Tékozló Homár

Hétvégén nincs "ingyenhajókázás" a Dunán (frissült)

2013.08.05. 11:50 | jackyll | komment

Andi nem érti, miért nincs kombinált bérlet, amivel például Budapesten és Gyálon is közlekedhetne, így vehet két külön bérletet. Mellékesen arra is fényt derített, hogy hétvégén már csak 750 forintos jeggyel lehet a BKK-val hajókázni, bérlettel nem:

Azt tudtátok, hogy a Budapest bérlet érvényes a bkk hajóira is? Ez mindig is így volt, és ez nyáron szép is, jó is. Múlthét vasárnap el is mentem a római partra napozni. Gondoltam, hogy majd este hajóval haza megyek. Hát, nem úgy zajlott az utazás, ahogy gondoltam. Először is, a menetrend szerinti járat nem indult el. Nem indokolták, hogy miért, csak azt, hogy 40perc múlva indul csak a hajó. Aztán, felszállok, és mondja a pasi: 750Ft. De hát én mutatom a bérletemet, ő meg csak csóválja a fejét, hogy hétvégén nem érvényes a hajóra a bérlet!! Ez az idei változás!

Tavaly még hétvégén is utazhattunk a hajóval. Az, hogy ezt idén miért változtatták meg?! Jó kérdés! Csak nekem jut esetleg az az eszembe, hogy sok olyan dolgozó ember van, akinek a pihenő napjai nem hétvégére esnek??! Tehát ők ténylegesen közlekednének hajóval munkába járás céljából hétvégén is!?! Szóval ennek a magyarázatára nem jöttem rá sajnos. (jóó, tudom, ez azért van, hogy még több pénzzel húzzák le az embert)

Végül felszálltam a hajóra, ha már kivártam a sort, és az időt. Gondoltam, felmegyek a tetejére (ahol korlát és székek voltak), de megállított a fiatalember, hogy oda ugyan nem szabad felmenni, mert balesetveszélyes. A hajón hátul az ablakok rögzítettek voltak, tehát nem lehetett kinyitni egyiket sem. Elöl ugyan volt 3 ablak, amit igen, de hát valljuk be, az sem sok. A vége az lett, hogy 3 megállót utaztam közel 45fokos melegben 750Ft-ért. 


A másik észrevételem:

Jelenleg Budapesten lakom, és Gyálon dolgozom. Gyálra kijár a Bkv busz, (nem is 1, hanem 4!!) viszont, Budapest határán túl, már nem érvényes a Budapesti bérlet. Kizárólag a környéki buszjegy, vagy bérlet. Na mármost, én is évekig gyáli lakos voltam, és mai napig nem ismerek olyan embert, aki valaha megvette volna a környéki jegyet, vagy bérletet. (tudom, ez helytelen, de ha tovább olvasod, majd megérted miért) Most viszont, kitalálta a Bkv (ill. Bkk), hogy bevezetik a gyáli járatokra az első ajtós felszállást. Erre nagyon kíváncsi leszek szeptembertől, ha elkezdődik az iskola. Tudni illik, hogy a gyáli lakosok 90% Budapestre jár dolgozni. Tehát nagy, csuklós buszokról van szó, amiken a reggeli és a délutáni csúcsban a "mint a szardíniás dobozban" kifejezés a megfelelő a járatokra.

De nem is ez a lényeg. Ezt csak úgy elmeséltem. És tudom, nem szép dolog bliccelni a buszon, viszont most komolyan, ki az aki megveszi a budapest bérletet 10500Ft+környéki bérlet 5200Ft ami = 15700Ft! De jó, ám legyen, abból a kevéske átlagfizetésből ezek után meg is kell vennem, rendben. De kérdezem én, miért nem létezik kombinált bérlet? Amivel Budapesten és Gyálon is közlekedhetek? Esetleg valami kis kedvezménnyel? Mert az az ember, aki Gyálon él, és dolgozik, neki nem kell a Budapest bérlet, ő vegye csak meg az 5200Ft-os helyi bérletet. Még talán belefér. De mi, akiknek így is drága a bérlet, (pl.Gyálról jár be dolgozni a belvárosba) még miből gazdálkodjuk ki a helyi bérletet is? Nekünk nem járna valami apró kis kedvezmény? (amúgy nem létezik ilyen-a jegypénztárban ezt mondták)

Jó, ez csak én egyéni felháborodásom, ilyen a rendszer, el kell fogadni. De könyörgöm, havi 16000Ft-ért egy olyan szolgáltatást kapok, ahol a buszon nincs klíma a 40fokban?? Ahol a reggeli csúcsban a Nagybani piac miatt elég kétes eredetű és illatú emberek sokasága mászik az arcomba és ordibálja végig az utat??


