján kérem, fontolja meg, hogy újra ellátogasson hozzánk, örömmel vennénk, ha ismét vendégeink között tudhatnánk. S hogy rossz tapasztalatát ellensúlyozzuk, kérem, hogy fogadja el meghívásunkat egy, a kifogásolt szolgáltatásunkkal megegyező értékű (17.000 Ft-os) Sugár Bowlingban felhasználható ajándékutalványra, melyet az év végéig felhasználhat. Ezt jövő hét végétől a Sugár Bowling recepcióján tudja majd átvenni.

Üdvözlettel,

F. Erzsébet
kereskedelmi igazgató
Sugár Bowling

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.08.05. 15:01:08

Inkább pörgessen, akkor nagyobb eséllyel kerüli el a golyót.

England win The Ashes! 2013.08.05. 15:06:12

Sőt, ha a bowlinggolyót körbetekerjük egy madzaggal az "egyenlítője" körül, majd a madzagot megtoldjuk 1 méterrel, az így kapott kör sugara kb. 16 centivel lesz hosszabb az eredetinél.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.08.05. 15:10:53

őőőő. nemértem. az ügyfél volt a hülye, és mégis kap egy ajándékutalványt 17-ért?

de milyen a sugár bólingozás?
hasonló mint sugárba hányni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.05. 15:15:28

" S hogy rossz tapasztalatát ellensúlyozzuk, kérem, hogy fogadja el meghívásunkat egy, a kifogásolt szolgáltatásunkkal megegyező értékű (17.000 Ft-os) Sugár Bowlingban felhasználható ajándékutalványra, "

Már ha akar még oda menni a ügy-fél.

FDToth 2013.08.05. 15:18:40

Nem nagyon szoktak kompenzálni akkor ha a fogyasztónak nincs igaza... sőt, egyáltalán nem szoktak (ki az aki elmegy bowlingozni ingyé, meghívásra, miközben majd rajta röhög mindenki, hogy jéé, itt ez a hülye aki nem tud számolni???)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.08.05. 15:24:43

@FDToth: már pedig jobb helyeken szoktak. mert fontos a hírnév. mert a hülye fogyasztó, akkor is rosszhírét kelti a helynek, hogyha nincsen igaza.

England win The Ashes! 2013.08.05. 15:26:36

@ColT: Csak egy ugrás a Sugár. Két ugrás meg az átmérő.

Manyecska 2013.08.05. 15:29:22

Még jó hogy bele nem lépett!

FDToth 2013.08.05. 15:30:26

@Hurrá Torpedó: ez csak kompenzációnak tűnik. pszichológia. Ha én tévedek (monjduk váltig állítom h igazam van, a szolgáltató a hülye, majd pedig a szolgáltató elmagyarázza, belátom h hülye voltam, de kapok vmit inygen, akkor hülye lennék elfogadni, röhögtessem magam ki jobba? kb. ez lesz itt is. a bowlingosok elmennek gurítani és élvezik h a személyzet rajtuk röhög? lehet...

Manyecska 2013.08.05. 15:31:11

@ColT: sztem meg a reklám hüje.

Manyecska 2013.08.05. 15:32:19

Mandzsettás bowling. Jó ez.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.08.05. 15:34:33

@FDToth: Nézd. itt volt két sztori. Az elsőben leszólták a sugárt. A másodikban bocsánatot kértek a félrevezető árpolitika miatt, és elmagyarázták, hogy miért volt annyi. és adtak egy ajándékot.
Ezekután te melyiket nézed hülyének? Mit gondolsz a cégről, és mit az ügyfélről.

Nem az a lényeg hogy az ügyfél hogyan jár, meg ő hogy érzi magát, meghogy legurítja e az ajándékot. az a lényeg hogy a másik 1500000 ember aki olvasta az első posztot az mit gondol, és elmegy e oda, ha esetleg úgy adódik.

Kupon Károly 2013.08.05. 17:19:58

17e-ért bowlingowni? Anyám, borogass...

Hartmy 2013.08.05. 18:21:46

Riszpekt és tisztelet, Zsoltinak a békának és Sugár bowling igazgatójának. Korrekt lépés volt. Kuncsaftot nem megszerezni nehéz...

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2013.08.05. 18:37:45

@Poszt-O-Ló: Az náluk kb. 1 óra játék három főnek.

A panasz lényege amőgy nem az volt, hogy drága a játék, hanem 28 játék volt elszámolva 19 helyett, és három óra így 27 000-be került volna. Még mindig nem magyarázta meg senki, hogy miért 20+8 játék volt beütve, de hát ha a levél szerint az a helyes...

Taxomükke (UK) 2013.08.05. 21:16:25

Bowlingot csakis a Marks&Spencerbűl!

GatyaPityu 2013.08.06. 10:59:45

A Sugárban jó drága a bowling-ozás, már korábban is az volt, amikor megnyílt, és én megvizslattam az árakat.
De hogy azóta még ennyire drágább lett. Hát, ez van. Én biztosan nem fogok ott bowling-ozni.

Egyébként tud valaki valami olcsóbb helyet a fővárosban??

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.08.06. 15:49:43

17.000 Ft PR-ra, reklámra szinte semmi. Az okozott kár egy félreértés, vagy egy nem feltétlen szándékos félrevezetés miatt viszont ennek sokszorosa tud lenni.

Yumurdzsak 2013.08.07. 14:51:47

ha az illető nem akar, én elmegyek helyette 17.000-t bowlingozni. de sajna nem tudok számolni, nehogy engem is túlszámlázzanak, jaj
süti beállítások módosítása