Éljen a BKV (bocs,BKK)!!

UPDATE: A jelek szerint ez mindig is így volt. Csuhéj.

A Tékozló Homáron megjelent  Hétvégén nincs "ingyenhajókázás" a Dunán című cikkükben azt írják, hogy tavaly még bérlettel is lehetett hajóval utazni a hétvégén, és idei változás, hogy nem lehet.

Ezzel szemben a munkaszüneti napokon közlekedő D13-as hajókra 2012. július 1-je, azaz a hajójáratok több mint egy évvel ezelőtti beindulása óta nem érvényes a Budapest-bérlet, ezért mindig is jegyet kellett rá váltani. A hajó vonaljegy ára felnőtteknek 750, gyermekeknek 550 forint.

A D11-es és D12-es hajójáratokra munkanapokon bárki felszállhat, akinek van érvényes Budapest-bérlete vagy bármilyen 24 órás vagy annál hosszabb érvényességű jegye. Akinek nincs ilyenje, a helyszínen válthat menetjegyet.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PITTA 2013.08.05. 11:54:48

Én úgy tudom hogy a munkáltató a budapesten kívüli bérlet díjának min 80%át fizeti...

Manyecska 2013.08.05. 11:55:22

Én eszt tudtam, de nekem könnyű lehet:) volt erről pár cikk, sőt itt a homáron is rítt valaki emiatt de sztem kb több mint fél éve megy ez így..?

Manyecska 2013.08.05. 11:57:59

Lehet a vonat occsóbb lenne? Már ha kimennék történetesen Solymárra busszal ahogy néha kijön a lépés akkor se a két km-es kiegészítőt kell megvenni hanem a szakaszjegyet a 218-ra. skandallum:(
Mondjuk keresztanyám hajóval járt át dolgozni Békásról Újpestre neki jó vót.

Manyecska 2013.08.05. 11:59:16

@Manyecska: mármint az 5km-est a 2km-es helyett mer mexűnt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 12:01:56

Kéne Pécs-Budapest kombinált bérlet...

Mondjuk jó, hogy pont én dumálok. Szerintem városban a tömegközlekedés ingyen legyen, városok között meg egy névleges összeg.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.05. 12:02:22

A kétes eredetű ember, az olyan, mint Féli?

Hartmy 2013.08.05. 12:03:09

Hát ha változtatás, akkor nyilván valahová ki volt írva, ha mást nem apró betűvel.
Nem vagyok érintett BKV-BKK dologban szerencsére, de nem értem miért gond az első ajtós felszállás... Kecskeméten pl. Csak első ajtón lehet felszállni évek óta. Az egyes busz a kollégium és a főiskola között jár. Azon is előfordul mindennap, hogy hering party van, de mégis fel tud mindenki szállni időben és csak az első ajtót használják.

Budapesten kívüli bérlet jó részét a munkáltató fizeti (tesóm viszont ott dolgozik...)

Manyecska 2013.08.05. 12:09:08

@PITTA: jól tudod. De ezt is változtatták idén /is/..: "A munkavállaló az utazási költség 86%-os térítésére jogosult. A munkába utazással kapcsolatos költségtérítés havi felső korlátja 2013-ban 34600 Ft –"

Hartmy 2013.08.05. 12:10:18

Amúgy 15700 forint bérletre egy Budapest méretű faluban szerintem korrekt. Nem olcsó, de korrekt. Olyan városban lakok, ami nincs akkora, mint Budapesten egy kerület és 3000 forint a havi bérlet, ami lényegében 3 buszjáratra vonatkozik, amik kb. háromnegyed óránként indulnak. Egy jegy 235 forint. Szerintem van egy kis különbség.
Tömegközlekedést ingyé a népnek!

Tisztviselőtelep 2013.08.05. 12:12:30

Szeretnék hajóval közlekedni Hűvösvölgybe

Manyecska 2013.08.05. 12:12:31

Mindig az a vége hogy posztoló tanuljon meg biciklizni /vízibiciklizni:DD/ uff.

Manyecska 2013.08.05. 12:14:49

@Tisztviselőtelep: János-hegyi kilátó-Szilágyi E.fasor..viszonylat:)))?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 12:14:49

@Manyecska: vízíbícíklíszervízíbícík...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 12:16:26

@Tisztviselőtelep: Van ott egy csatorna a villamospályán túl, szép kis hidakkal, baromi romantikus lehet, ha van benne víz.

Manyecska 2013.08.05. 12:18:00

@atpijkamo: odáig simán felmegy a Hapci:DD

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.05. 12:19:08

Békapod a 'szom, hajó, ha nem jó.

England win The Ashes! 2013.08.05. 12:21:23

@Hartmy: "de nem értem miért gond az első ajtós felszállás..."

Azért, mert így meg kell vennie a környéki bérletet, vagy vonaljegyet kell lyukasztania minden nap.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.05. 12:30:01

BKK logika!

A hajón hétvégén nem érvényes bérletért járna a faszkorbács magában is (idiotizmus), de akkor legalább kommunikálták volna...

...a kombinált bérlet hiánya meg facepalm.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 12:33:33

@ColT: "BKK logika!"

Oximoron.

@Manyecska: Egéségedre!

PITTA 2013.08.05. 12:34:45

@Manyecska: A 34000-be belefér az 5000 :-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.05. 12:39:38

@Manyecska: Picinyem, nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek? Hát én már akkor a Dunán hajókáztam, mikor te még pajzán gondolat szintjén sem léteztél!
Na, holazajéKkrém?

Csokáv 2013.08.05. 12:44:12

Posztoló: járj robogóval. Meg fog változni az életszemléleted. ;)

Nuuk 2013.08.05. 12:46:05

Augusztus van, ez a szabály már réges-régen életbe lépett, mi ebben az újdonság? És azt tudtátok, hogy bizonyos helyeken fizetni kell a parkolásért?

Hartmy 2013.08.05. 12:48:22

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Jaaaah, hogy pénzért kellene közlekednie. Hát az tényleg szívás.

Manyecska 2013.08.05. 12:49:32

@estrella negra: már csak erős csókkal tudnám átadni :DD

Tisztviselőtelep 2013.08.05. 12:50:02

@estrella negra: Nektek semmi sem jó ezért tart itt az ország :D

Reggie 2013.08.05. 12:53:43

Egyaltalan nem jarok BKV hajoval, de meg en is tudom, hogy hetvegen nem ervenyes a berlet. Talan nem csak a homart kene olvasni a kedves posztolonak...

Szerintem a hetvegen fizetos hajonak az a magyarazata, hogy mivel a legtobb embernek hetvegen szabija van, viszont ahhoz mar nagyon fillerbaszo, hogy befizessen egy setahajos utra, igy a BKV-val probal tenni par kort.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.08.05. 12:56:32

most egyszer gond ha egy szolgaltatasert penzt kernek es masszor is gond, ezeknek az embereknek semmi sem jo :)))

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.05. 12:57:04

@Manyecska: Egy próbát megér.
("Fagyi után hideg a csók!")

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.08.05. 12:57:53

Tavaly sem lehetett hétvégén bérlettel ingyen felszállni a hajókra, annyi változott csak, hogy nem vonaljegy, hanem drágább jegy kell rá.

Martinicske 2013.08.05. 13:01:28

Én nem tudom, de amikor Angliában voltam, ott ahol én jártam akkor ott minden buszra csak az első ajtón lehetett felszállni. Akármekkora buszra.

Sőt, a helyi járatokon a sofőr utcától-utcáig adta a jegyet, pont olyan távolságra amennyit utaztunk.

Nem volt belőle semmi különösebb gond, emiatt figyeltem is mégis hogy csinálják.

Az igaz, hogy a vezetőnek volt egy kis gépe ami ismerte az útvonalat, meg az apró oda volt készítve, a sofőr csak "alá nyúlt" és a tenyerébe esett amelyiket akarta. Ment is mint a villám.

Na most nem azért írom, mert azt gondolom ilyesmi itt is menni fog. Itt posztkommunista beidegződés van, ami minden fejlettebb, esetlegesen az utas részéről olvasást, gondolkodást igénylő megoldás bevezetését lehetetlenné teszi.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.08.05. 13:01:33

@Reggie: 40 percet vart es nem olvasott utana, szeritnem tutti ki volt rakva...

hiaba na, a sajat es kornyezetenek a munkabajarasat is termeszetesnek veszi hogy f.llerbaszo okoskodo modon csak BKV berlettel megoldjak

hozzateszem a BKV probalta rendezeses uton megoldani, hogy ugyan mar az agglos falvak is toljanak be penzt, hat azt amit a sok retkes buzi pogimester ott levagott, en se birtam volna, na ezert vezettek be a lakossagszopatast

Mókusélet 2013.08.05. 13:04:02

Az, hogy eddig nem vetted meg a környéki bérletet a Te sarad! Már 20 évvel ezelőtt is Törökbálintról és Budaörsről meg kellett venni mindkettőt, sőt az Osztyánál új jegyet kellett lyukasztani. Az Orkok direkt figyelték!

230e 2013.08.05. 13:04:44

@Manyecska: a korlát csak a hazautazásra vonatkozik (amit jellemzően havi 4 alkalommal teszel meg). A munkába járásnak nincsen felső korlátja.

A poszthoz pedig:
2013. május 1 óta van ez a remek rendelkezés, nem reklámozták halálra. Gondolom az EU-s támogatás miatt nem kérnek pénzt a hétközbeni utazásért.

Hartmy 2013.08.05. 13:05:10

@Martinicske: Budapesten kívül sok városban működik az első ajtós felszállás itthon is. Olyan busz járatokon is, amik folyamatosan tömve vannak. Valami furcsa módon vannak nyereséges volánvállalatok, talán mert mindenki rá van kényszerülve a jegyvásárlásra.

Manyecska 2013.08.05. 13:06:11

@230e: ugye??? én is néztem mi ez a marhaság..

Bobby Newmark 2013.08.05. 13:07:02

A kérdéseire még nem válaszolt senki...

"De könyörgöm, havi 16000Ft-ért egy olyan szolgáltatást kapok, ahol a buszon nincs klíma a 40fokban??"

Igen.

"Ahol a reggeli csúcsban a Nagybani piac miatt elég kétes eredetű és illatú emberek sokasága mászik az arcomba és ordibálja végig az utat??"

Arról aztán a BKK tehet a legkevésbé, hogy a járművein a parasztoknak milyen a szaguk. Gondolom ha mostantól az ellenőrök elkezdenék körbeszaglászni az utasokat, és a büdöseket leszállítanák, akkor holnap arról írnál posztot Homárra, hogy leszállítottak mert egy picit izzadt voltál, pedig te aztán fizettél az utazásért.

Reggie 2013.08.05. 13:07:32

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Igazabol lehetne berletes hajo is, csak nem atlatszo, hanem tejuveggel kene korbevenni. Es akkor kiderul, hogy hanyan akarnak utazni es hanyan setahajozni.

230e 2013.08.05. 13:10:37

@Manyecska: ebből már nekünk is volt problémánk. A főfaszság viszont az egészben az, hogy ha egy havi MÁV bérlet 27-30.000 körül van, akkor racionálisabb lenne a VIP Start kártya évi 280-ért (ami havi 23.300,- körüli pénz lenne). Azt viszont - mivel nem bérlet vagy jegy - nem támogathatja a munkátatód.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.08.05. 13:11:39

@230e: nincs kedvem utánaolvasni, de vajon 65 év felettiek a hajót is igénybevehetik hétvégén díjmentesen-e?

Hartmy 2013.08.05. 13:13:08

@*Vörös Szonja*: "A közforgalmú helyi közlekedésben díjmentesen utazó utasaink továbbra is mindennap díjmentesen vehetik igénybe a hajójáratokat."

Szóval igen...

Manyecska 2013.08.05. 13:13:55

@Hartmy: alul a gépházban, evezve:D bocsánat:D

230e 2013.08.05. 13:14:50

@230e: mégis van:

A közforgalmú helyi közlekedésben díjmentesen utazó utasaink továbbra is mindennap díjmentesen vehetik igénybe a hajójáratokat.

www.bkv.hu/hu/kozlemenyek/majus_1_jetol_hetvegenkent_csak_onallo_hajojeggyel_vehetoek_igenybe_a_bkk_hajojaratai

Hartmy 2013.08.05. 13:16:02

@Különös Szilveszter: :D Ez a nyugdíjas szaunabérlet államilag támogatott változata :D

Hartmy 2013.08.05. 13:17:18

@Különös Szilveszter: Mi is van azzal a jégkrémmel? :D

Case · http://streetartbp.hu/ 2013.08.05. 13:17:51

A BKV-s (BKK-s, mindegy) hajóra soha nem volt érvényes a bérlet hétvégén, már a járat indulásakor sem. Szóval ez nem valami nem kommunikált új rendelkezés. Csak esetleg utána kellene nézni a dolgoknak, helló. A levélírónak is, meg a Homárnak is, hamár egyszer index alblog és hamár egyszer az indexen is volt erröl szó:

index.hu/belfold/2012/06/22/bkv-s_hajojarat_az_uj_puding/

"Hétvégén és ünnepnapokon a bérletek nem érvényesek, mindenkinek jegyet kell majd váltania, ami mutatja, hogy a BKV szándéka a járatokkal valóban az, hogy a munkába járókat segítse, vagy hogy némileg tehermentesítse a szárazföldi tömegközlekedést."

Manyecska 2013.08.05. 13:19:32

@Hartmy: nemtom, a 85C-t már ledobtam felülről mert szorított:DD!)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.05. 13:20:46

@Hartmy: Há'nemmegetteazegészet? Há'de! Aztapákosztosúristenitmár!

/budo/ 2013.08.05. 13:21:04

@Manyecska: Nem jól tudod, ne terjeszd...
A (hétvégi) hazautazás költségtérítésének van korlátja, 2013-ban legfeljebb havi 34 600 forint.
A napi munkába járás költségtérítésekor nincs korlát (azaz mondjuk a 100km-es vonatbérlet - 70k JMF - legalább 86%-át téríteni "kell").
39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet:
2. § b) - napi munkába járás
2. § c) - hazautazás

Hartmy 2013.08.05. 13:23:04

@Különös Szilveszter: A jégkrémtől? :D Mindenki meglépett, hogy ekkora a kényelem?

Manyecska 2013.08.05. 13:24:16

@/budo/: ok! @estrella negra: dehogy, a csimóták várják, csak kb 6-7 merőkan..evőkanállal:)

♔batyu♔ 2013.08.05. 13:27:01

Szavazz valami liberálisra, hajó sem lesz. 750 Ft.-ért sem.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.08.05. 13:27:11

Az a vicces, h ha Londonban veszel buszbérletet (én nem akkora mint Bp. gondolom járatból is némileg több van, a szolg. minőségét meg már meg se említsük) akkor a kombinált busz és villamos bérlet (bár ott villamos nagyon kevés van) szumma 25 ezer Ft és ha jól tudom ez esetben a zónákkal sem kell törődni mint a metró esetében.

Ez a nem mindegy. (és nem leszek demagóg, a fizetésbeli különbségeket fel sem emlegetem)

Lajos ghr 2013.08.05. 13:27:15

az elsőajtós felszállás miatt a sok büdösparaszt nem fog tudni felszállni. tegnap ezen a vonalon (a bp szakaszon már ment az elsőajtózás) az út során összesen kb 5-6 büdösember volt kénytelen a megállóban maradni.

Hartmy 2013.08.05. 13:28:49

@estrella negra: Szerintem arra játszik, hogy vigyenek neki :D

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.08.05. 13:29:02

@estrella negra: meg tudom magam olyanra sminkelni, ha kell :D
inkább csak azért kérdeztem, hogy bosszankodjak. Ugyanis az 53-as buszon (amit apám nemes egyszerűséggel temetőjáratnak hív, amúgy vígözvegyek utaznak rajta) eddig is sokan utazgattak mindennap a piacra, mittomén én honnan hova, kizárólag reggel 8-kor, illetve délután 5-kor. De amióta klíma is van rajta, megtöbbszöröződtek. A múltkor az egyik morgott is, hogy az allénál le kell szállnia, és átmenni a zebrán, hogy újra felszállhasson a buszra, mert ott milyen jó hűs van. Hát b+. Én meg a napi melóm előtt-után állhatok :D

gozos 2013.08.05. 13:31:12

München példájával élve:

www.mvv-muenchen.de/fileadmin/media/Dateien/3_Tickets_Preise/dokumente/TARIFPLAN_Schnellbahnnetz_2013_Innen.pdf

A 3-as gyűrű széle gyakorlatilag az a városhatár, ami például Budapest közigazgatási határa.

És ha a 3-asból a másik oldali 3-asba jársz dolgozni, akkor 3-2-1-2-3 ==> 5 zónás bérletet kell vásárolnod, de nem 5-szörös áron!
Van tovább is zóna. A városhatártól 50 kilométer távolságban is még számozott zóna található. Gyakorlatilag a teljes agglomeráció zónákkal és MÜNCHEN-BÉRLETTEL van lefedve.

www.mvv-muenchen.de/fileadmin/media/Dateien/3_Tickets_Preise/dokumente/TARIFPLAN_Handout_Aussen_2013.pdf

Ök így oldották meg. Semmi FUTÁR és semmi távolság-alapú sok-sok évig ígérgetett csipkártyás valami. Lehet ezt egyszerűen, praktikusan is csinálni. Ellenben gyorsan bevezetve.

csiri bá 2013.08.05. 13:34:56

"És tudom, nem szép dolog bliccelni a buszon, viszont most komolyan, ki az aki megveszi a budapest bérletet 10500Ft+környéki bérlet 5200Ft ami = 15700Ft! "

BKK = Budapesti Közlekedési Központ és nem Gyáli Közlekedési Központ...

Amúgy meg tessen népszavazni (úgyis nagy divat manapság), hogy Gyál legyen inkább Bp 24. kerülete oszt' akkor 10500-ért lehet utazni ugyanazon a tömött, büdös buszon.
:)

Sokorai_Atala 2013.08.05. 13:38:38

Valami olyasmi volt, hogy a környéki helyek hozzájárultak-e a BKK-nak a költségéhez, hogy kijárjon a busz. És voltak olyan települések, ahol nem.

Hartmy 2013.08.05. 13:47:55

Egyébként meg ha mindenki akinek kell megvenné a bérletet meg jegyet, akkor nem csak üres követelőzés lenne a klímás busz, hanem tenne is érte, hogy klímás busz legyen. Ha bliccel, akkor ne legyen felháborodva.

fda 2013.08.05. 13:53:32

Gonosz leszek.

Ha Gálon és Budapesten is akarsz buszozni, logikus, hogy két bérlet kell, nem?

Igaz-igaz, a 40 fokos tömött busz nem szép dolog 16 ezerért. De mintha pár sorral feljebb említetted volna, hogy évek óta ingyen (azaz más pénzéből) buszoztál. Elárulod hogy évek óta nem fizetsz a jegyért, ahogy mások sem, de persze elvárod, hogy a szolgáltatás fejlődjön, magas színvonalú legyen.

fda 2013.08.05. 13:55:50

Ja, a felháborodás tömegeket érint hasonlóképpen (engem is, aki 5 kilométerre lakom egy nagyvárostól): aki beutazik egy közeli faluból a városba, miért kell még a városban is jegyet vennie? Miért nem fizeti ki azt valaki más?

Prof. Dr. Sün (törölt) 2013.08.05. 14:17:56

Nyehehehe, 15000 Ft. Tízszerennyit autózok el havonta, pedig szerintem kilométerben nem utazok többet, mint a poszter, csak itt nincs óccsóbusz meg ingyenhajó.

Manyecska 2013.08.05. 14:19:25

@Dr. Sün: mért nem fordulsz akkor vissza??:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 14:22:32

@Dr. Sün: Na de a tüskéiddel hamar leamortizálod a vezetőülést, az se kétfillér, számold hozzá!

SemBoga 2013.08.05. 15:03:58

bűzős és kétes emberek (egy részének) kiszűrésére az első ajtós felszállás tökéletes megoldás

LittleWildGuy 2013.08.05. 15:13:39

Kedves posztoló, a válaszok a kérdésekre:

1. Hajó: Mivel hétvégén jóval kevesebben mennek munkába hajóval, és inkább városnézésre-sétahajókázásra használja az istenadta nép, ezért kell bérleteseknek is fizetni. Megjegyzendő, hogy a hajós közlekedés teljesen kiváltható busszal-villamossal, de ha mindenképpen hajózni akar az ember, akkor vállalja ennek a költségeit (hajókázni az üzemeltetőnek is rettenetesen drága).

2. Kombinált bérlet: Létezik, úgy hívják környéki bérlet. Ezen kívül van még a helyi, ami csak adott településen érvényes. Az elektronikus jegyrendszer bevezetésével valószínűleg át fog alakulni a jegykezelés és a bérletek érvényessége is (jelenleg nem lenne normálisan ellenőrizhető egy zónás jegyrendszer)

3. Első ajtós felszállás: Amerre én járok, az utazóközönség fizető része kifejezetten pozitívan fogadja. Lehet hogy csak szerencsém volt az elmúlt egy-két hónapban amióta bevezették azokon a járatokon ahol járok (272, 172E), de egészségesebb a légkör is a buszon, mintha kezdenék felfogni a "közös érték" fogalmát az emberek (igen, láttam olyat akit leparancsoltak a buszról az utasok miután máshol szállt fel). Lehet, hogy a csúcsban valahogy nem lesznek olyan "kétes szagú" illetők akik rád másznak és ordítoznak a buszon - ez csak megér annyit hogy megvedd a környéki bérletet is, nem?

LittleWildGuy 2013.08.05. 15:15:16

Illetve egy utóirat a szerkesztőségnek: a sztori homárfaktora BKK oldalról 0, a posztolóé nem az.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.05. 15:44:07

@LittleWildGuy: Most már csak azt világítsd meg, légy szíves, hogy egyéb járművekre (busz/metró/villamos) miért lehet hétvégén bérlettel felszállni, hiszen ezek üzemeltetése is rendkívül drága, valamint munkanapokon kívül ezeket sem jellemzően munkábajárásra használja az utazóközönség.

LittleWildGuy 2013.08.05. 16:16:35

@estrella negra:
Mert
1) Buszt, metrót, villamost A-ból B-be való eljutásra használják a népek hétvégén, nem városnézésre (nem "maga a program");
2) a városi hajózás utaskilométerre vetített költsége sokkal magasabb, mint bármelyik más részterületé - ezért kerül pl. egy 1 órás sétahajózás 3 ezer forintba (amiből legalább 2000, de inkább 2500 megy el üzemeltetésre - a béreket is ide sorolva), míg egy egész Budapestre érvényes napijegy 1650-be.

LittleWildGuy 2013.08.05. 16:21:06

@estrella negra:
- a buszt, metrót, villamost nem városnézésre, "programpontként" használják hétvégén
- az utaskilométerre jutó üzemeltetési költsége a városi hajózásnak sokkal magasabb bármely más részterületnél, a 3 ezer forintos sétahajójegyből (egy órára érvényes) bérekkel együtt legalább 2-2,5e megy el üzemeltetésre. Ezért kerül a sétahajó 3e-be, míg egy egész Budapestre érvényes napijegy 1650 Forintba.

bigmac 2013.08.05. 16:33:15

@Hartmy: " Egyébként meg ha mindenki akinek kell megvenné a bérletet meg jegyet, akkor nem csak üres követelőzés lenne a klímás busz, hanem tenne is érte, hogy klímás busz legyen"

Csakhogy képben legyél...akkor is ugyanez a szar szolgéltatás lenne;)...

giriz 2013.08.05. 17:14:57

Amúgy a hajón fent tényleg balesetveszélyes, mert a padlózat fából van és el van korhadva, ráadásul csavarok állnak ki belőle. BKK monnyon le!

reunalla 2013.08.05. 17:25:29

azert tok jo, hogy az en adombol es magannyugdijpenztari befizeteseimbol fizetik a soher posztolo utazasat....erdekes itt videken nem gond, hogy elso ajton kell felszallni + valahogy mifelenk szokas berletet is venni mert egyreszt anelkul nem engednek fel a buszra, masreszt pl. a mostani cegem a helyi berletet is megveszi a dolgozoknak, nem csak a helykozit fizeti

Atörökk 2013.08.05. 17:55:15

Ha nem tetszik, ússzál, bazmeg.

Hartmy 2013.08.05. 18:29:31

@bigmac: És ezt kipróbálta már valaki? Oké, nyilván több pénzből lehetne lenyúlni, de azt azért tegyük hozzá, hogy amíg az utasok meglopják a szolgáltatót, addig a követelőzésük sem megalapozott. Mintha bemennél nyalókát lopni és elkezdenél a boltosnak panaszkodni, hogy miért csak epreset tart. Persze a vezetőket és le kellene szoktatni a cég kizsákmányolásáról, de ez a hal bűzlik mind a két végén szerintem.

CsakMintTe 2013.08.05. 19:31:14

@atpijkamo: Meg fogsz lepődni, tényleg í. Vízibicikli. Már ha jól értem a problémádat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 19:36:11

@CsakMintTe: Meg fogsz lepődni: nem lepődök meg.

Nekem legtöbbször a szervíííííííííííííízzel van a bajom. Városi yuppik divatot csinálnak abból, hogy véletlenszerűen hosszú íket írnak mindenfelé.

(Nem vagok jó nyelvtanból, csak idegesítenek azok, akik nálam is gyengébbek.)

CsakMintTe 2013.08.05. 19:43:11

@atpijkamo: Jó, tudom, mindíg szervíz, és ez nem vígasztal (és tegyük hozzá: egyenlőre muszály).

Szóval tényleg tudom, hogy szervííízfóbiás vagy, pont azért gondoltam, hogy a vízibiciklivel is ez a bajod. Én viszont majdnem teljesen valódi nyelvtannáci vagyok, és nem mindig tudok kussban maradni :D

bigmac 2013.08.06. 00:50:17

@Hartmy:
" @bigmac
: És ezt kipróbálta már valaki? Oké, nyilván több pénzből lehetne lenyúlni, de azt azért tegyük hozzá, hogy amíg az utasok meglopják a szolgáltatót, addig a követelőzésük sem megalapozott. ......"

A nyalokás hasonlatod naongáz, mégcsak köze sincs a témához, amúgy meg lapozz vissza, ezt a játékot az állam ill. a szolgáltató kezdte....először a nyaloka lett drága és egyféle szar a mi pénzükből...csakhát nyalni muszály;)...

Hartmy 2013.08.06. 09:16:32

@bigmac: Igen tudom, hogy gáz hasonlat, csak hirtelen sietségben jobb nem jutott eszembe :D Azért az meg kell hagyni, hogy némi párhuzam fellelhető benne, mivel Te is alkalmaztad.
Tök mindegy ki kezdte, ha az utas nem vesz jegyet, ergo ingyen használ valamit, akkor ne várja el, hogy a mások pénzén jobb szolgáltatást kapjon. (Jó persze jut oda az ő pénzéből is egy kevés, mikor állam bácsi alá tol a BKK-BKV párosnak pár millát) A mi volánunk is csinál hülyeségeket. Olyan körjáratot indít, ami mindenkinek rossz. Eleve hozzá teszem itt még nem jártak klímás buszok, viszont senki sem panaszkodik miatta, van sebesség, nem kell dugóban állni, így szellőzik is. De mindenki fizet, mert anélkül nem engedik fel a buszra. Az árak miatt senki sem panaszkodik, pedig ahogy fentebb írtam Budapesthez képest relatíve drágák az árak. Viszont a kevés nyereséges volán közül a mienk az egyik és ha nincs is klíma, de kulturált minden jármű.

Manyecska 2013.08.07. 12:59:46

"Mi a Kopaszi Gáthoz szerettünk volna vasárnap a hőségben Bkk hajóval menni.. A menetrendből kiderült, hogy odáig nem jár. Miért?" Az alacsony vízállás miatt ott nem tud kikötni!
süti beállítások módosítása